The Project Gutenberg EBook of A tanító / Pompei utolsó éje, by
Andor Kapos and Ákos Horváth
This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with
almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or
re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included
with this eBook or online at www.gutenberg.org
Title: A tanító / Pompei utolsó éje
Author: Andor Kapos
Ákos Horváth
Release Date: October 17, 2009 [EBook #30277]
Language: Hungarian
Character set encoding: ISO-8859-2
*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK A TANÍTÓ / POMPEI UTOLSÓ ÉJE ***
Produced by Tamás Róth and the Online Distributed Proofreading Team.
Költeni annyi, mint itélőszéket
tartani önmagunk fölött.
(IBSEN)
A szerzők minden jogot, az előadás és fordítás jogát is, fentartják maguknak. »A tanító« előadási joga Valentin Lajos szinházi ügynöksége útján szerezhető meg. »Pompeji utolsó éje« előadási joga a Modern Könyvtár Szerkesztősége útján szerezhető meg.
JÁNOS tanitó
IDA felesége
RIZA leányuk
JENO fiuk
KATICA
Szoba. Egyszerü butorok. A jobboldalon könyvespoic: könyvekkel és irkákkal megrakva. A baloldalon ruhaszekrény, melléje támasztva nádpálca. Középen asztal, rajta gyufatartó; körülötte székek. Egy nagy karosszék. Pamlag a balszögletben, közel a fenékfal egyik ablakához. A pamlag előtt kis kézimunka-asztal. Jobboldalon ajtó, mely a szoba bejárata az udvar felől jövőknek. A baloldalon ajtó, mely a másik szobába vezet. A fenékfalon 2 ablak becsukott üvegtáblákkal. Kivül rájuk hajol a ház elé ültetett akácsor, tele virággal. Ha az ablakok nyitva vannak, kissé kihajolva, akácvirágot lehet tépni.
Idő: Ma, ebédután, egy szép tavaszi napon. Az ablaküvegeken azonban csak megtörve és homályosan verődik be a napsugár
JÁNOS (minden mozdulatán, a hangján és a gesztusain meglátszik, hogy életét az iskolapadok, szepegő diákok között töltötte. Megszokta a parancsoló hangot és a föltétlen engedelmességet. Otthon is pattogó modorban beszél. De a [Pg 10]nagy hang mellett, mégis csak egy megkopott, szürke, szegény kisvárosi tanitó. Körülbelül 45 éves. Házikabát van rajta. Fel-alá járkál): Riza, már megint regényt olvassz!
RIZA (fiatal leány, 15 év körül; mintha az apja nem is hozzá szólna: tovább olvas).
JÁNOS (haraggal): Ide hallgass! (Odalép hozzá és orra előtt becsapja a könyvet.)
RIZA (durcásan és kelletlenül ránt egyet a vállán): Apa! Mit akarsz tőlem?
JÁNOS: Azt, hogy ne olvass mindig szerelmi regényeket. (Szaglász. Észreveszi Riza zsebkendőjét a könyv mellett.) Már megint parfüm. Nem megtiltottam! (Rácsap a zsebkendőre, de)
RIZA (hirtelen felugrik és elkapja előle): Emlék! Nem adom! (Elfut.)
JÁNOS (utána akar rohanni): Adod ide rögtön!
IDA (ki eddig a pamlagon ülve kézimunkázott a munkaasztal előtt, most abbahagyja a munkát. Egyszerü, igénytelen asszony, ki a gondoktól és nélkülözésektöl hamar megöregedett. De hangjában, modorában benne van, hogy valaha leánykorában nemcsak jobb napokat látott, hanem jó nevelést is kapott. Megszólal csöndes, szelid szemrehányással): De János...
JÁNOS (most már az asszony ellen fordul): Mi az? Tán a nevelési elveimet kifogásolod?
IDA: Én nem kifogásolok semmit... (Riza felkapja a könyvet és anyja szavai közben lábujjhegyen beoson a baloldali szobába; az ajtót nyitva hagyja) csak ezt a szegény lányt sajnálom.
JÁNOS: Hallgass! (Becsapja az ajtót, amelyen Riza távozott.) Nem csoda, ha nálunk a szülői tekintély teljesen elvész!... Hol van Jenő?
IDA: Kint játszik szegényke...[Pg 11]
JÁNOS (hogy a gyereket behivja, kitárja a jobboldali ajtót, tavaszi verőfény hatol be a szobába): Jenő!...
IDA: Ne bántsd! Jót tesz neki a friss tavaszi levegő.
JÁNOS (az ajtót becsukja): Persze tavaszi levegő, meg parfüm, meg batiszt-zsebkendő, meg szerelmi regény kell a gyerekeknek... te ezekkel akarod jó erkölcsökre nevelni őket...
IDA: No, no... mi sem voltunk jobbak. Emlékezzél csak a régi jó időkre, mikor még te is szerelmes leveleket írtál.
JÁNOS: Eh! Már megint e gyerekes léhaságokat juttatod eszembe...
IDA: Az is léhaság,—ugy-e János—hogy valaha én is fiatal voltam? (sóhajtva) Mindketten fiatalok és szerelmesek...
JÁNOS (kitörve): Az ég szerelmére, elég már! (Egy hanggal lejebb) Egyéb se kell, mint az, hogy a gyerekek is meghallják! Hát illik ez hozzánk öregekhez?
IDA: Nem illik... és mégis olyan jól esne ez örökös pattogás helyett egy-egy jó szó, onnan a szivedtől hozzám...
JÁNOS (kitörve): Hallatlan!
IDA (nagyon szomoruan): Hallatlan, mert ugyis hiába. A rossz szokáson megtörik a legjobb akarat. (Ránéz Jánosra, szinte várva, hogy ujra rápiritson, de János nem felel; kis szünet; aztán nagyon melegen) Köszönöm, hogy ez egyszer nem torkoltál le... oly jól esik már a csöndességed is... meglásd, megjön majd a többi is... (János mintha ujra ki akarna törni; hogy ezt megelőzze, nagyon hirtelen és gyorsan) No nem a gyermekek előtt... Ő előttük maradjunk csak továbbra is kimértek, szigoruak, tökéletesek... De amikor egyedül vagyunk... ugy mint most: miért ne lehetne ugy, mint régen, mikor még mindketten fiatalok voltunk?! (Ránéz; szünet.)
JÁNOS: Hát mit akarsz?
IDA: Csókolj meg!
JÁNOS: Pszt! (Az ajkára teszi a mutatóujját és lábujjhegyen odalopódzik a szobaajtóhoz) Riza itt van a szobában és Jenő bizonyára itt ólálkodik az ablak előtt. (Kinéz[Pg 12] az ablakon.) Nem szeretném, ha valami erkölcstelenségen...
IDA (fájdalmas tiltakozással): Ez erkölcstelenség?
JÁNOS: Amilyenre most te vágyol: az! De hát nem akarom rontani a kedved. (Odaáll a munkaasztalhoz) De gyorsan!
IDA (ki eközben egy szomoru könnyet törölt ki a szeméből; most már nagyon hidegen): Köszönöm... igazad van... itt az ideje, hogy lemondjunk minden erkölcstelenségről.
JÁNOS (kapva a szón): Helyes... én már ezt régen beláttam. És elhiheted nekem, ha az utcán megyek és szoknyasuhogást hallok...
IDA (kézimunkázik; munkájáról nem tekint fel): Csak a sikkes hölgyek szoknyája suhog...
JÁNOS (meghökkenve): Hát persze... a tied nem suhog.
IDA: Riza lányunké sem, pedig a kis fruska be nagyon szeretné...
JÁNOS: Ne is suhogjon... Ez a suhogás az erkölcstelenség előszele, ettől vadulnak a férfiak!
IDA (hirtelen ránéz): Hát ezt honnan tudod?
JÁNOS (habozva): Honnan...?... én?... hát valahol olvastam.
IDA: Szerelmi regényben... mi?
JÁNOS: Nem regényben olvastam... de hát ez ugyis mellékes.
IDA: Gondolod?
JÁNOS (bizonytalanul): Igen... (hirtelen nagyon gyorsan) Én csak emlitettem a női szoknyasuhogást, mert még ez se juttat sohase eszembe nemtelen gondolatokat.
IDA (nagy nyomatékkal): Nem is volna méltó hozzád!
JÁNOS (nagyot nyel): Látod, édes Ida, most igazat mondtál! (Szünet.) Pedig néha, a tanitványaimnál, szóba kell állnom nagyon szép asszonyokkal is, de akármilyen szépek...
IDA (sóhajtva): Fiatalok és gondtalanok... Ez a kettő együtt a legjobb szépítő szer... valaha én is ilyen voltam...
JÁNOS: Becsületszavamra, akkor te voltál a legszebb!...[Pg 13] De ha már ennek vége van... azért ne bándd! Ma más a tartalma az életednek. Kötelességeid vannak.
IDA (szomoruan): Kötelesség! Csufabb szó nincs a világon. Megöli lelkünket, eltemeti emlékeinket...
JÁNOS: Az,én kötelességem nem öli meg a lelkemet... az én kötelességem: a hivatásom. Lélekemelőbb hivatást el se tudnék képzelni, mint e város gyermekeinek a nevelését...
IDA: Kemény vasfegyelemmel és még keményebb nádpálcával!
JÁNOS (a karját összekulcsolja, metsző érdességgel): Ida! Mondd: panaszkodott tán neked valaha valaki, hogy én gyerekkorában a hátán végigvertem?
IDA: Nem. A volt tanitványaid, az alispántól az adóvégrehajtóig, sokkal magasabban vannak, semhogy hozzám leereszkedjenek és előttem panaszkodjanak. De ha maradt valami kellemetlen emlék bennük, ezt, édes János, neked száz tüszurással visszafizethetik. Hiszen nem kell egyéb, mint csak egyetlenegyszer elfelejtsenek neked köszönni...
JÁNOS (kitörve): Ezt nem lehet elfelejteni! Mert nem felejtenek el a szép asszonyoknak köszönni?
IDA: Mert a szoknyájuk már messziről suhog...
JÁNOS (hirtelen megakad, de aztán mintha nem hallotta volna): Hát szabad velem szemben ezt a kalapbillentést csak ugy egyszerüen mellőzni? Hiszen én nemcsak ütöttem őket, én tanitottam is őket.
IDA: És még sem a tanitó fontos, hanem az iskola. És ez megvolna te nélküled is. Legfeljebb más tanitana. Tán nem oly energikusan, de azért valószinüleg ép oly eredménnyel...
JÁNOS: Ohó! Az eredményben én vagyok az első. Nálam az év végén soha sincs rossz tanuló!
JENŐ (kívülről megzörgeti az egyik ablakot és bekiált): Riza! Siess! Jönnek a lovasok!
IDA: És Biró Katica?
JÁNOS: Az kivétel. De miért emlited ép Biro Katát?
IDA: Mert ép most lovagol erre.[Pg 14]
RIZA (megjelenik a baloldali ajtón és átfut a szobán a jobboldali ajtó felé).
JÁNOS: Hova?
RIZA (az ajtónál egy pillanatra visszafordul): Megnézem a Katicát! (Sarkon fordul és kiszalad.)
JÁNOS (utána kiált): Gyere vissza!... Mit nézel azon a rossz tanulón? (Idához) Hát akkor csoda, ha ez a lány romlik...? Ilyen izlés!
IDA (mosolyogva): Sőt nagyon jó izlése van. Galambszeginé Biró Katica nemcsak a leggazdagabb asszony, hanem a legszebb és legsikkesebb asszony...
JÁNOS: Mit használ szegénynek, ha olyan buta...
IDA: Dehogy buta...
JÁNOS: Sohase tudta a leckéjét...
IDA: És ez a fokmérője az okosságnak? Te, kedves János, mindig tudtad a leckét, de azért kivüled is vannak még okos emberek a világon. Például Katica, ki olyan okosan ment férjhez.
JÁNOS: Ez az egy, amihez értett, hiszen mindig táncon, fiatal emberen, léhaságon járt az esze...
IDA (sóhajtva): Bár csak a mi Rizánk is ilyen okosan léha volna! Mindenesetre nem árt, ha minél többet van Katica társaságában. Ez az édes teremtés olyan jó hozzá. Szivesen látja magánál, becézi, szereti, könyveket ad kölcsön neki...
JÁNOS: Micsoda...? Hát ezt a szerelmes regényt is ő tőle kapta?
IDA: Igen.
JÁNOS: Hát ez a Kata a Riza megrontója?
IDA (bosszankodva): Mért nem mindjárt Káti?... Nem a cseléded, hogy Katának nevezd!
JÁNOS: Mért...? Ez a becsületes neve. A keresztlevelében igy van.
IDA: De senki sem hivja igy...
JÁNOS: Bánom is én! Én a tanitója voltam és nem az udvarlója! Azt meg nem éri, hogy én Katinkának, Katókának, vagy pláne Katicának hivjam.[Pg 15]
(Kint éktelen, folyton közeledő sirás hallatszik.)
IDA (ijedten feláll): Istenem!... Ez a Jenő hangja!... Mi történt? (Az ajtóhoz szalad.)
JÁNOS: Bizonyosan valami huncutságon rajtavesztett...
IDA (eközben felrántja az ajtót, melyen folytonos sirás közepette betámolyog Jenő. Utána Riza).
JÁNOS: Ne bőgj!
JENŐ (folyton bőgve, az anyja szoknyáját huzogalva): Anyuskám, rám ütött... ugy fáj...
IDA (ijedten): Hol?
RIZA: Ugy kell neki! Minek ugrált a ló előtt!
JENŐ (folyton bőgve): Hazudsz!
IDA: A Katica...?
JÁNOS: Bíró Kata merte volna?
RIZA: Jól tette... Jenő kezében kő is volt...
JENŐ: Nem igaz!
JÁNOS: Csend legyen! (Idához) Nos, mit szólsz hozzá, meg merte ütni a fiunkat, a mi fiunkat ez a Kata... Pardon: a te kedves Katicád!
IDA: Hallottad, hogy a lova előtt ugrált.
JÁNOS: Akármit tett, neki nincs joga megütni!
JENŐ (hangosabb jajgatással): Édesapám, ugy sajog a karom!
JÁNOS: Ne bőgj, mert rád ütök!
IDA (szelid gunnyal): Te is ráütsz... szép.
JÁNOS: Nekem szabad! Mert én apja és tanitója vagyok.
IDA: De hátha nem ismerte meg a fiunkat?
JÁNOS: Akkor is láthatta róla, hogy uri gyerek! (Odamegy a ruhafogashoz.)
IDA: Hova mész ilyen korán?
JÁNOS: A Katához! Megleckéztetem... tudom Istenem![Pg 16]
IDA: Elkésel az iskolából.
JÁNOS (megnézi az óráját): Van még egy félórám. Onnét egyenesen az iskolába megyek. Jenő!
JENŐ (ujra kezdi a sirást): Édesapám.—Ugy megütött, pedig uri gyerek vagyok. Rám csak édesapámnak szabad ütni!
JÁNOS: A nádpálcát...
JENŐ (nagyot sikoltva): Ne bántson!
JÁNOS (mosolyogva folytatja):...hozd majd el az iskolába.
JENŐ (félig nevetve, félig sirva): I... igen... igen. (Abbahagyja a sirást, a nádpálcát felkapja és nagyokat suhogtat a levegőben.)
RIZA: Maradj veszteg! Még kiütöd a szememet... (El akarja venni tőle a pálcát.)
IDA: Hát érdemes ezért a vásott fiuért?
JÁNOS: Nem miatta, hanem én miattam érdemes... Aztán meg a Riza miatt is... Ez nem mehet igy tovább!
IDA (ijedten): Csak nem akarod Rizát eltiltani tőle?
JÁNOS: Most nem érek rá veled tárgyalni! (Leveti a házikabátját.)
IDA: Várj! Kiadom a szalónkabátot... (Kinyitja a ruhaszekrényt.)
JÁNOS (mogorván): Minek?
IDA: Mert Katicához ebben a kopott kabátban be sem eresztenek. (Kiveszi a kabátot.)
JÁNOS: Azt szeretném látni!
IDA (miközben a szalónkabátot Jánosra rásegiti): Azóta, hogy utoljára náluk voltál, uj cselédek vannak. Az inasoknak a kopottságoddal nem imponálsz.
JÁNOS (kelletlenül magára huzva a szalónkabátot, belenyul a zsebébe, kihuz egy már használt zsebkendőt).
IDA: Adok tisztát. (Átada a szekrényből egy fehér zsebkendőt.)
JÁNOS (elteszi, a ruhafogasról ép le akarja venni a felöltőjét, mikor)[Pg 17]
RIZA (ki az ablak mellett áll; nagy meglepetéssel): Anyuskám... Katica ép most lépett be az udvarra... Ide tart. (Ki akar elébe szaladni.)
JÁNOS (stentori hangon): Itt maradsz! Menj be a másik szobába!
JENŐ (eközben nagy ijedtséggel beszalad a szomszéd szobába és onnét kiabál): Ne higyjen, édesapám, a Katica néninek... Én nem bántottam...
RIZA: Nem! Látni akarom az aranyost... Anyuskám, a lovagló kosztüm van rajta...
IDA: Majd aztán, Rizám... Előbb öltözzünk át. (Mindketten balfelé mennek.)
JÁNOS: Mig nem hivlak benneteket, hagyjatok magunkra. Beszélni akarok a fejével!
IDA (miközben az ajtót behuzza): Meg a szemével...
JÁNOS: Rá se nézek... (Kopogtatás; mogorván) Szabad!
KATICA (kinyitja az ajtót, belép és aztán az ajtót behuzza maga után. Nagyon szép és vidám asszony. Elegáns lovagló ruha van rajta. Kezében lovagló pálca. Kissé félénken és elfogódva áll meg a küszöbnél): Jó napot, tanitó ur!
JÁNOS (nagyon komoran, másfelé tekintve): Nincs jó napom, Kata! Ami volt, azt ugyancsak elrontotta! (Rámutat a karosszékre, de még mindig nem néz rá.)
KATICA (nem ül le, hanem továbbra is a küszöb mellett állva marad): Kérem, ép azért jöttem, hogy mindent jóvátegyek. A lovászom emlitette, hogy a Jenőke volt...
JÁNOS: Akire rávágott... az én fiam... a volt tanitójának a fia! (Még mindig nem néz rá.)
KAGICA: Bocsásson meg, kedves tanitó ur, de nem tudtam, hogy ő volt. Már olyan régen nem láttam, pedig gyakran kértem Rizácskát, hogy hozza el hozzám... (Nagyon[Pg 18] kedvesen) De a maga kedves, bájos kis lányához igazán gratulálok, tanitó ur!
JÁNOS: Mielőtt Riza lányomról, erkölcseiről... érti, Kata: nem a szépségéről, hanem az erkölcseiről, aggodalmaimról és a rossz példáról beszélnénk...
KATICA (eközben vidám nevetéssel befogja a füleit): Juj!... Tanitó ur még mindig a régi...
JÁNOS: Elég baj, Kata, hogy maga is a régi. Heveskedését is rakoncátlan természetének tulajdonitom. Itt volna már a legfőbb ideje, hogy gyerekes pajkosságairól leszokjon! (Fel-alá járkál.)
KATICA (eltitkolt mosollyal): Köszönöm a leckét, tanitó ur. Megérdemlem, de tessék elhinni, nagyon hirtelen történt. Jenőke a lovam előtt ugrándozott...
JÁNOS (nagyon hirtelen): Az is csirkefogó!
KATICA (mosolyogva): Az sem az, tanitó ur!... De hát a lovam nyugtalankodni és horkantani kezdett...
JÁNOS: A fiam azt mondta, hogy csak nézte magát... (Kitörve) De mi az istencsudát néz magán? (Ránéz.)
KATICA (észrevéve, hogy János rajta felejtette a tekintetét; kacéran mosolyogva): Azt, amit más... De, ha csak bámészkodott volna...
JÁNOS (folyton ránéz): A fiam nem bámészkodik...
KATICA (mosolyogva, célzással): A fia nem... (Szünet.) Mondom: ha csak bámészkodott volna, azt se én, se a lovam nem bánta volna... Ehhez már mindketten hozzászoktunk, mert tudja, kedves Tanitó ur, ebben a kis városban minden ember bámészkodik...
JÁNOS (észretér, hirtelen másfelé tekint): Ne panaszkodjék azon, ami magának jól esik...
KATICA: Ez nem jól esik...
JÁNOS: Micsoda?
KATICA: Hogy nem néz a szemembe...
JÁNOS (kitörve): Kata! Velem ne kacérkodjék! (Ránéz, halkabban) Velem ne kacérkodjék.
KATICA: Nem. Csak szeretem, ha szemembe néznek...[Pg 19] Mondom: Jenőke kissé többet ugrándozott a kelleténél és ép a lovam lábai előtt. Rászólni már időm se volt. Meginogtam a nyeregben és hogy le ne essek, a pálcámmal kellett eltávolitanom... És mégis annyira bánt heveskedésem, hogy ki sem mondhatom. De most itt vagyok, hogy kiengeszteljem és megkérdjem tőle: milyen játékszert vegyek neki...
JÁNOS: Semmi szükség fájdalomdijra!
KATICA: Fájdalomdijra...? Játékszert csak vehetek a fiának?
JÁNOS: Hogy vérszemet kapjon az a gaz semmirekellő és legközelebb ujra a lova elé szaladjon?
KATICA: Ugyan... Jenőke nem rossz gyerek. Most is csak örömében ugrált, mert nőt látott lovagolni.
JÁNOS: Hát szabad egy uri gyereknek az utcán ugrálni?
KATICA: Ezért szegényke már megbünhődött... Ugy-e nagyon megütöttem?
JÁNOS: Jobban is rávághatott volna!
KATICA: Tessék?
JÁNOS (észretér): Ugy értem, Kata, ha már egyszer ráütött, hát jobban is rávághatott volna... Nekem nem is az fáj...
KATICA: Tudom... az csak a Jenőkének fáj...
JÁNOS (hogy zavarát elleplezze, erősen pattogva):...hanem az, hogy egy volt tanitványom merte a kezét az én fiamra emelni...
KATICA (kérlelve): De tanitó ur!
JÁNOS: Kérem. Most én beszélek. De ha csak ez volna az ön rovásán...
KATICA (tetetett ijedtséggel): Jesszusom... más is?
JÁNOS: Igen... Kata... ne nevessen! Tudja meg, hogy Riza lányomra nagyon rossz hatással vannak az ön léha erkölcsei...
KATICA: Ez már sok a jóból, tanitó ur!... Az én léha erkölcseim... mondja: miért sérteget engem?
JÁNOS: Mert megérdemli... (Farkasszemet néznek.) Erkölcstelen és szemérmetlen regényeket kölcsönözget neki...[Pg 20]
KATICA: Pardon! Ebből csak az igaz, hogy irodalmi nivón álló regényeket küldök neki... Hát ez olyan nagy bün...? (Türelmét veszitve.) De maga még mindig ugy beszél velem, mintha a tanitványa volnék... Ez még se járja!
JÁNOS (meghökkenve): Kérem... kérem... De azt csak nem tagadja, Kata, hogy—az ön alsószoknyája is suhog... Ne feleljen, kérem... Ha tagadja, ugy se hiszem el... hanem menjen... tegyen egy pár lépest... mondom: tegyen egy pár lépést,
KATICA (ránéz, elkacagja magát és aztán szoknyáját sikkesen összefogva, Jánost körbe járja).
JÁNOS (diadalmasan): Ugy-e suhog? (Ránéz Katica lábaira éhes férfivággyal.) Hogy suhog... nagyon suhog...
KATICA (vidám kacagással): Hogy ne suhogna... a zsuponom selyemből van... De mit bántja ez a tanitó urat?
JÁNOS (egyszerre észretér): Hogy ne igen suhogtassa Riza előtt...
KATICA (gunyos kacagással): Inkább maga előtt, ugy-e kedvesem? (Ujra felfogja a ruhát és körbe járja Jánost.)
JÁNOS (hirtelen befogja a füleit, de szemeit annál jobban kimereszti Katica lábaira): Én előttem hiába suhogtatja. (Bármennyire szeretné Katica lábait tovább bámulni, erőt vesz magán és elfordul. Nagyon határozatlanul) Most pedig megtiltom... érti Kata: megtiltom, hogy tovább is rontsa Riza erkölcsét...
KATICA (hirtelen eléje kerül): És a maga erkölcsét?
JÁNOS (nem bir soká a szemébe nézni; elfordul): Az enyémet... maga, Kata...? Soha... Kata... soha!
KATICA (kacagva): Én soha?! (Odalép az ablakhoz és lovagló pálcájával kilöki az ablaktáblákat. Ragyogó fényözön árad be, mely fényes világossággal elönti, az egész szobát.)
JÁNOS (hirtelen megfordul és alig tud betelni Katica nézésével, aki a ragyogó tavaszi napsugárban hóditóan bájos jelenség; egészen más hangon): Mit csinál...?[Pg 21]
KATICA (kacagva): Már mint a léha Kata? Kicsit elrontja a maga erkölcsét...
JÁNOS (nagyon bizonytalanul): Mondtam már: soha... remélem, elhiszi, Katinka?
KATICA (pajkosan kacag): Hogyne... hiszen a buta és rossz tanuló Katának mindent el kell hinnie, amit a tanitó bácsi mond. (Közben leül a karosszékbe, az asztal mellé. Minden mozdulatából látszik, hogy most már kacérságának minden hóditó fegyverével harcba száll. Jobb lábát a balon átveti és lovagló pálcájával ütögeti a lábát; közben szemeit le nem veszi a tanitóról, ki láthatólag nagy zavarban van. Közben kivesz a zsebéből egy ezüst cigaretta-tárcát, kinyitja és megkinálja cigarettával Jánost.)
JÁNOS (miközben leül Katicával szemközt): Köszönöm, Katinka... nem dohányzom.
KATICA: Pedig nagyon gyönge... (Kivesz egyet és a fogai közé dugja.) No gyujtson rá... az én kedvemért.
JÁNOS (zavartan mosolyogva kivesz egy cigarettát; a gyufatartón meggyujt egy szálat, udvariasan Katicának nyujtja. Katica cigarettája ég, de János gyakorlatlan dohányos létére nem tudja már a cigarettáját ugyanavval a gyufával meggyujtani. Fél, hogy megég az ujja, Katica kacagása közben eldobja. Aztán uj gyufára akar gyujtani.)
KATICA: Hagyja csak. Itt az én tüzem. (Feláll és áthajol az asztalon. János feléje hajlik. Egy pillanatra szemeik egymásba fonódnak. Aztán János kinosan egyet-egyet szippant. Végre ég a cigarettája. Leülnek. János zsebkendőjével a homlokát törli.)
JÁNOS: Köszönöm Katóka!... (Krákog)
KATICA: Katának még hálás lesz a tanitó bácsi, hogy megtanitja cigarettázni.
JÁNOS (nagy köhögés közben): Hogyne... hogyne... már izlik is.
KATICA: Hát csak szivja, hogy el ne aludjék... (körülnéz.) Bizony jól esik, hogy ebben a kis szobában, ahol életem legkeservesebb óráit töltöttem, én is tanithatom va[Pg 22]lamire a tanitó bácsit... (e közben János kinosan mosolyog, közben nagyokat köhög; Katica erre szigoru arcot ölt) Kérem... ez nem tudás... ha tovább igy folytatja: szekundát kap és meg kell ismételnie a leckét. (Kinyitja a cigarettatárcát és egy cigarettát az asztalra tesz. Erre János visszafojtja a köhögést és nagy füstkarikát ereszt.) Ez már más! (Elteszi a cigarettát.)
JÁNOS: A tanitási módszeremet—Katóka—ugyancsak jól megtanulta, ha a magyar nyelvtant és a számtant is igy tudta volna...
KATICA: Sőt... el se tudtam felejteni, mindazt a haszontalan lim-lomot, amivel egykor tele tömte a fejemet. (A továbbiak alatt nem néz Jánosra.) Életem egyetlen csalódását is ép a magyar nyelvtannak, illetőleg magának köszönhetem... (Eközben János két könyökére támasztva a fejét, titkon leejti a cigarettát és a lábával eltiporja. Katica hirtelen odanéz és észreveszi, hogy János az asztal alá néz.) Barátom! Most ne puskázza a leckét az asztal alatt, Ide figyeljen! Miről magyaráztam?
JÁNOS (összerezzen és aztán ugy ül, mint egy szepegő diák): Nyelvtani csalódásról kérem szépen...
KATICA: Csak a szerelemben lehet csalódni... de ezt még maga nem érti—fiam... De most aztán ide figyeljen!... Mikor Pestre költözködtünk, legelső dolgom volt, hogy a házberendezéshez házi poétát is beszerezzek. Ez most ott a bonton... A legjobb barátnémé mindjárt megtetszett. Képzelje... a gyereknek gyönyörü fekete szemei voltak és érthetetlen versei... Nemsokára csak hozzám irta a »stancáit«. Az egyiknek az volt a cime »A gazdag koldus.«
JÁNOS: Érdekes... nagyon érdekes...
KATICA: Persze, hogy az, mert a szegény fiu csak azért volt gazdag, mért én egyszer kézcsókra nyujtottam a kezem.
JÁNOS (ránéz Katica kezére): Óh Katóka... boldogság ilyen fehér, szép kezet megcsókolni...
KATICA (ledugja a kezét az asztal alá): Csevegjünk[Pg 23] most csak a versről kedvesem. A kis poéta várta a dicséretemet. Ha azt mondom, hogy szép, hangulatos, elkábitó, mámoritó, transponált, dimensiós, hogy komolyan érthetetlen: evvel csak ismétlem a barátai ujjongását, pedig én eredeti, nagyon eredeti akartam lenni és ezért azt mondtam neki: Kedves Mester! Tudja: mi tetszett legjobban a maga versében...? A cime...
JÁNOS: A cime?
KATICA: Igen, mert »A gazdag koldus«-ban nincsen se alany, se állitmány, de van benne két módhatározó...
JÁNOS: Kérem... ez szekunda... Alany van benne, a »gazdag« és a »koldus« pedig nem módhatározó, hanem jelző...
KATICA: Az ördög vigye el a módhatározót, jelzőt, meg a többi nyelvtani csodát! Ha látta volna az én dus fürtü szegény poétámat! Még a haja is le volt forrázva. Alig tudta elhebegni, hogy ő nem is tudta, hogy nincsen benne alany és állitmány...
JÁNOS: Csak—állitmány...
KATICA (folytatva): Ő egyáltalán nem is tudja, hogy van-e a többi költeményeiben alany és állitmány...
JÁNOS: És ez az ur még verseket mer irni?
KATICA: De mennyire, csakhogy ez után már nem hozzám, hanem ujra a barátnémhoz, az én legjobb barátnémhoz... Hogy kissé feledjek, azóta sokat olvasok, de most már soha sem keresem a módhatározót...
JÁNOS: Pedig ezt még mindig nem tudja...
KATICA (folytatva): Sem a tőmondatot, sem az egyszerü bővitett mondatot és elhiheti kedvesem: azóta jobban értem, mit olvasok. (Szünet.)
JÁNOS: De számolni még mindig nem szeret, Katóka?
KATICA: Nem. De ennek is maga az oka! Brr! Az a sok kiállhatatlan számláló, nevező, tizedestört... Elhiheti nekem, hogy az előbbiekkel soha sem találkoztam az életben, az utóbbival is csak akkor, ha a szakácsnénak pénzt adok a konyhában.[Pg 24]
JÁNOS (csodálkozva): A törtek közül a tizedessel és ép a konyhában?
KATICA: Igen... Bár igaza lehet, hogy ez se igazi tizedes... inkább: káplár, meit—baka...
JÁNOS (megfenyegeti tréfásan az ujjával): Katóka! Ez rossz...
KATICA (vállat vonva): Meglehet... a szakácsné ugyan azt mondja, hogy jó...
JÁNOS: Mondja csak édes Katóka: mennyi konyhapénzt szokott adni a szakácsnénak?
KATICA: Tudom is én... ahogy jön... egyszer 20, máskor 40 koronát... De mért kérdi?
JÁNOS: Hogy bebizonyitsam: mégis van valami jó, amit tőlem tanult...
KATICA (nagy meglepetéssel): Magától?... És mi az?
JÁNOS: Hogy nem forintokban, hanem koronákban számit.
KATICA: Ne higyje. Én ezt egy csinos és udvarias kereskedősegédnek köszönhetem. Mikor előttem valakit kiszolgált, tisztán hallottam, hogy forintokban beszélt. Aztán mikor rám került a sor, az árat már koronában mondta. Megkérdeztem: miért tesz velem kivételt? Udvariasan mosolygott és aztán a fülemhez hajolva ezt sugta:—Nagyságos asszonyom annyira fiatal, hogy bizonyára már a koronaérában született. (Hirtelen fölkel az asztaltól.) Azóta nem is tudom, mi a forint... (Szünet.)
JÁNOS (mosolyogva): De én tudom ám, hogy Katóka mikor született.
KATICA: És ha tudja...? (Odalép az ablakhoz.) Én tavaszkor születtem és ime még most is tavasz van. (Mély lélegzetvétellel szivja magába az ablakon beáradó tavaszi fuvalmat.)
JÁNOS (közeledik hozzája): No végre... legalább a természetrajzot szereti...
KATICA: Csak a természetet... maga oktondi... Vagy beszélt maga valaha természetrajz órán a tavaszról...?[Pg 25]
JÁNOS (halkan): A tavaszról...?
KATICA: Igen. (Megragadja a tanitó karját és odahuzza maga mellé.) Ime itt van pompázó ragyogásában, de maga még mindig nem látja és nem érzi. (Egészen közel hajol hozzá.) Pedig csak a kezünket kell kinyujtanunk oda, hol fakad, zsendül és bimbózik az ifjuság, a tavasz, a szerelem... és nyilik az akácvirág. (Leszakit az ákácfáról virágot és azt szórakozottan kezdi tépdesni.)
JÁNOS (ki nagy lélekzetvétellel, szinte lihegve habzsolta Katica szavait, a »szerelem« szónál láthatólag összerezzen, aztán egészen Katica mellé hajol és forró, belső tüzzel): Köszönöm édes, szép Katóka, hogy megtanitott a tavasz szépségére... köszönöm... (száraz köhögéssel)...ez...ez...igen ugy van, igaza van... a tavasz a szerelem... (hogy zavarát elleplezze: ravaszul mosolyog) De azt már én is tudom, hogy mi az akácvirág? (Leszakít az akácfáról egy galyat és leül egy s*zékre.)
KATICA (hangosan felkacag): Tán egyest akar a természetrajzból? Le akarja darálni, hogy az akácvirágnak hány a porzója, mennyi a kocsánya? Mert azt csak nem tudja, hogy ebbe bele lehet harapni, annyira édes? (Közben egy virágocska leveleit leszaggatva, a törzsébe beleharap.)
JÁNOS (őszinte csudálkozással): Ezt igazán nem tudtam.
KATICA: Nem is tanitott maga soha olyat, ami édes...
JÁNOS (fejét hirtelen mellére szegzi, aztán nagyon szomoruan): Hogyan is tanithattam volna, hiszen mind e mai napig én magam sem tudtam; mi az, hogy édes...?
KATICA (egy pillanatra meghatottan mosolyog, aztán hátba üti Jánost): Hát mit tud tanitóbácsi?
JÁNOS (föleszmél): Én... én is tudok valamit. (Groteszk mosollyal) Tudom, hogy az akácvirág a szerelmesek jövendőmondója... Kérem... akinek már nagy lánya van: ezt is tudja. (Letép egy ágat és annak leveleit a »szeret—nem szeret« játék szabályai szerint tépdesi; halkan, nagyon[Pg 26] groteszkül és láthatólag drukkolva, hogy mi lesz az eredmény) —Szeret... nem szeret... szeret... nem szeret...
KATICA (fölébe hajol és halkan a fülébe sugva, folytatja): —Tiszta szivből... igazán.
JÁNOS (folyton tépdesve a leveleket):—Szeret... nem szeret (a végén páratlan levél maradt; hirtelen görcsös vonaglással leszakitja és nagyon szomoruan.) Későn... (Maga elé mered.)
KATICA (meghatva néz reá. János ráveti a szemeit és reszkető karjait nagy izgatottság közepette feléje nyujtja. Katica kisiklik ölelő karjaiból, kacagó trillába kezd és János orrát meglegyinti az akácvirággal): Maga kis csintalan...
JÁNOS (nagyon zavartan): Csak a virágot akartam... olyan jó illata van.
KATICA: Meghiszem azt. (Leszakit belőle és János gomblyukába tüzi. Közben János mindenáron meg akarja csókolni a kezét; de Katica ügyesen kisiklik a kezei közül.) Látja az illat is kellemes és édes... ezt pedig maga is tudja...
JÁNOS (boszankodva, hogy a kézcsók nem sikerült): Hát van orrom...
KATICA (pajkosan): De van ám... és mégse tanitott soha róla... (Kis szünet után.) Hja, az iskola mindenre tanit, csak arra nem, ami pedig az életnek szépsége, boldogsága és ifjusága...
JÁNOS: És mi az?
KATICA: Három varázsige: a hangulat, a szin és az illat...
JÁNOS (halkan ismétli): A hangulat, a szin és az illat... (Megszagolja a gomblyukba tüzött virágot)...De én az akácvirág illatot, még az ablaknyitás előtt is éreztem... rögtön mikor Katóka ide belépett.
KATICA: Igen... ez a kedvenc parfümöm. (Fölemeli a lovagló pálcát, melynek gombja parfümös flacon; megnyomja és hirtelen ráhint János ruhájára.)[Pg 27]
JÁNOS (hirtelen felszökik helyéről): Hova gondol, Katóka?
KATICA: Hát nem kedveli az ákácillatot?
JÁNOS (nagyon zavartan): Igen... sőt tavaszi szinekben, szerelmi hangulatban nagyon... nagyon. Milyen kár, hogy hamar elpárolog. (Egy ötlettől megragadva, előrántja zsebkendőjét) Ide is!
KATICA (ráhint a zsebkendőre).
JÁNOS: Köszönöm... nagyon köszönöm... Ugy-e, egy cseppnek illata is soká eltart?
KATICA: Hetekig...
JÁNOS (nagyon boldogan): Hetekig... köszönöm. (Nagy gonddal rakja össze a zsebkendőt, vigyáz, hogy ránc ne maradjon és aztán gonddal elteszi.)
KATICA (mosolyogva): Pedig kedves tanitó bácsi, valaha ki nem állotta a parfümöt. Emlékezem, tanitvány koromban, pedig akkor is ákácillat volt a kedvenc illatszerem... (körülnéz a szobában és meglátja a szekrényhez támasztott nádpálcát) de nini, még mindig itt van ez az aljas kinzó szerszám! (Kezébe kapja és ráüt a tanitó vállára) Bizony kedvesem, mert egyszer nagyon be voltam parfümözve, evvel vágott rám... de nagyon... ugy hogy nyoma maradt... és képzelje: ez a nyom örökre elcsufitotta a dekoltázsomat.
JÁNOS (mohón): A dekoltázsát?
KATICA: Igen. (Kacéran) Vagy tán a tanitó bácsi nem is tudja, mi az a dekoltázs?
JÁNOS: Én ne tudnám... Mikor a nők báli ruhában felül egészen mesztelenek.
KATICA (rávág a pálcával): Szemtelen. Ugy kell mondani: a hölgyek nyaka, válla, keble fedetlen...
JÁNOS (nagyot nyel): Szép lehet... De hogy a magáé nem... hogy az ütésemmel tönkretettem... annak csak most örülök igazán...
KATICA: Ejnye... mért?
JÁNOS (mereven a szemébe néz, elfojtott szenvedély[Pg 28]lyel): Mert nemcsak én nem láthatom, hanem más se látláthatja...
KATICA: Tanitó bácsi máris féltékeny... kissé korán... és aztán nem egészen igy van: a toalettjeimet ugy készittetem, hogy csipkével, szalaggal azt a helyet befedetem...
JÁNOS: Hát olyan csunya?
KATICA: Nem... csak megvan a nyoma.
JÁNOS (folyton nagyobb izgalommal; szaggatott hangon beszél): Vörös?
KATICA: Nem... fehér... fehérebb mint a karom.
JÁNOS (Katica karja után kap mohó vággyal, de Katica elhuzza): Fehérebb?... ugyan... hogyan... (Katica kezeire kidülledt tekintettel néz.) A maga szép keze, karja nagyon fehér, hófehér...
KATICA (mosolyogva): Elég fehér...
JÁNOS (most már a férfivágy tüzében, alig tudja mit beszél): Meg gömbölyü... rózsás, formás... sima, bársony puha... (Katica mosolygós arcára téved tekintete, hirtelen) Nem—Katóka—a folt nem fehérebb...
KATICA: De ha mondom...
JÁNOS: Nem... mert az vörös, csunyán vörös...
KATICA: És ha még sem vörös?
JÁNOS: Akkor... (megakad. Kinos szünet; aztán zavart mosolylyal kivágja magát) nem botütés... nem én vagyok az okozója... természetes, hogy nem én vagyok... Katóka... Mondja: Hol van a nyoma?
KATICA (a jobb felső karjára mutat):Itt!
JÁNOS: Megláthatnám...?
KATICA (megfenyegeti az ujjával): Tanitó bácsi, nem szabad rossznak lenni...
JÁNOS (zavartan): Nem... isten bizony nem... De a bálokban, azoknak, szabad... mi?
KATICA: Az más... (szemébe néz) Aztán mért akarja látni...? De igazat mondjon tanitó bácsi...?
JÁNOS (a legnagyobb izgalommal): Hogy vörös-e?...[Pg 29] (Türtőztetve magát) Ha fehér... akkor nem botütés... a gazság akkor nem az én lelkemen szárad...
KATICA (mosolyogva): Csak ezért...?
JÁNOS (rekedten hörögve): Igen... mutassa Katókám... mutassa...
KATICA (Kacér; mosollyal): Ha csak ezért, akkor megmutatom. (Lassan fölkezdi türni a jobb kar ujját, egész a vállig feltürte és rámutat a kar felső részére.)
JÁNOS (ki eddig alig birt éhes vágyának parancsolni, most mohón, kidülledt szemekkel megragadja Katica karját és hirtelen rátapad egy hosszu, vonagló, szenvedélyes csókkal oda, ahova Katica mutat.)
KATICA (halk, ijedt sikoltással): Megőrült?... Ereszszen!... (Ki akarja szabaditani a karját, de János vasmarokkal tartja és csókolja ott, ahol éri le egészen a kézcsuklóig.)
JÁNOS (lihegve, egész testében megreszketve, ujjaival végig simitja kéjes borzongással Katica kezeit, miközben Katica bosszus idegességgel lerángatja karjára a ruhát, János még egy tüzes csókot nyom a kezére, aztán lerogy a karosszékbe. Kinos szünet néhány pillanatig. Aztán elfojtott, szaggatott zihálással): Csak az ütés helyét akartam... De bennem már előbb pezsgett, forrt és száguldott a vér... Akácvirág tikkadt illata eltemette az eszemet... Mámoros tavaszi hangulatnak tüzes szinei szikrázva, tülekedve keringtek bennem... velem... ellenem és aztán vad vágygyal csókoltam, asszonyi vállat, asszonyi kart... (Nagy, siró szomorusággal) Én ugy se csókoltam még soha fiatal, fehér, formás, meztelen vállat, meztelen kart...
KATICA (lábával dobbant): Csend! (Szünet. Nagyon halkan.) És a felesége...?
JÁNOS: Eh!... Mért emliti épen most azt a szegény, szürke, elfáradt öreg asszonyt?
KATICA: Tanitó ur szégyelje magát!
JÁNOS: Katicám... édes... tudom, hogy nyomorult vagyok... de még—férfi vagyok! (Maga elé mered.)[Pg 30]
KATICA (a szék karfájára ülve, kacéran ráhajol, hajával érintve János arcát): Ép ezért ne Rizácska erkölcsét féltse tőlem, hanem a magáét tanitó bácsi. (Kedves mozdulattal a kezét nyujtja.)
JÁNOS (hódolattal megcsókolja a kezét, nagyon zavartan): A tavasz... higyje el ékes Katica, ennek csak a tavasz az oka...
KATICA (mosolyogva): Igen... a tavasz... ép ezért—csukja be kérem az ablakot.
JÁNOS: Minek?... Hiszen olyan jól esik a tüzes, forró fejemnek ez a friss tavaszi levegő.
KATICA (nagy nyomatékkal): Ép azért... (Zaj a szomszéd szobából. János és Katica rendbe szedik magukat.)
IDA (kinyitja a baloldali ajtót, belép; utána Riza kezében a regénnyel. Mindketten ünneplőbe vannak öltözve. Jenő szepegve be-bekandikál az ajtón): Bocsánat, de a férjemnek már az iskolába kell mennie.
JÁNOS (megnézi óráját): 10 perc mulva 2 óra.
KATICA (közben derült vidámsággal kezet fogott Idával és megcsókolta Rizát. A bekandikáló Jenő felé megy, de az beszalad előle, ő utána.)
JÁNOS: Jobban rá kellett volna vágnia!
IDA: Mért?
JÁNOS: Kővel dobálta meg a lovat...
IDA: A rossz gyerek...
KATICA (kézen fogva Jenőt, kijön vele a szobából): Ne bántsák. Mi már kibékültünk.
JENŐ: De lovas katonát is!
JÁNOS: Csókolsz kezet, te haszontalan lurkó!
JENŐ: Azután... Katica néni... kocsit is... lovat is?
KATICA (mosolyogva): Azt is![Pg 31]
JENŐ: Ide a kezét! (Megfogja Katica kezét, ki e közben Jánossal halkan beszélget és egy cuppanós csókot nyom rá és trillázva Rizához szalad.)
IDA (ki éber figyelemmel kiséri Katica és János halk beszédjét): János...
JÁNOS (fölrezzen): Tessék...?
IDA: Katica szives lesz kissé elfordulni, hogy levethessed a szalonkabátot.
KATICA: Kérem, én már ugy is távozni akarok.
JÁNOS (hevesen): Maradjon kérem. Haza kisérem. (Katica mosolyogva elfordul és odamegy Rizához. János e közben már-már leveti a szalónkabátot, mikor megüti orrát a kabátból kiáradó parfüm; mély lélegzettel magába szivja, majd a zsebkendőjét is előveszi és annak illatát is magába szivja. De mikor észreveszi, hogy Ida folyton kémleli, láthatólag összerezzen, de aztán nyugodt, természetes hangon) Nem vetem le... ez melegebb... nem kell legalább felöltőt huznom. (Odamegy Katicához és Rizához, közben még vidám kedvvel meg-megszagolja a gomblyukba tüzött virágot.)
KATICA (eközben Rizával halkan beszélgetett. Meglátja János közeledését, félhangosan): No majd meglátja, Rizácska...
RIZA (fejét rázza): Lehetetlen... Jobb, ha nem is szól neki.
KATICA (mosolyog, nem felel; aztán a hozzájuk érkező Jánoshoz): Ezt a könyvet is én küldtem... Rizácska bátran elolvashatja, az én felelősségemre...
JÁNOS: Ugy... akkor csak olvasd, lányom... hálásan köszönöm, kedves Katica...
RIZA (nagy örömmel): Édes... (Megcsókolja Katicát, ki Jánossal ujra halkan beszélget.)
IDA (aki tovább is aggodalmasan figyeli Jánost és Katicát, eközben Jenőnek halkan sug valamit, rámutatva a nádpálcára. A »Katica« szóra Ida láthatólag összerezzen, elhalón suttogja): Katica...?
JENŐ (eközben a nádpálcát az apjához viszi).[Pg 32]
JÁNOS (mikor hozzáér Jenő keze): Mi az? (Meglátja a pálcát, zavartan) Vidd vissza!... Nem kell!
KATICA (elfordul, halkan nevet).
IDA: Nem viszed magaddal? E nélkül még sohasem mentél az iskolába, János?
JÁNOS: De ha mondom, hogy nem kell.
JENŐ (örömében ugrál): Ojé! Ez annyi, mint egy lovas katona! (Megfogja apja kezét és huzni kezdi.) Miért nem megyünk már, édesapám?... Ugy szeretek ma iskolába menni...
RIZA: Apa, mondd: miről akarsz ma magyarázni?
JÁNOS (odalép az ablakhoz, de szemeit nem veszi le Katicáról): A tavaszról, édes lányom, az ifju, zsendülő tavaszról...
RIZA (odaszalad hozzá és átöleli): Óh tanits meg engem is a tavasz szépségére, édes, jó apám.
JÁNOS (gyöngéden megsimogatja Riza haját): Hát tudod, édes, kis Rizám: mi a hangulat, a szin és az illat...? (Riza fejével nemet int. János elmerülve magyaráz.)
IDA (eközben a szin elején szemrehányóan Katicához): Mit csinált, Katica, a férjemmel?
KATICA (mosolyogva rámutat Jánosra és Rizára) Tán jobb apát és jobb tanitót.
IDA: De ő nemcsak apa és tanitó, hanem férj is, az én rossz, csapodár férjem.
KATICA (vállát vonogatva): Engem ne vádoljon ezért... én erről nem tehetek.
IDA: Istenem... tudom, hogy maga jó... ne nehezteljen rám... de édes Katica, én olyan boldogtalan vagyok. (Könnyeit törli.)
KATICA (meghatva): Ne sirjon, kedves tanitóné...
IDA (elkeseredetten): Hát mit csináljak?
KATICA (egy pillanatra gondolkozik, aztán nagyon határozottan): Csukja be az ablakot!
IDA (nagy csudálkozással): Az ablakot...?
KATICA (ujra nagy nyomatékkal): Igen, az ablakot![Pg 33] És ha az ura velem akarna távozni, hivja vissza! (Kezet fog vele, aztán odalép Rizához, karját karjába ölti és a jobboldali ajtó felé vezeti. János követi őket Jenőt kézenfogva. Katica abban a pillanatban nyitja ki a bejárat ajtaját, mikor Ida ép a második ablakot is betette. A szobában homály van, csak a nyitott ajtón át hatol be a tavaszi napsugár és fényözönbe vonja a küszöbnél álló csoportot.)
IDA (eközben a homályos szobában leül a pamlagra és onnét szomoru, halk hangon): János... Jenő kezet se csókolt...
JÁNOS (kelletlenül, de mégis parancsolólag): Csókolj kezet!
JENŐ (durcásan bemegy és kezet csókol).
IDA: Jánosom, te se bucsuztál el tőlem. (János meghökken és aztán habozva néz Katicára.)
KATICA (nyomatékkal): Bevárom a tanitó urat!
JÁNOS (mohón): Köszönöm... rögtön jövök. (Sebbel-lobbal bemegy. Katica csak erre várt. Átlépi Rizával a küszöböt és nesztelenül beteszi maga után az ajtót. A szoba homályos. Közben János Idához ért.) Gyorsan... nincs időm... Mi bajod...?
IDA (nagy szomorusággal): Az én bajom, János...
JÁNOS (eközben megfogja Ida kezét, mintha ajkához, akarná vonni, de aztán meggondolja magát, csak kissé megszoritja és elereszti. Ida keze lehanyatlik. János ezután megfogja a türelmetlenségében toporzékoló Jenő kezét és lohol vele az ajtó felé.)
RIZA (épen belép).
JÁNOS (megdöbbenve): Katica...?
RIZA: Elment.
JÁNOS (meginog, rekedten): Merre?[Pg 34]
RIZA: Érte jött a kocsi és elhajtatott. (Nyugodtan leül az asztalhoz és fellapozza a könyvet, olvas.)
JÁNOS (egy pillanatig dermedten áll. Aztán mély sóhajjal összerázkódik.)
IDA (ki feszülten figyel rá): Fázol, János?
JÁNOS (halkan, nagyon szomoruan): Fázom... óh a csalfa napsugár... (Az ablakra mered) már nincs is itt... eltünt... olyan korán van és máris este van...
IDA (halkan, önmagában): Este van.
JÁNOS (odamegy a ruhafogashoz, leveti a szalónkabátot, a virágot kiveszi a gomblyukból): Ez még nem tavasz...
IDA (sohajtva): Nekünk már sohse lesz tavasz, János...
JÁNOS (összeborzong. Nem szól semmit. A virágot a földre dobja, rátipor. Nagy sebbel-lobbal ráveszi a másik kabátot, aztán rá a felöltőt. A pálcát a kezébe kapja és a másik pillanatban becsapja Riza orra előtt a könyvet.) Mondtam már, hogy ne olvass! (Riza dühében sirni kezd.)
JENŐ (észrevéve a nádpálcát, ijedten): Édesapám, a tavaszhoz nem kell nádpálca!
JÁNOS (rávág): Mars! Majd adok én neked tavaszt! (Kivezeti a siró Jenőt és becsapja az ajtót.)
IDA (felkel helyéről): Ugy fázom.
RIZA (könnyeit törli): Kinyissam az ablakot?
IDA (eközben a szekrényhez ment és kivett abból egy kis dobozt.) Hagyd, Rizám, én ennél melegszem. (Leül Rizával szemközt. Kis kulcsot vesz elő, mely vékony láncon a keblén csüng és avval kinyitja a dobozt. Elsárgult leveleket vesz ki belőle. Miközben az egyiket olvassa) Miért sirsz, lányom?
RIZA (könnyeit törli): Hogyne sirnék... pedig ugy örültem, hogy apa már nem a régi...[Pg 35]
IDA (feltekint az olvasásból; sóhajtva): Bárcsak olyan volna, mint a régi... (Könnyeit törli)
RIZA: Anyuskám, hát te mért sirsz?
IDA (könnyben uszó szemekkel): Apád szerelmes levelei...
RIZA (felpattan, odamegy lábujjhegyen anyja háta mögé, átöleli és félhangosan a levélből olvassa): »Édes, egyetlen szerelmem«... Apa is igy kezdte...? (Ida szomoruan bólintgat. Csönd.)[Pg 36]
[Pg 37]
LESBIA
TITUS
LENTULUS
RÓMAI IFJU
MÁSIK RÓMAI
RÓMAI NŐ
EGY ASSZONY
HIRNÖK
MÁSIK HIRNÖK
HARMADIK HIRNÖK
ÖREG RÓMAI
EGY LEÁNY
ÖREG EMBER
LEÁNYOK, ASSZONYOK, FÉRFIAK, RABSZOLGÁK
[Pg 39]
Nyilt csarnok. Virágfüzérekkel diszitett oszlopok között a tenger és a háborgó Vezuv látszik.—Este. A termet fáklyák világitják be. Mámoros nők és férfiak hevernek szerteszét a nyugágyakon. Rabszolgák virágokat szórnak s tialokat szolgálnak fel.—Lesbia, ébenfekete haju, fiatal, karcsu lány, az egyik oszlophoz dőlve az öblöt és a lángoló hegyet nézi.—Lentulus jobbról egyedül áll s komoran maga elé bámul.—Titus halkan Lesbiához beszél, aki alig veszi őt észre.
TITUS:
Mondd, Lesbia, mért nem hallgatsz reám?
Rózsás füled mért nem fogadja be
A hangomat?—Bántottalak talán?
LESBIA:
Hangod érdes,—az ő hangja zene.
RÓMAI IFJU:
Jupiterre, ez a bor édesebb!
Igyál, Caius,—ugysem lesz reggeled!
TITUS:
Szép Lesbia, legalább nézz reám!
Komor lesz és sötét az éjszakám,
[Pg 40]Ha nem tekint felém tüzes szemed...
LESBIA:
Mért nézzek rád, ha ő rá nézhetek?!
MÁSIK RÓMAI:
Hattyupehelynél puhább a kebled—
RÓMAI NŐ:
Dőlj az ölembe, én majd legyezlek!
TITUS:
Óh Lesbia, egyre közelg a vég.—
Szenvedés volt miattad életem,—
Csókolj meg hát,—égek a csókodért...
LESBIA:
Üdvöt csak az ő csókja ad nekem.
HIRNÖK:
Titus, siess, házad lángot vetett—
TITUS:
Emésztőbb láng pusztitja lelkemet.
LESBIA:
Nem mégy haza?
TITUS:
Nem, mert téged nézlek—
LESBIA:
Hagyj magamra, untat a beszéded.
(Titus szomoruan, lesütött fejjel Lentulushoz megy, de onnan is Lesbiát nézi.)
RÓMAI IFJU:
Töltsd tele kelyhed vérszinü borral,
[Pg 41]Égjen az ajkad, forrjon a véred!
MÁSIK RÓMAI:
Vesszen a bánat, félre a gonddal!
TÖBBEN:
Éljen a mámor! Éljen az élet!
TITUS (Lentulushoz):
Lesbia ma álmodó és halvány—
RÓMAI NŐ:
Csókot nekem! Szomjazom a csókra!
LENTULUS:
Teste fehér, mint a tubarózsa...
TITUS (Lesbiát nézve):
Lesbiának mosoly játszik ajkán.—
RÓMAI IFJU:
Hé Lentulus, szinültig a kelyhed,
Mért nem iszol? Lentulus?!
LENTULUS:
Felejted,
Hogy nem mindig lehet felejteni?!
ÖREG RÓMAI:
Hej leányok! Adjatok csak neki
Édes csókot!
TITUS:
Hagyjátok magára.
EGYIK LEÁNY:
Ajkán csókom keserüvé válna.
LENTULUS:
Feljött a hold a füsteflhő megett—
[Pg 42]TITUS:
Lesbiának márvány keze remeg...
LENTULUS:
Karcsu nyaka ragyogó, hófehér—
TITUS:
Mint a rózsa, melyet az esti szél
Körülölel, ugy reszket gyenge válla—
EGY LEÁNY:
Miért néztek ti folyton Lesbiára?
Ő kőszivü és vére sem pezseg,
Ajka sápadt és bánatos szeme—
Ma éjszaka engem öleljetek!
Ki tudja, a reggelt megérjük-e?!
TITUS:
Egy holdsugár sötét hajába tévedt...
A LEÁNY:
Észre sem vesz, hiába várod, téged—
TITUS:
Mostan leült,—az árnyék eltakarja—
LENTULUS:
Lesbiának mosolyog az ajka...
EGY RÓMAI:
Ugy, ugy, csókolj, ölelj át, Cluvia!
LENTULUS:
Ide nézett, mosolyog, elpirult—
TITUS:
[Pg 43]Talán rád vár, Lentulus, menj oda —
LENTULUS:
Most nem megyek, jókedvem füstbe fult,—
Mint a vampir, szivemen ül a vész—
TITUS:
Menj Lentulus! Mosolyog, egyre néz,
LENTULUS:
Holtak leszünk, Titus, reggelre mind!
TITUS:
Feledd el, ha Lesbia rád tekint,
Bár nézne rám!
EGY RÓMAI:
Lentulus!
TITUS:
Menj oda!
A RÓMAI:
Mért vagy sápadt? A félsz szivedbe szállt?
TITUS:
Most is rád néz és bibor ajakát
Harapdálja fehér, gyöngysor foga...
LENTULUS:
Nevetéset fojtja el biztosan—
TITUS:
Nem gondolom. Inkább haragra gyult—
HIRNÖK:
Tiberius villája romba van!
MÁSIK HIRNÖK:
Egy lávakő az átriumba hullt!
(Földalatti moraj hallik. Kivülről jajgatás. A teremben levők elszörnyednek.)[Pg 44]
LESBIA (átszellemülve):
Boldog vagyok! Ma lesz tehát a nap!
HARMADIK HIRNÖK:
Elöntötte körül az utakat
A láva már—menekülés sehol!
LENTULUS (sápadtan):
Hallod, Titus?
TITUS:
Hallgass! Lesbia szól,—
LESBIA:
Boldog vagyok! Az óra közeleg...
Szép Lentulus, ma a tied leszek!
EGY RÓMAI (kitekintve):
Az utcákon hamueső szakad!
LESBIA (Lentulushoz lépve):
Végre, végre itt van a pillanat,
Melyben a kín és mámor egybeforr,
Melyben mienk mennyország és pokol,—
Amely megöl és mégis üdvöt ad.—
EGY ASSZONY (berohanva elájul):
Irtózatos!
LENTULUS:
Lesbia, csókodat
Nem élvezem, mikor közelg a vég...
LESBIA (egyre szenvedélyesebben):
Kérted csókom pirosló, szent tüzét,
S én az élő nem adtam meg neked,
—Nem akartam lenni a kedvesed!
De most, hogy a halálnak napja van:
[Pg 45]Forró vágyban neked adom magam!
EGY RÓMAI:
A füst terjed...
LESBIA (elsápadva):
Lentulus! Mondd, mi lelt?
Te félsz talán?
LENTULUS:
A halál rám lehelt
És megfagyott a mosoly ajkamon,—
De már vége—egy percig volt csupán.
HIRNÖK:
Lentulus, a palotád puszta rom!
LENTULUS (erőltetett jókedvvel):
Hé, bort ide! Szerelmünk ajakán
Feledjük el, hogy köztünk a halál!
TITUS:
Te boldog vagy, téged Vele talál,
Mégis sápadsz és a hangod remeg—
RÓMAI IFJU:
Igazad van, Lentulus, töltsetek!
RÓMAI NŐ:
S daloljatok, a bánat mit sem ér!
Boldog, aki vigan s gyönyörben él!
TITUS:
S még boldogabb, aki gyönyörbe hal...
LENTULUS:
Virágillat, édes csók, tréfa, dal
Némítsa el szivünkbe mind a gondot...
MÁSIK HIRNÖK:
[Pg 46]—Dolabella villája összeomlott!!
LENTULUS:
Eh, ki bánja!
LESBIA:
Ne is hallgass oda—
LENTULUS:
Hozd vissza hát elszállott kedvemet!
Daloli nekem valamit, Lesbia!
LESBIA:
Lentulus, te elfeledsz engemet,
Ha a halál sötét szárnya suhog...
LENTULUS:
Lehangolnak a fekete romok...
LESBIA:
Majd felvidit ajkam piros dala!
LENTULUS:
Igen, igen,—daloli csak, Lesbia!
LESBIA (dalol):
Töltsd tele égő, vérszinü borral
Lobogó vágyad aranypoharát,
Oltsad a szomjad lángoló csókkal,
Kérve a párod bibor ajakát!—
—Testem a vágytól tüzesen ég—
Evoé! Szép vagy! Isteni szép!
Szedd tele húsos hó-liliommal
Lobogó mámor piros serlegét,—
Öleld át forrón, erős karoddal
Remegő párod puha termetét!
—Liliom és csók szedni való—
Evoé, csókom isteni jó!
MIND:
Evoé, evoé, gyönyör az élet,
[Pg 47]Gyönyörben érjen életünk véget!
LESBIA:
Emlékezel? Több mint egy éve már,
Hogy ajakad ajkam csókjára vár—
LENTULUS:
És nem adtál!
LESBIA:
De most, hogy meghalok:
Halálomban egész tied vagyok!!
LENTULUS:
Mi a multban szép álom volt csupán—
Csodás való Pompei ravatalán!—
LESBIA:
Szép Lentulus, nem érhet ugy a vég,
Hogy ne legyek egészen a tiéd!
EGY RÓMAI:
Jupiterre, megremegett a föld!
MÁSIK RÓMAI:
Meneküljünk! A csarnok összedőlt!
HARMADIK:
A tető ég!
NEGYEDIK (befutva):
A kert tüzet fogott!
ELSŐ:
Verres háza még épen áll amott,
Pincéje jó!
MÁSIK:
[Pg 48]Az utcán láva foly!
LESBIA (Lentulushoz):
Két karoddal erősen átkarolj,
S ugy várjuk, mig szétfut a gyáva had!
(A mulatók mind riadtan menekülnek, csupán Titus és Lentulus marad a teremben. Lentulus ijedten kitekintget, Titus szomoruan Lesbiát nézi. Lesbia szenvedélyesen Lentulushoz lépve, kezeit megragadja.)
LESBIA:
Végre, végre itt van a pillanat!
LENTULUS (zavartan):
Igen, igen,—
EGY RÓMAI (futva):
Dőrék, a házba égtek!
LESBIA:
Most kezdődik számomra csak az élet!
(Körülnézve)
Nincs senki már, aki tanuja lenne,
Hogy átölelsz forró, szent szerelembe'...
LENTULUS:
Menjünk innen, Lesbia! Pillanat,
És a tető lángolva ránk szakad!
—Nem magamért, érted félek csupán...
LESBIA (gunyosan):
—S a te arcod lett mégis halovány?!
Az enyém, nézd, pirosló, mint a rózsa...
TITUS:
Csodás álmok rejtelmes álmodója
[Pg 49]Fehér lelked... Lesbia, értelek!
LENTULUS:
Nem meghalni, élni vágyom veled,
Nem egy percig,—örökre kell nekem
A te csókod... Lesbia, jöjj velem,—
Még nem késő, megmentjük életünk',
Aztán együtt—
LESBIA (szenvedéllyel):
Mindnyájan elveszünk!
Menekülés nincs,—Lentulus—sehol!
TITUS (Lentulushoz):
Szerencsétlen! Te még gondolkodól,
Mikor forró csókkal vár kedvesed?!
LESBIA:
Igen Titus, igazad van neked,
A szenvedélyt megyilkolja az ész—
LENTULUS:
—Az élet vig és a halál komor,
Miért hivod? Jöjj!
LESBIA:
Lentulus, te félsz?!
LENTULUS:
Én? Nem, dehogy!—Vérszinü, régi bor
Gyujtsa lángra agyam rideg szavát,
Hadd higyjem, hogy a halál messze még!
—Add Lesbia ajkad szüz biborát!
LESBIA (megcsókolva):
Igy, Lentulus, igy vagy nekem te szép!
LENTULUS:
Csókolj, ölelj! Ne tudjam, hogy az óra,
Melyben karom először átkarolja
Szüz testedet,—remegő, tiszta vággyal—
[Pg 50]Együtt száll el lelkünk vég-sóhajával...
LESBIA:
Végre, végre előttem áll a férfi,
Aki lelkem—sokára bár, de—érti,
Ki rajongva hal meg szivem felett...
TITUS:
És én talán nem értem lelkedet?!
LESBIA:
Menj, Titus, te barátom vagy csupán,—
LENTULUS:
Tied a mult, a mienk a jelen...
LESBIA:
Nászéjünk van Pompei ravatalán,—
TITUS:
Nektek gyönyör,—halálos kín nekem...
LESBIA:
Menj, menj, Titus! Mint irigy, barna felleg
Miért állasz tüzes napom elé?
TITUS:
Igazad van,—koldulni bús szerelmet
Most nem való. Váljon hát semmivé
Pompejivel reményem, hitem, álmom...
Félreállok.—
LESBIA:
A szörnyü pusztuláson
Kacag szivem, mert forróbb lánggal ég,
Mint a Vezuv, és szemem fényesebb,
Mint tört fénye, melyet az égre vet.—
LENTULUS:
A vágy tüzes, pirosló köntösét
Boritja rám ajkad izzó szava,—
[Pg 51]Te vagy a kín és mámor, Lesbia,
A halálban az öröklét te vagy!
Menyországba tévesztő kárhozat!
LESBIA:
Végre, végre, Lentulus!
LENTULUS:
Mintha szállnék
Tüzes szárnyon—mámorfelhők felett—
LESBIA:
Csitt, csitt, ne szólj,—a csókod édesebb,
Ha mit se szólsz.—
(Az oszlopok mögül szomoru, fiatal leány lépdel elő, merően a földre nézve, mintha keresne valamit. Hosszu haja kibontva hull alá, ruhája összetépve.)
A LEÁNY:
—Fekete, gyászos árnyék,—
Égő romok,—rezgő föld,—tüzeső,—
—Halott család,—halott sziv,—halott isten,—
Égő város,—tüzhegy,—izzó mező—
LENTULUS:
És égő sziv!
LESBIA:
Csókolj hát!
A LEÁNY:
—Szive sincsen,—
Rejti, rejti fekete, gyászos árnyék,—
Halott álom,—halott sziv.—Mintha járnék
Lelkek között,—nehéz, sulyos a lég.——
—Halott isten—
LENTULUS:
[Pg 52]Csodálatos beszéd...
A LEÁNY:
Szeretkeztek? Mámortól, vágytól égtek?
Az ég s a föld átkozott frigyre léptek,
S ma válnak el...
LENTULUS (komoran):
Hallod?
LESBIA:
A félelem
Vehette el szegénynek az eszét,—
LENTULUS:
Szivembe tép—
LESBIA:
Fehérlő keblemen
Keress vigaszt!
A LEÁNY:
—Mert hütlen lett az ég,—
És megrepedt a föld égő szive,
S most vonaglik, mint én,—
LESBIA:
Borulj ide!
LENTULUS (a leányra figyelve):
Halld csak!
A LEÁNY:
—Mint én,—mint az én bús szivem,—
(Fájdalmasan)
Légy átkozott, te ég, légy átkozott!
Hütlenséged kínos halált hozott
Szerelmemre! Elvetted mindenem!
LESBIA:
[Pg 53]Nézz már reám!
LENTULUS:
Nem, nem, most nem tudok!
A LEÁNY (felzokogva):
Cornélius! Felelj, szólj, merre vagy?
Égő lángban, sötét romok alatt
Keres sirva szegény menyasszonyod!
LENTULUS:
Boldogtalan!
A LEÁNY:
Szerelmem, jöjj elő!
Sehol sincsen!—Rengő föld,—tüzeső—
Halott család,—halott sziv,—halott isten,—
Égő város,—
LENTULUS:
Hallod?
A LEÁNY:
Óh kegyetlen
Fekete ég, add vissza holtamat!
LESBIA:
A halálban a csókom üdvöt ad—
LENTULUS:
A csókodban a halál ize van,—
Szép Lesbia, tanits felejteni...
A LEÁNY (kivülről hallik):
Cornélius!
LENTULUS:
Kedvesét keresi
[Pg 54]Szegény leány!
LESBIA:
Látod,—boldogtalan,
Mert nem halhat csókolva kedvesét.—
LENTULUS:
—Nézd Lesbia, jobb élni szerelemben,
Mint szeretni egy óráig, azért,
Hogy a láva örökre eltemessen...
LESBIA:
S ha csókollak, te gondolkodni tudsz?
LENTULUS:
Ajkam csókol és a szivem szeret,
Testem forró, szent mámorban remeg,
De az agyam—
LESBIA:
Mondd ki, remegve futsz
A vész elől s csókom nem élvezed.—
LENTULUS:
Mikor látok vonagló, bús szivet,
Melyet gyötör halálos fájdalom:
Jéggé dermed a csókod ajkamon.
LESBIA (hizelegve):
Nézd, elment már,—
LENTULUS:
S hogyha elképzelem,
Hogy szép tested, amely még csupa élet,
S melyet most még szerelmed vágya éget,—
—A halálé,—hát elszorul szivem...
(Titus, ki eddig szótlanul egy oszlophoz dőlve figyelte őket, hirtelen előlépve, az elfojtott szenvedélytől remegve szól Lesbiához.)[Pg 55]
TITUS:
Szép Lesbia, miért is méltatod
Őt szóra még? Remegő, bús fejét
Mért fogja át ölelő két karod?!
—Gyermek ő még s éretlen, kis szivét
A félélem szaggatja s futni vágyik...
LESBIA (meghatottan):
És te itt vagy és őrzöl önfeledten!
Arcod tüzes, szemedből vágy sugárzik...
Titus, Titus!
LENTULUS (ingerülten):
Elég már! Mert ti ketten
Nem tudjátok felfogni a veszélyt,
Engem, mivel eszemre hallgatok:
Kigúnyoltok.—Tekintsetek no szét,
S lássátok, hogy Pompeji már halott...
—Az utca ég, a házak összedőlve,
A hamu száll, alig hogy látni tőle—
A megfulás iszonyu kínja vár itt...
LESBIA:
Mit bánom én, ha ajkam csókra vágyik?!
TITUS:
S mit bánom én, ha látom Lesbiát?!
Ő nélküle mit sem ér ez az élet!
LENTULUS:
Jupiterre, nem türhetem tovább
Eszeveszett, őrjöngő fecsegésed,
Eredj, Titus, nincs idő itt a szóra...
TITUS:
És Lesbia?
LENTULUS:
Megmentem én magam!
Jőjj Lesbia; Derekad átkarolva
[Pg 56]Kimentelek, hallgasd meg szavam!
LESBIA:
Nem engedem, ne érintsen karod!
—Ha nem tárod mámorral, ölelésre,
Hozzám ne érj!—Ha csókom akarod:
Csókolj meg itt!
LENTULUS:
Lesbia! Vége! Vége!
ÖREG EMBER:
Segitsetek, ha van még bennetek
Romlatlan hit a régi istenekben!
—Féllábamra izzó tüzkő esett,
Nem birom már vonszolni gyenge testem...
LENTULUS:
Ily sorsra jutsz te is, szép Lesbia!
AZ ÖREG EMBER:
Segitsetek, s tietek lesz a kincsem!
LESBIA:
Halj meg te is, ha meg kell halni
Pompejinek!
AZ ÖREG EMBER:
Egek, hát senki sincsen,
Ki megmentse életem gyermekimnek?!
TITUS:
Szegény öreg, nem kell nekem a kincsed,
De megmentlek,—erősen fogd karom...
LESBIA:
Óh hát te is? Te is csak gyáva vagy?!
LENTULUS:
Hallod?! Nem, nem,—hiába akarom,
[Pg 57]Nem birom már tovább!
LESBIA:
Hah, gyáva had!
LENTULUS:
Agyam lüktet,—hótested vértől ázik,
Ha rád nézek s lángkéve szöghajad,—
Az ajkadon pirosló láng cikázik,
S éjfél szemed lila villámokat
Vakitva szór...
LESBIA (gúnyosan felkacagva):
Haha, a gyávaság
Ha megőrjit, költővé is tehet!
LENTULUS:
Félek tőled, Lesbia,—nem lehet
Csókot adni, ha végső csókot ad
A világnak a szörnyü, vad halál...
LESBIA:
Mégy? Futsz? No menj. Lentulus, mire vársz még?
LENTULUS:
Ne nézz ugy rám, Lesbia. Szemeidben
Delei lobog s bilinccsel tartja itten
A lekemet...
LESBIA:
Haha, menj,—mire vársz még?!
LENTULUS:
Igen, igen, halott lány halott lelke
Halott város halálát rám lehelte...
Nézd, Lesbia, fekete füst kel ott,—
Egő romok,—rengő föld,—tüzeső,—
Halott isten,—óh titkos, bősz erő
Légy átkozott, ezerszer átkozott!!
(Lentulus vissza-visszanézve, mint aki nem tudja, hogy mit tegyen, arcán halálos rémülettel a kijárat felé hátrál, majd hirtelen egy újabb földalatti morajtól megrémülve, eszelős kacagással kifut. Lesbia mély megvetéssel, hideg gúnnyal nézi. Majd lassan, alig hallható hangon megszólal.)[Pg 58]
LESBIA:
Elment. Haha! S remegő, lázas ajkkal
Nem csókoltam! Haha, a gyáva, gyáva!
Nem ö`eltem vad tüzzel,—tüzhalálba'!
Szeretkező, halálos, bús sóhajjal...
Haha, haha, csóktalan véget érek!
(Lerogyva)
Irtóztató!
TITUS:
Lesbia, jöttem érted,
Hogy vágyunktól égjünk el itt mi ketten...
LESBIA:
Te vagy, te vagy, ki vággyal, önfeledten
ölelni tudsz, a véget elfelejtve...
TITUS:
Óh miért nem örök a halál perce?!
[Pg 59]Szemelvények a MODERN KŐNYVTÁR-t fogadó kritikákból:
Érdekes terv valósult meg azzal a három most megjelent füzettel, amelyek a Modern Könyvtár című, Gömöri Jenő szerkesztésében megjelenő, új irodalmi, művészeti és tudományos gyűjteménynek első három számaként szerepelnek. A Modern Könyvtár gazdag és nagyszabású programmal indul meg és tekintve, hogy a legjelesebb magyar irók szerepelnek munkatársai sorában, és az idegen írók legértékesébb alkotásait fogja magyar nyelven megismertetni, sőt ebben a formában egészen új és kívánatos sikerű egyik programmpontja szerint magyar költők és irók műveit is fogja a külfölddel megismertetni, a magyar irodalom, a magyar művelődés szempontjából nagy jövőjű és jelentőségű vállalkozás. Az első füzet a kitűnő német iró hat legszebb novelláját tartalmazza. Thomas Mann a mai német irodalom egyik legkimagaslóbb alakja. Gömöri kiforrott, simulékony, árnyaló nyelven adja vissza Thomas Mann novelláinak jellegzetes egyéni stilusát. A második füzet Pikler Gyula két igen érdekes és tanulságos lélektani dolgozatát hozza. Különösen a másodiknak van jelentősége Pikler tanainak megismerése szempontjából. A harmadik füzet Kosztolányi Dezsőnek, az ismert jeles poétának lírai ciklusa. Kosztolányi az új magyar költészet egyik legértékesebb alakja. A szegény kisgyermek panaszai a legnagyobb figyelemre rászolgáló, ritka finomságokkal teljes, elsőrendüen művészi munka.
(Az Ujság)
Die ersten drei Bände der »Modern Könyvtár« (Redakteur Eugen Gömöri) sind jetzt erschienen und liefern den Beweis dafür, dass diese neue Sammlung geeignet ist, eine längst einpfundene Lücke im ungarischen literarischen Leben auszufüllen. Die »Modern Könyvtar« hat sich die Verwirklichung eines wirklich grosszügigen Programms zur Aufgabe gestellt.
(Budapester Tagblatt)
Nagyjelentőségű és nagyjövőjű irodalmi vállalkozás indult meg Modern Könyvtár cimen. A vállalat célja: új kultura megteremtése Magyarorszagon.
(Független Magyarország)[Pg 60]
| MODERN KÖNYVTÁR MODERN IRÓK KÖNYVESHÁZA SZERKESZTI GÖMÖRI JENŐ Egyes szám ára 40 fillér, kettős szám ára 60 fillér, hármas szám ára 80 fillér, négyes szám ára 1 korona, ötös szám ára 1 korona 20 fillér A Modern Könyvtár az első magyar modern irodalmi, művészeti és tudományos gyüjtemény. Programmja a szépirodalom, valamint a művészet és tudomány terén egyaránt nagyszabású és páratlanul gazdag és ízig modern. Munkatársai a legkiválóbb, legismertebb hazai és külföldi írók, művészek, tudósok. A Modern Könyvtár eddig megjelent füzetei voltaképen vaskos kötetek mind és egytől-egyig a magyar és idegen irodalom, művészet és tudomány remekei. A Könyvtár füzetei nagy alakban jelennek meg és szinte egészen könyvszámba vehetők. Betűi gyönyörű, olvasható gyöngybetűk, papírja a legfinomabb famentes papír, külső kiállítása is elsőrangú. A Könyvtár művészi címlapja Kozma Lajos, az ismert festőművész műve. |
End of the Project Gutenberg EBook of A tanító / Pompei utolsó éje, by
Andor Kapos and Ákos Horváth
*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK A TANÍTÓ / POMPEI UTOLSÓ ÉJE ***
***** This file should be named 30277-h.htm or 30277-h.zip *****
This and all associated files of various formats will be found in:
https://www.gutenberg.org/3/0/2/7/30277/
Produced by Tamás Róth and the Online Distributed Proofreading Team.
Updated editions will replace the previous one--the old editions
will be renamed.
Creating the works from public domain print editions means that no
one owns a United States copyright in these works, so the Foundation
(and you!) can copy and distribute it in the United States without
permission and without paying copyright royalties. Special rules,
set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to
copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to
protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project
Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you
charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you
do not charge anything for copies of this eBook, complying with the
rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose
such as creation of derivative works, reports, performances and
research. They may be modified and printed and given away--you may do
practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is
subject to the trademark license, especially commercial
redistribution.
*** START: FULL LICENSE ***
THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE
PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK
To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free
distribution of electronic works, by using or distributing this work
(or any other work associated in any way with the phrase "Project
Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project
Gutenberg-tm License (available with this file or online at
https://gutenberg.org/license).
Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm
electronic works
1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm
electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to
and accept all the terms of this license and intellectual property
(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all
the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy
all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession.
If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project
Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the
terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or
entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8.
1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be
used on or associated in any way with an electronic work by people who
agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few
things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works
even without complying with the full terms of this agreement. See
paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project
Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement
and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic
works. See paragraph 1.E below.
1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation"
or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project
Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the
collection are in the public domain in the United States. If an
individual work is in the public domain in the United States and you are
located in the United States, we do not claim a right to prevent you from
copying, distributing, performing, displaying or creating derivative
works based on the work as long as all references to Project Gutenberg
are removed. Of course, we hope that you will support the Project
Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by
freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of
this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with
the work. You can easily comply with the terms of this agreement by
keeping this work in the same format with its attached full Project
Gutenberg-tm License when you share it without charge with others.
1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern
what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in
a constant state of change. If you are outside the United States, check
the laws of your country in addition to the terms of this agreement
before downloading, copying, displaying, performing, distributing or
creating derivative works based on this work or any other Project
Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning
the copyright status of any work in any country outside the United
States.
1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:
1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate
access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently
whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the
phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project
Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed,
copied or distributed:
This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with
almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or
re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included
with this eBook or online at www.gutenberg.org
1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived
from the public domain (does not contain a notice indicating that it is
posted with permission of the copyright holder), the work can be copied
and distributed to anyone in the United States without paying any fees
or charges. If you are redistributing or providing access to a work
with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the
work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1
through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the
Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or
1.E.9.
1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted
with the permission of the copyright holder, your use and distribution
must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional
terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked
to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the
permission of the copyright holder found at the beginning of this work.
1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm
License terms from this work, or any files containing a part of this
work or any other work associated with Project Gutenberg-tm.
1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this
electronic work, or any part of this electronic work, without
prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with
active links or immediate access to the full terms of the Project
Gutenberg-tm License.
1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary,
compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any
word processing or hypertext form. However, if you provide access to or
distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than
"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version
posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org),
you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a
copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon
request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other
form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm
License as specified in paragraph 1.E.1.
1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying,
performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works
unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.
1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing
access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided
that
- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from
the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method
you already use to calculate your applicable taxes. The fee is
owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he
has agreed to donate royalties under this paragraph to the
Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments
must be paid within 60 days following each date on which you
prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax
returns. Royalty payments should be clearly marked as such and
sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the
address specified in Section 4, "Information about donations to
the Project Gutenberg Literary Archive Foundation."
- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies
you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he
does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm
License. You must require such a user to return or
destroy all copies of the works possessed in a physical medium
and discontinue all use of and all access to other copies of
Project Gutenberg-tm works.
- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any
money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the
electronic work is discovered and reported to you within 90 days
of receipt of the work.
- You comply with all other terms of this agreement for free
distribution of Project Gutenberg-tm works.
1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm
electronic work or group of works on different terms than are set
forth in this agreement, you must obtain permission in writing from
both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael
Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the
Foundation as set forth in Section 3 below.
1.F.
1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable
effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread
public domain works in creating the Project Gutenberg-tm
collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic
works, and the medium on which they may be stored, may contain
"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or
corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual
property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a
computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by
your equipment.
1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right
of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project
Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project
Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project
Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all
liability to you for damages, costs and expenses, including legal
fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT
LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE
PROVIDED IN PARAGRAPH F3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE
TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE
LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR
INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH
DAMAGE.
1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a
defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can
receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a
written explanation to the person you received the work from. If you
received the work on a physical medium, you must return the medium with
your written explanation. The person or entity that provided you with
the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a
refund. If you received the work electronically, the person or entity
providing it to you may choose to give you a second opportunity to
receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy
is also defective, you may demand a refund in writing without further
opportunities to fix the problem.
1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth
in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER
WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO
WARRANTIES OF MERCHANTIBILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.
1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied
warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages.
If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the
law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be
interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by
the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any
provision of this agreement shall not void the remaining provisions.
1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the
trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone
providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance
with this agreement, and any volunteers associated with the production,
promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works,
harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees,
that arise directly or indirectly from any of the following which you do
or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm
work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any
Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause.
Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm
Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of
electronic works in formats readable by the widest variety of computers
including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists
because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from
people in all walks of life.
Volunteers and financial support to provide volunteers with the
assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's
goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will
remain freely available for generations to come. In 2001, the Project
Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure
and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations.
To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation
and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4
and the Foundation web page at https://www.pglaf.org.
Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive
Foundation
The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit
501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the
state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal
Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification
number is 64-6221541. Its 501(c)(3) letter is posted at
https://pglaf.org/fundraising. Contributions to the Project Gutenberg
Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent
permitted by U.S. federal laws and your state's laws.
The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S.
Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered
throughout numerous locations. Its business office is located at
809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email
business@pglaf.org. Email contact links and up to date contact
information can be found at the Foundation's web site and official
page at https://pglaf.org
For additional contact information:
Dr. Gregory B. Newby
Chief Executive and Director
gbnewby@pglaf.org
Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg
Literary Archive Foundation
Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide
spread public support and donations to carry out its mission of
increasing the number of public domain and licensed works that can be
freely distributed in machine readable form accessible by the widest
array of equipment including outdated equipment. Many small donations
($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt
status with the IRS.
The Foundation is committed to complying with the laws regulating
charities and charitable donations in all 50 states of the United
States. Compliance requirements are not uniform and it takes a
considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up
with these requirements. We do not solicit donations in locations
where we have not received written confirmation of compliance. To
SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any
particular state visit https://pglaf.org
While we cannot and do not solicit contributions from states where we
have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition
against accepting unsolicited donations from donors in such states who
approach us with offers to donate.
International donations are gratefully accepted, but we cannot make
any statements concerning tax treatment of donations received from
outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.
Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation
methods and addresses. Donations are accepted in a number of other
ways including including checks, online payments and credit card
donations. To donate, please visit: https://pglaf.org/donate
Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic
works.
Professor Michael S. Hart was the originator of the Project Gutenberg-tm
concept of a library of electronic works that could be freely shared
with anyone. For thirty years, he produced and distributed Project
Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support.
Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed
editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S.
unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily
keep eBooks in compliance with any particular paper edition.
Most people start at our Web site which has the main PG search facility:
https://www.gutenberg.org
This Web site includes information about Project Gutenberg-tm,
including how to make donations to the Project Gutenberg Literary
Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to
subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.