The Project Gutenberg eBook of Ciklámen by Andor Gábor

Minden jog fenntartva. – A forditás joga is. – Szinházakkal szemben kézirat. – A darab előadási joga, a magyar vidékre, az Országos Szinészegyesület Ügynökségénél szerezhető meg

Történik Budapesten, az I. és III. felvonás Magda lakásán; a II. Lehotainál -4-
-5-

(A szinésznő szalónja, kedves, izléses berendezés. A fenéken tágas hall vagy ajtó. A baloldali ajtó az ebédlőbe és azon keresztül a konyhába és a mellékhelyiségek felé visz. A jobbajtó a hálószobába. Az összes ajtók a szinpadra befelé nyilnak.)

(Mikor a függöny felmegy, a szobalány az egyik kis szalónasztalra terit. Teás-csészéket, kistányérokat helyez el rajta, és egy eszcejgos kosárból kis kést és villát tesz rá épen.)

Első jelenet.

SZOBALÁNY: Nekem, hála istennek, nincsen semmi bajom, hanem a kések megint agyon vannak smirglizve, szakácsné! -6-

SZAKÁCSNÉ: Honnan tudja azt egy szobajány? Ez, gyerekem, se nem puder, se nem smink…

SZAKÁCSNÉ: Eszcejg ez, Katuska, és hogy az eszcejgot hogyan kell ápolni, azt bizza csak rám a szobajány!

SZOBALÁNY: Jól van, Juliána, csak ápolja az eszcejgot (leül a megteritett kis asztal mellé).

SZAKÁCSNÉ: Mert ha maga leül, akkor én is leülök. (Leül.) Két személyre tetszett teriteni?

SZOBALÁNY: Vasárnap, ha délutáni előadás is van, mindig ittragad vacsorára.

SZAKÁCSNÉ: Pedig a felesége főzi otthon a vacsorát! Átjön a szaga a gangon. Mondta a kisasszony, hogy itt eszik a szinész?

SZOBALÁNY: Nem. De ezt ki kell találni. Ha az ember szinésznőnél szolgál, akkor sok mindent ki kell találni.

SZAKÁCSNÉ: Nana, Kata. De nagyra van maga evvel a szinészettel! Nem maga a szinésznő, hanem a kisasszony!

SZOBALÁNY: Azér’ kell nekem mindent kitalálni. Kit kell beereszteni, kit nem, kit mingyár’, -7- kit egy fél óra mulva. Kit kell hagyni akármeddig, kit kell zavarni már öt perc mulva avval, hogy begyövök és mondom: „Itt a szabóné a sénangléz kabáttal“. De ezek toalett-ügyek, ezeket hiába magyarázom egy szakácsnénak…

SZOBALÁNY (fölkel): A szakácsné meg akkor tisztul a konyhába. Spórhert mellé, Juliána!

SZAKÁCSNÉ (megy a II. ajtó felé, de az ajtóban állva marad): Ugy, ugy Kató, csak forgasd a nyelved, ne nyisd az ajtót!

SZOBALÁNY (kiment az I. ajtón, nyitva hagyta maga mögött, ott kinn beszél valakihez): Nincs, kérem. A művésznő nincs itthon. -8-

Második jelenet.

SZOBALÁNY: (utána jön, már bent): Igazán nincs, kérem. (A szakácsné áll a II. ajtóban és hallgatózik. Látni egy kicsit.) Senki sincs itthon, csak én, meg a mindenes.

SZOBALÁNY: Igenis kérem, de ilyenkor nem igen fogad. Alig egy órája van az esti előadásig.

SZOBALÁNY (a kezében tartja az ötöst, mert nincs zseb a kötényén): És mit mondjak a művésznőnek?

SZOBALÁNY: De akkor egy félórán belül tessék jönni, mert azután igazán nem lehet. Akkor átöltözik és nagyon siet az esti előadásra. -9-

Harmadik jelenet.

SZENDREI (I. ajtón sietve jön be, a kalap a fején): Kati, Kati, Kati! Az előszoba tárva-nyitva! Ide csak ugy be lehet jönni? He?

SZOBALÁNY (mentegetődzik és azt a kezét, melyikben az ötös van, hátrakapja): Kérem szépen… tetszik tudni…

SZENDREI (kereken): A művésznő nincs itthon. Sőt a művésznő nem is lesz itthon…

SZENDREI (bemutatkozik, nem várja azonban, hogy Lehotai is bemutatkozzék): Szendrei…

SZENDREI (folytatja): Hogy ugy mondjam: a ház régi barátja… s ebben a minőségemben felvilágosithatom uraságodat, hogy ma délután abszolute lehetetlen. Kizárt dolog. Két előadás. -10- Délután: züllött levegő a szinházban… Nem csoda. A nép beözönlik, s mikor a nép beözönlik, a jó levegő kiözönlik. (Nevet.) Vasárnap délután: lelkes publikum, szó sincs róla… Mikor az orromat kidugom a szinpadra, már bömbölik: Szendrei! (pauza) Szendrei! És a taps a felvonás végén dörög, mintha mogyorót törnének. Hálát adok a jó istennek, hogy mostanában nem vagyok benne délutáni darabban. De a müvésznő benne van. Ő mindenben benne van, mert ő a szinház támasza, talpköve, mely ha megdől, Róma le… satöbbi. Ami még nem volna olyan nagy baj, de a szinház is üresen marad.

SZENDREI: Kérem, kérem, negyedóra mulva ön egy reménynyel lesz szegényebb és egy csalódással gazdagabb.

SZENDREI: Ajánlom magamat! (visszajön.) Kati! Kati! (kinyitja a II. ajtót) Kati! Kati! -11-

Negyedik jelenet.

SZENDREI: A tizkoronás ötöst, amit a szobalány az idegentől kapott. Maga, Katinka, öt forintért ugy eladta urnőjét, de ugy eladta, mint Józsefet az ő testvérei. Amire én csak azt mondom, hogy ilyen szobalány én-nálam nem szolgál soká.

SZENDREI: Nem nálam? Tehát kegyed is vizsgálat alá veti az én itteni közjogi helyzetemet?! Hogy miért lakom én itt, a kilences szám alatt, mikor a gang tulsó oldalán a tizenötös az én lakásom, nem? Mikor maga meg az öreg szakácsné összeülnek tanácskozni, olyankor, drágám, egyébről sincs szó, csak arról, hogy mit akarnak itt ezek a szinészék, és főkép, mit akar itt ez a szinész, aki a művésznőnek senkije-semmije. Mert maguk tudják…

SZENDREI: Maguk, édesem, mindent tudnak, -12- mert maguknak borzasztó sok van a fülük mögött, és ami a fülük mögött, az a szájukon és ami a maguk száján, az mindenki száján. De magukat én innen el fogom távolitani. Hogy enyhe szóval éljek. El. De el ám!

Ötödik jelenet.

MAGDA (az I. ajtón jön be, Szendrei háttal áll neki, a szobalány szembe vele.)

SZENDREI (megfordul, elveszti kontenanszát, el az előbbi pergő beszédét. Nagyon meghunyászkodva): Kezeit csókolom.

MAGDA (a szobalányhoz): Kati, el! Balhátul! Csengetek, ha a vacsorát be kell adni.

MAGDA: Szendrei… maga megint olyan szerepet játszott, amit senkisem osztott ki magának. -13-

MAGDA: Ugy? Csak? A szakácsné holnapra marad, nemde? És az inas holnaputánra.

MAGDA: Mert a lift megint nem jár és gyalog kellett feljönnöm a harmadik emeletre. Máskor ne béreljen nekem lakást a harmadik emeleten, Szendrei, főparancsnok ur.

MAGDA: Nem csufolódom. Hazajövök egy órácskára, két előadás közt, még gőzölög a fejem és már itt van Szendrei. Ki ő? Atyám? Nem. Gyámom? Nem. Férjem? Nem. Szeretőm? Nem.

MAGDA (idegesen): Hagyja. Ne hordozzon a tenyerén. Szivesebben járok autón. A felfedezőm. Na. De valakinek csak fel kell fedezni az embert, édes barátom. Hányadszor mondjam ezt magának? -14- Ha valahol tűz támad, azt a tüzet mindig egy valaki veszi észre először s az az egyvalaki szól a többieknek.

SZENDREI: Magduska… megbocsásson… bocsásson meg… a hasonlat rossz… Aki a tüzet észreveszi, azért szól a többieknek, hogy eloltsák. És én azért szóltam, hogy mindenki lássa, hogy mindenki gyönyörködjék benne és melegedjék mellette.

SZENDREI: És most mindenki melegedhetik mellette, csak én nem… Hát igazság ez, Magda? (nagyon szomoru az arca).

MAGDA: Nem igazság, hanem rágalom, ó atyám, férjem és szeretőm. Maga tudja, kedves barátom, sőt maga tudja legjobban, hogy a tűz lobog, lobog, de senkit sem melegit. Istenem… huszonnégy éves leszek maholnap… nagykoru… és itt-állok egyedül, mint az ujjam… játszom és fürdöm a dicsőségben… Szerepek, megint uj szerepek… Gyönyörü! A férfiakat meg sem nézem magam körül Nincs időm. Meghalok és nem volt időm arra, hogy éljek. Hires nő vagyok és hol a szerelem? Sehol.

MAGDA: Ez ismét ajánlkozásnak hangzik. -15- Hagyja Szendrei. Bizza rám, majd ha akarom, mégis lesz.

MAGDA: Ne hálálkodjék… A maga helyzete akkor is reménytelen lesz. Maga Szendreikém, maga állandóan elfelejti, hogy felesége van… Várjon, leteszem a gyürüimet… (Bemegy a III. ajtón.) Elfelejti…

Hatodik jelenet.

SZENDREI (odanéz): Kérlek… Mi az? Mindig akkor zavarsz, mikor a legjobban el vagyok foglalva…

SZENDREI: Jó, jó. Majd máskor harsonákat küldök magam előtt, mint a Sekszpir-darabokban, hogy bejelentsék az érkezésemet…

SZENDREI. Olyan nincs. Mindent félre lehet tenni. A legtehetségesebb embert is. Engem már hónapok óta félretesz az igazgató…

SZENDREI: Én is nagyon jó szinész vagyok. Csak erigy, erigy, kérlek, csak erigy…

SZENDREI (utánanéz): Ez is folyton a gyomromban keresi a szivemet és csodálkozik, ha nem találja meg.

Hetedik jelenet.

MAGDA (kijön az ajtón és folytatja, ahol az imént abbahagyta): Maga, Szendrei, állandóan elfelejti, hogy felesége van…

MAGDA: És azt is elfelejti, hogy mestersége szerint szinész, szakmája szerint: hősszerelmes. Nem tartok semmilyen nőről kevesebbet, mint az olyanról, aki egy hősszerelmesnek esik áldozatul. -17- Aki beugrik a kifestett arcnak, a puder és a pirositó enyhe keverékének, s az édes bajusznak, ami a szinházi fodrász tulajdona. Mindezt pedig azért mondom kedves Szendrei, mert látom, hogy maga négy év óta, a gyámkodás ürügye alatt, énrám vár… Folyton egy házban lakunk, és maga ugy tesz, mintha a feleségével őriztetne. De közben közel sem engedi hozzám azt a jó asszonyt, a barátnőmet.

MAGDA: De igy van. Maga hálára számit. Szendrei. Azt várja, hogy kitör a hála. Fölfedezett, köszönöm. Elinditott a sinen, amin mehetek előre, köszönöm. Megyek is, de maga fut utánam, mert azt hiszi, hogy a hálát végül mégis csak inkasszálni lehet. Hát nem lehet, Szendrei, abszolute nem lehet. Ugy érzem, máris tulsok hála volt, hogy árnyékomnak szerződtettem.

MAGDA: Vagy türöm… Mindegy. Kifelé a legrosszabb látszatoknak teszem ki magamat. Borzasztó, hogy a világ azt hiheti rólam, hogy egy amorózó – egy amorózó! – a szeretőm! (Fölkel és csenget.)

MAGDA: Onnan, hogy a szalónban teritettek. -18- Hideg vacsora és a szalón, ezek együttjárnak a mi közös háztartásunkban.

MAGDA: Na látja, majordómusz ur, inkább arról gondoskodnék, hogy ne tömjenek minden vasárnap sonkával meg párizsival. (Szobalány kimegy.)

MAGDA: Hát egyébbel megbiztam? Az egész ügyvédi kamarában nincs egy olyan fogadatlan prókátor, mint maga.

SZENDREI (a szájára teszi a mutatóujját és könyörgő arcot vág, hogy Magda ne beszéljen).

MAGDA (vidáman): Nini. Csakugyan. Látja, látja, ez az én helyzetem. Szendrei megint meghivta magát vacsorára. A páros napokon itt vacsorázik. Viszont a páratlan napokon itt ebédel.

MAGDA: Még rosszabb. Már a szobalány is összead bennünket. (Az arcához nyul). Egy kis festék, ugy látszik az arcomon maradt. (Elindul a háló felé). Addig kitöltheti a teát, hogy a sokféle minősége mellett még háziasszonynak is érezhesse magát… (Bemegy III.)

SZENDREI (gyorsan a csengőhöz ugrik, látszik, hogy idegességében kétszer nyomja meg a csengőt)

Nyolcadik jelenet.

SZAKÁCSNÉ: Mert kettőt tetszett csöngetni. Egy: az szobalány. Kettő: az szakácsné. Három: hogy vizet hozzunk. Négy: hogy kenyeret. Tetszik tudni.

SZENDREI (mintha nem venné észre a gorombaságot): Nem az a kérdés. Hanem, hogy mért van ma hideg felvágott?

SZAKÁCSNÉ: Ez. Vasárnap csak ott van meleg vacsora, ahol az asszony maga főz.

SZAKÁCSNÉ: Elég szép tőlem, hogy itthon ülök, mikor sétálni is mehetnék…

MAGDA: Hagyja. Inkább üljön le vendéglátó asztalomhoz és egyék. És a tea?

MAGDA: Kit hoz az ördög? Mit akarnak tőlem? Mit akarhatnak még tőlem egy délutáni és egy esti előadás közt, vasárnap!

SZOBALÁNY (bejön az előszoba felől): Az az ur van itt, aki az előbb itt volt.

MAGDA: Szendrei! talán ahelyett, hogy itt ostobaságokat beszéltünk oda-vissza, inkább megmondta volna, hogy kerestek.

MAGDA (elveszi a névjegyet és olvassa): Lehotai Emil. Na, most sokat tudok. Furcsák ezek a civil-emberek.

MAGDA: Na látja. Azért furcsák, mert ráteszik egy névjegyre a nevüket s azt hiszik, hogy ezzel már minden felvilágositást megadtak a személyükről.

MAGDA: Ne helyeseljen. Nem tudja, hogy mit gondolok. Hiszen azt se tudja, amit maga gondol.

MAGDA: Egy ilyen civil-ember névjegyén annak is rajta kellene állni, hogy micsoda, hol született, hány éves…

MAGDA: És még akkor sem tudna az ember semmit. Különben egyre megy. Nem fogadom Lehotai urat. (A szobalányhoz). Mondja meg, hogy nagyon sajnálom, két előadás közt vagyok. Fáradt és ideges. Legyen szerencsém holnap.

MAGDA: Itt? és a ház ura fogadta. Nemde? Mert a ház ura a vendégeimet is fogadja?

SZENDREI: Én csak megmondtam neki, amit az imént maga is: két előadás, fáradt, ideges… nem fogadhatja…

SZOBALÁNY (jön I): A nagyságos ur igen kéri a kisasszonyt, hogy, ha csak egy lehetőség van, fogadja.

MAGDA: Akkor ide. Van egy lehetőség, ugy-e, Szendrei? És az ugy hangzik, hogy maga legyen szives hazasétálni. Katinka, hamar szedd le ezt a kis asztalt, gyere vissza és vezesd be azt az urat.

MAGDA: Katinka, mehetsz. (Szobalány ki II.) Szendrei mehet. Indulás, drága gyámom.

SZOBALÁNY: (kivül nyitja az ajtót, ő maga nem jön be, bebocsátja Lehotait.)

Tizedik jelenet.

MAGDA: Még azt sem tudom, mondjam-e önnek, hogy foglaljon helyet. Nem akartam fogadni, ugy-e bár? ön azonban ragaszkodott hozzá.

MAGDA: Igen, igen… De ma a rendesnél is kimerültebb és rosszabbkedvü vagyok…

MAGDA: Éppen ezért megkérem, halasszuk holnapra talán. A kegyed érdekében mondom, kedves… (keresi a nevet, a névjegy után nyul).

MAGDA:… Lehotai ur. Holnap délután szivesen állok rendelkezésére. Nagyon kérem, ha lehet… Ha lehetne… Holnap. -26-

LEHOTAI: Megbocsát, nagyságos asszonyom. Lehetetlen. Vakmerőség, hogy feljöttem háborgatni önt, vakmerőség, hogy ragaszkodom ahhoz, hogy fogadjon s még nagyobb vakmerőség, hogy mikor ön ilyen kedves kérést intéz hozzám, azt felelem rá, hogy lehetetlen. Elnézést kérek, a halmozott illetlenségért. Az ügy fontossága…

LEHOTAI: Nagyságos asszonyom… A legnagyobb, a legkinosabb zavarban vagyok… Nem vagyok már fiatal ember…

LEHOTAI:… mindamellett az első percekben ugy viselkedem, mint egy gyerek, akire virgács vár, vagy egy diák, aki professzor előtt áll.

LEHOTAI (szerényen): Legalább ugy remélem… Nagyságos asszonyom, olyan okosnak és megértőnek mutatkozott már eddig is, hogy ugy érzem, ki fog segiteni a zavaromból.

MAGDA: Jó. Akkor üljön le, először. Másodszor ne szólitson nagyságos asszonynak, mert nem vagyok asszony. Leány vagyok. Viszont igaza van, ha nem akar kisasszonynak szólitani, mert az a szobalányom cime. Tudja mit?

MAGDA: Szólitson kegyednek, önnek, magának, vagy ne szólitson sehogy. Ez a legegyszerübb. -27-

LEHOTAI: Igen… A legegyszerübb… Igen… arra akartam megkérni, nagyon szépen megkérni, hogy egy negyed óra mulva, mikor már elmondtam, amiért idejöttem, ne kergessen ki.

LEHOTAI: Köszönöm. És még arra is meg kell kérnem, hogy abból, amit mi ketten most beszélni fogunk, senkise tudjon meg, soha, egyetlen igét se.

MAGDA: Érdekes. Vasárnap délután, két előadás közt, eljön hozzám valaki, nem engedi elküldetni magát… Bejelenti, hogy olyan dolgokat fog mondani, amikért kikergetem… És aztán titoktartási esküt tétet velem. Érdekes. Az esküt leteszem.

MAGDA: Komolyan is teszem. Mindig komoly vagyok; ha nevetek, akkor a legkomolyabb.

LEHOTAI: Én… Én most ugy beszélek Önnel, nem mint egy nővel, hanem ugy, mintha férfival beszélnék… uriemberrel. Nem is ugy… mint a gyóntatómmal… olyan sulyos és bünös -28- és csunya dolgokat mondok el… Kérem… Legyen türelemmel…

LEHOTAI: És tekintsen régi barátjának… vegye ugy, mintha gyerekkora óta ismerne…

LEHOTAI: Köszönöm. Akkor engedje meg, hogy hirtelen, behunyt szemmel, ahogy veszedelmes árkot szoktak átugrani, megmondjam, hogy van ebben a városban egy nő, aki meglepően hasonlit kegyedhez, a haja szine, az arca, a termete, a járása… s az a nő…

LEHOTAI: Az. Hálás vagyok, hogy megkimélt a szó kimondásától. Férfinak égeti a száját.

MAGDA: Tudom, barátom. Van egy olyan nő, magam is ismerem. Az ilyesmit mint kedves csemegét tálalják fel a művésznő ismerősei. Beszéltem is vele.

LEHOTAI: Megbocsát, megbocsát… lehetetlen. Ha igy volna, nekem tudnom kellene róla.

MAGDA: Pedig igy van. Beszéltem vele abban a virágos boltban, ahol a kislány eladó-mamzell. De ön, ugylátszik, nem nézett a szemébe… elég csodálatos. Vagy az enyémbe nem nézett. Annak a kislánynak kék szeme van… az enyém barna.

LEHOTAI: Nem, nem, nem, az én asszonyomnak is barna a szeme. Asszony. Férjes nő. Bocsásson -29- meg, hogy folytatom a csuf indiszkréciót. Egy nagyrangu államtisztviselőnek, arisztokratának, a felesége.

MAGDA: Nem merek kérdezni tovább… Nem tudom, nem lépem-e át a határokat, amiket ön, aki régi jóbarátom ugyan, de akit mégis ma láttam először, engedélyez számomra.

LEHOTAI: Ezer, ezer bocsánat. Én most egy szerelemről beszélek, ami önt nem érdekli…

LEHOTAI: S főként egy szerelemről, amiből önre csak kinos kényelmetlenség… De ezt hagyjuk későbbre.

LEHOTAI: Margit a neve. De a másik nevét is meg fogja tudni. Mert ahhoz, amit még mondanom kell, önnek ismerni kell az összes adatokat… Margit a neve. Két gyönyörü gyereke van… Mondja, folytathatom? Nem rettenetes, hogy ilyeneket mondok?

LEHOTAI: Három esztendeje, hogy egymásra akadtunk… és… és… megszerettük egymást… Kérem, nagyon kérem, ne gondoljon szaladó, léha és ostoba szeretkezésre.

LEHOTAI: Igazi, vad és bolond szerelemre. Mikor a férfi elveszti az eszét, ha két lépésről megérzi a nő hajának az illatát, vagy meglátja a csipője ringását, vagy meghallja a hangjának zengését, mikor tele van azzal a nővel, csordultig tele… mikor, mikor szeret… És mikor a nő nem tud magáról, nem a világról, csak szédül és összeroskad és mindig a férfi karjába roskad…

LEHOTAI: Hiszen tudja, vagy ha nem tudja, hallott róla, hogy van ugy, hogy két ember, aki sohase hallott egymásról, egyszerre csak találkozik, egymásra néz, kigyullad, összefonódik, megörül és ég, ég, csodálatosan, gyönyörüen, halálosan. Van ugy…

LEHOTAI: Az én asszonyom, az én édes, szép asszonyom, aki csak abban különbözik kegyedtől, hogy csendes, halk és álmodó asszony…

LEHOTAI: Az én asszonyom rám bizta vakon az életét, jött utánam, amerre vittem és nem kérdezte, mi lesz, mi a vége… csak szeretett, ahogy és is csak szerettem…

MAGDA: Különös… olyan különös… egy férfi, akit sohase láttam… itt van, beszél velem… elbódultan mondja, hogy hogyan szeret, hogyan imád… egy másik nőt… egy másikat, aki olyan, mint én vagyok… különös. De mondja tovább. Ne törődjön velem. Nyilván van ez még tovább is Ha nem volna, ezt sem mondta volna el.

LEHOTAI: Csaknem három esztendeig tartott ez a gyönyörü szerelem, amig el nem kezdett lehülni, meghiggadni, elcsöndesedni. S talán ennek következtében lettem én vigyázatlanabb… De tény, hogy megláttak bennünket…

LEHOTAI: Az. Csendes ember, gőgös, hivatalember, de veszedelmes ember. Szikár, konok, rossz ember. Nagyon megijedtem.

LEHOTAI: A nő azé, akinek adta magát. Neki: a felesége. Nekem: két esztendeig az életem. De a férj ragaszkodnék a tulajdonjoghoz és ha megtudná, hogy az enyém volt, ami az övé, elpusztitaná az asszonyt. Nyugodt ember, rossz ember, azt hinné, hogy joga van hozzá.

LEHOTAI: Nincs. De mégis megtenné. Elpusztitaná a nőt, aki nem is tehet semmiről. Aki akaratlan és ártatlan volt, mint a gyerek.

LEHOTAI: Elpusztitaná! Ez döbbentett meg már akkor, mikor a névtelen levelet megmutatta és nagyon rosszizüen nevetett. -33-

LEHOTAI: Igen. De most csunya lesz. Innen kezdve ön is… Ott hagytam el ugy-e, hogy…

LEHOTAI: Igen. De az már régen elmult… Tegnap azután, mikor fentvoltam náluk, az asszony nem volt bent a szobában, a férj a vállamra tette a kezét és azt mondta: „A feleségem a szeretőd“. „De öregem…“ „Hogy beszélhetsz ilyet, amig…“ „Láttalak benneteket.“ „Minket?“ „Titeket, közelről, husz lépésről, de ti egész vakok vagytok, nem láttatok. A feleségem volt.“ „Nem az volt.“ „Az volt, én magam láttam. Az arcát is láttam.“ Én… én rekedten röhögtem, nincs rá más szó, rekedten röhögtem… és azt mondtam…

MAGDA (nagy izgalommal): A maga szeretője, a maga kegyelmes szeretője. Ki az? Mit tudom én. Egy férjes asszony, aki megcsalja az urát. Annak a becsülete. Hol van az? Egy budai legénylakásban, mi? egy szőnyeges kereveten, mi? vagy a fehér medvebőrön, ami a kandalló előtt fekszik. Ott? Mindenütt, ahol ölelkezni lehet. Ahol forrni lehet -35- ugy-e? Mert forrni jó, tüzelni, égni lobogni, mert az is jó.

MAGDA: Hallgasson. Ne védje az asszonyát. Engem ki véd meg? Az én becsületemnek hol a lovagja? Mondja! (Meg fogja elül a kabátjánál). És hol az én becsületem! Mi? Az sehol sincs? Hogy merte!?

MAGDA: Nekem nincs becsületem? nekem, aki husz esztendős vagyok, szereplő, szép, hires, divatos, aki mindent tudok, mert a szerelem csatornái mellett élek és tiszta vagyok, lány vagyok, lányabb, mint a maga asszonya, mielőtt nászéjszakára cipelték… Hát az én becsületemet akármelyik jöttment felhasználhatja… Akármelyik. Ki? Lehotai!… A szeretője becsületének a kifoltozására!

MAGDA (magánkivül): Hiszen akkor… akkor minden személy, akinek fitos az orra, akiben egy vonás van az én arcomból, mindegyik az én nevemet dobja oda, valahányszor egy savanyu csókon rajtacsipik. És én, a szinésznő, aki fürödhetném a szerelemben, de ugy élek, mint a klastrom apácája, én hiába vagyok fehér, tiszta és szent, mindenki engem ölel és az én testembe törli az ajakát. (Összerázkódik.) Hogy merte! -36-

MAGDA: Nem látja be. Mondja: hogyan kerülhetek én olyan helyzetbe, hogy egy idegen embertől, akit ma látok először, akiről egy félóra előtt még azt sem tudtam, hogy a világon van, ilyeneket kelljen végighallgatnom, hogy egy ismeretlennek ilyeneket kelljen mondanom?! A lányságommal kérkednem? Kirakatba tennem az ártatlanságomat, az érintetlenségemet!

MAGDA (nem engedi beszélni): Honnan? hogyan? És ha itt előttem főbelövi magát és ha megirja annak az embernek, hogy hazudott, akkor is… ki hiszi el? Ki hiszi most már, hogy őexellenciája és nem a szinésznő: őnagyméltósága settenkedett fel egy hátulsó lépcsőn, fütött szobába, férfi ölébe és nem a szinésznő, akinek ez kenyere. A kegyelmes asszony, akinek két aranyhaju babája van, ment el egy kis izgalomért, egy kis csiklandásért Senki urhoz és nem a szinésznő, aki ugy is eljár Mindenki urhoz? Ki hiszi el? Ki hiszi el? Mit csináljak önnel?

LEHOTAI (csendesen): Ha tudnám, hogy azzal csilapodnék, azt mondanám, üssön meg. Férfiasan, ököllel.

MAGDA: Ó, ha férfi volnék, összetörném! De igy?… Nevetne rajtam otthon, hogy ezt milyen olcsón elintézte. -37-

MAGDA (föl és alá jár): Mit tegyek önnel? Én, aki nő vagyok, aki semmit sem tehetek Mit tegyek, mondja, mit tegyek! (ujra növekvő haraggal.) Már az előbb, mielőtt alkalma lett volna rám önteni ezt a szennyet… El kellett volna távolitanom. Nem ismerem!… Nem volt itt!… Valaki elkövetett egy aljasságot a személyemmel. Nem tudok róla!… Nem hallottam!… De most menjen! Kikergetem, igenis kikergetem, mert nem tehetek egyebet. Ha férfi volnék, korbáccsal hajszolnám ki… Ki! Ki innen!

LEHOTAI (fölkel, megy az ajtó felé csendesen): Megmondtam, hogy kikerget… és… és… igaza van.

MAGDA: Nem igaz! Ó nem! Ez is olcsó volna! (rákiált.) Maradjon! (csönget.)

LEHOTAI (csendesen): A cselédeivel dobat ki? Kérem… ugyis meg kellett alázkodnom azzal, hogy idejöttem… Kérem!

LEHOTAI: Mit akar csinálni az istenért? Ön azt mondta, hogy maradjak, tehát nem mehetek el. Hiszen én bántottam meg önt… s ön most tönkretesz egy asszonyt, aki nem bántotta… -38-

MAGDA (élesen): Bántott a szeretője! Én nem tehetek semmit… de egy férfi elé állitom önt… az… az… agyonverheti.

LEHOTAI: Könyörgöm… engedje meg, hogy elmenjek… mielőtt egy harmadik személyt is belevon… amibe nekem sem lett volna szabad önt belevonnom… legyen irgalmas…

LEHOTAI: Megesküdt, hogy titokban tartja… mindenre kérem, ami szent ön előtt… hadd megyek el!…

LEHOTAI: Nincs jogom tönkretenni azt az asszonyt… botránnyal elhozni az urától… nincs jogom.

Tizenegyedik jelenet.

MAGDA (kis pauza után): Igen, hivattam. Idehallgasson. -39- Ez az ur (rámutat és ránéz Lehotaira). Ez az ur… Lehotai ur… nagyon fontos dologban…

MAGDA: Igen… a tél folyamán… lépjek fel egy házi szoáréjukon… ezt akarja? Nemde? (Lehotaira néz erős szemmel.)

MAGDA: Én magántársaságokban nem szoktam fellépni, tudja. Fellépjek? Mondja Szendreikém, fellépjek?

MAGDA: Ezért, Szendreikém. Köszönöm, hogy olyan kedves volt. És most még a részleteket is meg kell beszélnem Lehotai urral.

Tizenkettedik jelenet.

MAGDA (az ajtóig kiséri): Pá. (Engesztelően) Jőjjön be este az öltözőmbe (visszajön).

MAGDA (bizonytalanul): Nem tudom… talán nem is lett volna igazam. Mondja: nagyon szereti maga azt az asszonyt?

MAGDA: Azért, aki nem is volt egészen a magáé! Aki a másé volt, amikor az a más akarta… és most is a másé… aki nem olyan, mint én vagyok, nem lehet olyan. (Fölkel. Hamar). De hagyjuk ezt. Üljön le ujra.

LEHOTAI: Azt mondtam a férjnek, hogy jó, ha nem hiszi, jöjjön el hozzám. Bemutatom magát neki.

MAGDA: Hogy mutassam meg, hogy nem csak a szeretője vagyok, hanem a szemérmetlen szeretője. Szinésznőmetresz, aki nem is szégyenli magát.

MAGDA: Játsszam el az arcátlan nőt, aki nem bánja, ha kedvese a csókszagra vendéget is hiv. Szinésznőnek szabad. Szinésznőnek minden mindegy. Ott szeretkezik, ahol akar, akivel akar… szinésznő: rongy (lehajtja a fejét, csendesen sir).

LEHOTAI (zavartan néz körül): Kérem müvésznő, asszonyom, kisasszony… (megsimogatja a fejét.) Sir?

MAGDA (fölkapja a fejét): Nem sirok. Csak szégyellem magam, hogy van egy ember ezen a világon, aki ilyesmit föltételez rólam és akit meg sem büntethetek érte.

MAGDA: Mert idegen. Mert senkim. Ha szeretője volnék és ezt kérné tőlem, akkor nem tenném meg és megcsalnám, a halálos ellenségével csalnám meg, de igy…

LEHOTAI: Ha nem bántom meg vele, a… vagyonom felét felajánlom ezért a félórárért.

MAGDA (felpattan): Nem teszem meg. Nem teszem meg. Hogy tételezhette fel, hogy egy jó nő pénzért kapható a rosszra? Az ingyen van barátom. Ahogy a jó is ingyen van a rossz nőtől. Amit elmondott, azzal, minddel, csak felháboritott. De ezzel megsértett.

MAGDA: Ezt nem akarta: a többit akarta. Férfilogika. Inkább mondja el a részleteket.

MAGDA: Nincs is messze. És nincs Budán. Bocsánat, hogy Budával meggyanusitottam.

LEHOTAI: A hátsó lépcső előszobáját nyitja, az előszoba után egy kis szoba jön, annak az ajtaján -44- legyen kegyes kopogni, nehogy véletlenül is meglepetések érhessék. Az inasom…

MAGDA: Nagyobb meglepetés annál, hogy elmegyek a legénylakására valakinek, akihez semmi közöm, igazán nem érhet. Kosztüm?.

LEHOTAI: Nézzük csak… mi is volt rajta akkor? Valami olyan lila ruha és structollas kalap.

LEHOTAI: Ha látná az én asszonyomat, nem mondaná, és különben is: husz lépésről… ugy-e, arról van szó?… Nem is lesz nehéz a bizonyitás!…

MAGDA: Mondja… mert mégis, igy látatlanban, csaknem lehetetlen… Hátha az az asszony… mozgásban, testtartásban nem is hasonlit hozzám… Hátha… nem volna lehetséges, hogy lássam? Ha egy pár percre is.

MAGDA: Hol van az az asszony? (őszintén.) Szegény. Ott lent drukkol, hogy ez a vakmerő szamárság sikerül-e. Menjen gyorsan és hozza fel. Próbálja meg.

MAGDA: Látja… mégis sikerült. Siessen. -45- Nekem még át kell öltöznöm, mert szinház után még rám olvasnak egy tragédiát a direktoromnál.

MAGDA (utána szól, mikor az I. ajtónál van): Még egyet: mi a parfömje a kegyelmes asszonynak?

Tizenharmadik jelenet.

MAGDA: Akkor bejösz és rámadod. De előbb hamar hozol egy limonádét. Kiszáradt a torkom.

MAGDA: Várjon! Siess. Hozd a limonádét. (Fölveszi a köpenyét és kalapját és beviszi a III. -46- ajtón. Csak egy pillanatig marad, visszajön, kiált.) Katinka! Hol az a limonádé?

SZENDREI (alázatosan): Magda… maga nem mondott igazat. Maga az előbb… nem azért hivatott.

MAGDA: Nem. Ha egy nő megesküszik rá, hogy igazat fog mondani, akkor semmiesetre sem mond igazat, de ha arra esküdött meg, hogy hazudni fog, akkor megesküdhetsz rá, hogy hazudik.

MAGDA: Ne azt kérdezze. Hanem azt kérdezze, hogy mit keres maga itt, pedig elküldtem.

MAGDA: Jó. Majd később leszámolunk. Azért is, ha hallgatózni méltóztatott, mert azt látom, hogy haza nem ment.

SZENDREI: Én csak azt hallottam, hogy maga kiabált… Be akartam jönni, hogy összeverjem ezt a (gazembert akar mondani).

MAGDA: Jó, majd elintézzük. Át kell öltöznöm. (A szobalány bejön II.) A szobalány nálam lesz; a szakácsnénak mondja meg, hogy, ha csöngetnek, bebocsátja ezt az urat.

Tizennegyedik jelenet.

SZENDREI (néz utána, majd a csengőhöz megy): Egy: szobalány; kettő: szakácsné. (Csönget; elmegy a csengőtől föl és alá lépked a szobában és számolja a lépéseit.) Egy: szobalány, kettő: szakácsné… ámbár ebből a szakácsnéból egy is bőven elég. Nem nagyon siet Juliánna asszony. Nem sok szerencséje van Magdának a cselédeivel. Ezentul én megyek a helyszerzőhöz.

SZENDREI: Nem, lelkem, én egyebet sokallok. Ami magának csak egy van (a száját mutatja.) De csak azt akartam mondani, hogy, ha az előszobában csöngetnek, akkor maga beereszt egy nagyságos urat.

SZAKÁCSNÉ: Nem is vóna tanácsos. Na, ilyen furcsa házba se szegődtem még! Ahány ajtó, azt mind én nyitogatom. Mért nem tesznek a konyhába kiküldeni a szobalányt, hogy az keverje a galuskát helyettem?

SZAKÁCSNÉ: Ugy nézem, ajtót nyitni se tud, ha nekem muszáj az előszobába silbakolnom.

SZENDREI: Ezek katonai müszavak, lelkem, amiknek a provenienciája nem is homályos előttem. Mindamellett nyissa majd ki az ajtót és ereszsze be azt a nagyságos urat.

SZENDREI: És mégis ki tetszik nyitni az ajtót, még akkor is, ha nem tetszik.

SZOBALÁNY (visszaszól az ajtóba): Kisasszony, kérem, most csöngetnek csak!

MAGDA (hangja a szobalányhoz, aki áll a III. ajtóban): A kegyelmes asszonyt vezessétek be hozzám, Lehotai urat ültessétek le a szalónban.

SZOBALÁNY (átszalad és kifelé mondja): A kegyelmes asszony kegyeskedjék befáradni a müvésznőhöz, a nagyságos ur sziveskedjék várni a szalónban. A kisasszony még nem öltözött fel. (Ezt akadozva mondja, miközben a szeme kimered a csodálkozástól. Átjön a szalónon, megy a III. ajtó felé és hangosan mondja): Szentisten, kisasszony! Csuda! De ilyet! Nem lehet elhinni! (becsapja a III. ajtót.)

Tizenötödik jelenet.

ASSZONY (félénken jön, szemrehányó arccal néz Lehotaira; különbség, sápadtabb, mint Magda, a szemöldöke sötétebb, a szája szélesebb és vastagabb, szóval olyan külömbségek vannak, amiket könnyen és hamar meglehet csinálni. Vigyázni csak -51- arra kell, hogy másfajta cipő legyen rajta, okvetlenül. A toálett egy külön e célra szerkesztett übervurf.)

ASSZONY (a hangja vontatott, kicsit éneklő): Nem félek. Nem szoktam félni. De ez a megalázkodás…

LEHOTAI: Nem, nem! Ez egy igazán kiváló nő… Nagyon kedves nő. Okos. Megértette.

SZAKÁCSNÉ (illedelmesen állt az I. ajtó mellett): Arra tessék. (A III. ajtót mutatja.)

SZAKÁCSNÉ: A nagyságos ur tessék helyet foglalni… (Odamegy egy asztalhoz, egy albumot vesz fel.) Tetszik parancsolni addig a fényképeket? Ezek a régi szerepek… mert, kérem, a mi nagyságánk szinésznő… a szinházba játszik szerepeket… (egy ezüst tálcát tesz oda, amin fényképek vannak.) Ezek a legujabbak.

SZOBALÁNY (kijön a III. ajtón. Miközben az ajtót kinyitja: Magda hangja.) -52-

SZOBALÁNY (beteszi az ajtót, int a szakácsnénak, hogy mehet már. Szakácsné nem akar, játék. A szakácsné nem megy.)

MAGDA (az ajtót kinyitja belül és kiszól): Katinka, a gyémántcsatt benn van az uj ruha derekában, amit délelőtt próbáltam. Hozd be. (Befelé): A kegyelmes asszony nem is hiszi…

SZOBALÁNY (a II. ajtón bemegy, kihozza a selyemderekat, amin csillog az ékszer, átviszi a szobán és beadja Magdának.)

LEHOTAI (nagyon kényelmetlenül érzi magát, turkálja az arcképeket, a szakácsnéhoz): Mondja, lelkem…

SZAKÁCSNÉ: Azt kérem, én nem tudom. Én itt a szakácsné vagyok. Nem a szobajány.

MAGDA (hangja mikor a bluzt a szobaleány beadja):… szó sincs róla… igazán nagyon szivesen…

SZAKÁCSNÉ: Hallja, szobajány, a nagyságos ur azt kérdi, mikor kell a kisasszonynak a szinháznál lenni? -53-

LEHOTAI (megnézi az óráját): Háromnegyed. Még elkésik. Szóljon be fiam.

ASSZONY (visszafelé szól a nyitott ajtóba): Köszönöm… nagyon, nagyon köszönöm.

LEHOTAI (az ajtó felé meghajtja magát. Kifelé mennek): Ugy-e, hogy minden rendben van?

Tizenhatodik jelenet.

SZAKÁCSNÉ (csak ott áll és néz): De ilyent!… ezt is csak egy szinészné házában látja az ember!

SZAKÁCSNÉ: Én is éppen azt mondom, hogy nahát! Az embernek elkáprázik a szeme. Kicsibe, hogy nem a mi kisasszonyunk! Mutogathatnák magukat a cirkuszban.

SZOBALÁNY: Ha nem volna kicsit ványadtabb, éppen olyan lenne. Mit akarhatott?

SZAKÁCSNÉ: Hát megmutatta magát, hogy ő is a világon van. Ölég különös. -54-

SZAKÁCSNÉ: Tetszik látni. Ha itt volna, azt is tetszene látni. Nem dugtam a kötényem alá.

SZAKÁCSNÉ: Hogyne! Ha a nagyságos ur már nem posztol a konyhába! (kimegy II.)

SZENDREI (a III. ajtóhoz megy, kopog rajta, nagyon félénken): Mehetünk a szinházba… mindjárt nyolc óra.

MAGDA (kilép, egyszerübb fajta estélyi toálett van rajta, fején még igazitja a tolldiszt): Ugy látszik, ezt a számüzetést is a konyhában méltóztatott tölteni?

MAGDA: (kurtán) Járás-kelés, izgalom. Mi lett volna? Az volt. Látta. Mért kérdi? -55-

SZENDREI: Nevessen ki… csak érzés, ugy-e, hiszen semmit se tudok… hogy maga itt valami rosszra készül… valami könnyelmüségre. Ne haragudjon. Én ugy féltem magát!

MAGDA: (nyersen.) Ne féltsen! Érti? Ne féltsen! Ezt nem fogom türni, és ezt az örökös megjelenést sem a lakásomon. Hiszen nem vagyok ura a cselekedeteimnek! Börtönben ülök és állandóan benéz hozzám a kis ablakon a porkoláb. Ki fogom adni a parancsot…

MAGDA: De ha kedvem támadna… ha azt akarnám, hogy itt ki-be járjanak a férfiak. Nem lehetne. Szendrei itt lábatlankodnék.

SZENDREI: Ne mondja tovább. Hiszen nem csinálok semmi rosszat. Csak azt, amit már két év óta mindig… járok utána… hüségesen, mint a kutya… kiszolgálom… lesem a parancsát… félek a szeszélyeitől… de megnyugszom bennük… Bün ez?

SZENDREI: Magdácska… mondja meg… nézze… régi jó barátja… mondja meg… ez az ember… ez szereti magát? -56-

SZENDREI: Nem, mert nincs rá egyéb jogom, csak az, hogy… (halkan) szeretem.

MAGDA: Tudom, tudom… szeret. Nem igaz, csak szeretne, szeretné, ha a babája lennék, mint egy kóristalány. Pfuj! Hálából, pfuj! Ne folytassuk.

SZENDREI: Nem… nem ugy gondolom. Szeretem, annyira szeretem… hát nem látja, hogy mi van velem?… Hiszen ugy fel vagyok forgatva, sokszor nem is tudok magamról… és ha magát nézem, nem is hallom, mit beszélnek hozzám… és mindig csak magát nézném és maga mellett lennék, és közben játszanom kell a gondos apát, a jó barátot, az udvari bolondot… pedig én csak szerelmes vagyok… semmi egyéb; nem tudok más lenni… és nem tudom, hogyan mondjam meg, mert valahányszor meg akarom mondani, félek, hogy kinevet, hogy azt mondja, hogy valamelyik szerepemből mondom, pedig nincs egyikben sem olyan eszetlen, olyan szomoru, olyan alázatos szerelem, mint az enyém… (egyik mondatnál letérdel.) Magda, ez kétségbeejtő… Magda… ez kétségbeejtő!… -57-

MAGDA (őszinte felháborodással): Kelj föl. Ki merted ejteni a szádon ezt a gyalázatosságot. Utállak! Erigy a szemem elől, nem akarlak látni! Amig azt hittem, hogy csak szaladsz utánam, addig eltürtelek. De hogy ilyen gonoszságra mersz gondolni, nem vártam tőled. Ez felháboritó. Ne kerülj a szemem elé.

SZENDREI: Magda! Csak ezt ne mondd! Inkább nem mondtam semmit. Csak engedd, hogy tovább is járhassak utánad, melletted lehessek, szivhassam a levegőt körülötted. Csinálj, amit akarsz, menj, ahová akarsz, légy, akié akarsz. Csak türj meg magadnál. (Keservesen sir.)

MAGDA: Nem. Maradj. Nem kellesz. Most irtózom tőled. Megyek a szinházba. Erigy haza. (Eloltja a villanyt, kimegy, a szinpadon egyedül marad Szendrei. Halkan utána szól) Magda!

Tizenhetedik jelenet.

(Kis szünet. A II. ajtón bejön Szendreiné, megáll az ajtóban és nagyon csendesen szól.)

(Lehotai lakása. Jó agglegény-elegancia. A fenékajtó az előszobába visz. Baloldalt két ajtó van. Egy kicsi, nem szárnyas, ami az inas szobája felé vezet, s egy szárnyas, ami Lehotai másik szobája. Ez az ajtó a szinpadról kifelé nyilik. A középen kell lennie egy nagy diványnak, szőnyeggel letakarva, ez előtt áll egy kis asztalka, azon van a felvonás végén a kis villam-lámpa, ami szerepel. A jobb oldalon egy gázkandalló, de szép nagy, fatörzs-imitációkkal. Lehotai soffőrje fiatal ember, az inas őszfejü, derék legény, régi szolga.)

Első jelenet.

INAS (tesz-vesz a szobában, az ozsonna körül foglalatoskodik, amiről később szó lesz).

SOFFŐR: Örül a fene. Az ember ül a garázsba és unatkozik. Én tudom, mit jelent ez. Ha délután nem kell a motor, akkor férjesasszony van.

SOFFŐR: Mit teszi magát, mintha nem tudná? Férjes asszonyt nem lehet járatni a mi kocsinkon. Azért nem kell a motor délután.

SOFFŐR: Ki én. Ha már ki nem volna találva, én kitalálnám. Mikor lány-féle volt, akkor kellett a motor…

SOFFŐR: Ami most van. Szerelem. A mult héten már kétszer-háromszor kellett a motor délután is. Kár a pénzt a fiákerosoknak adni.

Második jelenet.

LEHOTAI (leveszi a kalapját, kabátját, az inas beszélgetés közben kiviszi az előszobába): János.

INAS: Igenis. (Csöngetés.) Ezt nem hallom. Nem csöngetnek (meghajtja magát és el).

LEHOTAI (az órájára néz): Öt. (Erős csengetés, kimegy, a kifelé vezető ajtót nyitva hagyja.)

Harmadik jelenet.

SZENDREI (felét már bent mondja): Nem fogom méltóságod idejét tulságosan igénybe venni…

SZENDREI: Igen… ámbár… Ami azt illeti… Igyekezni fogok… Hogy ugy mondjam: egész röviden…

SZENDREI: Ó… szolgálat! Szolgálatról szó sincs… dehogydehogy! szolgálat!?… Méltóságod valóban…

SZENDREI (egyszerüen befejezi): Valóban. Csak azt akartam mondani, hogy a… a… a…

LEHOTAI: Kedves uram, ha minden névelő ilyen sok időnket veszi el, akkor, nagyon sajnálom, de aligha várhatom be a végét. -64-

SZENDREI: Csak egy percet még… egy egész kurta percet… mert ha mi ketten volnánk itt… csak… magunk…

SZENDREI: Ó… ó… nem ugy gondoltam, hogy férfi… mert az a harmadik nő is lehet…

LEHOTAI: Nem lehet. És ezt ne is folytassuk, mert ön, ugy látom, olyan területekre téved…

LEHOTAI: Higyje el, hogy nincs időm és legyen szives, mondja meg, hogy mit parancsol?

LEHOTAI: Mert igy nem tudunk végezni. Méltóztassék megmondani, hogy kit keres? Mert engem, látom, nem illet ez a vizit.

SZENDREI: Önnél… mindenütt… Kérem, bocsásson meg… én… én… Nem tudok a nyugtalanságtól hová lenni!

SZENDREI: Édes jó uram, méltóságos uram, még egyszer kérem, bocsásson meg egy szegény, elvakult szerelmes embernek… Hiszen férfiak vagyunk. Ön megért engem.

LEHOTAI: Pardon, nem egészen. Azt hiszem… ugy tudom… az ember mindenfélét összeolvas… Ön nős ember. Vagy az egy másik?

SZENDREI: Nem, az én vagyok. De méltóztassék megérteni… ez is én vagyok. És méltóságod tegnap ott volt…

SZENDREI: Vagy mintha történt volna… És Magda, akinek két év óta én vagyok az egyetlen bizalmasa, tanácsadója, apja… Magda, amikor megkérdeztem… Magda nem mondott semmit.

SZENDREI: De egészen más volt, mint rendesen. Egészen más. Tehát történni kellett valaminek. -66-

LEHOTAI: Az isten áldja meg Önt! Ön, ha már ennyit tud, azt is tudja, hogy tegnap láttam a művésznőt először… illetve tegnap volt először személyesen szerencsém, száraz üzleti ügyben.

LEHOTAI: Kérem, vigyázzunk a szóra. Ön kíméletet kér, mint szegény, szerelmes ember. Én viszont megkövetelhetem… hogy…

SZENDREI: De méltóságod ottléte idézte elő a változást. És én félek…

SZENDREI: És… és mert olyan gyámoltalannak és szerencsétlennek érzem magam…

SZENDREI: Szóval ezért jöttem fel… Hogy… hogy alázatosan… megkérdezzem… megkérjem.

LEHOTAI: De… de… ez kétségbeejtő, ez a naivitás… Uram… én is voltam szerelmes, de hogyan képzelte? ha az az eset forogna fenn, amitől ön fél, hogyan képzelte ezt a vizitet? Ön megkérdezi, hogy szerelmes vagyok-e a müvésznőbe? -67- Vagy megkér arra, hogy ne legyek szerelmes bele? Vagy hogy?…

(A III. ajtó kinyilik és megjelenik az Asszony, összerezzen, halkan elsikitja magát, becsapja az ajtót.)

LEHOTAI (megfordul, akkor már nincs ott senki): Uram, uram, távozzék, távozzék, ön nem tudja, miről van szó.

SZENDREI (egészen fejbeverve): Megyek… most már ugyis hiába. Ha ma nem, hát holnap. (Lehotai viszi magával az I. ajtó felé.)

LEHOTAI: Kérem, kérem, siessünk. (Kint gyorsan becsukja az ajtót és jön vissza, szinte fut vissza a III. ajtó felé.) Korán jött és ilyen pehhes véletlen. Ennek a csacsinak épen most kellett idetalálni! (Az ajtó felé, mikor a kilincsen van a keze) Müvésznő… (mikor egészen benyitott) De Margit! Hogy tehetett ilyet?! -68-

Negyedik jelenet.

AZ ASSZONY (vontatottan): Nem tudtam, hogy van itt valaki… Csend volt a szobában.

LEHOTAI (kulccsal zárja be az ajtót és a kulcsot lehuzza): Nem az! az nem baj, az nem baj. Ez a szerencsétlen ember ugy sem tudja, ki maga, (elharapja).

LEHOTAI: Ez a könnyelmüség… Összedöntheti az egész kártyaházat, amit olyan kinos erőfeszitéssel fölépitettünk.

LEHOTAI: Ne… ne arról beszéljünk. Hogy volt bátorsága eljönni hazulról? Ijesztő.

LEHOTAI: Ha nem szeretném, elkezdtem volna-e ezt a vakmerő játékot? Hazudtam az urának, belerántottam egy nőt, akinek semmi köze az egészhez. -69-

LEHOTAI: Megaláztam magam azzal, hogy elmentem hozzá, hogy elmondtam neki a szerelmünket…

ASSZONY: Nem kell, nem kell. Nem akarom. A titkunkat egy harmadiknak odadobni… nem akarom.

ASSZONY: Mindegy… nem birom tovább. Eljöttem magáért… hogy megkérjem: vigyen el magával. De ez az utolsó erőm, érzem… Holnap már annyi sem lesz, hogy hazudjak az uramnak. Ha ma nem leszek a magáé… egészen, holnap már -70- sehogysem… Visszavonulok… öregedni… Emil, menjünk!

LEHOTAI: Ha akarja, megteszem. De gondoljon az urára… a világra, a gyermekeire.

ASSZONY (nagy szünet): Értem… a világra hivatkozik… ó értem! Maga játszani szeretné ezt a játékot tovább is… mert ez érdekesebb… azzal a másikkal…

LEHOTAI: Hogy mondhat ilyet?… nem is engem sért, hanem egy nőt, akit nem ismer… aki hozzáférhetetlen. Érintetlen. Még nem volt senkié.

ASSZONY (közbevág): Akit te most megvédsz. Nem tőlem. Magadtól. Ne tedd, hiába teszed. A nő, ha volt valakié, csak az előtt tagadja el, akié lenni akar, s ha senkié sem volt, csak annak mondja meg, akié lesz… (Hisztériásan.) Elvesznek tőlem. -71- Emil, gyere… gyere… Nem engedem, hogy találkozz vele!

ASSZONY (kis sikitással): Nem, nem… haza nem megyek, haza nem! (de már megy kifelé, tétován).

LEHOTAI: Ott az ura jöhet. Menjen erre. (a II. ajtóra mutat). Ez is a hátsó lépcsőre visz. Vigyázzon! (Az asszony el.)

LEHOTAI: Azonnal… azonnal… csak a kulcsot nem tudom hová… (kapkod). Talán idetettem… (Végigkapkodja az összes butorok tetejét.) Hová tettem? (észreveszi, hogy a markában van, pattint az ujjával.) Milyen izgatott vagyok. (Kinyitja a III. ajtót).

Ötödik jelenet.

MAGDA (most ugyanugy van öltözve, mint az asszony volt. Igen jókedvü, friss és kedves): Jónapot Lehotai. Nehéz bejutni magához.

LEHOTAI (zavarosan): Dehogy, dehogy… -72- A kulcsot nem tudtam… hová… Hát… hát… eljött?

MAGDA: Ne csodálja. Először, legelőször egy legénylakáson, szerelmi tanyán.

MAGDA: Maga. Nyilván. Mert maga az elfogult s nem én. Üljek le, ugy-e? Foglaljon helyet művésznő… Azt akarta mondani?

LEHOTAI: De müvésznő… persze, hogy mondani akartam… Ide, ebbe a fotelbe… vagy a kerevetre…

MAGDA: Szóval mégis üljek le? Kedves. Idehallgasson méltóságos ur. Báró.

MAGDA: Mért kell ezt a cimtárból, a telefonkönyvből megtudnom? mért nem irja fel a báróságát a névjegyére?

MAGDA: Vagyis dicsekszik vele. De én most már megmaradok a maga puszta neve mellett. -73-

MAGDA: Eszerint most se igen tudja, mert most is zavarban van. De nem miattam… Én itt női hangot hallottam.

MAGDA: Érdekes. (Mosolyogva) Hát hol van az a levél? Ha már itt vagyok, szeretnék egy kicsit indiszkrét lenni. Hol az a levél?

MAGDA: De ugy látszik, mégis vizsgálóbiró vagyok, mert maga mindjárt az első kérdésemre füllentett. Igaz?

MAGDA: Őt nem, de látom magát. Tehát itt volt, mert ő akkor jön, amikor akar, és én akkor, amikor maga akarja. Mit akart az asszony?

LEHOTAI: Én nem tehetek róla. Itt volt, elrohant. -75- Szerettem volna, ha találkoznak, de nem akarta látni kegyedet.

MAGDA (idegesen): Nem. Hagyjuk. Már nem érdekel a maga asszonya. Abszolute nem érdekel. Nincs itt. Ami itt van, sokkal jobban érdekel. Hol a férj? Az persze később jön, különben az asszony nem mert volna idejönni.

MAGDA: Nem baj. Nem vagyok kiváncsi rá (körül jár a szobában). Kényelmes kis otthon. Barátságos…

MAGDA: Csak volt, amig kigondolta ezt a fantasztikus játékot. Most már befagyott és ha én nem tartanám szóval, elaludnánk. Müvésznő. Müvésznő. Azt a másikat is müvésznőnek szólitja?

MAGDA: Igen, igen, Magda. De ez még kevés. Ha játék, hát játssza jobban. Játsszék! Ha van fantáziája. Azt a másikat is igy fogadja? „Igen, nem, talán, kérem“.

MAGDA: Mert az az igazi? De eljátszani csak el lehet velem is? Eljövök életemben először egy legénylakásba és akkor unatkozom.

MAGDA: Ha nem tud egyebet, akkor mondja azt, amit ilyenkor szokott. A másiknak.

MAGDA: Hát majd én elkezdem. Hisz én vagyok a müvésznő. (Fölkel, visszamegy a III. ajtóhoz, kimegy rajta.)

MAGDA (igen kedvesen és gyerekesen bedugja fejét az ajtón): Emil! (abbahagyja a szerepet) Mert, ugy-e, Emilnek hivják a bárót?

LEHOTAI (kicsit, mintha szégyelné a játékot, -77- éppen ezért nagyon természetesen): Isten hozta édes… Magda… Isten hozta… Ugy vártam.

MAGDA (bejön): Ah! remélem, nem látott meg senki? Mit gondol Emil? (a saját hangján) mert, ugy-e, a kegyelmes asszony magázza magát?

MAGDA: A művész fantáziája! (a másik hangján) Milyen jó meleg van itt… Brrr. Ugy összefáztam… (ki a szerepből) De ezt csak ugy mondom, mert, bizony isten, nincs meleg itt…

MAGDA: Jó, jó… azt is… (leveti a köpenyt, -78- beleül a nagy karosszékbe, amit Lehotai a kandalló elé tolt). Most igazán melegszem.

LEHOTAI (a karosszék hátára könyököl, ugy néz le a nőre): Kellemes, ugye, kellemes?

MAGDA (fölnéz rá): Jöjjön, üljön le maga is… (ki a szerepből, de most utoljára, ez után a játék hangja mindkettőjüknél észrevétlenül a komolyba megy át) Hova szokott?

LEHOTAI: A… térde elé… csak ott érzem jól magam… (egy puffot odatesz és szépen a térde elé ül.)

LEHOTAI: Nagyon sokszor… egyébre sem. Egész nap csak magára. Csak magára…

LEHOTAI: Hogy kisért a fejemben, az tegnap óta van, de hogy megláttam, annak rég ideje már…

LEHOTAI: Most nem jut eszembe, hogy mi volt azelőtt… és ma ugy érzem – bár ez furcsa – hogy nem is tegnap óta ismerem… sokkal régebben…

LEHOTAI: Tudom… De most ugy összezavarodnak a dolgok… Nem tudom mért… most ugy rémlik, mintha… mintha az a másik… az is maga lett volna…

LEHOTAI: Talán… Ki mondhatná az életéről, hogy ma már szép… amig holnap majd még szebb lehet… s akkor lesz igazán szép… Gazdag vagyok… független… ur… és a szemem mindig nyitva volt… ez elég… mert a tarka világ mindig önti elénk a szépet… És én néztem azt, ami szép. Néztem. Ez az élet. S amit megkivántam: az enyém lett. -80-

LEHOTAI: Nem. Ez csak a nyugalom. A boldogság valahol ezen tul kezdődik. A boldogság váratlanul kell, hogy eljőjjön… Hogy hirtelen megdobogtassa az ember szivét… igy gondolom.

LEHOTAI: Voltak… vagy nem is voltak… De egyik sem jött váratlanul. Egyik sem volt hihetetlen… De most, hogy itt ülök maga előtt… és maga itt van…

LEHOTAI: Drága, friss, fiatal testével ebben a kuckóban… és én a negyven éves… és maga talán husz sincs… nem is tudom elhinni, hogy ez igaz.

LEHOTAI (egész szerényen megcsókolja a kezét): Igaz, itt van… milyen édes illata van a kezének…

LEHOTAI: Azt álmodtam,… hogy még sohase láttam magát… Otthon voltam… az anyám házában…

LEHOTAI: Ültem egymagam a szobában. Kedves, kis sötétes szobám volt otthon, abban az erdélyi kastélyban, és az anyám bekopogtatott. Soha kopogtatás nélkül nem nyitott volna be… És azt mondta: „Fiam, édes fiam, hoztam néked valakit…“ Nagyon együgyü álom. Akkor én fölnéztem; nagy világosság áradt be az ajtón, de nem ugy, mintha a nap sütött volna be… máskép. Az anyám kézenfogva vezetett egy fehérbe öltözött leányt… Koszoru volt a fején.

MAGDA: Nem… A mirtus sohasem lesz banális, amig szüzlányok lesznek a világon.

LEHOTAI (folytatja): Az a fehér lány ragyogott annyira, hogy nehéz volt ránézni… és az -82- anyám mondta: „Fiam, ez a te menyasszonyod…“ Gyerekes álom, nem?

LEHOTAI: A lány odajött elém, le volt sütve a szeme, és ahogy’ a szent Erzsébet legendájában, ugy tele volt az öle rózsával. Piros meg fehér rózsával… És olyan hihetetlen jó szaguk volt – de nem rózsa-szaguk volt – hogy szinte fájt lélekzetet venni abban a szobában. Giccs? Ugy-e?

LEHOTAI: Fehérrel, meg pirossal. És elkezdte, szeliden lehajtott fejjel szórni rám a rózsát. Azt mondta, vagy talán nem is mondta, csak én gondoltam, hogy mondja: „A tiéd, mind a tiéd…“ De, ez volt a csodálatos, a rózsa nem fogyott, mindig több volt, tele volt vele a padló, minden, körös-körül… és én szivtam magamba azt a képtelen illatot, ami nem volt rózsaillat, egyre kábultabb lett a fejem és ugy éreztem, hogy elájulok. Akkor… az utolsó pillanatban… álomban sokszor van igy…

LEHOTAI: Mára, virradóra. Az előtt nem ilyen együgyüen szép álmaim voltak… Inkább nagy szerelmi tusák… mindenféle…

LEHOTAI: Nem. Maga. Álmában az ember tudja, hogy ki az, még akkor is, ha az arc, esetleg, másé. Maga volt…

LEHOTAI (csendesen): Nem; maga volt… Magda. És mikor reggel fölébredtem, boldog voltam. Miért? És most is… Fiatalnak és boldognak érzem magam… Miért?

LEHOTAI: Mert az egész hosszu és szines életen át, sok, sok nő között – ez most egy furcsa vallomás – soha még nem közeledtem leányhoz… leányhoz, aki senkié… Ezrenkint vagyunk igy, férfiak… Sokan meg is halunk anélkül… és most érzem… hogy ez az igazi szomjuság… Az egyetlen…

LEHOTAI: Ez a boldog és izgalmas vágyakozás. A leány… aki csak az enyém, a szent és áhitatos tulajdonom. És maga most itt van… szeretném puhán megsimogatni az óra percmutatóját és megkérni halkan, hogy ne szaladjon… ne vigye tovább az időt…

LEHOTAI: Hagyja igy, ahogy most van, mikor az ölébe hajthatom a fejemet, mig el nem szédülök… vannak az életnek ijesztően szép pillanatai, mikor… mikor elakad a lélekzetünk és szétfoszlanak az idegeink a rajtuk átszivárgó, csendes gyönyörüségtől…

LEHOTAI: Talán soha ez igy nem lesz többé… hogy ilyen közelről láthatom az arcát. (Magda lejebb hajol hozzá) Hogy reszket a karom, attól, hogy átfogom a nyakát (alulról nyul fölfelé, és ugy fogja át a nyakát). Milyen édes illata van a testének!…

LEHOTAI:… talán soha ez igy nem lesz többé… Sohasem látom a szemem fölött igy csillogni a szemét, igy égni, pirosodni a száját… a száját… Magda… a száját… (már csak a csók hiányzik).

LEHOTAI (szembe fordul vele, de még ül): Borsásson meg, elragadtattam magam…

MAGDA: Nem tudom, hogy mit nem tudtam, de valamit nem tudtam… Mert ha tudtam volna… nem igértem volna.

MAGDA: Mi közöm hozzá? Csak nem gondolta, hogy most, igy…? Lehotai, csak nem gondolta? Most nem állhatok elébe… Nem tehetem… Nem játszhatom… nem tudok játszani… Ostobaság volt az egész… valószinütlen, vakmerő tréfa… nem is igaz… mese… Az egész mese: asszony, férj, hogy én idejöttem… Mindez nem igaz… csak álom volt… isten vele!

LEHOTAI: Nem bocsátom be. Nem mutatom, ó dehogy mutatom! Őrzöm… mindenki elől titkolom…

MAGDA: Kit? Engem? Engem titkol? Miért? Hiszen nem voltam itt… Csak álom volt… együgyü álom… már szét is foszlott… felejtse el… isten vele! (Indul, megy.)

Hatodik jelenet.

A FÉRJ: Megbocsáss, hogy nem voltam pontos. Elkéstem. De a miniszter kéretett. Azt mondta, fontos. Neki fontos. Félóra hosszat fecsegett. Magad nyitsz ajtót?

FÉRJ: Elküldted. Na igen. Nálatok, legényembereknél, ennek már rendes tehnikája van. Az inas elmegy hazulról, véletlenül elmegy…

FÉRJ: De előbb mindent rendbehoz (körülnéz). A szamovár és az uzsonna. Nem rossz. Nem rossz.

FÉRJ: Igy legénykedni. Amig az ember rajta nem veszt… de ez az eset, ez nem is veszedelmes.

FÉRJ: Istenem, meg ne sértődj, nem azért mondom, mintha talán… hanem ez mégis más… Ez az igazi, a szabad szerelem (rossz hangon nevet).

FÉRJ: Nem is veszem rossz néven. Ha egyszer nem szoktatok a világ előtt mutatkozni. Mert nem szoktatok?

FÉRJ: Vén agglegény. Annak is mindig szinésznő barátnője van, persze nem olyan szerencsés, mint te. A legelsők egyike! Hisz ez szép, ez nagy dolog. De az szabadon mutatkozik velük.

FÉRJ: Ugy értsd, hogy egyszerre csak egygyel. No, nem hogy társaságba viszi; azt nem! hanem az esti szórakozásaiban…

FÉRJ: Szinházban, orfeumban megjelenik, -88- nem is bujik el és nem is inkognitó. És nem árt a karrierjének. Én nem tenném.

FÉRJ: De igen, arról beszéljünk. Furcsa bogaraid vannak. Ne kivánd, hogy respektáljam őket. Nem tréfából jöttem ide és nem is azért, hogy hiábavaló beszélgetéssel töltsem az időt. Azért jöttem ide, hogy bemutass őnagyságának.

FÉRJ: De kell. Félreérted a helyzetet. Légy olyan kegyes, és ne bujj a hamis diszkréció mögé, mert onnan én elő foglak kényszeriteni.

LEHOTAI: Nem mondhatok neked egyebet, minthogy nincs itt, akit vártam. Nem hiszed? (Kitárja a kis szoba ajtaját III.)

FÉRJ: Az nem mellékes és itt semmi sem mellékes. Te nagyon jól tudod, hogy én nem a te szinésznődet keresem voltaképpen. Te bizonyitékot igértél és én belenyugodtam abba, hogy bizonyithass. Most idejöttem és most te begombolkozol és homályos mondatokkal traktálsz.

FÉRJ: A tények még világosabban beszélnek s ha te nem akarod bemutatni azt a szinésznőt…

FÉRJ (gunyosan korrigálja):… őnagyságát, akkor a magam részéről ezt a felét a dolognak el tudnám én is intézni.

FÉRJ: Azt mondom, hogy mielőtt tennék valamit, én magam megyek el hozzá, hogy megkérdezzem.

FÉRJ: Beszélj egyenesen és becsületesen. Nem a szinésznő becsületéről van szó, hanem az enyémről. Az a szinésznő nem jön ide? -90-

FÉRJ: Hogy mért nem jön, hogy szokott-e idejönni, vagy ha ő nem, akkor ki szokott, azt megengeded, most már én állapitom meg… mert valaki jár ide… (csengetés) valaki jár ide, délutánonként, ebben az időtájban. Mért nem nyitsz ajtót a vendégednek?

FÉRJ: Engem érdekel, hogy mi történik itt; mert az nem történik, amit te mondasz. Légy szives, bocsásd be a látogatódat.

Hetedik jelenet.

LEHOTAI: Na látod! Nem a feleséged? Rossz inas lett volna belőled, mert a nyakamra eresztesz valakit, akit nem fogadtam volna.

LEHOTAI: Sajnálom. Őexcellenciája itt van, s csak nem kivánja, hogy az ön kedvéért elmenjen…

LEHOTAI: Nem lehet. Tessék talán holnap, vagy holnapután (bosszusan) vagy sohase.

SZENDREI (bemutatkozik a férjnek): Szendrei… bár talán fölösleges is… nem hizelgek magamnak, de ebben a városban ugy körülbelül mindenki ismer.

SZENDREI (zavarban): Igen… lehetőleg… (A férj felé tekintget, aki távolabb áll tőlük.) Ne haragudjék, ha zavarom… Tudom, hogy a müvésznő már elment, tudom… láttam.

SZENDREI: Ahogy parancsolja. Megvártam -92- volna önt az utcán, hogy elmondjam önnek, amire kérni akarom; de mert nem jött, én jöttem fel, hogy szóljak, mielőtt Magdával ujra találkoznék. Kérem, nagyon szépen kérem, ne méltóztassék a müvésznőnek szólni arról, hogy itt voltam.

SZENDREI: Nagyon helytelenül tettem, be kell látnom. Nem volt rá semmi okom… vagy ha okom lett volna is, jogom semmiesetre sem volt. Ha Magda idejött… megtehette… én nem tilthatom meg neki. Szabad nő… Szinésznő… Azt szereti, akit akar. Engem biztosan nem szeret már… valamikor azt hittem, hogy igen… olyan kedves volt hozzám. De ez, ugy látszik, kevés. S nem jogosit fel engem arra, hogy utána lessek… s hogy ma délután mégis megtettem: szégyellem magam érte. Jobb is lett volna ha nem jövök ide és nem látom meg itt.

SZENDREI: Értem, kérem. Férfiak vagyunk. Nem láttam senkit, de bevallom, nagyon, nagyon össze vagyok törve. Ugy mentem el innen, mintha megvertek volna… ön talán nem tudja, mi az, ha egy férfi évekig imád egy nőt, némán és mikor szólni akar, látja, hogy a nő már másé. Tragédia.

SZENDREI: Köszönöm, hogy kimél. Most már mindegy. Hogy beszélünk róla, vagy sem. Vége. -93- Csak az a fontos, hogy a müvésznő meg ne tudja, hogy én megláttam itt, mert akkor biztosan megharagudnék rám és én nem birnám elviselni a haragját. Eltiltana maga mellől, kerülne is… Akkor én meghalnék. Tessék elhinni; meg. Ahogy levegő nélkül nem lehet meglenni, ugy nem tudok én megélni nélküle. Nem szép, hogy kimondom, nem nagyon férfias, hogy éppen önnek mondom meg… én még most is szeretem, most is, mikor már tudom… (Abbahagyja, zsebkendőt vesz elő.) Az urak előtt nem kell restelnem magamat. Hiszen uraim, férfiak vagyunk mindnyájan.

SZENDREI: Még egyszer kérem, hogy a müvésznő ne tudjon meg egy szót sem arról, hogy itt voltam.

SZENDREI: Köszönöm. S ne nézzenek le érte, ha ellágyultam. Az embernek tulárad a szive és olyankor, ami a szivén, az a nyelvén.

SZENDREI: Nem, nem… hiszen férfiak vagyunk mindnyájan. Bocsánat, ha terhükre voltam az uraknak, de igazán, igazán… (Kifelé indul, de nem az előszoba felé.)

LEHOTAI (az ajtóig megy és azzal vágja el Szendrei makogását, hogy beteszi mögötte az ajtót).

FÉRJ:… mert ez a csacsi megneszelte a dolgot és utánajöttt. Szegény fiu! Hallom, nem is rossz szinész. Te pedig bocsáss meg, hogy igy rád eresztettem. De akkor, az imént még, a látszat egészen más volt. Egészen más. És ha az előbb olyasmiket mondtam volna…

LEHOTAI (könnyedén): Ha szivességet teszek vele, elfelejtem, amiket mondtál.

FÉRJ: Lásd be kérlek, hogy amit előadtál, azzal a szinésznővel, aki ugyanolyan… hétköznapi használatra kicsit valószinütlen. Ilyesmit az ember csak a szinpadon hisz el; vagy még ott sem.

FÉRJ: Ha közbe nem jön ez az elcsapott szerelmes, nem mondhattam volna le arról, hogy be ne mutass a szinésznődnek. Igy is elég kényelmetlen. Aki meglát vele, mégis azt hiheti, hogy a feleségem.

LEHOTAI: Csak a legritkább véletlen, hogy -95- együttlátnak vele. Légy nyugodt, ezentul az sem fordul elő.

FÉRJ: Hanem azért furcsa fiu ez a szinész, egész egyéni módon viseli el ezt a csapást. Náluk ugy látszik nem ritkaság. Ugy látszik, nem is régen vetted el tőle a nőt.

LEHOTAI (mereven): Kérlek. Rosszul fejezed ki magadat. Nem vettem el tőle a nőt. Nem volt az övé.

LEHOTAI: Nem értesz, vagy félreértesz. Ha azt mondom, hogy nem volt az övé, légy szives, vedd ugy, ahogy mondom. Minden gunyos mosoly nélkül.

FÉRJ: Anélkül, anélkül. Csak meg ne egyél. Nem volt az övé… talán senkié se volt.

LEHOTAI: Nem lehet, hanem kell. Kell. És most már nagyon kérlek, hogy csakugyan hagyjuk ezt a tárgyat.

FÉRJ: Ne hevülj ugy neki, édes Emil. Egyáltalában nem beszélek róla. Szervusz, nem akarok tovább terhedre lenni.

LEHOTAI: Köszönöm a szives meghivást, nem fogom igénybevenni. Engedelmeddel távolmaradok a házadtól. -96-

FÉRJ: Emil csodállak. Ugy beszélsz, mintha nem volnál értelmes fiu. Különben, ha majd férj leszel, megérted, hogy nekem ugy kellett tennem, ahogy tettem. Szervusz. Ne is kisérj ki. Ideges vagy. (Megy kifelé, az ajtónál még egyszer visszafordul.) Szervusz.

LEHOTAI (föl és alá járkál, csönget, azután iróeszközt vesz elő, a kis ajtóhoz megy): János, János! (Szünet.) Mi az? Meghaltál, gazember?

LEHOTAI (közben már leült és ir, rámutat a teás asztalkára): Kiviszed ezt a szemetet.

LEHOTAI (végigsimitgatja a homlokát, eltépi a levelet): Lepihenek, fáj a fejem.

JÁNOS: Nem csuda, olyan járás-kelés volt, mint a turi vásáron. Csak ugy durrogtak az ajtók.

LEHOTAI: Most már senki sem jön be. Senki. Se angyal, se ördög. Megértetted.

JÁNOS (megteszi; a középluszter taszterének az első ajtó mellett kell lenni).

LEHOTAI: Mire vársz? (Még mielőtt János felelhetne, kinyilik az ajtó, belép rajta egy nő, de azonnal visszahuzódik, mint a felvonás elején.)

LEHOTAI (ijedten ugrik felé s megy arra felé): Margit! Margit! Az ura már hazament!

JÁNOS (visszalép a saját ajtaja felé, csendesen morog): Az angyal már itt is volna. (Ki akar menni, de amikor a II. ajtóhoz ér el, besodródik rajta a férj, félrelöki az inast.)

FÉRJ: Az inasod szobáján jöttem keresztül, mert ugy látszik, a te többi ajtaidon rendezés szerint járnak ki-be a látogatók.

LEHOTAI (nyersen): Ugy járnak, ahogy nekik tetszik, vagy ahogy nekem tetszik. És ezt a tónust kikérem magamnak. -98-

FÉRJ: Te akarod a tónust diktálni? Hiszen elárulod magad! A feleségem itt van nálad!

FÉRJ: Elég. Másodszor nem megyek lépre. A feleségemet láttam most, most éppen, amikor lementem, a kapud alá besuhanni. Felfutott a hátsó lépcsőn és itt van!

FÉRJ: Ha nem ő volna itt, nem tagadnád le és nem akarnál innen eltávolitani. Most mért nem mutogatod sorra a szobáidat?

FÉRJ: Ez csak világos. Már az előbb leleplezted magad az idegességeddel. Most mégis elintézzük ezt az ügyet. Mért fehéredtél el? Csak nem félsz tőlem? Nem ismertelek gyávának. Ha a szinésznőd volna itt, megmutatnád, de nem az van itt, hanem majd én mutatom meg a feleségemet. Ott van, vagy ott volt (elindul.)

LEHOTAI: Elfelejted, hogy az én lakásomon vagy. Itt csak odamehetsz, ahova én megengedem.

FÉRJ: Ne szavalj! Vagy ha éppen beszélni -99- akarsz, mért nem mondod most, hogy nem a feleségemet láttam, hogy tévedtem: a szinésznő volt; a te szinésznőd, akihez semmi közöm?

FÉRJ: Mért nem állsz most elő avval a hasonlósági mesével? Most, amikor ellenőrizhetem?

FÉRJ: Mert a feleségem van nálad és ami itt az imént történt, csak megrendelt komédia volt. Nem válik becsületedre, hogy pénzért végigjátszattad azt a farsangi tréfát és magad is komédiáztál, mint egy szinész. De most már elég! Vége a türelmemnek!

FÉRJ: Azt mondod, hogy a szinésznő? Nem! Tudod, nem! nem a szinésznő! Nyisd ki az ajtót, ha nem akarod, hogy én nyissam ki.

FÉRJ: Ha nincs, ha már időt adtál neki arra, hogy elmenjen, akkor is a feleségem volt. A szinésznődnek nincs oka elszökni előlem! Kinyitod?

LEHOTAI: Azt az ajtót nem, hanem a másikat és kutyakorbácscsal hajszollak ki rajta.

FÉRJ: (revolvert vesz ki.) Akkor majd beszél ez a Browning… ez nem játék. Igy majd kinyitod. (Lehotai hátrál, ledönti a kis asztali lámpát, sötét van a szobában.)

FÉRJ: Keresztüllőlek… mint egy kutyát. Az még nem botrány. (Közvetlenül az ajtó előtt vannak és pedig ugy, hogy a férj Lehotai mellének tartja a revolvert. A férj van az ajtónak ama szárnya előtt, amely nyilik, az ajtó felrándul, a nő felfelé üti a férj kezét. Revolverdörrenés.)

JÁNOS (berohan a II. ajtón, a fal mellett gyorsan eltapogatódzik az I. ajtóig, felgyujtja a középcsillárt, remegve áll és nézi a csoportot a másik ajtónál).

FÉRJ: Megbocsát… kisasszony… (Lehotaihoz.) Kérlek szépen… állok rendelkezésedre. (Kimegy az I. ajtón.)

MAGDA: Én… Visszajöttem. Most itt maradok. (Átfonja a férfi nyakát és megcsókolja.)

LEHOTAI: Lekiséred a kisasszonyt a lépcsőn az autóig… (nagyon udvariasan és mélyen meghajtja magát.)

LEHOTAI (egyedül marad, a kandallóhoz megy, leül, arcát abba a párnába temeti, amin Magda feje a nagy jelenetben nyugodott).

(Szin ugyanaz a szalón, ami az első felvonásban. Mikor a függöny felmegy, a szobalány rakosgat.)

Első jelenet.

SZAKÁCSNÉ: A nagysága nem kelt föl, de már megreggelizett… Az ebédnek sincs rendes ideje. Egyszer kettőkor, egyszer háromkor… Milyen ebéd az!

SZAKÁCSNÉ: Nem tetszik nekem ami itt van. A nagyságos Szendrei ur! Mit akar az itt? -103-

SZAKÁCSNÉ: Én is tudom… Nem nagy kunszt tudni azt… Férfi mindig csak egyet akar… de meg a felesége is… azért megreped a szivem.

SZAKÁCSNÉ: Ahogy ezek itt ki-be járnak, minthogy ha ajtó se volna a lakáson. De nem azér jöttem be.

SZAKÁCSNÉ: Azt mondja az a kifutó lány, hogy most nincs nékik az a cékla-virág. De közbe majd hozatnak a nagycsarnokbul.

SZAKÁCSNÉ: Aztán csak maradjon el egy órahosszat, hogy nekem kelljen az ajtót nyitogatni.

Második jelenet.

SZOBALÁNY (gyorsan eldugja a kefét, leveszi a fejéről a kendőt): Tessék.

PORTÁS (bejön): Kérem szépen, nekem vissza kell mennem az igazgató urhoz. Kérem Katinka kisasszony, tessék megmondani a müvésznőnek… -104- Tessék megmondani, hogy az igazgató ur délután szeretne feljönni a szerző urral.

PORTÁS (legyint): Magyar szerző. Nem tud az jó harmadik felvonást irni, ha megfeszül, akkor se… De az igazgató ur már nem akarja magához kéretni a müvésznőt, mert tegnapelőtt éjfékor is evvel a harmadik felvonással bajmolódtak. Hát hogy itthon lesz-e a müvésznő? Sziveskedjék megüzenni.

SZAKÁCSNÉ: Addig talán föl is veszi a pongyoláját. (Gunyosan.) Pongyoláját. Addig talán a Katinka kisasszony is fölkefélte a szalont.

Harmadik jelenet.

Negyedik jelenet.

SZOBALÁNY: Kezeit csókolom. (Odaszalad, kezet csókol.) Kérem szépen, itt volt a Peske ur, a portás…

MAGDA: Na, mit csinálsz? Csak nem akarod a kezemet megcsókolni, mint a szobalányom.

MAGDA: Erigy már, te! Hogy vagy? Két nap óta nem láttalak. Mért nem jöttél be hozzám?

MAGDA: Ja igaz. Hamlet. Fekete trikó… nagy monológ és mélabu… Az urad megint megvadithatja a nőket. Lesz nagy erkölcsi…

PAULA: Semmi… csak beszélni akartam veled. (Kis szünet.) Az uramról… de ám komolyan.

MAGDA: Lehet a te uradról komolyan beszélni! Az még ötvenéves korában is gyerek lesz.

PAULA: Az igaz, hogy fiatal még… az Isten tartsa meg… nem öregszik… olyan fiatal… és olyan szerelmes.

PAULA: És tegnap olyan volt, mintha elvesztette volna az eszét. Egész nap szaladgált ide-oda, nem találta a helyét, nem tudott egy percig nyugodtan maradni.

PAULA: Igen. Egész délután. Este aztán… este ugy sirt, mint a záporeső. Három zsebkendő nem volt elég. Mind tele-sirta… Magduska… én nem tudom, tegnap mi történt veled… csak azt láttam, hogy az Imre egészen oda van érted… És tudod, igaza van szegénykének…

PAULA: Persze. Te olyan szép vagy, jaj, olyan -108- szép, olyan kedves, olyan fiatal és olyan hires! És nézz meg engem.

PAULA: De nem tetszem neki, az Imrének. Látod, befogtam magam a házi munkába, dolgozom reggeltől estig, takaritok, főzök, rendbentartom, megbecsülöm… Azt hittem, ez kell neki. Jó, nyugodt otthon, egy ilyen nagy müvésznek. Mikor elvett…

PAULA (büszkén): Nem. Segédszinésznő. Akkor azt gondoltam, avval hálálom meg a jóságát, hogy megmutatom: szinésznőből is lehet jó háziasszony.

PAULA: De nem az… Olyan boldogtalan! (elsirja magát) mert az a nagy szenvedély… ez egy nagy szenvedély…

PAULA: És épen azért jöttem be hozzád… hogy szóljak neked… én nem akarok akadály lenni…

MAGDA (komolyan): Te, Paula… mondd… te is azt hiszed?… Hogy az urad szeretője vagyok?

PAULA: Isten ments! ments isten! Hát nem tudom én, hogy te olyan tiszta vagy, mint a hó… te édes, te szép, te csillag! (Csókolgatja a kezét.)

PAULA: Én csak azt akartam mondani, ó angyalom, csak azt, hogy én nem akarom, hogy az én Imrém boldogtalan legyen és hogyha téged el akar venni… hogy akkor én, ha megszakad is a szivem… mert megszakad… meg, meg… megszakad.

PAULA: Nem, nem! Ha megszakad is a szivem, én elválok, tőle, el, ha tudom, hogy evvel boldoggá teszem… Elválok.

MAGDA: De Paulus, Paulus! Vedd már elő a jobbik eszedet! Mért akarsz összeadni az uraddal?

PAULA: Nem is tart soká… Nálunk nem… Nálunk hamarabb is meglehetne. Hamarabb… Akár holnap.

PAULA: Mert mi… (elakad; halkan:) Mert mi nem… (a fejét rázza) nem… nem vagyunk… megesküdve.

MAGDA (felháborodva): Ó!… ezt nem tudtam, Paulus, ti csak ugy… ugy együtt…?

PAULA (lehajtott fejjel): Igen… csak ugy… mindig halasztódott… nem értünk rá… tudod… oda délelőtt kell menni… és a sok próba, Imrének… hát csak ugy maradtunk. Azért válhatunk el könnyen.

PAULA: Pedig az Imre olyan kedves fiu. A tenyerén fog hordani… téged biztosan.

MAGDA: Te, én ugy látom, hogy az urad már meg is kérte a kezemet – tőled. És te oda is adtad neki.

Ötödik jelenet.

MAGDA: Beszélgessetek addig, gyerekek. De várj meg Szendrei, neked akarok egyet-mást mondani. (A saját szobájába megy.) -112-

PAULA (az egész itt következő jeleneten át megmarad csendesnek és alázatosnak, mig Szendrei egyre beljebb nyargalja magát): Itt.

SZENDREI: Kérdeztem, kérdeztem! Nem minden kérdésre kell felelni. Vannak, ugynevezett szónoki kérdések. De asszonyok ezt soha meg nem tanulják. Mondd, kérlek, mit tanultok meg, ti, asszonyok?… mondd?

SZENDREI: Láttam, hogy itt vagy, ennek következtében azt is láttam, hogy bejöttél. Ezt magamtól is kitalálom.

SZENDREI: De azt nem találom ki magamtól, hogy otthon miért nincs senki. Otthon? Kacagok. Nincs nekem otthonom. Madárnak barlangja, medvének fészke van… nekem nincs otthonom.

SZENDREI: Abszolut mellékes, hogy mije van a medvének. Engem az nem érdekel. Engem az érdekel, hogy nekem nincs otthonom. Mer’ otthon minálunk nincs senki. Az ember hazalohol a próbáról és olyan fáradt, mint egy kutya…

SZENDREI: Igenis, olyan fáradt, mint egy kutya. A hasonlathoz ragaszkodom. Ahhoz hasonlitom magamat, amihez akarom.

SZENDREI: Talán megengeded egy szinésznek, hogy fáradt legyen, ha háromszor végigcsinálta a Hamlet ötödik felvonását. (Szaval):

és igy tovább, a többi esti lapokat. És ezt az egész jelenést háromszor… Mert a rendező uj felfogásban akarja a meghalást. Mért nem hal meg ő, ha olyan nagyszerü uj felfogással tud meghalni? Az ember meghal háromszor, aztán hazaliheg a próbáról és nincs otthon senki. (Magda bejön.) Senki! Egy lélek se.

MAGDA (közbeszól és Szendrei elkezd egész kicsi lenni): De a feleséged, az cseléd, ugy-e?

MAGDA: Szendrei, egy kicsit szégyelhetnéd magadat, hogy veszekedni mersz a feleségeddel…

SZENDREI (kap rajta): Na látja, hogy nem bántom. Csak megkivánhatok a feleségemtől annyit… hogy otthon is legyen egy kicsit és ne üljön egész nap egy idegen lakásban.

MAGDA: A feleséged nem ül itt egész nap, Szendrei, de te itt ülsz. És ha a feleséged itt ülne is, az nem volna olyan nagy baj. Mert a feleséged okos és kedves asszony.

MAGDA: Nem na! Hanem a feleséged okos és kedves asszony, csak most nem az, mert most abban fárad, hogy megkérje a kezemet – a te számodra.

MAGDA: Ennek az ostobaságnak ki kell már csavarni a nyakát. Mit csinálsz, te szerencsétlen ember?

MAGDA: Mért kergeted ilyesmibe ezt az áldott jó asszonyt?… Ez a csacsi, a szemedből kiolvassa, hogy mit akarsz. Hisz ez az asszony olyan jó hozzád, hogy kenyérre kenhetnéd, mint egy darab vajat.

MAGDA: Azt. Egy-kettő. Csókolj kezet neki. Ugy (megtörténik). És csókold meg szépen a homlokát is.

SZENDREI: Most már nem is… Tegnap… tegnap óta… én láttam… én tudom…

SZENDREI: Persze, hogy nem igaz. Ki mondta, hogy nem szeretem? Ki az a gazember, aki azt mondta?

MAGDA: És ha okvetlenül házasodni akarsz, adok neked egy jó tanácsot. Vedd el a feleségedet.

MAGDA: Igen, igen. Vedd el a feleségedet, szépen, szabályosan, ahogy tisztességes emberhez illik…

MAGDA: És nehogy az asszonyt egy szóval is megbántsd emiatt, hogy megtudtam… Most erigy haza nyugodtan és szeresd a Paulát. Jó?

MAGDA: Csak akkor gyere, mikor… különben most egyáltalán ne gyere. Jó? -117-

Hatodik jelenet.

MAGDA (Paulához): Na látod, nem hal bele. Tegnap, ugy látszik, utánam lesett. Azért volt olyan izgatott… Látta, hogy velem baj van…

PAULA: Istenem. Az lehetetlen. Ilyet ne mondj… olyan okos voltál… és olyan hideg.

MAGDA: Hideg volt és udvarias. És nem akart más lenni. Vagy nem is tudott. Paulus! Ha visszafizethetném neki! Paulus, ha még egyszer, egyetlenegyszer alkalmam volna rá, hogy ezzel a férfival, aki olyan furcsán keresztezte az életemet, kegyetlen lehessek! Milyen kegyetlen tudnék lenni! Szeretném szerelmessé tenni magamba, hogy elkergethessem; a szemébe kiálthassam, hogy nem szeretem; csak bolonditottam, csak játszottam vele, igen: játszottam, de csak azért, hogy megkinozzam, hogy gyönyörködjem a szenvedésében! (Más hangon.) Mert… Paulus, az olyan megalázó, ha az embert nem szereti az, akit… vagy ha az ember azt hiszi, hogy nem szereti… és mégis rá kell gondolni… folyton… Azért nem tudtam ma elég szigoru lenni az uraddal. Ma jobban sajnálom, mint tegnap, mert ma jobban megértem.

PAULA: Akkor ne félj! Akit te megcsókoltál, Magda, nem mondhat le rólad. Ne félj. Eljön utánad, ittfekszik a küszöböd előtt egy hétig, megőrül érted, akit te egyszer megcsókoltál. Ne félj, Magda, az ujjad köré csavarhatod, ugy meggyötörheted, ahogy akarod… (szünet, ránéz) ha akarod.

Hetedik jelenet.

SZAKÁCSNÉ: Az a kegyelmes, aki tegnapelőtt itt volt, hogy itthon van-e a kisasszony?

SZAKÁCSNÉ: Mit mondtam volna, mikor itthon van a kisasszony? Azt mondtam, hogy itthon van. Gyün is már.

MAGDA: Paulus, én evvel az asszonnyal nem beszélhetek – … ne kérdezz semmit. Beszélj vele, mondj neki valamit, ne félj, hamar el fog menni. Légy hozzá kedves… Vigyázz, Paulus, vigyázz.

SZAKÁCSNÉ: Azt csak a szobalány tudja, hogy mikor van ugy itthon a kisasszony, hogy nincs itthon; és mikor nincs itthon ugy, hogy itthon van. Én vidéken szolgáltam.

SZAKÁCSNÉ: Voltam én rendesebb házaknál is. De ott mindig otthon voltak az urak, mikor otthon voltak.

PAULA: Ne mondja, most csak eressze be. Hamar egy kis rendet kellett volna csinálni.

SZAKÁCSNÉ: Ehe! A szobajány megint csak ugy átabotába takaritott (megtörül egy butordarabot.) Tetszik látni, itt a por. Nálunk nem köll egy -122- kis porér’ a patikába elmenni, amig ez a Katuska van a háznál.

SZAKÁCSNÉ: Minek a’ kérem? Amig itt valaki föltotyog a harmadik emeletre, kimék én addig innen Törökbálintra.

SZAKÁCSNÉ: Nem jár az kérem sohase. Olyan pesti kitalálás az, hogy azér van, hogy ne legyen!

SZAKÁCSNÉ: Hiszen mindig mondtam én, hogy nem is rend az, hogy az embereket kis skatulába huzkodják föl a harmadik emeletre. (Megáll) No, de nem is huzkodják! (diadalmasan.) Azér megyek én el innen! Nem győzöm én a hárem emeletet.

SZAKÁCSNÉ: Mi örömöm van benne, ha egyszer a lift nem jár? Ha jár, akkor örülök rajta, hogy megspórolom az öt krajcárt, mer’ látom, hogy a házmester megpukkad, ha gyalog hozom föl a kosarat. De hogyha nem jár, akkor mindenki gyalog gyün föl, tetszik látni, még egy ilyen kegyelmes asszony is.

SZAKÁCSNÉ (indul, fölmegy a lépcsőre, ott megáll, visszaszól): Én már ezentul csak földszinten -123- szolgálok! Nem vagyok én harang, hogy olyan közel lakjak a jóistenhez!

Nyolcadik jelenet.

PAULA: Ó… foglaljon helyet, kegyelmes asszony. Talán ide… vagy talán ide… a müvésznő nincs itthon, tetszik tudni, a próbák… rettenetes sok próba… ha tudta volna, hogy ide tetszik fáradni.

PAULA: Félreértés lehetett… Tetszik tudni… a cselédség… a mai cselédség… milyen megbizhatatlan… igazán nagyon… ne méltóztassék neheztelni… hogy ilyen rendetlenség (körülmutat, de a szobában nincs rendetlenség) és hogy ilyen zavarban vagyok. De ez a furcsa hasonlatosság… mintha ő volna.

ASSZONY: Nem ő… én. Kérem, ha nincs itthon, akkor persze hiába jöttem. Kegyed talán rokona a müvésznőnek? -124-

ASSZONY: Köszönöm, hiszen csak egy percre jöttem… Kegyed beszél még ma a müvésznővel?

ASSZONY: Mondja meg neki… hogy… hogy itt voltam. Irhattam volna, de személyesen akartam… megköszönni… igen, csak ennyit tessék mondani neki… megköszönni, amit tett. Ő tudja, hogy miről van szó… hogy nagyon köszönöm, hogy olyan szives volt… és kedves… igen… és önfeláldozó… És hogy ha még alkalmam lenne rá az életben… meghálálnám… és hogy… különben elég, ha ennyivel terhelem kegyedet… csak azt, hogy köszönöm…

ASSZONY: Én ismerem… kérem, asszonyom, -125- bocsáttassa be és, ha nem veszi zokon, ezt a különös kérést, hagyjon egy percre magunkra…

PAULA: Ó, dehogy… én, én átmegyek a lakásomra, tetszik tudni, itt lakom a szomszédban… (el.)

Kilencedik jelenet.

LEHOTAI: Igazán… az igazat megvallva… feljöttem, hogy köszönetet mondjak…

ASSZONY: Én is azért jöttem, Emil. Nekem is van mit megköszönnöm. És magának is van.

LEHOTAI: De mért beszél velem ilyen különös hangon? Hiszen tegnap egészen más volt.

ASSZONY: Barátom, az tegnap volt… Milyen régen volt a tegnap!… Egy álmatlan éjszaka van a tegnap és a ma között. És egy álmatlan éjszakán egy asszony sokat álmodik. Tiz esztendőt öregedtem tegnap óta, Emil.

ASSZONY: Hagyja, Emil. Tegnap délután ugy mentem el hazulról, mint egy asszony, aki soha többé vissza nem megy a családi fészkébe. És este későn, ugy mentem haza, mint aki soha többé ki nem lép onnan… Tegnap el tudtam volna képzelni, még talán azt is… hogy magával elmegyek a világ végére. De mikor este egymagam kószáltam az utcákon, akkor megéreztem, hogy magának volt -126- igaza… hogy a család, a kényelem, a cim… igen… mindez kell, ha az embernek már üres a szive. Akkor hazajött az uram és elmondta, hogy mi történt a maga lakásán. Hogy ez a nő… ott volt… ott, mikor nem kellett volna ott lenni… mert ez, már nem volt benne a játékrendben. És aztán, ma délelőtt, a maga levele… Hogy most, egyideig ne találkozzunk. Nem akar veszedelembe sodorni. Értem, Emil, értem… Most, egyideig… soha többé! Férjes asszonyok mindig igy bünhődnek a szerelmükért! Jön egy leány… és a lány mindig többet ér, mint az asszony… És ez a lány, ez mindent tud adni: szépséget, zavartalan szerelmet, és még annál is többet: érintetlenséget… Istenem, én… én? amim nekem volt, azt én már odaadtam, és én vagyok a legyőzött ebben a harcban, amely nem is volt harc, csak tréfa volt, ami komolyan végződött… Mért nem szól? Mért nem szakit félbe?

ASSZONY: Csakugyan. Ne mondjon semmit. Hiszen amit mondana, nem volna igaz. Amit hallgat, az az igaz. Leszámoltam magammal tegnap… Megcsókoltam a gyerekeimet és megtisztitottam a szivemet. Azután egyenes szóval és nyilt arccal nyugodtan azt hazudtam az uramnak, hogy el akartam menni hazulról, a sértett büszkeségem kergetett el engem, a tiszta asszonyt…

ASSZONY: Engem, a tiszta asszonyt! Az uram elhitte. Ezt kellett megköszönnöm ennek a nőnek. A hátralevő életem nyugalmát… Ezt a nyomorult nyugalmat, amit ő szerzett meg nekem, mikor magát elvette tőlem…

SZOBALÁNY (kinyitja a II. ajtót és két kosár virágot hoz be): Kisasszony kérem, itt a virág… Pardon…

SZOBALÁNY: Dehogy, kérem. Mink csak premieren kapunk virágot. A kisasszony hozatta. Azt mondta, hogy hozzak fel igen sok cserép cikláment és rakjuk teli vele a lakást. De csak ezt a kél kosarat tudták megszerezni. A többi majd ezután jön.

SZOBALÁNY (kimenőben): A fehér egy kicsit gyönge… azt mondták a virágos boltban, hogy a fehér nem sokáig fog tartani (kimegy)

ASSZONY: Bizony, Emil, a fehér egy kicsit gyönge… Nézze. Ugyanaz a virág…

ASSZONY: És mégis… az egyik fehér, a másik piros… A piros az igazi, a fehér nem sokáig fog tartani. Már elvirult… a fehér hamarabb virul el… isten vele, Emil.

ASSZONY: Egyedül megyek. Maga itt marad. Nem azért jött ide, hogy velem találkozzék. Isten vele. És az uram irni fog két bocsánatkérő levelet. Magának, és a nőnek. Nem lesz lovagias ügy. Nem engedem meg. Párbaj?… Nem!… Már magam miatt sem. Semmi se lesz. Isten vele. Örülök, hogy nem történt baja.

Tizedik jelenet.

LEHOTAI: Á! Szendrei ur? (közönyösen) Nem zavar. Hogy zavarna? Itt ön épannyi joggal van, mint én.

SZENDREI: Ne méltóztassék gunyolódni. Méltóságodat itt szivesen látják, ellenben engem… nekem nem is szabad ittlennem, amig el nem vettem a feleségemet.

Én csak beszöktem, hogy bocsánatot kérjek öntől -129- a tegnapi viselkedésemért, hogy megmagyarázzam…

SZENDREI: Igen… férfiak vagyunk mindnyájan. Tegnap is az voltam. Nem tudtam elmenni az ön háza környékéről. Ugy jártam ott, mint a madár, amit kigyó szeme vert meg. És ugyanugy kinlódtam is. Ugyanugy. Talán még harmadszor is visszamentem volna… még akkor is, ha tudom, hogy inzultusnak teszem ki magam.

SZENDREI: Annak is kitenném magamat! Én ki! Csak tessék! Méltóságodnak passzpartuja van a becsületemen át. A férfi, akit Magda kiválaszt…

SZENDREI: Én tudom, mi a szerelem. Kunyhóban és palotában egyaránt. Azt lehetne mondani: mindenütt. Nem véletlen, hogy szinpadi karrierem a szerelem felé sodort.

SZENDREI: Nem valószinü, hanem biztos! A sziv szava ez. Mert ki a jó szerelmes szinész? Ki? Aki érti a sziv szavát. S aki zengetni tudja a szó szivét. És én tudom.

SZENDREI: Csak esetről-esetre okosak. Megtörténik, hogy valamely ezer soros szerepemről mindössze egy sorban emlékeznek meg.

SZENDREI: Amig nem tudtam biztosat. De most már ugy érzem, hogy nem ölöm meg.

SZENDREI: Most már lehiggadtam és hideg vagyok. (Nagyon egyszerüen) Mint a jégmezők…

SZENDREI (elindul): És most ajánlom magamat. Magamat ajánlom. Nem vagyok itt, nem szabad ittlennem. (Az ajtóból) Hideg vagyok, mint a jégmezők.

Tizenegyedik jelenet.

PAULA: Itthon van, de átment mihozzánk, nagyon izgatott volt, mikor a kegyelmes asszony jött. Már szóltam Magdának, de nem akarja a báró urat sem fogadni.

PAULA: De azért tessék csak maradni. Szólok még egyszer. Azt hiszem, Magda még nem tudja, mit akar (kimegy).

Tizenkettedik jelenet.

SZOBALÁNY (néhány cserép cikláment hoz): Hála istennek, ez is itt van. Ezek is szépek. Tessék megengedni, méltóságos ur, hogy addig szétrakjam a szobában. A nagyságám még megharagudna, hogy megjött a virágja, de kinthagytam a konyhában.

LEHOTAI: Akkor idefigyeljen, Katinka. Biztos, hogy ez a virág már megjött a boltból? (egy huszkoronást vesz ki) Vigye ki szépen ezt a virágot.

LEHOTAI (bemegy, közben ezt mondja): Várjon fiam, segitek. (Behuzza maga után az ajtót).

Tizenharmadik jelenet.

MAGDA (bejön, kis selyemköpeny van rajta, ahogy a nők a szomszédba át szoktak menni): Megsértődött, elment.

LEHOTAI: Okvetlen látni akartam. Beszélni akartam magával. Annyi minden mondani valóm van!

MAGDA: Nem is lehet. Ha tegnap nem volt, ma se legyen. Nincs közünk egymáshoz, báró ur, ahogy tegnapelőtt sem volt. Belesodródtam egy -133- meggondolatlanságba, végigjátszottam a szerepemet. Ezt most megköszöni? Ugy-e? Akkor, ezzel, már végeztünk is.

LEHOTAI: Nem! Azt köszönöm, hogy nem játszotta végig a szerepet. Hogy elfutott. (Más hangon.) És hogy visszajött. Mért nem beszélt most az asszonynyal, Magda?

MAGDA: Fölösleges volt. Tudtam, hogy mit akar. Azért jött, hogy megköszönje, amit tettem. Üzente is. Mit mondtam volna neki? „Asszonyom, boldog vagyok, hogy ön boldog. Ver a szivem az örömtől, hogy ön visszakapta a férfit, akit már csaknem elveszitett.“ És tettem volna hozzá, hogy „ezentul vigyázzon a szerelmére? És hogyha meg kell menteni, akkor még jobban vigyázzon rá, ne vigye oda, ahol elveszitheti?“ Mit mondtam volna, mikor gyülölöm a maga asszonyát, aki miatt csaknem elszédültem. És ahogy tegnap ő nem tudott az én szemembe nézni, ugy nem tudnék én ma az övébe! Nem tudok! Nem akarok! Kitéptem ezt a három napot az életemből. Menjen vissza az asszonyához. Legyenek boldogok! Ölelkezzenek tovább! És hogy tegnap mi történt… (elakad, idegesen.) Nem történt semmi!

LEHOTAI: Magda! Magda! mért dacol? mért makacskodik? Nem engedem elhazudni az életem legszebb percét. Nem engedem! Ó, csodaszép volt az alkalom, de én nem nyultam utána! Nincs még egy férfi a világon, aki elszalasztotta volna magát, -134- a gyönyörüt, az áttüzesedettet. A csókja ragyogó emlék. Ajándék volt. Mikor kértem, nem adta; mikor adta, nem kértem! Ne mondja, hogy tegnap, ha csak egy percre is, nem szeretett.

LEHOTAI (gyöngéden megcsókolja a kezét): Most is érzem a kezén. Azt se dobta ki.

LEHOTAI: Ha beszélt volna vele, most tudná, hogy már nem az én asszonyom. Nem az enyém.

LEHOTAI: Tegnap óta. Vagy nem is. Talán az első perc óta, mióta magát megláttam.

LEHOTAI: Látja, Magda, mingyárt ezt kellett volna kérdezni és nem kellett volna menekülni a szerelem elől (meg akarja csókolni).

MAGDA: A szerelemtől. Nem leszek a szeretője… érti? nem leszek, még ha szeretem is. Én nem akarok ugy járni, mint az az asszony, szegény, aki tegnap könyörgött, ma lemond, tegnap sirt, ma is sir és talán sirni fog egy életen keresztül, ahogy bünös asszonyoknak sirni kell, hogy vezekeljenek.

LEHOTAI: Ne féljen tőlem… nem vagyok már olyan fiatal… és ilyen virágom még nem volt… nem, soha!… Nem ciklámen, a nevét még nem is tudom, csak azt tudom, hogy nem szabad letépnem ugy, mint a többit… (lassan, csendesen) Nem, deresedik már a fejem, édes szép gyermekem.

GÁBOR ANDOR KÖNYVEI

Jaj a feleségem és egyéb jelenetek. 5. ezer. Ára 2 korona.
Tarka rimek. 3. ezer. Ára 2 korona.
Petúr meg a dinnye. 4. ezer. Elfogyott. 5–6. ezer sajtó alatt Ára 2 korona 50 fillér.
Pesti sirámok. Könyv a beteg városról. 2. ezer. Ára 3 korona.
Mit ültök a kávéházban? Szatirikus elmélkedések. 2. ezer. Ára 3 korona 50 fillér.
A kozák. 5. ezer. Elfogyott. 6–7. ezer sajtó alatt. Ára 2 korona 50 fillér.
Palika. Szinmü 3 felvonásban. 3. ezer. Ára 2 korona 50 fillér.
Untauglih ur. Humoros regény, rajzokkal. 3. ezer. Ára 3 kor. 20 fillér.
Ciklámen. Szinjáték 3 felvonásban. Ára 2 korona 50 fillér.

*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK CIKLÁMEN ***

Updated editions will replace the previous one—the old editions will be renamed.

Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright law means that no one owns a United States copyright in these works, so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United States without permission and without paying copyright royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to copying and distributing Project Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you charge for an eBook, except by following the terms of the trademark license, including paying royalties for use of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for copies of this eBook, complying with the trademark license is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, performances and research. Project Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away—you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark license, especially commercial redistribution.

START: FULL LICENSE

PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK

To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free distribution of electronic works, by using or distributing this work (or any other work associated in any way with the phrase “Project Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full Project Gutenberg™ License available with this file or online at www.gutenberg.org/license.

Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works

1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to and accept all the terms of this license and intellectual property (trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8.

1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be used on or associated in any way with an electronic work by people who agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works even without complying with the full terms of this agreement. See paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ electronic works. See paragraph 1.E below.

1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual works in the collection are in the public domain in the United States. If an individual work is unprotected by copyright law in the United States and you are located in the United States, we do not claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, displaying or creating derivative works based on the work as long as all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ works in compliance with the terms of this agreement for keeping the Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily comply with the terms of this agreement by keeping this work in the same format with its attached full Project Gutenberg™ License when you share it without charge with others.

1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in a constant state of change. If you are outside the United States, check the laws of your country in addition to the terms of this agreement before downloading, copying, displaying, performing, distributing or creating derivative works based on this work or any other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no representations concerning the copyright status of any work in any country other than the United States.

1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:

1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, copied or distributed:

This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you will have to check the laws of the country where you are located before using this eBook.

1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not contain a notice indicating that it is posted with permission of the copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in the United States without paying any fees or charges. If you are redistributing or providing access to a work with the phrase “Project Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9.

1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted with the permission of the copyright holder, your use and distribution must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works posted with the permission of the copyright holder found at the beginning of this work.

1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ License terms from this work, or any files containing a part of this work or any other work associated with Project Gutenberg™.

1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this electronic work, or any part of this electronic work, without prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with active links or immediate access to the full terms of the Project Gutenberg™ License.

1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any word processing or hypertext form. However, if you provide access to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official version posted on the official Project Gutenberg™ website (www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1.

1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.

1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works provided that:

• You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has agreed to donate royalties under this paragraph to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid within 60 days following each date on which you prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty payments should be clearly marked as such and sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation.”
• You provide a full refund of any money paid by a user who notifies you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ License. You must require such a user to return or destroy all copies of the works possessed in a physical medium and discontinue all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ works.
• You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the electronic work is discovered and reported to you within 90 days of receipt of the work.
• You comply with all other terms of this agreement for free distribution of Project Gutenberg™ works.

1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below.

1.F.

1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread works not protected by U.S. copyright law in creating the Project Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ electronic works, and the medium on which they may be stored, may contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by your equipment.

1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all liability to you for damages, costs and expenses, including legal fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH DAMAGE.

1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a written explanation to the person you received the work from. If you received the work on a physical medium, you must return the medium with your written explanation. The person or entity that provided you with the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a refund. If you received the work electronically, the person or entity providing it to you may choose to give you a second opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy is also defective, you may demand a refund in writing without further opportunities to fix the problem.

1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.

1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any provision of this agreement shall not void the remaining provisions.

1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in accordance with this agreement, and any volunteers associated with the production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, that arise directly or indirectly from any of the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any Defect you cause.

Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™

Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of electronic works in formats readable by the widest variety of computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from people in all walks of life.

Volunteers and financial support to provide volunteers with the assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will remain freely available for generations to come. In 2001, the Project Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure and permanent future for Project Gutenberg™ and future generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org.

Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation

The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit 501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by U.S. federal laws and your state’s laws.

The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to date contact information can be found at the Foundation’s website and official page at www.gutenberg.org/contact

Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation

Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread public support and donations to carry out its mission of increasing the number of public domain and licensed works that can be freely distributed in machine-readable form accessible by the widest array of equipment including outdated equipment. Many small donations ($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt status with the IRS.

The Foundation is committed to complying with the laws regulating charities and charitable donations in all 50 states of the United States. Compliance requirements are not uniform and it takes a considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up with these requirements. We do not solicit donations in locations where we have not received written confirmation of compliance. To SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state visit www.gutenberg.org/donate.

While we cannot and do not solicit contributions from states where we have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition against accepting unsolicited donations from donors in such states who approach us with offers to donate.

International donations are gratefully accepted, but we cannot make any statements concerning tax treatment of donations received from outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.

Please check the Project Gutenberg web pages for current donation methods and addresses. Donations are accepted in a number of other ways including checks, online payments and credit card donations. To donate, please visit: www.gutenberg.org/donate.

Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works

Professor Michael S. Hart was the originator of the Project Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be freely shared with anyone. For forty years, he produced and distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of volunteer support.

Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper edition.

Most people start at our website which has the main PG search facility: www.gutenberg.org.

This website includes information about Project Gutenberg™, including how to make donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.

The Project Gutenberg eBook of Ciklámen

CIKLÁMEN

SZEREPLŐK:

ELSŐ FELVONÁS.

Első jelenet.

Második jelenet.

Harmadik jelenet.

Negyedik jelenet.

Ötödik jelenet.

Hatodik jelenet.

Hetedik jelenet.

Nyolcadik jelenet.

Tizedik jelenet.

Tizenegyedik jelenet.

Tizenkettedik jelenet.

Tizenharmadik jelenet.

Tizennegyedik jelenet.

Tizenötödik jelenet.

Tizenhatodik jelenet.

Tizenhetedik jelenet.

MÁSODIK FELVONÁS.

Első jelenet.

Második jelenet.

Harmadik jelenet.

Negyedik jelenet.

Ötödik jelenet.

Hatodik jelenet.

Hetedik jelenet.

HARMADIK FELVONÁS.

Első jelenet.

Második jelenet.

Harmadik jelenet.

Negyedik jelenet.

Ötödik jelenet.

Hatodik jelenet.

Hetedik jelenet.

Nyolcadik jelenet.

Kilencedik jelenet.

Tizedik jelenet.

Tizenegyedik jelenet.

Tizenkettedik jelenet.

Tizenharmadik jelenet.

GÁBOR ANDOR KÖNYVEI

THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE