MAGYAR
NÉPKÖLTÉSI
GYÜJTEMÉNY.
PESTEN,
BIZOMÁNYBAN EMICH
GUSZTÁVNÁL.
1846.
NÉPDALOK ÉS MONDÁK.
A
KISFALUDY-TÁRSASÁG
MEGBIZÁSÁBUL
SZERKESZTI ÉS
KIADJA
ERDÉLYI
JÁNOS.
PESTEN,
NYOMATOTT BEIMEL
JÓZSEFNÉL.
1846.
V.
ELŐSZÓ
A magyar népköltemények gyüjtésének gondolata nem uj, de
fájdalom, nem is régi. Énekes gyüjteményeket ismerünk, minő
1803-ból a váczi, mellynek előszavában emlékezet vagyon egy,
1799-ben készült és megjelent gyüjteményről. Ez utolsót nem
ismerem, de mennyiben a kezem között levő1)
annak folytatása vagy utánzása lehetett, a mi szempontunkból
tekintve, – nem igen sokat ért, mivel a benne megjelent dalok
minden egyéb voltak mint népdalok. A sárospataki „Érzékeny és vig
dalok gyüjteménye“ mellynek második bővitett kiadása 1834-ből való,
és így az első körűlbelől öt hat évvel korábban láthatott világot,
sokkal többet ér, nem csak általános költészeti, hanem valóságos
népköltészeti tekintetből is. Ebben, sok becses, főleg az iskolai
ifjuság által szerzett, dalokon kivűl tisztán népdal mintegy 70
darab találtatik. Ezen gyüjteményeken kivül a népköltészet nálunk
nem VI. máskép müveltetett, mint ponyvai irodalom
által, mig a népben korrul korra kimutatható bizonyossággal mindig
élt, változott, hervadt, vagy virult, a nép sorsa, körülményei
szerint. A m. t. társaság felállta után mindjárt, a népdalokra
szintén előkelő gond fordittatott, melly szándékát az Academiának
törvényhatóságok is sietének buzditani ’s nov. 16. 1832 tartott
heti ülésében illy levél olvastatott: Tekintetes Tudós Társaság!
Mennyire szivünkön fekszik a magyar nyelvnek terjedése, azt
bizonyítja megyénkben több tartalmu rendszabásoknak megállapitása,
mellyek által a föld népét honni nyelvünk kedvelésére ébreszteni
kivánjuk. – Ezen anyai nyelvünk iránt vonzó határtalan vágyódásunk
ösztönéből a t. t. Társaságot hivatalosan, egyszersmind
barátságosan kérjük, hogy szembetűnő levén a mesterembereknél a
számtalan magyar műszavak fogyatkozása, ezen fogyatkozást kipótolni
s egyszersmind a magyar nyelv nagyobb megkedveltetésére alkalmatos
népdalokat késziteni és közre munkálni
méltoztasson. Egyébiránt stb. a t. t. Társaságnak kész köteles
szolgái Komárom vármegye közönsége. Költ Komáromban 1832. eszt.
augustus 1-ső napján tartott közgyülésünkből. Még Esztergam
megyéről tudom, hogy e végett szinte felszólitá az Academiát,
mellynek aztán, tagok és nem tagok egyiránt küldének dalokat, de az
Academia e tárgyat, noha szerkesztőket is neveze már, bizonytalon
időre kénytelen volt letenni, s gondjait egy más, későbbi,
Társaságnak, melly egyenesen a szépirodalom VII. minden
oldalróli müvelésére, terjesztésére alakult – a
Kisfaludy-Társaságnak átengedni, melly 1843. dec. 2-dikán tartott
ülésében a népköltési ereklyék gyüjtését elhatározván, felszólitást
bocsátott ki az országba s egy uttal az Academiát is fölkéré hogy a
levéltárában letett gyüjteményeket használatra kiadni méltoztatnék.
Az Academia szives készséggel hajlott a kérelemre ’s egy ujabb
indítványt küldött át a Kisfaludy-Társasághoz miszerint a gyüjtendő
népdaloknak, a mennyire lehet, zenéjökre
is forditná gondjait és figyelmét, hogy a magyar népköltészetnek
ezen lényeges és jellemző vehiculumának több becses példányai
nemcsak az elfeledtetéstől megóva, a mivelt közönség ismeretére
jőjenek, hanem ahoz értők által s tökéletes magyar szellemben
szerkesztve, a már nagy számban kijött s jobbára idegen
hangmüvészek által elferdített dalok sorsára ne jussanak! E szerint
a Kisfaludy-Társaságnak nemcsak a dalok gyüjtése, hanem melódiáik
közzététele is feladatává lön, melly kettős vállalat alulirtnak
bocsáttatott gondjai alá, ki általvevén mind az Academia, mind a
Kisfaludy-Társaság gyüjtéseit, a jelen könyvet szerkeszté, nem
minden válogatás nélkül ugyan, de mégis szorosan ragaszkodva azon
elvhez, hogy a dalok ugy kerüljenek világ elé, mint jellemző
valóságukban a nép között élnek. E közben, mint a népköltészethez
érdekes adat, jelent meg már eddig három füzet Kecskeméthi Csapó
gyüjtése szerint, s ennyi – tudtommal – mi a népdalok körűl
irodalmilag történt, s most egész tisztelettel VIII.
jegyzem föl ide mindazok becses nevét, kiktől a Kisfaludy-Társaság
gyüjteményeket vön.
- 1. Kelecsényi József urtól 13 darab,
köztök egy pár rege.
- 2. Füzes-Gyarmatról Szakál Lajos
gyüjteménye 17 d. és H. G. néhány töredéke.
- 3. Piry Czirjék prof. urtól
Érsek-Ujvárból, különböző vidékekről 36 d.
- 4. Szabó Dávid urtól, Hegyaljáról 39
db.
- 5. Haas Mihály urtól, többnyire
baranyai hires rablókrul 20 db.
- 6. Gróf Dessewffy Virginia
kisasszonytól szabolcsi dalok 50 db.
- 7. Nyájasditól (álnév) egy monda
Buda halálárul.
- 8. Ivánszky Jánostól Nagy Tőre
vidékérül, Bars megyéből 12.
- 9. Debreczen tájárul, Dobay Jánostól
26.
- 10. Vasból, Szelestey László urtól 6
db.
- 11. Szilágysági 14 népdal és 13
táncznóta, Halász Márton urtól.
- 12. Három csomó vegyes Schedius
Lajos urtól; a. köznépi dalok 27. db. b. Magyarországi énekek 22.
db. c. Régi magyaroknak szomorú és keserves énekjek 1. db.
- 13. Nyitrából Kelecsényi Józseftől
16. db.
- 14. Vieszkáról Szeberényi Lajos
urtól 24 db.
- 15. Többnyire a Rábaközön szedett
népdal, Pintér Endre praemonstrati szerzetes kanonok urtól,
Csornáról 107 db.
- 16. Molnár Ádám nevelő urtól
Pestben, a pöszéri pusztáról 48 db.
- 17. Hont és Nográd megyei, Pajor
István urtól 25. db.
- 18. Ismét Pintér Endre urtól egy
küldeményben 132.
- 19. Békes megye Körös-Tarcsa
helységében Szöke István tanitó ur által gyüjtött 49. népdal,
átnézve és beküldve Szakál Lajos ur által.
- 20. Vasból Horváth Elek urtól 12
db.
- 21. Szombathelyről Simon Vincze
praemonstrati szerzetes kanonok urtól 40 db.
- 22. Ugyan onnan Szelestey László
urtól ujra 11 népdal s néhány táncz és egyéb mulatságok alkalmával
rögtönzött, ugy nevezett rigmus.
- 23. Győrből Baki Gábor prof. urtól
11 db. hangjegyekkel együtt.
- 24. Nográdból, Pajor István urtól
ujra 75.
- 25. Benőfy Soma Sajó-völgyből 20
db.
- 26. Családról Kelecsényi József
egyvelege.
- 27. Baki Gábor Győrből folytatva
27-ig, kótákkal.
- 28. Szeberényi Lajos ismét 32 db.
Maglód és Péczel tájékáról.
- 29. Gyurinka Antal Váczról több
népdalt s köszöntő verseket mesterlegényektől. IX.
- 30. Zerrák Antal Győrből ireghi
dalokat, Tolna megyéből.
- 31. Bátky Károly Kecskemétről.
- 32. Haas Mihály prof. Pécsről.
- 33. Josics Károly Bogádról
hegyhátiákat.
- 34. Samarjay Károly Komáromból.
- 35. Petőfy.
- 36. Greguss.
- 37. Székes-Fehérvárról Hodosi
Karácsony József urtól, legközelebb elhunyt testvére Karácsony
Lázár hátrahagyott irómányaiból egy 200 dból álló népdalgyüjtemény
és külön két kötetben azoknak boldogult által gitárra tett
zenéi.
- 38. Szombathelyről Simon Vincze
urtól ismét 37 db.
- 39. Vasból Ács Károly kocsi iskolai
igazgató urtól. 30 db.
- 40. Csornáról, Pintér Endre urtól
ismét 213 db.
- 41. Szeberényi Lajos urtól ujra 32.
db.
- 42. Pápa és Ladány (Bars) vidékeiről
Horváth Károly urtól 25. db;
- 43. Pozsonyból Berzsenyi Pongrácz
urtól hangjegyekkel 24 db.
- 44. Pápáról Kiss Dénes urtól
hangjegyekkel 122. db.
- 45. Noszlopy Titus urtól egy kisebb
csomó hangjegyekkel.
- 46. Ludnics Miklós ügyvéd urtól némi
peres irományokból egy csomó egyveleg.
- 47. Perkátárul, takácsmester Molnár
József urtól több nyomtatott és irott füzet, köztök némelly saját
dalai is.
- 48. Erkről Kovács Károlytól 31
db.
- 49. Külőn vidékekről Döbrentei Gábor
kir. tan. urtól 106 db.2)
- 50. Mátra és Zagyva-vidéki, Nagy
Iván urtól 24 db.
- 51. Váczi, Gyurinka Antal urtól 23
db.
- 52–63. A m. tudós társaság XV-ik
nagygyülése rendeléséből ennek levéltárábul használatra: Udvardy
János lev. tag gyüjteménye 246. db. 2. Ercsey Dániel lev. tagé 112
db. 3. Demjén Sándor urtól hangjegyekkel 28 db. 4. Kecskeméthi
Csapó Dániel uré 130 db. 5. Néhai Mindszenty Dániel gyüjteménye u.
m. egy bevezető értekezés; I. rész 188 db. II. rész 40 db. III.
rész 57 db. hangjegyes 88 db. s e mellett Mátray Gábor véleménye s
külön 7 füzet nemzeti zenemód. Czuczor Gergely r. tagé 14. db. 7.
Gróf Desewffy Virginia kisasszonyé 42 db. 8. Hoblik Márton ltagé
hangjegyekkel 21. db. 9. Névtelen gyüjtemény hangjegyekkel, 105 db.
10. Schedel X. Ferencz r. tagé 22 db. 11. Szücs Ábrahámé 62
db. 12. Kelecsényi Józsefé 2. füzet.
- 64. Gödörházi Gödör József ur
Szendről, Komárommegyéből 13 db.
- 65. Póngrácz Lajos ur hontmegyei
ipolysági népdalokat gyüjtött számra 43. dbt.
- 66. Kelecsényi J. ur ismét néhány
egyveleget: rigmusokat és kortesdalokat.
- 67. Simon Vincze praemonstrati
tanitó ur, Szombathelyről 29 db. leginkább Ollát-tájiakat.
- 68. Szabóky Adolf ur kegyes rendi
tag berencsi (nyitramegyei) népdalokat, 50-net
- 69. Ismét a m. t. társaságtól egy
csomó, beküldve Mayer István urtól Muzslai népdalok czim alatt,
5-49 db.
- 70. Gr. Desewffy Virginia kisassz.
folytatólag 51-116-ig hangjegyekkel együtt.
- 71. Szabolcs déli oldaláról Szilágyi
István 19 népdalt.
- 72. Illy czim alatt: Népdalok
gyüjtve a pozsonyi lyceumbeli magyar társaság meghagyásábul,
Szeberényi Andor által.
- 73. Kelecsényi József Nyitrából egy
költői zsebszótárt és dalokat.
- 74. Névtelen, 8 dalt.
- 75. Népdalok, összeszedte Békássy
János 27 db.
- 76. Remellay Gusztáv Pétervár
vidékéről néplegendát péterváradi havi
boldogasszony czim alatt.
- 77. Szelestey Szombathelyről
vőfél-köszöntéseket.
- 78. Oláhországi tánczverseket Ürmösy
Sándor utazásából közle Schedel.
- 79. Boros-Sebesről Bitó Ferencz maga
versét.
- 80. Forrayné ő nagysága Budáról
Külkey Henrik ur által egy Nádasdy dalt, hangjegyekkel.
- 81. Magyar dalok czim alatt,
Névtelen hangjegyeket is.
- 82. Borbély Lajos három kötet
gyüjteménye, tiszamelléki dalokkal, Hevesből.
- 83. Nagy Gáspár urtól Komárombul
néhai Kiss Lajos ur iratai közül különböző vidéki dalok 7.
füzetben.
- 84. Kis kötetben dalok Névtelentől
38 db.
- 85. Kelecsényi József hét kötetkét;
többek közt a váczi dalos könyvet is
- 86. Baki Gábor Györből folytatólag
28-44. számig, hangjegyekkel.
- 87. Gr. Desewffy Virginia kisasszony
11 székely népdalt külde Jeney József gyüjtése szerint.
- 88. Császár F. Abony tájékárul közle
néhányat és egy mondát Mátyás k. aranygyapjas bárányárul.
- 89. Horovicz, Fülöp, öt füzetet.
XI.
- 90. Nagy Iván ujra, Mátra és Zagyva
vidékéről.
- 91. Mayer István ebédi dalokat.
- 92. Kelecsényi Pál gesztei és
kolonyi dalokat, Nyitrából és Barsból.
- 93. Székely népdalokat
Marosvásárhelyrül, Szentkirályi Gábor.
- 94. Puszta Monostorról dalokat, hét
mondát és rejtvényeket Eperjessy Ferencz.
- 95. Gaal egy mondát, a három
királyfiról, irt le népi előadás után.
Hogy a népdalok gyüjtésének hire kedvező viszhangra talált,
mutatja e sorozat; hogy bennök országos és nemzeti kincs van
elrejtve, mindnyájan tudjuk és bizonyosan e szempontból indultak ki
a felszólitó nemes megyék is – kiknek a teljesült ügyet ezennel van
szerencsénk pártolásába ajánlani – de a népdalok mellett szól
mindenek előtt a müvelt nemzetek és tudósaik példája, mert minden
europai nép – kezdve angoltul a finn népekig – talán a törököt
kivéve – bir már efféle gyüjteményekkel; s csak a mi hanyagságunk
volt e részben, – mint sok másban is – megmagyarázhatlan. És bár
ennyi érdek, ennyi ok szól is a népköltészet mellett, mind hiába,
ha egy, nevét elhallgató hazafi társul nem ajánlkozik, egy
körülbelől 30 ives gyüjteménynek kiadására, mit azért hozok fel,
mert ez oka, hogy ki nem adatik mind, a mi be gyült; de
meggondolva, hogy nála nélkül még az sem adatott volna ki, a mi
most kiadatik, csak forró köszönetünket érdemli.
Szerkesztésre nézve ennyit jegyzek föl: sok dal lesz itt,
mellyet senki nem hallott úgy, mint általam közöltetnek, mert
némellyik három, sőt négyből is van összerakva, a különböző
beküldések szerint. Ez másnem XII. is lehet. Mert mint egyik
beküldő, Gyurinka Antal ur irja „az illyen dalokat egyik elkezdi,
és a hány danolja, mind bővíti ujakkal“ miből természetesen
következik, hogy a különféle beküldést szabad is, lehet is
összeolvasztani.
Némellyek szerint maga Homér, de mult században Ossian énekei,
legujabban pedig a finn hősköltemény: Kalervala, 32 énekben, szinte
illy változó előadás, a nép ajka után iraték le, s adatott ki. Bár
több volna efféle és ekkép szerkeszteni valónk nekünk magyaroknak
is! Voltak helyek, mellyeket a kéziratokból máskép olvasni, mint a
hogy kinyomattak, vagy nem tudtam, vagy nem mertem, de későbbi,
mind e mai napig folyt, beküldésekből tisztába hoztam. Ezeknek
kijavitása feltalálható leszen hátul a jegyzetekben. A mi ezeken
kivül hibásan volna, értők itéletére hagyom: jegyezzék föl
észrevételeiket, közöljék azon tisztelt társasággal, mellynek
czimzete alatt megy világra e gyüjtemény; lesz ott, a ki hasznokat
vegye.
Ohajtom pedig, szerezzenek e dalok annyi örömet mindenkinek,
mint szerzének vala nekem, mig körültök fáradoztam, s terjedjenek
el minél több kézbe palotátul gunyhóig, mert velök egy
lánczszemmel, egy kötelékkel van több ismét a külön érdekek
egyesítésére. Költ Pesten, marczius 9. 1846.
Erdélyi János.
-1-
ELSŐ KÖNYV.
-2-
-3-
SZERELMI DALOK.
1.
Arany- ezüstért, czifra
ruháért,
Leányt el ne végy
koszorujáért;
Inkább szeressed
jámborságáért,
Előtted való szép
járásáért.
Ne nézz a leány tánczos
lábára,
Ne hajolj az ő mézes
szavára;
Figyelemmel légy
indulatára,
Tanulj szert tenni szive
titkára.
2.
Szomorú már nekem járásom,
kelésem,
Talán e világban nem leszen
örömem,
Mert az én édesem eltávozik
tőlem,
Kiért elbágyadott szomorodott
szivem.
-4-
Látom, a tavasznak mindenek
örülnek,
Gyenge virágokbul a koszorúk
kelnek.
De az én bánatim mind csak
öregbednek,
Mert nehéz gyötrelmek
szivemen nem szünnek.
Zengedez az erdő, sok szép
énekszóval,
Tündöklik a’ mező ékes
virágokkal;
De én szegény fejem csak
búval, bánattal,
Világból kimúlok
iszonyú kinokkal.
3.
Panaszimat mondani nem
merem,
Mert nincs nekem olly biztos
emberem,
Csak te néked jelentem,
istenem,
Fordítsd jóra már az én
életem.
Itéltetem
ezerféleképen,
Nem találnak bűnösnek
semmiben.
A rosz nyelvek mégis
rágalmaznak,
Angyalomtól fosztani
akarnak.
Igaz ugyan, ki szeret, az
szenved,
Rózsájáért mégis mit nem
tehet;
A ki szeret, örömmel
reménylhet,
Minket is hát, rózsám, az
követhet.
-5-
4.
Az ur lelke
legyen,
Kincsem, te
lelkeddel;
Hordozzon az
isten,
Szerelmem,
békével.
Megbocsáss, ha
voltam
Valaha vétséggel,
Az urnak angyala
Menjen te véled el.
5.
Ha én páva
volnék,
Páva módra
járnék,
Duna vizét
innám,
Dunát átrepülném,
Fenyőágra szállnék,
Fenyőmagot enném,
Aztán
megrázkodnám,
Tollam
elhullatnám,
Leányok
felszednék,
Menyecskék
megkötnék,
Urfiak
viselnék.
6.
Hej páva, hej
páva,
Császárné pávája!
Ha én páva volnék,
Jobb reggel fölkelnék.
-6-
Folyóvízre
mennék,
Folyóvizet
innám,
Szárnyam
csattogtatnám,
Tollam
hullogatnám.
Szép leányok
szednék,
Bokrétába
kötnék,
Az én
kedvesemnek
Kalapjára
tennék.
7.
Fáj, fáj, fáj,
fáj,
Fáj a’ szivem, fáj,
Fáj a szivem te éretted,
Mióta megismértelek,
Fáj, fáj,
fáj a szivem, fáj.
Nincs, nincs, nincs,
nincs,
Bizony sehol
nincs
Drága személyednek
párja,
Bárki a’ földet
bejárja,
Nincs, nincs, bizony sehol
nincs.
Szép, szép, szép,
szép,
Oh melly igen
szép,
Szemeidnek
ragyogása,
Piros szádnak
mosolygása,
Szép, szép, oh melly igen
szép!
-7-
Oh, oh, oh, oh,
Oh angyalkám, oh!
Ki
ne szeretne tégedet,
Ismervén szép
személyedet,
Oh, oh, csókolni
való!
Hát, hát, hát,
hát,
Mi csuda az hát,
Hogy ékes tüzzel ragyogott
Szemed engem rabul fogott,
Hát, hát, mi csuda az hát?
Várj, várj, várj,
várj,
Csak egy kicsit
várj!
Megbánod még
tettetésed,
Csintalan
szineskedésed;
Várj, várj, csak egy
kicsit várj.
Oh, oh, oh, oh,
Oh kedvesem, oh!
Hogy szeretnélek tégedet,
Ismervén hamis szivedet,
Oh, oh,
kedves ámító!
Jaj, jaj, jaj,
jaj,
Oh melly édes baj!
Rabja vagyok már szivednek,
Imádója személyednek,
Jaj, jaj, oh melly édes baj!
-8-
Kár, kár, kár,
kár,
Igen nagyon kár!
Hogy a szived állhatatlan,
Egynél hogy maradhatatlan,
Kár, kár, igen nagyon kár.
Már, már, már,
már,
Csak maradj el már!
Hahogy tőlem elpártoltál,
Hozzám hűségtelen voltál,
Már, már, csak maradj el, már.
Nem, nem, nem,
nem,
Már nem hiszek,
nem!
Ki is hinne ollyan
szivnek,
Ki magát igéri
tíznek,
Nem, nem, már nem hiszek,
nem.
El, el, el, el,
El kell menni, el.
El kell menni, nincs mit tenni,
Téged, kedves, felejteni,
El,
el, el kell menni, el.
Nem, nem, nem,
nem,
Soha többé nem.
Soha többé nem szeretlek,
Szívemen már erőt veszek,
Nem, nem, soha többé nem.
-9-
Légy, légy, légy,
légy,
Légy szerencsés,
légy.
Áldjon meg az én
istenem,
Oh kedves
hűségtelenem.
Légy, légy, légy
szerencsés, légy.
Meg, meg, meg,
meg,
Meglátlak még, meg.
Meglátlak még vig szemekkel,
Megölellek hiv kezekkel,
Meg, meg, megölellek, meg.
8.
Édes dudu,
duduskám,
Szép babukám,
babuskám,
Alakom,
angyalkám,
Pintyőke
madárkám!
Tubám, tőlem ne
repülj,
Hanem hiv fészkedbe
ülj;
Lankadt ölembe
dülj,
Nékem örömet
szülj.
Osztozzál egy
szivemmel,
Lelket végy egy
lelkemmel,
Nevess
beszédimmel,
Könyezz
szemeimmel.
Vannak, kik reád
vásnak,
Nem engedlek én
másnak,
-10-
Sem a gaz
szokásnak,
Bár sok vermet
ásnak.
Téged, téged
szeretlek,
Téged, téged
kedvellek.
Csín- csillagom,
kegyesem,
Lépes mézem,
édesem,
Egy szóval
mindenem;
Tudod, én istenem!
–
Piros pipacs
ajakid,
Kökény egy pár
szemeid,
Pár czitrom
melleid,
Sólyom
tekinteteid!
Termeted
keménysége
Szép testednek
épsége,
Teljes
egészsége,
És mi
nemessége!
Bizony minden
hibátlan,
Csinos, deli,
ártatlan,
Minden
porczikája.
Sziv remek
munkája.
Azért mivel méltó
vagy,
Tüzem hozzád égig
nagy,
Enyhits
harmatoddal,
És ugy bánj
raboddal.
Nyitom minden
eremet,
Föláldozom
véremet,
Igaz életemet,
Tüz láng hív szivemet.
-11-
9.
Mint gerlicze
madár,
Ki társátul
elvál,
Jaj! kesergi
társát,
Zöld ágra nem is
száll.
Csak sohajt és fárad,
valaholott megáll,
Mindaddig
bujdosik, mig társra nem talál.
Az én életemnek
Is ugy vagyon sorsa,
Mert bokros bubánat
Azt igen
futkossa.
Szivemet bubánat, mint
partját, víz mossa,
Hervadni
kezdettem, mint őszszel a rózsa.
E mellett
keserves
Jajszót kiált én
szám,
Mert többé nem
látlak
Gyakorta, violám.
Elmegyek-e hozzád, nem tudhatom
nyilván,
Láthatlak-e többet, avagy
sem ezután?
Nálad nélkül
leszen
Már egyedűl
éltem,
Az idegen földön
Rettentő gyötrelmem.
Én soha te rólad el nem felejtkezem,
Valamig testemből ki nem megy a lelkem.
Csak egy
gerliczécske,
Ártatlan
madárka,
Ha társátul
elvál,
Jaj, mint nem
cselekszik.
-12-
Mód nélkül
bánkódik, zöld ágra nem is száll,
Vizet felzavarja, ugy marad szomjazva.
Tudom, hogy tovább
is
Kivánnál szolgálni,
Érettem szüntelen
Járni, fáradozni.
Sőt velem egy
utra kivánnál indulni,
De minthogy
nem lehet, csak el kell maradni.
10.
Egy ártatlan nézés
megszéditett,
Egy mézes csók hálóba
keritett;
Mellyért az én szivem
szertelen fáj:
Ennek oka csak egy
mosolygó száj.
Csókolom gyöngy ajakidat
százszor,
Magamat többre ajánlom
másszor;
Legyen szerelmünknek e
summája,
Vagyok angyalkámnak hiv
szolgája.
11.
A merre én járok,
Még a fák is sirnak,
Gyenge ágairul
A levelek
hullnak.
-13-
Hulljatok,
levelek,
Rejtsetek el
engem,
Mert az én
galambom
Sirva keres
engem.
Hulljatok,
levelek,
Sürűn az
utamra,
Hogy ne tudja
rózsám,
Merre ment
galambja.
12.
Hiven szerettem,
Senkit mást nem kedveltem.
Kedvét kerestem,
Hibáit nem nevettem.
Mit
vétettem, nem tudhatom.
Az az én
bánatom.
Hogy most is ég
indulatom,
Éledek, ha
láthatom.
Bárcsak követnél,
Holtig állandó lennél;
Engem szeretnél,
Senkit mást nem
kedvelnél:
Ugy bús napom
felderülne,
Bánatom
enyhülne;
Sápadt orczámon kedv
ülne:
Könyekben nem
fürödne.
-14-
13.
Jó napot, kedvesem, drága
angyalom!
Utánad fáradok, nincs
nyugodalmam,
Keresztűl a réten,
völgyeken, hegyeken
Kiáltok, hogy hol
vagy, hol én vigasztalóm?
Utánad könyűim hullnak
sürűen,
Zokog fájdalmas sebes
szivem;
Kérdeztem az embereket: nem
látták-e kedvesem?
Mind azt mondják,
hogy haragszik rám szüntelen.
Hát ennek oka, kedvesem, mi
lehet?
Azt hallottam, készakarva
gyülölsz engemet;
Ez az oka hogy
elhagytál, más hivatalt választottál,
Igy felelvén egy valaki kedvesem előtt.
Csak szeress kedvesem, mig
tart ideje,
Mig a rozmarinbokornak
zöld a levele,
A papságból kimehetek,
még téged el is vehetlek,
Nem vagyok
még püspökünktől megeskedtetve.
Igy van igy, kedvesem, mert
tiéd vagyok,
Ezután holtomig tiéd
maradok;
Éjjel, nappal, reggel,
estve, te vagy arany szinnel festve;
Szivemben fogsz ragyogni, mert tiéd vagyok,
Ezután holtomig tiéd maradok.
-15-
14.
Köszönetem nyujtom, kedves, jó
szivedért,
Áldjon meg az isten minden
jóságodért,
Mellyekkel irántam
ártatlan okokban
Viseltettél.
Ne epessz, oh kedves már többé
engemet,
Mert minden szavaid kín,
keserűségek,
Intlek bús szivemre,
néked mentségedre
Nem
lehetek.
Lehetsz, oh még édes, egyszer
örömemre,
Ha nem lesz kérésem
szivbeli terhedre;
Koszorút karomra
küldvén, áldozatra
Ha
indulok.
Megteszem angyalom, ámbár nem
szivesen,
Csak első áldásod tőled
elnyerhessem;
Akkor is mindenkor
kedves galambodról
Megemlékezz.
Soha el nem felejthetlek már
tégedet,
Most utólszor intlek ugy
mint kedvesemet:
Több szerencsét
keress, papokat ne szeress,
Isten
veled!
-16-
15.
Minek sirsz, kedvesem, bájoló
angyalkám!
Minek panaszkodol kincsem,
ó Lórikám!
Tán, hogy
elhagytalak,
Méreggel
csaltalak,
Ne gondold
azt.
Minek mondottad azt, hogy
engem szerettél,
Engem mindeneknél
leginkább kedveltél.
Papi rendbe
léptél,
Engem
kinevettél,
Rabbá
tettél.
Ki ne szomorkodnék éretted, oh
édes!
Minden szavaidat hallani
keserves,
Könyes bús
szivemre,
Több
ismeretedre,
Mind
halálig.
Mivelhogy társamnak meg nem
kaphattalak,
Nyoszolyó lányomnak én
téged választlak.
Köss koszorút
mostan,
Imádkozzál
ottan,
Az
oltárnál.
Térdepelj közelebb, az isten
áldását
Hadd adhassam reád, ugy mint
áldomását.
Több szerencsét
keress,
Papokat ne
szeress,
Élj boldogul.
-17-
Megteszem kinok közt, ámbár
nem szivesen,
Csak hogy utolszor is
áldásod vehessem.
Én rólam
szegényről,
Szeretett
hivedről,
Emlékezzél.
Ki fog már ezután engem
vigasztalni,
Egyéb mint zöld erdő,
hol fogok sétálni.
Egyedűl én
árván,
Az istent imádván
Te éretted.
Add reám csókodat, el kell már
bucsúznom,
Tőled, szép angyalkám, el
kell már indulnom.
Keress egy
hivebbet,
Kivel
szerelmedet
Feloszthatod!
16.
Hol jártál violám, illyen
korán?
Látom a czipődet, harmatos
már.
Rózsás kertben
jártam,
Violát
vizsgáltam.
Kedves
rózsám!
Hoztál-e violát a
számomra?
Kit felteszek holnap
kalapomra?
A mellyről
megtudják,
Hogy szeretjük
egymást,
Kedves rózsám!
-18-
Bocsáss be, galambom, egy két
szóra,
Mert ime már eljött az az
óra,
Mellyben
bucsuzásom,
Lészen
elválásom,
Kedves
rózsám!
Te is tégy érettem hív
fogadást,
Hogy én rajtam kivűl nem
szeretsz mást.
Jártadban,
keltedben,
Teljes
életedben,
Kedves
rózsám!
Szivemnek, violám, az lesz
nehéz,
Hogy te ékes szemed reám nem
néz,
Mert már tőlem
elválsz,
Engemet árván
hagysz,
Kedves
rózsám!
Szivemet szivednek most
ajánlom,
Ihol a jobb kezemet
beadom,
Hogy
visszajöttömbe
Legyek
szerelmedbe,
Kedves
rózsám!
Áldjon meg az isten, kedves
rózsám,
Látom, igaz szivvel voltál
hozzám.
Köszönöm
hivséged,
Hozzám
szivességed,
Kedves
rózsám!
-19-
17.
Vajjon, mit irjak
rózsámnak,
Legkedvesebb
violámnak?
Reszket kezem, alig
irok,
Hogy nem látlak, azért
sirok.
Gyakran nézek házad
felé,
Mind reggel, mind este
felé;
Kikönyöklök az
ablakon,
Még sem láthatlak,
galambom!
18.
Vajjon mit irjak rózsámnak,
jaj!
Vajjon mit irjak rózsámnak,
jaj!
Legkedvesebb violámnak jaj, jaj,
jaj!
Reszket kezem, nem irhatok,
jaj!
Reszket kezem, nem irhatok,
jaj!
Fáj a szívem, nem szólhatok,
jaj, jaj, jaj!
Hozd ki rózsám, kantáromat,
jaj!
Hozd ki rózsám, kantáromat,
jaj!
Kantározd meg a lovamat, jaj,
jaj, jaj!
Látod rózsám, hogy nyergelek,
jaj!
Látod rózsám, hogy nyergelek,
jaj!
Még sem hiszed, hogy elmegyek,
jaj, jaj, jaj!
-20-
Lovam lába indulóban,
jaj!
Lovam lába indulóban,
jaj!
Magam szája bucsuzóban, jaj,
jaj, jaj!
Nézz utánam keservesen,
jaj!
Nézz utánam keservesen,
jaj!
Látsz-e többé vagy soha sem,
jaj, jaj, jaj!
Ha meg nem látsz az életben,
jaj!
Ha meg nem látsz az életben,
jaj!
Meglátsz a magas egekben, jaj,
jaj, jaj!
19.
Én csak szenvedek, és nem
tudom mért?
Holtig epedek
hűségemért.
Nem is ugy
érteném,
Ha kedvem
érzeném.
De látják az
egek,
A felsőbb seregek,
Igazságom,
I, i, i,
i, i, igazságom.
Oh nyisd meg, angyalom, szived
titkát,
Haragodnak, kérlek, mondd meg
okát.
Mert, hogyha
vétettem,
Kedvedet
vesztettem:
Oh szánd meg
ügyemet,
Keserves
éltemet
Jaj, szüntesd
meg;
Jaj, jaj, jaj, jaj szüntesd
meg.
-21-
20.
Mig élek, szép lélek, nem
felejtlek,
Elmémből, szivemből ki sem
vetlek;
Én haljak, én muljak, én
romoljak,
Előbb, hogysem tőled én
megváljak.
Ha téged nem látlak, csak
ohajtlak,
Mind éjjel, mind nappal igy
kiáltlak:
Pin, pin, pin, pin, pin,
pintyőkécském!
Kin, kin, kin, kin,
kin, kincsecskécském!!
21.
Istenem, istenem!
Vajjon mi lelt engem?
A szeretőm anyja
Átkozott meg
engem.
Bár ha
megátkozott,
Az csak mind oh
semmi,
Csak rózsámat
hagyja
Nekem
csókolgatni.
Tudom akkor
leszen
Nekem ő kedvesem,
Ha őt ölelheti
Gyenge fejü kezem.
-22-
22.
Hej, be szépen
világit
Az esteli
csillag;
Hej be szép szőke
legény
Áll ablakom
alatt.
Be kellene híni,
Mellém is ültetni,
Piros szőke legénynek
Puha ágyat
vetni.
Ujjamon a
gyürűje,
Zsebemben
levele,
Piros szőke
legénynek
Rajta van a
neve.
Nem adnám én a
nevét
Két arany almáért.
Hát ő magát hogy adnám
Széles e világért!
23.
Feljött már a
hajnal,
Hajnali szép
csillag,
Egy szép piros
legény
Ablakomon
hallgat.
Ki kellene
menni,
Be kellene híni,
Két szép piros orczáját
Meg kellene csókolni.
-23-
Ki is fogok
menni,
Be is fogom híni,
S azt a kerek száját
Egyszer megcsókolni.
24.
A fényes csillag
is
Ballag haza felé,
Ballag barna legény
A galambja felé.
De mig oda
ballag,
Jóformán
megvirad,
Gyenge
szerelmeknek
Hamar vége
szakad.
25.
Oh én édes rózsám, be
szeretlek,
Szomoru szivemből ki sem
vetlek,
Mig bennem a
lélek,
Mig testemben
élek,
Szeretgetlek.
Akkor jőj el hozzám, mikor
mondom,
Még a csizmád sarka se
kopogjon,
Oh én édes
rózsám,
Jere el ma
hozzám,
De csak este.
-24-
26.
Juttassa eszedbe ez a kis
nefelejcs,
Hogy engem szivedből soha
el ne felejts.
Soha el nem felejt
tégedet ez a szív;
Csak te is hozzája
légy állandó és hív.
Én csak egynek vagyok igazán
áldozó,
Soha nem szokásom, hogy
legyek változó;
Jőj hozzám, mert
vagyok régen várakozó;
Csak te is
légy nálam holtomig lakozó.
27.
Ha te tőled rózsám, meg
kellene válni,
Nem tudnék igazi
szeretőt találni.
Ha bár minden rózsa leánynyá
válnék is,
Galambomnak párja nem
származnék mégis.
Lehet-e gerlicze boldogabb én
nálam?
Lehet-e boldogabb nálad,
virágszálam?
28.
Huss, huss, huss,
Ölbe huss!
Kedvesem,
hozzám juss!
-25-
Rajta szép
leánykám!
Jösz te, kis
báránykám,
Váltsunk
csókot.
Czupp, czupp,
czupp,
Édes czupp,
Édesebb, mint szirup!
Rajta hát! czuppantsunk,
Lángokat lobbantsunk,
S
oltogassunk!
29.
Azt gondolod, édes
rózsám,
Hogy te
megcsaltál,
Hogy helyettem más
szeretőt
Titkon
tartottál;
Engem bizony meg nem
csaltál:
Hanem csaltad
magadat,
Nem barna
galambodat.
Vége légyen
szerelmünknek,
Már most
megmondom;
Azért ne is
haragudjál,
Tudtodra
adom.
Én is találok
szeretőt,
Ki én hozzám hivebb
lesz;
Ki megölel, hozzám
fordul,
Jaj de is szépen
megcsókol,
Velem vidám szókat
szól.
-26-
30.
Mért nem jöttél
hozzám,
Midőn
parancsoltam,
Már az én
szivemet,
Azzal
mindenemet,
Másnak
ajánlottam.
Nemcsak
ajánlottam,
De oda is
adtam;
Régi jó kedvemet,
Egész életemet,
Gyászba boritottam.
Oda van mindenem,
Nincsen semmi kedvem,
Mert már eltávozott
Tőlem, s
elbucsúzott,
A kit én
szerettem.
Engem ámitottál,
Hamis szivű voltál,
Egy szóért, kettőért,
Egy kis
gyarlóságért
Máshoz
folyamodtál.
Te tettél
fogadást
Én előttem, nem
más,
Hogy én rajtam
kivül,
Soha tiszta
szivbül,
Senkit sem szeretsz
mást.
Szerelem,
gyötörtél,
Mert mézet
igértél;
-27-
És hiv, kis
szivembe,
Dobogó
mellembe,
Ime mérget
mértél.
Ne bánkódjál
többé,
Légy másnál
hivebbé;
Minthogy kisded
szivem,
Volt legdrágább
kincsem
Tovább nem
türheté.
31.
Bucsúznak szavaim
Te tőled, galambom!
Indulnak lábaim,
Megjött
elválásom.
Könyeznek
szemeim,
Örömem
elveszett,
Reszketnek
ajakim,
Oh szomorú
eset!
Töröld le,
galambom,
Sürű
könyeidet,
Hogy meg ne
emészsze
Szőke két
szemedet.
Minden
pillantásban
Rólam
emlékezzél,
Lángoló
szivemről
El ne
felejtkezzél.
-28-
Köszönetet szólok
Hív szivességedért,
Miglen sirba szállok,
Égek jó
szivedért.
Irva vagy,
galambom,
Örökre
szivemben,
Valamig piros
vér
Folydogál
eremben.
Utójára kérlek,
Rólam ne felejtkezz,
Hogy együtt vigadjunk,
Szüntelen
ügyekezz.
Csak egy pár csókot
adj
Uti költségemre,
Ha isten visszahoz,
Százat adok érte.
32.
Azt gondolom, eső
esik,
Pedig a szemem
könyezik.
A szeretőm halva
fekszik,
Holnap délre
eltemetik.
Bár csak addig ki ne
vinnék,
Mig én innen oda
mennék,
Koporsójára
borúlnék,
Jaj be keservesen
sirnék.
-29-
33.
Sem eső nem esik,
Sem felhő nem látszik,
Mégis az én bundám
Két oldalról
ázik.
De hogy is ne
áznék,
Mikor mindig
sirok,
Bánatim árjával
Már többé nem birok.
Sir az egyik
szemem,
A másik
könyezik.
Sirjon mind a
kettő,
Mint a sebes
eső.
Lehajtom fejemet,
Rózsám, a válladra,
Hullatom könyemet
Hószinű
nyakadra.
34.
Záporeső után
Eszterhaj megcsordul,
Talán még idővel
Szived hozzám
fordul.
-30-
Te tettél
fogadást
Én előttem nem
más,
Hogy soha sem
szeretsz
Én kivülöttem
mást.
Hamis lelkü
voltál,
Engemet
megcsaltál,
Egy csókért,
kettőért
Máshoz
folyamodtál.
Azzal ne
dicsekedj,
Ha megvetettél
is:
Parancsol az isten
Talán még nekem is.
35.
Találsz, rózsám,
találsz
Szebbet,
gazdagabbat.
De soha nem
találsz
Nálam
igazabbat.
Azzal ne
dicsekedj,
Hogy engem
megcsaltál,
Nem én vagyok
első,
A kivel igy
bántál.
Másnak
irigylettél,
Magad
megvetettél;
Illy
szerencsétlenné,
Valld meg, miért
tettél?
-31-
Azért én nem
sirok,
Ha megvetettél
is,
Parancsol az isten
Szeretőt nékem is.
36.
Hervad az a
rózsa,
Kinek töve
nincsen.
Elhervadok én
is,
Mert szeretőm
nincsen.
Hervadj rózsám,
hervadj,
Már az enyém nem
vagy;
Mig az enyém
voltál,
Piros rózsa
voltál.
Piros rózsa
voltam,
De már
elhervadtam;
Sürű
könyeimmel
Orczámat
lemostam.
Jobb lett volna
nékem
Világra se lennem,
Mintsem illy kinokat
Kelletik szenvednem.
Elmehetek már én
Alá s fel az utczán;
Nem mondják már nékem:
Gyere be,
violám!
-32-
Gyere be, violám,
Csókold meg az orczám,
Én is megcsókolom
Százszor
egymás után.
37.
Bolondság volt nádhoz
bizni,
Melly fel szokott szépen
nőni,
De mihelyt a szél kezd
fújni,
Minden felé kezd
hajolni.
Én is biztam egy
nádszálhoz,
Ki elhagyott, hajlott
máshoz;
Kiért immár
halálomhoz,
Közel vagyok
végórámhoz.
Én te reád nem
haragszom,
Óh én kedves
virágszálom!
Noha tőled meg kell
válnom,
Okát én ennek nem
tudom.
Fekete gyászban jár
szivem,
Nékem sincs már semmi
kedvem.
Hogy elhagyott szép
szerelmem,
Akkor én nagy búba
estem.
A mit szivem nem
remélett,
Most szerencse abba
ejtett,
Kiben szivem
dicsekedett,
Tőlem
elidegenedett.
-33-
Illy kedves
jóakarómat,
Szépen szóló
galambomat,
Ki megcsókolá
orczámat,
Elszalasztám
madaramat.
De már bárcsak
valahára
Repülnél az
ablakomra,
Tudom, sokszor
galambmódra,
Csókot adtam
ajakidra.
Siratnálak, hogyha
szánnál,
Megfognálak, ha
megvárnál.
Eddig, szívem, enyim
voltál,
Nyugszik szived immár
másnál.
Nem szólhatok, csak
hallgatok,
Mert azzal nem
használhatok.
Másoknak példát
adhatok;
Kérlek, rólam
tanuljatok.
38.
Rózsa vagy, rózsa
vagy,
Még annál is szebb
vagy;
Aranynál,
ezüstnél,
Sokkal ékesebb
vagy.
Aranyat, ezüstöt
Mindenkor találok;
De te tőled, rózsám,
Könnyen el
nem válok.
-34-
39.
Hajnal, hajnal, hajnal akar
lenni,
Én galambom haza akar
menni.
Ne menj el, drága
kincs,
Még egyszer rám
tekints.
Hej gyönyörű
virágom!
Estve, estve, ha elnyugszik a
nap,
Látogass meg majd, galambom,
holnap.
Éretted,
kedvesem,
Édes az
életem,
Hej drága
egyetlenem!
40.
Arra járjunk
arra,
Merre furulyáznak;
Merre a legények
Éjjel nappal járnak.
Szabad a
legénynek
Éjjel nappal
járni.
De a szegény
lánynak
Házához kell
várni.
Házához kell
várni.
Talpon
istrázsálni,
Sok éjjeli
álmot
Érte elmulatni.
-35-
41.
Rózsám kertje alatt
mentem,
Rózsa szagát
megéreztem.
Fájt igen a
szivem,
Változott a
szinem,
Hogy galambom nem
láthattam.
Ha még egyszer arra
mennék,
Szeretőmmel
beszélhetnék!
Megmondtam
anyjának,
Mondja meg
apjának,
Adják nekem
leányukat.
Ha nekem nem adja
kendtek,
Jó gondját viselje
kendtek,
Írassák
levélbe,
Csinálják
üvegbe,
Hogy szivem ne fájjon
érte.
42.
Itt hagynál-e, nem
szánnál-e?
Elhagyni nem
sajnálnál-e?
Szived értem nem
fájna-e?
Szemed könye nem
hullna-e?
Csillagoknak
ragyogása,
Gyöngy két szemed rám
forgása,
Piros orczád égő
lángja,
Jaj szivemnek
gyöngyvirága!
-36-
Ennyi esztendőtül
fogva
Nem voltam én senki
rabja,
Most estem én nagy
rabságba,
Angyalomnak
hállójába.
Mások mondják hogy rád
néztem,
Véled, angyalom,
beszéltem;
Annyira hogy tiéd
vagyok,
Mig az életben
maradok.
Hogyha nem szeretsz,
megválom.
Mindenektől
elbucsúzom,
A koporsómig
bujdosom,
Igy közelget el
halálom.
43.
Ha én rózsa
volnék,
Hamar
elhervadnék.
Senki rám nem
nézne,
Senki nem
szeretne.
Ne mondj hát
rózsának,
Engem
violának;
Egy
viola-szegfüt,
A nyári nap
elsüt.
Bizony, ha
lehetnék,
Én csak galamb
lennék;
Oh hová nem
mennék,
Ha most
repülhetnék!
-37-
Sem rózsa nem
leszek,
Sem galamb nem
leszek,
Mert én, édes
rózsám,
Csak a tied
leszek.
44.
Pirulj, rózsa,
pirulj
De nekem ne
virulj;
Boldogtalan
lettem,
Mert özvegyet
vettem.
Özvegyet,
tanultat,
Ki nézi a
multat;
Ültében,
jártában,
Voltért nyög
magában.
Hol vagy első
férjem!
Jó volt nálad
nekem.
Korán lefeküdtem,
De későn ébredtem.
A midőn
ébresztett
Csókjával
füresztett;
Kelj fel, szivem, kelj
fel,
Itt van a szép
reggel!
Felment a mi
anyánk,
Kisöpri a
szobánk;
Messze
fáradozott,
Fris vizet is
hozott.
-38-
45.
Megüzentem az édes
anyámnak,
Gyöngy koszorút kössön a
lányának;
Két szélire két szál
rozmaringot,
Közepibe bokros
búbánatot.
Kimegyek a temetőm
szélire,
Kiásatom siromat
előre,
Feltekintek sirva az
egekre,
Szép angyalom, hagylak az
istenre.
46.
Árva vagyok, árva
lettem,
Szerencsétlennek
születtem,
Mert attól
elrekesztettem,
A kit igazán
szerettem.
Bezárom hát bús
szivemet,
Siratom
szeretetemet;
El kell hagynom
kedvesemet,
Vele együtt
mindenemet.
Ott, a hol nem látnak
mások,
Magamnak majd egy sirt
ások,
A búk és
könyhullatások
Lesznek nekem a
sirásók.
-39-
47.
Nem átkozlak, nem
szokásom,
De sok sürű
sohajtásom
Felhat a magas
egekre,
Mind te felelsz meg
ezekre.
Nekem a legszebbik
estve,
Fekete szinre van
festve;
Komor felettem az ég
is,
Elhagyott a reménység
is.
A mi engem
vidítana,
Az élethez kedvet
adna:
Attól mind meg vagyok
fosztva,
A jó mind másnak van
osztva.
Fel se venném, a mi
nézi,
Él az isten,
elintézi,
De hogy értem ő is
érzi,
Ez, a mi szivemet
vérzi.
48.
Életemmel,
halálommal,
Utolsó
vérontásommal,
Mindenekre kész
vagyok.
Az lesz nekem
nyereségem,
Ha sirhalmomat
kedvesem
Könycseppekkel
tiszteli.
-40-
De ha engem
elkerülne,
Más szerelmébe
merülne,
Ugy előre meghalok.
–
Lesz még nekem olly hív
társam,
Bár a kősziklábul
ásom,
Ki szeret
állandóul.
49.
Ha nekem szóltál
volna,
Szeretőd most szebb
volna;
De nekem nem
szóltál,
Velem csak
tréfáltál,
Elmult időd ne sirassad
már.
Késő immár
bánkódni,
Elmult időt
siratni;
Máskor eszed
legyen,
Szíved bátrabb
legyen,
Szivtül, szivnek szólni, nem
szégyen.
Nyisd ki festett
kapudat,
Tűkör két
ablakodat,
Hadd lássam
pálmádat,
Piros két
orczádat,
Hadd mulassam veled
magamat.
Csillagok
sokasága,
Nap és hold
ragyogása,
Mindenek
hasznára,
És
vidámságára,
Csak a szivem jár érted
gyászba.
-41-
Maradj tehát,
reményem,
Tündöklő szép
napfényem;
Im látod
utamat,
Induló lábamat,
Talán többé vissza sem jövök.
50.
Elment az én babám, itt
hagyott engemet,
Elvitte magával,
minden vig kedvemet.
Alá foly a Duna, nem foly
többé vissza,
Elment az én babám, nem
jön többé vissza.
A fecske is elmegy, de
tavaszra megjön,
De az én galambom,
akkor is csak nem jön.
51.
Bucsúzni akarok, drága
kincsem, tőled,
Talán örökre
elvándorlok előled;
Uti leveleim
pecsételve, készek,
Meghasad a
szivem, midőn bucsút vészek.
Jaj, de nem válhatok,
galambom, tőled el,
Nem indulhatok én
utra nélküled el;
Add által szivedet,
ez lesz utitársam,
Adj egy csókot
rózsám, az lesz végjutalmam.
-42-
Szólani sem tudok, bánat fogja
szivem,
Áldjon meg az isten
jóságodért, hivem.
De mivel nem
vagyok te véled magam itt,
Kisérj a
pitarba, ott sugok valamit.
52.
Pest mellett van egy
kertecske, kuk!
Pest mellett van egy
kertecske,
Abban lakik szép
szüzecske,
Kuk, kuk,
ku-ku-ku-kuk!
Mikor éjjel álmodozom,
kuk!
Mikor éjjel
álmodozom,
Azt gondolom, veled
játszom,
Kuk stb.
Reszket pennám, alig irok,
kuk!
Reszket pennám, alig
irok,
Hogy nem látlak, azért
sirok,
Kuk stb.
Pesten jártam iskolába,
kuk!
Pesten jártam
iskolába,
Térdig jártam a
rózsába,
Kuk stb.
Lehajoltam, szakasztottam,
kuk!
Lehajoltam,
szakasztottam,
Kedves galambomnak
adtam,
Kuk, kuk,
ku-ku-ku-kuk!
-43-
53.
Voltam én már gazdag
is,
Ha most szegény vagyok
is;
Találok én szeretőt,
Minden ujjomra kettőt.
Az egyikre szép
rózsát,
A másikra
violát,
Harmadikra
lelkemet,
A ki szeret
engemet.
54.
Menyasszony,
menyasszony!
Nem vagy már
kisasszony;
Van tenéked
férjed,
Kitől jussod
kérjed.
Vőlegény,
vőlegény!
Nem vagy szabad
legény.
Van te néked
párod,
Kitől jussod
várod.
55.
Szegény vagyok
én,
Szélrül fekszem én,
Csak azt engedd, édes rózsám,
Hogy ágyadra fölfekhessem én.
-44-
Hajnal hasad már,
Majd megvirad már,
A
menyasszony a padláson
Maga marad
már.
56.
Hol voltál te, kis
nyulacska?
Atatuti, táratuti, az
erdőben.
Minek voltál az
erdőben?
Atatuti, táratuti,
vesszőcskékért.
Minek neked az a
vessző?
Atatuti, táratuti,
kertecskének.
Minek neked az a kis
kert?
Atatuti, táratuti,
virágoknak.
Minek neked az a
virág?
Atatuti, táratuti,
bokrétának.
Minek neked a
bokréta?
Atatuti, táratuti,
legényeknek.
Atatuti, táratuti,
legényeknek.
57.
Szerettelek, nem
tagadom,
De annak már vége
vagyon.
Vége vagyon volt
kedvemnek;
Teljen kedve
irígyemnek.
-45-
Másoknak is azt
ajánlom,
Szerelemnél jobb az
álom:
Mert az álom
nyugodalom,
De szerelem
szivfájdalom.
Nincs ez világon drágább
kincs,
Mint kinek szeretője
nincs;
Mert kinek szeretője
van,
Keze lába bilincsen
van.
De a ki csüng a rab
szíján,
Sokszor van az esze
hiján.
A ki nem hiszi,
próbálja,
Bizonyosan úgy
találja.
58.
Beteg az én
rózsám,
Beteg ágyban
fekszik,
Áldja meg az
isten,
A ki vele
bánik.
Beteg vagy,
angyalom,
Beteg vagyok én
is,
Talán rosz mostohád
Volt irántad hamis.
Engemet is kinoz,
Ha téged nem sajnál,
Bárcsak őtet vinné
El az a rosz
halál.
-46-
Ha meghalsz
angyalom,
Én is veled
megyek,
A bús
harangszóval
Elhínak az
egek.
59.
Az én galambomnak dombon van a
háza,
Három szép czédrusfa van az
udvarába.
Megkötöm lovamat czédrusfa
ágához,
Számtalan borulok angyalom
vállához.
Az eső is esik, a harmat is
lepi,
Talán a kétféle meg is
keseríti.
60.
Felmenék egy
hegyre,
Benézék egy
kertbe,
Ott látám
kedvesem,
Sajnálám
édesem.
Még is
megszólitám:
Hova mégysz,
violám?
Aratót keresni:
Szeretőt számlálni.
-47-
Furcsa egy
pacsirta,
A ki ezt igy
irta:
Nálam a gyürűje,
Más a szeretője.
61.
Azt a leányt szeretem
én,
S egyedül azt dicsérem
én,
Kiben egyiránt lelkem
is
Gyönyörködhetik testem
is.
Ki szivesen lát
egyiránt,
Délben, estve, reggel,
korán.
62.
Jaj be szegény legény
vagyok,
Egy pénznek ura nem
vagyok.
Hej költsön kérnék, de nem
kapok,
Mert nagy interest nem
adhatok.
Szegény legény vagyok
nagyon,
Magam heverek az
ágyon;
Mi haszna, hogy nincs
feleségem,
Ha mindig üres az
erszényem.
Utszu tehát mit nem
teszek!
Feleséget mindjárt
veszek.
Nem bánom, legyen, ha szegény
is,
Faháztul való vagyok én
is.
-48-
Szánjon meg hát hugom
asszony,
Legyen feleségem
asszony,
Épitsünk csak a
szereteten,
Boldogok leszünk mind a
ketten.
63.
Ugy meg vagyok
határozva,
Mint a csikó
kantározva,
Szabadságom el van
zárva,
Mint a madár
kalitkába.
Ha még egyszer
szabadúlok,
Több szerelmet nem
koldúlok.
Szabadságért halok,
élek,
Mig bennem cseng bong a
lélek.
64.
Már megmondtam
rózsám,
Ne szeress
engemet,
Kettős az én
szivem,
Megcsal az
tégedet.
Ha azt tudtam
volna,
Hogy ugy járok
véled:
Szomorú bubánat
Választ el tetőled.
-49-
Válassz el,
istenem,
Széles e
világtól.
Ha
elválasztottál
Kedves
galambomtól.
Három esztendővel
Tovább éltem volna,
Ha a te szerelmed
Meg nem fogott
volna.
65.
Angyalom, édesem,
Drága szerelmesem!
Szivem sebe orvosát
Szivednél
keresem.
Te vagy az a
drága
Szerelem virága,
Mellynek ifju szivemre
Terjedt ki az ága.
66.
Szomorú az idő,
Meg akar változni,
Talán a rózsámtól
Kelletik
elválni.
-50-
Csak azt mondd meg,
rózsám,
Mellyik uton mégy
el,
Felszántatom én azt
Aranyos ekével,
Be is vetem én
azt
Szemen szedett
gyöngygyel,
Be is
boronálom
Sürű
könyeimmel.
67.
Bezzeg van Pest
vármegyében,
A Dunának
lementében,
A ki ragyog
személyében,
Mint a csillag az
egekben.
Ékes viola
nemzette,
A pünkösti rózsa
szülte,
Égi harmattal
nevelte,
Ezt az egyet ugy
kedvelte.
Mint a napnak
ragyogása,
Barna szemének
járása;
Ugy illik egész
mozgása,
Még csak Pesten sincsen
mása.
Szép kis gyönge
termetének,
Ékesen zengő
nyelvének,
Nem kár volna
személyének,
Hogy ünnepet
szentelnének.
-51-
S e gyöngy leány az én
rózsám,
Ha barna szemét veti
rám,
S gyöngén megcsókolja
orczám,
Nincs ország, mellyér
odadnám.
68.
Az éjjel álmomban
Én aztat álmodtam,
Virágos kert alatt
Hat ökrön
szántottam.
A rózsám is ott
volt,
Az ökröt hajtotta,
Magam is ott voltam,
Az ekét tartottam.
Fel is szántottam
már,
Aranyos ekémmel,
Be is vetettem már
Tiszta ezüst gyöngygyel.
69.
Bár csak hamar szüret
lenne,
Szüret után hideg
lenne,
Azután szánon
járnának,
Legények
házasodnának.
-52-
Bár csak lenne ollyan
szüret,
Mellyben szemlélnének
szüzet.
Én is szemléltem már
egyet,
A kit szivem, lelkem
szeret.
70.
Ha tudtad rózsám, hogy enyém
vagy,
Miért adtad máshoz
magadat?
Azért adtam máshoz
magamat,
Nem viselted, rózsám,
gondomat.
71.
Felszállott a
páva
Vármegye házára,
Sok szegény legénynek
Szabadulására.
Várj meg, páva, várj
meg,
Hadd izenjek tőled,
Apámnak, anyámnak,
Szivbeli mátkámnak.
Ha kérdik: hogy
vagyok,
Mondjad hogy rab
vagyok,
A jó isten
tudja,
Mikor szabadulok.
-53-
Rab vagy rózsám, rab
vagy,
Én meg beteg
vagyok;
Ha el nem jösz
hozzám,
Talán meg is
halok.
72.
Szeretem én magát
nagyon,
Mert fekete szeme
vagyon;
Szemöldöke sugár
vagyon,
Az enyémhez illik
nagyon.
Nem volt eszem, hogy
szerettem
Mást, mig magát nem
ismertem;
Ő maga is szeret
nagyon,
Azért az enyém
maradjon.
Eszem-adta,
teremtette,
De nagy a maga
szemérme.
Jaj ne nézzen a
szemembe,
Meghalok
szégyenletembe.
73.
Ajakid, rózsám,
mézesek,
Csókjaid, rózsám,
édesek.
Angyalom, csókolj, hadd
czuppanjon
Ajakimon a csók, hadd
czuppanjon.
-54-
74.
A kállai utcza ki van
festve,
Teli van legénynyel minden
este,
Sétálnak kevélyen, mint a
páva,
Csak úgy mosolyognak a
leányra.
Hej! megmondtam, rózsám, ne
nézz rájok;
Csalfa legény, csalfán
szól a szájok,
Nem fogadtad:
megfogott a tőre,
Nem megyünk már
rózsám, esketőre.
Fel-felülök szürke
paripámra,
Bevágtatok Kálló
városába;
Betekintek rózsám
kapujára,
S hull a könyem a
nyeregkápára.
Nincsen nekem sehol
maradásom;
Érted hull a könyem, szép
galambom.
Ha szeretsz, jőj a Tisza
vizére,
Ketten szálljunk le a
fenekére!
75.
Meg kell a buzának
érni,
Mert a nap hősége
éri;
Meg kell arczomnak
hervadni,
Mert azt a búbánat
éri.
Hogyha megérik a
buza,
Szegény ember
learatja.
-55-
Megért
szivem búbánatja,
A halál
lekaszálhatja.
76.
Van szeretőm, kettő,
három,
Három közt csak akad
párom;
Jaj istenem, de
megjárom,
Ha majd elhagy mind a
három.
Mostan még csak vigan
élek,
Egyen kettőt is
cserélek.
De bezzeg, ha asszony
leszek,
A búnak is helyt
engedek.
77.
Csillagos az ég,
csillagos,
Rózsafa levele
harmatos;
Rózsafa levele, szakadj
rám,
Kedves édes rózsám, nézz
reám.
Csillagos az ég,
csillagos,
Bú szállt a szivemre,
bánatos;
Akárhová hajtsam
fejemet,
Sehol sem találom
helyemet.
78.
Most jó szeretőt
tartani,
Most van mivel
csalogatni,
-56-
Most érik a
jó mogyoró,
Szőlőhegyen alma,
dió.
Barna szeretőm van
nékem,
Szőkeért tán
becserélem,
Mert a szőke fejér
karja,
Szépen ölel, ha
akarja.
A galambom kis
karjai
Nem akarnak
meghajlani.
Pedig máskép hogy ölel
meg,
Ha nem ölel, hogy szeret
meg?
79.
Mondtam anyám, házasits
meg,
De azt mondtad, hogy
ráérek:
Elvitték a
szeretőmet,
Verje meg az isten
őket.
Ki elvitte, éljen
vele,
Csak előttem ne
ölelje.
Mert ha előttem
öleli,
Azt gondolom, hideg lel
ki.
80.
Édes anyám!
meghalok,
Házasodni
akarok,
Héj, huj,
meghalok,
Házasodni
akarok.
-57-
Édes fiam! ne halj
meg,
Inkább házasodjál
meg;
Héj, huj, ne halj
meg,
Inkább házasodjál
meg.
Édes anyám, nem
merek,
Mert azt mondják, hogy
gyerek;
Héj, huj, nem
merek,
Mert azt mondják, hogy
gyerek.
Édes fiam,
kurvannya,
A ki neked azt
mondja,
Héj, huj,
kurvannya,
A ki neked azt
mondja.
81.
Édes anyám,
meghalok,
Házasodni
akarok;
Édes fiam, ne halj
meg,
Inkább házasodjál
meg.
Édes anyám,
meghalok,
Férjhez menni
akarok.
Édes lányom, ne halj
meg,
Inkább szeretődhöz
menj.
Ha meghalok, nem
bánom,
Testamentomban
hagyom,
Hogy négy legény vigyen
ki,
Szeretőm fog
siratni.
-58-
Rózsából lesz
temetőm,
Liliomból
lepedőm,
Rozmaringbúl
keresztem,
Soha el nem
felejtem.
Anyám, anyám, jó
anyám!
Készítsd el fejér
ruhám,
Elindulok hosszú
útra,
Miről babám nem vár
vissza.
82.
Sáros ez az
utcza,
Mellyben szoktam
járni;
Páratlan gerlicze
Szokott hozzám járni.
Ha isten engedi;
Párja leszek neki,
Ha párja nem leszek,
Szeretője
leszek.
83.
Akkor veszlek el,
galambom,
Ha elfogy az a nagy
halom.
Inkább kosárral
elhordom,
Csak engem végy el,
galambom.
De te elmégy, s engem itt
hagysz,
Szivemre bút s bánatot
hagysz,
-59-
Ollyat mind
a szomszéd halom;
Érted halok meg,
galambom.
Elment, elment az én
párom,
Még az éjjel
visszavárom.
Visszavárom
éjszakára,
Csókot nyomok
orczájára.
84.
Nincsen annak semmi
baja,
Ki szeretni nem tud
soha.
De van annak nagy
bánatja,
Ki babáját nem
láthatja.
85.
Izent nékem a
gavallér:
Kell-e, babám! pengő
tallér?
Nem kell nekem pengő
tallér,
Maga sem kell a
gavallér.
Izent nékem a
mészáros:
Kell-e nékem gyürű,
páros?
Nem kell nékem gyürű,
páros,
Maga sem kell a
húsáros.
Izent nékem
csizmazia:
Kell-e, babám! piros
csizma?
Nem kell nékem piros
csizma,
Maga sem a
csizmazia.
-60-
Azt izente a
katona:
Kell-e, rózsám! karton
szoknya?
Nem kell nékem karton
szoknya,
Maga sem kell a
katona.
Izent nékem János
deák:
Kell-e, babám! gyönge
virág?
Nem kell nékem gyönge
virág,
Maga sem kell János
deák.
Izent nékem a kalmár
is:
Kell-e, babám! piros
kláris?
Nem kell nekem piros
kláris,
Maga sem kell a kalmár
is.
Izent nékem Barna
Pista:
Kell-e szelid galamb
csókja?
Jaj! kell nékem galamb
csókja,
Maga is kell Barna
Pista.
86.
Én istenem, be szép
élet,
A ki csizmaziát
szeret,
Mihelyt feslik a
csizmája,
Mindjárt bevarrja
rózsája.
Még is gyöngyebb az az
élet,
A ki szabólegényt
szeret,
Mihelyt feslik a
ruhája,
Mindjárt megvarrja
rózsája.
-61-
De még gyöngyebb az az
élet,
A ki úrfi legényt
szeret,
Mihelyt elfogy a
kávéja,
Mindjárt küld a
patikába.
Még is gyöngyebb az az
élet,
A ki atyafiát
szeret,
Mihelyt elfogy a jó
bora,
Mindjárt küldi a
sógora.
Megterítem
asztalomat,
Ugy várom a
galambomat;
Várom, várom, a mig
várom,
Még rám nem érik az
álom.
87.
Nincsen kedvem,
nincsen,
Mert szeretőm
nincsen;
Ha szeretőm
vóna,
Kedvem is ugy
vóna.
Nincsem kedvem,
nincsen,
E világhoz
való;
Mert szeretőm
nincsen,
Kedvem szerint
való.
Ha szeretőm vóna,
Kedvem szerint való;
Kedvem is ugy vóna,
E világhoz
való.
-62-
88.
Megvettem a
szeretőmet
Nagy áron.
Általvittem vagy tizenkét
Határon.
Hol
vizeken, hol patakon,
Hol
sáron,
El sem hagyom, mig élek
a
Világon.
89.
El kell mennem már
Családrul,
Isten hozzád,
angyalom!
Mert te tőled el kell
válnom,
Jaj be nagyon
fájlalom.
Jaj már nekem, neked
is,
Jaj a szivem, szived
is,
Szorongatja a
szerelem,
Járja bús szivemet
is.
Föltekintek még én
egyszer
A csillagos
egekre;
Ott látok én kis
madárkát
Haza felé
repülve.
Szállj le, madár, ha
lehet,
Irok neki
levelet:
Mondd meg az én
galambomnak,
Ne sirasson
engemet.
-63-
90.
Ha fölvetem paplanos
ágyamat,
Oda várom kedves
galambomat,
Feküdj fel csak
alig,
Nem egész a falig,
Világos viradtig.
Ne takaródz be
nagyon,
Mert meleged
vagyon;
Szerelmes
galambom,
Szerelmes
galambom!
91.
Fejik a fekete
kecskét,
Verik a barna
menyecskét,
Ha verik is
megérdemli,
Mert az urát nem
szereti.
Ki az urát nem
szereti,
Annak van most
becsületi;
Nekem is van
becsületem,
Az enyimet nem
szeretem.
Ki az urát nem
szereti,
Kopotnyikot főzzön
neki,
Adja be azt
vacsorára,
Kiteríti
viradtára.
-64-
Én csak azért nem
szeretem
Az uramat, mert félt
engem;
Ha szép legénynyel
beszélek,
Már azt mondja, roszúl
élek.
Eső után a nap
derűl;
Az én kedvem is
megkerűl.
Mihelyt a férjem halva
lesz,
Mindjárt egy szép legény
elvesz.
92.
Jaj be sáros ez az
út,
Volt szeretőm, de rám
unt.
Jaj, de csillagos az
ég,
Majd eszébe jutok
még.
Nincs már nekem
szeretőm,
Csak egy veres
keszkenőm,
Gondolom a
szeretőm;
Csókolom a
keszkenőm.
93.
Édes falum
határa!
Itt hagylak nem
sokára;
Itt hagyom a
falumat,
Szánom a
galambomat.
-65-
Oh melly vigan megyek
el,
Egy zsák diót viszek
el;
Ha megúnom,
leteszem,
Mellé dülök,
megeszem.
94.
Hajtsd ki babám, az
ökröket,
Legeltesd meg
szegényeket,
Hej, legeltesd meg
szegényeket!
Tilalmasba ne hajtsd
őket,
Mert elveszik a
szűrödet,
Hej, mert elveszik a
szűrödet.
Ha elveszik a
szűrödet,
Mivel takarsz be
engemet?
Hej, mivel takarsz be
engemet?
Van én nekem czifra
bundám,
Avval takaródzunk,
rózsám,
Hej, avval takaródzunk,
rózsám.
Van én nekem egy szép
házam,
Abban vagyon vetett
ágyam,
Hej, abban vagyon vetett
ágyam.
Vetett ágyban czifra
dunna,
Avval takarlak be,
rúzsa!
Hej, avval takarlak be,
rúzsa!
-66-
95.
Nyitra partján nevelkedik
tulipán;
Az én szivem téged ohajt és
kiván.
Jaj de nehéz a szerelmet
viselni,
Mint ibolyát tövis közül
kiszedni.
Csattog a szél, az ég nagyon
villámlik,
Az én szivem csak utánad
bánkódik.
De megmondom édes tubám, el
ne hagyj!
Mert ha elhagysz,
megátkozlak, elhervadsz.
96.
Bodrog partján nevekedett
tulipán,
Bús szivem csak téged ohajt,
téged vár.
Bokrétámnak elhervadott
szépsége,
Oda tulipánom
gyönyörűsége.
Elmegyek immár te tőled,
gyöngy alak,
Kit én bizony sokat
ohajtottalak:
Örökösen én téged el
nem hagylak,
Bizonyságra még most is
megcsókollak.
Ha elmégy is már én tőlem,
drága kincs:
Gyöny fekete két
szemeddel rám tekints!
Én is tartlak
a szivemben, mig élek;
Egyetlen egy
gyönyörűséges lélek.
Az én kedves szeretőmtül
megválok,
A melly dolgot én eléggé
sajnálok;
Többé veled, szép kincsem,
nem sétálok,
Nyugodalmat más helyen
nem találok.
-67-
Oh édesem, drága piros
orczádat,
Hadd fogjam meg két szép
arany almádat.
Megtapasztalom
melleden rózsádat,
Fordulj hozzám,
csókolom te szép szádat.
Megkérdezem, szeretőmtül,
szeret-e?
Megölelem, megcsókolom,
tartja-e?
Katonává lettem rózsám,
bánod-e?
El kell immár masíroznom,
szánod-e?
Bár e világra ne születtem
volna,
Ennyire érted nem gyötrődtem
volna.
Szép szin alatt csókjaiddal
megcsalál,
Igy jár, a ki szép
szeretőre talál.
Búcsúzásom már tőled
elvégezem,
Hosszú beszédre reá nem
érkezem;
Hűségedre magam
lekötelezem,
Édesednek ki magamat
nevezem.
97.
Nem anyától
lettél,
Rózsafán
termettél,
Piros pünköst
napján
Hajnalban
születtél.
Orczáid rózsái
Ha közel volnának,
Égő szivem mellé
Tüzném
bokrétának.
-68-
98.
Sokszor vagyok nálad
nélkül,
Busúlok magam
egyedül;
Sokszor szivem búba
merül,
Igaz szerelem
tüzétül.
Ha tudtad hogy haragszol
rám,
Mért csókoltad meg az
orczám?
Jobb lett volna, édes
rózsám,
Ne is szóltál volna
hozzám.
Elmégysz babám, engem itt
hagysz,
Bús szivemre bánatot
hagysz,
Akkorát, mint köves
halom,
Meghalok érted,
galambom.
99.
Addig élem
világomat,
Mig szél fujja
pántlikámat.
A pántlika könnyü
ruha,
Mert azt a szél könnyen
fujja.
De a konty, az nehéz
ruha,
Mert azt a bú gyakran
járja.
100.
Hervad a
cziprusfa
A sirnak
tetején,
A tömlöcz
fenekén
Hervad a szép
legény.
-69-
Nem azért hervad
ő,
Hogy a tömlöcz rabja;
Hanem azért hervad:
Elhagyta galambja.
101.
Mariskám,
Mariskám,
Szivemnek
bálványa!
Szivem a
szivedet
Mig élek is
szánja!
Én tégedet, te
engemet
Hasztalanúl
szeretsz,
Máshoz kötött
esküvésed;
Már enyém nem
lehetsz.
Felejts el, felejts
el,
Felejts el engemet!
Vesd ki a szivedből
Gyászos emlékemet.
Mert én
téged, kedves rózsám,
Hiába
szeretlek,
Másnak adtam
igéretem,
Tiéd nem
lehetek.
102.
Melleden termett egy
rózsa,
Annak vagyon két
bimbója.
Egyik, orczám
hervasztója,
Másik, szivem
gyulasztója.
-70-
Piczin szeme, piczin
szája,
Barnapiros két
orczája;
Ha én aztat nem
láthatom,
Meghalok érted,
galambom.
103.
Gyere babám, a kert
mellé,
Feküdjünk le egymás
mellé;
Hadd nézem ki a
szemedből,
Szeretsz-e tiszta
szivedből?
Ha nem szeretsz, veszekedj
meg,
Hogy a szived repedjen
meg.
104.
Beteg se voltam
én,
Mégis meghaltam én,
Az új temetőben
Legelső voltam én.
Rózsa nyilott
rajtam,
Violát neveltem;
A kiért meghaltam,
Annak virágoztam.
Síromon a rózsa,
Galambomat várja;
Gyer oda, galambom,
Szakaszsz
egyet róla.
-71-
Gyöngyös
bosszujára,
Ifjak
bánatára,
Irígyek
kárára,
Lányok
siralmára.
105.
Kicsin vagyok én,
Majd meg nőlök én;
Esztendőre, vagy kettőre
Férjhez
megyek én.
Oh te piczike,
Ki ne szeretne?
A ki
téged nem szeretne,
Hunczut a
neve.
106.
Ha meguntad,
rózsám,
Velem életedet;
Csináltass koporsót,
S temess el engemet.
Tétesd fel egy
fára:
Itt fekszik egy
árva,
Kinek szerelméből
Történt az halála.
-72-
107.
Lám megmondtam, bús
gilicze,
Ne rakj fészket az
utszélre:
Mert az uton sokan
járnak,
Téged rózsám,
feltalálnak.
Csak rakj fészket az
erdőre,
Annak is a
közepére,
Czédrusfának
tetejére,
Fügefának
levelére.
108.
Ángyom, ángyom, édes
ángyom,
Mért szeret kend, ollyan
nagyon?
Ha szeret kend, titkolja
kend,
Ki ne világosítsa
kend.
Jó szeretni, de
titkosan,
Nem mindenkor
világosan.
A ki világosan
szeret,
Megitélik az
emberek.
109.
Tudod, rózsám, mit
fogadtál,
Mikor kertben
sétálgattál;
Rózsát kértem, csókot
adtál,
Fogadj isten, hogy
megszántál.
-73-
110.
Pista szivem, be
alhatnám!
Ott a szüröd, terítsd
alám:
Hogyha egy álmot
alhatnám,
Szűz karodon
elnyughatnám.
Ha szűz karod karom
alatt
Átfoglalna,
Gyönge csókod, csókom alatt
Elolvadna.
Hogyha engem
elszalasztasz,
Illyen rózsát nem
szakasztasz.
Nagy a sövény, mély az
árok!
Pista szivem! reád
várok;
Szűz karodon, én
galambom,
Nyughatom
csak!
Gyönge csókod szűz
mézétül
Élhetek
csak!
111.
Menj szeretőm
ablakába,
Röpülj az ő
szobájába,
Te kis fecske! s azt
izenem,
Hogy őtet most is
szeretem.
Jőjön hozzám
vacsorára,
Szivesen elvárom
mára;
Csak hogy egy pár csókot
adjon,
S kedves szeretőm
maradjon.
-74-
Jó neszmélyi bort
hozattam,
Asztalom tele
rakattam
Rétesekkel,
pogácsákkal,
Sárga, veres
violákkal.
Jőj el hozzám
vacsorára,
Találsz egy gazdag
mátkára;
Megmutatom a
kincsemet,
S néked adom
mindenemet.
112.
Bánod gazda,
bánod,
Hogy lányodhoz
járok,
De még jobban
bánod,
Ha lányoddal
hálok.
Házadhoz sem
járok,
Lányoddal sem
hálok,
Mégis a gátadon
Ollyan rést csinálok,
Nem terem annyi
nád,
Kivel becsinálnád,
Nincs is annyi pénzed,
Kivel kiváltanád.
113.
Bús az idő, bús vagyok én
magam is,
Valamennyi szép leány van,
mind hamis.
-75-
Szeretete
nem állandó,
Mint az idő változandó,
ihaja!
Felettem is mért borult be
illy korán,
Mert elhagyott, kit
szerettem igazán.
Másnak hódolt a
hitetlen,
Azért vagyok illy
kedvetlen, ihaja!
Árva vagyok, hej nincs is
ollyan árva,
Mert szivedből rózsám,
ki vagyok zárva.
Nem leszek én árva
mindég
Boru után derül az ég,
ihaja!
114.
Tisza mellett van egy város,
Berekszáz.
Volt szeretőm néha ötven,
néha száz.
Volt szeretőm néha száz
is,
Jó volna most csak egy pár is,
ihaja!
Erdélyország fővárosa
Kolozsvár.
Volt szeretőm, de
elhagyott az is már;
Volt szeretőm,
de elhagyott,
Irgalmatlan
megtagadott, ihaja!
Ritka buza, ritka árpa, ritka
rozs,
Ritka legény, ritka leány
takaros.
Ritka leány, ki
megállja,
Hogy a legényt meg ne
szánja, ihaja!
-76-
115.
Szomorú hirt hoztak nekem az
estve,
De még szomorúbbat a minap
estve.
Rózsám irta
levelébe,
Nem vesz többé
kegyelmébe,
Igazán.
Ritka rózsa, kinek nincsen
levele,
Ritka legény, kinek nincs
szeretője.
Ritka legény, ki azt
tegye,
A kit szeret hogy
elvegye,
Igazán.
116.
Rózsa, rózsa, piros
rózsa,
De késő jársz a
fonóba.
Kedden este jöttél
volna,
Legkedvesebb lettél
volna.
Kedden este jöttél
volna,
Legkedvesebb lettél
volna.
De hogy szerdán este
jöttél,
Legutálatosabb
lettél.
117.
Nincsen kedvem, nincsen, mert
nincsen
Szép szeretőm, ki rám
tekintsen;
-77-
Majd
felderül a csillagos ég,
Az lesz a
szeretőm, ki volt rég.
Jaj de sokat áztam,
fáradtam,
Mikor házasodni
indultam;
Nem találtam kedvemre
valót,
Az lesz a szeretőm, a ki
vót.
Szép a rozmarinszál
bokorba,
Ha megkötik zöld
koszorúba;
Felteszik a szűz lány
fejére,
Leteszik a bút a
szivére.
118.
Nem vagyok én oka
semminek,
Édes anyám oka
mindennek,
Mért nem adott engem
ollyan-ollyan-ollyannak,
A kit én
szerettem magamnak.
Megvert az ur isten, de nem
fáj;
Figefa levele lehullt
már.
Figefa levele gyógyits,
gyógyits, gyógyits meg,
Régi volt
szeretőm, csókolj meg.
Akkor szép az erdő, mikor
zöld,
Mikor a vad galamb benne
költ.
Ollyan a vad galamb, mint a,
mint a, mint a lány,
Fáj a szive a
legény után.
-78-
119.
Az én szeretőmnek dombon van a
háza,
Két kereken forog csikorgós
kapuja.
Az én szeretőcském piczin,
parányicska,
Mindenütt megfordúl,
mint a karikácska.
A berencsi utczát
végig kövecsezik,
Azon az én lábam
nem is ugrándozik.
A nagyfali utczát
nem is kövecsezik,
Azon az én lábam
mindig ugrándozik.
120.
Ne ugorj ott, a hol árok
nincsen,
Ne köszönj ott, a hol szép
lány nincsen;
Ugrom biz én, a hol
árkot látok;
Köszönök is, a hol szép
lányt látok.
Meg se fogom a kalapom
szélit,
Mig nem látom a galambom
képit.
Pedig bizony, hogy ha
megláthatnám,
Egyszeribe teli
kacsintanám.
121.
Ha nem voltál jó
szerető,
Borijjon el a
temető.
Hajtson el a sárga
halál,
Takarijjon szárnya
alá.
-79-
Ha nem voltál igaz
hozzám,
Mért csókoltad meg az
orczám?
Hagytál volna békét,
rózsám,
Ne is szoltál volna
hozzám.
122.
Káka tövin költ a
rucza,
Jó földben terem a
búza;
De a hol a hű lány
terem
Azt a helyet nem
ismerem,
Sehol
sem.
Ki van az én szemem
sirva,
Mert a rózsámat más
birja;
Pedig fogadta az
egyet,
Rajtam kivűl mást nem
szeret,
Soha sem.
Ha tudtad hogy nem
szerettél,
Hállódba mért
keritettél?
Hagytál volna békét
nekem,
Más is elvett volna
engem,
Valaha.
Azért hogy én szegény
lettem,
S mást választottál
helyettem,
Lesz nekem is vig napom
még;
Boru után derűl az
ég,
Nekem is.
-80-
123.
Minden falu édes
hazám,
Minden asszony édes
anyám,
Minden szép lány
feleségem,
Kivel világomat
élem.
Eszem a teremtő
fádat,
Engem szeress, ne
anyádat;
Ollyan igaz leszek
hozzád,
Mint tulajdon édes
anyád.
124.
Elmentem én a
szőlőbe
Ráhágtam a
venyigére;
Venyigéről venyigére,
–
Fáj a szivem a
szőkére.
Elmentem én a
tanyára,
Ráhágtam a
tökindára;
Tökindáról tökindára,
–
Fáj a szivem a
barnára.
Onnan mentem a
csárdába,
Barna babám
látására;
S mig a barnát
ölelgettem,
A szőkét
elfelejtettem.
-81-
125.
Erre gyere rózsám, nincsen
sár;
Nincs is az ajtómon semmi
zár;
Nyitva van az ajtóm,
bejöhetsz,
Bontva van az ágyam,
lefekhetsz.
Addig a házamból el nem
mégy,
Mig háromszál gyertya el nem
ég;
A negyedik is már félben
ég,
A szerelem mégis nem
elég.
126.
Megkötöm lovamat
Czédrusfa ágához,
Magam meg lefekszem
Galambom
ágyához.
A vásárra voltam,
Vásárfiát hoztam,
Kedves galambomnak
Egy pár
csókot adtam.
A szerelmet
pénzen
Nem lehet
megvenni,
De egy mézes
csókon
Ki lehet alkudni.
-82-
127.
Én fehér kezkenőt
veszek,
Rám süt a nap, fehér
leszek;
Fehér leszek, mint a
hattyu,
Nem csókol meg minden
fattyu.
Sárga kezkenőt is
veszek,
Rám süt a nap, sárga
leszek,
Sárga leszek, mint a
virág,
Leányoknak áll a
világ.
Barna kezkenőt is
veszek,
Rám süt a nap, barna
leszek,
Barna leszek, mint a
csóka,
Ugy illik a babám
csókja.
Bécsi kezkenőt is
veszek,
Rám süt a nap, piros
leszek,
Piros leszek, mint a
rózsa,
Rám illik a babám
csókja.
128.
Biharban,
Borsodban,
Nincs annyi
esküdt,
Hányszor az én
rózsám
Vélem megesküdt;
Biharban, Borsodban,
Szabolcs vármegyében,
Nincs
annyi esküdt,
Hányszor
megesküdt.
-83-
Kakas a szemeten
Annyit nem kapar,
Hányszor az én rózsám
Engem
betakar;
Pedig éjjel
nappal
Mindig egyre
kapar,
Annyit nem kapar,
Hányszor betakar.
A malom kereke
Annyit nem fordul,
Hányszor az én rózsám
Engem
megcsókol.
Pedig éjjel
nappal
Mindig egyre
fordul;
Annyit nem
fordul,
Hányszor
megcsókol!
129.
Jaj be szennyes a
kendője,
Talán nincsen
szeretője.
Adja ide, hadd mossam
ki,
Ugy sem szeret engem
senki.
Kinek nincsen
szeretője,
Menjen ki a zöld
erdőbe;
Irja fel a
falevélre,
Hogy neki nincs
szeretője.
-84-
130.
Nincs szebb virág a
rózsánál,
Legények közt a
barnánál,
Mert a barna magyar
fajta,
Azért kapnak sokan
rajta.
Nincs szebb madár a
fecskénél,
Barna piros
menyecskénél,
Mert ha ölelni
akarom,
Könnyen átéri a
karom.
Nincs szebb virág a
szegfünél,
Leányok közt a
szölkénél;
Mert a szölke úri
fajta,
Azért kapnak sokan
rajta.
131.
A kinek nincs
szeretője,
Menjen ki a zöld
erdőbe.
Szakaszszon egy
falevelet,
Adja annak, a kit
szeret.
Mondja neki: édes
rózsám,
Eljösz-e farsangban
hozzám?
Ha valami lesz
belőle,
Kérjen egy pár csókot tőle.
–
-85-
Nekem nem kell, van már
nekem,
Adott isten, a mit
kértem.
Szépet adott, jót is
adott,
Kiben szivem
megnyugodott.
132.
Árva vagyok árva,
Mint mezőben tarló,
Kinek ékességét
Elvette a
sarló.
Nekem is elvette
Egy semmirevaló;
Ássa ki a szemét
Két fekete
holló.
Hegyek közt
lakásom,
Senkim a
világon;
Csendes
folyóviznek
Csak zugását
hallom.
A nyári folyóviz
Télre megaluszik,
De
az én bus szivem
Soha meg nem
nyugszik.
133.
Szőlőtőke,
venyige,
Rászállott a
gelicze,
-86-
Ollyan édes
a leve,
Mint a babám
szerelme,
Eszem
adta.
Bár csak engem
valaki
Szőlőt szedni hína
ki;
A szőlőjét
leszedném,
Lányát
megölelgetném,
Eszem
adta.
Bár csak engem
valaki,
Bort taposni hína
ki,
Taposnék bort
eleget,
Kapnék csókot
édeset.
Eszem
adta.
134.
Édes kedves galambocskám, kis
Zsuzsánnám!
Ha el jőnél néha hozzám,
én nem bánnám;
Jaj de a szeretet arra
nem mehetett,
Hogy véghez vihetnők az
igyekezetet.
Elmennék én ti hozzátok, ha
lehetne;
Ha engemet egy valaki nem
szeretne;
Csalom a szivedet, te meg
az enyimet,
Kérjed istenünket, adjon
öszve minket.
135.
Itt hagynám én ezt a Múzslát,
ha lehetne,
Ha engemet barna leány
nem szeretne,
-87-
Csalom a
szemedet,
Te is az
enyimet,
Csókolom a
szádat,
Piros két orczádat,
–
Te is az enyimet,
Én is a tiedet.
136.
Felfogadtam az
egekre,
Mind a három
istenekre;
Anya, fiu,
szentlélekre:
Tiéd maradok
örökre.
Boldog az a
szempillantás,
Mellyben megismertük
egymást,
Szerelmünkről tettünk
vallást,
Hogy soha sem szeretünk
mást.
137.
A kend édes anyja megátkozott
engem,
Hogy a fekete föld boritson be
engem.
Ne átkozzon engem, nem vagyok
én oka,
Mert én az ő lányát nem
szerettem soha.
A kit én szeretek, meg van az
szeretve,
Ha rá tekintek is, elfakad
nevetve.
-88-
A pünkösti rózsa kihajlott az
utra,
Eredj oda rózsám, köss bokrétát
róla.
Tedd az öved mellé, két szemem
láttára,
Viseld el, galambom, lányok
bosszujára.
138.
Hej, huj, bazsalik, dupla
szegfű,
Szarkaláb, ékes
majoránna!
Majd meghalok
ezekért,
Az ireghi
szűzekért,
A gyöngyöm
adtákért!
Hej, huj, rekettye,
vaspatkó,
Menyecske,
csillagteremtette.
Tizenkétszer
megcsallak,
Hónom alá
karollak,
Mégis
megcsókollak.
139.
Menj el édes fecském, violám
köszöntsed,
Nagy alázatosan házban
valót kérjed.
Nem dicsérem, de szép, mint
hajnali csillag,
Angyalka módjára, ki
előttem ballag.
A nevét ha kérdem, hol lakol,
szép alak,
Két szép szemeivel
integet, ugy ballag.
-89-
Aranynyal kellene nevedet
leirni,
Gyémánt kőtáblára szépen
lerajzolni.
Rubint kőbül formált ládában
tartani,
Ünnepet kellene nevednek
szentelni.
Vagy enyimmé teszlek, vagy
elválok tőled,
Vagy hozzám keritlek,
vagy meghalok érted;
Szánj meg édes rózsám, igen
szépen kérlek,
Engem ugy segéljen!
szivemből szeretlek.
140.
Szakajtottam rózsát,
fehéret,
Tartottam szeretőt,
kevélyet;
De már annak vége, vége
van,
Már mi köztünk, rózsám, harag
van.
Szakajtottam rózsát,
pirosat,
Tartottam szeretőt,
csinosat;
De már annak vége, vége
van,
Már mi köztünk, rózsám, harag
van.
Szakajtottam rózsát,
teljeset,
Tartottam szeretőt,
kedveset;
De már annak vége, vége
van;
Mert te érted, rózsám, harag
van.
-90-
141.
Kérik a szűrömet
bundáért,
Szőke galambomat
barnáért,
Nem cserélem szűröm
bundáért,
Szőke galambomat
barnáért.
142.
Meghalok Csurgóért, de nem a
váráért,
Hej nem a váráért, csak
egyik utczáért,
De nem az utczáért,
csak egyik házáért,
Hej ebben
növekedett barna galambomért.
143.
Mig a világ világ világ
lesz,
A kertemben rózsa
lesz.
A kertemben rózsa
lesz,
Az én szivem gyászba
lesz.
Szerettelek
mindenért,
Világos kék
szemedért,
Sugár
szemöldöködért,
Meghalok a
nevedért.
-91-
144.
Halok halálomért,
Élek életemért,
Kedves galambomnak
Sok szép
szavaiért.
Meghalok
hazámért,
Hazám
falujáért,
Az egyik
soráért
Galambom
házaért;
A benne
lakóért,
Kedves
galambomnak
Sok szép
szavaiért.
145.
Meghalok,
meghalok,
Még beteg sem
vagyok,
A galambom
mellett
Nyugodni
akarok.
Katiczám,
Katiczám,
De elhagytál
babám,
Ajakidat többé
Nem csókolgatja szám.
Nem lelek, nem
lelek,
Szeretőt nem
lelek,
Nem születik
többé
Anyától illy
lélek.
-92-
146.
Árva az a leány,
Kinek anyja nincsen,
Én is árva vagyok,
Mert szeretőm
nincsen.
Mi haszna
angyalkám,
Tiszta inget adsz
rám,
Tudod hogy a szivem
Fekete gyászban jár.
Meghalt a
galambom,
El is van
temetve;
De az ő hivsége
Nem lesz elfelejtve.
147.
A szerelmes gyászban
járjon,
Szerelmétől jót ne
várjon.
Hogy ez igaz, és nem
álom,
Én tudom, mert én
próbálom.
Álnok hitű, be
megcsaltál,
Be kedves szeretőm
voltál!
Neked tartottam
szivemet,
Bánom hű
szeretetemet.
-93-
148.
Végig mentem
udvarodon,
Betekinték
ablakodon,
Gyertya égett
asztalodon,
Barna legény a
padodon.
Tudom rózsám, fáj a
szived,
Gyenge szemed rám sem
nézhet;
Nem is hiszem, hogy ne
fájna,
Fekete gyászban ne
járna.
Fekete gyászban jár
szivem,
Mert elhagyott egy
reményem,
Mert elhagyott a
hitetlen,
Kiért holtig fáj a
szivem.
Barna babám, de
megcsaltál,
De kedves szeretőm
voltál;
Megöleltél,
megcsókoltál,
Álnok szivű, de
elhagytál.
149.
Nem jöttem volna én
ide,
Csalogattak engem
ide;
Barna leány
szemöldöke
Csalogatott engem
ide.
Bár ne csalogatott
volna,
Most a világ nem
csufolna!
-94-
Barna leány, de
megcsaltál,
De kedves szeretőm
voltál:
Csalogattad hív
szivemet,
Mig hállódba
keritetted.
Holott talán nem
egyenes
Indulattal voltál
teljes!
Én nem tudom, mi az
oka,
Hogy a világ illy
mostoha.
Irigyli a
szeretetet,
A melly ad csendes
életet.
Pedig a nélkül az
élet
Csupa kin, gyötrelem
lehet.
150.
Álom, álom, édes
álom,
Édes a hajnali
álom,
De édesebb az az
álom,
Mellyben galambomat
látom.
Erősebb a csók a
bornál,
Édesebb is a
czukornál,
De édesebb a
szerelem,
Mikor galambom
ölelem.
Nincs szebb virág a
rózsánál,
Nincs szebb élet a
párosnál;
A rózsa is csak ott
nyilik,
Hol ketten egymást
szeretik.
-95-
A gerlicze nem
rózsával
Tartja párját, de
csókjával;
Csókajándék,
csókjutalom,
Többet nem kérek,
angyalom.
151.
Álom, álom, édes
álom,
Édes a hajnali
álom.
Mert az álom
nyugodalom,
De szerelem
szivfájdalom.
Minden lánynak azt
ajánlom,
Szerelemnél jobb az
álom.
Ki nem hiszi, hadd
próbálja,
Sziv a szivet hogy
rongálja.
152.
Kék eres a
szőlőlevel,
A szép asszony szép lányt
nevel.
Mióta
felcseperedtem,
Mindig a szépet
szerettem.
Csipkés a szőlő
levele,
Most jött a rózsám
levele.
Mit ér nekem a
levele,
Ha nem beszélhetek
vele.
-96-
Az én rózsám
szemöldöke
Többet ér, mint a hat
ökre;
A hat ökre szántó
vető,
Az én rózsám hív
szerető.
Ágas bogas sürű
tölgyfa,
Nem láttam a rózsám még
ma,
Nem is volt még ma víg
napom,
Homályba borult
csillagom.
Az én rózsám szeme,
szája
Többet ér, mint a
fajtája.
A fajtája fekete
gyász,
Az én rózsám arany
kalász.
Búzát kötöttem
keresztbe,
Nem tudom, hány van
ezerbe;
A mennyi szem van
ezerbe,
Annyiszor jussak
eszedbe.
153.
Fáj a szivem,
megvallom,
Érted, kedves
angyalom!
Alig, alig dobog
már,
Vagy talán bennem sincs
már.
Mert, mihelyt
megláttalak,
Mindjárt
megkivántalak;
Mert két szemed
fekete,
A szivem
megszerette.
-97-
Ne egy arany, másik
is,
Harmadik is, magam
is;
Ha szeretsz is, ha nem
is,
Csókollak ezerszer
is.
Leiratom képedet,
Aranynyal a nevedet,
Gyönyörű termetedet,
Fekete két
szemedet.
154.
Nem messze van
Budapest,
Ihaálom haj!
Nem messze van Budapest,
Feküdj mellém, gyönge test.
Ihaálom, ihaálom, ihaálom hap!
Nem fekszem én kend
mellé,
Ihaálom haj!
Nem fekszem én kend mellé,
Mert nem vagyok a kendé.
Ihaálom, stb.
Akkor fekszem kend
mellé,
Ihaálom haj!
Akkor fekszem kend mellé,
Mikor leszek a kendé.
Ihaálom, ihaálom, ihaálom hap!
-98-
155.
Az én babám tornyos
nyoszolyája,
Rajta vagyon fodros
takarója.
Rajta vagyon fodros
teritője,
Én vagyok a rózsám
szeretője.
Barna babám két piros
orczája,
Csókra termett kicsin piros
szája.
Megszerettem azt a kicsi
száját,
Megcsókolom piros két
orczáját.
Majd felmegyek ama
hegytetőre,
Ások magamnak egy sirt
előre,
Meglátom, ki fog engem
szeretni,
Ki fog rózsabokrot rá
ültetni.
Ha meghalok, tudom
eltemetnek,
Azt is tudom, hamar
elfelejtnek;
Feliratom keresztem
fájára:
Itt nyugszik egy
szerencsétlen árva.
156.
Jaj de beteg vagyok szörnyen,
szörnyen,
Nem lehet meghalni könnyen,
könnyen.
Eddig is sokszor
izentem,
Most legutólszor
jelentem.
Soká beteg vagyok, rózsám,
rózsám,
Mert téged nem csókol a szám,
a szám.
Nem jöttél a
nézésemre,
Jőj el a
temetésemre.
-99-
157.
Hej csillagom
teremtette,
Ki volt nálad a mult
estve?
Ablakodon voltam
lesbe,
Láttam, ki ült az
öledbe.
„Akárki ült az
ölembe:
Mégis te voltál
eszembe.“
158.
Megváltam én
szeretőmtől,
Mint zöld fa a
levelétől,
Estem annyira
szegénytől,
Hirét sem hallom
senkitől.
Elmegyek én
valamerre,
Valamelly ország
szélére,
Fészket rakok
pálmaágra,
Árva gerlicze
módjára.
Nem leszek én már
szerelmes,
Mert szeretni
veszedelmes.
Jobb igy csöndességben
élni,
Mint ugy gyötrelemben
élni.
* * *
Tisza, Duna, Dráva
nedves,
Nem leszek többet
szerelmes.
Mert szeretni
veszedelmes,
Ritka két sziv, ki
megegyez.
-100-
159.
Szerettelek, nem kellesz
már;
Szidott anyád, ne szidjon
már;
Nem fog engem meg az
átka,
Szálljon a maga
nyakába.
Szerettelek rózsám
nagyon,
De már annak vége
vagyon;
Vége vagyon
szerelmemnek,
Más parancsol a
szivemnek.
160.
Kerek az én subám alja, de
drága;
Nem takarja be a leányt
hiába.
Adj egy csókot
éjszakára,
Az lesz az én subám
ára,
Angyalom!
Kerek az én csizmám sarka, de
drága,
Nem jár az a leány után
hiába.
Adj egy csókot
éjszakára,
Az lesz az én csizmám
ára,
Angyalom!
Kerek az én kis kalapom, de
drága,
Nem köszön az a leánynak
hiába.
Adj egy csókot
éjszakára,
Az lesz a kalapom
ára,
Angyalom!
-101-
161.
Szabad péntek, szabad
szombat,
Szabad
szappanozni.
Szabad nekem a
faluban
Szeretőt
tartani.
Ej, haj, nem
bánom,
Nekem is van
virágom,
Ej, haj, leszakasztom a
nyáron.
Lyukas a rózsám
kendője,
A veres, a
veres;
Kihullt a rózsa
belőle,
A teljes, a
teljes.
Ej, haj, nem
bánom,
Nekem is lesz
virágom,
Ej, haj, leszakasztom a
nyáron.
162.
Három huszas,
látod-e?
Ha megiszom,
bánod-e?
Hogy ne bánnám
édesem,
Mikor veled
keresem.
Három huszast
kerestem,
Selyem kalapot
vettem,
Majd meglátod,
estére
Ki teszi a
fejére.
-102-
163.
Eszem adta, barna
szűz!
Ég a szemed, mint a
tűz,
Ha az enyim ugy
égne,
Száz ezeret
megérne.
Eszem adta barna
szűz,
Ég a szemed mint a
tűz!
Eszem a teremtésed!
Ki ne szeretne téged?
164.
Komáromtól zörög az
ég,
Mondd meg babám, szeretsz-e
még?
Mutasd hozzám
szerelmedet,
Ugy sem soká látsz
engemet.
Gyerünk babám, az
oltárhoz,
Kössük szivünket
egymáshoz.
Én leszek a
vőlegényed,
Tied szivem, ha
szereted.
165.
Most két hete vagy
három,
Elhagyott a
galambom.
Hej! elhagyott, be
bánom,
Sohsem lesz többé
nyugtom.
-103-
Még a szivem is
vérzett,
Midőn a sors ugy
végzett,
Hogy te tőled
galambom,
Örökre kell
elválnom!
Csendes patak
folydogál,
Az én szemem
sirdogál.
Sirok érted, mig
élek,
Mig bennem lesz a
lélek.
166.
Az ég alatt, a föld
szinén
Nincsen ollyan árva, mint
én;
Nincsen apám, nincsen
anyám,
Ki gondot viseljen
rám.
Minden virág
virágozik,
Csak az enyím
hervadozik;
Hadd hervadjon, hadd
száradjon,
Csak az isten el ne
hagyjon.
Várda város, kies
belység,
Benne lakni
gyönyörűség;
Akárkinek
gyönyörűség,
Csak én nekem
keserűség.
Segélj meg, oh én
istenem!
Te légy nékem hű
vezérem,
Hogy egy társat
találhassak,
Kivel holtig
maradhassak.
-104-
167.
Kisérj ki rózsám,
siromig,
Az örök
nyugodalomig.
Vess rám egy két kapa
földet,
Talán megérdemlem
tőled.
Ha mégy a temető
kertbe,
Ird fel sirom
keresztére:
Itt fekszik egy hiv
szerető,
Nyugtassa meg a
teremtő!
Siromra ültess egy
fácskát,
Vagy pedig egy bokor
rózsát;
Hadd lássa meg, a ki ott
jár,
Soha nem voltam
csapodár.
Azt, hogy szerettelek mondd
ki
Bátran, ha kérdi
valaki.
De azután mást ne
szeress,
Több szeretőt el ne
temess.
-105-
MÁSODIK KÖNYV.
-106-
-107-
LAKODALMI, ÜNNEPÉLYI VERSEZETEK.
168. HÁZASOK ÉNEKE.
Vőlegény.
Sokszor kértem én az istent,
nagy szivem szerint,
Hogy mutasson
társat nekem, e világ szerint,
Kivel
holtig együtt éljek a törvény szerint.
Társul adtak, kegyes egek,
téged én nekem,
Hogy te lennél
nyavalyámba nagy segítségem,
Mindenekben ékességem, nagy tisztességem.
Egyetemben az ur isten soká
éltessen,
Gonosz hirtől, névtől
minket megőrizzen,
És egymással mind
holtunkig megelégitsen.
Piros, gyenge, szép orczádra
tekintetemben
Vedd eszedben, mire
intlek nagy örömömben,
Hogy mind
holtig maradhassunk tisztességünkben.
A te nyájas, vig személyed
nálam igy kedves,
Beszédemnek ha
leendesz te engedelmes,
Lészsz érette
mindeneknél nagy dicséretes.
Nevekedik hirünk, nevünk, és
tisztességünk,
Törvény szerint
szeretettel ha együtt élünk,
Az
istennek áldomása leszen mi rajtunk.
-108-
Vigan látjuk házasságnak drága
gyümölcsét,
Minden nemü jószágunknak
nevekedését,
Ha hallgatjuk
szeretettel egymás beszédét.
Segít minket itt ur isten, e
világ szerint,
Nyugalmat ád holtunk
után, más világ szerint,
Ha most
élünk az egeknek törvénye szerint.
Nálad hagyom az én hitem,
drága zálogom,
Szerelmemet egyetemben
véle ajánlom;
E mai nap már magamat
neked áldozom.
Irjad el be vig szivedben, a
mit most mondok,
Mert nagy drága
kincset most te nálad én hagyok,
Kiről neked jövendőre nagy sokat szólok.
Legyen nálad én zálogom, mint
egy rejtett kincs;
A te két szép
szemeiddel gyakran rám tekints,
Intésemtől engem mindenkoron megemlits.
Akár én hol járjak, keljek e
világ szerint,
Noha bátor távul
legyek szerelmem szerint,
Vig
szivemben nálad vagyok szerelmem szerint.
* * *
A virág igy szól viszontag
szeretőjének:
Kikről mostan
neveztetett e kisded ének,
Mert ők
ketten isten szerint igy beszélének.
Menyasszony.
Nálam kedves és szerelmes a te
beszéded,
Drágalátos, tisztességes
minden intésed,
Hűv szivemben
helyheztetem, mint drága kincset.
-109-
Nem akarom megbántanom te vig
kedvedet,
A miben megismerhetem te
erkölcsedet,
Ahhoz szabom én elmémet
és életemet.
Az ur isten minket együtt soká
éltessen,
Minden nemü sok gonosztól
megoltalmazzon,
Házasságnak
gyümölcsével meglátogasson.
A szent lélek adjon nekem
ollyan malasztot,
Hogy tehessek
kegyelmednek olly szolgálatot,
Kivel
kivess vig szivedből minden bánatot.
Mennyből legyen mindenemben
nagy segedelem,
Hogy lehessen kedves
nálad az én erkölcsem,
Mindenekben
engedelmes az én beszédem.
Bátorítsa én elmémet az
istennek malasztja,
Hogy lehessek
bánatodnak vigasztalója,
Szükségednek
segítője, jó társ gyámola.
Oh melly szivem szerint kérem
a nagy ur istent,
Hogy éltesse együtt
velem te kegyelmedet,
Elérhessem
mindenekben te erkölcsedet.
Kegyelmednek ajánlom hát e nap
magamat,
Szüleidnek holtig való
szolgálatomat,
Tanitsanak és viseljék
minden gondomat.
169.
Farsangban kell
vigadni,
Örömjelt kell
adni,
Nem kell busulni,
-110-
Sem
könyvből tanulni.
Hanem
vidulni,
Énekre
indulni.
A kinek van jó
kedve,
Jól van
nevekedve,
Beszél vig
szóval,
Jár teli
kancsóval,
Vörös
gyurkóval,
És meleg
fánkkal.
A kinek ma kedve
nincs,
Annak csöpp esze
sincs;
Meghült a vére.
Menjen csak izére,
Maga helyére,
Meleg
kemenczére.
Gondot ma le kell
tenni,
A fánkot kell
enni.
Mikor azt falom,
Nagy hasznát találom,
Mert tapasztalom,
Hogy tőle van
álom.
Mostan a bor ollyan
kincs,
Mellynél semmi jobb
nincs.
Az ő jósága,
Eszünk okossága,
Ifjak vigsága,
Vének
orvossága.
A ki a jó borral
él,
Betegségtől nem fél.
-111-
Tréfál,
mint pulya,
Nincsen semmi
búja;
E nótát fújja:
Haja, heje, huja!
170.
Jó napot, vitézek! ide
hallgassatok.
Ha tormás csukával
engem jól tartotok,
A szűröm ujjából
majd nektek papolok,
Ha penészes
garast nekem bőven hánytok.
Csitt, patt! minden ember
szónak békét hagyjon,
Ha van jó
gazdasszony, a konyhához lásson;
Uri
magam alá gazda hintót adjon,
Hogy az
utczára is gyalog ne fáradjon.
Eljártam, kerültem széles e
világot,
Helikon hegyéről néztem az
országot,
Hogy miként kaphatnék egy
kis uraságot,
Mendikások között
kalefaktorságot.
Eljártam Ázsiát, nagy
Branderburgiát,
Hétszer absolváltam a
filosofiát,
És olly nagyon tudtam a
napoknak számát,
Hogy más mondotta
meg a karácson napját.
Édes jó asszonyom, mit nevetsz
szemembe,
Tán belé szerettél uri
személyembe?
Hidd el, hogy nem
juthatsz addig szerelmembe,
Mig vagy
harmincz garast nem nyujtasz kezembe.
-112-
Ama régi mezőn mikoron
bujdostam,
Tyukok, disznók között
hogy sokat koplaltam,
Sokszor
himlőhelyes bőrömet megnyúztam,
Kancza bocskoromat sokszor nyársra huztam.
A disznóugatást majd két nap
kergettem,
A nyulfekvést gyakran
agyon is ütöttem,
A veréb árnyékát
halálra üldöztem,
Vén fa csikorgását
sokszor fel is szedtem.
Mikor a császárral én ebédet
ettem,
Hires nevezetes étket
készitettem;
Még a tört lencsét is a
kucsmámmal szedtem,
A csíkmakkot
pedig tarsóra töltöttem.
Az első tál étel volt
bagolynyerités,
A második pedig üres
szekérzörgés;
Harmadik tál étel volt
kemenczenyögés,
Utójára sülve volt
fecsketej-evés.
Mikoron a császár asztaltól
felugra,
Egy nagy bolond tallért
nyoma a markomba,
Kitől az erszényem
megkócsagósoda,
Ugy ugrándozék, mint
egy nagy bolond bika.
Római ur vagyok, elég van
tallérom,
Rubintom annyi van, a
gatyám sem birom.
Uri személyemnek
kankós a gallérom,
Magam szép
termetét sok ezrekre irom.
Teli boros kancsó légyen ti
köztetek,
Husz borjat fiadzék minden
tehenetek,
Csak azt nézni jöttem:
van-e mit ennetek?
De megengedjétek,
hogy igy beszélgetek!
-113-
A ki ez verseket hallá
füleivel,
Márjást, vagy egy huszast
nem ad kezeivel:
Szerecsenországban
baglyok temessék el,
Hogy soha se
lásson az ő szemeivel.
A.
Kopogtató.
Vagyon-e e háznak násznagya,
gazdája,
Benyujtandó szómnak
meghallgatására,
A jó kivánságnak
elfogadására?
Hogyha nékem annyi kegyelem
adatnék,
Hogy a kegyelmetek házába
léphetnék,
És ottan bővebben
beszélhetnék!
172.
Első vőfél.
Becsületre méltó jeles
gyülekezet,
Férfi- s asszonyrendből
álló felekezet,
Kiket a szeretet
összekötelezett:
Halljon szót, valaki
ez helyre érkezett!
Hadd szóljak csak hármat a
szent házasságról,
A páros életben
való boldogságról,
Azután az ágas
bogas sógorságról,
Ha meg nem
ehültök, a szent komaságról.
-114-
A szent házasságot az isten
szerzette,
Mert még az Ádámot mikor
teremtette,
Éva szépanyánkat olly
társává tette,
Ki egész éltében hív
legyen mellette.
Maga volt a vőfél az egek
királya,
A mint ezt Mózesnek szent
historiája
Bőven előadja, bár kiki
vizsgálja,
Ezt minden értelem bámulva
csudálja.
E szent rendelése az egek
urának,
Tetszett Ádám atyánk sok
maradékának;
Mint patriarkháknak,
evangyelistáknak;
Páratlan életet
kevesen tartának.
Mert egyedül élni igen
unodalmas,
De párosan is csak
némellykor nyugalmas;
Mert a rosz
házastárs áspis kigyó fia,
A kitől
félhet ám minden ádámfia,
De a kinek vagyon igaz
hitvestársa,
Már annak ez a föld
egész mennyországa,
Széjjeloszlik
minden baja és aggsága,
Mindig
gyarapodik öröme s jósága.
Bizony boldognak is lehet azt
mondani,
Kit az ur jó társsal szeret
megáldani;
Sok példát lehetne itt
előhordani,
Mellyel meglehetne azt
bizonyítani.
Boldog, kinek vagyon hív s jó
felesége,
Mert a jó feleség a ház
ékessége,
Boldog, kit igy áld meg
isten ő felsége,
Ezt minden elhigye;
itt versemnek vége.
-115-
Második vőfél.
Állj félre barátom! én is hadd
beszélek,
Még illyen legénytől, hidd
meg, hogy nem félek,
Magános éltemmel
veled nem cserélek,
Éljél te párosan,
én egyedül élek.
Nem vala szent Pálnak soha
felesége,
A Krisztus kereszte volt
gyönyörűsége,
Ugyan a Krisztus lett
az ő öröksége,
Megadatott neki fényes
dicsősége.
Soknak a házasság vagyon nagy
kárára,
Nem mindenik talál a kegyes
Sárára,
Nem szent Örzsébetre, Mária
anyjára,
Sőt talál sok ember hazug
Delilára.
Amaz erős Sámson, hogy társa
szavának
Hitt, mézes beszédü rosz
Delilájának,
Halálos sérelmet okozott
magának,
Ez által vége lett élete
napjának.
Jobb, pajtás, ha te is meg nem
házasodol,
Majd ugy a konyháról nem
is gendolkozol.
Kell a gazdasszonynak
szita, rosta, kanál,
Azt akarná,
mindig száz ökröt hajtanál.
Még ott is vakarod, a hol nem
is viszket,
Ha a feleséged illy
dologra kisztet.
Első vőfél.
Látom a garadra ugyan
felöntöttél,
A szekszárdi borból jól
felhörpentettél,
-116-
A
házasság ellen azért beszélgettél,
De
hidd el, hogy engem te el nem hitettél.
Mert mit ér a férfi, ha
asszonya nincsen!
Nincs, ki bús
sorsába rajta könnyebbítsen,
Sok
aggságai közt rá nyugalmat hintsen,
Nincs, ki igy biztassa: ne félj, édes
kincsem!
Tudta ezt az isten; azért
feleséget
Szerzett a férfinak, ollyan
segitséget,
Ki férjének adjon mindig
tisztességet,
És ezzel megoszsza a
bajt, vesződséget.
No hát ti uj párok! ti is
ezenképen,
Éljetek sokáig az ur
kegyelmében.
Legyetek holtiglan
egymás védelmére,
A mint esküdtetek,
nem veszedelmére.
Igy leszen rajtatok az isten
áldása,
Ha egymásban leszen
sziveteknek mása;
Igy lesz
házatokban, szemetek meglássa,
Bor,
buza, békeség, kukoriczakása.
173.
Szerencsés jó estvét adjon az
ur isten
Kegyelmeteknek, mind
közönségesen.
Valakik ez házba
begyülekeztetek,
Kivánom, az urtól
áldottak legyetek.
-117-
Halljon szót, valaki itten
jelen vagyon,
Hogy gombóczczal még ma
ne hajgáljon agyon.
De násznagy
uramat kérem igen nagyon,
Hogy én
beszédemnek ma itt helyet adjon.
Látom emberséges
összegyüléseket,
Férfiak s asszonyok
telepedéseket,
Ifjak, szűz virágok
elérkezéseket,
Nem tom mire vélni e
végezéseket.
De a mi még nagyobb, vőlegényt
is látok,
Menyasszonyt mellette magam
is ohajtok;
Kivánom, hogy soha ne
szállhasson rátok,
Isten és embertől,
semmi nemü átok.
Vőlegény, menyasszony, rólatok
beszélek,
Nehezteléstektől csakhogy
igen félek,
De mivel rólatok minden
jót igérek,
A félelmes sziven mégis
mást cserélek.
Szólok vagy csak hármat a
szent házasságról,
A páros életben
való boldogságról,
Azután az ágas
bogas sógorságról,
Vagy ha
várakoztok, a szent komaságról.
Ádámot az isten mikor
teremtette,
Az egész világon őtet
urrá tette,
De mégis unalmas volt
egész élete,
Mert egyedül élni épen
nem szerete.
Ezt látván az isten, tehát azt
mondotta,
Segítőt rendelek, a ki
vigasztalja,
Az embernek, és igy őtet
elaltatta,
Addig, mig Ádámból az Évát
formálta.
-118-
E szerint az isten akarata
meglett,
Mert az Ádám mellett szép
menyecske termett.
Bezzeg meglett
akkor minden öröm mindjárt,
Nem
láttam, de talán rókatánczot is járt.
Ezzel későn, korán, mindig
vele tartott,
Vele nyájaskodott és
vele mulatott,
Mert illy hozzávalót e
földön nem talált,
Ezzel evett,
ivott, és még vele is hált.
Elsőben is tehát ezt mondom ti
néktek,
Előttetek légyen, a mit ma
tettetek.
A jó isten, a ki igy
rendelt bennetek,
Áldja, boldogítsa
egész életetek.
Mert, a kinek hív segítő társa
nincsen,
Nincs, ki bajaiban reája
tekintsen,
Nincs, ki bús sorsában rá
nyugalmat hintsen,
Nincs, ki igy
biztassa: ne félj, édes kincsem!
No valamint Ádám, ti is hát,
uj párok!
Holtig sziveteket egymásban
tartsátok,
És egymást igazán, hiven
szeressétek,
Hogyha fáztok, egymást
megmelegítsétek.
Igy lesznek rajtatok az ur
áldásai,
Igy lesztek majd egykor
mennyország fiai;
Igy lesz nyugodt,
csendes lelkisméretetek,
Melly által
egymásnak holtig örülhettek.
Egymás erejével dolgotok
tegyétek,
Hogyha elvégzétek, egymást
öleljétek.
Nektek lesz igy legjobb,
ha igy cselekesztek,
Mert csak igy
lesz boldog egész életetek.
-119-
Igaz szeretettel a szép
békeséget,
Tartsátok fenn holtig, a
szép egyességet.
Mert a békeséggel
jobb a száraz étek,
Mint a sok kincs
között, ha veszekednétek.
Mert van ám sok, a ki ördöggel
viteti,
Ha nagyon nem, lassan
tüzessel ütteti,
Halálát eszközli,
nincs nyugta egy óra;
Ez aztán nem
egyéb, mint isten ostora.
Becsüljük a jókat, méltó is
becsülni,
Ki a józan életpálczán meg
tud ülni;
Kik között az egymást
szeretés virágzik,
Az illy pár
akármilly időben nem fázik.
Ezt kivánom én is, hogy igy
élhessetek,
Kegyes gyermekeket hogy
növelhessetek;
Bor, buza, szalonna
űzi a szükséget,
Házatokból e nagy
földi ellenséget.
Csak ugy lesz rajtatok az
isten áldása,
Ha egymásban lészen
sziveteknek mása;
Igy lesz házatokban
– akárki meglássa,
Bor, buza,
békeség, kukoriczakása.
Forgács, mogyorófánk, laska
levesestől:
Ötvenöt pityerfej, vakand
mindenestől,
Pókaláb, saláta, szinte
hogyan gőzöl.
Bokrétás szarkaláb, tejfeles
buborka,
Hát a sok vajrénye, mind
tarka tyuk tojta;
Három fontos
gombócz kilencz vasfazékba,
Harminczhárom asszony másnap azt forgatja.
-120-
Ezekután lészen gesztenye,
turbula,
Vadalmával együtt czitrom,
netrebula,
Timsó- bors- szegfűvel
teli iskátula;
Ki ezekből eszik:
tudom nem lesz baja.
De ez még mind semmi, hátra az
örege,
Most pirul a nyárson hetvenhét
czinege,
Édesen fundálva kétszáz
verebgége;
Hát a sok kicsinált,
becsinált csemege?
Hámozott kurumpli lészen a
konfektek,
Szent János kenyere, uri
tök és retek;
Mindjárt ételt hozok,
ha nem haragusztok,
De ha
haragusztok: mindent máshá hordok.
174.
Szerencsés jó estét adjon az
ur isten,
Kegyelmeteknek mind
közönségesen,
Valakik ez házba
bégyülekeztetek,
Tudom hogy
mindnyájan már meg ehültetek.
Be mégis halljunk szót, szólok
igazságot,
Mig előbeszélem a szent
házasságot:
Ádámot az isten mikor
teremtette,
A szent házasságot még
akkor szerzette.
Éva szépanyánkat
olly társává tette,
Ki egész éltében
hív legyen mellette.
Maga volt a vőfél az egek
királya,
A mint ezt Mózesnek szent
históriája,
Bőven előadja, bár kiki
vizsgálja,
Ezt minden értelem bámulva
csudálja.
-121-
E szent rendelése az egek
urának,
Tetszett Ádám átyánk sok
maradékának,
Mint patriarkháknak,
evangyelistáknak,
Páratlan életet
kevesen tartának.
Bizony boldognak is lehet azt
mondani,
Kit az ur jó társal szeret
megáldani,
Sok példát lehetne itt
előhordani,
Mellyel meglehetne azt
bizonyitani.
Mert a kinek hiv segítő társa
nincsen,
Nincs, ki bajaiba reája
tekintsen,
Nincs, ki bús sorsába rá
nyugalmat hintsen,
Nincs, ki igy
biztassa: ne félj, édes kincsem!
Ti is hát új párok! ezt jól
megértsétek,
A mig éltek, egymást
mindig szeressétek.
Néktek leszen
legjobb, ha igy cselekedtek,
Mert
csak igy lesz boldog egész életetek.
Most jutott eszembe, mi akar
itt lenni,
Lakodalmat akar kiki ma
tartani.
Mindenik ki akar itt magaért
tenni,
De csak ugy, ha módja fog neki
ben lenni.
Mert lakodalomban étel
kivántatik,
Ital is melléje nagy
bőven adatik.
De kegyelmeteknél semmi
sem láttatik,
A semmiből pedig senki
sem ehetik.
De azok kik nekem könyörögni
fognak,
Egy két darab hurkát tudom,
hogy kaphatnak;
Kalácsot, pecsenyét
tányérra rakhatnak,
Tányéron a késsel
eldarabolhatnak.
-122-
Kik pedig most nekem kedvemet
keresik,
Egy csútora borral torkuk
enyhíthetik,
A mellytől jó kedvök
nekik érkezhetik,
És igy kérésemet
beteljesíthetik.
Mert a Repczét Győrig én jól
megvadásztam,
A csepregi erdőt
Tömördig halásztam,
Az acsádit pedig
keresztül járkáltam,
Mellybül
fáradságom hasznát majd megmondom.
Azután hogy mentem Meszlen
tájékára,
Egy nagy vadat fogtam
vendégim számára,
A mellynek hat
legény haza hozására
Kivántatott,
hogy behozzák a konyhára.
Vaj ki jó tyúkhússal
fűszerszámos leve,
Eczettel,
bocsporral szárnyainak vége,
A kik
kóstolták már jól tudják, mi íze.
A nagyobb tagjai mind
megnyúzattattak,
Vastagabb részei
nyársra huzattattak,
Már ott kin
forgatják, meg is pirították,
Nagy
munkával lett meg, mindenek tudhatják.
Jó étket főzettem abból a
szakácscsal,
Tálat is szövettem a
sági takácscsal,
A ki nem ehetik,
üssük a korbácscsal,
Felhordom, csak
tessék, villával, kanállal.
Gazdagon főzettem, csak hozza
mindenik,
Vőlegény csörgére, majd
mindjárt megölik,
Meg is nyúzták
immár a tyuk monyát félig,
Megsült a
kakuk is, csak a körme fémlik.
-123-
Nálunk ugrándozik sülve, hat
nagy ökör;
Annyi a sok sült tök,
beérné vele Győr,
Van harminczhat
malacz, most fogta a vastőr,
Sülve,
töltve, főve leszen húsz ökörbőr.
Borjúbőgés sülve, pallérozott
lencse,
De mig több is leszen, most
nyög a kemencze,
- - - - - - örülj
már Tót Bencze,
Majd azt is megölik,
jó hogy itt nincs pincze.
Czitromos czibere, tormás étel
vagyon,
Egy megdöglött tyúkot heten
vertünk agyon,
Ki borhoz nem szokott,
vizünk jó, fris vagyon,
Ki jól iszik
benne, ballaghat a fagyon.
Zsákban hordjuk a sört,
rostában a jó bort,
Tudom, ki itt
leszen, nem veszti el a sort,
Megigyuk ma, ha lesz, a lakodalmi tort.
Én vizen, szárazon járó
szegény legény vagyok,
Hivatalom
szerint mindennel jót tenni akarok.
Engedelmet kérek, mindjárt hozzá fogok,
Kötelességemben eljárni akarok.
Megbocsássanak, ha eleget nem
teszek,
Jó kivánságomnak, ámbár rajta
leszek.
De jól van a dolog, már
mindenek készek,
Igy tudom, mindennek
majd kedvében lészek.
A módot, a dolgot ha el nem
találom,
Vétekül ne légyen; már csak
megpróbálom,
Násznagy uram nekem
feleletet adjon:
Hogy véghez
vihessem, a mi akaratom.
-124-
No hát násznagy uram, ad-e
engedelmet,
Hogy immár felhordjam
elhült étkeimet?
És megelégítsem szép
sereg népemet,
A kik immár itten
letelepedtenek?
Mert ha nem adatik ez a
szabadságom,
Minden ételemet a
szomszédba hordom,
Örömmel veszik
ott, azt is már jól tudom,
De
kegyelmeteknek örömestebb adom.
Az atya ur isten áldjon meg
már minket,
A szent lélek isten
szenteljen meg minket,
A fiú ur isten
szaporítsa eledelünket.
175.
Jó estvét, uraim, ide
hallgassatok,
Kedves asszonyaim, jól
rá vigyázzatok.
Ifjak, szűz virágok,
ti se csacsogjatok,
Rövid beszédemnek
figyelmet adjatok.
Hadd szóljak csak hármat a
szent házasságról,
A páros életben
való boldogságról,
Azután az ágas
bogas sógorságról,
Hogy ha
várhatjátok, a szent komaságról.
Ádámot az isten mikor
teremtette,
A szent házasságot még
akkor szerzette.
Éva szépanyánkat
olly társává tette,
Ki egész éltében
hiv legyen mellette.
-125-
Mert a kinek hiv segítő társa
nincsen,
Nincs, ki bajaiban reája
tekintsen,
Nincs, ki bús sorsában rá
nyugalmat hintsen,
Nincs, ki igy
biztassa: ne félj, édes kincsem!
De a jó feleség egész
boldogsága
A férfinak, kincse, s
földi mennyországa,
Ez által eloszlik
baja és aggsága,
Mindig gyarapodik
öröme s jósága.
Tudta ezt az isten, azért
feleséget,
Rendelt a férfinak ollyan
segitséget,
Ki férjének adjon mindig
tisztességet,
És ezzel megoszsza a
bajt, vesződséget.
Ti is hát uj párok! ezt jól
megértsétek,
A mig éltek, egymást
mindig szeressétek,
Terheteket együtt
hiven viseljétek,
Hogyha fáztok,
egymást megmelegítsétek.
Csak ugy lesz rajtatok az
isten áldása,
Ha egymásban lészen
sziveteknek mása,
Igy lesz házatokban
– szemetek meglássa –
Bor, buza,
békeség, kukoricza, kása.
Ti pedig, kik ez uj pár
tiszteletére,
Most összegyültetek
ennek örömére,
Hogyha seregteknek nem
lészen terhére,
Még csak kettőt
szólok, aztán állok félre.
Uraink! asszonyink! kik ide
gyültetek,
Rózsaszinű szűzek! a kik
leültetek,
Kik asztalink körül
letelepedtetek,
Tudjátok-e, ide mért
sereglettetek?
-126-
Nem azért ám, hogy itt
versenyt aludjatok,
Vagy
menyasszonyunknak hogy himet varrjatok.
Hanem a hurkákkal hogy itt birkózzatok,
A sörös kulacscsal
megbarátkozzatok.
Mert gazdánk asztalát már
megterítette,
Késeit, villáit ide
helyheztette,
Hetvenöt kenyerét immár
felszegdelte,
Száz akós hordóját husz
csapra üttette.
De a még mind semmi, hátra az
örege,
A konyhában fülel kétszáz
verebgége,
A nyárson most pirul
hetvenhét czinege;
Hát a sok
kicsinált, becsinált csemege?
Szarkaláb, nyúl farka édesen
csinálva,
Ürgéknek a nyelvek savanyón
formálva,
Kakas farka, tyuk is
mézesen fundálva,
Jó káposzta, disznó
farkával póználva.
A sütemény készen, laska
levesestül,
Kukoricza prósza és málé
belestül,
Ableginy, szaladós vakarcs
mindenestől,
Forgács, mogyorófánk itt
lesz seregestől.
Paszpa helyett lészen
gesztenye, turbula,
Vad almával
együtt czitrom, netrebula,
Tökmaggal,
dinnyével teli iskátula,
Ki ezekből
eszik: tudom, nem lesz baja.
Mert jó borunk is van, mellyel
enyhítheti,
Elszáradt gégéjét kiki
öblítheti;
Szive bánatját is ez
elfelejteti,
A szarkatánczra is magát
készítheti.
-127-
Azért jó uraim! immár
hallhattátok,
Kedves asszonyaim! ti
is tudhatjátok,
Ha szépen beszéltek,
mi lesz vacsorátok,
De semmit nem
hozok, ha rám haragusztok.
A jó isten pedig, ki a
házasságot
Szerzette, és nem tilt
tisztes nyájasságot,
Adjon mi
közinkbe csendes mulatságot,
Üzzön ki
közűlünk vétkes nyájasságot.
Áldja meg az isten szép
mulatástokat,
Adjon néktek minden
lelki, testi jókat,
Hosszú időt, s
áldott magokat hozókat,
Férfiakat,
gyönyörű számos leányokat.
Áldja meg főképen atyákat,
anyákat,
Hogy nevelhessenek nekünk is
másokat,
A kikkel élhessünk
szerencsés napokat,
Hogy tölthessük
vigan pályafutásunkat.
De tán jó volna már, ha versem
végire
Mennék, s ezt mondanám már
itten végtére:
Az étel és ital
szálljon a gégére,
Váljon mindeneknek
jó egészségére.
Mikor az ételt hordják.
Itt van hát az első tál étel,
behoztam,
És hogy el ne ejtsem,
mindig imádkoztam;
A szakácscsal jól
megfűszerszámoztattam
Bors- sáfrány-
gyömbérrel, és meg is sózattam.
-128-
Mikor a metéltet viszik.
Hogy a mi vendégink éhen ne
legyenek,
És üres gyomorral haza ne
menjenek,
Tehénhus-metéltet hoztam;
hát egyenek,
Isten áldásából
megelégedjenek.
Ez ám uraim! az a
hosszas metélt,
A ki két czigánynak
kivágta a szemét.
A káposztárul.
Itt van, jó uraim, az áldott
káposzta,
Tudom a szakácsnénk eztet
jól megsózta,
Hogy erre jóizűn sokat
ihassanak,
Mint a menyegzőben, ugy
vigadozzanak.
Riskásárul.
Felhoztam a kakast egész
taréjával,
Jó puhára főzvén apró
riskásával,
A ki ezt jóizűn eszi, meg
nem bánja,
Az a Repcze vizét inni nem
kivánja.
Tormásrul.
A leves elfogyott, most hozzuk
a tormást,
Mellynek erejétől
csókolgassuk egymást.
A rozmaringosrul.
Rozmaringos neve ezen
eledelnek,
Nem való ez minden
pimasznak, korhelynek.
Hanem
tisztességes, jámbor embereknek,
Ollykor a hasfájó öreg embereknek.
-129-
Süteményről.
Süteményt is hoztam, de nem
csak egyfélét,
Köszörülje meg jól
kiki kése élét,
De el ne törjék ám a
tányérnak szélét.
Huzza kend meg,
bátyó, rekedt hegedűjét.
Felhoztam már a
sülteket,
Hogy ezzel találjam meg az
ehülteket.
E czinegeczombbal ki jól
megbirkozik:
Az, tudom, kedvére jobb
izűn borozik.
Valaki kalánját e levesbe
teszi,
Kivánom, sok jóban legyen
része neki,
Szivvidámításra isten a
bort adta,
A mint a zsoltárban szent
Dávid mondotta.
Azért is hordóját gazdánk
kifuratta,
Teli kancsó borát ide
felhozatta.
No hát jó uraim! e borból
igyanak,
E lakodalomban vigan
mulassanak.
Köszönjük a kancsót; el ne
aludjanak,
De a vőfélnek is borocskát
adjanak.
A bölcs és az okos a bort
azért iszsza,
Hogy elment erejét adja
neki vissza.
A szakácsnéról.
Halljunk szót, uraim! szomorú
hir vagyon,
A szakácsnénk tán csak
meghal a konyhában,
Mert a nagy
fáradság erejét elvette,
A tűz a jobb
kezét nagyon elégette.
-130-
De nem is csudálom, illy
szörnyű galiba,
Nagyobb ez sokkal,
mint a zsidó vak lova,
A kit csak én
tudok, nem más, az ebadta!
Mert
láttam, a mikor fogát csikorgatta.
Hogyha eszembe jut, sajnálom
örökké,
Mink vendégeskedünk, szegény
ő szenved-é?
De már régen azért sem
vehetem szavát,
Hogy a mult éjtszaka
az urával nem hált.
De jaj, mit beszélek! mást
kell most gondolni,
Én azt mondom, jó
lesz doktorért küldeni,
A ki gyorsan
jőne megorvoslására;
De már, ucscse!
ennek borsos lesz az ára.
Azt gondoltam jobb lesz, adjon
ő magára,
Ki sebére nem kell, adja a
torkára,
Ugy kötözze sebét, mint maga
akarja,
És a kivel tetszik, azzal
gyógyítassa.
Muzsikásokról.
Uj hir a faluban, érdemes
uraim!
Becsületre méltó kedves
asszonyaim!
Mig hát elbeszélem itten
panaszaim,
Kérem hallgassák meg egy
vagy két szavaim.
A muzsikásunknak nagy baja
érkezett,
Véletlen szerencse reá
következett,
Mert a hegedűje
összetöredezett,
A mellyet a minap
jól összeenyvezett.
A kinek hát a táncz vagyon
most kedvébe,
Tekintsen jól belé teli
erszényébe,
-131-
A Miska
szép nótát vonjon örömébe,
Csak
huszast hányjanak a hegedűjébe.
Máriást is elvesz, ha huszast
nem adnak,
De még jobban örül, ha
tallért mutatnak;
Ugy mondja:
reggelig vigan tánczolhatnak,
Ha
pénzt a számára bőven adogatnak.
Menyasszony bucsúztatása.
Vajda! hegedűnek álljon meg
zengése,
A sarkantyúknak is szünjék
meg pengése,
Mert bucsúzásomnak most
lészen kezdése,
Legyünk
csendességben, mig lészen végzése.
Elsőben is hozzád hajtom én
szavamat,
Kedves édes anyám! én
bucsúzásomat,
Mert az isten után
viselted gondomat,
Mostan is sajnálom
tőled válásomat.
Ezért rád kivánom az urnak
áldását,
Szállítsa rád, mint a bő viz
áradását,
A midőn elhozza életed
fogyását,
Adja meg lelkednek örökös
szállását.
Kedves szülő anyám! már te
hozzád térek,
Mig uj szállásomra
tőletek elérek,
Áldást az istentől én
is te rád kérek,
A kit én szivemből
szüntelen dicsérek.
Kedves dajkám voltál,
szüntelen szerettél,
Jóra tanitottál,
a rosztól intettél,
Mint anya
lányával, velem cselekedtél,
Most
pedig szárnyamra engem eresztettél.
-132-
Látod, kedves szülőm,
elvisznek mellőled,
Bocsánatot azért
kérek mostan tőled;
Én ha elmegyek is
szülőm, te mellőled,
Jó gondolatom
lesz mindenkor felőled;
A mig csak életed e világon
éled,
Mikor pedig élted halállal
cseréled,
Adja meg Jézusod te örökös
béred…
Kedves lánybarátim! hozzátok
fordúlok,
Ha reátok nézek ugyan
megujúlok;
De az én szivemben melly
igen busúlok,
Hogy már seregtektől
más uton indúlok.
Nem lesz már veletek többé
mulatásom,
Már férjem házánál lészen
maradásom;
Mint az uram fujja, ugy
lesz tánczolásom,
Jaj, be hamar
elmult az én leányságom.
Az ur tinéktek is hitvestársat
adjon,
Férjetekkel együtt soha el ne
hagyjon,
Áldása istennek rajtatok
maradjon,
Végre az egekbe magához
fogadjon!
B.
Becsületes, méltó lakodalmi
sereg!
Minthogy vig a gazda, szive
nem kesereg,
A mi kivánságunk csak
azon kintereg:
Üljön veszteg minden,
a mig nyelvem pereg.
-133-
Hadd szóljak vagy kettőt a
szent házasságról,
Paradicsomban költ
nagy atyafiságról,
A páros életben
való boldogságról,
Azután az ágas
bogas sógorságról.
Nem jó az embernek csak
egyedül lenni,
Isten mondása ez, jól
meg kell érteni;
Szerzek neki társat,
kit magához venni
Tartozik, mint
magát szintén ugy szeretni.
Azonban Ádámra mély álmot
eresztett
Az isten, egy csontot
oldalából kivett,
Feleséget neki
magábul teremtett,
Mellyel a bölcs
isten valamit jelentett.
De mit jelentett hát az isteni
felség?
Azt hogy az embernek lenne
nagy erősség;
Az ő élte párja illyen
nagy erősség,
Nem lába kapczája az
okos feleség.
Pipa, dohányzsacskó,
farmating, heveder,
Szüléinkről marad
pénz, paripa, fegyver;
De jó
feleséget istentől nyer ember;
Mint a
házi bunda, nem mindenütt hever.
Mert, mint bársony nyerget nem
illet szamárhát,
Vagy miként a tehén
nem viselhet gatyát;
Az asszonynak
sem kell ugy viselni magát,
Hogy
orránál fogva hordozza az urát.
De még a férfi is mindent
félre tegyen,
Élete párjához igaz
lelkű legyen,
Tudván, a feleség, ki ő
hozzá megyen,
Nem kalendáriom, hogy
mindjárt mást vegyen.
-134-
Szük a jó feleség, nehéz
szerit tenni,
A szűzért, a jóért nem
kár messze menni,
De jobb holtig való
árvaságban lenni,
Hogysem mint bal
körmű durczás asszonyt venni.
* * *
Ezeket igy hallván, e lesz a
tudomány:
E világi jók közt nincs
drágább adomány,
A jó feleségnél
hasznosabb takarmány;
De rosz
házasságnál jobb egy pipa dohány.
Ne kövesd azokat, kik magok
kullognak,
Példáját követik a füles
bagolynak,
Ennyi sok időre meg nem
házasodnak,
Mint a ravasz kakuk, csak
más alá tojnak.
Eladó leányok! ne
várakozzatok,
Sőt a jó szerencsén két
kézzel kapjatok,
E páros világgal
megbarátkozzatok,
Leánybul asszonynyá
hogy elváltozzatok.
Lám vőlegény uram, ez jóra már
szert tett,
Megvalljuk, magának jó
feleséget vett,
E páros világnak
testvér sógora lett,
Ma a komaságnak
fundamentomot vet.
Tiszted hát ezentúl, ha még
nőtelen vagy,
A jövő farsangra
nőtelen ne maradj.
Sőt házasságodnak
mindjárt parolát adj,
Mit csavargasz
ennyit? több társaddal vigadj.
Megfordítom immár szivem
gondolatját,
És a kegyelmetek szép,
jó akaratját,
Hozzám megmutatott
drága ajándékát,
Szivünkből köszönjük
szives indulatját.
-135-
Ha csak fel nem töri az ének
markunkat,
Vagy ha be nem lepné
pókháló torkunkat,
Máskor sem
sajnáljuk mi fáradságunkat,
Ajánljuk
mindenkor kész szolgálatunkat.
Hol az a hegedűs, hogy szántsa
keresztül!
Mert látom a vendég
tánczra nem is készül,
Ipsilon
módjára kiki csak veszteg ül;
Köszöntsd rám a kancsót, látod, hogy majd
feldül.
Násznagy uramnak ez kész
példabeszéde:
Hivatlan vendégnek ajtó
megett helye.
De minket ott künn vár
sült, főtt, bor, pecsenye,
Értünk
jött a vőfél; ezt kiáltja: vége! –
Étkek köszöntése.
Érdemes uraink! tisztes
felekezet!
Halljunk szót, valaki e
helyre érkezett,
Én is most érkeztem
Szittyiaországbul,
Éneás királynak
nemes udvarábul.
Ottan választattam
ezen fő tisztségre,
Föl is emeltettem
e szép vőfélségre.
De nem czélom,
hogy itt sokat peroráljak,
Hosszas
beszédemmel unalmat csináljak;
Czélom, hogy tisztemben serényen eljárjak,
Ételt hozzak, s aztán innen odább
álljak.
Kötelességemnek én meg is
felelek,
Ha jószivességet ti bennetek
lelek,
Mellyet feltalálni köztetek
szemlélek,
Azért egy pohár bort
egészségtekre eltemetek.
-136-
Leveshez.
Ez a metélt tészta, tyúkhusnak
levével,
Vetekedik mindenféle
csemegével,
Jóféle sáfránynak
kérkedik szinével,
Megelégszik
minden, tudom, jó ízével.
Azért bátran hozzá lehet ehhez
nyulni,
Ne féljen senki, nem fog tőle
megfulni,
Mert a betegek is, ha
kezdnek javulni,
Enni ezen szoktak
nyammogva tanulni.
Tehénhushoz.
A leves, hús nélkül, igen híg
eledel,
S attól igen véknyan, lágyan
kövéredel,
De ha testvérével jól
megismerkedel,
Hájkövérségeddel,
tudom, hogy kérkedel.
Azért, hogy ne
ártson testnek bágyadtsága,
Vagy,
hogy el ne érjen levesnek higsága,
Itt a szüntetője, itt a vastagsága,
Tehénhus mártással, étkek valósága.
Tormához.
Ime, vitéz Torma ur is
megérkezett,
Nagy mártiromságot,
mondják, hogy szenvedett,
Azt mondta
hogy itten vagyon a testvére,
Kiván
beszéleni vele most előre.
Testvérét metélik, őtet
fürészelik,
Sütik, főzik, és igy egy
az ő kinaik;
Ez martiromságot
szenvedő két falat,
Kiván ez nyugodni
egy szemfödél alatt.
-137-
Káposzta.
Itt a jó tál étel, az áldott
káposzta,
Mellyet országunkba Kap
nevű ur hozta,
Szakácsnénk de hussal
jól meg is foldozta,
Gondolom vagy
tizszer, nemcsak egyszer, sózta.
Tessék megkóstolni, nem lesz
bors hijával,
De nem ám a magyar
kemény paprikával;
Szép piros rántása
van disznó zsirjával,
Bátran lehet
hozzá nyulni a villával.
Édes becsinált.
Sürű étel után a híg
következik;
Egy a másik után ha
renddel érkezik:
A sürű a higgal
akkor jól egyezik,
Becsinált ételnek
szakácsnék nevezik;
Mondják, igen hasznos szer a
podágráról,
Orvosság gyanánt is
szolgál koleráról,
A ki ebből eszik,
az a patikától
Távol jár, nem félhet
a has rágásától.
Savanyu becsinált.
Lud, tyúk, kacsa, mindenféle
aprólékok,
Összegyülekeztek itt a
maradékok.
De senki ne vélje, tán
holmi pocsékok,
A vagy vizen termő
buboréktajtékok.
Savanyú az íze, czitrommal
készítve,
Jó boreczettel van a leve
főzve;
A gyomor a nyállal be vagyon
kerítve,
A ki megkóstolja, azon lesz
segítve.
-138-
Kása.
Kedves násznagy uram, szomorú
hir vagyon,
A szakácsnénk keze sebes
igen nagyon;
Szegény, hogy a kását
ott kinn kevergette,
A tűz a jobb
kezét igen megégette.
Tehát uraimék! most erszényt
nyissanak,
Garast vagy petákot
számára adjanak;
A pénzzel Budáról
flastromot hozzanak,
Hogy mérges
sebei jól begyógyuljanak.
Rétes.
Ez a ritka állat! van csiga
formája,
Kerekded, és nincsen se
szája, se lába,
Összegömbölyödött
epéje, nincs mája,
Ollyan, mint
valamelly ácsnak a csigája.
A haja nem kemény, könnyen
rághatjátok,
Hogyha darabolni a
késsel fogjátok,
Vizi betegségtül
hasznos; próbáljátok,
Nekem is egy
kicsint ebből bár adnátok.
Hogy mi vendégeink éhen ne
legyenek,
Vagy üres gyomorral haza ne
menjenek,
Más ételt is hoztam, azért
hát egyenek,
Isten áldásából
megelégedjenek.
Sültek.
Malacz.
Tisztelettel ékes, s vidám jó
vendégim!
Hogyha bátorkodnám mondani
panaszim:
-139-
Imé
mérges vadkan szörnyű dühöngése,
Az
elmult napokban igen megrettente.
A midőn épen az volt a legfőbb
czélom,
Hogy a vadászatra készítsem
pánczélom,
De e mérges állat
elállotta utam,
Mellyet bár izzadva,
még is eloltottam.
Szörnyű dühössége kitetszik
abból is,
Már megsült pecsenye, marni
akar most is.
De hogy ijedségbe más
tőle ne essen,
Fejét derekától
vitézül elmetszem.
Egyéb sült.
A berekesztője itt az
ételeknek,
Mellyet utójára szokás
vendégeknek
Feladni, a higját hogy a
leveseknek
Lenyomja, ne ártson a
belső részeknek.
A gődénynek nevét talán
hallottátok,
Hogy ez ritka madár,
aztat jól tudjátok,
Túzok, vadlud,
kacsa, ime, néz reátok,
Vizi tyuk is
lassan sántikál hozzátok.
Mindenki kérkedik pirosló
hátával,
Sötét veres szinben levő
pajtásával.
Aszalt szilva, körtvély,
szép veres czéklával,
Salátának itt
van ecztes ugorkával.
Egyetek, de ugy hogy többet ne
várjatok,
Megelégedésig ebből jól
lakjatok;
Azután bort reá jó formán
igyatok,
Ha felkeltek, velünk hogy
mulathassatok.
-140-
Koszorúleányokhoz.
A koszorúlányok mély
tiszteletökre,
Emelem poharam a
köszöntésökre,
Mert ő szivességek
arra visz bennünket,
Hogy tegyük meg
nekik hív tiszteletünket.
Köszönjük tinéktek
fáradságotokat,
Irántunk mutatott
munkásságotokat.
Az urnak oltalma
fedezzen titeket,
Békeség kisérje
minden lépésteket.
Érdemkoszorúval
ragyogjon éltetek,
Bánat ne terhelje
soha sziveteket.
Majd mikoron eljő
ama végső óra,
Mellyben el kell menni
az urnak szavára,
Elhervadt
koszorútoknak a helyébe,
Hervadatlant
nyerjetek az egek egébe.
A leányokhoz.
A növendék szüzek, kivánom,
éljenek,
Legények számára hogy
nevekedjenek;
Mint a nádszál, simán,
szépen felnőjenek.
Annak idejében
minket kedveljenek.
Vendégekhez.
Im most vendégekhez illik
szólásomat
Intézni, illendő
megalázásomat.
Érdemes uraim!
hazánknak reménye,
Ezen becsületes
ifiuság fénye,
Az én kivánatom egész
társaságé,
Szivem gerjedelme az
ifiúságé.
-141-
Éljenek, kivánom a tisztelt
vendégek,
Állandó sokáig légyen
egészségek,
Patikákban készült
étkekre szükségök
Ne legyen, erőben
kérkedjen vénségök.
De hasznot
leljenek e szép mulatságban,
Az
áldás, szerencse legyen markokban.
Szakácsnékhoz.
A szakácsnéink is sokáig
éljenek,
Vendégeink számára sokszor
főzhessenek,
Készített étkeik jó izűk
legyenek,
A sok dicsérettel zsebeik
teljenek.
Fazékban levesök állandó
maradjon,
Rántás serpenyőhöz hogy oda
ne fagyjon,
Nyársról pecsenyéjök hogy
el ne szaladjon,
A bögre szeszitől
hasok megdagadjon.
Muzsikásokhoz.
Muzsikusaink is jó kedvűk
legyenek,
Hegedűjök szegen ritkán
heverjenek,
Hanem, valamikor szükség
lesz, pengjenek,
Sert, bort, pénzt,
pálinkát hogy bőven nyerjenek.
A hegedűjökön húrjok ne
szakadjon,
Szemök bagolymódra este ne
szunnyadjon,
A sok pecsenyétől hasok
ne dagadjon.
Intés a társaihoz.
Legénytársaim! kik e helyre
gyültetek,
A vig mulatsághoz, tudom,
készültetek,
Kérlek, egy kevéssé
csendesen legyetek,
Mig egy két sort
szólanék veletek.
-142-
A rendtartás régi törvény,
hallottátok,
Sőt lelke is minden
dolognak, tudjátok,
Azért intésemet,
szükség, fogadjátok,
Hogy gyalázat
végre ne szálljon hozzátok.
Rend nélkül csak egy ház sem
lehet sorában,
Avagy kivánatos jó
állapotjában.
De ha a gazdája rendet
tart házában,
Ugy minden fő eljár a
hivatalában.
Mentül szükségesebb egy uj
társaságnak
A rendszabás, tartás az
ifiúságnak,
Melly mindig lelke volt a
szép mulatságnak,
Ez lelke, tengelye
e roppant világnak.
Kérlek hát barátim, rám
figyelmezzetek,
Rendtartásaimra
szemesen nézzetek;
Az ide gyült
népet, szükség, tiszteljétek,
A szép
személyeket hogy meg ne sértsétek.
De az elsőséget nekik
engedjétek,
Hajlandóságukat hogy
megnyerhessétek,
És ha szolgálatra
tőlök kivánnátok:
Azt a vendégektől
meg ne tagadjátok.
Sőt cselekedettel azt
megmutassátok,
Hogy az emberséget már
megtanultátok;
Ha eszesen akar
mindennel vigadni:
Szükség az ifjunak
józanon maradni.
Kinek más tanácsát nincs kedve
fogadni,
Az olly az ivásban el
szokott fúladni.
A borban elmerült
legény a vigságra
Már nem alkalmatos,
nyájas mulatságra.
-143-
Versengés, czivódás mert
fajtalanságra
Kifakad, s csufot hoz
igy a társaságra.
Figyelmezzetek hát, barátim,
ezekre,
Vigyázzatok kérlek,
becsületetekre,
Okot ne adjatok
veszekedésekre,
Vagy egyéb csufságos
becstelenségekre.
Becsületes csak ugy lehet
mulatságunk,
Dicséretet csak ugy
nyerhet társaságunk,
Ha rendes és
tiszta leend vigaságunk,
Többször is
mulatni igy lesz szabadságunk.
Önként ne zavarjuk tehát
vigságunkat,
Használjuk okosan
ifiúságunkat,
Mások is kedveljék hogy
mulatságunkat,
Jó reménységben hát
kezdjük el tánczunkat.
177.
Bálba köszöntő vers.
Édes jó barátim! im minket az
isten
Ide vezérlett nagy jó
egészségben;
Minthogy tehát immár
jelen van az óra,
Melly bennünket
ébreszt e szép mulatságra.
Mulassunk tehát itt szivünk
örömével,
Bánat ne érkezzen mi
hozzánk ez éjjel.
Szép mulatságunk
hát ollyan véggel menjen,
Érdemes
vendégink kedve hogy beteljen.
-144-
Ennek kifolyása, hogy
becsületünkre
Szolgáljon, és legyen
mindenkor szép hire.
178.
A czéhtől atyamestert kérő vers.
Érdemes, nemes czéh! im
tiszleletünket,
Megjelentjük itten a
mi kérésünket,
Szükségünk akarom
elébe terjesztni,
Kérjük igen szépen,
tessék meghallgatni.
A mi társaságunk árvául
maradott,
Igazgató nélkül egészen
hagyatott,
Elhagyattatását szomorúan
érzi,
Szükségében hát e nemes czéhet
kéri,
Hogy tekintse meg ez mi bajos
ügyünket,
Könyörűlő szivvel nézze
szükségünket;
Alázatossággal kérjük,
hogy fejünket
Rendelje ki, a mi
atyamesterünket.
Ehhez két bejáró okos
mestereket,
Méltóztasson nekünk
ollyan személyeket
Kirendelni, a kik
az ifju fejeket
Oktassák, tanítsák,
itéljék pereket.
Általam ezt kéri társaságunk
szája,
Nincs igazgatója, az
hiányossága,
Reméljük, ezentúl marad
hiv szolgája,
Idegen hogy nem lesz
nemes czéh hozzája.
-145-
Atyamestert megköszöntő vers.
Már becsületes czéh, egész
becsülettel,
Alázatossággal és mély
tisztelettel,
Járulunk elébe azért
köszönettel,
Hogy irántunk vala
kegyes tekintettel.
Méltóztatott a mi szomorú
ügyünket
Felvenni, s mint a jót,
tekintsen bennünket,
Védelmező nélkül
elcsüggedésünket
Hárítván, kiadta
atyamesterünket.
Illy gondoskodását fogja
predikálni
A mi társaságunk, mig csak
fenn fog állni,
Tudván, jó atyánkra
hogy nehéz találni;
Engedelmességgel
meg fogjuk hálálni.
Fényljen becsületes czéh élte
folyása,
Az egyenetlenség ne férjen
hozzája,
Hogy lehessen soká ifjuság
dajkája,
Ezeket kivánja, marad hiv
szolgája.
Ládát kikérő vers az atyamestertől.
Atyamester urnak érdemes
házához,
A mi társaságunk, mint édes
atyjához,
Nem csak mint atyjához, sőt
mint barátjához,
Egész tisztelettel
összegyült magához.
Minthogy a nemes czéh igy
kezdte végezni,
Hogy más igazgatót
tetszett nékünk tenni:
Mellynek
szárnya alatt e nemes társaság,
Szemlélje ezután az ő virágzását.
-146-
Hogy tehát e nemes czélunkat
elérjük,
Innen társaságunk ládáját
kikérjük,
Egész becsülettel máshova
kisérjük,
Tőled, jó atyánktól,
végbucsunkat veszszük.
De hogy indítsam el nyelvemet
szólásra,
Gyönge ajakamat méltó
bucsúzásra,
Mert olly jó atyától
mindnyájan megválunk,
A kit
szivszakadva mindnyájan sajnálunk.
Mert jó atyánk valál, minket
tanitottál,
Igazság ösvényén
mindenkor hordoztál,
Mint atya
fiával, velünk akként bántál,
Most
pedig bennünket szépen elbocsátál.
A mennyei nagy ur légyen
mindig véled,
Valamig életed e
világon éled;
Mikor pedig élted
halállal cseréled,
Adja meg a Jézus
mennyben a te béred.
179.
Konyhamester tusai.
Konyhamesterséget én mostan
viselem,
Valakik itt vannak,
mindnyáját tisztelem,
Terhekre hogy
talán nem leszek, képzelem,
Azért e
pohár bort bátran fölemelem.
Királyra.
Felséges királyunk, kivánom,
hogy éljen,
Számos esztendőket erőben
szemléljen,
-147-
Mint a
nap sugára, az országban fényljen,
Minden ellenségét tapodja kevélyen.
Vármegyére.
Ezen vármegyének tisztei
éljenek,
Tartós egészséggel soká
kérkedjenek,
Lankadást testökben
későn érezzenek,
Hogy bölcs
pártfogóink ügyünkben légyenek.
Városra.
Nemes városunknak első
főbirája,
S több fejei, a kik illenek
hozzája,
Fényljen életének sokáig
fáklyája,
Bölcs igazgatását kedvelje
hazája.
Czéhmesterre.
Czéhmester urunknak mély
tiszteletére,
Áldást mondok mostan ő
neki fejére,
Lakozzon szivében az
igaz bölcseség,
A bölcseség mellett
fényljen a dicsőség;
A dicsőség és a
könyörűletesség,
Ezeket ölelje a
drága egyesség.
Legyen kedves neki a napnak
járása,
Szintén felkelése, mint
lenyugovása,
Örvendeztesse meg az
urnak áldása, –
Ez a konyhamester
szive kivánása.
Atyamesterre.
Atyamester urat az isten
éltesse,
Az isten igéje lakozzék
szivébe;
-148-
Élje
örömeit e hivatalában,
Érdeme
terjedjen e nemes hazában.
Fáradsága
pedig ne legyen hiában,
Az áldás,
szerencse kövesse sarkában.
Bejárókra.
Bejáró uraknak kivánom
számukra,
Az isten áldását fordítsa
házukra,
Hogy jó egészséggel
dicsekedhessenek,
Jó hirek- s
nevekben messze terjedjenek;
Mig
élnek, közöttök az igazság fényljen,
Az ur áldásával házok bővelkedjen.
-149-
HARMADIK KÖNYV.
-150-
-151-
BORDALOK.
180.
A, a, a,
Éljen a nagy csutora,
Szomjas torok tutora,
Ki ne
fogyjon a bora.
A, a, a,
Éljen a nagy csutora.
E, e, e,
Adjuk egymás kezibe,
Hadd folyjon ki ízibe,
A mi
szorult közibe.
E, e, e,
Adjuk egymás kezibe.
I, i, i,
Meg kell szépen ölelni,
A szájhoz fölemelni,
És belőle
jót inni.
I, i, i,
Meg kell szépen ölelni.
-152-
Ó, ó, ó,
Igyék kend csak, ugyan jó;
Szépen adja, nem mohó,
Mint kivánja sok bohó.
Ó, ó,
ó,
Igyék kend csak, ugyan
jó.
Ú, ú, ú,
Megvidul a szomorú,
Hogy ha ebből jót iszik,
Próbálják kik nem hiszik,
Ú, ú,
ú,
Megvidul a
szomorú.
Ő, ő, ő,
Hatalmas egy orvos ő.
Epedség- s fáradságban,
Szegénység- s adósságban,
Ő, ő,
ő,
Hatalmas egy orvos
ő.
Ű, ű, ű,
Légy már hosszú életű,
Drága kedves csutora!
Sokféle
baj doktora.
Ű, ű, ű,
Légy már hosszú életű.
181.
Vigan barátim! kaczagjuk ki a
gondot,
Vigan, szájára fordítsuk a
kulacsot.
-153-
Mig az
ember ifiú, töltse vigan idejét,
Hagyja vén korára a kedvetlenség terhét.
Majd elég időnk lesz az aggódásra, ha
Elnyél a halál telhetetlen
zsákja.
182.
Az igaz Messiás már
eljött,
Sokféle csudákat köztünk
tött,
A vizet is borrá
tette,
A násznépet vendégelte,
–
Kánai
menyekzőben.
Nagy lakodalmakat
kezdének,
Jézust is elhivták
vendégnek,
Ugy követék
tanitványi,
Mint a tyúkot ő fiai,
–
Kánai
menyekzőben.
Az első tál ételt
felhozták,
Jézust azzal igen
kinálták;
Tetszett mindenben az
étek,
De a borban vala vétek,
–
Kánai
menyekzőben.
Jézus anyja, hogy aztat
látná,
Fogyatkozásukat
megszáná,
Fiam, mondá, boruk
nincsen,
Azért semmi kedvök
sincsen,
Kánai
menyekzőben.
-154-
Jézus is, hogy hívséget
tenne,
Szent anyai kérése
meglenne,
Parancsolja:
merítsetek,
Kútból hat vedret
töltsetek, –
Kánai
menyekzőben.
Azért szolgák
elsietének,
Kútból hat vedreket
töltének.
Jézus borra
változtatja,
Első csudáját mutatja,
–
Kánai
menyekzőben.
Péter társaival vigan
volt,
Köszönt Andrásra egy pohár
bort,
Meg sem törli a
bajuszát,
Csak felhajtja a poharát,
–
Kánai
menyekzőben.
Mátyás a poharat
vigyázza,
Soká kerül, nehezen
várja,
Jakab elől csak
elkapja,
S szomjú torkába kihajtja,
–
Kánai
menyekzőben.
Adja isten, hogy mi is
örüljünk,
Midőn lakodalmat
ünnepelünk.
Jó bor mellett csuda
nélkül,
Bolond a táncz ugrás nélkül.
–
Jézust mi dicsérjük!
-155-
183.
Nincsen e világon ennél szebb
szó,
Mint: e borbul igyál, mert igen
jó,
Ennek embereknél kelete
nagy,
Mert te, Bakhus isten, igen jó
vagy.
Élj barátom,
szerencsésen,
Mindig
frissen,
Ezt felhajtván, élj
kedvesen.
Áldott ez a pohár, ha tele
áll,
S midőn jóságokkal
kinál.
Áldott az a tőke, melly
termesztett,
És a hely, melly téged
nemzett.
Élj barátom
szerencsésen,
Mindig
frissen,
Érted iszom, vedd
kedvesen.
184. Pinczeszeri dal sz.
Mártonnap-tájban.
Halkkal.
Megsavanyult már az uj
bor,
Ihatunk pajtás!
Félre a vizes kancsóval,
Van helyette más.
Frissen.
Szopogassuk a
kulacsot,
Szinte
kotyogjon,
Ollyant igyék kiki, hogy
a
Könye potyogjon.
-156-
Halkkal.
Megkapáltuk a
szőlőnket,
Három izben
is,
Nem sajnáltuk rá
erőnket,
De van haszna
is.
Frissen.
Emlegettük
fáradozva
A szüret
nevét,
Mostan azért
vígadozva,
Igyuk a
levét.
Halkkal.
Mindennapi
bajainkat
Most igyuk
félre,
Akaszszuk szegre
gondunkat,
Nem kell az
télre.
Frissen.
Majd befognak a
tavaszkor,
Ujra kapálni,
Most igyuk meg, a mit akkor
Meg kell szolgálni.
Halkkal.
Ne sirj, édes
feleségem,
Többé nem
bántlak,
Sőt leszesz
gyönyörűségem,
Tánczba is
rántlak.
Frissen.
Mit epeszted igy
magadat?
A kulacs tele,
-157-
Dobd
pokolba a kontyodat,
Ne gondolj
vele.
185.
Nosza, felejtsük el
bajunkat,
A bor elűzi minden
búnkat,
Föröszszük torkunkat a
borban,
S víg nóta mellett igyunk
sorban.
Bort ide, bort, bort
adjatok!
Megvidul ettül a
torok,
Bortól az ember
meghizik,
Nem magyar, a ki nem
iszik.
Viz csak a hal gyomrát
frissíti,
Kedvre szivünket a bor
deríti,
Haljegy alatt én nem
születtem,
Vizre tehát nincs is
szükségem.
Bort ide, bort, bort
adjatok sat.
Sert iszik a német, ha
fázik,
Minket a bor táplál
halálig,
Mert a ser is csak vizbül
vagyon,
Két itczét adnak egy
garason.
Bort ide, bort, bort adjatok
sat.
Él, hal a tót a
pálinkáért,
Bor tüzesíti a magyar
vért;
A raki meggyúlad
gyomrában,
Bor legyen a mi
poharunkban.
Bort ide, bort, bort
adjatok sat.
-158-
Jó patikaszer a bor
nedve,
Éled ettől az ember
kedve.
A ki tehát betegséget
lát,
Borral öblítse száraz
torkát.
Bort ide, bort, bort adjatok
sat.
Jó a bor, legyen nyár, avagy
tél,
Nem magyar, a ki a bortól
fél,
Nyáron elűzi az
éhséget,
Télben szerez jó
melegséget.
Bort ide, bort, bort
adjatok sat.
Félre menyecske! szép
orczáddal,
Bor nélkül a csók meg nem
bájol,
Félre barát! az
olvasóval,
Eb, a ki nem tart a
kancsóval.
Bort ide, bort, bort
adjatok sat.
Jőj el halál, még ma, nem
bánom,
Csak bor legyen a más
világon,
Ha megtalálom
Ábrahámot,
Majd rá köszöntöm
csutorámot.
Bort ide, bort, bort
adjatok!
Megvidul ettül a
torok,
Bortól az ember
meghizik,
Nem magyar, a ki nem
iszik.
186.
Igyál Petro, fizess! nem
jó,
Ez az igazi magyar
szó.
-159-
Ha nincs bankó, van réz kongó,
Majd fizet a hordó.
Itt marad a
kankó,
Az pediglen nem
jó.
187.
Vasárnap bort
iszom,
Hétfőn nem
dolgozom.
Jó, kedden
lefeküdni,
Szeredán
felkelni.
Csötörtök
gyógyulni,
Pénteken
számolni,
Hej! szombaton
kérdezni,
Mit fogunk
dolgozni?!
188.
Istenadta vize!
Sem íze, sem büze,
Bort ide, bortul, jól tudom,
Hogy még megifjodom.
Ha bosszuság
forgat,
Vagy bánat
háborgat,
Bort ide nekem! azt
mondom,
Elmulik búm s
gondom.
-160-
Dudoljon bár a
szél,
Csikorogjon a tél,
Itt benn a kancsót vigyázom,
Bor mellett nem fázom.
Ez a nyulfark
élet,
Bor nélkül mit
érhet!
Más világon is
megbánnám,
Ha itt bort nem
innám.
Noé szent ember
volt,
Mégis jó bort
kóstolt,
Hát ugyan én szegény
nyomorék,
Jó bort mért ne
innék?
De nem is
kimélem,
Mig élek,
reménylem,
Nem vetnek vámot
gégémre,
Iszom hát
kedvemre.
189.
A viz máskép jó
lenne,
De béka lakik
benne;
Még csömörbe
ejtene,
Vagy kólikát
szerezne.
A viz malmokat
hajtson,
Hajót s hidakat
tartson,
Szennyes ruhát
tisztítson,
Tüzet és meszet
oltson.
-161-
Marháknak kell
önteni,
Válujokba
tölteni,
Vagy pohárt
öblíteni,
Nem emberre
költeni.
Halljad ama nagy szent
Pált,
Borban mit föl nem
talált?
Timótheusnak
használt,
Egészségére
szolgált.
Bár okos, tudós ne
légy,
Mint a néma, szót ne
tégy,
Csak egy két pint bort
bevégy,
Eszeden kivül is
mégy.
190.
Nosza örüljünk,
Ünnepet üljünk,
Ártatlan örömünkért
Meg ne
szégyenüljünk.
Kedves
gazdánknak,
És
gazdasszonyunknak,
Minden jóra
vezető
Eleven
példánknak,
Sok esztendőket,
Boldog időket,
Egek
harmatozzatok,
Nem bajra
vivőket.
-162-
Hogy vigadhasson,
Minket igazgasson;
Nagyobb jutalmakra is
Idővel
kaphasson.
Pinczegádorba,
Üljünk le sorba;
S
gazdánk egészségeért,
Kapjunk a jó
borba.
191.
E szép szóra: jurátus,
jurátus,
Oh be rá illik a tus, a
bor-tus.
Igyál tehát, jurátus,
jurátus!
Többet ér ez, mint a jus,
mint a jus.
Lám! maga is a Krisztus, a
Krisztus,
Jól tudta hogy mi a tus, mi
a tus.
A vizet megmásítván,
másítván,
Mondá, hogy ez be hitvány,
be hitvány.
Ős apánk is szent Ivó, szent
Ivó,
Ő maga is borivó,
borivó.
Hogy csárdákban tusozott,
tusozott,
Azért szentté változott,
változott.
Vizből lett a vizözön,
vizözön,
Mindent elöntött a földön, a
földön,
Ha borözön lett volna, lett
volna,
Noé most is tusozna,
tusozna.
-163-
192.
Tudja Bácska, mi a
tus,
Mi a korhely
juratus.
Eszik iszik
inyére,
Énekelget
kedvére.
Lám! maga a kis
Krisztus,
Jól tudta hogy mi a
tus,
Vizet borrá
változván,
És csak ugy
iddogálván.
A világon
vizözön,
Mindent elvitt e
földön.
Ha borözön lett
volna,
Noé most is
tusozna.
193.
Én nekem egy szép gondolat
jutott az eszembe,
Fel is tettem
magamba, teljes életembe
Holtig a
bort nyelni, a kocsmába járni.
Hej
dinom dánom! tölts bele, nem bánom.
Meg is hagyom az uramnak én
testamentomba,
Hogy engemet holtom
után temessen hordóba.
Te pintes
korsó! ez uri koporsó.
Hej dinom
stb.
Ujjaimat, midőn fonok, megtöri
az orsó,
Azért én csak azt itélem,
hasznosabb a korsó.
Ujulok,
megvallom, midőn hirét hallom.
Hej
dinom, stb.
-164-
Az én uram azt gondolja, hogy
őtet szeretem,
De mint eb a
somfabotot, őtet ugy kedvelem,
Mert
haragos, durva, igen hebehurgya.
Hej
dinom, stb.
A mit egyszer megszeretek, meg
van az szeretve,
Ha bort látok, majd
hogy el nem fakadok nevetve.
Oh te
kegyes vendég! ugy szeretlek hogy még…!
Hej dinom, dánom! tölts bele, nem bánom.
194.
Nyolczan vannak a mi
ludaink,
Három fejér, három
fekete.
Gunár a ketteje,
Szabad a mezeje,
Gunár, gunár, gunár, gunár,
Gunár, gunár, gunár, gunár,
Gunár a ketteje,
Szabad a
mezeje.
Ember, ember, ember iszik
most,
Ember, ember, ember iszik
most,
Mondjuk tehát
nékie,
Váljon
egészségére.
Gére, gére, gére,
gére,
Gére, gére, gére,
gére,
Váljon
egészségére,
Váljon
egészségére.
-165-
195.
Bort iszom, bort,
bort!
Borral élek én,
Sort iszom én, sort, sort,
Sorban vagyok én.
Az
én kedves galambomat
Csókkal tartom
én,
Csókkal, borral, sokkal,
jóval,
Csókkal tartom
én.
Vizivók! a napot mire
nézitek?
Mért a szőlő tövét nem
mivelitek?
Vizben lakik kigyó,
béka,
Nadály, skorpió,
De a borban élet éled,
No csak igen jó!
196.
Dinom, dánom,
sógor!
Előtted a jó bor;
Köszöntsük egymásra,
Bátorság-adásra,
És
vigasztalásra.
Szól bátyám
dudája,
Hip, hop, a
nótája;
Ugorjunk utána,
Kutya, a ki bánja,
Lábát a ki szánja.
-166-
Kedves, jó
barátom,
Vagyon kedved,
látom;
Ugorjunk a
tánczba,
A komám házába,
Sarkantyus csizmába.
Fordulj egyet,
pajtás,
Ugrik utánad
más;
Peng a sarkantyúja
Lóg a mente ujja.
Haja, heje, huja!
197.
Megiszom én a jó bort csutora
nélkül is,
Ölelem a rózsám nyoszolya
nélkül is;
Hej kasznárné, kasznárné,
taníts meg vadászni,
Hogy kell a szép
menyecskét körülcsókolgatni.
Az egyik kezemben teli palaczk
benne,
A másik kezemet teszem a
mellemre,
Hej haj, istenem, de jó
módot kaptam,
Utczu kincsem, komám
asszony, könyörüljön rajtam.
198.
Jó bor terem
Esztergamban,
De Budán
is;
De még ennél jobb terem
a
Hegyalján is;
-167-
Igyál, jó
barátom,
Tőled nem
sajnálom,
Kiviradtig!
199.
Encze, Bencze, kis
medencze,
Kis medencze a
Velencze;
Ne busuljunk semmit,
Vincze,
Tele van az itcze,
pincze.
Nem szeretem én az
orsót,
Kaszát, kapát, sem
koporsót.
Jobb szeretem pintes
korsót,
Forgathatom, mint az
orsót.
Ha bú éri az
apádat,
Apád után az
anyádat,
Üssed össze a
bokádat,
Csak igy éled
világodat.
200.
Töltsd meg frater,
poharamat,
Hadd öblítsem a
torkomat.
Mert a pohár megtöltve
jó,
Az én torkom öblítve
jó.
Ej huj! igyunk rája,
Ugy is elnyel a sir szája.
-168-
Töltsd meg öcsém, a
pipámat,
Hadd füstöljem ki a
számat.
Mert a hús is füstölve
jó,
A bor pedig mindenre
jó.
Ej, huj! igyunk
rája,
Ugy is elnyel a sir
szája.
201.
Sok ifju hullott a
porba,
Mért sietett a
táborba.
Sok legényért ittak
torba,
Mért bujt be a
monostorba.
Guta üti meg azt
orrba,
A ki vizet tölt a
borba.
Igyunk tehát tisztán
sorba,
Igy jutunk el a vén
korba.
202.
Jó borunk van;
ihatunk,
Valamennyit
akarunk.
Mig a gazda ránk nem
un,
Mindaddig mulatunk.
Eb, a ki nem iszsza,
Mig a pohár vissza
Százszor nem
fordul.
Dul dul dul,
Százszor nem fordul.
-169-
203.
A kinek most kedve
nincs,
Annak egy csepp esze
sincs,
Igen lassan foly
véri,
Tám a napot sem
éri.
Ha felkötnék a
füstre,
Vagy a pálinkás
üstre,
Megérdemlené,
Megérdemlené.
204.
Bort iszom én, nem
vizet,
Kit Jáfet apja
szerzett,
Tapasztalta ezt
Noé,
Hiába
kapálta-é?
Árt a viz a
csizmának,
Kisasszony
papucsának,
A paraszt
bocskorának,
Hát az ember
gyomrának!
Árt az a
doktoroknak,
Konczionátoroknak,
Oskolarektoroknak,
És igy minden
toroknak.
De vagyon egy
hivatal,
Mellyben jó a
vizital;
Ha van
komiszárius,
Lehet
vizivárius.
-170-
Vizet iszik ökör,
ló,
Mert az azoknak
való.
Szénát nem eszem
velek,
Tehát vizet sem
nyelek.
205.
Bor, bor, bor,
bor,
Nincsen ollyan bor,
Mint a mádi bor,
Mellytől az urfi szerelmes,
A
kisasszony engedelmes.
Nincsen ollyan
bor,
Mint a mádi
bor.
Viz, viz, viz,
viz,
Nincsen ollyan viz,
Mint a tiszaviz.
Harcsa, potyka lakik benne,
Szép
menyecske fördik benne.
Nincsen
ollyan viz,
Mint a
tiszaviz.
206.
Akarsz vig lenni? tanulj bort
inni,
Minden hangzatban, bort tölts
torkodba,
Ne nézd mértékét, sem az
értékét.
-171-
Ha igazságot, és
valóságot
Akarsz azonban, találsz a
borban.
Megtudod szépen, mi lakik
szivben.
Fájdalmid ellen, te csak
szüntelen
Torkod öblögesd, borod
hörpögesd,
Ez az orvosság, csupa
boldogság.
Lám, én gond nélkül vagyok s
bú nélkül
Igyál, ne igyál: elvisz a
halál;
Minden hangzatban, bort tölts
torkodba.
207.
Elindula szent Péter
Rómába,
Botját veté vállára
haragába;
Botja végin
csutora,
Csutorában jó
bora.
S iszik, mikor
akarja:
Fülöpet is
kinálja.
208.
Oszlik, bomlik a
gond,
A ki ellene mond,
Csupa merő sült bolond;
Ha kulacs van a kezünkben,
Erő
tenyészik testünkben,
Öröm buzdul fel
keblünkben.
-172-
Kiki hát ugy
éljen,
Senkitől ne
féljen,
Bút soha ne
szemléljen.
Szokása ez a
magyarnak,
Örül vagy
szomorkodik:
De ázni kell az
agyarnak.
Igyunk hát,
barátom!
Mert ha én ezt
látom,
Öntöm belém a jó
nedvet,
Fütyölök és
tánczolok,
Ettől kapok én jó
kedvet.
209.
Kis csupor, nagy
csupor,
Mindegy, ha nincs benne
bor;
De az anyókám
megtölti,
Ha a csaplárost
felkölti,
Kis csupor, nagy
csupor,
Mindegy, ha nincs benne
bor.
Kis pohár, nagy
pohár,
Mindegy, ha üresen
áll,
De az anyókám
megszánja,
Ha a tütüt
megkivánja;
Kis pohár, nagy
pohár,
Mindegy, ha üresen
áll.
Kis kupa, nagy
kupa,
Mindegy, ha, ha, ha, ha,
ha!
-173-
De az anyókám süt és főz,
Mig
fejébe nem üt a gőz,
Kis kupa, nagy
kupa,
Mindegy, ha, ha, ha, ha,
ha!
210.
Kis csupor, nagy
csupor,
Mit ér, ha nincs benne
bor;
De ha jó borral van
teli,
Azt a torok könnyen
nyeli.
A viznél jobb a
ser,
De a sernél jobb a
bor.
Németnek kell a
ser,
Magyarnak kell illyen
bor.
Illyen bortól
felhevűlni,
Annyit tesz, mint
üdvezűlni.
Ettől gyulad
bennem
Barátság,
szerelem.
211.
Asszúszőlős
átalag,
Oh be régen
láttalak,
Kedves alak!
Ha még egyszer rád ülök,
A mig csak fel nem dülök,
Rajtad
ülök.
-174-
212.
Igyunk barátim,
csendesen,
Vágtat az idő
sebesen;
A pohár hadd
kerülgessen.
Sült lúd járjon az
utczában,
Ugorkát tartván
szájában,
Ezt kiáltsa, gi, gá, gá,
gá.
Az ökör sülve
sétáljon,
Két csipején kulacs
álljon,
Térdig a borban
mászkáljon.
Jaj be okosan
találta,
A ki a borfát
plántálta,
Mádot is közé
fundálta.
Segítsünk szegény
ászokon,
Meglehet, hogy még a
rokon
Sirba hurczolnak
azokon.
213.
Milliom teringettét,
lencsét!
Nem hittem ezt a
szerencsét.
Megváltozott már
sorsunk,
Jobbra fordúlt a
dolgunk.
Velem is foly
vigabban,
Nem leszek mindig
búsan,
-175-
Fütyülök és tánczolok,
Kedvem
szerint mulatok,
Hejje, hujja, hujja,
ju!
Nosza tehát töltsed
teli,
Mert a torkom vigan
nyeli,
Ha nyelvünket
megoldja,
A tüdőnket
gyulasztja.
Éljen házi urunk
hát,
Mert ő az, ki illyet
ád.
Hejje, huja, hujja,
ju!
Oh be édes, oh be
nedves,
Ez az ital, oh be
kedves,
Ollyan mint a
muskatal,
Volna csak sok
palaczczal!
Tartanánk egy jó
napot,
Elhínók rá a
papot.
Hejjehuja, hujju
ju!
Éljen Eger, a jó
város,
Mellynek bora tiz
krajczáros.
Megtöltjük a
kulacsot,
Veszünk hozzá
kalácsot,
Elűzzük tőlünk a
bút,
Rikkantunk rá
ujjujut.
214.
Még három holnapos koromban
feltettem,
Hogy a kulacs mindig
strázsáljon mellettem.
-176-
Addig
iszom, mig a
Fogam ki nem
ázik;
Tőle vérem
melegűl,
Szemem
szikrázik.
Ha én a pinczébe jó kedvvel
lemászok,
Hol kétszáz hordó bort
nyögve tart az ászok,
Addig iszom,
mig a
Fogam ki nem ázik,
S a szőlőmag bennem
Majd ki nem csirázik.
215.
Hej pajtás, igyunk, igyunk
hát!
Ha megborosodunk, majd jól
elaluszunk.
Örömibe,
Röptibe,
Majd
megfogjuk a fecskét,
Öleld meg a
menyecskét.
Csak öleld meg gyenge
piros két orczáját,
Vedd kedvesen
kölcsön adott szép csókját,
Tudod,
aztán mit?
Idd a borodat,
idd!
Mind bolond az, a ki
busúl,
Szomjazzon most a röst, de
örüljön a bölcs,
Örömibe,
Röptibe,
Majd megfogjuk a fecskét,
Öleld meg a menyecskét.
-177-
Csak
öleld meg gyenge piros két orczáját,
Vedd kedvesen kölcsön adott szép csókját,
Tudod aztán mit?
Idd
a borodat, idd!
216.
Igyunk egy pohár bort jó
egészségért,
Barátság, társaság
hosszas voltaért,
Nosza hát
hörpentsünk egyet,
Töltsünk,
csöppentsünk,
Poharakat emelgessünk
és üresítsünk,
Száraz, fáradt torkunk
igy nedvesítsük.
Ezer jót kivánok úri
gazdánknak,
Ki bennünket tart s vall
jó barátinak.
Soha pénze vagy buzája
el ne fogyjon,
Csapra vétetett
hordója vég nélkül folyjon,
Háza s
egészsége meg ne romoljon.
Tisztes úri háza szerencsés
legyen,
Hív élete párja sokáig
éljen;
Gyermekitől, cseléditől minden
rosz muljon,
Ingó bingó vagyonából
senki ne birjon,
Bút ne tapasztaljon,
se kárt ne valljon.
Szinte ugy éljen ez úri
társaság,
Kit meg nem bántott e vidám
nyájasság,
Szerencse jobb szárnya s
karja legyen vezére,
Ki ellene kél ne
legyen semmi ereje,
Mint lud,
gágogjon nyelve, gégéje.
-178-
Többször is kivánom, hogy
megtörténjen,
Hogy ez úri háznál jó
kedvünk legyen.
Testi lelki
épségünkben egymást láthassuk,
A kit
talán balsors érend, vigasztalhassuk,
Gazdánk barátságát viszonozhassuk.
Sok jókat kivánok
házasszonyunknak,
Kérem hogy ismerjen
jó barátjának,
Se köténye se
szoknyája el ne szakadjon,
Tyukja,
ludja télen, nyáron egyaránt tojjon.
217.
Teli szivünk örömmel, rajta
vigadjunk,
A keservnek örömmel, most
utat adjunk.
Rajta, rajta, rajta hát,
rajta vigadjunk,
A keservnek örömmel
most utat adjunk!
Kilencz peták, hat garas, és
egy poltura,
Éljen köztünk boldogul e
háznak ura,
Rajta, rajta,
sat.
Gyöngyvirág, szép kikirics, és
galagonya,
Éljen ma is, holnap is, e
ház asszonya.
Rajta, rajta,
sat.
Kilencz veréb, hat kakuk, s
egy parti fecske,
Éljen minden szép
leány, és szép menyecske.
Rajta,
rajta, rajta hát, rajta vigadjunk,
A
keservnek örömmel most utat adjunk!
-179-
218.
Addig kell a vasat verni, a
mig tüzes;
Semmit sem ér azon
erszény, a melly üres.
Belé kell hát
tenni, ugy lehet kivenni,
Ha
szükséges.
Nehéz ugyan pénzt szerezni, az
is igaz,
De könnyü azt elkölteni, még
igazabb.
Meg kell hát kimélni, ugy
lehet költeni,
Ha
szükséges.
Igaz ugyan, hogy némellyek
könnyen kapják,
De ollyanok azok
közül könnyen hányják;
Csak azt
veszik észre, hogy nincsen az erszényben,
Ha szükséges.
Jó bor terem Badacsonba, de
Budán is,
Somlyai sem alább való,
talán jobb is.
Igyál hát barátom,
tőled nem sajnálom,
Ha
szükséges.
219.
Éljen, a ki most iszsza
ki
Borát a poharából,
Éljen, a ki nem vonja ki
Magát a barátságból!
Éljen minden jóban
járó,
Akár szegény, akár
báró.
-180-
Éljen minden vig mulatság,
Éljen
a barátság!
220.
Isten áldjon pajtás, nékem
megbocsáss,
Kivánom istentől, vig
napokat láss,
Velem együtt, veled
együtt, holtom után,
Holtod után
mennyországot láss, láss, láss.
Adja isten többször is,
másszor is,
Hogy igy megviduljon
köztünk a komor is,
Más egészségeért,
a magunk hasznára
Ereszszük ezt a
bort a többek utjára.
Adjon isten sok pénzt, bort,
buzát, pecsenyét,
Éltesse városunk új
vejét és menyét.
Éljen a barátság
köztünk s a szerelem!
A ki engem
szeret, igyék egyet velem.
221.
Egészséggel, pajtás, nekem
megbocsáss,
Kivánom, istentől minden
jókat láss.
Velem együtt, veled
együtt,
Holtom után, holtod
után,
Menyországot láss, láss,
láss.
-181-
222.
Igyál pajtás, jó a
szállás,
Jó borunk van, jó
barátunk.
Van jó gazdánk,
gazdasszonyunk,
Hajts, hajts, hajts,
hajts, hajts, hajts,
Nosza pajtás, te
is hajts!
223.
Muzsla alatt egy nagy
tó,
Kinek neve Duna,
Az alatt van egy nagy fa,
Kinek neve fűzfa,
Ottan vagyon egy nagy hal,
Kinek
neve harcsa. –
Tartsa isten,
tartsa,
Ki a bort
felhajtja!
Tartsa isten,
tartsa,
Ki a bort
fölhajtja.
Egymást
szeretőket
Az ur isten
tartsa!
Éljenek azok,
A kik igazok!
A kik
nem azok,
Legyenek
gazok.
Adjon isten minden
jót,
Diófábul koporsót.
-182-
224.
Éjjel iszom, nem
aluszom,
Nappal korhely, nem
dolgozom.
Mikor iszom, nem
haragszom,
Az rózsámról
gondolkozom.
Ökör iszik kellve, ember
barátságért;
Be jó bor ez, gazda! be
jó szőlő hozta.
Az ur isten áldja
meg, a ki ezt kapálta,
A ki ezt
hozatta, a ki azt megiszsza!
Iszsza
már, iszsza már,
Kend is iszsza már,
Kend is –
szamár!
225.
Adj kezembe egy pohár
bort,
Kezdjük el az előbbi
sort;
Ez a pohár majd
kiürül,
Minden gondom belé
merül.
226.
Jerünk, menjünk
vendégségbe,
Három hétig tart egy
végbe,
Vigyünk el egy rosta
vizet,
A nagy harang majd
megfizet.
-183-
Czini czini! Péter
bácsi,
Köll-e kendnek a kis
Klárcsi?
Czini czini!
hegedűszó,
Szép asszonynyal lakni be
jó!
Hejje hujja, szüröm
ujja,
Tele vagyon
mogyoróval,
Piros almával,
dióval.
Tarka szoknya vagyon
rajta,
Egy igazi magyar
fajta.
Kanaán földérül
hoztuk,
Mint a nyúlat, ugy
nyomoztuk,
Igen is kedvünkre
való,
Méltó érte a
foglaló.
Megfogtuk már a
galambot,
Verjük neki a
dorombot,
Adjuk neki a sült
czombot.
Légy te gyöngyöm és
kedvesem,
Nappal, éjjel
feleségem.
Már ittunk, ettünk
eleget,
Hagyjuk itt a
vendégséget,
Köszönjük a
vendégséget,
Isten áldja meg
kendteket.
227.
Viz, viz, viz!
Nincsen ollyan viz,
Mint a körösviz,
-184-
Harcsa,
potyka lakik benne;
Szép leányka
fördik benne;
Csak nincs ollyan
viz,
Mint a
körösviz.
Bor, bor, bor!
Nincsen ollyan bor,
Mint a magyar bor!
Ezt barátság
poharában,
Szürcsölgessük vig
óránkban,
Mert nincs ollyan
bor,
Mint a magyar
bor!
Bor, bor, bor!
Nincs ollyan rosz bor,
Mint a * * bor;
Ollyan fojtós
vaczkor íze,
Mint kénköves fördő
vize;
Csak nincs olly rosz
bor,
Mint a * *
bor.
228.
Adjon isten bort, buzát,
egészséget,
Országunkban
békeséget!
Tele legyen mind az
itcze,
Mind a pincze, mind a
bolt;
Hogy ne legyen
köntösünkön
Semmi ringyrongy, semmi
folt.
Adja isten, hogy magyar
hazánknak,
Szolgálhasson mind a
német, mind a tót,
Mint az előtt
régen volt.
-185-
Ez az a szőlőtőkének a
leve,
Bor ennek a neve,
Édes volt a leve,
Zöld volt a levele;
Kit
kapafokkal koczogtattak,
Görbe késsel
sanyargattak,
Tölgyfába
szorítottak,
Mogyorófával
körülkanyarítottak.
Ez az elmebódító,
ruha-rongyosító,
Ma vigasztaló,
holnap szomorító.
Igyunk az elment
gólyákért,
Az itthon maradott
verebekért,
És az egész tanácsnak
egészségiért.
229.
Kezdetben az ur isten a bort
teremtette,
Az emberi nemzetnek
élelmére tette,
Hogy tőle kedve
legyen, vele képesen éljen,
Az ostoba
állatoktól különözve éljen.
Légyen,
légyen, légyen,
Az állatoktól
különözve légyen.
230.
Czifra pohár, veres
bor,
Mindjárt rám kerül a
sor,
Mindig iszom
ollyankor,
Mikor rám kerül a
sor.
-186-
231.
Isten hozzád, édes
eszem,
Már ma hasznodat nem
veszem.
Kiöntlek ürge
módjára;
Bornemiszák
bosszujára.
232.
Adjon isten minden
jót!
Bort, pecsenyét, olcsó
sót.
A lengyelnek sok
borsót,
Ellenségnek
koporsót.
Adjon isten
egészséget,
Magyarok közt
békeséget.
Bort, pecsenyét,
egyességet,
Szép és jó
feleséget.
-187-
NEGYEDIK KÖNYV.
-188-
-189-
HARAMJA ÉS PUSZTAI DALOK.
233. ZÖLD MARCZIRÓL.
Hideg szél fú észak
felől,
A lelkem is fázik
belől.
Gyere elő a szép
karton
Paplan alá, szivem,
Márton!
Becskereki,
Becskereki,
Talán elárultál
neki.
Ha ravasznak
gondolnálak,
Örökre
megátkoználak.
De te nem vagy rosz
emberem,
A lelkedet ugy
ismerem,
Más árula el
engemet,
Vagy megfogták
kedvesemet.
Addig várlak még,
Mártonom,
Mig ezt a szöszt le nem
fonom.
Ha el nem jősz
akkorára,
Mást kötök fel a
rokkára.
-190-
Már utolsó orsó
járja,
Hogy szivem szivedet
várja,
Szól a kakas
viradtára,
Gyere házam
ablakára.
Ki zörgette az
ajtómat?
Talán meghallotta
szómat,
Gyere Marczim,
bebocsátlak;
Oh de tiszta szivvel
látlak.
234.
Borulni látom az
eget,
Egy terhes felhő
fenyeget.
Fú a szele
Fegyvernekről;
Reszketek a
menykövektől.
Kértem Marczit az
egekre,
Hogy ne menne
Fegyvernekre,
De nem hajlott
kérésemre,
Bánatot hagyott
szivemre.
Mikor a végbucsút
vette,
Száját az én számhoz
tette,
Megcsókolt még
utoljára,
Ugy üle fel
fakójára.
Oh szerelem tiszta
jele!
Millyen forrón
megölele!
Oh te szivem véd
angyala,
Csókod csupa szinméz
vala.
-191-
Háromszor tért vissza
lova,
Mig hordozta ide, s
tova,
Érzette tán
szerelmünket,
Szerencsétlen
esetünket.
Elment, s tudom
mostanába
Nem takar be
bundájába,
Hová hajtsam bús
fejemet,
Ki melegít fel
engemet?
Ha Zöld Marczim veszni
talál,
Ragadj el engem is,
halál!
Hadd veszszek el, mert az
élet
Nála nélkül csak
itélet.
235. ZÖLD MARCZI.
A madár elnyugszik zöld fának
ágain,
Vad kecske aluszik kőszikla
ormain,
De én nem alhatok, éjjel nem
nyughatok,
Kedves galambomnak
paplanos ágyain.
Hortyogat kedvére róka a
lyukában,
Pihen az oroszlán setét
barlangjában,
Kell nekem szenvednem,
vég nélkül epednem,
Heves vármegyének
mély árestomában.
Vigan ugrál bárány halmokon,
völgyeken.
Csikó tölti kedvét a
széles réteken.
Én pedig fejemet,
elbágyult testemet,
Zokogva lehajtom
e büdös helyeken.
-192-
Sokaknak még igen sokszor
megvirrad még,
Sokakat megvidít
kékellő magas ég,
Zöld Marczinak
talán holnap már utolján,
Megvirrad
utolszor; az nagy szörnyüség.
Feljön még az nap is arany
sugárival,
A hold is feltetszik ezüst
fáklyáival.
Nap nappal, hold éjjel
nekem már nem jő fel;
El vagyok
temetve örök éjszakával.
Isten hozzád világ, elhagylak
tégedet,
Nem kedvelem többé
gyönyörűségedet,
Az akasztófában,
társaim sorában,
Fogom felejteni
csalóka képedet.
236.
Lám megmondtam Angyal Bandi,
ne menj az
Alföldre,
Csikósoknak, gulyásoknak közibe,
Közibe.
Mert megtanulsz lovat lopni
ízibe,
Izibe.
Majd ugy kerülsz a vármegye kezibe,
Kezibe.
Mikor kezdi Angyal Bandi a
lovát
Nyergelni,
Czifra csikós kantárjával fékelni,
Fékelni.
-193-
Kurta süveg a fejében,
módosan,
Módosan,
Fejér fátyol a nyakában, bokrosan,
Bokrosan.
Czifra bunda válla hegyét
nyomitja,
Nyomitja,
A sallangja lába fejét boritja,
Boritja.
Rajta van az arany rojtu
gatyája,
Gatyája.
Slézsiából van az matériája,
Riája.
Alabastrom az homloka nem
márvány,
Nem márvány,
Fekete két szemöldöke szivárvány,
Szivárvány.
Mikor megyen Angyal Bandi
tanyára,
Tanyára,
Ama gyönge borjuhus vacsorára,
Csorára.
Rajta üte Göncz városa
megfogni,
Megfogni,
A két kezét kötéllel is megkötni,
Megkötni.
Akkor kezde Angyal Bandi
bámulni,
Bámulni.
A szinében egészen elváltozni,
Változni.
-194-
Megkötözik Angyal Bandit
kötéllel,
Kötéllel,
Ugy kisérik fel Kassára, fegyverrel,
Fegyverrel.
Egy itcze viz, egy font kenyér
a Bandi
Számára.
Harmincz három fontos vasat kezére,
Lábára.
237. SOBRI JÓZSI
NÓTÁJA.
I.
Somogyvári kis
erdőben,
Sobri Józsi jó
időben;
Nyirott haja, gyolcs
gatyája,
Sárga sarkantyus
csizmája.
Sobri Józsi az
erdőben,
Rejpa Rézi az
ölében;
Magát avval
vigasztalja,
Sobri Jóskát
csókolgatja.
Sobri Józsi derék
gyerek,
Paripáján selyem
nyereg:
Egyik felöl a
puskája,
Másik felől a
baltája.
Sobri Józsi hires
zsivány,
A kit fogni minden
kiván,
Hires dupla
fegyverével
Szembe szállna
ezerével.
-195-
Sobri elment
vándorlani,
Elébb tovább
fosztogatni;
Elébb tovább
fosztogatni,
Ugy akar
meggazdagodni.
II.
Sobri Józsi a
csárdában,
Maga iszik a
korcsmában,
Tele itcze a
kezében,
Karolina az
ölében.
Karolinka
fejkötője,
Izeg mozog a
kendője,
De nem az ő pénze
ára,
Sobri Jóska vette
rája.
Karolinka
csalatkozik,
Ha Sobri Jóskába
bizik.
Mert mindenki csak azt
mondja,
Hol van Sobri, hogy
elfogja.
Sobri Józsi meg azt
mondja,
Hogy hat megye meg nem
fogja.
Pedig akasztófa
vége,
Nem tart mindig
legénysége.
238.
Hires vitéz az a
Sobri,
Bátor gyerek
Milfai.
Jó vigyázó a
Mogor,
Strázsát áll a Pap
Andor.
-196-
Ezek négyen
akarják,
A megyét
felforgatják.
A gazdagot
pusztitják,
De a szegényt nem
bántják.
Vagyon pénzek
mindenre,
Szegény
segitségére.
Sok kincseket
gyüjtenek,
Koldust is
megsegitnek.
Kávéházban
mulatnak,
Erdőben
sétálgatnak.
Esznek, isznak
vigadnak,
A búnak helyt nem
adnak.
Hintón járnak, nem
gyalog,
Rózsa, Vidám a
lovok;
Ezeket ha
megcsapják,
Tesznek sebes
vágtátást.
Paripára
felülnek,
Hol akarnak, ott
lesznek.
Minden embert
szeretnek,
Uton is
eleresztnek.
Nem is félnek
senkitől,
Semmi fegyveres
néptől.
Mert a fegyver nem
fogja:
Kanász volt Sobri
atyja.
Hol akarnak, ott
dulnak,
Papoknál pénzt nem
hagynak;
Sem gyujtanak, sem
ölnek,
Sok emberrel jól
tesznek.
-197-
Ha pandurok
keresik,
Azokat csak
nevetik.
Ha a pandurt
meglátják,
Csutorával
kinálják.
Magokhoz oda
hivják,
Szalonnával
kinálják;
Vigan együtt
mulatnak,
Barátságot is
isznak.
Nem félnek ők
senkitől,
Csak a nagy ur
istentől.
Azzal is
kibékülnek,
Mert huszárokká
lesznek.
Ott sem lesznek
utolsók,
Ütközetben
hátulsók.
Harczolnak ők
igazán,
Igaz katona
módján.
Hogy ha pedig
meghalnak,
E világból
kimulnak;
Hirök, nevök
fenmarad,
Mert vitézül
harczolnak.
* * *
Kivált Sobri
Józsinak.
239.
Hej, huj! Sobri
pajtás,
De régen nem láttuk
egymást.
Hej, huj! ha nem
láttuk,
Csak hogy jó hirét
hallottuk.
-198-
Hej, huj! Sobri
pajtás,
Hogyan tetszik a
vándorlás?
Hej, huj! nem jól
tetszik,
Mert kedvesem halva
fekszik.
Hej, huj! Sobri
pajtás,
Endőréden3)
mi a szokás?
Hej, huj! az a
szokás,
Diszlik a
szeretőtartás.
Hej, huj! Sobri
pajtás,
Micsoda ott az a nagy
ház?
Hej, huj! Sümeg
város,
Ott lakik a
komiszáros.
240. BUGA JAKAB
ÉNEKE.
Mit busulsz, kenyeres, midőn
semmid sincsen?
Jó az isten, jót ád,
légy jó reménységben.
Kinyilik az idő
majd a jó tavaszkor,
Hová két szemünk
lát, oda megyünk akkor.
Hogy ne busulnék én, én édes
pajtásom,
A tömérdek gondok
uralkodnak rajtam;
Gondolkodásim közt
se nyugtom, se álmom,
Lelkemet is
bennem csak alig találom.
Kivan az oldalam, rongyos a
dolmányom,
Hátam lapiczkáját veri a
kalpagom,
-199-
A
tömérdek folttul nehéz a nadrágom,
Zsiros ködmönkém is alig van nyakamon.
Lábárul lovamnak lehullott a
patkó,
A ki még rajta van, az is csak
kotyogó;
Patkó nélkül pedig megromlik
a jó ló,
A szegény legénynek az is
nem igen jó.
A köpönyegemben sok kárt tett
az eső,
Uj mondérhoz pedig a
reménység késő.
Van még egy
tarsolyom, de az is csak végső,
Az
vigasztal mégis, hogy bajom nem első.
A farkasbőrömnek lekopott a
szőre,
Palaczka, pókháló a szögön
belepte.
Nem csalogat engem ifjúság
öröme,
Mert szennyes az ingem, nincs,
ki fehérítse.
Ej kurva az anyja! élek, a
mint élek,
Kivetem hasamat a jó
verőfénynek.
Csak ugy dohányozom,
mikor megéhezek,
Több szegény
legénynyel én is eltengődek.
241.
Kecskeméti
csárdában,
Három betyár
magában,
Ugy megiszik
bujában,
Kiforditott
bundában.
Egyik fújja
nótáját,
Hogy elfelejtse
búját,
-200-
Félre veti bundáját,
Pengeti
sarkantyúját.
Másik kiált: hozz több
bort!
Mert nem emleget ma
tort,
Ha nem éri öreg
kort,
Rúgja lábával a
port.
A harmadik csak
hallgat,
Szemeivel
pillogat,
Néha sohajt, és
jajgat,
Torka orvost
kivángat.
Nosza tölts nékem is
még,
Mert a torkom ugy
megég,
Oh be jó izű
vendég!
Ugy megszeretlek, hogy
még!
Hallod-e, te
szolgáló?
Körmöljön meg a
holló,
A viz nem ide
való,
Bor a
szivvigasztaló.
Vizet tisztán nem
iszom,
Véle a bort sem
rontom,
Köszönje, ha
megmosdom,
Elég néki, azt
mondom.
Nosza lányka, hozz hát
még,
Mert a torkom ujra
ég,
Fogadom, nem lesz
elég,
Ha ötször hozol is
még.
-201-
242.
Meg vagyok én búval
rakva,
Mint a borízű
almafa;
Kettő három terem
rajta,
Mégis terítve az
alja.
Csötörtökön
viradóra,
Ültem a
bánathajóra.
Tiz órakor
lefeküdtem,
Egy piczint
elszenderedtem.
Szemeimet
felvetettem,
Három hajdu állt
előttem.
Kérdem tőlök: mit
kerestek?
Talán én értem
jöttetek?
Érted jöttünk,
megkötözünk,
Város házához
vitetünk,
Letétetünk a
tömlöczbe,
A tömlöcznek
fenekére.
Felizentem a
birónak,
Oldozza fel két
karomat;
Ne örüljön
rabságomnak;
Holtig alázom
magamat.
De a biró ezt nem
tette,
Inkább jobban
megköttette.
Szegény árvát, senki sem
szán,
Ha csak szeretője
talán.
-202-
243.
Szépen szól a fülemüle kis
madár,
Éjjel, nappal hallom a
dadogását;
Csak előben vigasztalom
magamat,
De hátulról bánom
csalatásomat.
Hej! most megbántam
cselekedetemet,
Barátimnak
számlálgatom ezeket:
Hogy soha roszat
ne cselekedjenek,
Én utánam prédára
ne essenek.
Harmad napra visznek engem
veszteni,
Nekem apró lépéseket kell
tenni.
Harminczhat ember négy
szögletet formál,
Gondolkozom, messze
van-e a halál.
Oda érek vesztőpadom
helyére,
Sirom is meg van már ásva
előre,
Széttekintek, de nincsen az
kedvemre,
Kis angyalom forog nekem
eszembe.
Pej paripám arra vagyon
szoktatva,
Többet szalad éhesen, mint
jól lakva,
De ha én még felülök a
hátára,
Sokan néznek a fölházból
utána.
244.
Tizenhat esztendős
voltam,
Mikor lopni
elindultam.
Loptam harminczhárom
lovat,
Még sem pöngetem a
vasat.
-203-
Ha a főbiró
háborgat,
Lopok neki egy pár
lovat.
Beállítom
udvarára,
Még meg is hí
vacsorára.
Teli a zsebem
bankóval,
Az istálóm lopott
lóval.
Eladom a lopott
lovat,
Veszek rajta igaz
lovat.
Van is nekem egy
szijhátu
Fakó lovam, kese
lábu.
Ki huszonnégy óra
alatt
Debreczentül Pestig
szalad.
245.
Mikor még én kicsin
voltam,
Csikós, gulyás bojtár
voltam,
Felfeküdtem a
halomra,
Onnan néztem le
bajomra.
Éjszakának
idejébe
Rám tör egyszer a
vármegye.
Ki baltára, ki
fokosra,
Ki két águ
vasvillára.
Én se vettem azt
tréfára,
Felugrottam a
sárgára.
Bevágtam a csurgó
várba,
A galambom
udvarába.
-204-
Nyisd ki babám, az
ajtódat,
Nézd meg sárga
paripámat.
Csikóskantár a
fejében,
Barna legény
tetejében.
Ajtót nyitott az én
babám,
Beszöktetett rajta
sárgám.
Leugrottam a
sárgáról,
Csókot kaptam a
babámtól.
246.
Az alföldön csikós
vagyok,
Debreczenből lovat
lopok.
Felhágok egy magas
hegyre,
Onnan nézek
Debreczenbe.
Nyisd ki rózsám, a
kapudat,
Hadd vigyem be a
lovamat.
Szénát adj neki,
abrakot,
Az urának vetett
ágyat.
Nem szánt, vet az égi
madár,
Mégis eltartja a
határ.
Én sem szántok, se nem
vetek,
Mégis bú nélkül
élhetek.
247.
Árva, Csanád, Borsod,
Heves,
Engem a vármegye
keres.
-205-
Engem a vármegye nem szán,
Mert
sok csinyt tettem a pusztán.
Sok
jármot tüzre rakattam,
Sok hámot
szegre aggattam.
Csötörtökön
viradóra,
Találtam egy pej
csikóra.
Éjfélig mindig
kergettem,
Hajnalra már
felnyergeltem.
Azon hajtottam hat
tinót,
Mind a hat galambszinű
volt.
Most már kérik sok jó
pénzért,
Hatvanhat ezüst
tallérért.
De a csikó nem
eladó,
Nem a hadnagy alá
való.
Mert a hadnagy ha rá
ülne,
Sok szegény legényt
megtenne.
* * *
Azt az órát
megátkoztam,
Mikor első lovat
loptam.
Tudtam én azt, nem
sokára
Jutok az
akasztófára.
248.
Kezemben a csákány
nyele,
Éjjel nappal járok
vele,
Keresem a tér
mezőket,
Megcsipem az
átmenőket.
Holló károg utam
elé,
Varju követ minden
felé,
-206-
Kezemben a csákány pereg,
De
arczomon köny csepereg.
Czifra csárda éji
tanyám,
Csaplárosné, édes
anyám,
Mért vezettél e
vágásra?
Felkötnek már az
ágasra.
249.
Rongyos csárda, nincs
teteje,
Zsidó asszony lakik
benne.
Zsidó asszony! a
lelkedet!
Hová tetted a
pénzedet?
Tetejiben a réz
kongó,
Fenekin van a sok
bankó.
Közepében arany,
ezüst,
Arra kérlek, főbe ne
üss.
250.
Batonyai hármas
határ,
Érted lettem, k…a,
betyár.
Viselem a betyár
nevet,
Szenvedek érted
eleget.
Olly hideget, olly
meleget,
És olly sok
záporesőket.
Sok hideget, sok
meleget,
És sok rágalmazó
nyelvet.
-207-
Ne szeressen senki
mélyen,
Mert nem tudja mire
mégyen,
Örömei mind
elmulnak,
Víg napjai
beborulnak.
Én szerettem ollyan
mélyen,
Minden rólam példát
végyen.
Én vagyok az igaz
árva,
Ki magánosan jár
sirva.
Azt iratom
koporsómra:
Zárj be gyászos
sirhalmomba,
Itt nyugszik egy
szerencsétlen,
Kit megcsalt egy
hűségtelen.
251. HORTOBÁGYRÓL.
Oh te zsiros
Kanaán,
Hortobágy
melléke!
Be sok szegény
legénynek
Édes anyja vagy
te.
Kenyeret adsz
kezébe,
Pénzt az
erszényébe.
Nincsen itten
drágaság,
Mert nem tót ország
ez;
Kedves nálunk a jó
bor,
Mert magyar ország
ez,
Oh be áldott ország
ez,
Nincs hasonló ehez!
-208-
252.
Oh földi Kanaán,
Európa édene!
Természet tárháza,
Mindennek
mindene.
Mert te beléd
zárkozni
Kivánatos
fogság,
Mert határaidon
túl
Nincs igaz
boldogság.
253.
Be van az én szűröm ujja
kötve,
De nem tudod pajtás, mi van
benne.
Az egyikben aczél, kova,
tapló,
A másikban száz forintos
bankó.
Ha megunom magam a
pusztába,
Kapom magam, megyek a
csárdába.
Parancsolom a
korcsmárosnénak,
Hogy hozzon bort a
borivójának.
Azért mondják nekem az
irígyek,
Ihatom bort, mert loptam
eleget.
Kurv az anyja! azt felelem
vissza:
Hogy van annak, a ki meg nem
issza.
254.
Szegény legény vagyok
én,
Vásárokra járok én.
-209-
Csikót,
tinót lopok én,
Csak ugy éldegélek
én.
Szegény legény vagyok
én.
Nincs nekem több
jószágom,
Csak egy barna
galambom,
Ha ő véle
lehetek,
Véle
enyeleghetek,
Minden bút
elfelejtek.
Nem bánt engem más
baja,
Legyen kenyere,
vaja;
Van nekem egy kis
tanyám,
Ott lakik barna
rózsám,
Van kenyerem,
szalonnám.
Ha setét felhők
megül,
A holdvilág
földerül,
Paripámra
pattanok,
Vigan egyet
rikkantok,
A tanyára
nyargalok.
Itt barna rózsám
karja,
Ha vállamat
takarja,
Szegénységem
megvetem,
A világot
nevetem,
Mert én csak őt
szeretem.
255.
Édes anyám szült engem a
világra,
Világra.
Három biró, szolgabiró – ej, haj!
Bajára.
-210-
Kocsmárosné, már én többet nem
iszom,
Nem iszom,
Mert én kendnek igen sokkal, ej, haj!
Tartozom.
Három itcze bor árával
tartozom,
Tartozom.
Hatvan három itcze borral, ej, haj!
Tartozom.
Rója fel a réz fokosom
nyelére,
Nyelére,
Hogy itt ivott kanász bojtár, ej,
haj!
Hitelbe.
Majd ha aztán igen sokkal
tartozom,
Tartozom,
Megfizeti én helyettem, ej, haj!
Galambom.
256.
Hozz bort,
korcsmárosné,
Megadom az
árát.
Ha én meg nem adom,
ihajnár!
Megadja galambom,
igazán!
Kocsmárosné, de czifrán
jár,
Egy itcze bort köszöntsön
rám.
De vizet ne töltsön
bele,
Mert szerelmes leszek
bele.
-211-
257.
Nincsen széna, nincsen
abrak,
Édes lovam, agyon
csaplak.
Bőrödet zsidónak
adom,
Ugy nem lesz rád semmi
gondom.
Mi hasznod van a bőr
árán,
Ha nem ülhetsz lovad
hátán?
Ne üss agyon, édes
gazdám,
Kitelelek
árpaszalmán.
Édes lovam, ne
buslakodj,
Lesz még neked jó
abrakod.
Ha a rózsámhoz
elviszel,
Selyem kötőjébül
eszel.
258.
Deres a fű, édes lovam, ne
egyél,
Inkább engem a rózsámhoz
elvigyél.
Vigy el engem, édes lovam,
odáig,
Hogy ne fájjon az én szivem
sokáig.
Ott lesz széna, ott lesz
abrak, elégség,
Neked, édes fakó
lovam, vendégség.
Itthon vetek egy
abrakot, elég lesz,
A rózsámnál majd
egy helyett kettő lesz.
-212-
259.
Szennyes ingem, szennyes
gatyám,
Mezőségen lakik
anyám.
Nincsen fája, nincs
hamuja,
Nincsen, mivel
megszapulja.
A kinek nincsen
rózsája,
Szennyes inge és
gatyája.
Mosd ki, rózsám, legyen
tiszta,
Ajtód előtt foly a
Tisza.
260.
Ugy ég a tüz, ha
lobog,
Ugy élek én, ha
lopok,
Ha nem lopok,
cserélek,
Még sem igazán
élek.
Ugy ég a tüz, ha
lobog,
Ugy élek én, ha
lopok.
Nem vagyok én szent
lélek,
Hogy én igazán
éljek.
261.
Pej paripám patkószege de
fényes,
Madarasi csárdás lánya, de
kényes,
Bodor haját illegeti
vállára,
Száz talléros kendőt tesz a
nyakára.
-213-
Madarasi csárda előtt van egy
fa,
Elrugtassunk kedves pajtás, mink
oda;
Ott mulassunk a szép lánynyal
kedvünkre,
Felvidítja ő a mi bús
szivünket.
Felnyergelem paripámat
ízibe,
S berugtatok a gulya
közepébe.
Kiszakasztok tizenhárom
darabot,
Kocsmárosok, ti is
gazdagodjatok.
Paksust kérnek személyemtől,
de hamar;
Elmultam én harmincz
esztendős immár;
Nem félek én ez
életben senkitől,
Leesküszöm a
főbirót helyéből.
262.
Pej paripám patkószege de
fényes,
Kocsmárosnénk szőke lánya de
kényes,
Száz talléros arany függő
fülében,
Száz forintos selyem kendő
kezében.
Elunta már pej lovam a
koplalást,
Harmad napig nem evett egy
harapást,
Van már széna, van már
abrak, ehetsz már,
Engemet szép
szeretőmhöz vihetsz már.
Felülök a sárga lovam
nyergébe,
Beballagok a kovács
műhelyébe,
Mig a kovács pej lovamat
patkólja,
Kis angyalom két orczámat
csókolja.
-214-
263.
Ó bort iszom, fenyőfával
tüzelek,
Pej paripám az álláson
enyeleg.
Pej paripám patkószege de
fényes,
Szomszédomban egy szép leány
de kényes.
Hat forintos selyem kendő
nyakába,
Elől vagyon hunczutkája
levágva.
Az a legény, ki a haját
neveli,
Bársonyos kalapja alá
felteszi.
264.
Nagy a világ, végtől végig
bujdosom,
De babámat felejteni nem
tudom.
Megállj, fakóm, bundámat
leterítem,
Megálmodom, látom-e még
kedvesem.
265.
Kiforditom,
beforditom,
Mégis bunda a
bunda.
Hej bunda a
bunda,
Juhászbunda a
bunda,
Mégis bunda a
bunda.
Leterítem a
bundámat,
Mégis bunda a bunda,
stb.
-215-
Ha megázik is a
bunda,
Mégis bunda a bunda,
stb.
Ha rongyos is a
bunda,
Mégis bunda a
bunda.
Hej bunda a
bunda,
Juhászbunda a
bunda,
Mégis bunda a
bunda.
266.
Itthon van-e a
kanász,
Vagy a felesége?
Nem kell nékem a kanász,
Csak a felesége.
Tüzre teszem a
kanászt,
Melegszem is
nála,
Ha megunom
magamat,
Pipát gyujtok
nála.
Elszalada egy
disznó,
Kilencz
malaczával,
Utána ment a
kanász,
Üres
tarisznyával.
Hücs ki, disznó, a
buzából,
Ne edd meg a
buzát;
Mert a buza
derága,
Száz forint az
ára.
-216-
267.
Mikor, szürét
nyakába
Vetve, csapat
disznóját
Terelgeti
Marczi,
Huss után! Siska
te!
Csak azt
emlegeti.
Dudája is kezében
van,
Tilinkóját veri,
Iszik reá jó bort.
Huss után! Siska te!
Megint azt
pengeti.
Megint reá
rivalkodik:
Huss után! Siska
te!
Galambom is nem tom
hogyan
Van, jaj szegény!
Huss után, Siska te!
Mikor lenyugszik a
nap,
Igy készti
disznóját,
Teregeti
nyáját:
Huss után! Siska
te!
Barna galambom
felé.
268.
Debreczeni kerek
erdő,
Lakik abban szarvas
kettő.
Debreczeni
gulyáslegényt
Kilelte a hideg,
szegényt.
-217-
Nem őrzöm én már
gulyádat,
Sem a czifra
marháidat,
Itasd meg, barna
galambom,
Ne szomjazzon az én
barmom.
Kettős falu az én
hazám,
Abban lakik az én
anyám,
De sok leány
feleségem,
Egyhez sincsen
reménységem.
Zsiros az én ingem
ujja,
Nincs galambom, ki
szapulja,
Zsiros ing és gatya
rajtam,
Ki a mennykő kapna
rajtam!
269.
Én vagyok a petri
gulyás,
Én őrzöm a petri
gulyát.
A bojtárom vizen,
sáron,
Magam a paplanos
ágyon.
A csikósnak jól van
dolga,
Egyik lórul a
másikra,
De a juhász, mint a
kutya,
Egyik dombrul a
másikra.
270.
Nem bánom, hogy paraszttá
születtem,
Csak azért hogy gulyássá
lehettem.
Eb cserélne cserép
palotával,
Vagy életet közvényes
nagyurral.
-218-
Kis királyság az én
állapotom,
Igazgató törvény bunkós
botom.
Országom az egész
baromjárás,
Nagy potentát egy révbeli
gulyás.
Hat bojtárnak vagyok
fejedelme,
Igy tisztelnek: gazd uram,
ő kelme.
Gulya keríti be
cserényemet,
Hat komondor estrázsál
engemet.
Magamban is helyén van a
lélek,
Sem zsiványtul sem vadtul nem
félek.
Ha szegény is, de magamé
vagyok;
Szolgálatba szabadságért
állok.
Mikor jobbágy kaszál, gyüjt,
azt mondom,
Urdolgára nincsen semmi
gondom.
Feles fűvel vagy arató
részszel
Nem gondolok, könnyebb élni
készszel.
Van ég alatt lakni
bátorságom,
Városinál nagyobb
szabadságom.
Mást nem bántok, engem
se bántson más.
Hajh! be boldog egy
révbeli gulyás!
Nem veszek rám posztó
köpönyeget,
Az és ellen ha zápor
fenyeget.
Kiforditom a bundámat
szőrrel,
Vagy készűlök a galléros
szürrel.
Ha látom a förgeteg
idejét,
Begyűröm a süvegem
tetejét.
Csak ugy nézem az időt
alóla,
Még a jég is visszapattog
róla.
-219-
Becsülöm én pásztori
gunyámat,
Nem cserélem szürömet,
bundámat
Tekintetes ur décz
bundájával,
Sem plebánus
reverendájával.
Gazdagságra nincs semmi
szükségem,
Van egészség, ahoz
eleségem.
Hord a gazda jó heti
kenyeret,
Főzeléket, szalonnát,
eleget.
Nem kell, nincs is sok drága
pogyászom,
Vetett ágyra kis székről
nem mászom.
Édes anyám szoktatott
padkára,
Nem is vágyok soha vetett
ágyra.
Még azt mondják, nincs
asztalom, székem,
Bárónak sincs
annyi, mint én nékem.
Enyim minden
halom, s álló partja,
Eszem iszom,
mikor kedvem tartja.
Ha tarisznyám vetem a
vállamra,
Velem jár, kel az
éléskamara,
Bogrács, veder, szolga,
fa, vaskanál,
Mindenem van; mi is
kell több annál?
Azért élek jól, mint hal a
vizben,
Vendégség van mindennap négy
izben.
Még sem szerzek gyomorgörcsöt
véle,
Mert a trakta mindig csak
egyféle.
Hajnal előtt kitörlöm a
csipát,
Fohászkodás után gyujtok
pipát.
Szemlélődöm gulya közt
sétálva,
Nincs-e hiba, nincs-e
megdézmálva.
-220-
Ha látom hogy nincsen semmi
hibám,
Alám gyüröm bőrszéknek a
bundám.
Kenyeremből karéjt
kanyarítok,
Rá fanyársrul szalonnát
pirítok.
Délben, ha kész bográcsos
ebédem,
Körűlülik vélem a
cselédem.
Ugy jól lakom forditott
kásával,
Mint egy goróf husz harmincz
táljával.
Ebéd után ha rám jön az
álom,
Gyepen vetett ágyamat
találom;
Jobban nyugszom bokrok
árnyékában,
Mint beteg ur fűszeres
ágyában.
Hevertemből ha kelek
frissülve,
Elballagok danolva,
fütyülve.
Gulyámat sétálva
legeltetem,
Az itató felé
terjengetem.
Vizmeréssel mozgatom
testemet,
Megujitja vizmerés
éhemet.
Majd tarhonyát eszem
vacsorára,
Osztán gyujtok tüz mellett
pipára.
De azért hogy illy együgyün
élek,
Szép szint, erőt pappal sem
cserélek.
A melly uram nem hiszi,
tisztelem,
Tessék gyepen megbirkozni
velem.
Bár szegődjék más ennél jobb
bérre,
Bábolnára vagy
Mezőhegyesre,
Mi megélünk révbeli
pusztában,
Erdős János ur
szolgálatában.
-221-
Mert annak ad isten, a kit
szeret,
Illy jó gazdát, illyen jó
kenyeret.
Házamban is ez az utolsó
sor,
Haj, be boldog egy révbeli
pásztor!
271.
Lóra csikós, lóra! elszaladt a
ménes,
Csak egyedül maradt a pányván
a nyerges.
Nem tehetek róla, mert meg
vagyok fogva,
Ott az öreg bojtár,
adjon számot róla.
A tömlöcz feneke
az én vetett ágyam,
Annak két oldala
az én hálótársam.
A tömlöcz teteje
takaródzó párnám,
Kigyók, békák szeme
világitó gyertyám.
Nyujtsd be rózsám,
nyujtsd be, fehér kezkenődet,
Hadd
törülgessem le sürű könyeimet.
272.
Hej lóra, csikós,
lóra!
Be van a ló
hajtva,
A biró udvarán,
Ihaja!
Szól a csengő
rajta,
Igaz a.
Hej hadd szóljék, hadd
szóljék,
Zsebembe a
tallér;
-222-
Én voltam
Gemeren,
Ihaja!
A hires gavallér,
Igaz a.
Hej ismerem a
hangját,
Volt is a
kezembe,
Tugári vásáron,
Ihaja!
Fizettem meg
érte,
Igaz a.
273.
Vajjon ki kiabál
Ama zöld erdőbe?
Talán a galambom
Lovát hajtották
be.
Ej hadd hajtsák, hadd
hajtsák,
Hadd fizessen
érte,
Mert a piros
hajnal
Tilalomban
érte.
274.
Ha csak egy lovad
van,
Ne tarts annak
szolgát,
Ha szép szeretőd
van,
Viseld annak
gondját.
-223-
Nem ér az a béres
Három pipa dohányt,
Ki minden hajnalban,
Ihajnár!
Keresi az
ökrét,
Igaz a.
Nem ér az a
kocsis
Három veres
hagymát,
Ki minden
hajnalban,
Ihajnár!
Keresi a lovát,
Igaz
a.
Nem ér az a leány
Három piros almát,
Ki a legény mellett,
Ihajnár!
Összehuzza
magát,
Igaz a.
275.
Most jöttem én
Károlybul,
Károly nevü
városbul.
Szilaj csikót
hajtottam,
Babám, be
elfáradtam.
Vesd meg, rózsám, az
ágyat,
Gyönge testem
elfáradt.
Teríts alám
lepedőt,
Párnát is tégy vagy
kettőt.
-224-
Terítek is, teszek
is
Selyem párnát, hatot
is,
Melléd fekszem magam
is,
Ha szeretsz is, ha nem
is.
276.
Hej pajtás, be
nevetem
A világ
bolondságát,
Nem adnám
érette,
Erzsi
majorságát.
Egy darab
kenyeremet,
Egy darab
szalonnámat
Ha megeszem,
félre
Vágom a
kucsmámat.
Majd délben, ha jól
lakik
A nyájam, haza
megyek,
Egy két dézsa
tejet
A rózsámnak
fejek.
A gondok nem
hervasztják
Mosolygó két
orczámat,
Fütyörészve
szivom
Kis kurta
pipámat.
Nincs gondom
patikára,
Hej! inkább
Zsuzsikára,
Turót, vajat
nyomó,
Friss
gazdasszonykára.
-225-
Árnyékkal
kedveskedik,
Minden cser, bükfa,
gyertyán,
Maga a
természet
Kanapét rak
alám.
Hej! ez a mi
templomunk,
Hej pajtás a
természet,
Ennek pompás
fala
Napkelet,
enyészet.
Nincs ollyan
gyönyörűség,
Hej heted hét
országon,
Mint mi nekünk
cseveg
A nagy
bükfaágon.
Egy szóval
paradicsom,
Hej a pásztor
tanyája,
Mert ehez el nem
hat
A világ
lármája.
Jer pajtás, köszöntsük
meg,
Hej ama dicső
papot,
A ki káplánaul
Tartja a nagy napot.
277.
Magamban nevetem
Az egész világot,
Nála jobb szeretem
A
magánosságot.
-226-
Vigan eszem,
iszom,
Mert nincs semmi
pöröm,
Éjjel jól
aluszom,
Reggelre vár
öröm.
Minden
pásztortársam
A legjobb
emberem,
Örömest
felosztom
Véle a
kenyerem.
Nincs olly szép
éneklés
Heted hét
országban,
Mint a rigók
tesznek
Mátra
oldalában.
Tolvajok,
gyilkosok
Nem férnek itt
hozzánk,
Ha csak a
farkasok
Nem ütnek mi
reánk.
Majd délre jól
lakik
Nyájam, s haza
megyek,
Egy két dézsa
tejet,
Kedvesemnek
fejek.
Kihajtok délután,
S vigan furulyázok;
Gyapjas nyájam után
Jó kedvvel
sétálok.
Árnyékkal
kinálgat
Minden hárs
engemet;
A puha pázsiton
Nyugtatom testemet.
-227-
Csak az az én
rózsám,
A kurta
szoknyában,
Benne lakik
szivem,
Melle
hullámjában.
Ollyan vagy te,
Pere,
Mint az engedelem,
Piros két orczádon
Játszik a szerelem.
Hol vagy hát,
kedvesem!
Nyájam már
bezártam,
Nélküled a
mezőn
Szivszakadva
jártam.
278.
Hej amaz az én
rózsám,
Ama hosszu
szürben,
Szép asszony
jószágát
Őrzi a
mezőben.
Hej amaz az én
rózsám,
Ama nagy
bundában,
Juhokat
hajtogat
Ama
barázdában.
Hej hajtsd előre
rózsám,
Be nehezen
várom,
Piros két
orczádat
Csókolni
akarom.
-228-
Mert ollyan vagy te
rózsám,
Mint az
engedelem,
Piros két
orczádon
Játszik a
szerelem.
Hej, juhszélre
juhász,
Hej két oldalra
gulyás!
Ez az én
galambom,
Zsiros inges,
gatyás,
279.
Ha valaki vigan
él,
A juhász épen ugy
él.
Az erdőben, a
mezőben,
Sétál, pipál,
furulyál,
Billeg, ballag,
meg-megáll.
280.
Ha
gyönyörűségesen
Él valaki illy
frissen,
Élek juhász a
mezőben,
Legelnek nyájim
erdőben.
A hegyek
havasiban,
A vizek
forrásiban.
-229-
Mikor a nap
felvirad,
Sugárival
felhasad,
Juhaimat
kieresztem,
Kivezetem,
legeltetem.
Harmatos fűvön
járok,
Zöld pázsiton
sétálok.
Fülemilék
zengését,
Gerliczéknek
nyögését
Hallgatom, kik
vidámitják
Szivemet is
megujitják.
Bolond, a ki
restelli,
Hallgatni nem
kedvelli.
Ürgelyukba
botomat,
Reá teszem
bundámat,
Szürömet alám
terítem,
Testem reá
helyeztetem.
Egyet kettőt
aluszom,
És jó izűn
megnyugszom.
Kuvasz őrzi
testemet,
Nem féltem én
lelkemet.
Ha aluszom, reám
vigyáz,
A nyáj mellett vadra
csatáz.
Oh gyönyörű szép
élet!
Kit az isten igy
szeret.
Jobb, szeretőm
főzése,
Mint urak
csemegéje,
Nem cserélnék meg
urakkal.
Sem nagy süvegű
papokkal.
Asztalát fel nem
váltnám,
Azt jobbnak nem
tartanám.
-230-
Királyok
koronáját,
Nem kivánom
pálczáját,
Jobb a juhászbotom
annál,
Országok
birodalmánál.
Már juhaim
sétálnak,
Az akolnál ott
hálnak.
Az egész nap
hévséget
És szörnyű
melegséget,
Szenvedek sok
árnyékokat,
Hives szeles
fuvásokat.
Sétálok
dudolgatva,
Vagy sippal
sipolgatva.
281.
Amoda egy virág, érzem az
illatját,
Szeretem a szagát, de
legjobban magát.
Megfújom sipomat a
hegy oldalában,
Hallod-e, galambom,
vászoli utczában?
Hallom rózsám,
hallom, róla nem tehetek,
Gyönge
szavaidra oda nem mehetek.
282.
Egy cseppet se
siessünk,
Itt a csárda,
étessünk.
Csárda mellett a jó
forrás,
Itt esik a jó
itatás.
-231-
Itt a kónyi
határon,
Csősz leszek én a
nyáron,
Leteritem
búndámat,
Veregetem
pipámat.
Ki egy pipa dohányt
ád,
Nem hajtom be a
lovát,
Sem a lovát, sem
magát,
Sem a szarvas
marháját.
283.
Nem kell nékem
köpenyeg,
Nem illet az
engemet.
Zsiros bunda kell
nékem,
Az melegít fel
engem,
Eszem adta.
Ha én juhász
lehetnék,
Zsiros bundát
vehetnék,
Vennék is rá két
csatot,
Egy kisebbet, egy
nagyot,
Eszem
adta.
Hat lovam van a
hámba,
Magam leszek
kocsisa,
Ugy megyek a
rózsámhoz,
Tudom, hogy vár
magához,
Eszem
adta.
Nagy gazda volt az
apám,
Nagy gazdaság maradt
rám;
-232-
Hat ökörnek kötele,
Meg egy
vasvilla nyele,
Eszem
adta.
Hat ökröt
hajtottam,
Nagyot
sohajtottam,
Csálé csákó,
csálé,
Barna rózsám
felé,
Eszem adta.
-233-
ÖTÖDIK KÖNYV.
-234-
-235-
GUNYDALOK ÉS ROKON.
284.
Világ
haszontalanság,
Nincs benne
állandóság,
Uj módit
szereti,
Minden azt
kedveli.
A régi már nem
becses,
Nemmódi nem is
kedves.
Ha csak nem jó
térdhajtó
A dáma, nem
kaczagó,
Ha nem
vesztegető,
Vagy ha nem bő
költő,
Nem dáma, ha nem
koczkás;
Szégyen, ha nem
kikapós.
Arany csipkés
fejkötő,
Vagy az ezüstös
hajtő,
Van módi sokkal
szebb,
Sokkal
tisztességesb.
– – – – –
–
– – – – – –
-236-
A mente már nem
módi,
Lengyel mente a
módi.
A fáin kartonbul,
Ha készül gigánbul,
Nagyobb parádét teszen,
Kedvessége ugy lészen.
Csizma dámát nem
illet,
Hegyeseket nem
léphet.
Papucsot lábára,
Von lába ujjára,
S
pantoflit, férhez mehet,
Gavallérra
szert tehet.
Csunya szokott egy
szinben
Járni, csak egy
köntösben,
Nem illik
dámához,
Sem úri
rangjához.
Köntöst kell
változtatni,
A jót olcsón
eladni.
Nagyra vágynak a
lányok,
Kivált a
kisasszonyok.
Szegénynek nincs
becse,
Nincs nálok
kelete.
Parádéz már e
világ,
Paraszt lány is már rá
vágy.
Tiz órakor
felkelni
Módi,
betegeskedni.
Haját
frizérozni,
Magát
befesteni.
Nem tudja hogy
kelletlen,
Ifjak előtt
becstelen.
-237-
Most szentűl
imádkozni,
Templomot
gyakorolni,
Bibliát
olvasni,
Szégyen, jót
tanulni.
Ha nem kártyás, nem
koczkás,
Nincs becse, ha nem
hárfás.
Kár hogy az
asszonyokat,
Az eladó
lányokat,
Vásárra nem
hordják,
Kongatni nem
hagyják,
Próba-hetet
tölteni;
Ugy kéne
szegődtetni.
Kárán tanúl az
okos,
Addig senki nem
gondos,
Mig a lapos
guta,
Végső inség sulya,
Meg nem üti erszényét –
Más birja örökségét.
285.
A szörnyü ég alatt szörnyű
változások,
Istentelen ezer uj módi
szokások.
Az uj módi miatt sok
istorozások,
Méltán e világra
szállnak sok csapások.
E világ ördöggel vetett
szövetséget,
Német francziátul tanult
ördögséget.
Magyar is követi a rut
kevélységet,
A némettül kapott czifra
szegénységet.
-238-
Franczia is kevély, mint a
papa madár,
A tokos is pajkos,
kényes, mint az agár.
Magyar is
hasonló lett ezekhez immár;
Kecskeszőr parókát visel, babosan jár.
Ördőg-e, bagoly-e, magyar-e,
kicsoda?
Tehénpaczal fején, nem
tudni, micsoda.
Tarka, mint a szarka,
nem más hanem csoda;
Megszökne, ha
látná régi magyar Buda.
Nem tiszta madár az, ki
fészkét mocskolja,
Nem fehér hattyú
az, kinek tarka tolla.
Nem igaz
magyar az, kinek bugyogója,
Frizérezi
haját, bajszát borotválja.
Vajha láthatnátok, hajdani
magyarok,
Most a magyarokat, istenes
jámborok,
Könyet hintenétek, mint
sürű záporok;
Ki kankó, ki Jankó,
felemás sógorok.
Magyar kalpag helyett tettek
fel kaszkétot,
Hosszu mente helyett
huztak fel kaputot.
A veres nadrágon
cseréltek bugyogót,
Magyar csizma
helyett vontak német sarut.
Mégis tartja magát, mint
magyar gavallér,
Nem más, hanem csuda
maskara, himpellér.
Kár hogy eredeti
volt magyar nemes vér,
Iskolába fogja
magyar német pallér.
A szép magyar kontyot,
elhagyták a válot,
Igaz gyöngyös
pártát, ki diszesen állott.
Kardkötőd
letenni, fajtalan, nem szánod,
Kis
rövid mentécskéd tőled messze hagyod.
-239-
Nincs több, egy pendele,
bugyogóra vágy már,
Alig van kenyere,
mégis kávéra vár.
Czukrot, kávét neki
hitelben ad kalmár,
Mégis ritka, a ki
bugyogóra nem vár.
A sok módi irja a sok
leveleket,
Zálogba hányatja szép
örökségeket.
Eladatja velek szép
öltözetöket,
Szegényekké teszi
hajporos fejöket.
Ezt egyedül köszönd az
atyafiságnak,
A némettel kötött ezer
sógorságnak.
Ez oka számtalan
boldogtalanságnak,
Ez is lesz kárára
végre az országnak.
286.
Nincsen e világon semmi
állandóság,
Valami látható, minden
mulandóság.
Hajad fürtös
szála,
Melly rég szépen
álla,
Most csudaváz,
lárva.
Csinosan felkötött nadrágod mi
lelte?
Szabó derekadtól hónodig
emelte.
Ollyan vagy benn,
pajtás,
Mint gályán a
sajkás,
Vagy a ki sánczot
ás.
Kordován csizmádnak megnyulott
a szára,
Fel is emelkedett véle
együtt ára.
Csak most veszem
észre,
Hogy nagy kora
készre
Jött hozzánk,
szélvészre.
-240-
Gondolnád, hogy az lesz a
szabó kontója,
Vagy a komédiás
bilétmutatója.
Azonban egy,
kettő,
Öt, tiz, százas
betű,
A forint
jelentő.
Egy krajczár egyet tesz, de
már három kettőt,
A két tiz garasos
krajczárt tizenkettőt.
Nem tudom
számlálni,
Kivánnék
megválni,
Helyébe mást
látni.
Szabadíts meg tőle, magyarok
istene!
Mert ennek se sulya, se becs
nincsen benne.
Máskép is a
bankó,4)
Csak koldusnak való,
Kinek lába
nem jó.
287.
Módi jött be a
lányoknál,
Kivált a
kisasszonyoknál:
Kontyon hordják a
hajokat,
Érzik belől a
bajokat.
Újjas, mellény nem
szükséges,
Egy czicz kendő
elégséges.
Ahoz jár most a
gavallér,
Kinek nyaka csupa
puczér.
-241-
Elcsapták a
szoknyájokat,
Hordnak már most
viganókat,
Hej! gyönyörű szűz
virágszál!
Rád jobban illenék a
vál.
Kis lábadon piros
csizma
Szebb volna, mint czipő
rajta.
Magyarul is kevés lány
szól:
Jaj! mi lesz már a
világból!
288.
Nem vagyok én paraszt
ember,
Reám ugy
nézzetek;
Familiám s
nemzetemre
Bár
figyelmezzetek.
Bizonyos apám
volt,
Kiről anyám igy
szólt,
Hogy a fagyban aratáskor
megholt.
Eszem iszom
törzsökéből
Származtak
eleim,
Ezt mutatják a
korcsmákon
Adós
leveleim.
Apám akárhol
járt,
A vizben nem tett
kárt,
Evett, ivott, sok kinálást nem
várt.
Ez törzsöknek hogy én
vagyok
Egy igaz
magzatja,
Bizonyítja eztet
torkom
Gyakor
szomjusága.
Ihatnám
mindenkor,
-242-
Reggel és
éjfélkor,
Csak kaphassam, mindenkor
jó a bor.
Első része
czímeremnek
A jó káposztás
hús,
Ha szalonna nincsen
benne,
A szívem is már
bús.
Óh áldott káposzta!
Paradicsom hozta!
Áldott, a ki kolbászszal foldozta.
Másod része
czímeremnek
Ama jó
bosporos,
Melly ha nem lészen is
borsos,
Legalább csak
boros.
Mert bor nélkül
méreg,
Egye meg a féreg,
Annyit ér, mint ebnek a
fakéreg.
Harmadikát
czímeremnek
Hijják kaszás
lének,
Ezt tartják ám a
magyarok
Legjobb
ételöknek.
Valaki ezt
falja,
Ajakát megnyalja,
Kálvinista, mennyországnak
vallja.
Nemeslevél-pecsétemnek
A viaszát
tudni
Ha kivánod, nem
akarok
Én ebben hazudni:
Ez fordított kása,
Kinek nincsen mása;
Sczithiából
vagyon származása.
-243-
A borékja
levelemnek
Egy
katonabéles,
Kövér borjuvesével
tölt,
Jó vastag és
széles,
Oh drága
armális!
Becses uraknál
is,
Könnyen lehetsz ezzel
generális.
289.
Viczeispán, perczeptor,
főnotárius,
Főbiró, viczebiró,
komiszárius.
Hát az a sok mennykő
esküdt,
Hát az a sok mennykő
esküdt,
Arkhivárius!
Exaktor, inspektor, és a
tisztartó,
Számtartó, kasznárok és az
ispánok.
Hát az a sok kujon
hajdu,
Hát az a sok kujon
hajdu,
Falusi
birák!
Káptalan, esperes és
plebánusok,
Káplánok, mesterek és
harangozók.
Hát az a sok kámzsás
barát,
Hát az a sok kámzsás
barát,
És
mendikánsok!
Dekánok, tógások,
predikátorok,
Doktorok, orvosok, mind
huzó-vonók.
Hát az a sok fránya
borbély,
-244-
Hát az a
sok fránya borbély,
Patikárusok!
Kocsmáros és kelner, ugy
mészárosok,
Molnárok, birkások és
árendások.
Hát az a sok csalárd
legény,
Hát az a sok csalárd
legény,
És a
kalmárok!
Szénával, abrakkal, a sok
robottal
Ha nem szolgálsz, hátad
verik botokkal.
Hát az a sok fene
forspont,
Hát az a sok fene
forspont,
És a
porczió!?
290.
Gyerünk koma, a
korcsmába,
Igyunk falu
rovására,
Ne hajtsunk senki
szavára,
Vigyázzunk magunk
dolgára.
Én vagyok az öreg
biró,
Te kegyelmed a kis
biró,
Komám uram
törvénybiró,
Ő kegyelme
tanácsbiró.
Ha mi négyen együtt
ülünk,
Ki áll akkor mi
ellenünk?
Igazság van mi
előttünk,
Büntessük, ki áll
ellenünk.
-245-
Öreg biró
parancsolja,
Bort korcsmáros!
mondogálja,
Ródd fel falu
rovására,
Vess nagy pecsenyét
rostélyra.
Mondogálják ezt mind
egyig,
Legyünk itten mind
hajnalig,
Bátor világos
viradtig,
Holnap után
vacsoráig.
Közönségesen azt
mondják,
Teli torokkal
kiáltják:
Jó bor, jó bor! ingyen
adják,
Birság, koma, másra
rójják.
A rovásokat
olvassuk,
A jegyzéseket
lemossuk,
Korcsmárosnak
bemutassuk,
A nagy hordót
kifurassuk.
Ha az elfogy, mást
gondoljunk,
Holnap is mind
öszvetartsunk,
A községre törvényt
lássunk,
Valakit
megbirságoljunk.
Öreg biró gyülést
hirdet,
Törvénybiróval
fenyeget,
Tanácsbiró is
izenget,
Kis biró korsót
öblöget.
Seregesen azt
kiáltják:
Igazság, koma, a
birság.
Falubirák igy
találták,
Ezeket
megbirságolták.
-246-
Öreg biró azt
kiáltja:
Lassan, lassan oda
hátra!
Nem kell annyi pintes
korsó,
Csak egy kilencz itczés
flaskó.
Bortul mindnyáján
dudolnak,
Seregestül
rikongatnak,
Teli torokkal
kiáltnak,
Mint a bakok, ugy
ugrálnak.
Ki ez éneket
szerzette,
Nevét versekbe nem
tette,
Irigy nyelvektől
féltette,
Jobb, hogy inkább
elrejtette.
Ezek pedig mind
igazak,
A mik itten irva
vannak,
Én ezt köztök
megpróbáltam,
Köztök dőzsölni
meguntam.
A ki nem hiszi,
próbálja,
Menjen csak közikbe
innya,
Ezeket igaznak
mondja,
Nem hazudtam, azt
megvallja.
291.
Ki mit szeret, ha nem szép is,
kedves az annak,
Bizonyitja ezt
példája a pipásoknak,
Kik szüntelen
pipázni ugy szeretnek, hogy –
Noha
attól a szájok ollyan büdös, hogy!
-247-
Igy nem csak a pipásokról
lehet szólani,
Mert több példákat is
lehet ehez toldani.
Lám, sokan bort
inni ugy szeretnek, hogy –
Noha attól
azután olly bolondok, hogy!
Vajjon micsoda szépség van a
portubákban?
Vagy annak szüntelen
való felszivásában?
Mégis sokan azt
felszíni ugy szeretik, hogy –
Noha
attól az orrok olly förtelmes, hogy!
Mi lehet utálatosabb a büdös
husnál,
Vagy a tóban ugrándozó
hitvány békánál?
Mégis sokan azt enni
ugy szeretik, hogy –
Noha mások látni
is ugy irtoznak, hogy!
Sok szép férfi rút asszonyt
vesz feleségül el,
Sok szép asszony
rút férfinak adja magát el.
Mégis a
szép a rutat ugy szereti, hogy –
Noha
más ezen dolgot ugy csudálja, hogy!
Ebből tehát tanúlságul vedd
magadnak azt,
Hogy ha más nemszépet
szeret, te ne csudáld azt.
A mit te
szeretsz, más azt ugy utálja, hogy –
A mit pedig te utálsz, ugy szereti, hogy!
Mi lehet ennek oka, talán azt
kérded,
Az, hogy nem egyez meg véle a
természeted.
Ennél ha többet kivánsz,
majd azt mondom, hogy –
Vak vagy,
mint a szeretet, ez olly igaz, hogy!
292.
Mostan hevertemben egy dolgot
mondanék,
Dolgom iránt arra mert igen
rá érnék,
-248-
Ha a
fejér sereg meg nem haragudnék,
Róluk
egy éneket majdan énekelnék.
Ha hétfőre kelvén, kender
munkát tészesz,
Egész esztendeig mind
csak beteg lészesz.
Aprólék marhádban
igen sok kárt vészesz,
Elveszik
tehened hasznát, azon vesztesz.
Köz példában szokta fejér nép
mondani:
Kedden, szerdán két nap soha
se jó fonni;
Sőt azon napokon nem jó
motólálni,
Mert az ollyan fonal nem
jól fog megkelni.
Csötörtökön illyen magyarázat
vagyon,
Hogyha este fonnak, ördög
örűl azon,
Ott sok üres orsót hány be
az ablakon,
Rettenetes zörgést
támaszt a padláson.
Pénteken kenderre nem jó igen
nézni,
Keze lába, ki fon, meg fog
zsugorodni.
Szombaton szokták jól a
rokkát eldugni,
Hétfőn, kedden,
szerdán rá érnek keresni.
Tehát jó fejér nép! igy vagyon
dolgotok,
Hogy egy héten hat ünnepet
tartsatok,
A kender munkának ellene
mondjatok,
A konyhán belőle jó tüzet
rakjatok.
Rosz ember volt, elsőben ki
csinált orsót,
Megérdemlett volna
teste metélve sót.
Nem érdemlett
volna meg, hidd, egy szem borsót,
Áldott ember volt, ki csinált pintes korsót.
-249-
293.
Doktornak jó
lenni,
Mindenkihez menni
Van jusa,
Most látom
én,
Kutya baja!
Menyecskék, lánykák pulsusát
tapintja,
Panaszit a szűzeknek
kihallgatja.
Kicsi piczi
kacsója
Gyönge verését
hallja,
Tüzbe jön a doktor
is,
Kezébe nyomja,
tralala!
De hogy mondok, bolond
volnék lemondani
E
hivatalról.
Doktornak jó
lenni,
Mindenhez menni
Van jusa,
Most látom
én,
Kutya baja!
Menyecskék, leánykák pulsusát
tapintja,
Panaszit a szüzeknek
kihallgatja.
294.
A fejét hagyta a tudósoknak, a
kakas.
Él, hadd éljen, éldegéljen, a
kakas.
Körmöndön, dön,
dön,
Szőrösdön, Füsdön,
Sárosdon.
Hajma,
répa, retekmag.
-250-
A nyakát hagyta
kálvinistáknak, a kakas.
Él, hadd
éljen, éldegéljen, stb.
A torkát hagyta a kántoroknak,
a kakas.
Él, hadd éljen, éldegéljen,
stb.
A szivét hagyta a leányoknak,
a kakas.
Él, hadd éljen, éldegéljen,
stb.
Zuzáját hagyta a legényeknek,
a kakas.
Él, hadd éljen, éldegéljen,
stb.
A lábát hagyta az utasoknak, a
kakas.
Él, hadd éljen, éldegéljen,
stb.
Taréját hagyta küraziroknak, a
kakas.
Él, hadd éljen, éldegéljen, a
kakas.
Körmöndön, dön,
dön,
Szőrösdön, Füsdön,
Sárosdon.
Hajma,
répa, retekmag.
295. VÉN LEÁNY
PANASZA.
Be kár, be kár nekem a pártát
viselnem,
Egyedűl magamnak feküdnöm,
felkelnem.
Igy jaj immár
megvénülök,
Senkitől nem
melegülök.
Jaj kinaim
nagyok,
Hogy még leány
vagyok.
-251-
A két x-et már tudom rég
meghaladtam;
Mégis az átkozott
pártában maradtam.
Nincs szivemnek
reménysége,
Hogy valaha
felesége
Valakinek
legyek,
Igy jaj már, mit
tegyek?
Sokan komendálják, hogy legyek
apácza,
De inkább szeretnék én lenni
anyácza.
Százszor inkább férjhez
mennék,
Hogysem apáczává
lennék.
Nem szoktam
kordához,
Az
ebugattához.
Valamit csak tudtam, mindent
megpróbáltam,
Vásárban, piaczon
eleget sétáltam.
De én arról mit
tehetek,
Hogy menyasszony nem
lehetek?
Most is azt
siratom,
Hogy csak itt
hagyatom.
Legény e világon boldogabb nem
lenne,
Mint ki párta helyett főkötőt
rám tenne.
Egyedül szavátul
várnék,
Mint parancsolná, ugy
járnék;
Hiv szivvel
szeretném,
Soha meg nem
vetném.
Az uram számára tyukot, ludat,
kácsát,
Mindennap sütnék én vajban jó
pogácsát.
A tenyeremen
hordoznám,
Mint a szamár, ugy
dolgoznám.
Éjjel
takargatnám,
Nappal
csókolgatnám.
-252-
Ő csak ülne otthon, magam a
mezőre
Eljárnék szénáért, fáért az
erdőre.
Árpáját is
lekaszálnám,
Lova gyanánt
elnyomtatnám.
Csak férjhez
mehetnék,
Férjre szert
tehetnék.
Hogy pedig ezeket én mind
végbevinném,
Arról hitelemet
papirosra tenném.
Kezem
keresztvonásával
Erősítném
rántásával,
Csak asszony
lehetnék,
Kontyra szert
tehetnék.
Oh sok búra termett, búra
termett párta!
Szivemet, fejemet a bú
általjárta.
Hogy a szélvész ragadna
el,
Vagy a tatár hajtana
el.
Ne látnám szinedet,
Ne hallnám hiredet.
296.
Mi légyen a
házasság,
E világi
párosság,
Noha nem
próbáltuk,
– Még eddig megálltuk
–
De ugy halljuk, hogy
bajos,
Szegény legénynek
jajos.
-253-
Ezt mindenek
megvallják,
Valakik
tapasztalják.
Addig él
kedvére
A legény,
kényére,
Mig meg nem
házasodik,
Öszve nem
párosodik.
De ha feleséget
vesz,
Magának sok bajt
szerez.
Gondja
szaporodik,
Pénze
takarodik.
Laposúl az
erszénye,
Fogyatkozik
reménye.
Házát miként
tarthassa,
Társa kedvét
láthassa,
Mind azon
törődik;
Esze tekeredik.
Még álma is abból áll,
Bár feleségével hál.
E bizonynyal nem
csuda,
Mert a mit még nem
tuda,
Az asszony
tudtára,
Esze bunkójára,
Adja az ő férjének –
Igy nő baja szívének.
A gazdasszonynak kell
tűz,
Ha nincs, tudd meg, hogy
kiűz.
Ütéssel ha teli,
Már kedvét nem leli,
Panaszszal lát dolgához,
Haraggal szól urához.
-254-
Asztal, ágy, szék és
fogas,
Mellyel tálast
támogass,
Házad
ékesítse,
A kancsót
kerítse.
Mert ha különben
lészen,
Asszony kedvet nem
vészen.
Tükör házban ha
nincsen,
Mellybe belé
tekíntsen,
Már morog
magában,
Dúl, fúl
haragjában.
Mert fél, hogy éri
szégyen,
Ha háta félre
mégyen.
Házad előtt ha tót
jár,
Már ohajt, mint a
tatár,
Csipkét, más
egyebet,
Tudja ördög, mi
ebet.
Parancsolja, hogy
vegyél,
Másként veled
fölcserél.
Ülő rokka
unalmas,
Az ujjának
ártalmas.
Pergőt kell hát
venned,
A kedvét igy
tenned.
Hogyha helyben nem
találsz,
Biz a vásárra
sétálsz.
Jaj! hát még a
konyhára,
Több kell, mint a
szobára.
Mert ha nincs, majd lesz
per,
Nem kettő, de ezer.
Ha minden szerszámod nincs,
Bár szemébe se tekints.
-255-
A konyha légyen
derék,
Mellyen térjen tál, s
fazék.
A rántást és
főzést,
Mosogást és
sütést,
Hol kedvére
tehesse,
Ételét
készíthesse.
Tűzhelyen ha nincs
katlan,
Az asszony
irgalmatlan.
Azon ha nincsen
üst,
Kedve múlik, mint a
füst.
Ha nincs lánczon a
bogrács,
Mindjárt azt mondják: niksz
tájts.
Bögréknek,
fazekaknak,
Tányéroknak,
tálaknak
Hely legyen, igen
jó,
Tűzhelyen vasfogó.
Lapát, dézsa, meszelő,
Sajtár, furó, reszelő.
Tekenő, szita,
rosta,
Dagasztó láb,
borosta,
Sürű is
szükséges,
Legyen
elégséges.
Hordó, veder a
kutra,
Tyúkborító a
sutra.
Kicsin kalán, nagy
kalán,
Álljon a konyha
falán.
Bors, sáfrán, szegfü,
só,
Gyömbér is, ha van,
jó,
Malozsa és mandola,
Ni! asszony mit gondola!?
-256-
Pemet, piszkafa,
orsó,
Szénvonó, túri
korsó
Soha nincsen elég,
Törik, pusztul mindég,
A gazdát igy fogyasztja
Az
asszony gondolatja.
Hát még bölcsőt hol
veszel?
Pedig csak arra
esel.
Addig ürög, forog,
Hol örül, hol morog,
Mig rengő pad nem lészen,
Arra
egy bölcső készen.
De ki győzné
számlálni,
Eszével
feltalálni
Az asszony
szükségét?
Eb a
legénységét!
Ne is próbáld, mert
felsülsz,
Jobb bizony csak mellé
ülsz.
297.
Mi legyen a
házasság,
A világi
mulatság,
A kik aztat
próbálták,
Avagy
általvizsgálták,
Csak azt mondják,
hogy jajos,
Szegény legénynek
bajos.
-257-
Gazdasszonynak kell
háztűz,
Ha az nincs, neki nagy
bűz.
Pinczében és
kamrában,
Szobában és
konyhában,
Légyen hát
elégséges,
Valami csak
szükséges.
Házad előtt ha tót
jár,
Ugy kiált, mint a
tatár,
Végy csipkét, vagy
tekenőt,
Csuprokat, vagy
serpenyőt.
Lakat, kulcsok
kellenek,
Gyüszü, tű, s más
illyenek.
El kell menned
vásárra,
Költened a
ruhára.
Kell kapcza és
czipellő,
Faczipellő, az nem
kő.
Kell egy módis
kezkenő,
Az lesz ám a
bökkenő.
De még ám a
konyhában,
Több kell mint a
szobában.
Szita, rosta,
mozsár,
Kell szakajtó,
kosár,
Piszka, lapát, pemét
–
Azt sem termi a
szemét.
Lyukas kalán,
lyukatlan,
Lábas edény,
lábatlan,
Nyárs, rostély,
szapuló.
Hát még a
tökgyaluló,
Sodró deszka,
reszelő,
Dagasztó szék,
meszelő.
-258-
De még egyem hátra
van,
Az ám még a nagy
bajom,
Kimondani
átallom,
El nem
titkolhatom.
Még arra is kell
mennem,
Hogy bölcsőt is kell
vennem!
298.
Elment a kisasszony,
Trézi,
Kölcsön üres zsákot
kérni,
Hogy asszony anyja
küldötte,
A magáét
kiégette.
Tekintetes szomszéd
asszony!
Azért küldött anyám
asszony,
Ha egy üres zsákot
adna,
Ma bengézni
kisétálna.
Kisasszony lelkem! csak egy
van,
Az is az urfi alatt
van,
Ha kiveszem, felkel, majd
sir;
Éhes, mindjárt kenyeret
kér.
Pedig már egy falat
sincsen,
Tegnap kértem egyet
kölcsön.
A lisztünk is már
elfogyott,
Hombárunk is
összerogyott.
Majd hát, tekintetes
asszony,
Hoz kenyeret anyám
asszony,
Ha felkel is János
urfi,
Kenyérrel kell
csititgatni.
-259-
Csak ne bántsa, kérem
szépen,
Mert mezítelen van
épen;
A gatyáját
meglugoztuk,
Még tegnap róla
lehuztuk.
Ugy kötöttük be a
zsákba,
Hogy szegényke meg ne
fázna.
Mert nincs néki több
gatyája,
Zsákon van hosszu
párnája.
Zsákunk nincs, tavaly
eladtuk,
Az árát is bálban
hagytuk.
Az urfinak nagy kedve
volt,
A sok serbe majd bele
holt.
299.
A kert alatt szürke
ló,
Behajtotta a biró.
Ugy megrugta a birót,
Harmad napra meg is hót.
Szegény biró! de kár
volt,
De jó huzó vonó
volt.
A szegénytől
elhúzta,
A gazdagnak
odadta.
Örüljetek
parasztok,
Megholt a ti
birótok.
A mit nem
gondoltatok,
Kipótolta a ti szürke
lovatok.
-260-
300.
Minapában
Debreczenből
Bécs felé
utaztam,
Pajtásimmal beszéd
közben
Pipára
gyujtottam.
Annyi német jött
előmbe,
Hogy rémülék
seregébe.
Kérdém: pajtás! mi nemzet
ez?
És hová sietne?
Ő felelé: mind német ez,
A kutyaszülötte!
Békanyuzó kés
kezében,
Egy fillér sincsen
zsebében.
Te is pajtás, már
ezután
Bugyogóban
járjál,
Annak rühes
ránczaiban
Férgek után
piszkálj.
Nem lesz kalpag a
fejeden,
Sem kócsagtoll
süvegeden.
Nézd el pajtás, annak
hátán
A butyrot,
tarisznyát,
Buda felé hányja,
veti
A két görbe lábát.
Ez lesz urad isten után,
Ez szab törvényt már ezután.
Isten hozzád, már
ezután,
Szép zsinóros
nadrág!
Karmazsinból varrott
csizmát
-261-
Nem lát
Magyarország.
Mert gyűlöli a
németség,
Vigye ördög gonosz
lelkét.
301.
Amott amott a
korcsmában
Jó bort
mérnek,
Gyerünk édes komám
asszony,
Igyunk egyet.
Jaj be fáj a gyomrom,
Meghalok, ha nem iszom,
Komám
asszony.
Ördög bujjon az én
uram
Gégájába,
Minek iszik ollyan sokat
A korcsmába.
Hej bemennék, de
megver,
Az lesz nekem jó
reggel,
Komám
asszony.
Pedig ha a korcsmába
kell
Érte menni,
Négy öt pint bort magam is csak
Szoktam inni.
Mert
négy öt hat itcze bor
Leszivárog
mindenkor,
Komám
asszony.
Ördög bujjon szomszéd
asszony
Gégéjébe,
-262-
Minek
iszik ollyan sokat
A
pinczébe.
Kilencz itczés a
gyomrom,
Tizedikkel
megtoldom,
Komám
asszony!
302.
Meg ne mondja komám
asszony
Az uramnak,
Hogy eladtam a zabomat
A zsidónak,
Ha kérdi, azt mondja
kend:
Egy szemet se látott
kend,
Komám
asszony!
Van én nekem egy
kakasom,
Majd eladom,
Ha kérdi az én emberem,
Majd azt mondom:
Hogy a róka
megette,
Hogy valaki
elvitte.
Komám
asszony!
Egy két véka
kukoricza,
Még az nem
sok,
Látom én, hogy visznek el
még
Többet mások.
Jobb ma nekem egy, kettő,
Mint holnap tizenkettő.
Komám asszony!
-263-
Ördög bujjék az én
uram
Bocskorába,
Mért nem tudja hányszor mentem
A kocsmába.
Nincs a
fején annyi szál,
A hányszor
megcsaltam már.
Komám
asszony!
Elküldöm én a
lányomat
A kocsmába,
Hogy töltessen kilencz itczét
Csutorámba;
Kilencz
itczés a torkom,
Tizedikkel
megtoldom.
Komám
asszony!
Ördög bujjék komám
asszony
Ködmenébe,
Kilencz itcze pálinka fér
A zsebébe,
Tizediket
ugy viszi,
Attul fájul a
feji.
Komám
asszony!
Ördög bujjék komám
asszony
Bocskorába,
Mit csatangol éjjel nappal
A kocsmába.
Hogy a
fene egye meg,
Mikor szőrösödik
meg?
Komám asszony!
-264-
303.
Az én kötőm, az én
kötőm
Teveszőrbűl,
Anyám fonta, anyám fonta
Lencsefűbűl.
Fontam már én
eleget,
Három télen egy
singet.
Komám
asszony!
Elment a tyúk, elment a
tyúk
A vásárba,
Czipét venni, czipét venni
A lábára.
Megkötötték a lábát,
Nem
választhat topánkát!
Komám
asszony!
304.
Ne higy a
leányoknak,
Csalogató
szavoknak.
Csak a mig lát, addig
hív,
Illyen a leányi
szív!
Egy szóval
csalogató,
Adott szavát nem
tartó.
Csak a mig lát,
stb.
-265-
Szeretőt tart
ezeret,
Hiven egyet sem
szeret.
Csak a mig lát,
stb.
Egyszer veled
sétálgat,
Másszor téged
csúfolgat.
Csak a mig lát,
stb.
Meg is ölel, s
megcsókol,
Elfordulván
kicsufol.
Csak a mig lát,
stb.
Szivedhez addig
hajlik,
Mig szebbre
találkozik.
Csak a mig lát,
stb.
A mit néked mond
szája,
Szomszédban is azt
mondja.
Csak a mig lát,
stb.
Ne higy tehát
leánynak,
Lépes mézes
szavának.
Csak a mig lát, addig
hív,
Illyen a leányi
szív!
305.
Mikor én nőtelen voltam,
oda!
A sarkantyum azt peregte,
oda!
Sörre, borra, pálinkára,
oda!
Leányoknak pántlikára,
oda!
-266-
De mikor megházasodtam,
oda!
Az én patkóm azt kopogta,
oda!
Sóra, borsra, egy font husra,
oda!
Feleségemnek papucsra,
oda!
Hát most, hogy megöregedtem,
oda!
A bocskorom azt csoszogja,
oda!
Csisz el csosz el a
templomba!
Onnét meg a koporsóba,
oda!
306.
Rákos mezőn egykor, pesti
vásárkor,
Túl a Tiszán lévő csikós
bundástol,
Dudástul,
bundástul,
Három itcze finom borra
befordul.
Azt kérdezik az ottvalók
tréfábul,
Ha tudnak-e túl a Tiszán
magyarul,
Tiszán túl,
magyarul?
Felel nékik ezen csikós
tréfábul:
Túl a Tiszán iszik magyar
kulacsbul,
Jó paprikás húst is eszik
bográcsbul.
Tiszán túl,
bográcsbul,
Ugyan bizony helyesen van
magyarul.
Túl a Dunán iszik magyar
glázlibul,
A roszprádlit is megeszi
czintálbul.
Dunán túl,
glázlibul!
Ebugatta módon van ez
magyarul.
-267-
Korcsmárosné nálunk beszél
magyarul,
Itten pedig, a mint hallom,
németül.
Tiszán túl,
magyarul,
Nem is fér ki a német szó
torkábul.
Plebános és predikátor Tiszán
túl,
Orosz pap is predikál csak
magyarul,
Dunán túl,
németül,
Vagy ráczul, majd
megfúl.
307.
Tiszán túl, Dunán
túl,
Láttam én egy magyar
embert
Bundástul,
bundástul.
Tiszán túl, Dunán
túl,
Kérdem tőle, ha
tudna-e
Magyarul,
magyarul.
Tiszán túl, Dunán
túl,
Kenyeret sem tudok
kérni
Magyarul,
magyarul.
Tiszán túl, Dunán
túl,
Láttam magyart kávét
inni
Bográcsbul,
bográcsbul.
-268-
Tiszántúl, Dunán
túl,
Láttam magyart csirkét
enni
Czintálbul,
czintálbul.
Tiszán túl, Dunán
túl,
A dorogi
korcsmárosné
Majd megfúl, majd
megfúl.
-269-
HATODIK KÖNYV.
-270-
-271-
KOMOLYNEMŰEK S ROKON.
308.
Az ur isten minden
gyülésekben,
Jelen vagyon
törvénytételekben.
A birák közt
törvény-itéletben,
Kire kire
figyelmez mindenben.
Mint itéltek, mondja nagy
haraggal,
Ti földi birák, sok
álnoksággal?
Bünöst veszitek be
adománynyal,
Mit töltöztök hamis
birságokkal?
Igazat ti a
nyomorultaknak,
Itéljetek a szegény
árváknak.
Törvényben ne ártsatok
azoknak,
Ajándéka veszszen
gazdagoknak.
Szegényeket a
hatalmasoktól,
Szükölködőt bünösök
markától,
Mentsétek meg ti őket
azoktól,
Magatokat hamis
rovásoktól.
-272-
Istenek vagytok, az isten
mondá,
Ő képiben rendelt
szolgáivá,
Igazságot tenni
parancsolja,
Ti mindnyáján
vigyázzatok arra.
309.
Reménység az embert gyakorta
táplálja,
Strázsa istrázsáját
reménységért állja,
Erős hadat,
várat, ugyanazért szállja,
Hogy
pályafutását ő is megpróbálja,
Hol kiebb, hol belebb
halászhat a halász,
Távol puskájával
kerülget a vadász.
Lépet vet és lest
hány reggel a madarász,
Reménységért
hányja horgait a halász.
Tengeren a gályák ha
elszakadoznak,
Eloszlott deszkákhoz
sokan ragaszkodnak,
Noha ők,
szegények, szárazat sem látnak,
De jó
reménységért azokhoz kapkodnak.
Jó reggel vitézek ágyokból
fölkelnek,
Lovat abrakolnak, puskákat
töltenek,
Fegyvert, kardot kötnek,
harczra ugy készülnek,
A jó
reménységért csak nem elröpülnek.
Jó reggel a szántó nézi
taligáját,
Igazgatja vasát, éles
csoroszlyáját,
Elébe ragasztja
csikorgós tézsláját,
Ökrei nyakára
felteszi a jármát.
-273-
Oh boldog szerencse! engem is
jól biztass,
Kenyeret holtomig,
istenem, szolgáltass,
Te szent
országodra igaz utat mutass;
Ha meg
kell is halnom: lelkemnek irgalmazz.
310.
Felkel jó hajnalban a szántó
álmából,
Felserkenti magát pacsirta
szavából,
Könyörög istennek szives
indulatból,
Adja szép áldását földi
munkájából.
Elsőben a szántó nézi
taligáját,
Igazitja vasát, éles
csoroszlyáját,
Elébe ragasztja
sikoltós tézsláját,
Ökrei nyakára
felteszi igáját.
Azonban jó reggel elkezdi
munkáját;
Forgatja szép renddel
rendes barázdáját;
Szólitja ökreit,
szőkéjét, barnáját,
Dúdolja mellette
a szántó nótáját.
Haj villás! haj sudár! csákó,
szőke, barna!
Fordulj hamarsággal
csára, barázdára.
Vondogáld az igát a
gazda hasznára,
Tölthesse meg zsákját
szegények javára.
Ha most keseregve barázdába
lépünk,
S sirva a földébe buzamagot
hintünk,
De vagyon istenben ollyan
reménységünk,
Hogy megtelik nekünk
gabonával vermünk.
-274-
Majd elhozza isten a kedves
aratást,
Látunk földeinken nagy sok
keresztrakást.
Énekelve teszszük a
kéve-behordást,
Örömmel végezzük a
kedves nyomtatást.
Titeket pediglen a zöld
legelőre,
Édes ökreim, a szép kies
mezőre
Legeltetlek, ottan szép
folyóvizekre
Bömbölve legeltek a ti
kedvetekre.
311.
(A magyarnak régi nótája, a szárnyas állatokrul).
Szép madár a föcske, szépen
föcsög,
Mikor a reggeli harmat
csöpög.
A kisded
pacsirta,
Az eget
hasitja
Szárnyaival.
Ékesen hangicsál,
Nap sugárin sétál
Lábaival.
Szépen a snefek is
fütyörésznek,
Csirkefogó kányák
egerésznek.
A veréb
csiripül,
A gólya
kirepül
Szárnyaival.
Örvendeznek ezek,
Vigan énekelnek
Örömükben.
Csörög a szarka is az
erdőben,
És a fülemüle a
mezőben.
-275-
A kacsák
fürödnek,
A csókák
sietnek
A fris kutra.
Fényes nap a szépit,
Feltolja a képit
A nagy
utra.
Érez minden állat
vidámulást,
Az apró madárkák
megujulást.
Gyöngyharmatos
reggel
Madarkák sereggel
Csoportoznak.
A
virágok nyilnak,
Füvek
illatoznak
A
réteken.
A szántó is felkél
szerencsésen,
Fúj a tavaszi szél igen
frissen.
Befogja ökreit,
Miveli földeit
Szerencsésen.
Munkáját
folytatja,
Barázdát
forgatja
Szép
rendesen.
Isten ő felsége meg is
áldja,
A szántó marháit meg is
tartja.
Fegyvert és
katonát
Ekét és boronát
Ő forgatja.
Földön a
gabonát,
Mennyben a
koronát
Osztogatja.
-276-
312. ÖRÖMDAL.
(A fonó asszonyok számára.)
A mit csak látnak a
szemek
A szép
természetben,
Az mind egy fölséges
remek
Az isten kezében.
Mondjunk hálát, mondjunk áldást
A jó istennek,
Minden jóért, a mit adott,
A
kegyelmesnek.
Az égen süt a pompás
nap,
És gyöngéden a
hold;
A számtalan fényes
csillag,
Ez már régtől igy
volt.
Mondjunk hálát,
stb.
Tavaszkor zöldül a szép
rét,
A fák virágoznak;
A madár mondja énekét,
A tücskök hangoznak.
Mondjunk
hálát, stb.
A szegfü szépen
illatoz,
A tulipán
nyilik;
A föld is édes epret
hoz,
A rózsa kipirlik.
Mondjunk hálát, stb.
Földét a gazda szántja
meg,
És abba magot hint;
-277-
A jó
isten azt áldja meg,
És ő arat
megint.
Mondjunk hálát,
stb.
Nyárban a rét füve
érik,
A gazda kaszálja,
A marhák jó izűn eszik,
Az isten táplálja.
Mondjunk
hálát, stb.
Eljön az áldott őszünk
is,
És áldást hoz reánk;
Megtelnek borhordóink is,
Vermeink és pajtánk,
Mondjunk hálát, stb.
De végre jő a rideg
tél,
Minket a házba
hajt;
Ha nyárban gyorsan
gyüjtöttél,
Most nem érzed a
bajt.
Mondjunk hálát,
stb,
A kendert most vigan
fonjuk,
Mert abbul vászon
lész,
Mellyel testünket
takarjuk,
Ne érje hideg
vész.
Mondjunk hálát,
stb.
Nem kell nekünk sok drága
kincs,
Nagy fényes
palota;
Mert ha a szivben béke
nincs,
Az ezt nem
adhatja.
Mondjunk hálát,
stb.
-278-
A jó izű étek mit
ér,
Hogyha nincs
egészség,
Inkább csak egy darab
kenyér
Legyen és
békeség.
Mondjunk hálát,
stb.
Ne irígyeld a nagy
urak
Szép fénykedő
sorsát;
Mert van nekik is sok
bajok,
Ha azokat tudnád.
Mondjunk hálát, stb.
Midőn te néha
édesden
Izleled az
álmot;
Bú, gond, hir, szeszély és
minden,
Nem hágy nekik
nyugtot.
Mondjunk hálát,
stb.
Sokan a
fejtörésekben,
Sokan
unalommal
Vesztik az időt
éltekben,
Te mezőn
munkáddal.
Mondjunk hálát,
stb.
Légy tehát
megelégedve
Alacson
léteddel;
Csak fel legyen
ékesítve
Lelked
erkölcsökkel.
Mondjunk hálát,
stb.
Mert ugy is mul minden, mi
volt,
És gyorsan
változik;
A hol tavaszkor rózsa
volt,
Ott vad moh
tanyázik.
Mondjunk hálát,
stb.
-279-
Nincs szebb, mint a szép ifju
kor,
De majd az is
elmul,
Nem leszünk más, mint föld és
por,
Mint a levél, melly
hull.
Mondjunk hálát,
stb.
Ha eljön a szép
kikelet,
Ismét minden
virúl;
Ha eljön a
végitélet,
Testünk is
megujúl.
Mondjunk hálát,
stb.
Éljünk tehát mindig
vigan,
És tiszta életet,
Ugy nem busúlunk, ha majdan
Eljön a végezet.
Mondjunk hálát, stb.
Imádjuk szivből az
istent,
Kövessünk minden
jót,
Becsüljük az időt,
mindent
Tegyünk jóra
valót.
Mondjunk hálát,
stb.
Majd ugy megáld jó
istenünk,
Kedvel a jó
világ,
És ha itt eljövend
végünk,
Lesz örök
boldogság.
Mondjunk hálát, mondjunk
áldást,
A jó istennek.
Minden jóért, a mit adott,
A kegyelmesnek!
-280-
313. NAPSZÁMOS.
Én vagyok egy árva
gyerek,
Napszám után
éldegélek.
Kézi munka a
jószágom,
Két tenyerem a
jobbágyom.
S széles e föld a
honom.
Nincsen marhám, sem
cselédem,
Rozskenyér az
eledelem,
Napsütött viz az
italom,
Kopasz föld a
derekalom,
S a szállásom zöld
halom.
Jó embereim
elhagyának,
Boldogabbhoz
fordulának.
Benned biztam, édes
babám,
Te is csak fél vállról nézsz
rám.
Gazdagabbra vágyol
ám!
Ej de mire a sok
vagyon!
Ép kezem, ép lábom
vagyon.
S a ki nem fél a
munkától,
Napnyugotig
támadattól,
Megtud élni
mindenhol.
Arany nem olt szomjat,
éhet,
A gazdag még koldus
lehet.
De szárazon és
tengeren,
Bizonyos az én
kenyerem,
Eltart a két
tenyerem.
-281-
Szeress engem, szép
rózsaszál!
De hiven; ne
ingadozzál.
Mert szivem csak hivet
szeret,
S ha gazdag kell, isten
veled!
Majd megismersz engemet!
–
314.
Én vagyok egy árva
gyerek,
Napszám után
éldegélek.
Nincsen marhám, sem
cselédem,
Száraz kenyér az
ebédem.
Kopasz földön
pihenek.
Jó emberim
elhagyának,
Boldogabbhoz
fordulának.
Benned biztam, édes
babám,
Te is csak fél vállrul nézsz
rám;
Rabja vagy a
jószágnak.
Ej van nekem egy
jószágom,
Mert van ép két kezem,
lábom.
Napnyugotig
napkelettöl
Valahol a munka csak
köll,
Van mindenütt
lakásom.
Arany nem olt szomjat,
éhet.
A gazdag még koldus
lehet.
De kősziklán,
jégtengeren
Eltart engem két
tenyerem,
Azt is, kit e sziv
szeret.
-282-
315.
Ha van egy kis házam, egy
darab földecském,
E mellett egy barna
friss feleségecském,
Megvan e világon
minden boldogságom,
Vigadok, mint
madár a legzöldebb ágon.
316.
Pázsitos udvaron lakik a
szegénység,
Üres kamarába beszorul a
szükség.
Ott egy fedél alatt
legközbül az éhség,
De atyafit látni
gyakran jár az inség.
Előáll a restség, mint egy
édes atya,
Mellé a korhelység, mint
egy édes anya.
De a sok borital csak
azt erősíti,
Hogy mindenik neki
tulajdon gyermeki.
Restség, korhelységet annyira
szerette,
Hogy most nem régen is
teherbe ejtette.
Borital fiokat
szereti elvenni,
Ugy szokta magánál
örökbe tartani.
317.
Kalapom szememre
vágom,
Mellette hervad
virágom,
Sirva nézem.
-283-
Igy múlik
el ifjuságom,
Ma holnap oda
világom,
Oh be érzem!
Fogd meg pajtás, a vasvesszőt,
Verd meg véle a temetőt,
Mert nem kedvez semmi szépnek,
Semmi épnek.
Addsza pajtás, a
vasvesszőt,
Hadd kérdem meg a
temetőt:
Hol fáj neki.
Oda sujtok, hadd érezze
A fájdalmat, s ahoz mérje
A
miénket.
Ottan olly csendesen
nyugszik,
És a gondtól
megmenekszik,
Párnáján sok hiv
szerető,
Jó
temető!
Oh ne bántsd pajtás,
azokat,
A mohosult
sirhantokat
Vasvesszővel.
Keress inkább az
ut mellett
Kettőnknek egy nyugvó
helyet,
S majd idővel
Tüzz mellé egy száraz ágot,
Hadd példázza e világot,
Mellyet ketten kinevettünk,
Föl
sem vettünk.
318.
Nincs boldogtalanabb a paraszt
embernél,
Mert nyomorúsága nagyobb a
tengernél.
-284-
Soha
nyugta nincsen,
Éjjel nappal
készen,
A talpán kell
állni.
Czifrasággal teljes rongyos
szürdolmánya,
Alig van szegénynek egy
pipa dohánya.
Fekete
kenyérrel,
Egy kis
leveskével
Meg kell
elégedni.
Már reggel jó korán ott terem
az ispán,
Kezében a csákány, robotra
szólitván.
Ha szavát
megveti,
Bezzeg
megheveri
A derest,
jajgatván.
Száraz gégéjét csak a viz
öblögeti,
Éhes gyomrát pedig
árpakenyér tölti.
A sovány
turóval,
Hajdina-gombóczczal
Meg köll
elégedni.
Egész nap fáradoz, de másért
dolgozik,
A sok dézmát szedik, meg
sem is köszönik.
Ha pedig
vétkezik,
A tömlöczbe
teszik,
Hol sem eszik,
iszik.
Biró az adóért, pap, mester
stólaért,
Zsidó és kocsmáros pálinka
áraért
Zaklatják
untalan,
Mentsége
hasztalan,
Mig lelnek benne
vért.
-285-
319.
Nincsen szerencsésebb a
paraszt embernél,
Mert boldogabb
sorsa minden mesterségnél.
A paraszt,
urakat, tartja a papokat,
Tartja
katonákat, és a koldusokat.
Ha paraszt nem volna,
kenyerünk sem volna,
Ha ő nem
szántana, mindnyájunk koplalna.
Római
császárok az ekét fölvették,
Királyságuk előtt azt nagyra becsülték.
Jó reggel a szántó ekéjét
forgatja,
Fur, farag, vasait földnek
igazgatja.
Reménységgel szegény,
földeit megszántja,
Megérett buzáját
örömmel aratja.
320.
Busúl a vén gazda, siratja
teleit,
Búval emlegeti elmult
esztendeit;
Más világ volt, mondja,
mikor gyermek voltam,
Illy gonosz
világról még nem is álmodtam.
Tisztelet mindennek, igazán
megvallom,
Háborog a gyomrom midőn
eztet hallom;
Mert minden századnak
volt elég szemete,
A kit ki nem
söprött az erkölcs pemete.
Mindenkor suhogtak isten
ostorai,
A kit bizonyítnak őseink
sorai,
-286-
Mindig volt kelete az akasztófának,
Jajhozó deresnek, gömbölyű pálczának.
Szántani megtanul tinó az
ökörtől,
Rosz lenni megtanul ifju az
öregtől;
Kősót nyalogatni siet a vén
kecske,
A vak koldusnál is elkel a
menyecske.
Még azt is áldozza a
gyönyörűségnek,
A kit az ifjuság
tartana csömörnek.
Tehát a vénekben
sem volt meg a jóság,
Vak, a ki nem
hiszi, mert fényes igazság.
Élnek még közűlök most is
egynéhányan,
De alig kosztatnak az
alföldi szánon;
Ezek is a régi szent
világból valók,
De, Herkules uccse!
egy óráig se jók.
321.
Csalárd világ, álnok
világ,
Mit csalogatsz
engemet!
Hivságidnak haszna
nincsen,
Nem töltheted
kedvemet.
Mert minden
mulandó,
Mint virág,
hervandó,
Minden te
adományod.
Elenyészik,
elváltozik
Szine
fényességednek,
Esze nincsen, a ki
hiszen
Könnyen
igéretednek.
-287-
Ah
nyomorult világ,
Hervadandó
virág!
Gyötrelme vagy
szivemnek.
Fölemelem fényes
szemem
A levegő egekre;
Felvigyázok, hol ha látok
Valamit még kedvemre.
De nincs állandóság,
Csak
változandóság,
A szivnek nagy
gyötrelme.
Ha kimegyek és
kitérek
A szép ékes
mezőre,
Minden fűvek
serkentenek
Világ
megvetésére.
Kik noha
ékesek,
Most
örvendetesek,
De sietnek
veszélyre.
Immár látom, hogy
világon
Nincs semmi
állandóság;
Mert elválaszt
mindazoktól
Az
örökkévalóság;
Oh te fényes
világ!
Hervadatlan
virág!
Ékes
maradandóság!
Veszsz el, te mulandó
világ
Hivsága,
dicsősége;
Más világra akadtam
én,
Ennek huz
fényessége.
A kinek
dicsőség,
Áldás és
tisztesség,
Mind örökön
örökké.
-288-
322.
Oh egek, egek! de mit
cselekedjek,
Hová forduljak, kinek
reménykedjek?
Orvost
szivemnek,
Gyászos
életemnek,
Vajjon hol
vegyek?
A sok gondok közt én elmém
habozik,
Bár van is kedvem, azonnal
változik.
És senki
rajtam,
A kitül vártam,
Nem szánakodik.
Fölkeresném, de nem
találhatom,
Bár annak minden nyomait
próbálom.
Esztendeimet,
Szép ideimet
Búval
számlálom.
Ha jut eszembe régi jó
kedvemnek
Setét árnyéka, való
örömemnek,
Csaknem
ájulok,
Ugy elbusúlok.
Jaj a szivemnek!
Élhettek immár szerencsés
napokat;
Bár érezzek is ollyan sok
kinokat,
Könnyebb
szenvedni,
Ha fog
engedni,
Tűröm azokat.
-289-
Oh halál, hol jársz? rendemen
nem kaszálsz?
Vajjon felőlem mit
gondolsz, mit vársz?
Kétségbe
ejtesz,
Élve felejtesz;
Miért le nem kaszálsz?
323.
Természetnek csudálatos
mesterségét,
Tapasztalom annak minden
mivelését.
Ösztönöz, de nem
segít,
Ha fölgerjeszt, de meg nem
enyhít.
Hogy szeressek, szünet nélkül
nagyon gerjeszt;
Ha merűlök
szerelembe, nagyon ijeszt.
Mi haszna,
ha van szemem,
Ha nem szabad bátran
néznem.
Oh rendetlen törvényeknek
mivelése!
Oh kegyetlen embereknek
rendelése!
Eleven hogy ne
éljen,
Tehát a tűz hogy ne
égjen?
Felvett czélja vagyon minden
fűnek, fának;
Hogy azt elérhesse, van
is módja annak.
Ugy tehát minden
állat
Természetnek hálát
adhat.
324.
Állhatatlan most az asszonyi
nem,
Ha ma szeret, holnap azt mondja:
nem.
-290-
Házat épet, homokon építeni,
Annyi mint asszonyokban reméleni.
Sokat adott nekik a
természet,
Állandóság tőlök
elenyészett.
Ha az volna nekik a
szépséghez,
Közel járnának a nagy
istenséghez.
De ők ezen kincscsel
visszaélnek,
Melly bőséggel adatott
nemeknek.
Igy epesztik érzéseit
szivünknek,
Kis ideig maradandó
szépségek.
Lakik ugyan némellyben nagy
lélek,
De mig élek, illyentül is
félek.
Fogadások elenyészik, mint
álom,
A jégre vezetők közé
számlálom.
Nincs leányban semmi
állandóság,
Azért benne bízni, merő
hivság.
Mert változik minden
szempillantásban;
Ma szeret, holnap
gyönyörködik másban.
325.
Ez mostani álnok
világban,
Befedezett sok
ravaszságban,
Ritkán vagyon, ki
maradjon
Hiv
barátságban,
Ki fent álljon, le sem
szálljon
Az igazságban.
-291-
Ezt példázza sok rut
csalárdság;
Reá czéloz minden
ravaszság.
Hamar botlik,
meghanyatlik
Most az
barátság;
Ezt elrontja és
felbontja
Egy bis
boszúság.
Ne higy minden száj
mozgásának,
Ne adj hitelt minden
sirásnak.
Ne fedezd ki, ne jelentsd
ki
Szivedet másnak,
Mert azonnal nem haszonnal
Ellened állnak.
A mi fénylik, nem mind arany
az,
A mit mondnak, nem mind igaz
az,
Ezer közül vagy több
közül
Ha van egy igaz,
Mostanában valójában
Elég csuda az.
A kit legjobb barátodnak
vélsz,
Sőt a kivel éjjel nappal
élsz.
Az, ha lehet és szert
tehet,
Ha tőle nem
félsz,
Jégre viszen, csuffá
teszen
Mig eszedre
kélsz.
Kinek soha nem is
vétettél,
Sőt a kivel legtöbb jót
tettél,
Kitől talán még egy
kalán
Vizet sem vettél,
Hahogy szóban botlasz, abban
Nagyot vétettél.
-292-
Szólj kedvére ennek bár
tizet,
Egyszer ne adj szájába
ízet,
Hivségedért,
szerelmedért
Boszúval
fizet,
Sok vett jódért,
jóvoltodért
Nyeled a
mérget.
A kik azért reád
nevetnek,
Jól rá vigyázz, miként
illetnek.
Simogatnak,
tapogatnak,
Mig
megejthetnek;
Ha megejtnek,
kinevetnek,
Azzal
fizetnek.
Kivel tartasz, meg kell
szemlélni,
Mert mostan sokaktul kell
félni.
Csendességben,
békeségben
Ha akarsz
élni,
Minden szépnek, igaz
képnek
Nem kell ám
hinni.
Vigyázzon hát kiki
magára,
Minden dolgát tegye
próbára.
Ha tétováz és nem
vigyáz
Maga dolgára,
Életének vagy nevének
Juthat kárára.
326. GUTHI MÓRICZ
NÓTÁJA.
Ha meghalok se
bánom,
Ugy sincs engem ki
szánjon.
-293-
Koporsómra boruljon,
Keservesen
sirasson.
Korán borult
felettem,
Apám, anyám
temettem.
Testvérem is, ki egy
volt,
Szülém után hamar
holt.
Mig iskolába
jártam,
Szabad koromra
vártam.
Hogy eljutottam
erre,
Öröm se jött
egemre.
Kiszáradott az
élet,
Virága semmivé
lett.
Halok! remény, ne
ringass,
Aludj magadj, ne
altass.
Szeretni és
tanulni,
Születni és
kimulni,
Jaj be sok rosz, kevés
jó,
Fedezz el oh
koporsó!
Tavaszvirág hamar
nő,
De mulandó,
veszendő.
Futó idő hamar
mul,
Tavasz virága
elhull.
Az én
tavaszkoromnak
Virági is
lehullnak.
Gyümölcse vára
nyárra,
S lehullt halál
fagyára.
Ifjak, példát
vegyetek,
Hogy boldogok
legyetek.
-294-
Könnyű,
hibát keresni,
A gyolcsjégen
elesni.
Én is sokat
simultam,
Verembe még se
hulltam.
Ki bünt tud a
nevemre,
Vessen követ
fejemre.
Kevés időre
tettem,
A mennyi jót
tehettem;
Barátimat
szerettem,
Ne sirjatok
felettem.
-295-
HETEDIK KÖNYV.
-296-
-297-
SZENT ÉNEKEK.
327.
Könyörülj istenem, én bünös
lelkemen,
Szánakodjál immár szomorú
szivemen,
Haragodnak mennykövét, éles
hegyes tőrét
Tedd vissza s vétkeim
büntető eszközét.
Továbbá mosogasd büntől
szivemet,
Kegyes kézzel gyógyitsd
sebektől lelkemet.
Büneimet
megvallom, nyilván tapasztalom,
Miattok nem lehet semmi vigaságom.
Vétkeim lelkemet, mint a
kigyók, marják,
Szüntelen mellemet
ássák és furdalják,
Hová fussak
szinedtől, fegyveres kezedtől.
Utánam
fegyverid futnak s hegyes tőrid.
Egyedül ellened, istenem,
vétkeztem,
Gonoszt csak szent szined
előtt cselekedtem.
Ah kegyelmes ur
isten! mi hasznod estemen?
Irgalmazz,
könyörülj én bünös lelkemen.
Ha érdemem szerint akarsz
sanyargatni,
Számtalan bünömnek
jutalmát megadni,
El kell veszni
fejemnek, kárhozni lelkemnek,
Mert
több sokasága fövenynél bünömnek.
-298-
Még anyám keblében a halál
tőrébe
Estem és jutottam pokol
tömlöczébe,
Ah kemény nyomorúság!
nagy bünbeli rabság!
Mint fojt, mint
szorongat a gonosz csalárdság.
Tisztogasd lelkemet, uram!
izsópoddal,
Mosogasd szivemet
irgalmasságoddal.
Forditsd reám
szemedet, mutasd kegyelmedet,
Nyujtsd
hozzám kedvedet, szent segedelmedet.
Ne vizsgáld annyira immár
vétkeimet,
Ne itéld olly soká én
szegény fejemet.
Töröld el kegyesen
számos büneimet,
És te szent
lelkeddel adj ismét örömet.
Reménylem, lelkemet még
megvigasztalod,
Elmult napjaimat
ismét visszahozod.
Akkor örvendez
szivem, és megtelik mellem,
Csontjaim
vigadnak, ereim ujulnak.
Forditsd el szemedet undok
rutságimtól,
Elhervadt már arczom sok
kinlódásimtól.
Ne vess számot én
velem, mert elborit vétkem.
Mellynek
sokasága felhaladja fejem.
Ne vess el színedtől,
kegyelmességedtől,
Meg ne foszsz,
istenem! dicső szent lelkedtől.
Melly
nélkül elájulok, szörnyű halált halok,
Mert bün tengerében már untig uszkálok.
Szabadits ki immár a halál
torkábul,
És sok büneimnek kemény
rabságábul.
Hogy csak te néked éljek,
és hogy el ne veszszek,
Te hozzád
siessek, téged kövesselek.
-299-
Nyisd meg ajakimat szent
dicséretedre,
Ébreszszed elmémet
szined nézésére.
Csak téged
kivánjalak, téged ohajtsalak,
Téged
akarjalak, téged kiáltsalak.
Tudom, töredelmes sziveket
látogatsz,
Kiket ostoroddal gyakorta
sujtogatsz,
Azok nálad kedvesek,
tudom s érdemesek,
Adjad, uram isten!
közűlök lehessek.
Kedvesebb előtted sok
ajándékoknál,
A töredelmes sziv és
áldozatoknál.
Keserves sohajtások
aranynál, ezüstnél,
Nálad többet
érnek drága sok gyöngyöknél.
Vigasztald meg, uram, e hiv
seregedet,
A közt töredelmes, bár
bünös lelkemet,
Épitsd meg falait te
szent egyházadnak,
Mellyben
igazsággal neked áldoztanak.
Dicséret, dicsőség a szent
háromságnak,
Atya, fiu és a szent
vigasztalónak,
Töredelmes szivek
bátoritójának,
Egy állatu teljes örök
uraságnak.
328.
Egek ékessége,
Földnek dicsősége,
Magyarok asszonya, királynéja!
Hozzád buzgó szivvel,
Köteles
hivséggel
Járulunk, szentséges szüz
Mária!
-300-
Mint pártfogónkhoz!
Édes
anyánkhoz,
Teljes reménységgel
folyamodunk,
Minden inségünkben
fohászkodunk.
Tekints kegyes
szivvel,
És irgalmas
szemmel,
Koronás őseink
kérelmére.
Jőj
örökségednek,
Tisztelő
népednek,
Mellyért, szent szűz,
kérünk, védelmére.
Mig bennünk egy
ér
Mozdul, vagy csep
vér,
Fogja jóvoltodat
emlegetni,
Méltó háladással fog
pezsdülni.
Mert belénk
ontatott,
Szivünkbe
oltatott,
Eleink vérével,
tiszteleted.
Ugyan fen is
marad,
Soha ki nem
szakad
Igaz magyar szivből
szereteted.
Ettől, oh szent
szüz,
Lángolván, mint
tüz,
Téged mindenével kész
tisztelni,
S vérével hűségét
pecsételni.
Mert nagy
méltóságod
Mindent felül
halad,
Mind égen, mind földön
hatalmad nagy.
Tündöklesz
szentségtül,
Mint nap homály
nélkül;
Az alkotmányok közt te
legszentebb vagy.
-301-
Egész
mivoltod,
És alkotásod,
Olly jeles isteni munka vala,
Hogy maga kebledbe alá szálla.
Mivelhogy semmi
szenny
Nincs benned, szép
rózsa!
Az atya isten mond
leányának.
Ülvén
dicsőségben,
Királyi
székében,
A fiu isten is hí
anyjának.
Nagy
szerelméből,
És
tetszéséből,
A szent lélek nevez
mátkájának,
Vall a szent háromság
templomának.
Mennyben isten
után,
Oh nagy asszony!
méltán
A fő méltóságot minthogy
tartod,
A magas egeknek,
És a kerek földnek
Királyi pálczáját te forgatod.
A
szent angyalok,
Mennyei
karok
Téged vig énekkel
magasztalnak,
Mint királynéjoknak
udvarolnak.
A napfény
trónusod,
A szép hold
zsámolyod,
A ragyogó egek tőled
függnek.
És
tiszteletedre,
Koronát
fejedre
Az ékes csillagok magok
füznek.
-302-
A mi él,
s mozdul,
Elődbe borul.
Sőt egész ég és föld kereksége.
Fényes méltóságod öröksége.
Tégedet gyámolul,
Menedék s oltalmul
Választott az isten mindnyájunknak.
Te vagy királynéja,
Te vagy
kiosztója
Mennyben az isteni
malasztoknak.
Nincsen olly
szükség,
Nincs olly nagy
inség,
Mellyből te minket meg nem
menthetnél,
S minden veszély elől nem
rejthetnél.
Azért, nagy
asszonyunk,
Hozzád
folyamodunk;
Ne vesd meg, szüz anya,
kérésünket.
Hadaktul,
éhségtől,
A szörnyü
pestistől,
És földindulástól ments
meg minket.
Életünk
fogytán,
Végső óráján,
Mutassad, istennek áldott anyja,
Anyánknak magadat, oh Mária!
329.
Kövessük Máriát, fényes nap
csillagát,
Ki indult a magos
helyekre,
Patakok közt zugó
völgyekre.
Kövessük Máriát, Máriát,
Máriát,
Fényes nap
csillagát.
-303-
Követik madarak, zengő méh
bogarak,
Dicsérik
énekléssel,
Zöld ágak közt gyors
repdezésekkel.
Követik madarak,
madarak, madarak,
Zengő méh
bogarak.
Judeának hegyei, Józafát
völgyei
Füstölögvén, áldást
zengenek;
Mária hol megyen,
rengenek.
Judeának hegyei, hegyei,
hegyei,
Józafát
völgyei.
Szép tornyos fellegek,
hajnalszinű egek,
Jézus szent
anyjának zengenek.
Valamint cziterák,
pengenek,
Szép tornyos fellegek,
fellegek, fellegek,
Hajnalszinű
egek.
Midőn jött városba, Zakarjás
házába,
Legott Erzsébet
köszönté,
Mennyei áldását reá
önté,
Hogy jött a városba, városba,
városba,
Zakarjás
házába.
Erzsébet örvendett, hallván a
beszédet,
Mária szép
köszöntésében,
Repdesett a gyermek
keblében.
Erzsébet örvendett,
örvendett, örvendett,
Hallván a
beszédet.
Elmegyen remélve, gyermekét
viselve;
Áldott vagy te, asszonyok
között,
Hogy szüz kebled
meggyümölcsözött.
Mária elmegyen,
remélve, remélve,
Gyermekét
viselve.
-304-
Betölt szent lélekkel, szólván
az igékkel,
János megoldatott a
büntől,
Repdesett a nagy
kegyelemtől,
Betölt szent lélekkel,
lélekkel, lélekkel,
Szólván az
igékkel.
Oh bünös, serkenj fel, szép
hajnal, viradj fel,
Máriát az uton
kövessed,
Hogy kegyelmét tőle
vehessed.
Oh bünös serkenj fel,
serkenj fel, serkenj fel
Szép hajnal,
viradj fel.
Üdvözljük hát őtet, ő is
megáld minket.
Ezen zarándokságunk
ügyén,
Máriát kövessük
idején.
Áldjuk hát mi őtet, mi őtet,
mi őtet,
Ő is megáld
minket.
330.
Nyugodjál már
virágom,
Meghervadt arany
ágom,
Jézus, fényes
csillagom!
Árván maradt édes
anyád,
A ki gondot viselt
reád.
Jaj, jaj, édes
magzatom!
Ki lészen már
gyámolóm,
Ki lész
megvigasztalóm?
Jézus, fényes
csillagom!
Benned bizott az én
lelkem,
Te voltál egész
örömem.
Jaj, jaj, édes
magzatom!
-305-
Oh milly véres a
tested,
Mellyel a földet
fested.
Jézus, fényes
csillagom!
Jaj, hogy nézzem szent
fejedet,
Elfordítod
szemeidet.
Jaj, jaj, édes
magzatom!
Elhagytad
tanitványid,
Minden kedves
rokonid.
Jézus, fényes
csillagom!
Jaj, de gyámoltalan
lettem,
Milly árvaságra
jutottam.
Jaj, jaj, édes
magzatom!
Oh te kegyetlen
halál,
Melly szörnyűkép
megfosztál
Jézusom, szép
csillagomtól.
Kihez hajtsam már
fejemet?
Bánat elnyomta
szivemet.
Jaj, jaj, édes
magzatom!
Oh én szelid
galambom,
Gyászba borult
hajnalom,
Jézus, fényes
csillagom!
Oh bár veled
meghalhatnék,
Egy koporsóba
fekhetnék.
Jaj, jaj, édes
magzatom!
331.
Imádunk, szent
ostya!
Drágalátos manna!
-306-
Seregeknek ura,
Királyok
királya!
Üdvöz légy angyali
kenyér,
Váltságunkért adatott
bér,
Drága szent test és
vér.
Áldd meg
országunkat,
Mi magyar
hazánkat.
Vezéreljed
jóra
A mi királyunkat.
Téritsd meg ellenséginket,
S a kik csak üldöznek minket,
Krisztus teste és vére!
Izráel fiait,
Ki megoltalmaztad,
Ellenségnek földén
Mannával
tápláltad:
Táplálj minket szent
testeddel,
Drágalátos szent
véreddel,
Isteni
erőddel.
Halálunk óráján,
Add, hogy téged méltán,
Hittel, reménységgel,
Buzgó
szeretettel
Vehessünk itt ez
életben;
Holtunk után az
egekben
Dicsérjünk
szüntelen.
Jőjetek,
angyalok,
Mennyei szent
karok!
Örömmel áldjátok.
Szent, szent! kiáltsátok.
-307-
Üdvöz
légy, oltári szentség!
Kenyér szinben
egy istenség,
Mennyei nagy
felség!
332. ISTVÁN
KIRÁLYRÓL.
Ah hol vagy
magyarok
Tündöklő
csillaga!
Ki voltál
valaha
Országunk
istápja?
Hol vagy István
király?
Téged magyar
kiván,
Gyászos
öltözetben
Te előtted
sirván.
Rólad emlékezvén,
Csordulnak könyei,
Búval harmatoznak
Szomorú
mezei.
Lankadnak
szüntelen
Vitézlő kezei;
Nem szünnek iszonyú
Sirástól szemei.
Virágos kert
vala,
Hires Pannonia,
Melly kertet öntöze
Hiven szüz Mária.
-308-
Kertésze e
kertnek,
István király
vala,
Termesztője ennek
Ő vele meghala.
Ennek életében
Élt a Magyarország,
Ő halála után
Lett holt eleven
ág.
Előtted
könyörgünk
Bús magyar
fiaid.
Hozzád
fohászkodunk
Bús magyar
fiaid.
Tekints István
király,
Szomorú hazádra,
Forditsd szemeidet
Régi országodra.
333.
Keresztények,
sirjatok,
Mélyen
szomorkodjatok.
Keseregjen minden
sziv,
A ki Jézusához
hiv.
Nincsen abban
irgalom,
Hozzád buzgó
fájdalom,
A ki téged meg nem
szán,
Oh Jézus! a
keresztfán.
-309-
Szent testednek
sebeit,
Vérrel buzgó
kékeit,
A ki látja és nem
sir,
Élő hittel az nem
bir.
A kősziklák
repednek,
Nap és hold
sötétednek;
Minden állat
megindul,
Csak a bünös nem
busúl.
Szállj szivedbe, sirasd
meg
Vétkeidet, fontold
meg.
Mert az isten fia
volt,
A ki érted igy
megholt.
Jézus! kérünk, tekintsd
meg
Kinaidat, gondold
meg,
Hogy szenvedtél
érettünk,
Kik ellened
vétettünk.
Ne engedd, hogy
kárunkra,
Örök
kárhozatunkra
Legyen
kinszenvedésed,
Értünk ontott szent
véred,
Azért
szeretetemet,
Erősitsed
hitemet,
Hogy remélvén
kegyelmet,
Nyerjek örök
életet.
-310-
334. HÁBORÚ IDEJÉN.
Seregek rettentő, hatalmas
szent ura!
Figyelmezz ájtatos
imádságunkra.
Kegyes szemmel tekints
háborúságunkra.
Oh szent isten, erős
isten,
Szent és halhatatlan, nagy
irgalmú isten!
Roppant táborában bizik az
ellenség,
Dulja seregünket gyászos
kegyetlenség.
Könyörülj meg rajtunk,
kérünk szent istenség!
Oh szent
isten, stb.
Régen Holofernest
megszégyenitetted,
Judit asszony
által fejét elvétetted,
A zsidó
nemzetet ugy megsegitetted.
Oh szent
isten, stb.
Szenakerib királyt angyalod
megverte,
Száz nyolczvan öt ezer
emberét megölte,
Választott népedet
fegyvertől mentette.
Oh szent isten,
stb.
Im a kereszténység buzgón
imádkozik,
Szenteld papja által
oltáron áldozik,
Segitsd táborunkat,
a melly hadakozik.
Oh szent isten,
stb.
Felséges urunkat segitsd
táborával,
Tedd győzedelmessé karját
Déborával,
Téritsd meg ellenét szavad
hatalmával.
Oh szent isten,
stb.
-311-
Ne szállj perbe velünk,
leborulunk arczra,
Gyarlóságunk
vétkét ne tedd mérő fontra,
Segitsd
vitézinket győzedelmes harczra.
Oh
szent isten, stb.
Buzgó háladással, mellyel
leszünk mindég,
Bizonyságtételünk
lesz a csillagos ég;
Áldjuk
hatalmadat, mellyben soha sincs vég.
Oh szent isten, erős isten,
Szent és halhatatlan, nagy irgalmu isten!
335. KARÁCSONI
RIGMUSOK.
Siessünk,
siessünk,
Betlehembe
mehessünk.
Ott van a mi
Jézuskánk,
A kit régen
keresünk.
Vedd fel, juhász, az
bundát,
Takargasd be
Jézuskát.
Mert nincs neki
bocskorkája,
Sem sarkantyus
csizmácskája.
Fázik az ő
lábacskája.
2.
Pásztorok! keljünk
fel,
Hamarébb duljunk el
Betlehem városába,
Rongyos istálócskába.
Siessünk,
Ne
késsünk.
Mi urunknak tiszteletet
tehessünk.
-312-
3.
Karácson napjára szépen
viradjatok,
Első órájára békével
jussatok.
Valakik ez háznak lakosai
vagyok,
Az isten áldása szálljon ti
reátok.
4.
Krisztus urunknak áldott
születésén,
Angyali verset mondjunk
szent ünnepén,
Melly Bethlehemnek
kebelében régen
Zengett
eképen:
Dicsőség magasságban az
istennek,
Békeség legyen földön
embereknek.
És jó akarat mindenféle
népnek,
És
nemzetségnek.
5.
Karácson van ma,
Ünnepek napja.
Futok, megyek a Dunába,
Fogok
fényes halkát,
Teszem
tányérkára,
Viszem
istenkémnek.
Dicsértessék a Jézus
Krisztus!
336.
Szent Gergely doktornak, hires
tanitónknak,
Az ő
napján,
Régi szokás szerint, menjünk
isten szerint
Iskolába.
-313-
Lám a madarak is, hogy
szaporodjanak,
Majd
eljőnek,
A szép kikeletkor sok szép
énekszóval
Zengedeznek.
Mert illyetén helyen, mint
gyümölcsös kertben.
A
fiatal,
Nevekednek ifjak, gyermekek
jó fiak,
Isten
által.
Illy helyen királyok, urfiak,
császárok
Tanittatnak,
A szegény árvák is, elhagyott fiak is
Oktattatnak.
Ti is ezenképen jertek el nagy
szépen
Iskolába.
Hol is szép tudományt, vegyetek
adományt,
Üdvösségre.
Nem jó tudatlanul, felnőni
parasztul
E világban,
Mert ugy emberségre, nem mehet
tisztségre,
Ez
országban.
Jertek el mi velünk, mert
értetek jöttünk,
Kis
gyermekek!
Menjünk iskolába, istennek
házába,
Tanulságra.
Szüléknek öröme, mind drága
szép gyöngye,
Jó
gyermekek!
Krisztus int titeket, ugy
szüléiteket,
Hogy
küldjenek.
-314-
Krisztus urunk régen itt a
földön lévén,
Gyermekkorban,
Szerette
rendünket, ülvén doktorok közt,
A
templomban.
Hogyha nem adhattok mi nékünk
deákot
Házatokbul,
Papirosra valót adjatok mi nékünk
Javatokbul.
Hogy isten áldása és szent
áldomása
Házatokon
Maradjon mind végig, világ végzetéig
Jószágtokon.
Szerelmes öcséink, kik lesztek
társaink,
Jertek el már,
Jó mesterünk vagyon, kit isten
megáldjon,
Ő minket
vár.
Isten már hozzátok, kik most
el nem jöttök
Iskolába,
De még ezután is oda kell jőnötök,
A szent házba.
-315-
NYOLCZADIK KÖNYV.
-316-
-317-
TÖRTÉNETI, NEMZETI DALOK.
337. ÉNEK SZ. LÁSZLÓ
KIRÁLYRÓL.
Idvez légy, kegyelmes szent
László király,
Magyarországnak édes
oltalma,
Szent királyok közt
drágalátos gyöngy,
Csillagok között
fényességes csillag!
Szent háromságnak vagy te
szolgája,
Jézus Krisztusnak nyomdoka
követi,
Te szent léleknek tiszta
edénye,
Szűz Máriának választott
vitéze.
Magyarországnak vagy
királymagzatja,
Szent királyoknak
fényes tűköre;
Te néked atyád kegyes
Béla király,
Hogy hozzá képest kegyes
király lennél!
Nekünk születél
Lengyelországban,
Mennyből adatál
nagy csodaképen,
Másszor születél
szent kereszt vizétől,
Ősödnek nevén
László lön neved.
-318-
Mikoron méglen gyermekded
volnál,
Kihoza Béla király jó
Magyarországba,
Hogy dicsekednél te
két országban:
Magyarországban és
mennyországban.
Te telepedél Bihar
Váradon,
A városnak lől édes
oltalma;
Templomot rakatál szűz
Máriának,
Kiben most nyugoszol minden
tisztességgel.
Környülfekesznek téged
császárok,
Püspökök, királyok, és
jobbágy urak;
Olaj származik szent
koporsódból,
Tetemed foglalták a szép
sár aranyból.
Téged dicsérnek szent
zsolozsmával
Papok, diákok és
városnépek;
Téged földnek
kereksége,
Mert téged dicsérnek
istennek angyali.
Te dicsekedel királyi
székedben,
Képed feltették a magos
kőszálra;
Fénylik mint nap, salyog
mint arany,
Nem elégeszik senki te
reád nézni.
Te arczul teljes, szép piros
valál;
Tekintetedben embereknél
kedvesb,
Beszédedben ékes, karodban
erős;
Lám mindent te ejtesz, ki te
veled küzdik.
Tagodban ékes, termetedben
diszes,
Válladtól fogva mindeneknél
magasb;
Csak szépséged császárságra
méltó,
Hogy szent korona téged méltán
illet.
-319-
Testedben tiszta, lelkedben
fényes,
Szüvedben bátor, miként vad
oroszlán;
Azért neveztek bátor
Lászlónak,
Mikoron méglen ifjudad
volnál.
Mert választa a szűz
Mária,
Megdicsőíte sok jó
ajándékkal,
Hogy te őriznéd és
oltalmaznád,
Neki ajánlád jó
Magyarországot.
Fejedbe kele a szent
korona,
Megbátoríta téged a szent
lélek;
Kezdéd követni atyádnak
életét,
Rózsákat szaggatál,
koronádban fűzéd.
Dicsérjük, magyarok! szent
László királyt!
Bizony érdemli mi
dicséretünket;
Dicsérjük őtet
angyalok! mondván:
Idvez légy,
kegyelmes szent László király!!
338. TÖREDÉK.
Énekeltetett utczán a pesti ifjak által Mátyás király
választatásakor 1458.
Mátyást mostan
választotta
Mindez ország
királyságra,
Mert ezt adta isten
nekünk
Mennyországbul
oltalmunkra.
Azért mi is
választottuk,
Mint istennek
ajándékát;
Kiből isten
dicsértessék,
És örökre mondjuk:
Amen.
-320-
339. MAGYARORSZÁG
MEGVÉTELÉRŐL.
Emlékezzünk
régiekről,
A Szittyiából
kijöttekről,
Magyaroknak
eleikről,
És azoknak
vitézségekről.
Szittyiából
kiindulának,
Hogy e földre
kijövének,
Istentől
kisértetének,
Erdélységben
letelepedének.
Ott jól tőnek ő
magokkal,
Hét sereget, nagyot
szerzének;
Hét kapitányokat
emelének,
Mindeniknek várat
szerzének.
Mind egyenesek ő
dolgokban,
Hatalmasok
viadalokban,
Nincs félelmök
országokban,
Csak lakoznak
bátorságokban.
Nagy erejök mint
Sámsonnak;
Bátor szivök, mint
oroszlánnak,
Mindent rontnak, ha
indulnak,
Rettenetesek
sokaságokkal….
Az egyik közöttök jelesb
vala,
Kinek neve Árpád
vala,
Mindeniknél gazdagb
vala:
Azért köztök főkapitány
vala.
-321-
Mikor azt hallották
volna,
Hogy a Duna jó viz
volna,
Lakó földe nagy jó
volna,
Hogy annál jobb sehol nem
volna;
Egy követet
választának,
Duna látni
bocsátának,
Hogy ha bizonyt
mondhatnának;
Ők a földre
beszállanának.
Követ juta Duna
mellé,
Földét, füvét
megszemlélé,
Duna vizét is
megkémlé,
Ő magának jónak
itélé.
Herczeg akkor a földön lengyel
vala,
Ki mind ez országot birja
vala,
Lakó helye Veszprém
vala,
E föld népe mind német
vala.
Követ futa bé
Veszprémben,
A herczegnek
elejében;
Magyaroknak ő
szavával,
Köszönete lőn nagy
tisztességgel:
Engem küldtek téged
látnom,
Országodat mind
megjárnom,
Lakó helyedet
megtudakoznom,
Néped törvényét
tanulnom.
Herczeg azt igen
örűlé,
A követet
megvendéglé,
Ő magának jónak
itélé,
Mert azokat köznépnek
vélé.
-322-
Követ onnan
elsiete,
Egy palaczkot
kerestete,
Duna vizében bele
tölte,
Földet, füvet hamar
kerestete.
Azt Erdélybe el
bevivé,
Árpád előtt mind
letevé;
Árpád látá, jó neven
vevé,
Kapitányoknak mind hirré
tevé.
Kapitányok oda
gyülének,
Duna vizét ők
megláták,
Földet, füvet is
megláták,
Ottan reá tanácsot
tartának.
Egy fejér lovat
hozatának,
Féket, nyerget aranyost
hozának,
A herczeghez
bocsátának,
Hogy illyen szóval neki
szólnának:
E szép lóval azok
tisztelének,
Kik Szittyiából
kijövének,
Nagyságodtól földet
kérének,
Országodban
letelepedének.
Herczeg azzal nagyot
veszte,
Hogy a dolgot meg nem
érté;
A szép lovat
megszereté,
Hogy ki miatt földét
elveszté.
A szép lónak
örültében,
A szót mondá a
követnek:
Annyit adok én
földemben,
Mint kivánnak ők, nagy
bőséggel.
-323-
Követek vagynak nagy
örömben,
Mert járának jó
véggel,
Elbucsuzának nagy
tisztességgel,
Besietének Erdély
földében.
Követek beszélnek
kapitányokkal,
Kapitányok
tanácskoznak,
Hogyha e földre
juthatnának,
A herczeggel
megvínának,
Istent ők ott
imádának,
Háromszor Deust
kiáltának,
Arról nevezték ott a
várost,
Szamos mentében, a nemes
Deusnek.
Tőlök maradott nékünk a
szokásunk,
Hogy ha mikoron árút mi
szakasztunk:
Deus, Deus ott
kiáltunk,
Bizonyságunk, hogy
megárultunk.
Hamar mind
felkészülének,
Hármat, követet,
választának,
A herczeghez
bocsátának,
Hogy illyen szóval neki
szólnának:
Herczeg! jól meggondold
magad,
Hogy e földet hamar
elhagyjad,
Mert magyaroknak áron
adtad,
Immár ő nekik
megbocsássad.
Követek jutának a
herczeghez,
Tisztességgel neki
köszönének,
Az Árpádnak ő
szavával,
Ezt megbeszélék
bátorsággal.
-324-
Földedet adtad fejér
lovan,
És füvedet aranyos
féken,
Duna vizét aranyos
nyergen,
Akkort való nagy
szükségedben.
Herczeg hallá,
mosolyodék,
Azzal semmit nem
gondola,
A követnek akkoron
szólala,
Haragjában azt mondja
vala:
Ha a szép lovat azért
küldték,
Egy sulyokkal majd agyon
verjék,
Nyergét vessék a
Dunába,
És a féket a fűben
elrekentsék.
Követek azt mondák a
herczegnek:
Nem kell tenni
kegyelmednek,
Azzal a magyarok
károsok sem lesznek,
Inkább lesznek
nyereségesek.
Mert ebek lóval mind
meghíznak,
Nyerge leszen
halászoknak,
A fékével kaszások
osztoznak,
Azért te utánad ők sok jót
mondanak.
Követek onnat
elbucsúznak,
Herczeg ottan
megfélemlék,
Seregekkel
gyülekezék,
A Duna mellé el
béköltözék.
Árpád juta magyar
néppel,
Kelem földén a Dunán
elkelének,
A Cseken ők
csekőnek,
A Tetemben el
feltetőnek.
-325-
Érden sokat ők
értenek,
Szászhalomnál
megszállának,
A herczeggel
megvivának,
Isten vala magyar
néppel,
Ott járának nagy
nyereséggel.
A herczeg ott
megvereték,
Csak egyedül futnia
esék,
A Dunára őt
kergeték,
Semmiképen meg nem
érheték.
Abban egyéb nem
lehete,
A Dunába
bészöktete,
Hogy már magát ott
megmentenéje,
Inkább magát ott
elrekkenté.
Árpád vala nagy
örömben,
Mert az ország lőn
kezében,
Ő megszálla fenn egy
hegyben,
Székesfejérvárhoz lőn ő
közelben.
Ott ez ország nékiök
adaték,
Magyarországnak
nevezteték,
Némettől mert
megvevék,
Fegyverekkel övékké
tevék.
(Itt néhány vers hibázik).
Egyiknek neve Buda
vala,
Ki ez országot megvette
vala,
Hogy az Árpád megholt
vala:
Árpád után ő kapitány
vala.
-326-
Lakó helye lőn Duna
mentében
Pest ellenében, fenn egy
hegyben;
Arról nevezték ott a
várost,
Duna mentében, kincses
Budának.
Ezt szerzették
Szilágyságban,
Csáti Demeter nagy
gondolatjában,
Mikort nagy bú vala
Magyarországban,
Egy néminemű
mulatságban.
340.
Egy szép dologról én
emlékezném,
ha
meghallgatnátok,
Az kinek mását
nyilván, jól tudom,
ti nem
hallottátok:
Török császárnak szép
leányáról,
kin
csudálkozhattok.
Egy időkorban két vitéz
urfi
rabbá esett vala,
Konstantinápolyban török császárnak
bevitettek vala,
Azért a császár ő tömlöczébe
bevettette vala.
Nem messze azért császár
házátúl
lám, a tömlöcz
vala,
Kiben két vitéz és fő
urfiak
bevettettek vala,
Szilágyi Mihály, másiknak a neve
az Hajmási László.
-327-
Egy időkorban, pünkösd
napjára
hogy jutottak
vala,
Szilágyi Mihály tömlöcz
rostélyán
kinézdegél
vala,
Kobza kezében, keserves
nótát
szépen veri
vala.
Nagy fohászkodván
keserűséggel
ez szót mondja
vala:
Esztendő ez nap, úri
házamnál
vígan lakom
vala,
Én vén atyámmal és vén
anyámmal,
hajadon
hugommal.
Azért akkoron császár
leánya
kikönyöklött
vala,
Palota ablakáról ő
ohajtását
leány hallja
vala,
Ő termetire a
Szilágyinak
fölgörjedett
vala.
Császár leánya titkon
egykoron
hozzájok ment
vala,
Szomorú szivét leány
Mihálynak
vigasztalja
vala,
Nagy szép ékesen császár
leánya
ez szót mondja
vala:
„Te vitéz urfi! ha
fölfogadnád
te igaz
hitedre,
Hogy el kivinnél
Magyarországban,
te laktad
földedben,
És feleségűl magadnak
vennél,
én felelnék
arra;
-328-
Téged rövid nap
kimentenélek
atyám
tömlöczéből,
Valamint lehetne,
kimentenélek
a tömlöcz
kínjából,
Csak hogy fogadd fel,
vitéz! én nékem
te igaz
hitedre.“
Mihelyt ezt hallá Szilágyi
Mihály,
neki ezt felelé:
„Csak szabadíts ki! én fölfogadom
az igaz hitemre,
Császár leánya! téged elveszlek:
én felelek arra.“
Leány akkoron
tömlöcztartóval
megszerződött
vala,
Egy éjfélkor az
vitézeket
fölköltötte
vala,
Leány elvivé atyja
lovainak
hol vala
szállása.
Ada a leány az urfiaknak
két
aranyos szablyát,
Lovászmesternek és lovászoknak
fejöket elszedék,
És
nyergelének mingyárt magoknak
három
fő lovakat.
Felöltözteték mingyárt
magokat
szép drága
ruhákban,
Császár leányát ám
fölülteték
az egyik fő
lóra,
A főbb lovaknak az ő
nyakokat
elcsapkodták
vala.
-329-
Császárnak szolgák reggel
mingyárást
bemondottak
vala,
Hogy az urfiak tömlöcz
kínjából
kiszaladtak
volna,
Lovászmesternek és
lovászoknak
fejöket szedték
volna.
Harminczadokon őket
kérdezik,
hogy hová
mennének?
„Nagy-Szombat felé, az
farkasokkal
szöröncsét
próbálni,
Hogyha az isten szöröncsét
adna,
oda
igyekeznek.“
Nagy hamarsággal azért a
császár
ott a vitézeket
Hozzá hivatá öt fővajdáját
és megparancsolá,
Legyetek utána, nagy hamarsággal
hozzátok előmbe.
Harminczadokon és a
vámokon
vajdák
parancsolják,
Ha illy emberek e felé
jönnek,
mingyárt
megfogjátok,
És a császárnak
Konstantinápolyban
mingyárt
bevigyétek.
Vitéz urfiak
harminczadokon
általmentek
vala,
Harminczadosok eszekbe
vevék,
föltámadtak vala,
És nagy viadalt velek tartanak,
általmentek vala,
-330-
Híröket adván
harminczadosok
császár
szolgáinak,
Vajdák elérék; egy szép
szigetnek
szemben
megvivának,
Isten akará, a
viadalban
vajdák
meghalának.
Vajdák előtt ott a császár
leányát
a szigetben
küldék,
Mert féltik vala leányt, a
harczon
hogy el ne
vesztenék,
Leányt elküldék, és a
vitézek
ott
megharczolának.
Immár vitézek császár
leányát
hogy keresik
vala,
Gyönge siralmát vitéz
Szilágyi
meghallotta
vala,
Császár leányát vitéz
Szilágyi
ugy kesergi
vala.
Császár leánya ezt mondotta
vala
gyönge siralmában:
„Kegyelmes isten! im el kijövék
vitéz urfiakkal,
Jaj
hová legyek e vadon erdőn
nagy
keserűséggel!
Szánom magamat, de sokkal
inkább
vitéz urfiakat,
Szablyára hányták nagy kegyetlenül
vajdák szegényeket,
Szörnyű halálra ezennel adom
értek én magamat.
-331-
Ez vadon erdőn temető
helyem
lészen most én
nekem,
Vadak, madarak és a
farkasok
lesznek
siratóim,
Csak te kezedben, édes
istenem!
lölkömet
ajánlom.“
Szilágyi Mihály nagy
hamarsággal
oda siet
vala,
Az leány lassan mátkája
előtt
igen örül vala,
Leányt nagy szépen kézen fogva,
el kivitte vala.
Elindulának, és igen
menének
Magyarország
felé,
És a határba hogy
beérének,
Hajmási
felelé:
„Víjunk meg ketten e szép
leányért!
legyen
egyikünké.“
Felele akkor Szilágyi
Mihály
Hajmási
Lászlónak:
„Szerelmes társam! a nagy
istenért
én tégedet
kérlek,
Engedd én nékem, mert neked
vagyon
jámbor hitves
társad.“
Igen esedezik császár
leánya
ott a vitézeknek:
„Nem illik érettem illy vitézeknek
az ő veszedelmek,
Hányjatok inkább engem szablyára,
mint ezt miveljétek.“
-332-
Nem akar ebben ögyebet
tenni
a Hajmási László:
Szablyát rántanak, összecsapának,
és a csapkodásban
Vitéz Hajmásinak kezét bokában
elcsapkodta vala.
Ezt mondá akkor Hajmási
László
Szilágyi
Mihálynak:
„Megbocsáss nekem, én édes
társam!
tőled
megérdemlem,
Mert ez jutalma,
mindnyájan tudjuk,
a bűnös
embernek.
Én nekem vagyon két szép kis
fiam,
jámbor házas
társam;
Itt az ur isten bűnöm
szerint
vere most meg
engemet;
Egészségben,
szerelmes
társam! és
megbocsáss.“
A két urfiu szép
bucsuzással
válnak el
egymástól.
Szilágyi Mihály, ketten a
leánnyal,
mihelyt
beérének,
Ketten, Szilágyi császár
leányával
ott
megesküvének.
* * *
Ezer ötszázban és hetven
fölött irnak egyben,
Egy ifiú szörzé
vala ültében, Szöndörő várában,
Egy
poétának ő verseiből, szomorú szivében.
-333-
341.
Mohács, Mohács, régi vérontás
helye!
Magyarország gyászos
mezeje,
Kegyetlen föld! nemes
nemzeted vérét
Ittad, s nyelted szép
dicsőségét.
Midőn téged
gondollak,
Zápor könyek
borítnak.
Szivemet bánat
fojtja,
Nyelvem meg nem
mondhatja.
Nemes hazánk, virágzó
Pannónia!
Europának valál
kőfala.
Tiz ország imádta szép
czímeredet,
A félvilág félte
erődet;
Rettent pogány
előtted,
Bizott keresztény
benned,
Alig villant
fegyvered:
Kész vala
győzedelmed.
De fájdalom! egy nap egy
viadallal
Véget vetett mohácsi
harczczal,
Nem birhatta ingadozó
homok föld háta,
Nagy neveddel hogy
birtál rajta.
Epét adott
szerencse,
Hogy fényedet
ledöntse,
Koczka ellened
fordult,
Magyar homályba
borult.
Lajos, Lajos, hol vagy szép
ífju király,
Magyar csillag, ékes
virágszál,
Gyönge, karcsu királyi
termeteddel,
Hol vagy gyönge kedves
élteddel?
-334-
Jaj, hogy
tartsam könyeim,
Kiáradott
bánatim.
Elesett édes
hazánk,
Ledölt véle
koronánk.
Országi, nagy urias, kardos
vitézek!
Urak, szolgák, fő, köz,
alrendek!
Keserves jajt együtt
énekeljetek;
Egy sir zárta minden
örömtek.
Hallgass zengő
muzsika,
Szünjél hangos
czitara;
Vidám völgyek, zöld
erdők,
Bánkódjatok sik
mezők!
Tanács urak, zászlós, ezres
hadnagyok!
Fővezérek,
országispánok!
Husz öt ezer
válogatott vitézek!
Lovas, gyalog,
minden nemes fejek!
Felkeltek e
gyásznapra,
Mentek véres
halálra;
Mohácsi halmok
nyomják,
Csontjaikat
takarják.
Virágzó magyar szüzek és
asszonyok!
Szomorú jajt egyben
fújatok.
Hervadt szinű koszorútok
rózsáján,
Sirjatok himköntöstök
gyászán.
Nemzetségünk
virágja,
Oda van magyar
lángja.
Szentegyház tiz
oszlopi,
Ország erős
bajnoki,
Pogány, török, gonosz,
istentelen had,
Tigristejjel nevelt
fenevad,
-335-
Hogy nem
szántál illy szép nemes sereget,
Földhöz verni illy embereket.
Gondolod, hogy dicsőség;
Inkább
baromdühösség.
Ne bizzál, hogy
meggyőztél,
Rád fordul még a
veszély.
Látja isten, és irgalmasan
szánja,
A fényes nap bizon
sajnálja;
Napsugárban magyarok nagy
asszonya,
Látják, holdat lábaival
nyomja.
S ő általa
holdodat,
Kettős kereszt
szarvadat,
Lesz olly idő,
leveri,
Elménk ezt jövendöli.
–
A mohácsi harcznak hány
esztendeje mult,
Hogy a török által
ott sok magyar elfult!
Kétszáz ötven
kettőnek az írók számlálják,
Érte a
polturát tudom, meg is adják.
342. TÖREDÉK.
Jaj már mi nekünk
Magyar nemzetnek,
Kik feltámadtunk
Rebelliseknek;
Szuhay Mátyás,
Zákány Tamás
Kopasz
fejének,
Nagy pipájú, kevés
dohányú
Magyar
nemzetnek!
-336-
343. NÁDASDY-DAL.
A mig engedte,
Ki számba vette
Embernek esetét,
Halálát,
életét,
A nagy isten,
–
Forgattam
karomat,
Bajvivó
kardomat,
Felszántam
éltemet,
Hogy ontsam
véremet,
Asszonyomért.
Mársnak koczkáit,
Kétes próbáit,
Villám pattantyúit,
Mennydörgő
ágyúit
Bátran
néztem.
Most immár
nyugszom,
Békén aluszom;
Hallod-e bujdosó,
Te
jámbor utazó,
Állj meg, ki
vagy?
Nem szerzek
háborút,
Hozz
lauruskoszorút,
Becsüld meg
tettimet;
Nádasdy fekszik
itt.
Elballaghatsz.
-337-
344. KÁDÁR ISTVÁNRÓL.
Szörnyü nagy romlásra készült
Pannonia,
Kinek, mint tengernek
megáradott habja,
Sok búnak, bánatnak
környülvette árja,
Mert a vitézeknek
esett ma egy híja.
Nem illik a vitézt nékem
elhallgatnom,
Sőt méltó Kádárról
bölcs verseket irnom,
Elsőben szent
irást kell ezekre hoznom,
S azután a
romlott magyar népre szabnom.
Olvassuk ama nagy ó
testamentomban,
Kevés nép maradott
sokszor zsidóságban,
Mert fogva
tartattak Babiloniában,
Sok zsidó
vitézek estek el a harczban.
S az isten ládáját egyszer el
is nyerték,
Hofnist és Einéást
mikoron megölték,
Mikor Éli papnak e
dolgot megvitték,
Rút halállal
megholt: székiből kiesék.
Nem igy van-e dolga kis
Magyarországnak,
S abban nevekedett
vitézlő Kádárnak?
Mása volt,
higyétek, Hektornak, Joábnak,
Oltalmazója volt Kádár ez országnak.
Hektor is, valamig Trójában
láttaték,
Addig a város is épen
megtartaték,
De mihelyen Hektor nyaka
elmetszeték,
Mingyárt a várost is
pogány keze birék.
-338-
Azt reményli vala róla immár
szivünk,
Isten után hogy ő lesz egyik
védelmünk,
Bástyánk, erős tornyunk ő
lészen mi nékünk,
De jaj! mint
csalatott szerelmes nemzetünk.
Teljes életének dicséretes
napja,
Mert a szegényeket soha nem
rontotta,
Ha más rontotta is, Kádár
oltalmazta,
Felelhetsz, föld és ég
annak bizonysága.
Elhagyá érettünk a fél földnek
partját,
Hogy hallá itt alatt
magyarok romlását,
Felköté érettünk
Kádár István kardját,
Oh jaj! melly
kevéssé forgatá szándékát,
Melly imé hirtelen esék
változása,
Midőn küldék őtet Pápolcz
oltalmára,
Ujfaluhoz gyüle tatárok
tábora,
Ott leve Kádárnak utósó
csatája.
A sereget pedig felszóval
biztatja,
Mondván: vágjuk által a
tatárt a sikra,
Ezentul Pálczinak
elérkezik hada,
Ujfalunak is majd
megsegít hadnagya.
Rába vizén mindjárt több tatár
érkezik,
Kádár vitéz módra velök
megütközik,
Hátul a seregek eszekbe
nem veszik,
Hogy másutt a vizen több
tatár érkezik.
Felemelé Kádár szemeit az
égre,
Mondván: uram Jézus, légy
segitségemre!
Nosza jó katonák
harczoljunk két kézre,
Mert nem látok
embert jönni segitségre.
-339-
A zászlótartónak felszóval
kiálta:
Vidd el fiam, vidd el a
zászlót más utra!
Hogy el ne veszszen
mind urunk kedves hada,
Mert
Magyarországért meghalok én még ma.
Kiontom véremet én szegény
hazámért,
Ezennel meghalok kedves
nemzetemért,
Nem szánok érette bizony
ontani vért,
Mert én a Krisztustól
veszek jutalmat s bért.
Kádár a nyilvesszőt mint
polyvát, ugy szórja,
Mégis ugyan
villám forgódék két karja,
Hétszer a
táboron magát általvágja;
Néz az
ellenség is, dolgait csudálja.
De hogy fárasztatott nyilak
erejével,
Mégis mind halálig hegyes
tőrrel öklel,
Leomlik a tatár előtte
sereggel;
Azért bucsúzását bizta rám
illy renddel:
Elsőben végbeli szives
akaróim,
Füleki, pápolczi, széchenyi
rokonim,
Nógrádi, palánki, gyarmati
társaim,
Diósgyőri, ónadi, szendrei
barátim.
Kikkel az alföldön sokat
sanyarogtam,
Sok deret, hideget,
meleget kóstoltam,
Sokszor a tatáron
szerencsét próbáltam,
Már isten
hozzátok, tőletek megváltam.
Végekben lakozó sok
főkapitányok,
Kik engemet kincscsel
gyakran ruháztatok,
A kincsért én
tőlem törököt vártatok,
Már elmult,
én tőlem többet nem várhattok.
-340-
Széki Péter, a ki buzgó
szeretettel
Ugy valál én hozzám, mint
test a lélekkel,
Megbocsáss az egész
pápolczi sereggel,
Ha voltam hozzátok
valami vétséggel.
Mint atya magzatit, engem ugy
szerettél,
Hibás dolgaimról gyakran
megfeddettél,
Sok jó akarattal
voltál, mind fizettél,
Isten
boldogitson, engem megbecsültél.
Vig János Bezerédi vitéz
kapitánya,
Kik én életemnek voltatok
hasznára:
Látjátok halálnak akadtam
horgára,
Titeket is hivlak lelkem
áldására.
Mezei hadaknak fő
előljárói!
Urunk mellett holtig
forgódó urai,
Hajduvárosoknak
kapitány s hadnagyi,
Mind
megbocsássatok, urunk sok hadai.
Ha addig, a midőn köztetek
lakhattam,
Számtalan csatákban
véletek forgottam,
Hogyha
személyteket miben megbántottam,
Megbocsássatok, mert gyarló ember voltam.
Nagyságos, nemzetes édes
fejedelmem,
Kinek hópénzével keveset
élhettem,
Nagyságod megvála
bizonynyal én tőlem,
Ezért nagyságod
is megbocsásson nékem.
Ha én az országért nem
vitézkedhettem,
Arról mind az egész
sereget követem!
Nagy hatalmas istent
azon mindig kértem:
Vitézeket adjon
jobbakat helyettem.
-341-
Jó vitéz barátim, ha néktek
vétettem,
Nemakaratból is ha kit
megsértettem,
Ellenségnek földén
véletek hogy tűrtem,
Megengedjetek,
ha ti nektek kárt tettem.
Immár jó vitézek! az istenre
kérlek,
Hogy a mint én éltem, ti is
ugy éljetek:
Sok szegény árvákon
essék meg szivetek.
Ne légyen a
magyar soha ellenségtek.
Hogy ha valakitől valamit
elvettem,
Vagy a szegényeken
erőszakot tettem,
Bátor holtom után
légyen átok nevem,
És isten előtt is
adjon számát lelkem.
Ezzel is én bizony méltán
kérkedhetem,
Hogy én a Krisztustól
drága hópénzt vettem,
Mellynél soha
többet nem várhat én lelkem,
Hórul
hóra nem fogy már az el én tőlem.
Hol a szent gyürűket ujjaimba
rakták,
És a szent koronát a fejembe
nyomták,
Lelkemet a Krisztus székéhez
álliták,
„Szent, szent“ kiáltással
nevemet felirták.
Szabó Pál, szerelmes édes
kenyeresem!
Kit a hadnagyságra jó
szivvel emeltem,
Tedd a sirba kérlek,
meghidegült testem,
Honnan előkéri
Krisztus, én elhiszem.
Melly nehezen esik tőled
megválásom,
Azt meg nem mondhatom,
mert nincsen szólásom,
Nem lehet te
veled tovább maradásom,
Mert
Krisztussal lészen mennyben én lakásom.
-342-
Nem kérlek, engemet hogy vigy
messze földre,
Ama czifra, pompás
temető helyekre:
Hanem, hol kiomlott
testemnek a vére,
Ott légyen csak
közel eltömető helye.
Ámbár a vadak is testemet
megrágják,
Hollók és farkasok
testemet kiszivják.
Itélet napjára
mert előállítják,
S ama reménységre
ismét feltámasztják.
Nem nyujtom már többet
hozzátok szavamat,
Látjátok, holtomig
tartám regulámat;
Kövessétek, kérlek,
az én nyomdokimat,
Ha akartok
mennyből venni koronákat. –
Ez éneket a ki rendelé
versekben,
Vitéz Kádár Istvánt
kesergé szivében,
Csak alacson sorsu,
gyenge értelemben,
Ha nevét keresed:
nézzed e versekben.
Dicséret, dicsőség légyen az
istennek,
Fogja fel még pártját a
magyar nemzetnek,
Legyen őrizője
minden hiveiknek,
Mondjunk dicséretet
az ő szent nevének.
345.
Legyen ugy mint régen
volt,
Legyen ugy mint régen
volt,
Hogy ne legyen a
magyarnak,
Hogy ne legyen a
magyarnak,
Sem nadrágán, sem
csizmáján semmi folt.
-343-
Legyen ugy mint régen
volt,
Legyen ugy mint régen
volt,
Süvegelje meg a
magyart,
Süvegelje meg a
magyart,
Mind a lengyel, mind a
német, mind a tót.
Legyen ugy mint régen
volt,
Legyen ugy mint régen
volt,
Tele legyen a
magyarnak,
Tele legyen a
magyarnak,
Mind az itcze, mind a
pincze, mind a bolt.
346.
Nem ugy van most mint volt
régen,
Nem az a nap süt az
égen,
Nem ugy illatoz a
virág:
Kétszinűvé lett a
világ,
Ne higy a mézes
beszédnek,5)
Kivált a fehér cselédnek.
Ritka
az, a minek látszik:
Csak
szembekötősdit játszik.
Nincs becse a
hazafinak,
Csak a hajlongó
urfinak;
Világ a német
gavarnak,
Jó éjszakát a
magyarnak.6)
-344-
Átok fogta meg a
magyart,
Mert az soha együtt nem
tart;
Rajta igaz a
közmondás:
„A mennyi ház, annyi
szokás.“
Szép volt halni a
hazáért,
Most ritka ontna érte
vért:
Hajh! hallottam azt
beszélni:
Szebb a jutalomért
élni.
Régi őseink
elholtak,
Kik a közjónak
hódoltak;
Hejh! ha most
feltámadnának,
Ujra sirba
szállanának.
Ha jutalmat a hív nem
kap:
Nem igazat papol a
pap.
El kell veszni a
világnak,
Vagy győzni az
igazságnak.
347.
Bécs várostól, nyugotról
keletre
Hidegen fú a
szél,
Bánatot hoz a magyar
nemzetre,
Mert vele felhő
kél.
Hej Bécs város, hinné-e
valaki,
Érted mennyi magyar vér omla
ki?
Duna, Duna! hazámnak
szív-ere
Be sokszor
megáradt,
-345-
Mig a
magyar ellenséget vere,
S ölésben
kifáradt!
Duna, Duna, de sok magyar
vére
Omlott hajdan partjaid
szélére!!
Duna! vized mért ollyan
keserű,
Árkod mért van
tele?
Mert Pozsonynál sok keserű
könyü
Húllott abba bele.
– – – – – – –
– – –
– – – –
Pest alá leviszem a
könyeket,
Elviszem
Belgrádnak,
Hadd áztassák azon
vitézeket,
Kik ott
elhullának.
Vér folyt belém hajdan,
most köny pereg,
Mert a magyar most
is csak kesereg.
348.
Magyar sziv, váltig
hiv
Ha frigybe lépsz ő
vele;
Csatában Marsként
viv,
Hős lelke tüzzel
tele.
Otthon még is
nyájas,
Sőt andalgó
gyakorta,
Ha őt Ámor
bájos
Rablánczára
csatolta.
Tanyáját,
falatját
A vendéggel
megosztja,
-346-
A terhet,
mint lehet,
A szenvedőn
fogyasztja.
Midőn karját
kéri
Barátjának védelme,
Jutalmát nem méri,
Közös vele sérelme.
Hiu gőz rajt nem
győz,
Valót keres, valót
kér;
Puszta fény, vak
remény
Előtte nem dicső
bér.
Ha csorbulni érzi
Szent sajátit, ellenét
Orozva nem vérzi,
Nyilván sujtja
mennykövét.
Hazaért s
királyért
Áldozni kész nagy
lelke,
Szerelme
tárgyaért
Ha gyulni kezd, nem
lepke.
Szabadságért
lángol,
S érte vérrel is
megviv;
Csélcsapnak nem
hódol
A törzsökös magyar
sziv.
349.
Isten áldja meg a
magyart,
Tartson neve, mig a föld
tart.
Paradicsom
hazájában
Éljen, mint hal a
Dunában.
-347-
Töltse békével
napjait,
Egyezve lássa
fiait;
Török, tatár, s más
ellenség
Nyugtát meg ne
rémithessék.
Bölcs vénekkel a
tanácsban,
Tüz ifjakkal a
csatában,
Bővelkedjék szép
szüzekkel,
Deli karcsu
menyecskékkel.
Tisza, Duna minden
habja
Izes halát bőven
adja.
Erdeinkben őz,
dámvadak
Seregenként
tanyázzanak.
Gulya, ménes, nyárban,
őszben,
Térdig járjon a jó
fűben.
Adná isten, a
juhnyájak
Mind selymekké
változnának.
Csürök, pajták, buzás
vermek
Csordultig tömve
legyenek!
Miskolcz, Debreczen,
Komárom
Süssön czipót olcsó
áron.
Hulljon Bakonynak
fájárúl,
Tiz itcze makk minden
ágrúl,
Egy fa alatt kilencz
gicza
Meghizhassék egy
éjtszaka.
De még ez se maradjon
el,
A mi kedvünket gyujtsa
fel;
Bor öntsön el minden
halmot;
A viz nem kell, hajtson
malmot.
-348-
Mondják, ki a finom
borbúl
Jól felöntött
megokosúl;
A kukta is diákul
tud,
Ha torkán egy pint bor
lefut.
Jó bort ide hát, és nem
mást,
Köszöntsük el az
áldomást:
Isten tartsa
királyunkat,
Országunkat,
mindnyájunkat!
-349-
KILENCZEDIK KÖNYV.
-350-
-351-
KATONA ÉS HADI DALOK.
350.
A katonának olcsó a
vére,
Három négy krajczár egy napi
bére.
Azt sem költheti el szegény,
mindig kedvére,
Keserűség, bánat,
inség száll a fejére.
Szegény legénynek testi
ruhája,
Ha van kenyere és
szalonnája,
Felesége csinos gondos,
meleg szobája,
Bár bocskoros, ha nem
adós, nincs semmi baja.
351.
Már mi nálunk verbuválnak
kötéllel,
Megfogják a szegény legényt
erővel.
Hátra kötik a két kezét
kötéllel,
Ugy kisérik be Kassára
fegyverrel.
A gazdagnak öt hat fiát nem
bántják,
A szegénynek, ha egy van is,
elfogják.
Utána megy apja, anyja,
siratják;
Kérik pénzért az uraktól;
nem adják.
-352-
Eredj haza, szegény ember, azt
mondják,
Neveld apró árváidat, hadd
hordják.
De megveri az ur isten
idővel,
Ki a szegényt elfogatja
erővel.
352.
Sirhat az az édes
anya,
Kinek katona a
fia;
Mindig van annak
halottja,
Éjjel nappal
sirathatja.
353.
Alig kezdett napom fénye
derülni,
Már is kezde setét gyászba
merülni.
Síp, trombita, dobszó
szomoru hangot adnak,
Talán, édes
rózsám, vér mezejére hivnak.
Szép, azt mondják, a hazáért
meghalni,
De még is szebb békeségben
maradni.
Igaz hogy azért a bátor
szivü vitéznek
Mellére gyönyörü
érdemczimert kötöznek.
Ha hát az most a haza szent
törvénye,
Hogy kardot rántson
ifjainknak fénye,
Jaj vigyázz
éltedre, életemnek reménye!
Hadd
derüljön még fel szomorú napom fénye.
-353-
354.
Isten hozzád,
Magyarország!
Mert bejött a
háboruság.
Meg sem tart semmi
mulatság,
Jobb nékem a
katonaság.
Régtöl fogva, a mit
kértem,
Hogy meglenne
becsületem,
Azt az időt már
elértem,
Isten hozzád, szép
nemzetem.
Már megbocsáss, talán nem
látsz;
Tudom, hogy bizony nem is
szánsz;
Értem könyeket nem is
hánysz,
Ha veszélybe esem, nem
bánsz.
De én téged igen
szánlak,
Elmémből ki sem
fordítlak;
Álmomban is
óhajtalak,
Ezzel istennek
ajánlak.
A francziákra kell
mennem,
Császár mellett
fegyverkeznem,
Ámbár ha ott is kell
vesznem,
De nincsen tovább mit
tennem.
Haláltól semmit nem
félek,
Sőt magamban jót
reménylek,
Megbocsáss nemzetem,
kérlek;
Meglátogatlak, ha
élek.
De kesergem
elmentemet,
Sirni látom
édesemet.
-354-
Jaj! de
szánom kedvesemet,
Tudom, ő is szán
engemet.
Méltó nékem
szomorkodni,
Méltó, szivemből
bánkódni,
El kell menni, nincs mit
tenni,
Nincs lelkemnek hová
lenni.
Hogy kell távozni
földemtől,
Bujdosni szép
nemzetemtől,
Nehéz válni
szerelemtől,
Az én drága
kedvesemtől.
Isten hozzád, lelkem
Rózsa!
Kit szájam gyakran
csókola,
Már megbocsáss, lelkem
Rózsa!
Ha mit vétettem
valaha.
Árván maradsz már, ugy
látom,
Mindennél drágább
gyémántom!
Isten hozzád, jó
rubintom,
Szived már nem
szomorítom.
De még egyszer
megcsókollak,
Azután istenre
hagylak,
Szivemben már
bekapcsollak,
Mindenkor téged
óhajtlak.
Rajna vize
tartománya,
Hiv szivemet hozzá
vonja,
Éles kardomat
kivánja,
Az ellenség azt
megbánja.
-355-
355.
Édes anyám
rózsafája,
Én vagyok az egyik
ága;
Ferencz császár
leszakasztott,
Fegyver alatt
elhervasztott.
Katona az én
életem,
Szegen függ az én
fegyverem,
Ha én aztat
megpengetem,
Két szép leány sirat
engem.
Nem is huszár, ki gyalog
jár,
Ki bodor paripán nem
jár.
Lám én magyar huszár
vagyok,
Bodor paripán is
járok.
356.
A tárborba jer,
pajtás,
Ha meguntad
éltedet.
Ottan lészen jó
tartás,
Ott nem kinzod
testedet.
Vége lesz
szántásnak,
Kinos
aratásnak,
Ottan mannát
ehetünk,
Malomba sem kell
mennünk.
Szőlőt nem kell
kapálni,
Hanem csak épen
szedni,
Ottan jó bort
ihatni,
Meg sem kell azt
fizetni.
-356-
A bor
foly, mint a viz,
Kiben vagyon
tokaj-iz;
Ottan mihelyt
ásitasz,
Az angyal pálinkát
hoz.
Egyik czigány
furulyál,
A másik pedig
dudál,
Egyik ismét
domborál,
Erre mindenik
ugrál.
Sippal, dobbal
járnak,
Hipp, hoppot
kiáltnak.
Ha meghevülsz
némellykor,
Készen vár a jeges
bor.
Felébredvén
álmodból,
Kolbászt hoznak
konyhából;
Ürmös bor is igen
hül,
A kappan is majd
megsül,
Hajdu-káposztával,
Jóllakhatsz
ganczával,
Kedved tartván,
sétálhatsz,
Avagy pedig
kártyázhatsz.
Ebéd olly mint
vacsora;
Mig eltelik tiz
óra;
Gondod legyen
torkodra,
Nincs szükség a
korsóra;
Sör, bor, mint a
tenger,
Ihatik az ember.
Azért pajtás, elmenjünk,
A táborba siessünk.
-357-
357.
Az egész föld
kerekségén
Nincs nálam szomorúbb
legény.
Ha elgondolom
éltemet,
Bánat boritja
szivemet.
Az én piros két
orczámat,
Szép gyenge
ábrázatomat,
Szomoruságom
fonyasztja,
Örömim
eltávoztatja.
Mostan vagyok
legékesebb,
Ifjuságom
legkedvesebb.
S ha a sorsom jut
eszembe,
Csak busúlok
keservembe.
Ha meggondolom
magamat,
Hogy majd elvágják
hajamat,
Hullanak zápor
könyeim,
Keservesek
esztendeim.
Mi haszna szép
virágzásom,
Ha mindjárt lesz
hervadásom;
Mihelyt katonává
lettem,
Az örömekről
letettem.
Csak az a lelkemnek
nehéz,
Hogy akárkire szemem
néz,
Mind csak könyhullatást
látok,
Magam is könyet
hullatok.
-358-
358.
Fegyvert fogok a
hazáért,
Hadd onthassam a török
vért.
Hozok haza ezüst
órát,
Ezüst kardot, szép
pántlikát.
De hogy hagyjam a
falumat,
Benne az én
galambomat?
Sirna, rína én
utánam,
Meglehet hogy meg is
bánom.
Itt maradok a
faluban,
Veled játszok a
pitvarban;
Csókolj meg hát, édes
rózsám,
Megvetettem érted
hazám.
De te látom, busan
tekintsz,
Fegyvert fogni szemeddel
intsz.
Mert szereted a
katonát,
Köpenyeges
királyfiát.
Édes rózsám, isten
hozzád!
Köszönöm a jó
tudományt.
Fegyvert fogok a
hazáért,
Majd kiontom a török
vért.
Sokat vágok le
közűlök,
Ha elesem, rájok
dűlök,
Mint arató a
kévére,
Méltó leszek
könycseppedre.
-359-
359.
Istenem, istenem, be megvertél
engem,
Micsoda vétkemért sanyargatsz
igy engem?
Kard az oldalomon, lovamon
a nyereg,
Mennem kell régi jóm, az
isten áldjon meg.
Szánlak rózsám,
szánlak, de mit tudjak tenni,
Fujják
a trombitát, el kell masirozni.
360.
Elment Gyurka
katonának,
Ő felsége
szolgájának.
Ott mindjárt mundirt
szabának,
Fekete csákót
adának.
Mikor katonának
mentem,
Szilaj csikót
megnyergeltem,
Lábam a kengyelbe
tettem,
Magam a nyeregbe
ültem.
Mikor mennék magas
tetőn,
Eszembe jut a
szeretőm,
Szivem ugy
elkeseredett,
Hogy vele nem
beszélhetett.
Ugy kisértek fel
Kassára,
A királyné
városára.
-360-
361.
Nem őrzöm én senki
juhát,
A császár ad nékem
ruhát;
Komisz inget, komisz
gatyát,
Szép karcsu, fakó
paripát.
Veres czafrangot
lovamra,
Fényes kardot
oldalomra,
Egy pár pisztolyt a
kezembe,
Czifra csákót a
fejembe.
Szép tajték pipát a
számba;
Basa dohányt a
pipámba!
Piros csizmát a
lábomra,
Pengő sarkantyut
csizmámra.
Kiköszörűlöm
kardomat,
Megtöltöm két
pisztolomat;
Megsarkantyuzom
fakómat.
Fejembe teszem
csákómat.
S igy megyek az
ütközetre,
A kopasz török
nemzetre,
S vágom a pogányt
kedvemre;
Szerzek arany pénzt
mellemre.
362.
Ne kapj ollyan nagyon, a német
hadnagyon,
Bugyogója vagyon, mennykő
csapja agyon.
-361-
A magyar
katona magyar anya fia,
Magyar a
rokona, piros az orczája.
Akár a
szobában, akár a konyhában,
Akár,
édes rózsám, a paplanos ágyban.
363.
Édes anyám, ne járj
sirva,
Katonának vagyok
irva.
Az hajam is le van
nyirva,
Szakálom
leberetválva.
Katonaságom nem
bánom,
De a rózsámat
sajnálom.
Ki viseli hű
gondodat,
Kivel éled
világodat?
364.
Járnak én utánam
sirva,
Ollyan vagyok, mint az
árva.
Járhatsz én utánam
sirva,
Katonának vagyok
irva.
Örökre megválok
tőled,
Jaj, hirt sem hallok
felőled.
Nem enyelgek többé
veled,
Katonává lett
kedvesed.
-362-
Megfogott engem a
biró,
Könyvbe irt a
szolgabiró.
Elszakasztják
szerelmünket,
Verje meg az isten
őket.
365.
Sárga ló, sárga ló, arany
patkó rajta;
Most akart kedvesem
hozzám jőni rajta.
Katona vagy
rózsám, de nem jó kedvedből,
Szolgálod a császárt nagy kénytelenségből,
Most akartam veled, rózsám,
ismerkedni,
Megütték a dobot, el kell
masirozni.
Megesett már rajtam, mi
meg akart esni,
Elhagyott kedvesem,
ki el akart venni.
366.
Soha sem vétettem
Székes-Fehérvárnak,
Mégis bejutottam
lovas katonának.
Lovasnak állottam,
bokancsosnak tettek,
Hej illyen
teremtettét! már mindjárt rá szedtek.
A lovas katona mikor
masírozik,
Felül a lovára, csak ugy
dohányozik.
A szegény bokancsos mikor
masírozik,
Hej kerűli a nagy sárt,
csak ugy káromkodik.
-363-
Átkozott csizmája! be rövid a
szára,
Hej minden órában elmerül a
sárba.
Verje meg az isten a mészáros
bárdját,
Hej mért vagdosta el a kis
borju lábát.
Mostan a kis borju nem tud
lábán járni,
A szegény bokancsosnak
hátán kell hordani.
367.
Huszárok, a katonák
verbuválnak,
A leányok, a menyecskék
sirdogálnak.
Szomorú a szive annak a
leánynak,
Kinek szeretője beállt
katonának;
De mégis szomorúbb annak a
legénynek,
Kinek szeretője férjhez
ment szegénynek.
368.
A nap kerül, hajnal
derül,
Már a szokott óra
cseng,
Már minden sor, minden
bokor
Lassu marssal
zeng.
Ne késsél hát, talpadra
kelj,
Vitéz magyar, lóra,
székely!
-364-
Kabalára, szász!
Rest ember az, a ki nem fut,
Mikor előtte van az ut.
A gavallér mikor rá ér,
Ha nem
mehet, mász.
369. GYŐZELEMKOR.
Győztünk, győztünk, mert
velünk volt,
Seregeink mellett
harczolt
Az erőnek,
hatalomnak,
Védelemnek,
oltalomnak
Áldott, élő
istene!
Hála legyen, és
dicsőség!
Rendülj meg föld, dördülj
meg ég!
Hála a nagy és
irgalmas,
A szent, igaz és
hatalmas
Áldott élő
istennek!!!
370. LAUDON
GYŐZEDELMÉRE.
Már Belgrád a mi
várunk,
Vig tánczot benne
járunk.
Hol van a török
ereje?
Nem igy volt most öt
esztendeje.
Szegény
feje!
Hej tradra, tradra,
tradra!
-365-
Mars hallik, puska csörög,
cseng;
Bombi zörög, deng, trombita
zeng.
Mit késel, talpra, magyar,
kelj!
Ütközet az hely; kardot
emelj.
Rajta, rajta! a törökön vágjál
elől,
Egyszer jobb, másszor a bal
szárnya felől.
Puska csörög, cseng;
ágyu dörög, deng.
371. A MAGYAR
BANDERISTA.
Hej most élem
világom,
Mert van magyar
kalpagom,
Kócsagtollam
mellette,
Mellé a szeretőm
tette.
Illyen a magyar
virág,
Attilábul kinőtt
ág.
Czimbog fityeg két
felől,
Nyirott dupém nincs
elől,
Már liszttel bé nem
verem
Hajam, el nem
keverem.
Mert jobb abbul
pampuskát
Enni, zsiros
haluskát.
Bajuszom
felsodrítom;
Többé el nem
hajítom.
Nem kell mezítelen
száj,
Orrom alatt ne
piszkálj.
Bajusz kell a
magyarnak,
A kitől sokat
várnak.
-366-
Rövid karcsu
mentémet
Bár irígyelje
német,
Egy nyalkán álló
dolmányt,
Kit a szabó jól
kihányt,
Hej nem adnám
kabátér,
Melly egész bokáig
ér.
Bugyogó sok
gombjait,
Nem peczkelem
csatjait,
Nadrágom ha
rándítom,
S azzal dolgom
indítom.
Oh szép veres
nadrágom!
Te vagy kedves
jószágom.
Ha tekintek
száromra,
Sárga szinű
csizmámra,
Ezen sarkantyúm
pereg,
Magyar nótára
csereg.
Összeverem
bokámat,
Járom
verbung-nótámat.
Ekkor kötöm
kardomat,
Keresztes
tarsolyomat;
Osztán ülök a
lóra,
Kényen tartott
fakóra.
Ekkor nézzél
szemembe,
Ekkor jöjj velem
szembe.
Kilencz török, hat
tatár
Előttem csak
szunyogvár,
Rendre szedem
gombjait,
Leszabdalom
nyakait;
Szijjat vágok
hátábul,
Bort iszom
csalmájábul.
-367-
Illyen a magyar
legény,
Legénységben nem
szegény,
Van ékes
öltözete,
Öltözethez
termete.
Oh én édes
magyarom!
Magyar légy, azt
akarom.
372.
Szatmár vármegyének minden
legényének,
Kard van a kezében,
kalpag a fejében.
Kék a mente, kék a
nadrág, s a dolmánya:
Ez az igaz
magyaroknak maradványa.
373.
Hej a bőnyi csárda most borul
be gyászba,
Hej három szegény legény
most megy hazájába.
Megfogták azokat
lovas katonának,
Hej fel is
öltözteték császár huszárjának.
Vettek neki ruhát, gyolcs inget, gyolcs gatyát,
Hej veres csákót, dolmányt, réz-sarkantyus
csizmát.
374.
Isten hozzád, Nógrád, szép
földnek határa,
Áldjon meg az isten
két szemem láttára.
-368-
Áldjon
meg az isten engem is, téged is,
Azokat a jókat, az otthonvalókat.
Ha Nógrádból kimész, többé
vissza ne nézz,
Talán a szivednek nem
lesz ollyan nehéz.
Nógrádból
kimentem, visszatekintettem,
Kedves
galambomnak nagyobb kínt szerzettem.
-369-
TIZEDIK KÖNYV.
-370-
-371-
ROMÁNCZOK ÉS ROKON.
375.
Szép Ilona.
Isten jó nap! biró
gazda!
A kend
házában!
Biró.
Fogadj isten, szép
Ilona!
Az én
házamban.
Szép Ilona.
Én kihajtám
ludaimat
A zöld
pázsitra;
Oda jöve biró
fia,
S közikbe hajta,
Agyon üté biró fia
Szép gunáromat.
Biró.
Mit kivánsz hát, szép
Ilona,
Szép gunárodért?
-372-
Szép Ilona.
Azt kivánom, biró
gazda,
Szép gunáromért:
Minden tollacskájaért
Egy egy aranyat,
Szépen sétáló
lábaért
Arany kanalat,
Szépen kiterjedt szárnyaért
Két arany tálat,
Szépen kiáltó torkaért
Arany
trombitát.
Biró.
Számtalan sok
kivánsága
Szép Ilonának,
Akasztófa azért helye
Biró fiának.
Szép Ilona.
Akasztófa, ollyan
legyen,
Mint kinyilt
rózsa,
Két karom, két szép
karfája
Akasztófája.
376.
Elmegyek én a hegy
alá,
Selyemszálat huzni,
Ott látom a biró fiát
Arany buzogánynyal.
-373-
Elmegyek én a
biróhoz,
Leteszem a
panaszt.
Adjon isten, biró
gazda!
Fogadj isten, gyöngy
viola!
Mi legyen hát a
panasza?
Agyon csapták a
ludamat,
Szépen szóló, szépen
járó
Gangos
gunáromat.
Mi legyen annak az
ára?
Egyik szárnya hat száz
arany,
Másik szárnya hét száz
arany,
A bubája nyolcz
száz,
Feje lágya tiz
száz.
377. A KIRÁLYFI.
Egyszer egy királyfi mit
gondol magában!
Betér egy udvarba
kocsisi ruhában.
„Jó napot, jó napot!
gazdag biró lánya!“
‚Isten hozta
magát kocsisi ruhában!
Üljön tehát,
üljön erre a tüzhelyre.‘
„Bizony nem ülök én, nem azért
jöttem én,
Hanem jöttem azért,
jössz-e hozzám vagy sem?“
‚Bizony nem megyek én, gazdag
lány vagyok én,
Gazdagnak gazdag
kell, szegénynek szegény kell,
Amott
a szomszédban kosárkötő lánya.‘
-374-
„Jó napot, jó napot, kosárkötő
lánya!“
‚Isten hozta magát kocsisi
ruhában!
Üljön tehát, üljön erre a
karszékre.‘
„Bizony nem ülök én, nem azért
jöttem én,
Hanem azért jöttem, jösz-e
hozzám vagy sem?“
‚Bizony elmegyek én, szegény
lány vagyok én,
Szegénynek szegény
kell, gazdagnak gazdag kell.‘
Betér egy udvarba, királyi
ruhában,
„Jó napot, jó napot, gazdag
biró lyánya!“
‚Isten hozta magát
királyi ruhában,
Üljön tehát, üljön
erre a divánra.‘
„Bizony nem ülök én, nem azért
jöttem én,
Hanem jöttem azért,
jössz-e hozzám vagy sem?“
‚Bizony
elmegyek én, gazdag lány vagyok én,
Gazdagnak gazdag kell, szegénynek szegény
kell!‘
„Nem kellesz már nekem, eb…a
k….ja.
Vagyon nekem már is, náladnál
szebb, jobb is.“
378. PÁVÁS LEÁNY.
Egy leány a hegyek
között,
Csak egyedül pávát
őrzött;
Jöttek hozzá
jövevények,
Három vándorló
legények.
-375-
Mondván: szép leányzó,
kérünk,
Az erdőre jőj el
vélünk,
Ott sétálni
barátsággal,
Tisztességes
mulatsággal.
Ha veletek utam
veszem,
Páváimat hová
teszem?
Pávádat hajtsd a
forrásra,
Mert azt nem bizhatni
másra. –
Midőn értek az
erdőbe,
Lehevertek a
mezőre.
A szűz elfáradott,
ledült,
És mély álomba
szenderült.
A legények, mikor
látták,
Hogy aludnék,
megvizsgálták,
Csókot adtak
ajakára,
Szivek
vigasztalására.
A szűz felkelvén
estvére,
Fülemile
énekére,
Látván magát a
pusztában,
Sir és igy szól ő
magában:
Már most ugyan reá
szedtek,
Az erdőbe
bevezettek,
Most itt hagytak
éjszakára,
Fenevadak
prédájára.
Oh nagy isten! ki
lakozol,
Ki reánk mennyből
vigyázol,
Büntesd őket
ostoriddal,
Égből hulló
tüzlángiddal.
-376-
379. VITÉZ OLÁH GERŐ
DALA.
Oh gyönyörű
tavaszidő,
Szerencsétlen uj
esztendő!
A kit akarsz
megujítasz,
Engem pedig szomorítasz.
–
Gyerünk alá, jó
katonák,
Az alföldre
Kecskemétre,
Ott próbáljunk jó
szerencsét,
Talán isten jobban
adja.
Mennek vala az
alföldre,
Oláh Gerő, vitéz
legény;
Talál elő egy nagy
őzet,
Mindjárt mondja fakó
lónak:
Édes lovam, fakó
lovam,
Érjük el ama nagy
őzet.
A fakó ló csak
eléri,
Oláh Gerő csak
ellövi.
Mindjárt mondja az
urának:
Uram, uram, Oláh
Gerő,
Ne kergess én rajtam
őzet,
Ha törököt nem fogsz, nem
vágsz.
Paripája mind addig
fut,
A mig ura oda nem
jut,
Habos tajték róla
szakad,
Elesvén, egy árkon
akad.
-377-
Vigy ki innen, jó
lovacskám,
Szépen nevelt jó
maczkócskám,
Elhidd, bizony
meghizlallak,
Őz után már nem
nyargallak.
Mondom, rajtam bátor
szivvel
Pogányt vághatsz erős
kézzel,
De te két élü
tőröddel
Őzet üztél
fegyvereddel.
Hozz ki még egyszer, jó
lovam,
Meglátd, törökre lesz
utam.
Bor, pecsenye lesz
abrakod,
Nem leszen többé
panaszod.
Hordozd bátran bús
szivemet,
Keresd fel régi
kedvemet,
Hidd el, majd a pogány
oszol,
Oláh Gerő a hol
harczol.
Ülj fel hát, ne félj
töröktől,
Én is hizom pogány
vértől,
Terjeszd tovább is
hiredet,
Keményitsd meg
személyedet.
380.
Megöltek egy
legényt,
Hatvan
forintjáért,
A Tiszába
bevetették
A nyerges
lováért.
-378-
Tisza be nem
vette,
Partjára vetette,
Arra ment egy hajóslegény,
Hajójába tette.
Oda ment az
anyja,
Költi, de nem
hallja,
Szép fekete göndör
haja
Vállára van
hajtva.
Oda ment az apja,
Költi, de nem hallja,
Sárga sarkantyus csizmája
Lábára
van fagyva.
Oda ment rózsája,
Költi, de nem hallja:
Kelj fel, kelj fel, édes babám,
Borulj a nyakamba.
Borulj a
nyakamba,
Hadd vigyelek
haza;
Harmad napig, negyed
napig
Nyugodj a
házamba.
381. SZÜCS MARCSA.
Estve van, estve van, hétre
jár az óra,
Minden eladó lány készül
a fonóba,
Szegény Szücs Marcsa is oda
indult volna,
Ha az ég felette be nem
borult volna.
-379-
Beborult már az ég, be is
estvéledett,
A szegény Szücs Marcsa
el is keseredett,
Elment a fonóba,
leült a lóczára,
Kihivja egy legény
csak egy minutára.
Jertek, lányok, jertek, rajtam
segítsetek,
Jaj soha nem jövök fonóba
veletek.
Elmentek, felfogták,
letették a földre,
Pirosra festette
földet is a vére.
Kérdi a gazdasszony, vajjon ki
lánya e?
Béugrik egy legény, biz az
én rózsám e.
Lányok, lányok, lányok,
rólam tanuljatok,
Hogy irígy
legénynyel ne barátkozzatok;
Mert ha
barátkoztok, ugy lészen sorsotok,
Piros véretekkel kell meglakolnotok.
382. GYURI BANDIRÓL.
Esik eső szép csendesen
csepereg,
Gyuri Bandi bitófánál
kesereg,
Túl Szegeden most faragják
azt a fát,
Kire Gyuri Bandit majd
felakasztják.
Nem is csinált Gyuri Bandi
egyebet,
Összefonta zsebkendőjét
kötélnek,
Ugy hurkolta felesége
nyakára,
Annál fogva huzta fel egy
nagy fára.
Mosd ki rózsám, ingem, gatyám
fejérre,
Ugy megyek el főkapitány
elébe.
-380-
Gyuri Bandi felnyergeli a lovát,
Estére ugy látogatja rózsáját.
Jaj istenem, édes anyám,
vétettem,
Feleségem szeretőmért
megöltem.
Gyuri Bandi külső csárdán
bort iszik,
Kása Zsófi bundájában
nyugoszik.
Megkötözik Gyuri Bandit
kötéllel,
Ugy kisérik szolgabiró
elébe,
Felakasztják Gyuri Bandit egy
fára,
Csak ugy fityeg mostan önnön
magába.
Nem gondolta Gyuri Bandi
magába,
Hogy a szél az akasztófán
lógázza.
Kása Zsófi csak magában
siratja,
Hogy Bandiját a szél ekkép
lógázza.
383. BARNA PÉTER SZOMORÚ
NÓTÁJA.
Jó ló volt a fakó, jó ló is
ellette,
Áldja meg az isten, a ki
fölnevelte. –
Fujd el, szellő, fujd el,
hosszu utnak porát,
Ne lelje vármegye
fakó lovam nyomát.
Nem fujta el
szellő hosszu utnak porát,
Meglelte
vármegye fakó lovam nyomát.
Szegény Barna Péter, be sok
lovat lopott,
Románné két lánya abból
ruházkodott.
-381-
Veszett
volna retek fekete földében,
Románné
két lánya az anyja méhében.
A pusztai csárda nem borulna
gyászba,
Szegény Barna Péter nem esne
rabságba,
De vármegye háza nem nyilik
hiába,
Szegény Barna Pétert viszik
udvarába.
A tarcsai pusztán van egy két
águ fa,
Az lesz Barna Péter
nyugodalmas háza.
Nyiljatok meg egek!
rejtsetek el engem,
Mert a fekete
föld nem veszen be engem.
Kár volna még nekem a fán
megszáradni,
Lobogós gyolcs gatyám
szélnek bocsátani.
Szép sarkantyus
csizmám szélnek összeverni,
Fekete
két szemem hollónak kivájni.
Nálunk a halottnak hármat
harangoznak,
De Barna Péternek egyet
sem kondítnak.
Szegény Barna Péter!
Szent János napjára,
Kisérik halálra
tarcsai határba. –
Nem jó föld ez pajtás, nem jó
itten lakni,
Mert a szegény legényt
meg szokták itt fogni.
Szegény Barna
Péter gyolcs inge, gatyája,
Vérrel
virágozik a testi ruhája.
384. CZIFRA
JANCSIRÓL.
Búra termett idő, ködnevelő
szellő,
Megemésztett engem ez az egy
esztendő. –
-382-
Czo fel! fakó lovam, Czifra
Jancsi lova,
Messze van Imola, nem
érünk ma oda.
Mikor Czifra Jancsi a
lovát nyergelte,
Akkor Járdán Julcsa
a bokrétát kötte.
Mikor Czifra Jancsi a lovát
ugratta,
Akkor Járdán Julcsa a
kapuban várta;
Várta rátottára, mézes
pálinkára,
Egyél, igyál Jancsi világ
boszujára.
(Több nincs).
385.
Virágokbul lesz a
koszorú,
Porcsalmai Palkó
szomorú.
Porcsalmai Palkó, mit
csinálsz?
Vad erdőben ugyan miért
jársz?
Vad erdőben járok
éjtszaka,
Ide kerget szivem
fájdalma.
Vad erdőben járok
egyedül,
Rajtam az isten sem
könyörül.
Házam volt, elégett, azt
bánom;
Szőlőm volt, elpusztult,
sajnálom;
Lovam volt, ellopták, az is
tör;
Rózsám volt, elvitték, ez
megöl.
Haj te tatár, átok
lelkeden!
Forgó szél tekerjen
nyergeden,
Száradjon el gégéd
torkodban,
Ördög tánczoltasson
pokolban.
-383-
Talán most csókolod
rózsámat,
Hogy kigyó marná meg a
szádat.
Boszorkány tépné el
szivedet,
Sárkány csikorgatná
lelkedet.
Hej mióta rózsám
elveszett,
Kinban töltöm csak az
életet;
Vad erdőben járok
egyedül,
Rajtam az isten sem
könyürül.
386.
Fehér László lovat
lopott,
A fekete halom
alatt;
Minden
nyereg-szerszámostul,
Csikós fékkel,
kantárostul.
Utána ment Göncz
városa
Őtet fogni, hogy
meglássa,
Egész vidék,
faluibul,
És csakugyan
hadnagyostul.
Isten jó nap! hadnagy
uram!
Fogadj isten, édes
fiam!
Kinek hivnak, édes
fiam?
Majd megmondom, hadnagy
uram.
Van-e neked atyád,
anyád?
Igazán szólj és meg ne
bánd.
Nincsen nekem atyám,
anyám,
Csak van nekem egy szép
hugám.
-384-
Az én hugom fehér
Anna,
Az lovamnak fehér
lába.
Nem kérdem én a
lovadat,
Sem a te kedves
húgodat;
Hanem kérdem a
nevedet;
Különben rosz lesz te
veled.
Fogjátok meg a
hunczutot,
Az akasztófára
valót.
Fehér László az én
nevem;
Megmondani mindig
merem,
Hogy engemet annak
hivnak,
Oh utánam nagyon
vannak.
Vigyétek le a
tömlöczbe,
Annak is a
mélységébe.
Kezét lábát vasra
verve,
Kivallatok mindent
vele.
Fehér Anna hogy
megtudta,
Hogy a bátyja fogva
volna:
Fogd be, kocsis, a
lovakat,
Tégy mellém sok
aranyokat.
Isten jó nap, hadnagy
uram!
Fogadj isten, gyöngy
madaram.
Miért jöttél, szép
aranyom?
Az bátyámért, hadnagy
uram.
Ha a bátyámat
kiadná,
Az isten is
megáldaná.
Kiadom én a
bátyádat,
Ha egy éjjel veled
hálok.
-385-
Nem szól arra Fehér
Anna,
Csak elmegy a
folyosóra.
Folyosórul az
rostélyra,
Hogy akadna az
bátyjára.
Isten jó nap! édes
bátyám!
Fogadj isten, édes
hugám!
Én most tégedet
kiváltlak,
Hadnagy urral vele
hálok.
Ne hálj vele, az
hunczuttal,
Az akasztani
valóval.
Szüzeségedet
elveszi,
Bátyádnak fejét
veteti.
Nem szól arra Fehér
Anna,
Csak elmegy a
folyosóra,
Folyosórul
palotába,
Lefekszik a
nyoszolyába.
Aluszol-e, Fehér
Anna,
Kincsem adta, szép
Diána?
Nem aluszom, nem
nyughatom,
Mert a sok lánczzörgést
hallom.
Csak aludjál, édes
kincsem,
Te vagy rubinom,
mindenem.
Szép a képed, a
termeted,
Érted adom
mindenemet.
A béresek fáért
járnak,
Azok nagy lármával
vannak.
Aluszol-e, Fehér
Anna?
Kipiroslott kisded
alma.
-386-
Nem aluszom, nem
nyughatom,
A sok puskalövést
hallom.
Csak aludjál, csak
nyugodjál,
Csak engemet szivedbe
zárj.
Aluszol-e, Fehér
Anna,
Oh te kincsem, szép
Diána?
Nem aluszom, nem
nyughatom,
Mert a sok kardzörgést
hallom.
Csak aludjál, csak
nyugodjál,
A bátyádnak vége van már.
–
Hadnagy uram, hadnagy
uram!
Átkozott légy, hadnagy
uram!
Viz előtted
megáradjon,
Sár utánad
felfakadjon.
Lovad lába
megbotoljon,
Földre téged agyon
nyomjon.
Mosdó vized vérré
váljon,
Kendő ruhád
meggyuladjon,
Az kenyered kővé
váljon,
Az ég téged meg se
áldjon.
* * *
Ezen verseket
csinálta,
Fehér László két
barátja,
Itt lóg egyik jobb kéz
felől.
Másik pedig a bal
felől.
Középett a Fehér
Laczi,
Szeretője volt szép
Manczi.
-387-
387.
Egyszer szombat este végig mék
az utczán,
Amott galambomnál eloltják
a gyertyát.
Zörgetek az ajtón, senki ki
nem nyitja,
Ha te ki nem nyitod,
kinyitja a Panna.
Bemék a kis házba, ledőlök
ágyára,
Szűrömet, kalapom vetem a
ládára.
Lehajtom fejemet karton
vánkosára,
Csordulnak könyeim fehér
karjaira.
Egyszer éjfél táján kivezetnek
engem,
A biró házánál vasra vernek
engem.
Oda jön galambom, sirva keres
engem,
Ne sirass galambom, lám itt
kell engednem.
Se meg ne halj érttem, se el
ne jőj vélem,
Sem piros véreddel
földet ne fess értem.
388.
Fölmegyek a
hegyre,
Lenézek a
völgybe,
Ott látom
galambom
A
kovácsműhelybe.
Lovat akar venni,
Hadba akar menni,
-388-
Tudtomra
sem adja,
Hogy el akar
hagyni.
Állj előmbe,
rózsám,
Hadd bucsúzzam
tőled;
Ha el nem
bucsúzok,
Bujdossunk el
ketten.
Ird fel a nevemet
Kalapod szélire,
Ha
fejedbe teszed,
Hadd jussak
eszedbe.
Selyem zsinórt
vettem,
Kösd a
lóringodra,
Ha beérsz
Budára,
Megemlegetsz
róla.
389.
Egy vén paraszt egykor
feleségül vett
Egy városi csinos
lánykát,
De a menyecske egy huszárt
szeretett,
S kérte ravaszul
urát,
Hogy hozzon egy kocsi
szénát,
Szénát, szénát, hogy hozzon
egy kocsi szénát.
A vén paraszt dörmögé most
magában,
Ugyan mi furja
fejed?
Várj, várj, csak elindulok
este felé,
S elbúvok a kapu
mellett,
Mintha mennék hozni
szénát,
Szénát, szénát, mintha mennék
hozni szénát.
-389-
Im ugrat egy lovag a faluba
be,
Öltözve, mint báb,
csinosan,
Jelt ád ablakból a kis
menyecske,
S ajtót nyit előtte
lassan;
Mond: férjem ment hozni
szénát,
Szénát, szénát, mond: férjem
ment hozni szénát.
Szivéhez szorítja a szép
jövevényt,
S ajkára nyom tüzes
csókot,
E tréfa leshelyéből sérti a
vént,
S betöri a záros
ajtót,
Véltétek hogy hozok
szénát,
Szénát, szénát, véltétek hogy
hozok szénát?
Kiugrik a lovag a nyilt
ablakon,
Mint tolvaj, ha más
közelít;
Oh férjem, engedj meg, igy
szól az asszony,
Ő becsületből vala
itt.
Gondoltuk, hogy hozol
szénát,
Szénát, szénát, gondoltuk,
hogy hozol szénát.
Lánczhordta huszárja! ha
mérföldekre
Mennék is én hozni
szénát,
Kikérem ám máskor az illy
időben
Ezen veszedelmes
tréfát.
Az ördög hoz nektek
szénát,
Szénát, szénát, az ördög hoz
nektek szénát.
390.
Berki, Berki, szegény
Berki,
Mért halt meg a szegény
Berki?
-390-
Azért halt meg szegény Berki,
Mert nem adtak jó bort neki.
Adtak volna jó bort
neki,
Jó bort adtak volna
neki,
Adtak volna jó bort
neki,
Most is élne szegény
Berki.
De nem adtak jó bort
neki,
Azért halt meg szegény
Berki,
Adtak volna jó bort
neki,
Most is élne szegény
Berki.
Hát ne mondja nekem
senki,
Hogy meghalt a szegény
Berki,
Azt se mondja nekem
senki,
Mért halt meg a szegény
Berki.
Azért halt meg szegény
Berki,
Mert nem adtak jó bort
neki,
Adtak volna jó bort
neki,
Most is élne szegény
Berki.
391.
Megkérette
anyámat
Czifra
szabólegény;
Engem is
megkéretett
Szegény
kapáslegény:
Öröme
anyámnak
Czifra
szabólegény,
Siralom én
nekem
Szegény
kapáslegény.
-391-
Nagy lakzit csap
anyámnak
Czifra
szabólegény;
Engem csendesen
elvisz,
Szegény
kapáslegény;
Öröme anyámnak
sat.
Szép ruhát varr
anyámnak
Czifra
szabólegény,
Nekem vesz rása
szoknyát
Szegény
kapáslegény;
Öröme anyámnak
sat.
Magas ágyban hál
anyám,
S czifra
szabólegény;
Engem szalmásba
fektet
Szegény
kapáslegény;
Öröme anyámnak
sat.
Bottal költi
anyámat
Czifra
szabólegény;
Engem
galambcsókjával
Szegény
kapáslegény;
Örömem én
nekem
Szegény
kapáslegény;
Siralom
anyámnak
Czifra
szabólegény.
392.
Bakonyi Jutka, hol
valál?
„Pápa városában,
Kukoriczát daráltam
A grófnak malmában;
-392-
Bezzeg az
ám a malom,
Ehhez képest mind
álom,
Nincs mása
Bakonyban.“
Bakonyi Jutka,
szépek-e
Pápán az uj
tornyok?
„Az ország
tornyainak
Azok ám az
anyjok.
Vetekednek
felhőkkel,
A csillagos
egekkel,
Arany a
fedelök.“
Bakonyi Jutka! még azt
is:
A templom mint
tetszik?
„Oldalai szült
márvány,
A boltját most
festik;
Bár csak abba
mehetnék,
Férjhez ott
esküdhetnék,
Be szerencsés
lennék!“
Bakonyi Jutka! van-e
még
Pápán sárga répa?
„A piaczon átmenvén
Láttam, de nem szép a;
Azért nem
is kérdeztem,
Mert soha nem
kedveltem;
Mit csúfol kend
véle?“
Bakonyi Jutka!
mondjadsza,
Épül-e a
város?
„Mondhatom azt, nincs
ottan
Már egy ház is
káros;
Merő
cserépfödelek,
Oldalai jó
kövek,
Czifrább ám most
Pápa!“
-393-
Bakonyi Jutka! jövel
hát,
Lakjunk mi is
Pápán!
„Ha elvesz kend, nem
bánom,
Sem anyám sem
apám.“
Fogjunk kezet
ízibe,
Menjünk pap
eleibe;
„Félek ám én
kendtül!“
393.
Szapora Margit, hol
voltál?
Budán a tornyok
közt.
Ott vala vélem az
öcsém,
Szőtt a sok selyem
közt.
Tétova járánk ide
is,
Tétova nézénk oda
is,
Bámula szemünk,
szánk.
Szapora Margit,
szépek-e
A budai
csárdák?
Fogd meg az orrod!
paloták
Vannak ott, nem
csárdák.
Mindenik olly nagy, mint a
vár,
Több vár ollyan volna
bár,
Torony ott minden
ház.
Szapora Margit,
szépek-e,
Ott a kontyok,
párták?
Bódul a Buda, nincs ott
konty,
A pártát
elhányták.
Taréjos ottan minden
búb,
Beléje férne egész
zsúp,
Sátor ott minden
konty.
-394-
Szapora Margit, van-e
táncz?
Dudaszót
hallál-e?
Éjjeli nappali ott a
táncz,
Azt kérdd, ha
eláll-e?
A duda volt-e de
bőgött,
Furulya volt-e? de
fütyölt,
Szüntelen a rip
rop.
Szapora Margit,
üstököt
Nyom-e ott a
csákó?
Hátul az üstök, és csak
egy,
Hosszu, mint a
kákó.
Kalapok alatt lisztes
zsák,
Hajokat boltbul
hordatják,
Magokét
eladják.
Szapora Margit,
olcsó-e
Ott a bor vagy
drága?
A hol a czégér ollyan
sok,
Nem lehett ott
drága.
Minden könyves piros
ott,
Minden kardos
tántorog,
Kurjongat minden
ház.
394.
Amott megyen egy kis
lány,
Selyemczipő a
lábán,
Utána egy
kapitány,
Daru szőrü
paripán.
Mondd meg nekem, te kis
lány,
Szeretsz-e még
igazán;
-395-
Ha nem
szeretsz igazán:
Ne járass magad
után.
Szeretlek én
igazán,
Járatlak magam
után;
Ha nem szeretsz, hadd
abba,
Nem varrtak a
nyakadba.
395.
Három legény áll az
utczán,
Három legény áll az
utczán;
Gondolkodnak ők
magukba,
Hová mennek
mulatságba.
Már az egyik
kigondolta:
Menyecskéhez, az
ablakra.
Beszólottak hajdu
módra;
Itthon vagyon-e a
gazda?
Ott maradnak
virradóra.
Nincsen itthon most a
gazda,
Elment ő ma hosszú
utra,
Maradhattok
virradóra.
396.
Háromféle szeretőm
volt,
Lutheránus, pápista,
tót,
De megmondtam ő
kemeknek,
Hozzám többet ne
jőjenek.
-396-
De az
egyik föl sem vette,
Csak
sarkantyuját pengette.
A gazdasszony
meghallotta,
A gazdát is
felhajtotta.
Kelj fel, kelj fel, te jó
gazda,
Valaki jár a
házadba.
Mig a gazda gyertyát
gyujtott,
Addig a legény
elugrott.
Megszorítá jobb
kezemet,
Adjon isten jobb
szerelmet;
Jól megnézd a
személyemet,
Mert soha nem látsz
engemet.
397.
Van Pozsonyban három sárga
paripa,
Van is annak egy szép barna
kocsisa,
Még pénteken jó bort ivott
hitelben,
Már szombaton ki volt
terítve szépen.
Huzd meg babám, azt a hármas
harangot,
Hogy sirjanak a berencsi
leányok.
Meghúztam már azt a hármas
harangot,
Sirhatnak már a berencsi
leányok.
-397-
398.
Kinek varrod rózsám, azt az
inget?
Neked varrom; katonának
visznek.
Ha meglőnek, jó lesz a
sebedre,
Vagy ha meghalsz, hideg
tetemedre.
Kiáll édes anyám,
kapujában,
Látja kedves fiát
indulóban.
Ne sirj édes anyám, a
kapudba,
Se te édes rózsám, a
szobádba.
Az én bucsúzásom nem lesz
hosszú,
Csak egy szóbul álló, de
szomorú.
S hagylak az istenre, szép
galambom,
Gyönyörűn zöldellő
virágszálam.
399.
Három árva
sirdogálva
Áll a temető
árkába;
Kelj fel, kelj fel, édes
anyám,
Lerongyollott az én
ruhám.
Nem kelek fel, édes
fiam,
Lelankadt már az én
inam.
Van ti néktek most
anyátok,
Van az úrnak gondja
rátok.
-398-
400. A FALOPÓ.
Minapában hogy
kimentem
Az erdőre fát
vágni,
Elfáradva ledűltem
én
Az árnyékba
fekünni.
Alig kezdtem
szenderedni,
Hát egy hunczut
kerülő
Jól rám vágott, kelj fel,
ugymond,
Te, álomba
merülő!
Hát te megint, te rosz
ember,
Ide jöttél fát
lopni?
Megállj, hunczut! oda
viszlek,
Hol fog állad
felkopni.
Gyere velem az
udvarba,
Vedd fel a fát
hátadra,
Mert ha nem jösz, majd
kötelet
Hurkolok a
nyakadra.
Oh, nagyságos kerülő
ur!
Csak most egyszer
engedjen,
Ha még másszor engem itt
ér,
Árestomba
rekeszszen.
Ámbár szegény legény
vagyok,
Senki semmit nem tud
rám,
Geczi pajtásomon
kivül,
De ő ki nem mondja
rám.
-399-
Ha mondani akarná
is,
Csak nem mondja
magára:
Mert ő maga hítt
engemet
Lopni el a
vásárra.
Ott sem loptam csak tiz
gombot,
Esküszöm a
hátfámra,
Ki nem hiszi: most is itt
van,
Tekintsen bár
ruhámra.
Nem vagyok én ollyan
ember,
Mint valaki…
gondolja,
Az apámnak
mindennemü
Teteme azt
mutatja.
De nem használt a
beszédem,
Engemet ugy
behajtott,
Mint bikát a
tilalmasbul,
S váltságom lett
harmincz bot.
401.
Hallottad-e hirét
Székes-Fehérvárnak?
Nem hallottam hirét,
Nem is
tudom nevét.
Salutát izentem
A Lekner Antalnak,
Hogy irjon levelet,
A Gábor
Évának.
-400-
Nem irhatok néki,
Mert nem is irhatok,
Most fekszem betegen,
Halálos
ágyamban.
Vártam vacsorára,
Egy pár pogácsára,
Egy arany gyürűre,
Selyem
kezkenőre.
Elvagyon készitve
A láda fiában;
Nem
is került kézbe,
Mód kézhez
adásra.
Lekner Antal
ágya,
Majorána fája,
A főtül valója,
Rozmaring bimbója.
Bár ne
csikorogna,
Bár csak fenyő
volna,
Hogy a Lekner
Antal
Könnyebben
nyughatna.
402.
Peringer
kertjében,
Liliom
mellette,
Ki volt a
kertésze,
A ki azt
ültette?
-401-
A ki azt ültette,
Miska volt a neve,
Szép piros hajnalban,
Szépen
öntözgette.
Fölkelt már a
csillag,
Az ivó kut felé
Ballag a kis Miska
A
Liszkája felé.
Talán meg is
virad
A mig oda ballag;
Gyönge szerelmének
Hamar vége szakad.
Miska volt a
neve,
A ki azt ültette,
Szép piros hajnalban
Szépen öntözgette.
403.
Meghalok,
meghalok,
Még beteg sem
vagyok;
A pesti temetőn
Nyugodni akarok.
Csináltatsz-e
nekem
Diófa koporsót?
Bizony csináltatok
Márványkő koporsót.
-402-
Hát behúzatod-e
Fekete fátyollal?
Bizony behuzatom
Fekete
bársonynyal.
Kivereted-e majd
Szép sárga szögekkel?
Bizony kiveretem
Tiszta arany
szöggel.
Eltemetsz-e engem
Temető szélébe?
Bizony eltemetlek
Virágos kis
kertbe.
404.
Az alföldön halászlegény
vagyok én,
Tisza partján kis
kunyhóban lakom én.
Jőj be hozzám
szelid lányka, pihenni,
Öreg anyám
majd gondodat viseli.
Sötét felhők tornyosulnak az
égen,
Hull a zápor a tiszai
térségen.
Barna kis lány, selyem
kendőd megázik,
Gyönge vállad, hószin
nyakad megfázik. –
Szétoszlanak már a sürű
fellegek,
Isten hozzád, kedves
legény, én megyek.
Élj boldogul, a jó
isten áldjon meg,
Ollykor ollykor
rólam is emlékezz meg.
-403-
TIZENEGYEDIK KÖNYV.
-404-
-405-
JÁTÉK ÉS GYERMEKDALOK.
405.
(Egy fiu és leány kezöket összefogva s jól feltartva
kiállanak; s ezek kapusok. A többiek hosszu sorba fogózva jőnek,
amazok feltartott keze, mint kapu, alatt átbuvandók. A sor vezére
igy köszön):
Vezér. Kakas! isten jó napot!
Kapus. Récze, rucza
fogadja.
Hát ki népei
vagytok?
Vezér.
Lengyel László jó királyé.
Kapus. Az is nékünk
ellenségünk.
Vezér.
Miről való ellenségtek?
Kapus. Minapában itt
jártatok,
Hidunk lábát
lerontátok,
Fel sem
ácsolátok.
Vezér.
Ácsok vagyunk, ácsmesterek,
Fenyőfábul kifaragjuk,
Ingyen aranyozzuk.
Kapus. Hát hol kapjátok az ingyen
aranyat?
Vezér.
Fel-felfutunk Boldogasszonyfalvára.
Kérve kérjük, adva adják,
Tekenővel mérik.
-406-
406.
Vándor.
Jőjetek révészek, jőjetek
át!
Révészek.
Nem megyünk, nem
megyünk!
Mert mérges a
szél,
Sötét az éj.
Vándor.
Jőjetek, honfiak, jőjetek
át,
Vándor jött, majd ezüst pénzeket
ád.
Révészek.
Nem megyünk, nem
megyünk,
Mert sötét az
éj,
Mérges a szél.
Vándor.
Jőjetek véreim, jőjetek
át,
Mit kértek, megadom, megadom
hát.
Révészek.
Egy aranyat,
Egy madarat,
Add
nekünk vándorka, add magadat.
Sajka
sajka, fuss a habnak, hozd ide, hozd ide Tercsikát,
Jőj hát, jőj hát, szép vándor, révészek, honfiak,
véreid itt.
Sajka, sajka, fuss haza
most, vidd haza, vidd haza Tercsikát.
-407-
Mind együtt.
Vígan, vígan zengjük most az
éneket,
Tercsit, Tercsit elhozták a
révészek.
Tánczra
tehát,
Üsd a bokát.
Pannika, fogd meg a szép madarkát,
Rajta tehát!
Rajta
tehát!!!
407.
„Jertek által, jó
révészek!“
‚Ki népei
vagytok?‘
„Lengyel László jó
királyé.“
‚Az is nekünk
ellenségünk.‘
„Miről való
ellenségtek?“
‚Hidunk lábát
eltörette,
Meg sem
csináltatta.‘
„Ácsok
vagyunk,
Ácsodozunk.“
‚Miből ácsodoztok?‘
„Mind ezüstből és aranyból.“
‚Hol vettétek?‘
„Mind ezüstöt,
mind sár aranyt,
Boldogasszonytól
Kérve
kértünk.
Fenyőfából
kifaragjuk,
Még is nektek
adjuk.“
‚A kapunak váma
vagyon.‘
„Micsoda váma?“
-408-
‚Egy szép
lány,
Egy arany alma.‘
„A szép leányt megadhatjuk,
Az arany alma most bimbódzik.
Bujj, bujj, zöld ág,
Zöld levelecske!
Nyitva vagyon
arany kapu,
Csak bujjatok
rajta.“
408.
(Bizonyos tér hidnak képzeltetik, hol egy pár a hid
tulsó végén állván, a tulfelőliek által igy szólíttatik meg):
Tulsók. Ereszszetek jó révészek!
Innensők. Nem
eresztünk!
Mert a minap itt
jártatok,
Hidunk lábát
eltörtétek,
Meg sem
csináltátok.
Tulsók.
Arany kulcscsal koczogtatjuk,
Még is megcsináljuk.
Innensők. Hidnak is van
váma.
Tulsók. Micsoda váma?
Innensők. Egy kemencze kalács, egy
szép leány,
(Most szabad az átmenet. Kettő kezét összefogva
feltartja, s a többiek illy éneklés közt átbujnak):
Bujj, bujj,
bokrostul,
Bokron innen
által.
Vagyok bátor, jó
vitéz,
Megyek hidon
által.
Haj liliomszál!
Liliom, liliom, hányat termett a
mogyoró?
Tizet, tizenkettőt, haj
liliomszál.
-409-
Kivirágzott a
diófa,
Nagyott vetett az
árnyéka.
Alatta van szép vetett
ágy,
Benne fekszik Márton
diák.
Bujj, bujj bokrostul,
stb.
Márton diák
rozmarinszál,
Rozmarinszál,
levendula,
Levendula, szép
viola,
Oh hajnáré! czifra
czukornáré.
Bujj, bujj bokrostul,
stb.
A szép leány szintég
ollyan,
Mint kis kertben kinyilt
rózsa.
Eső éri,
illatozik.
Oh hajnáré, czifra
czukornáré.
Bujj, bujj bokrostul,
stb.
A vén asszony szintég
ollyan,
Mint erdőben borzas
macska.
Eső éri, ossad,
possad,
Bujj, bujj bokrostul,
stb.
Hej fürjecske,
fürjecske!
Gyönge a te
állad;
Életed is
kesereg,
Mint a szegény
árva.
Bujj, bujj bokrostul,
stb.
Happ, most,
ifiak,
Most vagyon
kedvetek,
De ha
megvénültök,
Nem leszen
kedvetek.
Bujj, bujj bokrostul,
stb.
-410-
Az árnyékos kis
madár
Sem szól minden
ágon,
Én sem fekszem
mindenkor
A paplanos
ágyon.
Bujj, bujj bokrostul,
stb.
Ipsilány,
ipsilány,
Ipsilányi
rózsa!
Rózsa volnék, piros
volnék,
Még is
kifordulnék.
Bujj, bujj bokrostul,
stb.
Zöld selyem
rosta,
Két garas héja,
Szederszemű szép Pannika,
Fordulj angyalmódra.
Bujj, bujj bokrostul,
Bokron
innen által.
Vagyok bátor jó
vitéz,
Megyek hidon
által.
Haj liliomszál.
Liliom, liliom! hányat termett a
mogyoró?
Tizet, tizenkettőt, haj
liliomszál.
409. GYERMEKDAL
(mellyet körbe fonódva, s körbe járva egyetemesen
énekelnek, s e szavaknál: ropp, ropp, ropp, mindnyájan tenyereikkel
csattognak).
A kassai rózsafa
tetején
Két szál vessző.
-411-
Szőtték,
fonták,
Összeroppantották.
Ropp, ropp,
ropp!
Körtéfa, körtéfa!
Kőrösi, kerepesi körtéfa!
Városi gazda, gyöngyösi táncz.
Könnyüjáró kis menyecske.
Dob, szerda!
Termett a megyfa, hajlott az
ága,
Kendermorzsa, szép kis
menyecske,
Jövel, csókold, a kit
szeretsz.
Ezt ölelem, ezt
csókolom.
Adjon isten lassu
esőt,
Mossa össze mind a
kettőt.
Szita, szita,
péntek,
Szerelem,
csütörtök.
Dob, szerda!7)
-412-
Szántottam gyepet, vetettem
gyöngyöt,
Hajtottam ágát, szedtem
virágát.
Engemet, mátka, hárman
kéretnek,
Adjál tanácsot, mellyikhez
menjek.
Az elsőnek is az neve
Zsigmond,
Ha ahoz megyek, az kurvának
mond.
Az másodiknak az neve
Péter,
Ha ahoz megyek, perpatvar
lészen.
Az harmadiknak az neve
János,
Kinek konyhája szüntelen
zsiros.
Kincsem, galambom, Szegedi
János,
Fujjad a sipot, járjuk a
tánczot.
Fürdik a csóka fekete
tóba,
Fiához készül
Lengyelországba.
Elment az uram, bolond
karafi,
Cserfa erdőbe almát
keresni.
Adná az isten, hogy oda
veszne,
Talán még engem más is
elvenne.
Ollyat ugrok, mint
paripa,
Megfordulok, mint
karika.
(Itt ugranak és megfordulnak).
Borsodba mentem, borsos bort
ittam,
Mézesdbe mentem, mézes bort
ittam.
Törökvárra mentem, uj csizmát
vettem,
Megpatkoltattam, egy tallért
adtam.
-413-
Hull a borsó,
Nincsen
korsó!8)
Zabot, zabot a
lovának,
Gyöngyöt, gyöngyöt a
lovának.
Gyöngykoszorút a
lányának,
Arany páczát a
fiának.
Ég a gyertya, ha
meggyujtják:
Mig egy pár tánczot
eljárják.
Járjad, járjad jó
katona,
Hadd vigadjon ez az
utcza.
Ez az utcza ollyan
utcza,
Piros alma terem
rajta,
Ollyan poshadt, mint az
iró,
Egye meg a szolgabiró.9)
410.
Kivirágzott a
diófa,
Nagyot vetett az
árnyéka.
-414-
Alatta
van János diák,
János diák, édes
szivem.
Keziben van
rozmarinszál,
Rozmarinszál, apró
virág,
Apró virág,
levendula,
Levendula, édes
szivem!
Szántottam gyöpöt, vetettem
gyöngyöt,
Hajtottam ágát, szedtem
virágát.
Az igazmondás nem
emberszólás.
Holtig valóság, holtig
valóság.
Szedem szép
rózsáját,
Kötöm
bokrétáját,
A fejébe
rakom
Gyöngyös
koszorúját.
Erdő hátán
gilicze,
Barna szemü
menyecske,
Mondd meg nekem
nevedet,
Kinek hínak
tégedet.
Vén banya, száraz
tuskó,
Vesd a
kemenczébe,
Szép menyecske, piros
alma,
Fordulj az
ölembe.
Városi biró, gyöngyösi
kutya,
Roppants egyet, kis
menyecske,
-415-
Öleld,
csókold a kit szeretsz.
Ezt ölelem,
ezt csókolom.
Csir ide, csir
oda,
Kecskevári
dombra.
Huzd meg czigány azt a
nótát,
A kit régen
megtanultál.
Hadd ugorjak kettőt,
hármat,
Szeretőmmel járok
tánczot.
411.
Bujj, bujj, zöld ág, zöld
levelestül.
Nyitva vagyon arany
kapum,
Csak bujj által
rajta.
Nyissad asszony,
kapudat,
Hadd kerüljem
váradat.
Uj hold, fényes
nap!
Bocsáss kapun
által.
Hányat termett a
mogyoró?
Tizet,
tizenkettőt,
Huszat,
huszonkettőt,
Harminczkettőt!
412.
Kis kacsa fördik fekete
tóban,
Fiához készül
Lengyelországba.
-416-
Kelj fel,
mosdjál, kis menyecske,
Öleld,
csókold a kit szeretsz.
Ezt ölelem,
azt csókolom,
Az asszonyom
lányát,
A
Zsuzsikáját.
413.
Uj ház, fényes ház, bocsáss
kapun által,
Vagyok bátor, jó vitéz,
megyek hidon által.
Ollyak a
legények, mint a csillagok,
Csoportosan járnak, mint a farkasok.
Ollyak a leányok, mint az angyalok
Mert párosan járnak, mint a galambok.
414.
Haj lapula, lapula, kakasdi
lapula,
Kerekesi széna.
Utczu bizony, lobot vessünk,
Kemenczére teregessünk,
Guggolj le!
-417-
TIZENKETTEDIK KÖNYV.
-418-
-419-
CSANGÓ DALOK.
415.
Gyenge iffiucska kin törli
szemeit,
Kitöl küldené el ő isz a
levelit,
Rigótol küldené, rigó ullyan
madár,
Felül e fészkire, száll e
falevélre.
Micsó példát meglát, mind
kifütyérgeti,
Titkos levelkejét azért
nem viheti.
E fecskétül küldi,
feltette magában,
Kit igy szólíta meg
nagy búbánattyában.
Vidd el, fecske, vidd el ez én
levelemet,
Apámhoz, anyámhoz sz ez én
kedveszemhez.
Ülly fenyü fájára,
szálly ez ablakára,
Sz ez én
édeszemnek tedd ez asztalára.
Jól tudom megkérdik, hogy
vagyok, mint vagyok,
Tudjad
megmondani, tatár rabja vagyok.
Tatár
rabja vagyok, térdgyig vaszba vagyok,
Kezemen, lábomon vasz zurgot zurgotok.
-420-
416.
Azért szeretem én falu végin
lakni,
Mert ez en édeszem ott jár le
aratni.
Kicsi ez e buza, nagyot kell
hajlani,
Mégisz ez en rózsám tud
markot hajtani.
Szereti e dolgot, szapora
munkája,
Meg isz áldja isten, lesz
bora, buzája.
Szerényen dolgozik, mert
szeret éngemet,
Éjen isz szeretem őt,
épen mind lelkemet.
417.
Az én édeszemnek dombon ülő
háza,
Csikorgós kapuja, dobogós
ajtaja;
Mázos kemenczéje, tükör a
tüzhelye,
Csillogós ajtaja, márványos
házföldje.
Pántyika padlása, sinor
gerendája,
Szép fekete fodor bárány
bőr gucsmája.
418.
A pünkösti rózsa kihajlott ez
utra,
Sz ez én szekeremnek kivagyon e
rudja.
-421-
Jóra e vagy roszra, e jó iszten tudja,
Minden horgast, borgast ő fordíthat
jóra.
Kimenék, kimenék, kimenék ez
utra,
Látám édeszemet, ő isz láta
engem.
Akarám kérdeni, szánom
buszítani,
Mint gyenge iffiat
megszomorítani.
Áldott apa, sz anya, ki
tégedet szült volt,
A ki téged szült
volt, sz téged fölnevelt volt.
Adjon
iszten annak ezernyi ezer jót,
Ki a
te bölcsődet megrenditette volt.
Nem egyszer sz nem egyszer,
ezernyi ezerszer,
Ugy hallottam
rózsám, rózsafán termettél,
Piross
pünkösd napján hajnalban születtél,
Áldott az a napom, mellyen megszerettél.
419.
Sziraszsz, édes anyám, immár
most szirathatsz,
Mind jártam
éltemben, ugy sziraszsz holtomban.
A Duna martyára szállott egy
madárka,
Fészket indítani, de fél ez
árvíztől.
Majd e tenger habja kezdi
magát hánni,
Akkor az ő fészkit el
fogja rontani.
-422-
420.
Ugy jő naprul napra bánat e
fejemre,
Nagy fájdalom szállott
bánatos szivemre.
Ha e nap elnyugszik, ez elmém
bujdoszik,
Hosszu tenger éjjen szoha
el nem nyugszik.
Ha nekem isz volna egy iró
diákom,
Iró diákomval levelet
iratnék.
Bizott emberemtül bátyámhoz
küldeném,
Bátyámnak házához, apám
udvarába.
Irom levelemet nagy szetét
tömleczbe,
Kérem isztenemet nagy
alázatoszan.
Hogy ha még valaha hazámba
vihetne,
Az én isztenemnek uj
fogadást tennék.
Az ő szent házába mindennap
elmennék,
Nyomorult rabokért szivbül
könyörögnék.
421.
A hol felnőtt vala egy édesz
almafa,
Szárig gyoszár virág alatta
nőtt vala,
Szegény árva lyánka alatta
ül vala,
Maga koszorúját kötögeti
vala.
-423-
Hova gyoszár nem ér, bila
gyöngyvel toldgya,
Bila gyöngyvel
toldgya, aranyval nyomtattya,
Énekeli
vala tanolt énekeit,
Törölgeti vala
keserves könnyüit.
Isztenem, isztenem, szerelmesz
isztenem!
Apa sz anya nélkül hogy
kell igy megélnem?
Attyafiju nélkül,
egy hitesz társz nélkül,
Mit fogok
csinálni éltemben egyedül!
Csak ajtón szóllamlék egy
idegen szózat,
Ne szírj, ne
keszeregj, e szavakra biztat,
Apád,
anyád sz atyádfija leszek,
Hitesz
társzad helyett, hitesz társzad leszek.
Ne hitegeszsz ingem, te kevély
idegen,
Mert nekem isz vagyon
jegyesszem gyürüsszem.
Jegyesszem,
gyürüsszem, jegybeli szép mátkám,
Ő
lesz életemben nekem apám sz anyám.
Ki moszt isz oda van hadban
hadakozni,
Hadba hadakozni, zászlót
elhordozni,
Holnap délelőttre tán jó
hirt fog hozni,
Hajnalkor akarok
elibe indulni.
422.
Most van esztendeje,
mászodikba fordult,
Hogy ez éjen
édeszem háboruba indult,
A hosszú
utakat elejibe vette,
A bút sz a
bánatot magához ölelte.
-424-
Keszéerj el engemet bár csak a
kapudig,
Ha kapudig nem isz, bár csak
ez ajtódig;
Onnét elmenek én, szivem,
egyedül isz;
Ingem iszten őröz,
őrözzön téged isz.
Tunya neked, szivem, ágyadban
heverni,
De rosz nekem, kincsem,
hadak között lenni.
Hadak között
lenni, rólad gondolkodni,
Titkos
bánatimat éretted szenvedni.
Az esső isz esik, köpönyegem
ázik,
A szél patkójától a kő isz
szikrázik.
Győzünk-e vagy vesztünk,
tán immár elválik,
E szok szenvedés
tán megjutalmazódik.
423.
Szeretlek, szeretlek, csak ne
mond senkinek,
Mig az oltár előtt
eszve nem eskitnek.
Szeretőm e tánczba, gyürü ez
ujjába,
Minden fordulásra rogyog az
ujjába.
424.
Tul a vizen egy
kisaszony,
Kinek neve Rosza
aszony,
Selyem kalap a
fejibe,
Nem szüt a nap a
szemibe.
-425-
Moszt akadtam egy
gyengére,
Fejér haju
legénykére,
Egyéb hiba nincsen
benne,
Menyecskékre jár e
szeme.
Kicsi ökör, nagy e
járom,
Barna legény az én
párom.
Három esztendeig
várom,
Mégisz ő lesz az én
párom.
Megfogom ez ökröm
szarvát,
Felszántom e kertem
allyát,
Ne teremjen gyalog
bodzát,
De teremjen kerti
rózsát.
425.
Forrófalvi zöld
erdőben,
Barna legény e
szélyiben,
Arany kalap e
fejibe,
Nem szüt e nap e
szemibe.
Ne bánnyatok, ti szép
lyányok,
Hogy ez alföldre
szétálok.
Barna szeretőmhöz
járok,
Csókért tőle csókot
várok.
Kőbül fogok hidat
rakni,
Azon fogok hozzá
járni,
Azon fogok hozzá
járni,
Sz osztán társznak
válosztani.
-426-
Szép isz vagyok, jó isz
vagyok,
Emez aszony veje
vagyok.
Szép lyányának társza
vagyok,
Hálá iszten, boldog
vagyok.
Hezzád jártam szok
üdőtől;
Kilencz egész
esztendőtül,
De nem bánom
fáradságom,
Te vagy immár
boldogszágom.
Meg nem untam hezzád
járni,
Szárosz utczákon
gázlódni,
Mert néjelküled szem
szeretni,
Szem nem tudtam lenne
élni.
426.
Éjen elmenek rószám,
valamerre,
Magyarország köllős
közepibe.
Ott beszállok, liliom
képébe,
Édesz anyám háza
elejibe.
Ott isz kötnek gyöngyöt a
nyakamra,
Aranyövet karcsu
derekamra.
Ugy indítnak fel a bécsi
utra,
Hol meg éjen juthatok nagy
szomoruságra.
A nagy urak jőnek
látászomra,
De nem jőnek
szabadítászomra;
Szabad nekem ez utra
kimennem,
Mert meguntam a pusztában
ülnöm.
-427-
Parancsolom a
korcsmárosznénak,
Hozzon bort ki jó
bort ivójának.
Bort nem iszom,
fogadászom tartja,
Pálinkát szem
iszom, mert anyám nem hadja.
Vizet iszom, mikor kedvem
tartya,
Azt isz csakugy, ha éjedeszem
adgya.
Azt isz csak ugy, ha szájábul
adgya,
Mind a galamb, ha társzát
itattya.
Az én lovam mindenkor jó
kedvü,
Nem kell neki karmazsin
szügyellő;
Vagyon neki hevedere,
kettő,
Pokrócza isz vagyon
tizenkettő.
Ne buszuljon hát szenki
menyecske,
Ha ez ura nem igen
széjepecske,
Ha meghal isz, meg ne
haljon érte,
Mászt hoz neki a tavaszi
fecske.
Én isztenem
valahára,
Üszely gondot ez
árvára,
Hogy ne juszszon
budoszászra,
Egyik ajtóról e
mászra.
427.
Szerelem, szerelem, átkozott
szerelem,
Mért nem termettél volt
minden falevelen.
Minden fa tetején, s dyivófa
levelin,
Gazdag gyümölcsfákon, s e
szöllyő veszejin.
-428-
Hogy szakasztott lenne minden
szegény legény,
Minden szegény
legény, sz minden szegény ijány.
Mert éjen szakasztottam, sz el
is szalasztottam;
Kit immár
szakasztok, azt magamnak tartom.
428.
Ne higyj a
legénynek,
Tüzes e
lelkének;
Mert megtudja
csalni
Gyermekit
emberknek.
Zurgó mogyoróval,
Csattogó dgyivóval,
Keszkeny szalagjával,
Szürü
hazugszágval.
429.
Lyányok, lyányok, jó
lyánybarátjaim,
Ne járjatok esztve
guzsalyosba,
Ez én uram keringő
goromba,
Estve, regvel a faluba
kering.
Mikor másznak hajnalt
harangoznak,
Akkor neki hajnalt
hedegülnek;
Mikor másznak esztét
harangoznak,
Akkor neki esztvét
hedegülnek.
-429-
430.
Ugyan miért lennék én
szegény,
Szósz-tázlói czángó
legény?
Ninczen-e nekem egy
bundám,
Sz ho fehér szinű
harisznyám?
Övemet zöldre
fesztettem,
Guczmám vereszszel
bészegtem.
Nem fáj nekem szem bú,
szem kín,
Mert enyhítt ez a három
szin.
Ez volt ám a czángó
szine,
A mig együtt vert a
szive;
De moszt nem ver együtt
szive,
Azért szok a czángó
szine.
431.
Gazdag czángó volt az
apám,
Kokojába járt az
anyám;
Zidók hoszták azt
vászárra,
A meredek
Szósz-Tázlóra.
Apám, anyám mind jól
éltek,
Szok czukojjal nem
czeréltek,
Mikor ő kemek
elhaltak,
Nekem czak egy guczmát
hagytak.
Igaz, hogy én szegény
vagyok,
De lám szükségim szem
nagyok,
-430-
Vagyon
egy barna asszonyom,
Sz aval
szükségim pótolom.
Husz juhunk vann sz egy
tehenünk,
Mamaliga a
kenyerünk.
Sz mégisz jó időket
töltünk,
Pap sz patikára nem
költünk.
432.
Lovam rétbe
nyugszik,
Szájja vérrel
habszik,
Szép barna
galambom
Rólam
gondolkozik.
Elvágtam ez
ujjam,
Holtig foly e
vére,
Messze van
galambom,
Ki nekem
békösse.
Szeret vize
mellett
Szétálvám
kedvemre,
Ott isz e
siralom
Eljött bus
szivemre.
A Szeret vizinek
Csónakába ülnék,
Sz
azon elbudoznék,
Ha belé nem
vesznék.
-431-
Vajon kár volna-e
A tengerbe veszni,
Sz e tenger vizivel
Magam
elvitetni?
Egy csufért, egy
roszszért
Életem
veszteni,
Egy
haszontalanért
Szokat kell
busulni.
Jaj mind
lecsufola,
A szemmire
való,
Kinek e két szemit
Vájja ki a holló.
Ugyan megnézd,
rózsám,
Kinek adod
magad,
Egy czufval, egy
roszval
Ne rontsd
virágkorod.
Ullyan beteg
vagyok,
Hogy szinte
meghalok,
Édeszem házaig
Mégisz elámbolygok.
433.
Vidd el, madár, vidd
el,
Vidd el levelemet,
De nem igen messze,
Csak e tenger mellé.
-432-
Apámnak, anyámnak
Tedd ez ablakjára;
Ablakjáról vedd el,
Tedd ez
asztalára.
Tudom, mingyárt
kérdik,
Hogy vagyok, mint
vagyok;
Tudjad
megmondani,
Tatár rabja
vagyok,
Földig vaszba
vagyok.
Mert én ugy
meguntam,
Karcsu derekamom rabszijjat
viselni,
Kezemen lábamon vaszakot
zörgetni.
Jobb lett lenne, szivem,
hiredet, nevedet
Ne halottam
lenne,
Talán esztendőkvel többet
éltem lenne.
Szép fekete hajom
Meg szem őszült lenne,
Gyenge piross orczám
Meg szem
hervadt lenne.
Két fekete
szemem
Ki nem szirtam
lenne,
-433-
434.
Eegből szállott dali
madár,
Dali tánczát
járja;
Elől járja Dorkó
biró,
Gyöngyös
dolománba.
Után járja szeép
aszonya
Fejeér
rokolyába.
435.
Éen szonbaton
régvel,
Éen egy álmot
láték,
Ma vaszárnap
régvel
Rittam,
tellyeszedék.
Széep szeretőm
felől
Szomoru hirt
hallék.
Azt hallám, azt
hallám,
Beteg ágyba
fekszik,
Kéjet fekete
szeme
Könyükbe
feredik.
Azt szokták
mondani,
S e próféták
irni,
Eszesznek,
okosznak,
Józonnak kell
lenni.
Ki e szeretetben meg akar
indulni,
Hoszas szeretetnek búra kell
fordulni.
-434-
436.
Nagy madarat láték nagy
bánatba,
Magosz fenyü fának
tetejébe,
Ugy szol, ugy szol, ugy
keszereg,
Fejit földbe
csökkesztette,
Magát holté
eresztette.
Oda mene kisz göricze,
kérdi:
Mit szirsz, mit szirsz, te
nagy madár?
Hogy ne szirjak, kisz
göricze,
Ha egyszer társzam
elvesztettem.
Ne szirj, ne szirj, te
nagy madár,
Társzad helyett társzad
leszek.
Nem kell nekem szenki
társza,
Szenki társza, szenki
átka.
Erdőt mezőt észe
jártam,
Csontját bontyát esze
gyüttem,
Kápolnába
rakogattam,
Tulujával
megfedettem,
Vérivel
megfesztettem.
437.
Korcsomaház a
templomunk,
Két muzsikus, két jó
papunk.
Erdélyorjszág ajz én
hajzám,
Mert ott lett vót ajz én
anyám.
Akárki mit
bejszéljen,
Aj szerelem nem
szégyen.
Jere hojzám kincsöm,
Turus,
Ne légyen szived
háborus.
Ha hojzzám el nem jöjsz
mára,
Hojzzád mönök
éjjszakára.
Hová hová? ajz
zángorba!
Gyere inkább ajz
ágyamba.
-435-
TIZENHARMADIK KÖNYV.
-436-
-437-
VEGYESEK.
438.
Kitették a holt testet az
udvarra,
De nincs a ki végig, végig
sirassa;
Most tetszik meg, ki az
igazi árva,
Senki sem borul a
koporsójára.
A csillagok feketébe
öltöztek,
Engem babám, az irigyek
üldöznek;
Jó az isten, pártját fogja
a jónak.
Tudod babám, sok alja van a
szónak.
Gyere babám, vegyünk három
paripát,
Szántsuk fel a mi rózsánk
kerte alját;
Vessünk bele szőke kis
lányt rózsának,
Barna legény hadd
arassa magának.
439.
Őszi harmat, hideg
eső,
Őszszel érik meg a
szőlő.
Ha megérik, bornak
szűrik,
A szép leányt férjhez
kérik.
-438-
Ne menj rózsám, a
tarlóra;
Gyenge vagy még a
sarlóra;
Ha elvágod a
kezedet,
Ki süt nekem jó
kenyeret?
Én ültettem a
diófát,
Más köti hozzá a
lovát.
Én szerettem meg a szép
lányt,
Más éli vele
világát.
440.
Fakadj piros rózsa, fakadj
csendesen,
Kellemes illatod hintsed
édesen.
Mert azért
tartalak,
Hogy másnak
adjalak.
De tudod-e,
kinek?
A szép
Czenczinek.
Czenczi kedves lélek,
szivemnek fele;
Őt ha elveszteném,
meghalnék bele.
Más ha mást
kedvellett,
Nekem Czenczi
kellett.
Czenczit ugy
szeretem,
Mint az
életem.
Teremj, kis fa, teremj rózsát,
szépeket;
A kis Czenczi nagyon kedvel
titeket.
Czenczi azt
szereti
Ha az öltözeti
Tele van rózsával,
Rózsa szagával.
-439-
441.
Kincsem, komám
asszony,
Lelkem,
sógorasszony,
Nem látta kend az
uramat?
„Láttam
éjféltájban,
A
korcsmában,
Korcsmárosnéval volt
tánczban.
Ketten
ölelgették,
Hárman
szeretgették,
Azok a fáin
menyecskék,
A kik a pénzét
elszedték.“
Bárcsak az ördög
elvinné,
Pokol fenekére
tenné,
Kityem, kotyom
Komám asszony!
Kity,
koty, hepp!
442.
Kis Laczinál füstös
kémény,
Ott a barna piros
legény,
Rá vágyik a
bokrétára,
Barna leányok
csókjára.
Arany bimbó
bokrétája,
Arany szegfű nyilik
rajta,
Az a leány
leszakasztja,
A ki Laczit
megcsókolja.
-440-
Gyere ide barna
rózsám,
Néked adom a
bokrétám,
Néked adom a
szivemet,
Édes, csókolj meg
engemet.
443.
Ángyom, ángyom, édes
ángyom!
Kell-e bunda más
világon?
Kell-e bunda más
világon,
Ángyom, ángyom, édes
ángyom?
Nem kell bunda, sem
köpenyeg,
Mert a pokol ugy is
meleg.
Tyihajnáré!
444.
Zöld erdőben
jártam,
Zöld levelet
láttam,
Le is
szakasztottam,
Kedves
galambomnak
A kezibe
adtam.
Rá irtam nevemet,
Olvasd el galambom,
Ugy tudod meg,
Kinek hívnak
engem.
-441-
445.
Oh te áldott Kanaán! Balaton
melléke,
De sok szegény legénynek
édes anyja vagy te.
Üveget adsz
kezébe, bort az edényébe,
Oh de
áldott jó föld ez, Balaton mentébe.
Alma terem a pusztán, buza a
Kunságban,
Alma, dió, mogyoró a szép
Somogyságban,
Oh de áldott jó föld
ez, Balaton mentében,
Oh de áldott jó
bor ez, Zala vármegyében!
446.
Béborula, jaj
elmula
A nap fényes világa.
–
Jere be rózsám, jere
be,
Csak magam vagyok ide
be,
Három czigány legény
hegedül,
Csak magam járom
egyedül.
Az erdőben, zöld
mezőben
Gerliczék zengedeznek.
–
Kassai hajdu vagyok
én,
A kapufélen lakom
én;
Szeretnek engem a
lányok,
A menyecskéknek a
lángjok.
Béborula, jaj
elmula
A nap fényes világa.
–
Csicseri borsó, vad
lencse,
Fekete szemű
menyecske!
Add uram isten,
kezemre,
Hadd bánjak vele
kedvemre.
-442-
447.
A bogádi utczán foly a
viz,
Ne menj arra rózsám, mert
elvisz;
Elviszi a pörge
kalapot,
Mivel mondasz nekem jó
napot?
A bogádi utczán jőj
vissza,
A mit adtam rózsám, add
vissza.
Lám én a tiédet
odadtam,
Egy pár csókkal adós
maradtam.
A bogádi utcza
ligetes,
Magam vagyok benne
egyenes.
Egyenes vagy, babám, mint a
nád,
Nekem nevelt az édes
anyád.
448.
Lányok fonják a
lenszöszt;
Beszélgetik magok
közt:
Jaj anyám! a
fonás,
Nehéz a
várakozás.
Czipőt veszek,
szülöttem,
Csak ne sirj, ríj
előttem.
Jaj anyám, jó
anyám,
Nem az az én
nyavalyám.
Szoknyát veszek,
szülöttem,
Csak ne sirj, ríj
előttem.
-443-
Jaj
anyám, jó anyám,
Nem az az én
nyavalyám.
Legényt hozok,
szülöttem,
Csak ne sirj, ríj
előttem;
Ugy anyám, jó
anyám,
Ez ám az én
nyavalyám.
449.
Zörög a kocsi, pattog a
Jancsi,
Talán értem
jőnek.
Jaj édes anyám, fölnevelő
dajkám,
Keed is eljön
velem.
Fölteszik a ládám, azután az
ágyam,
Magam is felülök:
Jaj édes anyám, fölnevelő dajkám,
Keed is eljön velem.
450.
Nincsen feleségem, de majd
lesz,
Haza viszem télben, ha hó
lesz.
Veszek neki csizmát,
pirosat,
Üttetek rá patkót,
magosat.
Fényes a te patkód, ragyog
is,
Ragyogó csillag vagy magad
is,
-444-
451.
Már én nekem
megesett,
A szeretőm
meglesett.
Már én nekem nem
hisznek,
Mig a sírba nem
visznek,
Akkor is csak ugy
hisznek.
Ha jó mélyen
betesznek.
452.
Amott van egy kis
ház
Arczczal
napkeletnek,
Keserű a
leve,
A mit abban
főznek.
Benne van egy
asztal,
Gyászszal
megteritve,
Rajta van egy
pohár,
Bánattal
megtöltve.
Akárkié legyen
Az a teli pohár,
Csak nekem kedvezzen
A kegyetlen
halál.
Ugyan édes anyám,
Mi bajom én nekem?
Három rőf pántlika,
Által nem ér
engem.
-445-
Eddig egy rőföt
is
Bokrosan kötöttem,
Már most három rőföt,
Csimbókra kell kötnem.
Kötöttem
bokrétát,
Egy szőke
legénynek,
Hogy ha meghalok
is,
Szépen
kivigyenek.
* * *
Elvennélek
rózsám,
De anyám nem
enged,
Mert a házábul is
Majd kiverne téged.
453.
Ritka a katona, kinek párja
nincsen,
Ritka a szerelem, kiben hiba
nincsen.
Mi haszna szeretem, ha el
nem vehetem;
Ollyat nem szeretek, kit
el nem vehetek.
Akkor lesz, akkor lesz a
keserves óra,
Ha az én galambom felül
a fakóra,
Bevágja csákóját fekete
szemébe,
Hogy ne lássa senki, hogy
hull az ő könye.
Fujjad szellő, fujjad zöld
erdő harmatját,
Hogy ne lássa senki
piros csizmám nyomát.
Piros csizmám
nyomát, selyem kendőm habját,
Selyem
kendőm habját, bus szivem bánatját.
-446-
454.
Diófának ágas bogas
ága,
Megver isten téged nem
sokára,
Vert volna meg mind a három
isten!
Mért csaltál el az idegen
földre.
Ágas bogas az diófa
ága,
Itt hagylak angyalom, nem
sokára.
Föliratom híremet s
nevemet,
Úgy siratom kedves
szeretőmet.
455.
Mért nincs minden
lánynak
Kut az udvarába?
Aranyos diófa
Pitvar-ajtajába?
Magos a teteje,
Csipkés a levele.
Szeretőm szavai
Most jutnak
eszembe.
456.
Közel a tél, mén a
fecske,
Hallod-e te kis
szüzecske,
Mondd meg nekem,
szelidecske,
Leány vagy-e vagy
menyecske?
-447-
Nem vagyok én
szelidecske,
Sem szüz, sem lány, sem
menyecske.
Mert én kerti virág
vagyok,
A harmatért majd
meghalok.
Ha te virág vagy a
kertben,
Én meg harmat vagyok
ebben.
Estve a virágra
szállok,
Reggelig rajta
uszkálok.
457.
A leány
gyöngyvirág,
Tizenhat
esztendeig,
Liliom,
rózsaszál
Tizennyolcz
esztendeig.
De ha idejét
haladja,
Csak a legények
bolondja.
458.
Lisztet pénzen
vettem,
Vajat kölcsön
kértem,
Mégis a
rózsámnak
Pogácsát
sütöttem.
Pénteken
szapultam,
Szombaton
kimostam,
Mégis a
rózsámnak
Fehér ruhát
adtam.
-448-
459.
Gyere be, gyere be gyönyörű,
kis madár,
Csináltattam neked
aranyból kaliczkát.
Aranyból
kaliczkát, ezüstből ajtaját,
Ezüstből
ajtaját, gyémántbul válluját.
Nem szoktam, nem szoktam
kaliczkában lakni,
Csak szoktam, csak
szoktam zöld erdőben lakni,
Zöld
erdőben lakni, zöld ágakra szállni,
Fenyőmagot enni, gyöngyharmatot inni.
460.
Ki ki ki ki ki
ki,
Ki galambja vagy te?
Ingasd meg magadat,
Karcsu derekadat.
Ingatom
magamat,
Karcsú
derekamat.
461.
Elment a szeretőm idegen
országba,
Azt irta levélben, menjek
el utána.
Nem megyek utána idegen
országba,
Inkább meggyászolom fekete
ruhába.
Délig feketében, délután
fehérben,
Tarka kezkenőben, piros
czipellőben.
-449-
462.
Tiszaháti kis
leány,
Gyere által a
Tiszán.
Ha általjösz a
Tiszán,
Megcsókollak a
partján.
Nem megyek én, nem biz
én,
A legénytől félek
én.
Ne félj rózsám, nem
bántlak,
Subám alá
takarlak.
Itt a csónak, ülj
belé,
Evezz a partja
felé.
Magam leszek
révészed,
Tudom hogy hasznát
vészed.
463.
Ollyan a szemed
járása,
Mint a csillag
ragyogása,
Ollyan a szád
mosolygása.
Mint a hajnal
hasadása.
A te szemed ollyan
kerek,
A mennyit lát, annyit
szeret.
Lám az enyém ollyan
igaz,
Száz közül is téged
választ.
-450-
464.
Be szépen ég az a
gyertya,
Be szép barna legény
tartja,
Ha az isten nekem
adja,
Nem kell senki száz
aranya.
Be szép a szeretőm
szeme,
Be szépen néz az
emberre;
Olly szépen néz az
emberre,
Hegy én majd meghalok
érte.
465.
Nem dicsérem, hogy
szép,
Mint hajnali
csillag,
Angyalka
módjára
Ki előttem
ballag.
Neveti, ha
kérdem,
Hol lakol,
gyöngyalak?
Két szép
szemeivel
Integet, ugy
ballag.
466.
Estve van már a
faluba,
Készül a lány a
fonóba.
A legény meg az
ablakra,
Oda fagyott az
ajaka.
-451-
Tartsd ki kis lány, azt a
gyertyát,
Engeszszük fel az
ajakát.
Bomoljon meg az
ajaka,
Minek tette az
ablakba.
467.
Én vagyok ám az a
kölök,
Ki a korcsmában
hömpölyög.
Fakó lovam, meg a
deres,
Mindig a korcsmára
keres.
Nem egy a szőr a
selyemmel,
A kend szive az
enyimmel.
Kend is maradjon
magának,
Én is barna
galambomnak.
Jó vagy velem
veszekedni,
Nem tudsz karton szoknyát
venni.
Egyet vettél, azt is
bánod;
Mindig a szememre
hányod.
468.
Rongyos a kend háza
vége,
Piros a kend lánya
képe.
Adja kend nekem a
lányát,
Megcsináltatom a
házát.
-452-
Azt mondottad, hogy
elveszel,
Ha beszántasz, ha
bevetel;
Beszántottál,
bevetettél,
Engem itthon
felejtettél.
Mind azt mondják a
faluba,
Én vagyok a világ
rosza.
Más is van még a
faluba,
Még sem ugati a
kutya.
469.
Meg fogok
házasodni;
Igy fogom a lányt
kérni:
Jőjön kend, hugom
aszszony,
Ha nem jön kend,
maradjon.
„Nem megyek én, hallja
kend,
Itt a kosár, vigye
kend.“
Van öt lovam, jó
hámos,
Bagaria
szerszámos,
Ha arra
föltehetlek,
Tudom hogy
elrepítlek.
Elszakadt a
heveder,
Majd gyalázatba
kever.
De már most én ugy
teszek,
Feleséget nem
veszek,
Ugy is
megvénülhetek,
Ha több lányt nem
kéretek;
Én tőlem mind ott
ülhet,
Felőlem
megvénülhet.
-453-
470.
Tulsó soron a mi
házunk,
Fejér rózsa nyilik
nálunk,
Ha fehér kell azt is
adok,
Ha piros kell, magam
vagyok.
De szépen ég az a
gyertya,
Be szép barna legény
tartja.
El-eloltja,
meg-meggyujtja,
Csak a szivem
szomorítja.
Falu végin
gyertyavilág,
Ott varrják a két szél
gatyát.
Oda legény, oda
vele,
Ott a gatya, ugorj
bele!
471.
Elhajtottam a
libám
Komáromig
mezitláb;
Lidláb,
ludláb,
Komáromig
mezitláb.
Ha galambom
láthatnám,
Tovább is
elhajtanám;
Lidláb,
ludláb,
Komáromig
mezitláb.
Komáromi kis
leány,
Vigyél által a
Dunán;
-454-
Lidláb, ludláb,
Vigyél által a Dunán.
Ha átviszel a
Dunán,
Megcsókollak a
partján;
Lidláb, ludláb,
Megcsókollak a partján.
472.
Azért adtam egy
petákot,
Szeresd lányom, a
diákot.
Hej ricza, ricza, pattogatott
kukoricza.
Azért vettem zöld
pántlikát,
Szeresd lyányom a más
fiát.
Hej ricza,
stb.
Három kita magos
kender,
Egy kis beszédem van
kenddel.
Hej ricza,
stb.
Három huszas nem egy
tallér,
Nem minden legény
gavallér.
Hej ricza,
stb.
Barna Pista a
gavallér,
Annál csörög huszas,
tallér.
Hej ricza, ricza, pattogatott
kukoricza.
-455-
473.
Fekete száru
cseresznye,
Érted lettem rab,
menyecske,
Illyen szép legény
létemre,
Veled estem
szerelembe.
Érted vagyok rózsám,
beteg,
Lel a harmadnapos
hideg,
Az is pedig ollyan
hideg,
Törik, zuzik mint az
üveg.
474.
Kis leány, hol
anyád?
Rozmaringot
gyomlál.
Minek az én
anyám?
Szebb vagyok én
annál.
Nem azért
keresem,
Hogy őtet
szeretem,
Csak azért
keresem,
Szóval
integetem.
475.
Piros alma,
pirosodjál,
Szép legény, ne
házasodjál,
Gyönge vagy a
házasságra,
Az viszen a más
világra.
-456-
476.
Isten átkát nem
kivánom,
De ha rád száll, azt se
bánom.
Szálljon is rád azt
kivánom,
Gyilkosom benned nem
szánom.
Az a fa is száradjon
ki,
A melly alatt megfogsz
állni.
Az a csárda gyuladjon
ki,
Mellyben csendesen fogsz
hálni.
Borod, buzád ne
teremjen,
Szántó földed ne
zöldeljen.
Páros késed
kiforduljon,
Az is a szivednek
álljon.
-457-
TIZENNEGYEDIK KÖNYV.
(Toldalékul).
-458-
-459-
MONDÁK.
1. A HÁROM KIRÁLYFI.
Volt, hol nem volt, egy kakas kukorikolásnyival még heted hét
országon is tul, volt egy roppant nagy rengő jegenye nyárfa, ennek
volt hétszer hetvenhét ága, minden ágon hétszer hetvenhét
varjufészek, minden fészekben hétszer hetvenhét varjufiu. A ki
mesémre figyelmetesen nem hallgat, vagy azalatt szundikál, annak
mind ez a varjufiu vájja ki a szemét, a ki pedig mesémre
figyelmetesen hallgat, soha sem látja az isten országát.
Volt hol nem volt, volt egyszer egy király, s ennek volt három
fia, kik annyira hasonlítának egymáshoz, hogy anyjok sem bírta
megkülönböztetni.
A király vándorolni küldé három fiát. Ment, mendegélt a három
királyfi, s harmad nap egy rengeteg erdőbe értek, hol legelőbb is
egy farkassal találkoztak s három kölykivel.
„Hol jártok itt királyfiak, hol még a madár sem jár? – kérdé a
farkas – innen tovább nem mentek, mert én és fiaim széttépünk.“
‚Ne bánts minket farkas – mondák a királyfiak – inkább add
nekünk fiaidat szolgául.‘ -460-
„De széttéplek ordítá a farkas.“ És rájok rohant, a királyfiak
azonban meggyőzék a farkast, s magokkal vitték három fiát.
Mentek, mendegéltek tovább a rengeteg erdőben; s másnap egy
medvével találkoztak s három fiával.
„Hol jártok itt királyfiak, hol még a madár sem jár? – kérdé a
medve – innen tovább nem mentek, mert én és fiaim széttépünk.“
‚Ne bánts minket medve – mondák a királyfiak – inkább add nekünk
fiaidat szolgául.‘
„De széttéplek orditá a medve.“ És rájok rohant, a királyfiak
azonban meggyőzék a medvét, s magokkal vitték három fiát.
Megint mentek, mendegéltek a rengeteg erdőben, s harmadnap
oroszlánnal találkoztak s három fiával.
„Hol jártok itt királyfiak, hol még a madár sem jár? – kérdé az
oroszlán – innen tovább nem mentek, mert én és fiaim
széttépünk.“
‚Ne bánts minket oroszlán – mondák a királyfiak – inkább add
nekünk fiaidat szolgául.‘
„De széttéplek ordítá az oroszlán.“ És rájok rohant, a
királyfiak azonban meggyőzék az oroszlánt s magokkal vitték három
fiát, s igy minden királyfinak három szolgája volt: oroszlán, medve
és farkas.
Végre kiértek a rengeteg erdőből, mellynek szélén az ut egy fa
alatt három felé szakadt, itt megszólalt a legöregebbik:
„Üsse mindenikünk kését a fába, s aztán induljunk mindenik más
uton, esztendő mulva térjünk vissza, s kinek kése véres lesz, azt
veszedelem érte, s a menjen a többi után.“
‚Ugy legyen.‘ Mondák a többiek, s késeiket a fába ütvén,
elindultak mindenik más uton.
A legöregebbik hosszu vándorlás után egy városba ért, melly
egészen fekete posztóba volt borítva, s itt egy öreg asszonyhoz
szállt. -461-
„Miért van ezen város feketébe borítva?“ kérdé a királyfi.
‚Hej nagy veszedelemben élünk mi – felelé az öreg asszony – a
város melletti tóban lakik a hét fejü, tüzokádó sárkány, s ennek
minden héten egy szüz leányt kell adnunk, s holnap a király leányát
viszik neki, ezért van feketébe borítva városunk.‘
„S nincs ember a ki segitene?“ Tudakozódék tovább a
királyfi.
„Még eddig nem akadt – folytatá az öreg – pedig királyunk
leányát, s halála után a királyságot annak igérte, ki a sárkányt
megöli.“
A királyfi nem szólt többet, de megpihenvén, a tó felé indult, s
midőn a királyi palota előtt elment, látá a királyleányt az
ablakban sirva. A királyleány pedig ollyan szép volt, hogy
haladtában a nap is megállt ez ablak felett, szépségét csudálni.
Végre a tóhoz ért, már messziről hallván a hétfejü sárkányt
ordítani, hogy a föld is rengett belé.
„Hogy mersz felém jőni? meg kell halnod, ha hét lelked van is“,
kiáltá a sárkány, de a királyfi válasz helyett buzogányát ugy sujtá
hozzá, hogy egyik fejét tüstént összezuzta, s aztán karddal rohaná
meg a sárkányt, s kutyáit reá uszitá, s mig ő maga a sárkány fejeit
vagdalta, addig szolgái összemarczangolák, s igy megölte a
sárkányt, mellynek vére hét mértföldnyire patakban folyt. Ezután a
sárkány fejéből kihuza egy fogat, s a tarsolyába tette, de nagyon
el levén fáradva, lefeküdt a sásba, s kutyáival együtt mélyen
elaludt.
A veres vitéz a sásból nézé az egész harczot, s látván hogy
alszik a királyfi, hozzá sompolygott, s megölvén őt, négy darabra
vágta testét, hogy fel ne lehessen támasztani, s osztán a sárkány
hét fejét felszedvén, a városba ment.
Eltávozván a veres vitéz, a három kutya felébredt, s ordítani
kezdének bújokban, midőn látták hogy urok meg van gyilkolva.
-462-
„Hej csak kötelünk volna, hogy összeköthessük, tudnék én egy
füvet, melly tüstént feltámasztaná.“ Mondá a farkas.
„Csak volna, ki összetudja kötni, hoznék én kötelet.“ Mondá az
oroszlán.
„Összekötöm, csak kötél legyen.“ Szóla a medve, mire az oroszlán
a városba rohant, a farkas pedig ment füvet keresni, s a medve ura
testét őrzé.
Az oroszlán a kötélverőhez rohant be, s reá kiálta: „adj
kötelet, mert összetéplek.“ A kötélverő ijedtében minden kötelét
oda dobá, s az oroszlán egy csomóval visszasietett. Ez alatt a
farkas is megtért a fűvel, s a medve összeköté a királyfi testét, a
farkas megkente, mire a királyfi mintha ébredne, szemét dörzsölé s
felkelt.
„Hej be sokáig aludtam“ mondá, már lemenőben látván a napot, és
szolgáival visszatért a városba, s midőn elment a királyi palota
előtt, ismét látta a királyleányt, de most már mosolyogva nézett
reá. Aztán megint az öreg asszonyhoz ment a királyfi éjszakára.
Másnap felkelvén a királyfi, a város egészen veres posztóba volt
borítva.
„Miért van most veresbe borítva az egész város?“ kérdé a
királyfi.
‚Mert a veres vitéz megölte a sárkányt, s megmenté a
királyleányt, s ma tartja vele lakodalmát‘, felelé az öreg asszony.
A királyfi pedig bement a palotába, hová az egész nép tódult. A
király épen leányához vezeté a veres vitézt, s mondá:
„Ime leányom, ezen vitéz ölte meg a sárkányt, azért mától fogva
csak ásókapa választ el tőle.“
„Király apám – felelé a királyleány – nem ez ölte meg a
sárkányt, én nem lehetek annak felesége.“
„De ez ölte meg – szóla hangosan a király – s bizonyságul
magával hozta mind a hét fejét, azért feleségévé kell lenned, mint
igértem.“ -463-
Ezután nagy vendégség lett, de a királyleány sirva ült az
asztalhoz, a királyfi pedig busan ment haza.
„Adj ennem uram, ehetném,“ szólítá meg a farkas, midőn
szállására ért.
„Eredj a királyhoz és hozz enni magadnak asztaláról,“ s a farkas
elment. A veres vitéz, a király és leánya közt, hét veres párnán
ült, de midőn a farkast belépni látá, ijedtében egy vánkos kiesett
alóla, a farkas pedig egy tál étellel elment, s megmondá urának, mi
történt.
„Adj ennem uram, én is ehetném.“ Szólalt meg ekkor a medve, s
ura őt is a palotába küldé, s midőn belépett, a veres vitéz alól
ijedtében ismét kiesett egy párna, mit a medve, az étellel haza
térvén, elbeszélt urának.
Az oroszlán is éhezvén, hasonlóképen ételért ment, s ekkor a
veres vitéz alól ijedtében a harmadik párna is kiesett, hogy alig
látszott már az asztal alól.
Most a királyfi maga ment a palotába, s midőn belépett, a veres
vitéz alól ijedtében minden párna kiesett.
„Felséges király – szóla a királyfi – azt gondolod, a veres
vitéz ölte meg a hétfejü sárkányt?“
„Igen – felelé a király – s magával hozta hét fejét, im itt
vannak.“
„De nézd meg felséges király, mi hibázik minden fejből.“
A király megnézé a sárkány fejeket, s csudálkozva mondá:
„valóban minden fejből egy fog hibázik.“
„Ugy van – szóla a királyfi – s itt a sárkány hét foga. S
tarsolyából kivevén, a királynak nyujtá a fogakat. – Felséges
király, ha a veres vitéz ölte meg a sárkányt, hogy férhettem volna
én fogaihoz?“
„Mi az? – kérdé a király boszusan a veres vitézt – ki ölte meg a
sárkányt?“
„Kegyelem!“ – rimánkodék ez, és rémültében mindent megvalla, a
király pedig kiostoroztatá őt, és kutyákkal üzeté el a palotából. A
királyfit pedig mint vőlegényt tüstént leánya -464- mellé
ülteté ennek nagy örömére, s ollyan lakodalmat csaptak, hogy
Honczidából Bonczidáig folyt a sárga lé. A királyfi pedig aztán
boldogul élt a királyleánynyal, mint férj és feleség.
Történt azonban egyszer, hogy a királyfi három szolgájával
vadászni ment, s az erdőben sok járáskelés után elfáradván, s meg
is éhezvén, egy fa alatt tüzet rakott, s mellé ülvén, szalonnát
sütött. Egyszerre csak azt hallá, hogy valaki a fán reszkető hangon
kiáltja:
„Jaj be fázom!“
A királyfi felpillanta, s egy banyát láta a fa tetején
dideregni.
„Jöszte le, anyjok“ szóla neki, de a vén asszony a hideg miatt
még mindig dideregve mondá:
„Félek leszállni, mert kutyáid megölnek, de üsd meg ezen
vesszővel, mellyet levetek, aztán nem bántanak.“ A jó királyfi nem
is gondolván, hogy a banya boszorkány, a vesszővel megüté szolgáit,
mellyek – a nélkül hogy ő észrevette volna – legott kővé váltak.
Ezt látván a vén asszony, leszállott, és fanyársat faragván
magának, varancsos békát fogott, s azt a nyársra huzván, a tűzhöz,
a szalonna felé tartá; s midőn a királyfi ezért elakará üzni a
banyát, ez a varancsos békát képéhez csapta, hogy a királyfi
elszédült, és szolgái sem segithetvén, a boszorkány megölé őt, s
feldarabolván, besózta és hordóba rakta.
A királyleány búsan várta férjét, de az napok multával sem jött
haza, s a szegény királyleány éjjel nappal siratá.
Ezalatt a középső királyfi visszatért a fához, mellybe késeiket
döfék, s bátyja kését véresnek találván, utána indult. Midőn a
városba érkezett, az megint feketébe volt borítva. Ő is a vén
asszonyhoz szállott, s ez kérdésére elbeszélé a másik királyfi
egész történetét, s hogy most a város azért van feketébe borítva,
mert a királyfi a vadászaton elveszett. A középső királyfi mindjárt
gondolván, hogy senki -465- sem volt más, mint bátyja, a palotába
ment. A királyleány örömében nyakába borult, mert férjének gondolá
őt.
„Szép királyleány, én férjed nem vagyok – mondá a királyfi –
csak férjed öcscse.“ De a királyleány nem hitte, mert nem is
képzelheté, hogy ember ugy hasonlithasson emberhez, azért egész nap
ugy beszélt vele, mint férjével, s este egy ágyba kelle feküdniök.
De a királyfi meztelen kardját maga és sógorasszonya közé tevén,
mondá:
„Ha hozzám nyulsz, ezen kard tüstént elvágja kezedet.“ A
királyleány ezen nagyon busult, de próbát akarván tenni, átveté
kendőjét, s ezt a kard tüstént ketté vágta, mire a királyleány
sirva fakadván, az egész éjszakát sirásban tölté.
Másnap reggel a királyfi bátyját nyomozni akarván, vadászni
indult ugyanazon erdőbe, mellyben az, mint hallá, elveszett, de ott
szerencsétlenségére a boszorkánynyal épen ugy járt mint bátyja, s a
banya őt is megölte s besózta.
Azonban a legifjabb királyfi is visszajött a fához, mellyben
késeik voltak, s mind a két bátyjáét véresen találván, a
legöregebbik után indult, s a még mindig feketébe borított városba
érkezvén, ő is mindent megtudott a vén asszonytól, bement a
palotába, hol a királyleány őt is férjének tartván, vele kellett
hálnia, de kardját ő is közikbe tevé, s másnap a királyleány nagy
bújára vadászni ment. Elfáradván, ő is tüzet rakott és szalonnát
sütött, s a boszorkány neki is leveté a vesszőt, de a királyfi
szerencsére megpillantá a sürüben a hat kővé vált kutyát, s a magáé
helyett a vesszővel ezeket üté meg, s mind a hat tüstént
felelevenült. A boszorkány mindezt nem látva leszállt, az állatok
azonban tüstént megragadák, s kényszeríték, hogy uraikat ismét
feltámaszsza. Miután a két királyfi felelevenedett, örömükben mind
a hárman egymás nyakába borultak, a szolgák pedig a boszorkányt
eltépték, ezután mind haza mentek, a királyleány csak most örült
még igazán, férjét és sógorait egyszerre visszakapván, s nem félvén
többé, hogy kardot tesznek ágyába. -466- A várost az öröm miatt
ismét veres posztóba boríták. A legöregebbik királyfi aztán sokáig
boldogul élt feleségével, s később ő lett királylyá, két öcscse
pedig szerencsésen haza tért.
2.
Hol volt, hol nem volt, még az óperenczi tengeren is tulnan
volt, volt egyszer egy szegény ember, kinek három fia volt. Egy
reggel fölkelvén, megszólítá az apa a legöregebbet: mit álmodtál,
fiam? Hát biz én, édes apám – felelt ez – egy teritett asztalnál
ültem, s annyira jól laktam, hogy ha hasamra ütöttem, az egész
faluban lévő vereb fölriadt hangjára. No fiam, – felelt az apa – ha
jóllaktál, érd be vele; kenyerünk ugy is szüken van, s ma nem fogsz
enni semmit. Ismét kérdi a középsőtül: mit álmodtál, fiam? Hej édes
apám! olly sarkantyús csizmát vettem, hogy ha öszveütöttem, hét
országra szólt. No jó fiam – felelt ennek is az apa, – csak hogy
csizmád van már egyszer életedben, beérheted vele a télen! Kérdi
végre a legkisebbet: mit álmodott, de ez vonakodék megmondani. Az
apja unszolta, de ez hallgatott. A kérelem után fenyegetés
következett, s miután ez is hasztalan volt, ütlegelni kezdé a
gyermeket, „Szégyen a futás de hasznos“, a gyermek is követte e jó
tanácsot azonnal, és futott; az apja nyomban a suhánggal. Midőn az
utczára kirohannak, az ott vonuló országuton jön a király arany
szőrü, gyémánt patkós hat lovon. Megállt s kérdi az apát: miért
bántja e gyermeket. Azért felséges király – mert álmát el nem
akarja mondani. Ne bántsd, jó ember, szólt a fejedelem; hanem tudod
mit? e gyermeket nékem fogod adni, vedd érte ez erszényt, én álmát
tudni akarom és viszem magammal. Az apa belé egyezett, s a király
tova utazott a gyermekkel. Oda haza elő hivatá a gyermeket, s álmát
tudakozá tőle; de a gyermek itt -467- sem vallott semmit. S sem
kérelem, sem fenyegetés nem birhatá reá, hogy álmát elbeszélje. A
király e nyakasságon fölharaguvék, s szóla bőszülten: gaz gyermek,
királyodnak engedetlenkedni, tudd meg, annyi, mint halált
érdemleni, halni fogsz, de ollyan halállal, hogy időd leend
meggondolni mit tesz engedetlenkedni a királynak. Itt poroszlókat
szólittatott be, s parancsolá, hogy egyik vártoronynak falrejtekébe
rakják be elevenen. A gyermek nyugodtan hallgatá az itéletet, csak
a király szép leánya sápadozott, ki elmerülve, s titkos örömmel
legelteté szemeit, a nyulánk, hó arczú, bogár szemü, s gazdag holló
hajfürtözetü gyermeken. A gyermek elvitetett; de a leány föltevé
magában, hogy mentője leend a deli gyermeknek, kihez az első
pillanattól szerelmi vonzalom köté. A müvesek egyikét megvesztegeti
tehát, hogy észrevétlenül egy követ szabadon hagyjon, mellyet ki s
be lehessen tenni. Ugy lön, s a szép leány titkon táplálta kedvesét
falrejtekében. Egy nap ezek után történt, hogy mind az utólsó
szőrszálig mindenben hasonló hét fehér lovat vezettet a fejedelem
udvarára, a kutyafejü tatárok hatalmas fejedelme, olly meghagyással
hogy a lovak mindenike esztendővel öregebb a másiknál, s ha ki nem
találja, mellyik a legfiatalabb, s mint következnek egymásután, a
legöregebbik, a mennyi füszál országában, annyi tatárral árasztja
azt el, őt felnyársalja, s leányát nőül veendi. A király e hirre
megütközött; birodalmának bölcseivel tanácskozott, de hasztalan,
azért búban és gyászban volt az egész udvar. Búsult a szép király
kisasszony is, s nem nyájasan, mint máskor, hanem könyes szemekkel
vitte az eledelt kedvesének. Ez látván könyeit, okát kérdezé. A
király kisasszony elpanaszolván baját, vigasztalá, s mondá neki,
javasolja atyjának, hogy hét edénybe hétféle zabot öntsenek,
mellyek mindenike, hét külön évi termés legyen. A lovakat
bocsájtassa rá, s idejök szerint, a korább, vagy későbbi évi zabhoz
fognak állni, s ekkor jegyezzék meg őket. -468- Ugy
lön. A lovakat visszaküldék, korukat kijelelve, s a tatár fejedelem
igazolá a megfejtést. De lön ismét, hogy egy pálcza, mind két végén
egyenlő vastagságu, érkezett tőle, ismételvén az előbbi
fenyegetést, ha ki nem találja: mellyik vége való a tőrül. A
fejedelem búsult ismét, s a leány elpanaszlá bánatukat a fiunak. Ez
mondá: ne busuljon fölséges királykisasszoy, hanem mondja atyjának,
hogy a pálczának mérje ki tökéletesen közepét, itt kössön reá
czérnát s azon csüngesse, a nehezebb vége le fog billenni, s ez
lesz a tőrül való. A király ugy cselekedett s visszaküldven a
kijelelt végü pálczát, a tatár fejedelem fejcsóválva igazolá a
megfejtést. Még egy próbát teszek, mondá ez bosszankodva, a mint
látom, velem akar ott mérkőzni valaki, meglátjuk, mellyikünk kezébe
marad a szíj vége. És történt nem sokára, hogy egy nyil repült a
királyi palota falaiba, melly azt, mint földrengés, alapjáig
megingatá. Az ijedelem nagy volt, s még nagyobb lőn, midőn a nyil
szárnyán látták a tatár fejedelem előbbi fenyegetőzéseit irva, ha
azt onnan kihuzatni, s visszalövetni nem lész képes a király. Ez
még inkább busúlt mint eddig, s álom nem jött szemeire.
Felszólítatta birodalmának hőseit, fel minden szerencse-gyermeket,
ki burokban, foggal, vagy ősz hajfürtel született, s fele
királyságát, s leányát igéré annak, ki a tatár fejedelem kivánatát
teljesitendi. A leány bús képpel elbeszélte ez uj bajt is a fiunak,
s ez tanácsolá, hogy most a rejteknyilást, nehogy megtudják
szerelmöket, rakassa be, mintha az soha ki nem járt volna, mintha
álmodta volna, hogy ő még él, s ő lész képes véghez vinni a tettet:
bontassa ki a falakat. A leány ugy tett. A fejedelem bámult, s
igazán csak álomnak tartá beszédét a fiuról, kit már majd nem
felejtett, s pornak hitt a falak között. Azonban a szükség, ha
valóság nincs, álomhoz is örömest fordúl, s aggodalma leánya álmát
is lehetőnek láttatá. A király kibontatja a falat, s egy deli vitéz
lépett onnan ki. -469-
Nem lesz több aggodalmad királyom, szólt a reménytől lelkesült
fiu, jobbjával kiragadván a nyilat, ugy sujtá Tatárország felé,
hogy a fejedelmi palota tetőgombjai is hullottak. Ezt látván a
tatár fejedelem, már nemcsak látni, ösmérni is ohajtá azt, ki
mindezeket teljesité. A fiu azonnal ajálkozott elmenni, s tizenkét
vitéz kiséretében utnak indult. Azonban a tatár fejedelem
bűvösségét probára teendő, magát semmivel nem különbözteté
kisérőitől, sőt fegyver, ruházat s minden készületök a lehetségig
egyenlő volt. A fejedelem pompával fogadta őket, s látván
egyenlőségüket, a cselt, mi ez alatt lappang, azonnal gyanitá. Ő,
nehogy tudatlanságát elárulja, nem meré kérdezni, mellyik az a
bölcs, s hatalmas karu vitéz, s bűvös anyját bizta meg ezt kitudni.
E czélból éjjelre mindnyájokat egy háló szobába rendelé a bűvös
anya; maga pedig a szoba egy rejtekébe elhuzódott. Lenyugodván a
jövevények, egyik egész elégülettel megszólalt „hej be jó bora van
a fejedelemnek!“ Jó bizon – szólalt fel egy másik, – mert embervér
van benne. A bűvös anya megjegyezte, mellyik ágyból jött a hang, s
midőn elaludtak, annak egyik hunczutkájából elcsapott, s lassan
kilopózott a szobából, s a jelt tudtára adá a fiának. Felkelnek a
vendégek, s hősünk azonnal észreveszi a jegyet, s hogy azt
kijátsza, mindenikéből elvágatott annyit. Ebédelnek, s a fejedelem
nem tudott semmire menni. Más éjjel ismét belopódzott a fejedelem
anyja, s egy ismét felszólal: hej be jó kenyere van a tatár
fejedelemnek! Jó bizon, szólt egy másik, mert asszonytej van benne,
s midőn elaludtak, azon ágyban fekvőnek, honnan a hang jött,
bajszából csapott el egy parányit, s tudtára ada a jelt fiának.
Ezek már vigyázóbbak lettek egymásra, s észrevevén a jelt,
mindnyájan elcsaptak ugyan annyit bajszokból, s más nap a fejdelem
ismét semmire sem tudott menni. Harmad estve ismét elrejtezett a
vén asszony, s egy felszólalt: hej be szép ember ez a fejedelem!
Szép bizon, mert szerelemgyermek, -470- felelt egy másik; s midőn
elaludtak, annak sisakja ellenzőjén, honnan a hang jött, egy
karczolást tett, s a jelt tudatá fiával. Azonban reggel,
mindnyájokét egyenlőn jelelve látta a fejedelem. Végre magán erőt
vevén a fejedelem, szólt: látom, nagyobb mester van köztetek
nálamnál, hanem annál inkább vágyom őt ismérni; azért jelentse ki
magát, hadd lássam őt, s hadd ismerjem az egyetlen embert, ki
bölcsebb, hatalmasabb akar lenni nálamnál. Az ifju kiáll, s szól:
én bölcsebb, s hatalmasabb nem akartam lenni náladnál, csak azt
tejesitettem, mire fölhittál bennünket, s én vagyok az is, kit
három éjjelen megjegyeztél. Jól van ifju, most igazold szavadat,
miként lehet boromban embervér? Hivasd pinczéredet, fejedelem, s
majd elmondja ő, szólt a fiu. Ez reszketve megjelen, s elmondja,
hogy mikor az emlitett bort töltögeté, késével ujját megcsapta, s
ebből csordult belé. Hát kenyeremben mint van asszonytej? kérdé a
fejedelem. Hivasd sütőnéd és megmondja, szólt az ifju. Ez kérdőre
vétetvén, elmondja, miként most szoptatós lévén, meggyült emlőjében
a tej, s dagasztás közben megeredt, s belé cseppent. A bűvös anya
pedig, mint mikor hirül vitte a fiu mondását, most ujra megvallá
hogy a fejedelem csakugyan szerelem gyermeke. A fejedelem nem
fojthatta tovább bosszuját, s szólt dühösen s kevély
pöffeszkedéssel: én ollyan embert, ki vélem mérkőzhet, nem fogok
türni; nékem, vagy néki, halni kell. Védd magad ifju! s e szóknál
pallosát villogtatva rá rohan. Az ifjut a fejedelem véletlen
csuszamlása megmenté, mert mielőtt ez talpra állhatott, átdöfte, s
fejét kardján nyujtotta át otthon királyának. Ime a mi történt
vélem, az vala álmom, szólt most a győztes ifju, de ki nem
mondhattam előre, mert különben nem teljesedett volna. A király
átölelte most az ifjut, birodalmának felét s leányát átadá neki, s
még talán ma is boldogul élnek, ha meg nem haltak. -471-
3.
Egyszer volt egy fiatal herczeg, tán alig 25 esztendős, magos
sugár termete hasonló volt a beligeti fenyőkhez, homloka is bus
volt mint a sötét fenyőé, mennydörgő hangja szikrásztatta fekette
szemeit, öltözete, pánczélya fekete volt, mert a herczeg, kit az
egész világ röviden Csabor urnak hivott, a nagy király válogatott
vitézzei között szolgált, s fekete gunyáján kivül más czifrasága
nem volt, csak egy aranycsillaga, mellyet a nímet táborba azért
ajándékozott Csabor urnak a nagy király, mivel ez életét mentette
meg. Nagy hire volt Csabor ur vitézségének, s jó szivének, a
szegények iránt nagyon adakozó volt; s sokszor a nagy király
dorgálta miért osztogatja olly kimillés nélkül vagyonát, de a papok
nem dicsekedhettek a Csabor ur alamizsnájával, mert ezeknek soha
semmit sem ajándékozott, misére pedig pénzt nem osztogatott, ezért
neheztelt is rája az egész papság, kivált a főpap a nagy király
udvarából, de mivel igen szerette Csabor urat a nagy király, ellene
nyilván véteni még pap uram sem mert, alattomban mindazonáltal
főzte a cserepet. Egy hideg öszszel haza érkezett a nagy király
Csabor urral a táborból a király várába egy nagy viz partján, még
le sem nyergelték a csődöreket, s már szólitá a nagy király Csabor
urat – „Fiu, nyugodd ki az éjjel magadot, s hajnalba midőn
pitymallik, siess bizodalmasabb embereiddel tul az alföldi
havasokon az öreg Demeterhez Románba, a mint hallom olá uraiméknak
barátságom nem fér fogaikra, mert már a törökkel czimborálnak –
tudd meg fiu, hány hét ott a világ, s intsed az öreg rokát vigyázna
farkára, mert az érseki palást helyett aligha istrángot nem küldök
neki“ – Csabor ur örömmel vette a nagy király parancsát, s bucsut
vévén Margit asszonytól, barna csődörén repült a fövényes pusztákon
ált az Olt mejékére, onnan egy hideg fagyban tört keresztül a
havasokon s Jordán Boërnál -472- a király hű emberénél, bészállott,
itt hallá az öreg Demeternek álnokságát egész kiterjedésében, és
azt is, hogy ez a nagy király főpapjától alattomba ingereltetik a
csavara csinálására. Ezeket értvén, utnak eredett Csabor ur, s
negyed napra Románba ért, szállást a püspöknél vön, s általa
szinből szivesen fogadtatott, liba nyelvvel akará a vén kuvasz,
Csabor urat ámíttani az idevaló dolgok felől, de bajos volt a nagy
király emberét megcsalni. Csabor ur a püspök sok beszédére semmit
sem felelt, s ezért azt hivé a püspök hogy Csabor urat elaltatá, de
ez annál vigyázobb vala, s egykor észrevevé hogy minden éjjel
számos nép gyült a nagy templomba; ő is azért egy éjszakán böeroson
öltözve belopodzott oda, s irtozva hallá mint egyeznek a Csukolyok
a püspökkel a nagy király ellen, s mint koholnak a török
segedelmével pártolást s támadást, csöndesen halgatá mindezeket
Csabor ur, s másnap eggyik szolgáját levéllel elküldé a nagy
királyhoz, melyben az egész dolgot tisztán elárulta; de a szolgát
meglesték a kémek, megtámadták, agyon verték, s a Csabor ur levelét
tőle elvévén, azt a püspöknek adták – ki megtudván a levélből azt,
hogy Csabor ur minden éjjel a templomba lopódzik, még azon éjjel,
mikor a sokaság egybegyült, be záratá a nagy czerefa ajtókat, s
boszus beszéddel eléadá a népnek, mint lenne közte áruló; erre
mindenik halált kiáltott, s kész volt a szent keresztre megeskünni,
hogy ők nem azok, ekkor a püspök egy széket tétetett az oltár
garádicsára, leült, s rendre megeskette a jelenvalókat, csak egy
barna bundás nem mozdult a szentelt viz edénnye mellől, s ennek
szóla a püspök „hát te ki vagy; hogy nem járulsz felém?“ de a
fekete bunda nem mozdult, most tudta a püspök a dolgot, s
parancsolá: kötöznék meg a barnát, nyomult a sokaság tellyesíteni a
parancsolatot, ekkor lehulla a barna bunda, s ott álla Csabor ur,
mint a beligeti sötét fenyő zord homlokkal szikrázó szemekkel,
jobbjába aranyozott nyelü réz -473- füttykös volt, balja egy
széles palloson nyugodott – rezzenve állott a sokaság, mint a
vadász, ki midőn nyulat kergetne, hirtelen medvére bukkan – azonban
nem sokára rohantak a prédára, s anyi mind az, Csabor ur minekutána
mintegy 30at le vert volna, maga is halva czeppent le, vére magasra
precskelt az oszlopra, s most is látszik a románi öreg templom
bémenetelénél balra, eleget meszelik az olá papok, de még is csak
nem fehéren marad. – Megtudá ezt a nagy király, főpapját elzárata,
s iszonyu haddal jőve megboszulni a Csukolyokat, kik Csabor urat
megölték, seregével férfi gunyában eljöve Margit asszony is, s
addig sirt a véres oszlop alatt, mig egy mise után halva emelték
fel a kőpadlásról.
Jegyzés: Mind a kitételek, mind a
szófüzetek a menyibe lehetett az érthetőségért a beszélő pór Csangó
előadásához hűn meghagyattak.
-474-
JEGYZETEK.
(A kezdő számok mindig dalokra
vitetnek.)
5, 6. dal egymásnak
változata. Illy példát lelünk még a 17,
18; 22, 23; 34, 35; 80, 81; 142, 144; 150, 151; 308, 310; 313, 314; 375, 376. stb. dalokban.
15. dalban a harmad szak három végsora:
Könyes bus szivemre stb. érthetlen.
16. dalban a viola olly virágnak
mondatik, melly a szeretőket megismerteti
–. A jobb kéznek beadása, ugyanott,
bizonyossá tesz (kezeskedik) a
hűségről.
21. dal átkot emleget. E fogalom gyakori
népünknél, s rettenetes.
26. A nefelejcs
népünknél is emlékvirág, vagy Kazinczy
szerint: emlény.
32. A szerető koporsójára kiván borulni a
megholt szeretőnek. Lásd a 326. dalt. Ez
nagy tisztelet a halott iránt.
37. „Fekete gyászban jár szivem“ sor
szerint talán van fehér gyász is; mert
különben mért volna megkülönböztetve a gyász? Lásd a 148. dalt.
45. dal szerint a rozmarin bánatot jelentő virág. Lásd a 117. dalt.
53. szerint a rózsa, viola, lelkem,
egyenlő rangu kifejzései a szeretőnek. A
galamb, angyal, csillag, babám stb. számtalan jön elő.
55. dal emlékezik ama régi szokásról,
miszerint vőlegény s menyaszonynak padlásra szoktak ágyat
vetni.
59. dalban „a kedves udvarán három szép
czédrusfa áll“. A czédrus igen kedves népünk költészetében.
Némellyek ebben keleti emléket gyanithatnak, s ez valószinü, de még
valószinűbb, hogy a czédrust a bibliából szerettük meg annyira.
Lásd a 126. dalt.
60. dal végszakában: ki, vagy mi értessék
a „pacsirta“ alatt?
62. dalban: Faháztul
való vagyok, ennyit tesz: szegény, alacson születésű vagyok.
Én a faháznak illy értelmét is tudom a nép szójárásában: szerető
háza. „Hová mégy?“ –, A faházhoz, vagy a „tett helyre“. Mindkettő
egyet jelent. -475-
64. „Három esztendővel tovább éltem
volna“. A három szám temérdekszer jön elő.
71. dal a pávát szabadító madárnak hirdeti. – A végszak igy is
daloltatik: Rab vagy rózsám, rab
vagy,
Én meg beteg
vagyok;
Ha te
kiszabadulsz,
Én meg
meggyógyúlok.
95. végsora: megátkozlak, elhervadsz. –
Ime az egyben másban, szendergő mythosok fölfedezése! az átkozott
elhervad, mond a beküldő, Kelecsényi ur.
100. szerint a cziprusfa, mint
régieknél, halottat jelentő, a sir tetején hervad.
130. A barna magyar
fajta.
A szöke uri
fajta.
De van egy pár sor, melly a kettőt egybevonva,
igy módositja: Se nem szőke, se nem
barna,
Ez az igaz magyar
fajta.
152. dal végszaka különös merész
alkotásu, mert a második sorból ki van hagyva két szó; igen, de az
egyik kihagyott szó már meg van az előbbi sorban, mig a másik
megvan a következőben. Az egész stropha igy értessék: Buzát kötöttem keresztbe,
Nem tudom
hány (szem) van ezer
(kereszt)-be;
A mennyi szem van ezerbe,
Annyiszor jussak eszedbe.
153. Leiratom
képedet, azaz leföstetem. Innen képiró ma is festő.
167. Hogy a fának sirokra ültetése
bevett szokás, ezzel együtt több dal mutatja.
168. dal illy czim alatt: Házasok éneke,
a Handbuch der ung. Poesie után adatott, melly azt a
Jankovich-gyüjteményből közlé, 1503 ki kézirat szerint.
170. dalban olly valamit olvasunk, mi
talán csak a magyar nép költészetében honos, p. disznóugatást
kergettem, nyulfekvést agyon ütöttem stb. Ez népünk humorához
tartozik; s mennyiben képtelenségekről
(Absurditäten) emlékezik, képlenségi költészetnek nevezhetnők.
171–179. szám
alatti költemények magyarázata, különösen pedig az ételeké, mint:
vajrénye, turbula, netrebula, ableginy, szaladós vakarcs, paszpa
stb. Vácz és Szombathelyről volna várható, -476- honnan
az A. és B. alatti versek érkeztek. Ezekben is előjő a képlenségi
költészet, mint a 122. lapon Repczét (folyó) megvadásztam, az erdőt
halásztam, tálat szövettem. 120 lapon igy szólásforma jő elő; máshá, összehuzva ebből: máshová; miből lett a másuvá is. Nehány vers hiányos; mint volt a
kézirat, holott e versek rendesen négy sorosak. Egy fél sor
kimaradt érthetlen volta miatt, a 123.
lapon. A kézirat igy áll Tar…orditás. Ezt nem követhetém. –
137. lapon a káposztáról mondatik, hogy
„országunkba Kap nevü ur hozta.“
183. Bachust emliti; bizonyságul, hogy a
régi mythologia szinte népünk közé is lehatott.
208. dal végszakában harmadik sornak ez
tétessék be: Számat előre tátom.
223. dal végin áll: Adjon isten minden
jót, Diófából koporsót. A diófára nézve
két gyüjtő – Kelecsényi és Szeberényi uu. – tettek megjegyzést
egymás tudtán kivűl. Első kérdi: Vajjon ez-e a magyar mythologiai
fa? Második igy ir: A diófa több népdalainkban fordul elő; méltán
gyanithatjuk tehát, hogy valamint a németeknek a tölgy, a szlávoknak a hárs, ugy szinte a magyaroknak a diófa volt szentfájok régi mythologiájokban. Eme
két vélemény annyival inkább figyelmet érdemel, mert benne olly
dolog emlittetik, mellynek igaz volta mintegy magától ajánlkozik.
Lásd a 403. dalt s többeket.
238. – a fegyver nem
fogja,
Kanász volt Sobri atyja.
Népünknél
több helyütt az a hiedelem él, hogy kanászt nem jár meg a fegyver,
még a golyó sem. Ugyane dal egyik kitétele szerint, a zsivány az
által, hogy huszárrá lesz istennél
bocsánatot nyer büneiért.
242. Meg vagyok én
búval rakva,
Mint a borízű10) almafa;
Kettő
három terem rajta,
Mégis terítve az
alja.
E versben ellenmondás látszik; értelme ez: ugy
meg vagyok én búval rakva, mint azon fa, mellyen sok termett, de
csak kettő három maradt meg, mert a többi korán lehullott.
264. Megállj, fakóm… Igen sok helyt van
a szegény legény lovának fakó szine.
270. dal 7. szakában és használtatik eső
helyett, debreczeniesen. -477-
284. dal harmadik szaka hiányosan jött
kéziratban is.
286. Magyarok istenéről vagyon
emlékezet. Ezen hagyományos hit megérdemli a tudósok figyelmét.
320. dal Herkules régi pogány istenre
esküszik. L. a 183. dalra tett
jegyzést.
328. Dalban a magyarok asszonya s
királynéja dicsően föstetik, mellyet ecset nem utánozhat. Hogy a
vallás nálunk szorosabban volt összeforrva a nemzetiséggel, hajdan,
mint ma, e költeményből világos. Lásd a 331. 332. számokat is.
333. Faluditól való.
337–39. versezetek ez emlitett Handbuch
szerint közölvék.
337. 2. szakban követi régi követő, (vagy
inkább követe) h. 7. szakban: sár arany, régi; weissgelbes Gold, aurum electrum.
9 szakban: Salyog annyi mint ragyog.
339. 23. strophában Deus ma Deés a Szamos mellett Erdélyben. 34. szak:
Kelemfölde; a dunapart, Szent Gellért
alatt. Csek ma már ismeretlen falu neve
Budán alul. Tetem a mai Tétény.
Csekőnek vagy cseküvének, régi; e helyett
gyülének. Tetőnek vagy tetüvének, régi; e
h. (fel) tetszének. 35. szak. Érd a mai
Hanzsabék. Lásd a Handbuch I. kötet 14 lapját, s utasitását.
340. Költemény, Toldy „Magyar költői
régiségekről“ czimü könyvecskéjébűl van véve, hol illy czimet
visel: A császárleány vagy is Szilágyi Mihály és Hajmásy László
historiája. A Jankovics-gyüjteményből. A végszak megmondja mi
korból való e költemény. 1571.
347. dal 3. szakának két végsora
hiányzik.
409–410 dalokhoz
irt jegyzetek Pajor István beküldő uréi.
430. Viola után, moldvai dal.
337. Oláhországi, Ujfalvi szerint, a
többi csangó dal mind Petrás által iratott le és moldvai. Bennök a
kimondáshoz legközelebb járó helyesirás szigoruan megtartatott.
Néhány szónak ime a magyarázata: pántyika
= pántlika; gyöke pánt vagy Band. Gyoszár
= tavi gyom; gyöke gyosz. Kassai 298. l. Bila gyöngy = fejér gyöngy. Sok szláv eredetü szó
van ma is divatban a székely földön. Czukolyok; ezek az oláhországi czu kolyok, vagy
rendőrök. Kállay. Zángor mészárszék.
A tizennegyedik könyv egyedűl azért adatott a népdalokhoz, hogy
általa hasonló mondák gyüjtésére fordittassék a hazafi olvasók
figyelme.
-478-
TARTALOM.
- ElőszóV–XII.
- A, a, a, éljen a nagy csutora151
- Addig élem világomat68
- Addig kell a vasat verni179
- Adj kezembe egy pohár bort182
- Adjon isten bort, buzát184
- Adjon isten minden jót186
- A fejét hagyta a tudósoknak249
- A fényes csillag is ballag23
- Ah, hol vagy magyarok307
- Ah hol felnőtt vala422
- Ajakid, rózsám, édesek53
- Akarsz víg lenni?170
- A kassai rózsafa410
- A katonának olcsó a vére351
- A kállai utcza ki van festve54
- A kend édes anyja87
- A kinek most kedve nincs169
- A kinek nincs szeretője84
- Akkor veszlek el galambom58
- Alig kezdett napom fénye352
- A madár elnyugszik191
- A merre én járok12
- A mig engedte336
- A mit csak látnak a szemek276
- Amoda egy virág230
- Amott megyen egy kis lány394
- A nap kerül363 -479-
- Angyalom, édesem49
- A pünkösti rózsa420
- Arany- ezüstért3
- Arra járjunk arra34
- A szerelmes gyászban járjon92
- A szörnyű ég alatt237
- Asszuszőlős átalag173
- A táborba jer pajtás355
- A viz máskép jó lenne160
- Az alföldön csikós vagyok204
- Az alföldön halászlegény vagyok én402
- Az egész föld kerekségén357
- Az ég alatt, a föld szinén103
- Az éjjel álmomban51
- Az én galambomnak46
- Az én szeretőmnek78
- Az én babám tornyos nyoszolyája98
- Az én édeszemnek420
- Azért adtam egy petákot454
- Azért szeretem én falu végén420
- Azt a leányt szeretem én47
- Azt gondolod édes rózsám25
- Azt gondolom eső esik28
- Állhatatlan most az asszonyi nem289
- Álom, álom, édes álom94
- Álom, álom, édes álom95
- Ángyom, ángyom, édes ángyom72
- Árva az a leány92
- Árva Csanád Borsod204
- Árva vagyok, árva lettem38
- Árva vagyok, árva, mint85
- Az igaz Messiás már eljött153
- Az ur lelke legyen5
- Eegböl szállott dali madár433
- Egek ékessége299
- Egészséggel pajtás180
- Egy ártatlan nézés12
- Egy cseppet se siessünk230 -480-
- Egy leány a hegyek között374
- Egyszer egy királyfi373
- Egy szép dologról326
- Egyszer szombat estre387
- Egy vén paraszt egykor388
- Elhajtottam a libát453
- El kell mennem már89
- Elindula szent Péter171
- Elmegyek én a hegy alá372
- Elment az én babám41
- Elmentem én a szőlőbe81
- Elment Gyurka katonának359
- Emlékezzünk régiekről320
- Encze, Bencze, kis medencze167
- Ereszszetek jó révészek408
- Erre gyere rózsám81
- Esik eső szép csendesen379
- Estve van estve van378
- Estve van már a faluba450
- Eszem adta barna szűz102
- E szép szóra, juratus162
- Ez mostani álnok világban290
- Édes anyám meghalok57
- Édes anyám meghalok56
- Édes anyám ne járj sirva361
- Édes anyám rózsafája355
- Édes anyám szült engem209
- Édes dudu, duduskám9
- Édes falum határa64
- Édes kedves galambocskám86
- Éen szombaton regvel433
- Éjjel iszom, nem aluszom182
- Életemmel halálommal39
- Éljen, a ki most iszsza ki179
- Én csak szenvedek20
- Én fehér kezkenőt82
- Én istenem, be szép élet60
- Én nekem egy szép gondolat163
- Én vagyok a petri gulyás217
- Én vagyok ám az a kölök451 -481-
- Én vagyok egy árva gyerek280
- Én vagyok egy árva gyerek281
- Érdemes nemes czéh144
- Idvez légy kegyelmes sz. László318
- Igyál pajtás, jó a szállás181
- Igyál Petro158
- Igyunk barátim csendesen174
- Igyunk egy pohár bort177
- Imádunk szent ostya305
- Istenadta vize159
- Isten áldja meg a magyart346
- Isten áldjon pajtás180
- Isten átkát nem kivánom456
- Istenem, istenem, vajjon21
- Istenem, istenem be megvertél359
- Isten hozzád édes eszem186
- Isten hozzád Magyarország!353
- Isten hozzád Nógrád367
- Isten jó nap, biró gazda371
- Itt hagynál-e35
- Itt hagynám én ezt a Muzslát86
- Itthon van-e a kanász215
- Izent nekem a gavallér59
- Oh egek, egek!288
- Oh én édes rózsám23
- Oh földi Kanaán208
- Oh gyönyörű tavaszidő376
- Oh te zsiros Kanaán207
- Ollyan a szemed járása449
- Oszlik bomlik a gond171
- Ó bort iszom214
- Ugyan miért lennék én szegény429
- Ugy ég a tűz, ha lobog212 -482-
- Ugy meg vagyok határozva48
- Uj ház, fényes ház416
- Ugy jő naprul napra bánat422
- Bakonyi Jutka, hol valál391
- Batonyai hármas határ206
- Bánod gazda, bánod74
- Bár csak hamar szüret lenne51
- Be kár, be kár nekem250
- Berki, Berki, szegény Berki387
- Beteg az én rózsám45
- Be szépen ég az a gyertya450
- Beteg se voltam én70
- Be van az én szüröm ujja kötve208
- Bezzeg van Pest vármegyében50
- Bécs várostól344
- Biharban, Borsodban82
- Bodrog partján nevelkedett66
- Bolondság volt nádhoz bizni32
- Bor, bor, bor,170
- Bort iszom én, bort165
- Bort iszom én nem vizet165
- Borulni látom az eget190
- Bucsuznak szavaim27
- Bucsuzni akarok41
- Bujj, bujj, zöld ág415
- Busul a vén gazda285
- Búra termett idő381
- Csalárd világ, álnok világ286
- Csillagos az ég, csillagos55
- Czifra pohár, veres bor185
- Debreczeni kerek erdő216
- Deres a fű, édes lovam211
- Dinom dánom, sógor165
- Doktornak jó lenni249 -483-
- Farsangban kell vigadni109
- Fáj a szivem, megvallom96
- Fáj, fáj, fáj, fáj,6
- Fegyvert fogok a hazáért358
- Fehér László lovat lopott383
- Fejik a fekete kecskét63
- Fekete száru cseresznye455
- Felfogadtam az egekre87
- Feljött már a hajnal22
- Felkel jó hajnalban273
- Felmenék a hegyre46
- Felszállott a páva52
- Forrófalvi zöld erdőben425
- Fölmegyek a hegyre387
- Gazdag czángó volt az apám429
- Gyenge ifjucska kin törli szemeit419
- Gyere babám a kert mellé70
- Gyerünk koma a korcsmába244
- Győztünk, győztünk364
- Ha én páva volnék5
- Ha én rózsa volnék36
- Ha csak egy lovad van222
- Ha fölvetem paplanos ágyamat63
- Ha gyönyörüségesen280
- Hajnal, hajnal, hajnal akar lenni34
- Haj lapula, lapula416
- Hallottad-e hirét399
- Halok halálomért91
- Hajtsd ki babám az ökröket65
- Ha meghalok se bánom292
- Ha meguntad rózsám71
- Ha nekem szóltál volna40
- Ha nem voltál jó szerető78
- Ha te tőled rózsám24
- Ha tudtad rózsám52 -484-
- Ha valaki vigan él228
- Ha van egy kis házam282
- Három árva sirdogálva397
- Három féle szeretőm volt395
- Három huszas, látod-e101
- Három legény áll az utczán395
- Hej a bőnyi csárda367
- Hej amaz az én rózsám278
- Hej be szépen világít22
- Hej csillagom teremtette99
- Hej huj bazsalik88
- Hej huj Sobri pajtás197
- Hej lóra csikós lóra221
- Hej most élem világom365
- Hej pajtás, be nevetem224
- Hej pajtás igyunk176
- Hej páva, hej páva5
- Hervad a cziprusfa68
- Hervad az a rózsa31
- Hideg szél fú észak felől189
- Hires vitéz az a Sobri195
- Hiven szerettem13
- Hol jártál violám17
- Hol voltál te kis nyulacska44
- Hozz bort korcsmárosné210
- Huss huss, ölbe huss24
- Huszárok, a katonák363
- Jaj be sáros ez az ut64
- Jaj be szegény legény vagyok47
- Jaj be szennyes a kendője83
- Jaj de beteg vagyok98
- Jaj már mi nékünk335
- Járnak én utánam sirva361
- Jertek által, jó révészek407
- Jerünk, menjünk vendégségbe182
- Jó bor terem Esztergamban166
- Jó borunk van, ihatunk168
- Jó ló volt a fakó380 -485-
- Jó napot kedvesem14
- Jó napot vitézek111
- Jőjetek révészek, jőjetek át406
- Juttassa eszedbe24
- Kakas! isten jó napot405
- Kalapom szememre vágom282
- Karácson napjára312
- Karácson van ma312
- Káka tövin költ a rucza79
- Kecskeméti csárdában199
- Kerek az én subám alja100
- Keresztények sirjatok308
- Kezdetben az ur isten185
- Kezemben a csákány248
- Kék eres a szőlőlevel95
- Kérik a szürömet90
- Kicsin vagyok én71
- Kifordítom, befordítom214
- Ki mit szeret, ha nem szép is246
- Kinek varrod rózsám, azt az inget?397
- Kis csupor nagy csupor173
- Kis csupor nagy csupor172
- Kisérj ki rózsám siromig104
- Kis kacsa fördik415
- Kis leány, hol anyád455
- Kivirágzott a diófa413
- Komáromtól zörög az ég102
- Konyhamesterséget146
- Korcsomaház a templomunk434
- Könyörűlj, istenem297
- Köszönetem nyujtom15
- Kövessük Máriát302
- Krisztus urunknak312
- Lám megmondtam Angyal Bandi192
- Lám megmondtam bús gilicze72 -486-
- Lányok, lányok428
- Legyen ugy mint régen volt342
- Lovam rétbe nyugszik430
- Lóra csikós, lóra221
- Magamban nevetem225
- Magyar sziv váltig hiv345
- Mariskám, Mariskám69
- Már Belgrád a mi várunk364
- Már megmondtam rózsám48
- Már mi nálunk verbuválnak351
- Mátyást mostan választotta319
- Megiszom én a jó bort166
- Megöltek egy legényt377
- Megüzentem az édes anyámnak38
- Meg fogok házasodni452
- Meghalok Csurgóért90
- Meghalok meghalok91
- Meghalok meghalok401
- Meg kell a buzának érni54
- Megkérette anyámat390
- Megkötöm lovamat81
- Megsavanyult már az uj bor155
- Meg vagyok én búval rakva201
- Megváltam én szeretőmtül99
- Megvettem a szeretőmet62
- Melleden termett egy rózsa69
- Menj el édes fecském88
- Menj szeretőm ablakába73
- Menyasszony menyasszony43
- Még három hónapos koromban175
- Mért nem jöttél hozzám26
- Mig a világ világ lesz90
- Mig élek szép lélek21
- Mikor még én kicsin voltam203
- Mikor szürét nyakába216
- Mi légyen a házasság252
- Milliom teringettét174
- Minapában hogy kimentem398 -487-
- Minek sirsz kedvesem?16
- Minden falu édes hazám80
- Mint gerlicze madár11
- Mit busulsz kenyeres198
- Mohács, Mohács régi vérontás helye333
- Mondtam anyám, házasíts meg56
- Mostan hevertemben247
- Most jó szeretőt tartani55
- Most jöttem én Károlybul223
- Most két hete vagy három102
- Most van esztendeje423
- Módi jött be a lányoknál240
- Muzsla alatt egy nagy tó181
- Nagy a világ, végtül végig214
- Nagy madarat láték434
- Nálam kedves és szerelmes108
- Ne higyj a legénynek428
- Ne kapj ollyan nagyon360
- Nem anyától lettél67
- Nem átkozlak39
- Nem bánom hogy paraszttá217
- Nem dicsérem, hogy szép450
- Nem jöttem volna én ide93
- Nem kell nekem köpenyeg231
- Nem messze van Budapest97
- Nem őrzöm én senki juhát360
- Ne ugorj ott, a hol árok nincsen78
- Nem ugy van most mint volt régen343
- Nem vagyok én oka semminek77
- Nem vagyok én paraszt ember241
- Nincs boldogtalanabb283
- Nincsen annak semmi baja59
- Nincsen e világon ennél155
- Nincsen e világon semmi239
- Nincsen kedvem nincsen76
- Nincsen kedvem nincsen61
- Nincsen szerencsésebb285
- Nincsen széna, nincsen abrak211 -488-
- Nincs szebb virág84
- Nosza felejtsük el bajunkat157
- Nosza örüljünk161
- Nyitra partján nevelkedett66
- Nyolczan vannak a mi ludaink164
- Nyugodjál már virágom304
- Panaszimat mondani nem merem4
- Pásztorok! keljünk fel311
- Pázsitos udvaron lakik282
- Pej paripám patkószege de fényes212
- Pej paripám patkó213
- Peringer kertjében400
- Pest mellett van egy kertecske42
- Piros alma, pirosodjál455
- Pirulj rózsa, pirulj37
- Pista szivem, be alhatnám74
- Rongyos a kend háza vége451
- Rongyos csárda, nincs teteje206
- Rózsa, rózsa, piros rózsa76
- Rózsa vagy, rózsa vagy33
- Rózsám kerte alatt mentem35
- Sárga ló, sárga ló, arany patkó rajta362
- Sáros ez az utcza58
- Sem eső nem esik29
- Seregeknek hatalmas szent ura310
- Siessünk, siessünk311
- Sirhat az az édes anya352
- Soha sem vétettem362
- Sok ifju hullott a porba168
- Sokszor kértem én az istent107
- Sokszor vagyok nálad nélkül68
- Somogyvári kis erdőben194 -489-
- Szabad péntek, szabad szombat101
- Szakajtottam rózsát fehéret89
- Szapora Margit, hol voltál?393
- Szatmár vármegyének367
- Szegény legény vagyok én208
- Szegény vagyok én43
- Szennyes ingem, szennyes gatyám212
- Szent Gergely doktornak312
- Szerelem, szerelem427
- Szeretem én magát nagyon53
- Szeretlek, szeretlek424
- Szerettelek, nem kellesz már100
- Szerettelek nem tagadom44
- Szépen szól a fülemile202
- Szíraszsz édesz anyám421
- Szomorú az idő49
- Szomorú hirt hoztak nekem76
- Szomorú már nekem3
- Szörnyű nagy romlásra készült337
- Szőlőtőke venyige85
- Találsz rózsám találsz30
- Teli szivünk örömmel178
- Tiszaháti kis leány449
- Tisza mellett van egy város75
- Tizenhat esztendős voltam202
- Töltsd meg frater poharamat167
- Tudod rózsám mit fogadtál72
- Tudja Bácska, mi a tus163
- Tul a vizen egy kisasszony424
- Tulsó soron a mí házunk453
- Vajjon ki kiabál222
- Vajjon mit irjak rózsámnak19
- Vajjon mit irjak rózsámnak19
- Van Pozsonyba három sárga396
- Van szeretőm kettő, három55 -490-
- Vasárnap bort iszom159
- Végig mentem udvarodon93
- Viczeispán perczeptor243
- Vidd el madár vidd el431
- Vigan barátim152
- Világ haszontalanság235
- Virágokbul lesz a koszorú382
- Viz, viz, viz, nincsen ollyan viz183
- Voltam én már gazdag is43
- Vőfélköszöntések113–144
- Mondák 1. 2. 3457
- Jegyzetek475
-491-
SAJTÓHIBÁK.
12. dalban 2. sor, más helyett olvasd
mást.
123. d. 7. sor, kozzád h. olv.
hozzád.
152. d. 12. sor, An h. olv. Az.
198. d. végsora némelly példányokban kis
viradtig, olv. kiviradtig.
232. d. 5. sorában, egészséget h. olv.
egyességet.
257. d. 7. sorában, agyom h. olv.
agyon.
326. lapon 339. helyen olvasd 340.
383. dal 3. sorában, utunk helyett
olv. utnak.
Javítások.
Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
V |
általános költészeti‘ hanem |
általános költészeti, hanem |
V |
Kelecsényi Jószef buzgó gyüjtő |
Kelecsényi József buzgó gyüjtő |
VIII |
14 Vieszkáról |
14. Vieszkáról |
VIII |
Molnár Adám |
Molnár Ádám |
VIII |
Kelecsény iJózsef egyvelege |
Kelecsényi József egyvelege |
VIII |
28 Szeberényi Lajos |
28. Szeberényi Lajos |
IX |
köztök némlley saját |
köztök némelly saját |
X |
29 db. leg inkább |
29 db. leginkább |
XII |
természedtesen következik |
természetesen következik |
XII |
szaba-is, lehet is |
szabad is, lehet is |
10 |
Tudod, én ístenem |
Tudod, én istenem |
13 |
Senkit más nem kedveltem |
Senkit mást nem kedveltem |
15 |
kedves galambodrol |
kedves galambodról |
80 |
igaz leszek kozzád, |
igaz leszek hozzád, |
96 |
An én rózsám hív szerető. |
Az én rózsám hív szerető. |
103 |
Várda város, kies belység, |
Várda város, kies helység, |
128 |
Tebénhus-metéltet hoztam |
Tehénhus-metéltet hoztam |
128 |
Á káposztárul. |
A káposztárul. |
143 |
e szép mulatságra t |
e szép mulatságra. |
146 |
197. |
179. |
158 |
bort, bor adjatok sat. |
bort, bort adjatok sat. |
158 |
a ki nem iszik, |
a ki nem iszik. |
167 |
Kis viradtig |
Kiviradtig |
170 |
mértékét, sem az értekét. |
mértékét, sem az értékét. |
186 |
pecsenyét, egészséget |
pecsenyét, egyességet |
211 |
Ne üss agyom |
Ne üss agyon |
221 |
„Nem tehetek róla |
Nem tehetek róla |
261 |
202. |
301. |
326 |
339. |
340. |
329 |
Szöröncsét próbálni |
szöröncsét próbálni |
332 |
társam! és megbocsáss. |
társam! és megbocsáss.“ |
352 |
253. |
353. |
371 |
ROMANCZOK ÉS ROKON. |
ROMÁNCZOK ÉS ROKON. |
374 |
gazdagnak gazdag kell‘. |
gazdagnak gazdag kell.‘ |
377 |
Terjeszd továbh |
Terjeszd tovább |
380 |
hosszu utunk porát |
hosszu utnak porát |
392 |
Czifrább ám most Pápa! |
Czifrább ám most Pápa!“ |
409 |
Bujj, bujj bokostul, stb. |
Bujj, bujj bokrostul, stb. |
429 |
Szosz-Zászlói |
Szósz-tázlói (Sóstázló) |
429 |
A meredek Szosz-Zázlóra |
A meredek Szósz-Tázlóra |
460 |
‚Ne bánts minket oroszlán… szolgául.“ |
‚Ne bánts minket oroszlán… szolgául.‘ |
461 |
hihuza egy fogat |
kihuza egy fogat |
462 |
hogy öszzeköthessük |
hogy összeköthessük |
462 |
‚Mert a veres vitéz… lakodalmát“ |
‚Mert a veres vitéz… lakodalmát‘ |
462 |
„Ime leányom… választ el tőle. |
„Ime leányom… választ el tőle.“ |
465 |
férjének gondolá öt |
férjének gondolá őt |
465 |
„Ha hozzám nyulsz… kezedet. |
„Ha hozzám nyulsz… kezedet.“ |
471 |
a táborbol a király |
a táborból a király |
477 |
Budán alul Tetem |
Budán alul. Tetem |