Laïos, Theba királya sok éven át élt Jokaste nejével
gyermektelen házasságban. A delphii Apollóhoz fordultak végre s
tőle azon választ nyerték, hogy gyermekök fog ugyan születni, de ez
apjának gyilkosa s anyjának férje lesz. Megszületett a gyermek;
szülei a szörnyü jóslattól való félelmökben egyik hű szolgájoknak
adták át, hogy Kithæron hegyén kitegye; de a szolga szánalomból nem
veszíté el a gyermeket, hanem átadá egy ismerős korinthi
pásztornak, ki hazájába vitte s Polypos királynak ajándékozta. A
gyermektelen király örökbe fogadta a fiut, kit dagadt lábáról
Oedipusnak nevezett. A fiu, Polypos gyermekének tartva magát, derék
ifjúvá nőtt. Egy korinthi ember sértő szavára kételkedni kezdvén
származása felől, nem elégedett meg vélt szülei feleletével, hanem
Delphibe ment, bizonyosat hallani eredetére nézve. A jósda erről
nem világosítá ugyan fel, de azon választ adá, hogy egykor atyját
megöli s anyját nőül veszi.
Nehogy ez teljesüljön, nem mert visszatérni Korinthba, hanem
idegen földeken bolyongott szüntelen. Ez útja közben Daulia táján
találkozott Laïossal, kinek kocsisa a gyalog Oedipust -4- durván
félrelöké az útból, miből verekedés támadt s Oedipus mind Laïost,
mind kísérőit, egynek kivételével, megölte. Nem sejtve atyját a
megölt aggastyánban, tovább haladt s Thebába érkezett hol a nép
nagy zavarban és aggodalomban volt. Mert a város kapuja előtt
megjelent a sphinx, a felül szűz, alul oroszlán alakú szárnyas
szörnyeteg. Rejtett szavakat adott fel a város lakóinak, s
mindenkit meggyilkolt, ki hozzá közeledett, mert senki sem tudta
azokat megoldani. A királyi trón s az özvegy királyné keze volt
annak igérve, ki a várost megmenti e szörnyetegtől. Oedipus
vállalkozott erre. A sphinx e rejtett szót adá fel: «Mi az, mi
reggel négy lábon, délben kettőn, este hármon jár?» Oedipus
megoldá: «Az ember» – s a sphinx legyőzetve lebukott sziklájáról és
a város megszabadult. Oedipus elnyerte Jokaste kezét és Theba
királyi trónját.
Több év mulva, midőn már négy gyermeke Polynikes, Eteokles,
Antigone és Ismene született e házasságból, az istenek megsokallták
a vérbűnt és fertőzetet, s pusztító dögvészt küldöttek a városra. A
nép nagy csoportokban tódult az oltárakhoz, szabadulásért
könyörögve; Oedipus pedig elküldé Kreont, Jokaste bátyját,
Delphibe, hogy Apollótól kérjen tanácsot e csapás megszüntetésére –
s itt kezdődik a tragédia cselekvénye.
(A háttérben a királyi palota. Oldalt csarnokok, elül
oltárok és szobrok. A lépcsőkön aggastyánok és gyermekek, részint
ülve, részint állva; mindegyik kezében olajfalomb, melyet az oltár
felé lehajtva tartanak. A csoport közepén áll a pap. Oedipus kilép
a palotából.)
OEDIPUS.
Oh, gyermekek, ős
Kadmos1) ifju sarjai,
Mért gyültök össze itt e lépcsők
fokain,
Esdeklő lombot2) tartva kezetek között?
A város tömjén illatával van tele,
Könyörgő ének, jajgató hang tölti be.
Nem más hirnök szájából vágyva
hallani
Okát, magam jövék e helyre,
gyermekek,
Én, Oedipus, a kit dicsőit
minden ajk.3)
(A paphoz.)
Mondd hát öreg, mert téged
illet a beszéd
Ezek nevében, mily
szándékkal ültök itt?
Féltek vagy
kértek? Én mindenben kész vagyok
Segélyetekre lenni; mert kemény szivű
Volnék, ha ily esdeklés nem inditna
meg.
PAP.
Igen, hazám uralkodója,
Oedipus,
Im, itt látsz minket, minden
korból egyaránt,
-8- Oltáraidnál:
kisdedet, ki gyenge még
Nagy útra
kelni, kor terhelte papokat,
Engem,
Zeus áldozóját, s ifjaink színét;
A
többi nép lombokkal ékesitve ül
A
téreken, nagy Pallas kettős temploma4)
Előtt, s Ismenos
jósló hamvai felett.5)
A város, láthatod
magad, meg van nagyon
Rendülve, és
nem képes felemelni már
Fejét a
vérözönből, melybe sülyedett,
Pusztulva földje termékeny csiráiban,
Pusztulva a gulyákban és az asszonyok
Gyermektelen szülésiben;6) reá
rohant
A gyujtó isten, a borzasztó
döghalál,7)
S kiirtja Kadmos házát, a sötét pokol
Sóhajban és panaszban gazdagabb
leszen.
Hozzád jövénk hát, én s e
gyermekek velem,
Mert nem számitunk
bár az istenek közé,
De emberek
legelsejének gondolunk,
Az élet bajai
s az ég csapási közt;
Ki eljövél s
föloldád Kadmos városát
A szörnyü
dalnok8) szedte gyász adó
alól,
Nem nyerve tőlünk semmiféle
oktatást,
Sem utasítást; mert isten
segélyivel
Váltád meg életünket,
mondjuk s hiszszük ezt.
Most is
tehát, hatalmas Oedipus király,
Esengve kérünk tégedet mindannyian,
Segits rajtunk, akár istennek ihlete,
Akár halandó ember oktatott reá:
-9-
Fel, emberek legjobbja, mentsd meg
városunk,
Fel, vedd gondodba; mert e
föld még szüntelen
Megváltónak hív
régi buzgóságodért.
Ne emlékezzünk
kormányodra úgy soha,
Hogy fölemelt
előbb s elejtett azután!
Segitsd hát
ismét biztosságra városunk:
A jó
szerencse egykor hozzánk vezetett,
Hogy boldogságot hozz ránk: légy olyan megint.
Ha úr akarsz e honban lenni – mint vagy is
–:
Inkább légy emberek, mint puszta
föld felett;
Nem ér többé semmit sem
a torony s hajó,
Ha elveszté a népet,
mely lakója volt.
OEDIPUS.
Tudom, hogyan ne tudnám,
szegény gyermekek,
Mily vágy hozott e
helyre. Szenvedtek, tudom,
Mindnyájan; ámde bármennyit szenvedjetek,
Nem szenved úgy, miként én, egy sem
köztetek.
Mert mindegyik gyötrelme
egymagára szól,
S magáért szenved
csak, nem másért; ám szivem
Egykép
keserg miattam, értted s a honért.
Nem is álomból költ fel engem hangotok,
Mert sok könyet hullattam már, hígyétek
el,
És sokfelé bolyongtak lelkem
gondjai,
Mig feltaláltam sok
fontolgatás után
Az egyetlen
mentséget; sógorom Kreont,
Menœkeus
szülöttét Phœbos pythoi9)
Lakába küldém, hogy
tanácsot kérjen ott,
Mily tettel,
szóval válthatnám meg városunk?
És
egybevetve távoztával e napot,
-10-
Aggódom már, hová lett? Mert hosszabb
idő
Mult el azóta, mint ez útra
kellene.
De majd ha megjő, hitvány
lennék akkor én,
Nem téve mindent,
mint az isten rendelé.
(Nehányan a paphoz lépnek s halkan szólnak
hozzá.)
PAP.
Lásd, épen jókor szóltál
erről, mert ezek
Kreon közelgését
jelentik most nekem.
OEDIPUS.
Oh, nagy Apollo, bárcsak hozna
ő nekünk
Oly jó szerencsét, mint a
hogy szeme ragyog!
PAP.
Örömmel látszik jönni;
másképen fejét
Nem koszorúzná ily
gazdag babérfüzér.10)
OEDIPUS.
Megtudjuk tüstént; hozzá
juthat már szavam.
Testvér, Menœkeus
fejdelmi gyermeke,
Mily jóslatot
hozál az istentől nekünk?
(Kreon föllép.)
KREON.
Jót; mert úgy vélem, minden jó
sikerre jut,
Ha a nehéz balvégzet is
jó véget ér.11)
OEDIPUS.
De mit mondott a jóslat? Mert
szavad nem önt
Szivembe sem bizalmat,
sem balérzetet.
-11-
KREON.
Ezek jelenlétében kivánsz
hallani,
Avagy bemenni? Én szólásra
kész vagyok.
OEDIPUS.
Beszélj előttök; több
gyötrelmet szenvedek
Miattok, mintsem
ennen életem miatt.
KREON.
Elmondom hát, mit hallék isten
ajkiról.
Tisztán12) kimondja nagy Phœbos király nekünk:
Üzzük ki a fertőztetést, melyet
hazánk
Táplál ölében, s büntetlen ne
hagyjuk itt.
OEDIPUS.
Minő engesztelés kell? Mily
fertőzet ez?
KREON.
Száműzetés, vagy gyilkosságért
gyilkolás,
Mert vér az, mely
megfertőztette városunk.
OEDIPUS.
S mily ember sorsát érti isten
jóslata?
KREON.
E föld fejdelme Laïos volt, oh
király,
S te ő utána lettél városunk
ura.
-12-
OEDIPUS.
Tudom hallásból; mert nem
láttam őt soha.
KREON.
Ennek halálaért kell bosszut
állni most
A gyilkosok felett, így
rendelé az ég.
OEDIPUS.
Hol vannak ők? Hol lelhetjük
fel biztosan
A régi bűnnek elmosódott
nyomait?
KREON.
E honban, mondá. Ha kutatjuk,
rájövünk,
De elszalasztjuk, ha nem
ügyelünk reá.
OEDIPUS.
Hol lett a gyilkos áldozatja
Laïos,
Házában, a mezőn, vagy idegen
hazán?
KREON.
Azt mondá, jóslatért megy; ám
lakába nem
Tért többé vissza, a mióta
távozott.
OEDIPUS.
Nem látta sorsát hirmondó vagy
útitárs,
Ki kérdésünkre választ adna
biztosan?
KREON.
Meghaltak egyen kivül, a ki
elfutott,
S a látottakból egyet tud
csak mondani.
-13-
OEDIPUS.
Mit? egy dolog sok másnak a
nyomára visz,
Ha kis reménysugárt
gyujt szemeink előtt.
KREON.
Rablósereg támadt rá – mondja
– és nem egy
Kéz gyilkolá meg, ám
sokaknak fegyvere.
OEDIPUS.
De hogy mert volna erre
vetemedni a
Rabló, ha innen13) pénzzel föl nem bérelik?
KREON.
Igy látszott akkor. Ám hogy
meghalt Laïos,
Nem volt, ki
megboszulja sok bajunk között.
OEDIPUS.
S minő baj gátolá meg a
fölfedezést,
Midőn királytok igy
elveszté életét?
KREON.
A rejtélyes dalú sphinx vitt
rá, hogy jelen
Bajunkra nézzünk, s
hagyjuk el a titkokat.
OEDIPUS.
Magam fogom hát földerítni a
homályt;
Mert méltó hozzád, méltó
volt Pœboshoz is,
-14- Hogy a
halott emlékét így felköltitek;
Azért
jogos, hogy én frigytársatok legyek,
Megbosszulván e hont s az istent egyaránt.
Hisz nem távol barátok érdekében, ám
Ennen magam javára sujtom ezt a bünt.
Mert bárki volt az, a ki őt
meggyilkolá,
Kezével engem is le fog
tán sujtani.
Amazt szolgálva magamon
segitek igy.
Fel hát sietve
gyermekek, távozzatok
E lépcsőkről,
vigyétek el a lombokat;14)
Más menjen,
gyüjtse össze Kadmos népeit
E helyre;
mindent megteszek most; mert az ég
Most fogja megmutatni: véd-e vagy lesujt?
PAP.
Oh, gyermekek, keljünk fel,
hisz azért jövénk
E helyre, a mit
ajka igér most nekünk.
Phœbos, ki ezt
a jóslatot küldé, legyen
Megváltónk,
s távoztassa tőlünk a csapást.
(Oedipus és Kreon a palotába, a nép másfelé távozik.
A kar fellép.)
KAR.
Első versszak.
Oh, Zeus édes igéje, mi az,
mit a thebai népnek
Kincses Pytho
felől hozál?
Megfagy a vér ereimben’,
szivem riadozva remeg fél,
Oh
gyógyító delosi Pæan!15)
Félve lesem, mi
parancsokat adsz nekem
-15- Teljesítésre jelenben, vagy ha befutja körét az
év,
Mondd, mi az, oh kit arany
bizalom szüle, isteni szózat!16)
Első ellenversszak.
Hozzád fordulok, oh Zeus
lánya, Athena először,
S hozzád,
honvédő Artemis,
Ki ragyogó
fénytrónodon ülsz a piacz gyürüjében,17)
S te messzelövő
nagy Apollo:
Hármas erővel, oh,
védjetek engemet!
Hisz ti üzétek el
egykoron innen a szörnyü csapás tüzét,18)
Mely kiölé e
hazát: legyetek segedelme ujonnan!
Második versszak.
Jaj nekem, ah! számtalan
nyomor
Gyötri szivemet; a nép
beteg,
S tehetetlen a gondolat
arra,
Hol vegyen irt e bajára; nem
érleli
Gyümölcsit a föld; a kinos
vajudások
Nehéz gyötrelmei közt az
anyák oda lesznek.
S száll egyik a
másik után, sebesebben a tűznél,
Mint
a repülő madarak raja, esteli
Isten
sötét honába.19)
Második ellenversszak.
Pusztul a nép
számlálhatatlanul;
Elhagyatva fedik a
föld szinét
A halált lehelő tetemek
már;20)
Hitvesek, őszbe borult anyák sora
-16-
Köriti emitt is, amott is az oltárt,
S zokogva kér segedelmet e szörnyü
keservben.
Pæan dalával szomorún
vegyül egybe panaszhang;
Nézz mi
reánk szelid arczczal ujonnan, oh
Zeus aranyos leánya!21)
Harmadik versszak.
Üzd el a rettenetes Arest, ki
pajzstalan közelg,22)
S vadul kiáltva
éget egyre engem,
Oh, üzd ki
városomból messze tájra őt,
Vagy oda,
hol Amphitrite
Nagy nyoszolyája
zajlik,23)
Vagy Thracia zord özönének
Sivatag honába.
Hiszen mit
megkimél az éj,
Romba dönti azt a
nap.
Hatalmas Zeus,
atyám,
Sujtsd le mennyköveddel
őt,
Oh, sujtsd le, te, ki az ég tüzét
vezérled!
Harmadik ellenversszak.
Hozzád eseng szavam, oh te
farkasirtó nagy király,24)
Röpitsd ki arany
ijad legyőzhetetlen
Nyilát
segélyemül; gyuladj ki Artemis
Tűzlángja, mely Lykia
Hegyei
közt bolyongasz;25)
Meg téged, aranysövegű26)
és
Ittas arczu Bakchos,27)
Hazám
szülötte,28) Mænadok
-17- Társa,29) téged kérlek én,
Rohanj az istenek
Közt
legellenségesebb
Istenre,30) jer lobogó szövétnekeddel!31)
(Oedipus föllép.)
OEDIPUS.
Imádkozol; s a mit kérsz,
elnyered, ha rám
Hallgatva,
teljesíted isten jósszavát,
Meggyógyul akkor és megkönnyebbül bajod.
Mint a jóslatban és a bünben egyaránt
Járatlan szólok; egymagamban nem
sokat
Kutathatok ki, némi jel ha nem
vezet.32)
Legkésőbb jutva hát a polgárok közé,
Egész Kadmos népének im ezt hirdetem:
Akárki tudja köztetek, mily férfiú
Gyilkolta meg Laïost, Labdakos fiát,
Parancsolom, jelentsen mindent föl
nekem.
Ne féljen attól, hogy talán
önnönmagát
Vádolja majd be; mert nem
éri semmi baj,
Csupán a várost hagyja
el sértetlenül.
Ki meg talán egy
idegenben ismeri
A gyilkost, el ne
rejtse tőlem; mert reá
Nagy jutalom
vár, és hálámban részesül.
De ha nem
szóltok, s egyik-másik önmagát
Avagy
barátját féltve, megvetné szavam:
Ime
halljátok, mit teendek akkor én.
Megtiltom, hogy ez embert, bárki légyen is,
E földön, melyen mint király
uralkodom,
Akárki befogadja, vagy
szóljon vele,
-18- Vagy részesítse őt az
áldozatban és
Imákban, vagy
megszentelt vizzel hintse meg;
Mindenki űzze el házából őt, miként
Mindnyájunk megfertőztetőjét; ezt adá
Tudtomra most isten pythói jóslata.
És én mindenben ez istennek s a
halott
Királynak egykép hű
frigytársaként teszek.
Reátok bizom,
mindezt teljesiteni,
Érettem,
istenért s e földért, mely kihal
Istentől elhagyottan és gyümölcstelen.
Ha nem jött volna istenektől e
parancs,
Engeszteletlen hagyni a
legjobb király
S ember halálát még
akkor sem illenék.
Kutatni kell azt.
Ámde most, hogy az enyém
A hatalom,
mely az övé volt egykoron,
Enyém lett
ágya és atyává tett neje,
S
testvérekül neveznék egymást gyermekink,
Ha gyászos végzet ki nem irtja fajzatát:
Most hogy fejére nehezült a sors
keze,
Én küzdöm érte ezt a harczot,
mint saját
Atyámért, semmit
kisérletlen nem hagyok,
A mig föl nem
találom azt, ki megölé
A Labdakidát,
Polydoros fajzatát,
Kadmos sarját,
kit nemze ősi Agenor.33)
Az istenekhez
fordulok: ne adjanak
Sem termő
földet, sem nejöktől magzatot
Azoknak, kik nem teljesítik szavamat;
A dögvész szálljon rájok s még rosszabb
halál!
De a gyilkost megátkozom, bár
egyedül
Tevé titokban, vagy többekkel
frigyesen;
-19- Fejezze be hitványul
hitvány életét!
S ha tán házam lakója
volt, s én tudva ezt,
Megtürtem
tüzhelyemnél, szálljon mind reám
Az
átok, melyet a gyilkosra mondtam én.
De nektek Kadmos népe, kik helyeslitek
Szándékomat, legyen Diké oltalmatok,
S az istenek áldása védjen
szűntelen!
KAR.
A mint köt átkod, akként
szólok, oh király!
Sem nem vagyok a
gyilkos, sem nem mondhatom
Nevét;
Phœbosnak, a ki ezt reánk bizá,
Lett
volna dolga, fölfedezni a bünöst.
OEDIPUS.
Jól mondod; ám az embernek
hatalma nincs,
Az istent arra birni,
a mit nem akar.
KAR.
Mondok más módot, melyet jónak
gondolok.
OEDIPUS.
Ha hármat is tudsz, ne habozz
kimondani.
KAR.
Tudom, mit Phœbos isten lát,
azt látja jól
A jós Tiresias is;
megkérdezve őt,
Mindent legjobban
megtudhatnál, oh király!
-20-
OEDIPUS.
Nem voltam én e tárgyra nézve
sem hanyag;
Kreon szavára kétszer is
meghívtam őt,
S csodálkozom, hogy oly
sokáig elmarad.
KAR.
A többi hir bizonynyal kósza
szóbeszéd.
OEDIPUS.
Mily szóbeszéd? Minden szót
megvizsgálok én.
KAR.
Azt mondják, útasok vevék el
életét.
OEDIPUS.
Hallottam én is; ám a tettre
nincs tanú.
KAR.
Ha van szivében még egy szikra
félelem,
Nem fog habozni, hallva
szörnyü átkodat.
OEDIPUS.
Ki tenni nem félt, szótól meg
nem rémül az.
KAR.
De van, ki fölfedezze: im az
isteni
Jóst erre vezetik már, egyedül
reá
Szállt emberek közt az igazság
szelleme.
(Oedipus küldöttei föllépnek a vak Tiresiassal, kit
egy gyermek kezén vezet.) -21-
OEDIPUS.
Tiresias, ki szellemeddel
áthatod
Az égnek, földnek nyilt és
titkos dolgait,
Tudod, bár nem látod
szemeddel, mily nehéz
Kór gyötri
városunkat; s egyedül te vagy,
Kiben
fölleljük megváltóját, oh uram!
Mert
Phœbos, mint tán mondák is követjeim,
Azt adja kérdésünkre válaszul, hogy úgy
Találhatunk csak szörnyü kórunk ellen
irt,
Ha fölfedezve Laïos
gyilkosait,
Halált mondunk reájok
vagy száműzetést.
Ne sajnáld tőlünk
hát a jóslatot, melyet
Madár szavából
vagy máskép szerezhetél,
És mentsd
meg városunkat, engem s tenmagad
Lemosva rólunk a vérbűn fertőzetét.
Benned reménylünk; hisz ki jót tesz ott, a hol
Hatalma s módja van rá, legszebben tesz
az.
TIRESIAS (magában).
Ah, ah! mily iszonyú baj,
tudni azt, minek
Tudása nincs
javunkra. Jól ismertem ezt,
De
feledém; máskép nem jöttem volna el.
OEDIPUS.
Mi történt? Mért jelensz meg
oly kedvetlenül?
TIRESIAS.
Bocsáss lakomba vissza;
könnyebb lesz a sors
Reád s reám is,
ha tanácsomnak hiszesz.
-22-
OEDIPUS.
Nem jog szerint szólsz, s
hálátlan vagy városunk
Iránt, mely
táplált, megtagadva ezt a szót.
TIRESIAS.
Látom, hogy tenmagad javára
sem leszen
Szavad; s nehogy hasonló
érjen engem is –
OEDIPUS.
Az égre! el ne menj, ha sejted
a valót;
Mindnyájan kérünk, lábaidhoz
borulunk.
TIRESIAS.
Mindnyájan dőrék vagytok; nem
szólok soha,
Nehogy feltárjam a te
szörnyü bajodat.
OEDIPUS.
Mit hallok? Mindent tudsz és
szólni nem akarsz?
S elárulsz minket,
elveszíted a hazát?
TIRESIAS.
Nem foglak gyötreni sem téged,
sem magam;
Mit faggatsz hasztalan?
Tőlem meg nem tudod.
OEDIPUS.
Oh, rosszak roszsza! – mert
haragra gyujtanád
A kősziklát is –
nem fogsz végre szólani?
Ily
érzéketlen és makacs maradsz tehát?
-23-
TIRESIAS.
Makacsságom fellázit; ám a
tiedet
Nem látod; egyedül bennem
találsz hibát.
OEDIPUS.
Ki az, kit föl nem ingerelne
ily beszéd,
Hallván, miként veted meg
városunk javát?
TIRESIAS.
Minden megjő, bár hallgatással
fedjem is.
OEDIPUS.
Mi fog megjönni? Ezt kell épen
mondanod.
TIRESIAS.
Nem mondok többet; most, ha
tetszik, haragod
Törjön ki, bárha
legdühöngőbb lánggal is.
OEDIPUS.
Bizony nem is fogom magamba
fojtani
Dühömben azt, mit sejtek;
tudd meg, rád esik
Gyanúm, te
terveléd s tevéd meg ezt a bünt,
Csakhogy nem tenkezeddel; ha világtalan
Nem volnál, téged vádolnálak
egyedül.
TIRESIAS.
Valóban? S én azt mondom,
tartsd meg átkodat,
Melyet kimondál,
s mától fogva ne beszélj
Többé soha e
férfiakkal, sem velem,
Mert tenmagad
vagy e föld bűnfertőzete.
-24-
OEDIPUS.
Hah! ily szót mersz arczomba
dobni, szemtelen?
S azt véled,
elkerülöd büntetésedet?
TIRESIAS.
Már elkerültem; mert igazság
van velem.
OEDIPUS.
Ki oktatott rá? Csak nem
jós-művészeted?
TIRESIAS.
Te, a ki kedvem ellen szólni
késztetél.
OEDIPUS.
Mit? Mondd el ismét, jobban
meg kell értenem.
TIRESIAS.
Nem értéd már meg? Vagy
kisérteni akarsz?
OEDIPUS.
Nem értettem meg tisztán;
mondd még egyszer el.
TIRESIAS.
Azt mondom, hogy te vagy a
gyilkos, kit kutatsz.
OEDIPUS.
Nem fogsz másodszor
boszulatlan sérteni.
-25-
TIRESIAS.
Mást mondjak hát, hogy még
nagyobb haragra gyúlj?
OEDIPUS.
Mondhatsz akármit; hasztalan
fogsz szólani.
TIRESIAS.
Szeretteidhez, mondom,
öntudatlanul
Gyalázat fűz, s nem
látod, meddig sülyedél.
OEDIPUS.
És mindig boszulatlan szólsz
így, azt hiszed?
TIRESIAS.
Igen, ha megvan az igazság
ereje.
OEDIPUS.
Megvan, de nem te benned; mert
világtalan
Vagy szemre, fülre és
lélekre egyaránt.
TIRESIAS.
Boldogtalan! szememre hányod
azt, a mit
Mindenki nemsokára rád fog
mondani.
OEDIPUS.
Ej szállt reád, nem árthatsz
többé sem nekem,
Sem másnak, ki a
napvilágot látja még.
-26-
TIRESIAS.
Nem általam hoz végzeted
bukást reád;
Elég erős Apollo, az ő
gondja ez.
OEDIPUS.
Kreon gondolta ezt ki, vagy te
egymagad?
TIRESIAS.
Kreon nem hoz reád bajt, csak
te egy magad.
OEDIPUS.
Kincs, hatalom, müvészet, mely
felülmulod
A versengő élet minden
művészetét,34)
Oh, mily irígység jár nyomodban szüntelen,
Ha már e trónomtól is, mely
kéretlenül
Jutott ajándékkép a
várostól nekem,
Kreon, e régi és
hűséges jó barát,
Alattomos cselekkel
vágy megfosztani,
Fölbérelvén ez
álnok bűvészt ellenem,
E csalfa
szemfényvesztőt, a kinek szeme
Csak
nyereségét látja, ám jóslásra vak.
Ugyan mondd hát, miben mutathatsz jóserőt?
Midőn itt volt a szörnyeteg dalos,
miért
Nem tudtad a polgárokat
megmenteni?
Mert minden jött-ment nem
tudá megoldani
A rejtett szót, nem;
jóstehetség kelle ott,
Melyet
madárjelekből meg nem tanulál,
Isten
sem ihletett meg; ekkor jöttem én,
S
elnémítám őt, én, tudatlan Oedipus,
-27-
Értelmem által, nem madárjelek
szerint;
Én, kit te megbuktatni
vágysz, remélve, hogy
Kreon trónjához
közelebb fogsz állani.
S én azt
reménylem, téged és bűntársadat
Meg
fog rikatni ez engesztelés.35)
Ha nem
Volnál ily vén, megkeserülnéd
szándokod.
KAR.
Nekünk úgy látszik, hogy harag
sugallta csak
Ennek szavát, s a
tiedet is, Oedipus,
Pedig nincs erre
szükség, inkább lássuk azt,
Mint
oldjuk meg legjobban isten jóslatát.
TIRESIAS.
Habár király vagy, abban
egyenlők vagyunk,
Hogy megfeleljek;
van jogom rá nékem is.
Mert
Loxiasnak36) szolgálok csak, nem
neked;
Kreonra sem szorultam, hogy
védőm legyen.
Kimondom hát, mert
gúnyolád vakságomat:
A te szemed lát,
s mégsem látod, mennyire
Sülyedtél,
mily helyen vagy és kivel lakol.
Tudod, kitől születtél? Ellensége vagy
Élő s holt kedvesidnek öntudatlanul.
Apádnak és anyádnak kettős átka fog
Ez országból kiüzni téged egykoron,
S ki napfényt látsz most, akkor éj borul
reád.
Hol van Kithæron,37) hol a rév mely csakhamar,
Nem fogja visszhangozni jajgatásodat,
Ha megtudod, mily zátonyos part volt a
nász,
Hová szerencsésen hajózva
eljutál?
-28- És nem látod még más
bajoknak tengerét,
Mely rád és
gyermekidre fog zúdulni majd.
Most
hát gyalázd Kreont, szidalmazd ajkamat;
Hisz nincs e földön emberek közt senki sem,
Ki iszonyúbban vész el, mint te
egykoron.
OEDIPUS.
Meddig hallgassam még az ily
beszédeket?
Nem lesz vesztedre? Nem
sietsz már? Nem akarsz
Házadba térni
és elhagyni e helyet?
TIRESIAS.
Ha nem hivatsz, nem jöttem
volna én ide.
OEDIPUS.
Ha tudhatom, hogy ily
botorságot beszélsz,
Bizony nem is
hivatlak hozzám tégedet.
TIRESIAS.
Botor vagyok szerinted, ámde
szüleid
Szemében, kiktől éltet
nyertél, bölcs valék.
(Távozni akar.)
OEDIPUS.
Mi ez? Maradj! Mily ember adta
éltemet?
TIRESIAS.
E mai nap szül és veszít el
tégedet.38)
OEDIPUS.
Mily rejtelmekben és
homályosan beszélsz.
-29-
TIRESIAS.
Rejtett szavakhoz nem
legjobban értesz-e?
OEDIPUS.
Vesd csak szememre azt, mi
fényt hozott reám.
TIRESIAS.
Épen szerencséd tette tönkre
éltedet.
OEDIPUS.
Mit bánom én, ha csak
megmentém e hazát.
TIRESIAS.
Megyek hát; és te gyermekem
jövel, vezess.
OEDIPUS.
Igen, vezessen el; jelenléted
zavar,
Mig eltávozván, nem fogsz
többé gyötreni.
TIRESIAS.
Megyek, de halld, mért jöttem;
mert nem rettegek
Arczodtól, nincs
hatalmad életem fölött.
Kimondom hát:
ez ember, kit régen kutatsz,
Hirdetve, fenyegetve, – Laïos gyilkosa
Itt van, s azt vélik róla most, hogy
idegen
Bevándorolt, de nemsokára
thebai
Szülöttnek ismerik fel, s nem
lesz öröme
E változásban; koldus
lesz, ki dús vala,
-30- Vak lesz,
ki látott, s vándorbottal idegen
Országokban fog számüzetve bolygani.
Kitűnik majd, hogy önnön gyermekeinek
Testvére s atyja, és az asszonynak,
kitől
Éltét vevé, szülötte s férje
egyaránt,
Vérfertőző és apagyilkos.
Menj be hát,
S gondolkozzál felőle;
és ha lelsz hazug
Szót benne, mondd,
hogy elhagyott a jóserő.
(Tiresiast a gyermek elvezeti. Oedipus a palotába
megy. A kar egyedül marad.)
KAR.
Első versszak.
Kiről jelenté a pythói szikla
jósigéje,
Hogy vértől ázott kezeit e
szörnyü tettre nyujtá?
Szökjék rohanó
vihar
Szárnyán sebesebben
a
Futó paripánál.
Ime Zeus fia mint rohan ellene már,
Tüzes ostora van boszuló keze közt;
S léptét a halál vad
Szellemei kisérik.
Első ellenversszak.
Parancsot ád hó boritotta
Parnass orma immár,
A szó
felhangzott, a bűnös nyomát kutassa minden.
Mint űzött bika bolyg talán
Erdők vadonán, avagy
A szirtüregekben,
-31- Egyedül,
szomorún, nyomorogva szegény,
S fut a
jóslat elől, mely a föld közepén39)
Hangzik, s a
bolyongót
Üzi örök
erővel.
Második versszak.
Rettenetest,
rettenetest
Jósol a bölcs látnoki
szó:
Elhagy a kétség, el a
hit,
És agyam eszméje
megáll.
Sürü éj árnya
borult
Arra, mi volt, s arra, mi
van.
Soha sem, most sem, előbb
sem
Hallottam a harczról,
Polybos40)
Gyermeke s a Labdakidák közt;
Van-e próba, bizonyság, mely elég biztos, erős,
Letiporni dicső hírét a királynak,
Hogy boszulója legyek a titkos
halálnak,
Mely orozva lesujtá a
Labdakidát?
Második ellenversszak.
Ismeri jól, ismeri
Zeus
S Phœbos az ember szive
mély
Titkait, ám helytelen
azt
Mondani, hogy emberi
jós
Szeme jobb, mint az
enyém.
Mert tudomány s ész
diadalt
Ül ugyan más
tudományán,
De nem hiszem a
vádszavakat,
Mig csak a tett nem
bizonyitja.
-32- Ime láttuk a
szárnyfedte leány41)
ellen a bölcs
Erejét s tudományát,
melylyel a várost
Megszabaditva, e
hont üdvére vezérlé:
Soha sem fogom
én rossznak mondani őt.
(Kreon föllép.)
KREON.
Polgárok, értesülvén, hogy
mily iszonyú
Dolgokkal vádol engem
Oedipus király,
Ime, jövök leverten;
mert ha azt hiszi,
Hogy tőlem tettel
vagy beszéddel valami
Kárt szenvedett
jelen gyötrelmeink között,
Úgy nem
vágyódom többé, ilyen vád alatt.
Sokáig élni. Nem csekély a szenvedés,
Melyet viselnem kell e megszólás
miatt;
A legnagyobb kín lesz reám, ha
városunk
S te rossznak vélsz, s
barátim rossznak tartanak.
KAR.
Talán inkább csak a
felingerült harag
Sugá e vádat, s nem
józan megfontolás.
KREON.
Miből tűnt az ki, hogy
tanácsom biztatá
A jós ajkát hazug
szavakra ellene?
KAR.
Igy mondá. Hogy mily
értelemben, nem tudom.
-33-
KREON.
S nem volt zavart értelme és
tekintete,
Midőn kimondá ezt a vádat
ellenem?
KAR.
Azt nem tudom; uralkodóknak
tetteit
Vizsgálni nem szokásom. Itt
jön ő maga.
(Oedipus föllép.)
OEDIPUS.
S te itt vagy? Mily orczával
jösz e hely felé?
Hogy mersz házamba
lépni, a ki életem
Ellen meréd emelni
gyilkos kezedet,
És nyiltan elrabolni
készülsz trónomat?
Az égre, mondd,
gyávának véltél engemet,
Vagy
őrültnek, hogy ezt a tervedet szövéd?
Azt hitted nem fedem föl titkos cseledet,
Vagy rájövén, nem mernék szembe
szállani?
Nem inkább esztelenség a te
szándokod,
Pénz és barátok nélkül
vágyva trón után,
A melyre néppel s
kincscsel juthatsz egyedül?
KREON.
Tudod, mit tégy most?
Szavaidra válaszul
Hallgasd meg
szómat, és meghallgatván, itélj.
OEDIPUS.
Jól tudsz beszélni, ám én
roszul hallgatok
Reád; mert
ellenséget lát benned szemem.
-34-
KREON.
Ép e felől hallgasd meg
szavamat.
OEDIPUS.
Ép e felől ne mondd, hogy
bűntől tiszta vagy.
KREON.
Ha azt hiszed, hogy oktalan
fejeskedés
Dicsőségedre válik:
helytelen hited.
OEDIPUS.
Ha azt hiszed, hogy a rokont
büntetlenül
Illetheted sértéssel:
helytelen hited.
KREON.
Elismerem, hogy a mit mondál,
mind helyes;
De szólj, minő a sértés,
melyet szenvedél?
OEDIPUS.
Te birtál-e, vagy nem te
birtál arra, hogy
Magamhoz hivjam a
dicső, nagy látnokot?
KREON.
Ez most is véleményem
változatlanul.
OEDIPUS.
És mily hosszú idője mult,
hogy Laïos –
KREON.
Mit mondasz? Mit tett Laïos?
Nem értelek.
-35-
OEDIPUS.
Mikor történt, hogy gyilkos
kéztől elveszett?
KREON.
Hosszú nagy évek teltek el
azóta már.
OEDIPUS.
S a jós gyakorlá akkor is
művészetét?
KREON.
Oly bölcseséggel mint most, s
ép úgy tisztelék.
OEDIPUS.
S azon időben említett-e
engemet?
KREON.
Nem, legalább jelenlétemben
sohasem.
OEDIPUS.
S a gyilkosságnak nem
kutattátok nyomát?
KREON.
Kutattuk; hogy ne? Ám nem
jöttünk semmire.
OEDIPUS.
S mért nem fedezte akkor azt
föl ez a bölcs?
KREON.
Azt nem tudom; s nem tudva,
inkább hallgatok.
-36-
OEDIPUS.
De annyit tudsz, és tudva el
is mondhatod –
KREON.
Mi az? Nem hallgatok felőle,
ha tudom.
OEDIPUS.
Hogy az, ha csak egyet nem ért
veled, soha
Nem fogta volna rám a
gyilkosság bünét.
KREON.
Te tudhatod legjobban, ezt
mondotta-e?
De most hadd kérdjelek
ki, mint te kérdezél.
OEDIPUS.
Kérdezz; nem bizonyítod rám a
gyilkolást.
KREON.
No hát? Nem vetted hitvesül
testvéremet?
OEDIPUS.
E kérdésedre tagadást nem
mondhatok.
KREON.
És nem osztod meg a hatalmat s
trónt vele?
OEDIPUS.
A mit kivánhat, tőlem mindazt
megnyeri.
-37-
KREON.
S nem állok én mind harmadik
mellettetek?
OEDIPUS.
Ép ebből látszik, hogy mily
rossz barát valál.
KREON.
Nem úgy, ha jól megfontolod,
mint én tevém.
Először is, nézd: hol
van az, ki félelem
Között akarna
inkább trónon ülni, mint
Békén
pihenni épen oly hatalmasan?
Bizonynyal én olyan vagyok, hogy a király
Hatalmát inkább óhajtom, mint a
nevét;
És ilyen minden józanul
gondolkodó.
Most nyugton élek s tőled
megvan mindenem;
Mig sokszor kedvem
ellen tennék, mint király.
Hogy volna
mégis kedvesebb a trón nekem,
Mint
gondtalan uralkodás és hatalom?
Még
nem sülyedtem oly nagy balgaságba én,
Hogy mást kivánjak, mint a szépet s hasznosat.
Most minden ember szivesen lát,
üdvözöl,
S hozzám fordul mindenki, a
ki rád szorul;
Mert ettől függ
kéréseik jó sikere.
Mért veszteném el
mindezt a király czimért?
Nem vetemül
ily rosszaságra józan ész.
Soha sem
voltam én ily szándék embere,
Nem is
segitnék ebben másokat soha.
Bizonyságul, menj, kérdezd Pythóban magad,
Hogy híven meghozám-e isten jóslatát;
-38- S ha rajta kapsz, hogy a
büvészszel közösen
Terveltem bármit:
ölj meg, nem csupán magad
Itéletével,
én is hozzá járulok.
De zavaros
gyanuból vádat ne emelj.
Mert nem
jogos, ha könnyen jónak gondolod
A
rossz embert, és rossznak véled azt, ki jó.
Ki hű barátját eltaszitja, azt
hiszem,
Saját éltének legszebb
kincsét dobja el.
Idővel mindezt
biztosan megtudhatod;
Mert az idő
mutatja csak ki az erényt,
Mig a
gonoszt egy nap alatt megismered.
KAR.
Jó volt beszéde annak, ki
elesni fél,
Király! A gyors itélet
nem jár biztosan.
OEDIPUS.
Midőn gyorsan jő rám a titkos
cselvető,
Részemről is szükséges
gyors határozás.
Ha nyugton várok,
végre hajtja szándokát,
S haszontalan
fáradság lesz, mit én teszek.
KREON.
Mi szándokod hát? Számüzésbe
küldsz talán?
OEDIPUS.
Oh, nem! Halálra s nem futásra
szántalak.
KREON.
De hát előbb mutasd ki, hogy
méltán gyülölsz.
-39-
OEDIPUS.
Nem engedsz? nem hiszed
szavam, hogy így beszélsz?
KREON.
Mert látom, nincs
eszed.
OEDIPUS.
Saját javamra
van.
KREON.
Az én javamra is
legyen.
OEDIPUS.
Gonosztevő!
KREON.
De ha
tévednél?
OEDIPUS.
Tenned kell
parancsomat.
KREON.
Nem, ha rosszul
parancsolsz.
OEDIPUS.
Oh, én
városom!
KREON.
Nemcsak te, én is a városhoz
tartozom.
-40-
KAR.
Hagyjátok ezt, fejdelmek! Épen
idején
Látom Jokastét házából
közelgeni;
Előtte föl kell e
viszálylyal hagynotok.
(Jokaste föllép.)
JOKASTE.
Miért kelétek, oh, ti
boldogtalanok!
E dőre nyelvcsatára;
nem szégyenlitek,
Az ország ily
bajában egymást bántani?
Nem mégysz
lakodba, s te Kreon nem térsz haza?
Vagy semmiből nagy bajt akartok kelteni?
KREON.
Oh, testvér! szörnyü
szándékkal van ellenem
Királyi
férjed, Oedipus; két rossz közül
Vagy
számüzéssel, vagy halállal fenyeget.
OEDIPUS.
Megvallom, oh, nőm, úgy van;
rajtakaptam őt,
Hogy gonoszul éltemre
tör gonosz csele.
KREON.
Haljak meg átkozottan és
boldogtalan,
Ha abból, melylyel
vádolsz, bármit is tevék.
JOKASTE.
Az istenekre, hígy szavának,
Oedipus;
Tartsd tiszteletben, melyet
monda, esküjét,
Gondolj reám, s
ezekre, kik itt állanak.
-41-
KAR.
Versszak.
Fogadd az észnek, szivnek
szavát, oh, király!
OEDIPUS.
Miben kivánod tennem
azt?
KAR.
Hogy őt, ki nem volt előbb sem
botor, s eskü véd most, meg ne vesd.
OEDIPUS.
Tudod, mit
kivánsz?
KAR.
Jól tudom.
OEDIPUS.
Beszélj
tehát.
KAR.
Alaptalan gyanúból el ne
itéld
A hű barátot, a kit szent eskü
véd.
OEDIPUS.
Tudd meg, hogy ezt kivánva,
enhalálomat
Kivánod tőlem, vagy
száműzetésemet.
-42-
KAR.
Az istenek legelsejére,
nagy
Heliosra, nem! Veszszek el
nyomorultan, hagyjanak el
Az ég s
emberek, ha ez szándokom.
Ámde kín
tépi bús szivemet
E honnak
szenvedésein, ha még
Ti is tetézitek
a régi bajt.
OEDIPUS.
Menjen tehát, bár
menthetetlenül halál
Vagy szégyenítő
számüzés vár is reám.
Kérő szavad, s
nem ő, indítá szivemet
Ez irgalomra;
őt, bárhol lesz, gyűlölöm.
KREON.
Gyülölve engedsz, ám ha
csillapul dühöd,
Magadnak lész
terhére. Ily természetek
Önnönmagoknak leggyötrelmesb terhei.
OEDIPUS.
Nem hagysz el hát, nem távozol
már?
KREON.
Távozom;
Te félreismersz, itt a régi maradok.42)
(El.) -43-
KAR.
Ellenversszak.
Jokaste, mért nem sietsz ezzel
a házba most?
JOKASTE.
Előbb tudnom kell, mint
esett?
KAR.
A szóbeszédből gyanú lett; hiú
bár, de fáj az ilyen is.
JOKASTE.
Mindkettejök
részéről?
KAR.
Ugy van.
JOKASTE.
És mi
volt?
KAR.
Legyen elég, elég sok bajunk
között;
Hagyjuk a szót, hol a viszály
végződött.
OEDIPUS.
Látod, hová jutsz? Jó levén a
szándokod,
Lenézed, eltompitni akarod
szivem.
-44-
KAR.
Király, mondám nem egyszer,
ime halld:
Esztelen botor volnék s
helyes itéletre képtelen,
Ha elhagyva
megtagadnálak én
Tégedet, ki nyomor s
baj közül
Kimentéd egykor drága
honomat;
Vezéreld most is üdvre, mint
tudod.
JOKASTE.
Az istenekre mondd el, oh
király, nekem,
Mi volt az ok, mely
ily haragra ingerelt?
OEDIPUS.
Elmondom, mert ezeknél43) többre tartalak;
Halld hát, mily terveket szőtt ellenem
Kreon.
JOKASTE.
Beszélj, mi biztos vádat
mondhatsz ellene?
OEDIPUS.
Azt mondja, hogy én voltam
Laïos gyilkosa.
JOKASTE.
Saját vagy más bizonyságára
mondja ezt?
OEDIPUS.
Egy jóst, egy szemfényvesztőt
tolt előre, mert
Saját nyelvét
mindentől menten tartja ő.
-45-
JOKASTE.
Vesd el most annak gondját, a
mit emlitél,
S hallgass rám és tanuld
meg, hogy az emberek
Között nincs egy
sem, a ki a jövőbe lát.
Bizonyságát
rövid szavakban ime halld:
Laïos
király jós mondatot vett egykoron,
Nem mondom, hogy Phœbostól, ám szolgáitól,
Hogy a gyermek kezétől kell
meghalnia,
Ki tőlem s tőle fogja
nyerni életét.
S mégis, mint híre
jár, hármas keresztuton
Idegen rablók
gyilkolák meg hajdan őt;
Fiát pedig,
ki életének harmadik
Napját sem
látta, megkötött lábakkal és
Más
ember által zord hegyen kitéteté.
És
igy Apollo nem tölté be jóslatát,
Sem
a fiú nem lett atyjának gyilkosa,
Laïos sem gyermekétől nyerte a halált.
Pedig mindezt előre hirdeté a jós!
Ne gondolj hát vele. Mit isten föl
akar
Deritni, könnyen napvilágra
hozza azt.
OEDIPUS.
Mint megzavarja, megrendíti
lelkemet
A szó, melyet most hallék
tőled, hitvesem.
JOKASTE.
Mily aggódás rendíte meg, hogy
igy beszélsz?
-46-
OEDIPUS.
Ugy tetszik, mintha azt
mondottad volna, hogy
Hármas
keresztuton ölték meg Laïost.
JOKASTE.
Ez volt a hír felőle, s nem
szűnt meg ma sem.
OEDIPUS.
És mely vidéken érte őt e
baleset?
JOKASTE.
Phokisnak mondják a vidéket, s
Daulia
És Delphi útja egyesül azon
helyen.
OEDIPUS.
És mily hosszú idő mult el
azóta már?
JOKASTE.
Kevéssel az előtt, hogy
elfoglaltad ez
Országnak trónját,
érkezett hozzánk a hir.
OEDIPUS.
Oh, Zeus, minő végzetre
szántál engemet?
JOKASTE.
Mi az, mit úgy szivedre
vettél, Oedipus?
OEDIPUS.
Ne kérdezz még; de mondd
milyen volt alkata
Laïosnak, mily
előre haladott kora!
-47-
JOKASTE.
Magas volt, őszbe csavarodtak
fürtjei,
S alakja tőled nem nagyon
különbözött.
OEDIPUS.
Oh, jaj nekem? Magamra szórtam
hát ma én
A szörnyü átkok árját
öntudatlanul.
JOKASTE.
Mit mondasz? Rettegek rád
nézni, oh, király!
OEDIPUS.
Borzadva aggódom, hogy jól
látott a jós;
De hogy egészen
meggyőzz, mondj még egyet el.
JOKASTE.
Úgy félek! Ám ha kérdezz,
felelek reá.
OEDIPUS.
Csekély kiséret volt mellette,
vagy talán
Miként királyhoz illik,
számos fegyveres?
JOKASTE.
Öten voltak mindössze és ezek
között
A hirnök; s Laïost egyetlen
szekér vivé.
OEDIPUS.
Jaj, jaj, minden világos
immár! És ki volt,
Oh, asszony, a ki
nektek erről hirt hozott?
-48-
JOKASTE.
Szolgája, az egyetlen, ki
megmenekült.
OEDIPUS.
Vajon most is jelen van még a
házban ő?
JOKASTE.
Nincs többé már itt; mert hogy
visszatért ide,
S a trónon téged
látott s halva Laïost,
Esengve kére,
megragadva kezemet,
Bocsássam a
mezőre, a juhnyájhoz őt,
Hogy a
várostól mentől távolabb legyen.
El
is bocsátám; mert akármily szolga volt,
Ennél nagyobb kegyelmet is megérdemelt.
OEDIPUS.
Lehetne ismét gyorsan
visszahivni őt?
JOKASTE.
Minden bizonynyal; ámde mért
kivánod ezt?
OEDIPUS.
Oh, asszony, félek attól, hogy
nagyon sokat
Mondottam már, a mért
most látni vágyom őt.
JOKASTE.
El fog hát jönni; ám én is
méltó vagyok
Megtudni, hogy mi gyötri
kebledet, király.
-49-
OEDIPUS.
Nem hallgatok, ha kinzó
aggodalmaim
Eddig jutottak már. Ki
volna kívüled,
Kinek méltóbban
mondhatnám el sorsomat?
Atyám
korinthi Polybos volt, és anyám
A
dorisi Merope. Legnagyobb valék
Én
ott a polgárok közt, miglen oly eset
Történt velem, mely méltán meglepett ugyan,
De nem volt méltó haragomra, mely
kigyúlt.
Egy ember, lakománál,
borozás között,
Ittas fővel cserélt
fiúnak nevezett.
Csak nehezen
tartottam vissza e napon
Boszúmat; s
másnap megkérdém szülőimet,
Kik e
sértésért nagy haragra gyultanak
Ez
ember ellen, hogy ilyen szót ejte ki.
És én elégedett voltam velök; de még
Mindig gyötört ez; mert nagyon szétment hire.
Szülőim tudtán kivül elmenék tehát
Pythóba. És Apollo, bár nem méltatott
Válaszra abban, a miért jövék; de más
Szörnyű, rettentő sorsot nyilváníta
ki,
Hogy nászra kell anyámmal lépnem,
és e föld
Szinére elviselhetetlen
fajt hozok,
S atyámnak, a ki nemzett,
gyilkosa leszek.
Ezt hallva
elfutottam, s ezután csupán
A
csillagok szerint mértem ki, merre van
Korinth vidéke,44)
hogy ne lássam magamon
Beteljesülni
ezt a szörnyű jóslatot.
S tovább
haladva eljuték a tájra, hol
-50-
– Miként te mondád – meggyilkolták a
királyt.
Midőn a hármas úthoz már
közel valék,
Egy fullajtár jött
szembe vélem, s fiatal
Csikóktól vont
szekéren olyan férfiú,
Minőt leirtál;
a szekérhajtó s maga
Az aggastyán
erővel félre űztenek.
Én haragomban
megütöttem a kocsist,
Ki eltaszított;
az aggastyán látva ezt,
S kilesve, a
mint a szekérhez érkezém,
Kettős
hegyű botjával fejtetőmre sujt.45)
De nem hasonló
viszonzást nyert; hirtelen
Reá sujték
botommal, és ő a szekér
Öléből
tüstént fejtetőre kibukott;
Aztán
meggyilkolám a többit. Ha talán
Rokonság van ez idegen s Laïos között,46)
Ki nyomorultabb
akkor, mint ennen magam,
Ki az, kit
inkább gyűlölnek az istenek?
Kit nem
fogadhat sem polgár, sem idegen
Lakába, nem beszélhet hozzá senki sem;
Elűzi házából mindenki. S én magam
Mondám fejemre ezt az átkot, senki
más.
A holtnak ágyát meggyalázzák
kezeim,
Melyek meggyilkolák őt. Nem
vagyok gonosz?
Nem minden ízemben
tisztátlan? Hogyha el
Kell innen
futnom, nem szabad enyéimet
Meglátnom, sem hazámba tennem lábamat,
Nehogy anyámmal nászra lépjek, s
Polybost
Megöljem, a ki nemzett engem
s fölnevelt.
Nem eltalálja a valót,
ki azt hiszi,
Hogy mind e bajt
kegyetlen dæmon küldi rám?
-51-
Soha, soha ne lássam többé e napot,
Oh isten szent felsége! Inkább tünjem
el
Az emberek szeméből, hogysem
magamon
Betelni lássam ennyi balsors
szégyenét.
KAR.
Reánk is aggasztó ez, oh,
király, de mig
Ki nem hallgattad a
tanút, bizzál s remélj.
OEDIPUS.
Ugyis csupán ez egyetlen
remény maradt
Számomra, hogy a
pásztort várjam még ide.
JOKASTE.
És mit vársz tőle, hogyha majd
megérkezett?
OEDIPUS.
Megmondom. Ha megegyezik azzal
szava,
A mit te mondál, úgy többé nem
rettegek.
JOKASTE.
Mit hallottál te tőlem olyan
feltünőt?
OEDIPUS.
Azt mondád, hogy szerinte
rablók voltanak,
Kik meggyilkolták
Laïost. Ha most is ily
Többes számban
szól, úgy nem én öltem meg őt;
Hiszen
egy embert többnek nézni nem lehet.
De ha csupán egy vándorról fog szólani,
Világos akkor, hogy rám súlyosúl e
tett.
-52-
JOKASTE.
Tisztán igy szóla akkor, hidd
el biztosan,
És nem lehet, hogy
visszavonja most szavát;
Mert az
egész nép hallá, nem csak én magam.
De ha első szavától el is térne tán,
Mégsem derítené fel bizton, oh, király,
Laïos halálát; hisz kimondá Loxias,
Hogy gyermekem kezétől kell
meghalnia.
És e szegény bizonynyal
meg nem ölte őt,
Mert már előbb
elveszté önnön életét.
Azért bizony
sem erre, sem amarra nem
Tekintenék
én többé jóslatok miatt.
OEDIPUS.
Helyes beszéd. De mégis küldj
el valakit
E szolgáért, hadd jöjjön;
ne mulaszd el ezt.
JOKASTE.
Azonnal érte küldök, s most
menjünk haza.
Nem tennék semmit, a mi
nem kedves neked.
(Oedipus, Jokaste a palotába mennek.)
KAR.
Első versszak.
Oh, vajha sorsom
lehetne,
Szüntelen megóvni ajkam s
tetteim
Szent tisztaságát, mint az
égi törvény
Rendeli, mely mennyei
fény
-53- Ölén született, s
egyedül Olympos
Volt atyja, nem
emberi
Múló akarat
szülé,
S melyet nem altat el sohasem
a feledés, homály.
A nagy isten
élteti azt s nem évül el.
Első ellenversszak.
A büszkeség zsarnokot
szül;
És ha dőrén felfuvalkodván,
magát
Eltölti azzal, mi nem üdvös és
jó,
S fölhatol a
legmagasabb
Oromra: lehull onnan mély
nyomorba,
Honnan soha nem
viszik
Ki lábai. Ám az
ég
Vezesse győzelemre a harczot honom
üdveért.47)
A nagy isten volt s marad útamon vezér.
Második versszak.
Ámde kinek szavát s kezét a
büszkeség ragadja el,
Nem tiszteli
istenek lakát s Dikétől nem remeg,
Azt érje a végzet átka,
Gőgje
büntetéseül,
Ha jogtalan hasznot
keres magának,
A bűnnek útjain
halad,
S dőrén az ellen szól, mi
sérthetetlen.
Az ily bünös keble hogy
maradna ment
A boszú sujtó
nyilától?
Mert ha ily tett is
jutalmat érdemel:
Miért az
imádság?
-54-
Második ellenversszak.
Nem megyek áhítattal én a
földközép48) felé soha,
Olympia49)
szent helyére, Abæ50)
templomába sem,
Ha nem teljesül e
jóslat
Az egész világ
előtt.
Mindenható Zeus – hogyha
joggal illet
E név – ki mindenek
fölött
Úr vagy, ne légyen rejtve ez
előled!
Az ősi jóslat, melyet Laïos
kapott,
Megvetésnek tárgya lett
már,
És Apollo fénye nem ragyog
sehol,
Eltűnik a
szentség.
(Jokaste jő a palotából hölgyeivel, kik koszorúkat,
korsókat s illatszereket hoznak.)
JOKASTE.
Országnagyok, azt gondolám, az
istenek
Szent templomába térek,
felajánlani
E koszorúkat és ez
illatszereket.
Tulságosan kinozza
Oedipus szivét
Ezernyi gond; s az
újat nem fontolja meg,
Mint bölcshez
illenék, a régiek szerint,51)
Nem; minden szóra
hallgat, mely megrémiti.
(Az oltár felé fordul, melyet hölgyei ezalatt
megkoszorúztak s rajta tüzet gyujtottak, s illatszereket szór a
lángok közé.)
Mivel tanácsom rajta semmit
sem segit,
Lykeios Phœbos52) (mert te vagy legközelebb)
Ez áldozattal kérve hozzád fordulok:
Adj tiszta, szent feloldást bajaink
alól;
-55- Mert reszketünk
mindnyájan, látva, hogy hajónk
Kormányosát mily félelem bénitja meg.
(A korinthi követ fellép.)
KÖVET.
Megtudhatnám-e tőletek,
idegenek,
Hol lelhetem föl Oedipus
király lakát?
Vagy inkább mondjátok
meg, hol van ő maga.
KAR.
Ez háza és ő benn van most,
oh, jövevény!
S e nőben gyermekeinek
anyját láthatod.
KÖVET.
Legyen hát boldog s éljen
mindig boldogok
Között, e férfiúnak
áldott hitvese.
JOKASTE.
Ezt kívánom viszont neked, oh,
idegen,
Méltó vagy rá e szives
óhajtásodért;
De mondd, mi
kívánságod, milyen hirt hozál?
KÖVET.
Jó hírt házadnak es férjednek,
asszonyom.
JOKASTE.
Minő hir az? Kinek részéről
küldetél?
KÖVET.
Korinthból; és a hirnek, a
melyet hozok,
Örülni fogsz, hogy is
ne; s tán bánkódni is.
-56-
JOKASTE.
De mily hir az? Kettős hatása
mint lehet?
KÖVET.
Királyunkká akarják őt
választani
A földszoros53) lakói; igy beszélik ott.
JOKASTE.
Hogyan? Nem ül már trónusán
ősz Polybos?
KÖVET.
Nem többé; sirba rejté őt már
a halál.
JOKASTE.
Mit mondasz, oh, aggastyán!
Meghalt Polybos?
KÖVET.
Ha nem valót beszélek, haljak
meg magam.
JOKASTE (egyik hölgyéhez.)
Leányom, menj sietve tudtul
adni ezt
Uradnak. És ti, istenek
jóslatjai,
Hol vagytok? Ez volt, a
kit Oedipus került,
Félvén, nehogy
megölje őt; és ime, most
A sors vevé
el életét, nem Oedipus.
(Oedipus fellép).
OEDIPUS.
Oh, szeretett Jokaste, drága
nőm, miért
Hivattál ki a palotából
engemet?
-57-
JOKASTE.
Hallgasd ez embert, s
meghallgatva lásd, hová
Jutott az
istenek felséges jóslata.
OEDIPUS.
Ki hát ez ember és minő hirt
hoz nekem?
JOKASTE.
Korinth földéről érkezik,
jelentve hogy,
Nincs már életben,
meghalt Polybos, atyád.
OEDIPUS.
Mit mondasz? Add tudtomra,
idegen, magad.
KÖVET.
Ha ezt kell legelőször tisztán
mondanom,
Tudd biztosan, hogy
elragadta a halál.
OEDIPUS.
Csalárdság ölte-é meg, avagy
kór keze?
KÖVET.
Megdönt elaggott testet egy
könnyű lökés.
OEDIPUS.
Igy hát, mint látom, kór ölé
meg a szegényt.
KÖVET.
S a kóron kívül élte hosszú
évei.
-58-
OEDIPUS.
Ah, ah! Miért hát megkérdezni,
hitvesem,
A jós Pytho oltárát és a
madarak
Légben rikoltó hangját! Hisz
megjósolák,
Hogy meg fogom atyámat
ölni, és ime,
A föld alatt pihen már
ő, s én itt vagyok,
Kardot se’ fogva
– ha csak nem az ölte meg,
Hogy értem
vágyott; – így hoztam rá csak halált.
Hades keblében nyugszik Polybos, vele
A sirba szálltak e hivságos
jóslatok.
JOKASTE.
Nem mondtam én ezt régtől
fogva már neked?
OEDIPUS.
Mondtad; de engem megzavart a
félelem.
JOKASTE.
Ne engedj hát most ennek
szívedben helyet.
OEDIPUS.
Hogyan? S anyámnak ágyától ne
féljek-e?
JOKASTE.
Mit féljen az, kit a véletlen
sors vezet,
De a jövőben nem lát
semmit biztosan?
Legjobb vaktában
élni, a mint csak lehet.
Azért anyád
nászától egy cseppet se félj;
Sok
ember látta már álmában önmagát
-59-
Mint anyja férjét. Ám ki ezt föl sem
veszi,
Az könnyedén átéli földi
napjait.
OEDIPUS.
Helyes beszédnek mondanám
minden szavad,
Ha már anyám nem volna
életben; de mert
Még él, szükséges
félnem, bármi jól beszélj.
JOKASTE.
Atyádnak sirja mégis nagy
vigasz reád.
OEDIPUS.
Elismerem; de az élőtől
rettegek.
KÖVET.
Mily asszony az, ki ily nagy
félelemre készt?
OEDIPUS.
Merope, oh, aggastyán! Polybos
neje.
KÖVET.
S mi benne az, mi ily nagy
rettegésbe ejt?
OEDIPUS.
Egy isten-küldte szörnyü
jóslat, idegen!
KÖVET.
Elmondható-e? Vagy nem tudhat
róla más?
-60-
OEDIPUS.
Sőt inkább. Azt jósolta hajdan
Loxias,
Hogy frigyesülnöm kell saját
anyámmal, és
Atyám vérét ennen
kezemmel ontanom.
Ezért távoztam
régtől fogva messzire
Korinthtól, és
szerencsém volt ez – ah! pedig
Nincs
édesebb, mint a szülők tekintete.
KÖVET.
S ettől való féltedben
számüzéd magad?
OEDIPUS.
Hogy ne legyek atyám gyilkosa,
oh, öreg!
KÖVET.
Miért ne oldjalak fel téged,
oh, király,
E rettegéstől? Hisz jó
szándékkal jövék.
OEDIPUS.
Bizonynyal méltó hála jutna
részedül.
KÖVET.
Azért jövék leginkább, hogy ha
egykoron
Honodba térsz, jutalmat
nyerjek tőled ott.
OEDIPUS.
Szülőimhez nem térek vissza én
soha.
KÖVET.
Jól látom, nem tudod, mit
tészsz, oh, gyermekem!
-61-
OEDIPUS.
Hogyan, öreg? Az égre
magyarázd meg ezt!
KÖVET.
Ha ez az ok, mely a hazától
futni keszt.
OEDIPUS.
Félek, nehogy elérjen Phœbos
jóslata.
KÖVET.
Hogy fertőzet ne érjen szüleid
miatt?
OEDIPUS.
Igen, aggastyán, ettől félék
szüntelen.
KÖVET.
Nos hát tudod, hogy minden ok
nélkül remegsz?
OEDIPUS.
Hogyan? Hát nem vagyok szülőim
gyermeke?
KÖVET.
Mert Polybosnak nincsen
törzsedhez köze.
OEDIPUS.
Mit mondasz! Nem Polybos
nemzett engemet?
KÖVET.
Nem inkább, mint saját magam,
csak épen úgy.
-62-
OEDIPUS.
Hogy volna egyenlő atyámmal,
ki nem az?
KÖVET.
Ép úgy nem volt atyád ő, mint
én nem vagyok.
OEDIPUS.
De mért mondott hát
gyermekének engemet?
KÖVET.
Mert, tudd meg, kezeimből
nyert ajándokul.
OEDIPUS.
S más kézből nyerve, oly
nagyon szerethetett?
KÖVET.
Hosszú gyermektelenség birta
erre őt.
OEDIPUS.
S te vettél engem, vagy
véletlenül lelél?
KÖVET.
Kithæron erdős völgytorkában
leltelek.
OEDIPUS.
S miért vevéd ezen vidékre
útadat?
KÖVET.
A nyájat őrzém, mely a
hegységben legelt.
-63-
OEDIPUS.
Pásztor valál hát, a ki bérért
vándorol?
KÖVET.
S azon időben megmentőd is,
gyermekem.
OEDIPUS.
Mitől mentél meg? Mily
gyötrelmet szenvedék?
KÖVET.
Bizonyságot tehetnek
lábcsuklóid is.
OEDIPUS.
Oh, jaj, miért emlited régi
bajomat?
KÖVET.
Én oldtam fel keresztül fűzött
lábadat.
OEDIPUS.
Ily szörnyü volt a pólya,
melyet viselék!
KÖVET.
E balszerencse adta aztán
nevedet.
OEDIPUS.
Atyámtól vagy anyámtól? Oh, az
égre, szólj!
KÖVET.
Ezt jobban tudja, a kitől
átvettelek.
-64-
OEDIPUS.
Tehát mástól vevél át, nem
magad lelél?
KÖVET.
Nem; más pásztor volt, a ki
átadott nekem.
OEDIPUS.
Ki volt az? Nem tudnád-e
megnevezni őt?
KÖVET.
Ugy mondák, Laïos háznépéhez
tartozott.
OEDIPUS.
Ahhoz, ki egykoron e föld
királya volt?
KÖVET.
Igen, ezen királynak volt ő
pásztora.
OEDIPUS.
És él-e még ez ember, hogy
láthassam őt?
KÖVET (a karhoz).
Ti benszülöttek, legjobban
tudjátok ezt.
OEDIPUS.
Ti, kik mellettem álltok
valamennyien,
Van köztetek, ki ezt a
pásztort ismeri,
S akár kinn a mezőn,
akár itt látta őt?
Beszéljetek; most
jő napfényre a titok.
-65-
KAR.
Azt vélem, nem lesz senki más,
mint épen az,
Kit már előbb kivántál
látni; ámde nőd
Jokaste legjobban meg
tudná mondani.
OEDIPUS.
Mit gondolsz, asszony, egy
személy-e az, a kit
Behívatánk, és,
az kiről emez beszél?
JOKASTE.
Mi az? Kiről szólt? Mit
törődöl te vele?
Hiú beszédét legjobb
lesz ha feleded.
OEDIPUS.
Azt nem teszem, hogy ily
nyomokra jutva most,
Ne hozzam
napvilágra származásomat.
JOKASTE.
Az istenekre, ne kutasd ezt,
ha saját
Élteddel gondolsz. Ah! elég
az én kinom.
OEDIPUS.
Bizzál! Legyek bár harmadik
anyám szerint
Hármas rabszolga, nem
hoz az szégyent reád.54)
JOKASTE.
Oh, kérlek, hagyj föl ezzel és
fogadd szavam.
OEDIPUS.
Nem tehetem, föl kell derítnem
a homályt.
-66-
JOKASTE.
Én jót akarva legjobbat
tanácsolok.
OEDIPUS.
E legjobb az, mi régtől gyötri
lelkemet.
JOKASTE.
Boldogtalan, bár meg ne
tudnád, hogy ki vagy!
OEDIPUS (egyik szolgájához).
Menj és vezesd azonnal a
pásztort elém.
(Jokaste felé.)
Ez meg fényes törzsére büszke
hadd legyen.
(A szolga elsiet.)
JOKASTE.
Jaj, jaj, boldogtalan! Ez egy
szóval lehet
Téged szólitnom, semmi
mással ezután.
(Elrohan a palotába.)
KAR.
Miért rohant el a királyné,
Oedipus,
Ily keserű bánattal?
Rettegek, nehogy
E hallgatásból nagy
bajok támadjanak.
OEDIPUS.
Hadd jöjjön, a minek reám kell
jönnie,
De törzsöm ismernem kell,
bárminő csekély.
Amaz meg, nagyralátó
asszony létire,
Hadd szégyenelje
aljas származásomat.
-67- Ám én,
szerencse-osztó Tyche55)
fiaként
Tekintve enmagam, pirúlni nem
fogok.
Ő volt anyám; s éltem kisérő
holdjai
Kicsinynyé majd meg nagygyá
tettek engemet.
Ilyen levén, más
czélra törni nem fogok,
Mint arra,
hogy megtudjam származásomat.
KAR.
Versszak.
Ha a jövőt látja jós szemem, s
agyamban ész honol,
Ugy az Olympra,
megéred, oh Kithæron,
Hogy mihelyt
feljő az égre holnap
A tele hold,
sugarát mint Oedipus
Anyja s dajkája
köszöntöd,
S tánczczal ünneplünk, ki
országunk fejedelminek oly nagy
Jótevője voltál.
Engedd, legyen
így kedvedre, gyógyító Phœbos!
Ellenversszak.
Isteni lányok közül ki volt,
kitől éltet nyerél?56)
Kedvese tán a
hegyen bolyongó Pánnak?
Vagy Apollo
karja közt pihent? Mert
Kedveli ő is
az erdős bérczeket.
Tán a kyllenei
isten,57)
Vagy hegyormon székelő Bakchos fia, vagy
Helikonnak
Játszi
gyermekétől?58)
Hisz sokszor enyelge ő a bérczi nymphákkal.
(A pásztor föllép.) -68-
OEDIPUS (a karhoz).
Gyanítom, ámbár nem találkozám
vele
Előbb soha, hogy azt a pásztort
látom itt,
Kit régtől fogva keresénk;
mert aggkora
(A korinthi követre mutatva.)
E férfiúval ép’ egyenlővé
teszi,
S azokban, kik kisérik, jól
ráismerek
Cselédjeimre; ám te jobban
tudhatod,
Mint én, hisz ezelőtt is
többször láttad őt.
KAR.
Ráismerek bizonynyal; mert hű
pásztora
Volt ő Laïosnak mindig, mint
tán senki más.
OEDIPUS.
Először, oh, korinthi idegen,
te szólj:
Erről
beszéltél?
KÖVET.
Erről, a kit lát
szemed.
OEDIPUS (a pásztorhoz.)
Te meg, öreg, tekints reám és
válaszolj
Kérdéseimre. Hajdan Laïos
volt urad?
PÁSZTOR.
Igen, de nem vásárolt; nála
születém.
OEDIPUS.
Minő munkád volt, milyen
életét vivél?
-69-
PÁSZTOR.
A nyájat őrzém éltem legtöbb
napjain.
OEDIPUS.
S leginkább mily vidéken
választál tanyát?
PÁSZTOR.
Kithæron hegységében vagy
hozzá közel.
OEDIPUS.
Emlékezel, hogy láttad ott e
férfiút?
PÁSZTOR.
Minő dologban? Milyen férfiról
beszélsz?
OEDIPUS.
Erről, ki itt áll. Volt-e már
dolgod vele?
PÁSZTOR.
Hamarjában nem emlékezhetem
reá.
KÖVET.
Nem is lehet csodálni, oh,
király! De én
Tisztán eszébe
juttatom. Mert jól tudom,
Emlékszik
arra, hogy Kithæron oldalán
(Ő kettős
nyájat őrizvén, csak egyet én)
Tavasztól őszig én magam s e férfiú
Három félévet éltünk szomszédok gyanánt;
-70- S a tél jöttével én
saját tanyám felé,
Ő meg Laïos aklába
hajtá nyájait.
Akként történt-e, mint
elmondám, vagy nem úgy?
PÁSZTOR.
Való, mit mondasz, bár hosszú
idője mult.
KÖVET.
Mondd hát, emlékszel a fiúra,
kit nekem
Adál, hogy fölneveljem,
mint sajátomat?
PÁSZTOR.
Mi ez? Mi végre kérdezed most
tőlem ezt?
KÖVET (Oedipusra mutat).
Itt áll, barátom, a fiú, kit
átadál.
PÁSZTOR.
Vesztedre indulsz? Nem
hallgatsz el iziben?
OEDIPUS.
Ah, meg ne ródd e férfiú
szavát, öreg,
Mert inkább illet
téged, mint őt megrovás.
PÁSZTOR.
De hát miben vétkeztem, oh,
legjobb király?
OEDIPUS.
Nem szólsz, kiről ez kérdez, a
fiú felől.
-71-
PÁSZTOR.
Semmit se tudva szólt ez, ámde
hasztalan.
OEDIPUS.
Ha jó szántodból nem beszélsz,
majd sírva szólsz.
PÁSZTOR.
Az égre, kimélj, vén létemre,
engemet.
OEDIPUS (szolgáihoz).
Kössétek tüstént hátra mind a
két kezét.
PÁSZTOR.
Oh jaj, miért? Mit kívánsz
tőlem hallani?
OEDIPUS.
Te adtad ennek a fiút, kiről
beszél?
PÁSZTOR.
Én adtam. Bár meghaltam volna
az napon!
OEDIPUS.
Ma fogsz meghalni, ha nem
mondasz igazat.
PÁSZTOR.
Előbb halok meg, ha kimondom a
valót.
OEDIPUS.
Ez ember, a mint látszik,
kibuvót keres.
-72-
PÁSZTOR.
Bizonynyal nem; hisz rég
mondám: én adtam át.
OEDIPUS.
Kitől vevéd? Sajátod volt vagy
másoké?
PÁSZTOR.
Nem volt sajátom, más kezéből
vettem át.
OEDIPUS.
Minő polgártól, milyen házból
származott?
PÁSZTOR.
Ne kérdj, az égre, oh ne kérdj
többet, király!
OEDIPUS.
Meghalsz, ha még másodszor
kell ezt kérdenem.
PÁSZTOR.
A gyermek Laïos háznépéhez
tartozott.
OEDIPUS.
Szolgától vagy királyi
törzsből született?
PÁSZTOR.
Jaj, jaj! rettentő az, mit
mondani fogok.
-73-
OEDIPUS.
S én hallani; de még is meg
kell hallanom.
PÁSZTOR.
Laïos fiának mondák; ám nőd
oda benn
Legjobban elmondhatja, mind
ez mint esett.
OEDIPUS.
Ő adta át tehát
neked?
PÁSZTOR.
Igen
király!
OEDIPUS.
Minő
szándékkal?
PÁSZTOR.
Hogy kioltsam
életét.
OEDIPUS.
Saját szülője!
Szörnyü!
PÁSZTOR.
Bal jóslat
miatt.
OEDIPUS.
Mi volt az?
PÁSZTOR.
Hogy meg fogja ölni
szüleit.
-74-
OEDIPUS.
S miért adád ez aggastyán
kezébe őt?
PÁSZTOR.
A szánalom vitt rá, király,
azt vélve, hogy
Honába, távol földre
fogja vinni őt;
De csak szörnyű
bajokra tartá fenn. Ha te
Vagy az,
kiről szólt, úgy bánatra születél.
OEDIPUS.
Oh, jaj, jaj! Minden tisztán
napvilágra jött.
Oh, fény, utószor
látlak immár téged én,
Ki születém,
hol nem kellett, ki férj valék,
Hol
nem lehet, s megöltem azt, kit nem szabad.
(El a palotába. A követ és pásztor másfelé
távoznak.)
KAR.
Első versszak.
Ah, emberek,
emberek!
Kik itt éltek a föld
szinén,
Oh, mily semmi az
élet!
Ki az, hol a
férfiú,
Hogy több élv juta
részeül,
Mint mennyit ad a
képzelet,
Mely képzelve
enyészik?
Gyász példád im előttem
áll,
S szörnyü végzeted,
Oedipus,
És boldognak az ég
alatt
Senkit se
dicsérek.
-75-
Első ellenversszak.
A legmagasabb
fokig
Jutottál utadon,
merő
Boldogság vala
részed
(Oh Zeus!) letiportad
a
Horgas körmü, dalos
szüzet,
S védő bástya gyanánt e
hont
Megmentéd a
haláltól.
És ezért a királyi
trón
S fényes Theba uralma
lett
Osztályrészed, a
legnagyobb
Fény, tisztelet
ére.
Második versszak.
De most, ki az, kit nagyobb
nyomor gyötör,
Ki boldogtalanabb az
emberek
Között, ki sülyedt
annyira?
Oh, jaj, Oedipus dicső
feje!
Mért fogadta egy
Rév ölébe, ah!
Az
atyát s fiút,
S a szülöttet férj
gyanánt?
Mint lehet az, miként
lehet,
Hogy boszulatlan
elviselt
Ennyi időn át szülői
telked?
Második ellenversszak.
Nyomorba ért a mindent látó
idő,
Elitélve a szörnyü
nászfrigyet,
-76- Melyet szülő s
szülött kötött.
Oh, jaj, Laïos
szegény fia!
Bár ne
láttalak
Volna én soha.
Nem találhatok
Szavakat, keservemet
Hogy
kifejezzem. Hisz valót
Szólva, te
adtad éltemet
Vissza, te hoztál
szememre álmot.
(A hirmondó jő a palotából.)
HIRMONDÓ.
Ti, e hazának mindig tisztelt
nagyjai,
Mit fogtok látni, oh, mit
fogtok hallani,
Mily szörnyü lesz
fájdalmatok, ha Labdakos
Házát még
nagyra tartja honfi kebletek!
Mert
sem az Ister, sem a Phasis árjai59)
Nem moshatják
tisztára e ház rejtező
Bünszennyét, s
nemsokára napvilágra jő
A szándékos,
nem kényszerített borzalom.60)
S minden baj közt
a szándékos legsúlyosabb.
KAR.
Mi sem hiányzik abban, a mit
már tudunk,
A borzalomból; mit
mondhatsz ezen kivül?
HIRMONDÓ.
Kevés szóval kimondhatom s
megértheted:
A felséges Jokaste már
halálra vált.
-77-
KAR.
Boldogtalan! és mi hozott reá
halált?
HIRMONDÓ.
Saját keze. De azt, mi
legfájdalmasabb,
Nem érezed; mert
szemtanúja nem valál;
Mégis, mint
emlékemben megmaradhatott,
Hallgasd
meg a szegénynek szenvedéseit.
Bősz
fájdalmában átfutván a csarnokon,
A
nászágyas terembe rohant egyenest,
Mindkét kezével tépve bomlott fürtjeit.
Aztán belülről jól bezárva ajtaját,
Laïos nevét kiáltá, a ki rég halott,
Emlitve régi nászát, mely megölte őt,
És önfiának hagyta hátra özvegyét,
Hogy gyermekétől szüljön átkos
fajzatot.
Siratta ágyát, hol kétszer
boldogtalan,
A férjtől férjet s
gyermektől szült gyermeket.
Mily
módon halt meg ezután, azt nem tudom;
Mert Oedipus orditva tört be ekkor, és
Miatta nem láthattuk szenvedéseit;
Csak erre néztünk, mint rohant fel és
alá.
Futkosva kardot kére tőlünk,
majd megint
Nejét kérdé, ki nem neje,
s a kétszeres
Anyát, ki őt és önnön
sarjait szülé.
Egy isten végre
megmutatta, hol van ő,
Mert a
jelenlevőkből egy sem mutatá.
Mikéntha titkos kéz vezetné, iszonyún
Kiáltva, most a kétszárnyú ajtóra
ment,
Kiemelé sarkából, s a szobába
tört.
-78- S itt láttuk a királynét
hurkolt kötelen
Magasról függve. A
mint a boldogtalan
Ezt látta, szörnyü
ordítással rá rohant,
S feloldozá a
fonalat. S mig a szegény
Földön
feküdt, borzasztót láttak szemeink:
Kitépte az aranyból készült kapcsokat,
Melyek fentarták a királyné öltönyét,
S felkapva két szemébe verte,
hangosan
Kiáltva: Nem láttátok eddig,
mit teszek,
Nem láttátok, mit
szenvedék, mit vétkezém,
Lássátok
most sötétben, kit nem volt szabad
Látnom, s ne ismerjétek, kit kivántatok.61)
Igy átkozódva
feltartá pilláit és
Többször szemébe
szúrt; a vérző szemgolyók
Megöntözék
orczáit; nem csepegve húllt
A vér
sebéből; ah! áradva tört elő
Szeméből
fekete vérének zápora.
Kettőtől és
nem egytől származott e vész,
A
férfiút s az asszonyt sujtva egyaránt.
A régi áldás, mely e ház fölött pihent,
Valóban áldás volt ugyan, de a mai
Napon gyalázat, átok, siralom, halál,
S mi rossz név csak van, nem hiányzik egy sem
itt.
KAR.
S miként pihent meg
gyötrelmében a szegény?
HIRMONDÓ.
Kiált, nyissák ki a kaput, s a
kadmosi
Népnek mutassák azt, ki apját
megölé,
-79- Ki anyját – ah! nem
mondhatom szörnyű szavát.
Önnön magát
akarja most száműzni ő,
Mert önmagára
mondott átka üldözi,
De szükséges
számára oltalom s vezér;
Mert
szenvedése súlyát nem viselheti.
Saját szemeddel láthatod. Im a kapu
Megnyilik már; oly látvány tűnik most eléd,
Mely szánalomra indít ellenséget
is.
(Oedipust szolgák vezetik a palotából.)
KAR.
Oh, iszonyu látvány emberi
szemnek!
Oh, legiszonyúbb mindannyia
közt,
Mely előmbe tünt valaha! Oh,
nyomorult,
Mi vad őrület szállt meg?
Melyik isten
Sujtotta fejedre
csapásainak
Legszörnyűbb
csapását?
Jaj, jaj! Oh,
szegény!
Nem nézhetem arczodat, ah!
pedig én
Annyit akarnék kérdeni
tőled, tudni felőled,
De borzalom fog
el engem.
OEDIPUS.
Jaj, jaj!
Oh, boldogtalan én! Hova, mily
Földre jutok? Hova hangzik a szó
Ajkamról? Sorsom, mire váltál?
KAR.
Nem látott, hallott borzalommá
változott.
-80-
OEDIPUS.
Első versszak.
Oh, iszonyú,
Oh, örök éji homály, melynek neve
nincs,
Nincs irja,
határa!
Jaj! jaj!
És még egyszer jaj! Egyesülve
gyötrenek
Sebem fájdalma és szörnyű
emlékeim!
KAR.
Ily gyászos, rettentő
nyomorban nem csoda,
Ha kétszer érzed
és panaszlod kínodat.
OEDIPUS.
Első ellenversszak.
Oh, hű barát,
Oldalomon maradál s gondját viseled
Annak, kit az éj fed.
Jaj! jaj!
Mert nem vagy rejtve,
tisztán hallom hangodat,
S
megismerem, bár éjhomály borul reám.
KAR.
Szörnyű tett! Oh, mint
olthatád ki igy szemed
Világát?
Melyik isten biztatott reá?
-81-
OEDIPUS.
Második versszak.
Apollo, igen, Apollo
vala,
Betetőzve ekként
kinjaimat.
De senki más nem sujta
rám, saját kezem tevé.
Miért a szem
nekem,
Ki látva semmi kellemest nem
láthatok?
KAR.
Valóban úgy van, mint
beszélsz.
OEDIPUS.
Mi az, mit látnom, szeretnem,
mi az, mit hallanom
Kedves lehetne
rám, barátaim?
Oh, vigyetek, vigyetek
el innen engemet,
Vigyetek el, ki e
föld átka vagyok,
Leggonoszabb,
legméltóbb istenek
Gyülöletére.
KAR.
Boldogtalan, kit sorsod sujt s
az öntudat,
Oh, bár ne tudtam volna
rólad én soha!
OEDIPUS.
Második ellenversszak.
Oh, átok reá, ki
feloldozá
Kötelékeitől
lábaimat,
S kimente a halálból.
Átkozott e szánalom!
-82- Ha akkor
meghalok,
Nem gyötreném most enmagam
s szerettimet.
KAR.
Szerintem is jobb volna
úgy.
OEDIPUS.
Nem lettem volna bizonynyal
atyámnak gyilkosa,
Sem annak férje,
ki világra szült.
Most bűn fia s az
egektől elhagyott vagyok,
Megosztva
atyámmal a násznyoszolyát,
Oh, ha
van, a mi rosznál rosszabb:
Engemet
ért az!
KAR.
Nem mondhatom helyesnek azt, a
mit tevél,
Jobb volna nem létezned,
mint élned vakon.
OEDIPUS.
Ne mondd, hogy nem legjobban
tettem, mit tevék,
Ne oktass erre és
ne adj tanácsokat.
Mert nem tudom,
mily szemmel nézhetném atyám
Tekintetét, ha majdan Hadeshez jutok,
Avagy szegény anyámat, kikkel azt
tevém,
Mire bitófa nem elég nagy
büntetés?
Vagy gyermekim látása volna
rám öröm,
Kik úgy születtek, a miként
születtenek?
Oh, nem, az én szememnek
nem kivánatos
Többé sem ez, sem
Theba, sem a várorom,
Sem a szent
szobrok, melyektől én, nyomorult,
-83-
Ki származásra Thebában legjobb
valék,
Ennen magam fosztám meg; én
parancsolám,
Hogy űzze el mindenki a
gonosztevőt,
Kit isten s Laïos vére
azzá bélyegez.
Ekként kinyilvánitva
nagy szennyfoltomat,
Hogyan lehetne
még rátok tekintenem?
Sehogy sem. Sőt
ha el lehetne tiltani
A hangokat
fülemtől, pillanatra sem
Haboznék,
úgy elzárni gyászos testemet,
Hogy
vak levén, ne halljak semmit sem. Hiszen
A szenvedőre édes mit sem érzeni.
Oh, jaj Kithæron, mért fogadtál el, miért
Nem gyilkolál meg tüstént engem, hogy
soha
Ne tudta volna senki
származásomat?
Oh, Polybos, Korinthos
és te, őseim
Vélt palotája, oh, miért
neveltetek
Diszes külsőben nagyra
ennyi rothadást!
Mert rossz vagyok
most s rossz szülőknek gyermeke.
Oh,
hármas ösvény és te rejtett völgy öle,
Sötét erdő, hol egyesül a három út,
Melyet saját atyám vérével itatott
Ennen kezem, oh, emlékeztek még reám,
Mily tetteimnek voltatok tanúi, mit
Tevék itt újra aztán? Oh, te nász, te
nász!
Mely engem szültél, s a
szülöttől azután
Ismét termékenyülve,
egy vérből adál
Atyát, testvért és
egy személyben gyermeket,
Anyát,
menyasszonyt és nőt,62)
és mindazt, a mi
Az emberek szemében
szörnyü borzalom.
De mert a rút
tettekről nem szép szólni sem,
-84-
Az istenekre, dobjatok ki engemet
Ez országból, vagy öljetek meg,
rejtsetek
Tenger mélyébe, hogy többé
ne lássatok.
Fel, fel, ragadjátok meg
a boldogtalant;
Hígyétek, nincs mit
félnetek. Hisz átkomat
Nem képes
ember elviselni kívülem.
S ha már az
emberekkel nem törődtök is,
Tartsátok
tiszteletben a nagy Helios
Mindent
tápláló lángját, leplezetlenül
Nem
hagyva ily fertőzetet, melyet se’ föld,
Sem égi zápor, sem napfény nem türhet el.
Vigyétek gyorsan most a házba vissza
őt;
Mert a rokon fájdalmát, szent
szokás szerint,
Csak önfajának illik
látni s hallani.63)
KAR.
Kivánságodra épen jókor jő
Kreon,
Tanácsot adni s tenni, mert
helyedben ő
Marad az ország oltalmára
egyedül.64)
OEDIPUS.
Oh, jaj, minő szavakkal
forduljak felé?
Mi az, mit tőle
joggal várhatok? Holott
Előbb hozzá
mindenben jogtalan valék?
(Kreon föllép.)
KREON.
Nem jöttem, gúnyolódni rajtad,
Oedipus,
Avagy szemedre hányni régi
rosszakat.
-85-
OEDIPUS.
Az istenekre, ha reményemen
felül
Ily jószivű vagy a leggonoszabb
iránt,
Hallgass meg, kérlek, éretted,
nem magamért.
KREON.
Mi az, mit tőlem ily forrón
epedve kérsz?
OEDIPUS.
E földről gyorsan űzz ki
engemet oda,
Hol többé nem fér hozzám
emberek szava.
KREON.
Megtenném, hidd el bizton, ha
nem kellene
Előbb istentől
megkérdezni, mit tegyünk.
OEDIPUS.
Hiszen tisztán kinyilvánitá
már szava,
Halált mondván a gaz
apagyilkosra, rám.
KREON.
Ezt mondta; ámde most, hogy
igy fordult az ügy,
Jobb lesz mégis
megtudni tőle, mit tegyünk.
OEDIPUS.
Ily nyomorult sorsáért kéritek
szavát?
KREON.
Az isten jóslatának már te is
hihetsz.
-86-
OEDIPUS.
Igen, s te benned bízom s
esdve kérlek én,
Temesd el azt, ki
ott benn van,65) kedved
szerint;
Hisz illik ezt megtenned
tennen törzsödért.
De azt ne várja
ősi városom soha,
Hogy engem élve
lásson falai között;
Nem, engedj a
hegyekben laknom, ott az én
Kithæronomnak ormán, melyet szüleim
Még életemben választának siromul;
Hadd haljak úgy meg, a miként ők akarák.
Bár jól tudom, nem pusztit el se’ kór, se’
más;
Hisz nem kerűltem volna már el a
halált
Hajdan se’, ha nem várna
szörnyü kín reám.
De menjen hát, a
merre indult, végzetem!
Figyermekim
ne hozzanak gondot reád,
Kreon; hisz
férfiak, és bárhol legyenek,
Nem fog
sehol hiányt szenvedni életök;
De két
leányom, ah szegény kis lányaim!
Kiknek számára asztalt nélkülem soha
Nem terítének, s mindenben részök vala,
Mit én élveztem; – kérlek, két kis
lányomat
Vedd oltalmadba; és engedd
meg most nekem,
Hogy átöleljem őket
és sirjak velök.
Uram,
menj!
Nemes szülött, menj! Hisz ha
őket ölelem,
Enyémnek vélem, mint
midőn látott szemem.
(Kreon intésére kivezetik a palotából Oedipus két kis
leányát, Antigonét és Isménét.)
Mit mondok?
-87- Az istenekre, nem két
kedves kicsinyem
Sirását hallom?
Megsajnált tehát Kreon,
S előmbe
hozta legdrágább szülöttimet?
Való
ez?
KREON.
Való; én vezetém elődbe; jól
tudám,
Hogy örömödre lesz, mit hajdan
szeretél.
OEDIPUS.
Élj boldogul hát, és ez
utadért legyen
Az isten jobb
oltalmad, mint nekem vala.
Oh,
gyermekim, hol vagytok? Jertek hát ide,
Jertek, fogjátok e testvéri kezeket.
Melyek okozták, hogy atyátok két szemét,
A hajdan fényeset, most igy kell
látnotok,
Atyátokét, ki nem látott,
nem kérdezett,
S az által lett
atyátok, őt a ki szülé.
Könyem hull
rátok – ah! mert nincs tekintetem –
Ha keserü jövőtöket meggondolom,
A mely reátok vár az emberek között.
Mert mily körökben, milyen ünnepélyeken
Fogtok részt venni, honnan házatokba
nem
Könyezve tértek vissza, élvezet
helyett?
S ha egykoron eléritek a
nász korát,
Hol lesz a férfi,
gyermekim, ki botorul
Magára venné a
szégyent, mely egyaránt
Szülőitekre
és reátok háramol?
Mily borzalom
hiányzik? Atyját megölé
Atyátok;
anyját, a ki életét adá,
Nőűl vevé,
és onnan nyerte gyermekit,
-88-
A honnan egykor önnön vére
származott.
Ezt hányják szemetekre. S
igy ki venne el?
Oh, gyermekim, nem
lesz oly férfi! Násztalan,
Meddőn
kell élteteknek elhervadnia.
S te,
oh, Menœkeus fia, ki egyedül
Maradsz
most atyjok – mert mi, a kik éltöket
Adtuk, mindketten elveszénk – rokonidat
Ne hagyd szegényen s férjtelen
bolyongani,
Ne engedd, hogy balsorsom
érje őket is.
Oh, szánd meg őket;
lásd, ily ifjan semmijök
Nincs e
világon, csak mi tőled jut nekik!
Igérd meg, adj kezet rá, oh, nemes rokon!
Ti nektek sok tanácsot adnék
gyermekim,
Ha felfognátok; most csak
az kivánatom,
Hogy bárhol enged élni
sorsotok, legyen
Jobb s boldogabb az
élet, mint atyátoké.
KREON.
Már elég a köny, a sóhaj; térj
a házba vissza most.
OEDIPUS.
Engedek, bár nem
örömmel.
KREON.
Mindennek van
ideje.
OEDIPUS.
Ám tudod, mily
kikötéssel?
KREON.
Mondd el, akkor
megtudom.
-89-
OEDIPUS.
Hogy száműzz e földről
engem.
KREON.
Isten ítél e
fölött.
OEDIPUS.
Hisz az isten gyűlöl
engem.
KREON.
Úgy kérésed
teljesül.
OEDIPUS.
Azt hiszed?
KREON.
Hiún nem mondom azt ki, mit
nem gondolok.
OEDIPUS.
Úgy vezess el innen
engem.
KREON.
Jöjj s bocsásd el
gyermekid.
OEDIPUS.
Ne ragadd el tőlem
őket.
KREON.
Mindent birni ne
akarj.
Hisz mit birnod sikerült is,
híved az sem maradott.
-90-
KAR.
Theba városom lakói, lássátok,
ez Oedipus,
Ki a rejtett szót megoldá
s leghatalmasabb vala,
Boldog sorsát
irigyelte minden polgár egyaránt:
Lássátok, mi szörnyü balsors árja zúdul most reá!
Senki hát halandó embert, a kinek még hátra
van
Végső napja, ne nevezzen
boldognak, mig élete
Véghatárát bánat
nélkül el nem érte biztosan.