The Project Gutenberg eBook of Liliom
    
This ebook is for the use of anyone anywhere in the United States and
most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions
whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms
of the Project Gutenberg License included with this ebook or online
at www.gutenberg.org. If you are not located in the United States,
you will have to check the laws of the country where you are located
before using this eBook.

Title: Liliom
        Egy csirkefogó élete és halála

Author: Ferenc Molnár

Release date: June 13, 2024 [eBook #73823]

Language: Hungarian

Original publication: Budapest: Franklin-Társulat

Credits: Albert László from page images generously made available by the Google Books Library Project


*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK LILIOM ***


LILIOM

EGY CSIRKEFOGÓ ÉLETE ÉS HALÁLA

KÜLVÁROSI LEGENDA HÉT KÉPBEN

ÍRTA

MOLNÁR FERENC

Új, javított kiadás

BUDAPEST

FRANKLIN-TÁRSULAT

magyar irod. intézet és könyvnyomda

KIADÁSA

Minden jog fenntartva.

Copyright 1921 by United Plays Inc, New-York.

FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.




SZEMÉLYEK.

   Liliom _Hegedüs Gyula_
   Juli _Sz. Varsányi Irén_
   Mari _M. Harmat Hedvig_
   Ficsur _Szerémy Zoltán_
   Hugó _Tapolczai Dezső_
   Linzmann _Fenyvesi Emil_
   Muskátné _V. Haraszthy Hermin_
   Lujza _Bányai Irén_
   Hollunderné _Kiss Irén_
   A Hollunder fiú _Harsányi_
   Orvos _Bárdi Ödön_
   Fogalmazó _Balassa Jenő_
   Berkovics _Kassay Győző_
   Az esztergályos _Kárpáti Sándor_
   Kapitány _Bihari Ákos_
   Öreg rendőr _Vendrey Ferenc_
   Budai rendőr _Győző Lajos_
   Dr. Reich _Tanay Frigyes_
   Kádár István _Sarkadi Aladár_
   I. detektiv _Tihanyi Miklós_
   II. detektiv _Kazaliczky Antal_
   I. lovasrendőr _Gyarmathy_
   II. lovasrendőr _Dayka_
   Négy kis cseléd
   Négy detektiv

Történik a Városligetben és a másvilágon.

*

_Először adták a budapesti Vígszínházban 1909 december 7-én._




ELSŐ KÉP.

_(A városliget egy zuga. Fák, bokrok. Elől középen egy pad. Tavaszi
délután, alkonyat felé.)_

_(Mikor a függöny felgördül, a színpad egy pillanatig üres. Aztán
beszalad Mari, a színpad közepén megáll és visszanéz.)_

Mari. Julika! _Nincs válasz._ Julika! Hadd! Hadd! Gyere! Hadd! _Indul
visszafelé._

Juli _bejön, izgatottan, vissza-vissza néz_. Nézd csak! Ilyen szemtelen.

Mari _kifelé néz_. Ott van ni! Megint gyön!

Juli. Tőlem gyöhet, én nem csináltam semmit. Csak egyszerre rám ugrik,
meg kiabál, meg elmond mindennek, meg…

Mari. Ott gyön ni. Gyere szaladjunk. _Huzza kifelé._

Juli. Nem szaladok én. Nem csináltam semmit. Nem félek tőle.

Mari. Gyere, mer az megver.

Juli. Nem megyek én. Ha megver, megver.

Muskátné _jön_. Nem köll szaladni, ne féljen, nem eszem meg. Én csak
figyelmeztetem magát, édes lányom, hogy az én körhintámba be ne tegye
többet a lábát. Én ott megtűrök mindent, nekem muszáj, mert ez az
üzletem. Én nem nézem, úri hölgy, vagy bárcás, nekem mindegy, csak öt
vasat fizessen. De ha valaki az én hintámon illetlenül viselkedik, az ki
lesz tiltva.

Juli. Ezt nekem mondta?

Muskátné. Magának, maga cseléd. Az én körhintámon…

Juli. Én nekem mondta, hogy viselkedtem? Megfizettem a menetet és
felültünk a szarvasra. Egy szót se szóltam, csak a barátnémmal
beszéltem.

Mari. Mit akar tőle? Nem is ő szólt, hanem a Liliom gyött oda.

Muskátné. Az nekem mindegy. Aztán győjjön a rendőrség és vegye el tőlem
a licencemet. Maga majd megfizeti nekem azt, maga rongyos?

Juli. Rongyos, aki mondja.

Muskátné. Hát többet nem ül föl. Fogdostatja magát a kikiáltóval. Nem
sül ki a szeme?

Juli. Mit mondott?

Muskátné. Azt hiszi, nem láttam. Azér, mert benn ülök a hinta közepibe,
a tükörnél, látok én mindent. Felültek a szarvasra és az egész menet
alatt hagyta magát a Liliomtúl fogdosni Szép kis disznó.

Juli. Nem is fogdosott, mert engem nem fogdoshat senki.

Muskátné. Oda volt dűlve magához az egész menet alatt.

Juli. Hát oda volt dűlve, mert odadűlt. Oda dűl, ahova akar. Én csak nem
mondhatom neki, hogy ne dűljön hozzám, mikor illedelmesen odadűl. Nem is
nyúlt hozzám.

Muskátné. Átfogta a derekát.

Mari. Abba is van valami?

Muskátné. Maga fogja be a száját, magát nem kérdeztem. Majd éppen magát
kérdezem, hogy mibe van valami? Szép kis szemét.

Juli. Átfogta a derekamat, másnak is átfogta, ezt a Liliomtúl
megszoktuk.

Muskátné. Hát majd én leszoktatom róla, édes lányom. Az én körhintámon
nem lesz fogdosás, ha szerelmeskedni akar, menjen az állóhelyre, a
Barokaldi-cirkuszhoz. Ott katonát is kap.

Juli. Köll a kutyának.

Mari. Hogyne, még katona. Ette vóna meg a fene mind.

Muskátné. Csak ezt akartam mondani, édes lányom. Tudja, csak azér, mer
jobb ezt így. Mer ha oda találja dugni az orrát, hát én hátba vágom,
édes lányom, úgy, hogy megnémul tőle. Nem hagyom a licencemet elvenni a
rendőrségtől, mert azt ott is tudják, hogy az én körhintámon nincs
erkölcstelenség.

Juli. Ezt mind akár ne is mondta volna. Mert ha nekem kedvem szottyan
fölülni a maga hintájára, megfizetem a menetet és fölülök. Szeretném
látni, hogy hozzám nyúl valaki.

Muskátné. Nohát győjjön, fiam, holnap. Aztán próbálja meg.

Mari. Meg is próbáljuk.

Muskátné. Olyat még nem látott a liget.

Juli. Talán ledob?

Muskátné. Le én, édes lányom.

Juli. Hát aztán, ha én vagyok az erősebb?

Muskátné. Akkor be se piszkolom a kezemet az ilyen cseléddel. Majd
lelöki a Liliom. Már az tudja, hogy köll elbánni a mindenesekkel.

Juli. Hogy engem lelök a Liliom?

Muskátné. Le, édes lányom, hogy azt se tudja, honnan gyütt.

Juli. Hogy engem… _Hirtelen elhallgat. Muskátné hátra néz. Kis szünet._

_Négy viháncoló cseléd közt bejön Liliom._

Liliom. Eriggyetek innen, mer aki nem megy el, azt szájonkapom!

Egy kis cseléd. Adja vissza a zsebkendőmet!

Liliom. Nem mentek innen?

Mind a négy. Adja vissza! Nézze meg az ember!

Az egyik _Muskátnéhoz_. Nagysága, kérem…

Muskátné. Fogd be a szád!

Liliom. Nem méc innen? _Nekiugrik, mind a négy viháncolva kiszalad._

Muskátné. Mit csinált már megint?

Liliom. Mi köze hozzá? _Julira néz._ Már megint ezzel van baja?

Juli. Liliom úr, kérem…

Liliom _elébe áll_. Ne kiabálj!

Juli _meghúzódva_. Nem kiabálok.

Liliom. Nahát. _Muskátnéhoz_. Mi baj van? Mit csinál ez itt?

Muskátné. Azt csinálja, hogy jár a szája. Még neki áll följebb. Ki lett
lökve a körhintáról és nézze meg magának ezt a cselédet, Liliom, jól
nézze meg magának ezt a hölgyet, ez ki van tiltva az én körhintámról.

Liliom. Ki vagy tiltva? Akkor mars haza!

Mari. Gyere innen, hadd itt őket. _Húzza Julit._

Juli. Nem megyek. Nem hagyom magamat.

Muskátné. Ha még egyszer meglátja, ne eressze föl. És ha fölül, lökje
le. Érti?

Liliom. Hát aztán mit csinált?

Juli _izgatottan, komolyan_. Liliom úr… tessék most megmondani igaz
lelkére… lelök engem, ha fölülök a hintájára?

Muskátné _Julihoz_. Lelöki.

Mari. Nem magát kérdezték.

Juli. Tessék megmondani, Liliom úr, szemtől szembe. Lelök engem? _Kis
szünet._

Liliom. Lelöklek én, fiam, ha tudom, mér. De ha nem tudom, hát már mér
löknélek le?

Mari _Muskátnéhoz_. Na lássa!

Juli. Köszönöm a jóságát, Liliom úr!

Muskátné. Hallotta, mit mondtam? Ha ez a cseléd oda meri tenni a lábát,
ki lesz dobva. Értette? Nem tűrök fogdosást az intézetemben.

Liliom. Micsoda fogdosást?

Muskátné. Láttam jól, ne adja a bankot.

Juli. Hogy maga átfogta a derekamat.

Liliom. Én?

Muskátné. Igen, maga. Láttam, ne féljen.

Liliom. Hát aztán nekem nem szabad átfogni a lányok derekát? Maj magához
megyek engedélyér, ha valakinek át akarom fogni a derekát?

Muskátné. Magának szabad, tehet, amit akar… én tőlem elmehet vele aludni
is… de ő neki nem szabad… az én hintámon nincs fogdosás. _Nagy szünet._

Liliom. _Muskátnéhoz_. Hát most fogja be a száját.

Muskátné. Mit mondott?

Liliom. Fogja be a száját és menjen vissza az intézetibe.

Muskátné. Micsoda?

Liliom. Mit akar ettül? Erre a véznára mászik rá? Amér én megfogtam?
Gyere lányom, a hintára, amikor akarsz, azér is gyere oda, minden
délután és ülj föl a legszebb szarvasra és ha nincs pénzed, hát a Liliom
fizeti a menetet és ha valaki hozzád mer nyúlni, hát a Liliom majd
megmutatja, mi az, amit hogy mondunk: Balkézzel srégen a tüdőre egy
mejjpor köhögés ellen.

Muskátné. Te rongyos!

Liliom. Te disznó!

Juli. Köszönöm a finomságát, Liliom úr.

Muskátné. Hát azt hiszed, hogy téged nem lehet kidobni? Mér? Amér te
vagy a legjobb csalogató a ligetbe? Már ki is vagy dobva. Már el is vagy
bocsátva.

Liliom. Rendben van.

Muskátné. Már ki is dobhatlak, ha akarlak.

Liliom. Csak úgy, ahogy mondta. Ki vagyok dobva, hát rendben van. Ne
szíjja vissza.

Muskátné. Már megin adod a bankot, a kedvességedre föl. Már megin
goromba vagy.

Liliom. Kidobott, hát ki vagyok dobva.

Muskátné. Már megin gorombáskodsz velem. _Elérzékenyül_.

Liliom. Jól van hát, rongyos vagyok, hát azt hiszem, engem nem is lehet
kidobni, hát már el is vagyok bocsátva, rongyos vagyok.

Muskátné. Tönkre akarod tenni az üzletemet?

Liliom. Rongyos vagyok. Majd cilindert húzok. Ki vagyok dobva.

Muskátné. Nem is vagy kidobva. Csak ez a cseléd…

Liliom. Mars, el innen.

Muskátné. Megveretlek a Hózlingerrel, Liliom. Egyszer már…

Liliom. Mars haza. Kidobtál, most mars.

Juli _félénken_. De hát, Liliom úr, hajaszondja, hogy nem dobta ki.

Liliom. Befogni a szájat itten.

Juli. Csak azér, mert én miattam van az egész hecc.

Liliom. Kérjen bocsánatot ettül.

Mari. Áhá!

Muskátné. Én? Kitül?

Liliom. Ettül a kis maznátúl, kérem, nagysága.

Muskátné. Hát ha nekem adod a bazilikát? Hát ha nekem adod a Lánchidat?
Hát ha az öreg Rótsild tányéron hozza ide az egész pézit? Hát még akkor
is, ha közel gyön a hintámhoz, nem rúgom el úgy, hogy hetet bokázik?

Liliom. Hát, nagysága, kérem, _leveszi a sapkáját_. Most aztán tessék
szép csöndbe, rendbe elmenni innen. Mer én még nem vertem meg hölgyet,
kivéve, mikor özvegy Holcerné három hétig feküdt bele, de ha a nagysága
most el nem megy innen, és békin nem hagyja ezt a szegény bogarat, én a
nagyságának igazán megmutatom, hogy mi az, amit hogy mondunk: balkézzel
srégen a tüdőre egy mejjpor köhögés ellen.

Muskátné. Látod, fiam, most aztán te se köllesz nekem többet. Isten
áldjon meg, fiam, be se gyere holnap. El vagy bocsátva. _Elmegy_.

_Erősen alkonyodik._

Mari _őszinte részvéttel_. Szegény Liliom.

Liliom. Ne sajnálj, fiam, mer hozzád vágok valamit. _Julihoz_. És te se
sajnálj, te kis cselédbogár.

Juli _ijedten_. Én nem is sajnáltam, Liliom úr.

Liliom. De sajnálsz, látom az orrodon. Te is kaphatsz valamit. Olyan
képet vágsz, mintha a Liliom most elmehetne koldulni, mer a nagyságos
Muskátné özvegyné kidobta. Úgy nézz rám, bogár, hogy engem a
legelőkelőbb körhintások már kidobtak. Nekem jöhet a Muskátné imponálni,
az nekem fiatal.

Juli. De hát most mit fog csinálni, Liliom úr?

Liliom. Most, fiam, iszok egy sört. Azt tanuld meg fiam: minden
ijedtségre egy sör.

Juli. Hát lássa, mégis megijedt.

Liliom. Csak a sörért, fiam.

Mari. Hát most már…

Liliom. Mi az, most már?

Mari. Hát most már maradjon velünk, Liliom úr.

Liliom. Fizeted a sört? _Nagy csönd._

Liliom _Julihoz_. Hát te? _Csönd_. Mennyi pénzed van?

Juli. Nyóc.

Liliom. Hát neked?

Mari _szégyenlősen a földre néz és nem felel_.

Liliom _szigorúan_. Mennyi van?

Mari _sírni kezd_.

Liliom. Most már tudom. Azér nem kell bőgni. Hát maradjatok itt, a
Liliom elmegy a körhintához és elhozza a frakkját, meg a
klakk-cilindert, meg mind a három fehérneműt, aztán megyünk a
Hungária-kertbe. Ne félj, én fizetek. Itt várjatok a padon. _Elmegy. A
lányok utánanéznek._

Mari _meglöki Julit_. Sajnálod?

Juli. Hát te?

Mari. Én úgy módjával. De tejúgy bámusz utánna, hát azért…

Juli _leül_. Nem is bámulok. Csak mer kidobták.

Mari _büszkén_. Mijértünk rúgták ki. Mer téged kedvel.

Juli. Nem is kedvel.

Mari. De kedvel. _Kelletve magát._ Nekem is van, aki kedvel. _Ő is
leül._

Juli. Micsoda?

Mari. Amíg neked nem vót, nem mondtam. De most megmondom. _Dicsekedve_.
Szívemnek is van szerelme!

Juli. Nem szégyelled magad?

Mari. Nem én. Szívemnek édes szerelme.

Juli. Hát aztán kicsoda? Micsoda?

Mari. Katona.

Juli. Milyen katona?

Mari. Éppen azt nem tudom. Valami katona. Hányféle van?

Juli. Hát sokféle. Huszárkatona, tüzérkatona, furvézerkatona és rongyos
baka, gyalogsági.

Mari. Kalaaz a villamostúl, az is katona?

Juli. Az nem katona. Az kalaaz.

Mari. Hát rendőr? Az se katona?

Juli. Nem. Az csak rendőr, vagy biztos, vagy konstábler.

Mari. Pedig van kardja. Kalaaznak nincs kardja. Akinek kardja van, az
katona.

Juli. Díszmagyarnak is van kardja, még se katona. Képviselőnek is van
kardja, mégis asse katona.

Mari. Hát akkor csak ki katona?

Juli. Mán mondtam. És tiszt, az is katona. Meg honvéd is katona.

Mari. Szanité, az milyen?

Juli. Az is, csak nem egészen, csak félig. Úgy mondjuk, ez itt katona,
ez meg szanité.

Mari. Hát honnat tudom, mellik a katona?

Juli. Ha kardja van, csak ha nem rendőr. Így van.

Mari _nagyon büszkén_. Hát a finánc?

Juli. Az finánc.

Mari. Annak puskája is van, kardja is van. Már pedig az csak nem katona.

Juli. Az olyan, mint a szanité.

Mari. Az is ződ.

Juli. A tiéd talán ződ?

Mari. Isten ments, dehogy ződ.

Juli. Aki ződ, az csak félig katona.

Mari. Hát aki bordó?

Juli. Az huszár. De csak a nadrágja. A vártűzérnek stráfgya van. Barna,
az trénkatona, rongyos furvézer. Majd megtanulod te is, ha már egy évig
jársz a ligetbe, mint én. De mos még falusi vagy.

Mari _kissé elkeseredve_. Hát mirű ismerem föl, hogy mellik a katona?

Juli. Csakis egyrű.

Mari. Mirű?

Juli. Egyrű! _Szünet._

Mari _elpityeredik_.

Juli. Minek bőgsz?

Mari. Minek csúfúsz? Kigúnyusz. Mer te pesti vagy, én meg csak most
gyöttem. Honnat tudjam én a katonát? Inkább mondd meg, ne csúfúj.

Juli. Nyisd ki a füled Csakis egyrű ismerszik meg, ha katona. Ha
szalutál. Errű az egyrű.

Mari. Akkor jó.

Juli. Micsoda?

Mari. Azt mondom, akkor jó. Csak mer a Hugó… a Hugó…

Juli _nevetve, csúfolódva_. Micsinyál?

Mari. Hugó. Úgy híjják: Hugó. Ez a neve.

Juli. Micsinyál?

Mari. Hugó. _Keservesen sír._

Juli. Már megin nyikorogsz? Minek sírsz?

Mari. Minek gúnyúsz?

Juli. Nem gúnyúllak én. De ha azt mondod, hogy Hugó, hát akkor muszáj
nevetni. _Évődve_. Hát hogy híjják?

Mari. Mos nem mondom.

Juli. Jó. Ha nem mondod, akkor nem katona.

Mari _szégyenkezve_. Hát mondom.

Juli. Na?

Mari. Nem mondom. _Bőg._

Juli. Nem is katona. Bizonyosan postás, levélhordó.

Mari. Nem, nem. Inkább mondom.

Juli. Na?

Mari _földerülve_. De ne nézz rám. Arra nézz, akkor mondom.

Juli _elfordítja a fejét_.

Mari. _Most már ő is csak nehezen tudja visszatartani a nevetést._ Hugó.
_Ő is nevet._ Ez a becsületes neve. Hugó, Hugó, katona-hugó.

Juli. Milyen katona?

Mari. Piros.

Juli. A nadrággya?

Mari. Nem.

Juli. Kabáttya?

Mari. Az se.

Juli. Hát?

Mari _hangosan kivágja_. Sapkája! _Nagy szünet._

Juli. Hordár az, fiam, ott gyöjjön rá a frász. Piros sapka az hordár. Se
kardja, se puskája.

Mari _ragyogva_. De szalutál. Te mondtad, errű ismerszik meg.

Juli. Nem is szalutál, mer köszön.

Mari. Én nekem mindig szalutál. Azér, mer Hugó, azér lehet katona.
Szalutál is, piros sapkája is van, egész nap a sarkon áll, őrségen.

Juli. És mit csinál?

Mari. Köpik.

Juli. Hordár az, fiam. Az a rangja.

Mari. Hát a Liliomnak ugyan mi a rangja?

Juli _kicsit találva érzi magát_. Hogy jut eszedbe a Liliom? Mi közöm
hozzá?

Mari. Nekem sincs a Hugóhoz. Minek gúnyúsz a Hugóval? Hát én is
gúnyúllak a Liliommal.

Juli. Én nem is szóltam hozzá. Ő karolt át a hintán. Nem mondhatom csak
neki, hogy ne karoljon, ha már karol.

Mari. Talán nem is esett jól?

Juli. Nem.

Mari. Hát akkor minek nem gyösz haza? Mer várod.

Juli. Hiszen mondta, hogy várjuk.

_Liliom megjelenik, nagy csönd._

Liliom. Még mindig itt vagytok? Mér nem mentek még haza?

Mari. Azt mondta, hogy várjunk.

Liliom. Mindig neked jár a szád. Ki kérdezett?

Mari _feleselve_. Hát kérdezte, hogy mér…

Liliom. Nem hallgatsz? Mit csinálok én kettővel? Csak az egyiket
gondoltam. Az egyik menjen haza. _Szünet_.

Mari. Na gyere.

Juli. Hát gyere. _Nem mozdulnak._

Liliom. Az egyik menjen haza. Hol szolgálsz?

Mari. Brájer igazgató, huszadik szám, Damjánovics-utca.

Liliom. Hát te?

Juli. Én is abba a házba.

Liliom. Hát az egyik csak menjen haza. Melyik akar itt maradni? _Nincs
válasz._ Mér nem beszéltek?

Mari _mint valami nagyon fontos dolgot, úgy mondja_. Elcsapják ám, ha
itt marad. Liliom. Kit?

Mari. A Julikát. Csak hétig van kimenője.

Liliom. Elcsapnak?

Juli. El.

Liliom. Hát engem nem csaptak el? Mi?

Juli. De… magát is elcsapták.

Liliom. Na látod.

Mari. Hát elmenjek Julika?

Juli. Én… én nem tudok erre felelni neked, Marika.

Mari. Hát csak maradj itt, ha akarsz, Julika.

Liliom. Aztán elcsapnak.

Mari. Hát elmenjek, Julika?

Juli _zavarban_. Ejnye, hát mit akarsz má tőlem, Marika?

Mari. Hát te jobban tudod.

Juli _nagyon meghatott hangon, csöndesen_. Hát menj csak szépen haza,
Marika…

Mari _lassan, kopogó léptekkel elmegy, de ugyanúgy visszajön_. Szerbusz!
_Vár egy pillanatig, aztán látva, hogy Juli nem mozdul, végleg elmegy._

_Már sötét van. A most következő beszélgetés alatt a távolban lassú
egymásutánban több kis fénypont gyulad ki, a ligetben meggyújtják a
gázlámpákat. Liliom és Juli a padra ülnek, mialatt alig hallhatóan,
nagyon csöndesen, nagyon messze megszólal egy zongoraverkli, amely
azonban nem állandóan kiséri a párbeszédet, hanem hol elcsöndesedik, hol
megint hallatszik, mintha a szél néha-néha erre hozná a hangját. Nagy
ritkán itt-ott emberi hangok is hallatszanak a távolból, néha egy-egy
papirsíp hangja, egy-egy szerény csöngetés. A kép végéig egyre sötétebb
lesz, holdsugár nincs, csak a tavaszi ég ragyog átlátszó sötétkéken._

Liliom. Most aztán te is úgy vagy, mint én.

Juli _nem felel_.

Liliom. Most… te se vagy hivatalba.

Juli _nem felel_.

_Innen kezdve a beszélgetés egyre csöndesebbé válik, úgy, hogy a végén
már-már csöndes suttogássá halkul._

Liliom. Vacsoráztál már?

Juli. Nem.

Liliom. Akarsz a sörkertbe jönni, vacsorázni?

Juli. Nem.

Liliom. Hát máshova?

Juli. Nem. _Szünet_.

Liliom. Nem rég jársz a ligetbe. Nem láttalak, csak háromszor. Máskor
nem voltál?

Juli. Voltam.

Liliom. De te már láttál engem.

Juli. Láttam.

Liliom. Tudtad, hogy én vagyok a Liliom.

Juli. Mondták.

Liliom. Van szeretőd?

Juli. Nincs.

Liliom. Ne hazudj!

Juli. Nincs. Mondanám, ha volna. Nem is vót soha.

Liliom _csöndes fölháborodással_. Ejnye, de szemtelen vagy. Mingyár itt
hagylak.

Juli. Mégse vót.

Liliom. De vót.

Juli _kissé fájdalmas szemrehányással_. Mér mongya, hogy vót?

Liliom. Mer csak úgy, egy szóra itt maradtál velem, te rongyos. Mán te
tudod a járást.

Juli. Nem tudom a járást, Liliom úr.

Liliom. Most mán csak azt mondd, hogy azt se tudod, mér ülsz itt. Hát
itt ülsz velem a sötétbe. Ha még nem lett volna bakád, nem gyöttél volna
olyan könnyen. Mentél te már, azért gyösz. Hát minek vagy itt?

Juli. Mer, hogy ne hagyjam egyedül.

Liliom. De buta vagy, te bogár. Én nekem van, ha köll. Nem csak cseléd,
szobalány is, nevelőné is, franciáné is. Akár húsz is.

Juli. Tudom, Liliom úr.

Liliom. Mit tudsz?

Juli. Szeretik a nők. Nem is azért ülök itt. Csak mer jó volt hozzám.

Liliom. Hát ha csak ezér ülsz itt, haza is mehetsz.

Juli. Most már nem megyek, ha itt maradtam.

Liliom. Hát ha itt hagylak?

Juli. Akkor se megyek, Liliom úr.

Liliom. Tudod, milyen vagy te? Volt egyszer nekem egy szeretőm, megállj,
elmesélem, hogy volt. Egyszer este, mikor eloltottuk a lámpákat a
hintán…

_Most jön a razzia. Ez úgy történik, hogy jobbról jön két polgári ruhás
rendőr, (néma személyek), elmegy a padon ülő pár előtt és nehány
lépésnyire tőlük megáll. Amint megáll, jön a kapitány Berkovics
detektivvel, civilben, lassan a padon ülő pár elé megy és mikor elébük
ér, jön a háttérben még két-három polgári ruhás rendőr és
tiszteletteljes távolban megáll. Ez a két-három ember szintén néma
személy. A kapitány minden izgalom nélkül, csöndesen, hivatalosan
beszél. Berkovics detektiv túlbuzgó és brutális ember._

Kapitány. Kicsoda maga?

Liliom. Én?

Berkovics. Álljon föl. A rendőrség. _Meglöki, Liliom föláll._

Kapitány. Hogy hívják?

Liliom. Závoczki Endre. _Juli csöndesen sírni kezd._

Berkovics. Ne sírj, nem esznek meg. Ez a razzia.

Kapitány. Fogja csak egy kicsit. _Berkovics szorosan Juli mellé áll._
Micsoda maga?

Liliom. Mutatványos.

Berkovics. Nagyságos kapitány úr, ez a Liliom. Már volt benn egy párszor
a kerületben.

Kapitány. Ja, te vagy az? Kinél vagy most?

Liliom. Özvegy Muskát körhinta.

Kapitány. Mért nem mégy haza?

Liliom. Hát… mer csak itt… ülünk evvel a lánnyal.

Kapitány. A szeretőd?

Liliom. Nem.

Kapitány. Hát te kicsoda vagy?

Juli. Zeller Julia.

Kapitány. Cseléd?

Juli. Mindenes lány, kérem. Nagyságos Kolics hivatalnoknál, államvasuti
hivatalnok, Damjanics-utca húsz.

Kapitány. Nézze meg a kezit.

Berkovics _megnézi Juli tenyerét_. Cseléd.

Kapitány. Mit ülsz itt evvel a jasszal? Mér nem mégy haza?

Juli. Kimenőm van, nagyságos úr.

Kapitány. Jobban tennéd, ha nem ülnél itt evvel a csirkefogóval.

Berkovics. Majd a bokorban lesznek mindjárt, nagyságos uram.

Kapitány. Elveszi a pénzedet. Mi már ismerjük ezt az urat. Az ilyen buta
cselédekre utazik, mint te, elveszi a pénzedet és aztán majd jösz holnap
a kerületbe, de kiruglak.

Juli. Nekem nincs egy krajcárom se, kérem.

Kapitány. Hallod, Liliom?

Liliom. Nem azér ülök vele.

Berkovics. Fogd be a szád, ne feleselj. Meglöki.

Kapitány. Felvilágosítlak, lányom, hogy kivel vagy. Ez egy
cselédcsábító, a hintánál is azért tartják. Szegény cselédeknek
házasságot igér és elszedi a pénzt, meg a gyűrűt.

Juli. Gyűrűm sincs.

Berkovics. Ne feleselj.

Kapitány. Semmi közöm hozzád, örülj, hogy megmondtam. Apád nem vagyok,
hála istennek. Cselédcsábító, csirkefogó. Majd jösz aztán. Nem kell
félni tőle, eljöhetsz velünk. A titkos rendőr hazakisér.

Juli. Muszáj menni?

Kapitány. Nem muszáj.

Juli. Hát akkor itt maradok, nagyságos kapitány úr.

Kapitány. _Én figyelmeztettelek_.

Juli. Köszönöm a jóságát, nagyságos kapitány úr.

Kapitány. Jöjjön Berkovics. _Mind elmennek. Juli és Liliom lassan
visszaülnek a padra. Kis szünet._

Juli. Na és aztán?

Liliom _elgondolkozva_. Mi?

Juli. Kezdett valamit mesélni.

Liliom. Én kezdtem?

Juli. Volt egy szeretője. Azt mondta: Egyszer este, mikor eloltották a
lámpát a hintán. Eddig mondta.

Liliom. Igen. Hát mikor eloltottuk a lámpát a hintán… jött egy izé… egy
lány, egy nagy kendőbe… és… hát odajött… és… mondd, hát… azér nem… hát,
hogy nem… nem félsz itt velem… hát, hogy mondta a kapitány… hogy miféle
vagyok… a pénzedet elveszem…

Juli. Nem kell azt… tőlem… elvenni… Mostan nincs, de ha lesz… én…
odadom. Mind.

Liliom. Nekem?

Juli. Ha kéri…

Liliom. Hát már volt… akinek adtál?

Juli. Nem.

Liliom. Nem volt szeretőd soha?

Juli. Nem.

Liliom. De sétálló… az csak volt… akivel sétáltál?

Juli. Vót.

Liliom. Baka?

Juli. Földi.

Liliom. Minden baka földi… Hová való vagy?

Juli. Ide nem messzire.

Liliom. Aztán szeretted?

Juli. Minek kínoz, Liliom úr. Nem szerettem, csak úgy mentünk néha.

Liliom. Hová?

Juli. Ide a ligetbe.

Liliom. Aztán az erényed, az hol veszett el?

Juli. Nekem nincs is erényem.

Liliom. De vót?

Juli. Nem is vót, mert én tisztességes leány vagyok.

Liliom. De csak segélyezted a bakát?

Juli. Minek kínoz, Liliom úr?

Liliom. Segélyezted?

Juli. Hát azt csak muszáj. De nem szerettem.

Liliom. Hát engem szeretsz-e?

Juli. Nem, Liliom úr.

Liliom. Akkor minek ülsz itt velem?

Juli. Csak ülök.

Liliom. Nem gyösz velem a táncterembe?

Juli. Nem. Vigyázok a tisztességemre.

Liliom. Minek?

Juli. Mert nem akarok soha férhezmenni. Ha úgy volna, hogy férhe megyek
valaha, akkor nem bánnám, nem vigyáznék az ártatlanságomra, mer akkor
úgy is mindegy. De nem mék férhez, hát vigyázni kell, hogy az ember
tisztességes lány maradjon.

Liliom. És ha én most azt mondanám… elveszlek?

Juli. Maga?

Liliom. Úgy-e most megijedsz? Mer most eszedbe jutott, hogy mit mondott
a kapitány! Most megijedsz.

Juli. Nem én, Liliom úr. Tőlem az mondhat, amit akar.

Liliom. Nem mernél hozzám jönni… feleségnek?

Juli. Én csak azt tudom, hogy ha én szeretek valakit, nem bánom, ha meg
is halok.

Liliom. Gyönnél ilyen csirkefogóhoz? Már… ha szeretnél?

Juli. Akkor a hóhérhoz is… Liliom úr. _Szünet_.

Liliom. Ahogy mondod… hogy nem szeretsz… Hát mér nem mész szépen haza?

Juli. Most már nem mehetek haza. Már most mindenki lefeküdt.

Liliom. Bezárták az ajtót?

Juli. Be. _Szünet_.

Liliom. Lehet ám… jasszból is… gazemberből is… ember.

Juli. Lehet. _Szünet_.

Liliom. Nem vagy éhes?

Juli. Nem. _Szünet_.

Liliom. Na… és… ha elvenném a pénzed? Ha volna.

Juli. Hát elvenné. _Szünet_.

Liliom. Csak oda… kéne… menni… a Muskátné visszavenne. Akkor megin
volna… keresetem…

_Szünet, sötét van._

Juli _nagyon halkan_. Ahhoz… ne… menjen… _Szünet_.

Liliom. Sok agácifák vannak itten. Szünet.

Juli. Ahhoz ne menjen vissza. Szünet.

Liliom. Pedig az… egy szóra… mindjárt visszavenne… én tudom, mer… tudom
mér… ő is tudja… _Szünet_.

Juli. Most én is érzem… Ez itt mind agácivirág… _Szünet_.

Liliom. Fehéragác. _Szünet_.

Juli. A szél hozza erre. _Elhallgatnak. Nagy szünet._

_Függöny_.




MÁSODIK KÉP.

_(Egy városligeti gyorsfényképész műhelye. Áll pedig ez egy deszkafallal
körülkerített kis udvarból, amely mögött a mutatványos telep bódéi
látszanak. Hátul deszkapalánk, amelyen függönnyel elzárható bejárat van.
Ugyanezen a hátsó deszkafalon rozoga ablak. Balról fedett bódé határolja
a kis udvart, a bódéba két ajtó nyílik. Az elülső a szobába, amelyben
Liliomék laknak, hátrább egy másik a sötét kamrába. Jobbról szintén
deszkapalánk, amelyre fotografus háttér van akasztva. Az egyik sarokban
fotografáló gép. A hátsó deszkafalnak támasztva balról rozoga kanapé.
Délelőtt. Juli és Mari vannak ott.)_

Mari. Azt mondod: megverte a Hózlingert.

Juli. Megverte.

Mari. Pedig a Hózlinger sokkal erősebb.

Juli. Mégis megverte. Úgy fogta meg, hogy megverte. Mert az nem az
erőben van, hanem a fogásban.

Mari. És elvitték a rendőrök.

Juli. Elvitték, de másnap hazajött. Most már két hónapja, hogy itt
lakunk a fényképésznél, már kétszer vitték el a rendőrök. De nem tudták
megbüntetni.

Mari. Miért?

Juli. Mert igaza volt.

Hollunderné. _Nagyon öreg asszony, egy csomó fát cipel keresztül az
udvaron, hátul jön be és balfelé igyekszik._ Csak a pofája jár, mindig a
pofája jár, se nem dolgozik, se nem lop, a más szegény ember keserves
fájával tüzelnek. Nem sül le a bőr az arcáról, egészséges, erős ember.

Juli. Köszönöm.

Hollunderné. Az ilyet kellene eltoloncolni, rongyos csibészt, nem a
tisztességes munkást. _El_.

Mari. Ki ez?

Juli. Ez a fényképész. A Liliomnak valami rokona. Ő adott lakást nekünk
itt a bódéban ingyen.

Mari. Minek hoz fát?

Juli. Mindent hoz. Ha ő nem hozna, levegőt ebédelnénk. Nagyon jó
asszony, csak jár a szája.

_Szünet._

Mari _kicsit szégyenlősen_. Mán most tudom, hogy nem katona.

Juli. Még összegyösz vele?

Mari. Össze.

Juli. Sokat?

Mari. Sokat. Elvesz.

Juli. Feleségnek?

Mari. Feleségnek.

Juli. Na látod, hogy nem katona. Szünet.

Mari _szégyenlősen, de kissé dicsekedve_. Most kacérkodok vele.

Juli. Hogyan kacérkodsz vele?

Mari. Mondja, hogy menjek a ligetbe. Aztán nem megyek a ligetbe. Aztán
kendőt igér, még se nem megyek. Akkor szépen haza kisér és nem történik
semmi erkölcs.

Juli. Így kell kacérkodni?

Mari. Csak így. Tilos, tilos, de szívem joga.

Juli. Nem veszekedtek soha?

Mari. Csak mikor érzékiség van.

Juli. Érzékiség?

Mari. Megfogja a kezemet és úgy sétálunk. Aztán lóbálni akarja a
kezemet, én meg nem hagyom. Aszondom: maradhasson. Ő meg aszongya: mér
olyan dacos? Megin akarja lóbálni, megin nem hagyom. Aztán sokáig nem
hagyom, addig, amíg egyszer csak hagyom. Akkor lóbáljuk a kezünket. Föl,
le, föl, le, és ez az érzékiség. Ez is tilos, de szívem joga.

Juli. Így élsz boldogan.

Mari. Meg még boldogabban is. A legszebb a szívszerelme.

Juli. Az is van?

Mari. Az úgy van, hogy most már háromkor virrad. Hát akkor már megvolt a
kacérság is, meg az érzékiség is, szívem joga, hát elkövetkezik a
szívszerelme. A padra ülök és a Hugó fogja a kezemet. Bort nem iszunk,
csak piros lemonádét. Hát nem részeg a Hugó. Hát a pofáját az arcomhoz
támasztja és hallgatunk. Aztán leragad a szeme és akkor lecsúszik az
arcomról, mert elalszik. De azért fogja a kezemet álmában. És én
nézdegélek jobbra-balra és szagulom a virágszagot, mer az is hajnalban
van. De ő nem érzi, mer alszik. És én is szeretnék aludni, de nem
alszok. Csak úgy megvagyunk ott ketten. És ez a szívszerelme. _Nagy
szünet._

Juli. Már este elment és még mindig nem jött haza.

Mari. Itt van tizenhat krajcár. Villamos nyóc oda, nyóc vissza.
Kisasszonyér a zenedébe. De gyalog gyöttünk. Itt van, tedd el. _Átadja_.

Juli. Most már három forint negyvenhat.

Mari. Három forint negyvenhat.

Juli. Nem megy munkába.

Mari. Lusta?

Juli. Mesterséget nem tud. Napszámot nem vállal. Fekszik a hasán.

Mari. Nem szép tőle.

Juli. Nem szép tőle. Kólicséknál új lány van?

Mari. Már a harmadik, mióta te elmentél. A Hugó hivatalszolga lesz. Egy
állami ügyvéd beszerezte. Lakást is kap.

Juli. A körhintához nem megy vissza. Kérdezem, mért, nem mondja. Mult
hétfőn megütött.

Mari. Visszaütötted?

Juli. Nem.

Mari. Minek nem hagyod ott?

Juli. Nem hagyom ott.

Mari. Minek nem hagyod ott? Szünet.

Hollunderné _fazék vizet hoz ki a szobából_. _Dörmögve_. Kártyázni, azt
tud, meg verekedni, azt is tud, meg cselédektől a pénzt elszedni, mert a
rendőrség az ilyet eltűri. Itt volt az esztergályos.

Juli. Levesnek való víz?

Hollunderné. Itt volt az esztergályos. Szép, barna ember. Özvegy ember.
Két gyereke van. Pénze van. Üzlettye van.

Juli _Marihoz_. Nem is negyvenhat. Három forint hatvanhat.

Mari. Én is azt számoltam. Hatvanhat.

Hollunderné. Elviszi a hivatalba és elveszi. Már ötször volt itt. Két
gyereke van.

Juli. Ne fáradjon, Hollunder néni, én majd hozok vizet.

Hollunderné. Ott kint vár.

Juli. Nem köll.

Hollunderné. Majd elgyön megint. Majd ha megint megveri. _Indul kifelé.
Dörmögve._ Mer verekedni, azt tud, szép kis asszonyt fejbeütni, azt tud.
A bőr, az nem sül le az arcáról, mert a rendőrség, az az ilyet… tűri…
_Hátul el._

Mari. Esztergályos el akar venni téged?

Juli. El.

Mari. Minek nem mész hozzá?

Juli. Csak.

Mari. De ha ver is. Fejbe is üt. Csak mind azér, mert ő a Liliom?

Juli. Mer ő a Liliom.

Mari. De hiszen csibész.

Juli. Olyannak is kell lenni.

Mari. Mikor ott ült a padon veled… én néztem… akkor szelíd volt.

Juli. Szelíd volt.

Mari. Aztán vad lett?

Juli. Vad is lett. De mikor ott ültünk, szelíd volt. Most is néha
szelíd. Nagyon szelíd. Délután ide hallatszik a verkli. Azt sajnálja.
Akkor szelíd.

Mari. Mit mond?

Juli. Nem mond az semmit, csak olyan szép, szelíd. Csúnya nagy szeme
van. Aztán úgy néz vele.

Mari. Szemedbe néz?

Juli. Inkább úgy mellé. Én se tudom nézni, mer ő nem szereti, hogy nem
dolgozik. Azér vert meg hétfőn.

Mari. Mer ő nem dolgozik? Hát az aljas, ha nem dolgozik, azér megver?

Juli. Mer bántja.

Mari. Fájt?

Juli. Nem. _Szünet_.

Muskátné _nagyon kiöltözve jön be hátul_. Jó napot! A Liliom itthon van?

Juli. Nincs.

Muskátné Elment?

Juli. Még nem gyött haza.

Muskátné. Akkor megvárom. _Leül_.

Mari. Hát hogyan mer maga ide bejönni?

Muskátné. Maga itt a háziasszony, lelkem? Vigyázzon, mer a szájára ülök.

Mari. Hogyan mer maga ide bejönni a Julihoz?

Muskátné _Julihoz_. Ne feleljen neki, lelkem. Látom, hogy maga tudja,
mért jöttem. Annak a rongyosnak akarok kenyeret adni.

Mari. Annak nem kell a maga kenyere.

Muskátné _Julihoz_. Ne feleljen neki, lelkem. Butába még ilyen ostobát
nem is láttam.

Mari. Szerbusz.

Juli. Szerbusz.

Mari _a hátsó ajtóból_. Hatvanhat.

Juli. Igen.

Mari. Szerbusz. _Elmegy_.

Juli _a szobaajtó felé megy_.

Muskátné. Nálam kapott mindennap egy koronát. Vasárnap forintot. Sört,
szivart fizetett neki a publikum.

Juli _megáll az ajtóban és nem felel neki_.

Muskátné. Inkább éhen hal, mint bocsánatot kér. De nem bánom.
Visszaveszem anélkül is.

Juli _nem felel_.

Muskátné. Bevallom, nagyon kérdezik a népek, hogy hova lett. Nekem
muszáj nézni, hogy az üzletem menjen. Tőlem éhen is halhat, nem jönnék
utána, ha az üzletbe nem volna jó.

_A hátsó ajtón bejön Liliom Ficsurral. Szünet._

Juli. Itt van a Muskátné.

Liliom. Látom.

Juli. Azt csak mondhatnád, hogy jó napot.

Liliom. Minek az neked? Minek macerálsz?

Juli. Nem macerállak.

Liliom. Hát fogd be a szád. Mer most mingyár az jön, hogy egész éjjel
lumpoltam, nincs keresetem, nincs ebéd.

Juli. Nem mondok én semmit.

Liliom. De látom az orrodról, hogy akarod mondani. Erigy innen, mer
megint lesz mejjpor. _Haragosan járkál. Mindenki fél tőle, aki mellett
elmegy, az félreáll._

Ficsur _ide-oda cammog, a földön keresgél_.

Muskátné _hirtelen ráripakodik Ficsurra_. Maga viszi kártyázni a
cehellibe, magát becsukatom.

Ficsur. Maga nekem fiatal. _A hátsó ajtón kimegy és kint járkál.
Szünet._

Juli. Itt van a Muskátné.

Liliom. Ő beszéljen, ha akar valamit.

Muskátné. Minek jársz a Ficsurral? Egyszer majd magával visz, mikor
lopni megy.

Liliom. Avval járok, akivel akarok. Mit akar?

Muskátné. Hát tudod.

Liliom. Nem tudom én.

Muskátné. Hát minek volnék itt? Azt hiszed, rongyos, vizitelek nálad?

Liliom. Tartozok valamivel?

Muskátné. Tartozol is, de azt nem számítom. Majd tehozzád jövök pénzér.
Mer olyan sok jövedelmed van. Tudod te jól, minek vagyok itt.

Liliom. Hiszen fölfogadta a Hózlingert.

Muskátné. Hát fölfogadtam.

Liliom. Tud az úgy, mint én.

Muskátné. Tud, ne félj. Nem is küldöm el. Csak kevés az ember. Kettő is
elférne.

Liliom. Sohse volt kettő. Mindig én voltam egyedül csalogató.

Muskátné. Hát kidobhatom a Hózlingert.

Liliom. Minek azt kidobni, ha olyan jól tud.

Muskátné _vállat von_. Hát tud. _Eddig még nem nézett Liliomra._

Liliom _Julihoz_. Erigy, kérj a fényképésztől kávét. _Juli hátul
kimegy._ Hát olyan jól tud az a Hózlinger?

Muskátné _feléje fordul, ránéz_. Mér nem alszol éjszaka? Hiszen úgy
nézel ki, hogy köpedelem.

Liliom. Hát… olyan jól tud az a Hózlinger?

Muskátné. Simítsd ki a hajad a homlokodból. _Liliom hajához nyúl._

Liliom. Hagyja csak maga az én hajamat.

Muskátné. Hagyom, ne félj. Ha azt mondtam volna, hogy lógasd a szemedbe,
hát félresimítottad volna. Hallom, megverted ezt a… ezt a…

Liliom. Semmi köze hozzá.

Muskátné. Szép kis bátorság. Ilyen véznát verni. Ha meguntad, hadd ott,
de gyönge teremtést nem üt meg az ember.

Liliom. Hogy hagyjam ott?… Kéne?

Muskátné. Haj… de nagyra vagy megint… _Nagy zavarban van…_ Úgy köll
nekem, minek jövök utánad. Az ember ki van téve… hogyha szívén viseli az
üzletet. Csak el tudnám adni azt a hintát, sose láttál volna.

Liliom. Nem jól megy?

Muskátné. Ha van eszed, visszagyösz. Jól megfizetek.

Liliom. Hiszen tele van úgy is.

Muskátné. Tele van, tele van. De az nem az igazi.

Liliom. Csak szépen mondja meg, hogy én hiányzok.

Muskátné. Nekem nem hiányzol, csak a cselédek… azok buknak rád…
kérdezik… ha van eszed visszagyösz.

Liliom. Hogy itt hagyom ezt a…

Muskátné. Hiszen vered.

Liliom. Nem verem. Micsoda beszéd az, hogy verem. Hát egyet odasóztam
neki, aztán tele van vele a város. Azér még nem verem.

Muskátné. Jó, jó, jó, jó, nem szóltam semmit. Nem avatkozok bele.

Liliom. Verem!

Muskátné. Nem tudom, mit szeretsz rajta. Két hónapja ülsz itt vele… már
az életedet is megunhattad. Mikor ott a… hinta… meg színház… meg pénz is
volna… valaki ilyen buta legyen… a szép, gyönyörű életet ott hagyja…
_Ránéz_… hol jártál megin az éjjel, hogy így nézel ki?

Liliom. Hagyja csak.

Muskátné. Sohse néztél így ki. Itt eszed magad. _Szünet_. Új verklit
vettem.

Liliom _csöndesen_. Tudom.

Muskátné. Honnan tudod?

Liliom. Ide hallatszik.

Muskátné. Jó, mi?

Liliom. Nagyon jó. Olyan jó… jól vágja.

Muskátné. Jól fordul rá a hinta. Négy új tükör is van rajta. Meg
kidobtam azt a két fekete lovat, aminek a füle már úgy is le volt törve.

Liliom. Mi van helyette?

Muskátné. Na találd ki.

Liliom. Zebra.

Muskátné. Nem. Automobil.

Liliom. Automobil?

Muskátné. Az. Olyan fujóval. Nálam van az első. Szép, piros automobil,
mind abba akarnak ülni, mert fujója is van. Aztán nyomják, járatják,
divatba van.

Liliom. Automobil…

Muskátné. Az. Ha van eszed visszagyösz. Minek rágod itt magadat? Ott a
szépművészet, az való neked. Művész vagy te. Nem vagy te tisztességes
ember.

Liliom. Hogy hagyjam itt ezt a kis…

Muskátné. Mi az annak? Visszamegy szolgálni.

Liliom. Rongyos kis bogár

Muskátné. Ott a szépművészet, az való neked. Sör, virzsinia, egy korona
hétköznap, kettő vasárnap. Meg vettem én már neked órát is.

Liliom. Nem olyan ez, hogy visszamenne szolgálni.

Muskátné. Ne félj, nem iszik gyufát. Ha mind gyufát innának…

Liliom _miután egy kicsit nézte, nagy_ _elégtétellel_. Hát nem köll a
publikumnak a Hózlinger!?

Muskátné. Tudod, te rongyos, nagyon jól tudod.

Liliom. Hát…

Muskátné. Jókedv, az is valami. Jó, szép, könnyű élet, csupa jó, szép
lányok, meg sör, meg szivar, meg muzsika, meg jó, szép, könnyű élet, meg
boldogult férjem gyűrűjét is neked adom, na, mit akarsz még?

Liliom. Nem olyan az, hogy visszamegy szolgálni. Hát… hát… nem bánom,
hogy ha… azér itt megvagyok vele… hát itt maradhat azér… ha én a
művészetbe megyek…

Muskátné. Ajjaj!

Liliom. Mi az, hogy ajjaj?

Muskátné. Kicsúfolnak a lányok… Hazaviszed a pénzt az asszonynak… Még
sohse hallottam, hogy feleséges ember… hiszen ha tudják, kinevetnek.

Liliom. Tudom ám én, maga mit akar.

Muskátné _lesütött szemmel_. Hencegni, azt tudsz.

Liliom. Hát nekem adja a gyűrűt.

Muskátné _végigsimítja a haját_. Neked.

Liliom. Nagyon rosszul vagyok ám idehaza.

Muskátné _mint fenn_. Nem vigyáz rád senki. Szünet.

Juli _bejön és letesz egy bögre kávét_.

Muskátné _elkapja a kezét Liliom fejéről_. _Szünet_.

Liliom. Akarsz valamit?

Juli. Nem. Szünet.

Juli _el balra a bódéba_.

Muskátné. Az öreg asszony azt mondja, hogy egy esztergályos van itt,
valami özvegy ember.

Liliom. Tudom, tudom.

Juli _bejön balról_. Liliom… nehogy elfelejtsem, majd aztán mondok
valamit.

Liliom. Jó.

Juli. Mer azt… meg akarom mondani… már tegnap akartam…

Liliom. Jó, jó.

Juli. De négyszemközt. Gyere be egy kicsit… megmondom…

Liliom. Most dolgom van, látod.

Juli. Csak egy percig tart az egész.

Liliom. Na erigy, mer…

Juli. Hát hadd mondom meg.

Liliom. Nem takarodsz mindgyár, ha mondom…

Juli _erősen_. Nem.

Liliom _feláll_. Micsoda?

Juli. Nem.

Muskátné _feláll_. Na ne kezdj itten. Én majd kimegyek addig a
fényképészhez, aztán visszagyövök a válaszér. Kisiet hátul.

Juli. Nem bánom, ha meg is ütsz. Ne nézz így rám, mer nem ijedek meg
tőled. Én most nem ijedek meg senkitől. Én azt mondtam, hogy mondani
akarok neked valamit.

Liliom. Hát ki vele. De hamar.

Juli. Azt nem lehet hamar. Mér nem iszod meg a kávét?

Liliom. Ezt akartad mondani?

Juli. Nem. Idd addig ki, addig majd megmondom.

Liliom _a kávéhoz megy és issza_. Na?

Juli. Hát hogy kérdezted tegnap, hogy a fejem fájt.

Liliom. Igen.

Juli. Nahát ez.

Liliom. Beteg vagy?

Juli. Nem. Csakhogy kérdezted, hogy a fejem fájt. És hogy mondtad, hogy
másféle kedvem van.

Liliom. Hát azt is mondtam. Talán az esztergályos?

Juli. Én nekem… mi? Dehogy az esztergályos. Csak… azt nehezen tudom
megmondani, de neked azt tudni kell… én… én nem ijedtem meg tőle mer
annak úgy kell lenni…

Liliom _leteszi a kávét_. Mi?

Juli. Ha az ember férfival van.

Liliom. Igen.

Juli. Énnekem gyerekem lesz. _Nagyon gyorsan siet ki a hátsó ajtón.
Szünet. Ficsur benéz az ablakon._

Liliom. Ficsur!

Ficsur _bejön_.

Liliom. Te Ficsur… a Julinak gyereke lesz.

Ficsur. Hát aztán?

Liliom. Semmi. _Hirtelen_. Erigy ki. _Ficsur kimegy. Kis szünet._

Muskátné _hátul bejön_. Láttam, kiment.

Liliom. Kiment, igen.

Muskátné _pénzt vesz elő_. Adok neked tíz koronát előlegbe.

Liliom. Igen.

Muskátné. Mér nem veszed el?

Liliom. Menjen haza, Muskátné.

Muskátné. Ejnye… mi van veled?

Liliom. Menjen haza, nagysága. _Visszamegy a kávéhoz._ Hagyjon engem
reggelizni. Nem látja, hogy reggelizek?

Muskátné. Bolond vagy te.

Liliom. Nem méc?! _Feléje fordul._

Muskátné _visszateszi a pénzt_. Többé az életbe Muskátnét nem látod.

Liliom _Hát nem látom_.

Muskátné. Isten áldjon meg.

Liliom. Isten áldja meg. _Muskátné el._ Ficsur!

Ficsur _bejön_.

Liliom. Hát mi az… hogy mondtad, hogy pénzt lehetne…

Ficsur. Hát lehetne.

Liliom. Mennyit?

Ficsur. Pár forintot. Öreg csibész vagyok én. Velem jöhetsz.

Hollunderné _bejön_… Reggel kávét, délbe levest, este megint kávét,
tüzifát, azt mind én adjam… adja vissza a bögrémet… _Megkezdődik a
délutáni élet a ligetben. Megszólal a távolban a verkli._

Liliom. Hollunder néni. _A felvonás végéig látni rajta, hogy idegessé
teszi a verkli hangja._

Hollunderné _Ficsurhoz_. Nem méc innen, te rongyos! Mindjárt hívom a
fiamat.

Ficsur. Fiatal nekem a maga fia. _Kisompolyog_.

Liliom. Hollunder néni.

Hollunderné. Mi köll?

Liliom. Mikor magának a fia született… mikor magának a fia született…

Hollunderné. Na?

Liliom. Semmi.

Hollunderné _dörmögve, kimenőben_. Aludja ki magát, rongyos csibész.
Éjjel részegeskedni, meg kártyázni, azt tud, más ember nyakán élni, azt
is tud. El hátul.

Liliom. Ficsur.

Ficsur _besompolyog_. Hát a Julinak gyereke lesz. Ezt már hallottam.

Liliom. Hát hogy mondtad… hogy lehetne pénzt… a bőrgyári pénztárnoktól…

Ficsur. Hát bizony… de akkor… _Odahúzódik hozzá._ Csak úgy, hogy együtt.

Liliom. Igen. Elgondolkozik. Idegesen. Erigy ki, Ficsur. Majd… majd
aztán gyere vissza.

Ficsur _kisompolyog és végleg el_.

_A verkli egyre szól, Liliom hallgatja egy kicsit, aztán a hátsó ajtóhoz
megy._

Liliom _az ajtóból kiordít_. Hollunder néni… _Naiv örömmel…_ A Julinak
gyereke lesz! _Bejön, feláll a kanapéra a hátsó deszkafal mellett és a
deszkafal tetejére könyökölve, elbámul a liget felé, hallgatja a
verklit, aztán egyszerre túlordítja._ Nekem gyerekem lesz! Fölemeli a
két karját.

Juli _a bódéból jön_. Mi az? Mi van itt?

Liliom _leszáll a diványról_. Semmi. _Aztán ráveti magát a kanapéra,
arcra._

Juli _nézi egy kicsit, aztán odamegy és betakarja_. _Lábujjhegyen a
hátsó ajtóig megy, a küszöbre áll, az ajtófélfának támaszkodik, a liget
felé néz és hallgatja a verklit._

_Kis szünet._

_Függöny_.




HARMADIK KÉP.

_Ugyanaz a díszlet. Liliom és Ficsur egymás mellett ülnek. Juli a színen
foglalatoskodik. Ficsur egy nótára tanítja Liliomot._

Ficsur. Harmadik vers!

  Vigyázz, vigyázz te Jáninger
  Vasgyerek a Bérci,
  Bekasztliznak a központba,
  Sírhat majd a Rézi.
  Ott gyön már a zsarú, a zsarú, a zsarú.

Liliom. Vigyázz, vigyázz te Jáninger, Vasgyerek a…

Ficsur és Liliom _együtt_. Bérci!

  Bekasztliznak a központba,
  Sírhat majd a Rézi.

Liliom. Ott gyön már a zsarú, a zsarú, a zsarú.

Juli _gyanakodva néz rájuk és bemegy a házba._

Ficsur _hirtelen oda hajlik Liliomhoz és titokzatosan mondja._ Ahogy
végig mész a Francia-úton, ott látod a töltést… előbb jön a sorompó,
aztán le a bőrgyárig semmi, még csak őrház se.

Liliom. És arra jár?

Ficsur. Arra. Lent a töltés alatt jár, a kis úton. Tavaly óta egyedül
jár, azelőtt mindig volt vele valaki.

Liliom. Minden szombaton?

Ficsur. Minden szombaton.

Liliom. A pénzt… azt mibe viszi?

Ficsur. Bőrzsákba. Abból fizeti a munkásokat.

Liliom. Sokat visz?

Ficsur. Tizenhatezer koronát, pont.

Liliom. Hogy híjják?

Ficsur. Linzmann Izraelita.

Liliom. Pénztárnok?

Ficsur. Pénztárnok. De ha oldalba szúrom, már nem pénztárnok. Ha a
fejire ütök, akkor is már mingyár nem pénztárnok.

Liliom. Meg köll neki halni?

Ficsur. Nem muszáj. Ide adhatja a pénzt halál nélkül is. De a legtöbbje
már inkább meghalni szeret.

Juli _kijön a házból és átmegy a színen, ki a hátsó ajtón. Ezek a színen
való átjárkálásai Julinak azt jelentik, hogy gyanít valamit; ijedten,
sőt gyanakodva nézegeti őket, itt-ott meghallja utolsó szavaikat;
szóval, anélkül, hogy ezt nagyon éreztetné a közönséggel, Juli dacára
minden titkolódzásnak körülbelül sejti, hogy a két ember min töri a
fejét._

Ficsur _amint Julit látja, hirtelen_. Aztán aszongya:

  Sírhat majd a Bársony Rézi
  Ha belesző zárva.

Liliom és Ficsur _együtt_.

  Elkísérik a Rézit is
  A nagy sárga házba.
  Itt van már a zsarú, a zsarú, a zsarú.

Liliom.

  Sírhat majd a Bársony Rézi,
  Ha belesző zárva.

_Juli kimegy._

De aztán nem kell mindjárt rögtön Amerikába menni?

Ficsur. Nem.

Liliom. Hát?

Ficsur. A pénz el lesz ásva hat hónapig. Ennyi az ideje. Hat hónap mulva
kikel a földbül.

Liliom. Aztán?

Ficsur. Aztán addig a hat hónapig csak úgy élsz, mint eddig. Nem nyúlsz
a tőkéhez.

Liliom. Épen hat hónap mulva gyön a gyerek.

Ficsur. Hát… akkor a gyereket is visszük. De már munkába állasz három
hónappal előbb. Ez azér van, hogy mindig mondhasd: kuporgatom a pénzt,
kivándorlunk Amerikába.

Liliom. Én szólítom meg?

Ficsur. Az egyik megszólítja beszéddel, a másik megszólítja kis késsel.
Ez attúl függ, hogy kinek mihez van szíve. Majd csak te szólítsd
beszéddel.

Liliom. Nem hallottad?

Ficsur. Mit?

Liliom. Onnan kívülről… mintha kardot csörgettek vóna.

Ficsur _kifelé figyel_. Szünet.

Liliom. Mit mondok neki?

Ficsur. Azt mondod: jó estét, kérem szépen hány óra?

Liliom. Aztán?

Ficsur. Aztán én akkor már szúrok. És akkor mindjárt előveszed te is a
kést.

Budai rendőr belép és körülnéz, hirtelen csönd támad. Jó napot kívánok!

Ficsur _és LILIOM_. Jó napot!

Ficsur _kikiált_. Gyöjjön fényképész! Keresik! _Szünet, a rendőr vár._

  Sírhat majd a Bársony Rézi
  Ha belesző zárva
  Elkísérik a Rézit is…

Liliom _és Ficsur együtt halkan_. A nagy sárga házba. Ott jön már a… _a
végét szöveg nélkül dudolják, hogy a rendőr a csúfnevét ne hallja. Ének
alatt megjelenik Hollunderné és a fia._

Rendőr. Papirképet is csinál?

A fiú. Hogyne, kérem. _A palánkon függő képmintákra mutat._ Tessék…
amilyet tetszik. Egész alak?

Rendőr. Egész alak.

_Az öregasszony előtolja a sarokból a fényképezőgépet, ezalatt a fiú
beállítja a rendőrt, sietve futkos a rendőr és a gép között, be-benéz a
gépbe, majd fejét leborítva a fekete kendővel, a géppel együtt közelebb
megy a rendőrhöz. Hollunderné ezalatt a sötét kamrából lemezt hozott és
a gépbe tette. Ezalatt Liliom és Ficsur között oldalt, ahol összebujtak,
a következő egészen csöndes párbeszéd fejlődik._

Liliom. Idevaló?

Ficsur. Nem idevaló.

Liliom. Hová való?

Ficsur. Budai. Szünet.

Liliom _hirtelen előtörő groteszk gyermekes panasszal._ Szegény, rongyos
életem van nekem!

Ficsur _kedves vidámsággal, atyailag biztatja_. Majd elmegyünk
Amerikába.

Liliom. Mi van ott?

Ficsur _nagy tisztelettel_. Gyáripar.

A fiú _a rendőrhöz_. Kérem most nyugodtan maradni. Egy… kettő… három
_lekapja a lencséről a fedőt. Visszateszi._ Köszönöm.

Hollunderné. Öt perc mulva visszatetszik gyönni. Kész lesz.

Rendőr. Hát majd visszagyövök. Most köll fizetni?.

A fiú _elolvadva az udvariasságtól_. Biztos úrnak nem szükséges előre.
_A rendőr leereszkedő barátsággal szalutál és kiballag. Hollunderné a
kamrába viszi a lemezt, a fiú is bemegy vele, miután a gépet visszatolta
a helyére._

Hollunderné _miközben a két csirkefogó előtt elmegy, alig érthető
duruzsolással, az ő rendes modorában szidja őket._ Itt ülnek és
elrondítják nekem a helyiséget, mér nem mennek sétálni? Most már olyan
jól megy nekik, hogy énekűnek. _Hirtelen ráripakodik Ficsurra._ Nem
félsz a zsarútól?

Ficsur _megvetőleg_. Eridj, mer rádlépek.

Liliom. Aszondod: a Hózlingert szeretik a hintánál?

Ficsur. De még hogy!

Liliom. Az asszonyt is láttad?

Ficsur. Láttam. Már fésüli is a Hózlingert.

Liliom. Fésüli?

Ficsur. Tisztítja.

Liliom. Hát csak tisztítsa.

Ficsur _a bódéajtó elé tolja_. Na erigy.

Liliom. Hova?

Ficsur. Vedd a kést.

Liliom. Melyiket?

Ficsur. A konyhakést. Köll az egyiknek kis bicska, az van nekem. De ha
vitatkozik, akkor a nagy kés is kell.

Liliom. Minek az? Ha komiszkodik, én olyat vitatkozok a fejire, hogy
megkancsalodik tűle.

Ficsur. Hát csak köll valami. Bottal nem vághatod el a nyakát.

Liliom. A nyakát köll elvágni?

Ficsur. Nem köll. Csak ha ő akarja. _Szünet_. Persze, gőzhajón ülni, az
jó lesz. Gyáripart élvedzni, az is jó lesz. De dolgozni, attól félsz.

Liliom. Meglátja a Juli, ha elveszem a kést.

Ficsur. Hát vedd el úgy, hogy ne lássa meg.

Liliom _egy lépést tesz a bódé felé_. A rendőr beballag és kopogtat a
sötét kamra ablakán. Itt a rendőr.

Hollunderné _kijön_. Azonnal, mindjárt, kérem. _Betipeg a bódéba. Liliom
egy pillanatnyi habozás után neki durálja magát és határozott léptekkel
utána megy. A rendőr gúnyosan nézi Ficsurt. Ficsur fölkel, gúnyos
büszkeséggel elsétál két-három lépést a rendőr orra előtt, aztán megáll,
háttal a rendőrnek, hirtelen a rendőr felé fordul, mint ahogy a
gyermekekkel szoktak tréfálni, ujjal mutat rá és megszólítja._

Ficsur. Krisztina-körút és Retek-utca sarok.

Rendőr _gőggel, lassan_. Honnan tudja?

Ficsur. Arra járok hivatalba.

Rendőr. Micsoda maga?

Ficsur. Zongoratanár. _A rendőr nagyon megnézi, mintha kezdene rájönni,
hogy ez tréfál vele, komoran pödör egyet a bajuszán._

A fiú _kijön a kamrából és átadja a kész képet a rendőrnek_. Tessék
kérem.

Rendőr _megnézi a képet, fizet és elballag, miközben egy pillanatra
megáll és jól megnézi Ficsurt. Mikor elment, Ficsur az ajtóból még utána
néz. Ezalatt Liliom kijött a házból a kabátját gombolva. Ficsur
megfordul és meglátja Liliomot._

Ficsur. Mit nézel?

Liliom. Nem is nézek.

Ficsur. Hát mit csinálsz?

Liliom. Gondolok.

Ficsur _odamegy hozzá_. Na mondd szépen. Megszólítod. Hogyan szólítod
meg?

Liliom _elfogódott hangon_. Jó estét kívánok, kérem szépen, hány óra? Ha
felel, mit mondok neki?

Ficsur. Nem felel?

Liliom. Nem felel.

Ficsur. Nem az. _Tapogatja a kabát alatt a kést._ Hol van? Merre van?

Liliom _anélkül, hogy odamutatna_. Balrul.

Ficsur. Úgy van. A szív iránt. _Kitapogatja_. Már látom… Ez az ni! Ez
még mind az… Itt már hegyesedik… _a hegyéhez ér_. Itt a szeme. Evvel
néz.

Juli _megint belép és lassan elmegy előttük, de ezúttal feltűnően
aggódva nézi őket, meg is áll egy pillanatra._

Ficsur _oldalba löki Liliomot_. Hát énekelj, énekelj!

Liliom _reszketve énekel_. Ott gyön már a zsarú, a zsarú, a zsarú…

Ficsur _bátorítólag, hangosan, testével a taktust jelezve, mint egy
karmester, aki nincs megelégedve a tempóval._ Te Jáninger, mit csinálsz
itt a Hermina-úton…

Liliom. Te Jáninger, mit csinálsz itt a Hermina-úton… _Juli kimegy a
hátulsó ajtón; követi a szemével, mikor elment, megszólal._ Éjjel…
álmomba… ha visszagyön a lelke, mit csinálok?

Ficsur. Annak nem gyön vissza.

Liliom. Mér?

Ficsur. Mer zsidó nem jön vissza.

Liliom. Hát aztán még…

Ficsur _kissé türelmetlenül_. Mi van még?

Liliom. A másik világon… mikor az úristen elébe megyünk, hát annak mit
mondok?

Ficsur. Mink nem kerülünk elejibe.

Liliom. Miért?

Ficsur. Hát kerültél te már a főkapitány elejibe?

Liliom. Nem.

Ficsur. Ellenőrig megyünk… legföjebb kapitányig, ha megyünk.

Liliom. A másik világon is úgy van?

Ficsur. Csak úgy. Az is rendőri hivatal, csak másik kerület.

Liliom. Hivatal?

Ficsur. Úrnak menyország. Ilyen rongyosoknak rendőrség. Pénzes embernek
finom muzsika.

Liliom. Nekünk nem muzsika?

Ficsur _Nem, fiam_. Nekünk igazság. Mer a másik világon csupa igazság
van. Ahol pedig igazság van, ott csak köll kapitánynak lenni.

Liliom. Jó estét kívánok, kérem szépen, hány óra? _A szívére teszi a
kezét._

Ficsur. Minek teszed oda a kezedet?

Liliom. Dobog a szívem a kés alatt.

Ficsur. Gyugd a másik oldalra. _Fölnéz az égre._ Lassan, szépen
elindulunk.

Liliom. Korán van még.

Ficsur. Gyere. _Épen indulnak, mikor Juli kívülről bejön és útjukat
állja._

Juli. Hova méc?

Liliom. Hiszen azt mondtad, hogy két hétig nem beszélsz hozzám. Minek
beszélsz hozzám?

Juli. Hová méc Ficsurral?

Liliom. Hova megyek a Ficsurral.

Juli. Maradj itthon.

Liliom. Nem maradok.

Juli. Maradj itthon, mer eső lesz és megázol.

Ficsur. Nem lesz eső.

Juli. Honnan tudja azt maga?

Ficsur. Nekem mindig szólnak előbb.

Juli. Maradj itthon, este gyön az esztergályos és már én megkértem,
adjon neked munkát.

Liliom. Nem tudok én… esztergálni.

Juli _egyre növekvő ijedtséggel, amelyet azonban nagyon eltitkol_.
Maradj itthon, jön a Marika a vőlegényével a fényképészhöz, elhozza
megmutatni.

Liliom. Láttam én már vőlegényt.

Juli. Maradj idehaza, pénzt hoz a Marika, neked adom az egészet.

Liliom _kifelé indul_. Sétálni… megyünk… a Ficsurral. Aztán
visszagyövünk.

Juli _sírni szeretne, de nevető arcot erőltet magára_. Maradj idehaza,
sört hozok neked, bort hozok neked.

Ficsur. Gyösz, vagy nem gyösz?

Juli. Nem is haragszok már rád, mer megütöttél.

Liliom _durván, mely durvaság alatt az rejtőzik, hogy nem bírja nézni a
szenvedő asszonyt_. Eridj, mer… _fölemeli a kezét_. Hagyj békén elmenni…

Juli _reszketve_. Mi van a kabátodba?

Liliom _kivesz a zsebéből egy pakli piszkos kártyát_. Kártya.

Juli _mint fenn, de egészen halkan_. Mi van a kabátodba?

Liliom _határozottan_. Eridj az útból!

Juli _elébe áll, hadarva, izgatottan, remélve, hogy ezzel még
visszatartja_. A Marika vőlegényétől kérdeztek gyermektelen házaspárt az
Aradi-utcába házfelügyelőnek… szoba, konyha, tyúkot is szabad tartani.

Liliom. Eridj az útból!

_Juli kiáll az útból, Liliom kimegy, Ficsur utána. Juli egyedül marad,
nekitámaszkodik az ajtófélfának és elgondolkozik._

Hollunderné _jön a házból_. Nem találom sehol a kést. Maga tette el?

Juli _rémülten_. Nem.

Hollunderné. Az előbb még ott volt az asztalon. Nem járt benn más, csak
a Liliom.

Juli. Az nem vette el.

Hollunderné. Más nem volt benn.

Juli. Minek vette vóna el?

Hollunderné. Eladják. Megisszák.

Juli _vidáman_. Véletlenül… látja néni… gyanusítja, pedig én épen most
kerestem ki minden zsebit, hogy van-e nála pénz… és csak egy pakli
kártya volt nála, más semmi.

Hollunderné _dörmögve megy vissza a házba_. Kártya van nála, kártya van
nála, most mennek a méltóságos urak a kaszinóba kártyázni. El.

Juli _tanácstalanul néz utána_. _Szünet után megjelenik a hátulsó
ajtóban derült és boldogságtól ragyogó arccal előbb Mari, aztán Hugó._

Mari. Kukuk!

_Bejönnek, vigyorogva, szégyenlősen megállanak Juli előtt, aki hirtelen
arra fordul a hangra._

Mari. Szerbusz.

Juli. Szerbusz.

Mari _Hát elgyöttünk_.

Juli. Igen.

Mari. Hát ez itt a Hugó.

Hugó _odalép, kezet nyujt_. Nevem Beifeld Hugó. _Félszegen hajol meg._

Juli. Nevem Zeller Julia. _Kezet ráznak. Szünet. Hugó nagyon el van
fogulva. Hogy senki se szól, Hugó megint Juli kezéhez nyúl és hevesen
megrázza. Szünet._

Mari. Ez itt a Hugó.

Hugó. Igen.

Juli. Igen. _Szünet_.

Mari. Hát a Liliom hol van?

Hugó. Igen kérem… hol van kedves férje?

Juli. Elment.

Mari. Hova ment?

Juli. Sétálni.

Mari. Igen.

Juli. Igen.

Hugó. Igen. _Szünet_.

Mari. Hát már a Hugó elsejétől nem áll a sarkon, mer állást kap.
Elsejétől már nem hordár, hanem kaszinó.

Hugó _mentegetve Marit_. Hát nem tudja kérem a kifejezéseket… _ránevet_.
Hehehe… a kaszinóba felvettek második komornyiknak. Nagyon jó kis állás
kérem, aki megbecsüli magát.

Juli. Igen.

Hugó. Fizetés… az is nagyon szép… de a fő a borravaló, mert én a
baccaranál vagyok… és kártyánál meg lehet keresni kérem csak
borravalóban minden este húsz-harminc koronát.

Juli. Minden este?

Mari. Igen.

Hugó. Kétszobás lakást béreltünk… de ha majd jobban megy…

Mari. Akkor házat veszünk Tétényen.

Hugó. Hát kérem az ember megbecsüli magát… és hát ugyan Tétény… hát az
bizony nem a fővárosi élet… de hát… ha ad az isten gyereket… hát a
gyerekeknek… sokkal jobb. A kaszinóba bejárhatok onnan is. _Kis szünet._

Mari. Szép gyerek a Hugó.

Juli. Igen.

Mari. Jó gyerek a Hugó.

Juli. Igen.

Mari. Csak zsidó.

Juli. Nem baj, az is ember.

Mari. Hát nem kívánsz nekünk gratulát?

Juli. Igen. _Megöleli_ Marit.

Mari. Hát a Hugót nem csókullod meg?

Juli. De azt is. _Megöleli a Hugót, de ott marad a nyakán._

Hugó. Miért sír kedves nagysád? _Juli válla fölött átint a fejével
Marinak, kérdőleg._

Mari. Mer jó lélek. _Ő is elérzékenyül._

Hugó _nagyon elérzékenyülve_. Köszönjük a szíves részvétet. _Ő se tudja
magát visszatartani. Sír. Kis szünet. Hollunderné belép a fiúval, a fiú
azonnal a géphez megy._

Hollunderné. Hát ha tetszik, gyerünk kérem, mert aztán besötétedik. _A
szín jobb oldalára vezeti őket a fotografus háttér felé, ahol mind a
kettő rögtön barátságos arcot vág._ Egész alak?

Mari. Két egész alak.

Hollunderné. Vőlegény, menyasszony?

Mari. Igen.

Hollunderné és a fiú _egyszerre darálják emelt hangon, mint a leckét_.
Akkor a hölgy az úrra néz, az úr meg bele a lencsébe. _Az öregasszony
igazgatja őket._ Így kérem.

A fiú _aki azalatt a fekete kendő alá bujt, most a kendő alatt
felordít_. Jó, most jó, most nagyszerű.

Mari _mereven, de boldogan, mozdulatlan arccal, a szája sarkából
beszélve_. Julikám, Julikám, mit mondsz hozzá?

Juli. Igen, fiam.

A fiú. Most kérem szíveskedjen nyugodtan maradni. Hármat olvasok és
attul kezdve kérem mozdulatlanul. _Megfogja a lencse fedőjét. Fenyegető
hangon._ Egy… kettő… három. _Lekapja a fedőt, nagy csönd. Amikor az
«egy» elhangzott, nagyon messziről hallani a nagy csöndben Ficsurt és
Liliomot, amint az előbbi kis nóta refrénjét éneklik. Ez az ének a
«három» után is tart még egy darabig, egészen, amíg a függöny le nem
megy. A «három» után mindenki mereven áll. Juli csöndesen az asztalra
hajtja a fejét. Az ének egyre távolodva lassan elhangzik._

_Függöny_.




NEGYEDIK KÉP.

_Künn a városon túl, a földeken. Hátul vasúti töltés húzódik jobbról
balra, amelynek közepén deszkaállványból piros-fehér vasúti jelzőtábla
nyúlik ki, a tábla alatt kis piros lámpa, amely most még nem ég. Ezen a
helyen falépcső vezet fel a töltésre. A töltés lábánál, jobb oldalon
két-három darab korhadt talpfa egymásra rakva. Hátul egy távíró-pózna. A
háttérben veteményes földeket, fákat, palánkokat, a messzeségben
gyárkéményeket és néhány kis házat látni. Hat óra, kezd alkonyodni.
Liliom és Ficsur a falépcsőn állva figyelnek a vonat után._

Liliom. Még hallani.

Ficsur. Figyelj csak. _Figyelnek a vonat után._

Liliom. Ha a füledet a sínre teszed, Bécsig hallod, amint megy.

Ficsur. Ühüm!

Liliom. Bécsnek megy, amelyik most elment.

Ficsur Tovább nem?

Liliom. Tovább is. _Szünet_.

Ficsur. Most mindjárt hat óra. _Liliom lejön a lépcsőről._ Hová mégy?

Liliom. Sehova. Mindig félsz, hogy megugrok.

Ficsur. Már mért ugornál meg, mikor tizenhatezer korona van nála?

Liliom. Na hát!

Ficsur. Nahát. Szépen várni kell, amíg jön. Aztán szépen megkérdezed
tőle.

Liliom. Jó estét kívánok. Kérem szépen, hány óra?

Ficsur. Aztán majd megmondja, hány óra.

Liliom. Hátha nem jön?

Ficsur. Muszáj neki. Minden szombaton fizeti a munkásokat. _Ezalatt
lejött a lépcsőről._ Épen ma ne jöjjön? _Liliom a lépcsőre ment s a
sineket nézi._ Mit nézel?

Liliom. Azt nézem, hogy ennek a sínnek sehol sincs vége.

Ficsur. Minek nézed?

Liliom. Csak nézem. A vonatot is mindig nézem. Mikor úgy este ott lent
állok, erre jön, aztán leköp.

Ficsur. Leköp?

Liliom. Le, a mozdony. Lefröcsköl. Aztán megy tovább, én meg itt maradok
leköpve. De a szememet, azt elhúzza.

Ficsur. Elhúzza?

Liliom. Úgy utána kell nézni, amíg csak látom.

Ficsur. Urak ülnek benne.

Liliom. Ujságot olvasnak.

Ficsur. Szivaroznak.

Liliom. Mellre szíjják. _Szünet_.

Ficsur. Gyön?

Liliom. Nem gyön. _Szünet_.

Ficsur. Már mint… nem a vonatot kérdezem, hanem a Linzmannt.

Liliom. Hát hiszen – _szégyenkezve_ – én se a vonatra mondtam. _Lejön.
Csönd. Titokzatosan._ Hallod a sürgönydrótot?

Ficsur. Ha fuj a szél.

Liliom. Ha nem fuj, akkor is hallom. Csöndesen morog. Beszélnek rajta.

Ficsur. Kicsodák?

Liliom. Zsidók.

Ficsur. Táviratoznak?

Liliom. Beszélnek, aztán felelnek, mind ebbe a vékony drótba. Aztán
morog, morog.

Ficsur. Mit morog?

Liliom. Aszongya huszonhárom, huszonhárom, huszonhárom. Én meg
hallgatom.

Ficsur. Minek hallgatod?

Liliom. A madár is hallgatja. Úgy nézi a fél szemével, hogy mit
mondanak.

Ficsur. A madarat is nézed?

Liliom. Ő is néz engem.

Ficsur. Azér vagy te ilyen beteg, mert egy vasad sincs. A madár is azér
néz téged, mer nincs pénze.

Liliom. Lehet.

Ficsur. Akinek pénze van, az nem néz.

Liliom. Hát mit csinál?

Ficsur. Hát épen azt, hogy csinál. Valamit csinál. Csak az dolgozik,
akinek van pénze. Hát most aztán majd lesz pénz.

Liliom. Jó estét kívánok. Kérem szépen, hány óra?

Ficsur. Még se gyön. Van-e kártyád? _Liliom szó nélkül átadja a pakli
kártyát._ Van-e pénzed?

Liliom. Tizenegy.

Ficsur _lovagló ülésben ül le a talpfára úgy, hogy balfelé néz_. Hatos?

Liliom. Krajcár. _Ő is leül a talpfára lovagló ülésben, szembe
Ficsurral._

Ficsur. Hát akkor tizenegy.

Liliom. Tedd ki!

Ficsur _kiteszi a pénzt, aztán oszt neki kártyát, magának is vesz
egyet_. Huszonegyes lesz.

Liliom _megnézi a kártyáját_. Az. Hopp a bank!

Ficsur. Disznót kaptál. _Oszt_.

Liliom. Blatt. _Kap egy kártyát._ Blatt. _Még egy kártyát kap._ Fuccs!

Ficsur _besöpri a pénzt_.

Liliom. Hát… hát most…

Ficsur. Most nincs tovább. Nincs több pénzed?

Liliom. Nincs.

Ficsur. Hát akkor nincs tovább… Vagy ha akarod…

Liliom. Mit?

Ficsur. Becsületszóra.

Liliom. Hozomra?

Ficsur. Nem… Hanem… majd lefogom…

Liliom. Lefogod? Miből?

Ficsur _kissé zavartan_. Hát majd a pénzből. Vagy ha te nyersz, te fogod
le. Aki nyer, az veszi el tőle a pénzt.

Liliom _hátranéz, várja a pénztárnokot_. És az fizeti ki a másikat.

Ficsur. Az.

Liliom _zavartan, idegesen_. Jó. Hát akkor mennyi a bank?

Ficsur. Hát ha van nála tizenhatezer, ebből nyolcezer az enyém, hát
nyolcezer a bank.

Liliom. Jó.

Ficsur. Aki szerencsésebb, annak több lesz. Oszt.

Liliom. Hát száz korona. _Ficsur kártyát ad neki._ Reszto.

Ficsur _kimutatja a saját kártyáját_. Huszonegy. _Gyorsan kever._

Liliom _izgatottan közelebb lovagol a talpfán Ficsurhoz_. Hát dupla vagy
semmi.

Ficsur _oszt neki_. Dupla vagy semmi.

Liliom. Blatt. Kártyát kap. Reszto.

Ficsur. Huszonegy. _Megmutatja és gyorsan kever._

Liliom _ijedten_. Te… nem csalsz te?

Ficsur. Én? Hát úgy nézek én ki? _Oszt neki._

Liliom _izgatottan hátranéz_. Ezer.

Ficsur _hidegen_. Korona.

Liliom. Korona. _Kártyát kap._ Blatt! _Még egy kártyát kap._ Fuccs!

_Liliom most már nagyon ideges, mint a kezdő kártyások, mikor sokat
veszítenek. Kapkodva, zavartan, elvakultan játszik, látszik rajta, hogy
most már semmi mással nem törődik, csak azzal, hogy visszanyerje a
pénzét._

Ficsur. Kapok ezerkétszázat.

Liliom. Dupla vagy semmi. _Izgatottan. Kártyát kap._ Blatt. _Kártyát
kap._ Blatt! _A földre dobja három kártyáját._

Ficsur _a földön összeolvassa_. Tíz… tizennégy… huszonhárom… Kapok
kétezernégyszázat.

Liliom. Hát most?…

Ficsur _kiválaszt a pakliból egy kártyát és odaadja neki_. Nesze itt van
a piros ász, Duplázhatod.

Liliom _mohón_. Jó. Még. _Még egy kártyát kap._ Reszto.

Ficsur _felmutatja a maga kártyáját_. Tizenkilenc.

Liliom. Nyert. _Szinte könyörögve._ Még csak egyszer adj egy ászt. A
zöld ászt add ide. _Megkapja_. Dupla vagy semmi.

Ficsur _hidegen_. Az nem lehet.

Liliom. Miért?

Ficsur. Mert ha elveszted, azt már nem tudod kifizetni. Az már összesen
kilencezerhatszáz és neked csak nyolcezer koronád van.

Liliom _nagyon izgatottan_. Hát akkor… tudod ez disznóság.

Ficsur. Csak háromezerkétszázat tehetsz.

Liliom _mohón_. Hát háromezerkétszáz. _Kártyát kap._ Reszto.

Ficsur. Én is ászra megyek. De ezt már kigusztálom. _Liliom is
hozzáhajol és_ _együtt gusztálnak._ Huszonegy. _Hirtelen zsebre vágja a
paklit. Szünet._

Liliom. Hát mostan… tudod, most mindent elvesztettem, most megmondom… te
egy utolsó… te egy utolsó…

_E pillanatban belép jobbról Linzmann, 40–42 éves, hatalmas,
tagbaszakadt, vörös szakállú zsidó, oldalán bőrtáska. Ficsur köhögéssel
ad jelt, aztán elmegy Linzmann és a töltés közt jobb felé, Linzmann háta
mögött előre jön és követi őt. Liliom meredten áll, a talpfarakástól
balra 2–3 lépéssel, ahova hátrált, mikor Ficsur eltette a kártyát.
Pontosan szemben találja magát Linzmannal._

Liliom _egész testében reszketve_. Jó… jó estét kívánok. Kérem szépen,
hány óra? _Ficsur némán Linzmann felé ugrik, jobb kezében a kis késsel,
de Linzmann bal kezével megkapja Ficsur jobb kezét a csuklónál és így
hirtelen leszorítja Ficsurt a földre, ahova az kényszerűségből letérdel.
Jobb kezével hirtelen jobb kabátzsebéhez kap, onnan lassú mozdulattal
Browning-revolvert húz elő és azt lassan, nyugodtan fölemelve a
levegőbe,_ _Liliom mellének szegzi, Liliom a revolvertől két lépésnyire
áll. Nagy szünet._

Linzmann a lehető legtermészetesebb nyugodt hangon. Öt perc mulva fél
hét. Szünet.

Linzmann _gúnyosan néz Ficsurra_. Ép a bicskás kezedet fogom. Még jó,
hogy nem a másik kezedbe vetted. Szünet.

Linzmann _egyikről a másikra nézeget_. Szép két madár. _Ficsurhoz_. Úgy
éljek, neked valamivel kisebb szerencséd van, mint Rótsildnak.
_Liliomhoz_. Te meg, ha csak szemeddel pislogsz, körösztül vagy lőve
kétszer egymás után. Nézheted a csövet, fiam. Van benne mag, van.

Ficsur. Eresszen el, nem csináltam semmit.

Linzmann _gúnyosan megrázza Ficsurnak a kezét, amelyben még mindig benne
van a bicska_. Hát ez mi? Ja úgy, tudom már, Te tudod, hogy nekem van a
zsebemben egy alma. Azt meg akartad hámozni. Most már tudom. Bocsánatot
kérek a tévedésért. Pardon.

Liliom. De én… én…

Linzmann. Azt is tudom, fiam. No hát nem tudom? Hogy hány óra. Ja. Öt
perc mulva fél hét.

Ficsur. Hagyjon minket, méltóságos úr. Nem bántottuk.

Linzmann. Először is, fiam, nem vagyok méltóságos úr. Másodszor ezért a
pénzért már kegyelmes urat is mondhattál volna. És harmadszor,
behízelegni most igazán nem fogod magad nálam.

Liliom. De én csak nem csináltam semmit, kérem.

Linzmann. Nézz csak hátra egy kicsit, fiam. Csak bátran. Nézz hátra, de
ne hogy próbálj elszaladni, mert akkor lelőlek. _Liliom lassan
hátrafordítja a fejét._ Kik jönnek ott olyan gyorsan?

Liliom _Linzmann felé néz_. A rendőrök.

Linzmann _Ficsurhoz_. Ne mozgasd a kezed, mert… _Liliomhoz negédesen_.
Hányan vannak azok a rendőrök?

Liliom _a földre sütve szemét_. Ketten.

Linzmann. És min ülnek a rendőrök?

Liliom. Lovakon.

Linzmann. És mi tud jobban szaladni, egy ló, vagy egy ember?

Liliom. Egy ló.

Linzmann. Hát akkor most már hiába is szaladnál el. _Nevet_. Még én
ilyen pehhes két rablógyilkost nem láttam. Becsületszavamra mondom,
ennél nagyobb pehhet nem is lehet elképzelni. Direkt nálam volt a
Browning és ha nincs nálam a Browning? Jöhettek volna négyen is Linzmann
bácsi ellen. És ha még ez volna az egész! Nem is néztétek, marhák, hogy
honnan jöttem. Hát honnan jöttem? Már visszajöttem a gyárból. Mikor
odamentem, tizenhatezernégyszáz korona volt nálam. Most nincs nálam egy
vas sem. _Balfelé kikiált._ Hé’, rendőrök. Jöjjenek már, mert ez itt
nagyon mozog. _Ficsur hatalmas rántással kiszabadítja magát és elrohan,
mint a villám. Erre az első pillanatban Linzmann feléje fordul a
revolverrel, de ezalatt a pillanat alatt Liliom felrohan a töltésre,
mire Linzmann, látva, hogy_ _ez mégis csak közelebb van hozzá, hirtelen
feléje fordítja a revolverét._

Linzmann _ordít_. Meg ne mozdulj, mert keresztül lőlek. _Balfelé kikiált
a rendőröknek._ Szálljon le a lóról. _Revolverét Liliomra szegezve
tartja, aki arccal a közönség felé fordulva, áll a töltésen. A töltés
bal szélén megjelenik egy hatalmas rendőr, szintén revolverrel a
kezében._

I. rendőr. Megálljunk!

Linzmann. Na, öregem, kérem szépen, hát hány óra? Tíz esztendő, de
börtön!

Liliom. Én titeket itt hagylak mostan.

Linzmann _hangosan nevet_.

Liliom _akitől a rendőr 3–4 lépésnyire van, Linzmann ugyanolyan
távolságra, arcát az ég felé emelve, hangosan felzokog és kirántja a
kését. Erre a mozdulatra a rendőr megáll. Liliom a zokogás közben
harsányan felkiált._ Juli… kis bogaram… Zeller Julia mindenes cseléd.
_Hirtelen oldalt fordul, a mellébe döfi a kést, megtántorodik,
lebotorkál, lezuhan a töltés tulsó oldalán,_ _eltűnik szem elől. Nagy
csönd. A második rendőr elől balról bejön._

Linzmann. Mi az?

I. rendőr a töltésen a lépcsőig megy, ott lenéz hátra a töltés mögé,
majd a töltés túlsó oldalán lemegy oda, ahova Liliom lezuhant.

_Linzmann és a II. rendőr felsiet a töltésre. Lenéznek a túlsó oldalra._

Linzmann Megszúrta magát?

I. rendőr hangja. Meg az, alaposan.

Linzmann _izgatottan a II. rendőrhöz_. Én megyek, telefonozok a
mentőknek. _Lesiet és balra elszalad._

II. rendőr. A Heizler fűszereshez menjen, onnan telefonáljon a gyárba.
Ott is van orvos. _Aztán lekiált a töltés mögé._ Megyek, odakötöm a
lovakat egy fához. _Lejön és balra elmegy. A színpad üres. Szünet.
Besötétedett. Ebben a szünetben a kis piros jelzőlámpa magától
kigyúlad._

I. rendőr hangja. Te Mihály!

II. rendőr hangja. Mi kell?

I. rendőr hangja. Kivegyem a melléből a kést?

II. rendőr hangja. Ne vedd ki, mert akkor elfolyik a vére. _Szünet_.

I. rendőr hangja. Te Mihály!

II. rendőr _bejön balról_. Mi kell?

I. rendőr _megjelenik a töltésen_. Sok itt a szúnyog.

II. rendőr. Igen.

I. rendőr. Nincs egy szivarod?

II. rendőr. Nincs. _Szünet_.

I. rendőr _leül a falépcsőre és pipára gyujt. Lassan, csöndesen,
szomorúan beszél._ Hát ahogy mondom, Mihály, evvel az új fizetési
rendezéssel úgy vagyunk, hogy a régi skála szerint én most már sokkal
előbbre tartanék. De hát emelték a fizetést és így most nekem kevesebb
van, mint vóna. De hát én hogy magyarázzam ezt meg a miniszternek?
Kínlódok tovább. Döglődök, kínlódok, szomorkodok.

II. rendőr. Hja, ja!

I. rendőr. Bizony, bizony.

_Nagyon messziről a vasúti őrház csengője szól._

_Függöny_.




ÖTÖDIK KÉP.

_Ismét a fotografus-műhely. Ugyanaznap este. Félórával az előbbi kép
után. Az udvaron, a hátsó ajtó körül állonganak összebujva, csoportban
Hollunderné, a Hollunder fiú, Mari és Hugó. Juli balról áll, 4–5
lépésnyire tőlük, egyedül._

Hollunder fiú, _aki most érkezett meg kívülről, kissé izgatottan adja
elő a történteket_. Már hozzák. A bőrgyárból kértek meg két munkást,
azok hozzák tragacson.

Hugó. És orvos?

Fiú. A rendőr telefonált a központra, mindjárt kijön a rendőrorvos.

Mari. Még talán életben marad, szegény.

Fiú. Nagyon megszúrta magát, de azért még él, mert lélegzik. Még
beszélni is tud, csak nagyon csöndesen. Sokáig feküdt úgy, eszmélete
nélkül, de a tragacson magához jött.

Hugó. Ez a rázástól van, ahogy hozták.

Mari. Na eresszék be őket…

_Utat engednek. Két munkás behozza Liliomot tragacson, amelynek négy
lába van és amely körülbelül olyan magas, mint egy ágy. Leteszik balról,
hátul, pontosan a rozoga kanapé elé, úgy hogy a feje balról esik, a lába
jobbról, a munkások visszasompolyognak az ajtónál álló csoporthoz, majd
kimennek. Juli úgy áll ott a színpadon, hogy most a tragacs mellett áll
és Liliom arcát nézi, anélkül, hogy megmozdult volna. A többiek
meghatva, a hátsó ajtó körül szorongnak. Bejön az első rendőr._

I. rendőr. Maga a felesége?

Juli. Én vagyok.

I. rendőr. A gyári orvos úr bekötözte és azt parancsolta, hogy ne vigyük
a Rókusig, mert azt már nem bírja ki. Most nyugalom kell neki és várják
meg a rendőrorvost, amíg jön. _A csoportra néz._ Békibe köll hagyni.
_Elmegy, a csoport utat enged neki. Szünet._

Hugó _szelíden kifelé tolja a többieket_. Kérem, az illendőség miatt
most menjünk innen ki. Ne zavarjuk.

Mari _Julihoz_. Julikám, mit mondsz hozzá?

Juli _ránéz és nem felel_.

Mari. Julikám, nem köll semmi tőlem?

Juli _nem felel_.

Mari. Itt kint leülünk a padra, Julikám. _Hollunderné és a fia, már Hugó
felszólítására kimentek. Most Mari és Hugó kimegy. Juli leül a tragacs
szélére és nézi Liliomot, Liliom a kezét nyujtja feléje. Juli megfogja a
kezét. Még nincs egészen sötét. Jól látni őket._

Liliom _kissé feltámaszkodik és csöndesen, tréfásan, de végül nagyon
elfogódottan, dacosan beszél_. Mostan én, fiam… már csak hogy épen meg
akarom mondani… mint ahogy a vendéglőbe, mikor vége van a vacsorának,
aztán ahogy mondja az ember… fizetni. Cáln. Hogy mi vót. Be lesz mondva
az egész. Hogy hát rád ütöttem… hát hogy nem azért, mer dühös voltam…
hanem, mer, hogy én nem tudom nézni, hogy sírnak… hogy bőgsz… aztán, mer
én miattam bőgsz… meg hogy én csak azt tudom, ami a mesterségem… és én
nem vagyok házmester… és én nem megyek vissza, fogdosni a lányokat… én
köpök rájuk… tudod?

Juli. Igen.

Liliom. Meg hogy a Hózlinger… hát ő is tudja, hát gyöjjön ki a hintásné
a Hózlingerral… ugyanazt a vicceket mondja, amiket én találtam ki… és
tőle is fölveszik, hát úgy is jó… és hogy én nem tudtam rád keresni… se
lakás, se ebéd… és én tudom, hogy te ezt nem érted… mert én tényleg egy
disznó vagyok… de nem vagyok házmester… és gondoltam, lehetne Amerikába…
tudod?

Juli. Igen.

Liliom. Hát, hogy én… nem akarok én bocsánatot kérni… eszem ágában
sincs… ha akarod, csak mondd a gyereknek…

Juli. Igen.

Liliom… a gyereknek mondd, hogy gazember voltam, csak mondd… ha van
hozzá pofátok… csak mondjátok… én megpróbáltam, gondoltam, lehetne
Amerikában… és ehhöz is semmi közöd, nem akarok én bocsánatot kérni…
most már gyöhet tőlem a rendőrség… és ha a gyerek fiú lesz… akkor… vagy
ha lány lesz, akkor… talán én még máma este látom az istent… hát én majd
szólok, Julikám. Csak oda eresszenek hozzá… hogy ne úgy, mint itt
Pesten… hogy már lent a portásnál megakad az ember… és ha gyön az
esztergályos, hát csak… menj férjhez hozzá… ha van pofád, csak menj
hozzá… mondd csak a gyereknek, hogy ő az apja… elhiszi, ha elhiszi…
tudod?

Juli. Igen.

Liliom. Na és még hogy… megvertelek… hát te tudod, hogy igazam volt… és
te neked nem kell arra emlékezni azért… nem muszáj, hogy neked is igazad
legyen… hadd, hát mondd: legyen a Liliomnak igaza… mert én úgy se bánom,
hogy kinek van igaza… az olyan mindegy… úgyis senkinek sincs igaza… de
azér mindenki henceg… mer nem tudja…

Juli. Igen.

Liliom. Hát aztán most fogd meg a kezemet.

Juli. Hiszen mindig fogom.

Liliom. Hát szorítsd meg jobban. Úgy. Hát most mondja neked a Liliom…
szerbusz. _Szünet_. Mondd te is szépen.

Juli. _Szerbusz. Megemeli a kezét, Liliom csöndesen hátra hanyatlik,
meghal. Szünet. Juli elereszti a kezét. Orvos az első rendőrrel belép,
hátul._

Orvos. Jó estét. A felesége?

Juli. Igen, kérem.

_Az orvos és a rendőr mögött lassan bejön Mari, Hugó, Hollunderné, a
fiú, Muskátné, de tiszteletteljesen az ajtó körül maradnak._

Orvos _Liliom fölé hajol és megnézi_. Gyertyát kérek.

Juli _a bódéból égő gyertyát hoz_.

Orvos _a gyertyavilágnál megvizsgálja Liliomot, aztán hirtelen
otthagyja_. Van itt tinta és toll?

Hugó _szolgálatkészen öntöltőtollat ad neki_. Öntöltő.

Orvos _nyomtatványt vesz elő a zsebéből és miközben egy ott levő kis
asztalon, a gyertya mellett ír, mondja_. Hát, szegény asszony, a maga
ura meghalt… vegye kérem tudomásul… a jó isten majd megsegíti… itt
hagyom ezt az írást, ezt át kell adni azoknak, akik jönnek a királyi
törvényszéki orvostani intézetből… most mindjárt intézkedem, hogy
elszállítsák… _Fölkel_. Szappant kérek és törülközőt.

Rendőr. Már készítve van, kérem. _A hátsó ajtó felé mutat._

Orvos. Isten megáldja, asszony.

Juli. Kezit csókolom.

_Orvos és rendőr elmegy, a többiek lassan közelednek Juli felé._

Mari. Hát Julikám… isten nyugosztalja most már boldogult uradat… de
neked, ha sértésnek nem veszed Marikádtól, neked bizony így jobb.

Hollunderné. Neki is jobb szegénynek, magának is jobb.

Mari. Mit mondsz, Juli… mondom, neked jobb… fiatal vagy… majd gyön
valami derék ember… igazam van?

Hugó. Igaza van neki.

Mari. Te mondd, Juli, hogy igazam van.

Juli. Igazad van, Marikám, te nagyon jó vagy.

A fiú. Itt van az a derék ember, az az esztergályos, most már
megmondhatom… mindennap üzent valamit… egyszer ezt, egyszer azt…
kérdezett magára…

Mari. És özvegy ember, két gyereke is van…

Hollunderné. Neki is jobb szegénynek, magának is jobb. Mert ez rossz
ember volt.

Mari. Bizony nem volt jó ember, úgy-e Hugó?

Hugó. Nem, asszonyság, itt mondom; hogy nem volt jó ember. Egy asszonyt
nem ütnek.

Mari. Igazam van? Te mondd, Julikám, hogy igazam van.

Juli. Igazad van, Marikám.

A fiú. Az magának egy szerencse. Nem?

Hollunderné. Neki is jobb, neki is jobb.

Hugó. Visszakapta, kérem, a szabadságát. Hány éves?

Juli. Tizennyolc.

Hugó. Mi az? Gyerekkor. Igazam van?

Juli. Igaza van, Hugó. Maga nagyon jó.

A fiú. Ez egy szerencse. Nem?

Juli. Igen.

A fiú. Egy szerencsétlenség volt, ahogy eddig volt. Hiszen enni se lett
volna nekik, ha a mamám nem engedi őket itt lakni a váróteremben. Ha
most jön az ősz, meg a tél, ebben a faházban úgy se lakhattak volna.
Nem?

Mari. Persze. Megfagytak volna, mint a madarak. Úgy-e, Julikám?

Juli. Igen, Marikám.

Mari. Esztendőre nem is fogsz rá emlékezni. Úgy-e?

Juli. Igazad van, Marikám.

Hugó. És ha valami kell, hát itt vagyunk. Most elmegyünk, de holnap
reggel megint eljövünk. Gyere, Mari. Isten áldja meg. _Kezet fog
Julival._

Juli. Isten áldja meg.

Mari _megöleli Julit, sírva_. Nagy szerencse ez neked, Juli, én mondom,
nagy szerencse.

Juli. Ne sírj, Marikám. _Mari és Hugó elmennek._

Hollunderné. Csinálok egy kis fekete kávét magának, nem evett semmit.
Aztán majd jöjjön át a házba, addig itt lesz a fiam. _Elmegy a fiával
együtt. A csoportból csak Muskátné maradt ott, aki most Julihoz lép._

Muskátné. Nem tetszik rossz néven venni, ha megnézem?

Juli. Magánál szolgált. _Muskátné megnézi Liliomot._

Muskátné _Julihoz fordul_. Most már megbékélhet velem, asszonyság.

Juli. Nem haragudtam az asszonyságra.

Muskátné. Mégis… békéljen meg velem.

Juli _emelt, egyhangú, nagyon erélyes hangon, szinte diadalmasan, a
pontnál nem eresztve le a hangját._ Nem békélek meg.

Muskátné. Hát én megbékélek magával, asszonyság. Mindenki szidja
szegényt, csak mi ketten nem. Maga se mondja, hogy rossz volt.

Juli _még emeltebb hangon, nagy, keserű diadallal, megint nem eresztve
le a hangját a pontnál._ De én azt mondom.

Muskátné. Megbocsátom magának asszonyság. Engem is megütött. Nem bánom.
Elfelejtettem.

Juli _az ezentúl következő feleleteket hidegen, az asszonyra rá se nézve
adja. Röviden, határozottan beszél._ Azt megteheti.

Muskátné. Ha valamivel segíthetem…

Juli. Nem köll.

Muskátné. Tartozom neki két korona hátralékkal.

Juli. Adta volna meg neki.

Muskátné. Csak mert úgy gondoltam, hogy amért szegény meghalt, hát
asszonyság azért még hozzája tartozik.

Juli. Nem tartozok hozzája.

Muskátné. Jó, kérem. Ne vegye tolakodásnak, csak azér maradtam itt, mer
csak mi ketten vagyunk a világon, akik szeretjük, hát tartsunk
egymással.

Juli. Nem tartok az asszonysággal.

Muskátné. Akkor nem is szerette úgy, mint én.

Juli _ráhagyja_. Nem.

Muskátné. Én jobban szerettem.

Juli. Jobban.

Muskátné. Isten áldja meg.

Juli. Isten áldja meg. _Muskátné elmegy. Juli a gyertyát Liliom fejéhez
állítja a kis asztallal együtt és leül a tragacs szélére, az arcába néz
Liliomnak._

Juli _édes, forró, őszinte hangon_… te csak most aludjál, Liliom… nekik
semmi közük hozzá… ennek sincs semmi köze hozzá, a többinek sincs semmi
köze hozzá. Még neked se mondtam meg soha… csak most mondom… bevallom…
öreg, komisz, szemtelen fiú… komisz, durva, komisz, édes, drága… te csak
most aludjál, Liliom… kinek mi köze a szegény cselédhöz… neked se
mondom… nem mondom, amit igazán gondolok, mert kinevetsz vele… de most
nem hallod Julikádat… _őszinte, kedves, anyai szemrehányással, de nagy
megbocsátással…_ nem volt szép, hogy megütöttél, mejjbe vágtál… fejemet
ütötted… arcomat megcsaptad… itt hagytad Julidat… csúnyán bántál velem,
nem volt szép… de most már te csak aludjál, Liliom… öreg, komisz,
csibész fiú… én téged nagyon… mindegy, nem bánom… úgy szégyellem, úgy
szégyellem, de most már megmondtam… úgy is tudtad… még is szégyellem,
jaj de szégyellem… te csak most aludjál, Liliom…

_Fölkel, bemegy balra a bódéba, becsukja az ajtót, aztán megint
kinyitja, visszajön a színpadra, kezében egy bibliával. Leül a gyertya
mellé és olvassa a bibliát, de oly halkan, hogy nem érteni, csak a
duruzsolását hallani, amint sillabizál, mint a gyerekek._

Esztergályos _megjelenik az ajtóban, hátul, de alig látni_. Asszonyság!

Juli _nem ijed meg a hangtól_. Ki az? Ki van ott?

Esztergályos _nagyon csöndesen_. Az esztergályos.

Juli. Mit akar az esztergályos?

Esztergályos. Ha valamiben segítségére lehetnék… Itt maradjak?

Juli _hálásan, melegen, de határozottan_. Ne maradjon itt esztergályos.

Esztergályos. Holnap se jöjjek?

Juli. Holnap se.

Esztergályos. Asszonyság, nem haragszom meg érte, de érett ember vagyok,
két gyerekem van, ne jöjjek hiába… ha valaha jönnék, hiába jönnék?

Juli. Hiába jönne, esztergályos.

Esztergályos. Áldja meg az Isten.

Juli. Áldja meg az Isten. _Tovább olvas. Most bejön Ficsur, oldalogva,
mint a kutya, odasompolyog a tragacshoz és nézi Liliomot, sőt a fejével
int is neki. Juli abbahagyja az olvasást. Ficsur erre megijed,
elsompolyog a tragacs mellé jobbra, leül és rágja a körmét. Juli feláll.
Erre Ficsur is feláll és félelemmel nézi Julit, aki merőn rászegzi
tekintetét. Eloldalog a hátsó ajtó felé._

Ficsur _a hátsó ajtóból visszaszól, nagyon félénken, összeszorult
torokkal, halkan_. Csak mer az öreg fényképészné mondta, hogy készen van
a kávé, menjen át.

Juli _kimegy a hátsó ajtón, amelynek küszöbje mellett Ficsur
tisztelettel félrevonul_.

Ficsur _az ajtóból még egyszer visszanéz Liliomra, lábujjhegyre állva,
aztán elmegy ő is_.

_Most a nagy csöndben egyedül fekszik a halott. Kicsiny szünet után
egyszerre a magasból, nagyon magasból 24 primhegedű uniszónó_ _hangja
egy ünnepélyes mennyből hangzó tételt játszik, amely a legmélyebb húron
kezdődik. A tétel utolsó 4–5 taktusa előtt megjelenik a hátulsó kis
ajtóban, a koromsötétségben két szép, magas férfi, fekete ruhában,
vastag bottal, fekete, puha kalappal, fekete keztyűben, az arcuk
bajusztalan, márványfehér, komoly és szelíd. Lassan bejönnek, az egyik
megáll közvetlenül a tragacs előtt, a másik tőle jobbra egy lépésre.
Lassan felülről szelíd, violaszín fény ömlik el az arcukon._

Első _Liliomhoz_. Keljen föl és jöjjön.

Második _szerényen_. A rendőrség.

Első _kissé hangosabban, de mindvégig szelíd, lágy, halk, mély hangon_.
Hallja, hogy keljen föl? Nem hallotta?

Második. A rendőrség.

Első _megérinti Liliom vállát, közelebb hajol hozzá_. Keljen föl és
jöjjön.

Liliom _lassan, ünnepélyesen felül az ágyban_.

Második. Jöjjön.

Első _atyai hangon_. Azt hiszik, ezzel aztán rendben van minden.

Második _emelkedő hangon, ünnepélyes szigorúsággal_. Megszúrni magát,
megállítani a szívét, itthagyni így az asszonyt, meg a testében a
gyereket.

Első. Így könnyű is volna.

Második. Ha evvel minden rendben volna.

Első. Jöjjön, magának erről el kell számolni. _Miközben mind a ketten
lehajtják a fejüket és szemüket lesütik, nagyon halkan. Isten
detektivjei vagyunk. Liliom nagyon ünnepélyesen, felfelé tartott arccal,
nagyon megkönnyebbülten kiszáll az ágyból._

Első. Velünk jön. El kell számolni.

Második. Előre.

Első. Így könnyű volna embernek lenni.

Második _halkan_. Előre.

Liliom _indul előttük, 2–3 lépést tesz, akkor megáll és rájuk néz,
felsóhajt_.

Első. Nincs annak olyan könnyen vége. Tudják a nevét most is. Emlékeznek
az arcára. Tudják, mikor mit mondott. Mit hova tett. Milyen volt a
nézése, a hangja, a keze fogása. Hogy kopogott a lépése. Amíg van, aki
emlékszik az emberre, addig sok elintézni való van ám még. Drága fiam,
te nem tudtad, az ember csak akkor hal meg, amikor elfelejtik.

Második _nagyon csöndesen_. Előre.

_Most ismét megzendül az előbbi tétel fenn a magasban, mind a hárman
kimennek lassan, legelül Liliom, utána a két detektiv. Eltünnek, a
színpad teljesen üresen és koromsötéten marad, az egy szál égő
gyertyával, miközben az égi muzsika egyre távolodik a detektivekkel
együtt, mintha útjukban kisérné el őket. Távozásuk után egyre halkabban
szól, de végig zenéli ugyanazt, amit az imént. Az utolsó hang után egy
pillanatra csönd, majd hirtelen._

_Függöny_.




HATODIK KÉP.

_A másvilágon. Fehér hivatalszoba egy kopott íróasztallal. Hátul lóca.
Hátul középen ajtó. Hátul nagy ablak, amelyen át rózsaszínben gomolygó
felhőtengerre látni. Jobbról elől vasajtó, rácsos lyukkal. Balról elől
ajtó. A hátsó ajtó fölött csengő. A lócán két ember ül, egy úriruhás és
egy kopottas. Nagyon messze egy angyalt hallani, amint trombitál. Azt
fújja lassú tempóban, hogy: Ott jön már a zsarú. Látni, amint Liliom és
utána a két detektiv jön künn az ablak előtt. Aztán csöngetnek, meglódul
az ajtó fölött a csengetyű. Jobbról belép egy rendőr, hosszú fehér
szakálla van, kopasz. Rendes pesti rendőri ruha van rajta. Félméteres
kulcs a kezében. A hátsó ajtóhoz megy, kinyitja, némán vált üdvözletet a
két detektivvel s megint bezárja az ajtót. Liliom körülnéz._

Első _az öreg rendőrhöz_. Értesítse a fogalmazó urat.

Öreg rendőr. A fogalmazó úr mindjárt itt lesz. Ezek ketten már régóta
várják. Tessék csak leülni. _Balra elmegy._

Liliom. Szóval itt vagyunk?

Második. Itt, fiam.

Liliom. Ez az a rendőrség?

Első. Ez az, fiam.

Liliom. Aztán, ha szabad kérdeznem, mit csinálok én itt?

Első. Elszámolsz, fiam. Ülj le a lócára. _Liliom leül a két ember mellé.
A két detektiv az íróasztal közelében áll._

Úri ruhás _halkan_. Szintén öngyilkos?

Liliom. Szintén.

Úri _a kopottasra mutat_. Szintén.

Kopottas. Nevem Kádár István.

Úri. Doktor Reich vagyok.

Liliom _nézi őket_.

Úri. És ön? Hogy hívják?

Liliom _csirkefogósan_. Semmi közötök hozzá.

Úri és Kopottas _egymásra néznek_.

Úri. Én részemről nyomasztó adósságok miatt. És ön?

Liliom. Bicskával.

Úri _félrébb húzódik_. Revolver jobb.

Liliom. Ha én nekem pénzem lett volna revolverre.

II. Detektiv. Csönd! _Balról belép a fogalmazó, egyenruhában, sapka
nélkül. Hosszú fehér szakálla van, kopasz és hófehér az a kis haja,
amely oldalt van. Utána visszajön a rendőr és leül a lócára. A fogalmazó
írások közt lapoz. Mikor bejött, mindenki felállt._

Fogalmazó. Üljenek le. Mindenki leül.

Öreg rendőr. Fogalmazó úrnak alássan jelentem, ezek itt a tegnapiak. A
számok már be vannak írva a könyvbe.

Fogalmazó. 16472. szám.

Első _noteszébe néz_. 16472. _Az úriruháshoz._ Álljon fel.

Úri _felkel_.

Fogalmazó. Neve?

Úri. Doktor Reich.

Fogalmazó. Kora?

Úri. Negyvenkét éves.

Fogalmazó. Az öngyilkosság neme?

Úri. Revolver.

Fogalmazó. Browning? Clement?

Úri. Nem. Webly Scott.

Fogalmazó _beírja_.

Fogalmazó. Cselekedett valami jót a földi életben?

Úri _nagy elbeszélésbe kezd_. Én, kérem, ügyvéd voltam…

Fogalmazó _nagyot köhög és leinti_. Akkor hagyjuk ezt most, kérem. Hát
én mindenekelőtt megkérdezem, akar-e, mielőtt a nap felkel, visszamenni
a földre? Értésére adom, hogy ehhez joga van. Értette?

Úri. Igen.

Fogalmazó. Aki természetesen halt meg, az elvégezte. De aki maga vetett
véget az életének, az a sietségben, az izgatottságban el szokott
felejteni valamit. Van valakije, akinek mondani akar valamit, van, amit
el akar intézni?

Úri. Az adósságaim…

Fogalmazó. Azok itt nem számítanak. Itt másról van szó. Itt az ön
lelkéről van szó.

Úri. Akkor kérem… akkor hát az, hogy… mikor éjjel elszöktem hazulról, a
kis Oszkár fiam aludt. Nem mertem felkölteni, hogy elbúcsúzzam tőle.
Szerettem volna megcsókolni. De nem mertem. Féltem, hogy felébred.

Fogalmazó. _II. detektivhez_. Doktor Reich visszamegy és Oszkár fiát
megcsókolja. Mehet.

Úri. Evvel az úrral megyek?

II. Detektiv. Igen.

Úri. Nagyon köszönöm. _Meghajol és a II. detektivvel el hátul._

Fogalmazó _beírja, aztán megszólal_. 16473.

I. Detektiv _noteszébe néz_. 16473. _Liliomhoz_. Állj fel.

Liliom. Doktor Reichnak azt mondta: álljon fel. Mért vagyok én csak:
állj fel? _Feláll_.

Fogalmazó. Neve?

Liliom. Liliom.

Fogalmazó. Ez a csúfneve.

Liliom. Igen.

Fogalmazó. Mi az igazi neve?

Liliom. Endre.

Fogalmazó. A vezetékneve?

Liliom. Závoczki. Az anyám után.

Fogalmazó. Mi jót cselekedett a földi életében?

Liliom _hallgat_.

Fogalmazó. Mért ölte meg magát?

Liliom _hallgat_.

Fogalmazó _a detektivhez_. Vegye el tőle a kést.

_A detektiv elveszi Liliomtól a konyhakést._

Fogalmazó. Ha visszamegy a földre, visszakapja a tárgyait.

Liliom. Visszamegyek a földre?

Fogalmazó. Akkor feleljen, ha kérdezem.

Liliom. Kérem, én nem feleltem, én kérdeztem.

Fogalmazó. Itt nincs kérdezés. Itt már csak felelet van. Závoczki Endre!
Mindenekelőtt megkérdezem, akar-e most elintézni valamit, visszamenni,
ha valamit…

Liliom. Eszem ágában sincs.

Fogalmazó. Mit csináljak vele? Nincs valakije, akit álmában…

Liliom. Eljöttem, hát eljöttem. Minek menjek vissza?

Fogalmazó _beírja_. Nem él a jogával.

Liliom _a lóca felé megy_.

Fogalmazó. Maradjon itt. Feleljen a kérdéseimre. Tisztában van azzal,
hogy lenn hagyta a feleségét támasz, kenyér nélkül?

Liliom. Tisztában vagyok vele.

Fogalmazó. Megbánta ezt?

Liliom. Nem.

Fogalmazó. Tudja-e, hogy a felesége várandós és hat hónap mulva
gyermeket fog szülni?

Liliom. Tudom.

Fogalmazó. Az is támasz és kenyér nélkül marad. Ezt se bánja?

Liliom. Eljöttem, hát eljöttem.

Fogalmazó. Itt nem kell makacskodni, mert én keresztül látok magán, mint
egy darab üvegen.

Liliom. Akkor mért kérdeznek? Mért nem hagynak pihenni?

Fogalmazó. Itten tisztulni és javulni kell. Az emléket, amit lenn
hagyott, széppé kell tenni.

Liliom. Hagyjanak aludni.

Fogalmazó. Itt hiába makacskodik, mert itt már végtelen a türelem. Mi
ráérünk.

Liliom. Egyet kérdeznék. Tessék nekem megmondani… nagyságos uram… a kis
gyerek… hogy az… fiú lesz, vagy lány?

Fogalmazó. Meg fogja látni.

Liliom. Látni fogom a kis gyereket?

Fogalmazó. Akkor már nagy gyerek lesz. De tartsunk szépen rendet.

Liliom. Látni fogom a gyereket?

Fogalmazó. Ismétlem a kérdést. Megbánta-e, hogy hűtlenül elhagyta őket,
hogy rossz férj és rossz apa volt?

Liliom. Én rossz férj voltam?

Fogalmazó. Az.

Liliom. És rossz apa?

Fogalmazó. Az.

Liliom. Mert én nem tudtam dolgozni… én nem tudtam nézni, hogy a Juli
mindig… mindig…

Fogalmazó. Mit szégyenli kimondani? _Hangosan_. Mindig sírt. Mit fél
ettől a szótól? Mért szégyelli, hogy szereti?

Liliom _vállat von_. Nem… szégyellem… mindig… nem tudtam azt nézni… és
én azért rossz voltam, mert utáltam a ringlihöz visszamenni?… mert
hagytam magamat a Ficsurtól rábeszélni?… és jött egyszerre minden… a
rendőrség… a zsidó a revolverrel… pedig én ott ártatlanul álltam… már a
pénzt el is kártyáztam… és mégis bezártak volna… _Támadólag_. Rossz
voltam, mert nem mentem lopni? Lopni kellett volna menni a Juliért?

Fogalmazó _erősen_. Bizony, öcsém.

_Szünet_.

Liliom _miután nagyot bámult_. Hát ezt nem tudtam.

Fogalmazó. Megütötted a szegény kis cselédet. Szegény, árva kis cselédet
ütötted, mert szeretett téged. Mért ütötted?

Liliom. Mert úgy összegyöttünk… ő is mondott valamit, aztán én is
mondtam… és neki igaza volt… és én nem tudtam rá mit felelni… és akkor…
_a torkát mutatja…_ itt úgy fölment nekem… és megütöttem.

Fogalmazó. Megbántad?

Liliom. Mikor arra a kis vékony nyakára ráütöttem… akkor, tetszik tudni…
hát hogy ahogy mondunk… _ránéz a fogalmazóra_.

Fogalmazó _tollal a kezében írásra készen_. Megbántad?

Liliom _mereven nézi_. Nem is bántam meg.

Fogalmazó. Te rajtad nehéz segíteni.

Liliom. De legalább nem is köll.

Fogalmazó. Az Aradi-utcában házmesteri állást kínáltak… _Az iratokba
néz._ Hol van ez?

Öreg rendőr. Az iktatókönyvben, nagyságos uram.

Fogalmazó _kikeresi egy nagy könyvből_. Egy szoba, konyha, negyedpénzek,
tyúkot is szabad volt tartani. Mért nem fogadtad el?

Liliom. Én nem vagyok házmester. A házmester… ahhoz házmesternek köll
lenni.

Fogalmazó. Ha azt mondanám: Liliom, menj vissza az ágyadba, reggelre
meggyógyultan ébredsz fel benne, elmennél házmesternek?

Liliom. Nem.

Fogalmazó. Mért nem?

Liliom. Mert… mert ezért haltam meg.

Fogalmazó. Nem igaz, fiam. Te azért haltál meg, mert szeretted a kis
cselédet és a gyerekedet.

Liliom. Nem.

Fogalmazó. Nézz a szemembe.

Liliom _bátran a szemébe néz_. Nem.

Fogalmazó _szigorúan_. Ülj vissza a helyedre, azonnal. Haszontalan
fráter, ez még az én türelmemet is próbára teszi. 16474.

I. Detektiv _noteszébe néz_. Kádár.

Kopottas _föláll_.

Fogalmazó. Most jött meg?

Kopottas. Most.

Fogalmazó. Mennyi ideig égett a tisztító tűzben?

Kopottas. Tizenhárom évig.

Fogalmazó. Detektiv, maga volt vele?

I. Detektiv. Igenis, kérem.

Fogalmazó. Kádár István, maga tizenhárom évi tisztulás után
hazalátogatott a családjához a földre, hogy bebizonyítsa nekünk, hogy
megjavult. Mi szépet cselekedett?

Kopottas. Elmentem haza, aludtak szépen szegény árváim. De esett az eső
és becsurgott a kis házba. Akkor én nekiálltam és megfódoztam a
háztetőt, hogy meg ne ázzanak a szegények. A kopogásra felébredtek,
megijedtek, de bement hozzájuk az anyjuk és mert sírtak, azt mondta
nekik: ne féljetek, ne sírjatok, szegény apátok jött vissza a
másvilágról, ő kopog, fódozza a háztetőt.

Fogalmazó. Detektiv.

I. Detektiv. Igaz, nagyságos uram.

Fogalmazó. Kádár, maga gyönyörűt cselekedett. Kádár, maga a legszebb
jutalomban részesül. És ez olyan szép, hogy benne lesz az
olvasókönyvekben, hogy meg legyenek hatva a gyerekek, mikor tanulják.
Kádár, menjen be ezen az ajtón balfelé mutat… magára örök fényesség vár.

Öreg rendőr _nagy tisztelettel balra kibocsátja a kopottast. Mikor ez
kimegy, a bal ajtó mögül vakító fehér fény sugárzik be a szobába. Aztán
az ajtó becsukódik a kopottas ember mögött, aki szemét eltakarta a nagy
fény láttára._

Fogalmazó. Liliom.

Liliom _feláll és odamegy hozzá_.

Fogalmazó. Hallottad ezt?

Liliom. Hallottam.

Fogalmazó. Ez az ember úgy került ide, mint te. De megtisztult,
megjuhászodott és a vizsgát kiállotta. Gyönyörű szépet cselekedett.

Liliom. Megfódozta a házat. Hát aztán? Háztetőt fódozni minden cserepes
tud. Kikiáltónak menjen, a ligetbe!

Fogalmazó. Liliom, te tizenhat esztendeig fogsz égni a rózsaszínű
tűzben, amíg meg nem nő a gyermeked. Addigra belőled is kiég a büszkeség
és a dac. És amikor tizenhat éves lesz a lányod…

Liliom. A lányom?

Fogalmazó. A lányod.

Liliom _a földre néz, aztán eltakarja a szemét és sírni akarna, de
hangos és szomorú nevetésbe kezd._

Fogalmazó. Mikor tizenhat éves lesz a lányod, te is lemégy a földre egy
napra.

Liliom _csodálkozva emeli rá a szemét_. Én?

Fogalmazó. Igen, te. Olvashattad versekben és mesékben, hogy az elhaltak
néha megjelennek a földön.

Liliom. Azt hittem, ez hazugság.

Fogalmazó. Láthattad, hogy igaz. Az elhalt anyáról hallottad-e, hogy
éjjel megjelent az árváinál és betakarta őket?

Liliom. Szavaltam is.

Fogalmazó. Úgy-e, milyen szép volt ez tőle?

Liliom. Szép volt, hát szép volt.

Fogalmazó. És hallottad most Kádár Istvánt, hogy megfódozta a háztetőt.

Liliom. Hát megfódozta. Hát aztán?

Fogalmazó. Ejnye, fiam. Hát ezek mind előbb itten kiégtek, kitisztultak
a rózsaszínű tűzben, aztán visszaküldtük őket egy napra a földre, hogy
mutassák meg, mennyit haladtak.

Liliom. Hát ez olyan vizsga?

Fogalmazó. Ez olyan vizsga.

Liliom. És megmondják, mit kell csinálni?

Fogalmazó. Azt már nem.

Liliom. Hát?

Fogalmazó. Azt neked kell kitalálnod. Azért tisztulsz itt tizenhat évig.
És ha valami nagyon szépet, nagyon gyönyörűt csinálsz a gyermekeddel,
akkor…

Liliom _szomorúan mosolyogva_… Akkor? _Mindenki feláll és lehajtja a
fejét._

Fogalmazó. Most pedig el fognak téged vinni innen. Most én elbúcsúzom
tőled és tizenhat esztendő telik el, amíg újra látlak. De én elém már
csak akkor kerülsz, ha a földről visszajöttél. Hát vigyázz magadra,
valami nagyon szépet gondolj ki, mert ettől függ, hogy melyik ajtót
nyitom ki előtted. Most elmehetsz.

_Az öreg rendőr kinyitja a bal-ajtót, amelyen át ismét besugárzik a
fehér fény. Az öreg rendőr feszes haptákban áll. A fogalmazó kimegy,
méltóságteljesen. Bátran néz a fénybe._

_Szünet._

I. detektiv _Liliomhoz lép_. Erre, fiam. _A jobb-ajtóra mutat. Ő maga
elmegy, hátul._

Liliom _az öreg rendőrhöz_. Kérem szépen.

Öreg rendőr. Mit akar?

Liliom. De nem haragszik meg?

Öreg rendőr. Mit akar?

Liliom _súgva_. Egy cigarettát.

_Szünet_.

Öreg rendőr _egy kicsit habozik, aztán rosszalólag csóválja a fejét, de
előkapar a_ _zsebéből egy cigarettát, óvatosan körülnéz és titokban
odacsúsztatja Liliom kezébe_. Nesze… te haszontalan!

Liliom _rágyujt_.

_Most kitárul a jobb-ajtó, erős rózsás fény dől be rajta. Liliom
megdöbbenve egyenesedik ki, aztán ismét a foga közé kapja a cigarettát,
mindkét kezét nadrágzsebbe sülyeszti, meghajolva, lábujjhegyen lopózik
ki az ajtón, a fénybe, miközben halkan, tisztelettel mondja: «Ujjé…»_

_Az öreg rendőr katonásan masirozik ki utána._

_Függöny_




HETEDIK KÉP.

_Kis düledező ház egy palánkkal körülvett üres telken. A ház előtt kis
kertben, melyet derékig érő karókerítés vesz körül, ebédre terített
asztal áll két személyre. Verőfényes tavaszi vasárnap. Hátul palánk,
melynek nagy kocsikapuja van. A palánkon túl egy külvárosi utca, messze
ellátni a földekre. A kis kertben áll Juli, Lujza, Mari és Hugó.
Tizenhat évvel az ötödik kép után. Hugón rendes polgári ruha van, vastag
aranylánc, Marin tipikus terézvárosi toalett, nagy kalap._

Juli. Hát nem maradtok itt ebédre.

Mari. Nem lehet, fiam. Amióta Hugó megvette a Központ kávéházat, azóta
Hugónak mindig ott kell lenni a Központ kávéházban.

Juli. És te is ott ülsz egész nap?

Mari. Ott ülök a kassza mellett, fiam és olvasom a lapokat, meg vigyázok
a pincérekre.

Juli. És a gyerekek?

Mari. Hát, fiam, modern házaséletben csak természetes, hogy a szülők
alig látják a gyermekeket. A három lánynak ott van a kisasszony, a két
fiúnak meg a nevelő.

Lujza. Mari néni, maradjanak itt ebédre.

Mari. Nem lehet, kis lányom, majd máskor. Na jöjjön, Hugó.

Juli. Mióta magázod a Hugót?

Hugó. Én ezt jobban szeretem, nagyságos asszonyom. Amíg tegeződtünk,
könnyebben jött a veszekedés. Amióta magázódunk, úgy élünk, mint az
udvari tanácsosok. Csókolom kezét.

Juli. Isten megáldja, Hugó.

Mari. Pá, édesem. _Ölelkeznek_. Pá, kicsikém.

Lujza. Kezeit csókolom. _Hugóék elmennek._

Juli. Na, fiam, hozd az ebédet. _Lujza bemegy és kihozza a levest,
leülnek az asztalhoz._

Lujza. Anyám, igaz, hogy nem dolgozunk többet a jutagyárban?

Juli. Igaz, fiam.

Lujza. Hát hol fogunk dolgozni?

Juli. Hugó bácsi beszerzett minket, fiam, egy nagy-nagy berendezési
vállalathoz, ahol semmi mást nem csinálnak, csak csupa kávéházakat. Az ő
kávéházát is onnan rendezték be. Függönyöket fogunk csinálni, tudod,
olyan nagy ablakra valót, hímzettet, aplikációval.

Lujza. Jobb lesz, mint a jutagyárban.

Juli. Nem olyan piszkos munka és jobban is fizetik. Nagy szerencse az
ilyen szegény özvegy asszonyra, mint a te anyád. Esznek.

_Most a nagy kocsikapuban megjelenik a Liliom a két detektivvel. A két
detektiv lassan tovább sétál, eltűnik és Liliom egyedül marad a kapuban.
Úgy van öltözve, mint halála napján. Sápadt, de nem öregedett meg._
_Lassan bejön és a kerítésnél megáll. Az asztalnál Juli háttal ül
feléje, Lujza pedig szemben a publikummal._

Liliom. Adjon isten jó napot.

Lujza. Jó napot.

Juli _rá se néz_. Már megint valami koldus. Mit akar, szegény ember?

Liliom. Semmit.

Juli Pénzünk nekünk nincs, szegény ember, de egy tányér levest, azt
kaphat. _Lujza bemegy a házba. Messziről gyött?_

Liliom. Messziről.

_Juli nem igen néz rá. Ha feléje néz is, csak úgy félvállról. A szemük
nem találkozik._

Juli. Fáradt?

Liliom. Nagyon fáradt vagyok.

Juli. Hát ott van a kis kertajtónál egy kő, üljön le rá, már hozza a
lányom a levest. _Lujza kiviszi Liliomnak a levest._

Liliom. Ez a lánya, asszonyság?

Juli. Ez bizony.

Liliom. Maga a lánya?

Lujza. Igen, kérem.

Liliom. Szép, egészséges lány. _Kezében a leveses tányér, a másik
kezével a lány karja után nyúl, de az elhúzza._

Lujza _anyjához megy_. Anyám…

Juli. Mi az, fiam?

Lujza. Meg akart fogni…

Juli. Ugyan ne szamárkodjál. Mért akart volna megfogni? Ülj le és egyél.
_Most esznek. Künn Liliom eszi a levest, egyre be-benéz hozzájuk. Benn a
két nő egykedvűen kanalazza a levest._

Liliom. A gyárban dolgozik, asszonyság?

Juli. Ott.

Liliom. A lánya is?

Juli. Az is.

Liliom. Hát… hát… kedves férje? _Szünet._

Juli. Nekem nincs férjem. Özvegy asszony vagyok.

Liliom. Özvegy asszony?

Juli. Özvegy asszony.

Liliom. És kedves férje… boldogult férje régen halt meg? _Szünet_.

Liliom. Nem tetszett nekem felelni. Bátorkodtam kérdezni, hogy tisztelt
férje régen halt-e már meg?

Juli. Régen.

Liliom. Mibe halt meg? Szünet.

Lujza. Nem tudják, mibe halt meg. Elutazott Amerikába dolgozni és ott a
kórházban meghalt, szegény. Én nem is ismertem.

Liliom. Amerikába utazott?

Lujza. Igen. Még mielőtt én születtem.

_Liliom arcán szomorú öröm látszik, mert ebből megtudta, hogy Juli
kegyes hazugsággal tisztogatta az emlékét a gyerek előtt._

Liliom _remegő hangon_. Amerikába utazott?

Juli _feláll_. Hát hallja, hogy oda. Minek kérdezi annyit? Tán csak nem
ismerte?

Liliom _leteszi a tányért_. Tudja isten… én annyi sok embert ismerek,
lehet, hogy őtet is ismertem.

Juli. Hát ha ismerte, hagyjon minket békén szegénnyel. Elég az hozzá,
hogy elment Amerikába és ott halt meg.

Liliom. Jól van, jól van, kérem, azért ne tessék ám haragudni. Nem
akartam én megbántani az asszonyságot. Szünet.

Lujza. Az én apám nagyon szép ember volt.

Juli. Ne beszélj annyit.

Lujza. Hát csak ezt mondtam.

Liliom. Ezt csak szabad mondani szegény árvának az apjáról.

Juli. Jól van, jól van.

Lujza. Az én apámnak volt három fehér csontgolyója és azzal úgy tudott
dobálni, hogy a színházba is fel akarták venni.

Juli. Ki mondta ezt neked?

Lujza. A Hugó bácsi.

Juli. Micsoda Hugó bácsi?

Lujza. A központi kávés. Beifeld Hugó.

Liliom. Aki hordár volt?

Juli. Maga mindenkit ismer?

Liliom. A Beifeld Hugó még nem mindenki. Sok embert ismerek. Mért épen a
Beifeld Hugót ne ismerném?

Lujza. Az barátja volt az apámnak.

Juli. Nem volt barátja

Liliom. Tisztelt férjéről szigorúan tetszik beszélni.

Juli. Ejnye, de sok baja van velem. Tisztelt férjemről úgy beszélek,
ahogy nekem tetszik, senkinek semmi köze hozzá. Ez már igazán csak az én
dolgom.

Liliom. A maga dolga. _Mind a hárman tovább esznek._

Lujza _Julihoz_. Talán ismerte az apámat.

Juli. Erigy, kérdezd meg tőle.

Lujza _odamegy Liliomhoz, Liliom feláll_. Ismerte az apámat?

Liliom _int, hogy igen_.

Lujza _Julihoz_. Ismerte.

Juli _feláll_. Ismerte a Závoczkit?

Liliom. A Liliom. Hogyne.

Lujza. Igaz, hogy olyan szép ember volt?

Liliom. Nem is volt olyan szép.

Lujza. De jó ember lehetett…

Liliom. Nem is volt olyan jó. Ahogy én tudom, ahogy mondunk: egy csibész
volt, vicceket csinált a ligetben.

Lujza _örömmel_. Vicceket csinált?

Liliom. Vicceket csinált, meg dalokat énekelt a ringlispilen.

Lujza. Dalokat énekelt a ringlispilen?

Liliom. De verekedő, szemtelen ember volt, édes lányom, mindenkit
megütött, bizony még a maga kis édes mamáját is megverte.

Juli. Nem igaz.

Liliom. De igaz.

Juli. Nem szégyelli magát, itt hazudozni a gyerek előtt az apjáról? A mi
levesünket, a mi kenyerünket eszi és a mi emberünket szidja? Menjen
odébb, szemtelen, hazudó.

Liliom. Kérem, én…

Juli. Nem hagyom, hogy félrevezesse a gyereket. Vedd el tőle fiam a
tányért és menjen az útjára. Ha nem volna szegény rongyos koldus, majd
megmutatnám neki, hogy merre menjen.

Lujza _átveszi a tányért_.

Liliom. Hát nem ütötte?

Juli. Nem. Soha. Mindig jó volt hozzám. _Szünet_.

Lujza _súgva_. Mondja… vicceket csinált?

Liliom. De még milyen szép vicceket!

Juli. Ne beszélj vele. Menjen isten hírével.

Lujza. Menjen isten hírével. Juli visszaül az asztalhoz enni.

Liliom. Kisasszony… én nekem van a zsebemben egy pakli kártya… én olyan
gyönyörű kunsztokat tudok vele, hogy nagyon fog nevetni, ha meglátja.

Lujza _bal-kezében a tányér, a jobb-kezével megfogja a kis kertajtót_.

Liliom. Hadd gyövök be, kedves kisasszony, megmutatom a kunsztokat.

Lujza. Hagyjon nekünk békét. Menjen isten hírével.

Liliom. Kisasszony, ne tessék engem elkergetni… Hadd gyövök be egy
percre, csak egy kis percre… csak épen, amíg valami szépet mutatok…
_Kinyitja a kertajtót._ Kisasszony, én hoztam magának valamit.
_Körülnéz, hogy a detektivek nem látják-e, aztán a zsebéből nagy vörös
zsebkendőbe_ _takart csillagot vesz elő. A zsebkendőt lefejti róla, a
csillagot felmutatja. A csillag sugárzik._

Lujza. Mi ez?

Liliom. Psssszt! _Súgva_. Csillag! _Körülnéz, aztán a kezével félkört ír
le, jelezve, hogy lopta._

Juli. Ne fogadj el tőle semmit… biztosan lopta valahol. Menjen isten
hírével.

Lujza _szigorúan_. Menjen innen. Takarodjék. _Becsapja előtte az ajtót._

Liliom _végtelen keserűséggel_. Kisasszony… édes kisasszony… nekem
valami nagyon szépet kell mutatni, vagy csinálni… most kell valami
nagyon szépet…

Lujza _jobb-kezével kifelé mutat_. Ott az ajtó!

Liliom. Kisasszony…

Lujza. Mars.

Liliom. Kisasszony… _hirtelen ránéz és ráüt a kezére, hogy csak úgy
csattan_.

Lujza. Anyám! _Meredten nézi Liliomot, aki összetörve, lehajtott fejjel
áll ott. Juli fölkel és rémülten nézi Liliomot. Tulajdonképpen most néz
először a szemébe. Nagy szünet._

Juli _lassan megindul feléjük_. Mi történt itt?

Lujza _rémülten, egyre Liliomot nézve_. Anyám… ez az ember… én mutattam
neki az ajtót… és ő ráütött a kezemre, hogy csak úgy csattant… _Emelt
hangon…_ és anyám… én nem is éreztem az ütést… pedig nagyot csattant… és
én… mintha megcsókolta volna valaki a kezemet… anyám… _Az anyja mögé
búvik._

Liliom _büszkén felemeli fejét és ránéz Julira_.

Juli _fojtott hangon_. Erigy, lányom. Most rögtön menj be a házba. Most
rögtön menj be a házba.

Lujza _indul_. Anyám… olyan forró és puha volt a keze… _sírva_… mintha a
meztelen szívét tette volna a kezemre! _Eltakarja az arcát._

Juli. Most rögtön menj be a házba.

Lujza _lassan a házba megy_.

Juli _utána néz, amíg el nem tűnik_. _Akkor lassan visszafordul Liliom
felé._ Maga megütötte a gyermekemet.

Liliom. Megütöttem.

Juli. Maga… azért jött, hogy megüsse a gyerekemet?

Liliom. Nem azért jöttem, mégis megütöttem. És most már megyek is el.

Juli _nézi, nagyon nézi, aztán fájdalmas, remegő sejtéssel, mint aki nem
meri hinni, amit lát._ Édes, jó Krisztusom, kicsoda maga?

Liliom _egyszerűen_. Én egy szegény koldus vagyok, aki messziről
gyöttem; éhes voltam, fáradt voltam, kaptam egy tányér levest és egy
karaj kenyeret és megütöttem a maga gyerekének a kezét. Haragszik rám?

Juli. Édes, jó Krisztusom… hogy van az, hogy én… én nem is haragszom rá?

Liliom _elmegy a kapufélfáig, ott megtámaszkodik, háttal a közönségnek._

Juli _lassan az asztalhoz megy, leül_. Lujza!

Lujza _kijön a házból_.

Juli. Ülj le, édes fiam, és együnk tovább.

Lujza. Elment?

Juli. El. _Leülnek, Lujza nem eszik._

Juli. Mért nem eszel, fiam?

Lujza. Mi történt itt most velünk, anyám?

Juli. Semmi, fiam.

_A két detektiv megjelenik az utcán. Liliom balra fordul előttük és
elmegy. Mikor elindul, felnéz az égre, két karját széttárja, mint aki
azt mutatja: «Édes Istenem, nem tehetek róla.» Az egyik detektiv leint a
kezével, mintha ezt mondaná: «Ezen ugyan nem lehet segíteni.» Kimennek,
utána, a fejüket csóválva._

Lujza. Drága jó anyám, mért nem mondod?

Juli. Mit mondjak, fiam? Semmi se történt. Az történt, hogy mink itt
szépen, csöndesen ettünk, ebédeltünk, aztán jött egy kódús és mesélt a
régi időkről és nekem… eszembe jutott a te apád.

Lujza. Az apám?

Juli. Az apád. A Liliom.

_Szünet_.

Lujza. De hát anyám… veled már megtörtént az, hogy valaki rád ütött és
te nem érezted?

Juli. Igen, fiam. Már az velem megtörtént.

_Szünet._

Lujza. Hát lehet az, hogy ilyen nagyot, ilyen erős nagyot ütnek az
emberre… és aztán az nem fáj?

Juli. Igen fiam… az lehet. Megütik az embert… és… és nem fáj.

_Szünet._

_A verkli szólni kezd a szomszédban._

_Függöny._






*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK LILIOM ***


    

Updated editions will replace the previous one—the old editions will
be renamed.

Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright
law means that no one owns a United States copyright in these works,
so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United
States without permission and without paying copyright
royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part
of this license, apply to copying and distributing Project
Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™
concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark,
and may not be used if you charge for an eBook, except by following
the terms of the trademark license, including paying royalties for use
of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for
copies of this eBook, complying with the trademark license is very
easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation
of derivative works, reports, performances and research. Project
Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away—you may
do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected
by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark
license, especially commercial redistribution.


START: FULL LICENSE

THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE

PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK

To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free
distribution of electronic works, by using or distributing this work
(or any other work associated in any way with the phrase “Project
Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full
Project Gutenberg™ License available with this file or online at
www.gutenberg.org/license.

Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™
electronic works

1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™
electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to
and accept all the terms of this license and intellectual property
(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all
the terms of this agreement, you must cease using and return or
destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your
possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a
Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound
by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person
or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8.

1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be
used on or associated in any way with an electronic work by people who
agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few
things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works
even without complying with the full terms of this agreement. See
paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project
Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this
agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™
electronic works. See paragraph 1.E below.

1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the
Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection
of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual
works in the collection are in the public domain in the United
States. If an individual work is unprotected by copyright law in the
United States and you are located in the United States, we do not
claim a right to prevent you from copying, distributing, performing,
displaying or creating derivative works based on the work as long as
all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope
that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting
free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™
works in compliance with the terms of this agreement for keeping the
Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily
comply with the terms of this agreement by keeping this work in the
same format with its attached full Project Gutenberg™ License when
you share it without charge with others.

1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern
what you can do with this work. Copyright laws in most countries are
in a constant state of change. If you are outside the United States,
check the laws of your country in addition to the terms of this
agreement before downloading, copying, displaying, performing,
distributing or creating derivative works based on this work or any
other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no
representations concerning the copyright status of any work in any
country other than the United States.

1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:

1.E.1. The following sentence, with active links to, or other
immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear
prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work
on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the
phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed,
performed, viewed, copied or distributed:

    This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most
    other parts of the world at no cost and with almost no restrictions
    whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms
    of the Project Gutenberg License included with this eBook or online
    at www.gutenberg.org. If you
    are not located in the United States, you will have to check the laws
    of the country where you are located before using this eBook.
  
1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is
derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not
contain a notice indicating that it is posted with permission of the
copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in
the United States without paying any fees or charges. If you are
redistributing or providing access to a work with the phrase “Project
Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply
either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or
obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™
trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9.

1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted
with the permission of the copyright holder, your use and distribution
must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any
additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms
will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works
posted with the permission of the copyright holder found at the
beginning of this work.

1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™
License terms from this work, or any files containing a part of this
work or any other work associated with Project Gutenberg™.

1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this
electronic work, or any part of this electronic work, without
prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with
active links or immediate access to the full terms of the Project
Gutenberg™ License.

1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary,
compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including
any word processing or hypertext form. However, if you provide access
to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format
other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official
version posted on the official Project Gutenberg™ website
(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense
to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means
of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain
Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the
full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1.

1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying,
performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works
unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.

1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing
access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works
provided that:

    • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from
        the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method
        you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed
        to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has
        agreed to donate royalties under this paragraph to the Project
        Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid
        within 60 days following each date on which you prepare (or are
        legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty
        payments should be clearly marked as such and sent to the Project
        Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in
        Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg
        Literary Archive Foundation.”
    
    • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies
        you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he
        does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™
        License. You must require such a user to return or destroy all
        copies of the works possessed in a physical medium and discontinue
        all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™
        works.
    
    • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of
        any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the
        electronic work is discovered and reported to you within 90 days of
        receipt of the work.
    
    • You comply with all other terms of this agreement for free
        distribution of Project Gutenberg™ works.
    

1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project
Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than
are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing
from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of
the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set
forth in Section 3 below.

1.F.

1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable
effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread
works not protected by U.S. copyright law in creating the Project
Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™
electronic works, and the medium on which they may be stored, may
contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate
or corrupt data, transcription errors, a copyright or other
intellectual property infringement, a defective or damaged disk or
other medium, a computer virus, or computer codes that damage or
cannot be read by your equipment.

1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right
of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project
Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project
Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project
Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all
liability to you for damages, costs and expenses, including legal
fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT
LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE
PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE
TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE
LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR
INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH
DAMAGE.

1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a
defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can
receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a
written explanation to the person you received the work from. If you
received the work on a physical medium, you must return the medium
with your written explanation. The person or entity that provided you
with the defective work may elect to provide a replacement copy in
lieu of a refund. If you received the work electronically, the person
or entity providing it to you may choose to give you a second
opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If
the second copy is also defective, you may demand a refund in writing
without further opportunities to fix the problem.

1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth
in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO
OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT
LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.

1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied
warranties or the exclusion or limitation of certain types of
damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement
violates the law of the state applicable to this agreement, the
agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or
limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or
unenforceability of any provision of this agreement shall not void the
remaining provisions.

1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the
trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone
providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in
accordance with this agreement, and any volunteers associated with the
production, promotion and distribution of Project Gutenberg™
electronic works, harmless from all liability, costs and expenses,
including legal fees, that arise directly or indirectly from any of
the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this
or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or
additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any
Defect you cause.

Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™

Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of
electronic works in formats readable by the widest variety of
computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It
exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations
from people in all walks of life.

Volunteers and financial support to provide volunteers with the
assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s
goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will
remain freely available for generations to come. In 2001, the Project
Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure
and permanent future for Project Gutenberg™ and future
generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary
Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see
Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org.

Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation

The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit
501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the
state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal
Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification
number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary
Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by
U.S. federal laws and your state’s laws.

The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West,
Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up
to date contact information can be found at the Foundation’s website
and official page at www.gutenberg.org/contact

Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg
Literary Archive Foundation

Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread
public support and donations to carry out its mission of
increasing the number of public domain and licensed works that can be
freely distributed in machine-readable form accessible by the widest
array of equipment including outdated equipment. Many small donations
($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt
status with the IRS.

The Foundation is committed to complying with the laws regulating
charities and charitable donations in all 50 states of the United
States. Compliance requirements are not uniform and it takes a
considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up
with these requirements. We do not solicit donations in locations
where we have not received written confirmation of compliance. To SEND
DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state
visit www.gutenberg.org/donate.

While we cannot and do not solicit contributions from states where we
have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition
against accepting unsolicited donations from donors in such states who
approach us with offers to donate.

International donations are gratefully accepted, but we cannot make
any statements concerning tax treatment of donations received from
outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.

Please check the Project Gutenberg web pages for current donation
methods and addresses. Donations are accepted in a number of other
ways including checks, online payments and credit card donations. To
donate, please visit: www.gutenberg.org/donate.

Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works

Professor Michael S. Hart was the originator of the Project
Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be
freely shared with anyone. For forty years, he produced and
distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of
volunteer support.

Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed
editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in
the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not
necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper
edition.

Most people start at our website which has the main PG search
facility: www.gutenberg.org.

This website includes information about Project Gutenberg™,
including how to make donations to the Project Gutenberg Literary
Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to
subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.