The Project Gutenberg eBook of A peleskei notárius: Bohózat három szakaszban négy felvonással This ebook is for the use of anyone anywhere in the United States and most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included with this ebook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you will have to check the laws of the country where you are located before using this eBook. Title: A peleskei notárius: Bohózat három szakaszban négy felvonással Author: József Gaal Release date: April 6, 2013 [eBook #42471] Language: Hungarian Credits: E-text prepared by Tamás Róth, Judit Bíró, Albert László, and the Hungarian Distributed Proofreading Team (http://dphu.aladar.hu) from page images generously made available by Internet Archive (http://archive.org) *** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A PELESKEI NOTÁRIUS: BOHÓZAT HÁROM SZAKASZBAN NÉGY FELVONÁSSAL *** E-text prepared by Tamás Róth, Judit Bíró, Albert László, and the Hungarian Distributed Proofreading Team (http://dphu.aladar.hu) from page images generously made available by Internet Archive (https://archive.org) Note: Images of the original pages are available through Internet Archive. See http://archive.org/details/GaalJozsefAPeleskeiNotarius A PELESKEI NOTÁRIUS. BOHÓZAT HÁROM SZAKASZBAN NÉGY FELVONÁSSAL IRTA GAAL JÓZSEF. NEGYEDIK KIADÁS. BUDA-PEST. FRANKLIN-TÁRSULAT MAGYAR IROD. INTÉZET ÉS KÖNYVNYOMDA. 1881. Franklin-Társulat nyomdája. GAAL JÓZSEF EMLÉKEZETE.[1] SZIGLIGETI EDÉtol. Született 1811. deczember 12-én, [LATIN CROSS] 1866. február 28-án. Gaal József boldogult tagtársunk emlékezetének hozom ez igénytelen koszorút. Meggyozodésem szerint, az ily emlék-koszorút a gyors hervadástól vagy annak alkotó ügyessége és kituno tekintélye orzi meg, a ki fuzi, vagy annak tündöklo és maradandó érdeme, kinek sírjára leteszszük. Én saját gyönge tehetségemben nem bízván, igyekeztem a virágókat hozzá a boldogult életébol és irodalmi érdemeibol gyujteni. Ez az oka, hogy eddig késtem. A boldogultnak én csak jó ismerose, de meghitt barátja nem voltam; életadatait nem ismerem, sem azon benso és igazi jó baráttal közleni szokott indokokat, örömöket és reményeket, melyek oly fényesen megkezdett irodalmi muködésében egykor lelkesíték; sem azon kételyeket, aggályokat és tán kiábrándulást, melyek tevékenységét - a drámai irodalom legnagyobb kárára - egyszerre s oly váratlanul elzsibbaszták, s fájdalom, végkép megszuntették; s épen élete délpontján, midon a megért itélotehetség, a meggazdagodott élet- és világismeret, s a már megszerzett színpadi jártasság után, vígjátékírói tehetségétol maradandó becsü muveket várhattunk volna. - De a késedelmet nemcsak életadatainak nem ismerése okozta. Mint a tisztelt társaság elott is tudva van, Gaal József irodalmi muködése az 1849. elotti idoszakra esik; apróbb dolgozatai a lapokban elszórva jelentek meg, s egybegyujtve nincsenek; színmuvei pedig, melyek legkitunobb érdemeit képezik - egyet kivéve - a színpadról már ezelott húsz évvel letuntek: ennél fogva, hogy az írónak képét csak némi huséggel is visszatükrözhessem, muveivel újra meg kellett ismerkednem; s ha emléke iránt méltányos és igazságos akartam lenni, vissza kellett emlékeznem azon kornak a mostanitól sokban eltéro viszonyaira, melyek közt azon muvek világot láttak; mert a jelen korban, habár kicsinyeknek látná is az o muveit az innét messzirol szemlélo kritika, minél közelebb megy azon elmúlt korban hozzájok, annál nagyobbaknak fogja találni. * * * Gaal József, székely eredetu, Dálnokról, honnan a múlt században nagyatyja István, Szatmármegyébe kijovén, Károlyi Antal grófnak kituno gazdatisztje lon. Atyja József, ugyane földesuraságnál nyert alkalmazást. Édes anyja, Marsóvszky Józefa, ugyanott az uradalmi foügyésznek leánya volt. A mi Gaalunk 1811-ben, decz. 12-én született. A szelíd, jóságos, édes anya képe legdrágább ereklyéje a szívnek; még az elfajult, elhidegült vagy erkölcsileg sulyedt lelkekben is, mint édes fájó emlék tunik föl, mihelyt a balszerencse érintésére csak egy kissé magába száll: hát még a tisztább, nemesebb, szépre és nagyra törekvo s mélyebb érzelmu költoi lélekben! - Az ily szelid, jóságos édes anya tanit eloször szeretni; bennünk a természet os vadságát szelid oltványaival megnemesíti; gyakran szellemi növésünknek irányt ad; s még akkor is, midon porrá lon, emléke orangyalul és vígasztalóul lebeg elottünk, mindig csak a jóra intve. Gaal Józsefnek ilyen édes anyja volt. Anyai szeretetének és türelmének csak egy pár megható példáját közlék velem; de e tündöklo vonások kiegészítik e gyöngéd arczképet. A kis fiút e gyöngéd lelku jó anya térdein látjuk; o tanítja eloször édes magyar nyelvünk betuire; midon a fiú Károlyba az elemi iskolákba ment, olvasni és írni édes anyjától már otthon megtanult. Fájdalom, e szeretetdús anyától válnunk kell, mint meg kellett válni a hét éves fiúnak: a kérlelhetlen halál ily korán tette anyátlanná. A végbucsú szívszaggató volt; de a testileg megtört no lelkét az anyai szeretet és gondoskodás a halálban erossé tette. Felülemelkedve a hiúságon és minden gyöngeségen, utolsó kérelme is az volt férjéhez, hogy fiának adjon minél elobb anyát. Érezte, mi vala o fiának, s tudta, hol kezdodik az árvaság. Ezért írja a mi Gaalunknak édes atyja önéletrajzában, e velem is közlött sorokat: «Így maradván József kis fiammal özvegységben, szünet nélkül való szomorú napokat éltem, melyek hogy egészen le ne nyomjanak, és éltemet még keserubbé ne tegyék, e gyászos életem viszontagságait minden módon igyekeztem enyhíteni, és édes anyám unszolására... és megemlékezvén elhúnyt néhai kedves feleségem utolsó javallásáról, eros tusakodásaim után, Szatmáron sósperczeptor Haby Ferencz úr leányával, Katalinnal a hitet letevén... házassági életre léptem». Ezzel összefüggoleg, a mi Gaalunk egyik öcscse hozzám a következo sorokat írta, melyek költonk gyermekéveire legtöbb világot vetnek: «Tehát atyja még ugyanazon évben megnosült szeretett neje javallatára, hogy az árva kis fiú anya helyett anyát nyerjen. De bár mostohája, különösen elso gyermeke születéseig, mindent elkövetett, hogy az édes anyát pótolja, nem lehetett egészen az, kinek emléke a már gondolkodni tudó gyermek lelkében élt. Mogorva, magányt kereso gyermek öreggé vált; játékszerek után nem vágyott s anyja térdére dulve inkább hallgatta órákig az öregebbek beszédeit, mintsem gyermekpajtásait kereste volna föl. Atyja, bár maga is komoly természetu, aggódva nézte a bánatos fiút. Sokan kora halálát kezdék jósolni, s tanácsolták, hogy az apai háztól el ne bocsássák; de atyja keresztül látván a dolgok állását, az ellenkezore határozta el magát. A fiú eddig Károlyban a nagyatyai háztól járt iskolába, hol szüntelen emlékébe hozták édes anyját; atyja azért Szatmárra vitte, hogy idegenek közt élve, feledje a multakat s tanulja viselni az élet terheit. Eleinte az otthont megszokott fiúra nézve keseru volt; de - mint a következés mutatta - sikert igéro; sot lehet mondani, hogy a fiú egyik szélsoségbol a másikba esett: néhány év múlva társai közt o volt a leghumorteljesebb.» De atyja nemcsak komoly természetu, hanem tudományosan képzett férfi is volt. A klasszikai latin irodalmat jól ismerte, a költészetnek annyira kedveloje volt, hogy ifjabb éveiben maga is írt magyar verseket, 1803-rol kéziratban egy kötetecske verset közlöttek velem. Nem leng át ezeken magasabb tehetség, s az enyészettol csak a kegyelet orzé meg családi emlékul: de annak kétségkívül bizonyítványai, hogy a latin irodalom szeretetét, melyre e versekben gyakori a vonatkozás, már az apa csepegtette a fiúba s az épen nem volt ellenére, hogy fiából költo váljék, mi az anyagi jólétet nézo apák elott még most sem nagyon kivánatos. Némelyek, hihetoleg balértesulés nyomán, az apa és fiú közt némi feszült viszonyt említettek. Ennek semmi alapja nincs. A szereto apa, ámbár késobbi házasságaiból családja tetemesen megszaporodott, s az élet gondjai súlyosan nyomták, tole telhetoleg az elso szülöttrol is folyvást gondoskodott. De büszke is volt rá. Midon 1843-ban, hosszas távollét után a _Peleskei nótárius_ hírneves írója Szatmáron meglátogatta, az nemcsak a családra, de a városra nézve is valódi ünnep volt. Az apa az ottani kaszinóban, melynek egyik alapítója és elnöke volt, örömsugárzó arczczal mutatta be fiát; s este a színházban, melynek indítványozója s egyik legtevékenyebb építtetoje épen o volt, s melyben a szerzo tiszteletére a _Peleskei nótáriust_ adták, míg a közönség folytonosan kaczagott, tapsolt és éljenzett: o mélyen meghatva, az öröm édes könnyeit hullatta. Ez volt utolsó találkozásuk, s a szereto apának legfobb jutalma: fiának diadala. Ezek voltak a mi Gaalunk szülei. Anyja már a gyermek szívébe bele oltotta a szelíd jóságot, s emléke az ifjú kedély-világára, mint nyári nap, még azután is melegen hatott vissza, mikor már leáldozott. Atyja megtanította a tudományt és költészetet szeretni, s gyámkeze megóvta az elhagyottság vészeitol, a jótékony természet adott neki szép elmét, költoi tehetséget, humort és ihlettséget; s mindez együttvéve azon jó, becsületes és szilárd jellemü férfiúvá érlelte, ki meggyozodéseit sem az életben, sem az irodalomban soha sem tagadta meg; nem bántott senkit, de nem is hízelgett senkinek; és az igazat tétova nélkül kimondta. Irodalmi elomenetelét és sikereit nem köszönte pajtáskodásnak és nyegleségnek. Nem volt önmagának hírkürtje; s a társas körökben bármily beszédes és elmés volt, bár többnyire o vezette a beszéd fonalát, ritka szerénységénél fogva épen nem tartozott azon önhitt- és önteltek közé, kik csakhamar legörömestebb magokról beszélnek. O csak akkor hallgatott, ha rá vitték a szót. Az irodalom legkitunobb férfiai szerették és becsülték; kit - a többieket nem is említve - egy Vörösmarty, Szalay, Eötvös, Toldy, Fábián állandó barátságukra méltatták, annak kétségkívül nemcsak az életben megpróbált tiszta jellemunek, de az irodalmi törekvéseiben is feddhetlennek kellett lennie. Politikai meggyozodéseiben sem látjuk ot ingadozni, annál kevésbbé elesni. Ha muveit átolvassuk, czélzásaiban, s néhol egész jelenetekben azon szabadelvü zászló alatt látjuk küzdeni, melyre az észszeru átalakulás s a népjogok voltak írva. Midon 1849-ben e zászlót tán elobbre is vitték, mint tán o maga is szerette volna, o még akkor sem hagyta el. Az ezt követo gyászévekben Aradon az internáltak közt látjuk, de az átváltozók közt épen nem. Hivatalát vesztvén, újat nem keresett; visszavonúlt a magánéletbe és nevelo lett; munkás kertész gyanánt, inkább akarván nevelni a haza reményeit, mint eszközül szolgálni azon romboló rendszernek, mely mindent kiszakgatott a nélkül, hogy valami megfogamzót tudott volna ültetni, s mely tolünk mindent elvon, de azzal azt sem gazdagította, sot szegényebbé tette, a kinek adta. Egyszeru és vázlatos rajza ez a derék férfiú jellemének; de azt hiszem, méltányos és igaz. Hogy irodalomi tevékenységét és muveinek érdemét méltányolhassuk, mint már említém, vissza kell térnünk azon korba, melyben azok világot láttak; mert csak azon világításban fogjuk e csoportozatok akkori hatását megérzeni. Régi kép ez, melynek azóta elhalványúlt színei akkor ragyogtak. Gaal ezelott 30 évvel lépett föl az írodalomban, tehát kevéssel az 1825-iki idoszak után. Ez idoszak elott is volt mindig egy kis számú csapat, mely érezte és tudta, hogy ha valódi nemzetté akarunk lenni, a politikai jog élvezete mellett, legeloször is magyarokká kell lennünk; hogy nemzeti muvelodésre egy nemzetnek sincs oly égeto szüksége, mint épen a magyarnak; s hogy annak leghathatósabb emeltyui az irodalom és színmuvészet. De csak valljuk meg, az említett idoszak elott nemzetünk zöme e részben el volt altatva és áltatva. Megmentett és megvédett osi alkotmányával hasonlított egy régi lovagvárhoz az éjben, melynek csak egy-egy ortornyából fénylett ki a virrasztók lámpája. II. József el akarta venni alkotmányunkat és nyelvünket; de a rá következett hazafiúi lángolás, a nyelvet illetoleg, a mily mohón föllobbant, oly hamar el is lobogott. Egy tudós társaság, s egy állandó színház eszméje fölvillant; mennydörgött is rá; de mint hamar múló villám, a levegoben enyészett el. A legjobb írók és költok is csak elofizetés mellett nagy nehézen tudták kiadni muveiket; a színészet vándorolt, s csak imitt-amott talált némi rövid megyei pártfogásra; nagyobbszeru és egyetemes áldozatkészségnek egyik sem örvendett; pedig mit lehetett volna a nemzetnek saját nemzeti czéljaira áldoznia; csak most tudjuk, midon más, nem nemzeti czélokra annyit kellett adóznia. De ne vádoljuk csupán apáinkat, hiszen ha némi öntudatos mozgalmat akartak volna is tenni, le voltak nyugözve. Nekem úgy látszik, a régibb nemzetellenes kormányférfiak ismerték az irodalom és színészet hatását, különben oly félénk éber gonddal nem taposták volna el zsenge kihajtásait. Jól értették ok, hogy kell egy nemzetet álomba sulyeszteni; s a kezek, melyek a delejezo vonásokat tették, ha kellett, el is tudták fojtani a szabadabb lélekzetet. Az iskolák latinok voltak, s a fobbek telhetoleg a legcsodálatosabb egyéniségu tanárokkal. A jó volt köztük a kivétel, nem a rossz. Többnyire olyanok, kikkel a tanulók a szó teljes értelmében játékot uztek. A magyar nyelv cathedráját többnyire az nyerte el, ki tisztán magyarul sem tudott. Jobban szerették, mikor a juratusok Pesten és Pozsonyban verekedtek, mint mikor késobb gondolkodtak, szelidültek és muvelodtek. A censura még a szakácskönyveket is visszatartotta. Csokonai visszakapni nem birta a czensoroktól politikailag ártatlan verseit. Az ország fovárosában, mint többen állítják, magyar pénzbol pompás német színház épült, míg a magyar sehogysem tudott létesülni. A jó öreg Kulcsár István, ki a magyar mellett siker nélkul buzgólkodott, midon e nagy német színház épült, eleinte azzal vigasztalta magát, hogy nem fogják bevégezni, mikor pedig már fölépült, tört szívvel azt mondá: «Meglássátok fiaim, össze fog dulni!» E közben a magyar színészet folyvást vándorolt, s ha Pesten föl merte sátorát ütni, alig várták, hogy minél elobb túladjanak rajta. Nem titok, mit egy ily alkalommal egy pestvárosi tisztviselo mondott magyar színészeinknek: «Mit akarnak itt? Hisz Pest német város.» Egy ily végtelen hosszas fél homályu éj után vírradt föl azon új korszakot alkotó nap, melyben a legnagyobb hazánkfia nagyszeru példája és szavai által, az akadémiát létre hozta, s mélyen beható íratai által, a nemzetet halálhoz hasonló álmából felrázta. A nemzet fölébredve látta, hogy az ido míg másutt délre jár, minálunk még nem is virradt; hogy mindenben elkéstünk, azért haladnunk kell. E korszak az irodalomnak és színészetnek is új életet adott. Beállván az ébredés korszaka, a rég elfojtott magvak, mint elkésett tavaszkor, gyorsan fejlodtek és virultak ki. Szerencsére, az irodalomban nagy új tehetségek tuntek fel s Budán oly kitüno színészek gyültek össze, kik éreztették az állandó színház szükségét. A pestiek, mint bucsújárók, hosszú sorban vonúltak fel Budára a magyar eloadásokra; télen pedig, midon a hajóhídat kiszedték, s a pestiek nem mehettek át, hetenkint egyszer pénteken a színészek néha a jégre kiöntött vízben bokáig jöttek át, hogy a pesti német színházban föllépjenek, mely ilyenkor rendesen tömve volt. Pestmegye, mely e színtársulat pártfogója és segítoje volt, adakozásokból Pesten színházat épített egy ajándékba kapott telken, de nem az utczára, nehogy a Verschönerunsg-Comissió akadályozhassa, hanem benn az udvaron, mintha csak kénytelen volna oda lopni. E színház építését, kik nagyobbszerut terveztek, nem helyeselték, de az elágazott vélemények abban egyesültek, hogy állandó színház nélkül a központban, a drámai írodalom fejlodése és virágzása is képtelenség. Hiszen tudjuk, Kisfaludy Károly is többnyire csak akkor rögtönözte színmuveit, midon magyar színtársulat vetodött Pestre; s _Bánk-Bán_ szerzoje nem azért vonult vissza az írodalomtól legszebb férfikorában, mert e muvét az erdélyi pályázatkor figyelemre sem méltatták, hanem mindezen muvének csaknem egész kiadása a Trattner padlásán volt eltemetve mindaddig, míg a központi intézet életre hozta; pedig mily mukincsekkel ajándékozta volna meg e két nagy tehetség is a drámai irodalmat, ha állandó színházunk lett volna: azt magyaráznom sem kell; hátha még oly közönsége is, mely a szerzot nemcsak megtapsolni, de megjutalmazni is tudta volna, hogy ne kelljen az élet szükségeivel küzdenie, s erejét eredeti hivatása ellenére elforgácsolnia. De akkor jutalomról még szó sem volt; sot a közvéleményben olyasmi is hallatszott, hogy a költokrol, az égnek ez éhes dalnokairól gondoskodjék az, ki az ég madarait ellátja. Még a harminczas év után is az összes magyar drámairodalom jutalma azon 100 arany pályadíj volt, melyet az akadémia tuzött ki, s a nehány arany tiszteletdíj, melyet a nyomtatásra méltó muvek szerzoi kaptak. Az akadémia többet nem tehetett, a színigazgatók pedig magok is többnyire üres vándortáskát hordtak, csak késobb, a pesti nemzeti színház megnyitása után 1837 deczember 28-án jelent meg ama nevezetes s a maga nemében elso okirat, melyben a színház igazgatósága az eredeti színmu- és operaíróknak a három elso eloadásból egy egész jövedelmet biztosít; a többi eloadásból azonban tantiémet nem kapott a szerzo. Ezen jutalmázási rendszer még 1840-ben sem változott, midon a színház országossá lett. Az akkori országos igazgatóság azt hitte, hogy az országos subventió mellett sem tehet többet, mint a mennyit a színházat fentartott részvénytársaság ton subventió nélkul. Tantiemet, öt százalékot, 1843-ban a színház akkori bérloje adott, s nem volt oka megbánni. Azt tíz százalékra gróf Ráday Gedeon emelte, midon országos igazgató lett, s a színháznak legvirágzóbb korszakát idézte elo. Általában eddig a tapasztalat azt mutatja, hogy midon a drámaírók sorsán javítottak, a színházé is javúlt. Gaalnak legtöbb színmuve ezen idoszak elott adatott. Elso vígjátéka _A király Ludason_ Budán 1837-ben kerult színre, s 1846-ban már befejezte drámaírói pályáját. Évenkint két-három színmuvet írt; ezen nagy munkásság mellett mégis oly kevés jövedelemben részesült, mely az élet szükségeit sem fedezte volna. De ha munkásságát folytatta volna is, a mi viszonyaink közt még a mostani kedvezobb jutalmazási rendszer mellett sem szentelhette volna egész erejét a drámai irodalomnak, melyhez valódi hivatása volt. Neki is, mint másoknak, hogy élhessen, el kellett forgácsolnia erejét. Hivatalt kellett viselnie, s a múzsának legkedvesebb reggeli órákat irodákban töltenie. Bámulatos, hogy ráért csak annyit is írni, s hogy dolgozataira csak annyi mugondot is fordíthatott! S csudáljuk-e, ha költoi erét épen a hivatal prózaisága zsibbasztotta el, s a szépirodalomtól az élet gondjai vonták el végkép? Hiszen íróink sorsa még most sem javúlt annyira, hogy ezt ne értsük. Hány valódi tehetséget látunk feltunni, s épen e miatt eltunni! - Mennyi kincs veszett már így el, mint elásott pénz, mely egyszer fölvetodik, aztán örökre elsulyed! Boldog, kit a sors oly kedvezo anyagi körülmények közé helyez, hogy geniusát követve, egészen valódi hivatásának élhet; de e szerencse nem jut mindenkinek. Innen van az, hogy sokan alig kezdik meg e legnehezebb pályát, csakhamar másfelé fordúlnak. Némelyeknek nincs módjok bevárni, hogy tehetségeiket a tanúlmány és tapasztalat megérlelvén, érett gyümölcsöket mutathatnának fel; mások, kik sikert arattak, nem válogatván meg muveik közol csak a legjobbakat, egy pár bukás után végkép elkedvetlenulnek; pedig ettol még a nonum prematur in annum sem mentheti meg, mert a színmu sorsa nemcsak saját belbecsétol függ, annak színpadon életet az eloadás ad, s néha a közönség különbözo foka és változó ízlése tartja fenn vagy veti el. Épen azért a magyar drámaíró balszerencséjéhez járúl még az is, hogy csak egy színházunk levén, az eloadókban nem válogathat, s foszerepeihez nem talál mindig kello egyéniséget. S nekem úgy tetszik, hogy a közönség és kritika is szigorúbb az eredetiekhez, mint a fordítmányokhoz. - Míg az irodalom egyéb terményeirol alig olvasunk bírálatot, a színmure, a hol csak sebezheto, repülnek a nyilak; pedig a más fajúaknak tán nagyobb szükségök volna a szigorú bírálatra, mert a dráma a színpadról már maga megmutatja sebeit, s ha azok halálosak, mindnyájunk szeme láttára hal meg. Az elmondottak tán világot vetnek Gaal drámaírói sorsára, s megfejtik, miért vonúlt vissza végkép, halála elott mintegy húsz évvel; kétségkívül nem a tehetség, hanem a kedv múlt el. - Az o színmuveinek, mint már említém, nem a belbecs adja a legfobb érdemet, hanem a korszak, melyben a magyar színügynek új életet adtak és fentartói voltak. A szomjan vagy éhenhalót nem az menti meg, ki késobb dús asztalnál vendégli, hanem a ki pusztaságban enyhíto itallal s egy pár falattal új életerore segíti. Lett állandó színházunk, voltak kituno színészeink; de eredeti irodalom nélkül nem is állhatott volna fenn, nem is felelt volna meg minden czéljának; mert saját muvészi czéljain kívül a magyar színészetnek hivatása volt nemzetiségünk orzése és terjesztése. Hogy ezt leginkább az eredeti irodalommal érheté el, tagadhatlan. De a tapasztalat is mindig azt bizonyította, hogy az eredeti darabok gyöngeségei mellett is, legjobban hatottak. S ez nagyon természetes, mert ezeket legjobban érti a nagyközönség, a bennök festett élet, érzelmek, törekvések, irányok, legjobban érdeklik. S épen ezért az eredeti irodalom a magyar színészetnek még anyagi tekintetben is leghatalmasabb fentartója volt. A régibb korból Kisfaludy Károly hatásait nem is említve, már Budán _A garabonczás diák_, s késobb színházunk elso éveiben _A peleskei nótárius_ tosgyökeres bohózatok, minden darabok közt legtöbbet jövedelmeztek. S miután a legjobb, legmuvészibb, leghatásosabb drámák és vígjátékok is csak nehányszor voltak képesek nagyobb közönséget gyujteni, kétségkívül, hogy az idegen ajkúakat leginkább amazok vonzották a színházba. Ha ezen bohózatok alkatrészeit vizsgáljuk, csakhamar rájövünk, hogy azon kiváló hatást annak köszönték, mert magyar népiesek voltak. _A garabonczás diák_nak tulajdonkép sem meséje, sem valami fejlodési iránya nincs; magyar alakjai, magyar népdalai, magyar népjelenetei s kissé darabos, de azért magyaros humora tartották fenn. _A peleskei nótárius_ban, melynek szerkezete már kerekdedebb, kifejlodése bevégzettebb s melynek jellemei sokkal jobban kidomborodnak, a foszerepe már határozott egyénné válik, a legélénkebb hatást szintén a népjelenetek s zenéjében a magyarosabb részek tették. Vele csaknem egy idoben tunt fel _Ludas Matyi_, - melyben szintén a nagyon népies alkatrészek hatottak, s benne a legkirívóbb s visszatetszo ellentét a szöveg és zene közti volt. Zenéje ugyanis - egy mindig ismételni kellett magyar népdalon kívül - a német bohózatokéhoz hasonlított. Az ezekbol merített tapasztalatok elég világosan kijelölték az útat, melyre a drámai népirodalomnak egészen át kellett térnie, ha le akarta szorítni a német paródiákat, melyek egészen a Bartai koráig nagy boségban adattak. Az átmenet foérdeme kétségkívül Gaalt illeti. Sajnos, hogy ugyanazon szerzok késobbi darabjaikban, a bécsi bohózatok modorához tértek át. Nem is aratták az elobbi sikert, s a közönség még azután is elso darabjaikban gyönyörködött. Általában a közönség érzéke fel volt már ébresztve a magyar népies iránt; s ha figyelembe veszszük, hogy ezen magyaros bohózatok nem csak a pesti színpadon foglalták el az elotért, de az egész országban is legsurubben adattak, mert legjövedelmezobbek s a vidéki színtársulatok fentartói voltak, tán nem lesz túlságos az az állítás, hogy ezek is segítettek felszántani a földet, melybe a Petofi népies költeményei oly könnyen gyökereztek meg s oly gyorsan terjedtek el. Az ido kérlelhetlen rostája ezen kor bohózatait mind rég áthullatta, csak egy maradt fel közülök, és ez a Gaal _Peleskei nótáriusa_, mely 28 év után is sikerrel adatik. Ez megorzi emlékét s az irodalomtörténet az o nevét, mint gyoztes vezérét fölírja, míg az ugyanazon zászló alatt küzdött harczosok neveit tán említni sem fogja. Vígjátékai a színpadon nem élték túl azon kort, melyben írattak; húsz éve már, hogy letuntek. Mint említém, azon kor szempontjából kell tekintenünk, hogy kitunoknek lássuk, s hogy hatásukat megértsük, azon kor társadalmi és politikai viszonyai közt, melyeket visszatükröztek; ezek változtával korszeruségök is sokat vesztett. Én tudom, hogy vannak oly általános becsu s az emberek soha meg nem szuno gyöngeségeit tárgyazó vígjátékok, melyek századok múlva sem szünnek meg hatni. De vajmi ritkák ezek! Csak a legnagyobb lángelmék szüleményei, kik szellemi gyermekeiket oly határozott jellemekkel, annyi életbölcseséggel és élcztokével küldik az utókorba, hogy a mi rajtok csak korszeru és divatos, s csak változó és múló viszonyokra vonatkozó volt, levonatván, még mindig marad annyiok, hogy nagy tokepénzesekul léphetnek fel. A komikai muvek leghamarabb elavúlnak s úgy vagyunk velök, mint egy nekividámult társaságban jól eloadott adomával; akkor jóízuen nevettünk rajta, s mikor más körülmények közt mások elott ismételjük, magunk is csodálkozunk, hogy ezek el sem mosolyodnak. Ez az ilyszeru muvek természetében fekszik. A vígjáték a költészet magasabb és eszményibb régióiból lejebb száll a földre. Nem a nagymérvu hosöket s megrázó sorsfordulatokat festi, hanem a köznapi emberkéket, apróbb hibáikkal; kik, midon a színpadon megjelennek, egyszersmind mintegy magokat nevetik ki. A jelen élet tarka színeibe vannak öltözve, s ajkaikra elmés czélzások adva a jelen viszonyokra. Az élet felszíne változó, a viszonyok hullámai elsímúlnak vagy új fodrokban gyuremlenek. Az emberkéket a feledés tengere födi, s ha sírjaikból kihúzzuk, csak vázak, imitt-amott lelógó foszlányokkal. De azért az ily elavúlt vígjátékíró, ki korának mulattatója és oktatója volt, annyi dicséro megemlékezést bizonyosan megérdemel, mint a mennyit Hamlet mond, a Yorik koponyáját tartván kezében. Gaal vígjátékait ezen szempontból kell méltányolnunk. Könnyen, de gyorsan is írt muvek ezek. A szerzo tán érezte a vígjáték-irodalom meddoségét, s a diák közmondással tartott: kétszer ad, ki gyorsan ad, s egy helyett kettot adott. A jövore nem gondolva, a jelennek élt. Tulajdonkép csak elso vígjátékának alapeszméje különbözik a többitol. Ez _A király Ludason_, melyet pályázatkor az Akadémia is dícséroleg említett. Benne a népjelenetek legsikerultebbek, s már elore sejtetik _A peleskei nótárius_ szerzojét. Tartalma Mátyás király házassága Beatrixszel. Mindketten azon gondolatra jönnek, hogy incognito találkozzanak, s e végbol személyeiket kíséroikre ruházzák; mibol azon szerencsés és kellemes zavar származik, hogy ez álcza alatt, négyök közol mindegyik abba szeret, kirol le kellene mondania, s a ki a megismerés után párja lesz. Az alapeszme nem volt új, de Gaal már ezen elso muvében oly biztos tapintattal viszi a bonyolódást, s oly kerekdedséget tud adni az egésznek, mely a legjártasabb írónak is becsületére vált volna. Többi vígjátékának, milyenek: _A szerelem és champagnei_, _Két Julia_, _Pazar fösvények_, _Vén sas_, alapeszméje fovonásban mind a körul forog, hogy a szerelmes fiú az apa vagy nagybátya-gyámok beleegyezését a házassághoz valamely ügyes fogás által nyeri meg. De a cselszövények és epizódok különböznek, s ezért vígjátékait nem lehet egymás ismétléseinek tekinteni. _A vén sas_ politikai irányú is. Az ólmos botok hoseit s a Maradi Jerémiásokat teszi pellengérre. Ezen vígjáték 1843-ban adatott eloször. Úgy látszik, a közvélemény már elítélte az osi alkotmány hiányait és kinövéseit, különben kitöro boszúság nélkul alig turték volna az ezen vígjátékban kimondott igazságokat. Ugyanekkor ostorozta az _Éljen az egyenloség_ az ál-szabadelvuséget, s a _Tisztújítás_ a megvesztegetheto s leitatható nemesség korteskedését. Nehány évvel azelott ezen satyrák tán az igazságnak oly sugarai lettek volna, melyeket, ha a színpad mint az élet tükre, szemeink köze vibrál, nagyon alkalmatlanoknak és boszantóknak találtuk volna. A közvélemény ekkor már a reform eszméinek meg volt nyerve; de jól esik Gaalt is ezen zászló alatt látnunk. Többi vígjátéka társadalmi téren mozog, s csak egyes nyílai pattannak ki a politikai viszonyokra. Ezek néhol nem is jellemszeruek; de bár csak ezek volnának az egyeduli jellemtelenségek az irodalomban! Vígjátékai közol legnagyobb hatása _A szerelem és champagneinak_ volt; s a mi meglepobb, hogy ez legelso muvei közé tartozik. Ugyanazon évben, 1838-ban kerult színre, melyben a _Peleskei nótárius_. Ha oly ifjú korára nem esnének ezen darabok, azt kellene mondanunk, hogy tehetsége akkor érte el a tetopontot; de inkább kell hinnünk azt, hogy az élet gondjai, hivataloskodása mindinkább elvonták eredeti hivatásától; s ez is bizonyitja azt, hogy a ki oly ifjú korban oly kituno darabokat írt, ha e pályán elég jutalmat kap s kizárólag annak élhet, késobb megmaradandóbb muvekkel ajándékozza meg az irodalmat. Utóbb már késo volt. S tán itélotehetsége is felulkerekedett a képzelo tehetségen s nem tudott eszméibe többé beleszerelmesedni, mi nélkül életre való költemény nem születhetik. A költoi léleknek is van apathiája, melybol, ha egyszer bele esett, nehezen vagy sohasem gyógyul ki, s ebbe leghamarabb beleeshetik a drámaíró; mert ez csaknem kézzelfoghatólag a tulajdon szemével gyozodik meg, midon a hatás a fagypont felé száll le, míg a másnemu költo sok kellemes illusióban el, fokép hol a kritika hallgat. Gaal csak két komoly színmuvet írt; egy tragédiát _Szvatopluk_, s egy drámát _Mátyás király Boroszlóban_ czím alatt. Az elsonek legnagyobb balsorsa az volt, hogy a panszláv mozgalmak korszakában jött színre, s a mi közönségünk a tót tragikai hos fölött sehogy sem akart sajnálkozni. A másik legelso muvei közé tartozík s már 1837-ben meg volt írva. Alapeszméje és szövevénye háladatos s megérdemlené, hogy valaki több gonddal kidolgozza. Az ifjú Ujlaki elveszti osi javait és bujdosó lesz. Ezért boszút esküszik Mátyás király ellen; s ezt még fokozza, hogy mindketten ugyanazon leányba szeretnek; de Ujlakiban felébred a tisztelet Mátyás iránt s a hazafiúi érzet, s Mátyást ellenei kelepczéjébol kétszer menti meg. Gaalnak színmuvein kívül van még egy regénye, sok elbeszélése s nehány lyrai költeménye. Elbeszélései, melyek részint komolyak, részint humorisztikusok, mint kellemes és jól írt olvasmányok, megérdemlenék az összegyujtést és kiadást. Regényének nehány alakjára annyi év után is élénken emlékezem, mit egyáltalában nem akarok tulajdonítani jó emléktehetségemnek, mert az nincs, hanem azon eros benyomásnak, melyet rám ton. Hiszen tudjuk, a gyermekkor elmosódott emlékei közul is azon késobbi korban csak azok emelkednek ki, melyek szokatlanságuknál fogva a legnagyobb hatást tették ránk. Gaal e tért is elhagyta; pedig oly ifjonta írt ritka elso mu állná ki vele a versenyt. De nehogy visszaéljek tisztelt hallgatóim türelmével, végszó nélkül leteszem koszorúmat. Ha ezen emlékbeszéd nem egyéb, mint egy csín és ízlés nélkul egybekötött, s épen ezért csakhamar hervadó füzér önmentségemul legyen a tiszta jóakarat; megbizóimnak pedig megnyugtatásul azon igazság: hogy a halottak dicso hírnevét nem a czifra, ékes, nagyszeru monumentumok orzik meg a feledéstol, hanem saját érdemeik. Míg a több ezredéves gúlák a mulandóság jelvényeivé épen az által lettek, hogy azoknak emlékét nem bírták fenntartani, kiket halhatatlanítniok kellett volna: az emberiség jótevoi s a nagy szellemek egy darabka emlékko nélkül ezredévek után is dicsoítve tündöklenek. Ezen hasonlat igazsága, úgy hiszem, kisebb mérvben is be fog bizonyúlni: ezen gyönge emlékbeszéd rég feledve lesz, midon Gaal József neve a magyar irodalom történetében mindig kituno lapra lesz fölírva. PELESKEI NOTÁRIUS. ELSO SZAKASZ. NAGY-PELESKE. Személyek: _Nagy-Zajtai Zajtay István_, nagy-peleskei notárius Szatmármegyében. _Klára_, felesége. _Baczur Gazsi_, pesti korhely. _Peleskei biró_. _Peleskei rektor_. _Kisbiró_. _Éji or_. _Biróné_. _Sötétség királynéja_. _Tóti Dorka_, géczi boszorkány. _Peleskei parasztok s parasztnok_. _Czigányok_. (Szabadhely Nagy-Peleskén; a nép betódul, Tóti Dorkát kötözve egy üstben beczipelik, hátul egy rakás szalma.) Elso jelenet. Kar. Fogva van már a boszorkány, Bár lovagla villám hátán Szent Gellért felé, Képe mint a fonnyadt alma, Készen itt a borsószalma, Vessük hát belé. Asszonyok. O rontja régen már A tehenünket, Véresre szinezte Tiszta tejünket. Dorka. Oh, ne legyen kobül durva szívetek. Irgalmazzatok, peleskeiek! Férfiak. Bun lánya, kegyet Kérj a pokoltól, Megmentjük a földet Rút babonádtól. Kar. Fogva van már a boszorkány, stb. (Mint fönebb.) Biró. Tegyétek le a katlant, de vigyázzatok, hogy a boszorkány lába ne érje a földet, különben tüstént megszabadul a sátán. Dorka. De, bíró uram, hogy gondolhat engem boszorkánynak, hiszen ha boszorkány volnék, mindjárt megnyergelném bíró uramat, s az ecsedi várba lovagolnék rajta. Biró. Tudom, hogy megtennéd, pokolbeli fajzat; de a katlanba szorítottunk, s lábod a földet nem érhetvén, minden hatalmad elveszett, értek én az efféléhez, meg nem csalsz, ha tíz ördög volna is benned. Nép. A lángba vele. Dorka. Vigyenek legalább a téns szolgabíró urhoz, vagy hivassák ide. A vármegye itélete nélkül senkit sem szabad bántani. Biró. Ily boszorkány után a varju sem károg. Nép. Égessük meg! Dorka. Lakolni fogtok. Biró. Vessétek a szalmára, de hogy lába a földet ne érje. Kisbiró. A katlanból kiborítjuk a szalma tetejére. Biró. A czigányok pedig tüstént gyujtsák meg a szalmát. Dorka. Megbünteti kenteket a felsoség. Biró. Azt mi jobban tudjuk. Vigyétek! (A katlant ismét felveszik, s hátra a szalma felé viszik.) Dorka. Úgy fogtok a pokolba égni, mint engem most igazságtalanul megégettek. Második jelenet. _Elobbiek. Zajtay. Gazsi. Zajtayné._ Zajtay. Megálljatok! (Megállnak Dorkával.) Micsoda igazságtalan vakmeroség ez! Biró uram, illik-e ily hirtelenkedés egy magistratuális személyhez? Biró. Notárius uram, bizonyos, hogy a banya boszorkány, alig van egy köztünk, kinek kárt ne tett volna. Egynek a tehenét, másnak a gyermekét rontotta meg. Nép. Úgy van. Biró. Azért osi szokás szerint, mint boszorkányt megégetjük. Nép. Tuzbe a boszorkánynyal! Zajtay. Hallják kentek! Ha valóban bunös lenne is a szerencsétlen, kentek nem büntethetik meg, az a tekintetes nemes vármegye dolga, s ha kentek többet tesznek, mint a törvény engedi, lakolni fognak. De hallgassunk errol; azt mondják kentek, hogy ezen banyát more patrio, azaz osi szokás szerint, mint boszorkányt, megégetik. Hanem én azt mondom, hogy boszorkányok nincsenek is a világon, és ezt more patrio, azaz magából a _Corpus juris_ból, mint egy magyar nemes emberhez illik, meg is tudom mutatni; - hallják kentek. Már Könyves Kálmán dicso királyunk ex stirpe Arpadiana még 1100-dik esztendoben Vencsellon, tehát tekintetes nemes Szabolcs vármegyében, következéskép szomszédságunkban, tartott országgyulésen, hoza egy törvényt, mely így szól: «De strigis vero, quæ non sunt, nulla quæstio fiat», azaz boszorkányok ellen, minthogy azok a földön nincsenek, pert indítani nem szabad. Ha már eleink ezelott 739 esztendovel ily bölcs törvényt hoztak, illendo, hogy mi is, mindenképen bölcs nyomdokaiba lépjünk, és azt tegyük, mit a _Corpus juris_, és egy bölcs király, kit bölcsesége miatt eleink Könyves Kálmánnak neveztek, mondanak. - A ki pedig nem hiszi azt, mit eleink, és a _Corpus juris_ mondanak, az nem magyar. Hát hiszik-e már kentek, hogy nincsenek boszorkányok? Biró. Ha Könyves Kálmán, és notárius uram mondják, csak elhiszszük, fokép, ha még az a Korpás úr is bizonyítja. Zajtay. Corpus juris. Biró. Vagy Corpus juris. Nem ismerem a familiáját, e vidéken semmit sem bír. Zajtay. Hiszen könyv az, bíró uram, melybe a törvények vannak írva. Biró. Vagy úgy. Zajtay. S most bocsássák el a banyát. Biró. Még is jobb volna talán fogva tartani. Zajtay. Miért? Mivel egynek-másnak a gyermeke beteg lett? Az csak azért történt, mivel anyja nem vigyázott reá; vagy mivel egy tehénnek véres lett a teje? Az némely rossz füvektol származik, mint a botánika tanítja. S gondolom, talán csak elhiszik már, hogy nincs boszorkány. Biró. Már én tökéletesen hiszem, hogy a földön egy boszorkány sincs; de meglátja notárius uram, hogy ez - mégis boszorkány. Gazsi. Mit beszél biró uram? Hajdanában meglehet, hogy vénasszonyok voltak boszorkányok, s azok bolondíták el a világot; de már most azoktól nem kell félní, bár az ifjaktól bírnók megóvni magunkat. Zajtay. Bocsássátok el. (Elbocsátják.) Dorka. Hálálja meg notárius uramnak az ég. (Félre.) Vigyen el az ördög. Zajtay. Lóduljon kend, s ne tegye magát többé gyanussá a nép elott. (Dorka elvonul.) Kentek pedig jojjenek hozzám egy kis vacsorára, születésem napját ünnepelni, s Baczur Gáspár úr barátunktól, ki holnap visszautazik Pestre, elbúcsuzni. Mind. Szivesen. (El mind. Dorka elolép.) Harmadik jelenet. Dorka (egyedül). Nincs boszorkány? Várj te átkozott notárius, te azt mered tanítani, hogy boszorkányok nincsenek, ezért nyakadra hoztad az egész fajt. Éltemet megmentéd, de fajomat akartad kiírtani, és mesterségemet; ezért meglakolsz. Azt állítani, hogy nincsenek boszorkányok! Ez reánk nézve a legveszedelmesebb tanítás, mert míg égetnek bennünket, addig az ostoba világ elhiszi, hogy vagyunk, és reszket; de ha létünkön kételkedni kezd, oda lesz tekintetünk. Hát írtsuk ki e gyomot. Már besötétült, és épen a keresztúton állok. - Éjtszakának hatalmas királynéja! halhatatlan Hekate, jelenjél meg, hu szolgálód könyörög! (Dörgés.) Negyedik jelenet. _Éjkirályné_ (föld alól jelenik meg). _Dorka_. Királyné. Ki vagy te sár magzatja a parányi földnek, ki álmunkat zavarni mered? Dorka. Legalázatosabb szolgálód Magyarországból, Tóti Dorka, géczi boszorkány, itt Szathmármegyében. Királyné. Magyarország? Miféle föld az, elottünk ismeretlen. Dorka. Felséges asszonyom, nem ismernéd ezen földet? pedig roppant birodalmad elso tartományai közé tartozik. Magyarország szép föld, melyen mindenféle nemzetek laknak, még magyarok is, mindenféle nyelveken beszélnek, még magyarul is. Királyné. Mi panaszod? Dorka. Vidékemen eddig czéhünk uralkodék, de most a peleskei notárius hitetni kezdi a néppel, hogy boszorkányok nincsenek, s ezen hit semmivé tenné hatalmunkat; engedd meg sötét királyné, hogy kiírthassam ezen kártékony férget. Királyné. Legyen meg. Három próbára fölhatalmazlak ellene, s ismét elalszom. (Elsülyed.) Dorka. Elaludt! Hadd aludjék, kezembe adta ellenségemet, s bosszut állok rajta, oly igazán, mint hogy apám vasas német volt. (El.) VÁLTOZÁS. (Utcza Nagy-Peleskén a notárius háza elott.) Ötödik jelenet. Éji or (énekelve jo). Késobb Dorka. Ha Peleskén óra volna, Már kilenczet kongott volna; Így azonban csak kiáltom, Jó, ha épen eltalálom, Úgy is este s virradóra Jobb nem tudni hány az óra, S óra minek lenne nékünk, Csak azt látnók, hogy elkéstünk, Így magyarázható jóra, Hogy Peleskén nincsen óra. Dorka. Jó hogy föllelém kendet, lélekszakadtában jövök Szatmárról, a notárius úrnak levele érkezett a postán, adja át kend neki. (Átadja.) Or. Jó lesz, oda adom. (El.) Dorka. Meg van az elso lépés; Pestre csalom a notáriust, s azután kitekertetem a nyakát, olyan igazán, minthogy apám vasas német volt, még pedig, a mint mondják, trombitás. (El.) VÁLTOZÁS. (Szoba Zajtay István házában.) Hatodik jelenet. _Zajtayné. Orgonista. Biróné. Rektor. Férfiak. Asszonyok. Gazsi._ Késobb _Zajtay._ Gazsi (elolép). Hah be szép volt hajdanában, A fokosnak fénykorában, Pesten életünk; Míg a könyvek nem valának S bor között vígan folyának Éjünk, reggelünk. Már e szép kor elvégzodött, Elfajult, elmuvelodött Mind az ifjúság; Hugó Viktor, Göthe, Börne, Bár az oldalok kitörne, Nékik a világ; S a ki velök nem haladtam, Már talán magam maradtam, Gúnyok tárgya én. Hogyha látnak, kinevetnek, Ám de meg nem szelidítnek, Erre esküvém. Rektor. Domine perillustris, hát ki az a göthe bore? Gazsi. Ki az a Börne, azt én nem tudom, s ki az a Göthe, azt kentek nem tudják, s így quittek vagyunk. Biróné. De bizony, mi tudjuk, mi az göthe, hát vízi bogár. Gazsi. Vízi bogár? - Az könnyen meglehet, mert mióta annyira divatba jött a magyar ifjak között, azóta mind vizet isznak, - de hol van gazdánk, a notárius úr. Klára. Levelet kapott a szathmári postáról, azt olvassa: mindjárt bejo. Gazsi. Tehát minekutána gyülekezetünk oly fényes és tündöklo, illik tehát, hogy notárius urat is fényes és tündöklo beszéddel köszöntsük meg. Én e végre készíték egy czifra beszédet, rithmusokkal, mint azt ama híres pesti poétától, Hódmezei Cserei Berei Farkas András barátomtól tanultam. Én tehát ezen oratiót, ha notárius uram kilép, elmondom, s ha végeztem, vivátot kiáltanak. Biróné. Csak kitetszik, hogy Pestrol jött a lelkem. Klára. De már jo az uram. Gazsi. Richteuch! (Zajtay oldalról belép.) Erotesd magadat oh múzsám dallásra, Egy híres embernek születo napjára, A kit én éneklek, az nem szegény pára, Mert Nagy-Peleskének o a karczellárja. Oh! pillants le tehát ég Nagy-Peleskére, Nagy-Peleskén pedig a helység telkére, A helység telkében notárius lelkére, Notáriusoknak akadsz ott tükrére! Mert a mint Nagy Sándor vezette hadait, Columbus tengeren vitte hajójait, Salamon kormányzá zsidók országait, Oly bölcsen intézi Peleske dolgait. Azért jégesoként érjen ég áldása, Záporban hulljon rád jónak áradása, Házad legyen mindig szerencse lakása, Földön szerencsédnek soh' se legyen mása. Mind. Éljen notárius úr! Vivat! Zajtay. Köszönöm ezen solemnis megtiszteltetést, s azért minden kitelheto módon meg fogom hálálni; de most, miután már összejöttünk ünnepet ülni, mint a régi krónikában anonymus Belæ regis notarius mondja oseinkrol «fecerunt magnum áldomás» tehát én is úgy tartom, üljünk a lakomához. Klára. Tessék! Zajtay (Gazsihoz). Barátom uram! Én is Pestre megyek. Mind. Pestre? Zajtay. Igen, Pestre; most érkezék levelem a szathmári postáról, melyben Matócsy Gyuri pesti prokátor, s hajdani tanítványom írja, hogy jojjek fel, mert a nagyméltóságu királyi Curiánál a janitori, azaz az ajtónállói hívatal megürülvén, azt nekem megszerezheti. Klára. S elhagysz engem. Zajtay. Ha a janitorságot megnyertem, eljövök érted, s addig is legalább meglátogatom Sándor fiunkat, ki Pesten jurátuskodik. Gazsi. Hát együtt utazunk? Zajtay. Nem, mert uram öcsém a szathmári örményekkel megy, s már holnap, én pedig more patrio utazom, azaz, lóháton. Gazsi. Lóháton? Hiszen az már kiment a divatból. Zajtay. Nem bánom; de atyáink is lóháton utaztak a rákosi országgyulésekre, s mivel én is országos dologban járok, illo, hogy én is úgy menjek, azaz more patrio utazzam, s ha lassan is, és késon, mégis csak fölérek lóháton Pestre. Biró. De ki lesz aztán notárius? Gazsi. Ha Zajtay úr janitor lesz, úgy én jövök Peleskére notáriusnak. Biróné. Oh jojön el, hogy az Isten áldja meg. Gazsi. Eljövök. Ha notárius úr janitor lesz, búcsút veszek Pesttol s a Zrinyitol, úgy sincs többé nagy kedvem az ottani élethez. Biró. Hát nem is gondolkozunk más notárius felol. Gazsi. Itt a kezem. Biróné. Bár csak megnyerné notárius uram azon hívatalt. Gazsi. Hát fogjunk a lakomához. (Asztalhoz mennek és isznak.) Kar. Még ma folyjon ünnepünk, Holnap úgy is szétmegyünk. Kántor. Elhagy már a jurátus, Pestre megy a notárius. Kar. A szerencse véle van, Janitorrá lesz ottan. Gazsi. Hej babám én el megyek. Biróné. Jaj a szívem megreped! Gazsi. Asszonyi szív nem reped, Benne sok jó s rossz fér meg. Kar. Míg a búcsú nincs jelen, Buslakodni esztelen. Rajta pohárhoz! Rajta igyunk! E lakomához Vígadjunk. A ki Pestre nem megyen, Jobbat az már mit tegyen, Inni legjobb, enni jó, Tudja azt, ki nem bohó. Jól tudja Nagy-Peleske, Hogy alunni kell este. Boldog az, ki itt marad, A szokástól nem szakad, És nem bánva más baját, Itthon velünk felkiált! Rajta pohárhoz sat. mint fönn; tánczba keverednek. MÁSODIK SZAKASZ. HORTOBÁGY. Személyek: _Nagy-Zajtai Zajtay István_ nagy-peleskei notárius Szatmár megyében. _Megyebiztos_. _Sugár Laczi, Szegfu Bandi_ haramják. Hat haramja. Hortobágyi csapláros. _Botos_. Öt bojtár. Tiszafüredi bíró. Vasas káplár. Öt vasas német. _Tóti Dorka_, géczi boszorkány. _Zsuzsi_. _Panni_. (Ivószoba a hortobágyi csárdában.) Elso jelenet. _Sugár Laczi. Szegfu Bandi. Haramják. Csapláros. Zsuzsi. Panni._ Haramják. Hej csapláros bort ide! Éljen a bandánk feje! Bort, bort, bort! S értte a ki nem iszik, Nyeljen, a míg meghízik, Port, port, port! A ki ot nem tiszteli Üsd, míg a hideg leli! Üsd, üsd, üsd! S igyál pajtás, a míg állsz, Ugy is a mit itt talász, Füst, füst, füst! Csókold a lyányt, míg piros Mert ha egyszer már koros Jaj, jaj, jaj! És vigyázz, hol tág a tér, Mert a hadnagy ha rád ér, Baj, baj, baj! Laczi. Hát már senkit sem hoz a förgeteg! Kedvem telnék botra kelni. Legények! nincs valaki köztetek, kinek kedve volna csontjait olyan lágygyá veretni, mint a Zsuzsi szíve? Zsuzsi. Hogy is ne! Hát ki mondta kendnek, hogy lágy a szívem? Laczi. Lágy a szíved, láng a szemed, eszem azt a kis lelkedet. (Megöleli, azután botját rázza.) Ki a legény a csárdában? Bandi. Gondolom, mindnyájan; de te alkalmasint csak próbára akarsz tenni, hogy tisztelünk-e már mint új kapitányunkat? Laczi. Ne papolj hiában! Még egyszer, ki a legény a korcsmában? Második jelenet. _Zajtay_ (kardosan, tarsolyosan, kalapja mellett írótoll, s papirostekercs, belép, s mintha a csaplároshoz szólna). Zajtay. Itt vagyok! Laczi. Itt van? Csak hamar hát, ragadjon kend botot vagy húzza ki kardját, mindegy! (Botját rázza a notárius feje körül, ez megijedve visszaszökik.) Zajtay. Az Istenért, hiszen agyonüt kend! Laczi. Olyas valami a szándékom; hát védelmezze magát. (Neki megy botjával.) Zajtay (kardját hüvelyestol fölemeli, s védi magát, hátrálva s a szobában szétugrálva). Mit vétettem én kendnek? Laczi. Védelmezze magát! Zajtay. Az Istenért, segítség! (Nevetés.) Meg akarnak ölni. Csapláros. Ne bántsa kend ezt a jámbort. Zajtay (a lyányok hátuk mögé fut). Édes szép lyányaim, ótalmazzanak! Laczi. Jojjön elo kend, hiszen csak vagy három bordáját akarom betörni, fejének semmi baja sem lesz. Zajtay. Kérem alássan, bordáimra is nagy szükségem van. Csapláros. Hagyjon békét kend, hát nem látja, hogy a nyavalya is majd kitöri félelembol. Laczi. No mászszék elo hát kend, nem bántom. (Botját elveti.) Zajtay. Hála az égnek! Uraim, én jámbor utazó vagyok, notárius Nagy-Peleskén, s most Budára utazom; már az utazás maga is elég kín, hát még ha ilyen fatális dolgokat kell az embernek szenvedni. Laczi. Hiszen kard van az oldalán, hogy ijedhet meg oly hamar? Zajtay. Ez a kard azért van oldalomon, mivel én more patrio utazom, de én mint békességes ember, ellensége vagyok minden vérontásnak? Bandi. Kend hát, mint látom, diákos ember; hát üljön ide közibünk, én is voltam valaha diák. Zajtay (leül a haramjákkal). Pedig kendbol sem látszik ki a literátus ember! Bandi. A mai világban az a legtöbb ember, kibol semmi sem látszik ki. Laczi. Notárius uram, az elobbeni ijedést mossa le ezzel a pohár borral. (Poharat nyújt neki.) Zajtay. Jó barátságért! (Iszik.) Laczi. A mennyiben szegény legény, és notárius jó barátok lehetnek. Zajtay (megijedve). Szegény legény?! Laczi. Az, az! Hát még nem hallotta hírét a híres haramjának, Sugár Laczinak? Zajtay. Azon gazlatornak, azon Cacusnak, Pintye Gregornak, azon akasztófavirágnak? ki ne ismerné ot? Laczi. Notárius uram az én vagyok. Zajtay. Lehetetlen! Laczi. De úgy van! Zajtay (ijedve föláll, éneklo hangon szól). Seregeknek ura! Laczi. Semmit se féljen! Büszke vagyok én azon nevekre, bár nem is értettem mind. Bandi. Azok a hortobágyi titulusok, s mi úgy megérdemeljük a magunkét, mint akárki. Zajtay. Oh irgalmazzanak! De egy magistratualis persona, mint én, már nagyon megszokta az ilyeseket, s akaratja ellen is kitörnek belole. Bandi. Öblítse vissza notárius uram! (Poharat nyújt; Zajtay iszik.) Zajtay. Abi in malam rem! Laczi. Mit diákizál már megint? Bandi. Mala malae, magyarúl málé, azaz annyit tesz, olyan édes, mint a málé. Laczi. Nem hiában oláhok közé való notárius uram, hogy nem ismer édesebbet a málénál. Harmadik jelenet. _Elobbiek_. _Tóti Dorka_ (mint parasztasszony). Dorka. Jó napot, jó szerencsét! Bandi. Hát ez a váz melyik szolobol szaladt el? Dorka. Csúfoljanak kendtek csak, pedig nem érdemlem ám; mert életöket jövök menteni. Laczi. Te, kiben az élet úgy kiaszott, mint a harmadévi vadkörte! Te akarod életünket menteni? Dorka. Biz úgy van az! (Zajtayra mutat.) Látjátok ezt a gyönyöru mákvirágot? Mit gondolnak, kicsoda o kelme? Laczi. Nos, ki volna? Zajtay. Ne higyenek uraim a banyának, soh sem láttam ot! Dorka. De annál többször láttalak én. Ez a becsületes ember comissáríus, s azért jött csak Debreczenbol, hogy kikémleljen benneteket, és a vármegye kezébe adjon! Laczi. Ezer gyilkos mennyko, igaz-e ez? Dorka. Igaz, igaz! Zajtay. Mind csupa tiszta koholt hazugság; ne higyék az urak. Ily okos emberek hogy is hihetnek egy boszorkánynak, tudják már, hogy én notárius vagyok. Dorka. Ha notárius, tehát miért jár karddal? Zajtay. Mondtam már, hogy more patrio utazom. Laczi. Mit tesz az: more patrio. Bandi. Sarkantyús égiháború, csak most értem már, more patrio. - Morio annyit tesz, mint meghalni, patrizálni pedig a koldus diákok szoktak; more patrio tehát annyit tesz, mint a halálnak patrizálni, azaz, minket a halálnak akar beszerezní. Haramják. Verjük be a koponyáját! Zajtay. Eszem ágában sincs; azon szavak egészen mást jelentenek, nézze meg csak Parispápait! Bandi. Még kételkedik diákságomban? Azért is halált érdemel. Laczi. Verjétek agyon! Zajtay. Irgalom - ártatlan vérem égbe fog kiáltani! Haramják. Rajta! (Emelt botokkal rá rohannak.) Bandi. Megálljatok! - Senki se bántsa ot. Laczi. S te mernéd? Bandi. Megállj pajtás, ennek az embernek meg kell halni; de ha így hebehurgyán agyon verjük, a világ azt mondaná, hogy igazságtalanúl öltük meg, tehát itéljük el ot annak rendje szerint. Laczi. Nem bánom, ez zsiványemberségünkhez illik. Bandi. Tartsunk statáriumot. Laczi. Mint sok társaink fölött ok tartottak. Zajtay. Protestálok! Publikálva van-e a statárium? Laczi. Ha szól kend, mindjárt a hátán dobolom ki. Bandi. Te vagy a szolgabíró, ülj ide! Laczi. Jól van. (Az asztal elejére ül.) Bandi. Én mint diákos ember, a fiskális leszek és ide ülök; - ti vagytok az assesorok, üljetek ide sorba. (Leülnek.) Ketten a bunöst orizzék, s fegyvereit szedjék el. (Két haramja megteszi.) Zajtay. Az Istenért, uraim! én senkit sem akartam megbántani; csak Budára szándékozom Mátyás király palotáját megnézni. Laczi. Majd fölhúzzuk mi kendet más palotába. Zajtay. Oh execrabilis dolog! Dorka (Zajtayhoz). Ez a Tóti Dorka bosszúja. Zajtay. Apage satanas! Uraim! ez boszorkány, ne higyenek neki, mindnyájokat megbabonázta. Bandi. A vallatásból minden kisül, papirost ide, tollat, tentát. (Haramják leveszik Zajtay kalapjáról a tollat). Haramja. A tarsolyában még kalamáris is van. (Bandihoz viszi.) Laczi. Hozassék elo a bunös! kezdje el a vallatást. Bandi. Eloször is, mondja meg a bunös: ki legyen? Zajtay. Sum Stephanus Zajtay de Nagy-Zajta, pagi Nagy-Peleske notarius loci. Bandi (ír). Loci. Másodszor. Laczi. Csak sietve a dologhoz! Bandi. Tehát másodszor, miért áll itt? Zajtay. Mivel kendtek el nem eresztenek. Bandi. Ez új vétek! ily nagy tekintetu itéloszéket nem szabad per kendtek titulázni, s a felelet sem elegendo, mivel én azt kérdem, micsoda vétek miatt áll itt? Zajtay. Én ártatlan vagyok, mint a bárány! hiszen már meg is ittuk a barátság poharát, midon ezen boszorkány, ki nekem mint philosophusnak ellenségem, belépe, és gyalázatos koholmányával mindent elrontott. Bandi. A vádló lépjen elo! Mivel tudja a vádlottnak bunét bizonyítani? Dorka. Én a vicispán úrnál szakácsné voltam, ott hallám, midon ez az úr megigérte, hogy a hortobágyi zsiványokat kézre keríti; o már jártas ember az ilyesekben; a híres Csorba Bandit is o fogta el. Bandi. Elég; halált érdemel. Laczi. Hát haljon meg. Haramják. Haljon meg! Zajtay. Ne higyenek a boszorkánynak, volt biz' o a Belzebub szakácsnéja. Bandi (ír). Az itélet ki van mondva, a bunösnek meg kell halni. Haramják. Halál fejére! Zajtay. Irgalmazzanak, az Istenért! Bandi. Nincs gratia! Zajtay. Isten hozzád janitorság! Laczi. Föl kell akasztani az álláskapura. Zajtay. Hát mégis janitor leszek, de jaj! a halál tesz azzá. Laczi. Csapláros, kötelet. Csapláros. Mindjárt. (El.) Bandi. Vígan notárius uram, ünnepelje velünk saját halotti torát. (Haramják Zajtayt poharakkal kinálják). Kar. Itt a pohár az útra, Igyál hát, Ott nem találni kútra, Sem csárdát; Jaj pedig útad igen tova megy, Itten igyál, nehogy ottan epedj! Zajtay. Jaj megesett nékem, boldogtalannak Mint a kukoriczát, fölakasztanak, Oh szegény notárus! Mit használ a jus! Kar. Akasztófa szép halál, S mindenki, Kár, hogy reá nem talál, Ki érdemli! Könnyu lebegni nagy ágainál És tánczra kerülni, ha szél muzsikál. Egy haramja (ijedten berohan). Fussatok! egy nagy katonacsapat vágtat erre. Bandi. Lánczos lobogós! már az ablakon látom! Lóra! siessünk! Mind. Lóra! (Nagy zavarban kirohannak.) (Zajtay a futni akaró Dorkának elébe ugrik, egy seprot kap föl, s azt az ajtóba teszi). Negyedik jelenet. _Zajtay. Dorka._ Zajtay. Nem mehetsz ki boszorkány, kereszbe tettem a seprot; most jaj ördöngös lelkednek, még ma Hekaténál, vagy Proserpinánál vacsorálsz. Dorka. Notárius uram, mondom, ne bántson, mert bizony megnyergelem. (Zajtay kardot rántván, Dorka egy guzsalyt ragad fel s futva védi magát.) Zajtay. Kivágom testedbol ördöngös lelkedet! Dorka. Notárius uram, csak most az egyszer ne bántson, minden nyavalyából kigyógyítom, minden bajától megmentem. Zajtay. De én mentem meg mindjárt a világot nyavalyás lelkedtol. Dorka. Pokol segíts, különben elvesztem. Ötödik jelenet. _Elobbiek. Biztos. Hajduk._ (Biztos belép s a seprot leüti. Dorka az ajtón kiszökik. Zajtay utána vág, de a biztost találja.) Biztos (Zajtayt földhöz vágva.) Hát még itt is van haramja? Ragadjátok meg! Zajtay (felugrik). Egek ura! a haramják kezébol kiszabadúltam, s most az igazság szolgái akarnak elfogni. Biztos. Bocsássátok el, hisz ez a peleskei notárius. Zajtay. Az vagyok; ah de csak most látom, hogy mi ismerosök vagyunk Debreczenbol. Biztos. Hogy a manóba került ide? Zajtay. Balsorsom a haramják közé hozott, s ezen vén boszorkány, ki innen kiugrott, elhiteté velök, hogy szándékom volt oket elárulni; azok felakasztanak, ha commissárius úr nem jo, s azért akartam a banya fejét leszelni. Biztos. De kardja szerencsére éles, mint kapanyél. Hanem, ha tetszik, most bízvást utazhatik tovább, mert a zsiványok elszélyedtek. Zajtay. Megyek is, mert az éjtszaka Tiszafüreden akarok hálni. (Kardját felköti, s írószereit helyre teszi.) Köszönöm a segedelmet, az Isten áldja meg. Biztos. Elkísérem egy darabig! (Mind el.) VÁLTOZÁS. (Pusztahely Hortobágyon; hátúl tuzön bogrács; távolról dudaszó hallik, nemsokára föllépnek.) Hatodik jelenet. _Botos. Bojtárok._ Botos. Kész-e már a gulyáshús? Bojtár. Mindjárt kész lesz. Botos. Marczi, ma te vagy a szakács! mi üljünk s pihenjünk, míg az étel készen lesz. (Leül, s vele néhány, s mások a tuz és bogrács körul forgolódnak.) De Marczi, jól fozz, a ki emberséged van! Bojtár. Olyan piros lesz, mint a rózsa, s olyan édes, mint a babám csókja. Botos (kifelé nézve). Nézzétek, vendéget kapunk, egy lovas tart erre! Elso bojtár. Huszárnak látszik. Második bojtár. Mentés ugyan és kardos, de csákója nincs. Harmadik bojtár. Kalapja mellett igen sovány a bokréta. Botos. Ni - ni - a kukoriczából három bika támad ellene. Elso bojtár. Jaj szegénynek, ha elérik! Második bojtár. O fut, a bikák nyomában vannak - Elso bojtár. Mindjárt felöklelik. Zajtay (kívül). Segítség! Seregeknek ura! - Segítség! Botos. Siessünk segíteni, mert szörnyet hal! Uszítsátok a kutyákat. (Mind gyorsan el.) Hetedik jelenet. _Zajtay. Elobbiek._ (Nem sokára visszajönnek. Botos és egy bojtár vezetik az elrémult Zajtayt.) Botos. Kössétek pányvára a lovat. (Zajtayhoz) Üljön le a bundára! (Leülteti.) Lett-e valami baja? Beszélni sem tud ijedtében! van-e baja? Zajtay. Hogy ne volna! Azok az átkozott bikák a lelkemet is majd kiszorították! boszorkányság! Botos. Biz' uram az nem boszorkányság; igen is természetes, hogy a bikák uzobe vették. Zajtay. Kend nem tudja, engem egy boszorkány üldöz: az átkozott Dorka. Botos (a bojtárokhoz). Szegénynek rémültében még az esze is elment! - Mit álmodik boszorkányokról, hiszen bikák üldözték. Zajtay. De legalább az egyik bika boszorkány volt. Botos. No hagyjuk abban! igyék egy pár kortyot ebbol a juhászorvosságból: bizonyára jobban lesz. (Kobakot nyújt.) Zajtay (iszik). Szinte érzem, hogy melegíti véremet! mindjárt jobban vagyok. (Testét megnézi.) Hála Istennek, épen maradtam; egy csontocskám sem veszett el, s már magamhoz térek. Botos. Csak nyugodjék! kevés percz múlva egészen helyén lesz! Zajtay. Hála Istennek! már annyira jól érzem magamat, hogy illendoen megköszönhetem a barátságát. Botos. Soh'se bántsa bíz' azt! Zajtay (feláll). Drága juhász bácsim, és Hypocratesem! Te nagy bölcsességu kedves Socratesem! Én vitéz Hectorom, hív Gánimédesem - Botos. Hagyjon fel vele; hiszen nem tudok én diákúl, s azon szenteket még az apám sem ismerte. Zajtay. Bácsi, azt tudom, hogy kend nem tud diákul; de én notárius vagyok, hát diákosan illik köszönnöm, s azért ha kendnek valaha processusa lesz, csak folyamodjék hozzám, mindig fogok mellette allegálni, hívebb prokurátorra nem is akad. Botos. Nincs szükségem reá! Nekem csak a farkasokkal van processusom s azt rendesen hat örvös prókátorom végzi el! nem látta, mik a bikákat megszalasztották? Aztán kötelesség volt segíteni, midon nagy uramat olyan veszedelemben láttuk. Bojtár. Megfott a gulyáshús. Botos. Ide vele. (Bojtár leveszi a bográcsot és megrázván a földre teszi; mind körülülik.) Botos. Notárius uram, tessék. Zajtay. Jó appetitust kívánok. Botos. Köszönjük - itt a kenyér. Zajtay. Hozzák ide kulacsomat nyeregkápámból. (Bojtár elmegy.) Jóféle diószegi van benne. Botos. Hiba lett volna, ha azon átkozott bikák kárt tettek volna notárius urban. (Bojtár visszajo a kulacscsal. Zajtay Botosnak adja.) Zajtay. Gazd' uram, kezdje meg, s járassa sorban. Botos. Notárius uram egészségiért! (Iszik.) Zajtay. És további barátságért! Botos. Adja Isten! (A kulacsot átadja; isznak.) Zajtay. Juhász bácsi, köszönöm az ebédet és a segedelmet. Ma még Tisza-Füredre szándékozom. Botos. Ne siessünk! oda korán elérhet. Zajtay. Az Isten éltesse hív Herkulesemet, ki a bikától megmenté éltemet. (Iszik.) Botos (körülnéz). Hiszen nincs itt az az úri ember! Zajtay. Kend az, juhász bácsi. Botos. Már mondtam, hogy nem tudok diákul. - De most legyünk vígan az ijedés után. Rajta dudás, fújd. (Dudálnak.) Kar. Hortobágyi pusztán fúj a szél, Juhász legény búsan útra kél, Hová lett a nyája? eladta, Hová lett a kedve? elhagyta! S hajh nyájadat miért adtad el? Nekem már a földön mi sem kell; S juhász legény kedved hová lett? Rózsám hívségével elveszett. S Isten hozzád puszta, s pajtások, Furulyámat már nem halljátok, S hortobágyi pusztán fúj a szél, Juhász legény búsan útra kél. Botos. Nem úgy! Ez igen szomorú; vígabbat! Kar. Juhász legény hosszú útjában Szomjúságot érez torkában; Szomjas és szerelmes, két gonosz, Magában is mindegyike rosz. S betér a kardacsi csárdába, Nagyot iszik ottan bújába, S mint itczét-itczére ürített, Szomja és szerelme elveszett. Zajtay. Gazd' uram! én ezerszer köszönöm a vendégséget! a nap mélyen áll, indulnom kell! Botos. Jojön notárius uram, hadd nyergeljük fel lovát. (A bojtárok holmijokat felszednek; mind el.) VÁLTOZÁS. (Helységháza Tisza-Füreden. Szoba.) Nyolczadik jelenet. _Bíró. Dorka._ Bíró. Itt kell kendnek gazdasszonykodni; de emberül viselje ám magát, azt mondom. Dorka. Meg lesz elégedve, bíró uram! Bíró. Nekem most el kell mennem, de ha míg oda leszek, becsületes vendég találna jönni, illendoen fogadja kend, azt mondom. Dorka. Meglesz. Bíró. De el ne feledjen kend semmit, azt mondom. (El.) Dorka. Magam is vendéget várok! Csak reám kell bízni, miként fogadjam. - - De már lépteket hallok. Talán o. Kilenczedik jelenet. _Zajtay. Dorka._ Zajtay. Adjon Isten jó napot, anyjok. (Félre.) Eloször is vénasszonyt látok; ez nem jót jelent. Dorka. Hozta Isten az urat. Zajtay. Én útazó notárius létemre a városházát kerestem fel. Kaphatok-é szállást az éjtszakára? Dorka. Minden esetre! Zajtay. S istállót a lovamnak? Dorka. Mindent elrendelek, csak várjon egy kicsit! (Félre.) Várj, hiszen majd küldök én mindjárt executiót a nyakadra. (Fenn.) Tüstént visszajövök. (El.) Zajtay. Vércseszemu banya, úgy néz reám, mintha meg akarna igézni! Csak újra bajom ne legyen, mert ma már Mathuzsálem egész életére eleget szenvedtem! (Kívülrol a vasas németek kurjongásai és lármája hallik.) Micsoda fatális lárma ez? hah! - mintha egy sáskasereg jone! Tizedik jelenet. _Vasas németek_ (ujjongva rohannak be muzsikával). _Zajtay_. Elso vasas. Ki vagyik kent? Második vasas. Komiszár! komiszár! megvanni penna a kalap. Mind. Komiszár! komiszár! (Rángatják.) Harmadik vasas. Verdammter kherl! ha katona megenni kis tukhus, kent mindjárt sok excess a papiros tenni. (Rángatja.) Negyedik vasas. Osztán mikor kent elmenni a combutus csinálik, meglenni sok fizess. Zajtay. Katona uraim! Ötödik vasas. Hallkatni, kuthja lerki, Spitzbub! kent azt úgy csinálik, azért én az enim kart kent fejét levágik. (Kardot rántanak.) Zajtay. Az Istenért! nem vagyok én komissárius! Elso vasas. Ha többé komiszár más falu meglátik, mek nem fog mondani több katona excess. Zajtay. Nem mondok én semmit. Tizenegyedik jelenet. _Elobbiek. Bíró._ Bíró. Katona uraim, mit csinálnak? Elso vasas. Mink ez a komiszár egy kicsit megölni. Bíró. Az Istenért, hisz ez nem kommissárius. (Félre.) Nem ismerem, de hazudnom kell valamit, különben megölik. (Fenn.) Uraim, ez a poroszlói kántor, én jól ismerem. Második vasas. Kántor? Nem komiszár? No szo betukik az enim kard. Zajtay. Köszönöm kendnek, akárki legyen. Harmadik vasas. No, mi nem fok többé nat haragszik csinálni - Negyedik vasas. Mek van kent kántor? alszo szép ének - kántikálni. Zajtay. Uraim, nem tudok én énekelni. Ötödik vasas. Ha énekel nem csinál, mindjárt priglit atni. Zajtay. Megijedtem a kendtek pallosától, rosszúl lettem. Bíró. Úgy megkínozták a katona urak, hogy lehetetlen neki énekelni. Elso vasas. Potz tausend szapperment, ma katona kántor lusztig mek kel lenni. Zajtay. De nem tudok énekelni. Második vasas. Donnerwetter, ha kent nem énekelni, ezer ertek mindjárt elvinni kent. (Kardjaikhoz nyúlnak.) Bíró (félre). De már látom a káplárért kell mennem. (El.) Zajtay. Az Istenért, ne bántsanak! inkább megpróbálom! «Seregeknek ura!» Elso vasas. Az nem szép, más nóta! Zajtay (énekel). «Fölemelé Kádár szemeit az égre -» Második vasas. Az is nem szép. - Énekelni kent magáról. Zajtay. Nem tudok én magamról semmit. Harmadik vasas. Muszszain! Muszszain énekelni! Zajtay. De ha nem tudok mást. Mind. Hát kend még is komiszár? Kar. Rajta a spiont apróra Vagdaljuk le, Kardunk éle a hasába Forduljon be. Rajta, rajta hát vitézek! Porba vele! Zajtay (asztal alá akar bújni s énekel). Jaj vitéz uraim, kérem irgalmazzanak. (Vasasok elohurczolják.) Kar. Véres bosszút állunk mostan A tollrágón! Csak hamar add koponyádat, Mert levágom. Nosza készülj a halálra, Nincsen pardon. Zajtay. Jaj meghalni, Budavárát csak nem láthatom, Énekelek és megmondom nevem és lakom. Tekintetes nemes Szathmár vármegyében, A kecsegés Szamos Kar. Jobban kiáltson! Zajtay. Víznek lementében, Lakásom én nékem Van Nagy-Peleskében. Kar. Ez tetszik nekünk! Zajtay. Kántor nem vagyok én, Notárius vagyok én Ennek helységében. Kar. Hazudsz, kántor vagy; Hát mit csinálsz itt? Zajtay. Híres Budavárát Még soha nem láttam, Krónikában róla Kar. Miért állasz görbén? Zajtay. Már sokat olvastam, Azt hogy megláthassam Mindenkor kívántam, El is tökéllettem, Magamban föltettem Oda tenni útam Elso vasas. Hej lusztig, kántor tánczolni. Zajtay (vonakodik). Életemben sem tánczoltam. Második vasas. Muszszáin, húzni czigány! (Czigányok muzsikálnak, s a vasasok Zajtayt tánczba ragadják). Zajtay. Uram, összetörik csontom, lábam. Mind. Hopp, hopp, lusztig. (Tánczolnak.) Tizenkettedik jelenet. _Káplár. Elobbiek._ Káplár. Hát ez a rend? Tüstént lóduljatok haza! Mind. Káplár úr, káplár úr. (Mind elfutnak.) HARMADIK SZAKASZ. BUDAPEST. _(Két felvonásban.)_ Személyek: _Zajtay István_, peleskei notárius. _Sándor_, fia. _Hopfen_, serfozo. _Fanni_, lánya. _Nina_, szobalánya. _Hermann_, Fanni jegyese. _Baczur Gazsi_. _Halmi, Savi, Keserü, Édes, Kecsei_, pesti ifjak. _Sebestyén_, serfozo legény. _Roth, Braun, Schwartz_, polgárok. Kávés. Fogadós. Pinczér. Szinházi rendezo. _Othello_. _Desdemona_. _Tóti Dorka_. _Sötétség királynéja_. Ifjak. Lyányok. Pinczérek. Orök. Szellemek. ELSO FELVONÁS. (Pest. Kerepesi út a magyar színház elott, emberek járnak a szinen át.) Elso jelenet. _Zajtay_ (lóháton). Késobb _Gazsi_. _Szolga_. Zajtay. Pestre hát elérkezém már, Annyi kín után, Tolvajok, bikák üzének, Hortobágy sikán; Hah! de látom Budavárát, Mátyás király palotáját, Elfeledve minden bajt. Szörnyüen tánczoltatának Vasas németek, Majd apróra szabdalának, Majd megöltenek; Hah! de látom Budavárát, Mátyás király palotáját, Elfeledve minden bajt. Itt vagyok, hála Istennek, annyi fatalitás után! Ni ni, ez jurátus barátom. (Leszáll.) Gazsi. Isten hozta, barátom uram! Már a Zrinyibol megláttam. Lovát küldje oda, maga pedig jojjön hozzám, míg fiát fölkeressük. Szolga, vezesd el a lovat. (Szolga elvezeti.) Zajtay. Servus humillimus, édes jó barátom, a jó szerencse hozta. Hát hova viszik lovamat? Gazsi. A Zrinyibe, ott jó helyen van, mindjárt megparancsolom, hogy gondot viseljenek rá, mert higye el nekem, ott nagy auctoritásom van. Zajtay. Hát ez micsoda épület? Gazsi. Ez a magyar színház. Zajtay. Magyar színház? - Szép épület, valóban fölséges, de már itt minden szenvedésem után is szívembol kiáltom: az Isten áldja meg építoit, sokáig éljenek! Gazsi. Én a paripa után látok. Hát notárius úr velem jo, vagy itt vár meg? mindjárt visszajövök. Zajtay. Én addig ezt a pompás épületet szemlélgetem, mely szívemet annyira örvendezteti, hogy minden útamban kiállott kínokat elfeledém; csak siessen. Gazsi. Mindjárt itt leszek. Zajtay. Mossa meg lovam hátát pálinkával, szegény még csikó, feltörte a nyereg. Gazsi. Meglesz. (El.) Második jelenet. Zajtay (egyedül, a színházat nézegeti). Ezen már örülök! még theátromot életemben sem láttam, sem kívülrol, sem belülrol. - Vajon úgy játszanak-e ebben is, mint az a német, ki egyszer Csengerben olyan dróton járó fabábokat produkált! - Egyszer csak bemegyek. - Vajon mit játszanak ma? Ni, ni, itt egy czédula van kiragasztva; mi lehet? (Olvassa a czédulát.) Pest, magyar színház. (Az eloadás dátumát mondja.) Eloször adatik (akadozva) «Öt-holló - vagy: ott-holló! vagy O-thelló, a velenczei szerecsen.» - De már ez sok, magyar színházban szerecsent játszani, mintha nem volna nekünk elég híres emberünk, mint Zrínyi, Hunyadi, Mátyás király, és több számtalan, aztán ha mégis nemzeti szerecsen volna, de velenczei szerecsen magyar színházban, (tovább olvas) «szomorújáték öt felvonásban, angolul írta Sák - zsákospárna, vagy Sákespeare.» No ez is valami szerecsen név. «Schlegel után németbol fordította L. M.» - No ez is furcsa, angolul írták, németbol fordították, és magyarul játszszák. Már szeretném tudni, miért nem adnak és írnak eredeti magyar darabokat? «Személyek: Othello velenczei szerecsen»; már megint: oda fenn nagy betukkel, itt aprókkal. - Csak szeretném tudni, hol veszik Pesten azt a szerecsent - «Desdemona, Cassió» mind olyan pogány nevek. «Történik Velencze és Cyprus szigetében.» - No de ez már valóban iszonyúság, még csak a történet sincs Magyarországban. Harmadik jelenet. _Zajtay. Gazsi._ Gazsi. Mit olvas notárius uram? Zajtay. A magyar komédia-czédulát. - Nem ismeri barátom ennek a darabnak históriáját; furcsa történet lehet. Gazsi. Nem biz' én! nem igen járok én a theátromba, s azért nem is bibelodöm az effélékkel. Zajtay. Már hogy lehet az, hogy nem jár a magyar színházba, hát milyen hazafi? Gazsi. Magyar vagyok, töröm a bordáját, még pedig a java. Ki tagadni meri, lecsákány-nyelezem, de abban a theátromban oly csendesen kell az embernek magát viselni, én nem oda való vagyok, nem kell nekem az a csendes mulatság, inkább a Zrinyiben egyet ferblizek, s ha valaki megharagít, olyat ütök az asztalra, hogy a poharak balétot tánczolnak. Ez a valódi komédia; aztán minap egyszer véletlen bementem, mikor épen egy korhely ficzkót produkáltak, s az épen úgy nézett ki mint én, úgyannyira, hogy az egész publikum rám mutatott és nevetett. Zajtay. Talán csak vaktörténet volt! Reménylem azért, velem majd csak bejo. Ni ni, de miféle hasadék ez itt? (A színházra mutat.) Mintha a mennyko ütött volna belé! Gazsi. Azon a gázcsövek, vagy mint magyarul mondják, légszeszcsövek mennek keresztül. Zajtay. Miféle csövek? Gazsi. Az egész theátromon ilyen csövek vannak áthuzva, s azokból levego jo ki, ezt a levegot meggyujtják, s azzal világítanak. Zajtay. Már mit nem találnak ki még? Eddig a levegot csak lélekzeni használtuk, s most már gyertya gyanánt égetik; de ha a levego elég, megfulnak benn az emberek. Gazsi. Azért kívülrol ezeken a csoveken mindig új levegot fújnak be. Zajtay. Már megijedtem, hogy mennykoütés, mert mennykohárító nincs rajta. Gazsi. Hát hova menjünk most? Zajtay. Hány az óra. Gazsi. Mindjárt hét? Zajtay. Hát úgy theátromba kell menni! csak eljo velem öcsém uram? Gazsi. No nem bánom, notárius uram kedvéért elmegyek. _Braun. Schwartz. Roth_ (jonnek ki a színházból). Gazsi. Uraim! hová mennek? Braun. Vissza! a színház úgy tele van, hogy lehetetlen helyet kapni. (El.) Gazsi. No az is ritkaság. Zajtay. A szerecsent akarják látni! Ejnye be sajnálom, hogy mi is be nem férünk! Gazsi. Ne féljen, segítek én a bajon. Nekem van egy hegedüs pajtásom, ki itt a theátromban muzsikál, majd beereszt az orchestrumba, csak jojjön, notárius úr! Zajtay. Azon örvendek. (El.) VÁLTOZÁS. (Szoba Hopfen házában.) Negyedik jelenet. _Hopfen. Dorka_ (jönnek). Késobb _Nina_. Hopfen. Eloször is, ez az ebédlo! itt fog kend mindennap 12 órakor ebédre, és 6 órakor estelire teríttetni. Érti? Dorka. Értem uram, pontosan meglesz. Hopfen. Csak pontosan, azt szeretem. (Félre.) Kedvem szerint valónak látszik cselédem, olyan vén mintha már Gambrinus király serébol ivott volna. (Fenn.) S még egy fontos kötelessége van kendnek, s ha abban is híven eljár, kialkudott bérét mindennap egy itcze serrel toldom meg. (Félre.) Úgy is van még sok megromlott az árvíz idejébol. Dorka. Köszönöm a tekintetes úr nagylelküségét, csak parancsoljon. Hopfen. Vigyázzon kend minden a házba járó idegenre, foleg a férfiakra, hogy lyányommal egyik se beszéljen; ha valaki közelít feléje, mindjárt tudósítson engem. Dorka. Ez nagy bizalom, hogy a téns úr lyányát rám bízza; azért is méltóképen hálálom meg. (Nina a mellékajtón kidugja fejét.) A kisasszonyba egy haszontalan ifjú szerelmes, minden lépte után ólálkodik; ez Zajtay Sándor jurátus. Nina (félre). Ah! ezt hallanom kell. (A hátul álló kárpit mögé vonul.) Hopfen. Mit? Zajtay? fiskálisom juratusa? Árpa és komló! csak az kellene még, hogy lyányom jurátusné legyen. Dorka. Ha mégis valami nagy családból származnék, de így csak egy szegény falusi notárius fia. Hopfen. S mégis szemeit egy pesti serfozo lyányára meri vetni? Nina (félre). Még pedig a szívébe. Hopfen. Átkozott dolog, pedig o mindjárt itt lesz, írásokat hoz a fiskálisomtól, én nekem el kell mennem! - Tudja mit? ha az ifjú jo, rejtse el magát ezen kárpit mögé, s hallgatódzzék! ha ügyesen viseli magát, megjutalmazom. Csak vigyázzon. (El.) Nina (félre). Megállj, vén boszorkány! (Míg Dorka Hopfent az ajtó felé kiséri, az oldalajtón elsuhan.) Dorka. Már látom, az öreg Zajtayhoz nem férhetek, legalább fián állok boszút, s talán atyját is bele keverhetem. De vigyáznom kell, mert két próbám nem sült el, s ha a harmadiknak sem lesz sikere, a boszorkányi törvények szerint elvesztem hatalmamat. - De már jo is az ifjú, hamar lesbe. (A kárpit mögé vonul.) Ötödik jelenet. _Nina_ (az oldalajtón föllép). Késobb _Fanni_. Nina. Kész a boszúterv! Erre a banyára két okom van haragudni, eloször a házban minden maga akar lenni, s már urunk kegyelmébe befurta magát, pedig természetes, hogy az elsoség a szobalyányt, nem pedig a szakácsnét illeti; s másodszor, jó kisasszonyom szerelmét akadályoztatja. De mind ezért oly boszút állok rajta, mint még egy szobalyány sem tett, mióta ez a fényes hívatal feltaláltatott. Nem lehetnék más soha, Mint szobalyány, Tündöklo szolgálat az És sok észt kiván. A kisasszony, ha szeret, Miniszterré tesz, Én vezérlem a szívet, Hejh ügyes fej ez. (A kilépo Fannihoz.) Épen jókor jo a kisasszony! jojön ide. (Elore vezeti.) Fanni. Mi baj? Nina. Zajtay úr mindjárt itt lesz, vigyázzon magára, ne beszéljen vele itt sokat, mert lesik, itt ebben a szobában, érti ebben a szobában, küldje ot valami ürügy alatt ma éjfélkor a pinczébe. Fanni. Éjfélkor a pinczébe. Nina. Igen, igen, mindenre kérem, javára leend. De bizonyosan tegye. Hah! már jo Zajtay úr, én megyek. Hatodik jelenet. _Fanni. Sándor_ (középrol). _Dorka_ (a kárpit mögött). Késobb _Nina. János. Palkó_. Sándor. Édes Fannim! hála az égnek, hogy láthatom! Itthon-e atyja? Fanni. Nincs. Sándor. Oh én boldog, tehát egy pillanatig szerelmemnek élhetek. Fanni. Vigyázzon, mert atyám minden perczben visszatérhet, s e fölött nem tudhatom, melyik cselédünk léphet egyszerre be kém gyanánt. Sándor. De hát ugyan mikor szólhatok már önnel szívembol, s aggodalom nélkül? Fanni. Annak is megjo az ideje! s talán elobb mint reménylené! Tudja-e mit? Sándor. Mit? Fanni. Egész házunkban nincs biztos hely, hol beszélhetnék önnel, azért írni fogok, s levelemet ma éjfélkor Sebestyéntol megkaphatja, ha a pinczébe lemegy, hol o dolgozni fog. Sándor (bámulva). S mi lesz a levélben? Fanni. Csak jojjön - meg fog jelenni? Sándor. Kételkedhetik rajta? Fanni (titkon). Minden esetre jojjön el. - Ezen írásokat úgy is atyám szobájába kell vinni, jojön, megmondom okát. (Elmennek.) Nina (a másik oldalról jo, félre). Egy kis eloleges boszút mindjárt állok! (Fenn.) De ni, ezen spanyol fal milyen poros! - János! Palkó! (Bejönnek.) Vigyétek ki ezt a kárpitot, s tisztítsátok meg. (El.) (János és Palkó a spanyolfalat megragadják s midon összeteszik, a közbe szorult Dorka kiált.) Dorka. Vigyázzanak, összelapulok! jaj! János. Mi az ördög van itt? (Dorka kiugrik.) Palkó. Nem ördög, csak boszorkány. Dorka. Jaj, szinte ropogtak csontjaim. János. Ha kásává törtek volna, sem lenne kár. Dorka. Hogy is lehetnek olyan vakok? Palkó. Hát a madám mit leskelodött a kárpit mögött? János. Talán Lucziferrel volt rándevuja? Dorka. Ahhoz kenteknek semmi közök, csak lóduljanak a fallal. (János, Palkó a kárpittal el.) Dorka. Szép kisasszony! Hiszen majd adok én szerelmeskedést a pinczében. No várj notárius úrfi, hálómba kerülsz te még philosophus apáddal együtt, olyan igazán, minthogy atyám vasas német volt, és pedig trombitás. (El.) VÁLTOZÁS. (A magyar színház belseje, Othello adatik; a szin Desdemona hálószobája.) Hetedik jelenet. _Desdemona_ (alszik). _Othello_ (föllép gyertyával). _Zajtay, Gazsi_ (az orchestrumban vannak alant). Othello. Helyes okod, helyes okod van szívem, s ne hagyjátok azt kimondanom szemérmes csillagok! Helyes okod van! Vérét nem ontom el; s nem sértem borét, a hónál fehérebbet, az oly símát, mint alabástrom a sírokon! (Kardját leteszi.) De meg kell halnia, különben még több férfit csal meg. A gyertyát oltsd el, aztán - a gyertyát oltsd el. Ha eloltalak, te szolgaláng, megbánva azt, visszaadhatom-e elobbi világodat? de a tied legremekebb idoma az egyetlen természetnek, eloltatván egyszer, nem tudom hol van azon promethéusi láng, mely megújítsa világodat. - Ha rózsádat laszakasztom, soha nem adhatok neki többé életszínt - hervadni fog, de illatát még a ton éldelem. (Megcsókolja.) Balzsami lehellet, majd nem arra fordítod az igazságot, hogy kardját törje el. - Oh még egyszer! még egyszer! (Megcsókolja.) Légy ilyen halva, úgy megöllek, s azután szeretlek. Még egyszer, utoljára! (Megcsókolja.) Ilyen bájos soha sem volt, ily gyilkoló! Sírnom kell, de gyilkos könyuket, a szenvedés Istene büntet, a hol szeret. Hah! o fölébred! Desdemona. Ki van itt? Othello? Othello. Igen, Desdemona! Desdemona. Le akarsz feküdni, kedves férjem? Othello. Imádkoztál éjtszakára, Desdemona? Desdemona. Igen, férjem! Othello. Ha vétek van szíveden, melyért az Istent még nem engeszteléd meg, úgy imádkozzál! Desdemona. Oh férjem, mit akarsz ezzel mondani? Othello. Tedd meg, és röviden, én elmegyek, lelked ne szálljon el készületlenül. Az Istenre, nem, lelkedet nem gyilkolom meg! Desdemona. Te gyilkolásról beszélsz? Othello. Valóban. Desdemona. Úgy Istenem, irgalmazz nekem! Othello. Amen! szívembol kivánom. Desdemona. Ha ez való, meggyilkolsz engem. Zajtay. Ártatlanul? Csak az volna hátra. (Gazsi rángatja, s inti, hogy csöndesen legyen.) Desdemona. De félek toled, mert iszonyú vagy, ha szemed úgy forog. Félelmem okát nem ismerem, mert vétket nem tudok; de félek, azt érzem! Othello. Gondolj bunödre! Desdemona. Szerelmem irántad, más semmi sem. Othello. Úgy? S azért halsz meg! Desdemona. A halál szörnyu, mely szerelemért gyilkol. Miért rágod úgy ajkidat? Véres bolyongás rázza át valódat. Ezek rettento jelek, de mégis reménylem, nem illetnek engem. Othello. Hallgass, légy csöndesen. Desdemona. Megteszem; mit kivánsz? Othello. Azon kendot, melyet annyira becsülök, melyet neked adtam, te Cassionak ajándékozád. Desdemona. Nem, lelkemre s életemre nem, - küldj értte, s kérdezd meg. Zajtay (az orchestrumban). Úgy van, confrontálni kell, az asszony ártatlan. Othello. Óvd magad kedvesem, óvd magad a hamis eskütol! halálos ágyban fekszel. Zajtay. Ez a szerecsen dühében még azt sem látja, hogy felesége már fölkelt. Desdemona. Igen, de nem hogy most haljak meg. Othello. Tüstént! Azért valld meg oszintén bunödet, mert ámbár minden kérdést esküvel fogadj, még sem irtod s távoztatod el a gyanút, mely téged elnyom. Te halálé vagy! Desdemona. Hát az Isten legyen irgalmas nekem. Othello. Amen! Desdemona. Légy te is irgalmas ez életben, soha sem vétkeztem ellened; soha sem szerettem Cassiot, csak mint az Isten, és világ elott szeretni lehet. Soha sem adtam neki zálogot. Othello. Istenemre! én kezében láttam kendomet! - Csalfa asszony, kové változtatod szívemet, s azt teszed, hogy a mit cselekedni akarok, azt gyilkosságnak kell neveznem, bár áldozatnak véltem - én láttam a kendot! Desdemona. Úgy lelte valahol! és soha sem adtam neki, hívasd ide, hogy vallja ki az igazat. Othello. O vallott. Desdemona. Mit, férjem? Othello. Hogy veled - - - társalkodott. Desdemona. Hogy? nem engedett módon? Othello. Igen. Desdemona. Azt nem mondhatja. Othello. Nem, szája néma, a derék Jágora volt bizva. Desdemona. Félelmem világosodik, hogy o meghalt. Othello. Ha minden hajszála egy élet volna is, iszonyú haragom mind elirtaná. Zajtay. Az átkozott pogány már azt is megölte. Desdemona. O elárultatott, ah! s én elvesztem. Zajtay. Még nem. Othello. Böcstelen, siratod ön szemeim elott! Desdemona. Uzz el magadtól férjem, csak meg ne ölj! Othello. El veled böcstelen! Desdemona. Ölj meg holnap, az éjjel élni hagyj; élni. Othello. Hah! vonakodol? Desdemona. Csak fél óráig. Othello. Az elhatározottat nem lehet gátolni. Desdemona. Csak míg imádkozom. Othello. Már késo! (Megragadja Desdemonát, s meg akarja fojtani. Zajtay ekkor hirtelen a színpadra ugrik, s kardot rántván a szerecsenre rohan). Zajtay. Dühös pogány, ne bántsd: o ártatlan. Gazsi (az orchestrumban). Notárius uram! az Istenért, mit csinál? Othello (ijedve elbocsátja Desdemonát, Zajtayhoz). Lóduljon az úr, hiszen ezen asszonynak meg kell halni. Zajtay. Nem kell meghalnia! Tudom én, mi az igazság, én censuratus advocatus vagyok, és notárius. Gazsi (a szinre ugrik, s Zajtayt karon fogva). Notárius uram, jojjön, hisz' ez asszonynak semmi baja sem lesz. Zajtay. Dehogy nem lesz! hiszen ez a dühös szerecsen most is azt állítja, hogy meg kell neki halni. O ártatlan; ha bunösnek tartja, indítson pört ellene ex titulo adulterii. Othello. Uram! ez csak játék. Zajtay. A mennyko üsse az ilyen játékot, hol egy dühös szerecsen, egy ártatlan magyar menyecskét meg akar fojtani. Gazsi. Hagyja, hogy folytassák, menjünk. Zajtay. Én magistratualis persona vagyok, nem engedhetek szemem elott gyilkosságot. Örüljön ezen sátán képu szerecsen, hogy ilyen szép fehér asszony oly híven szereti, s becsülje meg. Othello. Már itt jönnek az orök. Nyolczadik jelenet. _Elobbiek. Rendezo. Színházorök._ Rendezo. Uram, önök a közcsendet háboríták illetlen viseletökkel, azért tessék a rendoröket követni! Gazsi. Mit rendoröket! Nekem semmi közöm a renddel s oreivel, én nemes ember vagyok, és jurátus. Zajtay. Kérem barátom, a felsobbségnek nem szabad ellenszegülni. Rendezo. Kövessék az urak, míg szép szóval kérem. Gazsi. Mit, szép szóval? Hát máskép is merne az úr szólani? Lánczos lobogós, tüstént takarodjék, különben... Rendezo. Orök, vigyétek el ezen urakat. Gazsi. Ezer diploma! engem elvinni? Hadd czensuráljam meg koponyátokat! (Emelt csákánynyal rájok rohan, s elfutnak mind, csak Gazsi és Zajtay marad.) Zajtay. Az Istenért! mit csinált, hisz ez vétkes oppositio. Gazsi. Csak nem fogattatom el magamat ennyi becsületes ember elott (a publikumra mutat). Hejh még itt is leskelodik valaki. (A színfalhoz ugrik.) Takarodjatok! Zajtay. Moderálja magát uram öcsém. Gazsi. Én moderálni, most, midon vitézségem kituntetésére alkalom akadt? Úgy is mióta a magyar ifjúság olyan átkozottan muvelodik, alig van esztendonkint is egy becsületes verekedés Pesten. Notárius uram, most mi játszunk komédiát! Zajtay. De én jobban szeretnék akár hol lenni, csak itt nem. Gazsi. S ez még itt ólálkodik, mint egy pohos ürge. Nem lódulsz? (Csákányával a sugóra üt.) Kotródik már. Hát notárius uram hol is játszik ez a darab? Zajtay. Cyprus szigetén, hol az a jó bor terem. Gazsi (a sugólyukra ül). No hát már most mi vagyunk az urak Cyprus szigetén, s annál inkább, mivel ott jó bor terem. Két itcze cyprusit! Zajtay. Ott talán nem mérik itcze számra a bort? Gazsi. Nem bánom, hát két pintet. Zajtay. Öcsém uram inkább iparkodjunk haza! Gazsi. Nem, a szomorújátékot megzavartuk, most hát nekünk kell komédiát játszani, majd meglátja, hogy fog mindjárt tapsolni a galléria. Zajtay. Menjünk haza! már lábom is úgy megmeredt a hosszas állástól. Gazsi. Hát feküdjék le, hiszen ott van az ágy! De még sem hozzák azt a bort. (Fölkel.) Ugyan átkozott lusta kelnerek lehetnek Cyprus szigetén, Pestre kellene oket hozni a Zrinyibe, majd moresre tanítanám ott! Vígan notárius uram! (Zajtayt átöleli, történetbol egy sülyesztore állnak) Zajtay. Ni, ni! ez a deszka alattunk ki van vágva. Gazsi. Nem tesz az semmit. Zajtay. De már ingani is kezd. (Sülyednek.) Seregek-ura, a föld elnyel! Gazsi. Ne féljen. Zajtay. A pokolba sülyedünk, vagy szerecsenországba. Oh, átkozott komédiás nép! (Elsülyednek; a föld alól). Micsoda átkozott sötétség, legalább is Limbusban vagyunk, a pokol tornáczában. Jaj, jaj - mi lesz a janitorságból? (Kiabálása elhangzik.) Rendezo (föllép). Ereszszék már le azt a kortinát! (A kárpit leesik. Zajtay s Gazsi a sugó-lyukon kidugják fejöket s énekelnek). Zajtay. Föld alá jutottunk, Jaj nekünk, Pokolba hullottunk, Elveszünk. Gazsi. Ne féljen, az ördög El nem visz. Nincs már a színházban Többé víz. Zajtay. Jaj de félek, hogy még Bezárnak. Gazsi. Ne féljen már többé Nem bántnak. Zajtay. Hát hogyan menekszünk? Gazsi. Jojjön ki. (Kibuj.) Zajtay (kibuj). Itt vagyok! Hol lehet Elmenni? Mindketten. A földön vagyunk mi Ismét hát, Ki látott ily bolond Komédiát? Gazsi. Notárius uram! ideje haza menni, már a kortinát is leeresztették. Zajtay. Hát merre menjünk? Gazsi. A merre jöttünk. (Lemegy az orchestrumba.) Zajtay. Én bocsánatot kérek a tekintetes közönségtol, de biz Isten mindent az igazságért tettem. (Mennek az orchestrumba; a kárpit felgördul.) VÁLTOZÁS. (Vendégfogadó.) Kilenczedik jelenet. _Fogadós. Pinczérek._ Fogadós. Siessetek, tartsatok készen mindent! a magyar theátrumnak alkalmasint vége már, mindjárt itt lesznek vendégink. Csak fürgén, szaporán; mert ha az ételeket hamar hozzátok, a rossz is elkél, ha késtek, a jó sem tetszik. Pinczér. Ha 24 krajczárost kérnek, melyik borból adjunk? Fogadós. A 24 krajczárosból. Pinczér. De már elfogyott. Fogadós. Hát öntsetek vizet a 30 krajczáros közé. Pinczér. Hiszen azt már fogadós úr megkeresztelte, ha még többet vizezzük, ingyen sem iszszák meg. Fogadós. Hallgass filkó! Ha valaki panaszkodik, mondd: hogy az árvíz rontotta meg. Pinczér (félre). A mi urunk pinczéjében örökös árvíz van. Fogadós. Hah! már jönnek vendégink. Gazsi (kívül). Tessék notárius uram! tessék! az elsoség a vendéget illeti. Többiek (kívül). Tessék, tessék! Tizedik jelenet. _Zajtay. Gazsi. Halmi. Kecsei. Édes. Keserü. Savi. Pazardy. Elobbiek._ Zajtay. Csak ne czeremoniázzanak, uram öcsém. Halmi. Foglaljon helyet! Veszedelmes utazására tudom jól fog esni a nyugalmas vacsora. Zajtay. Magam is úgy hiszem. (Leülnek.) Gazsi. Kellner, egy portio roszprádlit foghagymával, s egy itcze steinbruchit! Kecsei. Kérem az Istenért ne hozasson foghagymást, nem szabad azt szagolnom! én homoeopathice élek. Gazsi. Tatár hordja el homoeopathiádat! foghagyma, meg a jó paprikás gulyáshus - az a magyar homoeopathia! Zajtay. Mi az a homoeopathia? Keserü. Az új gyógyítási mód! ármányos historia pedig, mely szerint az orvosságot nem kell bevenni, csak ránézni, s az ember meggyógyul. Zajtay. Ezt egy új Hypokrates találhatá fel. Pazardi. De együnk (parancsolnak a pinczérnek). Tessék választani notárius uramnak. Zajtay (az ételjegyzéket olvassa). Miféle csodaétkek ezek? Mintha Belzebub konyháján fozték volna: «olló leves», már ki a manóban hallott valaha olló levest, vagy Pesten az ollóból is tudnak talán levet csavarni. Talán szabó ezen korcsmáros? Kecsei. Hiszen az ollio-leves; franczia vagy angol étel, igen jó. Zajtay. Ha franczia vagy angol, úgy nem kell. Nem békülne meg gyomrommal, mert az peleskei magyar gyomor. - «Sonka áspissal», hát ez mi az ördög? Hát uraim itt még az áspis kigyót is megfozik? de megyek én innen. (Fölkel.) Halmi. Ne ijedjen meg notárius uram, ez sonka aspikkal, aspik, egy neme a kocsonyának, de finomabb, nóblabb. Zajtay. Ha nóbelabb úgy ez sem kell. - No ez már szörnyuség; nem gondoltam, hogy még borju is lehessen kotlós. Kecsei. Mit beszél notárius uram? Zajtay. Hiszen itt van írva: «borju kotlós». Kecsei. Ez borju kotlet. Zajtay. Hát a mennyko üsse meg, talán itt hátul okosabb ételek vannak. - «Lencse-torta», no ezt a tortát talán a nagyböjtben találták fel. Keserü. Az linczi torta, czukros sütemény. Zajtay. Most jo még az igazi: «velenczei arszénás Ausztria», egy egész ország, no a ki megenné, annak meg kell gebedni, ha vasgyomra van is. Pazardi. Nem jól olvasta! velenczei arzenál austriga. Halmi. Ez tengeri kagyló, mely a velenczei arzenál mellett fogatik. Mindjárt meglátja notárius uram. Pinczér, ezen urnak austrigát. Hát notárius uram, hogy tetszett az opera? Zajtay. Se hogy se biz' az. Én részemrol nem vagyok barátja annak az örökös kornyikálásnak. Azután már ki is gondolhatna olyan jurisdictiót, olyan törvényszéket, mely muzsikaszónál és énekelve hozzon sententiát. - Valóban mondhatom szép magyar város ez a Pest, alig vagyok itt, s már is mit kelle látnom. A magyar színházban velenczei szerecsent játszanak, és a fogadóban velenczei ausztrigát esznek, mintha jobb nem volna a szalontai pecsenye, vagy a karánsebesi csiga; de ad vocem velenczei! mondják meg, uraim, hogy lehetett szerelmes az a szép Desdemona, mert ugyan átkozottan szép volt ám, abba az ördögarczú szerecsenbe? Halmi. De gustibus non est disputandum - de itt már az austriga, tessék. (A pinczér az austrigát Zajtay elébe teszi.) Zajtay (nézegeti). Ez valóban csodaállat, hogy is kell enni (bele harap). Lánczos adtát, hiszen ez keményebb, mint a ko. Gazsi. Úgy kell notárius uram, miért hozat olyan exoticus portékát. Kecsei. Így kell azt enni, nézze, notárius uram. (Mutatja, hogy kell enni.) Zajtay. No csak egye meg öcsém uram, de nekem nem kell. Tizenegyedik jelenet. _Elobbiek. Sándor._ Sándor. Jó estét, barátim! Mind. Hozott Isten! Gazsi. Épen jókor. Sándor. Mit látok? Uram atyám! (Ölelés.) Isten hozta. Zajtay. Én vagyok, rossz fiú, hol jársz ilyen késon? Sándor. A színházból jövök. Zajtay. Hiszen a játék rég elvégzodött. Sándor. Épen most. Zajtay. Hazudsz, hisz én is ott voltam - nem láttál? Gazsi. Még pedig Othellót majd agyon vertük. Sándor. Hát uram atyám a magyar színházban volt? Zajtay. S te a németben? Sándor. Ott. Zajtay. S miért nem a magyarban? Halmi. Mert az úrfi szerelmes. Zajtay. S a ki szerelmes, annak német theátrumba kell járni? Kecsei. Igen, mert a kedves is oda jár. Zajtay. És te elfajult nemzetség, hogy birsz olyan lyányba szerelmes lenni, ki csak a német színházba jár - vedd inkább rá, hogy a magyarba járjon. Kecsei. Hisz a ki nobel ember, annak többet kell a német theátrumba járni, mint a magyarba. Zajtay. S az úr is azt teszi? Kecsei. Nobel ember létemre azt kell tennem. Sándor. Hát még nem is ismeri ot uram atyám? hiszen ez igen nevezetes ember, Kecsei Péter, Chevalier d'industrie. Zajtay. Mit tesz az? Sándor. Iparlovag. Kecsei. Sándor pajtás, téged ismét elért a humorizálás. Zajtay. Mit tesz az, humorizálni? Pazardi. Humorizálni annyit tesz, mint humorral írni. Zajtay. Humorral írni? Hiszen tenta is humor, hát a ki tentával ír, az humorizál? Sándor. Uram atyám! Kérdezze inkább tole, mi az obligatio, záloglevél, zálogház-czédula, azt practice is meg tudná mutatni. Pazardi. Hallgass már, hiszen ez Beleidigung. Sándor. Na hisz én híres embert akarok beloled tenni. Pazardi. Úgy van, úgy - ganz natürlich! Beleidigung. Sándor. No látja, uram atyám, milyen kölcsönzo genie, még magyar beszédbe is német szavakat vesz kölcsön. Zajtay. Pedig a szuz magyar nyelvet megkimélhetné afféle kölcsönzésektol, mert annak rendszerint a hallgató füle fizeti kamatját. Pazardi. De ha - ha - nincsenek, ha nem tudok magyar szavakat - ich kann ja nicht dafür. Zajtay. Az nem a magyar nyelv hibája, hanem az úré, a helyett, hogy annyit foglalkoznék obligátiókkal, olvasott volna magyar könyveket. - De igaz, én még sem tudom, mi az a humor. Sándor. A humor, atyus, egy bizonyos vídám irásmód; a humor az írásban az, mi a komédiában a bajazzo, ki ügyetlenül kiparódiázza azt, mit a muvészek a kötélen és lovakon véghez visznek. Leginkább háromféle, t. i. angol, német és magyar humor. Az angol humor végtelen, és mély mint a tenger, s néha olyan keserü is, benne a gondolatok mint gyöngyök vagy mint roppant nagyságú állatok uszkálnak, rendszerint csöndes, de ha szélvész ragadja meg, óriási habokkal ostorozza a világot. A német humor pompásan ered, mint a Rajna, szirtekrol omlik, viruló partok között foly; de benne a gondolatok már galóczák és pisztrángok, vagy épen nehéz harcsák és pontyok, végtére az egész iszap között enyészik el; a magyar humor pedig - Gazsi. A magyar humor az a magyar bor. Sándor. Az igaz; itt-ott már nemesen pezsgni kezd, mint a székelyhidi - de része még egy alföldi mocsár, mely rothadó gozeivel vesztegeti a levegot s belole csak kuruttyolás hallik. Hohó, de már közel az éjfél, mennem kell. (Halmit és Savit félrehuzza.) Barátim! vezessétek atyámat haza, nekem éjfélkor rendezvousm van, mennem kell. Halmi. Kivel? Savi. Talán a gazdag serfozo Fannival? Sándor. Ne kérdezzetek, csak menjetek. Halmi. Bizonyosan Fanni. Bajtárs! még Hausherr lesz beloled a Dorottya-utczában. Savi. Hogy jutottál ahhoz a lyányhoz? Sándor. Hja barátim! vitz, vitz, csak vitz kell, és minden megy; csak siessetek. Halmi. Notárius uram, most menjünk a kávéházba, egy pohár punschot inni. Sándor. Igen, igen, uram atyám, a punsch használni fog fáradságának; én haza megyek készülni, mert holnap censurát adok. Zajtay. No fiam, csak igyekezzél, hogy præclarumot kapj. Sándor. Præclarumot, minden esetre. Hiszen az a vitz a censurában, a præclarum. Savi. Holnap este ismét a magyar színházba megyünk, Normát adják. Zajtay. Normalistákat játszanak? Savi. Dehogy, daljáték az, a halhatlan Bellinitol. Zajtay. De már azt csak megnézem. Gazsi. Hát menjünk punschozni. Mind. Menjünk! (El.) VÁLTOZÁS. (Hopfen pinczéje.) Tizenkettedik jelenet. _Sebestyén. Nina._ Sebestyén. Itt vagyok, édes babám, mit parancsolsz? Nina. Elkészítettél-e mindent? Sebestyén. Meg van a mint kívántad; négy izmos legény egy füttyre itt terem. Nina. Ezért három héttel hamarább lesz a lakodalom. Sebestyén. Ez által magadat jobban jutalmazod, mint engem; de hogy is kérdezhetsz: teljesítém-e kivánatodat? vagy nem tudod, mily forrón szeretlek, forróbban mint a legforróbb sör, hiszen te vagy életem komlója, kitol szívem feldagad, mint élesztotol a kalács, (megöleli,) lásd oly híven símulok hozzád, mint a komló rudjához. Nina. Csak nem tartasz komló-rudnak! Sebestyén. Az Istenért nem! én vad komló vagyok s te a kedves kis rózsabokor, kit átkarolok. Nina. Csak összetépne a tövis. Sebestyén. S te ily rosszat kívánhatsz szerelmesednek, kinek szíve katlanában csak szerelem fo irántad? Nina. Pincze mélyén szerelem, Ez hamis gerjedelem. Sebestyén. Pincze úgy is kebelem, S benne bor a szerelem. Nina. Serfozo vagy! Szerelmed Így tehát bor nem lehet. Sebestyén. Higyed, hordó a szívem, Abban orzöm azt híven. Nina. Porhadékony dongája Ám ez a nagy hibája. Sebestyén. Semmi sem foly belole, Ész az abroncs körule. Nina. Héjh abroncsnak gyönge ez, Szerte könnyen repedez. Sebestyén. Szerelmem forrásban van, Tán az abroncs lepattan. Együtt. Hadd repedjen, nem bánom, Csak te légy hu barátom, Mert ha egymást szeretjük, A világot nevetjük. Tizenharmadik jelenet. _Elobbiek. Sándor._ Sándor. Ki operázgat itt? Nina. Isten hozta az úrfit. Sándor. Itt van kisasszonyod? Nina. Nincs, de ezen levelet küldi. (Sándor olvassa.) Nina. Lépteket hallok. Sebestyén. Én is - úrfi, bújjunk el. (A gyertyát eloltja s a hordók mellé bújnak.) Tizennegyedik jelenet. _Elobbiek. Tóti Dorka_ (jo gyertyával). Késobb _négy legény_. Dorka. Ez hát a rendelkezés helye; no hiszen notárius úrfi, csak várjon, majd adok én kelmednek gazdag kisasszonyt; a milyen igaz, hogy apám vasas német volt, már négy izmos legényt rendeltem, mihelyt bejo az úrfi, megragadják, s a ténsúrhoz viszik fel. (Körülnéz.) Hová rejtsem magamat? Legjobb lesz ebbe az üres hordóba. (Eloltja a gyertyát s egy oldalon álló hordóba búj. Sebestyén csattant tenyerével, négy legény lejo gyertyával. Sándor, Nina elolépnek). Sebestyén. Itt vagytok? Hamar a dologhoz; legelobb is ezen hordót fenekeljétek be. (Legények a hordóhoz állanak.) Dorka. Ereszszenek ki, hiszen én vagyok itten, a szakácsné. Sebestyén. Mi dolga lenne itt a szakácsnénak? hoztatok-e forró vizet? Egy legény. Legalább is két akót, még most is párolg, olyan forró. Sebestyén. Töltsétek hamar a hordóba, s forrázzátok ki jól. Dorka. Az egekre, mit gondolnak, csak nem akarnak leforrázni, mint egy vén tyúkot. Nina. Nem mint egy vén tyúkot, csak mint egy leselkedo vén asszonyt. Dorka. Esküszöm, hogy életemben soha sem leselkedem többé, csak ereszszenek ki. Sándor. Nincs kegyelem! meg kell fúlnod. Sebestyén. Csak hamar forrázzátok. Dorka. Ha semmi sem használ, hát sötétség királynéja segítsd hívedet! (Mennydörgés, villámlás.) Tizenötödik jelenet. _Sötétség királynéja, négy szellemmel_ (megjelenik a föld alól). _Elobbiek_. Királyné. Mit kivánsz vakmero? Dorka. Szabadíts meg, hatalmas királyné! Királyné. Már késo, harmadik próbád sem sült el, büntetést érdemelsz. Vigyétek ot a szent Gellért hegyére, tüstént tartok itéletet fölötte. (Szellemek a hordót elviszik.) Dorka. Jaj nekem! Királyné (Sándorhoz). Te pedig, ifjú, menj és mond meg apádnak, hogy ellenségétol, Tóti Dorka géczi boszorkánytól, ki eddig útjában üldözé, már ne féljen, mert az hatalmam alá került. (Elsulyed.) Sándor. Álom-e ez? Nem gondolám, hogy apám még boszorkányokkal is viszonyokban van, még notárius lesz a sz. Gellért hegyén. De ezt a boszorkányt hordóba zárni valóban serfozoi vitz volt. Eh, mit, ne gondoljunk vele, holnap censurát adok, aztán még csak Fannim keze kell, s boldog ember vagyok. (Gyorsan el.) Tizenhatodik jelenet. _Sebestyén. Nina_ (jönnek). Azután _vendégek_. Sebestyén. Mi lárma ez, az egész ház felzúdult, a vendégek lerohannak a sörházból. Mind. Mi lárma ez? Mi történt? Sebestyén. Leskelodött a boszorkány, Elragadta most a sátán, A pokolba vitte el. Nina. Jól esett a rút banyának, Már nem árthat a világnak, Mert a sátán vitte el. Kar. Mily csodák ezek már? Itt tehát az ördög jár, Karja, lába tuz Vén anyókat uz; Jól esett a vén banyának Már nem árthat a világnak, Mert a sátán vitte el. MÁSODIK FELVONÁS. (Kávéház. Este, gyertyák és lámpások égnek.) Elso jelenet. _Hopfen. Braun. Schwartz. Roth_ (belépnek s asztalhoz ülnek). _Kávés. Pinczérek._ Kávés. Alázatos szolgájok, nagyon örvendek, hogy még ily késon is van szerencsém. Braun. Magam is csodálkozom, hogy Hopfen úr ilyenkor még kávéházba jo, eddig ez nem volt szokása. Hopfen. Jaj uraim, engem nagy baj ért, csak képzeljék, éjfél elott nem merek haza menni, mert házamban kisértet jár. Mind. Kisértet? Hopfen. Bámulnak úgy-e? de nem bámulok én, hanem a hideg ráz össze, ha meggondolom, s még pedig csak képzeljék, a pinczémben jár. Schwartz. A pinczéjében? No ez bizonyosan olyannak a lelke, ki sörétol halt meg. Hopfen. Jaj, én is azt gondoltam, s azért félek, hogy a sörpinczébol majd a sörfozore jo, s azért maradok éjfélig a kávéházban. Kávés. Így bárcsak egész Pestet kínoznák a kisértetek. Roth. De Hopfen uram! tévedés lesz az, hogy lehetne kisértet? Hopfen. Kételkedjék csak, de tudom, nem merne most a pinczémbe menni. Roth. Azt nem, mert már ideje, hogy haza menjünk. Braun. Jó éjtszakát, menjünk. Hopfen. Maradjanak még kevés ideig. Schwartz. Nem lehet - jó éjtszakát! Mind. Jó éjtszakát. (Elmennek.) Hopfen. Csakugyan egyedul maradunk. Ugyan kávés uram, üljön ide mellém! Kávés. Mindjárt lesznek vendégeim, egy sereg ifjú ma estére punschot rendelt nálam; a magyar színházból ide jonek. Hopfen. Az jó - ezek sokáig itt maradnak, s így elmulathatom magamat. Kávés. Már talán jönnek is. (Kívülrol hallatszik Norma 2-ik felvonásából a druidák kardala.) Hopfen. Vígan jönnek. Második jelenet. _Zajtay. Gazsi. Keseru. Sándor. Savi. Kecsei. Halmi. Pazardi. Édes. Elobbiek._ Gazsi. Készen a punsch? Hah, sörfozo uram itt van? Nagy katlanát ide kölcsönözhette volna punschot fozni. Hopfen. Hozta Isten az urakat. (Félre.) Átkozott eset, a lyányom szeretoje is köztök van. Sándor. Üljünk ide, hamar punschot. Kávés. Mindjárt itt lesz. (Leülnek Hopfen asztalával ellenkezo oldalon.) Halmi. Hát notárius uram, hogy tetszett az opera? Zajtay. Sehogy sem biz' az; én részemrol nem vagyok barátja annak az örökös kornyikálásnak, mibol az ember egy szót sem ért; s már ki az ördög hinné azt, ha valakit meg akarnak égetni, hogy az még elobb énekeljen. Kecsei. Hogyan? nem bájolta el notárius uramat ez a felséges opera? (Énekel.) «Kit elfeledtél, kit megvetettél.» (Punschot hoznak.) Zajtay. Aztán ha mégis becsületesen énekeltek volna, de az a Norma oly rosszúl danolt, hogy majd mindent újra kellett neki énekelnie, mint a normalista gyermek, ha leczkéjét rosszúl tudja. Édes. Hiszen épen azért kellett ismételnie, mivel nagyon jól énekelt. Zajtay. Aztán nem is ment annak rendje szerint; csakhogy hamarább készen legyenek, ketten-hárman is énekeltek egyszerre, sot néha húszan - harminczan is összevisítottak. Kecsei. Annak úgy kellett lenni. (Hopfen, ki azalatt elaludt, hortyog.) Kecsei. Hah, itt is fürészel valaki egy melodiát az álomjáróból. Keserü. Sándor, ipád urad elaludt. Halmi. Hejh, ha most eloltanánk minden lámpást s egyedül hagynók itt, ugyan megszeppenne. Sándor. Ejnye, talán javamra tehetnék valamit. Halmi. Oltsunk el minden világot, még a milyen ostoba, majd vaknak hiszi magát. Sándor. Bajtárs, ez arany gondolat! - Mi itt lármát ütünk, mintha biliárdoznánk és kártyáznánk, s ha fölébredvén, a sötétségben elbámúl, elhitetjük vele, hogy süru hályog borítja mind a két szemét. Vitz, barátom, vitz! Édes. De már boldogulnod kell, mert ismét a vitzrol beszélsz. Halmi. De most az egyszer a vitz tolem származik. Sándor. Ne dicsekedjél vele, a vitz egyedül nem elég, hanem vitz és diploma kell a világon. Hanem tudod mit? Te szemorvosnak adod ki magadat, ki egyenesen Angliából jött, s azon föltétel alatt meggyógyítod Hopfent, ha lyányát nekem adja. Halmi. Bravo! Zajtay. De fiam, ez impostura! Sándor. Nem az, édes atyám; csak rá akarjuk a vén zsugorit szedni; miért akarja lyányát külföldinek adni, és nem nekem? Ez csupa hazafiság, hogy pénze az országban maradjon. Zajtay. Ugy már helybenhagyom. Sándor. Hát frissen, dologhoz! (Kávéshoz.) Ha az úr szövetségesünk lesz, meg nem bánja. Kávés. Szívesen. Sándor. Hát zárasson be ajtót, ablakot, s oltassa el a lámpásokat. Halmi. Én majd billiárdozom, marqueur, olvass! Keserü. Majd ketten tarokkozunk. Kecsei. Én Pazardival whistezek. Sándor. Igaz, hiszen az nobel játék. Gazsi. Én meg ferblizek. Savi. Én shakkozom. Zajtay. S én csak nézni fogom a dolgot. (Ezalatt a szin besötétült. Édes billiárdozik, labdákkal csörömpöl, marqueur olvas, a többiek olyan lármát csinálnak, mintha kártyáznának. Sándor, Halmi és Zajtay állnak). Sándor. Bravo, ez fölséges tripla volt. Mind. Bravo! bravo! (Hopfen a lármára fölébred s tapogatózva föláll.) Gazsi. Öt garas vizi. Keserü. Tuletroa, pagát ultimo. Marqueur. Vier und zwanzig, achtzehn. Kecsei. Ha most nem csinálok schlemet, hát soha sem. Savi. Shakk a királynak. Hopfen. Istenem! Én nem látok semmit, kellner, gyertyát hamar, gyertyát! Kávés. Gyertyát? Hisz' itt ég a szeme elott az asztalon. Hopfen. Hol? Én nem látom, az egész kávéház olyan sötét. Kávés. Hogy lenne sötét az én kávéházam? nem hallja a vendégeket minden felé játszani? Ime itt a gyertya. (Kezébe ad egy elaludt gyertyát.) No lássa, oly közel tartja szájához, hogy lehelletével eloltotta. Hopfen. Érzem is a füst szagát, de azért nem látok semmit. Kávés. Talán a szemének van baja? Hagyja csak látnom. - Az Istenért, szeme oly homályos, mintha fekete posztóval lenne borítva. Hopfen. Az Istenért, csak nem vakultam meg? Kávés. Azt mindjárt meglátjuk. Itt van egy londoni szemorvos, tegnap érkezett; o azért jött úgy is, hogy szemünkrol leszedje a hályogot. - Mister Krokbrok! Halmi. Mit kivánnak? Kávés. Ez az úr hirtelen elveszté látását, vizsgálja meg. Halmi. Boldogtalan! az úr szemét a legsurubb hályog lepte el. Hopfen. Jaj az egekre, hát megvakultam? - Megüt a guta! Halmi. Tökéletesen. Hopfen. Jaj megvakultam! Mind. Hopfen úr megvakult. Kar. Hopfen urnak a két szeme Zavarosabb lett, mint sere, Megvakult jaj a szegény! Rég sötét volt már fejében, Mostan éj lett a szemében, Boldogtalan vén legény. Hopfen. Hát vaksággal átkozott balsors engemet! Jaj miképen fozetem ezután sörömet? Zajtay. Míg láthatott, nem akart napvilágnál látni; Majd most megtanulhat ám sötétben bujkálni, Kar. Szánjuk, szánjuk, mind hiában, Nem segíthetjük bajában, Boldogsága már elmult. Felmegy majd a bornak ára, Elvész a sör valahára, A serfozo megvakult. Hopfen. Doktor uram, angyali doktor uram! segítsen rajtam, gazdagon hálálom meg, én dús ember vagyok. Halmi. Még most hamarjában lehetne segíteni, de fél óra mulva már késo. Hopfen. Kérem hát segitsen, s kérjen akármit. Sándor. Doktor úr! Én az úrnak életét mentém meg; most meghálálhatja, hogy a Dunából életveszélylyel huztam ki. Halmi. Szívesen - de - hogy? Sándor. Hopfen urnak egy lyánya van, én halálosan szeretem; de Hopfen úr nem akarja nekem adni; ne gyógyítsa meg, míg lyányát nekem nem adja. Halmi. Hallotta az úr megmentom kérését? hamar adja neki lyányát. Különben vak marad. Hopfen. Az lehetetlen! Inkább más doktorhoz megyek. Halmi. Hová? Most éjtszaka hol lelne doktort oly hamar, mint szükséges, mert egy kis félóra mulva már késo a segítség. - Hát adja-e lyányát? Hopfen. Istenem, mit csináljak? Ugyan ki is voltakép az úr? Sándor. Hiszen ismer, én Zajtay Sándor vagyok. Hopfen. Zajtay Sándor? Álljon el kérésétol, nem teljesíthetem, lyányom volegénye már megérkezett. Sándor. Küldje vissza, én el nem állok. Hopfen. Hát az úrnak adom lyányomat. (Félre.) Hiszen nem kell szavamat tartanom. Sándor. Köszönöm. De megengedjen, puszta szónak nem hiszek; önnek kezeskedni kell valamivel. Halmi (titkon a kávéshoz). Hozzon egy kis szappanyos vizet és vásznot. Hopfen (félre). Átkozom! nem is hisz. - De mivel kezeskedjem? Sándor. Önnél van még azon 100,000 pengo forintos váltólevél, melyet ma este adtam át princzipálisomtól? Hopfen. Itt a pugillárisomban van. Sándor. Adja ide azt kezességül. Hopfen. Jaj az nem lehet. Halmi. Hát vak marad. Az ido halad. Hopfen. A-az Istenért, hát itt van. (Átadja.) Sándor (titkon Édeshez). Menj az oldalszobába, írd meg a házassági egyezést, de siess. Édes. Tüstént meglesz. (El.) Halmi. Úgy kell. Most mindjárt meggyógyítom, üljön le, (vizes rongyokat rak szemére s vastagon beköti), csak legyen nyugodt. Sándor (kávéshoz titkon). Gyujtsák meg a lámpásokat. (Megtörténik.) Hopfen. Doktor uram, de valóban meggyógyulok-e? Halmi. Kevés perczek mulva. Hopfen. De átkozottul csípi szememet az orvosság! Halmi. Annál nagyobb lesz sikere. (Félre.) Operál a szappanyos víz. Zajtay. Ezt ugyan rászedték öcsém uraimék, de megérdemli; miért akarja magyar lyányát és pénzét idegennek adni. Hopfen. Hát vejem uram, mivel már vejem uram lesz, csak legalább azt az egyet mondja meg, nemes ember-e? Sándor. Valóságos régi törzsökös nemes - nagy-zajtay Zajtay Sándor. Zajtay. Nemeslevelünket is megmutathatom, felhoztam magammal, még II-ik András adta a szent földön. Hopfen. Hát legalább régi famillia! Halmi. Alkalmasint meggyógyult már szeme. (Leveszi a kendot.) Lát-e? Hopfen. Há-há-hála Istennek! Sándor. Hát mikor lesz a kézfogó? Hopfen (félre). Már emlékeztet. - Nem bánom, hát holnap, úgy is holnapra van rendelve, de persze más volegénynyel, lyányom már a Svábhegyen van, ott ünnepeljük. Sándor. A hajnal engem ott talál. Édes. Itt a házassági egyezés, tessék aláírni. Hopfen. Már ez is készen van? (Aláírja.) Édes. Én és Keserü barátom tanuk vagyunk. (Aláírják.) Jó éjtszakát! (Elmennek.) VÁLTOZÁS. (Szoba a Svábhegyen). Harmadik jelenet. _Fanni. Nina. Lyányok._ Elso lyány. Édes barátném, kimondhatatlanul örvendünk szerencséden, te férjhez mégy. Második lyány. Igen, férjhez megy, atyád eljegyzésed ünnepére hítt meg. Fanni. Így hiában jöttél, mert én férjhez nem megyek. Többen. Mit? nem mégysz férjhez? Nina. Úgy van, úgy - mi férjhez nem megyünk. Harmadik lyány. De miért nem? Fanni. Mert nem akarok. Nina. Úgy van, úgy, mi nem akarunk férjhez menni. Fanni. Csak halljátok: atyám volegényt hozatott, nem tudom micsoda országból, kit én soha nem is láttam, s erovel ahhoz akar adni! Mind. Ez már nagy baj! Nina. Mi nem fogadunk el ilyen ismeretlen volegényeket. Elso lyány. Azt nem is lehet kivánni. Nina. Nem kell nekünk a szegény, Jone bár a volegény Mexikóbul. Kar. Rá sem kell tekinteni, Vissza kell ot küldeni Az ajtóbul. Nina. Itt meg nem nézzük a jámbort, Tartsa máshol o a tort S lakodalmát. Kar. Hahaha! nevetünk Rajta. Érzi o nemünk Nagy hatalmát. Negyedik jelenet. _Hermann. Elobbiek._ Nina. Nem kell nekünk a szegény, Jone bár a volegény Mexikóbul. Kar. Rá sem kell tekinteni, stb. stb. Hermann (félre). Ezek talán rám czéloznak - megköszönném. (Fenn.) Legalázatosabb szolgájok! - Valóban meglep ezen bájos gyülekezet. Fanni. Kihez van szerencsénk? Hermann. Én szeretetre méltó jegyesemet, a szép Fanni kisasszonyt keresem. Nina. O nincs itt, betegen fekszik a városban. Hermann. Betegen? Nina. Igen, betegen, mert meghallván, hogy az úrhoz kell neki feleségül menni, bújában inlázba esett. Érti. (Mind fennhangon nevetve el.) Ötödik jelenet. _Hermann_. Késobb _Sándor_. Hermann. Mi volt ez? Engem így fogadni. Ez valóságos kosár, még pedig igen értheto. - A mennyko üssön belé, ha ezen nagy útat mennyasszonyomért hiában tettem, s ha szégyennel kell visszatérnem. Sándor. Kérem, nincs itt Fanni kisasszony? Hermann. Nincs, hiszen o a városban betegen fekszik, inlázban. Sándor. Beteg a manót, o itt van a Svábhegyen, egészségesen, de búsan, hanem mindjárt felvidítom én. Hermann. De ha mondom, hogy beteg, nekem csak tudnom kell, én volegénye vagyok. Sándor. Hahaha! volegénye? De hiszen hegedült arról szent Dávid. - Adieu, édes ex-volegény uram! alázatos szolgája. (El.) VÁLTOZÁS. (Levélszin a Svábhegyen, a színpadon muzsika.) Hatodik jelenet. _Édes. Keserü. Savi. Kecsei. Pazardy. Halmi. Asszonyok. s férfiak_ (tánczolnak; a táncz után) _Fanni. Sándor. Nina_ (jonnek). Fanni. Édes Sándorom! s igaz a mit mond? Alig merem hinni. Sándor. Olyan igaz, mint boldog vagyok. Itt a házassági egyezés atyjától aláírva. Fanni. Hát így boldog vagyok. Nina. Uraim, és asszonyaim, örömmel jelentem, hogy lakodalom lesz. Mind. Lakodalom lesz. Nina. Igen, lakodalom, csakhogy más volegénynyel. Hetedik jelenet. _Hermann. Hopfen. Zajtay. Gazsi. Sebestyén. Elobbiek._ Zajtay. Fiam, hol van szép menyasszonyod? Sándor. Itt, édes atyám, angyal úgy-e? Zajtay. Még az angyaloknak is angyala. Hopfen. Már mondám az úrnak, lyányom mást szeret. Hermann. De a nagy úti költség. Sándor. Ha egyéb baja nincs, azt megtérítjük - Zajtay (Gazsihoz). Hát az úr nem házasodik meg? Gazsi. Nem én! Egyszer volt eszemben, de a víz, mely nekem oly nagy ellenségem, elvitte mátkámat. Hopfen. A víz? Gazsi. Igen, szegényt. Az árvízbe halt apjostul. Zajtay. Apjostul? Gazsi. Apja tulajdonkép nem halt a vízbe, egy becsületes kefeköto volt az, s nem vált szégyenére azon közmondásnak: «úgy iszik, mint a kefeköto»; midon az árvíz tódulni kezde, pinczéjébe futott, borát menteni, de látván a víz sebes áradását, csupa undorodásból, hogy majd kénytelen lesz vizet inni, meghalt. Hopfen. Szomorú eset! - De uraim, én lyányomat feleségül adom nagy-zajtai Zajtay Sándor úrnak, tehát vígadjunk. Nina (Hopfenhoz). Téns uram, én mindig híven szolgáltam a kisasszonyt. Hopfen. Úgy tartom, hívebben, mint engem. Nina. S mivel o is férjhez megy - Hopfen. Hát talán te is férjhez akarsz menni? Sebestyén. Igen, mert én meg akarok házasodni. Hopfen. No Isten neki, nem bánom. Nina, Sebestyén. Köszönjük. Sándor. Ide a champagneit. (Megtörténik.) Éljen szép menyasszonyom! Mind. Éljen! (Isznak.) Zajtay. Dicsekedve mondhatom hát, hogy megjártam Pestet, Budát, s ezer veszélyek után, a haramják majd felakasztván, a bikák majd feldöfvén, a vasasnémetek majd összedarabolván, mégis megláttam Mátyás király palotáját. A janitorságból ugyan semmi sem lett, de fiam boldogsága azt kipótolja, s most csak buzgó kívánságom, hogy Magyarország fovárosa legyen mint szépségben, úgy hazafiságban is, tükre a hazának. Mind. Adja Isten! Kar. Isten adj hazánk felett Tiszta nyájas szép eget, Partjain Tiszánk-, Dunánknak Áldva szálljon fölleged. Mézet önts Tokaj borába, Búzát alföld ugarába, A mely türt annyi kinon át, Boldogitsd e szép hazát. Adj erot os nemzetébe, Hogy szeresse hon honát; A régi szép, tiszta ép Nyelve hos, Báj-eros, Zengje által a hazát, És vezessen vad csatán A királyért s a honért Éltét is áldozván, Nyerjen gyozelembabért. NAGY IGNÁCZ JEGYZETEI az elso kiadáshoz, a _Színmutár_ második füzetéhez. 1. Gaal e muve 1838-ik október 8-án juta eloször pesti színpadunkra Bartháné jutalomjátékául, s oly zajos és osztatlan tetszését nyeré meg a nagyszámú közönségnek, minovel nemzeti színházunk megnyitása óta egy eredeti színmu sem dicsekedhetik. Azóta harminczötször adaték e darab, még pedig folytonos tetszéssel, s mindenkor számos közönség elott. E nagy játékszíni siker következtében kedves dolgot vél a kiadó elkövetni a közönség elott a _Peleskei notárius_ e gyüjteménybe fölvétele által, annál is inkább, minthogy hazánk lakosinak nagyobb része színpadon nem láthatja azt, s így talán mégis olvasni ohajtaná legalább azon mulattató kalandokat, melyekrol már Gvadányi is oly ép szeszélylyel énekelt. 2. A notárius szerepét korán elhunyt Megyerynk oly eredeti jelességgel adá, hogy színészi neve megalapitására ezen egyetlen szerep is elég erovel bir. O minden torzítás nélkül oly utánozhatlan sajátsággal fogá föl e szerep minden oldalát, hogy abban fölülmúlhatlan lon. Baczur Gazsit Bartha eredeti nyerseségében híven személyesíté. 3. Az öltözetekre nézve megjegyzendo, hogy a notárius öltözete torzított egyáltalában ne legyen. Legczélszerübb a téglaszín félhosszú prémes mente, paszomántos nadrág és háromágu kalap. A többi személyzet öltözete természethez hív legyen, s a bojtárok ne szégyenljék magokat lobogó ingujjban s gatyában mutatni. Lábjegyzetek. [Footnote 1: Ez emlékbeszéd a Kisfaludy-Társaságnak 1868. május 30-án tartott ulésében olvastatott fel.] * * * * * * Transcriber's note: Javítások. Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: 13 |Pesmegye, mely |Pestmegye, mely 20 |a költeszet magasabb |a költészet magasabb 34 |mindenké-képen bölcs |mindenképen bölcs 41 |pesti poetatôl |pesti poétától 42 |Földön szerenesédnek |Földön szerencsédnek 66 |mort szörnyet |mert szörnyet 71 |jnhász legény kedved |juhász legény kedved 90 |12 órakor ébédre |12 órakor ebédre 102 |O vallott. |O vallott. 122 |vezesstéek atyámat |vezessétek atyámat 123 |most menjük |most menjünk 132 |asztalhoz ülnek. |asztalhoz ülnek). 132 |kávéházba jó |kávéházba jo 149 |nem tndom |nem tudom 151 |Hermann. Eobbiek. |Hermann. Elobbiek. 155 |sebes ára dását |sebes áradását 156 |(Megtörténik) |(Megtörténik.) *** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A PELESKEI NOTÁRIUS: BOHÓZAT HÁROM SZAKASZBAN NÉGY FELVONÁSSAL *** Updated editions will replace the previous one—the old editions will be renamed. Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright law means that no one owns a United States copyright in these works, so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United States without permission and without paying copyright royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to copying and distributing Project Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you charge for an eBook, except by following the terms of the trademark license, including paying royalties for use of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for copies of this eBook, complying with the trademark license is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, performances and research. Project Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away—you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark license, especially commercial redistribution. START: FULL LICENSE THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free distribution of electronic works, by using or distributing this work (or any other work associated in any way with the phrase “Project Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full Project Gutenberg™ License available with this file or online at www.gutenberg.org/license. Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works 1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to and accept all the terms of this license and intellectual property (trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. 1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be used on or associated in any way with an electronic work by people who agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works even without complying with the full terms of this agreement. See paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ electronic works. See paragraph 1.E below. 1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual works in the collection are in the public domain in the United States. If an individual work is unprotected by copyright law in the United States and you are located in the United States, we do not claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, displaying or creating derivative works based on the work as long as all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ works in compliance with the terms of this agreement for keeping the Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily comply with the terms of this agreement by keeping this work in the same format with its attached full Project Gutenberg™ License when you share it without charge with others. 1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in a constant state of change. If you are outside the United States, check the laws of your country in addition to the terms of this agreement before downloading, copying, displaying, performing, distributing or creating derivative works based on this work or any other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no representations concerning the copyright status of any work in any country other than the United States. 1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: 1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, copied or distributed: This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you will have to check the laws of the country where you are located before using this eBook. 1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not contain a notice indicating that it is posted with permission of the copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in the United States without paying any fees or charges. If you are redistributing or providing access to a work with the phrase “Project Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. 1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted with the permission of the copyright holder, your use and distribution must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works posted with the permission of the copyright holder found at the beginning of this work. 1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ License terms from this work, or any files containing a part of this work or any other work associated with Project Gutenberg™. 1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this electronic work, or any part of this electronic work, without prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with active links or immediate access to the full terms of the Project Gutenberg™ License. 1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any word processing or hypertext form. However, if you provide access to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official version posted on the official Project Gutenberg™ website (www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1. 1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. 1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works provided that: • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has agreed to donate royalties under this paragraph to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid within 60 days following each date on which you prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty payments should be clearly marked as such and sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation.” • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ License. You must require such a user to return or destroy all copies of the works possessed in a physical medium and discontinue all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ works. • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the electronic work is discovered and reported to you within 90 days of receipt of the work. • You comply with all other terms of this agreement for free distribution of Project Gutenberg™ works. 1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. 1.F. 1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread works not protected by U.S. copyright law in creating the Project Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ electronic works, and the medium on which they may be stored, may contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by your equipment. 1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all liability to you for damages, costs and expenses, including legal fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH DAMAGE. 1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a written explanation to the person you received the work from. If you received the work on a physical medium, you must return the medium with your written explanation. The person or entity that provided you with the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a refund. If you received the work electronically, the person or entity providing it to you may choose to give you a second opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy is also defective, you may demand a refund in writing without further opportunities to fix the problem. 1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. 1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any provision of this agreement shall not void the remaining provisions. 1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in accordance with this agreement, and any volunteers associated with the production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, that arise directly or indirectly from any of the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any Defect you cause. Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™ Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of electronic works in formats readable by the widest variety of computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from people in all walks of life. Volunteers and financial support to provide volunteers with the assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will remain freely available for generations to come. In 2001, the Project Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure and permanent future for Project Gutenberg™ and future generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org. Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit 501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by U.S. federal laws and your state’s laws. The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to date contact information can be found at the Foundation’s website and official page at www.gutenberg.org/contact Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread public support and donations to carry out its mission of increasing the number of public domain and licensed works that can be freely distributed in machine-readable form accessible by the widest array of equipment including outdated equipment. Many small donations ($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt status with the IRS. The Foundation is committed to complying with the laws regulating charities and charitable donations in all 50 states of the United States. Compliance requirements are not uniform and it takes a considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up with these requirements. We do not solicit donations in locations where we have not received written confirmation of compliance. To SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state visit www.gutenberg.org/donate. While we cannot and do not solicit contributions from states where we have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition against accepting unsolicited donations from donors in such states who approach us with offers to donate. International donations are gratefully accepted, but we cannot make any statements concerning tax treatment of donations received from outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. Please check the Project Gutenberg web pages for current donation methods and addresses. Donations are accepted in a number of other ways including checks, online payments and credit card donations. To donate, please visit: www.gutenberg.org/donate. Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works Professor Michael S. Hart was the originator of the Project Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be freely shared with anyone. For forty years, he produced and distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of volunteer support. Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper edition. Most people start at our website which has the main PG search facility: www.gutenberg.org. This website includes information about Project Gutenberg™, including how to make donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.