The Project Gutenberg eBook of Andor és András
    
This ebook is for the use of anyone anywhere in the United States and
most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions
whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms
of the Project Gutenberg License included with this ebook or online
at www.gutenberg.org. If you are not located in the United States,
you will have to check the laws of the country where you are located
before using this eBook.

Title: Andor és András
        Budapesti történet

Author: Ferenc Herczeg

Illustrator: Louis Mark

Release date: December 30, 2025 [eBook #77577]

Language: Hungarian

Original publication: Budapest: Singer és Wolfner, 1911

Credits: Albert László from page images generously made available by the Hungarian Electronic Library


*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK ANDOR ÉS ANDRÁS ***

HERCZEG FERENC MUNKÁI

ANDOR ÉS ANDRÁS

HERCZEG FERENC MUNKÁI

Andor és András

Budapesti történet

BUDAPEST, 1911

SINGER ÉS WOLFNER KIADÁSA

HERCZEG FERENC

Andor és András

Budapesti történet

BUDAPEST, 1911

SINGER ÉS WOLFNER KIADÁSA

_Kilencedik ezer._

_Minden jog fenntartva._

Az illusztrációkat rajzolta: Márk Lajos.

A könyvdíszt rajzolták: Nagy V., Hazay, Nagy S., Sarkadi, Éberling,
Tary, Lakatos, Szentgyörgyi, Pálka-Pavlicsek, Karl, Myskovszky,
Frecskay, Hoffmann.

Nyomtatta a Budapesti Hirlap nyomdája.




I.

A budai vár egy kihalt utcájában, Mulleroy Alvin gróf cs. és kir.
táborszernagy palotája előtt vagyunk. Az épület jezsuita-stílusban
emelt, egyemeletes szürke ház; a palota elnevezésre való igényeit a kapu
fölött levő kis üvegtető jelképezi. Az utcán strázsáló baka sétál
fel-alá. Öt lépést tesz jobbra, aztán mereven és szögletesen, mint az
automata, megfordul és balra tesz öt lépést. Olykor óvatosan felsandít
az emeletre, hogy nem nyílik-e ablak, mert a táborszernagy úr néha le
szokott rá nézni, hogy elég mereven csinálja-e a fordulatot.

A nyitott kapu alacsony bolthajtása alatt ül Vendelin, a portás, pipával
a szájában, német ujsággal a kezében. Az udvaron – ez az udvar
szakasztott olyan négyszögletes, sivár és mocskos, mintha kaszárnyaudvar
volna kisebbített kiadásban – nyeregszerszámot tisztogat a lovász. A
lovász ingujjban van és kockás utisapkát visel a fején. Pucolás közben
halkan dudolja: Grűsz Gott, Herr Brezina, hat er g’sagt…

Vendelin. Szakra! Szakra!

A lovász _(németül)_. Mi baj, Vendelin úr?

Vendelin. Szakra, hogy fog megint mérgelődni az excellenc!
Hermanstadtban két katonatiszt megvagdalt egy cibilt.

A lovász. Meghalt?

Vendelin. Nem, de ujságíró! Ebből szép szósz lehet.

E pillanatban valaki belép a palotába. Egy nagyon fiatal, nagyon vékony,
nagyon csinos és nagy gonddal öltözött fiu. Ez Kapuváry András. Zavartan
néz körül, a lányos arca vérvörös lesz, amint megszólítja Vendelint.

András. Én Kapuváry András vagyok, a _Magyar Szabadság_ kiküldött
tudósítója. Kérem, jelentsen be a táborszernagy úr ő nagyméltóságának.

Vendelin. Nix ungrisch!

András _(ugyanezt elmondja debreceni németséggel)_.

Vendelin. Na, ez nem rossz! A kegyelmes úrral akar beszélni? Mért nem
mindjárt a császárral?

András _(megszeppenve)_. Kérem, névjegyet is hoztam a szerkesztő úrtól,
aki személyes ismerőse a kegyelmes úrnak…

[Illustration: A nyitott kapu alacsony bolthajtása alatt ül Vendelin, a
portás, pipával a szájában]

Vendelin. Bánom is én! Mondja meg a szerkesztőjének, ha beszélni akar a
kegyelmes úrral, akkor írjon neki, mert ennek az a módja.

András _(némi habozás után egy forintot vesz ki a zsebéből)_.

Vendelin. Csak tartsa meg a forintját, magának nagyobb szüksége lesz rá,
mint nekem. Ajánlom magamat!

A lovász _(tendenciózusan énekli)_. Grűsz Gott, Herr Brezina, hat er
g’sagt, hat er g’sagt…

András _(megsemmisülten zsebre teszi a forintját. A szégyentől, a
haragtól, a keserűségtől remegve megy ki az utcára. Magában szól:)_ A
portástól nem kérhetek elégtételt – ő párbajképtelen. De provokálni
fogom a táborszernagyot… Majd megkérem Péterffyt, hogy legyen
szekundánsom, ő tartalékos huszárhadnagy… Vagy sértő levelet írok neki,
hogy ő legyen kénytelen provokálni… Ha gyávának nevezném a lapomban –? A
szerkesztő mindig olyan dolgokat bíz rám, amelyeket lehetetlen
megcsinálni… Nem, ez nem nekem való mesterség! Ha tudtam volna, hogy így
lesz, inkább főbe lőttem volna magamat idejekorán… Ámbár talán most se
késő még?

E pillanatban robogó bérkocsi áll meg a palota előtt. Alacsony termetü
ember szökik ki belőle. Malaclopó köpenyeget visel, alatta
bársonygalléros szmokingot és puhamellü sárga selyeminget. Az orrán
szemüveg, a göndörhaju fején köcsögkalap van.

[Illustration: ANDRÁS… A portástól nem kérhetek elégtételt – ő
párbajképtelen. De provokálni fogom a táborszernagyot…]

Vendelin éppen be akarja csukni a kaput, amikor dörgő hangon rászól a
cilinderes: Megálljon! Nem hallja?

Vendelin. Mi az?

A cilinderes. Minek csukja be a kaput, amikor látja, hogy be akarok
menni? Na? Szaladjon azonnal és jelentsen be az öregnek. Egy-kettő!

Vendelin. Csakhogy az nem megy olyan könnyen. Ha beszélni akar a
kegyelmessel, akkor írjon neki.

A cilinderes _(hidegen)_. Hallja, barátom, tartsa meg magának a
bölcseségét és tegye meg azt, amit mondtam, mert különben úgy ki fogják
magát innen lódítani, hogy a lába se éri a földet. Kongassa meg azt a
harangot!

Vendelin _(vállat von, majd habozva megkongatja a vendégharangot)_. Majd
meglássuk, mit szól hozzá a komornyik úr!

Komornyik _(megjelenik az emeleti lépcsőn)_. Vasz iz, Vendelin?

Vendelin. Ez az úr azt mondja, hogy beszélni akar a kegyelmessel!

A cilinderes. Nem én akarok beszélni a kegyelmessel, hanem ő akar
beszélni velem. Megtettem neki a szivességet, hogy feljöttem, de ha
tetszik, el is mehetek megint.

Komornyik. A kegyelmes várja az urat? Nekem nem szólt erről semmit.

A cilinderes. Ez az ő baja! Jónapot!

Komornyik. Tessék egy percig várni. Kit jelentsek be?

A cilinderes. Gombos Andor szerkesztő urat.

Öt perc telik el. A komornyik újra megjelenik és fölvezeti Gombos Andort
az emeletre. Újabb negyven perc telik el. Andor úr lejön az emeletről,
vastag szivarral a fogai között. Vendelin udvariasan megemeli a kalapját
és Andor egy gavalléros mozdulattal húsz krajcárt ad neki.

Vendelin. Kezeit csókolom, nagyságos úr!

Komornyik _(leszól a lépcsőn)_. Vendelin, csukja be a kaput, de hamar és
ne eresszen be többé senkit!

András _(aki folyvást a kapu előtt állott és növekedő ámulattal nézte
végig a történteket, magában szól)_. Ej, most már tudom, hogyan kell
ezekkel bánni! _(Elszántan a kapuhoz lép.)_ Hé!

Vendelin _(becsapja a kaput András orra előtt)_.

A cilinderes alias Andor _(a kocsija előtt áll és felhúz egy pár igen
mocskos keztyűt, amely valaha fehér volt. Közbe gonosz hidegvérrel elnéz
András feje fölött. Jól tudja, hogy az most majd megpukkad az
irigységtől és ebben neki nagy gyönyörüsége telik)_.

András _(hirtelen elhatározással Andorhoz lép s megemeli a kalapját)_.
Engedje meg, hogy bemutassam magamat, én Kapuváry András vagyok…

Andor. Gombos! Látásból már ismerem a kollega urat és örülök, hogy
személyesen is megismerhetem. _(A kocsishoz.)_ Hajts utánam, kedvem van
egy kis gyalogsétára.

András. Ha nem volnék a terhére –

Andor _(magában)_. A jó fiu akar valamit.

András _(naiv őszinteséggel)_. Igen kellemetlen helyzetben vagyok –

Andor _(elneveti magát)_. Azt meghiszem!

András. A szerkesztőm megbizott, hogy interjuvoljam meg a táborszernagy
urat –

Andor. A nagyszebeni botrány ügyében –

András. Az interju azonban nem sikerült s most nem tudom, mit szól majd
hozzá a szerkesztőm.

Andor. A szerkesztője e pillanatban szivesen tenne száz forintot egy
ellen, hogy Alvin bácsi önt kidobatta a palotájából.

András. Hát akkor miért küldött ide?

Andor. Hogy a kiadója előtt az ön élhetetlenségével mentegesse magát. Ha
ő azt hinné, hogy az öreg hajlandó szóba állani a sajtóval, akkor
nyakra-főre rohant volna föl maga.

András. Ön ismeri a grófot?

Andor. Alvin bácsit? Futólagosan. Egyszer írtam róla – az erdélyi
hadgyakorlatok alkalmából, – akkor bebizonyítottam, hogy tökfilkó. Ha
nem lett volna olyan erős a protekciója, a cikkem megjelenése után
tüstént elcsapták volna… Ma újból meggyőződtem, hogy nem intelligens
ember.

András _(ámulva)_. Nem –?

Andor. Ha én egy évig kénytelen volnék Kinában élni, merő kiváncsiságból
is megtanulnám a kinai nyelvet. Ez az úr tizenöt esztendő óta lakik itt
és egy szót se tud magyarul. Ha beszélni akar az ajtaja előtt posztoló
bakával, hát tolmácsra van szüksége. Lehet az ilyen embert
intelligensnek nevezni? Bizonyára nem.

András. A generális várta önt?

Andor. Dehogy! Ezt csak a cselédek kedveért mondtam. Nagyon le fogja ma
még hordani a cselédeit, hogy bejelentettek, de ahhoz már nem volt
bátorsága, hogy maga elutasítson. Alvin bácsi ugyanis gyűlöli a sajtót,
de fél is tőle. Nem nagyon bátor ember.

András. S nyilatkozott a nagyszebeni esetről?

Andor. Hogyne! Váltig arra kért, hogy ne írjunk semmit, közbe pedig
elfecsegett mindent, amit tudott, még a hivatalos titkait is elfecsegte.
Az ilyen indiskrét ember nem is követelhet diskréciót s én mindent meg
fogok írni.

András _(fájdalmas irigységgel)_. Az _Igazság_-ba fogja megírni?

Andor. Nem dolgozom már az _Igazság_-nak. Azt szőröstül-bőröstül
megvette a kormány s én kiváltam a szerkesztőségből. Majd megírom egy
másik lapnak. Bár mostanában nem érdemes dolgozni egyiknek sem, az
összes lapok szatócskezekben vannak. Jövő esztendőre talán magam
alapítok egyet – a pénz már együtt van – akkor majd megmondjuk a _Magyar
Szabadság_-ra is az igazat.

András _(sértetten)_. Pedig a mi lapunk független lap.

Andor. Én önöknél mindent értek, csak egyet nem: hogyan lehetséges az,
hogy a kiadójuk még mindig szabad lábon van? Ha nem halt volna meg
Mátyás király és nem volna oda az igazság, akkor az önök kiadója Illaván
ülne, a szerkesztőjük pedig a hülyék intézetében. Mióta van ön a lapnál?

András. Három hónap óta.

Andor. Ilyen későn kezdte?

András. Én most húsz esztendős vagyok.

Andor. Én huszonkettő, de hét esztendő óta vagyok ujságíró. Négy évvel
ezelőtt már kormányt buktattam.

András _(a meglepetéstől dermedten)_. Ön –?

Andor _(nyugodtan)_. Én. Az ellenzéki képviselők, akik között nincs
egyetlen intelligens ember, azt képzelik, hogy ők buktatják a
kormányokat. Pedig azokat az utca buktatja és az utca én vagyok. Szokott
ön politikával is foglalkozni?

András. Nem igen.

Andor. Tehát írói hajlamai vannak? Fiatal koromban magam is írtam néha
verset, de most már felhagytam vele. Szamárság! Magyarországon csak egy
jogosult szépirodalmi műfaj van, a társadalmi regény. Ha volna időm,
írnék egy regényt, abban bemutatnám a magyar glóbuszt olyannak, amilyen.
A képviselőházat, az akadémiát, a bankokat. Magyarországon csak kétféle
ember van: olyan, aki lop és olyan, akitől lopnak. Az előbbiek a
zsiványok, az utóbbiak az együgyüek.

András _(megbotránkozottan)_. Kell még egy harmadik emberfajnak is
lennie.

Andor _(naivan)_. Miért gondolja?

András. Én példának okáért nem lopok.

Andor. Mennyi fizetése van a lapnál?

András _(zavartan)_. Egyelőre csak harmincöt forintom van.

Andor. Akkor tehát a második osztályhoz tartozik, azokhoz, akiktől
lopnak.

András. Az együgyüekhez?

Andor. Igenis. Minden szerkesztőségben van egy ember, aki elvégzi az
egész munkát. A _Magyar Szabadság_ szerkesztőségében ön ez az ember. Ön
a többiek helyett is dolgozik, önt meglopja mindenki, a kiadótól kezdve,
az utolsó riporterig mindenki. Ez az ország ma a szabad lopás országa és
ennek a zsidóság az oka.

András _(megsemmisülten hallgat)_.

Andor. Önt Kapuvárynak hívják?

András. Annak.

Andor. Ez nem jó név, szerénytelen hangzásu, meglátszik rajta a
magyarosítás.

András _(megbotránkozottan)_. Az én nevem nem magyarosított név.

Andor _(gúnyosan)_. Talán a kedves nagyapját is Kapuvárynak hívták?
Kapuvár talán az önök családi dominiuma volt?

András _(tüzesen)_. Igenis, Kapuvár a mi családi dominiumunk volt és a
Mátyás-korabeli dédapámat is Kapuvárynak hívták.

Andor _(zavartan)_. Hát ön nem – izraelita?

András. Római katolikus vagyok.

Andor. Úgy? Akkor bocsánatot kérek… Én azt hittem, hogy már mindenki
izraelita.

András _(némi fölénnyel)_. Ön az?

Andor _(bizonyos méltósággal)_. Az vagyok, még pedig nem csak
véletlenül, de meggyőződésből. A zsidóság ennek a nemzetnek a kovásza.
Ha mi nem volnánk, önök már régen becsukhatták volna a boltot. Hová megy
ön most?

András. A lakásomra s onnan a szerkesztőségbe.

[Illustration: ANDOR (… gonosz hidegvérrel elnéz András feje fölött. Jól
tudja, hogy az most majd megpukkad az irigységtől és ebben neki nagy
gyönyörüsége telik.)]

Andor. Kapuváry bácsi, mondok magácskának valamit. Menjünk estére az
orfeumba. Nekem jó emberem az öreg Eisbart, majd szerzek tőle páholyt.
Eljön?

András. Szívesen mennék, de nem hiszem, hogy eleresszen a szerkesztőm.

Andor. Hogyis ne! Ha elviszi neki az interjút, biztosan elereszti. Oda
fogom magának adni az interjút. Legalább megpukkad az _Igazság_, ha
benne lesz a _Magyar Szabadság_-ban. Szenzációs dolog, mondhatom, az
öreg Alvin úgy vallott, mint a parancsolat. Persze nem szabad
elmondania, hogy tőlem kapta.

András. Hogyan, át akarja nekem adni –?

Andor. Igen, ha kartelre lép velem. Ami híre önnek van, azt ideadja
nekem, én pedig odaadom a magamét. Egyelőre nekem nem kell semmi, mert
nincs állásom, de majd ha lesz, akkor hasznát fogom venni az ön
értesüléseinek. Most azonban el kell válnunk. Fölnézek egy percre
Szilvásy báróékhoz, akik földieim. Egy óra mulva találkozunk az
Oceán-kávéházban, majd átadom önnek a kész interjút, ott lemásolhatja.
Estére pedig elmegyünk az orfeumba. Ha esetleg nem volna ma pénze, az
nem baj, van nálam elég. Máskor majd ön fizet. Viszontlátásra Kapuváry
bácsi!

András. Igazán nem tudom –

Andor _(a kocsiba ül. A kocsishoz:)_ Dob-utca 72/b! _(Magában
morfondiroz:)_ Megpróbálom Schwarz bácsival, hátha ad húsz forintot. Ha
nem ad, ami valószinü, akkor itt a felöltőm meg az órám. Úgyis meleg van
mostanában és mivel nincs foglalkozásom, nem is vagyok időhöz kötve.
Hanem ez a Kapuváry igazán derék fiu! Nagyon derék fiu!




II.

Az Oceán-kávéház.

A kávéház budapesti mór motivumokkal tarkított félig bizánci, félig
barok ízlésben van berendezve. A padmaly képeit neves, de rosszhírü
művészek festették. A márványoszlopok közt hatalmas tükrök és bronz
kandeláberek pompáznak. A pénztárosnő arany ikonesztázion alatt ül. Az
asztalokon rengeteg magyar és külföldi lap, amelyek között blazirtan
turkál a törzsvendég. A pincérek igen elegánsak; a vendégekről ez nem
állítható. Tizenkét krajcár a fekete kávé, amelyet ezer gyertyaerejü
villamos lámpák fénye mellett iszik meg az ember. Senki sem képes
megérteni, hogyan élhet meg a kávés. Igaz, hogy a kávés maga sem érti és
a kávéház ennélfogva sűrűn cserélgeti a gazdáját. A pincérek, a vendégek
és a pénztárosnők mindig ugyanazok, de minden évnegyedben új kávés
hajlong az ajtó mellett. Az új kávés többnyire valami trafikos vagy
ruhatisztitó, aki egy-két ezer forintot takarított meg és akit elcsábít
a fényes üzlet. Ha túlad a kis pénzén, megint új trafikos vagy
ruhatisztító lép az örökébe. Szóval, az Oceán olyan üzlet, amely a
gazdáiból táplálkozik és mivel igen nagy üzlet, tehát sok gazdát
fogyaszt.

A nagy tükör alatt van az írók asztala, amely önmagát – és ez a kornak
szóló keserü szemrehányás – a _Bolyhos-Asztal_-nak nevezi. Tagjai
olyasmit képzelnek magukról, hogy ők ádáz harcban vannak a
társadalommal, de különösen az irodalommal. Ennek a harcnak vannak
vezérei és névtelen hősei, győzelmei és vereségei, árulói és martirjai.
A harci lárma olykor betölti a kávéházat és megrészegíti a küzdőket.
Igen fáj nekik, hogy sem a társadalom, sem az irodalom nem akar róla
tudomást venni, hogy ők harcban vannak vele. Az asztal álmainak tárgya
egy nagy napilap alapítása, „amelyben mindent meg lehet írni“. Egyelőre
az asztal tagjai különböző pénzszerző sajtóvállalatok tüzérségi ütegeibe
vannak beosztva, mint névtelen közlegények.

Most négyen ülnek az asztal körül: három ujságíró és egy fiatal ügyvéd.
Az ügyvéd jó családból való, vagyonos fiu, amellett szerény, okos és
művelt ember. Egyetlen hibája, hogy nagyon kedveli az ujságírókat. Ezek
viszont mélységesen lenézik őt, az embert és mesterségét egyaránt
nagyképünek és nevetségesnek találják, olykor azzal is gyanusítják, hogy
titokban uzsoráskodik.

Gombos Andor belép a kávéházba. Frakkban van. Az ajtóban egy ismeretlen
egyén fogadja mély meghajlással. Andor visszahökken, valami rút gyanu
fogja el, hogy a hajlongó egyén az ő hajdani szabója. A főpincértől
megtudja aztán, hogy ez az _új úr_.

Andor _(a bolyhos asztalhoz lép)_. Adj Isten! Nem járt itt Kapuváry
András?

A főbolyhos. Gomboska, maga undorító azzal a Kapuváry Andrással. Hét
hónap óta mindig vagy maga keresi őt, vagy ő magát. Mikor fognak már
végleg egymásra találni?

Andor. Gyerekek, én nem értem, hogy tudtok nyugodtan ülni. Olvastátok a
_Heti Lapok_-at?

Az albolyhos. Ki olvassa egyáltalában a _Heti Lapok_-at?

Andor. Egy verse van benne Andrásnak – egy verse…

A mellékbolyhos. Szerelem vagy hazafiság? Életuntság vagy játszi humor?

Andor. Én elég cinikus fráter vagyok, nem fogok tüzet egykönnyen, de
lelkemre mondom, ilyen verset nem írtak Arany János óta.

[Illustration: A FŐBOLYHOS. Gomboska, maga undorító azzal a Kapuváry
Andrással. Hét hónap óta mindig vagy maga keresi őt, vagy ő magát!…]

Az albolyhos. Miért éppen Arany óta? Miért nem Petőfi óta?

A főbolyhos. Mondja, Gomboska, de komolyan: igazán elolvasta maga Aranyt
meg Petőfit?

Andor. Kedves mester, ön egészen hülye lett, amióta tőkepénzes. Adjon
nekem holnapig tíz forintot!

A főbolyhos _(a lapja olvasásába mélyed)_.

Andor _(leül)_. És ilyen embernek, mint Kapuvárynak, riportot kell
csinálni! Igazán gazember az egész magyar sajtó.

Az albolyhos. Hát én nem csinálok riportot? És te nem csinálsz? És ő nem
csinál? Mindenki azt csinál.

Andor _(meggyőződéssel)_. Én riportot csinálok, mert azt tartom, hogy
csak a riporter az igazi ujságíró. Te pedig ne hasonlítsd össze magadat
Kapuváryval. Annak a fiunak van esze és szive, az hisz, szeret és érez.

Az albolyhos. Aj!

A főbolyhos. Gombos úr, ki fogjuk innen vezettetni.

Andor _(hizelegve veregeti a főbolyhos térdét)_. Kedves mester, tíz
forintot! _(Kínos szünet után.)_ Kapuváryban megvan a nagy alkotók
naivitása. Shakespeare is naiv volt.

A főbolyhos. Elolvasta maga Shakespearet?

Andor. A naivitás! Az alkotó, szűzies naivitás! Mi nem vagyunk naivok
egy cseppet sem. Mi mindent tudunk, mindent értünk, keresztül látunk
minden szitán, éppen azért kell nekünk egész életünkön át riportot
írnunk. Kedves mester, ön példának okáért a világ legokosabb embere. A
kaszirnő is azt tartja. Ön sokkal élesebb eszü, mint volt Kisfaludy vagy
Vörösmarty, éppen azért az ön heti csevegései, amelyekkel a _Magyar
Szabadság_ hasábjait be szokta mocskolni, egyszerüen utálatosak. Holnap
egyébként elmegyek Gyulai Pálhoz és felolvasom neki Kapuváry két versét.
Ha nem ajánlja be rögtön a Kisfaludyba, akkor –

Az albolyhos. Akkor –?

A főbolyhos _(tíz forintot tesz az asztalra)_. A dolog ugyanis annyiban
van, hogy Gombos súlyosan megterhelt egyén. A nagyapja házizsidaja volt
valami úriembernek és Gombos is a házizsidóság titkos perverzitásában
szenved. Figyeljétek meg, Gombosnak mindig van egy keresztény barátja,
akiért rajong, akiért lót-fut és akit kiszolgál. Ő ezt önzetlen
barátságnak nevezi, pedig ez átöröklött rabszolgahajlama neki. Egyszer
meg is járta már. Kitudódott ugyanis, hogy az úriember, aki mellett ő
akkor a házizsidó szerepét játszotta, maga is kikeresztelkedett
izraelita. Gombos nagyapja, az öreg Gomperz, megfordult a sírjában…

Andor _(zsebre teszi a tíz forintot)_. Kedves mester, ha ingyen
megerőlteti a kis csirkeelméjét, hogy fogja majd holnap megírni a
_Magyar Szabadság_ heti csevegését?

Az ügyvéd. Én elolvastam a Kapuváry versét, mondhatom, nagyon tetszett…

A főbolyhos _(megvetően végigméri)_.

A mellékbolyhos. Nem kisebb polgári per az, uram!

Andor _(élesen)_. Ügyvéd úr, jegyezze meg magának: Kapuváry úr nem
szorult az ön védelmére!

Az ügyvéd _(békülékenyen)_. Hiszen csak úgy mondtam…

Mind _(kétségbeesetten összenéznek, mintha azt akarnák mondani:_ Micsoda
állat!)

Andor. Gyerekek, Kapuváry nekem fölolvasott egy részletet a drámájából
is.

Az albolyhos. Jambusokban, remélem?

Andor _(elszántan)_. Igenis, jambusokban! Nevettek ezen? Majd pukkadni
is fogtok még! Én is nevetségesnek találtam eddig a verses drámát, mivel
elavultnak tartottam a műfajt…

A mellékbolyhos. Halljátok? Ő műfajról beszél! Hol késnek az önkéntes
mentők?

Andor. De most azt mondom nektek, a fiu rácáfolt a mi kávéházi
bölcseségünkre. Az én ösztönöm csalhatatlan! Wekerlének is én mondtam
meg, hogy miniszter lesz belőle és most föl merném tenni az életemet egy
pikkoló kapuciner ellenében, hogy Kapuváry egypár esztendő alatt oly
magasra fog emelkedni, ahová mi el se látunk a vakondokszemünkkel.

Az albolyhos. Oly magasra, hogy meg sem ismeri többet a fullajtárját,
aki az útját egyengette.

Andor _(gondolkozás után)_. Meglehet. De a jövő Petőfi fullajtárjának
lenni: az is valami!

A főbolyhos _(szinte meghatottan)_. Nini, hiszen Gombos komolyan beszél?
Pincér, hamar a _Heti Lapok_-at! Hadd lám már azt a verset!

A főbolyhos belemerül a rövid vers olvasásába. Mind elhallgatnak az
asztalnál. Andor figyeli az olvasó arcát; közbe belesápad az izgatott
várakozásba.

Andor. Nos –?

A főbolyhos _(az asztalra teszi a lapot és vállat von)_.

Andor. Kedves mester, igen kérem, ne dícsérje előttem a verset, mert ha
megdícsérné, akkor biztos volnék benne, hogy rossz. Én ugyanis régóta
tudom, hogy ön olyan irigy természetü, akár az eb.

A főbolyhos _(komolyan)_. Pedig, fiam, ez jó vers!

Andor _(megdöbbenve)_. Komolyan mondod, öreg?

A főbolyhos. Jó vers!

Andor _(sugárzó arccal)_. Nos, mit mondtam? Arany óta az első igaz
tehetség. Ámbátor, ha azt mondom: Arany óta – ez csak egyike azoknak a
nyomorult koncesszióknak, aminőket a legtisztességesebb ember is
kénytelen tenni az Akadémiának. Nekem van Aranyról egy külön véleményem,
egyszer majd meg fogom írni –

E pillanatban Kapuváry András belép a kávéházba. Az _új úr_ mély
meghajlással fogadja.

Andor. Ott jön a fiu! Nem talál ide! _(Fölkel, Kapuváryhoz siet.)_ Gyere
az asztalunkhoz, a fiúk boldogok lesznek, ha megismerhetnek,
valamennyien nagy tisztelőid… Egy emberre vigyáznod kell azonban – ott
ül az asztal végében, – valami uzsorás fiskális, az nem tartozik
közibénk…

Bemutatás. András igen nyájasan fog kezet mindenkivel, kivéve az
ügyvédet, akit Andor utasítása szerint csak hűvös meghajlással köszönt.
A szerény, de biztos modora, meg a leányosan szép arcra tüstént
megtetszik mindenkinek, leginkább az ügyvédnek.

Andor. Éppen rólad beszéltünk, vagyis inkább a versedről. A bolyhos
mester azt mondta – pedig a mester ugyancsak kemény kritikus, – hogy a
te versed irodalmi szenzáció. A világ még sokat fog róla beszélni.

A főbolyhos _(akadémikus fölény hangján)_. Bocsánat, én nem azt mondtam!
A szenzáció szót semmi esetre sem használtam. A jó versnek nem is szabad
szenzációsnak lenni, mivel a szenzáció szóval az erős, de rövid
hatásokat szoktuk jelezni. A Kapuváry úr verse sokkal művészibb munka,
semhogy ezzel a jelzővel illetni lehetne.

[Illustration: A FŐBOLYHOS]

Az albolyhos _(közbevág)_. Ugyan mennyi honoráriumot fizetett a
szerkesztő?

Andor _(egy gyilkos pillantást vet a bolyhosra, egy második pillantással
pedig mintegy a társaság nevében bocsánatot kér Andrástól)_. Kapuváry
nem ír pénzért, neki passziója az írás – ő nem szorult rá.

András _(naiv hangon)_. Óh, nagyon is rászorulnék!

Andor _(előkelően)_. No igen, mert független szeretnél lenni a
családodtól – _(a társasághoz)_ Kapuváry édesatyja főispán volt.

András _(fülig pirulva)_. Az édesanyám özvegyasszony és igen szűk
viszonyok közt él…

Andor _(egy utolsó vakmerő kisérlettel meg akarja menteni a barátja
arisztokratikus nimbusát)_. Úgy nézzetek erre a fiatal úrra, hogy
ugyancsak viharos mullja van. Sokat költött, tengerpénzt vert el
lóversenyen, szeparéban – mit tudom én hol… Most persze bekövetkezett a
hét sovány esztendő…

András. Igazán nem értem, honnan veszed ezeket. Valami ellenségem
terjeszthet rólam ilyeneket.

Andor _(magában)_. Micsoda borju!

András. Én sohasem költhettem, az iskoláimat is stipendiumokkal
végeztem.

Andor _(a stipendium szó hallatára vérvörös lesz)_.

A főbolyhos _(a stipendium szó hallatára atyai jóindulattal néz
Andrásra)_. Hallom, a kollega úr most egy igen érdekes drámán dolgozik?

András. Próbálkozom a darabírással, de most oda jutottam, hogy nem tudok
se előre, se hátra menni. A redakció is sok időmet veszi el.

Andor. Ki fogunk valamit eszelni, hogy ellehess redakció nélkül is.

A főbolyhos. Persze, az jó volna! Nagyon érdekelne, ha részletesebben
megismerhetném a drámai terveit, föltéve, hogy ez nem ellenkezik az
elveivel.

András _(elpirulva)_. Óh, én örülök, ha valaki meghallgat türelemmel.

Andor _(növekedő féltékenységgel)_. De hiszen mi ma még társaságba
megyünk! Gyerünk! Gyerünk!

Búcsúzás. András mindenkivel melegen kezet szorít, csak az ügyvéddel
nem. A főbolyhos fölszólítja Andrást, hogy szerencséltesse máskor is az
asztalukat.

Andor _(mialatt a pincér rájuk adja a kabátjukat)_. Miféle szerencsétlen
ötlet tőled, hogy ezeknek a drámádról beszéltél?

András. Miért ne? A főbolyhos eszes embernek látszik.

Andor. Az? Állat! Makkot neki, nem gyöngyöt! _(Indulás közben.)_
Megkaptad már a versedért a honoráriumot?

András. Még nem.

Andor. Vigyázni kell az öregre, ő egy trabukkó szivarral szokta
kifizetni az embereket. Majd együtt megyünk hozzá és akkor meg fogja
érteni, hogy veled nem teheti azt, amit másokkal szokott. Tőlem nagyon
fél. Tőlem mindenki fél. Megbocsáss, hogy beleavatkozom a dologba, de ti
gyaurok nem tudtok bánni a pénzzel. Jó fiúk vagytok, de valamennyiteket
örökös gyámság alatt kellene tartani… _(Az ajtóban álló új kávésban most
véglegesen megismeri a volt szabóját, akivel még némi leszámolni valója
volna – most hirtelen felgyűri a kabátja gallérját és gyorsan kioson az
utcára.)_




III.

Kapuváry András özvegy édesanyjának lakása az Üllői-út egyik
sarokházának második emeletén. A lakás nem nagy, de nem is kicsi, a
berendezése nem gazdag, de nem is mondható szegényesnek; némileg az
ideiglenes szállás benyomását teszi, egyébként sem különbözik azoktól a
nyolcszázezer forintos lakásoktól, amelyekben a Budapestre szoruló,
korlátolt jövedelmü vidéki úricsaládok tanyázni szoktak. A szalon nagy
sarokszoba. A butor részben divatos budapesti kárpitosmunka, részben
pedig vidéki ócskaság, amely évekig a padláson pihent, míg aztán divatba
jöttek az antikvitások s újra használatba került. A falak üresek. A
szalonban nagy petróleumlámpa ég. A légszesz ugyan be van vezetve a
lakásba, de Kapuváryné fél a gázrobbanástól meg a gázmérgezéstől s azért
petróleumot éget.

András _(kivülről becsönget az előszoba ajtaján)_. Tíz perc alatt
átöltözöm, te addig elbeszélgetsz az édesanyámmal, aztán elmegyünk a
szilasi Szinger báljára.

Andor. Én tulajdonképpen az utcán is megvárhattalak volna.

András. Már mért várnál meg az utcán, mikor különben is meg akarlak
ismertetni a családommal!

Andor. De hátha rossz időben érkezünk? Ha a méltóságos asszonynak valami
dolga van –?

András. Akkor meg fogja mondani, hogy dolga van.

Egy öreg parasztasszony jött ki égő gyertyával s ajtót nyitott nekik.
András bevezeti Andort a szalonba. Kapuváryné – fehérhaju, mogorva arcu
asszonyság – az asztal mellett ül és pasziánszot rak.

András _(kezet csókol édesanyjának)_. Bemutatom Gombos Andort, legjobb
barátomat.

Kapuváryné _(leteszi a szemüvegét)_. Hogy mondtad, fiam?

András. Gombos Andor, akit annyit emlegettem már!

Kapuváryné. Isten hozta minálunk. Tessék leülni minálunk.

András. Adjanak neki egy cigarettát, majd én átöltözködöm addig. Hol van
Mici? Mici! _(A szomszéd szobába el.)_

Andor _(magában elmélkedik)_. Milyen érdekes öreg hölgy! Sok bánata
lehetett életében, de látszik, hogy méltósággal tűrte…

Kapuváryné. Gombos úr is ujságíró? Andrásnak most sok ujságíró barátja
van.

Andor. Andrásnak mindenki barátja, őt mindenki szereti. Ő az ujságírók
büszkesége, a magyar irodalom reménysége. Ma is olyan verset írt, hogy
egész Budapest lázban van tőle. Ahol megfordultam, a képviselőházban, a
kereskedelmi bankban, a lóvasúton: mindenütt András verséről beszélnek.
A méltóságos asszony nagyon boldog lehet? _(Nota bene Andor el is hiszi,
amit mond.)_

Kapuváryné. Szép, szép – de legalább tenné le a jogi vizsgáit!

Andor _(kicsinylőleg, de az édesanya bogarát tiszteletben tartva,
mosolyog)_. Hiszen ha Andrásnak kedve lesz hozzá, megteheti azt is. Neki
az semmiség!

Kapuváryné. A boldogult uram mindig mondta, hogy manap az ügyvédi
diploma többet ér a nemesi levélnél.

Andor _(elnéző mosollyal)_. Bocsánatot kérek, méltóságos asszonyom, az
úgynevezett kvalifikáció a lelki szegénység mankója. Én személyesen
ismerem az összes egyetemi tanárokat, de nem ismerek köztük egyet sem,
akitől András valamit tanulhatna. Azok az urak elnyomorítják a szellemet
és középszerűségeket nevelnek. Hogy valaki aljegyző lehessen, ahhoz
kvalifikációra van szüksége; de a Kossuth Lajosoktól, a Deák
Ferencektől, a Petőfi Sándoroktól senki sem kért még diplomát.
Magyarországnak ma az a baja, hogy nagyon sok a diplomás, de kevés az
intelligens embere. Személyesen ismerem az összes minisztereket és
mondhatom, nincs köztük intelligens ember, bár mind diplomások. Az olyan
tehetségnek, mint az Andrásé, szabadon kell fejlődnie. Ha egyszer kedve
kerekedik, hogy részt kérjen az úgynevezett közéletből, akkor lehet
képviselő, pártvezér vagy államtitkár, sőt miniszter. Én ezt ugyan nem
ajánlanám neki, mert nálunk a politika nem intelligens embernek való
mesterség.

Kapuváryné _(aki semmit sem értett az egészből)_. Én azonban nagyon
szeretném, ha letenné a vizsgáit és elmenne a pestvidéki törvényszékhez
aljegyzőnek.

Andor _(megdöbbenve nézi az anyát, magában elmélkedik)_. Mennyi
rövidlátás, mennyi megrögzött előitélet! De azért tiszteletreméltó és
megható! Most már értem, hogy miért kell tönkremennie ennek a nemes, de
gyámoltalan fajtának!

Mici _(huszonhat esztendős, asszonyos formáju leány; nagyon hasonlít
Andrásra, tehát csinos)_. Jó estét!

Kapuváryné _(bemutatva)_. Az András jóbarátja – Mici leányom.

Mici _(egy japáni skatulyát tesz az asztalra, aztán mosolyogva kezet fog
Andorral)_. Jó estét! Hozzák már a teát…

Kapuváryné _(kinyitja a japáni skatulyát)_. Van regália média?

Mici _(mindig mosolyogva, – mivel tudja, hogy a derült kifejezés
csinossá teszi az arcát)_. András hozott. Pipás ember maga, Gombos?

Andor _(elbájoltnak érzi magát, majd hirtelen kerekedett lovagias görcs
vesz rajta erőt)_. Dohányos vagyok, de a becsületszavam köt, hogy
hölgytársaságban sohasem dohányzom. _(Kis gondolkozás után.)_ Az
édesanyám vette a szavamat, régidivatu asszony volt szegény.

Mici _(mosolyog)_. De furcsa! _(Cigarettára gyujt.)_ Magam nagy dohányos
vagyok.

Kapuváryné. Pedig nem leánynak való, – de hiába mondja neki az ember!
_(Rágyujt egy regália médiára.)_

A vén parasztasszony behozza a teát. Mici – égő cigarettával az ajkai
közt – tölt a csészébe.

Andor _(megsemmisülten ül a puffján, rágja az ajkát s miközben nagyon
utálja önmagát, magában így elmélkedik:)_ Állat vagyok! Állat! Örök
időkre nevetségessé tettem magam… Mit fognak rólam gondolni? Mit tegyek
most? Legjobb volna kiugrani az ablakon.

Mici _(teát ad neki, jószívvel)_. No – gyújtson már rá!

Andor _(tompán)_. Köszönöm, nem! _(Inkább széttépetné magát, semhogy
rágyújtson.)_

Mici. Miféle bálba mennek maguk ma?

Andor _(kissé restelkedve)_. A szilasi Szinger báljába.

Mici. Ki az a Szinger?

Andor. Parvenü! Az Andrássy-úton lakik.

Mici. Csak nem az a Szinger, aki megvette a Temesváry-uradalmakat?

Andor. De az!

Kapuváryné _(nagy tisztelet hangján)_. Nálunk úgy hívják, hogy az
arany-Szinger. Roppant gazdag ember – a Temesváry-uradalom maga húszezer
hold. És micsoda kastély!

Andor. Igen – az öreg sokat panamázott össze. Erről is kellene egyszer
egy regényt írni…

Mici _(lázas érdeklődéssel)_. Úgy mondják, hogy az Andrássy-úti
palotáját nagyon szépen rendezte be?

Andor. Van ott minden, was gut und theuer ist – főleg pedig aranyozás,
sok aranyozás… Kérem, a dohányzó szobája a velencei doge
fogadószobájának a másolata – nem mulatságos ez?

Mici _(növekedő áhitattal)_. S maga jól ismeri őket?

Andor. Én mindenkit jól ismerek. Az asszony nagyon szereti az írókat meg
a művészeket.

Mici. Elegáns asszony?

Andor. Inkább kövér, mint elegáns.

Kapuváryné _(András fiára gondol)_. Van felnőtt leánya?

Andor. Igen, Szinger Ada – most lesz tizennyolc esztendős.

Kapuváryné _(megint Andrásra gondol)_. Ejnye – ejnye! _(Mély csönd.)_

Mici _(magában)_. András olyan sokáig öltözik, mint egy vénkisasszony.
Mit kezdjek addig ezzel az emberrel? _(Fenn.)_ Gombos, szereti maga a
zenét?

Andor. Életem egyetlen nagy szenvedélye!

Mici. Játsszék valamit! _(Kinyitja a zongorát.)_

Andor _(restelkedve)_. Nem tudok zongorázni.

Mici _(leül és valami Chopin-féle mazurt játszik, nem is nagyon
rosszul)_.

Kapuváryné _(a zene hallatára ösztönszerüleg a kártya után nyul és
pasziánszot kezd rakni)_.

Andor _(a teáját issza, Mici profilját nézi, közbe magában elmélkedik)_.
Nagyon jól érzem magamat. Soha életemben még ilyen jól nem éreztem
magamat… Ennek a háznak tiszta és előkelő a levegője… Milyen bájos a
lány, amikor zongorázik! Tiszta és bájos! Vajjon hozzá menne-e egy zsidó
emberhez, ha az illető kikeresztelkednék a kedveért? Azt hiszem, ha
szeretné, akkor hozzámenne. A zsidó ember a legjobb férj és a keresztény
nő a legjobb asszony… A keresztény férfi mind kártyás, a zsidó nő mind
puccos… Én meg tudnám érteni ennek a leánynak az érzékeny és büszke
lelkét… Nem szeretem ezt a leányt, mert én szilasi Szinger Adát
szeretem, de feleségül tudnám venni, hogy védője és barátja legyek és
hogy minden este zongorázzon nekem… Vajjon sejti-e, hogy mit gondolok
most? Talán sejti, mert ő rendkívüli nő…

Vidovics báró főhadnagy _(belép a szobába. A bárónak furcsa pisze orra
és alacsony homloka van, egy kicsit mintha kancsal is volna, de azért
mégis csinos fiu: magas, vállas, elegáns. A modora katonásan léha,
konfidens, de nem ellenszenves)_. Kisztihant!

Kapuváryné _(egy haragos kotlópillantást vet a báróra, aztán a kártyák
fölé hajlik)_.

Mici _(abbahagyja a játékot)_. Jó estét, Artur! _(Bemutatja az urakat
egymásnak.)_ Az András jóbarátja – a vőlegényem.

A báró. Jó estét! _(Hátat fordít Andornak, a zongorához lép s félhangon
beszélgetni kezd Micivel.)_

Andor _(magában elmélkedik)_. Ez a báró egy paraszt… Úgylátszik, nem
tetszik neki az orrom… Ha nem volnék itt vendég, belekötnék… Biztos,
hogy rossz vívó és nem is bátor ember… A sneidig katonák alapjában véve
mind gyávák… Ez a leány is üres perszonának látszik… Egészen üresnek…
_(Kapuváryné mellé ül és gibicel neki.)_

[Illustration: MICI. Miféle bálba mennek maguk ma?

ANDOR. A szilasi Szinger báljába.]

Mici _(halkan a báróhoz)_. Artur, maga lehetetlen alak.

A báró. Miért? Mi?

Mici. Miért bánik olyan furcsán ezzel az ujságíróval?

A báró. A nyakába kellett volna borulnom? Mi?

Mici. Egy kicsit szivesebb lehetett volna hozzá – nagyon jó barátja
Andrásnak.

A báró _(lopva végigméri Andort)_. Kutya gusztus. De majd megbékítem!
_(Andorhoz lép, igen melegen és igen szemtelenül.)_ Ugy-e, kedves
barátom, te író vagy? Az önkénteseink közt van egy iró – intelligens fiu
és elég jól lovagol – szilasi Szinger-fiu… Ismered?

Andor. Ismerem, de nem író. Nem minden zsidó író.

A báró _(rendületlen nyugalommal)_. Én azt hittem, hogy író. Én nagyon
szeretem a svadronban az írókat, mert vallás ide, vallás oda, ők
tanulékonyak és tisztességtudók, reggel nem alusszák el a rukkolást.
Szoktál lovagolni?

Andor. Mostanában ritkán.

A báró. De versenyeken mintha láttalak volna?

Andor. Igen, oda el szoktam menni.

A báró. Derék! _(Visszatér Micihez, aki ismét játszik a zongorán)_

[Illustration: MICI. Artur, maga lehetetlen alak.

A BÁRÓ. Miért? Mi?]

Andor _(magában elmélkedik)_. Ez a báró olyan buta, mint az éjszaka. Nem
lehet rá haragudni, mert kedves kölyök. Igazi katona. Ezekből szép pár
lesz – öröm rájuk nézni!

András _(frakkban, fehér nyakkendővel belép a szomszéd szobából)_.
Megvagyok – mehetünk! Szervusz, Artur!

A báró. Szervusz! Jó, hogy látlak. Te, van kedved a holnapi
vadászpiknikre menni?

András. Ha van ingyen jegy, akkor szivesen.

A báró. Táncosok számára van.

András. Akkor kérek kettőt. Elviszem a barátomat is.

A báró. Miféle barátodat?

András. Ezt ni – Gombos Andort.

A báró. Hjah, persze! Igen! Hanem kérlek, baj van, annyira kapkodták a
jegyeket, hogy most már mindössze csak egy van…

András _(elpirul és Andorra tekint. Gőgösen)_. Akkor köszönöm, magam se
megyek. _(Andorhoz:)_ Induljunk, ha úgy tetszik? _(Búcsuzás.)_

A báró _(melegen kezet szorít Gombos Andorral)_. Szervusz, kedves
barátom!

Mici _(miután a fiúk már künn vannak, a báróhoz szól)_. Maga igazán
lehetetlen alak!

A báró. Miért? Mi?

Mici. Minek tegezte, kedves barátomozta Gombost?

A báró. Hiszen úgy se látom többet ebben az életben.

András _(az utcán)_. Fuj, ki nem állhatom ezt a svihákot!

Andor. Miféle svihákot?

András. Vidovicsot…

Andor _(hosszu szünet után)_. András, te nem képzeled, hogy milyen
nobilis érzésü ember vagy!

András. Mi vagyok?

Andor. Összes ismerőseim közül az egyetlen ember, akit komolyan veszek.
Azért veszlek komolyan, mivel te is komolyan veszesz mindent, még az
elveidet is komolyan veszed. Egész Magyarország liberális, de azért
senki ki nem állhatja a zsidót. A zsidó maga se. Koppaszd meg az
izraelitát és előtted áll az antiszemita. Én magam fanatikusan gyűlölöm
a fajtámat. Ha én báró volnék és huszárfőhadnagy, magam se hívnék a
piknikemre rendezetlen felekezeti viszonyok közt élő riportereket.
Vidovics bárónak tehát igaza van és én nem is haragszom rá.

András. Vidovics báró tartsa szerencséjének, ha szóba áll vele egy olyan
úr, mint te vagy. Te bolond vagy, az igaz, de azért van eszed és van
szíved. Ő azonban svihák, aki két esztendő óta ott kosztol nálunk,
bolondítja a nővéremet, pedig jól tudja, hogy nem fogja elvenni soha. A
nővérem egyébként okos leány, de ezzel az emberrel szemben teljesen
elvesztette az eszét. Az édesanyám már másfél esztendő óta nem beszél
vele, azért ő mégis nálunk van minden este. Én magam égek a vágytól,
hogy kidobhassam. Szóval, szép családi életet élünk!

Andor. És mért nem fogja elvenni a nővéredet?

András. Mert kaucióra valója egyikünknek sincs. Már felségfolyamodást is
írtak, de eredménytelenül.

Andor _(magában morfondiroz)_. Különös, hogy ilyen család zavarba jöhet
rongyos harmincezer forintért! Amint pénzről van szó, rögtön kitünik,
hogy milyen gyámoltalanok a keresztények… Pedig tenni kell valamit, hogy
összeházasodhassanak… Talán valamelyik bankigazgató ismerősömmel kellene
beszélni? Vagy Mulleroy táborszernaggyal, hogy protezsálja a
felségfolyamodásukat?

András. Itt vagyunk már a Szinger-palotánál.

Andor. Gyalog menjünk be?

András. Ha eddig gyalog jöttünk –

Andor. Visszamehetnénk a sarokig, ott kocsira ülhetnénk… A cselédek
mégis más szemmel nézik az embert, ha gummikeréken jön…

András. Gyere, bolond! _(Belép a kapun.)_

[Illustration: SZILASI SZINGER ÚR]




IV.

Szilasi Szinger úrnak Andrássy-úti palotájában vagyunk. A palota –
melyet egyébként sok művészi ízléssel és előkelő pazarlással rendezett
be a gazdája – fényesen ki van világítva és zsúfolva emberekkel. A
földszinten van a nagy ebédlő is, a híres Munkácsy-képpel. Az emeletre
nyilik a fehérstukkós terem – ott most táncolnak – és több férfi- és női
szalon, könyvtár, dohányzó.

A palota zsúfolva van emberekkel. Akik fenn vannak az emeleten, azok
lekivánkoznak a buffet-be; akik lenn vannak, azok minden áron föl
akarnak menni a táncterembe – a lépcsőn tehát folyton tolonganak,
meg-megrekednek az összekapaszkodott párok.

A házigazda a lépcső legfelső fokán áll. Igen energikus fejü, eszesarcu
ember.

[Illustration: SZILASI SZINGER PISTA]

A háziasszony kellemes, gömbölyü és még mindig csinos hölgy. A haja, a
szeme, a szája és a ruhája csakúgy ragyog a gyémánttól, a jókedvtől és
az egészségtől. Szingerné arról nevezetes, hogy az egész világegyetemet
és mindazt, ami benne foglaltatik, kedvesnek és érdekesnek találja,
mindenkit és mindent szeret és dicsér és megvan az az érthető vágya: bár
őt is mindenki szeretné és dicsérné. Ha szegény asszony volna, talán el
is érhetné a vágyát; így azonban a háza tisztelői magállapodtak abban,
hogy Szingerné igen korlátolt elméjü hölgy. Ez a hit annyira mély és
erős, hogy Szingerné a legelmésebb mondásokkal sem cáfolhatja meg. Ha
elmésséget mond, – ami igen gyakran esik, – annyit koncedálnak csak a
tisztelői, hogy a vak tyúk is találhat búzaszemet.

Szinger Pista a család egyetlen fia. Jelenleg huszárönkéntes. Blazirt,
szomoru, gőgös, amellett uralkodásra és erőszakoskodásra termett és
arcán viseli az Isten kegyelméből való legitimitásnak ama vonásait,
amelyeket a degenerált Paleológ-dinasztia utolsó sarjadékának arcán
látunk. Mindenki gyűlöli; az utcán és mulatóhelyeken olykor vadonat
idegen emberek minden érthető ok nélkül merényletet követnek el ellene.
Neki magának valami nérói gyönyörűsége telik az általános
népszerütlenségben.

Szinger Ada – jelenleg éppen bostont táncol – külsőleg inkább az
édesapja leánya. A haja bronzszínü, a szája keskeny és hideg, a szeme
azonban, amelyet rendszerint le szokott sütni, tüzes, elmés és gonosz.
Miként a fivére, ő is már benne született a nagy vagyonban, tehát
arisztokrata természet, de még nem degenerált. Apja és anyja
természetesen imádják, de semmiféle lelki közösségben nem tudnak vele
élni. A leány a ház egyetlen úrnője. Az apja csak afféle nagyeszü és
ennélfogva nagy kegyben álló uradalmi tisztje a leányának, az édesanyja
kedves, de gyöngédségi rohamával gyakran terhes dadája Adának. Pista
szamár. Minden Adáé és minden Ada kedvéért van itt; a palota, a
vendégsereg, Kapuváry András és Gombos Andor is.

A két fiu, Andor és András, észrevétlenül bolyong a sokadalomban. Andor
bemutatta Andrást a háziúrnak, aki kezet fogott vele, bár alkalmasint
Andorról se tudta, hogy kicsoda. A háziasszony kiváncsian, boldogan és
szeretettel mosolygott rájuk, de aztán tüstént másra mosolygott
kiváncsian, boldogan és szeretettel.

Gombos Andor egyébként bámulatos biztossággal viselkedik. Az egész
társaság legkevésbbé sem imponál neki. Ő megszokta már, hogy senki se
vegye észre, és azért mindenkivel észrevéteti magát. Mindenkit ismer,
láthatólag jussa van mindenkinek a bizalmához, bár senki se tegeződik
vele. András viszont az első pillanattól fogva halálos zavarban van.
Soha életében nem volt még ilyen fényes helyen, nem látott ilyen előkelő
urakat és szép hölgyeket, annyi ékszert és rendjelet egy rakáson. Úgy
érzi, hogy ő itt fölösleges, hogy a viselkedése félszeg és a külseje
nevetséges. A zavara már-már valóságos merevgörccsé fokozódik, amikor a
fehérterem nagy tükrében váratlanul megpillantja önmagát. Ekkor
meggyőződik róla, hogy elegáns és csinos fiu és ez egyszerre visszaadja
neki önbizalmát.

Andor _(a terem egyik sarkában áll Andrással)_. A keringő előtt be
foglak mutatni Szinger Adának. Egyre azonban figyelmeztetlek: ne
udvarolj neki!

András. És miért ne?

Andor. Neked, mint jóbarátomnak elmondhatom: mi szeretjük egymást.

András. Ugyan –?

Andor. Kérlek, ne nevess ezen! Tudod, hogy meglehetősen cinikus fráter
vagyok, de van a lelkemben egy zug, amely szent és szűzies és amelybe
még soha senki nem tekintett bele.

András. Komolyan beszélsz, Andorka?

Andor. Ez egyszer igen és kérlek, te is végy komolyan.

[Illustration: Gombos Andor egyébként bámulatos biztossággal viselkedik.
Az egész társaság legkevésbbé sem imponál neki.]

András _(kissé meghatottan kezet szorít Andorral)_. Rendben van! És
régóta szeretitek egymást?

Andor. Három esztendő óta. Ada akkor még csak tizenötesztendős volt, de
külsőleg már olyan, mint ma, csakhogy rövidebb szoknyát viselt. Én
tanítottam meg korcsolyázni és egyszer megcsókoltam a fülét a villamos
lámpákon túl. Azontúl ő követelte mindig, hogy menjünk túl a lámpákon,
mivel ott jobb a jég… Én más nőt sohasem szerettem életemben, csakis őt.
A szinésznövendékekkel szoktam ugyan néhanapján szemtelenkedni, de azt
jóformán csak a tisztesség kedveért teszem, nem meggyőződésből. Én
alapjában véve a nőkkel szemben nevetségesen naiv gyerek vagyok, pedig
te bizonyára szörnyen romlott embernek tartottál.

András. Dehogy tartottalak annak!

Andor. De az egész világ annak tart.

András. Hogyisne! Mindenki naiv fiúnak tart!

Andor. Az emberek szamarak és én semmit sem adok arra, amit ugatnak.
Neked azonban elmondom, hogy Adához való szerelmem valami különös,
félelmetes és szokatlan érzés.

András. Csak nem –?

Andor. Talán azért, mivel degenerált fajtából származom. Most példának
okáért, ha nézem, amint ott áll a terem túlsó végén, oda szeretném
magamat vágni a parketre és sírva tudnék fakadni. Nem kivánok tőle
semmit, de mindig körülötte lenni, valakit megölni érte vagy meghalni
érte…

András. Nem képzeled, mennyire banális vagy, Andorka! És ő is szeret?

Andor. Te ezt lehetetlennek tartod, pedig igazán szeret. Nem képzeled,
mennyire misztikus a lelke!

András. Beszéltetek már házasságról?

Andor. Természetesen! Megszöktetem, mihelyt biztos pozicióm és
jövedelmem lesz, az pedig meglesz egy félesztendő mulva.

András. De hiszen ő nagyon gazdag?

Andor. Csakhogy az apja nem adja ám, csak nagyon gazdag zsidóhoz. Ha
szegény embert akar, akkor a keresztények közt válogat.

András. Hát keresztelkedj ki!

Andor. Gyermek! A kikeresztelkedett zsidó csak a keresztények szemében
megy némileg keresztényszámba – zsidók közt nem.

András. Te Andor, ahogyan azt a leányt én nézem, az soha életében nem
fog megszökni senkivel.

Andor. Értesz te ahhoz, gyermek? De most beszélek vele… _(Adához lép.)_
Jó estét, Ada nagysád!

Ada. Jó estét! Maga is itt van?

Andor _(fojtott hangon)_. Valamit kell magának mondanom! Fontos dolog!

Ada. Most nem érek rá… Vagy mondja hamar – vigyázzon!

Andor _(a fölindulástól remegve hallgat)_.

Ada. Na –?

Andor _(mást gondol)_. Be fogom magának mutatni egy jóbarátomat,
Kapuváry Andrást.

Ada. Ujságíró –?

Andor. Író, de csak passzióból. Gazdag ember, az apja főispán, az öreg
Kapuváry gróf a nagybátyja – azt hiszem, adoptálni fogja… Ott áll a
pálmák alatt!

Ada. Az a csinos magas fiu? Már kérdeztem, hogy kicsoda, de senki se
tudja. Tud táncolni?

Andor. Ő mindent tud! _(Odainti Andrást. Bemutatja.)_

Ada _(táncközben Andráshoz)_. Maga mindig ilyen keveset beszél?

András _(vérvörös lesz)_.

Ada. Hanem jól táncol, az bizonyos! Magának jóbarátja Gombos?

András. Nagyon jó barátom!

Ada. Furcsa kis ember – mi?

András _(meglepetésében nem tud válaszolni)_.

Ada. Ott jön Koller báró – táncra akar vinni. Jőjjön, táncoljunk még egy
fordulót, hadd mérgelődjék!

András _(tánc közben)_. Mért nem kedveli Koller bárót?

Ada. Mért mondjam ezt el magának?

András _(egyszerüen)_. Igaz, semmi oka rá. És engem tulajdonképpen nem
is nagyon érdekel. Helyben vagyunk!

Ada. Megint jön Koller! Jőjjön, menjünk le a buffetbe!

András. Szívesen.

Ada _(a buffetben)_. Mindig ilyen keveset szokott beszélni? Hozzon egy
ananász-szeletet! És most mondja el, hogyan tetszik magának a
társaságunk… Tud mulatni ilyen nagy vásáron? Én nem. Az ilyen bált nem
magunknak, hanem a vendégeinknek rendezzük… Ők mulatnak, mert megszólnak
bennünket, de nekünk még ez a mulatságunk sincs… Nézze, én
felháborítóknak találom őket! Különösen a házi keresztényeinket
gyűlölöm! Ne ijedjen meg, ez nem szól magának; maga ma nem is tudta,
hová megy és most se igen tudja, hol van.

András. Hát vannak felekezeti előitéletei?

Ada. Nincsenek. De úgy tapasztaltam, hogy a keresztények, akik közibénk
járnak, mindig akarnak valamit. Vagy asszonyt, vagy pénzt, vagy mit
tudom én mit. A társaság kedvéért nem járnak ide. Maga nem akar semmit,
mert még nagyon fiatal. Később majd maga is akar valamit. Ha pedig nem
akar, majd elmarad tőlünk. Én ezt sajnálom. Maga tetszik nekem, mert
olyan, – hogy is mondjam, – olyan ártatlan arca van, mint egy jó kis
leánynak. Pedig a szemén látom, hogy esze is van. Szeretném, ha ilyen
okos és szelid barátnőm volna, mint maga, bizony Isten nagyon tudnám
szeretni! Baj, hogy fiunak született. Ámbár én a leányokat is gyűlölöm.
Most megyek és megigazítom a hajamat. Ha megvár itt, visszajövök, aztán
elmondom magának, hogy miért nem szeretem Koller bárót… Ugy-e megvár?
_(Eltünik egy gobelin mögött.)_

Andor _(odalép Andráshoz, sápadtan, a gúnyos keserűségtől reszketve)_.
No, gratulálok, cimbora!

András. Mihez?

Andor. A nagy pártihoz! Ezt jól csináltad.

András. Andorka, én tüstént végigváglak a buffet-asztalon!

Andor. Csak ne szerénykedj, galambom. Láttam, amit láttam.

András. Utálatos vagy! Kétszer azt mondtam neki, hogy igen és egyszer
azt, hogy nem. Egyébként ő tartott szóval.

Andor. Hiszen ez kell nekik: az ilyen fagyos szent. Aki ég, lángol,
gitározik, kibeszéli a lelkét, azt kutyába se veszik. Én ismerem őket!
Megengedem különben, hogy te most még semmit se értesz az egészből. De
én azt mondom neked: Ada szeret! Vagy szeretni fog! Erről egyiktek sem
tehet. Aki egymás mellett lát titeket, az rögtön tudja, hogy egymásért
és egymásnak születtetek. Ez az igazi Wahlverwandtschaft – a fizikum
rokonsága! Én nem is haragszom rád. Sőt ő rá sem. Csodálnám, ha kettőnk
közül nem téged választana. Ha én leány volnék, én se magamat
választanám. Hanem azért ma be fogok rugni szilasi Szinger úr
ex-apósjelöltöm pezsgőjéből.

András _(Andor fülébe súgva)_. Ökör vagy! Esküszöm, hogy ökör vagy!

Andor. Azért kedvellek ám!

Kovács i. szerkesztő _(– az I. betü mögött tudvalevőleg az Izor név
szokott szerénykedni – erősen bepezsgőzött állapotban az asztalhoz
lép)_. Nekem is egy pohárral, Gomboska!

Andor. Teremtőm, hát maga hogy szökött ki a tokjából?

Kovács. Miféle tokból?

Andor. Úgy hittem, hogy magát lapzártakor tokba csukják, mint használat
után a hegedüt. Én legalább még sohasem hallottam, hogy másutt is látták
volna, mint az íróasztalánál, orrával a papirt szántva.

Kovács. Hjah, nagy dolgok történtek. Szilasi Szinger ma megvette a
lapunkat.

Andor. Szőröstül-bőröstül? Ebből valami nagy panama lesz. Szinger úr nem
elégszik meg azzal, hogy pausálét szerezzen a kereskedelmi banktól.

Kovács. Új formában jelenünk meg, mint minden párttól független,
szabadelvü napilap.

Andor. Kinek kell ma a szabadelvüség?

Kovács. A kutyának se. Éppen azért kell lapot csinálnunk, hogy
kellessük. A reakció minden téren megindult. Az előbb is valami
gentryhuszár összeszamarazott és én egy pofont igértem neki.

Andor. Csak nem?

Kovács. Gomboska, akar hozzánk szegődni? Maga nélkül nem is akarok lapot
csinálni. Pénz nem számít, van annyi, mint a polyva. Adok magának hatvan
forintot.

Andor. Száz forint előleg?

Kovács. Addig éljen maga!

Andor. És milyen címmel léphetek a lap kötelékébe?

Kovács. Ha akarja, lovas tábornoki címmel. Majd a rendőri riportot fogja
csinálni. Ott megy az a gentry, akinek egy pofont igértem!

Andor. Hiszen az Szinger Pista, a házigazda fia!

Kovács. Az baj!

Andor. Nem baj, majd kiegyeztetem magukat békésen. Szerencséje magának,
Izor bácsi, hogy nem gróf, mert ifjabb Szinger úr huszezer forintért nem
adná, ha párbaja lehetne egy gróffal. De magával ki fog egyezni. Gyere,
András, füleljük le a fiatal urat!

András _(halkan)_. Nem mehetek, meg kell itt várnom Ada ő nagyságát…

Andor. Hiszen az ott ül már régóta Koller báróval!

András _(megpillantja Adát, aki egy szőnyeges zugban ül és csillogó
szemmel hallgatja a báró suttogását)_. Akkor – gyerünk!




V.

Hajnali két óra már elmult, szilasi Szingerék bálja azonban még egyre
tart. Hála a Szinger Pista által meghivott katonatiszteknek, a mulatság
kezd magyaros lenni, azaz hangos. A fiatalok lehozták a cigányt a tágas
táncteremből a szűk buffet szobába – Szinger Ada állítása szerint ott
sokkal _fessebb_ – s most ott járják a csárdást. Szinger Pista már
eltünt a szemhatárról. Az imént pofon akart ütni egy öreg asszonyságot,
aki állítólag nem fogadta a köszönését (nagy szerencse, hogy az
asszonyság a család valami távoli rokona, így nagyobb botrány nem
kerekedett belőle!) – a fiatal úr aztán többed magával elment a
Löffelholz-kávéházba, „mivel nem tudja tovább nézni ezt a csőcseléket“.
Mielőtt elpályázott volna, a szalonkardját fölcserélte az éles kardjával
és azt mondta: Majd rendet csinálok én Pesten!

Szinger Ada Török kapitánnyal táncol, a Pista parancsnokával. A kapitány
kopaszfejü és köpcös termetü emberke, de azért mégis nagyon elegáns és
cs. és kir. kamarás. A szünóráig nagyon tartózkodóan viselkedett és
folyton gúnyosan mosolygott; de aztán felöntött kissé a garatra s most
csupa tűz és láng. Most viszont Szinger Ada mosolyog folyton gúnyosan,
ami sehogysem illik szenvedélyes és szép táncához. Egy sápadtképü,
hórihorgas hadnagy kurjongatva biztatja a táncolókat. Szingerné
extatikus elragadtatással nézi a leányát. Szinger úr pedig komoly arccal
beszélget Koller báróval.

Török kapitány. Hujujuj! Huj!

A hadnagy. Gömöriesen – huj, huj! _(A két keze közé fogja a fejét.)_

Kapuváry András _(a buffet-asztal mellett karoncsipi Gombos Andort)_.
Gyerünk már haza!

Andor. Olyan nincs! Megmondtam, hogy ma be fogok csipni a Szinger
pezsgőjéből.

András. Azt fogják mondani, hogy potyafráter vagy.

Andor. Ez valószinü, de akkor is mondanák, ha egy cseppet se innám. Ez a
foglalkozásommal járó előjog. Ha a huszárok leisszák magukat – pedig
biztosan meg fogják cselekedni! – akkor holnap azt beszélik majd, hogy
Szingerék mulatsága igen jóízü és magyaros volt.

Török kapitány. Vékony deszkakerítés –! Huj huj!

A hadnagy. Gömöriesen! Csak gömöriesen! _(Megfordul, lehajlik s
tenyerével kétszer a padlóra üt.)_

András. Mi dolgunk itt?

Andor. Ha a jövendő Petőfije akarsz lenni, akkor láss és tanulj. A régi
Petőfinek elég volt, ha ismerte a Kiskunságot, a csikósokat és a
honszerelmet, neked meg kell ismerned a Lipótvárost is, meg Szingeréket
is, mivel ők fontosabb tényezői az országnak, mint a Kiskunság és a
csikósok.

András. Én nem látok itt egy érdekes embert se.

Andor. Dehogy nem látsz! Csak nem tudod, hogy látsz. Te öntudatlanul
szoktál megfigyelni, valamint alkotni is ösztönszerüleg szoktál. Én
alkotni sehogysem szoktam, de a megfigyeléseim öntudatosak. Különösen
olyankor, ha ittam egy kicsit. A pezsgőtől vágtatni kezd a fantáziám,
mint a motor a benzintől. És világítani is kezdek tőle, mint a
Röntgen-lámpa és ha boros vagyok, akkor keresztül látok az emberek
csontjain. Ha ennek az országnak volna egy csepp esze, akkor engem
államköltségen itatna, hogy igaz és szép dolgokat beszéljek.

András. Annyi bizonyos, hogy részeg vagy.

[Illustration: BÁRÓ KOLLER ZSIGMOND DR.]

Andor. Figyelj jól, most meggyulad bennem a Röntgen-lámpa. Nézd ezt a
kopasz kis kapitányt. Azzal a programmal jött ide, hogy mulatni fog, de
nem Szingerékkel, hanem Szingeréken. A szünóráig diszkréten fölényes
mosollyal járt-kelt és gyüjtötte az epés megfigyeléseket a
csillagkeresztes vénasszony és két szegény grófné számára, akikkel néha
teázni szokott. Később azonban megfeledkezett a tulajdon
arroganciájáról, mivel elszédítette a gondolat: hátha Szinger Ada
bolondjába beleszeret a csipőjén fityegő kamarási hurokba – most
istenigazában mulat… Holnap már be fogja látni, hogy Ada sohasem szeret
bele, akkor meg fogja bánni, hogy jól mulatott és rettenetes
kicsinyléssel és gúnnyal fog beszélni a Szingerék báljáról.

András. Perfidia volna, pedig a kapitány nem teszi a perfid ember
benyomását.

Andor. Minden szegény keresztény perfiddé lesz, ha gazdag zsidók
társaságába jár. A keresztény koldus is bizonyos arisztokratikus
öntudatra tesz szert a zsidó társaságban. Az ilyen szegény ördögnek
rendesen egyebe sincs, mint az arisztokratikus öntudata. Érthető tehát,
ha kétségbeesett szívóssággal ragaszkodik hozzá. Ha olykor megfeledkezik
róla, – mint most ez a derék kapitány – akkor később kénytelen vele,
hogy rácáfoljon magára és hogy rekonstruálja magában az öntudatot. Ez
teszi őket perfidekké. De most ne kotyogj, hanem nézd a nyurga
hadnagyot.

András. Egészen közönséges legénynek látszik.

Andor. Igaz, de mégis olyan tipus, amelyet még nem írtak meg. Alapjában
véve szürke, szomoru, vérszegény ember. Született díjnok. Egyszer leitta
magát valahol és akkor valami tekintélyes urak, akik szintén leitták
magukat, azt mondták: De jóízüen tud mulatni ez a huszárgyerek! Azóta
egy állandó szuggeszció hatása alatt van. Ha cigányzenét hall, rezegni
kezd egész testében, a két kezébe fogja a fejét, értelmetlen dolgokat
beszél és epedve várja, hogy megint valaki azt mondja róla: De jóizüen
mulat ez a huszárgyerek! Se a cigány, se a bor nem kell neki, de azért ő
egy magasabb missziót vél teljesíteni, ha szimulálja a jóízü mulatót. S
mivel ez az egyetlen tudománya, ahogy a vizslának az apportirozás, hát
bemutatja most az Ada kedvéért.

András. Ki az a kis kajla, aki a táncot nézi?

Andor. Egy tönkrement mágnás.

András. Az –?

Andor. Igen. Wertheimnak hívják. Az apja börziáner volt és szerzett öt
milliót, a fia pedig mágnás volt és tiz esztendő alatt ellóversenyezte
az egészet. A család húsz esztendő alatt megtette az utat, amelyet a
keresztény mágnás-családok négyszáz esztendő alatt szoktak megtenni, ha
egyáltalában megteszik. Ha véletlenül nem ismernéd még az igazságot,
hogy nem a király nemesít, hanem a pénz, akkor nézd meg a kis kajlát. A
legtipikusabb arisztokrata, akit valaha láttál, pedig mágnás voltának
érvényesülését megnehezíti a külseje is. Titokban ő is Ada kezére
pályázik, bár a Szingerékkel való összeházasodást a maga részéről
mesalliance-nak tekinti, mivel neki igazán és őszintén csak az angol
feudális családokból való sovány ladyk tetszenek, akiket látásból ismer
az epsomi versenyekről… Ada nagyon is közönséges neki, de azért mégis
elvenné; mágnásember mit nem tesz a pénz kedveért? Most tehát ő is
táncol az aranyborju előtt, persze a maga módja szerint. Kifejti és
ragyogtatja ama tulajdonságait, amelyeknek megszerzése öt milliójába
került; a mágnásnak tulzott udvariasságba burkolódzó gőgjét és az angol
úr hideg flegmáját.

András. Ha ennyire belelátsz az emberekbe, akkor mondd meg, hogy mit
tartasz a házigazdánkról?

Andor. Az egyetlen okos zsidóember, akit ismerek. Alapjában véve azonban
ő sem okos ember, hanem alanyi költő, mint minden izraelita.

András. És miben nyilatkozik meg ez nála?

Andor. Az okossága abban, hogy soha életében nem zsugoriskodott, nem
nyúzta magát és mégis milliókat tudott szerezni. Egy igazi államférfi
mélyrelátása, egy condottiere elszántsága és egy imperátor akaratereje
lakik benne.

András. És a lirai vonása?

Andor. Az imperátor már kétizben beajánltatta magát az Ügető-klubba,
ahol semmi keresni valója nincs és ahová semmiképpen sem akarják
befogadni. Szóval a legokosabb embernek, akit ismerek, szintén vannak
pillanatai, amikor kukorékolni szokott.

András. És Koller báró?

Andor. Róla megfeledkeztem, őt még sohasem hallottam kukorékolni. Ebben
a társaságban egyébként a báró az egyetlen igazi zsidó, bár őskatolikus,
sőt erősen klerikális nemzetségből ered. A zsidóság nagyobbrészt a
gentry gyöngéi révén lett naggyá. A született izraeliták közt már alig
akad igazi zsidó. Még kártya és asszony dolgában is kitértek már
többnyire. Koller bárónak azonban nem kell se kártya, se asszony. Egy
igazi báró, aki nem szegény ember és mégis gazdag zsidók társaságába
jár, már magában véve is gyanus jelenség. Szemüveget visel, nem
monoklit. Herbert Spencert olvassa. Elegáns ember, fiatal is, a multkor
mégis konfortáblin láttam, igaz, hogy éjnek idején. Barátom, ez egy
bandita!

András. És most világits bele Szinger Adába.

Andor. Nem lehet, fiam, itt elalszik a lámpám. Vele szemben hülye
vagyok, vak és süket.

András. Mert szerelmes vagy.

Ada _(abbahagyja a táncot)_. Elég volt!

Török kapitány. Még egy kis lassút, Ada nagysád!

A hadnagy. Gömöriesen – eszem a zuzáját! _(A két keze közé fogja a
fejét.)_

Ada. A mama nem engedi már –!

A mama _(akit elragad az ötlet, hogy ő valamit megtilthat Adának)_.
Bizony, nem engedem már!

Török kapitány. Édes nagyságos asszonyom, csak egy kis lassút még –

A mama _(ellágyulva)_. Hiszen, ha Ada akarja –

Ada. De Ada nem akarja! _(Hátat fordít a kapitánynak, egyenesen Gombos
Andorhoz lép.)_ Jőjjön, beszédem van magával!

Török kapitány. He! _(Kidülleszti a mellét, arrogáns ráncokba szedi a
homlokát.)_ He! _(A buffethez lép, iszik és Adát ignorálja.)_

Ada _(Andorhoz halkan)_. Haragszik rám?

Andor. Nem, de nagyon részeg vagyok…

Ada. Fáj magának valami?

Andor. Ha így beszél hozzám, mindjárt végigvágom magamat a padlón és
bőgve fakadok.

Ada. Magam is ilyesmit szeretnék most tenni.

Andor. Sok pezsgőt ivott, édes Ada?

Ada. Bolond! Egy cseppet se ittam. Hogy mondhat nekem ilyet?

Andor. Akarja, hogy pofon üssem magamat? Kidobjam magamat? Agyonlőjjem
magamat? Isten engem úgy segéljen; megteszem, ha akarja!

Ada. Ne beszéljen ilyen hangosan és jőjjön egy kissé közelebb. Dórika,
maga utálatos. Álljon egyenesen és legyen józan. Akarom! És most mondja
nekem, hogy szeret.

Andor _(súgva)_. Ada, van magának lelke?

Ada _(szomorúan)_. Nem tudom biztosan. De nagyon jól esnék, ha most azt
mondaná nekem, hogy szeret.

Andor _(szeme megtelik könnyel, kétségbeesetten néz Adára)_.

Ada _(szeme szintén megtelik könnyel)_.

Andor. Ada, mi történik most velünk?

Ada. Ha én azt tudnám! Az imént, mikor ott ugráltam, egyszerre valami
rettenetes szégyenkezés fogott el. Hirtelen megrohant, rámcsapott, azt
hittem, hogy el fogok ájulni…

Andor. Mi volt?

Ada. Az édesanyámnak nem merném megmondani, de magának megsúgom, Dóri,
maga jó és tiszta gyerek: úgy éreztem magamat, mintha ruha nélkül
táncolnék…

Andor. Az arca most is vérpiros, szegény Ada!

Ada. Szégyen fogott el, hogy minek táncolok úgy, mint egy állat, amely
produkálja magát… Sohasem szerettem a táncot! És amint körülnéztem, hogy
kinek mutogatom magamat, hát csupa sült idegen embert láttam. Az
édesapám is idegen hozzám, nem ismer és sokkal inkább csodál, semhogy
szeretni tudna… És az a sok frakkos, meg aranyzsinóros ember, a nevüket
se tudom és ők a nyelvükkel csettintenek és kurjogatnak… Kétségbeesetten
néztem körül, hogy hova meneküljek és akkor megláttam magát, az egyetlen
embert, aki szeret. Mondja, hogy szeret! Annak ellenére, ami most
történt, mindennek ellenére mégis szeret. Ugy-e szeret?

Andor _(az ajkát rágja és hallgat)_.

Ada. Ha nem is mondja, én mégis tudom, hogy szeret. Senki sem tud úgy
szeretni, mint maga. Örökös hűséggel, egész odaadással, reménytelenül és
alázatosan. Mint egy rabszolga!

Andor. Mint egy kutya.

Ada. A legborzasztóbb az, hogy én nem szeretem magát.

Andor. Tudom!

Ada. Senkit se szeretek, magát sem. Én sohasem leszek a maga felesége,
Dóri. Ha eltűrtem, hogy maga elhitessen magával ilyeneket, azt csak
számításból tettem. Mert kétségbeejt a gondolat, hogy maga valaha
elfordulhatna tőlem. Ma szükségét érzem annak, hogy őszinte legyek,
azért mondom el magának mindezt. Holnap megint nevetni fogok magán és
magamon is.

Andor. Tudom!

Ada. Holnap megint kacérkodni fogok az egész világgal. Ma is kacérkodtam
mindenkivel, a kapitánnyal, a maga Kapuváry barátjával, a förtelmes
Koller báróval, akit úgy gyűlölök, mint a pókot, még az édesanyámmal is
kacérkodtam.

Andor. Sőt most velem is kacérkodik.

Ada. Igen! Nekem most egy világos órám van, most mindent látok és
mindent értek. Tudja mit kell tennünk? Búcsuzzék el a társaságtól, aztán
üljön kocsiba és várjon meg a sarkon. Egy negyedóra mulva én is ott
leszek. Vigyen ahova akar, de ne hagyjon többet magamra egy percig sem,
se éjjel, se nappal.

Andor. Ha mennék is, nem jönne utánam!

Ada. Ha tüstént elment volna, talán én is mentem volna. De maga
okoskodik, Dóri. És magam is okoskodom! Pedig ezen fordul, hogy mi
sohasem fogunk emberi életet élni. Mi haszna, ha be is látjuk? Az ember
nem azt teszi, amit tenni akar, hanem amit tennie kell. De maga még nem
mondta, hogy szeret!

Andor. Mért mondjam, Ada?

Ada. Mondja, mert különben nem tudom, hogy mit teszek! Mondja, mert
sírva fakadok vagy botrányt csinálok!

Andor. Tudom, hogy nem érdemli meg, tudom, hogy szeszélyes, rossz és
szívtelen leány, de azért mégis szeretem.

Ada. Maga bolond, Dóri, és magam is az vagyok. Mondja a cigánynak, hogy
húzzon keringőt, táncolni fogok a maga Kapuváry barátjával.

Andor. Csakhogy nem látom már Kapuváryt!

Ada. Keresse meg!

Andor _(öt perc múlva visszajön a hall-ból)_. Elment már. A portás azt
mondja, hogy Koller báró vitte magával a kocsiján.

Ada. Hozza el egyszer majd hozzánk. Jövő szerdán, jó –? Nem, akkor sokan
lesznek nálunk. Majd megírom magának, hogy mikor… Most menjen maga is
aludni!




VI.

A _Nemzeti Hiradó_ szerkesztőségében vagyunk, Kovács I. szerkesztő
dolgozószobájában. A lap tulajdonosa, szilasi Szinger úr, eredetileg
„modern kényelemmel“ (a párisi _Figaro_ palotájának mintájára) akarta
berendezni a szerkesztőséget, de mivel időközben kitünt, hogy az épület
még igen nedves, bizonytalan időre hazaküldte a mesterembereket. A
berendezés tehát csak félig készült el. A gipszes falakra fantasztikus
térképeket rajzolnak a vizes foltok. A szobák penészszagúak.

Kovács szerkesztő táviratokat olvas. Nagyon rövidlátó ember, de ő nem
tud róla, mivel még senki sem figyelmeztette rá és azért nem is visel
pápaszemet, hanem kétujjnyira az orra elé tartja az írást.

Gombos Andor kopogtatás nélkül belép. Leselkedve körüljárja az
íróasztalt.

Kovács. Éljen! Megvan!

Andor. Mi az?

Kovács. Szilasi Szinger urat Oláh-Berényben ötven szavazattöbbséggel
képviselővé választották.

Andor. A választás kétszázezer forintjába került. Az ötven oláh
egyenkint négyezer forint – ez nem nevezhető gúnyárnak. Mit gondol
szerkesztő úr, miért lett képviselő Szinger?

Kovács. Ő tudja, hogy mit csinál. Teheti!

Andor. Biztos benne, hogy Szinger tudja, mit csinál? Amikor megvette a
lapunkat, azt hittem, hogy valami nagy üzletbe vág. Azt mondtam
magamban: ha Szinger és Kemény, a mi kiadóhivatali főnökünk, ketten
összeülnek, akkor nem kártyáznak babra, hanem vagy ismétlő ágyut
szögeznek az Osztrák-Magyar Bank mellének, vagy pedig Máramarostól
Fiuméig terjedő vicinális vasuti koncessziót szereznek. Ujabban azonban
meggyőződtem róla, hogy csalódtam a föltevésemben. Szinger nem akar
üzletet csinálni. Kemény ugyan szivattyúzza a bankokat, de igen lanyhán,
jóformán a tisztesség kedveért, hogy föntartsa a tekintélyét. Ez azonban
nem komoly dolog, csak olyan, mint amikor a medve epret szed. Tudja mit
mondok? Szinger csak azért szerzett lapot, meg képviselőséget, mivel
társadalmilag érvényesülni akar. Fáj neki, hogy nem vették be az
Ügető-klubba és most elhatározta, hogy szerepet fog vinni a közéletben.
Szóval: Budapest legokosabb embere megint elkezd egyszer kukorékolni.
Mert ha el is költ még egypár százezer forintot, ha be is veszik az
Ügető-klubba, mégse lesz belőle szereplő ember, csak alak. A nagy
sznobok másutt gőzjachtot vagy ballerinát tartanak, hogy beszéljenek
róluk, nálunk mandátumot tartanak.

Kovács _(szeliden)_. Édes Andor, én tudom, hogy mit akar ön. Maga hét
esztendő óta ujságíró, de hat hónapnál tovább még sohasem bírta ki egy
lapnál. Ha rájön az órája, akkor addig kellemetlenkedik, amíg ki nem
teszik a szűrét. Most megint ki akarja magát dobatni. Én azonban nem
fogom magának megtenni ezt a szivességet. Távozzék, Gombos úr, nekem
dolgom van!

Andor. Távozom, mivel Kemény úrhoz kell mennem. Az egész kiadóhivatal
most bizonyára örömmámorban úszik az oláh-berényi választás miatt; azt
hiszem, a pillanat alkalmas arra, hogy húsz forint előleget kérjek.
_(El.)_

Kovács _(kinyitja a riport-terem ajtaját s bekiált)_. Szinger meglett
ötven szavazattöbbséggel!

Egy hang. Éljen! _(Ez a hang egy nagyon alázatos és nagyon perfid képü,
ökölnyi gyereké, aki buzgón dolgozik a nagy asztal mellett. Kovács még
sohasem látta ezt a gyereket.)_

Andor _(negyven perc mulva visszajön, kopogtatás nélkül belép, nesztelen
léptekkel körüljárja az asztalt, majd hirtelen odaugrik és belemarkol
egy félig nyitott fiókba. Kovács ijedten nekifeszül a fióknak, hogy
beszorítsa Gombos kezét. Rövid, de heves küzdelem után Andor lesz a
győztes és kihúz a fiókból egy szivart)_.

Kovács. Hallatlan, hogy nem akarnak nekem kulcsot csináltatni a
fiókomra!

Andor _(leharapja a szivar végét)_. A szerkesztő úr szivarjai
gyalázatosan rosszak. Én csak azért szívom őket, mivel lealáz, hogy
minden stréber képviselőnek ad belőlük, de a kollégáinak sohasem ad.
_(Rágyujt.)_ Tudja, hogy mit mondtak a kiadóhivatalban?

Kovács. Hagyjon engem dolgozni!

Andor. Húsz forint előleget kértem és a szemembe röhögtek. Az írógépes
kisasszony is nevetett, sőt a szolga is. Én ezért Kemény urat, a
hivatali főnököt, arcul fogom ütni. Becsületemre mondom, megteszem.

Kovács. Mért nem tette meg mindjárt?

Andor. Mert az tulajdonképpen a maga kötelessége volna, Izor bácsi.

Kovács. Én magának nem vagyok Izor bácsi, hanem szerkesztő úr.
Megértett?

Andor. Nem értettem meg, Izor bácsi és nem is fogom megérteni soha. Maga
csak olyan szerkesztő, amilyen grófné a Kozsperda Zsezse. Mindenki
grófnénak szólítja, pedig csak kóristanő a Nép-ben. A szerkesztőt
magyarul lapvezérnek hívják. Micsodát vagy kicsodát vezet maga ennél a
lapnál? Maga meghúzza a kőnyomatost, leadja a táviratokat és értekezik a
főszedővel, hogy fér-e még szöveg? Az az ember, aki kitalálta a
szedőgépet, hamarosan össze tudna tákolni olyan masinát is, amely
elvégzi az ön dolgát. Tudtommal van is ilyen masina Amerikában, de a
kiadóhivatalunk nem akar hozatni, mert drágább volna, mint maga Izor
bácsi. Nem maga a lapvezér, hanem a könyvelő odalenn a kiadóban. Ő a
tüzérségi parancsnok, ő tölteti srapnelre, gránátra, vagy
melinit-bombára az ágyúkat. Maga azt se tudja, hogy kire lőnek. Maga
csak amolyan felöltöztetett szalmakatona, amelyet az ellenség
félrevezetése céljából felállítanak az üteg mellé.

Kovács _(dörgő hangon)_. Azonnal távozzék!

Andor _(leül)_. Hogy kicsoda és micsoda maga a lapnál, Izor bácsi, azt
abból is megitélheti, hogy én hogyan bánok magával. Én egy obskurus kis
riporter vagyok s ha maga igazi szerkesztő volna, akkor bizony nem
mernék magával így okvetetlenkedni. Nem akarom azonban megharagítani, én
csak azért jöttem, hogy egy szivességet kérjek öntől, szerkesztő úr.
Tessék engem ma fölmenteni a munka alól, mivel nagyon fáj a fejem.

[Illustration: ANDOR… Én egy obskurus kis riporter vagyok s ha maga
igazi szerkesztő volna, akkor bizony nem mernék magával így
okvetetlenkedni…]

Kovács. Hát a kolomp-utcai rablógyilkosságot ki fogja megcsinálni?

Andor. Azt majd szépen elvégzi a Kis Sakál.

Kovács. Miféle Kis Sakál?

Andor. Az én önkéntes titkárom. Én ugyanis magántitkárt tartok magam
mellett. Egy kis kereskedelmi akadémikust, akit én tanítottam meg
tüntetni a hazáért és akit kicsaptak az iskolából, mivel be akarta verni
a miniszterelnök ablakait. Szende fiucska, afféle szopós sakál, de máris
olyan ügyes, hogy olykor magam is megrémülök tőle. Engem mesternek
szólít és az egész világot gazembernek tartja. Szini kritikusnak készül
és meglássa, szerkesztő úr, ő nem fog megelégedni azzal, hogy lecsepülje
az élő írókat, hanem Shakespeareig visszamenőleg még a holtakat is ki
fogja ásni a sírjukból, hogy diszkvalifikálhassa őket. Csak attól
féltem, hogy az Isten idő előtt magához veszi, mert az ilyen
csudagyerekek nem szoktak hosszuéletüek lenni.

Kapuváry András _(kopogtatás után belép)_. Jó napot szerkesztő úr!
Szervusz, Andor! Megkaptam a leveledet…

Andor. Ha úgy tetszik, mehetünk is. A szerkesztő úr kegyes volt nekem
mára szabadságot engedélyezni. Szolgája, Izor bácsi! _(Andrással el.)_

Kovács _(magában elmélkedik)_. Ki fogom dobni. Igenis, ki fogom dobni!
_(Kinyitja a riport-terem ajtaját. A teremben csak egy ember körmöl; a
lap önkéntes munkatársa, a Kis Sakál.)_ Urak! Ki csinálja a kolomp-utcai
rablógyilkosságot?

A kis sakál _(izgatottan felugrik a helyéről, felrugja a székét,
alázattal megáll a szerkesztő előtt)_. Már meg is csináltam, nagyságos
szerkesztő úr!

Kovács _(végignézi)_. Maga –?!

A kis sakál _(nem mer válaszolni, csak toporzékol izgatott zavarában)_.

Kovács _(zordul)_. Mutassa, no!

A kis sakál. Itt van, nagyságos szerkesztő úr! _(Remegő kézzel átadja a
kéziratot.)_

Kovács _(átfutja a tudosítást. A rablógyilkosságról szóló tudósításból
kitünik, hogy mindenki gyanus ember, aki az ügybe bele van keverve, de
főleg a vizsgálóbíró, az ügyész és a rendőrtiszt. A leggyanusabb ember a
gyilkosság áldozata. Az egész ügyben csak egy valaki szerepel, akinek a
becsületéhez a gyanu árnyéka sem férhet: maga a gyilkos. Lehetetlen,
hogy az ember meleg rokonszenvet ne érezzen iránta, ha elolvasta a Kis
Sakál tudósítását.)_

A kis sakál _(miután Kovács átfutotta a kéziratot)_. Tudom, hogy sok
hiba van benne, hiszen én még egészen kezdő vagyok… De nagyon szívesen
írom meg újra! Én úgy szeretnék tanulni!

Kovács _(kék plajbásszal odaírja a nyomdai jelzést a cikkre)_. Mehet ez
így!

A kis sakál _(nem mer szólni, de toporzékolni kezd a boldogságtól)_.

Kovács. Most valakinek el kellene mennie a rendőrségre…

A kis sakál. Majd én, nagyságos szerkesztő úr! Ismerem ott a járást,
mert két hét óta én szoktam végezni a Gombos úr dolgát. A cikkeit is
mind én írtam meg két hét óta.

Kovács. Az a Gombos nem csinál semmit.

A kis sakál _(behízelgő mosollyal)_. Azt nem lehet mondani – mert
alkonyattól hajnalig szidja a nagyságos kiadó urat és a nagyságos
szerkesztő urat…

Kovács. Gombos egy szamár. Mi a maga neve?

A kis sakál. Zrinyi Péter!

Kovács. Megbolondult? Miféle szemtelenség ez?

A kis sakál _(rémülten)_. Esedezem – ha nem tetszik Zrinyi, választhatok
mást is. Még nem végleges.

Kovács. Most menjen a rendőrségre. Ha jól végzi a dolgát, majd beszélek
a kiadóval, hogy valami kis fizetést adjunk magának…

A kis sakál _(boldogan és nyílsebesen elvágtat)_.

Kapuváry András és Gombos Andor azalatt karonfogva végigmennek a
körúton.

András. Ada írt neked?

Andor. Igen, tegnap… Már egy hónappal ezelőtt megigérte, hogy megírja
majd, ha lesz egy szabad délutánja. Most végül beváltotta az igéretét.
Azt is megírta, hogy ne mutassam magamat nélküled.

András. Tegnap sokat beszéltünk Koller báróval Adáról.

Andor _(féltékenyen)_. Megint főrangu társaságban mulattál? Gratulálok!

András. Tudom, hogy gyűlölöd Kollert. Pedig az nagyon okos ember.

Andor. Nem nagyon okos, de ügyesen tudja szervirozni a kis eszét. Vannak
emberek, akiknek az eszük francia pezsgő és vannak vinkóeszü emberek. A
Koller esze vinkó, de mivel állandóan jégbehűtve tartja, többet mutat az
állott pezsgőnél.

András. Nem olvastad a cikkeit? Ujabban sűrűn ír a lapunkba… A cikkei
nagy föltünést keltenek.

Andor. Sohasem olvastam még végig egy cikkét sem, de azért tudom, hogy
mit ír. Csupa ön-cikket. Fölvet egy-egy nagyfontosságu kérdést,
fölzaklatja vele a naiv olvasó lelkét, végül sem ad rá semmiféle
kielégítő választ, csak sejteti, hogy ő tudna rá válaszolni. Ha a király
ő felsége, vagy a miniszterelnök ő nagyméltósága netán a lap olvasói
közt volnának és többet akarnának tudni, forduljanak bizalommal a cikk
írójához, dr. Koller Zsigmond báróhoz, akinek közelebbi címe megtudható
a lap kiadóhivatalában. Mindenkinek kínálja magát, mint az utcasarki
leányzó, a mágnásoknak, a szociálistáknak, a papoknak és a zsidóknak.

András. Az utóbbit nem állítanám ilyen határozottan. Koller cikkei
újabban határozottan zsidóellenesek.

Andor. Ez is csak a kínálgatásnak egy módja. Ő jól tudja, hogy a
zsidókat a filoszemita nem érdekli. A filoszemita keresztény
tulajdonképpen mind foglalkozásszerü izraelita, alig külömbözik valamit
a született zsidótól és ezért a zsidók szemében értéktelen. A zsidóságot
az olyan ember érdekli, aki néhanapján ki meri neki mutatni az
oroszlánkörmeit. A hány antiszemita volt eddig Magyarországon, azt a
keresztények sohasem vették komolyan: súlyt, poziciót, nevet mindig a
zsidók adtak neki.

András. Te is olyan vagy, mint minden héber, magad folyton szidod a
fajtádat, de ha keresztény ember kiejti ezt a szót, hogy zsidó, már
dühös vagy rá. Koller különben sokat beszélt nekem Adáról.

Andor. Ugyan?

András. Élesszemü ember és jól ismeri azt a leányt. Azt mondja, csak
addig érdeklődik egy-egy ember iránt, míg az bele nem szeret. Olyan a
természete, mint a patkányfogó foxterriernek: órákig lesi a patkányt, s
ha megfogta, leharapja a fejét, aztán otthagyja. A holt patkány nem
érdekli.

Andor. Vagy bolondokat beszél a te főrangu barátod, vagy azzal
hizeleghetek magamnak, hogy kivétel vagyok a szerelmes patkányok közt.
Hozzám vissza-visszatér a foxterrier, pedig már régóta nincs fejem; úgy
látszik, engem egészen szét akar marcangolni.

András. Nézd, ott is áll egy szerelmes patkány.

Andor. Annak nem harapta le a fejét, mert az csodaszülött: fej nélkül
jött a világra!

A szilasi Szinger-palotával szemben borotvált arcu, délceg ifju áll az
utcán. Ragyogó köcsögkalapot, krinolin-szabásu redingote-ot, aranygombu
selyemmellényt visel. Szerelmes, epedő, könyörgő, parancsoló,
hipnotizáló, magnetizáló és szuggeráló pillantásokat vet a palota
csipkés ablakfüggönyei felé. Közbevetőleg azonban az utcán elhaladó ifju
és idősebb hölgyeknek is juttat egy-egy sokatmondó pillantást. Ez
Komlósi, a nagytehetségü ifju jellemszinész.

Andor. Jó napot, Komlósi mester!

Komlósi _(zavart mosollyal)_. Jó napot! Hová ilyen sietve?

Andor. Egy viziten kell túlesnünk… Ez a kis Szinger Ada már olyan régóta
bombáz a meghívásaival – egyszer hát megtesszük és megiszunk nála egy
csésze teát… Jó napot! _(Andrással belép a palotába.)_




VII.

Színhely: a Szinger-palota. A nagy szalonban együtt van a háziasszony
rendes tarok-társasága, amely a gibicekkel együtt nyolc személyből áll.
A társaságnak ezúttal csak egy férfitagja van, a többiek idősebb
hölgyek. A férfi Móni bácsi, Szingernének egy szegény rokona. Móni bácsi
évek óta mindennap kártyázik az asszonyokkal és mindig nyer. Hogy
mennyit, azt nem lehet tudni, mivel a nyereséget hatosonkint
elsülyeszti. Rendetlenséget nem lehet rábizonyítani, gyanús azonban,
hogy a férfi-gibicet nem szereti az asztalnál. Bár ilyenformán biztos és
szép keresete van, Móni bácsi mégis rászorult Szingerné anyagi
támogatására, mivel az asszonyoktól nyert pénzét minden éjjel el szokta
kártyázni a Dobó Katica-kávéházban. Megjegyzendő, hogy ez a züllött
bohém tulajdonképpen rövidáru-kereskedő.

A nagy szalon mellett van Ada fogadó szobája. Ott most teázó-társaság
van együtt. A szoba kicsi és olyan, mint minden leányszoba: túl van
zsúfolva selyempárnákkal, szobrocskákkal, virágokkal, arcképekkel,
bijoukkal, nippekkel, potpourrikkel, mindenféle emlékvacakkal és
babona-limlommal.

Ada, mint afféle kötelességtudó háziasszony, maga tölt teát a
vendégeinek. A hölgyeknek bonbont ad, az uraknak egyiptomi cigarettát.
Később az urak is kapnak a bonbonból és a hölgyek is cigarettára
gyújtanak. Ada nagyon egyszerü fehér ruhát visel, ma jóval fejletlenebb
és szendébb gyermek benyomását teszi, mint a báljukon.

A vendégek közt vannak a Szecskay-leányok. Ezek keresztény gentryk és
birtokos szomszédjaik Szingeréknek. Az egyiket Buffinak, a másikat
Muffinak hivják. Mindketten megtestesítői a fogalomnak, amelyet a nevük
kifejez: gömbölyüek, közvetetlenek és izléstelenek. Kissé elfogultak a
szokatlan fényes környezetben s mivel mindenáron erőt akarnak venni az
elfogultságukon, tehát a rendesnél is furcsább modorúak.

Riza, – a Móni bácsi leánya és Ada távoli rokona. Huszonkét-huszonnégy
esztendős asszonyos idomu leány. Tulajdonképpen szép volna, de
szépségének nagyon is rikító, kissé közönséges a karaktere. A haja
koromfekete, a szeme ibolyakék, az ajka vérpiros, az arcbőre
nevetségesen rózsás, a termete pedig föltünően formás, úgy, hogy
mindenki utána fordul, ha végigmegy az utcán. Egy tüzes démon benyomását
teszi. Ez a benyomás azonban hazug. Riza a valóságban hideg,
nyárspolgárias és tunya természet. Igen ragaszkodik Adához és szó nélkül
eltűri minden szeszélyét, mert azt reméli, hogy a Szinger-házban, ahol
annyi jeles ember megfordul, egyszer majd valami jó párti akad a
számára. A föltevésében azonban előreláthatólag csalódni fog; Szingerék
háza ugyanis az elsőrangu hozományvadászok találkozó helye. Riza
egyébként szerelmes Kékkövi úrba, akiről még szó lészen.

Koller báró képviselő. Egyet-mást már tudunk róla. Sápadtarcu, elegáns –
bár nem a szó mágnásos, hanem inkább európai értelmében elegáns –
fiatalember. Mindig igen komoly, de sohasem mulatságos. Mindenkivel
szemben lekötelezően szíves, de senkisem szereti. A mágnások lenézik
benne a lateinert, a polgárok bizalmatlanok a báróval szemben. A
társaságban azt találják, hogy nagyon tudákos, a tudósok pedig
műkedvelőnek tartják. Mint alkalmi publicista megajándékozta a nemzetet
a fajmagyarság és nemfajmagyarság fogalmával. A nemfajmagyaroknak sok
keserüséget okozott a megkülönböztetés, de egyikük sem gondolt még reá,
hogy Koller báró német eredetü. Talán ő maga sem gondolt még erre.

Wertheim úr, a tönkrement mágnás. Az apja után öt milliót örökölt, amit
aztán hamarosan elköltött Angliában, lóversenyeken és falkavadászatokon,
miközben kitért az anglikán vallásra. Nagy-Britanniában mint derék
gentlemant és vakmerő úrlovast becsülték; itthon mindig nevetséges
figura volt, mivel a külseje a Klabriász-pártibeli Herr Grünre
emlékeztet. Annyira angloman, hogy mindenét, amije volt, mégegyszer
odaadná, ha mint egy skót földbérlő fia született volna. Ha valahol egy
verkli a _Good save the Queen_-t játssza, akkor Wertheim lord leveszi a
kalapját és föláll.

Kékkövi úr. Csinos és elegáns fiu. Nagyjövedelmü és szerencséskezü
kereskedő. Ha redingote vagy frakk van rajta, akkor nem lehet vele az
üzletéről beszélni, mert személyes sértésnek veszi. Ebben a társaságban
alaposan lenézik, mivel nyitott boltja van valahol a Dorottya-utcában,
mégis szívesen látják azonban, mert abban bizakodnak, hogy egyszer mégis
el fogja venni a szép Rizát. De Kékkövinek kisebb gondja is nagyobb
ennél. Szinger Adát ugyan elvenné, de Rizát –? Nevetséges! Minden
esztendőben – nem tudni, miféle üzleti ügyekben – két hónapot Párisban
szokott tölteni, ott erősen elfranciásodott. Olvassa a _Figaro_-t és a
_Vie Parisienne_-t, igen elmés embernek tartja Armand Silvestre-t, a
Porte St. Martin pedig szerinte szédítő magasságban áll a Nemzeti
Színház fölött. Párisiasan öltözködik és fésülködik s lelkes propagandát
csinál a hétórai ebéd eszméjének.

Szinger Pista is jelen van. Ma a rendesnél is neróibb kedvében van.
Reggel az édesapja aláírásával ellátott ötezer forintos csekket akart
beváltani a bankban – az igazgató azonban bevitte a szobájába s azt
mondta neki: „Hallja, Pista öcsém, ne hamisítsa az édesapja aláírását,
mert pórul fog járni!“ – Ha nála lett volna az éles kardja, pofon ütötte
volna a rongyos firmát, nem is annyira a gyanusításban, mint inkább a
konfidens megszólításban rejlő sértés miatt. Pista egyébként a Riza
kedveért van itt. A leány ugyan nem tetszik neki, de mivel önkéntes
társai nagy elragadtatás hangján szoktak beszélni a telivér Rizáról,
Pista szemet vetett rá. Hogy a társaság valahogyan el ne bízza magát,
erre az alkalomra fölvette a legrosszabbik zubbonyát és a legképtelenebb
szabásu bőrnadrágját.

Utolsóknak érkeztek Kapuváry András és Gombos Andor. A fiúk igen
elszontyolodtak, hogy ennyi embert találtak együtt. Olyasmit képzeltek,
hogy hármasban fognak teázni Szinger Adával…

[Illustration: Minden esztendőben – nem tudni, miféle üzleti ügyekben –
két hónapot Párisban szokott tölteni, ott erősen elfranciásodott.]

Koller báró _(éppen valami elbeszélésbe kezd, amikor a fiúk belépnek)_.
Andrássy Gyulának még miniszterelnök korából van egy finom mondása –

Kékkövi és a Szecskay-leányok _(megfelelő mosollyal készülnek élvezni az
Andrássy finom mondását)_.

Ada. Jónapot, Gombos úr! Isten hozta, Kapuváry!

Andor _(fennakadva az Ada megszólításán)_. Bocsánatot kérek, hogy úr
létemre magammal hoztam Kapuváryt, aki nem úr…

A Szecskay-leányok _(összemosolyognak, mert megértik, hogy Gombos
izraelita, Kapuváry pedig igazi Kapuváry)_.

Ada. Ismernek mindenkit? Kérem, mutatkozzanak be!

Koller. Andrássy Gyula, akit gyermekkoromban személyesen ismertem –

Ada. Ott a tiszta csésze! Majd töltök… Az édesmama? Odabenn tarokkozik.
Majd később úgyis bejön…

Kékkövi _(miután protektori arccal kezet fogott a fiúkkal, megemlékezik
Andrássy Gyuláról; Kollerhez igen udvariasan)_. Személyesen méltóztatott
ismerni a külügyminisztert?

Koller _(könnyedén)_. Igen –

Ada. Egy cigarettát, báró?

Koller. Köszönöm, nem vagyok dohányos.

Andor _(magában gondolja)_. A gazembernek még csak rossz szokásai
sincsenek! _(Riza mellé ül, igen konfidensen:)_ Hogy van, aranyos?

Riza _(mosolyog)_. Hát úgy –!

Ada _(Andráshoz)_. Ugy-e, maga még nem is volt a szobámban? Hogy
tetszik?

András. Igazán nagyon ízléses itt minden…

Ada. A mult héten készültem el vele, de most már nem érzem itt jól
magamat. Ha rajtam állana, kihordatnám innen ezt a sok kacatot.

Koller. Pedig a szoba igen kedves – csupa egyéniség és eredetiség.

Ada. Az a baj, hogy minden leányszoba egyéni és eredeti akar lenni s
azért mind egyforma Valamennyi a Marton-cégnek egy-egy fiókraktára. A
multkor vidéken jártunk, az eső bekergetett bennünket a jegyző lakására,
ott láttam egy szobát, amely nekem nagyon tetszett. Képzeljék csak:
virágosra festett falak, fehércsipkés függönyök, a szoba közepén egy
igen nagy asztal, körülötte székek… A szobában mindenből csak egy volt:
egy kép, egy virágtő, egy váza, egy kis szobor. Ez kedves ötlet:
mindenből csak egy tárgy, az, amelyet az ember legjobban szeret…

Wertheim. A norfolki vadászatokon láttam Lady Percy szalonját, abban
minden fehér volt. Minden hófehér.

Andor. Szinger úr már megjött Oláh-Berényről?

Ada. Mi az, hogy Oláh-Berényről?

András. Ott választották meg.

Ada. Úgy? Nem is tudtam.

Pista. Ugyan ne affektálj! Aludni se tudtál az éjjel a nagy
izgatottságtól.

Ada _(könnyedén)_. Ah igen – a képviselőválasztás? Most már tudom, miről
van szó… Apa nem volt ott, az emberei mindent elvégeztek. Sok rummal,
Kapuváry?

Pista _(Rizához halkan)_. Az öreg félt, hogy megverik.

Riza _(mosolyog)_. Ugyan – no!

Koller. Nem vagyok ugyan az én tisztelt Szinger barátommal egy politikai
hiten, de azért nagy nyereségnek tekintem a közéletre nézve, hogy
mandátumot vállalt. Gyakorlati emberek kellenek a mi parlamentünkbe,
hogy gerincet nyerjen a nemzet, melyet Dessewffy Aurél gróf kissé
rusztikusan, de találóan nevezett kocsonyás nemzetnek…

Kékkövi és a Szecskay-leányok _(elnézően mosolyognak Dessewffy rusztikus
kifejezésén)_.

Koller _(Andráshoz)_. Az én fiatal író barátom bizonyára jól emlékszik
Dessewffy híres újévi beszédére?

András _(elpirul s morog valamit)_.

Buffi _(őszintén)_. Hogy micsoda fejük van maguknak!

Muffi. Nekünk van egy bácsink, Mogyorókeréky Zoltán – második
unokatestvére az édesmamának – mert édesmama alsóbükki Szliácsy leány
_(Kollerhez és Kapuváryhoz:)_ talán tetszik ismerni a családot? Zoltán
bácsinak is olyan a feje, mint a káptalan, hogy mindent tud.

Buffi. Nem is csinált soha egyebet, csak olvasott.

Wertheim _(Koller báróhoz)_. Itt önöknél különös viszonyok lehetnek.
Angol úr nem igen megy az alsóházba, inkább csak a lordok ifjabb fiait
választják meg.

Kékkövi. A Palais Royal-ban most egy kitünő bolondságot adnak, melynek
egy angol képviselő a hőse. Egy igazi párisi mondás van benne –
sajnálom, hogy a hölgyek előtt nem ismételhetem…

Wertheim _(aki Kékkövit a Fasoda-viszály óta igen lenézi, magában
szól)_. Snob!

_(A beszélgetésben hosszabb kínos csend áll be)_

Andor _(lassankint ideges lesz. A báró jelenléte lehüti, a Wertheimé
bosszantja, a Kékkövié felháborítja, a Pistáé pedig utálattal tölti el.
Belső szükség kényszeríti, hogy valakinek kellemetlen legyen és e célra
Koller bárót választja ki)_. Olvastam a képviselő úr vezércikkét. Nagyon
érdekesen világítja meg a zsidókérdést.

Koller _(bosszusan, de elnéző mosollyal)_. Akkor többet olvasott ki a
cikkemből, mint amennyit beleírtam. Gyakran hangsúlyoztam már, hogy
zsidókérdést egyáltalában nem ismerek. A cikkem az ál-demokrácia
kérdésével foglalkozik. Ha bizonyos körök, amelyek véletlenül izraelita
vallásúak, azonosítják magukat az ál-demokráciával, az – Neuville-lel
szólva, – az ő bajuk.

Andor. A zsidók csak annyira azonosítják magukat a demokráciával,
amennyire azelőtt a ghettóval azonosították magukat. Bennszorultak, mint
a zsíványok az égő csárdában és most zsiványbecsületből demokraták.
Tegyen próbát a báró úr és adjon egy zsidónak hitbizományt, a másiknak
meg püspökséget, majd elválik, hogy demokraták-e. A hitbizományos zsidó
mágnásosabb lesz a kírálynál, a püspök pedig klerikálisabb a pápánál.

Koller _(aki tisztában van vele, hogy Andorral nem szabad vitatkoznia,
mosolyogva feláll)_. Nagyon érdekesen és élvezetesen tudja előadni az
elveit, sajnálatomra azonban másutt várnak… _(Búcsuzás.)_

Kékkövi _(Andorhoz gorombán)_. Mit akar maga már megint a ghettóval?
Zsidókérdés azért van, mert maguk, ujságírók, beszélnek róla. Ha nem
beszélnének róla, akkor nem volna.

Andor _(sajnálja, hogy Koller elment és elhatározza, hogy Kékkövivel fog
kellemetlenkedni, akit ugyancsak nem szeret)_. Zsidókérdés addig lesz,
míg a zsidóság hazugságokra fogja építeni a társas szervezetét. Mert az
hazugság, hogy maguk a keresztényekkel szemben demokraták, egymással
szemben pedig arisztokraták. A bankár lenézi a boltost, a boltos lenézi
a szatócsot. A szatócs önérzetes demokrata a boltossal szemben, a boltos
a bankárral szemben, valamennyien együtt a kereszténnyel szemben. És ha
az egyik demokratától keresztények jelenlétében azt kérdezem: Kékkövi
úr, jól megy a maga üzlete? – akkor elpirul.

Kékkövi _(elpirul, azon gondolkozik, hogy ne üsse-e pofon a haszontalan
kis skriblert, de aztán meggondolja magát s elmosolyodik)_.
Arisztokrácia, demokrácia – ezek az irodalomban még szerepelnek, de az
életben régen túlhaladott fogalmak. Az ember társadalmi értékét ma a
műveltsége adja meg, s ha a boltos műveltebb az írónál, akkor külömb
ember is nála.

Andor. Ha a műveltség szabná meg a társadalmi értéket, akkor minden
budapesti úri családban a házitanítót kellene az asztalfőre ültetni,
mert ő a legműveltebb.

Kékkövi _(Koller rendezett visszavonulását utánozva)_. Ez mind nagyon
érdekes és mulatságos, – de nekem most egyéb dolgom van… _(Búcsuzás.)_

Andor _(körülnéz, mint az oroszlán, amely vért szagolt; a tekintete
megakad a mitsem sejtő Wertheimon)_. Mondja, kérem, lordságod, hogyan
vélekedik a demokrácia kérdéséről?

Wertheim _(fagyosan)_. Sehogysem. Ennél sokkal jobban érdekel egy másik
kérdés: az ujságíró-iskola kérdése. Azt hiszem, ilyen iskolára égető
szükség volna.

Andor _(magában szól)_. Ez a majom nem olyan ostoba, mint gondoltam.
_(Wertheim mellé ül.)_

Ada. Dóri, ha még egy szót szól, akkor magát ki fogják innen dobni.
Megértett?

Andor _(egyszerre megint otthon érzi magát, a jókedve visszatér)_.

Mialatt a fiatalok teáznak és pletykáznak, szilasi Szinger váratlanul
betoppan a kis szalonba. Redingote-ot visel – ő már régebben
elhatározta, hogy mindig csak ilyen kabátban fog járni, ha megválasztják
képviselőnek. – Ada ügyesen a teás csészéje mellé csúsztatja a
cigarettáját (Szinger úr nem is sejti, hogy a leánya dohányozni is
szokott), aztán egy vidám és szenvedélyes kiáltással édesapja nyakába
veti magát. Ada tudja, hogy a fiatal leányt nagyon kedvesen
_taillirozza_ a szenvedélyes gyermeki szeretet, az öregnek pedig
szerfölött hízeleg, – hát miért ne tenné meg a kedvét?

Szinger _(kissé ellágyulva, moll-hangon)_. No, no – még megfojtasz, te
kis bolond!

Ada. Üljön le, apa – oda! Fogja ezt a vánkost, ezt is! Adjak egy csésze
teát?

Szinger _(megpillantja Pistát, a hamis csekkre gondol és elkomorodik.
Dur-hangon)_. Jó hogy itt vagy! Veled még leszámolni valóm van!

Pista _(szintén a hamis csekkre gondol; gavalléros impertinenciával
szól)_. Sohasem szoktam kitérni semmiféle leszámolás elől!

Szinger _(egy tettleges pillantást lövel Pista felé)_.

Pista _(gúnyos megvetéssel parirozza a pillantást)_.

A Szecskay-leányok _(az iskolás gyermekek éneklő hangsúlyozásával)_.
Alászolgája, Szinger bácsi!

Szinger _(Pistát kivéve mindenkivel kezet fog, aztán fölteszi a
cvikkerjét s megismeri Andort)_. Jó napot, Gombos öcsém!

Andor _(hogy aljas hízelgőnek ne lássék, félvállról köszön)_. Adj Isten!

Szinger. Mi ujság a lapnál?

Andor. Az oláh-berényi telegrammokon rágódnak… Igaz – talán gratulálnom
is kellene!

Szinger _(szerényen és kicsinyléssel)_. Ah – hiszen az csak olyan dolog!
_(Szigorúan.)_ Hanem tudja, hogy nem vagyok megelégedve a lappal?

Andor _(mélyen fölháborodva, hogy Szinger olyan dologról mer beszélni,
amelyhez nem konyít)_. Nem –?

Szinger. Nem!

Andor. Én sem vagyok megelégedve!

Szinger. Én egészen mást vártam és mást képzeltem. A mi lapunk
szakasztott olyan, mint a többi. Olyan – hogy is mondjam? – banális!
Egészen banális!

Andor. Megmondom, hogy milyen a lapunk. Olyan, mint a pesti olcsó
bankettek étlapja. A vezércikk hol tok tatármártással, hol meg fogas
tatármártással. A híreink egyszer borjuvesés burgonya-pürével, egyszer
meg sertés-karaj káposztával. Az országgyülésünk pujka vegyes salátával,
néhanapján azonban pujka kompóttal. A tárca pedig mindig parfait.
Napról-napra ugyanaz a koszt – persze, hogy ezt nem lehet megemészteni!

Szinger _(leveszi a cvikkerjét s megdöbbenve méri végig Andort)_.

Andor. Ez azért van így, mivel a lapot két ember csinálja, akik közül az
egyik igen eszes, a másik pedig igen becsületes ember.

Szinger. Nos hát?

Andor. Baj azonban, hogy az eszes ember a lapnak azt a részét intézi,
ahol becsületesnek kellene lenni, a becsületes ember pedig azt a részét,
ahová ész kellene.

Szinger _(magában elmélkedik: Ez a gyerek, úgylátszik, háborúban él az
egész redakcióval és az egész kiadóhivatallal. Ha valaki, hát ő az,
akire nekem szükségem van, hogy kellő ellenőrzés alatt tartsam a bandát.
– Egy vastag szivart vesz ki)_. Dobja el a cigarettáját, Gombos és
gyujtson szivarra! Ez a dolog engem nagyon érdekel és úgy látom, maga
jószemü ember…

Andor _(szivarra gyujt és közben hirtelen elhatározza, hogy felcsap
strébernek. Nem is annyira a haszon kedvéért, mint inkább azért, hogy
bámulatba ejtse a világot)_. A közéletben szereplő embernél
nagyfontosságu dolog, hogy egyénisége legyen. Még a hibáit is
megbocsátja neki a közvélemény, ha egy erős egyéniség vonásai gyanánt
jelentkeznek. A mi lapunk banális, mivel nincs egyénisége. Honnan vegye?
Kovács úrtól, Kemény úrtól? Azok részben becsületes, részben okos
emberek, de egyéniségük maguknak sincs. Én a lapnál csak egy embert
ismerek, akinek az egyénisége érdekelhetné a magyar közvéleményt: az ön,
Szinger úr! Ha ön hajlandó volna egyéniségének bélyegét rányomni a
lapra, akkor érdekes és jó lapunk lesz. Ha ehhez nincs ideje és kedve,
akkor ajánlom, hagyjuk abba az egész dolgot.

Szinger _(fölényes, de barátságos mosollyal)_. Tüzes és hirtelen, mint
minden fiatalember. De azért igaza van egyben-másban és én ezentúl
többet foglalkozom majd a lappal. A klubból is többet kell iratnunk
ezentúl. Tőlünk senki se jár fel, mondja meg Kovács úrnak, hogy ezentúl
maga fog feljárni. Mennyi a maga fizetése?

Andor. Hatvan forint! _(Erősen a Szinger szeme közé nézett, hogy vajjon
elpirul-e.)_

Szinger _(nem pirul el)_. Hatvan forint? Az nagyon szép ilyen fiatal
embernél! Nagyon szép fizetés! Tudja mit, Gombos barátom, én most
elmegyek a klubba és maga velem jöhet a kocsimon… _(Notabene: Szinger úr
még sohasem járt a klubban és most valami gyerekes elfogultságot érez.
Abban bízik, hogy a kis ujságíró vakmerő konfidenciája túl fogja
segíteni első zavarán.)_

Andor. Ha úgy tetszik, mehetünk. Most már ott találjuk a minisztereket.
_(Andráshoz, nem minden kevélység nélkül.)_ Itt hagylak, te boldog poéta
– nekem dolgom van a pártklubban! _(Szinger úrral elmegy. Amikor beül a
gazdája elegáns fogatjába, hirtelen elhatározza, hogy ő ezentúl előkelő
lesz. Nem fog többet reggelig a kávéházban ülni, korán fog fölkelni,
redingote-ban fog járni, a köcsögkalapját ki fogja vasaltatni, el fog
járni zsúrokra és az Operába, köszönni fog a minisztereknek, udvarias
lesz, ravasz lesz, szellemes lesz, barátokat fog szerezni, mindenkit le
fog főzni, stréber lesz és karriért fog csinálni…)_

András _(Adához)_. Én is ajánlom magamat –

Ada. Dolga van –?

András. A redakcióba kellene mennem –

Ada. Maradjon még! Az imént azt mondta, hogy látni akarja a könyveimet.
Nekem mindössze csak negyven vagy ötven könyvem van… Sokat olvasok
mostanában, de csak azokat a könyveket tartom meg, melyeket megszeretek.
A többit elajándékozom Rizának… Még senki sem látta a könyvtáramat, – az
édesapám sem, – furcsa, de való, hogy a fehérneműs szekrényemet inkább
mutogatom, mint a könyvtáramat. Magának azonban megmutatom. Jőjjön! _(A
szoba sarkában álló kis szekrényhez vezeti Andrást, ott letérdepel a
földre s kipakolja a könyveit.)_

Buffi _(Muffihoz halkan)_. Nézd azt a Kapuváryt!

Muffi _(ugyancsak halkan)_. Ő is éhes a Szinger pénzére!

Buffi. Mind egyformák! Mind!

Ada. Wertheim lord, mulattassa a hölgyeit!

Wertheim _(a Szecskay-leányokhoz)_. A hölgyek állandóan vidéken laknak!
Ott bizonyára szép vadászat van?

Buffi _(előkelően)_. Az uraink sokat agarásznak. Mi néha kocsin megyünk
utánuk.

Muffi _(magában elhatározza, hogy kedves lesz a szatócshoz)_. Persze
maga is szokott agarászni?

Wertheim _(akit némileg sért a föltevés, hogy ő ilyen kurta sporttal
foglalkozzék – száraz hangon)_. Nem, mi csak rókára vadászunk.

Buffi _(jóakaróan)_. Nálunk sok a róka. A keresztapánk a multkor ötöt
lőtt egy nap.

Wertheim _(konsternálva)_. Hogy tetszett mondani? Lőtt –? Puskával?

Muffi. Hát persze, hogy puskával! _(Elmosolyodik és Buffira tekint s
magában ezt gondolja: Ez a szatócs még nem is tudja, hogy lőni puskával
szokás.)_

Wertheim _(kifakadva)_. De hiszen az utálatos! _(Hideg udvariassággal.)_
Bocsánat hölgyeim, kissé elragadtattam magamat… Nálunk Angliában az a
felfogás, hogy rókát csak falka mögött szabad vadászni. Ha valaki
puskával ölné meg a rókát, azt kizárnák minden tisztességes klubból…
Lehet, hogy itt Magyarországon más a felfogás… Bocsánat!

Buffi _(csipősen)_. Pedig Zalkovszky herceg is lőtt már nálunk rókát!

Muffi _(élesen)_. Pedig Zalkovszky herceg uriember!

Wertheim. Zalkovszky Agenor?

Buffi. Talán ismeri, Wertheim úr?

Wertheim _(tiltakozva)_. Dehogy ismerem! Tavaly ugyan ott volt
Cannes-ban, ott minden áron akart ismerkedni, de _rasta_-számba ment… A
norfolki hercegtől tudom, hogy a Zalkovszkyak a tizennyolcadik században
tüntek föl…

Buffi és Muffi _(dermedten néznek egymásra)_.

[Illustration: WERTHEIM… Nálunk Angliában az a felfogás, hogy rókát csak
falka mögött szabad vadászni. Ha valaki puskával ölné meg a rókát, azt
kizárnák minden tisztességes klubból…]

András _(gyöngéden simogatja a könyveket, melyeket Ada a kezébe ad)_.
Mindegyiknek más a kötése.

Ada. Magam eszeltem ki minden könyvemnek a bekötési tábláját. Akkor
köttetem csak, ha már többször is elolvastam. A bekötési tábla színével,
formájával és anyagával azt a benyomást próbálom jellemezni, amelyet a
szerző rám tett. A régi aranybrokát a pompás és fantasztikus leírót
illeti meg. A tüzes és szomoru poétát fekete liliomokkal díszített piros
selyembe köttettem. Ezt a rokokó lelket virágos fehér atlaszba
öltöztettem, az okos és erős elbeszélőt pedig arannyal díszített bőrbe…

András. És magyar könyve egy sincs?

Ada. Van az édesapám könyvtárában vagy ezer. Mi nagyon sok magyar
könyvet veszünk!

András. De hogy maga egyet sem tudott megszeretni a magyarok közül –?

Ada _(bedobja a könyveket a szekrénybe s becsapja az ajtót)_. Ugy-e
mondtam: inkább a fehérneműs szekrényemet kellene mutogatnom, semhogy a
könyvtáramat… Megjelent magának már valami könyve?

András. Még nem. De most készítek egyet sajtó alá.

Ada. Igérem, hogy az helyet fog kapni a szekrényemben.

András. Hátha rossznak fogja találni? Hiszen Petőfinek se adott helyet!

Ada. Én nem a jó könyveket gyűjtöm, hanem azokat, amelyeket szeretek.
Van a könyveim között egypár nagyon rossz, tudom, de mégis szeretem
őket, mivel valami személyes vonatkozást találtam bennük. A maga
könyvében nem fogok találni személyes vonatkozást, de szeretni fogom.

András. És milyen kötést fog neki adni?

Ada. Nem tudom még, csak sejtem, hogy halványkék bársonyba fogom
köttetni és ezüsttel fogom díszíttetni. Lehet azonban, hogy a könyve
kellemes csalódást fog nekem okozni és akkor más kötést kap.

András. Milyet?

Ada. Ha a csalódás olyan, amilyennek én szeretném, akkor lángvörös
plüsbe köttetem és antik aranypántokkal díszíttetem. Miért pirult most
el?

András. Maga engem hidegnek tart és túlszelidnek –

Ada. Mondtam ezt?

András. De maga csak a modoromat ismeri, nem a lelkemet. A modorom a
világé. A modorom hideg és szelid…

Ada. Szóval: kék és ezüst. De a lelke?

András. Lehet, hogy olyan lángolóan piros és vakítóan arany, hogy
megfájdulna a szeme, ha belenézne.

Ada _(kiveszi András kezéből a könyvet, közbe kőnnyedén megérinti a
fiatal úr ujjait)_. Nekem erős szemem van. Miért kiméli?

András _(az ajkát harapdálja és hallgat)_.

Ada. Ha maga vörös, akkor mért mutatja magát kéknek? És ha kék, akkor
mért mondja magát vörösnek? Ej, András úr, ha maga tudná, hogyan
szomjazom az igazság után és mennyire gyűlölöm az alakoskodást!

András _(sápadtan)_. Ha maga nem volna gazdag leány, Ada –!

Ada _(tüzet szórva a tekintetével)_. Mi közünk nekünk a gazdagsághoz?

András. Semmi! Igaza van, semmi! Ada, én magát az első pillanattól fogva
szeretem. Azt hiszem én sem vagyok közömbös maga előtt…

Ada _(magában elmélkedik)_. Mindegyik ezzel jön! Ez is! És mindegyik az
első pillanattól fogva szeretett… Ez mégis furcsa! Vagy én provokáltam
volna? Ennyire még se kellett volna sietnie… _(Hangosan.)_ Lord Wertheim
– nem érdeklik a könyveim?

Wertheim. Hogyne! Nagyon érdekelnek!

András _(megsemmisülten ül a szőnyegen és fűzi a gondolatait)_. Állat
vagyok! Beugrattam magamat, mint egy gimnazista! Pedig Koller óvott is,
előre mondta, hogy így lesz… Azt mondta, hogy olyan a természete, mint a
foxterrieré: nincs nyugta, míg le nem harapta a patkány fejét, aztán
otthagyja… Fejetlen patkány vagyok, olyan, mint Gombos Andor… Nevetséges
vagyok! Mentsük meg azt, ami még megmenthető… _(Fölkel, gúnyos flegmával
szól.)_ Bocsánat, én most kegyes jóindulatukba ajánlom magamat…

Ada. Elmegy már? Mikor látom viszont?

András _(még mindig gúnyos flegmával)_. Ha rajtam fordulna, minél előbb.
Sajnálatomra azonban a közel jövőben annyira el leszek foglalva…

Ada _(elkedvetlenedik)_. Ah –!

András _(kárörvendően szól magában)_. Ezt ügyesen csináltam!

Ada _(kezet fog Andrással – kissé fogva tartja a fiatal úr kezét – a
tekintete megint tüzet szór – halkan, zavartan, bájosan és édesen)_.
Jöjjön el minél előbb! Nekünk még sok beszélni valónk van egymással…
_(Olvadó hangon.)_ Ugy-e, eljön?

András _(fejét vesztve)_. El! _(Meghajlik és távozik.)_

Szinger Pista _(akinek sikerült Rizát az ablakfülkébe csalni)_. Hát
akarja, vagy nem?

Riza. Pista, maga megbolondult? Meg fogom mondani a mamájának!

Pista _(hátat fordít neki, magában)_. Liba!

*

A _Nemzeti Hiradó_ szerkesztőségének riport-terme. A _Kis Sakál_ Gombos
Andor íróasztala előtt ül és körmöl. Gombos Andor kalappal a fején és
egy igen vastag szivarral a fogai között belép. A pártkörből jön, ahol
kutyafuttában elsajátította a politizáló mágnások hanyag előkelőségét.

Andor _(a Kis Sakál vállára üt)_. Homunkulusz, kelj föl és keress
magadnak más helyet, alkotni fogok!

A kis sakál _(füstfelhőt fuj Andor arcába, kaján hidegvérrel)_.
Sajnálom, kedves Gombos úr, nekem is dolgom van, s így nem engedhetem át
az íróasztalomat…

Andor. Hogy mondtad, gyermek? A te íróasztalod?

A kis sakál _(kéjesen)_. Igenis, az én íróasztalom!

Andor _(vészes hidegvérrel)_. És mióta a tiéd?

A kis sakál _(a kárörömben tobzódva)_. Ma este óta, amikor a nagyságos
szerkesztő úrnak önt elcsapni méltóztatott… Ha nem hiszi, hát kérdezze
meg tőle!

Kovács i. szerkesztő _(egy csomó távirattal belép a terembe)_. Föl is
út, le is út, Gombos! Beszéltem Kemény úrral, majd ő elintézi magával a
dolgát, itt nem fog több riportot csinálni.

A kis sakál _(a boldogságtól toporzékol)_.

Gombos _(mint fent, hidegvérrel)_. Most kivételesen okosan beszélt, Izor
bácsi, én nem fogok több riportot csinálni, mert az istenek nem arra
valók, hogy fazekat drótozzanak – hanem ezentúl az országgyűlési rovatot
fogom vezetni. Ezt ma délután beszéltük meg az én tisztelt szilasi
Szinger barátommal, mikor a palotájában voltam egy csésze teára… Ha tőle
akarja hallani, akkor fáradjon be a szobájába, itt van, az imént együtt
jöttünk a szabadelvü körből…

Kovács _(meredten néz Andorra, majd sarkon fordul, kimegy, becsapja az
ajtót)_.

A kis sakál _(félelemtől szepegve)_. Méltóztassék, kedves mester – itt
az asztala – én nem is akartam ide ülni, de az a buta Kovács parancsolt
rám…




VIII.

Vagy hat héttel később, ugyancsak a Nemzeti Hiradó szerkesztőségében.

A szerkesztő szobájában jelen vannak: Kovács szerkesztő, Gombos Andor és
Kapuváry András. Az utóbbi gibic minőségben. A szerkesztő, bár a
túlfűtött szobában pokoli a hőség, télikabátban jár fel alá. Gombos
ingujjra vetkőzött, de a kalap a fején van, mint mindig, ha a
fölebbvalóival beszél. Nagy szivarfüst.

Kovács _(gondolataival csatázva)_. Csak vigyázzanak, kérem, hogy baj ne
legyen!

Gombos _(a szerkesztői íróasztal fiókjában kotorászva)_. Hol van az
orfeumjegy?

Kovács. Csak a tördelés menjen simán!

Gombos _(dörgő hangon)_. Hol van az orfeumjegy? Ki merte megint elvinni?
El fogok menni jegy nélkül az orfeumba s ha valakit a helyünkön találok,
azt rendőrrel vezettetem ki. Biztos, hogy valami kiadóhivatali kamasz
vitte el! Azok már úgy bánnak velünk, mintha rabszolgák volnánk!

Kovács _(magában)_. Éppen ma! Éppen ma!

Gombos. Ennek már a fele se tréfa! Én nem mulatságból, hanem
kötelességből megyek az orfeumba… Azt hallottam, hogy valami Mici Rici
nevü bécsi énekesnő fog föllépni, aki egy kuplét énekel, aztán egy
feketesárga zászlót vesz ki a szoknyájából… Ha ez igaz, akkor ma vér fog
folyni az orfeumban. Nini – a jegy itt van! _(Zsebre teszi.)_

Kovács. Csak túl volnánk már rajta!

Gombos. Hát magát mi lelte, Izor bácsi?

Kovács. Ne bolondozzon most velem! A nőm minden percben várja a szülést
és az anyósom már kétszer telefonált utánam!

Andor _(a meglepetéstől elképedve)_. Nem igaz!

Kovács. Mi nem igaz?

Andor. Hogy magának neje legyen, igazi, eleven asszony-neje és anyósa?
Én mindig azt hittem, hogy Kemény úr magát lapzártakor tokba csukja és
elteszi a kiadóhivatalban… De magának nappal neje van és anyósa? És most
gyereke lesz? Fogadni mernék, hogy írótollal a füle mögött születik…

Kovács _(nem ügyelve Andorra)_. Csak túl volnánk már rajta!

Andor. Ez magát annyira izgatja?

Kovács. Hogy ennek éppen éjjel kell megtörténnie, amikor nappal is
meglehetett volna! És éppen ma, amikor holnap vasárnap van és
ötvenkétoldalas lapot adunk! A lapot a Kis Sakál fogja csinálni, ő az
egyetlen tisztességes ember a redakcióban…

Andor. Már az igaz, – ahány zár van az asztalokon, azt már mind
feltörte.

Kovács. Gombos! Hány politikai szenzációt adott le a nyomdába?

Andor. Kettőt.

Kovács. Az kevés! Maga kezdte a politikai szenzációk rovatját – hát most
csinálja is.

Andor. Tehetek én róla, hogy mostanában mindennap csak két szenzáció
történik? Ennyit is csak nagy kínnal tudtam kiszorítani… Az egyik
szenzáció az, hogy a kereskedelmi miniszter hosszan értekezett szilasi
Szinger úrral; ebből azt kombináltam, hogy a miniszter kikérte Szinger
úr véleményét a budveiszi kereskedelmi kamara ismert határozatának
ügyében. Notabene, én jól tudom, hogy az oláh-berényi postamester
előléptetéséről beszéltek, de én nem tartozom ezt tudni és remélem, a
félhivatalos nem lesz olyan szemtelen, hogy rámcáfoljon… A második
szenzáció az, hogy a horvát bán Zágrábból Budapestre érkezett és hogy a
kormány poziciója ennélfogva megingott…

Kovács. Hallja, hagyjon engem békében a maga bánjával! Ezt megírta már
legalább tízszer, mások pedig megírták már százszor. A bánt ki fogja
dobni a cikkből!

Andor. Kidobhatom, de akkor csak egy politikai szenzációnk lesz!

Kovács. Holnap vasárnap van, holnapra legalább kettőt vár a publikum!
_(A telefon csönget, Kovács kezébe veszi a kagylót.)_ Én vagyok! Igen!
Megyek már! _(Gomboshoz.)_ Hallotta, mit mondtam? Még egy szenzációt
kell leadnia! _(Kirohan, beszól a riport-terembe.)_ Kis Sakál, ügyeljen
a lapra! Gombos még egy szenzációt ad! Ha lehet, még benézek
tördeléskor… _(Elrohan.)_

András _(Andorhoz)_. Tehát nem mehetünk az orfeumba?

Andor. Dehogy nem! _(A ruhafogashoz megy és kéziratot vesz ki a kabátja
zsebéből.)_ Második politikai szenzációnak leadom a lódzi esetet. Vérző
szívvel teszem, mert a _Heti Lapok_-nak írtam, onnan kaptam volna érte
tíz pengőt…

András. Mi az a lódzi eset?

Andor. Lódz iparváros és járási székhely Piotrkov orosz-lengyel
kormányzóságban a Pallasz-lexikon szerint… A lódzi eset pedig az, hogy
az ottani rendőrség letartóztatta és Szibériába subolta Khájim Kárpelesz
csodarabbit, aki kézföltevéssel szokott gyógyítani. Azért csípték el,
mivel tilalom ellenére tartózkodott Lódzban.

András. És ez politikai szenzáció?

Andor. Ha akarom nem az, ha akarom az. Én tulajdonképpen imádom a
muszkákat, mert ők a világ legkülönb népe. Ők tudják, hogy az
abszolutizmus a legbecsületesebb kormányforma. Abszolut államban az
uralkodó felelős a kormányzásért. Parlamentáris államban senki sem
felelős, mert a többség az tulajdonképpen senki. A parlamentárizmus az
abszolutizmus bürokratikusan fölhigított formája. A parlamentárizmus a
politikai condottieri abszolutizmusa… Ha egyszer ráérek, ezt mind meg
fogom írni egy könyvben! Az orosz kormány különben szolgálatot tesz a
szegény és elmaradt zsidó népességnek, ha ezeket a piócákat, a
népbolondító csodarabbikat, leszedi a testéről…

András. De hol marad a politikai szenzáció?

Andor. Mindjárt megtudod, fiam! Én ezt a cikket eredetileg a _Heti
Lapok_-nak írtam, amelynek inkonyitó munkatársa vagyok. Annak a
szerkesztője tudvalevőleg r. k. ember – ez a két betü Budapesten azt
jelenti, hogy régen kikeresztelkedett, nyomban a születése után, – az
olvasóközönsége azonban az előkelő zsidóságból telik. A _Heti Lapok_
ennélfogva, hogy zsidóellenség hírébe ne keveredjék, Budapest legzsidóbb
lapja. Valóságos pán-héber organum és ha Lisszabonban vagy Szalonikiben
pofon ütnek egy jordánt, a lap keresztényei mindjárt úgy visítanak, mint
a fába szorult féreg. Ennek a lapnak a közönségét szabad óráimban
pán-héber cikkekkel szoktam megtréfálni, darabját tíz forintért
szállítom. Ez is olyan! Mi történt Lódzban? Elfogtak és Szibériába
toloncoltak egy szegény ördögöt. Ki ez az ember? Beregszászi lakos,
tehát magyar alattvaló. Mit vétett? Kézfeltevéssel gyógyított –
legrosszabb esetben tehát kuruzsló volt. Kérdem most már: szabad egy
magyar állampolgárt be nem bizonyított kuruzslásért Szibériába
deportálni? De menjünk tovább. Tegyük fel, hogy egy Esterházy gróf azzal
mulatott volna Lódzban, hogy hipnotikus kísérleteket csinál, esetleg
szuggesztió útján gyógyítani próbál. Ha nem orvosdoktor az illető gróf,
akkor ez is csak kuruzslás, akár a csodarabbié. És tegyük föl, hogy az
orosz hatóság ezért Szibériába küldené Esterházy grófot… Nyugodtan
eltűrné ezt a magyar kormány és a közvélemény? Bizonyára nem! Miért tűri
mégis nyugodtan azt, ami Khájim Kárpelesszel történt? Mi a különbség
Esterházy gróf és Kárpelesz között? Társadalmi tekintély, műveltség és
vagyon dolgában óriási különbség van köztük, egyben azonban egyformák:
magyar állampolgár mind a kettő. A törvény azonban nem törődik sem
családi tekintéllyel, sem vagyonnal és műveltséggel, hanem kimondja,
hogy minden magyar állampolgár egyenlő. Az állam tehát ugyanolyan
védelemmel tartozik Khájim Kárpelesznek, mint Esterházy grófnak.

András. Van is valami a dologban…

Andor. Ostobaság az egész! Menjünk az orfeumba! _(Fölveszi a kabátját.)_

A kis sakál _(helyettes szerkesztői méltóságának tudatában belép és leül
az íróasztalhoz. Mindenek előtt egy szivart vesz ki a Kovács fiókjából.
Aztán sorra megnyomja a szolga-szobákba és a szedőterembe vezető
villamos gombokat)_. Gombos úr, én egy cikket kapok öntől.

Andor _(az asztalra dobja a kéziratot)_. Ehun ni!

A kis sakál _(összeráncolt homlokkal nézi a cikket, aztán visszadobja
Andornak)_. Tessék rátenni a nyomdai jelzést.

Andor _(körülnéz, hogy mit vágjon a Kis Sakál fejéhez, majd meggondolja
magát és kék ceruzával odaírja a kézirat fejére: Cicero)_. Parancsoljon,
kérem!

A kis sakál _(könnyedén)_. Nem várja meg, míg átolvasom?

Andor. Már két hete, hogy nem ütöttelek pofon, fiam, de ez még nem ok
arra, hogy nagyzási hóbortba essél! _(Andrással elmegy, – becsapja maga
után az ajtót.)_

A kis sakál _(a cikket nézi, magában elmélkedik)_. Azt írta rá, hogy
cicero! Ő azt hiszi, hogy én olyan tökkel ütött vagyok, hogy nem tudom,
hogy cicero a vezércikk… Tény azonban, hogy én ezt nem tartozom tudni,
mivel fiatal kezdő vagyok… Ha most a Gombos sületlenségét leadnám
vezércikknek, a vezércikket pedig, amelyen semmi jelzés sincs, leadnám
második cikknek, ebből óriási konfúzió lenne… Nekem nem lenne semmi
bajom, legfölebb összeszamaraznának, mivel Gombos áldozata vagyok… Ha
valakit elcsapnának ezért a laptól, az ő lenne, nem én…

A főszedő _(belép)_. Megvan a cicero?

A kis sakál _(szó nélkül odaadja neki a Gombos cikkét)_.

A főszedő _(megnézi a kéziratot, nagy megelégedés hangján)_. Három
kolumna éppen – szépen férünk! _(El.)_

Eredmény: 1. a _Nemzeti Hiradó_ ünnepi számában erősen pán-héber
vezércikk jelenik meg. 2. Gombos Andor és Kapuváry András Mici Rici
társaságában vacsoráznak.




IX.

Gombos Andor hétfőn reggel tizenegy órakor megjelenik a képviselőház (a
régi ház) folyosóján. Még nem reggelizett, még nem fésülködött, még föl
sem ébredt egészen. A homályos folyosó üres, – a teremben alkalmasint
valami érdekes dolog készül, – csak két volt miniszter sétálgat künn,
csendesen és vidáman szivarozgatva. Andor hódolatteljes konfidenciával
köszönti őket. Ő igen jó viszonyban van a voltakkal. Ezek mind derült
filozófusok, emberségesek és felvilágosodottak, ráérnek diskurálni,
érdeklődnek irodalmi és művészeti dolgok iránt, megnevetik a paprikás
adomát is. Fiatal ujságíróknak előkelő politikai összeköttetések után
való vágyát a volt miniszterek elégítik ki.

Andor, miután megadta a két kegyelmesnek, ami a kegyelmesé, beoson az
ujságírók karzatára. A zsufolásig megtelt teremben feszült csend
közepett folyik az ülés. Egy ellenzéki szónok beszél. Az a hír előzte
meg a felszólalást, hogy szónoklatában le fogja gyávázni az egyik
minisztert. Ha hazaárulást próbálna rábizonyítani, az nem izgatná és
érdekelné a képviselőházat annyira, mint a gyávaság vádja. Úgy látszik
azonban, hogy az ellenzéki meggondolta a dolgát; már háromnegyed óra óta
beszél, de még semmi becsületbe vágót nem mondott. Sőt most már
udvariaskodik is a miniszterrel. Az ülés kezd nem érdekes lenni; a
karzat orrol, a képviselők pedig kiszállingóznak a folyosóra.

Andor elkéri egyik barátjától a gukkert és körülnéz a teremben. Egy
kanonok-képviselő kezében meglátja a _Nemzeti Hiradó_ vasárnapi vastag
számát. A kanonok a vezércikket olvassa és megbotránkozottan csóválja a
fejét. Szénégetőnek tőkén a szeme – Andor egy hiper-liberális képviselő
kezében is meglátja az ujságot. Az meg sűrűn bólintgat olvasás közben. A
miniszterelnök is a _Nemzeti Hiradó_-t olvassa; ő nem csóválja a fejét,
nem is bólintgat, hanem a füle tövét vakarja. Miért olvassák ezek a
tegnapi számot?

Andornak akkor eszébe jut, hogy ő szombat este óta, amikor az orfeumba
ment, egyáltalán nem is látott lapot. Hol járt, hol nem járt azóta, az
nem tartozik ide, való igaz azonban, hogy azóta nem volt ujság a
kezében.

Kisiet az olvasóba s megkeresi a _Nemzeti Hiradó_-t. Vezércikk: _A lódzi
eset_.

Andor szívébe jéghideg kéz markol bele. A vére megfagy… Az arca
krétafehér lesz… Leteszi a lapot – még pedig fordítva, az
apróhirdetésekkel fölfelé, hogy ne lássa a rettenetes címet – aztán
megfeledkezve ősei hitéről, fölszisszen: Jesszus Máriám! – Oly
rettenetes félelem vesz erőt rajta, mint a gyereken, aki
hebehurgyaságból embert ölt… Első gondolata, hogy hazamegy és agyonlövi
magát. A második, hogy élve meg fogja nyúzni a Kis Sakál-t, akinek
perfidiája rázúdította a veszedelmet.

A folyosón most nagy csapatban állanak a vitatkozó képviselők. Köztük
szilasi Szinger, Koller báró, a kanonok, a hiper-liberális képviselő, a
képviselőházi főzsidó, egyik aktiv miniszter és a sport-gróf.

A kanonok _(sápadtan, de mosolyogva)_. Meglássuk majd, hogy mi lesz
belőle. Meglássuk majd. A következményeket tulajdonítsátok magatoknak!

A hiper-liberális _(a harcias tűztől reszketve)_. Ha nektek nem tetszik
az a hang, az egy okkal több, hogy helyesnek találjuk. Én a magam
részéről megcsókolnám a kezet, amely a cikket írta…

A fő-zsidó _(aki mindig óvatos akar lenni)_. Az igazság a középen
fekszik. Deák Ferenc nekem egyszer azt mondta –

A sport-gróf. Én ném ákárok a dolog lényégéhéz hozzászóláni. Éz végré is
ízlés vágy meggyőződés dolgá. Ámi ázonban a cikk hángját illeti, bé kéll
válláni, hogy áz hátározottán ízlés –

A fő-zsidó. Mindenről lehet vitatkozni, a fő az, hogy meghallgassuk
egymást és hogy ne térjünk le az elvi alapról. Deák Ferenc egyszer azt
mondta –

Koller báró. A cikk kétségkívül fényes tollal van megírva. Föltéve
azonban, hogy az igazság sugallta volna is, kérdés, hogy a jelen
politikai helyzet alkalmas-e ilyen, a történelem-bölcselet által még
végleg nem tisztázott, vagy ha tisztázott, akkor még végleg nem
formulázott kérdések fölvetésére?

A hiper-liberális. Az igazság a nemzetnek olyan életszükséglete, mint az
egyénnek a levegő. A fuldoklónak hiába mondod, hogy a politikai helyzet
nem alkalmas arra, hogy lélegzetet vegyen –

A kanonok. Az a cikk inzultus!

A hiper-liberális. Nem tagadom, inzultus! Arculütés! De az ütés nem
nektek szól, hanem nekünk, szabadelvüeknek. Rászolgáltunk, mert
opportunisták vagyunk. Ha nem volnánk azok, akkor már régen fölvetettük
volna a kérdést, hogy Kárpelesz állampolgár-e, ember-e – vagy csak
Esterházy gróf az?

A sport-gróf. No már éngédélmét kérék – Esterházy és Kárpélész, éz mégis
izé –

A hiper-liberális. Jól van! Tessék tehát törvénybe iktatni, hogy
Esterházy elsőosztályu ember és állampolgár, Kárpelesz pedig
másodosztályu. Ez becsületes eljárás és én szavamat adom, hogy lojálisan
meghajlom az ilyen törvény előtt is, ha szentesítést nyer… De amíg a
törvény azt mondja, hogy Esterházy és Kárpelesz egyforma polgárai az
országnak, addig tessék levonni belőle a következtetéseket…

A fő-zsidó _(megcsípi a szóló karját; kedélyesen szól)_. No de uraim,
jusson eszetekbe a Deák Ferenc adomája –

A hiper-liberális _(Szingerhez)_. Magam is ujságíró vagyok. A lapjaink
bizonyos fokig versenytársak. Nem is értek mindenben egyet a lapod
magatartásával. Kijelentem azonban, hogy ebben a kérdésben vezérem,
mesterem, parancsnokom vagy… De most a Kárpelesz esete fogja eldönteni a
kérdést, hogy végre akarjuk-e hajtani a törvényeket, amelyeket nagy
képpel megalkottunk, hogy jogállam vagyunk-e? _(Az aktiv miniszterhez:)_
Igaz-e, kegyelmes uram?

A miniszter _(mosolyogva egy mellette álló képviselő karjába kapaszkodik
és sietve ellejt)_.

A kanonok. Nos, nagyon meg fogjátok bánni!

Szinger. Bocsánatot kérek, szerintem itt nincs szó se zsidóról, se
keresztényről, se Kárpeleszről, se Esterházy grófról. Itt csak arról van
szó, hogy a magyar állam meg tudja és meg akarja-e védeni a maga
méltóságát, midőn elégtételt szerez egyik polgárának, akin súlyos
jogtalanság esett. Az állam szuverénitásáról, a nemzet becsületéről van
szó, – ennek az érdekében pedig harcolni fogok, amíg forgatni tudom
fegyveremet, az írótollat. _(A kanonokhoz:)_ Lehet, hogy magamra maradok
ebben a harcban, lehet, hogy vereséget szenvedek, – de megbánni akkor se
fogok semmit, mivel tudom, hogy az igazságért küzdöttem. _(Könnyen
meghajlik, sarkon fordul és beleütközik Gombos Andorba.)_

Andor _(aki minden szót hallott)_. Van szerencsém –!

Szinger. Jónapot, Gombos! _(A sarokba vonja, halkan.)_ Mondja, ki is
írta a tegnapi cikkünket?

Andor. Én!

Szinger. Maga? Nagyon jó cikk volt! Nagy föltünést csinált – mindenki
erről beszél most… _(Csodálkozva végignézi Andort.)_ Nem is tudtam, hogy
maga ilyen ügyes ember!

Andor _(megint elhatározza, hogy stréber lesz)_. Ennek a cikknek
tulajdonképpen Szinger úr az értelmi szerzője. A multkor tetszett
mondani, hogy opportunisták vagyunk és hogy félünk az erős igazságoktól…
Én akkor igen frappánsnak találtam ezt az ötletet és próbáltam a
következtetéseket levonva, azokat a lódzi esetre alkalmazni…

Szinger _(egy pillanatig azon gondolkozik. – hogy Andor nem járatja-e
vele a bolondját? Szünet után)_. Mennyi fizetése is van magának?

Andor _(erősen a szeme közé néz)_. Hatvan forint…

Szinger _(nem pirul el)_. Elég szép! Idővel, ha több ilyen ügyes cikket
ír, még többre is viheti… Jónapot, Gombos!

Andor _(besiet az olvasóba és elolvassa a cikkét. Aztán még egyszer
elolvassa. Nehogy a kollégái lássák, hogy a maga cikkét olvassa, a lapot
beleteszi egy másik ujságba és harmadszor is elolvassa. A cikk mesésen
szép. Mennyi ötlet, mennyi eredetiség, mennyi szín, mennyi erő, mennyi
humor, mennyi gúny! Negyedszer is elolvassa. Aztán elmegy a kávéházba,
ott újra elolvassa. Olvasás közben lefordítja németre, mert tudni
szeretné, hogyan hatna rá a cikk, ha idegen ember írta volna egy
külföldi lapba s ő véletlenül bukkanna rá… Aztán elmegy egy trafikba s
megvásárolja a lap vasárnapi számát. A villamoson újra elolvassa a
cikket…)_




X.

A _Magyar Szabadság_ szerkesztőségében vagyunk. (Ennél a lapnál dolgozik
Kapuváry András.) A főszerkesztő szobájában jelen vannak: Kopeczky
laptulajdonos-főszerkesztő és Koller báró, a lap főmunkatársa.

A főszerkesztőről nyilt titok, hogy sohasem írt még semmit a lapjába – a
bolyhosok megesküsznek rá, hogy a leveleit is azért mondja tollba, mivel
nem ismeri a helyesírás szabályait, – de szerkeszteni sem igen
szerkeszt. Ő tulajdonképpen a lap adminisztrációjának szenteli minden
idejét. Mivel igen gazdag ember, furfangos ember hírében áll. Hogy ki
szerkeszti a _Magyar Szabadság_-ot, azt nem tudja senki. Meglehet, hogy
magától szerkesztődik. A régi lap olyan, mint a vén tehén: nem kell
hajtani, magától is eltalál a legelőre és az istállóba.

Kopeczky úr egyébként csak a politikai, a gazdasági és hirdetési rovat
iránt érdeklődik. A többi rovatban szabad kezet enged munkatársainak,
akiket rosszul vagy sehogy se fizet. A munkatársak ilyenformán bizonyos
deputátumot élveznek. Némelyikük a fizetését egy külvárosi szinésznő
mosolya alakjában kapja.

Koller. Méltóztattál elolvasni a _Nemzeti Hiradó_ vasárnapi vezércikkét?

Kopeczky. Elolvastam.

Koller. És mit méltóztatol hozzá szólani?

Kopeczky. Semmit! Hitványság az egész.

Koller. Én más nézeten vagyok. Úgy sejtem, hogy a cikk egy országos
akció kiinduló pontja lesz. A _Hiradó_ nagy fogást csinált a lódzi
esettel.

Kopeczky _(elkeseredetten)_. Mert ott olyan emberek vannak, akik
törődnek a lappal. Nálunk senki sem törődik a lappal, – csak leadják a
kőnyomatost, aztán szaladnak a szinházba.

Koller. Fölmerül a kérdés, hogyan viselkedjék a _Magyar Szabadság_ a
lódzi esettel szemben. Tudomást vegyünk róla, vagy nem?

Kopeczky. Nem veszünk róla tudomást! Még az kellene, hogy reklámot
csináljunk a _Hiradó_-nak!

Koller. Én más nézeten vagyok. A lódzi eset nagy hirlapírói tőkét
képvisel. Sietnünk kell, hogy minél hamarább kivegyük belőle a lapunkat
megillető részt. Kérdés azonban, hogy Kárpelesz mellett, vagy ellene
foglaljunk-e állást?

Kopeczky. Mindenesetre mellette. Mi liberálisok vagyunk és nem vagyok
bolond, hogy magamra bőszítsem a bankokat.

Koller _(elgondolkozva)_. Én más nézeten vagyok. Más nézeten.

Kopeczky _(ijedten)_. Csak nem akarsz Kárpelesz ellen irni?

Koller. Cikkeznünk mindenesetre kell a kérdésről. A harcias filoszemita
álláspont jó álláspont, de azt már lefoglalta magának a _Hiradó_. Ha mi
is pro írunk, azzal csak a _Hiradó_ malmára hajtjuk az előfizetőket. Azt
hiszem, mindenképpen bölcsen méltóztatnál cselekedni, ha támadnád a
_Hiradó_ álláspontját.

Kopeczky. Nem lehetne olyan külön álláspontot találni, amely ellenkezik
ugyan a _Hiradó_éval, de nem sérti a zsidókat?

Koller. Lehetetlen! Akkor kockára tesszük a lap komoly hirét.

Kopeczky _(növekedő kétségbeeséssel)_. De hát antiszemita csapásra
térjünk?

Koller. A világért sem! Első dolgunk legyen hogy nyomatékkal
eksztirpáljuk a kérdésből a felekezeti elemeket. Énnekem fogalmam sincs
róla, nem is kutatom, hogy Khájim Kárpelesz minő vallásu. Én csak azt
tudom róla, hogy nemzetközi proletár, aki lakott már Oroszországban is,
Magyarországon is, anélkül, hogy orosznak vagy magyarnak érezte volna
magát. Aki azt követeli a magyar államtól, hogy exponálja magát
Kárpeleszért, az nincs tisztában a haza fogalmával, az
részvénytársaságnak tekinti az államot, amely társaság bizonyos erkölcsi
tantiemmel tartozik a befizetett adójutalék fejében. Ez ellen az
internacionális fölfogás ellen kell síkra szállania a _Magyar
Szabadság_-nak.

Kopeczky. Ha így írsz, akkor holnap kétszáz zsidó előfizető visszaküldi
a lapot.

Koller. Az valószínü. De az is valószínü, hogy a kétszáz zsidó és hozzá
nyolcszáz más zsidó, megveszi a lapodat a trafikban. Zsidóellenes
nyomtatványoknak a zsidók a leghűségesebb olvasói. Budapesten megjelenik
egy mocskos kis antiszemita hetilap, amelynek a keresztények a nevét se
ismerik, de minden kóser csapszék előfizet rá. Azt mondanom sem kell,
hogy a keresztény olvasóközönségünknek nagyon tetszenék a színvallásunk.
Ha valaki a zsidók ellen ír, az a keresztény publikum szemében mindíg a
bátorság jele.

Kopeczky. Ezt a kérdést nem lehet így eldönteni. Bizonyos adatokat kell
előbb tanulmányoznom… Pardon! _(Beleszól a házi telefon kagylójába.)_
Kóhn úr! Ön lenn van a kiadóban? Egyedül van a szobájában? Kérem, nézze
meg, hány zsidó előfizetőnk van tulajdonképpen? Hiszen ön készített
ilyenféle statisztikát! _(Dühösen.)_ Micsoda –? Csak huszonöt százalék?
Huszon – öt? _(Kollerhoz.)_ Tessék, ez hát a zsidóság nagy műveltsége!
Persze, ők német lapokat olvasnak… _(A telefonba.)_ Kóhn úr! _(Fojtott
hangon, miközben félénken néz Koller felé.)_ Mondja, Kóhn úr, mennyi
pausálét fizet nekünk példának okáért a Kereskedelmi Bank? _(Dühösen.)_
Micsoda –? Csak –? És ez biztos? _(Leteszi a kagylót, fölugrik,
fájdalmas csalódással:)_ Mikor a pardubici rituális gyilkosság volt,
akkor vagy öt vezércikket irattam a zsidók mellett. Még egy római és egy
párisi héber nyelvtudóst is meginterjuvoltattam az érdekükben… És ha
tudnád, hogy a Kereskedelmi Bank milyen hitványsággal törli most ki a
szememet – igazán arcpirító gyalázat! Ennyit adhatnak egy hitvány kis
revolverlapnak, de nem egy előkelő napilapnak! Ezek az urak végleg
kompromittálni fogják a liberálizmus ügyét! Írd meg, kérlek, a cikket
olyan éles hangon, ahogyan jól esik!

Koller _(nyugodtan)_. Én nem írom meg.

Kopeczky. Te nem?

Koller. Megírnám, ha csak ujságíró volnék. De én politikus vagyok, akit
köt a pártfegyelem. Van azonban itt a redakcióban egy ügyes gyerek, az
majd megírja az intenciónkhoz képest…

Kopeczky. Ki az?

Koller. Kapuváry András. _(Kinyitja a szomszéd szoba ajtaját és
beszólítja Andrást.)_

András _(Kopeczkyhez fagyosan)_. Jó estét, főszerkesztő úr! _(Kollerhoz
melegen:)_ Jó estét, méltóságos uram!

Kopeczky. Mondja, fiatal barátom, mennyi fizetése is van magának a
lapnál?

András _(erősen a főszerkesztő szeme közé néz.)_ Negyvenöt forintom.

Kopeczky. Majd fel fogom emelni. Elvi okból – nehogy a szerkesztőség
régebbi tagjain méltánytalanság essék – egyelőre csak öt forinttal
emelhetem, de ennek az emelésnek a karaktere nem is annyira anyagi, mint
inkább erkölcsi. Az új fizetését a _Magyar Szabadság_ kiadóhivatali
ügyrendje értelmében jövő évi január elejétől folyósíthatom…

András _(hidegen)_. Köszönöm!

Kopeczky. Most magukra hagyom az urakat, dolgom van az expedicióban.
_(El.)_

András _(Kollerhoz)_. Ezt neked köszönhetem, méltóságos uram!

Koller. Szót sem érdemel! Kedvesebb ujságot is mondhatok neked. Régóta
azon vagyok már, hogy a tehetségedhez illő helyzetet biztosítsak neked a
lapnál s azt hiszem, most végre megtaláltam a módját… Mondhatom, nem
volt könnyü föladat, mert te nem vagy az az ember, akit előre lehet
vinni, – neked legfölebb csak utat lehet nyitni, aztán magadtól kell
előremenned. Azt hiszem, itt az időpont, hogy utat nyissak neked. Ülj le
és figyelj reám… _(Igen komolyan.)_ A közpályán, de különösen a sajtóban
szereplő ember tudja, hogy van a nemzet folyton hullámzó
érzelem-világában egy fix pont, amelyet érzelmi világunk archimédesi
pontjának szeretnék nevezni: a hazafiság. Ezen a ponton mindannyian
találkozunk, párt-, felekezeti- és rangkülönbség nélkül. Mi, akik az
életben többé-kevésbbé blazirt, sőt cinikus emberek vagyunk, érzelmi
világunk ez egy pontján megőriztük naivitásunkat, hitünket, hogy úgy
mondjam: szüzességünket. Ezen a ponton nem fogadjuk el az
opportunizmust, nem ismerjük a megalkuvást, ezen a ponton türelmetlenek,
fanatikusak, kiméletlenek vagyunk…

És a többi, és a többi…

[Illustration: KOPECZKY… Ennyit adhatnak egy hitvány kis revolverlapnak,
de nem egy előkelő napilapnak!]




XI.

Másnap délután az Oceán-kávéház zsúfolva van emberekkel, akiknek
élethívatásuk láthatólag az angol és amerikai képes folyóiratok
lapozgatása. A kávéház a mult héten megint gazdát cserélt, az új úr igen
félénk kis ember, nem igen mer végigmenni a fényes kávéházán, hanem
egész nap ott lappang a kávékonyha védő homályában. Az új gazda különben
merész reformmal lepte meg a törzsvendégeket: sorszámmal látta el a
pincéreket – a nikkel-számot mindegyik a frakkján viseli – a pikkolókat
pedig felöltöztette Mátyás-korabeli apródoknak. Nem tudni, hogy ő maga
eszelte-e ki, vagy mástól vette.

A bolyhosok asztalánál hangos élet folyik. Ott vannak az összes fő- és
albolyhosok, aztán Gombos Andor és a Kis Sakál.

A kis sakál _(a 13-as számu pincérhez)_. Hozza már a kapucineremet!

A 13-as _(úgy tesz, mintha nem hallaná és elsiet)_.

Andor _(a haja borzas, az arca lángol, a szeme szikrát szór, az
orrcimpája remeg – az egész ember olyan, mint Nelson admirális
Trafalgarnál)_. Ez óriás dolog! Ez hallatlan dolog! Ilyen még nem volt
Magyarországon! Meglássátok, a világsajtó át fogja venni a lódzi esetet…
A világsajtó nem olyan alávaló, mint a budapesti és idézni fogja a
_Nemzeti Hiradó_-t. Nemzeti szempontból is fontos a dolog, mert reánk
tereli Európa figyelmét… Nem lehet tagadni, hogy Magyarország egy-két
napra most a civilizáció élén halad…

A kis sakál _(a 9-es számu pincérhez)_. Hozza már a kapucineremet!

A 9-es _(úgy tesz, mintha nem hallaná és elsiet)_.

A kis sakál. Ez gyalázatosság! Az egész kávéház belőlünk él és mégis
kutyába se vesznek! _(Notabene a Kis Sakál negyvenhét kapucinerrel adósa
a főpincérnek.)_

Andor. Az ilyen akciónál az a fő, hogy az ember jól megindítsa, aztán
magától is megy. A lódzi esetet jól indítottam. Most már biztos vagyok
benne, hogy állandó rovattá lesz. Jönnek a polémiák és a külföldi
lapvélemények. Holnap megkezdjük a gyüjtést Khájim Kárpelesz nyomorgó
családja javára…

A főbolyhos. Hát van neki családja?

Andor. Hogy ne volna? Egy zsidó rabbinak ne volna? Ahány rabbit láttam,
mindeniknek hét gyereke volt. Ha csodarabbi, akkor nem adja kilencen
alul. Ma különben egy érdekes dolgot hallottam. A Borju-téren néhány
előkelő polgár akciót indít, hogy díszkardot adjanak szilasi Szingernek…
Azt fogják belevésetni: A szabadelvüségért. Tőlem kérdezték, hogy van ez
latinul?

A főbolyhos. Hogyan van?

Andor _(mély meggyőződés hangján)_. Pro libertate! Holnap pedig
alighanem tüntetés lesz a muszka főkonzulátus előtt…

A kis sakál _(a 7-es számu pincérhez)_. Én magát összetöröm, ha nem
hozza el tüstént a kapucineremet.

A 7-es _(testi magassága: 191 centiméter, mellbősége: 115 centiméter,
fiatalabb korában díjbirkozó volt a Barokaldi-cirkuszban)_. Igenis
kérem! _(A Kis Sakálnak szerencséje van a 7-es számmal, megkapja a
kapucinerjét.)_

A főbolyhos. Elolvasta kend a _Magyar Szabadság_ cikkét?

Andor. Átnéztem.

A főbolyhos. Ki írta vajjon?

Andor. Nem tudom, de nem is érdekel. Valami hülye gazember, akit csak
azért nem korbácsolok meg, mert nem akarok belőle híres embert csinálni.
Igazán, uraim, a sajtószabadság nagyon lejárta már magát. A sajtó valaha
éles penge volt a nemzeti szabadság védelmében, ma azonban sajtvágó kés
Kopeczky úr kezében. A sajtkereskedés is üzlet, a lapkiadás is az. Ha a
sajtkereskedelem védelmére elegendők az általános kereskedelmi
törvények, akkor nem látom be, hogy miért kell a lapkiadást különleges
törvényekkel védeni.

A főbolyhos. Gombos úr, ön ökör. _(Olvasásba mélyed.)_

Kapuváry András _(belép a kávéházba)_. Jó napot, urak!

Andor. Szervusz fiu! Egy örökkévalóság, hogy nem láttalak. Te mondd
csak, miféle hülye gazember írta a mai cikketeket?

András _(elhalványodik)_. Andor, belém akarsz kötni?

Andor _(elcsudálkozik)_. Miért akarnék beléd kötni?

András. A cikket én írtam.

Andor _(elhalványodik)_. Te –?!

A kis sakál _(toporzékol a mennyei örömtől)_.

Andor _(sokáig hallgat, miközben gúnyos mosollyal kavarja a kávéját)_.

András _(ugyancsak hallgat, miközben hideg elszántsággal szívja a
cigarettáját)_.

A kis sakál _(a katasztrófa kitörését siettetni akarván, halkan fütyüli
a Gotterhalte-t)_.

Andor _(kedélyes iróniával)_. Hát gratulálok, cimbora! A cikkeddel
végleg lekenyerezted magadnak főrangu protektoraidat, elsősorban Koller
báró ő méltóságát. Most már nem féltem a jövődet!

András _(irónikus kedélyességgel)_. Köszönöm, de azt hiszem, én több
joggal gratulálhatnék neked – mert aki az internacionális nagytőke
szolgálatába szegődik, az a világ teremtése óta mindig jó helyen
kereskedett.

Andor. Nagytőke –? Ez igen jó! Kár, hogy nem hallotta a Khájim Kárpelesz
éhező kilenc gyereke.

András. Ha csak a Kárpelesz kilenc gyerekéről volna szó, akkor a
_Nemzeti Hiradó_ nem is kongatná a vészharangot…

Andor. Hát kiről van szó?

András _(keményen)_. Arról a nemzetközi szervezetről, amelynek
Rothschild áll az élén és amelynek szilasi Szinger úr egyik tagja.

Andor _(Rothschilddal azonosítván magát, a dühtől remegve)_. Miért
bántod Rothschildot? Mi köze ehhez Rothschildnak?

András _(komolyan)_. Koller, ha báró is, ugyanazt a nyelvet beszéli,
ugyanazon a földön született és ugyanazokat a tradiciókat tiszteli, mint
ti, meg én. Rothschild azonban maga se tudja, hogy hol és merre van a
hazája és éppen olyan idegen a ti lelkivilágotokhoz, mint a braziliai
kávékapáséhoz, vagy a hongkongi kuliéhoz…

Andor _(nemes egyszerüséggel)_. Rothschildnak van egy felséges
tulajdonsága, amelyről te nem tudsz: ő is ember.

András. És a báró nem az?

Andor _(az asztalra csapva)_. Nem! – Koller és társai, ha egy szép
kutyát vagy lovat látnak az utcán, azt megsimogatják; egy dob-utcai
gyereket azonban nem simogatnának meg, legyen az akármilyen szép gyerek
is. Mi tehát nem vagyunk olyanok, mint ők és mivel magamról meglehetős
biztossággal tudom, hogy ember vagyok, föl kell tennem, hogy Kollerék
nem emberek. _(Diadalmasan néz körül.)_

András. Hát Rothschild megsimogatja a dob-utcai gyerekeket? Hát Szinger?
Így kisül, hogy ők sem emberek!

A főbolyhos _(az asztalra csapva)_. Mi baja magának Rothschilddal?

András _(aki a főbolyhost eddig fanatikus antiszemitának ismerte,
őszinte meglepetés hangján)_. Hát maga is izraelita? – Nekem nincs bajom
Rothschilddal, de nem látom be, miért tiszteljek egy nevet, amelynek
viselője kizsarolta Európa összes nemzeteit!

Andor _(sápadtan)_. Hát az arisztokrácia nem zsarolással szerezte a
vagyonát? A különbség az, hogy ők durva erőszakot használtak, a
Rothschildok pedig szellemi fölényüket használták!

András. A különbség az, hogy az arisztokrácia a hazáért vérezve szerezte
a gazdagságát, a Rothschild-család pedig a furfangjával.

Andor _(magánkivül)_. Megtiltom, hogy valaki ilyen hangon beszéljen
előttem Rothschildról!

András _(eszét vesztve)_. Minden nemzetnek vannak hagyományai, aki
azokat nem tiszteli, az vándoroljon ki az országból! _(A kávéház
ajtajára mutat.)_

A kis sakál. Ez az ország épp úgy az enyém, mint az öné, Kapuváry úr,
mert én épp úgy megfizetem az adómat, mint minden tisztességes
állampolgár! _(Ez persze csak képletileg értendő – a Kis Sakál még soha
életében nem fizetett adót.)_

András _(eszébe kapva)_. Veletek nem lehet vitatkozni – a ti
érzékenységtek már beteges…

Andor. Még érzékenyek se legyünk, amikor kétezer év óta gázoltok a
vérünkben?

András _(méltatlankodva)_. Ki gázol a véretekben?

Andor. Ti! Vagy nem ti csináltátok az inkviziciót –?

A kis sakál. És a sziciliai vecsernyét –?

András. A sziciliai vecsernyén a franciákat gyilkolták, nem a zsidókat!

Andor. Az mindegy! Ilyen szőrszálhasogatással nem lehet meg nem
történtté tenni a multat! Ha te azt szenvedted volna, amit mi szenvedünk
kétezer esztendő óta –

András _(gonoszul)_. Óh, szegény Rothschild Náthán – de sokat is
szenvedett…

Andor _(fölkel)_. Megint Rothschild? Megtiltom, hogy ilyen hangon
beszélj előttem Rothschildról!

András _(fölkel)_. Rothschild egy ökör, tudod?

Andor _(sápadtan)_. Ez gyávaság, tudod?

András _(sápadtan farkasszemet néz Andorral, aztán szó nélkül magára
veszi a kabátját s elhagyja a kávéházat)_.

A kis sakál. Hallottátok? Láttátok? Hogy eszi őket az irigység! Minden
keresztény irigyli a pénzünket! _(A tárcájára üt, amelyben kilenc darab
zálogcédulát őriz.)_

Egy kopott kis ember _(akit senki sem ismer és aki eddig némán és az
izgatottságtól ragyogó szemmel hallgatta a vitát, most az asztalhoz
lép)_. Az urak igazán szépen megvédték a vallásunkat!

Az albolyhos _(Andorhoz)_. Titokban minden keresztény arisztokratikus
érzelmü. Az emberi méltóságot csak föltételesen tudják tisztelni.

Andor. Ha akad is köztük elméleti demokrata, a gyakorlatban egyik sem
az…

A kopott kis ember _(elragadtatással Andor vállára üt)_. Ez az! Igen, ez
az!

Andor _(meglepetten méri végig)_. Mit akar maga –?

A kopott kis ember _(leül Andor mellé)_. Én most el fogok mondani
magának egy ilyen dolgot, ami tegnap a Löffelholz-kávéházban történt
velem… Az Abelesz volt velem meg a Magaziner…

Andor _(kifakadva)_. Micsoda szemtelenség ez? Hogy mer maga ideülni,
amikor látja, hogy itt úriemberek vannak? Pincér! Miért eresztenek ide
ilyen rongyos zsidót –?

*

Aznap este a _Nemzeti Hiradó_ szerkesztőségében. Szilasi Szinger a
főszerkesztői szobában van és a borjutéri polgárság küldöttségét
fogadja, amely a díszkardot nyújtja át neki. A kard eredetileg a
kevemegyei főpénztáros huszonötéves jubileumára készült, de mivel a
főpénztárosra időközben bizonyos szabálytalanságok bizonyultak rá,
abbanmaradt az ünneplés, a kard pedig a kereskedő nyakán maradt. Így
aztán kéz alatt megvették a borjutériek. A küldöttség tagjai: Blau,
Weisz, Grün és Schwarz urak. A küldöttség vezetője és szónoka: Gelb úr,
az ismert kerületi kapacitás.

Szinger _(Gelb üdvözlő beszédére válaszolva)_. Az ujságíró egyik kezében
az írótollat, a másikban a kardot tartja. A tollal a szabadságot, a
karddal a maga egyéni becsületét védi meg.

Gombos Andor _(nagy robajjal kinyitja az ajtót)_.

Blau, Weisz, Grün, Schwarz _(mérgesen)_. Pszt!

Andor _(zavartan)_. Pardon! _(Nesz nélkül visszavonul.)_

Szinger _(folytatva)_. Önök kardot adtak nekem, mivel úgy találták, hogy
írótollamat a szabadság ügyének szenteltem s mivel tudják, hogy aki a
szabadságért küzd, annak gondoskodnia kell a maga egyéni becsületének
védelméről –

Blau, Weisz, Grün, Schwarz. Úgy van! Úgy van!

*

Ugyanakkor Kovács I. szerkesztő szobájában…

A kis sakál _(zsebretett kézzel föl-alá sétál a szerkesztő íróasztala
előtt)_. Kapuváry – persze, hogy Kapuváry! Ma az Oceán-ban nyiltan
kifejtette a programját.

Kovács _(mérsékelt érdeklődéssel)_. A programját? Az is van neki?

A kis sakál. Hogy a zsidók vándoroljanak ki, mert az ország az
arisztokráciáé…

Kovács. Hehe!

A kis sakál. Rothschildot is gyalázta…

Kovács _(haragosan lecsapja a tollát)_. Rothschildot?

A kis sakál. Most pedig beküldte a verses kötetét, _Tavaszi vihar_ a
címe.

Kovács. Tavaszi vihar? _(Az arcán kegyetlen mosoly fut végig.)_ Jól van,
Kis Sakál, majd maga fog róla írni…

A kis sakál _(az örömtől toporzékolva)_. Én? Szabad?

Kovács. Tizenöt sort! Legfeljebb tizenöt sort!

A kis sakál _(boldogan a riport-terembe siet s ott lázas buzgalommal
körmölni kezd. A cikke így kezdődik)_:

Tavaszi vihar. Valami Kapuvári _(így!)_ Antal _(így!)_ nevü ifju ember
egy tavaszi estén megcsókolta Rózsika kisasszonyt. Valószínünek tartjuk,
hogy ezt mások is megcselekedték már Rózsika kisasszonnyal, anélkül,
hogy ebből jogot formáltak volna egy százhúsz oldalas verses kötet
megírására. Sajnáljuk, hogy Antal úr nem követte elődjeinek diszkrét
példáját – és a többi.

_(A Kis Sakál ilyen hangnemben írja meg az irodalmi hírt. Miután
elkészült vele, levélpapirt vesz elő és megírja a következő levelet.)_

Igen tisztelt Kapuváry uram! Az őszinte ragaszkodás, amellyel ön iránt
viseltetem, ösztönöz e sorok megírására. Tudom, hogy e levelemmel
kockára teszem egész exisztenciámat, de azt is tudom, hogy akinek írom,
az képtelen minden lovagiatlan cselekedetre. Tehát arról értesítem, hogy
a _Nemzeti Hiradó_ holnapi számában kvalifikálhatatlan módon végeznek az
ön gyönyörü verses kötetével. Én a lelkem mélyéből megvetem az ilyen
harci modort és sietek önnel tudatni, amit egyébként is tud, hogy semmi
befolyásom sincs a lap irodalmi rovatára. Nem akarok denunciálni, de azt
hiszem, ön így is könnyen ki fogja találni, hogy kinek köszönheti ezt a
szolgálatot… És a többi!

_(A Kis Sakál, miután már aláírta a levelet, morfondirozni kezd
magában.)_ Azt hiszem, kérhetnék tőle tíz forintot kölcsön… Ha úriember,
akkor ilyen levél után nem tagadhatja meg tőlem ezt a kis szivességet!
_(Írni kezd.)_ _Utóírás:_ Bocsásson meg, ha a nagy nyomor, amely özvegy
édesanyám hosszú betegeskedése következtében sújt, egy bizalmas
természetü kérésre kényszerít… és a többi!

*

Másnap délben, a _Magyar Szabadság_ szerkesztőségében. A főszerkesztő
nincs jelen, de jelen vannak Koller báró és Kóhn, a kiadóhivatal főnöke;
mindaketten a napilapokat böngészik.

Kapuváry András _(aki elküldte már a Kis Sakálnak a tíz forintot s
elolvasta már a Nemzeti Hiradó bírálatát, – megjegyzendő: a bírálatban
rögtön ráismert Gombos Andor stílusára, – belép az ajtón)_.

Kóhn. Jó napot, Kapuváry! Gratulálok magának; a cikkei nagyon ügyesek!

András _(Kollerhoz)_. Tanácsot szeretnék tőled kérni, méltóságos uram.

Koller. Parancsolj!

András. Tegnap egy ujságíró-társaságban összeszólalkoztam Gombossal. Ő
annyira elragadtatta magát, hogy gyávának nevezett…

Koller. És tőlem kérsz tanácsot? Bocsáss meg, kedves barátom, de ilyen
dologban, ahol vagy sokat, vagy semmit se kell tenni, elvből nem adok
tanácsot.

András. Értem –! Sokat vagy semmit… Tehát ki fogom hivatni!

Kóhn. Elvben én is ellensége vagyok a párbajnak, de a gyakorlatban azt
tapasztaltam, hogy a legokosabb dolog, amit az ember tehet, ha minden
sértésért rögtön megverekszik.

András. Önnek volt már párbaja, Kóhn úr?

Kóhn. Nem; de kétízben sértettek meg és utólag mindig megbántam, hogy
nem verekedtem meg rögtön.

András _(Kollerhoz)_. Nagyon leköteleznél, ha elvállalnád az ügyemet…

Koller _(meglepetten méri végig)_. Én –? Bocsáss meg – annyira el vagyok
foglalva… Ha azonban valami elvi komplikáció adná elő magát és esetleg
becsületbíróságra volna szükség: rendelkezésedre állok…

Kóhn. Én éppen ráérnék…

András _(meglepetten méri végig)_. Ön –? Majd megkérem Vidovics bárót, a
nővérem vőlegényét és Péterffyt, az tartalékos tiszt…

A párbaj a huszár-kaszárnya lovagló iskolájában folyik le. András
szekundánsait már ismerjük; Andornak Szinger Pista és Wertheim
segédkeznek. Wertheim – mint angol nevelésü ember – elvi ellensége a
párbajnak, de az öreg Szinger kedveért mégis elvállalta a segédi
tisztet. (Angol urak a kontinensen különben is statuáltak már erre
vonatkozó precedenst.) Szinger Pista csak akkor ment bele a dologba,
amikor megtudta, hogy huszártisztekkel fog tárgyalni. Mivel András egyik
szekundánsának, Vidovics báró főhadnagynak, az a szerencsétlen ötlete
támadt, hogy „rá kell ijeszteni a zsidókra“ – Pistáék rögtön vontcsövü
pisztolyt és háromszori golyóváltást ajánlottak. Hosszas tárgyalás után
Kirner-pisztolyokban és kétszeri golyóváltásban egyeztek meg…

Andor _(a lovagló-iskola délkeleti sarkában áll. Egész éjjel az
Oceán-kávéházban volt, ahol sokat beszélt és rengeteg konyakot ivott.
Minden áron meg akarta győzni a bolyhosokat, hogy ő nem fél a
puskaportól… Mivel tíz esztendő óta ma esett meg vele első ízben, hogy
reggeli hétkor már talpon volt, most gyalázatosan érzi magát. A feje
fáj, a gyomra émelyeg, a szeme sziporkázik, azt se tudja, hogy fiu-e,
vagy leány)_.

András _(a lovagló-iskola északnyugati sarkában áll. Egész éjjel levelet
írt, aztán cimbalmozott – ő cimbalmozni is szokott, – hajnalig a Rezgő
nyárfát és a Kitették a holttestet verte… Ő sem fél a pisztolytól, de
nagy nyomást érez a szívén és mocskosnak, szomorunak találja az egész
világot)_.

Wertheim _(Pistával a lovaglóiskola közepére lépve)_. Nem szívesen
veszek részt az ilyenekben, de ha már belementem, nem szeretném magamat
valami gyerekpárbajjal kompromittálni. Remélem a felek tudják, hogy
mivel tartoznak nekünk és nem fognak a levegőbe lőni.

Pista. Ha ezt megteszik, pofon ütöm őket.

A főhadnagy _(a pisztolyokat hozza)_. A puskamüves töltötte meg –
különben is jól visznek… _(Pistához.)_ Önkéntes, mérd ki a húsz lépést!
_(Letűzi a kardját a homokba.)_

Pista _(kellemesen megborzong, hogy a főhadnagy tegezi – kiméri a húsz
lépést, igen aprókat lépve. Aztán ő is a homokba tűzi a kardját)_.

A főhadnagy. Mehetünk, uraim!

Andor _(pisztollyal a kezében szemben áll Andrással. Magában
morfondiroz)_. Ha én most cigánykereket hánynék vagy kukorékolni
kezdenék, abból nagy botrány lenne… Tehát nem szabad sem cigánykereket
hánynom, sem kukorékolnom… Hátha célba venném Szinger Pistát vagy
Wertheimot? Őket úgy is utálom… Én itt csak Kapuváry Andrást szeretem…
Csak túl volnánk már rajta, – ha még sokáig tart, botrány lesz belőle…

András _(magában)_. Ez igazán ostobaság – ostobaság – ostobaság…

A főhadnagy _(tapsol)_.

Andor _(a tető felé irányítja a pisztolyát és elsüti)_.

András _(a föld felé fordítja a pisztolyát és elsüti)_.

Andor _(zavart mosollyal)_. Pardon – én azt hiszem, hogy a lábam… _(Leül
a földre.)_

Doktorok _(hozzásietnek, végighasítják a nadrágot a jobb lábán)_.

Andor _(úgy érzi, hogy a szívén enyhülni kezd a nyomás)_. Kérem, nem fáj
semmit!

Doktorok. A térdkalácsba ment! Be kell vinni a terembe!

A főhadnagy _(kezet fog Andrással)_. Gratulálok – szép lövés volt…

András. Eltaláltam?

A főhadnagy. A lába fuccs!

András _(úgy érzi, hogy a szívén engedni kezd a nagy nyomás)_. Kérlek –
mit tegyek most?

A főhadnagy. Semmit, eredj reggelizni! Én nem békülnék meg vele, amíg
bocsánatot nem kér…

Andor _(a terem diványán fekszik s legénykedésből cigarettázik, mialatt
a doktorok acélfogókkal dolgozzák a lábát – magában szól)_. Ki fogja
megírni a tudósítást –? _(Brutális fájdalmat érez a térdében, kiköpi a
cigarettát és elájul.)_

[Illustration: ANDOR. Pardon – én azt hiszem, hogy a lábam…]




XII.

Másodosztályu betegszoba a dr. Külföldy-féle viola-utcai szanatóriumban.
A szobában két ágy van, az egyikben Gombos Andor fekszik, a másik üres.
Az ágy mellett álló asztal tele van hírlapokkal, névjegyekkel és
fölbontott levelekkel. Az asztalon van a Pallas-Lexikon A –
Aradmegye-kötete is. A szoba falai egyébként fehérre vannak mázolva, a
falakon furcsa csövek és kis vasrostélyok láthatók, amelyek a higiénikus
fűtés és a szellőztető technika modern vívmányait jelképezik.

Gombos Andor, – aki rettenetesen lefogyott – a látogatóba érkezett
Kovács I. szerkesztővel beszélget.

Kovács. Szilasi Szinger úr roppant szépen viselte magát. Amikor
meghallotta, hogy maga megsebesült, rögtön kiadta a kiadóhivatalnak a
rendeletet, hogy adhatnak magának előleget hetven forint erejéig.

Andor. Ez szép! Majd küldjék el még ma a hetven forintot, – ilyenkor jó,
ha az ember nagyobb összeg fölött rendelkezhetik.

Kovács. Szinger úr nagyon megszerette magát. Ma is el fog jönni.

Andor. Ez szép! Itt van a látogatók lajstroma a lap számára, – valami
báró Bruchstein is beküldte a névjegyét, pedig nem is ismerem.
Úgylátszik, végre megmozdul a magyar arisztokrácia is.

Kovács. Azért jött, hogy a neve az ujságba kerüljön.

Andor. Mit gondol, Izor bácsi, vajjon ez a dr. Külföldy elfogadna-e
valamit a gyógyításért?

Kovács. Az örüljön, hogy maga itt van! Maga most akkora reklám, akár egy
főherceg. Maga itt úgyszólván tiszteletpéldány – azért ne is kínáljon
neki pénzt… Amikor maga sebesülten feküdt a lakásán, a fiúk eleintén nem
tudták, hogy mihez kezdjenek. Senki se tudta, hogy lesz, mint lesz…
Valaki azt ajánlotta nekik, hogy forduljanak az Alliance Israelite-hoz:
annak kötelessége, hogy segítsen magán, mert hiszen maga a liberálizmus
áldozata. Sehol se tudták azonban megtalálni az Alliance-ot, pedig a
Rombach-utcában is keresték… Végül is a szabadkőművesek segítettek
magán.

Andor. Ez roppant szép tőlük!

Kovács. A Dobzse László-páholy titkos megbizással kiküldte egyik előkelő
tagját egy fiatal banktisztviselőhöz, aki unokatestvére a dr. Külföldy
feleségének… Igy került maga ide.

Andor. Külföldy igen jól bánik velem. Mindenféle kedvezményben részesít.
Még dohányoznom is szabad, pedig ez a szanatórium házi szabályai
értelmében szigorúan tilos. Tegnap lekülföldyzték a lábamat is.

Kovács. Mit csináltak vele?

Andor. Lekülföldyzték. Dr. Külföldy ugyanis kitalálta a röntgenezésnek
egy új módját, amelyet külföldyzésnek nevez. Majd megmutatom magának a
képet, amit a lábamról csináltak – nagyon szépen látszik a golyó a
térdkalács alatt. A jövő héten megoperálnak, aztán rendben leszek…
Mondja, Izor bácsi – befolyt ma valami a Kárpelesz-árvák számára?

Kovács. Nagyon kevés! A vidéki zsidók szép leveleket írnak, de pénzt nem
igen küldenek.

Andor. Nem is érdemes ebben az országban nagy dologba fogni! Hogyan
viselkedik a bécsi sajtó?

Kovács. Hallom, a _Montagsblatt_ melegen emlékezik meg magáról. Már
kerestettem is, hogy átvegyük a cikkét, de sehol sem kapható.

Andor. Pedig a _Montagsblatt_ az udvar lapja!

Kovács. Maga most nagyon híres ember, Gombos. Nem is csodálkoznám rajta,
ha ő felsége tudakozódnék a hogyléte után…

Andor. Igen ám, csakhogy én annak idején nagyon kemény cikkeket írtam az
_Igazság_-ba a magyar udvartartásról!

Kovács. Én most már mennék a szerkesztőségbe. Nem fog unatkozni, ha
egyedül lesz?

Andor. Dehogy – én most komoly tanulmányokkal foglalkozom… Hallja,
mennyi tárca- és különféle-téma van ebben a Lexikonban! Igen érdekes
dolgokat lehetne írni a régi Aba-nemzetségről, az Afrika-utazókról, az
ágyúöntésről, az agyvelő súlyáról, vagy az asztrológiáról.:. A mi
sajtónk alapjában véve igen tudatlan. Fogadni mernék, nem sok ujságíró
tudja, hogy mi a különbség az asztrológia és az asztronómia között.

Kovács. Isten velünk, Gomboska! _(El.)_

Tíz perccel később.

Az ápolónő néhány levelet hoz Gombosnak.

Andor az egyik levél borítékán megismeri Szinger Ada hegyes betüit. Az
arca ekkor vérvörös lesz, a szíve megdobban… A borítékban nincs semmi
írás, csak egy frissen préselt piros szegfü van benne, a szegfüre
hosszu, aranyfénnyel csillogó hajszál van csavarva… Andor óvatosan
lefejti a hajszálat a virágról és rácsavarja az ujjára. Később a nyakára
csavarja, miközben a hosszu aranyszál végét a szájába fogja. Most már
határozott láza van, de azért igen kellemesnek találja az állapotát.
Miközben a szíve dobbanásait számolja, ilyenformán elmélkedik magában: A
hajszál egy darab az Ada testéből. A mód, a hogyan hozzám juttatta, egy
darab a lelkéből… Igen, ez ő: Ada! Egy paránya az enyém már – vajjon
enyém lesz-e az egész? Az ajaccioi ügyvéd fiából Ferenc császár veje
lett – mert akarta. Mért ne lehetne a kanizsai Gomperz fiából szilasi
Szinger veje –? Ha valamikor, hát most lehetnék azzá! Bátran síkra
szállottam egy nemes és nagy ügyért… Szemhunyorítás nélkül farkasszemet
mertem nézni a halállal… Megsebesültem és most panasz nélkül szenvedek…
Érdekes ember vagyok, sőt híres is. A lapok írtak rólam, mindenütt rólam
beszéltek. Az emberek sajnálnak, féltik az életemet, még az ellenségeim
is tisztelettel beszélnek rólam…

Harminc perccel később.

Szilasi Szinger _(belép a betegszobába)_. Jó napot, kis Gombos! No, hogy
vagyunk? Lássa ma sokkal jobb színben van, mint volt tegnap…

Andor. Köszönöm az érdeklődést – méltóztassék helyet foglalni! Igazán
szép, hogy képviselő úr személyesen ide fárad…

Szinger. Látni akarom, hogy megvan-e minden, ami kell. Ha valamire
szüksége lesz, csak szóljon nekem! Mondta már Kovács, hogy pénzt is
utalványoztam magának?

Andor. Mondta – köszönöm… _(magában morfondiroz.)_ Nem, nem –
képtelenség! Szilasi Szinger leánya és én – képtelenség!

Szinger. A maga dolga nagy port vert föl a városban. Mindenki arról
beszél a kaszinóban és a börzén… Tegnap még a miniszterelnök is
tudakozódott maga után…

Andor. Igazán? _(Magában morfondiroz.)_ Mért volna képtelenség? Ő is
zsidó, magam is az vagyok… Ha az apámnak úgy beütött volna a vállalata,
mint neki, akkor nem volna köztünk semmi különbség…

Szinger. Én nekem most mennem kell…

Andor. Képviselő úr!

Szinger. Nos –? Akar valamit? Szóljon bátran!

Andor. Egy vallomással tartozom önnek. Én szeretem Ada kisasszonyt…

Szinger _(megdöbbenve veszi le cvikkerjét)_. Maga –? _(nevetve)_ maga?
_(haragosan)_ maga –? _(Fölteszi a cvikkerjét, fagyosan.)_ Hallja,
Gombos, magának láza van –? _(Szünet után.)_ Hát tudja, az én leányom,
az egy fiatal leány; maga pedig – _(vállat von)_. Maga egy furcsa ember…
_(Erélyesen.)_ Kikérem magamnak, hogy máskor ne tréfáljon velem!
Megértett –? _(Elmegy. A lépcsőn rosszkedvü; amikor lenn kocsiba száll,
már mérges; amikor a Nemzeti Hiradó szerkesztőségébe érkezik, valósággal
tajtékozik a haragtól. Magában szól.)_ Az a Gombos hihetetlenül
szemtelen fráter!

Andor _(egyedül maradt, ágyán fetreng, az ön-utálattól hörögve
monologízál)_. Egy ilyen rongyos riporter, mint én! Egy ilyen zsidó! Egy
ilyen snófler! Agyon fogom magamat lőni…

[Illustration: ANDOR (egyedül maradt, ágyán fetreng, az ön-utálattól
hörögve monologizál). Egy ilyen rongyos riporter, mint én! Egy ilyen
zsidó! Egy ilyen snófler! Agyon fogom magamat lőni…]




XIII.

A _Nemzeti Hiradó_ szerkesztőségében, a szerkesztő szobájában. Jelen
vannak: Szinger, Kovács és a Kis Sakál. Szinger frakkban van, mivel a
miniszterelnök ebédjére készül, – az esti lapokat böngészi, mialatt
Kovács beszél a Kis Sakállal.

Kovács _(egy óriási könyvvel a kezében)_. Megjelent a Corpus Juris
kommentált kiadása. Erről tárcát kellene írni – de Isten tudja, hol
kódorog a sok jogászunk…

A kis sakál. Én megírhatom!

Kovács. Ért maga az ilyenhez?

A kis sakál _(sértődve)_. Annyit talán csak értek hozzá, mint az a
kommentáló állat!

Szinger _(fölpillant a lapból)_. Ki cikkezik holnap a lódzi esetről?

Kovács. Senki!… Holnap csak lapszemlét és polemikus rovatot adunk.
Holnapután, ha lezajlott a nagy tüntető népgyülés, újra kezdhetjük a
cikkezést. _(Valaki kopogtat az ajtón)_ Bujj be!

Egy lengyel zsidó _(belép és megáll a szobában, kalappal a fején. Az
idegen óriás termetü, lengő szakállu ember. A külseje olyan, mint az
ó-testámentumbeli patriarkáké. Suhogó selyemkaftánt visel, finom új
kalapot, a nyakán selyemkendőt. Az egész viselkedése egyébként oly
önérzetes, fölényes és gőgös, mintha maga Heródes király volna)_. Gitn
Tóg!

Kovács _(meghökkenve)_. Mit akar itt?

A lengyel _(mindig német-zsidó nyelven)_. Melyik itt a lapcsináló?

Kovács _(megdöbbenve)_. Én! Maga kicsoda?

A lengyel. Hát ki volnék? Reb Khájim Kárpelesz vagyok Beregszászról.

Kovács és Szinger _(rémülten)_. Maga –? A lódzi rabbi –?

A kis sakál. Hát magát nem deportálták Szibériába?

A lengyel _(méltóságán alulinak találja, hogy a Kis Sakálról
egyáltalában tudomást vegyen)_.

Kovács. Hogy szabadult ki Szibériából?

A lengyel. Hogy szabadultam volna ki Szibériából, mikor nem is jártam
Szibériában? Miért jártam volna Szibériában, mikor semmi dolgom
Szibériában?

Szinger _(krétafehér arccal)_. No ez – szép dolog!

Kovács _(haragosan)_. De hiszen a lódzi rendőrfőnök magát elfogatta!

A lengyel _(fölényesen)_. Ki a lódzi rendőrfőnök? Ha ezer rubelt veszek
a jobb kezembe, akkor a jobb lábára áll; ha ezer rubelt veszek a bal
kezembe, akkor a bal lábára áll; ha kétezer rubelt veszek mind a két
kezembe, akkor a feje tetejére áll. Ez a lódzi rendőrfőnök!

Kovács _(kétségbeesetten)_. De valami baja csak volt a lódzi
rendőrséggel?

A lengyel _(gőgösen)_. Mi az: baj? Ha baj volt, hát neki volt baj. Ha
Khájim Kárpeleszt megrúgja a szamár, akkor nem a lábára üt, hanem a
fejére.

Szinger. No – ez szép dolog! _(Kárpeleszhez:)_ De hogy lehet akkor, hogy
a lapok mind azt írták magáról –

A lengyel _(a szavába vág)_. Én csinálom a lapokat vagy maguk? Ha maguk
csinálják, akkor mit kérdik tőlem, hogy mi van bennük? _(Kezébe veszi az
asztalon levő ujságot.)_ Ez a maguk lapja? _(Hátul az apróhirdetéseknél
keresi a fejét – meglepetten.)_ Hiszen ez nincs zsidóbetükkel nyomatva
–?

Kovács _(hazafias komolysággal)_. Mi nem zsidó, hanem magyar lapot
csinálunk.

A lengyel _(igen határozottan)_. Nekem mindenki azt mondta, hogy zsidó
lapot csinálnak.

Kovács _(aki már nagyon ideges)_. Tulajdonképpen mért jött maga ide?

A lengyel. Ha beszélhetek a fejével, akkor mért beszéljek a lábával?
_(Szingerhez:)_ Én most Budapesten akarok letelepedni és szeretném, hogy
ezt írják ki a lapjukba, hogy a jámbor zsidók tudják, hol keressenek.

Szinger. No ez szép dolog! _(Karpeleszhez:)_ Nem fogjuk kiírni!

A lengyel _(a zsebébe nyul)_. Hát azt hiszi, hogy ingyen kivánom?

Szinger _(haragosan)_. Tartsa meg a pénzét! Telepedjék le Budapesten,
vagy ahol akar, de engem hagyjon békében!

Kovács. Arra pedig figyelmeztetem: ha itt is kuruzslással akar megélni,
akkor el fogja toloncolni a rendőrség! _(Szivarra gyujt.)_

A lengyel _(Szingerhez)_. Zsidó ezen férfi?

Szinger _(bólint a fejével)_.

A lengyel _(a fölháborodástól egész testében reszketve az asztalhoz lép
– Kovácshoz)_. Tudja, hogy ma szombat van?

Kovács. Tudom hát!

A lengyel. És maga szivarozik? Pi! _(Kovács felé pök.)_

Kovács _(meredten néz rá)_. He –?

A lengyel _(az ajtóig retirál, ott visszafordul)_.

A kis sakál _(a Corpus Juris kommentált kiadását hozzávágja a
lengyelhez)_.

A lengyel _(fölemeli a kezét s elmondja a sodomai és gomorhai nagy átkot
a redakcióra, aztán gyorsan távozik. Lenn a lépcsőházban öt-hat kaftános
alak várja.)_

Egy kaftános _(Karpeleszhez)_. Nos, rabbi?

A lengyel _(baljóslatuan)_. Elmondtam rájuk a sodomai és gomorhai nagy
átkot!

A kaftánosok _(vad rémülettel)_. Siessünk! Szaladjunk! Ha fog az átok,
akkor minden pillanatban ránk szakadhat a ház!

A lengyel _(fölséges nyugalommal)_. Mit rettegtek, ti kishitüek? Vagy
nem vagyok-e veletek! Különben nyugodjatok meg: nem a házbontó, hanem a
csődbejuttató átkot mondtam rájuk! _(Kilép az utcára, nyomában vannak a
kaftánosok, akik e pillanatban szilasi Szingert már fizetésképtelennek
tekintik.)_

Kovács _(a lengyel távozása után)_. Ilyen szemtelenség!

Szinger. Most szépen vagyunk! Ha kisül, hogy a gazember Budapesten van,
akkor a lapok meg fogják rohanni és kitudódik, hogy sohasem volt
Szibériában!

Kovács. Ilyen szemtelenség!

A kis sakál _(Kovácshoz)_. Nagyságos úr! kérem –

Szinger _(kezét tördelve)_. Blamáltam magamat! Örökké nevetségessé
tettem magamat!

A kis sakál _(Szingerhez)_. Nagyságos úr, kérem –

Szinger. Nem értem az orosz rendőrséget! Annyit dicsérik az erélyét s
most kisül, hogy azok is csak málészáju mamlaszok! Hogy ki tudták
ereszteni ezt a zsiványt!

A kis sakál. Nagyságos úr, kérem? Majd utána lopódzom Kárpelesznek s
kilesem, hol lakik, aztán elmegyek a rendőrségre és följelentem, mint
kuruzslót és szédelgőt… A mult héten is kiutasítottak egy csodarabbit,
Kárpeleszszel se fognak sokat teketóriázni…

Szinger. Lássa, ez okos ötlet! Maga ügyes ember! Siessen hát!

A kis sakál. Igenis kérem! _(Kárpelesz után rohan.)_

Szinger. Majd én is szólok a belügyminiszternek… Az ilyen veszedelmes
piócákat le kell szedni a szegény nép testéről… _(Dörgő hangon.)_ Az
egész dolognak különben az a haszontalan Gombos Andor az oka! _(A
kalapja után nyul.)_ Ezért a mocskos lengyelért még meg fogok késni a
miniszterelnök ebédjéről! _(El.)_




XIV.

Külföldy dr. szanatóriumának fogadótermében vagyunk. Délelőtt van, a
Zsolnay-kandallón álló óra tizenegyet mutat. Ez a terem olyan, mint a
nagy szabócégek szalonja. A falakat selyemkárpitok borítják, a
padmalyról kristály-csillár függ le, a terem közepén köralaku kerevet
van, mű-pálmával a tetejében.

A teremben nyolc-tíz ujságíró van együtt. Külföldy dr. hívta meg őket,
litografált levélben, a „nagyságos Gombos Andor úron végrehajtandó
sebészeti műtét szíves megtekintése végett“. A megjelentek között vannak
Gombos barátai, a bolyhosok és a Kis Sakál. Addig is, míg a műtéthez
hozzáfognak, a szép háziasszony kaviáros és sonkás szeletekkel,
sherryvel és marsalával kínálgatja a vendégeit.

Külföldyné ő nagysága nem érdekes, de azért mégis csinos asszony. Az
állkapcsa túlerős, a szája pedig nagy, – de az ajka vérpiros, az arcbőre
üde, a szeme ragyogó, a termete pedig délceg és gömbölyü. Esti ruhában,
villamos fény mellett alkalmasint közönséges asszonynak néznék, de
reggeli ruhában, fehér napfényben igen mutatós. Az ujságíróknak nagyon
tetszik. Az ő hagyományos ideáljuk ugyan az ideges női ragadozó, a
művésznő tipusa, akinek arcán száz szeszélyes nyomot hagyott száz
színpadi hazugság maszkja, – de most mégis szenzációsan hat rájuk a női
nővényevő tiszta és tisztes nyugalma.

Külföldy dr. szinte nevetségesen hasonlít a feleségére; mintha nem is
házastársak, hanem testvérek volnának. Annyi különbség mégis van
közöttük, hogy a tanár úr aranykeretü cvikkert visel és tudós
körszakállt, amely úgy fénylik, mint a fekete lószőr.

A nagyságos asszony _(a vendégekhez)_. Még egy kaviáros szeletet,
szerkesztő úr… Egy pohár sherryt. Ez tiszta pohár, kérem –

Külföldy dr. Egy Panajottit, szerkesztő úr… Tessék, itt a gyújtó! _(A
főbolyhoshoz, a megkezdett beszélgetést folytatva:)_ Tudom, a kedves
kollégáim közül sokan el fognak itélni ezért, reklámhajhászással fognak
vádolni, – de én nem törődöm az ilyen támadásokkal, mert egy magasabb
elv érvényesítéséről van szó… Az elv ez: a tudománynak végre szakítania
kell a nagyképü titkolódzással! Miért akarjuk mi doktorok a közönséggel
elhitetni, hogy misztikus egyéni erők segítségével végezzük a
hivatásunkat? Minden művelt ember ma már tudja, hogy az erőnk csak a
tudásunk és a szorgalmunk lehet… Aki tiszta és becsületes munkát végez,
annak nincs oka a titkolódzásra! Én kinyitom a szanatóriumom ajtaját s
azt mondom a nagyközönségnek: legyen szerencsém! A te életedről, a te
egészségedről van szó, tehát jogod van hozzá, hogy ellenőrizd a
munkámat. Gyere be a rendelő-szobámba és én előtted csinálom a
diagnózisomat. Gyere be a betegszobámba és én megmutatom neked a
pácienseimet. Gyere be a műtő-termembe és én előtted operálok. A
szakembereket is szívesen látom, a doktorokat… Én nem mondom, hogy
csalhatatlan vagyok. Tessék engem ellenőrizni! Ha valamit nem jól
csinálok és valaki jobban tudja: én szívesen tanulok tőle! Csak semmi
hiúság, semmi nagyképüség, uraim – tanuljunk és tanítsunk, forduljunk
közös erővel a közös ellenség, a betegség ellen…

A nagyságos asszony _(a főbolyhoshoz)_. Még egy kaviáros szeletet,
szerkesztő úr –?

Az asszisztens _(bejön, valamit súg Külföldy dr. fülébe)_.

[Illustration: KÜLFÖLDY DR. … Csak semmi hiuság, semmi nagyképüség,
uraim tanuljunk és tanítsunk, forduljunk közös erővel a közös ellenség,
a betegség ellen…]

Külföldy dr. Megyek! _(El.)_

A nagyságos asszony. Az uram azt mondta, hogy olyankor szeretné meghívni
a sajtót, amikor valakinek a fejét trepanirozzák – az nagyon érdekes
műtét… Ez tiszta pohár, szerkesztő úr!

Egy inas _(nagy libériában, a Montmorency-család színeiben, kinyitja az
ajtó szárnyait, aztán mélyen meghajlik)_. Kezdődik az operáció!

Mind – az asszony kivételével – a műtőterembe vonulnak. A terem felső
világítású kis amfiteáter. Az ujságírók elhelyezkednek a lépcsős
padokon. Gombos Andor a terem közepén levő fehér operáló-asztalon
fekszik. Az arca nem látható, mivel eltakarja az altató sisak. Andor már
elvesztette az eszméletét. Az öntudatnak parányi szikrája, amely benne
még lobog, most a kezébe menekült; kétségbeesett szeretettel szorongatja
a mellette álló ápoló asszony kezét és kábultságában olyasmit képzel,
hogy ez az édesanyja keze. Külföldy dr. és két asszisztens fehér nagy
köténnyel az asztal mellett áll. A libériás inas fotografiákat visz
körül a padokban; a Külföldy módszere szerint készült képek Gombos
térdcsontjait ábrázolják, a beleszorult pisztolygolyóval.

A főbolyhos _(az inashoz)_. Miféle nagy masina áll ott az ablak előtt?

Az inas. Érdekes operációknál azzal csinálják a kinematografikus
fölvételeket…

[Illustration: EGY INAS (nagy libériában, a Montmorency-család
szineiben, kinyitja az ajtó szárnyait, aztán mélyen meghajlik). Kezdődik
az operáció!]

Külföldy dr. A páciens már alszik, uraim! Kezdem az operációt… Akit
érdekel és akinek jók az idegei, az közelebb is jöhet…

A kis sakál _(a főbolyhoshoz)_. Szabad itt cigarettázni?

A főbolyhos _(halkan)_. Fogja be a száját, mert agyontiprom magát!

Külföldy dr. Ime, uraim, most átvágtam a fedőbőrt…

Egyik bolyhos. Aj! _(Krétafehér arccal kisiet a teremből – az inas
mosolyogva követi.)_

Andor _(mialatt vágják, álmában beszélni kezd)_. Hiszen ha én Esterházy
herceg fia volnék, akkor hozzám adnák…

Külföldy dr. _(jó idő mulva fölmutatja az összelapított ólomgolyót)_.
Ime a golyó, tisztelt uraim! Az operáció érdemleges része ezzel véget
ért – a folytatása már aligha fogja önöket érdekelni… A kedves nőm a
szalonban várja az urakat…

Mind _(a fogadóterembe vonulnak át)_.

A nagyságos asszony _(az ujságírókhoz)_. Bemutatom a szerkesztő uraknak
leányomat… Editke, nézze meg jól ezeket a bácsikat, ők mind híres
emberek!

Editke _(négy éves, nagyon bájos és okos kis leány, mosolyogva körbe
hajlik)_.

A nagyságos asszony. Egy pohár sherryt, szerkesztő úr! Még egy kaviáros
szeletet… Editke majd tiszta tányért hoz…

[Illustration: EGYIK BOLYHOS. Aj! (Krétafehér arccal kisiet a teremből,
az inas mosolyogva követi.)]

Külföldy dr. _(megjelenik a szalonban; megint redingote-ot visel; a
főbolyhoshoz szól)_. Ha az urak szívesek lesznek írni az operációról,
méltóztassék hangsúlyozni, hogy nálam nincs titkolódzás és nincs
nagyképüség. A nagyközönséget nem hívhatom meg az operációhoz, de a
sajtót, amely a nagyközönség szeme, igenis meghívom…

Az asszisztens _(véres köténnyel besiet)_. Tanár úr, kérem! Tanár úr!

Külföldy dr. _(hozzásiet)_. Nos –!

Az asszisztens _(a fülébe súg valamit)_.

Külföldy dr. _(ijedten és fojtott hangon)_… No de ez hallatlan
lomposság!

Az asszisztens _(halkan)_. Kibontsuk újra?

Külföldy dr. Fölébredt már?

Az asszisztens. Föl!

Külföldy dr. Akkor nem lehet! De az Istenért, mondja, hogyan lehetett
erről megfeledkezni?

Az asszisztens _(epésen)_. Nem én feledkeztem meg róla, hanem a tanár
úr!

Külföldy dr. _(gorombán)_. Ne kiabáljon ennyi idegen ember előtt! Én
igazán nem tudom, hogy minek fizetek én két asszisztenst, ha mindenre
nekem kell gondolnom!

Az asszisztens. Mit csináljunk most már?

Külföldy dr. Mit csináljunk? Semmit se csináljunk. Belehalni nem fog.

Az asszisztens. Belehalni nem, de holtáig sánta maradhat!

Külföldy dr. Ne kiabáljon, hanem jőjjön velem! _(Az asszisztenssel el.)_

A nagyságos asszony _(a vendégekhez)_. Még egy szeletet, szerkesztő úr…
Egy pohár sherryt!




XV.

Szinger Ada kis szalonjában vagyunk, amelyet már ismerünk. A szoba
berendezésében annyiban változás állott be, hogy a csecsebecsék és
arcképek nagy része eltünt, helyüket eleven virágcsoportok foglalják el.
A házikisasszonyon kívül jelen vannak: a szép Riza, Török huszárkapitány
és Wertheim.

Ada ezúttal lángvörös ruhát visel. Az imént meglátta önmagát a nagy
állótükörben s úgy tartja, hogy olyan érdekes, mint egy gonosz démon;
mivel igen fejlett stilus-érzéke van, most azon fáradozik, hogy a
viselkedésével a külsejéhez alkalmazkodjék, – tehát démoni kacérságot
fejt ki.

A két úr – mint Szingerék férfivendégei általában – egymást kölcsönösen
fölöslegesnek tartja. Wertheim úr úgy találja, hogy a sarkantyúját
pengető kamarás rosszízlésü snob, Török kapitányt pedig bosszantja, hogy
ez a parvenü – tudj’ Isten minek hívják! – falkavadászatokról beszél.

Ada _(az urakhoz)_. Maguk nem mulatnak jól nálam. Mit adjak maguknak?
Akarnak konyakbonbont? Van egy skatulyával, de nem tudom, hogy
megtalálom-e… _(Kinyit egy fiókot.)_ Ez a fiók olyan, mint a
kucséber-zacskó, minden szám benne van, de szerencse kell hozzá… Drei
unter hundert! _(Lehunyt szemmel belenyúl a fiókba, egy ideig keresgél a
sok kacat közt, aztán véletlenül megtalálja a bonbonos dobozt.)_ Ma
szerencsés napom van! _(A bonbon körbe jár.)_

Komlósi _(az ifju jellemszinész és hímnemü primadonna belép.
Szmokingruhát visel, brokát mellénnyel. A mellénygombjai aranyból valók,
mindegyik egy kis Szent György-tallér)_.

Ada _(egy bájos kis sikoltással Komlósi elé szalad)_. Óh, csakhogy
eljött! _(Szemérmetesen lesüti a szemét.)_

Komlósi _(sokáig fogva tartja Ada kezét, miközben fojtott hangon
lihegi)_. Haldokolva is eljöttem volna olyan meghívásra! _(Megjegyzendő:
Ada reggel névjegyet küldött a művésznek, a névjegyre rácsavart egy
hajszálat.)_

Ada. Üljön le Komlósi, mindjárt kap teát!

Komlósi _(súgva)_. Köszönöm! _(Hideg gőggel hajlik meg Török előtt s
gúnyos megvetéssel köszönti Wertheim urat.)_

Wertheim _(hideg gőggel)_, Török _(gúnyos megvetéssel fogadja Komlósi
köszöntését)_.

Komlósi _(a teáját kavarja s azalatt perzselő pillantásokat vet Ada
felé. Most odahajlik a leány füléhez, egészen közel, úgy hogy izzó
lehellete érinti Ada nyakát – és suttogva szól)_. Hogy érzi magát a
kedves mamája?

Ada. Köszönöm, jól!

Kapuváry András _(belép a szobába. Két nappal ezelőtt elküldte Adának a
Tavaszi vihar című verseskötetét s Ada a figyelmét egy névjegyen
köszönte meg, amelyre egy hajszálat csavart rá. Mostanában ugyanis
nagyon hull a haja.)_

Ada _(kedves sikoltással András elé szalad)_. Hát mégis eljött! Ha
tudná, hogyan vártam! _(Lesüti a szemét.)_

András _(erősen megszorítja a leány kezét, aztán Törököt, Wertheimot és
Komlósit köszönti – hidegen, megvetéssel, illetőleg undorodással)_.

Török, Wertheim és Komlósi _(hasonlóképpen viszonozzák András
köszöntését)_.

Ada. Tudják, hogy mi az ujság? Édesapa elcsapta az angol missemet…
Kisült, hogy sem nem angol, sem nem miss; hanem amerikai és nem tudom
micsoda… Megtanultam tőle a néger-táncot, s ha apa el nem csapta volna,
sok egyebet is tanulhattam volna még tőle. _(Tiszta gyermekpillantást
vet körbe.)_

Az urak _(elnézően mosolyognak)_.

Ada _(mind naivabban)_. Riza azt mondja, hogy úri leány nem járhatja azt
a táncot, de én igazán nem tudom, hogy mi van abban… Majd eljárom, maguk
meg itéljék meg, hogy illetlen-e? Eredj a zongorához, Riza!

Riza _(rosszalólag)_. No de ilyet! _(A zongorához ül.)_

Ada _(a szoba közepére lép, kissé megemeli a szoknyáját.)_ All right!

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

Ugyanakkor a szilasi Szinger dohányzó szobájában – abban a bizonyos
szobában, amelynek padmalya a velencei doge szobájának másolata – együtt
ül Szinger és Koller báró.

Szinger _(zavart szeretetreméltósággal)_. Régen óhajtottam ezt a
találkozást, de nem mertem remélni, hogy személyesen fogsz elfáradni
hozzám.

Koller _(nyugodt szeretetreméltósággal)_. Ebből is láthatod, hogy
rosszul itéltél meg engem. Az elvi ellentét, amely köztünk fölmerült,
semmiképpen sem érintheti az őszinte tiszteletet és rokonszenvet,
amellyel neked és családodnak tartozom és a melyet – reménylem – hasonló
érzelmekkel viszonzol.

Szinger _(kissé meghatottan kezet fog vele)_. A legnagyobb mértékben!

Koller. Köztünk elvi összeütközés volt. Az ilyen harcokra szerintem
szükség van, nem azért, hogy az egyik fél legyőzessék, hanem azért, hogy
bizonyos – a nemzeti élet föltételeivel szoros összefüggésben lévő –
eszmék tisztázást nyerjenek. Aki ilyen harcban részt vesz, akár pro,
akár kontra, az Kemény Gábor szerint, hozzájárul a nemzet eszmekörének
és önismeretének gyarapításához, az tehát szolgálatot tesz a nemzetnek.
Rendes dolog, hogy a nyilvánosság előtt lefolyó küzdelmekbe bizonyos
alantas elemek avatkoznak, akik az elvi ellentétet személyes ellentétté
igyekeznek kiélezni. Ezúttal is úgy történt.

Szinger. Igen – a kis Gombos!

Koller. És a kis Kapuváry és mások is, nagyobbak! A mi kötelességünk,
hogy a küzdelmet megóvjuk az elfajulástól. Éppen ezért megmondom neked:
ellened embervadászatot terveznek… Kitudódott, hogy Khájim Kárpelesz
sohasem volt Szibériában, az is kitudódott, hogy Budapesten járt és hogy
te kieszközölted a kiutasíttatását…

Szinger _(elhalványodik)_. Én –?

Koller. Tudom ugyan, hogy Kárpelesz személyének és szereplésének nincs
semmi köze a te elvi állásfoglalásodhoz, – ha költött személyről és
komponált eseményekről lett volna szó, akkor is hipotétikus alapon
joggal végigküzdhetted volna az elvek küzdelmét, – félek azonban, hogy
az avatatlan tömeg másképpen fog itélni. Ellenségeid most tendenciózusan
a nyilvánosságra akarják hozni a történteket, hogy lehetetlenné tegyék
nyilvános szereplésedet…

Szinger _(hideg verejtéket érez a homlokán)_.

Koller. Remélem azonban, hogy el tudom őket hallgattatni.

Szinger. Azt hiszed, lehetséges lesz?

Koller. Kis körben – szerencsére olyan körben, amely függő viszonyban
van hozzám – készül ellened a merénylet. Ha exponálom magamat, ha
tűzzel-lélekkel exponálom magamat, még el tudom őket hallgattatni. Én
azonban nem is elégedném meg azzal, hogy sértetlenül kimentselek a
hinárból, amelybe tagadhatatlanul belesüppedtél, hanem szükségesnek
látom, hogy egy impozáns társadalmi demonstrációval fejezzem be rád
nézve a Kárpelesz-ügyet. Ezért ha nincs ellene kifogásod, tagnak foglak
ajánlani az Ügető-klubban…

Szinger _(hirtelen elpirul s valami édes nyilalást érez a szive
tájékán)_. Hát azt hiszed, hogy lehetséges –?

Koller. Ha exponálom magamat, ha tűzzel-lélekkel exponálom magamat,
akkor kezeskedem a sikerről. Elő is készítettem már a dolgot az
elnökségnél. A feudális ügetők most nincsenek Budapesten, ha egész
csendben és váratlanul választmányi ülést hivunk egybe, most
könnyüszerrel bevihetünk…

Szinger _(magában)_. Ez akar valamit! De mit?

Koller _(szünet után)_. Kétségkivül hallottad, hogy főispánságot
vállalok?

Szinger. Hallottam és gratulálok!

Koller. Egy időre akarok csak vidékre menni; ha a közigazgatási reformok
szőnyegre kerülnek, visszajövök Budapestre. Tulajdonképpen azt a kis
közigazgatási nimbuszt akarom csak megszerezni, amelyre a jövő
embereinek szükségük lesz… Most pedig engedj meg egy kérdést.

Szinger _(magában)_. Most jön! _(Fenn.)_ Parancsolj, kérlek!

Koller. Férfias nyiltsággal kérdezek tőled valamit s kérlek, válaszolj
férfias nyiltsággal. Ha Ada kisasszony hajlandó volna feleségül jönni
hozzám, volna ez ellen kifogásod?

Szinger. Nem volna kifogásom! Legkevésbbé sem! Sőt ellenkezőleg! Tudod
azonban, hogy Ada különös leány, nem hiszem, hogy ebben a kérdésben
befolyásolhatnám…

Koller. Ezt nem is kivánom! Én csak felhatalmazást kérek tőled arra,
hogy Ada kisasszonynak fölajánlhassam a kezemet. Beszélhetnék
őnagyságával?

Szinger. Most mindjárt? Úgy tudom, hogy vendégei vannak, de ha akarod,
rögtön itt lesz… _(Ada szobája felé megy. Útközben így elmélkedik
magában)_. Ada a szeme közé fog nevetni… De ez az ő dolga! Pedig Ada
talán rosszul fogja tenni, mert ennek az embernek sok esze van és
valószínü, hogy még miniszter is lesz belőle… _(Belép Ada szobájába.)_

Ada _(éppen a négertáncot járja. Amint megpillantja édesapját, rögtön
abbahagyja a táncot és Szinger nyakába veti magát)_.

Szinger. Eredj a szobámba, Ada, – a szabónő vár ott rád…

Ada _(csudálkozva)_. A szabónő?

Szinger _(halkan)_. Eredj! _(Fenn.)_ Az urak meg fognak bocsátani – majd
én itt maradok és helyettesítlek…

Ada _(magában)_. Hát ez mi –? Hogy nem szabónő, arra fogadok… No, de
nézzük meg! _(Fenn.)_ Apa majd helyettem tovább járja a négertáncot!
_(El.)_

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

Koller báró és Ada a dohányzóban.

Ada. Nini, hát maga a szabónő?

Koller. Egy fontos és komoly dologban szeretnék magával beszélni, Ada
nagysád.

Ada. Meg akarja kérni a kezemet?

Koller _(ráhagyólag bólint)_.

Ada. Én azonban nem akarok magához menni, mert nem szeretem és tudom,
hogy a pénzemért akar elvenni.

Koller. Azért mégis kérem, hallgasson meg türelemmel.

Ada _(gúnnyal)_. Meg akar róla győzni, hogy szeret?.

Koller. Nem, Ada. Én magát nem szeretem. Én egyáltalában nem szeretek
senkit és ebben hasonlatosak vagyunk egymáshoz, mert maga se szeret
senkit. Én valóban a pénzeért akarom elvenni.

Ada. Jól kezdi a vallomást – ezt már meghallgatom! _(Leül.)_

Koller _(beteszi az ajtót, szembe ül a leánnyal)_.

Ada. Ott hagytuk el, hogy maga nem szeret.

Koller. Úgy kellett volna mondanom: nem vagyok szerelmes magába. Nagy
gyönyörűségem telik azonban a maga szépségében, eszében és –

Ada. És a pénzemben!

Koller. Úgy van, a pénzében is. A pénz hatalom, én szeretem a hatalmat,
– maga is szeretni fogja, ha megismerte, – azért szeretem a pénzét.
Mondok önnek valamit, Ada nagysád. Nézzen a szemembe, ne szerelmesen, –
mert arra képtelen volna, – hanem becsületesen kutatva. Így! Maga igen
eszes ember, Ada. Eddig még nem igen vette hasznát az eszének, csak
játszott vele, de én tudom, hogy eszesebb mindenkinél, aki ebben a
házban lakik és megfordul. Erről maga is meg van győződve. Ha megszokta
volna, hogy hasznát vegye az eszének és gondolkozzék, akkor tudná, hogy
van ebben a körben egy ember, valaki, aki keresztül látott magán, aki
fölismerte, aki méltatni tudja magát – s az én vagyok! Ezt abból is
láthatja, hogy merek magával olyan hangon beszélni, ahogyan fiatal
leánnyal még nem igen beszéltek. Mondja, gondolkozott ön már valaha az
élet problémáján? Tudja, hogy miért él tulajdonképpen a világon? Maga
nem vallásos és nem is szereti a szüleit –

Ada. Ah, én –

Koller _(a szavába vág)_. Maga megbecsüli a szüleit, mivel tudja, hogy
ezzel nagy örömet szerez nekik, de ez a szeretet az eszéből fakad, nem a
szívéből. Alapjában véve egészen idegen hozzájuk. Tehát miért él maga a
világon? Abban a bizonyos viharos és mámoros boldogságban – amelyről más
leányok epedve álmodoznak – maga nem hisz már. Ki szerezze meg magának
ezt a boldogságot? Egy tönkrement katonatiszt, vagy egy meggazdagodott
kereskedő? Egy kis író vagy egy nagy színész? Maga jól tudja, hogy egyik
sem. A vihart és a mámort nem adhatja meg senki, ha nincs meg a
szivünkben. A magáéban nincs meg. Maga csupa ész, hitetlenség, kétkedés.
Magának lehetnek szeszélyei, de szenvedélyei soha! Ezt maga már is
sejti, ha nem is tudja még, ez fáj is magának, de ezen már nem
változtathat. Magának csak egy célja lehet: hogy minél tökéletesebb,
nagyobbszabásu, minél szinesebb és élvezetesebb életet éljen. Ezt
egyedül nem teheti meg. Elérheti azonban, ha velem szövetkezik.

Ada _(gúnyosan)_. Méltóságod igazán önzetlen!

Koller. Nem vagyok az, de önző sem vagyok, csak annyit kérek magától,
amennyit magam is adhatok. Én se hiszek semmiben és nem szeretek senkit.
Nekem is az a célom, ami magának: hogy tökéletes, nagyszabásu, szines és
élvezetes életet éljek. Lehet, hogy ez cinizmus, de ha én cinikus
vagyok, akkor maga is az.

Ada _(nevetve)_. Az meglehet!

Koller. De mindkettőnknek megvan az az erényünk, hogy őszinték vagyunk.
Tehát én szövetséget ajánlok magának. Nekem van nevem, tudásom és
akaraterőm; magának van szépsége, esze és vagyona. Ha összeállunk,
ezekkel a fegyverekkel kivívhatunk magunknak mindent, amit ebben a
koldus országban kivívni lehet. Meg akarja ismerni a terveimet?
Elmondom! Mindenekelőtt főispán leszek. Ez nem nagy hivatal, de szép. A
székhelyünk közel lesz Budapesthez, két óra alatt ide röpíti a
gyorsvonat. Palotánk lesz Budapesten és kastélyunk a vidéken. Eleintén
odalenn csak a gentryvel barátkozunk, idefenn csak művészekkel és
írókkal. De azért maga fogja a legfényesebb estélyeket adni, magának
lesznek a legszebb ruhái és ékszerei, a leggyorsabban járó lovai.
Két-három esztendő mulva a nagy arisztokrácia, az igazi – amely eleintén
huzódni fog tőlünk – már ott lesz a maga szalonjában. Tíz éven belül
maga kegyelmes asszony lesz, alkalmasint miniszterné is. Valószínü, hogy
már előbb is az lesz.

Ada. De engedjen meg, csak nem élhetek együtt egy emberrel, akit – nem
szeretek?

Koller _(mosolyogva)_. Becsületes szövetséget akarok és nyíltan
beszélek. A palotánknak két szárnya lesz, az egyik a magáé, a másik az
enyém. Az elválasztó ajtó kulcsa magánál lesz. Mindaddig, amíg önként
nekem nem adja.

Ada _(mosolyogva)_. És ha sohasem adom magának?

Koller _(nevetve)_. Akkor alkalmasint meg fog ölni a titkos bánat, de
szemrehányást sohasem fogok magának érte tenni. Ezt megigérem! Most
mindent tud. Gondolkozzék ezen és válaszoljon akkor, amikor kedve van.
Még egyet! Az én szívem –

Ada. A maga szíve!?

Koller. Tehát: az én lelkem telve van őszinte gyöngédséggel maga iránt.
Nem elemezem, de úgy érzem, hogy az emberi rokonszenvnek egész skálája
megfér benne – az apa, a testvér, a jóbarát gyöngédsége épp úgy, mint a
szerelmesé. Maga választhat; elfogadhatja valamennyit, vagy
visszautasíthatja valamennyit. Most pedig menjen vissza a társaságához.

Ada. Megyek! _(El.)_

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

Ada kis szalonjában.

Ada _(belép)_. Édesapa, a szabónő most magával szeretne beszélni…

Szinger. Megyek! A viszontlátásig, uraim! _(El.)_

Komlósi _(Adához)_. Nem folytatja a néger-táncot?

Ada. Egyszer volt kutyavásár Budán. Ha nem nézte meg a bokáimat, akkor
sajnálom magát, mert nem fogja őket egyhamar viszontlátni.
_(Andráshoz.)_ Még meg sem mondtam: a könyve nagyon szép!

András _(elpirulva)_. Elolvasta az utolsó verset? _(Nota bene ez a vers
Adához íródott.)_

Ada _(mivel eszébe jut, hogy a könyv felvágatlan állapotban ott fekszik
még a zongorán, kitérően és tapintatosan)_. Hogy elolvastam-e? Hogy
kérdezhet ilyet, maga gyermek! _(Igen sokat mondóan mosolyog.)_

András _(még inkább elpirul)_.

Ada. Mit csináljunk most? Van egy üveg édes pálinkám – hátha meginnók?

Riza _(megbotránkozottan)_. Hogy miket eszel ki Ada! _(Poharakat hoz.)_

Ada. Igyunk a jövendőbelim egészségére!

Török _(erősen Ada szeme közé néz, magában morfondiroz)_. A zsidónők
mind tüzesek. Aki fölébreszti bennük a temperamentumot, azt tehet velük,
amit akar… _(Az asztal alatt megérinti a lábával Wertheim cipőjét.)_

András _(magában)_. Feleségül nem fogják hozzám adni. De ha asszony lesz
– akkor – talán – _(búsan Ada szeme közé néz)_.

Komlósi _(koccintás közben megérinti Ada kezét, magában szól)_. El fogom
csábítani, akkor könyörögni fognak a szülei, hogy vegyem feleségül…




XVI.

A Külföldy-féle szanatóriumban, Gombos Andor betegszobájában.

Az ápolónő _(belép, mérsékelt izgatottsággal szól)_. Gombos úr, egy
hölgy keresi…

Andor. Miféle hölgy?

Az ápolónő. Elegáns és csinos hölgy. Fehér boája van, fehér kalapja, a
kabátja is fehér… Szép fogaton jött. Hogy bejöhet-e?

Andor _(a tíz körmével nekiesik a hajának, fésülködést jelezve)_.

Szinger Ada _(az ajtóban)_. Szabad? _(Belép.)_ Én vagyok!

Andor _(visszahanyatlik a párnára)_. Ada –!

Ada _(körülnéz)_. De furcsa itt minden! Hogy van maga Dórika? Nem
maradhatok sokáig, mert várnak odalenn, a kisasszony és Koller báró…
Otthon meg nem is tudják, hogy idejöttem… Hanem azért leülök egy percre,
hogy el ne vigyem az álmát… _(Az ablakban álló székre ül.)_ No,
beszéljen már! Hát nem is örül, hogy meglátogattam?

Andor _(halkan)_. Nagyon örülök – csak nem értem egészen…

Ada. Mit nem ért? De igaz, hogy van a lába? Hallottam, hogy sánta marad
– szegény Dóri!

Andor. Igen, sánta maradok!

Ada. Magának nincs sok szerencséje. Más ember, ha párbajban megsebesül,
legalább érdekes ember lesz. De maga –

Andor. Én bicegő zsidó leszek!

Ada _(nevet, majd hirtelen elkomolyodik)_. Beszéljen hát, Dóri!
_(Fölkel, hozzámegy s leül az ágy szélére.)_ Tudja, mi az ujság?
Menyasszony vagyok.

Andor _(lehunyja a szemét és hallgat)_.

Ada. Nem is kérdezi, hogy kihez megyek? Koller báróhoz! _(Szünet után.)_
Ez furcsa – mi?

Andor. Mért jött maga ide, Ada?

Ada. Magam sem tudom biztosan… Próbára akartam tenni a vőlegényemet,
hogy féltékeny-e? Ő nem féltékeny, magára legalább nem; ő maga kisért
ide és megdicsért, hogy szép és kedves tőlem, amit teszek…

Andor. És Koller el tudta magával hitetni, hogy szereti?

Ada _(a fejét rázza)_. Nem! Ha szeretne, nem is mennék hozzá, mert
utálnám. Engem senki sem szeretett életemben, csak maga, Dóri. Most is
szeret?

Andor. Most is!

Ada. Tulajdonképpen mégis csak azért jöttem, hogy ezt halljam magától.

Andor. Miért akarja hallani? Miféle öröme telhetik még ebben?

Ada _(komolyan)_. A gondolat, hogy maga szeret, volt az egyetlen nemes,
tiszta és meleg gondolat, amely bennem élt. Most már az se melegít
többet és én dideregve gondolok a jövőre! Iskolás leány korom óta mindig
arról ábrándoztam, bárha engem valaki nagyon szeretne. Ez azonban
lehetetlen, mert ahhoz naivnak és jónak kellene lennem és hinnem kellene
a szerelemben. Én azonban nem vagyok se naiv, se jó és nem hiszek
semmiben. Magában is csak olyankor hiszek, ha nem látom. De ha látom,
akkor roppant furcsának találom és most is kedvem volna nevetni…

Andor. A szeme könnyes, Ada!

Ada. Igen ám, de nem magát sajnálom, hanem magamat. Én most elmegyek és
elfelejtem magát, Dórika. Én mindent elfelejtek, amire nem akarok
gondolni. Ha egyszer összehoz valahol a véletlen, azt se tudom majd,
hogy kicsoda maga. Elhiszi? És úgy lesz, én ismerem magamat!

[Illustration: ADA. Dóri, akar engem megcsókolni?]

Andor. Ez úgy lesz!

Ada. Mondok magának egy titkot, Dóri: nekem nincs szívem! Egy mákszemnyi
sincs, bizony Isten! A dologban az a furcsa, hogy ez bánt, fáj és hogy
szeretnék más lenni. Sajnálom magamat, de nem segíthetek magamon.
Komédiázni azonban nem akarok. Hát Dóri, adja ide a kezét! Ha vétettem
maga ellen, bocsásson meg.

Andor. Nem vétett ellenem, Ada!

Ada. Kérem, ne kezdjen sírni, mert akkor nevetnem muszáj! Én nem akarok
komédiázni – Isten velünk!

Andor. Isten vele, Ada!

Ada _(az ajtóban megfordul)_. Dóri, akar engem megcsókolni?

Andor. Nem!

Ada _(leül az ágy szélére)_. De igen, csókoljon meg! Ne úgy – a számon!
Soha senki sem csókolt meg a számon.

Andor _(megcsókolja)_.

Ada _(elmegy és beteszi maga után az ajtót. A folyosón kiveszi a
keszkenőjét és erősen megdörzsöli az ajkát)_.




XVII.

Hat héttel később a _Nemzeti Hiradó_ szerkesztőségében Kovács I.
szerkesztő magából kikelve, bekopogtat szilasi Szinger dolgozó
szobájába.

Kovács. Engedelmet kérek, Gombossal már nem lehet birni. Most már
egészen megbolondult!

Szinger. Mi baja már megint?

Kovács. Azt mondta nekem az imént: Ön ló!

Szinger _(haragosan)_. Én –?

Kovács. Nem a képviselő úr, hanem én.

Szinger _(megnyugodva)_. Az más! Ámbár az se járja, hogy a munkatárs a
szerkesztőt lónak nevezze.

Kovács. Hogy ő nem csinál rendőrséget, azt mondja, mert az istenek nem
arra valók, hogy fazekat drótozzanak. Vagy országgyűlést csinál, vagy
elmegy a laptól, azt mondja!

Szinger _(fölséges nyugalommal.)_ Ha nem csinál rendőrséget, majd
megcsinálja helyette más. Össze vagyunk vele házasodva? No, ugye, hogy
nem? Ha elmegy, hát elmegy! Szerződtetünk helyette más valakit!

Kovács. Azt hiszem, Kapuváry András szivesen jönne át a _Magyar
Szabadság_-tól a Gombos fizetésével. A lapjánál sehogy sem fizetik,
pedig hasznavehető ember.

Szinger. Nagyon rokonszenves, úri gyerek! Szeretném, ha minél több ilyen
embert kaphatnánk a laphoz. A zsidó ujságírók nem érnek sokat. Csak jár
a szájuk, mindenbe beleütik az orrukat, izgágák, kötekedők, leszólják a
lapjukat, s ha az ember kiereszti őket a redakcióból, biztos, hogy
skandalum lesz belőle… Az a Gombos is olyan!

*

Egy héttel később a _Magyar Szabadság_ szerkesztőségében. Kopeczky
főszerkesztő és Kóhn kiadóhivatali főnök együtt tanácskoznak.

Kopeczky. Kapuváry fölmondott?

Kóhn. Igen, fölmondott! Hogy ő nem maradhat negyvenöttel, mert a
_Nemzeti Hiradó_ hetvenet ajánlott neki.

Kopeczky. Lopják azok a pénzt? _(Szünet után.)_ Azt meg lehetne engedni
Kapuvárynak, hogy néha szinházi kritikát is írjon. Akkor előadják a
darabját és tisztességes mellékkeresete lehetne.

Kóhn. Ő nem akar darabot írni. Pénzt akar.

Kopeczky. Mondja neki, semmi szükség reá, mehet akár holnap.

Kóhn. Hetven forint! Ha rászánunk annyit, akkor megkaphatjuk akár Gombos
Andort is, az most különben is állás nélkül van.

Kopeczky. Gombos Andor? Az ügyes fiu! A lódzi esetet is ő csinálta… Az
mindjárt egy kis életet hozna a szerkesztőségbe…

Kóhn. Majd szólok neki.

Kopeczky. Én szeretem a felekezetemet, de annyi bizonyos, hogy
keresztényekkel nem lehet lapot csinálni. Mind lusták, nagyképüek és
mamlaszok… Szerződtesse Gombos Andort!




XVIII.

Nyolc hónap mulva.

Az Oceán-kávéházban vagyunk. A bolyhosok asztala üres, de a sakálok
asztalánál nagy élet folyik. A sakálok közt a Kis Sakál elnököl. Most
már Fősakál a neve. A többiek – vagy hatan vannak – az ő sakál-kölykei.
A kölykök kétaraszos urak, az arcukat Chamberlain példájára
borotváltatják és Niagara-frizurát viselnek.

Első sakál-kölyök _(a Kis Sakálhoz)_. Mester, adjon nekem tizenöt
krajcárt kölcsön!

A kis sakál. Olyan nincs!

Második sakál-kölyök. Készpénzem nincs, de értékpapirokkal szolgálhatok.
_(Három ötkrajcáros levélbélyeget ad neki.)_

Első sakál-kölyök. Megfizetem, ha sikerül elhelyeznem az értekezésemet.

Második sakál-kölyök. Miféle értekezést írtál?

Első sakál-kölyök. Tudományosan bebizonyítom, hogy Petőfi Sándor sohasem
létezett. A versek, amelyek az ő nevét viselik, részben a
Pilvax-társaság költeményei, részben összegyüjtött népdalok.

A kis sakál. Hát Segesvárnál ki esett el? Hé –?

Első sakál-kölyök. A segesvári legenda az észak-germán Szigfrid monda
befolyása alatt keletkezett, a Szigfrid-monda pedig a hellén
Achilles-mondakörből eredt. Mindezek a mondák, amelyeknek hőse az
ideálokért harcoló ifju dalia, akinek korai halálát egy egész nemzet
siratja meg, pogánykori misztériumokra vezethetők vissza. A dalia
tulajdonképpen a nyár szimboluma, az ellenség, aki megöli, a tél. Ebben
a poézisben a népléleknek a nyárhoz való vonzódása és a téltől való
félelme nyilatkozik meg.

Gombos Andor _(bicegve belép a kávéházba és egyedül leül a
bolyhos-asztalhoz, ott egy csomó ujságba temetkezik)_.

Kapuváry András _(belép a kávéházba, egyenesen a bolyhos-asztal felé
tart, de mivel ott meglátja Gombost, elkanyarodik és egy sarokasztal
mellé telepedik)_.

Andor _(fölkel, András asztalához biceg)_. Pardon! _(Fölvesz egy ujságot
s visszatér a helyére.)_

András _(öt perc mulva odamegy az Andor asztalához)_. Pardon! _(Egy
kicsit válogat a fölhalmozott lapok közt, aztán visszatér a helyére)_

Andor _(leteszi a lapját s Andrásra tekint)_.

András _(leteszi a lapját s Andorra néz)_.

Andor _(egy hősi elhatározással leteszi a lapját s odabiceg Andráshoz)_.
Hát te ökör – mit izélsz?

András _(meghatottan kezet nyújt neki)_.

Andor _(melléje ül)_. Na –! _(Zavartan hallgat.)_

András. Kell egy cigaretta –?

Andor. _(Szünet után)_. Köszönöm! _(Szünet után.)_ Hogy vagytok a
lapotoknál?

András. Úgy – lassan!

Andor. Szinger túladott rajtatok?

András. Muszáj volt neki! Azt mondják, tisztára tönkre ment.

Andor. Én előre tudtam, hogy tönkre fog menni.

András. Ilyen óriás vagyon, ilyen rövid idő alatt!

Andor. A zsidók úgy vannak a vagyonnal, mint a gyerekek a kerekes
kúttal. Fel tudják húzni a telt vödröt a kútból, de kiemelni már nem
tudják; amint a vödör után nyúlnak, eleresztik a kereket: zsupsz! lenn
van megint a kútban! Most már kezdheti újra! Félesztendő alatt különben
minden valamire való zsidó tönkrement. Most már senkinek sincs pénze
Magyarországon, csak a papnak, meg a mágnásnak. Meg egypár szamárnak.

[Illustration: SAKÁL-KÖLYÖK. Mester, ki az a sánta héber meg a másik?]

András. De hogy erről senki se sejtett semmit!

Andor. Hiszen ha a krach előre beadná a névjegyét, akkor senkit se
találna otthon!

András. Úgy mondják, Kollerné is elvesztette mindenét?

Andor. Nem veszített, csak nem kapott semmit. Koller báró is utólag
tudta meg, hogy szerelemből nősült – mint az Otthonban mondják. Erről
majd egyszer regényt fogok írni!

András. Azt mondják, a báróné babát vár a jövő hónapra. Nyolc hónapja
van férjnél – pontos menyecske!

Andor _(szünet után)_. Mennyire vagy a verses drámáddal?

András. Semennyire! Ha kedvem van dolgozni, akkor nem érek rá; ha meg
ráérek, akkor nincs kedvem hozzá! Úgy látom, én is odajutok, ahová a
legtöbb ujságíró: holtomig hatalmas tragédiákat tervezek, és
ujdonságokat írok.

Andor. Igazi keresztény élhetetlenség! Ha valakinek olyan tehetsége van,
mint neked, akkor csak kitartásra és következetességre van szüksége,
hogy érvényesüljön… Úgy látom, te újabban egészen elhagytad magadat… Jól
van, majd ráncba szedlek én! Mindenekelőtt rendszeres életmódot kell
folytatnod. Neked az a bajod, hogy nem élsz rendszeresen! Mit csinálsz
itt a füstös bohém-kávéházban? Járj emberek közé, gyüjts benyomásokat!

András. Könnyü azt mondani!

Andor. Férfi vagy? Majd kidolgozok a számodra egy élettervet – ha azt
betartod, akkor más embert faragok belőled.

András _(szünet után)_. Mi a terved ma estére?

Andor. Tudod mit? Gyerünk ma az orfeumba. Egy amerikai bohóc lép föl,
akinek a fején asztalokat törnek szét. Az új életmódot majd elsején
kezdjük, de addig is mulassunk még egyet… Ha nem volna nálad pénz, az
nem baj – én majd próbálok szerezni.

Második sakál-kölyök _(a Kis Sakálhoz)_. Mester, ki az a sánta héber meg
a másik?

A kis sakál. Két vén szamár, a riporterek Czuczor Gergelyei és
Hiadorjai, az egyik a _Magyar Szabadság_-ba írna, ha írásnak lehetne
nevezni az ő körmölését, a másik a _Nemzeti Hiradó_-ba.

Második sakál-kölyök. A szerkesztőségek tele vannak ilyen panamistákkal
és mi, a fiatalok, hiába kopogtatunk!

Első sakál-kölyök. Nem is lesz rend ebben az országban, míg meg nem
indítunk végre egy lapot, amelyben mindenkiről mindent megírunk!

VÉGE.




*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK ANDOR ÉS ANDRÁS ***


    

Updated editions will replace the previous one—the old editions will
be renamed.

Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright
law means that no one owns a United States copyright in these works,
so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United
States without permission and without paying copyright
royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part
of this license, apply to copying and distributing Project
Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™
concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark,
and may not be used if you charge for an eBook, except by following
the terms of the trademark license, including paying royalties for use
of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for
copies of this eBook, complying with the trademark license is very
easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation
of derivative works, reports, performances and research. Project
Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away—you may
do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected
by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark
license, especially commercial redistribution.


START: FULL LICENSE

THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE

PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK

To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free
distribution of electronic works, by using or distributing this work
(or any other work associated in any way with the phrase “Project
Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full
Project Gutenberg™ License available with this file or online at
www.gutenberg.org/license.

Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™
electronic works

1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™
electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to
and accept all the terms of this license and intellectual property
(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all
the terms of this agreement, you must cease using and return or
destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your
possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a
Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound
by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person
or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8.

1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be
used on or associated in any way with an electronic work by people who
agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few
things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works
even without complying with the full terms of this agreement. See
paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project
Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this
agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™
electronic works. See paragraph 1.E below.

1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the
Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection
of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual
works in the collection are in the public domain in the United
States. If an individual work is unprotected by copyright law in the
United States and you are located in the United States, we do not
claim a right to prevent you from copying, distributing, performing,
displaying or creating derivative works based on the work as long as
all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope
that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting
free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™
works in compliance with the terms of this agreement for keeping the
Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily
comply with the terms of this agreement by keeping this work in the
same format with its attached full Project Gutenberg™ License when
you share it without charge with others.

1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern
what you can do with this work. Copyright laws in most countries are
in a constant state of change. If you are outside the United States,
check the laws of your country in addition to the terms of this
agreement before downloading, copying, displaying, performing,
distributing or creating derivative works based on this work or any
other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no
representations concerning the copyright status of any work in any
country other than the United States.

1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:

1.E.1. The following sentence, with active links to, or other
immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear
prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work
on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the
phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed,
performed, viewed, copied or distributed:

    This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most
    other parts of the world at no cost and with almost no restrictions
    whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms
    of the Project Gutenberg License included with this eBook or online
    at www.gutenberg.org. If you
    are not located in the United States, you will have to check the laws
    of the country where you are located before using this eBook.
  
1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is
derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not
contain a notice indicating that it is posted with permission of the
copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in
the United States without paying any fees or charges. If you are
redistributing or providing access to a work with the phrase “Project
Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply
either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or
obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™
trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9.

1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted
with the permission of the copyright holder, your use and distribution
must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any
additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms
will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works
posted with the permission of the copyright holder found at the
beginning of this work.

1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™
License terms from this work, or any files containing a part of this
work or any other work associated with Project Gutenberg™.

1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this
electronic work, or any part of this electronic work, without
prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with
active links or immediate access to the full terms of the Project
Gutenberg™ License.

1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary,
compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including
any word processing or hypertext form. However, if you provide access
to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format
other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official
version posted on the official Project Gutenberg™ website
(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense
to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means
of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain
Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the
full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1.

1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying,
performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works
unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.

1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing
access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works
provided that:

    • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from
        the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method
        you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed
        to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has
        agreed to donate royalties under this paragraph to the Project
        Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid
        within 60 days following each date on which you prepare (or are
        legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty
        payments should be clearly marked as such and sent to the Project
        Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in
        Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg
        Literary Archive Foundation.”
    
    • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies
        you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he
        does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™
        License. You must require such a user to return or destroy all
        copies of the works possessed in a physical medium and discontinue
        all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™
        works.
    
    • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of
        any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the
        electronic work is discovered and reported to you within 90 days of
        receipt of the work.
    
    • You comply with all other terms of this agreement for free
        distribution of Project Gutenberg™ works.
    

1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project
Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than
are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing
from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of
the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set
forth in Section 3 below.

1.F.

1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable
effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread
works not protected by U.S. copyright law in creating the Project
Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™
electronic works, and the medium on which they may be stored, may
contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate
or corrupt data, transcription errors, a copyright or other
intellectual property infringement, a defective or damaged disk or
other medium, a computer virus, or computer codes that damage or
cannot be read by your equipment.

1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right
of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project
Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project
Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project
Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all
liability to you for damages, costs and expenses, including legal
fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT
LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE
PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE
TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE
LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR
INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH
DAMAGE.

1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a
defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can
receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a
written explanation to the person you received the work from. If you
received the work on a physical medium, you must return the medium
with your written explanation. The person or entity that provided you
with the defective work may elect to provide a replacement copy in
lieu of a refund. If you received the work electronically, the person
or entity providing it to you may choose to give you a second
opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If
the second copy is also defective, you may demand a refund in writing
without further opportunities to fix the problem.

1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth
in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO
OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT
LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.

1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied
warranties or the exclusion or limitation of certain types of
damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement
violates the law of the state applicable to this agreement, the
agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or
limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or
unenforceability of any provision of this agreement shall not void the
remaining provisions.

1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the
trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone
providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in
accordance with this agreement, and any volunteers associated with the
production, promotion and distribution of Project Gutenberg™
electronic works, harmless from all liability, costs and expenses,
including legal fees, that arise directly or indirectly from any of
the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this
or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or
additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any
Defect you cause.

Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™

Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of
electronic works in formats readable by the widest variety of
computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It
exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations
from people in all walks of life.

Volunteers and financial support to provide volunteers with the
assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s
goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will
remain freely available for generations to come. In 2001, the Project
Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure
and permanent future for Project Gutenberg™ and future
generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary
Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see
Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org.

Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation

The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit
501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the
state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal
Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification
number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary
Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by
U.S. federal laws and your state’s laws.

The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West,
Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up
to date contact information can be found at the Foundation’s website
and official page at www.gutenberg.org/contact

Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg
Literary Archive Foundation

Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread
public support and donations to carry out its mission of
increasing the number of public domain and licensed works that can be
freely distributed in machine-readable form accessible by the widest
array of equipment including outdated equipment. Many small donations
($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt
status with the IRS.

The Foundation is committed to complying with the laws regulating
charities and charitable donations in all 50 states of the United
States. Compliance requirements are not uniform and it takes a
considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up
with these requirements. We do not solicit donations in locations
where we have not received written confirmation of compliance. To SEND
DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state
visit www.gutenberg.org/donate.

While we cannot and do not solicit contributions from states where we
have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition
against accepting unsolicited donations from donors in such states who
approach us with offers to donate.

International donations are gratefully accepted, but we cannot make
any statements concerning tax treatment of donations received from
outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.

Please check the Project Gutenberg web pages for current donation
methods and addresses. Donations are accepted in a number of other
ways including checks, online payments and credit card donations. To
donate, please visit: www.gutenberg.org/donate.

Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works

Professor Michael S. Hart was the originator of the Project
Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be
freely shared with anyone. For forty years, he produced and
distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of
volunteer support.

Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed
editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in
the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not
necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper
edition.

Most people start at our website which has the main PG search
facility: www.gutenberg.org.

This website includes information about Project Gutenberg™,
including how to make donations to the Project Gutenberg Literary
Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to
subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.