The Project Gutenberg eBook of SZÉKELYFÖLDI GYÜJTÉS (NÉPKÖLTÉSI GYÜJTEMÉNY 7. KÖTET), by Oszkár Mailand

A »Kisfaludy-Társaság« három ízben (1901, 1902 és 1903-ban) bízott meg a székely népdalok és néphagyományok gyűjtésével, hogy így a székely népléleknek még föl nem jegyzett, már-már veszendő, naiv megnyilatkozásaiból megmenthessük azt, a mi még megmenthető.

Mert a meghamisítatlan néplélekben gyökeredző népdal, népmese vész, pusztul. A művelődés nyomában járó új eszmék, új irányok, új törekvések átalakítják a népet s a néplélek individualitása rohamosan olvad fel a civilisatiónak mindent egybeolvasztó kohójában.

A siker kevés reményével, de annál nagyobb lelkesedéssel kezdtem meg a gyűjtést, mert éreztem, hogy a székely népköltészet egykor oly virágzó mezején, a melyben egynéhány lelkes gyűjtő a világ népköltészetének legszebb termékeit gyűjtötte össze, én leszek talán az utolsók egyike (adja az ég, hogy ne így legyen!), a ki még újat találhatok. VI.

Törekvésemet siker kísérte. Már az első évben annyit gyűjthettem össze, hogy a Kisfaludy-Társaság, jelentésem tudomásul vétele után megbízott, hogy az 1902. év nyarán is folytassam a gyűjtést. Ezt követte a harmadik megbizatás, s ma már egy jó kötetre való anyag áll a Kisfaludy-Társaság rendelkezésére.

Mivel a gyűjtésre csak a nyári szünidőket használhattam fel, természetesen oly területeket kellett kiválasztanom, a melyekben a nép, megegyező külső ethnographiai arczulat mellett, az ethos termékeiben is közösséget tüntet fel, hogy így a gyűjtött anyag, midőn képét adja a vidékek népköltészetének, egyszersmind a jövő gyűjtőjének, ethnologusának is irányító, vezető tanulságokkal szolgáljon.

Mert sajnosan tapasztaljuk, hogy a régi Erdély magyar népe gyakran még ugyanazon megye területén is oly elütő ethnographiai sajátságok letéteményese, melyek egy egységes kép kidomborítását rendkívül megnehezítik. A vidékenkint zárkozott, önálló vagy külső befolyás által nagyon is érintett fejlődés, a századokon át megújuló viharok, melyek a haza e legveszélyezettebb határszélére dobott csekély magyarságot is súlyosan érintik, a szomszédos vagy ugyanazon területen lakó népek befolyása mind oly tényezők, melyek mintegy megszaggatták azt a területileg is összefüggő egységet, melyben a székelységnek egykor e vidéken laknia kellett.

Hisz a régi Erdély bármely vidékén is gyűjtsünk, VII. sehol sem menekülhetünk attól a gondolattól, vajjon e vagy ama jelenség, vonás nem az oláh vagy esetleg a szász nép útján került-e a magyar nép eszmekörébe. Mert igen gyakran idegen, nem magyar hang üti meg fülünket, érinti lelkünket s kétkedve állunk meg, hogy eleven magyar érzékünk itélőszéke elé vigyük azt, a mit sem historiai, sem ethnographiai tudásunkkal el nem dönthetünk.

Az oláh nép által leginkább befolyásolt vidékeket utaztam be tervszerűen azzal a szándékkal, hogy megtudjam: van-e az oláhságnak lényeges, a nép lelkét megtámadó befolyása a székely népre? És ha van, – és a százados érintkezés következményeképen lennie kell – vajjon ez a lényegtelen külsőségekben vagy már a lényeges, a nép benső valóját is megtámadó hatásokban jelentkezik-e? De tudnunk kell főleg azt, hogy a székelység mily ellenállást tanusít e befolyásokkal szemben. Megfoghatatlan, még eddig ki nem mutatott, csak hatásaiban érezhető befolyás ez, mely a székelység szellemi termékeiben lépten-nyomon felüti fejét, eredetiségéből ugyan nem vetkőztet ki, de aprólékos vonásokban beszinleli magát a nép lelkének termékeibe s nyomán haladva érezzük – ha mindenütt nem is tudjuk kimutatni, – hogy itt egy lassú, hatásaiban csak az éles megfigyelő által észrevehető átalakulási folyamat megy végbe, mely eredményeiben, ha szilárd ellenállásra nem talál, a nép érzületét is megtámadja: lappangva, de ijesztő következetességgel. VIII.

A közös területen lakó vagy egymással szomszédos s így sűrű érintkezésre kényszerített nem egyfaju népek történelmében nem egyedülálló átalakulási folyamat ez; a létért való küzdelem nagy époszában csak egy epizód, melyben minden külső nagyobb rázkodtatás nélkül vetkőznek ki faji jellegükből, olvadnak be, sőt tünnek el embertömegek a történelem szinteréről.

Az idegen befolyás kérdését, nemcsak nemzeti, de ethnographiai tekintetben is igen fontosnak tartom, ezért a népköltészet és néphagyományok gyűjtése során tett tapasztalataim alapján e helyen megkisértem e kérdést bár egy pár sugárral megvilágítani.

II.

Tanulmányútam megkezdésekor azért is féltem a sikertelenségtől, mert azt hittem, nem gyűjthetek olyat és annyit, hogy a Kisfaludy-Társaságnak e gyűjtéshez fűzött reményeit megvalósíthassam. Hisz egy idegen ajkú nép nagy tömegei közt élő gyér magyarság népköltésének gyűjtéséről volt szó. Kételyek merülhettek fel bennem: vajjon e befolyásolt vidékeken a magyar nép lelke közvetlen megnyilatkozásaiban megtartotta-e a magyar jelleg fővonásait?

A mitől tartottam, nem következett be; mert daczára, hogy az oláh befolyás nem egy nyomára IX. akadtam, most is eleven a székely nép lelkében a népdal iránti érzék s ha közvetlen kitörő érzelmei őseredeti lényegökben, a művelődés hatása folytán is, megfogyatkoztak, a népköltészet nem bő, de elevenen buzgó forrása nem egy gyöngyöt dob felszínre. Pedig érzületének tisztasága sok megpróbáltatásnak van kitéve. A székely számottevő része, mondhatni csak lélekben, gondolatban lakik szülőföldjén. A kenyérkereset rákényszeríti az idegen felkeresésére. Egy része katonáskodik, másik tutajával evez le Szegedig, fiatalságának egy számottevő része szolgálatban van elszórva a szomszédos megyék, sőt távoleső vidékek városaiban. De nem csekély azok száma is, a kik gyékény, kosár, posztó, szőnyeg és fehérnemű árúval bolyongnak széles e hazában szanaszét. Ezek közül nem egy, ösztönözve a szerzési vágytól, külföldre is eljut.

Szétforgácsolt e nép teste. Csoda-e ha egységét féltjük? Más, kisebb ellenállási képességgel megáldott nép régen beolvadt volna az oláhságba, vagy az idegenségben maradt fiait siratná megfogyva, megtörötten. Ettől megmentették a székely népet az erőteljes egyéni jellemvonások s a szülőföldhöz való szívós ragaszkodás. – Mert a székely nép értelmes, intelligens, erőteljes nép. Művelődésre nagy hajlama lévén, igen fogékony a külső benyomások iránt, de mivel határozottan kifejezett, a szenvedések, nélkülözések által meg nem törhető egyénisége van, a külső benyomásokat nem tartja meg úgy, X. ahogy átveszi, hanem lelke lényegéhez idomítja, lelke kohában átalakítja.

A székelység által lakott terület nagy része nem tejjel, mézzel tele Kánaán, hanem vadon: őserdők vadonja. A havas szöréből élő székely nehéz munkával, sok veszélynek kitéve szerzi meg mindennapiját. A küzdelem megedzte lelkét, testét a szenvedésekre, megszilárdítá kitartását. Talán a kéteszüségről szóló szállóige is abban leli magyarázatát, hogy míg más könnyebb viszonyok között élő ember egy észszel is beéri, a székelynek kettőre volt szüksége, hogy nehéz életviszonyai között boldogúlhasson.

Földje kevés, épen ezért földéhes; görcsösen ragaszkodik minden barázdához, ezért aztán perlekedő és nem hagyja jussát, hisz oly kevés az, hogy a legnagyobb erőmegfeszítéssel is meg kell tartania utódjainak. Ha saját érdeke nincs koczkán vagy fölöslege van, talán az altruistikus érzelmektől sem idegen, de saját érdekét mindig szem előtt tartja, megvédi, ha kell még az egyenes úttól eltérve is. Szándékában meg nem ingatható, okoskodó s okoskodásának eredményeitől még józanabb érvek által sem tántorítható el. Szülőföldjét határtalanul szereti. Távol szülőföldjétől állandó összeköttetést tart fenn a falubeliekkel s mihelyt egy kis pénzre tett szert, hazatér, hogy ismételve megpróbálkozzék, hátha otthon is megélhet. Ily tulajdonságok mellett lehet-e félteni a népet az idegen befolyás túlsúlyától? XI.

Egy másik aggályom az volt, hogy kevés olyat fogok találni, mi ismert ne volna. Hisz oly sokan és oly sokat gyűjtöttek már! Tartottam attól is, hogy a művelődés által nem csekély mértékben befolyásolt nép, az újabb műdalok befolyása alatt, elidegenedett az egyszerű lelke közvetlen érzelmeit kifejező népdaltól. Tény, hogy a művelődés befolyása, a kisdedóvodák és iskolák hatása megérzik a nép költészetén. Az eleven érzék, a közvetlenség kopik, fakul; új eszmék, új tanok furakodnak be a nép lelkébe, melyek a meg-megújuló generatiók fejlődési fokozatán át a nép eszejárását átalakítják. Az őseredeti vonások, a népnek szívós megtartási képessége mellett is, az új impressiók által háttérbe szorítva, elmosódnak, vagy ha nem, legalább is elhalványulnak. Az új tudás új eszmehalmazzal tölti meg a nép lelkét, melynek gyakran meg nem értett s így zilált tömkelegében elmosódik az ősi, tisztán ki nem jegeczedik az új s végeredményben sejtelmét kelti egy oly időnek, midőn a nép lelkéből önkényt fakadó, a közvetlenség zománczában csillogó, meg nem fertőztetett, a lelket megkapó, mert örökszép népköltészetről talán nem is beszélhetünk. Ez az idő még messze van, de előre veti árnyékát. Jelek mutatják, hogy a haladás szele nem haladt el nyom nélkül e nép feje felett.

De ennek a végeredményeiben ijesztő képpel rémítő átalakulásnak talán csak a kezdeténél vagyunk. A művelődés járulékai, – mert lényegről XII. még alig beszélhetünk – ezer szálakon furakodnak be a nép lelkületébe. A nép gondolkodásmódja, életfelfogása ezek által lehet infitiált, de lelke mélyében, még ott él a traditió; érzelmi köre, vágyai, reményei odasimulnak ahhoz a röghöz, mely számára minden szépnek, jónak, nemesnek forrása. A gyermekkor emlékei, első szerelmének színhelye, a falu meséi, mondái, dalai, oly varázserővel tartják fogva a nép leányának, fiának lelkét, hogy a külső benyomások nem képesek azon erőt venni.

A székely nép sokat olvas. Majdnem minden faluból kerül ki egy-egy tudós ember: pap, tanító, jogász. Ezek tanuló korukban sok új nótával, sok új műdallal tértek haza. Ezek útján ismeri a nép Csokonait, Kisfaludy Sándort, Petőfit, Aranyt stb. De csodálatos, hogy ezeknek befolyása a népdalban alig érezhető. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy a nép költője lelkének közvetlen kitörő hangulatával nem illeszkedik be a neki idegen eszmekörbe. A szűk látkörben mozgó hagyományos eszmék, a szűkkörű megfigyelések szülte, a nép lelkének jellemző vonásait visszatükrőző hangulatok, mondhatni oly távol állanak még a legnépiesebb műköltő lelkének megnyilatkozásaitól, hogy a népköltő bár érzi, hogy ezek szépek, meg is tanulja őket, de lelkét dalra nem ihletik, a népköltészetet át nem alakítják. Sajátos azonban, – de csak eltünő jelenségként említem fel, – hogy az újabban divatba jött Dankó-féle nóták mily népszerűségnek örvendenek a székelység XIII. között. Majdnem minden dalos ifjú, leány kínált vele. Pedig ezek (Eltörött a hegedűm… Göre Gábor nótái) idegenszerű vonatkozásaikkal, erőltetett helyzeteikkel oly messze állanak a székely nép lelkületétől, mint akár a svéd vagy portugál népdalok. Szolgálatból jött leányok, legények terjesztik ezeket. A nép felkapja, énekli őket, de megtartani nem fogja. A dallam talán, mert behizelgő, népies, megmarad a népnél, de évek mulva, ha még dalolja, más szöveggel fogja ezeket dalolni.

A nép nem vesz át minden dalt, a mi a faluba kerül. Többször katonaviselt emberektől jegyeztem fel oly dalokat, melyeket a Dunántúl vagy a Tisza-mentén énekelnek. Ezeket azonban csak az illető tudta s dicsekedve dalolta, de a falu népe nem vette át tőle, mert oly képzetek, oly helyzetek fordultak elő bennük, melyek e nép lelkének idegenek.

A reminiscentiák imitt-amott nyomot hagynak a népköltészetben. De lehet ez másként? Az ifjú leány városban szolgál, uraságoknál. A kisasszony, úriasszony zongorán játszsza az újabbnál újabb műnépdalokat. Egy-egy sor megkapja lelkét, érzelme húrjait érinti; a dal új dalra inspirálja, melyben a hallott új dal egy-egy sora előfordul s alapeszméje, alaphangja lesz az új versnek.

A ponyváról szedett füzetek is megfordulnak a nép kezén. Ezekből is egyet-mást átvesz, de sohasem tartja meg úgy a mint átvette, hanem átalakítja: kihagy belőle, told hozzá vagy a községben XIV. közszájon forgó népdalokhoz idomítja, hasonló alakú dalba beilleszti.

Ily befolyásokkal kell számolnia a gyűjtőnek, ha munkáját kritikával akarja végezni.

III.

A gyűjtést Udvarhelymegye éjszaki részén kezdtem meg, oly vidéken, mely az idegen befolyástól talán legkevésbbé érintett. Hisz ez classicus földje a székely népköltészetnek. Itt gyűjtötte Kriza a világirodalom legszebb népdalait, itt születtek azok a népdalok, melyek a régi Erdély magyarságának ajkán még most is élnek s a nép lelkéből sarjadzott közvetlenségüknél fogva a magyar népköltészetre még most is termékenyítőleg hatnak.

Ismernem kellett e tiszta székely vidék népköltészetének jelen állását, hogy átmenve a már idegen elemek által befolyásolt területekre (Kis-Küküllőmente, Nyárádmente, Maros felső folyásának vidéke, Mezőség, fel az Aranyosig) megállapíthassam, elkülöníthessem azon vonásokat, melyek a székelység népköltészetére átalakítólag hatottak és hatnak jelenben is.

1901-ben Etéden kezdve gyűjtöttem Martonoson, Tarcsafalván, Tordátfalván, Kobát-Demeterfalván, Szent-Mihályon, Malomfalván, Szent-Léleken, Diafalván és Oroszhegyen. Innen vissszatérve folytattam XV. gyűjtéseimet Farkaslakától fel Korondon át Szovátáig. Szovátán találkoztam itt nyaraló, a székelységet talán legjobban ismerő jeles elbeszélőnkkel Petelei Istvánnal, a ki szándékaimban megerősített, biztatott s jóakaró tanácsaival látott el. Szovátán töltöttem hosszabb időt s innen utaztam be a Kis-Küküllő mentét (Sóváradtól Gyalakutáig.). Közben gyakran rándultam át Parajdra, a hol sok becses adat birtokába jutottam. Parajdon nem mulasztottam el a Rapsonnéra vonatkozó hagyományok kutatását. Itt egy pár, e mondát kiegészítő részletet jegyeztem fel.

Rapsonnénak volt egy leánya: Ilona, kit Elemér szeretett. Az ördög elment Elemérhez s így szólt: »Ne hidd, hogy Ilona szeret, lesd meg csak és megládd, hogy megcsal, mert mással enyeleg. Ha nem hiszed, megmutatom.« Ilona holdkóros volt s minden éjjel fennsétált a meredek hegy tetején. Egy éjjel az ördög kihívja Elemért a szikla tövébe, hogy Ilonát meglessék. Mikor oda megérkeznek, Ilona már fennsétált a sziklán. Ekkor az ördög leventévé változik, felszökik a sziklára s Ilonával enyelegni kezd. Elemér haragosan rákiált Ilonára; ez felébred, lezuhan a szikláról, hogy holtan terüljön el a szikla tövében zöldelő gyepen. Elemér ekkor észreveszi, hogy az ördög rászedte; felrohan a sziklára s leugrik a mélységbe.

A bűvös hatalom, melylyel a nép képzelete Rapsonné várát most is körülveszi, maig sem vesztette XVI. el hatását. Több parajdi leány ment ki a Kis-Fényes kőhöz. Az egyik leány vitatkozott a többivel s ráült egy kőre, mondván: »Ha hazudok, váljak kővé.« Menten kővé változott. Esküre feltartott újjal most is ott látható.

Az ördög, nem régen, szép sípszóval becsalt egy juhászt a hegybe, ott megtöltötte kalapját aranynyal, de mikorra a juhász a hegyből kijött, nyáját nem találta meg s az arany göröngygyé változott.

A Kis-Küküllő mentéről a Nyárád völgyére tértem át. E völgyön az oláh befolyás már feltünő. A nép ethnographiai arczulata székely, de nyelve sajátosan átalakult. A zárt »ë« iránti érzék kiveszett. Sajátos az »a«-nak »o« ejtése, mely sajátság átmegy a Maros-menti magyarságon fel az Aranyosig. (Pl. óra helyett ara; »oda« helyett »ada« – »molnár« helyett »malnár« – olvas helyett – »alvas« stb.)

E völgy népének költészete tősgyökeres magyar, akár a székelység legérintetlenebb vidékén. Itt azonban azon szomorú meggyőződésre jutottam, hogy e vidék népe a magyar dalok egy részét oláh dallamra énekli. Már Szováta környékén megütötte fülemet egy-egy idegenszerű dallam, de azt hittem, hogy ez a nép dalainak amúgy is hasonló voltából származó egyezés. Hiszen ha a nép dallamának keletkezését megfigyeljük, lehetséges az, hogy hasonló külső befolyások mellett (Erdőzugás, patakcsobogás, tilinkózengés, harangszó, madárdal) a nép dallamai XVII. is hasonlókká alakulnak. Hasonló hangulatot keltő külső befolyások talán hasonló dallamra késztik a nép fiának lelkét.

Az oláh és magyar verselési alak, versszerkezet sok vonásban hasonlít egymáshoz. Ez rákészti a népet a dallam kölcsönzésére. A dallam átvétele azonban nemcsak a faluban történhetik. A katonáskodás szenvedései lélekben szorosabban egymáshoz fűzik a magyar és oláh legényt s így ha eszmét ritkán – mert egymás nyelvét nem értik annyira – de dallamot kölcsönöznek egymástól. Mert e dallamátvétel kölcsönös. Az oláh legény és leány is dalolja az oláh szöveget magyar dallammal. De a míg az oláh dallamnak a székelységnél való elterjedése sajnos következetességgel majdnem mindenütt észlelhető, addig az, hogy az oláh magyar dallamra énekli az oláh szöveget, – eddigi tapasztalataim szerint – csak ritkán előforduló jelenség. A nép soha sem felejti el, soha sem dobja el régi dallamait, de ujakat vesz át, mert tetszetősek, behizelgők. Az átvétel teljesen öntudatlan, bizonyítja ezt a következő eset. Szent-Gericzén megnéztem a tánczot. A czigány oláh tánczdalokat játszott s a fiatalság vígan járta az oláh tánczokat. Megbotránkozva kérdeztem a birót, a ki tősgyökeres székely ember s avval dicsekedett, hogy 60 éve daczára, mikor jó kedve van, még most is tánczol: »Miért engedi meg, hogy a czigány oláh nótákat, tánczokat húzzon?« – A biró megbotránkozott s váltig erősítette, XVIII. hogy ezek nem oláh tánczdalok s ennek bizonyítására tanukat is hivott fel. Nem volt kivel beszélnem, mert talán a nemzeti önérzetet sértettem volna, ha állításomhoz szigoruan ragaszkodom. Csak a később húzott magyar nótára lejtett, helyesebben ropott táncznak az előbbitől elütő sajátosságaira figyelmeztettem a bírót, a ki belátta, hogy ez bizony más táncz s megigérte, hogy ezután csak ilyen tánczot enged meg. A muzsikus-czigány szerepel itt mint az idegen dallam terjesztője, mert úgy az oláh, mint a magyar vasárnapi táncz alkalmával ugyanazon egy pár betanult nótát játszsza el válogatás nélkül.

A Nyárad mentéről a Maros középfolyása mellett fekvő magyar, de fölös számú oláhsággal vegyesen lakott községekre mentem át (Székely-Kocsárd, Földvár, Felvincz, Magyar-Décse, Miriszló, Csombord, Lőrinczréve, Magyar-Lapád, Kis-Solymos). E vidéken még szembeötlőbb a nép külső ethnographiai arczulatának átalakulása. A székely kapunak, a nép faragóművészete e legtypikusabb megnyilatkozásának még nyomát is alig találjuk; az építkezés magyar jellege elmosódott. A nyelv is több új, az ősi nyelvérzék kiveszéséről, vagy idegen hatásról tanuskodó jelenséget dob felszínre. Így az o helyett már következetesebben használja az »a«-t. A mesemondó így beszél: »Hát lelkem kirájam, aggyan nekem mast egy kacsit és négy lavat és egy kacsist, hagy vigyem haza a feleségem az én országamba XIX. hol az ördögök kirájja lakatt«.1) E vidék vegyes népe már jól érti egymás nyelvét. A fiatalabb generatio gyakran egyaránt beszéli a magyar és oláh nyelvet, de a mi még sajátságosabb, egyaránt énekel magyarul és oláhul. Egy 20 éves oláh leány ajkáról jegyeztem fel következő két szöveggel ugyanazon dallamra énekelt népdalt.

Vágják az erdei útat,
Viszik a magyar fiúkat.
Viszik, viszik szegényeket,
Szegény magyar legényeket.
Állj meg, rózsám, kérdjelek meg:
Ha elvisznek, hol kaplak meg?
Galiczia közepébe.
Egy kaszárnya van építve.

Taĭa calea păduriĭ
Vagják utját erdőnek
Acum se duc fecioriĭ
Most mennek a legények.
Staĭ bădită, se t’entreb;
Állj meg kedves kérdjelek meg:
Dē te duce unde te vĕd
Hogyha elmészsz, hol látlak meg.
XX. In casa orasului,
A városházában,
In curtea impăratului.
A császár udvarában.

Ki van zárva az a feltevés, hogy itt egyszerű fordításról van szó. Az alapeszme, az alak ugyanaz, de úgy az oláh, mint a magyar abban az egy pár elütő vonásban, ráüti e versre saját egyénisége bélyegét. Hogy melyik nép dalolta e dalt először, azt nehéz eldönteni, de ezen egy példa is meggyőz arról, hogy e népek kölcsönöznek egymástól eszmét is s felvilágosít a kölcsönzés vagy átvétel mikéntje felől is.

A Maros mentéről az Aranyos völgyére mentem át azon szándékkal, hogy Tordától kiindulva nyugatnak azon határvonalig hatolok be a hegyek közé, a hol már a tiszta oláhság kezdődik. De itt már kifogytam az időből s így csak Szentmihályfalván, Várfalván és Rákoson gyűjthettem.

1902-ben a gyűjtést ismét Szovátán kezdtem meg. Tettem ezt, mivel itt két kiváló mesemondóra akadtam, a kiket a nagy munka idején lehetetlen volt hosszabb időre lekötnöm. Ezektől ez évben több mesét reméltem s reményemben nem csalódtam. Különben is Szováta és Parajd egyike az ethnologiai szempontból legérdekesebb vidékeknek. Fekvése teszi azzá, mert itt halad át a Székely-Udvarhelyről Maros-Vásárhelyre vezető országút, ide torkollik a Kisküküllőmegyét végigszelő főút. Parajd pedig XXI. a gyergyói főút végpontja. Itt találkozott és találkozik mai napig is négy székely megye népe, sót hordva gyékényfedelű szekerén szanaszét. Nyaranta pedig a közel és távoli vidék földmívelő népe is Szovátán keres enyhet csúzos bántalmai ellen. – Ezektől különböző vidékekről származó népdalokat jegyeztem fel. Szovátáról Kelementelkén át Maros-Vásárhelyre mentem, majd Tompa, Nyárád-Szereda és Nyárád-Szentannán gyűjtöttem. Innen lejöve a Maros mentén Alsó-Fehérmegye nyugati részét utaztam be. Maros-Ujvártól kezdve gyűjtöttem Nagylakon, Maros-Csucsón, Czintoson, Maros-Ludoson, majd Magyar-Bükkösön. Legérdekesebb e vidéken Magyar-Bükkös és Ozd népe. Magyar-Bükkös népe jobbágy volt s ez a nép költészetén meg is látszik. Szükszavuság, zárkózottság jellemzik e vidék népét, ellentétben a szókimondó, merész sokszor hányaveti törzsszékelységgel. De épen a zárkózott, nyomott viszonyok között való fejlődés, egy bensőség- és közvetlenségben párját ritkító népköltészet forrása lett.

Még ez év őszén, az ujonczok bevonulásakor (október első napjaiban) lementem Balavásárra, innen Kis-Kend, Nagy-Kenden, Egrestőn át Szent-Demeterre. Majd Balavásártól kiindulva csatlakoztam a vasuton utazó ujonczokhoz s elkisértem őket Küküllőszegig. Ez alkalommal sok katonadal birtokába jutottam.

1903-ban ott folytattam a gyűjtést, a hol előző évben félbenhagytam. Udvarhelymegyében a XXII. Szent-Demeterrel határos Bordoson kezdtem meg a gyűjtést s innen Véczke, Magyar-Zsákod, Szent-Erzsébet és Kis-Solymoson át Székely-Kereszturra, majd Székelyudvarhelyre jutottam. Később Háromszékben Előpatak vidékén gyűjtöttem és azon szándékkal, hogy az Erdővidéket is beutazom, Homorod-Hévizre mentem le, de itt már kifogytam az időből. Közben kiegészítettem gyűjtésemet Balavásáron és Szovátán is.

Gyűjtésközben oly vidékek népdalainak birtokába is jutottam, a hol meg nem fordulhattam, mert Déván és az útba ejtett városokban is kikérdeztem a szolgalegényeket, szolgáló leányokat s így is sok érdekes dolgot jegyeztem fel.

Miként az előzőkből kitűnik, az általam beutazott vidék népköltészete, daczára a sokféle befolyás- és egyik-másik beszivárgott idegen vonásnak alaphangban és érzületben tiszta székely.

Ha valamely vidék népdalait gyűjtöm, természetesen csak oly népdalt keresek, mely e vidéken termett, mely a tanulmányozott nép lelke mikéntjét tárja elém. De gyűjtésközben épen a sokszerűség gyors egymásutánjában feltűnik a különbség egyik-másik népdal alaphangja között s figyelmeztet, hogy óvatossággal kell a népdalok hovatartozandóságának elbirálásában eljárni.

A Duna-Tisza közéről, a Tisza mellékéről, sőt a Dunántúlról is igen sok népdal kerül be a székelység közé. Ezekben többnyire nincs oly vonás, melyből XXIII. megitélhető volna, hogy nem a székelység között termettek, de a székely jellemének, lelki tulajdonságainak meg nem felelő helyzetek útján s a már ismert népdalokkal való összehasonlítás alapján eldönthetjük, hogy ezek nem e nép lelkéből nőttek. Ezeket nem vettem fel gyűjteményembe. A népdalok gyűjtése közben egy-egy erőltetett, nem a közvetlen érzelmet visszatükröző hang érinti fülünket. Kezdetben arra gondolunk, hogy az ilyfajta verseket valamely gyengébb tehetségű népköltő csinálta. Később rájövünk, hogy a rossz népköltő még oly rossz költeményére is ráüti naiv lelke bélyegét. Itt tehát a népiest utánzó gyenge tákolmányról van szó. A tanulók, kántorok, papok belekontárkodnak a nép dolgába; verseket faragnak s a nép, talán tekintélyi érvektől indíttatva, átveszi, eltanulja őket. Ilyen úgynevezett népdal igen sok van Kriza János, Erdélyi János, sőt még az Arany-Gyulai féle gyűjteményben is. Eleven kritikai érzékkel könnyen felismerhetők, mert abból a zománczból, melyet a nép von dalaira, mintha lepattant volna egy rész.

De mivel itt a szigoru határt meg nem vonhatjuk s az ily dalokban is itt-amott felcsillan a nép eredeti eszmemenete: gyűjteményemben »Kétes eredetű népdalok« czím alatt mintaképen felveszek egynéhányat.

Az eddig megjelent népdalgyűjteményekben előforduló dalok változatait csak akkor veszem fel e gyűjteménybe, ha az általam feljegyzett dal alapeszméje, XXIV. szerkezete az eddig közlött népdaltól egészen elütő s az egyezés egy, vagy egy pár sorra terjed.

Hogy oly népdalt ne vegyek fel, a mely valamely népdalgyűjteményben már megjelent, már tanulmányútam megkezdése előtt, most a szerkesztés közben pedig ismételten áttanulmányoztam az összes hozzáférhetővé vált magyar népdalgyűjteményeket. Hogy azonban ily óriási népdaltömeg mellett a tévedés nincs kizárva, az természetes.

De ne téveszsze meg a szives olvasót, ha imitt-amott egy versszakot kezdő sorban vagy sorokban ismert gondolat üti meg fülét. A magyar népdal egyik lényege a számtalan »szálló gondolat« (talán jobb mint a »szálló ige« kifejezés), melyek ugyanazon alakban vagy sokszerű változatban előfordulnak úgy az alföldi vagy dunántuli, mint a palócz vagy székely népdalban. Egy-egy gondolat közvetlensége, melegsége vagy megkapó festőisége megkapja a nép lelkét, ajkról ajkra száll s a népköltő lelkében mindig visszhangra talál. Ez öntudatlanul elsajátítja, változtatja, hozzáfűzi gondolatait vagy belefűzi egy új népdalba. E classicus rövidséggel egy-egy egész érzelemvilágot visszatükröztető gondolatokhoz fűzödnek a magyar népköltészet legszebb dalai.

A gyűjtött népdalokban, épen mert a beutazott vidék egyöntetű nyelvjárást nem tüntet fel, nem jeleztem mindenütt a kiejtést. A nép is következetlen a kiejtésben s azt is tapasztaltam, hogy ott is, a hol a közbeszédben határozottan szinezett XXV. nyelvjárással is beszél, a költemények elmondásánál már következetlen; talán mert illendőbbnek tartja a költeményekben »uribb« nyelvet használni s a »parasztos« beszédet mellőzni, vagy egyes vidékeken azért, mert olvasottsága önkénytelenül az irodalmi nyelv használatára készti.

A gondolat oly gazdagon, az érzelem oly sokszerűen jut a nép dalaiban kifejezésre, hogy rendezésük fölötte nehéz; mégis a nagyobb csoportokon belül is igyekeztem a dalokat alapgondolat szerint rendezni.

Így a szerelmi dalokban a megismerkedést, a megszeretést, a szerelemre késztést daloló költeményektől kezdve, a szerelemről való felfogás, a szerelem megnyilatkozásának módja, a szeretett lény ecsetelése, a féltékenység, csalódás, elválás mind oly különböző hangulatot lehelő költeményekben jutnak kifejezésre, hogy ezeket, ha nem is élesen elválasztó vonalakkal, de az alaphangot színező bizonyossággal elkülöníthetjük.

A katonadalokat is oly módon rendeztem, hogy a czédulahuzásról, sorozásról, behivásról szóló dalokat a csoport élére tettem; ezeket követik a szerető és anya bánatát, az elválást, a katonai szenvedéseket, szabadságolást, hazatérést ecsetelő dalok.

Szóval, a hol tehettem, ily módon rendeztem a dalokat, mert meg vagyok győződve, hogy – ha csekély számú népdalnál nem is – de egy nagyobb gyűjteményben a rendezés fontos tanulságokkal járhat. XXVI.

Így válik a népdal néppsychologiai tanulmányok alapjává, midőn bizonyos benső kapcsolatokat érzékeltető folytonosságban állítja szemünk elé a nép lelke megnyilatkozásainak különböző phasisait.

Végül egy nehány népmesét is csatolok e gyűjteményhez. Ezeket minden kihagyás, toldás vagy átalakítás nélkül úgy közlöm, miként a mesélő ajkáról feljegyeztem, mert ha az ősi felfogás, hit és nyelvezet ezen legfontosabb forrásain változtatunk, önmagunkat csaljuk meg.

Ne ütközzünk meg azonban azon, ha e mesék valamelyikében egy-egy ismert s más magyar mesében is előforduló vonással találkozunk. Lehet egyik-másik typus vagy mesehelyzet ismert, de van e mesékben sok eredeti, új felfogás; szerkezetük pedig jellemző, sajátos.

Ennyit tartottam szükségesnek tájékoztatóul e kötet élére iktatni. A mit végeztem, lelkem és erőm legjavának odaadásával végeztem, hálás elismeréssel azok iránt, a kik e tevékenységre módot nyujtottak.

BALLADÁK ÉS ROKONNEMÜEK.

1.
Szőcs Mári.

O de hideg, nedves idő,
Hó esik-e, vagy az eső?
Hó sem esik, eső sem hull,
Az én kedvem csak elborul.
»Elmenyek én édesanyám,
Elteszi-e a vacsorám?
El is teszem a vacsorád,
Éjféléig várok is rád.«

Este, este, hét az óra
Szőcs Mári megy a fonóba,
Azér menyen a fonóba
Hogy fonjon szemborítóra.

»Máris! Máris! te vagy-e az?
Olyan könnyen hova ballagsz?
Elbúcsuztál az anyádtól
Szülő, növelő dajkádtól?«
-4- »Elbúcsuztam, kérve jöttem,
Szivességét megköszöntem;
El is teszi a vacsorám,
Várni is fog éjfélig rám.«

»Reád ugyan hiába vár,
Enyimnek kell lenned immár;
Ne siess úgy a fonóba,
Állj meg, állj meg csak egy szóra!«
»Egy szóra sem állhatok meg,
Mert a tied nem lehetek.
Egy szó annyi legyen, mint száz
Énutánam hiába vársz.«

Este, este, tiz az óra,
Piros vér hull a friss hóra.
Odavan a Szőcsné lánya,
Jaj de hideg a párnája.

»Lányom, lányom, édes lányom!
Elhervasztott virágszálom,
Te elmentél a fonóba,
Hogy fonjál szemborítóra.«

»Csillag voltam, lefutottam,
Rózsa voltam elhullottam.
Az én éltem kimulása
Egész falu busulása.
A leányok hófehérbe,
A legények feketébe,
-5- Ugy visznek a menyegzőre,
A nagy-kendi temetőbe;
Ott van az én ágyam vetve,
Ott leszek én eltemetve.«

(Balavásár.)

Este, este, hét az óra,
Szőcs Mári megy a fonóba.
»Mari Mari, te vagy-e az?
Oly könnyedén hova ballagsz?
Elbúcsuztál az anyádtól,
Szülő nevelő dajkádtól?«
»Elbúcsuztam, kérve jöttem,
Szivességét megköszöntem.
El is tette a vacsorám,
Éjfélig is fog várni rám.«
»Utánad mind hiába vár,
Az enyimnek kell lenned már!«

Este, este, tiz az óra,
Piros vér hull a friss hóra.
Odavan a Szőcsné jánya,
Jaj de hideg a párnája.

Jányom, jányom, édes jányom!
Leszakasztott virágszálom.
-6- Te elmentél a fonóba,
Hogy fonjál szemborítóra.
A leányok hófehérbe
A legények feketébe
Kisérnek a menyegzőre,
A csombordi temetőbe.

(Magyar-Lapád.)

2.
A sólyom.

Odvas fenyőfának hajlik három ága,
Egyik ága hajlik bé Törökországba;
A másika hajlik kis Lengyelországba,
A harmadik hajlik hires Topliczára.
Hej! a fülemile oda járogata,
Gyenge ágaira fészket rakosgata.
Az átkozott sólyom észre kezdé venni
Gyenge fészkecskéjét széjjel kezdé szedni.
Várd meg sólyom, várd meg, hidd meg ha megkaplak,
Hidd meg, ha megkaplak, halálig kinozlak.
A Selyemmezőben a búzapiaczon
Sok jó barátimmal karóba rakatlak,
Gyenge apró csontod verembe hányatom,
Czifra apró tollad széllel elfúvatom.

(Martonos.) -7-

3.
Az árva.

Kiződült a diófa,
Elterült árnyéka.
Három árva ül alatta,
A nagyobbik mind azt mondja:
»Öljük meg a kisebbiket.«
»Édes bátyám, ha megöltek,
Vegyétek ki a szivemet,
Mossátok meg ürmös borba’,
Takarjátok lenruhába,
Szegezzétek kapufára,
Vegyen minden példát róla:
Hogy jár az árváknak dolga.«

(Miriszló.)

4.
Az eleven lány.

»Szagos a rozmarin,
Földre hajlott ága,
Gyere kis angyalom,
Üljünk az árnyékába.«
»Nem megyek, nem fekszem,
Rozmarint árnyékába,
-8- Eltörik a szoknyám,
Fehér vasalt ruhám.«
. . . . . . . .
. . . . . . . .
»Édesanyám voltál,
Mért nem tanítottál?
Gyenge vessző voltam,
Mért nem hajlítottál?
Hajlítottál volna;
Meghajlottam volna:
Erre az életre,
A komisz életre,
Nem jutottam volna.«

(Szt.-Mihályfalva.)

5.
Szilágyi Mózes.

Jaj, de keskeny a Víz-utcza,
Szilágyi Mózsi bejárta.
Az apját meglátogatta.
Azt nem is jó szivből tette,
Mert halállal fenyegette.
Ahogy a házba belépett,
A pénz felől beszélgetett.
-9- Talán apja nem akarta,
Pénzét vele, hogy feloszsza.
A házban, hogy széjjelnézett,
Ott egy fejszét megtekintett;
Kezibe veszi a fejszét,
Kioltja apja életét.
»Jaj Istenem, mi lesz velem?
Bizonytalan lesz életem,
Vagy örökre börtönt kapok,
Vagy akasztófán meghalok.«
Nem várta itélet napját,
Önkényt felakasztá magát.

(Rákos.)

6.
Az eladott leány.

»Ilonám, Ilonám.
Gyenge szép violám!
Menj ki a kapuba,
Állj fel a kapura,
Nézd meg csak, nézd meg csak
Ki jő látásodra?«
»Édesanyámasszony!
Jő tizenkét legény,
Szentmiklósi legény,
Tizenkét zászlóval.«
-10-

»Édesanyám, anyám!
Ked talán eladott?«
»Mi türés tagadás,
Biz én eladtalak.«

»Anyám, édesanyám!
Csak azt engedje meg:
Menjek bé kertembe.
Virágim nézzem meg.«

»Virágim, virágim!
Tük is meguntatok?
Mind elhervadjatok,
Mikor engem visznek
Korévá váljatok.
Korévá váljatok;
Száradjatok pornak,
Hogy lássa az anyám,
Hogy ti is sajnáltok.«

»Anyám, édesanyám!
Csak azt engedje meg:
Menjék be szobámba,
Gunyáim nézzem meg.

Gunyáim, gunyáim!
Tük is meguntatok?
Hujjátok le szegről,
Fődnek borujjátok;
-11- Borujjátok fődnek,
Rodhadjatok pornak,
Hogy lássa az anyám,
Hogy tük is sajnáltok.«

»Anyám, édesanyám!
Csak azt engedje meg:
Menjek be szobámba,
Levelem irjam meg.
Irom levelecském,
Vidd el kedves fecském.
Ha alva találod,
Tedd a paplanára,
Ha sétál szobában,
Tedd az ablakára.«

(Parajd.)

7.
Pénteken jó reggel.

Pénteken jó reggel
Olyan álmot láttam:
Vasárnap jó reggel
Fejemen történék:
Felmenék kertembe,
Lenézek kertemből.
-12- Szebbik rózsafának
Lehajlik az ága;
Napkelettől fogva
Napnyugatig hajlott.
Akkor az én szivem
Gyászba felöltözött.
Odagyő édesem.
Azt kérdi éntőlem:
»Mért sírsz én édesem?«
»Nem sírok édesem.
Csak fáj az én szivem,
Azt sem tudom kiért,
Azt sem tudom miért.«
»Talán énérettem?«
»Találod édesem!« –
»Mikor lesétálok, a szerelem utczán,
Ajtód előtt lássam
Gyászos koporsódat.
Abba benne lássam
Szép fehér testedet.
Az papot s a mestert
Az fejednél lássam;
Sok szép atyádfiát
Körületted lássam.
Mi nem azért kértem
Szivem halálodat,
Hogy meguntam vóna
Veled lakásomat.
-13- Ha velem nem tőtted
Semmi jó kedvedet,
Mással se tőthessed.
Semmi örömedet.«

(Rákos.)

8.
Túr a disznó…

Túr a disznó a mocsárba,
Csak a füle látszik.
Falu végén juhászlegény
Sipkájával játszik.

Odamegy a kis leányka,
Kurta a szoknyája,
Reáveti a kék szemit
A juhászbojtárra.

Túr a disznó a mocsárba,
Csak a füle látszik.
Falu végén juhászlegény
A kis lánynyal játszik.

(Kis-Kend.) -14-

9.
A vízbefúlt leány.

»Ha kied tudná édesanyám,
Hól volt az utolsó órám:
Tordán az Aranyos mellett
Ott végeztem életemet.
Ugy volt nekem elrendelve,
Hogy meghaljak a nagy vízbe.«
»Mér’ mentél oda violám?«
»Hogy megmozsdjam édesanyám.
Hogy megmossam két kezemet
Ugy várjam a szeretőmet.
Hogy megmossam két orczámat
Ugy várjam édesanyámat.«
»Ha te tudnád szép violám,
Milyen bánatot hoztál rám;
Hát még a te szeretődre,
A kit elhagytál örökre.«
»Megírtam én édesanyám
Hogy jöjjenek elé hozzám
El is jöttek de már késő,
Vár a tordai temető.
Megírtam én édesanyám:
Jöjjenek el megint hozzám,
Boruljanak a síromra,
Áldja meg az egek ura.«

(Maros-Ludas.) -15-

10.
Tallos Erzsi.

»Jó estét, jó estét,
Tallosné asszonyság!
Hol van az én Erzsi babám?
Talán le is feküdt már?«
»Lefeküdt, lefeküdt,
Ződ paplanos ágyba.«
»Menjen be, kőtse fel,
Készüjjön a bálba.«
Fel is kőt, fel is kőt,
El is ment a bálba
De az ég felette
Beborult homályba.
»Jó estét, jó estét,
Kocsmárosné asszonyság!
Hol van az a két legény,
A ki engem régen kér?«
»Menjem be, menjen be,
Űjjön le a diványra.«
Ekkor a két legény
Rákaccsint a czigányra.
»Húzhatod, húzhatod
Világos viradtig.
Reggel négy órára
Tallos Erzsi alszik.«

* * * -16-

»Ereszsz ki, ereszsz ki!
Hülepedni menjek ki.«
»Nem mész ki, nem mész ki,
Nem hűted ki magadat,
Mert a kilencz aranygyűrü.
Ujjadba dagadott.«
»Ereszsz ki, ereszsz ki!
Hülepedni menjek ki,
Bulgáriai czipőmből
Piros vérem öntsem ki.«

* * *

Nyithatod, nyithatod
Ződre festett kapudat.
Utójára viszik be
Erzsi nevű lányodat.
Vetheted, vetheted
Ződ paplanos ágyadat,
Utójára teszik bele
Erzsi nevű lányodat.
Átkozott az apa,
Még inkább az anya,
A ki lányát elereszti
Egyedül a bálba.
Écczaka ne lássa,
Ne is vigyázhassa;
Mindenféle czudar legény
Összehurczolhassa.
-17- Leányok, leányok,
Ti példát vegyetek:
Hogy igazán két legényt
Soh’ se szeressetek!

(Etéd és Szováta.)

11.
Kendi molnár lánya.

A kis-kendi faluvégen malom van,
A malomban víg muzsika, zene van:
Kendi molnár Julis lánya
A menyasszonytánczot járja.
Tánczoltatják kendi molnár lányát:
Juliskát.

A kis-kendi faluvégen malom van,
Az udvaron kiterítve halott van.
A koporsó fedelére
Ráborul a falu népe.
Úgy siratják kendi molnár lányát:
Juliskát.

(Balavásár.) -18-

12.
Rossz feleség

»Jöjjön haza édesanyám!
Mert meghót az édesapám.«
»Várj fiam egy kicsit
Hadd mulassak egy kicsit
Mindjár’ haza menyek.«

»Mibe takartátok fiam?«
»Fehér lepedőbe.«
»Lepedőm, lepedőm,
Szép fehér lepedőm!
Urat majd csak kapok,
Lepedőt nem szabok.
Lepedőm, lepedőm,
Szép fehér lepedőm!«

»Jöjjön haza komámasszony!
Sirassuk meg ketten.
Van nekem egy kendermagos
Pettyegetett tyúkocskám,
Kendnek adom azután;
Kendnek adom kontyostul,
Mindenestől, csontostul«
Komámasszony!

(Nyárád-Szentanna.) -19-

13.
Az eszéki rab.

Hallottátok hírét
A Száva vizének?
Ennek az átkozott
Eszéki börtönnek,
Az eszéki börtön
Kővel van kirakva,
Az én édes rózsám
Sírdogál alatta.

»Ne sírj édes anyám
Ennek úgy kell lenni;
Minden nemzetségből
Egy rabnak kell lenni.
Rab vagyok, rab vagyok,
Szabadulást várok,
A jó Isten tudja,
Mikor szabadulok.«

Az eszéki házba
Huszonnégyen vannak,
Mind a huszonnégyen
Rólam törvényt tartnak;
A huszonötödik
Irja a levelet.
-20- Egy barna rácz leány
Diktálja nevemet.
»Te szép barna kis lány,
Az Istenre kérlek:
Ne diktáld nevemet,
Hadd meg életemet.«

(Nyárád-Szentanna.)

14.
Szegény legény, magyar baka.

Szegény legény, magyar baka
Rég feltette magába:
Hogy egy golyót, hogy egy golyót
Tartson a puskájába.

Elévette megtöltötte,
Rövidcsövű fegyverét.
Szegény legény magyar baka.
Avval lőtte meg szivét.

Szegény legény, magyar bakát
Viszik a temetőbe,
Beteszik a, beteszik a
Sötét sír fenekébe.

Sírja körül, köröskörül
Kéknefelejts virágzik.
-21- Temetőbe’ szegény legény,
Magyar baka hervadik.

(Szent-István.)

15.
A bosszúálló férj.

»Feleség, feleség, de kincsem feleség!
Torda vármegyében jártam kétszer,
Feleség, feleség, nagyon megehültem.
Feleség, feleség, mit eszünk feleség?«
»Uram, jámbor uram, ott a kenyér az asztalon,
Ott a kés is mellette van,
Verő malacz mellette van.«
»Feleség, feleség, te rossz feleségem!
Hej, nem kell ez nékem,
Nem kell másnak maradéka,
Másnak a dióskalácsa.«

* * *

»Uram jámbor uram, pinczébe lemennék,
De kulcsa elveszett, vagy félre tevödett.«
»Itt leled a baltám
Tudom összevágom
A pincze ajtaját.«

* * * -22-

»Feleség, feleség k.... feleségem!
Miért sírsz feleség?«
»Uram jámbor uram!
Rossz konyhán tüzelek,
Cserefát égetek,
Fának gonosz füstje
Szemembe beméne.«

* * *

»Feleség, feleség, te gonosz feleség!
Mi lészen belőled?
Leszel te favágóm?«
»Nem leszek favágód,
Hanem leszek hütöstársad.«
»Feleség, feleség, gonosz feleségem!
Leszen tebelőled
Pálinkaforró üst?«
»Uram jámbor uram!
Nem leszek pálinkaforró üst,
De leszek, de leszek hütös feleséged«
»Feleség, feleség, k.... feleségem!
Leszel te tizenkét személy nagy gyertyatartója.«
»Leszek jámbor uram.«

* * *

»Legények, legények, tizenkét legények!
Jertek már ide be tizenkét legények.
Hozzátok bé azt a bogas-csomós vásznot,
Facsarjátok belé az ármányos asszonyt,
-23- Legények, legények, tizenkét legények!
Gyújtsatok, gyújtsatok tizenkét szál gyufát
Borítsátok lángba az országos szajhát.«

(Csitt-Szentiván.)

16.
Csóka Nikó.

(Töredék.)

Csóka Nikó piros rózsa,
Ha én aztat tudtam volna:
Egy pár szót szólottam volna,
Bús szivemnek könnyebb volna,
. . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . .
Csóka Nikó szép menyecske,
Csakhogy hajlandó az esze.
. . . . . . . . . .
. . . . . . . . . .
Hull a könnyem issza ruhám,
S most fáj a szivem igazán.
Ha meguntad életedet
S nem sajnáltad gyermekedet,
Adok én neked kötelet.
Mivel végezd életedet.

(Csombord.) -24-

17.
A rab.

»Szállj le holló, szállj le,
Szállj alább egy ágra!
Hadd írjak levelet
Mind a két szárnyadra.
Hadd írjak levelet
Apámnak s anyámnak,
Jegybeli mátkámnak.
Ha kérdik, hol vagyok
Mond meg, hogy rab vagyok,
Kolozsvár piaczán
Talpig vasban vagyok.
Az én derekalyam
A tömlöcz feneke.
Az én égő gyertyám
Kigyók s békák szeme.
Vagyon egy asztalkám
Gyászszal van befestve,
Azon egy pohár bor
Bánattal van tele.
Akárkié legyen
Az a tele pohár,
Csak az enyém legyen
A megváltó halál.«

(Tarcsafalva.) -25-

18.
Barna Péter.

Szegény Barna Péter de sok lovat lopott,
A Romanné két leánya abból ruházkodott.
Szegény Barna Péter lovait befogja.
A Romanné két leánya az ablakba várja,
Töltött káposztával, mézes pálinkával.
. . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . . .
»Jer be Barna Péter kész van az ebéded.«
»Nem megyek én be hozzátok, lovam itatom meg.
Vesztetek vóna ti anyátok méhébe,
Értetek megyek el tömlöcz fenekére.«
. . . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . . . .
Szegény Barna Pétert viszik akasztani,
Romanné két lánya jajszóval kiséri.
Harangoznak délre fél tizenkettőre,
Hóhér mondja: »Barna Péter álljon fel a székre«
Felállott a székre feltekint az égre
»Jaj Istenem! a sok rablás mért jutnak eszembe.«

(Csombord.)

I.
SZERELMI DALOK.

1.

Mikor kicsi gyerek voltam,
Zabaratni járogattam.
Markot nem tudtam hajtani,
Szeretőt tudtam tartani.

(Maros-Csúcs.)

2.

Édes anyám a kendőm!
Kéreti a szeretőm.
Édes lányom add oda,
Én is ugy adtam oda
Tizenhárom éves koromba.

(Szent-Gericze.)

3.

Nem egy a szőr a selyemmel,
Lányka szíve az enyémmel.
Vajjon kivel cseréljem fel?
Hogy tanáljon az enyémmel.

(Csombord.) -30-

4.

Olyan az én természetem,
A mennyi lány, mind szeretem.
Ifjak vagyunk, nem tehessük,
Hogy a leányt ne szeressük.

A nagyapám régen meghót,
Az is nagyon szerelmes vót.
Én is unokája vagyok,
A leányér’ majd meghalok.

(Balavásár.)

5.

A szerelem olyan valami:
Kerülje el a ki teheti,
Mert én kerülni nem tudtam,
A bánatba belejuttam.

(Szent-Háromság.)

6.

Rozmarintnak csak az a szokása:
Télbe nyárba elhervad az ága,
Ha elhervad, újból kisarjadzik,
Van egy kis lány, rólam gondolkozik.

(Parajd.) -31-

7.

Szeretem én a rózsámat erősen.
Véle futok át az egész életen.
Hogy ha egyszer mennyországba belépnék;
Életünkről az Istennek
De sok szépet beszélnék.

(Szováta.)

8.

Szeretem a madárkát,
De még inkább a lánykát.
Mert a madár elrepül,
A kis leány mellém ül.

(Hadadtő.)

9.

Jaj, de piros alma:
Az én babám ajka.
Édes alma csüng a fán,
Szeret engem a babám.

(Balavásár.) -32-

10.

Magas parton nem jó járni
Félelem nélkül,
Szeretőt nem jó tartani
Szerelem nélkül.

(Parajd.)

11.

Sárga répa, zöld ugorka
Nem retek
Tizenhat esztendős leányt
Szeretek.
Tizenhat esztendős leány
Nem gyenge,
Megölel az hat legényt is
Éjfélre.

(Kibéd.)

12.

Nincsen erdő; nincsen mező,
Hol a lovam legeljen.
Nincsen nekem szép szeretőm,
Ki igazán szeressen.
-33-

Lesz még erdő, lesz még mező,
Hol a lovam legeljen,
Lesz még nekem szép szeretőm,
Ki igazán szeressen.

(Parajd.)

13.

Szentmiklósi nagy hegy alatt,
Három legény zabot arat.
Zabot arat a lovának,
Szeretőt keres magának.

(Sófalva.)

14.

Ne nézz reám, ne nevess!
Mert megtudják, hogy szeretsz;
Reám néztél, nevettél,
Megtudták, hogy szerettél.

Ne nézz reám, ne kaczagj,
Mert a szivem meghasad;
Reám néztél, kaczagtál,
Nálam nélkül maradtál.

(Miriszló.) -34-

15.

Rászállott a vadgalamb a
Tiszta búzakalászra,
Még ezelőtt három évvel,
Biz nem néztem a lányra.
De mióta a vadgalamb rászállott,
Elszeretném ezt az egész világot.

(Sóvárad.)

16.

Az ajtómon diófa kilincs,
Jaj Istenem! még szeretőm sincs.
Nem messze van ide Sófala
Gyászos kocsival járok oda.
Gyászos kocsim, réz a tengelye,
Fáj a szivem, nem birok vele.

(Parajd.)

17.

Tavaszszal nyílik a rózsa,
Nem vagyok én senki rabja,
Csak volnék magam szabadja.
. . . . . . . . . . . .
-35- Rabod vagyok, mert megfogtál,
Engem kaliczkába zártál.
Ne bánjál úgy, mint raboddal,
Bánjál úgy mint galamboddal.

(Szováta.)

18.

Hideg sincsen, mégis befagyott a tó,
Szeretőm sincs, mégis rólam megy a szó.
Hát hogyha még szeretőt is tartanék,
Egész világ rólam tenné a törvényt.

(Magyar-Bükkös.)

19.

Temetőben kis ibolya,
Szerelmes nem leszek soha.
Lánczot veretek szivemre,
Hogy lássam, hogy ki bír vele.

Le van a szivem lánczolva,
Nincsen senki, ki feloldja.
Oldozd fel te gyönyörü virágom,
Hadd lehessek szabad e világon.

(Szováta.) -36-

20.

Érik a káposzta,
Sárgul a levele.
Búsul a küs leán,
Mert nincs szeretője.
O ne busujj, ne bánkodj,
Ne is siránkozzál,
Ad az Isten jó szeretőt,
Csak jól imádkozzál.

(Szent-Demeter.)

21.

Édesanyám mondta nekem,
Mit ér a szerelem nekem!
De én arra nem hallgattam,
Titkos szeretőt tartottam.

(Miriszló.)

22.

Megérett a buzakalász,
Le lehet már vágni.
De nagy szégyen egy kis lánynak
Legény után járni.
-37-

Nem járok én legény után,
Nem is fogok soha,
Van én nekem szép szeretőm,
Kökényszemű, barna.

(Parajd.)

23.

A mely házon fecske fészkel,
Onnan a lányt nem lopják el.
Mert a fecske kicsevegi,
Hogy a leányt ki szereti.

(Kelementelke.)

24.

Mind azt mondják: se asztalom, se székem,
Kinek vagyon szebb babája mint nékem?
Nem kell nékem senkinek a vagyona,
Gazdagabb vagyok mint Dárius maga.

(Sóvárad.)

25.

Nyisd ki rózsám ablakodat,
Nyújtsd ki azon a karodat,
Ne csak egyet, hanem kettőt,
Én vagyok a te szeretőd.

(Balavásár.) -38-

26.

Fehér liliomlapi,
Szeret engem valaki,
Az este is nálam vót,
Három almát hozott vót,
Mind a három piros vót,
Még se mondom meg, ki vót.

(Magyar-Bükkös.)

27.

Kék ibolya vagyok virágos kertemben,
A ki arra eljár, mind megkiván engem.
Bárcsak megkivánna, bárcsak leszakítna,
Az a barna legény, az a czigány fajta.

(Szováta.)

28.

Almárium kis kóccsa,
A mi papunk de furcsa,
Azt papolta a minap:
Lányt szeretni nem szabad.
De azt h’jába papolja,
Mert szivem nem akarja.
Mert a szivem arra késztet:
Ha szereted, csókold meg.

(Magyar-Lapád.) -39-

29.

Ablakodba mér ültettél virágot?
Hogyha tudtad, hogy az onnét elszárad.
Elszáradt már a virágnak levele,
Gyáva legény kinek nincs szeretője.

(Parajd.)

30.

Zavaros a Nyárád vize,
Szőke kis lány fürdik benne.
Én is megfürdöttem benne,
Reám ragadt a szerelme.

(Nyárád-Szentanna.)

31.

Kertem alatt kinyillott az ibolya,
Szeretőmet megtudták, hogy kicsoda.
Ugy akartam volna, hogy meg ne tudják,
De az egek rám világosították.

(Miriszló.) -40-

32.

Virágoskert ajtajánál
Kökényszemü kis leánynál
Gyakran jár a szőke legény.
De megmondta szőke legény:
Szőke leány ne néz férre,
Ne nézz a szőke legényre.
Mert ha reája tekintesz,
Szerelemnek rabja leszesz.
Ha rab lettél, türj békével,
Majd megenyhülsz még idővel.

(Csekelaka.)

33.

A szerelem olyan édes,
Mint a pánkó mikor édes.
De ha megkeseredik.
Epével vetekedik.

Az én rózsám olyan szép
Mint üveg alatt a kép.
De ha megfüstölődik,
Kürtővel vetekedik.

(Maros-Csúcs.) -41-

34.

Megmondtam én bús gerlicze,
Ne rakj fészket az útszélre!
Mert az úton sokan járnak,
A fészkedből kihajhásznak!
Rakjál fészket az erdőbe,
Ennek is a közepébe.
Egy czitrusfa tetejébe.
A czitrusfa teteje,
Behajlott a tengerbe,
Az én rózsám szerelme
Rászállott a szivemre.

(Maros-Décse.)

35.

Édes kicsi dundulikám,
Fekete szemü vialám,
Bárcsak egy cseppet alhatnám,
Hogy rólad ne gandalkaznám.
De egy cseppet sem alhatom,
Mindig rólad gandalkazam.

(Miriszló.)

36.

Amott egy kis madár
Elhagyta az ágát,
Ágról ágra repül,
Keresi a párját.
-42- Én is egy ideig
Elhagyom falumat.
Mint a vándormadár
Keresem páromat,
Mint a vándormadár.
Messze, messze szállok,
Idegen helyeken
Egyedül megállok.

(Egrestő.)

37.

Ó be csipős a csihán!
Vidékre járt a leány,
Az is azért járt vidékre,
Hogy kapjon szép szeretőre.

(Martonos.)

38.

Tavaszi szél útat száraszt,
Minden hóból vizet áraszt,
Minden madár társat választ.
Hát te rózsám, kit választasz?
Választok én egy nádszálat,
Mihent szél kezd lengedezni,
Kész mindenfelé hajolni.

(Kibéd.) -43-

39.

Emeletes a házom
Benne van a galambom.
Balkarjával integet:
Szakitsátok, ha tudjátok
Kétfelé a szívemet.

(Szentmihályfalva.)

40.

A tordai ibolya,
Ide érzik a szagja,
A szivemet kinyitja,
A szivem szomorítja.

Kis kertemben egy verem,
Abba van a szerelem.
Kinyitani nem merem,
Kirepül a szerelem.

(Szentmihályfalva.)

41.

Száraz fából könnyű hidat csinálni.
Aj be bajos jó szeretőt találni.
Száraz fahid megbírja a szekeret.
Szőke kis lány csal meg legényt eleget.

(Pálfalva.) -44-

42.

Árva csalán nőtt ki az út martjára.
De szép leány lakik ebb’ az utczába.
Hogyha kiáll a kapuba, úgy nézem:
Még a nap is elbujik a felhőben.

(Torboszló.)

43.

Mit a világ rólam beszél,
Mind elfujja aztat a szél:
Kit lefelé, kit felfelé,
Kit a rózsám háza felé.

(Lőrinczréve.)

44.

Megesküdtem Isten előtt,
A bükkösi templom előtt,
Hogy nem tartak több szeretőt.
Ha tartak is, olyat tartak,
Kivel becsületet vallak.

(Magyar-Bükkös.) -45-

45.

Életemben czudar fajta nem voltam,
Mégis titkon két szeretőt tartottam.
Kettő közül már az egyik elhagyott,
Nekem most is a legszebbik maradott.

(Kis-Kend.)

46.

Két szeretőt megtartani nagy dolog,
Attól félek mindkettőből kifogyok.
Jobb lesz nekem, ha csak egyet szeretek,
Annak tudom igazságot tehetek.

(Rigmány.)

47.

Három bokor szőllővessző,
Be szép tulok ez a kettő.
Szép a tulok, megy a járom,
Be szép leány ez a három.

Be szeretném az egyiket,
Három közül a szebbiket,
A szebbiket ha nem adják,
A más kettőt megtarthassák.

(Magyar-Bükkös.) -46-

48.

Ne szeress te kettőt, hármat,
Mert az egy is elég bánat,
Mert én csak egyet szerettem,
Mégis eleget szenvedtem.

(Balavásár.)

49.

Madarasi sűrü berek!
Ott terem az ügyes gyerek.
Én is onnét reppentem ki,
Bár a nyakam tört volna ki,
De nem bánom.

Udvaromon egy almafa
Három alma vagyon rajta.
Leszakítom az egyiket,
Három közül a szebbiket,
De nem bánom.

(Szent-Gericze.)

50.

Boldog az a legény, boldog az a leány
A ki egymást szereti,
A ki minden este, a ki szombat este
Karjára ölelheti.
-47-

Lám én szerethetek, tizet hitegetek,
Soha igaz nem leszek;
Mér’ is lennék igaz, akad tiz szerető,
A kit hitegessek.

(Köszvényes-Remete.)

51.

Az én rózsám aranybárány,
Aranybetű van a vállán,
A ki aztat elolvassa,
Az én nevem van ráírva.

(Asszonynépe.)

52.

Úgy szeretem a szépet,
Mint az eleven képet;
Nem szeretem egyebit,
Csak az eszit s a szemit.

Be szép a szeretőm szeme,
Be szépen néz az emberre!
Volt szeretőm, volt egy kedves,
Tudom többé olyan nem lesz.

(Csombord.) -48-

53.

Nincs édesebb mint a méz,
Ki kit szeret arra néz,
Lám én szőkét szeretek.
Ha rá nézek nevetek.

Nincs savanyúbb mint a meggy,
Kit hova húz, oda megy.
Lám én barnát szeretek,
Ha rá nézek könnyezek.

(Nyárád-Szentanna.)

54.

Túl a vizen az Alszegbe
Három galamb egy fészekbe:
Egyik barna, másik fehér
A harmadik, a legszebbik,
Aranyat ér.

(Szováta.)

55.

Túl a vizen meg innet,
Barna vagyok, megillet.
Barna vagyok magam is,
Barna a galambom is.
-49- Túl a vizen innen is
Áldjon meg az Isten is,
Téged, rózsám, engem is,
Még a ki felnevelt is.
Nevelhessen többet is,
Náladnál még szebbet is.

(Miriszló.)

56.

Kerek az én kalapom,
Kerekebbre vágatom.
Kicsiny az én galambom,
Könnyen megcsókolhatom.

Fekete haj, fekete szem,
Az engem a sírba viszen.
Karcsú derék, suhanczár,
Az engem a sírba zár.

(Magyar-Becze.)

57.

Ágasbogas az diófa teteje,
Csak egy legény termett az én kedvemre.
Édes anyja de kedvemre nevelte,
Bokrétába nekem összekötötte.

(Magyar-Bükkös.) -50-

58.

Ez a kis lány tejjel mozsdik, nem vizzel,
Törölközik fehér mályvalevéllel.
Fehérebb is az orczája a hónál,
Pirosabb is a pünkösti rózsánál.

(Makfalva.)

59.

Édes anyám szennyes a zsebkendőm,
Fáj a szivem, de nincsen szeretőm,
De mind olyan lányok laknak erre,
Rá se néznek a szegény legényre.

(Csokfalva.)

60.

Sárgadinnyét, sárgadinnyét,
Nem jó ültetni.
Özvegy asszony lányát,
Nem jó szeretni.
Egyszer mondtam valamit
A lányának,
Hazafutott, elmondta
Az anyjának.

(Szentmihályfalva.) -51-

61.

Három alma, hat baraczk,
Urfi szeret, nem paraszt.
Ha az urfi megmaraszt,
Nem kell nekem több paraszt.

S ha az úrfi nem maraszt,
Jó lesz akkor a paraszt.

(Magyar-Bükkös.)

62.

Ősszel érik meg a fekete szőllő,
Nem kell nekem magas legény szerető.
Ha magas is, nem kell avval gondolni,
Majd lehajol, ha meg akar csókolni.

(Nagy-Kend.)

63.

Két szine van a legénynek
Mint a nyársfa 2) levelének.
Három szine van a lánynak,
Mint a patyolatrózsának.

(Magyar-Lapád.) -52-

64.

Egy az óra, kettőre jár,
Az én rózsám lájbiba jár,
A lájbija szederjes,
Rózsám pedig szerelmes.

(Balavásár.)

65.

Aranyos szárnyu pillangó,
A lány szeretőnek való.
A leány szive hajlandó,
A legényeken kikapó.

(Balavásár.)

66.

Szánt a babám, recseg, törik a járom,
Gyalakuti gidresgödres határon.
Olyan erős, csuhajja!
Még az ekém sem vágja.
Mindenkinek szép a maga babája.

(Gyalakuta.) -53-

67.

Ej, haj! Ne feküdj a sarjubugja tövébe!
Köröskörül rózsafa van ültetve;
Reczés annak a levele, nem síma,
Szeretőmnek hét faluba nincs párja.

(Szováta.)

68.

Szerelemajtó fejfája
Az én rózsám két orczája.
Piros, piros mint a vér,
Tőlem csókot gyakran kér.

(Maros-Csucs.)

69.

Cseresnyefán ül a daru,
Az én rózsám sugár, karcsu.
Sugár, karcsu, mint a nádszál,
Hajlik mint a violaszál.

(Magyar-Bükkös.) -54-

70.

Térhelyt terem a gyékény:
Jaj, de hamis a legény.
Dombon terem a csihány,
De hamisabb a leány.
Egyszer vág ő a szemedbe,
Ezerszer jut az eszedbe.

(Magyar-Lapád.)

71.

Magasan repül a daru,
Karingosan megfordul.
Szárnyaiból, a farkából
Sok szép bokréta kihull.

Szedjed babám, szedjed,
Kalapom mellé tegyed;
Hogy tudjam meg, ismerjem meg;
Merre fordul a lelked.

(Nyárád-Cserefalva.)

72.

Álmos vagyok, nem aludtam az éjjel,
Rám nézett egy menyecske két szemével.
Ki nem hiszi, próbájja meg magát hát,
Tud aludni, ha ijjen két szemet lát?

(Héderfája.) -55-

73.

Nem kell hinni a mostani leánynak
Két szine van mint a jeges almának.
Mer’ a leány olyan mint a jeges fa,
Rásüt a nap, leolvad a jég róla.

(Balavásár.)

74.

Elégett, elégett a parajdi kocsma,
Ne menj oda, szőke kis lány!
Eléget a lángja.
Nem félek, nem félek annak a lángjától,
Százszor, százszor inkább félek,
Babám haragjától.

(Parajd.)

75.

Ha még egyszer tizennyolcz éves lennék,
Tizenhárom éves lányt szeretnék,
Mert a melyik tizenhárman fejül van,
Mindegyiknek huszár szeretője van.

(Bordos.) -56-

76.

Kis kertemben egy rózsafa,
Örömbimbó terem rajta.
Szeretem én a rózsafát,
De még inkább a rózsáját.
Megszagolom, megcsókolom,
Jó anyámnak odaadom.

(Csókfalva.)

77.

Maros martján ég a gyertya,
Barna legény koppintgatja.
Barna legény, de nem czigány,
Az szeret engem igazán.

(Miriszló.)

78.

Korond felől jő egy páva magába,
Az a páva nem jő ide hiába.
Korond felől fujja a szél a tollát,
Jó az Isten, jó legénynek jó lányt ád.

(Parajd.) -57-

79.

Fáj a szüvem szüvedér’,
Két fekete szemedér’!
Szép a fekete bárány,
S az fekete szemü lány.
Fekete szem, piros arcza,
Aztat nem sok lány hardazza.

(Miriszló.)

80.

Este van már a faluba.
Haza kéne menni,
Ha kiállok a kapuba,
Meg akarnak verni.
Ne haragudj rám,
Kedves jó anyám,
Nem vagyok én annak oka:
Barna kis lány a szeretőm,
Nem engedett haza.

(Kibéd.) -58-

81.

Ne higgy leány a legénynek,
Álnok a szive szegénynek.
Olyan mint a kiöntő viz,
Biztat, de azokba ne bizz.
Mert a legény álnok csont,
Ha ma épit, holnap ront.

(Szent-Demeter.)

82.

Kedves rózsám, ha igazán szeretnél,
Magad mellé a nyeregbe ültetnél.
Gyenge vagy még kis angyalom a lóra,
Játszik a ló s könnyen leesel róla.

Az én lovam arra vagyon kaptatva,
Többet megyen horpaczon, mint jóllakva.
Én magam is arra vagyok kaptatva,
Szeretem a más babáját titokba!

(Kibéd.)

83.

Volt nekem egy szeretőm:
Kökényszemü oláh lány.
El sem tudom felejteni,
Ugy szerettem, igazán.
-59-

De az anyja nem engedi,
Egyszer sem,
Hogy a lánya magyar legényt
Szeressen.

(Szováta.)

84.

Én elmegyek az Alföldre lakni,
Ott találok szeretőre kapni.
Ott hull reám a füge,
Fügefának levele
Gyenge majoránna.

Mikor Pesten szabad leány voltam,
Fügefának árnyékába jártam.
Ott hullt reám a füge,
Fügefának levele
Gyenge majoránna.

(Szováta.)

85.

Úgy fáj az én gyenge szivem,
Hogy azt ki nem beszélhetem.
Kibeszélném, de nincs kinek.
Így hát nem mondom senkinek.
-60-

Fáj a szivem, nem tagadom,
Érted fáj kedves galambom.
Érted biz a, nem is csoda,
Mert ójan vagy mint egy rózsa.

(Kelementelke.)

86.

Nincs jobb dinnye az aradi dinnyénél,
Nincs szebb leány az én kis szeretőmnél:
Vagyon neki két-háromszáz forintja,
Piros bőrből van a bugyelárissa.

(Szent-Erzsébet.)

87.

Elmegyek én messze, messze e tájról,
Hogy a szivem a babámér’ ne fájjon.
Fáj a szivem egy szőkéér’, nagyon fáj,
Mer’ a szőke, mer’ a szőke csapodár.

(Nagy-Kend.)

88.

Érik már a beszterczei szilva,
Enyim leszel te galambom, két hét mulva.
Érik a köszméte, szelidebb a szőke.
Érik a vadalma, hamisabb a barna.

(Magyar-Bükkös.) -61-

89.

Túl a vizen szenestőke,
Szebb a barna, mint a szőke,
A barnától vámot kérnek,
A szőkére rá se néznek.

(Asszonynépe.)

90.

Ugat a kutyám a szürke,
Jő a szeretőm a szőke.
A szőke az én galambom.
A barnára sem haragszom.

A szőkét az Isten adta,
De a barnát a víz hozta.
A víz hozta messze földről,
Fenyőerdő közepéről.

(Magyar-Becze.)

91.

Szőke leányt ne szeress,
Mert az mindig beteges.
Az árnyékot keresi,
Világát ingyen éli.

(Lőrinczréve.) -62-

92.

Ez a szőke lány beteges,
Szeretni nem kellemetes;
Vetett ágya bús falevél,3)
A leányka tavaszt nem ér.

Ha én eztet tudtam volna,
Csak barnát szerettem volna.
Mert a barna lombos cserfa.
Megpihenhetsz árnyékába’.

(Nagy-Kend.)

93.

Nincs szebb madár a fecskénél,
Romsztiraró re tiráró rom.
Nincs szebb leány a szőkénél,
Romsztiraró, reczepicze angyalom.
Mert a szőke úrifajta,
Én is azért kaptam rajta.
Romsztiraró reczepicze angyalom.

Nincs szebb virág a rózsánál,
Romsztiraró re tiráró rom.
Nincs szebb leány a barnánál,
Romsztiraró reczepicze angyalom.
-63- Mert a barna magyarfajta.
Én is azér’ kaptam rajta
Romsztiraró reczepicze angyalom.

(Rigmány.)

94.

Nincs szebb madár a fecskénél,
Barna karcsu menyecskénél.
Mert ha ölelni akarom,
Könnyen átéri a karom.

Nincs szebb madár a fecskénél,
Kontyosfejü menyecskénél.
Kontyosfejü menyecske,
Nem olyan nagy szerencse.

(Csekelaka.)

95.

Rég megmondtam a szeretőm anyjának:
Ne nevelje a leányát czifrának;
Mert a czifra nem tud szivből szeretni,
Csak a legényt szereti csalogatni.
Ne te czifra! még a lelked is hamis,
Hamisságod megszenvedtem magam is.

(Parajd.) -64-

96.

Dombon van a házom, dombon lakom én,
Törpe a galambom, magos vagyok én,
Ha törpe is lehajlok én utána,
Megcsókolom a hol senki sem látja.

(Parajd.)

97.

Dombon van a házam,
Szélnek van fordítva,
Üveg az ablakja,
Sokan lesnek rajta.
A titkos szerelem,
Fél az árulástól,
Éjj boldogul, gyenge rózsám,
Megválunk egymástól.

(Tarcsafalva.)

98.

Fehérvári dombon kellemes lakni,
Mer’ ott lehet hamar szeretőt kapni.
Én is ott lakom, szerelmes vagyok,
Szeretek egy szőkét, érte meghalok.

(Tompa.) -65-

99.

Messze látom azt a magos hegyeket,
Melyektől én babámhoz nem mehetek.
Azt a hegyet kosárral is elhordom,
Ugyis még a gyenge babám meglátom.

(Parajd.)

100.

Hogyha látom azt a magas hegyeket,
A bubánat szorítsa a szívemet.
Levághatnám, elhordhatnám ízibe,
Hogy nézhessek barna babám szemibe.

A hegyeket az úristen ugy adta,
Hogy rózsámat éntőlem elválaszsza.
H’jába títsa, letelik a három év,
Nézek én még a szemedbe, nézek még.

(Előpatak.)

101.

Nyisd ki babám ablakodat.
Gombold ki az ingujjodat.
Nyujtsd ki rajta a karodat,
Karod után ajakodat,
Azután meg jer ki magad.

(Nagy-Ajta.) -66-

102.

Ajtóm előtt nincsen sár,
Az ajtómon nincsen zár.
A mi van is leveretem,
A rózsámat beeresztem;
Ágyat vetek, lefektetem;
Hajnal felé felébresztem,
Csókot adok, eleresztem.

(Magyar-Lapád.)

103.

Túl a vizen meg innet
Barna legény tekin’get.
De hiába tekin’get.
Mer ő túl van s én innet.

(Szováta.)

104.

Kicsi csillag ha leesik, elterül,
A galambom, a hol lát is, elkerül.
Ne kerülj el édes, kedves galambom,
Mer’ én neked rosszadat nem akarom.
-67-

Kedves rózsám, az anyádnak mondd meg hát:
Ha akarja kertelje el az utczát;
Kertelje el rozmaringgal, ürömmel,
Hogy ne találkozzam veled sohasem.

(Szováta.)

105.

Este van már, de már késő este,
Fél tizenkettőt ütött az óra,
Eljöhetnél még ma este,
Eljöhetnél már a guzsalyasba.
Én is arra járok, járok el,
Fájó szivem keseredett el.
Raktam csókot,
Rakogatok rája.
Isten tudja,
Leszek-e babája?

(Parajd.)

106.

Csepereg az eső, nem akar megállni
Ez a barna kis lány
Ihaha!
Hozzám, akar jönni
Valaha.
-68-

Hozzám barna kis lány,
Addig nem jöhetsz
Ihaha!
Míg minket a jegyző,
Össze nem esket
Valaha.

(Parajd.)

107.

Gyere rózsám egy-két szóra!
Nem a világ egy-két óra.
Akkor gyere, mikor mondom,
Csak a csizmád ne kopogjon.
Piros ajkad mosolyogjon.
Fekete szemed ragyogjon!

(Magyar-Becze.)

108.

Ez az este nem jó este,
Mert a rózsám nem gyütt erre.
Hónap este, ha elgyünne,
A szivem megkönnyebbülne.
Cëtërteken este itt vót,
Jaj de be szerencsétlen vót.

(Magyar-Lapád.) -69-

109.

Sárga rózsa a réten,
Nem láttalak a héten:
Nagy rózsám a reménységem,
Meglátlak a jövő héten.

(Miriszló.)

110.

Harangoznak vasárnapra,
Ne várj rózsám a templomba;
Elmennék, de a ki szolga,
Éjjel, nappal sok a dolga.

Délután is hiába vársz,
Nálam nélkül fóly el a táncz.
Tánczolj mással, ne várj engem,
Lovam után kell sietnem.

(Parajd.)

111.

Túl a vizen, a Tiszán,
Rózsa terem a fizfán,
Minden ágán kettő három,
A rózsámat hezzám várom.
-70-

Túl a vizen a tengeren,
Rózsa terem a kenderen;
Minden ágán kettő, három,
A rózsámat ide várom.

(Miriszló.)

112.

Sötét felhők vándorolnak az égen,
És az eső a parajdi nagy réten.
És az eső, ó de szépen csepereg,
Kis angyalom de hiába kesereg.

Sűrü csillag ritkán ragyog a réten;
Az én rózsám sarjút kaszál a héten;
Olyan szépen csengeti a, pengeti a kaszáját,
Oda várja szeretőjét, babáját.

(Parajd.)

113.

Temetőbe, temetőbe, kinyillott a vadrózsa,
Ez a kis lány ritkán jár el, ritkán jár a fonóba,
Hogyha oda, de sűrübben, de sűrübben eljárna,
Szivesebben ölelné, de ölelné a babája,
Minden este, minden este, el is menne hozzája.

(Parajd.) -71-

114.

Gyere rózsám, gyere már,
Mert a szivem régen vár:
Téged óhajt, téged vár,
Téged csakalni nem kár.
Míg a nap az égen jár.

(Miriszló.)

115.

Jaj istenem, hogy is legyen
Jó világ!
Kalapomat lehúzta a
Gyöngyvirág.
Megemelem kalapom
Karimáját,
Rég nem láttam gyenge rózsám
Formáját.

(Martonos.)

116.

Fehér fuszuj, sárga fuszuj az ágy alatt ë,
Kedves rózsám hej de régen nem láttalak ë,
S ha nem látlak, ha nem látlak vasárnapig ë,
Meghasad a szivem addig: teéretted ë.

(Szováta.) -72-

117.

Szépen folyik a buborék a vizen,
Szépen sétál az ácslegény a réten.
Fenyőfába belevágja a bárdját,
Odavárja szeretőjét, babáját.

(Maros-Décse.)

118.

Gyere rózsám a szőlőbe!
Szedjünk szőlőt keszkenőbe.
Zërgő diót a zsebünkbe,
Piros almát kebelünkbe.
Piros almát hasítsd meg,
Barna kis lányt szorítsd meg.
Szorítsd meg a derekát,
Csókold meg az ajakát.

(Miriszló.)

119.

Érik a cseresznye a fán,
Haragszik reám a rózsám.
Ha haragszik, mér’ jár erre,
Mi keresetje van erre?
Ha haragszik, megbékéllik,
Mikor a fonó kezdődik.

(Miriszló.) -73-

120.

Ha nem tudod, babám, hol lakom,
Gyere velem, mert megmutatom.
Ideki a szeredai piaczon,
Ződ salukateres az én ablakom.

Ha nem tudod babám, hol lakom,
Gyere velem, mert megmutatom.
Az én házam nem nagy, kicsi vár,
Téged a szerelem odavár.

(Nyárád-Szereda.)

121.

Rezeg a nagy-kendi utcza,
Mikor végig megyek rajta.
Nyilik a babám ajtaja,
Mikor kopogtatok rajta.
Megdobban a babám szive:
Talán galambom jő ide?

(Balavásár.)

122.

Magas hegyén lakom,
Keress fel galambom,
Csendes folyóviznek
Csak zugását hallom.
-74-

A nyári folyóviz
Télben megaluszik,
Búsúl az én szivem,
Soha meg nem nyugszik.

Amott jő egy legény,
Be szomoru szegény.
Látom a szájáról,
Szállást kérne szegény.

Adok neki szállást,
A lovának állást.
Magának pediglen
Magam mellé nyugvást.

(Köszvényes-Remete.)

123.

Este vagyon, késő este,
Az én rózsám nem jő ide.
Vagy búja van, vagy mást szeret,
Vagy rólam elfelejtkezett.

(Balavásár.)

124.

Vetettem ibolyát, várom kikelését,
Várom a rózsámnak visszajövetelét.
Kikelt az ibolya, de nem igen teljes,
Visszajött a rózsám, de nem igen kedves.

(Nyárád-Szentanna.) -75-

125.

Édes rózsám, késő vagyon,
Gyere haza, sötét vagyon.
Gyere rózsám, gyujtsál gyertyát
Mutasd meg az országútját.

Nyisd ki szép bársonykapudat,
Hagy kössem be a lovamat.
Ugy sem mulatok sokáig,
Csak mindig úgy harmadnapig.

(Magyar-Becze.)

126.

Látod babám ezt a gyufaszárat?
Mikor ez a gyufa
Ki, ki, kivirágzik,
Akkor leszek párod.
Azt te rózsám gondolhatod, hogy ez
Soh’, soh’, soha sem lesz,
Hogy annak a sárga gyufaszárnak
Ké-, ké-, kék virága lesz.

(Parajd.)

127.

Hát ti lányok mit csináltok?
Ilyen későn vacsoráltok?
Nálunk eddig lefeküdtek,
Itt még ágyat sem vetettek?
-76-

Nem is vetünk mindeneknek,
Csak az ügyes legényeknek.
Hadd el rózsám, megcsaltál,
Csókot kértem, nem adtál.

(Nyárád-Szentanna.)

128.

Székely legény rezet lopott az este,
Rézsarkantyut csináltatott belőle.
Szombat este olyan szépen csengeti, pengeti,
Hogy rózsája a szobába ereszti, ereszti.

A babája az ajtón beengedte,
Széket hozott, szépen le is ültette.
Ülj le nálunk, hiszen rég nem láttalak,
Ha szépen ülsz, talán meg is csókollak, csókollak

(Vaja.)

129.

Tán azt tudod rózsám, hogy hiba,
Hogy az este nem mentem oda.
Majd elmenyek szombat estére,
S leülök az ágyad szélére.

Leülök majd ágyad szélére,
S megkérdezlek igaz hitedre:
Van-e neked urad, Istened?
Hogy oly rútul megcsalsz engemet.

(Rigmány.) -77-

130.

Ha tudtad elmenetelem,
Mért nem találkoztál velem?
Mért nem jöttél a kapuba?
Mégegyszer láttalak vólna.

Tán könnyebb lett volna útam,
S nem oly gyászos búdosásam.

(Ozd.)

131.

Esik a fergeteg, ázik a köpenyeg,
Kökényszemü kis angyalom ereszsz be engemet.
Kilencz óra eltőt, nem eresztlek bé már,
Eredj oda kis angyalom, a hol eddig vótál.

(Csokfalva.)

132.

Nincsen pénzem, elköltöttem,
Mind megittam az este.
A mit adott, a mit adott
Az a barna menyecske.

Jó az Isten, jó az Isten,
Majd elhozza az estét;
Megölelem, megcsókolom
Azt a barna menyecskét.

(Balavásár.) -78-

133.

Igyál rózsám a havasi vizekből,
Küldj levelet az idegen földekről.
Küldj levelet, ird belé a nevemet.
Azt is ird meg: szeretsz-e még engemet?

Igyál rózsám a legtisztább forrásból,
Adj egy csókot, ne félj édes anyádtól.
Ne félj, édes anyád hogyha meg is vér,
Elviseled azt egy ügyes legényér’.

(Tompa.)

134.

Nem akar a köd felszállni,
Itt akar rózsám maradni.
Ne maradj itt, megtalálnak,
Tán el is agyabugyálnak.

Soh’ se rettegj kis galambom,
Megvéd engem a két karom.
S ha elkiáltom magamat,
Az egész falu elszalad.

(Ákosfalva.) -79-

135.

Hej de szépen csillámlik a salló,
Felszabadult már a buzatalló.
De még szebben gyöngyellik a harmat.
Vigyázz kis lány: estére megcsallak.

(Nyárád-Szentanna.)

136.

Hársfából van, hársfából van
A rózsámnak az ágya.
Ha ráülök, ha ráfekszem,
Hajlik mind a négy lába.

Nyomd be rózsám az ágyadat
Éppen a falig.
Itt maradok, veled hálok
Kivilágos virradtig.

(Tarcsafalva.)

137.

Szállj le madár a kapuról, ó
Igyál vizet a lapuról, ó
Igyál vizet eleget – ó
Vidd el ezt a levelet; ó
Hogyha sétál a szobába, ó
Tedd oda az asztalára; ó
-80- Hogyha fekszik az ágyába, ó
Tedd reá a paplanára; ó
Hogyha fekszik a sírjába ó
Tedd reá a keresztfára, ó.

(Magyar-Becze.)

138.

Szánt az eke, szépen pereg a járma,
Jártam hozzád tizenhárom határra.
Tapodtam már én a sarat eleget,
Még sem szánt meg szíved, lelked engemet.

(Tarcsafalva.)

139.

Amott egy kis patak csereg,
A mellett csókoltalak meg.
A míg az a víz kiapad,
Hív lészsz hozzám, ezt fogadtad.

Meg akarnám aztat tudni:
El fog-e ked engem venni?
Nem is kell azt emlegetni,
Nem lesz abból soha semmi.

(Egrestő.) -81-

140.

Dézs városa torony tetejébe,
Holló szállott tiszta feketébe.
Babám! az a holló minket gyászól,
El akarnak tiltani egymástól.

Nem válunk el, csak a világ mondja.
Megváltozik még az anyád gondja.
Elszáll még a holló a toronyból,
Vigadalom lesz a sűrü gyászból.

(Csekelaka.)

141.

Édes rózsám teveled
Még beszélni se lehet.
Kapok olyat eleget,
Kivel beszélni lehet.

Édes rózsám ne tégy úgy.
Térj meg hozzám
Jobb lesz úgy.

(Magyar-Bükkös.)

142.

Száraz a bokor a tetőn,
Haragszik rám a szeretőm.
Ződül a bokor a tetőn,
Békéllik az én szeretőm.
-82- Én békélni nem akarok,
Mert én elszántam magamat,
Hogy elhagyom galambomat.
Ha elhagyott, ő bánja meg,
Kérem az Istent, verje meg.

(Magyar-Bükkös.)

143.

Ó én szegény kis madár,
Mire vetemedtem.
Mikor a zöld cserében
Szemet szedegettem.
Meg van kötve lábam,
Szoros guzsba tették.
Szárnyam fűszálakkal
Összekötözgették.
Rabja lettem, rabja,
De nem tudom kinek,
Adja a jó Isten
Szabadulhassak meg.

(Nagy-Kend.) -83-

144.

Beteg a szeretőm, ágyban fekszik,
Liliompaplannal takaródzik.
Kelj fel rózsám, kelj fel,
S kelj fel ha lehet.
Vigasztald meg az én
Bús szivemet.

(Maros-Csucs.)

145.

Megmondtam én a virágnak:
Szeretőt tartson magának.
Ne tartson engem csúfjának,
Csizmabeli kapczájának.

(Csombord.)

146.

Kinek szeretője más faluban lakik,
Annak szeretője félórát sem nyugszik;
Mer’ az én szeretőm csak szomszédba lakik,
Mégis az én szivem soha meg nem nyugszik.

Kit a bú megrongált ifjukorában,
A jót ne remélje élte világában;
Mert engem megrongált ifjukoromban.
Jót nem is remélek éltem világában.

(Szent-Erzsébet.) -84-

147.

Rózsa, rózsa, piros rózsa,
Ne ügyelj te minden szóra.
Mert ha ügyelsz minden szóra,
Nem leszünk egymásé soha.

(Kis-Kend.)

148.

Tejjes az ég fellegekkel,
Kedves rózsám, felejtsél el!
Most nem fúnak olyan szelek,
Hogy téged elfelejtselek.
De még mind olyanok fúnak,
Téged eszembe juttatnak.

(Miriszló.)

149.

Napsugaras a bécsi torony gombja,
Kis angyalom el sem felejtlek soha.
Tudom én jól: elfelejtesz engemet,
Hogy a hollók ássák ki a szemedet.

A szivárván átaléri az eget,
Nem engedik rózsám, hogy szeresselek.
Megengedik, vagy örökre ëticscsák,
Vagy a siromat előre kiássák.

(Torboszló.) -85-

150.

Én elmenyek kicsi búval,
Te itt maradsz két annyival.
Szeress rózsám igaz szivből,
Ne szeress kénytelenségből.

(Rákos.)

151.

Elmentedet nem kivánom,
Visszajöttöd holtig várom.
Ha visszajösz, visszavárlak,
Szívem közepébe zárlak.

(Szováta.)

152.

Le az utczán, le, le, le,
Piros alma levele.
Ha jó volnál, behínálak.
Piros borral kinálnálak,
Czifra pohár, piros bor!
Most ütett engem a sor.
Vedd el rózsám, köszönd rám,
Ha te szeretsz igazán.
Én szeretlek, de te nem,
Jaj, de nagy veszedelem.

(Csombord.) -86-

153.

Ne tőccsetek, ne tőccsetek,
Nem iszom,
Hisz lássátok, hogy a fejem
Sem bírom.
Nem is iszom, hogy én a bort
Szeretem,
Azért iszom, mert rávisz a
Szerelem.

(Szent-Gericze.)

154.

Felsütött a nap sugára
Minden kis lány ablakára.
Jaj Istenem, mi lehessen,
Hogy az enyémre ne süssen?
Jaj Istenem mi az oka,
Az enyémre nem süt soha?

(Maros-Csucs.)

155.

Kicsiny a lány, nagy a gondja,
Anyja kérdi, még se mondja.
Ha nem mondja az anyjának,
Mondja meg a galambjának.
-87-

Ha én kicsiny leány volnék,
Anyám előtt nem búsulnék.
Mert az anya csak kiszidja,
Mért szomorkodik hiába.

De ha látná egy szép legény,
Sóhajtanék biz én szegény,
S ő így szólna: kis angyalom,
Ládd nekem is az a bajom.

(Magyar-Bükkös.)

156.

Cserefalvi templom előtt
Háromágu diófa nőtt,
Ikres-bokros a levele,
Pál a szeretőmnek neve.

Falu végén van egy csillag,
Minden legény napra forag;
Minden nap esküszik százszor,
Hogy el nem válunk egymástól.

Nem sirat egy fecskét egy nyár,
Mind bolond, ki más után jár.
Bárcsak én se jártam volna,
Most a szívem nem gyászolna.

(Nyárád-Cserefalva.) -88-

157.

Zöld erdőben, barázdában szól a dalos pacsirta,
Ne szomorítsd a szivemet, a szivemet leányka.
Mert ha soká szomorítod az én árva szivemet,
Bizony, bizony nemsokára halva találsz engemet.

(Balavásár.)

158.

Kiáradt a Maros vize, kiáradt,
Körülfogta a szivemet a bánat.
Körülfogta, mint a dinnyét az ina,
Nem lehetek az én babámé soha.

(Balavásár.)

159.

Repülj madár, repülj!
Bükkösön keresztül,
Szállj be az én galambomhoz!
Maga van egyedül.

Ha kérdi, hogy vagyok?
Mondd csak, hogy megvagyok.
A bükkösi temetőben
Pihenni akarok.
-89-

Nem vagyok én beteg,
Csak a szivem rebben.
Van Bükkösön kilencz legény,
Ki meggyógyít engem.

(Magyar-Bükkös.)

160.

Ma nem ettem egyebet,
Csám, csám, csarabéj.
Mint fekete kenyeret,
Csám, csám, csarabéj.
Ma nem ettem egyebet,
Csám, csám, csarabéj.
Rózsám küldött egy meggyet,
Csám, csám, csarabéj,
Fáj a szivem rózsámér’.

(Homoród-Héviz.)

161.

A lapádi hajnalcsillag,
A lapádi tetőn villag.
Ide látom villagását,
Hallom rózsám sóhajtását.

(Magyar-Becze.) -90-

162.

Ne nézd rózsám szegény vagyok,
Hogy divatosan nem járok.
Nincsen piszok a lelkemen,
Nincs csalfaság a szivemben.

(Parajd.)

163.

Isten adta volna,
Ne láttalak volna;
Hirëdet, nevëdet
Ne halottam volna;
Számos esztendőket,
Tovább éltem volna,
Szép két piros arczám
Ë’ nem sárgút volna.
Két fekete szëmëm
Ki nem sírtam volna.

(Sófalva.)

164.

Aj de bajos egy párnára fekünni,
A ki egymást igazán nem szereti:
A párnának a két széjje elszakadt,
A közepe tiszta ujan mëgmaradt.
-91-

Jaj de nehéz egy párnára fekünni,
A ki egymást igazán nem szereti:
Mert én tudom, én azt tudom, próbáltam,
Még az ellenségemnek sem kivánam.

(Parajd.)

165.

Ha te tudnád édes lelkem.
Hogy én mint búsulok érted.
Az éjből is napot tennél,
S úgy is látásomra jönnél.

Tán azt tudod, te szigorú,
Szivem érted gyászba ború’
Dehogy ború’, még megújúl
Több más olyanér’ sem búsúl.

(Szent-Háromság.)

166.

És az eső a havason
Foly a Nyárád zavarosan;
Értem is megzavarodott,
Mert a rózsám könnye hullott.

Ne hulljon a szemed könnye,
Majd felderül a nap fénye.
Megtisztul a szőke Nyárád,
S megjózanodik az anyád.
-92- Te gazdag vagy, én meg szegény,
Azért nem lehetsz az enyém.

(Szováta.)

167.

Az én babám lilaszin szoknyája
Ráhullott a harmat az aljára,
Jer ki babám verd le a harmatot,
Bús szívemről oszlasd a bánatot.

(Szováta.)

168.

Mint az égő gyertya fogyok,
Azt gondolják: beteg vagyok.
Beteg vagyok, de hiába,
Nincsen annak orvossága.
Beteg az én szivem tája,
Csak rózsám a patikája.

(Parajd.)

169.

Szent-Istváni torony tetejébe.
Ül egy holló tiszta feketébe.
Látod rózsám, az is minket gyászol,
El akarnak tiltani egymástól.
-93-

Szent-Istváni torony ablakába,
Két vadgalamb, egyik a más párja.
Mindakettő csak azt turbékolja:
Bár sohase szerettelek volna.

(Szent-István.)

170.

Nem megyen az ökör után a járom,
Majd meggyászolsz kis angyalom a nyáron.
Kis kertedben kivirágzik egy fűzfa,
A búbánat fészket rakott alája.
Fészket rak a búbánat a szivedre,
Ez a világ nem lesz majd a kedvedre.

(Szováta.)

171.

Temetőben van egy sír, temetőben van egy sír
Kerítve.
Oda van az én édesem, abba van az én galambom.
Temetve.
Valahányszor arra megyek feléje,
Feléje,
Mindannyiszor bánat gyűl a szivembe,
Szívembe.
Mert én őtet szeretem, fáj is érte a szívem
Örökre.

(Parajd.) -94-

172.

Ideki a templom oldalába,
Egy kis leány sírdogál magába.
Vetett ágya majd a pallót éri,
Még se megyen senki hozzá kérni.

(Miriszló.)

173.

Meg kell a buzának érni,
Mert minden nap új szél éri.
Meg kell szivemnek hasadni,
Mert mindennap új bú éri.

(Szováta.)

174.

Én is vótam, mikor vótam:
Virágok közt rózsa vótam.
De rossz kertészre akadtam,
Keze alatt elhervadtam.

Én is vótam valaha,
A rózsák közt vióla;
Nem öntözött senkisem,
Kiszáradt a gyökerem.

(Asszonynépe.) -95-

175.

Mind kinyíltak a tavaszi virágok,
Mind elmentek előlem a szép lányok;
De még egy sem maradt az én számomra,
A ki engem a világon gyámolna.
Majd meggyámol a szent Isten,
Ki megszomorított engem.

(Balavásár.)

176.

Kovácslegény tüzes vasat sűrűre kopogtassa,
Odahaza szeretőjét más legény karolgassa.
Ne karolgasd szeretőmet,
Ne szomorítsd víg szívemet.
Mert egy kis lány nem érdemli,
Legény szívét szomorítni.

(Kis-Kend.)

177.

Szántottam gyepet, gyökeret,
Láttam bánatot eleget.
Menyek az uton lefelé,
Senki sem mondja gyere bé.
-96- Gyere bé te szegény árva,
Ki a bánatot próbálja,
Széket adok, leültetlek,
Ágyat vetek, lefektetlek,
A bánatból kitérítlek.

(Héderfája.)

178.

Most készítik a helybeli temetőt,
Engem vigyenek ki oda legelőbb!
Előbb engem, utánam a rózsámat,
Hogy ne tartson több szeretőt magának.

(Szent-Demeter.)

179.

Szőllőhegyen cseres nyírfa,
Zöld muskáta terem rajta,
Az is azért terem rajta,
Hogy mindenki szeggyen róla. Ihajja.

Én is egyet szakasztottam,
De hamar elszalasztottam.
Ha még egyet szakaszthatnék,
Reá tán jobban ügyelnék. Ihajja.

(Magyar-Bükkös.) -97-

180.

A makfalvi felső malom,
Csergett az éjszaka nagyon.
Azér csergett olyan nagyon,
Elhagyott az én galambom.

Vásárhelyi halastóba,
Fürdik egy fekete csóka,
Ki-kiugrik a martjára,
Én voltam a rózsám párja.

(Makfalva.)

181.

Túl a vizen van egy malom,
A zúgását régen hallom.
Nem hallik már csattogása
Az én szivem bánatjára.

A molnárnak szép leánya
Volt a szivem ibolyája.
De az anyja másnak adta,
S azér’ állott meg a malma.

(Szent-Gericze.) -98-

182.

Három hónap ez a tél,
Köszönöm, hogy szerettél.
A negyedik a tavasz,
Te voltál rózsám, ravasz.

(Miriszló.)

183.

Akármerről fújjon a szél,
Mindenfelől csak engem ér.
Irigylik az életemet,
Elszólják a kedvesemet.

(Bordos.)

184.

Szeretőmnek szép a szeme;
Szöknék ki,
Ha nálamnál szebbet
Talál szeretni.

Azt gondolod, rongyos szajha:
Megcsaltál,
Pedig engem meg sem
Szomorítottál.

(Szováta.) -99-

185.

Fehér rózsa nem akar piros lenni,
Az én rózsám nem akar már szeretni.
Ha nem szeret, mint tehetek én róla,
Nem lehetek sem tulipán, se rózsa.

(Szent-Erzsébet.)

186.

Erdővidéki madár,
Az én rózsám csapodár.
Ha csapodár nem volna,
Szeretőnek jó volna.

(Magyar-Lapád.)

187.

Túl a vizen szánt egy eke,
Szőke kis lány jár előtte;
Úgy elfogott a szerelme,
Holtig fáj a szivem érte.

(Parajd.)

188.

Szépen ring a csónakom a vizen,
Szépen regel 4) a birkám a réten.
Szépen szól a csengő a nyakába,
Tied leszek rózsám, nemsokára.
-100-

Zárd be, rózsám, zárd be a kapudat!
Többet nem tapodom udvarodat.
Hogy eddig is tapodtam, megbántam,
Udvarodon de hiába jártam!

(Szováta.)

189.

Mind kinyiltak, mind kinyiltak
A tavaszi virágok.
Mind eljárnak, mind eljárnak
Előttem a leányok.
Nem bánom én, nem bánom én
Ha egy sem fog maradni,
Ha a babám, ha a babám
Engem ugy meg bírt csalni.

(Tompa.)

190.

Szombat este voltam a faluba,
A hol voltam, nem kisírt ki a csalfa,
Hadd el csalfa, mert te ezt még megbánod,
Mert én már többé utánad nem járok.

(Parajd.) -101-

191.

Vót szeretőm, vót, vót, vót,
A míg a fán szilva vót.
Ha a szilvát leszedték,
Szeretőmet elvették.

Vót szeretőm, vót, vót, vót,
Míg a réten sarjú vót.
A sarjút lekaszálták,
Szeretőmet elcsalták.

Ki elvette, meg is tartsa,
De előttem ne forgassa.
Hogyha előttem forgatja,
Szívem ketté hasogatja.

(Miriszló.)

192.

Volt nekem egy szép virágom,
Elvette más; jaj de bánom!
Én Istenem, bánni fogom,
Míg bezárul a koporsóm.

(Ozd.) -102-

193.

Kerülj rózsám, mert nagy a sár,
Megutáltattad magad már.
Megutáltattad magadat,
Isten viselje gondodat.

(Maros-Csucs.)

194.

Igy, igy, igy! igy édesem igy!
Igy kerítik a pisztrángot
A mély vizben a halóba.
Igy, igy, igy, igy édesem igy.

Ó! ó! ó! csókolni való,
Csókoljon meg az a madár,
A ki ződ erdőbe sétál.
Ó! ó! ó! csókolni való.

Menj! menj! menj! menj előlem, menj!
Menj el az én szemem elől!
Mert a tekinteted megöl.
Menj, menj, menj, menj előlem, menj.

(Tarcsafalva.) -103-

195.

Epret szedtem az erdőben
A tövis között,
Széjjelszórtam a szivemet
Forró könnyek közt.
Széjjelszórtam a szívemet,
Mióta rózsám nem szeret
Igazán.

(Parajd.)

196.

Azért nincsen a legénynek
Igaz szeretője,
Hogy megcsalja csalfasággal
A leányt előre.
Szóval keczegteti,5)
Szemmel integeti,
Azért nincsen a legénynek
Igaz sze-re-retője,

(Martonos.)

197.

Mit integetsz a kendőddel?
Tán beszélsz a szeretőddel?
Velem is így beszélgettél,
Nekem is igy integettél.
-104-

Még csak egyet kérek tőled:
Adsza ide a kendődet;
Letőrlöm a könnyem vele,
Visszaadom… úgy ints vele!

(Rákos.)

198.

Én Istenem, adj erőt a lovamnak!
Hogy keressek szép szeretőt magamnak.
Mert a régi nem akar már szeretni,
Szeretetjét félbe akarja hagyni.
Megálljon csak! Megbánja még valaki.

(Szent-Gericze.)

199.

Olyan lehetsz mint egy rózsa,
Még sem kellesz, büszke kutya.
Már eljárhatsz énmellettem,
Szeretőt is tarthatsz tőlem:
Ne jőjj, hogy szemedre vessem,
Voltál szeretőm-e vagy sem?

(Csombord.) -105-

200.

Bánom, rózsám a míg élek,
Hogy téged mér’ szerettelek.
Bánom a bolond eszemet,
Megettem a szerencsémet.
A nyári viz megaluszik,
Az én szívem meg nem nyúgszik.

(Magyar-Lapád.)

201.

Ablakomban három bokor muskáta,
Sárgarigó bejárogat alája.
Szedd le rigó, a muskáta levelét,
Felejtsem el régi kedvesem nevét.

(Sóvárad.)

202.

Nincsen nekem egyebem egy pohárnál,
Abba nincsen egyéb egy szál virágnál;
Arról iszom Maros vizét szüntelen,
Kis angyalom’ mért vagy olyan hűtelen?

(Parajd.) -106-

203.

Valamennyi szita, rosta sűrű,
Lesz még az ujjamon aranygyűrű;
Dehogy leszen, jól tudod, hogy sárgaréz.
Kis angyalom, soh’ sem leszek a tiéd.

(Szent-Erzsébet.)

204.

De szeretnék a templomba’ ott lenni,
Mikor a pap a rózsámat esketi.
Meghallgatnám, hogy tagad ki szívéből.
Kedves babám, nem félsz-e az Istentől?

Én Istenem, de minek is születtem,
S ha születtem, gazdag miért nem lettem.
Egy szivem volt, de azt is elvesztettem.
Most lett csak igazán szegény belőlem.

(Etéd.)

205.

Fújja a szél a nyárfa levelét,
Azt gondolom, hogy az is ellenség.
Felállott a fű is ellenembe,
Bujdosóvá tett rózsám szerelme.

(Etéd.) -107-

206.

Jaj be hosszú, jaj be széles
Ez az út;
A melyen az édes rózsám
Elindult.
Kettőt lépik, hármat lépik,
Meg nem áll,
Keresztanyja udvarára
Bekiált.

Keresztanyám ne kivánjon
Szerencsét,
Mert elhagyott, kit igazán
Szereték.
Ha elhagyott, mért hagyott el
Nem tudom;
De igaz, hogy fájó szivvel
Sajnálom.

(Martonos.)

207.

Azér’ a mér’ ilyen sárga vagyok,
Ne hidd rózsám, hogy érted búsulok.
Megsárgított engemet a szerelem,
Nálad nélkül mit ér az én életem!
-108-

Azér’ a mér’ ilyen piros vagyok,
Ne hidd babám, hogy én festve vagyok.
Igy szűlt engem anyám a világra
Pirosító nem kell az arczámra.

(Parajd.)

208.

Könnyü apró halat szedni,
De bajos azt megtisztítni.
Könnyü szép legényt szeretni,
De bajos elfelejteni.

Én is szerettem egy szépet,
Elfelejteni nem lehet.

(Csombord.)

209.

Nem használ az útifű az ökörnek.
Ne higgy kis lány a mostani legénynek,
Mert a legény férrefordul s neveti,
Hogy babáját mindenre ráveheti.

(Nagy-Kend.) -109-

210.

Én már többé nem hiszek a leánynak,
Sem ennek a repczecsipő bogárnak;
Mer’ a bogár mind elcsipi a repczét,
Az én babám ölel egy kis menyecskét.

(Szováta.)

211.

Hej! de sokat intett anyám a jóra:
Ne menj lányom a bánatba, a rosszba.
Nem hallgattam édesanyám szavára,
Beleestem nagy-enyedi fogházba.

Nagy-enyedi fogház falja de sárga,
Én ültettem a czitrusfát alája;
A czitrusfát levelestül, ágastul,
Kedves rózsám, el kell váljunk egymástul.

Ha én eztet tuttam volna Istentől,
Hogy mi ketten el kell váljunk egymástól;
Száz forintot adtam volna bankóba,
Mégse szerettelek volna azóta.
Száz forintot adtam volna pengőbe,
Még sem szerettelek volna sohase’.

(Miriszló.) -110-

212.

Jertek, jertek, magyar fiuk, jeretek!
Még az éjjel mulatozom veletek.
Mulassatok kivilágos reggelig,
Ez a hűtlen hadd hullassa könnyeit.

Ha meghalok, meghagyom a babámnak,
Ne sirasson hétköznap, csak vasárnap.
Akkor is csak jobb szemével sirasson,
Balszemével babájára kaccsintson.

(Kibéd.)

213.

Az én lovam nem szereti a zabot,
Mert a réten a zöld árpára kapott.
Jobb is neki a zöld árpa, mint a zab,
Maradj te is, kis angyalom, magadnak.

(Szent-István.)

214.

Felrepül a fecskemadár, csiripol,
Levelet kaptam a régi babámtól.
Nem kell nekem sem levele, sem maga,
Mér’ tiltotta tőlem az édesanyja.

(Magyar-Bükkös.) -111-

215.

Egy ösvényen jártam hozzád,
Azt is elkertelte anyád;
Se nem tüssel,6) se nem fával,
Csak a sok irigy szavával.

(Magyar-Lapád.)

216.

Ez a legény bugját rakott,
A hëgyibe fel is hágott.
Hull a murva kalapjába,
Én utánam ne járj soha!
Ne taposd a sárt hiába,
Mert én szegény legény vagyok,
Nem es hëzzád való vagyok.

(Oroszhegy.)

217.

Búza, búza, szép tavaszi búza!
Kihajlott a torboszlói útra.
Levágják a buzát a szép lányok,
Azok közül egyet de sajnálok.
-112-

De sajnálom a nap melegeér’,
De még inkább keze vérzésiér’.
Szegénységét a leginkább szánom,
Ezért nem lehet sohasem párom.

(Torboszló.)

218.

Tisza partján mandulafa virágzik,
Mandulája a Tiszában elázik.
Kiszedem a manduláját, szárasztom,
Szeress babám mást helyettem, nem bánom.

Addig megyek a csillagos ég alatt,
Míg megnyugszom a babám karja alatt.
Gyere lelkem, csókoljam meg a szádat,
Hogy a hideg ne vegye meg a lábad.

(Szováta.)

219.

Rózsabimbó, muskátaszál:
Be szépen kivirágoztál.
Mert eddig csak bimbó voltál,
Most egészen kinyilottál.
-113- Rózsabimbó, muskátaszál,
Mit vétettem hogy elhagytál?
Nem vétettem, nem is vétek,
A míg bennem zeng a lélek.
Zeng a lélek, zeng a szó,
Zeng a szerelemajtó.

(Rákos.)

220.

Túl a vizen lakik rózsám,
Tudom, este nem gyű hozzám.
De ha nem gyű, én elmegyek,
Tőle engedelmet kérek.

Megengedj, gyenge viola,
Ha vétettem én valaha.
Nem vétettem, nem is vétek,
A míg bennem zeng a lélek.

Verjen meg az Isten rózsám,
Mert nem voltál igaz hozzám.
Mert ha igaz lettél volna.
Minden este gyüttél volna.

De te igaz nem voltál,
Csak velem csufolódtál.
Elgyünnék, édes violám,
De nem enged édesanyám.

(Csombord.) -114-

221.

Kis kertemben van egy szeretetlen fa,
Annak igaz magyar neve czédrusfa.
Arra jár egy madár éjjelre hálni,
Hej de bajos babám, tőled megválni.

(Nagy-Kend.)

222.

Leszállott a fecskemadár a kertre,
Gyenge vagy még rózsám a szerelemre.
Nem akarom gyengeséged rongálni,
Azért rózsám, jobb minekünk megválni.

(Magyaros.)

223.

A ruhámat, kit elvettél, add vissza!
Mert már látom a szerelem nem tiszta.
Holtig vinném a babám keszkenőjét,
Mégis látom mással víg menetelét.

(Szováta.)

224.

Könnyebb kősziklának
Lágy viaszszá válni,
Mint nekem, te rózsám,
Tetőled megválni.
-115-

Könnyebb a Marosnak
Visszafelé folyni,
Mint nekem, te rózsám,
Tőled elszakadni.

(Magyar-Bükkös.)

225.

Ha elméssz rózsám, búdosni,
Gyere bé hozzám bucsúzni.
Bucsuzzunk, rózsám, egymástól,
Mint a madár a társától.
Bucsuzásunk rövid legyen,
A szivünkbe’ kárt ne tegyen.

Attól a kit hűn szerettem,
Attól már elrekesztettem.
Kire vetem bús szememet?
Ki vigasztal meg engemet?
Bezárom már bús szivemet,
Siratom szeretetemet.

(Maros-Csúcs.)

226.

A kapusi kanális, kanális,
Elhagyott a babám is, babám is,
Ha elhagyott, hagyjon is, hagyjon is,
Megélek én magam is, magam is.
-116-

Cserefalvi hat határ, hat határ,
A mi szivünk együtt jár, együtt jár.
Sem a biró, sem a pap, sem a pap,
Minket el nem választhat, választhat.

(Nyárád-Cserefalva.)

227.

Száraz ágról messze repül a madár,
Mit vétettem, hogy engemet elhagytál?
Én tudtomra nem vétettem egyebet:
Kebeledre hajtottam bús fejemet.

(Nagy-Kend.)

228.

Hej, de szépen cseng a lapi!
Elmegyek Korondról lakni.
Ugy elmegyek mint a madár,
A mely vissza sohasem száll.

Visszaszállna, de hiába,
Szét van a fészke kuszálva;
Visszaszállna, de nem lehet.
Elüldözik az irigyek.

(Sófalva.) -117-

229.

Maros mellett vagyon egy almafa,
Tetejébe három piros alma;
Piros alma leesik a sárba,
Ki felveszi, nem veszi hiába.

Én felveszem, kimosom a sárból.
Elbucsuzom a régi rózsámtól.

(Parajd.)

230.

Felsütött a holdvilág,
Elmehetsz már gyöngyvirág.
Elmehetsz már el, el, el,
A szerelmed már nem kell.

Felsütött a napvilág,
Elmehetsz már kis virág.
Elmehetsz már utadra,
Nem vágyom a csókodra.

Az ajtómba jösz vissza,
A jegygyürüm add vissza.
Vége, vége mindennek,
Vége a szerelemnek.

(Etéd.) -118-

231.

Látad rózsám, hogy pakalak,
Még sem hiszed, hogy elhagylak?
Látad rózsám, hogy nyergelek,
Mégsem hiszed, hogy elmegyek?

Mit ér nekem a szerelmed,
Ha nem beszélhetek veled.
Hol hülek, hol melegülek,
Még az öledbe sem ülek.

(Csombord.)

232.

A Sebesnek tiszta vize,
Szőke piros mosdik benne,
Úgy megfogott a szerelme,
A halál választ el tőle.

(Szováta.)

233.

Végigmentem a bedei réten,
Elvesztettem sárganyelü késem;
Késem után karikagyürümet.
Gyürüm után barna szeretőmet.

(Szent-Gericze.) -119-

234.

Egye fene ezt a czudar világot!
Nincs úgy dolgom mint egy rongyos kutyának,
Mert a kutya lefekszik a szalmába,
Én pedig csak hervadok a világba.

(Szent-Gericze.)

235.

Zöld a kökény, zöld a petrezselyem,
Már én nekem el kell innen mennem.
Ha csakugyan ennek így kell lenni,
Hogy énnekem el kell innen menni,
Hagyok olyan rózsabimbót benne,
Holtig fáj a gyenge szívem érte.

(Sófalva.)

236.

Elment messze az én párom,
Szerencsés útakon járjon.
Csendes folyóvizet igyék,
Ott is rólam gondolkozzék.

Visszatérte könnyü legyen,
Az ösvénye rózsa legyen.
Puha moha a párnája,
Rólam legyen álmodása.

(Egrestő.) -120-

237.

Megérett már a ropogós cseresnye.
Gyere rózsám, gyenge rózsám, szedjük le!
A te szíved ne legyen kőbálvány,
Ne hadd itten a babádat árván.

Hogyha elmégy gyenge rózsám kivánom:
Hogy az út előtted rózsáé váljon.
Még a fű is piros rózsát teremjen,
A te szived engem el ne felejtsen.

(Martonos.)

238.

Én Istenem, mit vétettem oly nagyot?
Hogy a szőke a barnáér’ elhagyott.
Ha elhagyott, ő bánja meg, de én nem,
Kapok én még szeretőre, de ő nem.

(Parajd.)

239.

Volt szeretőm, de elhagyott,
Mint én vagyok, szebbre vágyott.
Szebbre biz’ hiába vágyott,
Nálamnál szebbet nem kapott.
-121-

Hogyha a szépet kereste,
Verje meg az Isten vele:
De úgy hogy megverje vele,
Három napig se ölelje.

(Miriszló.)

240.

Sem a bortól, sem a sörtől dalolok,
Madarasi kis leánytól bucsuzok.
Isten veled, kis galambom, hej! de sajnállak,
Talán soha, talán soha többé nem látlak.

(Baczka-Madaras.)

241.

Mindennek azt kommendálom:
Gyászvirágot ne gyomláljon.
Mert én egyszer azt gyomláltam,
A rózsámtól meg is váltam.

(Miriszló.)

242.

Hasadt kunyhó, szalmagúzs,
Mitől lettél olyan bús?
Kidőlt, bedőlt a falad,
Elhagyott az angyalad.
-122-

Sóváradi nagy malom,
H’jába beszélsz, angyalom.
Cserefalvi cserébe,
Szivem ne kérd cserébe.

(Sóvárad.)

243.

Anyám, anyám, édes anyám
Csináltasd meg a gyászruhám,
Hogy menjek el olyan útra,
Kiből soh’ sem térek vissza.

Ha te elméssz, engem itt hagysz,
Bús szivemre bánatot hagysz.
Olyat mint egy kövesmalom,
Érted halok meg angyalom.

(Baczka-Madaras.)

244.

Nincsen ide messze rózsám háza,
Haza látszik annak állófája.
Bús gerlicze szokott azon meghálni,
Jaj! de bajos tőled rózsám megválni.

Két czifrafa levelestül, ágastul,
Mind azt mondják, hogy váljunk el egymástul.
Úgy elválunk, édes rózsám, egymástul,
Mint fényes hold az ő ragyogásátul.

(Csombord.) -123-

245.

Zëreg a kacsi a fagyan,
Érted halok meg galambam,
De teérted nem is csuda,
Mert te szép vagy, gyenge rózsa.
Gyenge rózsa, violaszál,
Mit vétettem, hogy elhagytál?

(Csombord.)

246.

Én vagyok az a gelicze,
A ki párját elvesztette;
Egy vadgalamb elkergette
Szerelmünket irígyelte.

Kis kertemben cserfa ződül
Tetejibe vadgalamb ül.
Hogyne sírnék a babámér’?
Mikor ő is a párjáér?

(Héviz.)

247.

Egy fekete holló szállott ablakomra,
Az ablakrostélyon mind csak az koccsintsa,
Nem leszel te babám szabad soha,
Szabad soha.
-124-

Azt is súgta holló a fülembe,
Azt is súgta holló a fülembe,
Nem ülsz többé rózsám, az ölembe,
Az ölembe.

(Siklód.)

248.

Hej, de bús ez a leányka,
Nem hallgat a legénynek a szavára.
Pedig hej, de csókra termett a szája,
Volt ő neki szeretője, babája;
Csakhogy régen már a sírhalom zárja,
Lesz fejeden koszorú, ne légy olyan szomorú,
Leányka.

(Magyar-Bükkös.)

249.

Száraz fán terem a hirnyó,
Szép leányból lesz a ringyó.
Száraz fán terem a makk,
Maradj rózsám magadnak.

(Szováta.) -125-

250.

Négy ökröt adtam egy lóér’,
Negyven tallért egy patkóér’,
Csókot adtam egy kis lányér’,
Itt nem hagynám a világér’.

(Egrestő.)

251.

Megért már a káposzta,
Le lehet vágatni,
Gatni, gatni, ni.
Megnőtt már a barna kis lány,
Férjhez lehet adni,
Adni, adni, ni.
Nem kell azt sajnálni,
Meg kell azt csókolni,
Kolni, kolni, ni.
Forró csókot ajakára,
Rá kell szorítani,
Rita, rita, ni.

(Oroszhegy.) -126-

252.

Ez a kis lány de szőke,
Szép asszony lesz belőle.
Jól jár a ki elveszi,
Magáénak teheti.
Kenderhaja, szép feje.
Én leszek szeretője.

(Martonos.)

253.

Nyitva van a szőke kis lány kapuja,
Azon jár be az ő kedves babája,
Igy szólítja meg az apját, az anyját:
»Adja nekem feleségül a lányát.«

(Kibéd.)

254.

Fúnak már az őszi szelek!
Felejts el, rózsám, engemet.
Én addig el nem felejtlek,
Míg a sírba be nem rejtnek,
Még onnét is azt kiáltom:
Érted történt a halálom.
-127-

Én elmegyek te itt maradsz,
Babám, te panaszt nem hallasz.
Kit hallottál, avval maradsz,
Régi szeretőddel tartasz.
Verjen meg az Isten véle,
Mert elhagytál engem érte.

(Csombord.)

255.

Ti legények vigadjatok!
Csak nekem bort ne adjatok.
Józanon kell nekem lenni,
Leánkérni fogok menni.

A szép leánt vezetgetem,
Reám fogják, hogy szeretem.
Reám biz azt, nagy igazán,
Tiz faluban nincs szebb leány.

(Nagy-Kend.)

256.

Szeretnélek, de nem mérlek,
Szeretőd van, attól félek.
Attól engedelmet kérek,
Mégis igazán szeretlek.

Szerettelek szeretőnek,
Majd megkérlek feleségnek.

(Nagy-Kend.) -128-

257.

Nincsen pénzem, van erszényem,
Jó bort ihatnám.
Nincsen lovam, van kantárom,
Lovagolhatnám.
Éj, haj! nincs szeretőm,
Házasodhatnám.

(Tarcsafalva.)

258.

Szomszédasszony, az a hír,
Hogy a lányával nem bír!
Férjhez menni kivánna,
Ugyan bizony nem bánja!

Ha kinyilik a virág,
Szemesnek áll a világ.
Még magam is megteszem,
Hogy a lányát elveszem.

(Kis-Kend.)

259.

Árpa, árpa, be bokros a szára,
Ez a leány be igazi árva.
Ne sírj küs lány, nem lész többég árva,
A farsangon én leszek a párja.

(Parajd.) -129-

260.

Mind azt mondják: legyek páva,
A rózsámnak legyek párja.
A tavaszon páva leszek,
A rózsámnak párja leszek.

(Szováta.)

261.

Kerek dombon szoktam szántani,
Szőke kis lányt szoktam szeretni.
Szőke kis lány lesz-e, lesz-e szeretőm?
Szüret után lesz-e, lesz-e esküvőm?

(Kibéd.)

262.

Kivirágzott a borostyán,
Se nem asszony, se nem leány.
Kivirágzott a borostyán,
Megyen férjhez az én rózsám.
Megyek a lakodalmára,
Búcsuzzam el utoljára.

(Csekelaka.) -130-

263.

Hova, hova, barna legény?
Az erdőre.
Száraz ágér’, tüzelőnek
Menyegzőre.
Száraz ág fellobban,
De szerelem jobban.
Szegény barna legény,
Szíve meg is dobban.

(Magyar-Bükkös.)

264.

Kapum előtt folyik csendes árok,
Oda járnak fürödni a lányok.
Édesanyám, kifogom a párom,
Nem élem én búval a világom.

(Baczka-Madaras.)

265.

Ha megérem jövendőbe,
Reczecze.
Vetek a felső mezőbe,
Reczecze.
Vetek árpát, vetek buzát,
Reczecze.
Közepébe bokros rózsát.
Reczecze.
-131- Bokros rózsa ne virágozz,
Reczecze.
Én utánam ne várakozz,
Reczecze.
Ha utánam várakozol,
Reczecze.
Soha meg nem párosodol.
Reczecze.

(Szent-Gericze.)

266.

Mind azt mondja ez a kis lány: vegyem el,
Azt sem kérdi, hogy én mivel tartom el.
Eltartom én tisztabúza kenyérrel,
Hej! a piros rózsa gyenge levelével.

(Makfalva.)

267.

Addig éli lány világát,
Míg szél fújja pántlikáját.
A pántlika könnyü gúnya,
Mert a szél is könnyen fújja;
De a fátyol nehéz gunya,
Azt a bú is nyomdogájja.

(Kis-Solymos.) -132-

268.

A kis leány akkor szomorkodik,
Mikor a szoknyája rövidedik.
A nagy bánat akkor jut eszébe,
Mikor sír a kisded az ölébe.

(Szováta.)

269.

Beteg a szeretőm anyja,
Bárcsak immár meg is halna.
Bárcsak immár meg is halna,
Hogy a lánya rám maradna.

(Parajd.)

270.

Sárga dinnye, zöld a héja,
Beteg a szeretőm anyja.
Ne is legyen addig egészsége,
Míg nem leszek fia felesége,

(Sóvárad.) -133-

271.

Tizenhárom fodor van a szoknyámon,
Azt gondolom férjhez megyek a nyáron;
De már tudom, nem lesz abból semmi se,
Tizenkettőt levágatok belőle.

(Szent-Gericze.)

272.

És az eső, nő a sár,
Szól a gerliczemadár.
Egy kis fecskét hoztunk már,
Friss menyecskét csaltunk már.
Azt siratja a falu,
Különösen egy fattyu.7)

(Magyar-Lapád.) -134-

273.

Ágas-bogas magas kender,
Nem kell nekem ëgyvez ember.
Mert az ëgyvez őszirózsa,
Egyszer nyilik egy hónapba.
Az ifiu bazsarózsa,
Kétszer nyilik egy hónapba.

(Miriszló.)

274.

Faluvégen sütnek, főznek,
Lakodalomra készülnek.
Babám gyúrja a tésztáját,
Csókolnám meg a szép száját.

Olyan a babámnak teste,
Mint a holdvilágos este.
Hogyha térdig sárba járnék,
Mégis reá kaccsintanék.

(Egrestő.)

II.
A BÚBÁNAT DALAI.

1.

Annyi a szivemnek búja,
Mint az országútnak pora.
Azt a szél még el-elfújja
De bánatom megmarassza.

(Hidvég.)

2.

Úgy búsulok, még sem elég,
Istenem, van-e hátra még?
A határa bánatomnak,
Ott van, a hol mások sírnak.

(Szent-Demeter.)

3.

Búsujj, bús gerliczemadár!
De én búsabb vagyok annál.
Búsujjon ki tud búsulni,
De én nem tudok búsulni.
Csak mindennap kétszer sírni.

(Miriszló.) -138-

4.

Bánat, bánat, de nehéz vagy,
Be rég, hogy a szívemen vagy.
Bánat, bánat, letennélek.
A bánat nem kell senkinek.

(Miriszló.)

5.

De szeretnék az erdőben fa lenni,
De még ott is tölgyfa nevet viselni.
Mert a tölgyfa kék lánggal ég füst nélkül,
Az én szivem soha sincsen bú nélkül.

(Szentmihályfalva.)

6.

Sír a szemem mindakettő,
Hull a könyvem, mint az eső,
Ki a fődre, ki ölembe,
Ki szomorú kebelembe.

(Csekelaka.)

7.

Hej búbánat, búbánat!
Nem vágok én több nádat.
Ha vágok is, keveset,
Mert az hitvány kereset.
-139-

Hej bubánat, búbánat!
Nádból nem csálok 8) házat,
Mert azt a szél elfújja,
De bánatom ott hagyja.

(Csekelaka.)

8.

Egyedül lakom egy házba,
Búbánatunk szobájába.
Egyedül esem kétségbe,
Mert kénytelen vagyok véle.

(Csombord.)

9.

Már elmegyek valamerre,
Valamely ország szélére.
Fészket rakok ott egy fára
Árva gerlicze módjára.

Amott a hegyek lábánál,
A kősziklák oldalánál:
Sirhatok én ott eleget,
Senki sem lát ott engemet.

(Kis-Kend.) -140-

10.

Nincsen annyi pennád véve,
A hány könnyem hull a fődre,
Nincsen annyi papirossad,
Bánatimat leirhassad.

Ha elkezdném mondogatni.
Le sem tudnád soha irni.

(Magyar-Bükkös.)

11.

Azt gondoltam: a míg élek,
Mindig víg napokat érek.
Ér a fene víg napokat,
De még mind szomorúbbakat.

Teljes világéletembe,
Soha sem éltem kedvemre.
Most éltem volna kedvemre,
Most szállott bú a fejünkre.

(Csekelaka.) -141-

12.

Sír a szemem, kaczag a szám:
Most búsulok én igazán.
Jó Istenem, mint búsulok,
Talán búmban meg is halok.
Mégis jó kedvet mutatok,
Hogy ne tudják, hogy búsulok.

(Lőrinczréve.)

13.

Bús anyának bús gyermeke,
Én vagyok annak egyike.
Én vagyok a legkisebbik,
A legszerencsétlenebbik.

(Magyar-Lapád.)

14.

Felsütött a nap sugára
Minden kis lány ablakára.
Jaj Istenem, mi lehessen,
Hogy az enyémre ne süssen?
Jaj Istenem, mi az oka:
Az enyémre nem süt soha?

(Maros-Csúcs.) -142-

15.

Felsütött a hajnalcsillag,
Nekem soha meg nem virrad.
Dehogy virrad, még hajnal sincs,
Bánatimnak még vége sincs.

Jaj de nagy volt az a mérték,
Mivel a bánatot mérték.
Talán bizony elvétették,
S nekem igen megtöltötték.

(Csombord.)

16.

Egyedül vagyok egy házba,
A búbánat szobájába.
A búbánat fogoly madár,
Jaj annak, a kire rászáll.
Jaj az én árva szivemnek,
Mer’ azt a bánat lepte meg.

(Csekelaka.)

17.

Nem jön az a nap az égre,
Ne hujjon könnyem a fődre.
Tőlem a nap úgy telik el,
Ha feljön, alig halad el.

(Lőrinczréve.) -143-

18.

Ez az utcza bánatutcza,
Bánatkővel van kirakva.
A ki eztet végigrakta,
Holta napjáig tapossa.

De én csak a széjjén mentem,
A bánatot elkerűtem.

(Magyar-Bükkös.)

19.

Három csillag van az égen egy rendbe.
Be nagy kést ütöttek az én szivembe.
Ki kellene a kést szivemből húzni,
Fáljós helyit be kéne gyógyítani.

(Véczke.)

20.

Ez az utcza végig ki van sánczolva,
A négy szege ki van tulipántozva.
Jertek lányok, öntözzétek,
Hogy ki ne hervadjon,
Hogy babátok szomorúan ne járjon.

(Balavásár.) -144-

21.

Árpát eszik a vadgalamb,
Szomorán szól a vadgalamb.
Talán azér’ szól szomorán,
Hogy nekem nincs sehol mnyilám.9)

(Magyar-Bükkös.)

22.

Búsulok is, nem is igen,
Mert a falum mind idegen.
Egész világ ellenségem,
Csak az Isten reménységem.

Felsütött a napsugára,
Mindennek világosságra;
Mindennek világosságra,
Csak nekem homályosságra.

(Magyar-Bükkös.)

23.

Ha elmészsz is rózsám, ne hagyj itt engemet,
Ne vidd el magaddal minden jó kedvemet.
Elejted orsódat, nem lesz ki feladja,
Bánatos szivedet ki megvigasztalja.
Nem lesz, ki kapudnak küszöbét őrizze,
Nem lesz, ki lepergő könnyed letörölje.

(Maros-Csucs.) -145-

24.

Tiszta búza lehajtotta a fejét,
Hogy a madár ki ne szedje a szemét.
Én is lehajtanám a bús fejemet,
Mer a bánat megölte a szivemet.

(Balavásár.)

25.

A merre én járok, kelek,
Sárgulnak a falevelek.
A még azok mind elhúllnak,
Tőlem minden jók elmúlnak;
A még azok mind eltelnek,
Tőlem minden jók elmennek.

(Lőrinczréve.)

26

Esik eső, de zuhog,
Barna kis lány de zokog.
Ki-kinyitja szobája kis ablakát,
Ugy hallgatja az eső zuhogását.
Jaj Istenem! így sóhajt fel magába,
Mért is élek e szomorú világba.

(Maros-Csucs.) -146-

27.

Bánattal terített asztal
Búsit engem, nem vigasztal;
Megvigasztal a jó Isten,
Ki bánatot adott nekem.

Kertem alatt két zöld rekesz,
Hallom, rózsám te nem szeretsz.
Ha nem szeretsz, küldj hát választ,
Hogy minket egy szó elválaszt.

(Kis-Solymos.)

28.

Búval terített asztal,
Bánattal teli pohara,
Én azt éjjel, nappal iszom,
Soha ki nem fogyaszthatom;
Odaadnám valakinek,
A bánat nem kell senkinek.
A bánatot felosztották,
Nekem legbővebben szabták.
Bánat, bánat, teljes bánat,
Ne rakj szivemre kővárat.
Ha raksz is, csak tolluból rakj,
Kit a szél is könnyen fújhat.

(Magyar-Lapád.) -147-

29.

Én Istenem! mér’ teremtél?
Ha szerencsét nem rendeltél,
Én Istenem! hát mér’ hagytál?
Hogyha rossz szerencsét adtál.

Olyan vagyok, mint egy árva,
Kitől minden el van zárva;
Árva vagyok, az is lettem,
Szerencsétlennek születtem.

Ugy nyugszik a szivem gyászba,
Mint a Maros az árkába.
De még az is ha kifárad,
A mezőkre ki-kiárad.

Nézem a földről az éget,
Nyelem az idegenséget;
Nézem az eget, a földet,
Hullatom a könnyeimet.

(Csombord.)

30.

Ugy meg vagyok keseredve,
Mint a jó gúzs tekeredve.
Kell is annak keseredni,
Ki világát búval éli.
Búval élem világomat,
Tőtött ifiúságomat.
-148- Ifjuságom olyan madár,
A ki mindig szabadon jár;
Ha elfogják, fogoly madár,
Ő többet szabadon nem jár.

(Szent-Gericze.)

31.

Úgy mulatok, úgy vigadok,
Mutatom, hogy boldog vagyok.
Mintha nem fájna semmisem,
Pedig akkor sír a lelkem.

(Szent-Erzsébet.)

32.

Testvér, mikor az uton jársz,
Fáj-e szived, hogyha nem látsz?
Fáj, fáj, fáj, de mit tud tenni,
Mikor ennek így kell lenni.

(Kobát-Demeterfalva.)

33.

Az én gyöngyvirágom
Betegágyban fekszik,
Két fekete szeme,
Könnyiben fürödik.
Oda se mehetek,
Nem is izenhetek,
-149- Mert ő azt gondolja,
Hogy én mást szeretek.
De ha azt gondolja
Hamisan gondolja.
Hamis gondolatja
El is kárhoztatja.

(Szent-Erzsébet.)

34.

Én Istenem, ne hagyj el!
Mert én sem maradok el.
Ha te elhagysz, Istenem,
Mi lesz akkor belőlem?
Én Istenem teveled,
Nálad nélkül nem lehet.

(Szováta.)

35.

Én Istenem, tégy jót velem:
Vedd el a bánatot tőlem.
Oly nagy bánat a szivemen,
Kétrét hajlik az egeken.

Szovátai sósvíz tudja:
Sokat jártam átal rajta.
Bárcsak soh’ se jártam volna,
Akkor a bánat nem nyomna.

(Szováta.) -150-

36.

Van nekem egy imádságos kis könyvem,
Ha benézek, mint a zápor, hull könnyem;
Kis könyvembe csak az vagyon beírva:
Érted megyek kedves rózsám, a sírba.

(Szováta.)

37.

Napom, napom, fényes napom!
Süss engemet fényesebben,
Ne süss engem mint felhősen.

Tán felvirul az ég alja,
Felvirrad még éltem napja,
Elszáll szivemnek bánatja.

(Szováta.)

38.

Ez a madár micsa madár?
Ki kertembe bátran sétál;
Szedi virágom tetejit,
Hirvassza szivemnek felit.

(Szováta.) -151-

39.

Megkötötték az én koszorúmat,
Tisztán, tiszta fehér liliomból;
Ága, boga vállaimra hajlott,
Jó illatja a szivemre szállott.
Majd meghalok virág illatjától,
Annál jobban a nagy bánatomtól.

(Szent-László.)

40.

Jaj Istenem, de bajos a szegénynek,
A nagy gazda elnevezi mindennek,
Ne nevezzen engemet a nagy gazda,
Mindenkinek elég a maga baja.

(Nyárád-Szentanna.)

41.

Három csillag jött az égre, fekete.
Ó, de nagy bú szállott az én szívemre.
De jó volna azt kivenni,
Annak sebét begyógyítni.
De te ahhoz, barna kis lány, nem értesz.

(Tompa.) -152-

42.

Elment immár az a madár,
Ki engemet szívből sajnál.
Rászállott egy korószárra,
Bús szivemnek fájdalmára.

Bús szivemnek van egy búja,
Nincsen ki levegye róla.
Én Istenem, vigasztald meg,
Hogy a búba ne haljon meg.

(Csekelaka.)

43.

Tedd le már a piros ruhát,
Kössd fel a fekete ruhát,
Facsard fel a sárga tyikát,10)
Olyan ruhát köss elődbe,
Gyászold leányságod véle.

(Csombord.)

44.

Nincsen senkim elment régen,
Ott vándorol fenn az égen.
Ott vándorol vándormadár
Ki fészkére vissza nem száll.
-153-

Ki melegít meg ágyába:
Ki takar bé bundájába?
Kire hajtom bús fejemet?
Ki vigasztal meg engemet?

(Csekelaka.)

45.

Édesanyám, ha megúntál tartani,
Vigy el engem a vásárba eladni.
Ott is, ott lesz az én rózsám megvenni,
Páros pénzzel fog érettem fizetni.

Édesanyám, ha megúntál tartani,
Elmegyek én Nagy-Enyedre szolgálni.
Kiszolgálok egy pár évet valahogy,
Visszatérek, csak az Isten tudja hogy…

(Magyar-Bükkös.)

46.

Fülemile fütyöl a bokorba,
Kék ibolya virít az aljába.
Ott lesz sírom annak közelébe,
Járj el oda minden esztendőbe!

(Sóvárad.) -154-

47.

A vén ember bánatjába,
Úgy kesereg egymagába,
Ifjúságát óhajtozza.
Öregségre mire juta!

(Szent-Háromság.)

48.

Hej! arról látszik, hogy árva vagy,
Hogy egy házban egyedül vagy.
Te is árva, én is árva,
Bujjunk egymás árnyékába.

(Szováta.)

49.

Ablakomba mér ültettél ződ ágat,
Mikor tudtad, hogy az onnan kiszárad?
Ablakomban három rózsakoszorú,
Bolond vónék, ha most vónék szomorú.

(Szováta.)

III.
KATONADALOK.

1.

Márcziusnak ötödikén hajnalba,
Székely fiuk menjünk a sorozatra!
Ha bémegyünk a sorozó szobába,
Ingünk, gatyánk levetjük az asztalra.

Eléállít a főorvos, azt mondja:
Székely fiuból lesz a jó katona.
Veregeti a vállamat, meg-megáll,
Külömb legényt még nállamnál nem talál.

Nem vizitált, hanem csak beiratott,
Édesanyám nem hiába siratott.

(Nyárád-Szentanna.)

2.

Ha bémegyek a sorozó szobába,
Lerugom ingem, gatyám a padlásra,
Ësszeteszem a bokámat ügyesen,
Eléállok mérték alá rendesen.
Könnyes szemmel nézek rá az urakra,
Hogy írják a testemet papirosra.

(Tompa.) -158-

3.

Édesanyám kihajlott jaz kapura,
Ugy sirassa, hogy a fia katona.
Édesanyám, ne sirasson engemet,
Menjen haza, nevelje fel öcsémet.

Ne sirasson kedves anyám szomorán,
Nevelje fel az öcsémet sanyarán.

(Magyar-Bükkös.)

4.

Eddigelé vótam az édesanyámé,
Már ezután leszek a Ferencz Jóskáé.
Ferencz Jóska jól visel majd gondot rám,
Köszönöm, hogy felneveltél jó anyám.

(Balavásár.)

5.

Sárga kancsó, piros bór,
Most ütett engem a sór.
S mindig iszom ilyenkor,
Ha reám kerül a sór.

Ha most ütett, el is vettek,
Katonakáplárnak tettek.

(Magyar-Bükkös.) -159-

6.

Biró, biró, te rigmányi biró!
Vájja ki a két szemed a holló.
Hogy ne tudjál több levelet írni,
Hogy ne tudjál Szeredába vinni.

(Rigmány.)

7.

Mikor engem az orvosok vizsgálnak,
Megizenem Ferencz József császárnak:
Hogy engemet huszársorba irasson,
Hogy a babám annál jobban sirasson.

(Gyalakuta.)

8.

Rászállott a bús gerlicze
Házam fedelére,
Nem hallgattam édesanyám
Sok szép beszédére.

Ráhallgatnék, de már késő,
Eljött a behívó.
Katonának feliratott
Az a kutya bíró.

Ájj meg bíró, kutya bíró,
Kerüjj a kezemre,
Te tettél be, te tettél be
Katonaéletbe.
-160-

Keresik a, keresik a
Keresztlevelemet,
Még a pap se, még a pap se
Kapja a nevemet.

Még a pap is, a biró is
Rabságomon örül,
Kés forog a, kés forog a
Babám szive körül.

(Kelementelke.)

9.

Jaj Istenem, be keserü a szivem!
Gyenge vagyok, mégis katona lettem.
Alig tölték tizenkilencz éveket,
Katonának beirták a nevemet.
Ott hadd irják, hadd pirkálják,
Nem bánom.
Ugy sincs ingem ki igazán,
Ugy sincs ingem ki igazán
Sajnáljon.

Száraz ágon azt fütyöli a rigó:
Katonának beiratott a biró.
Ott hadd irjon, hadd pirkáljon,
Nem bánom.
Avval még nem lesz nagy gazda,
Kiszabadít az ég ura,
Valaha.

(Parajd.) -161-

10.

Héderfái templom tornya de magos,
Azon van egy fényes csillag, aranyos.
Föl van írva: nem szabad házasodni,
A legénynek katonának kell menni.
Katonának kell menni a legénynek,
A gazdának épen mint a szegénynek.
A gazdának mi baja?
Van sok pénze, vagyona,
De a szegényt a babája siratja.

Harmatos a kukoricza levele,
Utoljára voltam nálad az este.
Utoljára fogtam ajtód húzóját,
Kivonom a lábam, sze’ncsés jó’jszakát.

(Kis-Solymos.)

11.

Gyerünk fiuk, gyerünk fiuk!
Czédulahuzásra.
Ne hallgassunk, ne hallgassunk
Sok anyasírásra.
Sok anyának, jó anyának
Fáj szive fiáér’.
Énnekem is fáj a szívem
A régi babámér’.
Besoroztak katonának,
Még pedig huszárnak
-162- Lovat adtak, nem bakkancsot
Mint rendes huszárnak.
Lesz belőlem olyan huszár,
Mint csillag az égen,
Szeretőre nem találok
Udvarhelyvidéken.

(Sóvárad.)

12.

Édes anya tejbe, vajba
Neveli a fiát,
A husz évet alig tölti,
Katonának írják.
A főorvos vizitálja,
Mellette jó édesanyja;
Ott is csak azt sírja, ríjja:
Katona j’ az fia.
Édesanyám ne sirasson,
Hogy katona vagyok.
Szőke kis lány megálmodta,
Haza szabadulok.

(Héviz.)

13.

Katona se lettem volna,
Ha a babám nem lett volna.
De a babám csintalan,
Katonának iratkoztam.

(Parajd.) -163-

14.

Ablakomon három bokor muskáta,
Sárgarigó bekopogtat reája.
Hallod pajtás, mit fütyörész a rigó?
Beiratott katonának a biró.

Hej de bizony nem lesz avval nagy gazda
Három évig leszek, babám, katona.
Nem lesz bíró, a ki bíró, mindenkor,
Hajt még rózsát, kivirágzik a bokor.

(Sóvárad.)

15.

Katona vagy gyenge rózsám,
Az lettél,
Oldaladra fényes kardot
Kötöttél.
Oldaladra fëkötted már
Kardodat.
A jó Isten viselje már
Gondodat.

(Oroszhegy.) -164-

16.

Szép a szegfű, mikor kivirágzik,
Szép a rózsa, mikor kibimbózik.
Én is szép voltam most esztendeje,
Elhervasztott október elseje.

(Gyalakuta.)

17.

Októbernek hatodikán reggelén.
Ring a rózsa rezes csákóm tetején.
Sír az anya, sír a testvér, szerető,
Hej de hosszú ez a három esztendő.

Töcscs ki fiam, három évet, hat hetet,
Kiszabadulsz nemsokára ha lehet.

(Nyárád-Szentanna.)

18.

Októbernek hatodikán,
Hagyom el a hazámat.
Októbernek hetedikén,
Huzom fel a nadrágot.
Azért vesznek bé engemet:
Jónak találják testemet.
Az a kutya, betyár bíró
Iratott fel engemet.

(Szováta.) -165-

19.

Fujdogál az októberi hideg szél,
De sok legényt fú be Udvarhely felé.
De sok szőke, barna kis lány sirassa,
Három évig a babáját nem lássa.

Ha még egyszer halvány csillag lehetnék,
A világon jobban szertenézhetnék.
Választanék olyan igaz szeretőt,
Ki elvárja ezt a három esztendőt.

(Tarcsafalva.)

20.

Októbernek a legelső napjába
Rukkoltam be a huszárkaszárnyába.
Piros sipkát tettek a bús fejemre,
Édes anyám, mi öröme van benne?

Édes anyám, ki katona, ha én nem?
Ki fűzi be a bakkancsot, ha én nem?
Befüzöm a rövidszáru bakkancsom,
Gyengén átalölelem a galambom.

(Alsó-Boldogasszonyfalva.)

21.

A violát mikor szedik?
Reggel mikor harmat esik.
A legénynek mikor teszik?
Mikor szépen felöltözik.
-166-

Hát a rózsát mikor szedik?
Mikor a legény bucsúzik.
A legénynek akkor teszik,
Mikor katonának viszik.

(Asszonynépe.)

22.

Édesanyám, hol van az az édes téj?
A melyiken katonának neveltél.
Adtad volna azt a kicsi macskának
S ne neveltél volna fel katonának.

(Kis-Solymos.)

23.

Édes anyám, mi annak az oka:
Mennyi árva fiu, mind katona?
Édes fiam, annak az az oka:
A ki árva, nincsen pártfogója.

(Torboszló.)

24.

Seprik az erdei utat,
Viszik a magyar fiukat.
Viszik, viszik szegényeket,
Szegény magyar legényeket.
-167-

El-elviszik napkeletre,
De nem az engedelemre.
Majd elviszik napnyugatra,
De nem a nyugodalomra.

(Magyar-Bükkös.)

25.

Kapum előtt hullanak a csillagok,
Jer ki, babám, mert búcsúzni akarok.
Jer ki babám add ide a jobb kezed!
Három évig nem adod ide többet.

(Tordátfalva.)

26.

Fakó lovam térdig áll a sárba,
A gazdája mulat a csárdába.
Mulass, gazdám, mulass utoljára:
Holnap visznek idegen országba.

(Parajd.)

27.

Lányok, lányok, piros pántlikások!
Piros helyett gyászost használjátok.
Mert ingemet visznek más országba,
Az átkozott nagy Németországba.
Három álló évig ottan leszek,
Talán onnan soha meg nem térek.

(Makfalva.) -168-

28.

Megkondult az indulási óra,
Dobolnak már gyászos indulóra.
Édesanyám, ne keseregj értem,
Gondold azt, hogy szent búcsúra mentem.
Búcsúfiát hozok én tenéked,
Szászvárosról hogyha visszatérek.

(Sóvárad.)

29.

Ha még egyszer tiz esztendős lehetnék,
A lányok közt a fonóba.
Jobban széjjelnézhetnék.
Választanék én magamnak
Olyan szivű szeretőt,
Ki elvárja, ki megvárja
Azt a három esztendőt.
Három esztendő nem olyan sok idő,
Elvárhassa minden igaz szerető.

(Nagy-Kend.)

30.

Kék a kökény, zöld a fa,
Hej de sokat sírtam alatta.
Sirok bizon, sírok hej!
De vajjon mér’?
Itt kell hagynom a babám’
A hazámér’.

(Balavásár.) -169-

31.

Szárnya, szárnya.
Kicsi madárnak,
Viszik a legényt,
Katonának.
Viszik a legényt
Katonának,
Kesereg a szive
Sok édesanyának.
De még jobban
A szőke leánynak,
Mert a szeretőjét
Viszik katonának.

(Ozd.)

32.

Brassó felől jön egy gólyaposta,
Behívómat szárnya alatt hozza.
Behívómat német írta,
Oktoberben megyek oda.

Feleutján visszanéztem,
Ott láttam én az egeken,
Hogy siratnak engemet.
Holló szállj le, ha lehet!
Vidd el ezt a levelet!
Mondd meg az én galambomnak:
Ne sirasson engemet.

(Szováta.) -170-

33.

Szépen szól a kis pacsirta
Fenn a levegőbe.
El kell menni katonának
Három esztendőre.
El kell menni katonának
Három esztendőre.
Itt kell hagyni a rózsámat
A legszebb időre,
Bár csak nekem anyám volna,
A ki azt mondaná:
Tölcs ki fiam két esztendőt,
Szabad leszel avval.
Kiállom a két esztendőt,
Hej, de még soká lesz!
Hát az a szép legénységem,
Istenem! hová lesz?

(Martonos.)

34.

Édesanyám be szépen felneveltél,
Mikor engem karjaidon rengettél.
Akkor mondtad: »Alugyál a karomon,
Katona léssz külső Magyarországon,«

Katona vagy édes fiam, az lettél,
S a szívemre nagy bánatot szereztél.

(Maros-Csucs.) -171-

35.

Eddig vala gondom a mezei szántás,
Erdőkön, mezőkön füvek lekaszálás.
De már fölvátotta, kemény masirozás.
. . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . .

(Martonos.)

36.

Búza, búza, be szép tisztabúza,
Ki fog téged learatni?
Mert én megyek masirozni.
Learassa édes atyám,
A ki gondot viselt reám
S eleresztett katonának.
Ferencz József huszárjának.

(Martonos.)

37.

Ablakomban van egy cserép muskáta,
Tetejében leszáradott egy ága.
Száraz ágán kizöldült egy levele,
Rá van írva Nagy Istvánnak a neve.
-172-

Édesanyám, mondja meg ked igazán:
Fáj a szive a ked szép fia után?
Édes szivem, fáj a szivem erősen,
Ha látom a te orczádat könnyesen.

Édesanyám fáj a könnyem erősen.
Megszakadott az én szívem egészen.

(Magyar-Bükkös.)

38.

Vége van az aratásnak,
El kell menni katonának,
El kell menni, ha esik is,
Ha csak nehezen esik is.
Esik is.

Nehezen esik a járás,
Tőled rózsám a megválás.
Váljunk meg rózsám, egymástól,
Mint a levél el az ágtól,
Elválik.

(Magyar-Bükkös.) -173-

39.

Édes volt az anyám teje,
Keserü a profont bele.
Csokros szegfü, kóródi,
Szeret engem valaki.

De ne kérdje akárki!
Titkos az a valaki.

(Nyárád-Szentanna.)

40.

Édesanyám, megölöm magamat,
Katonának viszik galambomat.
Édes lányom, ne öld meg magadat,
Visszahozzák még a galambodat.

Édesanyám, jaj de fáj a szivem,
Párjavesztett bús gerlicze lettem.
Hadd el lányom, ne keseregj többet,
Visszahozzák még a kedvesedet.

(Nyárád-Szentanna.)

41.

Este van, este van,
Megy a nap lefelé,
Siet már a reguta
A kaszárnya felé.
-174-

Bemegy a szobába,
Leül az ágyába,
Lehajtsa bús fejét,
Sirassa a kedvesét.

Feltekint a nagy égre,
Jaj Istenem, Istenem!
Hogy puczuljam ki magam,
Meg azt a sok resztungam.11)

(Sóvárad.)

42.

Lassu vizen csendesen megy a hajó,
Kedves babám mér’ vagy olyan szomorú?
Hogy ne volnék kis angyalom szomorú,
Arra visznek, a hol foly a háború.

(Kis-Kend.)

43.

Ha felülök Kolozsvárt a gőzösbe,
Nagy-Enyedig ki sem szállok belőle.
Onnét írok a babámnak levelet,
Ha a szíve kőbálvány is, megreped.
-175-

Ha megindul a gőzkocsi, hadd menjen,
Én utánam senki se keseredjen.
De az, a ki énutánam kesereg,
Azt az egyet az Isten is áldja meg.

(Nyárád-Szentanna.)

44.

A gőzösnek hat ablaka,
Nem bánom.
Miklóshuszár néz ki rajta,
Sajnálom.
Jobb szemébe behuzza a
Kalapját.
Ugy sirassa, ugy sirassa
Babáját.

(Balavásár.)

45.

Megy a vonat, csattog a kereke,
Küjjel meg van feketére festve;
Belül pedig sárgára, négybeliek számára,
Azok mennek három évi rabságra.

(Balavásár.) -176-

46.

Feketére van a gőzös befestve,
Azon viszik kedves rózsám messzire.
Boszniának a legtulsó szélére.

Boszniának hegyes-völgyes határa!
Be sok kis lány átkot mondott reája.
Átkozott légy, te Bosznia, örökre,
Csak a rózsám jöhessen ki belőle.

(Magyar-Bükkös.)

47.

A gőzősnek hat erős kereke,
Azzal visznek engem Vásárhelyre.
Egyet-kettőt füttyent a masina,
Isten hozzád Szováta faluja.

Erdő alatt megrakták a tüzet,
Köröskörül ülnek a legények.
Közepibe láttam a galambom,
Odamenyek, körülcsókolgatom.

(Szováta.)

48.

A gőzösnek mind a hat ablaka
Fekete fátyorral van bevonva.
Gyászolja a magyar legényeket.
Katonának viszik szegényeket.
-177-

Lányok, lányok, szovátai lányok,
Közületek csak egyet sajnálok.
Ha az az egy piros rózsa volna,
Éjjel-nappal kalapomba volna.

(Szováta.)

49.

Anyám, édes, kedves anyám!
Szedje össze a gyászruhám.
Most indulok arra ’z útra,
Melyből ne várjanak vissza.

Megy a gőzös le-lefelé,
De nem Magyarország felé.
S viszi a legények javát.
S j’édes babám Isten hozzád!

Ágyuk, ágyuk, de koczognak,
Apró fegyverek ropognak.
A kard fejem felett fordul,
Piros vérem földre csordul.

Orvos urak, arra kérem:
Ne hagyják elfolyni vérem;
Kössék be a sebeimet,
S mentsék meg az életemet!

(Kibéd.) -178-

50.

Napkeletre Brassó felel jön egy üveghintó,
S abba ül a, abba ül a zsidó szolgabiró.
Zsidó szolgabiró, tedd le a pennádat,
Ne irass be, ne sorozz be engem katonának.

Arra kérem, legyen olyan szives!
Hadd mondjam meg, vagyok-e husz éves!
Most járok én ép hej! tizennyolczadikba
Ne sirj rózsám, kedves rózsám, nem leszek katona.

S mikor engem, mikor engem visznek katonának
A patakok, a patakok akkor megáradnak.
Mert a leányok, mert a lányok akkor mind zokognak
Sürün hulló könnyeikkel engemet siratnak.

(Szováta.)

51.

Megvert, pajtás, bennünket a teremtő,
Azt se tudjuk, milyen lesz a jövendő.
Jövünk haza mi Havadra vagy soha,
Bizonyosan azt csak az Isten tudja.

(Nyárád-Szentanna.) -179-

52.

Kinek varrod rózsám, a gyócsinget,
Katonának visznek már engemet.
Ha megvágnak, jó lesz sebeimre,
Ha meghalok, eltemetnek benne.

(Parajd.)

53.

Érik már a kövér szőllő régen,
El kell menni Boszniába nékem.
A szüretet nem is érem itthon,
Nem is lehetsz te nekem galambom.

Itt a szüret, nem is esik távol,
Távol esem én az én falumtól.
Boszniába, hej, ott is lesz szüret.
Vér folyik ott a piros bor helyett.

(Balavásár.)

54.

Hej de szépen muzsikálnak
Szeredába egy bakának.
A bajonét lábát veri,
Gyenge karja lányt öleli.
-180-

Hej de szépen hegedülnek,
Szeredába egy tüzérnek.
Kurta kés a lábát veri,
Gyenge karja lányt öleli.

Hej de szépen zongorálnak
Szeredába egy huszárnak.
Fényes kardja lábát veri,
Karja kisasszonyt öleli.

(Nyárád-Szentanna.)

55.

Kivirágzott a tordai nagy erdő,
Sárgarigó lakja harminczkettő.
Sárgarigó, aranyos a tolla;
Holnap lesz a berukkolás napja.

A körtefa fehéret virágzik,
Kis pejlovam alattam czikázik.
Czikázz, lovam, czikázz utoljára!
Holnap megyünk nagy Németországba.

Jaj, Istenem, hogy kell nekem megszokni,
Hogy kell nekem német kis lányt szeretni.
Ha ölelem, karjaim elállnak,
Ha csókolom, könnyeim hullanak.

(Szentmihályfalva.) -181-

56.

A huszárkatona mikor masirodzik,
Felűl a lovára s vígan szivarodzik.
A bakakatona, mikor masirodzik,
Fűzi a bakkancsát, nagyot káromkodik.

(Havadtő.)

57.

Huszárgyerek nem eszik vacsorát,
Csárda előtt nyergeli a lovát;
Csárda előtt ül fel a lovára,
Búcsucsókot rak a babájára.

Korcsmárosné, bort ebb’ az itczébe!
Köpenyegem hagyom itten érte.
S hogyha ki nem vátom szombat este,
Tűzze fel a csárda tetejére.

(Bölön.)

58.

Huszárgyerek szereti a tánczot,
Az oldalán csergeti a kardot.
De még szebben szól a sarkantyuja.
Ferencz Jóska mondva csináltatta.
-182-

A városban szépen muzsikálnak.
A huszárok szépen sorba állnak.
Mindeniknek ott van a babája,
Csak én vagyok elhagyatott árva.

Szépen szól a császár trombitája,
De még szebben járja lovam lába.
S aczélpatkó, selyemnyereg rajta,
Gyenge testem szépen illik rája.

(Bordos.)

59.

Szüret után van az idő,
Házasodni kéne,
Férjhez mennék, édesanyám,
Ha valaki kérne.

Az a legény, kit szerettem,
Elment katonának.
Ha hazajön, tudom szebbet
Választ babájának.

(Balavásár.)

60.

Kaszárnya, kaszárnya,
Nem az Isten háza.
Hosszu asztal közepében,
Levelem van írva.
-183-

Anyám, édes anyám,
Nézd meg levelemet.
De ne lásd meg levelemben
Forró könnyeimet.

(Maros-Ludas.)

61.

Raportra jártam a kapitány urnál,
Hogy az este megkéstem a babámnál.
Jelentettem: elmúlt már kilencz óra,
Mert a babám vállamra volt borúlva.

(Szováta.)

62.

Katonaság az életem,
Jobb vállamon a fegyverem.
Mikor én azt megzërgetem,
Egész világ sirat engem.

Katonaság az életem,
Komisz kenyér az ételem.
Én mikor azt megkóstolom.
Könnyeimmel meg is sózom.

(Maros-Csucs.) -184-

63.

Megsárgútam, mint a nyárfa levele,
Megsárgitott a komisznak a bele.
Egy fél komisz, egy sajka lé,
Jár ki naponta.
Ne csodálkozz, ha el vagyok…
Ha el vagyok hervadva.

Én is vótam az egyesbe bezárva,
Rajtam is vót a bilincsnek az ága.
Derekajam, fővánkosom
Csak egy szál deszka…
Ne csodálkozz, ha el vagyok,
Ha el vagyok hervadva.

(Balavásár.)

64.

A makfalvi torony tetejében,
Két galamb ül tiszta feketében.
Szárnya alatt vagyon egy bús levél,
Mind katona a makfalvi legény.

(Sóvárad.) -185-

65.

Végigmentem csernoviczi nagy utczán,
Hátranézek, jön utánam egy kis lány.
Alig lépik le a fődre,
Ojan kevéj, ojan büszke.
Lidiladi huszár a szeretője.

(Tarcsafalva.)

66.

Katona vagyok, nyírják a hajamat,
Szász-Meggyesen láncsozzák a lovamat.
Szász-Meggyesen lancsozzák a lovamat,
Otthon más öleli a galambomat.

(Balavásár.)

67.

Boszniában megperdintik a dobot,
Kiadják a kemény parancsolatot:
Minden legény fogjon fegyvert kezébe,
Masirozzék Bosznaország széjibe.
Én is épen indulófélbe vagyok,
Sírnak értem, sírnak másér’ a lányok.
Ne sírjatok, ne sírjatok, leányok,
Babátoknál drágább legyen hazátok.

(Balavásár.) -186-

68.

Októbernek tizenkettedikére,
Felsütött a nap a Boszna mezőre.
Boszna mező vérrel vagyon befestve,
Még a jajszó sem hallik ki belőle.
Süjedjen el Boszna mező örökre,
Csak a rózsám jöhessen ki belőle.

(Nagy-Solymos.)

69.

Boszniából most indul ki a hajó,
Tetejébe nemzetiszél lobogó.
Két oldala fehérre van meszelve,
Szabadságos katonák ülnek benne.
Kapitány úr, vezesse jól a hajót,
S Nagy-Enyednek tartsa a direkcziót.

(Csombord.)

70.

Ezredes úr kiadta a parancsot,
Székely fiú faszoljon új bakancsot.
A talpára negyven szeget veressen,
A sarkára aczélpatkót üttessen.

(Nyárád-Szentanna.) -187-

71.

Kapitány úr tegnap tartott raportot,
Meg is kaptam tőle a harmincz napot.
Tiz nap egyes, husz kaszárnya áristom,
Harmincz napig nem láthatlak galambom.

Isten veled czugszfürerem, káplárom,
Mer én immár több haptákot nem állok,
Állottam én három évig eleget,
Rogyassa az Isten rátok az eget.

(Koronka.)

72.

Este kezdtem a lovamat nyergelni,
Reggelig tart, hej de reggelig tart
A szerszámot rárakni.
Csillag ragyog lovam fején, nem kantár,
Nem is legény, hej de nem is legény
Ki lányok után nem jár.

(Rigmány.)

73.

Az én lovam világos pej,
Komisz nyereg rajta;
Ha felülök a hátára,
Beugratok kocsmáros udvarába.
-188- Parancsolok kocsmárosné
Lujza nevü lányának:
Kilencz itcze jó bort hozzon
Ennek a szép szabadságos huszárnak.

Az én lovam tiszta fehér,
De komisz nyereg rajta.
Ha felülök a hátára,
De beugratok babám udvarába;
Parancsolom a babámnak,
Ej, haj! szeretőmnek, magának:
Gyujtson gyertyát, vessen ágyat,
Ennek a szép szabadságos huszárnak.

Az én lovam sötétszürke,
Komisz nyereg rajta.
Ha felülök a hátára,
Beugratok százados udvarára.
Százados úr káromkodik:
Ej, haj! hamisan jár a lova…
Mert nem tudja aztat százados uram,
Hogy az éjjel a babámmal mulattam.

(Balavásár.)

74.

Az én lovam törökországi fakó,
Azt sem tudom, rajta van-e a patkó?
Azon kérem a kovácsot, nézze meg:
Lovam lábát egy szeggel szegezze meg.
-189-

Az én lovam a kapuba enyeleg.
Azt sem tudom, rajta van-e a nyereg?
Azon kérem a kocsist, hogy nézze meg:
Lovam hátán rajta van-e a nyereg?

Míg a kocsis a lovamat nyergeli,
Addig rózsám a piros bort mézeli.
Míg a kovács a lovamat vasalja,
Addig rózsám a zsebkendőm kivarrja.

(Szent-István.)

75.

A tordai nagy hegy alatt,
Gyöngyvirág virágzik,
Oda jár egy ménes huszár,
Ottan kariázik.

Ne kariázz,12) magyar huszár!
Mert leesel róla,
Nincsen itt az édesanyád,
A ki megsirasson.

(Szentmihályfalva.) -190-

76.

A meggyesi Czenkoldalon 13)
Rózsafa virágzik.
Két szép magyar Miklóshuszár
Rajta masirozik.

Ne masirozz Miklóshuszár,
Mert leesel róla.
Nincsen itt az édesanyja,
A ki megsirassa.

Ne sirasson engem senki!
Jól vagyok tanítva:
Sem kerdájba,14) sem lófsrittba 15)
Le nem esem róla.

Ne sirasson engem senki!
Jól vagyok teremtve:
Mint a buza a jó földbe
Belegyökeredzve.

(Maros-Décse.) -191-

77.

Tizenkét esztendős leány
Megyen a regement után.
Azt kérdi a főkapitány:
»Hova méssz te barna kis lány?«
»Megyek a regement után,
Ott van nekem a szép bátyám.
Ha még egyszer megláthatnám,
Szivem rejtekibe zárnám.«
Édes bátyám a katona,
Ugy megyen az uton sírva,
S ugy megyen az uton sírva
Mint az idő beborulva.
S megyen az utczán lefelé
Senki se mondja: »Jere bé«!
Ha valaki azt mondaná,
A jó Isten megáldaná.

(Magyar-Lapád.)

78.

Ejnye kis lány de viseltes a ruhád!
Talán bizon este későn veszed rád?
Akkor biz én, mert katona a babám,
Nappal tanul, este későn jő hozzám.

(Nyárád-Szentanna.) -192-

79.

Kerek levele vagyon a dohánnak,
Három szeretője van a bakának.
Leszakítom hej! a dohán kerek levelét,
Elszeretem a baka szeretőjét.

Csipkés levele vagyon a szőlőnek,
Három szeretője van a tüzérnek.
Leszakítom hej! a szőlő csipkés levelét,
Elszeretem a tüzér szeretőjét.

(Csekelaka.)

80.

Nyárád vize lefelé kanyarodik,
Magyar huszár a mellett maséródzik.
Maséródzék, úgy vigyázzon magára,
A szerelem ne álljon az utjába.

(Hidvég.)

81.

Szegény legény, magyar baka,
Hány esztendős lehettél,
Mikor engem, mikor engem
Szeretgetni kezdettél?
-193-

Tizenkilencz, tizenkilencz,
Háromnegyed meg egy fél…
Szegény legény, ilyenformán
Husz esztendős lehettél.

(Kelementelke.)

82.

A bosznyai szénafübe
Az én rózsám le van ülve.
Mind azt mondja: »Jere ide,
Ülj le ide az ölembe.
Hogy mondjam meg beszédemet:
Három esztendeig várj meg.«
Három esztendeig várom,
Míg is ő lesz az én párom.
Három falu s hat határ
Csak egy a mi szivünk már.
Kérjed Istent, kérem én is,
Hogy legyünk egymásé mi is.

(Csombord.)

83.

Most jöttem, most jöttem
Szeben városából.
Lehullott a patkó
A lovam lábáról.
-194- Csak egy maradt rajta,
Az es kotyog vala,
Kovácslegény, jó barátom,
Igazítson rajta!
Ha megigazítsa.
Ugy megigazítsa:
Fügefa levelét,
Bimbót lerúghassa.

(Martonos.)

84.

Nagyszebeni brigáda,
Oda vagyok bezárva,
Gyere babám váltsál ki,
Ne hagyj el a nagyszebeni brigadeba hervadni.

Kiváltlak én, ki, ki, ki,
Nem hagylak elhervadni.
Eladom a zsebkendőmet,
Kiváltom a nagyszebeni brigádból a szeretőmet.

(Szent-Erzsébet.)

85.

A Küküllő két oldala de sáros,
Ott ferednek a gyócsinges huszárok.
Édes anyám, én is ojan, ojan gyócsinget veszek,
Tudom, én is gyócsinges huszár leszek.

(Várfalva.) -195-

86.

Mezőségen lakik anyám,
Nincsen fája, nincs hamuja.
Mivel gunyám megszapulja,
Ad a császár nékem gunyát,
Feketeszőrü paripát,
Oldalamra fényes kardját.

(Magyar-Becze.)

87.

A tüzérnek jó ágyu kell, jó fegyver,
Ugy megyen ő a csatába jó kedvvel.
Nem bánja, ha térgyig is megy a vérbe,
Nem számítja, van-e Isten az égbe?

(Nagy-Kend.)

88.

Ez a boglya de görbe,
Ez a kis lány de büszke.
Azért büszke, me szőke,
Szabadságos Fridrikhuszár annak a szeretője.

Ez a kis lány azt hiszi:
Hogy a huszár elveszi.
Ne hidd kis lány előre,
Nem teszik a menyasszonyi koszorút a fejedre.

(Szent-Erzsébet.) -196-

89.

A parajdi nagy toronyba
Kilenczet ütött az óra.
Én is arra jöttem, mentem el
Szivem arra keseredett el.

Hogy én Miklóshuszár lettem,
Sirat engem a kedvesem.
Ne sirass édes kedvesem,
Fáj a szivem keservesen.

(Parajd.)

90.

Ez a templomutcza
Végig piros rózsa,
Arra jár az én galambom,
Mind leszakasztotta.

Szakítsd babám szakítsd!
Nekem bokrétába.
Jól illik az a bakának
Gyászos csákójába.

(Kis-Solymos.) -197-

91.

Édesanyám mi zörög a zsebébe?
Ha dió van, adjon nekem belőle;
Ugysem eszem sokáig a dióját,
Puczolom a Ferencz József pej lovát.

Édesanyám mi vagyon a zsebébe?
Ha kenyér van, adjon nekem belőle;
Ugysem eszem sokáig a kenyerét,
Puczolom a Ferencz Jóska fegyverét.

Átalmentem madarasi nagy hídon,
Piros szalag lobogott a csákómon.
Piros szalagomra rá vagyon írva:
Három évig leszek, babám, katona.

(Baczka-Madaras.)

92.

Kurta a bakkancsom szára,
Fáj benne a lábam szára.
Kérem a regementsusztert…
Csinálja meg mára.

Csinálja meg mára,
Alkonyat tájára,
Ordináncznak el kell menni
Törvény parancsára.
-198-

Bizony nem csinálja,
Megyek ordinánczra,
Nem baj az, hogy egy kicsikét
Kurta is a szára.

Suszter uram, kérem,
Csinálja meg szépen.
Megfizetem a mit kiván
Ugyanazonképen.

Csinálja meg mára,
Alkonyat tájára.
Vizitába kell hogy menjek,
Rózsám ablakára.

És meg is csinálta,
Hosszú már a szára.
Könnyen megyek, nem fáj benne
Már a lábam szára.

(Nyárád-Szentanna.)

93.

Magasan repül a daru
Kiáltja:
Nem kell már a regimentnek
Katona.
Ó, te daru, aranyos legyen a szád,
Ha te ezt igazán kiáltanád.

(Rigmány.) -199-

94.

Hogyha meg nem nőttem,
A mér kicsiny vagyok,
Mégis kilencz szép lány,
Szeretőt tarthatok.
De a tizediktől
Már el vagyok zárva,
Abba a nagy ákosfalvi
Csendőrkaszárnyába.

(Nyárád-Cserefalva.)

95.

Édesanyám mikor szült volt,
Fekete gyászba takart volt.
Mikor takart gyászruhába,
Takart volna parázsába.

Jobb lett volna nem születni,
Mintsem annyi búval érni,
Búval élni világomat,
Bánattal töltöm napomat.

Bánat járja víg szivëmet,
Keserüség életëmet.
Jobb lett volna, kis koromba
Zártak volna koporsóba.

(Szent-Háromság.) -200-

96.

Őrmester úr! az áldóját magának!
Mért eszi meg sürüjét a zupának?
Mit eszik meg az a szegény reguta,
Kinek hátra harminczhárom hónapja.

(Parajd.)

97.

A kaszárnya kapuba,
Kiállott egy kis lányka.
Apró diót rëcsëgtet,
S engem babám këcsëgtet.

Ne këcsëgtess engemet,
Csak az ellenségemet,
Tudom az is megbánja,
Haláláig siratja.

Nem hajlok a szavára,
Nem leszek a babája.
Hogy maig is az voltam,
Százezerszer megbántam.

(Tordátfalva.) -201-

98.

Zörög a kocsi a fagyon nagyon,
Nem tudom, hol lakik a galambom;
Itt, itt lakik ebb’ a nagy utczába,
Piros rózsa nyilik ablakába.

Lehullott a rózsafa levele,
Árván maradt ennek a vesszeje!
Lehullott az arczám pirossága,
Ha visszatérsz, nem ismersz reája.

(Szováta.)

99.

Azon a nyári écczakán
Ragyog a csillag igazán.
De már nekem h’jába ragyog,
Magyarország szélén vagyok,
Fészket rakok egy ficzfára,
Árva gerlicze módjára.
Ha megkérdi, hogy ki rakta?
Azt egy szegény legény rakta,
Ki hazáját rég elhagyta.

(Miriszló.) -202-

100.

Kis pejlovam nyeritez a csatába,
Mer’ a lábát éles golyó találta.
Szállj le, huszár, vedd le róla nyergedet;
Gyenge lába pejlovadnak,
Nem bír többé tégedet.

(Maros-Décse.)

101.

Az enyedi hegy alatt, hegy alatt,
Vasalják a keselylábu lovamat.
Mig a keselylábu lovam vasalják,
A szeretőm, a szeretőm a kantinban csókolják.

(Maros-Décse.)

102.

Kapitány úr számoljunk a mondurral,
Ne gondojja, hogy elviszem magammal.
Nem kell nekem, csuhajja,
Komisz mondur, csak extra.
Itt hagyom, hogy viselje a reguta.

Az egyesbe de kemények az ágyak,
Keményebbek mint galambom tenálad.
Derekajam, fejvánkosom,
Csak egy szál deszka.
Bár én inkább nálad maradtam volna.
-203-

Vasas ajtó, hujjon le rólad a zár,
Hogy lehessek még egyszer szabad madár.
Szabad madár csak ugy lehetsz,
Kedves galambom,
Ha kitelik ez a néhány bús napom.

(Gyalakuta.)

103.

Udvarhelyi börtönajtó de sárga,
Oda voltam hat hónapig bezárva;
Körül sárga, a belseje fekete,
Hej! Örök Isten szabadíts ki belőle.

(Szováta.)

104.

Lám, nem vagyok szép,
Csak a szemem fekete,
Nem vagyok a zöld erdőben remege,
Sem remege, sem a fának reczés levele:
Schönfeld-baka vagyok,
Sirathatsz minden este.

(Parajd.) -204-

105.

Kapitány úr azt mondja a huszárnak:
»Édes fiam, maradj vissza zupásnak;
Három csillagot kapsz a gallérodra,
Harmincz legény hallgat a komendódra.«

»Kapitány úr, köszönöm a jóságát,
Adja másnak mind a három csillagát.
Mer’ én azér’ a babámat nem hagyom,
Kökényszeme az én legszebb csillagom.«

(Szent-István.)

106.

Állj meg rózsám, hogy kérdjem meg:
Hogyha elméssz, hol kaplak meg?
Magyarország közepébe
Egy kaszárnya van építve.

Abba vannak a legények,
Abba búsulnak szegények.
Kihajlottak az ablakba,
Rózsa nyilik csákójukba.

Rózsa nyilik, szegfü hajlik,
Édesanyám szava hallik.
Mi haszna, ha szavát hallom,
Ha hazámba nem lakhatom.

(Parajd.) -205-

107.

Végigmentem a gyufagyár udvarán,
Betekinték az iroda ablakán.
Most írják a szabadságos levelet.
Parajd közül kihuzatom nevemet.

Távol vagyon a két csillag egymástól,
Én is távol vagyok az én babámtól.
Közel lesz még a két csillag egymáshoz.
Én is közel leszek az én babámhoz.

(Parajd.)

108.

Fényes csillag, de régen hogy utadzol,
Nem találod a babámat valahol?
Vaj találtam Németország szélibe,
Zöld pázsitra le vagyon heveredve.

Teli pohár a kezébe, köszönti,
Gyenge karja derekamat öleli.
Ugy megölel, eltaszítni nem tudom.
Az én babám gyenge karja liliom.

(Parajd.) -206-

109.

Vásárhelyre megérkezett a kocsi.
Öreg bakák nagy örömmel szállnak ki,
Öreg baka a babáját öleli,
A reguta könnyes szemit töröli.

(Bordos.)

110.

Kapitány úr, kapitány úr, antrétolja 16) századját,
Névről névre szólítsa a huszárját;
Álljon elé, ki kilenczvennégybeli,
Kapitány úr szabadságra ereszti.
Lépjen hátra, ki kilenczvenötbeli.
Kapitány úr komisz faszolni küldi.

(Parajd.)

111.

Kapitány ur kiadta a parancsot:
Minden legény viselhet már kalapot.
Kalapjában szabadságos virágot,
Hogy sirjanak a brassai leányok.

(Bölön.) -207-

112.

Brassó, Szentgyörgy hegyek közt van szorítva,
Ott fekszik az első század lógerba.
Leng a zászló a kaszárnya tetején,
Most várja a szabadságát sok legény.

Magyar huszár kihajlik a nyeregből,
S csókot kér a régi szeretőjétől:
Adj egy csókot kis angyalom, az útra,
Isten tudja, látjuk egymást valaha.

Magyar huszár, ha igazán szeretnél,
Magad mellé a nyeregbe ültetnél.
Gyenge vagy még kedves rózsám, a lóra,
Tánczol a ló, könnyen leesel róla.

(Maros-Csucs.)

113.

Ágas, bogas a diófa teteje,
Csiki kis lány a maga szeretője.
Csiki kis lány mit viszel a kosárba?
Orvosságot viszek én a csatába.
Mert ellőtte szeretőm a jobb kezét,
Hogyha lehet, gyógyítsam be a sebét.

(Parajd.) -208-

114.

Szeben mellett van egy magas eperfa,
Alatta fekszik egy legény meghalva.
Anyja helyett sirassa egy magyar lány,
Még az ég is gyöngyharmatot hullat rá.

(Szováta.)

115.

Áldott nap mikoron feljösz,
Tordátfalva fölé eljösz,
Szállj az anyám ablakára,
Az apámnak kapujára.
Velenczén vagyok meghalva,
Ott nyugszom én egy mély sírba.

Fejemnél nincsen sirkövem,
Igy hát ne is keress engem.
Velencze már az én hazám,
Isten hozzád apám s anyám.

(Tordátfalva.) -209-

116.

Édesanya levelet ír
Katona fiának:
»Édes fiam, jere haza,
Halálomra vagyok.«
Kapitány úr visszaírja
Az édesanyának:
»Édesanya, ne várd h’jába
Katona fiadat,
A brassai kaszárnyában
Nyergeli a lovat.«

(Sóvárad.)

117.

Jaj Istenem, be víg voltam ezelőtt,
Míg a babám járt el a kapum előtt.
De már most hogy bevettek katonának,
Nem mulik el szivemről a búbánat.

Kedves babám, térjél vissza utadról,
Gondoskodjál a két kicsi árvádról.
Visszatérnék jó babám, de nem lehet,
Itt vagyon a főkapitány, nem ereszt.

Arra kérem a főkapitány urat;
Adjon nekem hat napi szabadságot,
Hogy lássam meg a két kicsi árvámat.

(Balavásár.) -210-

118.

Szárnya, szárnya, szárnya a madárnak,
Nincsen párja a kettős huszárnak;
Ha bémegy a brassói csárdába,
Kilencz kis lány borul a nyakába.

Szárnya, szárnya, szárnya a verébnek,
Jobb a lánynak, mint a menyecskének.
Mert a kis lány befonja a haját,
Fújja a szél piros pántlikáját.

Szárnya, szárnya, szárnya a gólyának,
Jobb a menyecskének, mint a lánynak.
Mert a kis lány csinosítsa magát,
A menyecske jól éli világát.

(Hidvég.)

119.

Nem vagyok én kapitány
Reczecze.
Nem járok én paripán
Reczecze.
Honvédbaka vagyok én
Reczecze.
Gyalog masirozok én
Reczecze.
-211- El kell menni messzire
Reczecze.
Bosznaország szélire
Reczecze.
Ott fujják már a marsot
Reczecze,
Ott verik a rézdobot
Reczecze.

(Etéd.)

120.

Ha benyitom István kórház kapuját,
Már a portás mutatja az irodát.
»Nézze kérem itt írják be a nevét,
Babilonban 17) készítik a fekhelyét.«

Ha benyitom »É« babilon ajtaját,
Minden beteg felém fordítsa arczát.
Kiváncsian kérdezgetik: mi bajom?
Fáj a szivem, én azt ki sem mondhatom.

István kórház veresre van kifestve,
De sok kis lány sírva néz ki belőle.
Nézz fel, babám, az első emeletre,
Három hete hogy szenvedek idebe.
-212-

Halálmadár száll a kórház falára,
Kihal innen valaki nemsokára.
Én halok ki, mert én vagyok az árva,
Ki vagyok a babám szívéből zárva.

Doktor uram, adjon Isten jó napot,
Adjon Isten, barna fiam mi bajod?
Doktor uram, az volna a kérésem,
A kórházból a babámat kikérem.

Adnék érte száz forintot ezüstbe,
Ha a babám nem szenvedne idebe.
Szenvedett már huszonnégy nap eleget,
Ereszsze ki doktor uram, ha lehet.

Doktor uram, az istenit magának,
Egye meg a rosszát is a zupának.
Ettem én már huszonnégy nap eleget,
Ereszszen ki doktor uram, ha lehet.

Sárga vagyok, mint a sárga falevél,
Megsárgított a kórházi rozskenyér.
Két kis czipót, meg főzeléket kaptam,
Jaj Istenem, de is elsoványodtam.

Felszántom az István kórház udvarát,
Vetek bele piros pünkösti rózsát.
Vetek szegfűt, vetek rózsát, ibolyát,
Minden doktor szakaszszon le egyformát.
-213-

Nyócz óra van, csengetnek a betegnek,
Én már többé a műtőre nem megyek.
Elbucsuzom fütől, fától, virágtól,
Utoljára még a kedves babámtól.

(Balavásár.)

121.

Öreg boka, ha kitőti idejét,
Zsebre vágja szabadságos kis könyvét.
Kevén mondja a városi leánnak,
Czivilbe még csizmámba se huználak.

(Szováta.)

122.

Sárgarigó szépen fütyöl hajnalra,
Sitzer-baka az ágyába hallgassa.
Kelj fel, baka, resztungodat felszedni,
Reggel hat órakor ki kell rukkolni.

Zöld leveles selyem kendőm kivarrva,
Boldog voltam míg nem várt senki haza.
De mióta hallgatok a barna kis lány szavára,
Fogoly vagyok, galiczkába bezárva.

A galiczka s a szerelem, csak én vagyok a rabja,
De az, a kit én szerettem, nem hallgat a szavamra.
De mióta hallgatok az édesanyám szavára,
Szabad lelkem, mint a madár, levegőben fennjárva.

(Tarcsafalva.) -214-

123.

Este van már, késő este.
Elfujták már a strájfat,
Szegény baka, Svicczer baka
A kapuba sétálgat.

Édes anyám, kedves anyám,
Engedjél ki hozzája.
Fáj a szivem, szegény szívem,
Majd meghasad utána.

Hadd el lányom, kedves lányom,
Ráérsz te még kimenni.
Ráérsz te még, ráérsz te még
Svicczer-bakát szeretni.

(Martonos.)

124.

Édesanyám, édesanyám,
Addig élem világom:
Mig a baka, Svicczer-baka,
Sötétben jár utánam.

Svicczer-baka eltökélte magába:
Hosszúcsövü fegyvere lesz halála.
Elévette hosszúcsövü fegyverét,
Szegény baka avval lőtte meg szivét.
-215-

Sírja körül, köröskörül
Tejes szegfü, ibolya.
Közepébe egy húsz éves
Svicczer baka meghalva.

(Martonos.)

125.

Egy vasárnap reggelére,
Kossuth érkezik Hévizre.
Kánokiné udvarába,
Egy oláh tüzet kiálta.
Trombitaszó megriana,
Mindenfelé jajszó vala.

Ötvennégyen elhullának,
Mind es vérbe borulának.
Estve szekerekre rakták,
Fülöp hegyre kihordozták.
Fülöp hegye gyásznak helye,
Verestoronyig ment híre.

(Héviz.)

IV.
GÚNYDALOK.

1.

Hejjé, hujja, papiros!
Szép a leány, ha piros,
Van pántlikája csokros,
Három német forintos.
Ha szegény vagy, ne oda,
Gazdag legény kell oda.
Szegény legény nem nézi,
Gazdag legény nem veszi,
Ott a vénség megöli.

(Szent-Gericze.)

2.

A mostani leányok csak úgy tesznek:
Bótba mennek és pirosítót vesznek;
Bemázolják az arczukat pirosra
S hopprongyosan kimennek az utczára.

A mostani leányok csak úgy tesznek:
Bótba mennek s egy kiló lisztet vesznek;
Abból sütnek czukros süteményt,
Avval várják a sok szép legényt.
-220-

Nem kell hinni a mostani világnak:
Sem asszonynak, sem pedig a leánynak,
Mert a mostani menyecske. Hej!
Szép az ura s mégis legényt szeretne.

(Szováta.)

3.

Két széjje van a hullámzó Marosnak,
Nincsen párja a mostani kis lánynak,
Ide tekint, oda tekint az utczán,
Három kiló festék van a pofáján.

(Balavásár.)

4.

Ha Lapádan Maras volna,
Közepibe piacz volna;
Én árulnék pirasítót,
Leányoknak ifijitót,
Legényeknek balanditót.

(Magyar-Becze.)

5.

Kék a szemed, nem fekete,
Már a papné kifestette,
Hogy a mester ne szeresse.
-221- Kék a szemed, nem fekete,
Ki a fene ne szeretne!
Kék a szemed szökjék ki,
A másikat verjék ki.
Kék a szemed lenvirág,
Azért szeret a világ.
Kék a szemed taplót gyújt
Azér’ szeretlek én úgy.

(Magyar-Becze.)

6.

Haragusznak rám a lányok,
Azt gondolják, értek vágyok.
Pedig mintsáb értök vágyakoznám,
Inkább hideg vizet innám. Ihajja.

(Nyárád-Szentanna.)

7.

Czifra leány a tornáczba.
Várja, hogy vigyék a tánczba.
Karton fersing vagyon rajta,
Szennyes a pendejj alatta.

(Balavásár.) -222-

8.

Itt a lányok ojan czifrák,
A fazékot ki se mossák;
A kutyával kinyalassák
S a karóba kiaggassák.

(Szent-Demeter.)

9.

Hejj kisasszony, kisasszony,
Hej be rég hogy kisasszony.
Immár ideje vóna,
Ha főkötője vóna.
Megnőtt már a csicsike,
Lehetne már kicsike.

(Szent-Demeter.)

10.

Jó a földje héderfái határnak,
Ott a lányok úri gunyába járnak;
De egynémely czúgos czipőbe is jár,
Mintha úr vóna az apja úgy ágál.

(Héderfája.) -223-

11.

A bordosi hires lányok úgy tesznek:
Ablakukba gyertyavilágot tesznek.
Gyertyavilág ablakába,
Vidrik-huszár az ágyába.
Riczacza, riczacza, saricza hej!

A bordosi híres lányok úgy tesznek:
Kalapjukba csinált virágot tesznek.
Csinált virág kalapjába,
Rúg a gyermek a hasába.
Riczacza, riczacza, saricza hej!

(Bordos.)

12.

Elégett az enyedi bót,
Kibe a piros szappany vót.
Hát ti jányok, mit csináltok?
Fakón marad az orczátok.

(Lőrinczréve.)

13.

Ej, haj, ne feküdj a sarjubugja tövébe,
Köröskörül vadrózsa van ültetve.
Szúros annak a levele, nem sima,
Hét faluba a rózsámnak nincs párja.
-224- Megy az utczán, merőn tarcsa dërëkát,
Még egy nap sincs, hogy ki ne festje magát.

(Szent-Demeter.)

14.

A siklódi híres lányok
Mind szépek,
Csak az a baj, hogy szegények
Mind vének.
A ki pedig fiatal,
Férjhez menni nem akar.
Csuhajja ha, csuhajja ha!

(Siklód.)

15.

Csak azt nem adnám én sokér’
Hogy a babám olyan mint én.
Tyuhajja!

Mégis van egy hiba benne:
Kék a szeme, nem fekete.
Tyuhajja!

De az nem nagy hiba benne.
Mert elviszik Szentpéterre.
Tyuhajja!
-225-

Ott megfestik feketére,
Sem lilára, sem nem kékre,
Tyuhajja.

(Sóvárad.)

16.

Muskátaszál, kék viola
Gyertyavilág van az ólba:
Az én rózsám gyenge karja
Most is a disznót vakarja

(Miriszló.)

17.

Küsmödön is bejött az már szokásba,
Hogy a lányok alusznak vacsorára.
Odamegyen a babája, ébreszti,
Szegény legényt a fenével éteti.

Menj el innen, kirugom a szemedet!
Eszem azt a haszontalan szentedet!
Nézz utána, de mocskos a bokája.
Nem illik a rezes czipő lábára.

(Rigmány.) -226-

18.

Nincs a víznek rakonczája,
Ott az életem czérnája;
Mégse kéne nekem
A molnár leánya:
A víz mellett lakik,
Soha meg nem mozsdik,
Szennyes karinczája,
Mocskos a bogája.

(Kobát-Demeterfalva.)

19.

Más leány volt szeretőmnél.
Fáj a szivem könyökömnél
Voltam leány, vagyok is,
Adtam csókot, adok is.

Malomfalva, Szentlélek!
Bőjtös czipóval élek.
Elől kurtul a szoknyája,
Hátul fut a por utána.

(Szent-Simon.) -227-

20.

Bécsi szappany, bécsi rongy,
Sütött frufru, kóczos konty.
Felrántja a szoknya alját,
Csalja a legények javát.

(Szenterzsébet.)

21.

Megismerszik, ki a szajha,
Este későn megy a kútra
Haja ki van böndörítve,
Az orczája ki van kenve.

Nem az Isten adta rája,
Patikarus kente rája.
Megismerszik, ki a szajha,
Magas a czipeje sarka.

(Nyárád-Szentanna.)

22.

Kicsi lányka guzsajasba,
Puskapor a szoknyájába.
A hajába pántlika,
Jere csak ki, Mariska!

(Magyar-Bükkös.) -228-

23.

Bükkösön nagy híre van a leánynak,
Nagy híre van szőkének és barnának.
Laszti kesztyü, selyem kesztyü, tunika,
Otthon pedig pihennek az árnyékba.

(Magyar-Bükkös.)

24.

Bükkösön is rendbe vannak a házak,
Ott sétálnak a tunikás leányok.
Hettyen-pettyen lépegetnek az utczán,
Kilencz kiló puderliszt van a pofán.

(Magyar-Bükkös.)

25.

Nem szép a lány, ha színetlen,
Még a csókja is ízetlen.
Szép a leány megfésülve,
Egye meg az anyja sülve.

(Miriszló.)

26.

Csütörtökön virradóra
Ment a kis lány a folyóra.
Kicsi lábát mossa,
Meg is szappanozza
A folyóba.
-229-

Elvitte a víz a szappanyt,
Utána küldi a kappanyt.
Míg a kappany repült,
A szappan elmerült
A folyóba.

(Parajd.)

27.

Ezt a kis lányt el akarnám szeretni;
De az anyja, de az anyja
Nem akarja engedni.
Ha nem adja, hát tartsa meg magának,
Jövendőben tegye búzacsóvának.

(Szováta.)

28.

Szeredai kis lányok,
Riczacza, sáricza.
Mindig a Nyárádra járnak.
Riczacza, sáricza.
Hazamennek vizesen,
Riczacza, sáricza.
Csókot adnak szivesen;
Riczacza, sáricza.
-230- Hazamennek sárosan,
Riczacza, sáricza.
Csókot adnak párosan.
Hej riczacza, ringucza sáricza hej!

(Szent-Háromság.)

29.

Szombatfalvi híres lányok,
Riczacza.
Mind a téglagyárba járnak;
Riczacza.
Két karajczár a napszámjuk,
Riczacza.
Mégis fodros a szoknyájuk
Riczacza.

Szombatfalvi híres lányok,
Riczacza.
Mind a korcsomába járnak;
Riczacza.
Zsemlét esznek, kávét isznak,
Riczacza.
A bakával csókolódnak
Riczacza.

(Köszvényes-Remete.) -231-

30.

A mostani leány
Bodzas fővel szitál,
A fejin a lisztláng
Mint malomban ugy áll:
Ha dagaszt, nem meri…
Feltürni az ingit,
Fél, hogy majd meglássák
Rút, kozmás könyökit.

(Sóvárad.)

31.

Lányok, lányok a faluba!
Faluvégen megfőtt már a fuszujka.
Azt egy kis lány megfőzte,
De nem jól készítette:
Kivitte az aratoknak,
Visszahozta a disznóknak.
Egyél disznóm kedvedre!
Mert asszonyod Szengyőrre…
A mig onnan hazajönne,
Semmi sem látszik belőle.

A kis leány messze lát,
Felkötött egy katrinczát,
Úgy seríti a laskát;
-232- Mikor aztat serítette
A két markát megpökdöste.
Serítsd kis lány kedvedre,
Úgy sem eszem belőle,
Mert míg aztat serítetted
A markodat megpökdösted.

(Csokfalva.)

32.

Nem kínlódom rossz feleségemmel,
Sem két-három síró gyermekemmel:
Este fekszik, reggel későn kel fel.
Hát még ennél szebb élet hova kell!

(Nagy-Kend.)

33.

Feleségem olyan vagyon
Nincsen párja a világon.
Keze kövér a mucsoktól
Szeme nem lát a csipától.
Kenyeret olyat tud sütni…
Kilencz kovácscsal keleti.
Ha az Isten megsegíti,
Mégis kapával szedi ki.

(Miriszló.) -233-

34.

Keserűség búbánat.
Hogy a fejemre szállatt.
Feleségem ojan van,
A víz mellett híre van.
Felkel reggel nyólcz órakor,
Feje ojan mint egy bokor

(Balavásár.)

35.

Ne mondja meg, komámasszony az uramnak,
Hogy eladtam a hajamat a zsidónak.
Vaj a zsidó levágta, vaj a törnyő lerágta
Komámasszony.

Ördög bujjék komámasszony az uramba,
Mért nem enged engemet a korcsomába;
Kilencz icczés a gyomrom, tizedikkel megpótlom
Komámasszony.

(Makfalva.)

36.

Nincsen nálunk a faluba olyan asszon,
Mint az öreg Demeterné komámasszon.
Megsüti a turós lepént,
Oda várja a sok legént.
-234- A lepényem megettétek,
A leányom elvegyétek!
Nem kell nékünk a kend lánya,
Kilencz darab a szoknyája,
Minek fele elég volna,
Ha dereka karcsu volna.

(Balavásár.)

37.

A lapádi legények.
Ludat loptak szegények.
Szarítsd, szarítsd a nyakát,
El ne gágintsa magát,
Mert ha meggágintja magát.
Megfogják a legény nyakát.

A lapádi legények,
Bacskarasak szegények,
A bacskart is úgy kötik,
Hogy az utczán elvesztik,
Rózsájuknak elviszik.
Nesze rózsám pogácsa!
Ez a bacskaram tákja.

(Magyar-Lapád.) -235-

38.

Hej a szegény hagymalé
Minden kapun kaccsint bé.
Utána a fuszujka,
Utólérte s lefogta.
De a szegény rátotta,
Ő mindig csak rángatta.
Hát a szegény saláta?
Az se maradjon hátra.
Csuhaj retek előre!
Te se maradj el tőle.

(Magyar-Lapád.)

39.

A sarkantyúm taréja
Laskával van kirakva.
A szeretőm meglátja
Kalánynyal fut utána.

(Miriszló.)

40.

Elszökött a menyasszony
Magyarosi piaczon.
Drága incze vincze, czinderda reczecze, sáricze.
-236- Utána a vőfények,
Szomorúak szegények,
Drága incze vincze, czinderda reczecze, sáricze.
Utána a rántotta
A mindenitt rágatta.
Drága incze vincze, czinderda reczecze, sáricze.
Utána galavér,
Zëcsëg nála a tallér.
Drága incze vincze, czinderda reczecze, sáricze.
Utána a fuszujka
A mindenit rángatta
Drága incze vincze, czinderda reczecze, sáricze.
Utána a laskelé
Le Gyalakuta felé.
Drága incze vincze, czinderda reczecze, sáricze.

(Balavásár.)

41.

Karika gyűrü falevél
Milyen büszke legény lettél. Ne te ne!
De mit ér a büszkesége,
Ha nincs neki szeretője. Ne te ne!

(Nagy-Kend.) -237-

42.

Kicsi csupar új lábas,
Székely Pista új házas;
Ma egy hete elvette,
Sír a purdé mellette.

(Csekelaka.)

43.

Keresztur ma nagyba’ halad dolgába’
Kétszáz munkás dolgozik a lengyárba’
Nagy ára lesz a kendernek, a lennek,
Hogy a fene mennyi gyár van enné meg.

(Tarcsafalva.)

44.

Erre sáros a kis utcza,
Döglik meg a rózsám lova:
Jó lesz a bőre bundának,
Annak a csalfa kis lánynak.
A négy körme négy fésünek,
Annak a friss menyecskének.

(Torboszló.) -238-

45.

Az életem fődjén három asztag búza,
Felneveli fiát az egér alatta.
Hej, mit is ér gazdagságom,
Hogyha nincsen boldogságom.
Hej elé, Szilaj, Csöndes!

Négy czimeres ökröm szántja a fődemet,
Barázdába hullatom a könnyeimet.
Hej, mit is ér gazdagságom
Hogyha nincsen boldogságom.
Hej elé, Szilaj, Csöndes!

(Szováta.)

46.

A szeretőm növetlen,
A párnája tőtetlen.
Még a réten a rucza
Tollát hátán hordozza.

Leánykérni indultam,
Feleútig eljuttam.
Feleúton megtértem,
Leánykérni nem mentem.

(Nagy-Kend.) -239-

47.

Kürtőn já’tal ment a füst,
Fényes lettél mint jaz üst;
Anyád alá bújtál volna,
Tiszta majom lettél volna.
Hej! Haj! fityiri
Asszonyodott fityiri.

Százforintos nyakravaló
Nem czigánylegénynek való.
Száz forintos fülbevaló
Nem czigányliánynak való.
Hej! Haj! fityiri
Asszonyodott fityiri.

(Parajd.)

48.

Mindenkinek van kedvese,
Csak énnekem nincsen;
Nem tudom, hogy miért büntetett.
S nem adott az Isten.
Hogyha egyet mégis adna,
Hej de megbecsülném:
Kezét lábát összekötném,
S a pestre feltenném.
-240-

Ha engemet szépen kérne,
Ismét csak levenném,
Megölelném, megcsokolnám…
De csak visszatenném.
Ha mégegyszer szépen kérne,
Ujból is levenném.
A nyakába követ kötnék,
És a vízbe vetném.

(Magyar-Bükkös.)

49.

A nagy-kendi faluvégen
Kész az akasztófa régen.
Kereken legel a tinó,
Rajta csüng a szolgabiró.

(Nagy-Kend.)

50.

Az én uram oda vagyon kaszálni.
Ha hazajön, mit fog ő vacsorálni?
Ott a reszelt a tűszelyen,
Ma két hete főztem.
Nem főzhetek mindennap húst,
Most négy éve főztem.

(Tarcsafalva.) -241-

51.

Mondd meg nekem, Péter Ferencz,
Egyszerre hány leányt szeretsz?
Hogy megmondjam, nem tehetem,
Nem szólhatok, berekedtem.

Jucczu neki, ne hadd magad!
Míg az ördög el nem ragad.
Szegény legény merre jutsz,
Ha mind lányok után futsz.

(Szent-Simon.)

52.

A szeretőm olyanforma,
Mintha bivalborjú volna.
Csuhajja, csuhajja, csuhaj-jula,
Csuhajja, csuhajja csuhajja-ha!

Ha kihajtom a mezőre,
Hazahallik a bőgése.
Csuhajja, csuhajja, csuhaj-jula,
Csuhajja, csuhajja, csuhajja-ha!

(Szováta.) -242-

53.

A menyecske drága lélek,
Ad ő nekem, a mit kérek.
A menyecske drága kincs,
Soha sem mondja, hogy nincs.

(Magyar-Bükkös.)

54.

Itt Parajdon nincs több legény, csak három,
Ki a sarjut lekaszálja a nyáron.
Piros szalag vagyon az ő derekán,
Jaj be szépen hajlik a kasza után.

Itt Parajdon nincs több leány, csak három,
Ki a szövőgyárba járjon a nyáron.
Piros strimfli, hosszúszárú czipője,
Nem illik a vetélő a kezébe.

(Parajd.)

55.

Lőrinczrévi biró lánya,
Férjhezmenne, de nincs ágya.
Ha nincs ágya, vagyon hája,
Tapogasd meg, hogyha állja.

(Magyar-Becze.) -243-

56.

Kiment a ház az ablakon,
Benne maradt a vénasszony.
Alig várom az ördögöt,
Hogy vigye el a vén dögöt.

(Szent-Gericze.)

57.

Tán azt hiszed, mákvirág,
Belőled áll a világ?
Van náladnál szebb virág,
Abból sem áll a világ.

(Magyar-Becze.)

58.

Csokros szegfű Szent-Benedek!
Feleségér’ odamegyek.
Feleséget szépet adnak,
Váltógunyát nem adhatnak.

(Magyar-Becze.) -244-

59.

Czifra kapu, üres kas,
A mellett károg a has.
Fehér abaharisnya,
Üresen lóg a hurka.
Fehér fersing, tászlis ing.
A gerendán a matring.

(Nyárád-Cserefalva.)

60.

Cserefán terem a ződ ág,
Lányoké lesz a menyország.
Azalatt egy csipkebokor,
Legényeké lesz a pokol.

Mert a leány bazsarózsa,
Szakítsd le, tedd a pohárba;
De a legény rothadt alma,
Kapd fel, tedd a moslékosba.

(Magyar-Lapád.)

61.

Kertemben terem a rózsa,
Érted fáj a szivem Jóska;
Kertemben terem a myrha,
Érted fáj a szivem Zsiga.
-245- Kertemben terem a krumpli,
Érted fáj a szivem Gyuri.

(Miriszló.)

62.

Elment az én rózsám
Idegen országba;
Levelében írja vissza:
Hogy menjek utána.
Menjen biz a tatár
Idegen országba,
Inkább itthon meggyászolom
Háromszín ruhába.
Délig a zsidónál,
Délután Izsáknál,
Öste pedig nyolcz órától,
A szép leányokkal.

(Szent-Gericze.)

63.

A csombordi menyecskék
Olyanok mint a kecskék,
Ha egy repcsent meglátnak,
A házra is felhágnak.

(Magyar-Bükkös.) -246-

64.

Hegyes kontyú menyecske.
Tóba veszett kendere;
Tóba veszett kendere,
Mégis gyócs a pendeje. Ihajja!

Hegyes kontyú menyecske,
Tekenőben pendeje;
Mult szombaton tette be.
De ott is felejtette. – Csuhajja!

(Magyar-Bükkös.)

65.

Egerbegyi menyecske
Mit keressz a zsebembe?
Pénzt keresek, nem taplót,
Piros csizmára valót.
Piros csizma ropogós,
Gyólcs a pendely, lobogós.

(Miriszló.)

66.

Ez a barna menyecske sírna is, meg nevetne,
Ha lehetne.
De mivel hogy nem lehet, úgy hát magában pisszeg
Szegényke.
-247- Hogy az ura részeges, azért a kis menyecske
De mérges.
Ha hazajön az ura, legyen készen az ágya,
Megvetve.
Édesen ölelgesse, aztán pedig feküdjék le
Melléje.
Olykor-olykor gondolgassa magába:
Hogy az ördög vitte volna pokolba.

(Parajd.)

67.

Sárga csikó, selyem sújtás,
Hova megyünk este pajtás?
Az alszegi nagy utczába,
Lengyel néni kapujába.

Lengyel néni káposztát főz,
Feje felett megyen a gőz;
Hányja, veti a kanalát:
Kinek adja Rózsi lányát?

Ne búsuljon szegény feje,
Vajda Albert lesz a veje.

(Alsó-Boldogasszonyfalva.) -248-

68.

Nincs jobb étel a turóslepénynél,
Nincs szebb legény a kovácslegénynél;
Úgy is illik reá a csók,
Mint a szegeletbe a pók.

(Héderfája.)

69.

Azt gondoltam magamba:
Gömbëcz van a hasamba.
De az biza nem gömbëcz,
Mert az ördeg dörömbëz.

(Magyar-Bükkös.)

70.

Kiszáradt a bodzafa. Hm!
Hol hálunk az éjszaka? Hm!
Ajtó mellett a padon, Hm!
A te gyenge karodon. Hm!
Vaj nálatok, vaj nálunk, Hm!
Hol jobb helyet találunk. Hm!

(Vaja.) -249-

71.

Tizenhárom esztendeje,
Hogy leány nem ült ölembe
Most akartam egyet fogni,
Az is meg akart harapni.
Ha az öcsém nem lett vóna,
Bizony megharapott vóna;
De az öcsém ügyes legény,
Száz leánytól sem fél szegény.

(Szováta.)

72.

Az Alszegbe két vénasszan
Elmegyen a tánczba lassan,
De nem azér’, hogy mulassan,
Szegény leányt csúfolgassan.

(Kelementelke.)

73.

A menyecske maga mondja:
Ég a csűrje, nem tagadja.
Ki eloltja, annak adja,
Ha én oltom, nekem adja.

(Magyar-Bükkös.) -250-

74.

Este virágzik a tök,
Szép leányból lesz a dög.
Száraz fára kőt a kánya,
Szép leányból lesz a dáma.

(Magyar-Bükkös.)

75.

Úgy szeretem Ferenczet,
Mint az édes pereczet.
Hát még Ferencz ingemet!
Letépi az ingemet.
Ha letépi, mást veszek,
Csak az övé lehessek.

(Magyar-Becze.)

76.

Uramat elkűdtem
Ludam elejibe.
Ludam jöjjön haza,
Uram veszszen oda.
Ő se vesszen szegény,
Mert jó pipás legény.

(Parajd.) -251-

77.

Virágzik a nyári baraczk,
Viziklit visel a paraszt.
Viziklije kettő, három,
Napszámba jár egész nyáron

(Szent-Gericze.)

78.

Elveszek egy zsidóleányt
S élek vele míg a világ;
Sörre borra nincsen gondom,
Mennyi zsidó mind sógorom.

Elveszek egy oláh leányt,
Élek vele míg a világ;
Tejre, vajra nem lesz gondom,
Mennyi oláh mind sógorom.

Elveszek egy czigányleányt,
Élek vele míg a világ;
A rostára nem lesz gondom,
Mennyi czigány mind sógorom

Elveszek egy magyar leányt,
Élek vele mig a világ.
Ej, haj! dinom, dánom!
Holtig élek, szánom, bánom.

(Bordos.) -252-

79.

Tavai mezőből
Elloptam a tököt.
Odajött a vén Lukácsné,
Csak szembe leköpött.
Letettem a tököt,
Üttem reá kettőt.
’Jedtibe f...ott is
Épen hetvenkettőt.

(Bordos.)

80.

Hajt a kocsis, megy a szekér
Sárga földér’, agyagér’
Az én babám az ásóval
Megyen tormáér’
Hej, haj sifoner!
Hunczut a székely.

(Csokfalva.)

81.

No te Petikula!
Ne jőjj a ránczomba,
Megfogom a lábad
S kivetlek a síkra.
-253-

Fut reád a szarka,
Mind a juh a sóra,
Még a kutyának is
Férre áll az orra.

(Bordos.)

82.

Le az utczán a Felszegtől végig
Húzzad czigány déltől délutánig,
Hogy hallja meg az a híres dáma,
A ki nem az, ne vegye magára.

(Nyárád-Szereda.)

83.

Télen nem jó szántani,
A kis leányt…
Zibi zabi lagzi,
Natuzalé natuza,
Iczi, riczi,
Bántani.

Mert ha bántsák baja lesz
Tiz hónapra…
Zibi zabi lagzi,
Natuzalé natuza,
Iczi riczi,
Fia lesz.
-254-

Ha fia lesz, a jó lesz
Katonának…
Zibi zabi lagzi,
Natuzalé, natuza,
Iczi, riczi,
Való lesz.

Ha lánya lesz, még jobb lesz
Egy sz....ból…
Zibi zabi lagzi,
Natuzalé, natuza,
Iczi, riczi,
Kettő lesz.

(Héviz.)

84.

Jó gazdasszony vagyok én, vagyok én,
Két fazékból…
Libidári dombon, lombári hegyen
Főzök én.
Az egyikben sült laskát, sült laskát
A másikban…
Libidári dombon, lombári hegyen
Káposztát.

Két szem búza, két szem rozs, két szem rozs.
Felöntöttem…
Libidári dombon, lombári hegyen
Járja most.
-255- Ha lejárja estére, estére,
Sütünk rétest…
Libidári dombon, lombári hegyen
Belőle.

(Tarcsafalva.)

85.

Jakab Jóska ideki
A nyulakat
Zibidári zabtam, zetelaki lapiba,
Kergeti.

Tőlem rég azt izeni,
Kelemen Rózsát
Zibidári zabtam, zetelaki lapiba.
Küldjem ki.

Ha az Isten élteti,
Gyöngykocsiba
Zibidári zabtam, zetelaki lapiba,
Ülteti.

Ha a göbe nem bírja,
Leszáll Jóska
Zibidári zabtam, zetelaki lapiba,
S toszítja.

(Szováta.) -256-

86.

A szeretőm pakulár,
A hegyeken
Livizári, lagzi, nemzeti dombon
Furujál.

A bocskorát úgy köti, úgy köti, úgy köti,
Hogy az utczát
Livizári, lagzi, nemzeti dombon
Megsöpri.

Jere rózsám a kútra, a kútra,
Hozz egy csókot
Livizári, lagzi nemzeti dombon
Az útra.

Te is egyet, én egy mást, én egy mást,
Soh’ se csaljuk
Livizári, lagzi, nemzeti dombon
Meg egymást.

Ez a legény azt tartja, azt tartja,
Hogy minden lány
Livizári lagzi nemzeti dombon
Kap rajta.

Azt ő bizony ne tartsa, ne tartsa,
Senki sem kap
Livizári, lagzi nemzeti dombon
Utána.
-257-

Az én uram ojan jó, ojan jó,
Télben szamár
Livizári, lagzi, nemzeti dombon
Nyárban jó.

Kicsapom a csárdába, csárdába,
Semmi gondom
Livizári, lagzi nemzeti, dombon
Reája.

(Szent-Gericze.)

87.

Úgy szeretem uramat:
Majd leütöm magamat.
Mikor felém tántorodik,
A vérem is háborodik.
Azt a kutya teremtettét!
Alig várom temetését.

(Csekelaka.)

88.

Boldog az, ki jól iszik,
Mert azt részegnek hiszik.
Minden kiáll előle,
Urat csinál belőle.

(Csekelaka.) -258-

89.

Iszom, iszom, mulatozom,
Róllad rózsám gondolkozom.
Iszom máról, hónapszámról,
Tizenkét véka buzáról.
Holnap a feleségemet,
Azután a gyermekemet.
Eladom a csizmám szárát.
Kifizetem a bor árát.

(Szováta.)

90.

Csizmadia legények
Csillárum haj!
Nyolczan ülnek egy lóra,
Csillárum haj!
Ugy mennek a jó borra.
Csillárum haj!
Parancsolnak kocsmárosnak,
Mérjen egy deczit nyóczuknak.
Csillárum haj!
Azt se tudják kifizetni.
Az ablakon szëgdësnek ki.
Csillárum haj!

(Nyárád-Szentanna.) -259-

91.

Kicsi lányka, hol van anyád?
A csap alá húzta magát.
Hej az adtát, az irgalmát!
De jó helyre húzta magát.

(Magyar-Bükkös.)

92.

Adjon Isten eleget,
A pohárnak feneket,
Hogy ihassunk eleget.

Adjon Isten még többet,
Vegye el a feneket,
Hogy ihassunk még többet.

(Magyar-Bükkös.)

93.

Addig ültem a tüzhelyen
Mig kiégett a pendelyem.
Pedig csak egy pendelyem vót,
Azon is hetvenhét fót vót
Hej dunnárum!
Hej dunnárum!

Szombaton szapulót raktam,
Komámasszonyt átalcsaltam.
-260- A félkupást telekaptam,
Komámasszonyt megkináltam.
Hej dunnárum!
Hej dunnárum!

(Tompa.)

94.

Hétfőn a szapulót raktam,
Egész héten mind szapultam:
Hajdinárom!
Komámasszonyt mosni hittam,
S egész héten mind sujkoltam;
Hajdinárom!
Egyet, kettőt kappintottam
S hármat, négyet kortyintottam.
Hajdinárom!

A borjukat kihajtottam,
S komámasszonyra találtam,
Hajdinárom!
S addig, addig diskuráltam,
A borjukat visszavártam;
Hajdinárom!
Az uramnak azt hazudtam,
Borjuk után nyargaloztam.
Hajdinárom!

(Szent-István.) -261-

95.

Azt csak a féllitres tudja,
Reczecze.
Hová lett a szuszék búza.
Reczecze.
Jámbor uram azt gondolja:
Reczecze.
Hogy a póczegér elhordta
Reczecze.

(Szent-Gericze.)

96.

Féllitres van a kezembe,
Megütlek én asszony vele.
Ha megütlek, meg is bánom,
Te vagy az én kedves párom.

Nincsen nekem jobb emberem,
Mint gyermekem s feleségem:
Ha megütöm, ha megverem,
Nincsen nekem jobb emberem.

(Szováta.)

97.

Zöld mezőben legel a bárány,
Hej, de hamis a barna leány;
Sötét szeme, csókra termett a szája,
Hamis annak minden felgondolása.
-262-

Zöld mezőben legel a kecske,
Hej, de hamis a barna menyecske:
Férjeura a kocsmákat járja,
Ő pedig a szeretőjét várja.

(Nyárád-Szentanna.)

98.

Volt énnekem jó dolgom,
Soha sem volt rossz dolgom…
De most van.
De most is csak azér van;
Mert az uram sűrün jár…
A korcsmába.
De ő arról nem tehet,
Mert a gyomra beteges…
Szegénynek.

(Parajd.)

99.

A pálinka nem rozsdás,
Jobb mint a káromkodás.
Ha pálinka nem volna,
Részeg asszony se volna.
Nem csettegne, pattogna,
Veretlen megmaradna.

(Parajd.) -263-

100.

Pálinkát iszom én, nem bort,
Egyék a fene mind sógort.
Bort iszom én nem pálinkát,
Asszonyt szeretek, nem leányt.

(Bordos.)

101.

Három csirke, egy kakas!
Vas Pistáné nagy akas,
Ha a tyúkot megkapja
Ruhájába takarja,
Pálinkáér eladja.

(Magyar-Bükkös.)

102.

Orsó, guzsaly, matola!
Vesztél volna pokolba.
De nem kell nekem semmi jó,
Sem a guzsaly, sem orsó,
Csak a pálinkás korsó.

(Csekelaka.) -264-

103.

Ne menj pajtás vidékre, Szolokmába,
Ne bizzál a szolokmai barátba.
Szolokmai jó barátod jól ellát,
Ha van pénzed, avval veszen pálinkát.

(Egrestő.)

104.

Istvánházán ej, haj!
Megdrágult a pálinka.
Egy liternek harminczhat vas az ára.
No hát fiuk itt a litres igyatok,
A lányommal reggelig mulassatok.
Nem kell nekem ej, haj!
A ked lánya mer’ csalfa,
Nem kell, mer hát, firhangos az ablaka,
Nekem pedig dologra kell az asszon,
A ked lánya majd elbarnul a napon.

(Magyar-Bükkös.)

105.

Ne búsuljon nénémasszony,
Itthon van már a menyasszony.
Nem kell neki az orsó,
Csak a pálinkakorsó.
-265- Kutya legyek, felakasztom magamat,
A féllitres megeszi a napomat.

(Magyar-Bükkös.)

106.

A leányok mind azt mondják:
Hogy a pálinkát nem isszák.
De a kontyot ha felcsapják,
Biz a pálinkát megisszák.
Nem kell nekik az orsó,
Csak a pálinkáskorsó.

(Balavásár.)

107.

Asszony: »Jere haza a kocsmából részegesek czimere!«
Férfi: »Hát még te is itten dörmögsz gyermekek ijesztője?«
Asszony: »Ó te részeges kancsó!«
Férfi: »S mindig innám, jaj de jó!«
Asszony: »Ó te részeges kancsó!«
Férfi: »S mindig innám, mindig innám, mindig innám, jaj de jó.«
Asszony: »Jere haza, az adósok kihúznak a hitelér’.«
Férfi: »Menj csak haza, mond meg nékik, itt is sok kell a borér’.«
-266- Asszony: »Nem hallgatnak szavammal.«
Férfi: »Fizesd ki párnáiddal.«
Asszony: »Csizmát, bundát kéne venni, itt vannak a hidegek.«
Férfi: »Rakok botot a hátadra, attól lesz majd meleged.«
Asszony: »Ó ne őjj meg a hideggel!«
Férfi: »Hallj meg Isten hirével«
Asszony: »Mit mondana öregapád, ha sírjából felkelne?«
Férfi: »Száz itcze bort örömében az asztalra tétetne.«
Asszony: »Ó te részeges kancsó«
Férfi: »S mindig innám, s mindig innám, mindig innám, jaj de jó.«
Asszony: »Abból nem kapsz vén disznó«.

(Nyárád-Cserefalva.)

V.
ÁTKOZÓDÓ DALOK.

1.

Felsütött a nap sugára
Egész világ ablakára.
Vajon annak mi az oka,
Az enyimre nem süt soha?
Talán meg volnék átkozva:
Az anyámtól, az apámtól
Vagy a testvérbátyáimtól.

(Lőrinczréve.)

2.

Járok az utczán bánkodva,
Mintha meg volnék átkozva:
Vagy apámtól, vagy anyámtól,
Vagy a jegybeli mátkámtól.

(Lőrinczréve.)

3.

Nem kell nekem bú kenyere,
Kinek tetszik, hát csak egye.
Bolond volnék, ha búsulnék,
Ha szeretőt nem tartanék.
-270-

Tartottam én egy kis barnát,
Más éli vele világát.
Hogyha éli vigan élje,
Husvét napját meg ne érje.

(Farkaslaka.)

4.

Magas a torony teteje,
Az én rózsám építette,
Czitrusfából kimetszette,
Rózsafával beültette.
Én ültettem egy rózsafát,18)
Más éli vele világát.18)
Ki elvette éljen vele,
Öljé meg a bánat vele.

(Parajd.)

5.

Rég megmondtam gyenge babám, ne szeress,
Nincs egyebem, mit a két karom keres.
Szeress olyant, kinek ökre, szekere,
Gazdagitsd meg a patikát belőle.

(Baczka-Madaras.) -271-

6.

A ki reám feni fogát,
Egye fene az oldalát.
Egyik felét tizenkettő,
Másik felét huszonkettő.

A ki reám haragszik,
Hideg rázza tavaszig;
Tavasz után hat hétig,
Mig a csihan kibúvik.

(Lőrinczréve.)

7.

Nyisd ki rózsám ablakodat,
Hagy mondjam el panaszomat.
Nyisd ki, nyisd ki! mind a kettőt:
Én voltam a te szeretőd.

Te voltál szeretőm nem más,
Álljon beléd a nyilalás;
Egyik felől tizenkettő,
Másik felől száz meg kettő.

(Csombord.) -272-

8.

Nem bánom már rózsám:
Legyen földidulás.
Jusson az eszedbe
Sok erős fogadás.
Teremtsen az Isten
Belőled egy csodát,
Csodálkozzék rajtad
Széles e nagy világ.

(Magyar-Becze.)

9.

Árva vagyok, árva,
Mint mezőn a talló.
Mind a kinek ékességét
Elvette a salló.
Nekem is elvette
Egy semmirevaló.
Ássa ki a szemit
Két fekete holló.

(Magyar-Lapád.) -273-

10.

Piritusból csinálják a pálinkát,
Azért nem lát senki rajtam jó gúnyát
Bár csinálnák édes tejből, eczetből,
Tolvaj zsidó nem élnél a zsebemből.

Czoki k.... kivágom a szemedet,
Megetted a nyári keresetemet;
Ha megetted, éljél vele hasznodra,
Minden este törjön ki a nyavalya.

(Rákos.)

11.

Gyenge rózsám, de megszomorítottál:
Fér’hez mentél, nekem semmit sem mondtál.
Verjen meg az egek ura hajnalra;
Mikor a pokróczot húzod magadra.

(Mogyorós.)

12.

Verd meg Isten az irigyet!
A ki tőlem el nem férhet.
Vedd el a szeme-világát,
Hogy ne lássa szép világát.
-274- Ne lássa világ szépségit,
Tapogassa a hid végit,
Ugy keresse a kenyerit.

(Csekelaka.)

13.

Köszönöm babám, hogy eddig szerettél.
Arról se tehetek, hogy mást kerestél.
Keress olyat kinek ökre, szekere.
Kivánom, hogy egy órát se éjj vele.

(Kelementelke.)

14.

Hogyha elhagysz, járj békével;
Megfordított szerencsével.
Elmentedet, hej, de bánom!
Visszajöttöd nem is várom.

Ha visszajössz, ne jöjj hozzám,
Vetett ágyam, hideg párnám.
Fü nőtte be küszöbömet.
A kit keressz úgy sem leled.

(Mogyorós.) -275-

15.

Esteledik, a nap halad,
Tőlem a rózsám elmarad.
Esteledik, a nap nyugszik,
Tőlem a rózsám búcsuzik.
Gyászba borút j-az hajnalom,
Nincs szivembe nyúgudalom,
Mert elhagyott a kegyetlen,
Verje meg őtet az Isten.
Vár’ meg, vár’ meg te kegyetlen,
Mert megvér téged az Isten.
Verjen is meg, azt kivánom:
Szeretetlen társat adjon,
Lelked vele ne nyugodjék,
Bággyadt tested ne aludjék,
Szived rólam gondolkozzék;
Lábad akárhol sétáljon,
Szemed mind utánam járjon.
Szemed akárkit szeressen,
Szived engem ne felejtsen.

(Maros-Csucs.)

16.

Tudod rózsám, mit fogadtál,
Mikor kis kertembe jártál?
Rózsát kértem, csókot adtál,
Jaj, de hamisul megcsaltál!
-276- Csaljon meg téged a halál,
Mikor jobb kedvedbe talál.
Mikor legjobban lesz dolgod,
Egyenek a sürü gondok.
Mikor a legboldogabb vagy,
Ne tudjad, hogy hányadán vagy.

(Magyar-Csucs.)

17.

Vót szeretőm, vót egy bogjas.
Elhagyott a nagy bolondos.
Ha elhagyott, ő bánja meg,
Kérem az Istent: verje meg.
Ha megveri, ugy megverje,
Ne legyen több szerencséje.

(Csombord.)

18.

Ugye babám, nem nagy átok?
Tiridaradilaj dilajdom.
Száradjon el kezed, lábod.
Tiridaradilaj dilajdom.
Ugye babám, sok szép idő?
Tiridaradilaj dilajdom.
Száradjon beléd a tüdő.
Tiridaradilaj dilajdom.
-277- Tizenhárom esztendeig,
Tiridaradilaj dilajdom.
Nyomjad az ágyat fenékig.
Tiridaradilaj dilajdom.
Tizenhárom szekér szalma
Tiridaradilaj dilajdom.
Rothadjon el az ágyadba.
Tiridaradilaj dilajdom.
Tizenkét ökörnek ára
Tiridaradilaj dilajdom.
Keljen el a patikába.
Tiridaradilaj dilajdom.

(Szováta.)

19.

Szerelemből fütyörészget a madár,
Egyik ágról a másikra szálldogál.
Kis madárka, szállj le az én babámhoz
Mondjad legyen hű az ő galambjához.

Sietve száll egy kis madár énhozzám,
Azt csicsergi, hogy hűtelen a babám.
Ha hűtelen, érje meg hát a napot:
Az csalja meg, kiért engem elhagyott.

(Magyar-Bükkös.) -278-

20.

Verjen meg az Isten rózsám!
Se nem velem, se nem mással,
Csak egy szeretetlen társsal.
Szép se legyen, jó se legyen,
Téged mégis ne szeressen.
Gyermeked is annyi legyen;
Két tüszelyen el ne férjen.
Búzád csak egy szem teremjen.
Közepe egy csepp se legyen.
Három szekér széna, szalma!
Mind gané legyen alatta.
Verjen meg az én szám átka:
Feküdj fekete hagymázba,
Kötelen fordulj az ágyba.
Mozsdóvized vérré váljék,
Törölköződ lángot vessen,
Hogy tégedet elégessen.
Út előtted galyasodjék,
Utánad meg párosodjék.

(Magyar-Bükkös.)

21.

Verje meg az egek ura,
Ki más szerető rontója.
-279- Nem voltam senki rontója,
Senkinek rosszkívánója.
Nem rontottam, kerítettem,
Azér’ nem ver meg az Isten.

(Miriszló.)

22.

Úgy száradj ki a világból,
Mért csaltál ki Csíkországból?
Ne legyen szívednek nehéz,
Ha idegen országba méssz.

Hunczut pogány boér’
Istentelen leányhóhér:
Piros késed kifordujjon,
Az is a szívednek álljon.

A csárda is gyuladjon ki,
A hol te meg fogsz pihenni.

(Szent-Erzsébet.)

VI.
VEGYES DALOK.

1.

Tubarózsa, nincs illatja,
Galambomnak nincsen anyja.
Ha nincs anyja, vagyon apja,
Ki gondot viseljen rája.

(Szent-Demeter.)

2.

Hull a fának a levele,
Hervad a szivem gyökere.
Hadd hervadjon, hadd lankadjon,
Csak az Isten el ne hagyjon.

(Nyárád-Cserefalva.)

3.

Az én babám olyan beteg,
Talán meg es hal.
Ha meg nem hal kénokat lát,
Az is nekem baj.
-284- Adsza rózsám a jobb kezed,
Fordujjunk egyet,
Menjünk ki hát a kis kertbe,
Ott szedjünk meggyet.
Már le is szedtük a meggyet
Minden ágáról,
Lehullott a piros rózsa
Két orczájáról.

(Ózd.)

4.

A felszegbe rózsa terem,
Az alszegbe petrezselyem.
Ha a felszeg rózsa vólna,
Mégse szakasztanék róla.
Ha az alszeg tövis volna,
Mégis ösvényt vernék rajta.

(Balavásár.)

5.

Leszakadt a kútam gémje,
Nem itathatok estére.
Pántlikát kötök a gémre,
Mégis itatok estére.

(Lőrinczréve.) -285-

6.

Ha belőlem most egy fecske válhatnék,
Kedves babám ablakára szállanék.
Jobb kezemmel kopogtatnám ablakod.
Nyisd ki babám, ereszd be a galambod.

(Magyar-Bükkös.)

7.

Leszállott a fecskemadár a kertbe,
Mért hagyod el az uradat menyecske?
Ha jó voltál szeretőnek,
Mért nem vagy jó feleségnek?

(Tompa.)

8.

Házamhoz szakadt egy fecske,
Úgy rúg, úgy döf mint egy kecske.
Megmondtam házam népinek:
Hagyjanak békét fecskémnek.
Visszagyün ő nemsokára,
Kivánatos szállására.

(Lőrinczréve.) -286-

9.

Éjfélekor szok a kakas szólani,
Kedves lányom, ne felejkezz bejönni.
Édes anyám, ne féltsen ked engemet,
Mert nem eszem meg a becsületemet.

(Magyar-Bükkös.)

10.

Fenyőkútnak erdős mezejében
Szól a kakuk a fa tetejében.
Még a kakuk is mind azt kiáltsa:
Aludj, aludj Istennek bárányja.

(Szováta.)

11.

Kicsi madár, hogy tudsz élni?
Mikor te nem tudsz beszélni.
Látod, én tudok beszélni,
Mégis alig tudok élni.

Kicsi madár jaj de fenn jársz!
Mi az oka, hogy le nem szállsz?
Leszállanék de nem merek,
Irigyemtől nagyon félek.

(Szováta.) -287-

12.

Tiszta buza ki se hánta a fejit,
Kicsi madár mind elhordta a szemit.
Kicsi madár, hadd meg bár a kalászát,
Miből süssünk a babámnak pogácsát.

(Szováta.)

13.

Vajjon ki járt kis kertembe
Fekete galamb képébe?
Szedi virágomnak lombját.
Rozsmarintomnak bimbóját.

Kerted alatt csipkerózsa,
Ne menj kis lány a fonóba!
Elszólták a becsületed.
Nincsen ott már mit keresned.

(Magyar-Bükkös.)

14.

Tizenkilencz esztendeig
Jártam hozzád guzsalyosba,
Mégsem estél gyalázatba.
Más csak egy hónapig jára,
Látod rózsám, meggyaláza.

(Csekelaka.) -288-

15.

Balavásár híres város,
Leány, legény barátságos.
De Nagy-Kend még hiresebb,
Leány, legény ügyesebb.

(Nagy-Kend.)

16.

Martonosi csereerdő,
De szép cserefa nőtt kettő.
Ha egyiket levághatnám,
Magamat lepadalhatnám.

(Martonos.)

17.

Sok az irigy a faluba,
Öt, hat ül minden kapuba.
Jobbról ülnek az irigyek,
Balról a kik ingerelnek.
Mindig rólam hajcsák a szót,
Magam felől nem hallok jót.

(Egrestő.) -289-

18.

Zúg a vihar, recseg a nád,
Irigyem az egész világ.
Irigyeim annyin vannak,
Mind a kutyák, úgy ugatnak.

Adok nekik egy-két napat,
Hadd ugassák ki magokat.

(Magyar-Bükkös.)

19.

Annyit hajtok irigyemre,
Mint a ruhám kötőjére.
De arra még többet hajtok,
Ha lehull, utána kapok.

(Magyar-Becze.)

20.

Széles Rajna vize,
Keskeny palló rajta.
Ügyelj kedves rózsám:
Ne paczérozz rajta,
Mert ha belemerülsz
Soha ki nem kerülsz.

(Czikmántor.) -290-

21.

A vacsoracsillag felsütött az égre,
Ne bogarássz lányom este a sötétbe.
A fehér galambnak szennyes lett a szárnya,
Nem mossa le azt már a Marosnak habja.

Títottalak lányom, hej, de mind hiába,
Belementél, bele, az elkárhozásba.
Te még boldog lehetsz, Isten tudja hogyan…
De a szégyenedet én kell sírig hordjam.

(Szent-Erzsébet.)

22.

Szép a csillag, homályos a holdvilág,
Jó annak, ki becsületjére vigyáz.
Én a tavaly nem vigyáztam reája,
Beleestem a nagy világ szájába.

(Nagy-Kend.)

23.

Kis kertemet beültettem tavasszal,
Rezedával, liliom s buszujóval.
Ki-ki kőttek egyenkint,
El szeretném adni mind,
De most mindjárt.

(Nyárád-Szentanna.) -291-

24.

Kimentem én a tanyára,
Ráléptem egy tök injára;
Tök injáról, tök injára,
Vágyik szivem gazdagságra.
Azt az Isten meg is adja,
Hogyha van énreám gondja.

(Lőrinczréve.)

25.

Hallottam is, tudom is:
A hány kis lány, mind hamis,
Mikor imádkozik is.
Mikor imádkozik is;
Rosszat gondol akkor is.

(Csekelaka.)

26.

A faluban nincs több leány csak három,
Mind a három künn van az aratáson.
Kék pántlika lobog karcsu derekán,
Jaj de lassan hajlik a marok után.

(Kelementelke.) -292-

27.

Medecséri hármas határ,
Ott terem a hires kis lány.
Minél szélesebb a határ,
Annál híresebb a kis lány.

Medecséri nádas berek,
Ott terem a híres gyerek,
Minél nádasabb a berek,
Annál híresebb a gyerek.

(Tarcsafalva.)

28.

Kimentem a zöld erdőbe sétálni,
Leültem a zöld fa alá nyugonni;
Oda jöve fülemile kis madár,
Hozott nekem körme között czédulát,
Abba láttam szeretőmnek szándékát.

Abba vala egy ölelés, egy pár csók,
Édes rózsám azt a gyűrüt, melyet adtam,
Add vissza,
Hogy a leányságom
Fordítsam vissza.

(Szováta.) -293-

29.

Kezembe van már az útilevelem,
Piaczszerte eltött minden jó kedvem.
Sok víz lefoly Bálintfalva megyébe,
Míg meglátnak engem Szent-Gericzébe.

(Szent-Gericze.)

30.

Loptam lovat hatszázhatat,
Mégse csengettem a vasat.
Bátyám csak egy tyúkot lopott,
Mégis ráverték a vasat.

Mégis ráverték a vasat
Az enyedi serház alatt.
Az a serház lángot vessen,
Rólam a vaszár leessen!

Lehullott rólam a vaszár,
Zsandár legyen, a ki elzár.

(Csombord.)

31.

Sárga zsinór, selyem sujtás,
Este hova megyünk pajtás?
Ide s tova az utczára,
Egy kis leány bosszujára.

(Csekelaka.) -294-

32.

Miriszlói nagy hegy alatt,
Szántottam egy jó darabat.
Vetettem beléje borsót,
A legénynek be koporsót.
Vetettem beléje lencsét,
A leánynak jó szerencsét.

(Miriszló.)

33.

A ki legény jőjjön velem kaszálni!
Ne csak mindig a lányokkal cziczázni.
Vágok én még olyan rendet a réten,
Kilencz kis lány se szedi fel a héten.

(Maros-Décse.)

34.

Megfogtam az eke szarvát,
Felszántottam kertem alját.
Ne teremjen földi-borzát,
Hanem csak mind bazsarózsát.

(Kibéd.) -295-

35.

Csötörtökön este
Jártam hozzád lesbe.
Láttam, pánkát sütöttél,
Hej, de bé nem eresztél,
Ó be éhes voltam!

A múlt szombat este
Jártam hozzád lesbe.
Esett a hó, fútt a szél,
Hej, de be nem eresztél,
Ó de nagyon fáztam!

(Tompa.)

36.

Három éle van a késnek,
Nincs Istene a legénynek.
Nincs Istene, nincs Jézusa,
Mennyországba’ sincsen jussa.
Pokolba is csak egy szikra,
Azt is árendába birja.

(Tompa.)

37.

Szőllőtőke, venyige!
Rászállott egy gerlicze.
Nem gerlicze, sarmantyu,
Ölelj meg barna fattyu!

(Csekelaka.) -296-

38.

Legény vagyok a csárdába,
Legény az Isten házába;
Koporsóm is magyarfajta.
Azon van a nevem rajta.

(Koronka.)

39.

Három águ gesztenye,
Vidd a falu végére,
Add oda egy legénynek,
Sipos Mihály nevünek.

Ha megkérdi, hogy ki kűdte,
Kovács Rézi nevű kűdte;
Ha még egyszer kűdne is,
Megcsókolnám százszor is.

(Miriszló.)

40.

Az enyedi kerek erdő!
Benne sétál rózsám kettő;
Viseli a négyszél gyatyát,
Lábán a sarkantyús csizmát.
Összeveri pettyelt módra,
Mind úgy hull a rózsa róla.

(Kibéd.) -297-

41.

Vajjon hua lett a rózsám?
Talán harmatot szedni jár?
Immár a nap délfelé jár,
A harmatot felszítta már.

Vajjon hol van a galambom?
Nincs aratás, hogy arasson,
Lakzi sincs, hogy ott múlasson.

(Magyar-Bükkös.)

42.

Nyisd ki rózsám a szemedet!
Ereszsz be engem, ha lehet!
Mert engem a csendőr keres.

Keresett a csendőrkáplár,
Mert nagy kárt tettem a pusztán.
Kit fegyverrel, kit puskával,
Kit kétágú vasvillával.

(Lőrinczréve.) -298-

43.

Hej éd’sanyám, hej éd’sanyám
Ereszszen el a bálba!
Ott láttam a kedves rózsám
Tiszta fehér ruhába.

Tiszta fehér a ruhája,
Szemöldöke fekete;
Bár az Isten, bár az Isten
Nekem adná szüretre.

(Magyar-Bükkös.)

44.

Tua ki a Csengőbe,
Rózsa terem a fűbe,
Eredj Máris szedj egy párt;
Kis Pistának bokrétát.

Kötök biz én szegénynek,
Mint egy ügyes legénynek,
Az ügyesnek, a jónak,
Az ügyibe valónak.

(Miriszló.) -299-

45.

Apró kicsi tejes málé,
Nincs szebb élet mint a lányé,
Mert lefekszik vetett ágyba
S úgy alszik ott mint egy páva;
De a legény mint egy kutya
Kuczorog egész éjszaka.

(Csekelaka.)

46.

Megáldja az Isten
Ki bölcsőm rengette,
Ki gyenge testemet
Vizbe fürösztette:
A ki megtanított
Gyenge szót szólani,
A ki megtanított
A lányokhoz járni.

* * *

Vótál anyám vótál,
Méhedben hordoztál,
Kilencz hónap múlva
A világra hoztál.
Gyenge gyócsruhával
Ingem takargattál.
-300- Rengetgettél volna
Rengő bölcsőjibe,
Rengetgettél volna
Maros fenekibe.
Mikor fürösztöttél
Gyenge meleg vízbe,
Fürösztöttél volna
Forró buzgó vízbe.

(Bordos.)

47.

Szovátai híd alatt
Meleg forrásvíz fakadt;
Én is ittam belőle,
Mégse hótam meg tőle.

Szovátai híd alatt
Rézsarkantyúm ott maradt.
Eredj babám keresd meg,
Ha megkapod, pengesd meg.

Szovátai hegy alatt
Árulom a lovamat.
Árulom a lovamat,
S a lovammal magamat.

(Szováta.) -301-

48.

Arra kérem a birót:
Ne vegye el a fuvót.
Várjuk haza nagyapót,
Megfizeti az adót.
Hajnalba, pirosba,
Fuvóba, kohóba.

Ha nem szikrázik a vas,
Nincs szalonna, nincs avas,
Nincsen kalács a purdénak,
Nincsen széna a csikónak.
Hajnalba, pirosba
Fuvóba, kohóba.

Kondorhajú feleségem,
A jó Isten adta nékem,
Az fog engem ébreszteni,
Az fog engem megfésülni.
Hajnalba, pirosba,
Fuvóba, kohóba.

(Szováta.)

49.

Sárga murok, petrezselyem,
Vajjon ki kertjébe terem?
Sem enyémbe, sem máséba,
Csak a Fülöp Sándoréba.
-302-

Nézz ki Sándor ablakodon,
Ki sétál az udvarodon.
Biró Anna köntösösön,
Legyen tied örökösön.

(Tompa.)

50.

Veszek én szép feleséget,
Isonyatu de szépséget.
Salamonya, solomonya darmantyú. Drum, drum.
Megtanítom seget verni
Fel fog engem ébreszteni.
Salamonya, solomonya darmantyú. Drum, drum.
Megtanítja fuvót nyomni,
Tüzet is fog gerjeszteni.
Salamonya, solomonya, darmantyú. Drum, drum.
Ha van fuvó, kalapács,
Van a purdénak kalács.
Salamonya, solomonya, darmantyú. Drum, drum.
Ha nincs fuvó, kalapács,
Nincs a purdénak kalács.
Salamonya, solomonya, darmantyú. Drum, drum.

(Czikmántor.) -303-

51.

Szürke lovam a nyeregbe;
Virágom.
Magam ülök tetejében,
Virágom.
Szürke lovam vigy odáig!
Virágom.
Szivem ne fájjon sokáig.
Virágom.

Ne nézd rózsám szennyes vagyok,
Virágom.
Mert én kovácslegény vagyok.
Virágom.
Kovácslegény hajnalcsillag,
Virágom.
Ragyog mint a szenescsutak,
Virágom.

Megütöm az üllőm szarvát,
Virágom.
Csókolom a babám száját.
Virágom.
Ne hidd el rózsám magadot,
Virágom.
Nem találsz te szebb virágot
Virágom.

(Szováta.) -304-

52.

Meguntam én a vándorlást,
Más tűzhelyen vacsorálást.
Házról házra kolindálást.
Azt a soha meg nem nyugvást.

(Magyar-Bükkös.)

53.

Nincs jobb élet a miénknél,
A vándorló legényeknél.
Mík porcziót nem fizetünk,
Mikor tetszik elmehetünk.

De a legény akkor hizik,
Mikor egy kis jó bort iszik:
De a mester hej! haragszik,
Ha a legény nem dolgozik.

Hétfőn reggel bepakolunk,
Kedden reggel masérodzunk;
Masérodzunk, énekelünk,
A világgal nem törődünk.

Mihelyt az erdőbe értem,
A pendlimet 19) fődre tettem.
Bús fejemet reá vettem.
Fáradt testem pihentettem.
-305- Én Istenem rendelj szállást,
Adjál egy kis megnyúguvást.

(Maros-Vásárhely.)

54.

Már én többet nem szógálok.
Fazekas-legénynek állok.
Czifra korsókat csinálok
Csak szeretőmmel sétálok.

Már én többet nem szógálok,
Asztalosinasnak állok.
Czifra ágyakat gyalulok,
Csak a rózsámmal mulatok.

(Nyárád-Szentanna.)

55.

Veres két szem, borbélylegény,
Beteg lett a rózsám szegény.
Enni vinnék, de nincs mibe,
Eltört a bányai csésze.

Makfalvára megyek lakni
Bányai csészét csinálni
Abba viszek neki enni.

(Sóvárad.) -306-

56.

Ha bányász vagy, ne búsulj,
Életeddel ne gondolj;
Vedd a fanczát a kezedbe,
Egy szép kis lányt az öledbe
Ej haj mulassunk,
Úgyis a földbe bújunk.

(Egrestő.)

57.

Édesanya felneveli a fiát,
De nem tudja, ki viseli majd gondját.
Kibocsátja szárnya alól s nem tudja,
Hol nyomja meg a fekete föld gyomra.

(Héviz.)

58.

Én vagyok a molnárlegény
Ihahó.
Én járok a víz tetején.
Ihahó.
Fogom azt az aranyhalat
Ihahó.
A parajdi lánczhid alatt
Ihahó.

(Parajd.) -307-

59.

Szovátának nincs oly bótja,
Kibe ne volna pálinka.
Ha nem volna, jobb is volna,
Sok legény rosszul nem járna.

Elvesztettem a fejemet,
Ott a deczis üveg mellett.
Olyat tettem, azt műveltem,
Halálomig nem felejtem.

(Szováta.)

60.

Istenem, Istenem!
Hol lëssz a halálom?
Erdőn e vaj mezőn,
Vaj pedig tengërën?
Ha erdőn veszëk el
Ki temet el engëm?
Ha tengërën veszëk,
Ki sírat meg engëm?
El is eltemetnek
Az erdei vadak,
Meg is megsíratnak
Az égi madarak.

(Oroszhegy.) -308-

61.

Ha te itt vagy drága lélek,
Ki hallgatja mit beszélek.
Nem beszélek én senkiről,
Csak a régi szeretőmről.
Arról sem beszéltem volna,
Ha nem tanítottak volna.

(Miriszló.)

62.

Édes kedves rózsám,
Mért csalogatsz engem?
Miért játszadozol
Szerelmes szívemmel?
Vagy menj el előlem,
Vagy ülj le melléjem;
Karcsu derekadat
Ne ringasd előttem.
Hamis szemeiddel
Ne igézz meg engem.

(Sófalva.)

63.

Már minálunk nem nézik azt,
Szép-e, jó-e a leány
-309- Csak fődolog, hogy nagy legyen…
Nagy legyen a hozomány.
Legyen bár az ördög nénje
Csak tele legyen erszénye;
Kap az férjet eleget,
Csinosat is ezeret.

(Balavásár.)

64.

Mind azt vetik a szememre a faluba
A lányok,
Hogy én a szép menyecskékhez, minden este
Eljárok.
De szeretni jobban tudnak, a faluban szeretni
A menyecskék,
Bárcsak most is a barnának karjai közt
Lehetnék.

(Bordos.)

65.

Miriszlói piaczon,
Rózsát árul egy asszony,
Százát adja petákér’,
Párját adja forintér’.
A leányka megvette,
A kapura kitette,
Csókjával leszegezte.
-310- Győrffi Pista meglátta,
Be is ment a szobába,
Csókjával megvátotta.

(Miriszló.)

66.

Sír előttem az út,
Bánkodik az ösveny.
Még az is azt mondja:
Áldjon meg az Isten!
Áldjon meg az Isten
Minden javaival;
Mint kerti violát
Drága illatokkal.

(Martonos.)

67.

Lepattant a pinczelakat,
Hej de szép szeretőm akadt;
Ha kimenyen az utczára,
Rózsa nyílik a nyomára,
Liliom a homlokára.

(Miriszló.) -311-

68.

Menj el virág, virágozzál,
Utánam ne várakozzál.
A forgácsot felszedik,
A kendert megrázzák,
A világ elmulik.
A hól a száraz a zölddel
Összecsavarodik,
Ott a virág virággal
Találkozik.

(Lőrinczréve.)

VII.
KÉTES NÉPDALOK.

1.

Ó te kedves szép angyalom!
Be szép magyar mentéd vagyon.
Magyar mente, feszes dolmány,
Abban szeretlek én babám.

Dús kincsekre nem is vágyom
Kedves kis legényke, párom,
Csak járhassak a kedvedbe,
A jó Isten úgy engedje.

Szeret engem az én kincsem,
A világba párja nincsen;
Szép a teste, jó a lelke,
Mintha ép egy angyal lenne.

(Nagy-Kend.)

2.

Hajnalodik, harmatozik,
Barna kis lány álmadozik;
Hamis ajka csak úgy nevet,
Hej de hamis álma lehet.
-316-

Hamis álom a leánydolog,
A szíve úgy repdes, dobog.
Hej, de ha az álma ilyen,
Hát a valóságos milyen?

Pirosajkú kis galambom,
Ne búsujj te ez bajodon,
Hiszen mi is legényfajta
Úgy élünk az istenadta.

(Egrestő.)

3.

Éjszak felől jön egy csillag,
Homály borítsa.
S a kaszárnya két orczámat
Elhervasztotta.
Felderül még fejem felett
A csillagos ég,
Ki rabságomat örvendi,
Megsirassa még.
Kitőtöttem az időmet,
Semmi sem maradt.
Tudom rózsám gonosz szíved
Értem meghasadt.
Tán azt tudod álnok szivű,
Hogy mindig így lesz:
Az én gyászos életemnek
Vége soh’ sem lesz.
-317- Csillagos ég vigy el engem,
Szülőföldemre,
Ott hajtsam le bús fejemet.
Rózsám ölébe.

(Mogyoros.)

4.

Suhog a szél, remeg a fa,
Juhászlegény ül alatta;
Néz föl, alá s mindenfelé,
De Erzsi csak nem jön elé.
Nem hoz rózsát kalapjába,
Forró csókot ajakára.
Három napig várt hiába,
Szegény majd elvész bújába.
»Jó juhász be csalatkozol,
Ha a lány hűségibe bízol:
Erzsi tegnap korán reggel
A huszárok után ment el.«

(Magyar-Lapád.)

5.

Búra hajlott a szomorú fűz ága,
Bubánat volt egész éltem világa.
Jó szüleim látom bíztak, de tudom:
Ezt a nyarat átalélni nem fogom.
-318-

Rózsák között szomorú fűzfa ága.
Nem is illem ebbe a víg világba.
Mit ér látni a jó kedvet énnekem,
Ha nem vidul búbánatos életem.

Sír kell nekem, ojan sötét fekete,
Míjenre szívem a bánat festette,
Síromra még virágot se hintsenek,
Nehogy csudát lássanak az emberek.

Bús síromnak porai közt síromon
Fekete lesz a hófehér liliom.

(Szent-Demeter.)

6.

Hova, hova, ti fellegek?
Felém ne is tekintsetek!
Mi táj felé van utatok?
A nyugatot bejárjátok.

Ha sírkerten repültök át,
Köszöntsétek atyám sírját.
Mondjátok azt emlékénél:
Hogy leánya nem soká él.

Nem él, nem él, mert nem élhet,
Hűtlen kedvese mást szeret,
Te vagy az, te, hűtlen lélek,
Még rád gondolni is félek.
-319-

Ha kérdi tőled valaki…
Tied voltam, bátran mond ki.
Csakhogy aztán mást ne szeress,
Több ártatlant el ne temess.

(Sóvárad.)

7.

Én az éjjel egy órát sem aludtam,
Az elvesztett boldogságot sirattam
De az éjjel még annyit sem aluszom.
Barna babám panaszait hallgatom.

Éjfél után elzsibbadt a jobb karom,
Melyiken az álnok szívét ott tartom.

(Szent-Demeter.)

8.

Szép virággal kerted tele,
De jó volna menni bele.
Csapdos a szél, barna felhő tornyosul.
Az én rózsám eprészni van Kenden túl.

Gyenge sövény kerítése,
Könnyű volna szétszedése.
Jösz te vissza édes rózsám, ne epréssz,
Százszor mondtam, hogy a szíved odavész.

(Nagy-Kend.) -320-

9.

Gyalakután rossz a toronyóra,
Egyet mutat, pedig kettő vólna.
Egyet mondok, kettő lesz belőle,
Leszek én a maga szeretője.

Soh’ se féljen, hogy az óra jobb lesz,
Tegye ide szívét a szivemhez.
Ez is, az is, mindakettő égne,
Mégse vernék a harangot félre.

(Szent-István.)

10.

Amott egy virágos kertbe,
Ül szép Nyika pázsintszékbe,
Ül csendes szenderedéssel,
Koszorúfelövedzéssel,
Zafirt képző szép szemekkel,
Rubintajak s egyebekkel,
Egy hószín kisasszony ülve,
Virágokkal körülvéve.
Egy ifjú ott halad elé,
Így szól járulván elébe:
»Mond meg nekem kis őzecske,
Leány vagy-e, vagy menyecske?«
-321- »Én sem leány, sem menyecske,
Csak virág vagyok tengeren.
Estefelé hozzád szállok,
Reggelig elébb nem állok,
Míg a magasság harmatja
Bágyadt szívem meg nem rakja.«

(Rákos.)

11.

Én árva nem voltam,
Árvául maradtam;
Idegen se voltam,
Idegenné lettem.

Hajtsd hozzám fejedet
Te idegen árva,
Légy hozzám kapcsolva
Szivemnek hajléka.

(Martonos.)

12.

Le van a szívem lánczolva.
S nincsen senki, ki felóldja.
Oldozd fel te gyönyörű virágom!
Hadd lehessek szabad e világon.
-322-

Elég szabad vagy te rózsám,
S mégis ritkán jársz te hozzám.
Ha én olyan szabad madár volnék,
Éjjel, nappal nálad mulatoznék.

(Kibéd.)

13.

Azt hallottam felőled:
Rózsáskert a kebeled.
Ha szívednek tetszenék,
Kertésznek beállanék.
Szeretem a termetedet,
Gyöngyből kimetszett melledet.

(Lőrinczréve.)

14.

Ez az utcza végig ki van sánczolva,
Rozsmarinttal tele is van plántálva.
Őrizzétek leányok, ki ne száradjon,
Szeretőtök szomorú ne maradjon.

A szomorú szerető az nem igaz,
Másutt jár az esze, szíve sem igaz!
Megcsal máma, megcsal holnap s azután,
A szíve nem tud szeretni igazán.

(Parajd.) -323-

15.

Harmatos a mező, kinyílt a virága.
Az éjszaka sírta bús könnyeit rája.
Én is sírnék, de már késő, nem lehet.
Mert énnekem könnyeim már nincsenek.

Elsírattam, elzokogtam réges rég,
Életemben egyszer tudnék sírni még.
Ha te kis lány úgy szeretnél engemet,
Akkor tudnék sírni örömkönnyeket.

(Nagy-Kend.)

16.

Isten veled vén eperfa!
Boldogságnak fejfája,
Hullasd, hullasd leveledet
Vándorlegény útjába.

Takarja be lábam nyomát
Hulló sárga leveled,
Ne integess, ne bólingass,
Mert a szívem másé lett.

(Etéd.) -324-

17.

Koronkai zöld erdőben
Egy vadgalamb sír magába;
Mindig csak azt turbékolja
Hogy elveszett szíve párja.

Hullasd, hullasd leveledet,
Te suhogó rezgő-nyárfa;
Úgyis minden boldogságom
El van tőlem régen zárva.

Söpörje el, söpörje el,
Ez a vihar a világot,
A mely nekem, a mely nekem
Úgy sem adott boldogságot.

(Vaja.)

18.

Sötét felhők futnak végig az égen.
Nincsen maradásom ezen vidéken.
Az van írva a vándorló felhőkre,
Isten hozzád szülőföldem örökre.

Szülőföldem egész merő szép vidék,
Csak a sugár toronyáér’ maradnék,
Sugár torony ne nézz, ne nézz utánam,
Úgy sincs nekem itten megmaradásam.

(Szováta.) -325-

19.

Barna kis lány megy az Isten házába,
Hova lépik, virág nyílik nyomába.
Imádságos kis könyv van a kezébe,
Tündérország csillog a szemeibe.

Virágoskert szentannai nagy templom,
Te vagy benne legszebb virág angyalom.
Úgy elnézlek te gyönyörű virágszál
Soh’ se tudom, hogy a pap mit prédikál.

(Nyárád-Szentanna.)

20.

Az én szívem egy sírhalom,
Rózsa sem nyílik már azon.
Ne is nyíljon soha, soha,
Úgy sincs, a ki leszakítsa.

Eltitkolnám, ha lehetne,
Hogy a szívem búval tele,
De azt el nem titkolhatom
Könyveimmel az arczomon.

Igaz szívvel azt esküttem,
Hogy nem lesz csalfa szerelmem.
Hamis szóval megtagadtam,
Magam romlását okoztam.

(Szováta.) -326-

21.

Nem taposom idegenbe’ a füvet,
Nézek én majd a faluba háztüzet,
Akad nálunk elég szőke, barna lány,
A ki magát megbecsüli igazán.

Nem aféle úticzifra, házi rossz,
Ki a dolog mellett csupán ásitoz.
De a dolgot megragadja két kézzel,
Mint a kit az ég áldott ép észszel.

Maga süti a kenyeret rendesen,
Maga szövi a ruháját ügyesen;
Szíve tiszta, lelke nemes, esze ép
Feleséget ilyet veszek mindenkép.

(Magyar-Bükkös.)

22.

Szegény vagyok, szegénynek születtem,
Istenemet én mindig szerettem.
Az irigyek mind üldöznek engem,
Be igazi árva lett belőlem.

Szegény vagyok, szegénynek születtem,
A babámat igazán szerettem.
Az irigyek elrabolták tőlem,
Most igazán árva lett belőlem.
-327-

Elmegyek én igen, igen messze,
A honnan még madár se jő erre.
Megpanaszlom ott egy kis madárnak,
Rabja lettem széles e világnak.

(Szent-Demeter.)

23.

Úgy nőttem fel mint az erdőn a gomba,
Szeretőm volt tiz esztendős koromba,
Ez a világ megmondhatja szemembe:
Hány szeretőm volt egész életembe.

De meguntam ezt az urat szolgálni,
Éjjel, nappal a marháját kurálni;
Inkább ülnék barna babám ölébe,
Kaccsintgatnék két fekete szemébe.

(Szent-Gericze.)

24.

Messze a távolban szépen pirkad,
Rózsaszín arany közt jő fel a nap,
Fényes napsugára belát a szobámba,
Csókot hint a rózsám ajakára.

(Sóvárad.) -328-

25.

Bús az idő, az eget is
Homály borítja.
A szerelem az orczámat
Elsárgította.
Felderül még fölöttem is
A csillagos ég,
Ki rabságomat örvendi,
Megsiratja még.

(Szováta.)

26.

Ó ha madár lehetnék!
Szárnyaimra kelhetnék.
De madár nem lehetek,
Szárnyamra nem kelhetek.
Ó de fájdalom!
Kedves angyalom.

(Etéd.)

27.

Budva partján nevekedett tulipán
Az én szívem téged óhajt, téged szán,
Elhervadott bokrétámnak szépsége,
Oda tulipántom gyönyörűsége.
-329-

Megkérdeztem szeretőmet, szeret-e?
Megölelem, megcsókolom, tartja-e?
Bár sohasem lettem volna világra,
Eddig eltölt napjaimnak bújára.

Katonává lettem rózsám, bánod-e?
El kell immár masirozni, szánod-e?
Szép szín alatt csókjaiddal megcsaltál,
Így jár, a ki szép szeretőre talál.

Már elmegyek én tetőled drága kincs,
Gyöngyfekete szép szemeddel rám tekints;
Fordítsd erre két szép piros orczádat,
Hadd lássam meg két arany almáidat.

(Tordátfalva.)

28.

Megvert engem az Isten,
De nem tudom mér’
Szép szeretőt tartottam,
Talán biz’ azér’.

Nem bánom én, ha ver is,
Hogyha nem ver is.
Szép szeretőt tartottam,
De még tartok is.
-330-

Megverték a rézdobot,
Masirozni kell.
Megfujják a trombitát,
Lóra ülni kell.

Kis pejlovam trappba mész,
No de trappba mész.
Száz ablakon száz kis lány
Könnyes szemmel néz.

Ne sírjatok leányok!
Visszajövök még.
Visszasegít valaha
A csillagos ég.

(Maros-Décse.)

29.

Jaj de szépen esik az eső,
Jaj de szépen zöldel a mező.
Közepében legel a bárány,
Hej, de szép a kökényszemű lány.

El kell menni gyalogzsandárnak,
A babámat itt kell hagyni másnak.
Mér nem kendő? hogy zsebembe tegyem,
Hogy a messziföldre elvihessem.

(Kibéd.) -331-

30.

Nyisd ki ajtód, kit bezártál!
Ajtódon van, kit rég vártál.
Még házadat kerülgettem,
Sok hideget elszenvedtem.
Hogy házadba bemehettem,
Egészen felmelegedtem…
Szűr van rajtam, nem bunda,
Tudod rózsám hideg a;
Ablak alatt fagyok meg,
A lelkedre halok meg.

(Rákos.)

31.

Csipkebokor tollasmező szélében.
Fáradt vagyok megpihenésem nincsen.
Fáradt vagyok, megpihenni nem tudok,
Nincsen babám, kit szerettem, elhagyott.

Nem idevaló születésű vagyok én,
Messzeföldről vándoroltam ide én.
Így jár, a ki messzeföldre vándorol:
Babájának még vállára sem borul.

(Parajd.) -332-

32.

Kis kertemben kivirágzott a szegfű,
Kis angyalom, csak a szíved legyen hű.
Nem kivánok szerelmednél egyebet,
Csak azt tartsd meg, a jó Isten áldjon meg.

Ha nem szeretsz, mért hitegetsz hiába,
Mondanád meg: »Légy szerelmes más lányba.«
Van még leány több is e nagy világon,
A madár sem lehet mindig egy ágon.

Nefelejtset szedtem itt a bokorba,
Összeköttem egy bokrétacsokorba:
Julcsa szívem tűzd oda a hajadba,
Úgy menjünk el majd az Isten házába.

(Szenterzsébet.)

33.

Jázminbokor kihajlik az utczára,
Szőke kis lány visel gondot reája.
Édes szóval csak azt kérem őtőle,
Kössön nekem szép bokrétát belőle.

Aranyrojtos kendő lobog válladon,
Tudom húgom, de drága volt az nagyon;
Nem adok én semmit ezüst s aranyér’
Nekem az a jázmincsokor többet ér.

(Bölön.) -333-

34.

Boldog az áldott főd
Az Olt vize tere:
Élhet ott az ember
Könnyen mint a here.
De most az Úristen
Erősen megvere,
Mert a jó gazdának
Nincs elég kenyere.

Reméltem, hogy lészen
Ojan boldog élet,
Melyben a szegény is
Talál bő kenyeret
Ha a földmívesek
Nyerhetnek kegyelmet,
Adjon a jó Isten
Nekik segedelmet.

(Héviz.)

35.

A toronyba fehér zászlók lobognak,
Az alatt a magyar fiúk zokognak.
Kérdik egymást: »Jó barátom, mi újság?«
»Kossuth elment, oda van Erdélyország.«
-334- Kossuth apánk befogatta hat lovát,
Felültette feleségét, inasát,
Azon vitte el a magyar koronát.

Idehozták a muszkát a nyakunkra,
Barátunk lett nekünk már a franczia.
Nem tudom én, hazatérünk valaha.
Erdélyország a fiait sirassa.

(Balavásár.)

VIII.
KÖSZÖNTŐK ÉS LAKODALMI VERSEK.

1.
Jánosnapi köszöntő.

(Az ajtónál.)

»János aluszol-e?
Ágyadban nyugszol-e?
Serkenj fel álmodból!
Kelj fel az ágyodból!
Eljöttünk tehozzád,
Hogy Isten éltessen
És szerencséltessen,
Sok nevednapjára,
Kedves hajnalára
Isten felderítsen.«

»Hát beeresztessz-e?
Házadnál jól tartsz-e?
Mert ha nem, elmegyünk,
Más szállást keresünk,
Megyünk, honnan jöttünk.«

(Bordos.) -338-

2.
Husvéti köszöntő.

(Kis fiu köszöntője.)

»Elértük mi immár a tavasz kezdetét,
A szép virágszálnak látjuk kellemetét.
Eljöttünk hozzátok ifiu létünkre,
Hogy harmatot hintsünk e kis növendékre.
Mert, ha meg nem öntjük ezen esztendőbe,
Nem virágzik nékünk szépet jövendőbe.
Virágozzatok hát ékes virágokat,
Nyerjetek az égből fényes koronákat.
Hintsük gazdát, gazdasszonyát,
Kedves magzatjával
És várjuk a piros tojást,
Azt is csak párjával.«

(Etéd.)

»Tojik a fehér tyúk,
Tojás van alatta,
Adják ide hamar,
Hadd fussak el haza.
-339- Én vagyok apámnak
A legkisebb fia,
A puliszka mellett,
Vitéz katonája.«

(Etéd.)

3.
Husvét másodnapi veszekedő vers.

(Két kis fiu fakarddal megindul s házról házra járva, így veszekedik.)

Első fiu:

»Jó reggelt kivánunk az itten levőknek
És boldog ünneplést a házban élőknek.
Bátor bejövetelünk terhükre ne essék,
Egy kis verset mondunk, meghallgatni tessék.«

Második fiu:

»Örvendjen immár a dicső menyország,
Örvendjen a föld a tenger és az egész világ
Megvirágzott immár a mennyei virág,
Istentől küldetett minekünk aranyág.
Örvendjen a világ, legyen csendességbe,
Mert feltámadt Krisztus a nagy dicsőségbe,
Részeltet hát minket kegyelmes örömbe.«

Első fiu: (Eléje szökik.)

Hó, hó, ne így beszélj!
Mert mindjárt összeveszünk,
-340- Hogy rút harczot, ütközetet teszünk,
Hogy a szomszédságnak csodájára leszünk.

Második fiu: (Felkapja a kardját.)

»Mit lármázsz te nekem?
Ó te rongyos puja,
Te rossz cserépdarab,
Te szájtáti muja.
Mert nem vagy egyéb mint
Kongó bikkfaüreg,
Foltos a nadrágod,
A fejed is öreg.«

Első fiu:

»Hiszen gyilkos máter,
Tudom mikor lettél,
Még a világra is
Öregen születtél,
Harmincz esztendeje,
Negyven hogy meglettél,
Annak is huszonöt,
Hogy tanuló lettél.
Mikor én születtem,
Husz esztendős voltál.
Akkor már megetted,
Ha tele volt a tál,
De még ma kiszedem
A mi rajtad szakál,
-341- Mert ha megragadom,
Alig marad egy szál.«

Második fiu:

»Hiszem, hogy nem marad,
Mert most sincs szakállam.
Ha vak vagy is, látod,
Hogy kopacz az állam.
De ha neked vetem
Óriás vállamat,
Bizon mondom, kevés
Becsületed marad.«

Első fiu:

»Edd meg becsületed öcséddel,
Igen nagyra nem méssz elméddel,
Gyalázatot vallasz kopacz fejeddel.«

Második fiu:

»Meghiszem nagyapám,
Hát nem ked mondta-e?
Cserefa botomat
Nálam nem látta-e?
Ha hátára hánnám,
Kérem, nem bánná-e?«

Első fiu:

Üssed fiam nagyapádhoz,
Mert lábadnál fogva
-342- Váglak a kútfához,
Hogy lepedőn visznek
Az apád házához.
Addig még egy szekér
Pujiczkát megehetsz,
Hat szekér kenyeret
Magadnak eltehetsz,
De addig nem mehetsz,
Hogy engemet, nagyapádat
A sárba nem tehetsz.

Második fiu:

»Biz a te kalapod se tólja az eget,
Üres fejed nem oszlassa szét a felleget.
Talán már nem kaptál tőlem eleget,
Meghuzlak, megvonlak a sárba tégedet.«

Első fiu:

»Béküljünk meg immár,
Ó ne veszekedjünk,
Hogy a háznépének
Csodájára legyünk.«

Második fiu:

»Nem békéllek biz én,
Azt kaczagnád te is,
De kaczagna ezen
A háznak népe is,
-343- Hogy engem békességre
Hivul egy szamár is.«

Első fiu:

»Béküljünk meg immár,
Lelkem súgja belül.
Az Isten e házat
Tegye jobbja felül.
Őrizze az Isten
Minden veszélyektől,
Hogy el ne távozzék
Az igazság mellől.
Adja a jó Isten,
Érjenek sokakat:
Sok husvéti másodnapokat.«

Kis kertész a fáradtsága
Piros tojás a váltsága

(Miután a piros tojást megkapták, így búcsuznak.)

»Áldást mondunk tiréátok
Mert ajtótokat kinyitjátok.
És ti háznak lakói
Békével itt maradjatok.

(Udvarhely m.) -344-

4.
Menyasszony-ajánló vers.

Fáradoz az ember itt e földön élve,
Nyugtalanságának jutalmát remélve.
Fárad s ha jutalom fáradtsága bére,
Már akkor megfrissül forradozó vére.
Kelemen József is futván nyereségért,
Sokat fáradozott egy jó feleségért.
Ki rég, hogy magános únalomban éle,
Mindaddig míg mostan házasságra lépe.
Miólta az halál az ő édesapját
Elragadta jó s hiv kedves oktatóját,
Azolta napjait éli magánosan
És minden óráit igen unalmasan.
A melyet megúna s ma megházasodék,
Csiszér Juliával ma megpárosodék.
Remélle tebenned haszon, nyereséget,
Ő hozzá hűséggel való feleséget,
Ki ragyogó fénynyel tünteted napjait
És megvidámitod unalmas óráit.
És mint a hív galamb párjával,
Egymás közt éljetek igaz boldogsággal.
Jobb virtusod legyen tenéked a hűség,
Férjed iránt való szép engedelmesség
És légy szorgalmatos a gazdasszonyságban,
Szépen virágozó tiszta jámborságban,
-345- Szeressed férjedet forró szeretettel
És becsüljed őtet illő tisztelettel.

(Etéd.)

5.
Menyasszonymegáldás a konty alatt.

Be szép a szép leány, úgy tetszik magában,
Midőn pántlikája fityeg a hajában.
Szép a leány mondom s illik neki nagyon;
Pántlikába befont hosszu haja vagyon,
Melyet fésüjével síkossan készíte
S játszadozva háta közepén ereszte.
Szép a leányság is maga valójában,
Ha vesztegetve nincs becses formájában,
Szép a leányság is az életnek szépe
És a szüzességnek valódi szép képe.
Szép a szép leányság, szép szabadságáért,
A senkitől való nem függés voltáért;
De te immár eztet mostan elvégezted,
A midőn a kontyot fejedre feltetted,
Asszonyok sorába avatod magadat,
Megvetvén, elhagyod szép leányságodat.
Te kontyot, főkötőt fejedre feltevél,
Dehát mennyi gondot fejedre felvevél.
Mert jóllehet egyet fejedről letevél,
Igen, de százötvent fejedre felvevél.
Mert legyen tudtodra tenéked előre,
Sok gond vagyon fűzve rá a főkötődre.
-346- Ezt kevélyen szokták asszonyok viselni,
Csak hogy magukénak tudták egykor tenni.
Nézd csak a nyoszolyot, be kevély kontyával,
Hogy sokszor csak tréfál, komodzik urával,
Mely kevélyen tartja fejét örömében,
Csipkés főkötője vagyon a fejében.
Nyoszolyoleány is gondolja magában:
Bár fésüt tehetne már egyszer kontyába,
Mert sokkal inkább is járna főkötővel,
Mintsem mind csupán csak hajadon fővel.
Mert azt mondja, illik az asszonynak nagyon,
Kinek főkötője s kerek kontya vagyon.
Én tehát azt mondom, hogy ezt életedben
Örömmel s békével viseld a fejeden;
Viseljed mindétig tartós egészséggel,
Tartós egészséggel s lelki békességgel,
Viseljed e háznak örökös diszére,
Hogy miattad szégyen ne szálljon hirére,
Viseljed sokáig férjed örömére,
És bánatot neki ne hozzál szivére;
Viseld örömökre kedves szüleidnek
És hozzád tartozó minden tieidnek.
Nyomoruság s bánat alatta ne legyen,
Sőt te szived abban örömöket vegyen.
És legyél alatta megnyugodt szivedben,
Áldott és megnyugodt mostan nyert hiredben.
Folyjanak boldogul tenéked napjaid,
Hogy ne hallja senki a te panaszaid.
-347- És legyen tenéked ezen uj szállásod
Boldog és szerencsés itteni lakásod.
Tenéked az öröm mindétig nevessen,
Orczádról s az Isten tégedet szeressen.
Ez vala szivemnek csekély kivánsága,
Az Istené legyen ennek megadása.

(Etéd.)

6.
Ágytörőbe menéskor való vers.

Felvettük éretted e hosszu utazást,
Meg is tettük a sok terhes fáradozást.
Hogy téged valahol, ha megtalálhatnánk,
Atyafi karokkal általkarolhatnánk:
Hogy általad szivünk örömöt érezne,
A bánat nyílától többé nem vérezne,
Mert méjj sebbe ejtéd szivünköt akkoron,
Midőn e közelebb enyészett nappalon
Nagy hirtelen, midőn még nem is álmodánk
Véletlen esetről semmit se gondolánk,
Akkor nagy hirtelen münköt odahagyál
És nekünk szivünkbe csak bánatot adál.
Akkor szomoríttád kedves szülőidet,
A téged szeretett buzgó testvéreket.
A midőn mindezek örömbe merülve,
A bánatok árját messziről kerülve,
Számos atyafiu, egybegyült vérekkel,
Sok jó szomszédokkal szeretett hívekkel,
-348- A pünkösd ünnepét midőn ünnepelnők,
Egymásnak örömét vígadva nevelnők,
Akkor ragadák el hirtelen sergünkből,
A kit mü mindnyájan szerettünk szívünkből.
Erzsi mint tenéked hajdani szomszédod,
Vagy még jobban mondva atyafi rokonod,
Ezen nagy bánatba én is részesültem,
Hogy felkeresselek tüstént felkészültem,
Hogy meglelve téged szülői szíveket
Enyhítsem, gyógyítsam fájdalmas sebedet.
Itt egy öröm fussa bánatos szivemet,
Hogy megtaláltalak elveszett hivemet.
A bánat kötelét magamról lerugom,
Mert megtaláltalak téged kedves húgom.
Itt a nagy örömtől dagadoz kebelem,
Melyért téged áldlak isteni kegyelem,
Mert a kiért én most oly sokat fáradtam,
Mégis valahára őtet megtaláltam.
Mostan a bánatot nagy öröm cserélte,
Mert kívánta czélját bús szivem elérte,
Mivelhogy tégedet ezen uj faludban
Találtalak s látlak gyönyörü lakodban.
S ha itt választottad további lakásod,
Áldja meg az Isten ezen uj szállásod,
Hogy ez legyen neked olyan boldog szállás,
A melyben ne legyen soha is kárvallás.
Ha urunknak tetszett neked ezt mutatni,
S ebbe tetszik neked éltedet folytatni,
-349- Itt áldjon meg az Ur csendes békességgel,
Egész életedben tartós egészséggel.
Hogy ebbe ne lépjen soha is unalma
Szívednek, sőt mindig teljes nyugodalma.
Az áldás forrása soh’ ki ne száradjon,
Sőt patak módjára fejedre áradjon.
Az Úr szentelje meg idejövésedet,
Tartsa meg kedvedre mutatott férjedet,
És adjon tenéked őhozzá szerelmet,
Hogy ne érezzetek egymástól sérelmet.
Te mindetig őtet mint férjet tiszteljed
És buzgó karokkal éltében öleljed.
Így az Úr is megáld téged békességgel,
Egész életedben tartós egészséggel.
Tiszteljed a háznak tisztes öregeit
Mint férjednek nagyon szeretett szüleit;
Ezeket bánattal soha ne illessed,
Sőt jó tanácsokat mindétig kövessed,
Hogy azoknak szívök mindétig örüljön
És általad bánat rájok ne kerüljön.
Legyél szorgalmatos a gazdasszonyságban,
Szépen virágzó a nagy jámborságban.
E háznak jó hire általad forogjon,
Mint a tiszta arany mindétig ragyogjon,
Hogy erre általad gyalázat ne szálljon,
Sőt híre mindétig magas polczon álljon.
Ez uj czímet, melyet ma tettél fejedre,
Viseld egészséggel egész életedbe,
-350- Viseljed mindetig tartós egészséggel,
Tartós egészséggel, lelki békességgel.
Viseld örömére kedves szüleidnek
És hozzád tartozó minden tieidnek.
Az Úr is áldjon meg szeretett férjeddel,
A melyet most nyertél tiszta szerelmeddel,
Áldjon meg egymáshoz való szeretettel,
Egymás között való szép megegyezettel.
Áldja meg tünéktek kézi munkátokat,
Halomra nevelje minden vagyontokat.
Áldjon meg tüktöket minden léptetekben,
Adjon elégedést egész éltetökben.
Áldjon meg az Isten ez áldott mezőben
Míg e földön éltek akármi időben:
Hogy a ti szívetek mindétig vigadjon,
Melyet, hogy az Isten tinéktek megadjon
Én kérem az Istent tiszta jó lélekkel,
Adjon nektek áldást, minden békességgel.

(Etéd.)

7.
Tormás húsra.

Gyenge borjuhús ez, mit hoztam tormával,
Csak húsz esztendeig járt ez az anyjával.
Gyengesége miatt szénát nem ehete.
Szegény gyenge állat csak a kórpát nyelte.
-351- Ezért a tormáért jó sokat fáradtam,
Nagy Magyarországnak jó részét bejártam.
Ezt a keveset is Marostőbe ástam,
Szerencsémnek tartom, hogy reátaláltam.
De ez erős étek való csak magyarban,
Nem igen fér ebből a német gyomrában.
Lessz még több étek is, csak ne siessenek,
Ez erős ételből keveset egyenek.
Tessék hát a torma gyenge borjuhússal,
Egyenek uraim jó apetitussal,
Ehhez is tartozik a czigány egy tussal.

(Szent-Háromság.)

8.
Tésztafelhordáskor.

Itt vagyok tésztából jóféle sütemény,
Nincs benne sem ánis, sem mustár, sem kömény,
Czukorral vegyitve nem is igen kemény,
A ki ilyennel él, nem bántja a köszvény.
Olyan édes kérem, valamint a vont méz,
Mindjárt megkivánja az ember, ha ránéz.
Bátran lehet enni, gyomornak nem nehéz,
Fogjog meg hát minden darabot kilencz kéz.

(Szent-Háromság.) -352-

9.
A borra.

Szívünk vígságára Isten a bort adta,
A mint a zsoltárban szent Dávid mondotta.
Azért hát jó gazdánk hordóját kifúrta,
A kancsóját tele jó borral felhozta.
Azért hát uraim ebből csak igyanak,
Az asztal vendégi vigan mulassanak.
Köszöntsék a kancsót, el ne aludjanak,
De a vőfélynek is egy kortyot adjanak.

(Szent-Háromság.)

10.
Egy levél versben.

Küldöm levelemet
Ezen gyöngyvirágnak;
Ki tőlem távol van,
Drága virágszálnak.
Ki vagyon fizetve
Bélyegje, pecsétje,
Adják tisztelettel
A saját kezébe.
Irom levelemet
Reszkető karokkal,
Le is pecsételem
Szivem fájdalmával.
-353- Hullanak könnyeim
Megirt levelemre,
Rövid soraimat
Pecsételem vele.
Gyönyörü virágom!
Szivemből kivánom:
Hogy ez a pár sorom
Virulva találjon.
Ez egy pár soromba
Elküldöm lelkemet.
Minden betüjibe
Dobogó szivemet.
Hej kedves galambom!
Mit is kezdjek irni?«
Mikor rád gondolok,
Jobb szeretnék sirni.
Széjjes ez a világ,
Száz falu van benne,
De az én bánatom
Mégsem tér el benne.
Ki-kikönyökölök
Szobám ablakába,
Nézem a felhőket
Falum irányába,
Mikor arról jönnek,
Mintha terád várnék,
Mikor arra mennek,
Mintha velök szállnék.
-354- Mikor arról jönnek,
Csak azt kérdezgetem:
Az a kis galambom
Szeret-e még engem?
Mikor feléd mennek,
Mind csak azt izenem:
De nehéz galambom
Az igaz szerelem.
De midőn megkapod
Ezen levelemet,
Irjál egy nehány sort
Vigasztald szívemet,
Mert, hogyha sokáig
Bánatban így marad,
Rövid idő alatt
Szivem ketté hasad.
Ó ha a gójának
Szárnyával bírhatnék,
Akkor én kedvesem
Levelet nem irnék,
Ától is repülném
A magas hegyeket,
A melyek elzárnak
Engemet tetőled.
Leszállanék hozzád
És megölelnélek,
Akkor megmondanám:
Igazán szeretlek.
-355- Gyönyörü virágom
Víg napomat várom,
Vigasztalódj kérlek,
Istentől kívánom.
És ilyen levelet
Most csak azért irok,
Hogy tudd meg kedvesem,
Hogy hozzád hű vagyok.
Élj te szivem párja
Igaz szerelemmel,
Mert életem sorsa
Csak érted hervad el.
Mikor utoljára
Borultam kebledre,
Szerelmi bánatot
Hagytál a szívembe.
Nincsen immár kivel
Megosztjam csókomat,
Nincs kinek beszéljem
El panaszaimat,
Mert az én kedvesem
Olyan távol vagyon,
Nem ölelheti meg
Szerető két karom
Éltessen az Isten
Szeretett virágom,
Most már utoljára
Levelem bezárom.

(Sóvárad.)

IX.
TÁNCZSZÓLAMOK.

Szemem a szemedbe kaczag,
Szivem szivedér’ meghasad.

Ojan kedvem, mint az ég,
Mint a kinek háza ég.

Járd ki lábam, ne hibázz,
Mer engem a hideg ráz.

Egyik lábam kijárja,
A másik elhibázza.

Húzd ki czigány hegedüs!
Ojj fehér vagy, mint az üst.
Fekete vagy mint a korom,
Azér’ nem lettél sógorom.

Úgy szeretlek mint a mézet
Jer, csókoljam meg a képed.

Adj egy hagymát, egy kis sót,
Hogy egyem egy kicsi jót.
Ma nem ettem egyebet:
Rózsám adott egy meggyet.
-360-

Megütöm a csízmám szárát,
Hogy szakadjon az ebadtát.

Megütöm a csízmám szárát,
De már megittam az árát.

10.Nézz a csizmám szárára,
Lefittyen az orrára.

Egyik lában szilágyi
Másik magyarországi.

Kis angyalom, tégy annyit:
Kisérj el a kapuig,
Mert én oda bemegyek
S téged útnak eresztlek.

(Egrestő.)

Hopp! a Jézus csizmája,
Bokáig ér a szája.

Jaj Istenem! a fél csizmám,
Egy félkupa bort ihatnám.

Eczet, torma, petrezselyem,
Ez a kis lány szeret engem.

Hadd iregjen, forogjon,
Csak hogy meg ne sántuljon.
-361-

A menyasszony pendelye,
Végig ki van feselve.

Hejjé, hujjá! Mányi nén’!
A kied lába hova mén?

Kicsi vagyok, mint egy bab,
Úgy felszököm, mint egy nagy.

20.Ez a kis lány atyámfia,
Szereti az apám fia.

Száraz fából kapanyel,
A lánynak szép legény kell.

Ez a kicsi, ez a táncz,
Ebbe mozog minden ráncz.

(Balavásár.)

Jaj Istenem, de szép dolog,
Ki a babájával forog.

Megfordítlak karikára,
A szeretőm bosszujára.

Jaj a szivem! jaj, hogy dobog
Mikor ojan szép lányt fogok.

Sárga virág, veres virág,
Tőlem mehetsz míg a világ.
-362-

Egyszer jártam nálatok,
Letörött az ágyatok.

(Nagy-Kend.)

Hajja! hajja! mégis hajja!
Göndör a szeretőm haja.
Kondorodik a vállára,
Mint a komló az inára.

A szeretőm olyanforma,
Mintha bivalborjú volna,
Hogyha felém tántorodik
A belem is háborodik.

30.Hopp szűz! korombűz,
Ég a .... mint a tűz.
Ha a szemed úgy égne,
Száz forintot megérne.

(Kelementelke.)

Járj előttem lábujhegyen,
Majd átviszlek túl a hegyen.

Este jöttem, reggel mentem,
Mégis csak egy kicsit ültem.

Ne félj rózsám, ne rettegj,
Mert itt vagyok melletted.

Ne nézd rózsám, rongyos vagyok,
Kilencz gyermek apja vagyok.
-363-

Én is voltam katona
Fehérvárig meg vissza.

(Lőrinczréve.)

Kicsi vagyok, de még növök,
Rongyos vagyok, de még szövök.
A mér’ olyan kicsi vagyok,
Szeretnek engem a nagyok.

Csipkebokor, bakacsin,
Csókolj meg engem Jancsim!

Én is voltam valaha,
Vénasszonynak kocsisa.
A pejlovam megvénült,
A vénasszony leszédült.

Úgy szeretem a leánt,
Mint a disznó a csíhánt.

40.Úgy szeretem a menyecskét
Mint a rigó a cseresnyét.

Ne járj olyan gangosan,
Száradj meg a fogasan.

(Magyar-Bükkös.)

Fardiccs rózsám engemet,
Mint a malomkereket,
-364-

Öregasszony régi jó,
Kapufélnek vóna jó.

Mi haszna a czifra kalap,
Ha a legény csak egy falat.

Mi haszna a pántos ing,
Ha a legény csak egy sing.

Mi haszna a czifra gallér,
Ha a zabola fülig ér.

Három marha nem nagy csorda,
Az asszony csak oldalborda.

(Magyar-Lapád.)

Húzzd ki czigány azt a bőrt,
Apád a pajtában bőg;
Anyád künn az életen,
Nénéd nyerit a réten.

Édes kicsi kicsike!
Ebből lessz a menyecske.

50.Édes kicsi kerekem!
Fordujj egyet előttem.
Ha nem fordulsz előttem,
Bárcsak itt né! mellettem,
Az is elég lessz nekem.

Húzzad czigány, ne mind nézz!
Mert a te kezed nem réz,
-365-

Se nem arany, se nem réz,
Csak egy darab czigánykéz.

Bárcsak ez az écczaka
Szentgyörnapig tartana.

Álljunk távol egymástól,
Mint a tök az inától.

Ide lábam, nem oda;
Ne vigy oláh faluba.
Mert az oláh faluba,
Elől hátul katrincza.

Kerülöm az osztovatát,
Ölelem az oláh fátát.

Az asztalon a túró,
Megbolondult a bíró.

Igazítsad jól a lábad,
Tíz farsangja, hogy már járad.

(Miriszló.)

Kivirágzott a komló,
Ez a lány nekem való.

Kivirágzott már a repcze,
Megcsókolhat a menyecske.

60.Fáj a szivem épen itt,
A kiér fáj nincsen itt.
-366-

Hej bubánat, keserüség,
Még a testvér is ellenség.

(Csekelaka.)

Nosza rajta legények!
Én is nektek segitek.
Forítsátok, serítsétek
A míg bennök zeng a lélek.

(Rigmány.)

A pántlikám csillagzik,
A szeretőm haragszik.

Árpaczipó, zablepény,
Attól hizik a legény,

Árokba terem a sóska,
Szeretett a fene soha.

A ki reám haragszik,
Egyék dögöt tavaszig.
Tavasz után hat hétig,
Míg az árpa megérik.

Járj előttem lábujhegyen,
Hogy vigyelek túl a hegyen.
Túl a hegyen, meg innen,
Ne maradj meg a vőgyben.
-367-

Búsujj bolond, ha nincs eszed,
A mi volt is mind elveszted.

Ütöm a csizmámnak szárát,
Úgy verem a szivem búját.

(Szent-Erzsébet.)

70.A te bőröd tiszta ráncz,
Reád nem illik a táncz.

Az életem csak egy óra,
Bárcsak immár az se vóna.

Jaj Istenem a fél csizmám
Mindörökké jó bort innám.

Adj egy kicsi szalmaszálat!
Emeljem ki ezt a házat.

Ide messze nincsen Tórda;
Igyunk mint egy bivalcsorda.

Magas fán terem a makk,
Maradj rózsám magadnak.

(Rákos.)

Czitrom, kávé, kalarábé,
Nem vagyok én a magáé.

Eléfelé, ne hátra,
Vesztél volna anyádba.
-368-

Gyere ide gyöngyvirág,
A miénk most a világ.
Feleségem, gyermekem,
Mind a patakba verem.

Ád az Isten mandulát
Szeretőmnek más szokást
Ne szeressen mindjárt mást.

80.Ne ránczold a homlokodat,
Nem ettem meg a jussodat.

Este jövök, reggel megyek,
Míg a világ, nálad leszek.

(Parajd.)

Háromágu vasvilla,
Holnap nem úgy lesz mint ma.

83.Addig iszom mig jó bor lessz,
Azután a lúg is jó lessz.

(Szováta.)

X.
MESÉK.

1. Fából-Faragott Péter.

Vót egyszer egy jó gazdaember és felesége. Dehát azoknak soha gyermekük nem vót. Egyszer azt mondja az a jó gazdaember a feleséginek:

»Én egyebet nem, hanem elmenyek az erdőbe s én fából faragok egy gyermeket.« Aztat nagyon elkaczagták a cselédek és a felesége, hogyhát ő fából farag egy gyermeket!

»Nohát feleség, tarisnyájj fel engemet harmadnapi eleséggel, hogy én menjek ki az erdőbe.« Fel is tarisnyátta őtet a felesége kenyérrel, szalonnával s egy korsó jóféle pálinkával. És kiment a gazdaember a nagy havasba. Ő ottan megtalált valami szuszékfaragó embereket.

»Én – azt mondja – csekélységbe, de üljenek s igyanak egy kis pálinkát.« -372-

Le is ülnek s kezdenek inni a jóféle pálinkából. Hogy ittak belőle, mondja a gazdaember:

Nagyon elkaczagták a cselédek és a felesége, hogy ő fából hozott egy gyermeket.

Ekkor állította az ajtó sarkába s beültek az asztal mellé s vacsoráztak. A hogy vacsoráztak megmaradt egy kis étel. Még mondja az asszony:

»Menjen apjuk, hozza a gyermeket, fektessük magunk közé, ha egyszer gyermekünk van.«

Ekkor felkőtt a gazdaember, kapta a gyermeket s tette maguk közé. Elaluttak. Egyszer éjfél felé megszólal a gyermek:

»No ha nem alusznak, keljen fel s adja ide az vacsorarészemet, hogy egyem meg.«

Egybe mind felébrettek s nagy rémülködésbe estek, hogyhát fából a gyermek megelevenedett. Addig gyönyörköttek, diskurálgattak, hogy szépen meg is megvirradott. Ahogy megvirradott, hivják a papot, hogy keresztelje meg s komának hivják a megyebirót s a falusbirót. Eljön a pap, de nem hitte s kaczagta, hogy gyermekük van s elcsodálkozva lássa, hogy biza ott az megelevenedett gyermek. Kérdi a pap, hogy minek kereszteljék. Kiáltja a fiu:

Meg is keresztelte a pap Fából-Faragott Péternek. Mikor három napos lett volna, kérte, hogy engedjék ki az utczára, hogy keressen magának játszótárst. Kiment a kicsi fiu az kapu elejibe; hát mikor kilépett volna, épen egy fiu várta őtet. Kérdi Fából-Faragott Péter:

»Nó – azt mondja – várjál egy küsség, hogy fussak bé, de egybe jövök vissza.«

»Ó kedves gyermekem, ott vagyon arany, ezüst, -374- gyémánt, a mennyi szükség épen annyit végy magadhoz.«

Avval ő kifutott s elment a pajtásával a kardmajszterhoz s bement. Mondja Fából-Faragott Péter:

»Adjon Isten jó napot kardmajszter úr; legyen szives adja nekem ide nyócz krajczárért azt a kardot, a mit legelébb csinált.«

»Ó kedves öcsém, azt eddig a rozsda is megette, de itt van réz-, arany- és gyémánt-markolatu, a melyik tetszik azt vegyed, én nem kérek azért egy krajczárt sem.«

»Nem gyermek kezébe való az – mondja Fából-Faragott Péter – hanem keresse ki azt a kardot, a melyen legelébb tanult, ez kell nekem.«

Elmenyen a kardmájszter s addig hányja a kardokat, a míg megkapja azt a rozsdás kardot, a mit legelébb csinált. Ujból hányni kezdi s megkapja azt a tokot, a melyikbe a kard talál.

Fából-Faragott Péter vette a kardot, felkötötte. Hát úgy talált a testire, mintha onnan nőtt volna ki a dérékából. Mondja Fából-Faragott Péter:

»No itt van a nyócz krajczár, mert az első munkát is meg kell fizetni.« -375-

Ekkor nagy örömmel elment haza. Éppen másnap következett egy sokadalom abba’ a városba’.

»Édesapám, menjünk ki a vásárba, hogy lássam milyen gyülekezés van ott.«

»De épen úgy is akarék, kedves fiam, hogy menyjünk s vegyünk két ökröt.«

Járnak ők a piaczon az ökrök között, hát egyszer hallják, hogy hírdetik, hogy van itten két ökör két aranylánczczal összekötve. A melyik vitéz találkoznék, hogy kettévágja a lánczot, azé lessz a két ökör. Azt mondja Fából-Faragott Péter az édesapjának:

Hát lássák, hogy mijjen szép két aranyökör; de már annyi a csonka kard körülöttük, hogy már a szügyüket éri a sok kardvég.

Ekkor Fából-Faragott Péter hëzzávágott s úgy elvágta az aranylánczot, hogy annak csengése, pengése, tizenhét országon keresztül is hallott. Ekkor a két ökör felcsapta a farkát s egyenesen futott hozzájuk az istállóba. Ekkor az ember elkezdte: -376-

»Nos, nó, te Fából-Faragott Péter, menj haza s add ki az övéket, de tudd meg, hogy ezeket hejába kénálod akármiféle jóféle takarmánynyal, mert ezek csak prázsát esznek.«

No akkor Fából-Faragott Péter hazament s tizenkét öl fát meggyujtott. Az a tizenkét öl fa mikor elégett volna s mind prázsává vált volna, akkor vette az itatócsebret s hánta a prázsát belé. Akkor a két ökör mind egy szálig megette a tizenkét öl fa prázsáját. Nodehát most a két ökör felhánta az farát; egyik ment napnyugatra, egyik ment napfeljöttre. Ekkor mondja Fából-Faragott Péter az édesapjának:

Akkor ment az apja s kimentek a kapu elejébe. Fából-Faragott Péter az kapusarkába két hejre beleütötte az ujját s egyik hejből fójt tiszta piros bor, egyikből fójt tiszta pálinka.

»No édesapám, ide tegyen asztalokat, üvegeket s itt ihatik mindenki a mennyi neki kell.

»No mikor ez a szántótaliga elé áll az ajtó elejébe s ez a malomkő felmenyen a szántótaligára magától s az bor változik vizzé, az pálinka pediglen piros vérré, akkor tudja meg, hogy én meg -377- vagyok halva. Akkor ha fel akar keresni, üljön fel arra a szántótaligára, mert az épen oda viszi, a hol én vagyok. Most kedves édesapám nekem el kell menni világot látni, szerencse próbálni.« De kéri az édesapja Fából-Faragott Pétert:

»Ne menj el fiam, van itt elég jó élésed, akár soha egy forgácsot se hányj elé, ugyis ezt a vagyont nem tudod elhasználni.«

De Fából-Faragott Péter elindult, hét országon, hét világon keresztül ment s érkezett egy királyvárosba.

»Nem vagyok semmi rosszféle járásbéli, hanem elindultam szógálni, szerencse próbálni.«

»Nem kérek én semmit csak ételt, italt, év végén csak azt a mit érdemlek, fizesse.«

Nodehát Fából-Faragott Péter fojtatta az ő asztalinasi dolgát. Ojjan ügyesen és kellemesen járt, hogy az öreg király nagyon megszerette. A királynak vót egy leánya, ez úgy megszerette Fából-Faragott Pétert, hogy már meg akart halni, ha nem adják hozzá feleségül.

»No – azt mondja a király – mintsáb, hogy elpusztítsa magát, inkább megengedem, hogy hozzá menjen.« És azonnalt hirdettek nagy lakodalmat. -378- Jöjjenek elé grófok, bárók, herczegek, princzegek, papok, hóhérok. Pap eskette, hóhér seprüzte. Aztán úgy éltek az királyi udvarban mint férj és feleség.

Nodehát egyszer jön a királyhoz egy ojjan irás, hogy fűt fát állitson glédába s itt s ott jelenjen meg az háboruban. Mikor az király ezt meghallotta, nagyon sirt. Kérdezi Fából-Faragott Péter:

»Hát hogyne sirnék kedves fiam, mikor egy ojjan írás érkezett, hogy fűt fát állítsak glédába s itt s ott jelenjek meg a háboruba.«

»No azért felséges királyatyám sohase búsujjon, mert én elmegyek oda egyedül is.«

»Ó te kedves fiam, mit érsz te ott egyedül, csak mint a szúnyog a bival mellett.«

Akkor Fából-Faragott Péter elment egyedül s annyira harczolt, hogy már ojjan sok volt a test mellette, hogy már csak fenn a karja tudott mozogni. Akkor az ő fejét is levágták. Nodehát egy reggel, mikor szépen virradott volna, a szántótaliga elment az ajtó elé, az malomkő felment a szántótaligára magától, a bor változott vizzé, a pálinka piros vérré. Akkor a gazdaember felült a szántótaligára s elment oda, a hól Fából-Faragott Pétert levágták. Hát lássa, hogy annyi hólttest van ott, hogy egy fűszál sem látszik ki tőlük. És napkeletről az egyik, napnyugatról a másik arany ökör úgy jön, hogy azt gondolja az ember, hogy -379- ég, föld össze kell, hogy szakadjon. Ekkor a két aranyökör hányni kezdi a szarvával azt a sok testet, a míg Fából-Faragott Pétert kiveszik onnét. Nodehát neki a nyaka le vót vágva s semmi élet nem vót benne.

»Elaluttál volna bizony örökre, ha mi nem lettünk volna.« Akkor megindult Fából-Faragott Péter és hazamentek. A hogy hazaértek, a király összehítta a grófokat, bárókat, herczegeket, princzegeket, válogatott czigánylegényeket és felszentesítették királynak. Még mai napig is folytassa az királyságot, ha meg nem hót.

2. Nád Péter.

Nos tehát egy időben vólt egy igen nagy gazdag király. Annak a királynak volt egyetlenegy szép fia. Azt mondja a királynak a fia: -380-

»Édesapám, eresszen el engem a tizenkét jágërral vadászni.« Azt mondja az édesapja:

»El is eresztenélek, édes fiam, de nem birod meg a ló rázását.« Azt mondja a kis fiu:

»Legyen szives nyergeltesse fel a lovat, a tizenkét jágërt készíttesse el, hogy azokkal elmehessek, ha meg is ráz a ló egy kisség.«

Avval nekiáll s kimennek a vadászhelyre, a havasra s itt megállapodnak egy fa alatt. Itt mondja a kis fiú:

»Kedves társaim, én meg vagyok bággyadva s lefekszem, ti tizeneggyen menjetek el vadászni a tizenkettedik maradjon itten.« El is menyen a tizenegy jágër vadászni s a tizenkettedik ott marad mellette. Egyszer az úton három királykisasszony menyen el. Azt mondja a legnagyobbik:

»Kedves húgom, né milyen szép királyfiú fekszik ott; ha én ezt magaménak tudnám tenni, az egész katonaságot egy órsófonálból egy esztendeig ki tudnám állani.« Azt mondja arra a közbelső leány:

»Ha én ezt a királyfit magaménak tehetném, egy árpaczipóból az egész katonaságot ki tudnám tartani.« Mondja a legkisebbik:

»Kedves két néném, ha magamévá tehetném azt a királyfiút, olyan tizenkét aranyhajú gyermeket szülnék neki, mint tizenkét tulipánt.«

A királyfiú nagyon aludt s nem hallott semmit, csak a jágër hallotta, hogy mit mondanak. -381- Egy kicsi légy megcsipi a királyfiút s arra megébred. Azt mondja a jágër neki:

»Kedves királyfiú, legyen szíves, ha szóval meg nem sérteném, hallgasson meg, egy hírt mondanék:«

Ekkor a jágër elmondja szép rendbe, hogy mit mondtak a királykisasszonyok, a míg a királyfiú aludt. Ekkor a királyfiú a jágërral megfuvassa a vadászkürtet s a többi jágërek összegyűlnek. Mondja a királyfiú:

»Kedves jagër barátaim, szedjétek össze magatokat, többég nem vadászunk.« Megindulnak hazafelé.

Csakhamar bémenyen a királyfiú: egy pohár bort megisznak, egy darab kenyeret megesznek s röktön mondja az apjának:

Röktön az apja négy lovat befogat egy hintó elejébe s elmennek a Fekete-király kastélyához. Bémennek, köszönnek:

»Jöttönk a felséges királyhoz, hogy nézzünk szerte, de leginkább azér jöttünk, hogy a kisebbik leányát adja nékem feleségül.«

A király röktönd oda is adja a leányát s felteszik, hogy mikor legyen meg a lakodalom, de sokáig az időt nem töltik ott. Megindulnak s mennek hazafelé s mondja a királyfiú az édesapjának:

Nodehát nagyon készülnek itt is ott is a lakodalomra. El is elmennek huszonnégy hintóval az leány után s elhozzák s eltelik a lakodalom s azontúl boldogul élnek. De megbúsulja az királynak az más két leánya magát, hogy a legkisebb testvérüket férjhez vitték, ők pedig maradtak otthon. Mondja az nagy leány az édesapjának:

»Édesapám, hogy volt magának annyi esze, hogy a legkisebb leányát férjhez adta s minköt pedig itt hagyott szégyenben.« Mondja a középső:

»Édesapám, ha minköt itt hagya szégyenben, csináltasson nékünk egy nagy havasban egy két emeletü palotát, hogy menjünk oda lakni, mert a szégyentől itt a háznál többet nem ülhetünk.«

A király röktönd összeszedett kőmiveseket és pallérokat s megcsináltatja a palotát; ellátta mindenfélével a mi a királyi életbe talál s odaköltözött mind a két leány. A kisebbik királykisasszony teherbe esett s jött az idő, hogy a királyfiúnak el kell menni háboruba. Megbúsul a királyfiú nagyon -383- s kéri a szüleit, hogy olyan gondját viseljék a királykisasszonynak, »Hogy különben mint nekem kicsikoromba, nehogy valami bántódása legyen neki a míg haza gyövök.« Azt mondja az édesapja:

»Ne féjj semmit, mert ha az Isten megsegít, a míg te ottléssz, gondját fogjuk viselni.« Evvel nagy sírva elbúcsuzik a fiatal király a feleségitől s elmenyen hazunnat. Mikor esztendeje lett volna, hogy odavan, a felesége megbetegszik. Egy hassal tizenkét aranyhajú fiút ojat szült, mint tizenkét tulipán. Az áldott napra is lehetett nézni, de még azokra is igen. Megörvendnek az öregek erősen, hogy az Isten ő felsége az ők menyüknek milyen szép tizenkét aranyhajú fiút adott. Mámost hozattak neki bábasszonyt négyet is, doktort is tizenkettőt melléje, nehogy valami bántódása legyen. Azt mondja az öreg király:

»Fiam, legyünk mi most azon, hogy a fiúnkat is értesítsük az örvendetes ujságról.« Röktönd írt a király egy levelet és lepecsételi. Vólt az udvarba egy öreg ember. Feltarisnyázzák s a levelet kezibe adják, hogy röktönd menjen s adja oda a felséges királyfiúnak. Menyen az öreg azon uton, azon a havason keresztül, a hol a Fekete-király két nagyobbik leánya lakott, épen az út mellett. Meglássák a fellegvárból a leányok az öreget, behívják a várba s kérdezik, hogy mi járásban van? Az öreg elbeszéli a dolgot. Röktönd leültetik, etetik, itatják. Az öreg úgy leissza magát mint egy disznyó, s a királykisasszonyok -384- elveszik a levelet tőle. Kicserélik egy másikkal s megparancsolják neki, hogy mikor visszatér, jöjjön bé hozzájuk. Mikor az fiatal király olvassa a levelet, úgy elkezdett sírni, hogy a kik mellette voltak, mind sírva fakadtak bánatukban. Az volt a levélbe írva: »No ugyan édes fiam, hoztál nekünk egy olyan menyet, hogy tizenkét kopókölyket szült neked.« Visszaírja a királyfiú: »Az Isten ő felsége rosszul látogatott meg engemet, de ha kutya-, ha macskakölyök, viseljék gondját a míg hazamenyek.« Ismét megy az öreg a havasi kastély mellett s a királykisasszonyok behívják, lerészegítik, hogy nem tud magáról s a levelet kicserélik. Beleírják abba: »A tizenkét aranyhajú fiút dobják bele a tengerbe, a feleségemet pedig vagdaltassák ëssze.« Hazamenyen az öreg ember s adja a királynak által a levelet. Mehelyt belenézett röktönd hullani kezdett a könyve. Fut az öreg királyné is arra, hogy mér sír a király s az is helyből sírni kezdett. Azonnal mondják egyik a másiknak, hogy micsoda szív fekszik benne, hogy azt a tizenkét szép gyermeket hányják a tengerbe s az anyjokat vagdalják össze? Bémenyen a király a menyihez s lássa az menye, hogy oly erősen sír az király. Így kérdi az menye:

»Mi az kedves édesapám, hogy már két éve itt vagyok s még eddig sírni nem láttam soha.« Mondja erre a király:

»Hadd el fiam, mert nem lessz javadra a -385- mér én sírok.« Röktön kérdi a fiatal királyné, hogy talán levelet küldött az ő ura. Mondja hogy: »Adja ide, hogy olvassam fel én is.«

Odaadja a király, belenézett a levélbe és lássa, hogy mi van beleírva, úgy kezd sírni mint a záporeső. »Ha tudta, hogy engem elpusztít, akkor mér nem hagyott békét nekem.«

Röktön összeszedett a király ácsokat s egy bárkát csináltatott neki s tizenegy gyermeket belehánták a tengerbe a tizenkettediket tették a bárkába melléje, őt is avval beeresztették a tengerbe. Így szól a király:

»Isten viselje gondodat, kivánom.« Egy év mulva hazajött a királyfi, de nagy bánattal vót, hogy az ő feleségit elposztították. Helyből elvette feleségnek a felesége nagyobbik nénjét. Tenger viszi erre is arra is. A hogy elmegyen a bárka messze messze, kiveti őket a tenger egy tengerszigetbe. Ekkorra a fiu akkorát nőtt a bárkába, hogy alig tudott férni benne. Megrúgta a fiu a bárkának az oldalát s ez azonnal széjjelomlott. Kijöttek belőle s a térre állottak úgy adtak hálát az Istennek, hogy kivezérelte őket a szárazra. Ekkor Krisztus azt mondja Szent-Péternek:

»Uram teremtőm, látok egy asszonyt, vagyon egy kicsi fia: térden állva kérik az Istent.« Mondja Krisztus: -386-

»No lásd te Péter, az a fiu nincsen megkeresztelve, menjünk le és kereszteljük meg őtet.«

Elmenyen Krisztus-Úrunk Péterrel s leszáll hezzájuk s megkeresztelik a fiut Nád Péternek. Röktön azt mondja Krisztus-Úrunk Szent-Péternek:

Adtak neki egy egész rend gunyát s adtak egy olyan nyilat neki, hogy akármihez lőtt a világon, annak el kellett esni. Krisztus-Úrunk adott neki egy almát is s azt mondja neki:

»No te Péter, menj el s keress magadnak egy olyan szép helyet, a hol te szeretsz lakni; dobd fel ezt az almát s lesz belőle egy kétemeletű palota, s a míg éltek édesanyáddal ellakhattok benne.«

Ekkor feldobta az almát s meglessz a kétemeletű palota. Ekkor élnek ők boldogul az édesanyjával ebbe a kétemeletes palotába. De Krisztus-Úrunk adott neki egy aranyvesszőt is s Nád Péter átaldobta az aranyvesszőt a tengeren keresztül s lett belőle egy akkora hajó, a kivel szekeret is átal tudott vinni. Egyszer jő az édesanyjának az udvarából három béresszekér; vitt a Zöld király katonaságának eleséget átal. És mikor odaérkeznek hezzuk, bé menyen egy béres s mondja a fiunak: -387-

»Hajóslegény legyen olyan szíves s vigyen minket átal pénzér’.« Kérdi Péter hogy: »Honnan jönnek maguk?« Nevezi, hogy a Veres királytól jönnek. Ekkor Péter is nem lessz rest, felszökik kiszalad s meglássa a szekereket a terüvel. Röktön behijja a béreseket s asztalba ülteti; étellel, itallal ellássa, ugy bocsátotta őket keresztül a hajón. Másnap jönnek vissza a béresek. Ujra átalhozza, behijja s eltarcsa őket esmén. Megindulnak a béresek, hogy menjenek haza. Volt Péternek egy kicsi kutyája. Azt mondja a legnagyobbik béresnek:

»Kedves jó Bácsi legyen szíves ezt a kicsi kutyát vigye el magáhal. Mikor bé fog menni maga a királyhoz, ezt is ereszsze bé, de arra vigyázzon, hogy mikor maga kijön, ő is kijöhessen.«

Hazaérkeznek, a marhákat kifogják s békötik a hejjekre. Szalad a béres, hogy jelentse, hogy hol jártak. Igy mondja a béres a királynak:

»Felséges királyatyám, szépen kérem, olyan hírt hoztam, hogy itt és itt a tengersziget mellett vagyon egy hajóslegény. Kénáltuk pénzzel a mér’ átalvitt, de azt se vette el. Vissza is visszahozott, -388- de akkor se kért semmit; étellel, itallal jól tartott.« Feleli erre a királyné:

»Itt és itt a tenger mellett vagyon egy akkora kan mint egy hároméves tulok. Ha találtatnék olyan ember, a ki odamenne, hogy azt a kant elvinné onnét s birna vele; annyit szántana egy esztendőn keresztül, hogy még hat évig sem tudná elhasználni.« Eztet a kicsi kutya mind hallgatta. Avval elbúcsuzik a béres, megnyitsa az ajtót s kijönnek onnat. Megindul a kicsi kutya s egy szemhunyás alatt otthon van. Kérdi pedig a gazdája, hogy mit hallott a királynál. Mondja a kicsi kutya:

»Nagyobb az, hogy meg vagyok ehülve, nem érkezem beszélgetni.« Röktön enni ad Péter a kutyának s jollakik s igy mondja Péternek:

»J’azt mondja a királyné, hogy a tenger mellett vagyon egy akkora kan, mint egy hároméves tulok. Ha találtatnék olyan ember, a ki odamenne, hogy azt a kant elvinné onnat s birna vele; annyit szántana egy esztendőn keresztül, hogy még hat évig sem tudná elhasználni.«

Node Péter reggelre kerül, felöltözik s veszi a nyílját a vállára, megindul a tengersziget mellett s egyszercsak megtalálja a kant; reá tartsa a nyílját, hogy lőjje keresztül. Azt mondja a kan: -389-

»Hó, te Péter, ne lőjj keresztül engemet, mer’ a mér’ jöttél teljesíteni fogom, hanem gyere ide ülj fel a hátamra, mer én hazaviszlek. Felült Péter s elmentek haza. Ekkor a kan elment a mezőre s annyit túrt s vetett, boronált, hogy már annál többet nem lehetett. Mikor megért a gabona, le is vágta s haza is hórdta, ki is csépelte s hambárba is rakta s mindent a világon ellátott.«

»Nó kedves gazdám Péter, készen vagyon minden, én elmenyek, maradjatok vigan.«

Estére kerekednek s mikor lefeküdtek, olyan keserves sírást hallanak künn, hogy Péternek a lelke is megesett rajta. Azt mondja az édesanyjának:

Fel kel az édesanyja s lángot gyújt, hogy keressék meg. De mikor kimentek volna az útra, akkor semmi sírás nem volt sehol. Bemennek, hát isment olyan keservesen kezdett sírni, hogy nem lehetett kiállani. Esment kimennek s keresni kezdik. Meg is látják, hogy két ember a sánczba belevagyon esve. Felveszik őket úgy sárosan s beviszik a szobába, belefektetik az ágyba s ételt italt adtak nekik. Mikor elaludtak volna, azt mondja Krisztus Szent Péternek:

»Azér próbálgatjuk az én keresztfiamat, hogy nem hitte é el magát? Hogyha valami szegény útonjáró ember járna éczczaka, vajon behínna é -390- a házába s adna neki bár szállást? De látod, hogy nála a jólelküség örökké egyformán áll.«

Reggelre kerülnek s Krisztus adott neki egy aranyalmát s avval elmennek. De meghagyta Nád Péternek, hogy az almát vesse átal a tengeren. Átalveti Péter az almát s egy ojan aranyhíd lessz belőle, mijent ember szemeivel sohasem látott. Nemsokára a veres királytól három szekér jön át a zöld királyhoz. Meglássák a béresek messzire, hogy milyen ragyogós híd vagyon annál a hajósnál. Mikor odaérkeznek, nem mernek a hídra menni, a míg meg nem kérdezik a hajóstól. Bémenyen a nagyobb béres:

»Hogyne engedném, mikor hogy nem csak azér adta az Isten ő felsége, hogy csak én járjak réta.« Kérdi Péter hogy: »Honnan jönnek maguk?«

Röktön behíjja a béreseket, az asztalba ülteti; étellel, itallal ellása, úgy bocsátotta őket keresztül a hídon. Másnap jönnek vissza a béresek. Ujra átalereszti, behíjja s eltarcsa őket esmén. Megindulnak a béresek, hogy menjenek haza. Péter esmén odaadja a kicsi kutyáját s azt mondja a legnagyobbik béresnek: -391-

»Kedves jó Bácsi, legyen szíves, ezt a kicsi kutyát vigye el magával. Mikor bé fog menni maga a királyhoz, ezt is ereszsze bé, de arra vigyázzon, hogy mikor maga kijön, ő is kijöhessen.« Hazaérkeznek, a marhákat kifogják s bekötik a hejjekre. Szalad a béres, hogy jelentse, hogy hól jártak. Igy mondja a béres a királynak:

»Felséges királyatyám, szépen kérem, olyan hírt hoztam, hogy itt és itt a tengersziget mellett vagyon egy hajóslegény, annál vagyon egy olyan híd, a milyent emberi keresztény szem nem látott. Még messziről az ember a ragyogástól megijed. Kénáltuk pénzzel a mér átaleresztett, de azt se vette el, vissza is visszahozott, de akkor se kért semmit; étellel itallal jól tartott.«

»Ennél nagyobb hazugságot tudok én mondani.« Igy mondja az asszony: »Itt és itt a tengersziget mellett lakik tizenegy koronás hattyu. Tíz hattyu olyan szépen játszik napestig, hogy gyönyörűség nézni, de a tizenegyedik olyan keservesen sír s bújdosódik, hogy a ki aztat hallja s lássa, a szíve szinte meg kell hasadjon. A ki azt a tizenegy -392- hattyut meglövi, olyan királyságot nyer, hogy egy madár egy év alatt sem tud keresztül repülni rajta.« Ezzel a béres megnyitsa az ajtót s kijönnek onnat. Nóde Péter reggelre kerül. Addig megy a tengersziget mellett, a míg szinte álló dél lessz. Meglássa távolrul, hogy tíz koronás hattyu olyan szépen játszik, hogy gyönyörűség nézni, de a tizenegyedik olyan keservesen sír és bujdosódik, hogy a ki aztat lássa és hallja, a szíve szinte meg kell hogy hasadjon. Felszóval kiáltsa Péter:

»Kedves testvér, ne sírj s ne bújdosodj, én vagyok a testvéred, szállj le hozzám, már rég hogy nem játszodtunk együtt. Tik legalább tizenegyen voltatok testvérekül, de én csak árvasággal nevelkedtem egyedül.« Leszáll reptiből az ëcscse s mind a tizenegyből olyan fiu lessz, mint a mijen volt s nyakába szëkik mind a tizenegy s ësszevissza csókolják. Megindulnak tizenkét testvérekül hazafele. Mikor meglássa édesanyjuk, hogy a tizenkét gyermeke menyen haza, röktön elájult. Odaszökik a tizenkét fiú s felmozsdassák s mind a tizenkettőt összecsókolja, hogy az Isten ő felsége még egyszer egy hejre rendelte őket. Másnap reggel ujra jönnek a veres király béresei s bémenyen a nagyobb. Mikor belépik az ajtón elbámul, hogy ojan tizenkét legény ül az asztal mellett, mint tizenkét tulipán. Igy mondja a béres:

»Kedves fiuk, legyenek szívesek a hídon átalereszteni.« Kiszökik Péter behíjja őket, az asztalba -393- ülteti, étellel itallal ellása, úgy bocsátotta őket keresztül a hidon. Másnap jönnek vissza a béresek, hogy menjenek haza. Péter átalereszti, de a kicsi kutyát nem kűldi velük. Hazaérkeznek, a marhákat kifogják s bekötik a hejjekre. Szalad a béres, hogy jelentse, hogy milyen csudát láttak. Igy mondja a béres a királynak:

»Felséges királyatyám, vagyon a hajóslegénynél tizenegy olyan legény, mint tizenegy szál égő gyertya, mint tizenkét hajnalcsillag.« Erre a szóra a királynak a korona a fejéből kiszökik s leesik az asztalra, a királyné alól pedig kiszökik mind a hét párna s a királyné leesik a földre. Elig várja a király, hogy reggel legyen; felöltözik s kapja a fegyverit s megindul a hajóshoz. Mikor beérkezik az ajtón s meglássa a feleségit s a tizenkét fiut, az ajtó közé leromlott. Odaszökik a felesége tizenkét fiuval s röktön felmozsdassák. Ekkor felébred a király s örömmel kérdezi az okát, hogy így vagynak. Mondja a királyné:

»Látod látod te rosszlelkű, tizenegy gyermekemet a tengerbe hányattad, engemet a tizenkettedikkel egy bárkán tengerbe eresztél, de az -394- Isten gondot viselt reánk s nem hagyott el.« Ekkor a király sírni kezd s mondja: »Hál’ Istennek, hogy ismét láthatlak; a másik feleségemet, a ki titeket el akart pusztítani, négyfelé vágatom s hammát a város négy szegletén a széllel elfujatom.« Ekkor a király czirkulártassa hetedhét országon keresztül, hogy királyok, herczegek, bárók jöjjenek össze. Ujból megesküszik s boldogul élnek.

Tál, tányér elég vót,
Kenyér, czipó kevés vót
Míg a kutyák az ízin elmentek
Azok is mind eldëglettek
Istenes csuda vót
Ki egy csepp levest kapott.

3. Disznóficzkó.

Nós tehát, egyszer volt egy szegény asszony egy királyvárosba. Az a szegény asszony fonásból élt, de már a fonnivalót úgy felszedte, hogy semmiképen nem kinálkozott kapnivaló. Igy gondolta magába, hogy még a királynénál nem jártam, de már elmegyek oda, hogy kérjek fonnivalót.

»Adjon Isten szerencsés jó napot felséges királyné!« Felelé vala az királyné: -395-

»Felséges királyatyamné, sokat nem ülnék, mert azért jöttem, hogy felséges királyatyámné legyen olyan szíves, hogy neken egy kis fonnivalót sziveskednék.«

»Ó felséges királyatyámné, sziveskednék akármiféle fonnivalóval, mert harmadnapja, hogy étel a számba nem járt.«

»Ó öreg n’anyó adok én valami ennivalót addig, míg fonnivalót kapna.«

»Dehát felséges királyatyámné én addig el nem mehetek, míg valami fonnivalót nem kapok.« Akkor felelvén az királyné az szógálónak:

»Erigy szógáló, a disznópajtánál vannak kenderpozdorják, vegyen a n’anyó egy öllel, hogy legalább tüzet csináljon.«

Ekkor a vénasszony elvive egy öl pozdorját és mög es mögfonta és tiszta ezüstöt font abból a pozdorjából. Ekkor a vénasszony vitte a királyatyámnéhoz:

»Ó öreg n’anyó, mér’ nem adta el valakinek, hogy kapott volna belőle?«

»Ó felséges királyatyámné, hogy adtam volna -396- el azt a fonalat, mikor azért kaptam, hogy megfonjam.«

Ekkor elévette a vénasszony a fonalat. Ekkor lássa a felséges királyatyámné, hogy tiszta ezüst fonalat vitt. Ekkor örömében nem tudta, hogy mit csináljon ennek a vénasszonynak, hogy ilyen szép ezüstfonalat vitt. Ekkor a felséges királyné ësszehánta az egész házbali portékát és megkapott egy fő kendert s odaadá vénasszonynak.

Ekkor a királyné az vénasszonyt feltarisnyálta. Elment a vénasszony haza s abból a kenderből font tiszta gyémánt fonalat. Vitte haza vénasszony a fonalat. Mikor királyatyámnénak udvarába bément volna, egy kicsi kan az vót az ganejdombon s felelte az kicsi kan az vénasszonynak:

»Nós n’anyámasszony, az felséges királyné magát kénálja aranynyal, gyémánttal és ezüsttel, de semmifélét el ne vegyen, hanem mondja, hogy künn az ganejdombon vagyon egy kis kan, felséges királyatyámné, ha ideadja aztat szívesen, elviszem.«

»Adjon Isten szerencsés jó napot, felséges királyatyámné.« Ekkor elévette az fonalat a felséges királyatyámné; de mikor meglátta, hogy tiszta gyémánt fonalat vitt ez a vénasszony, örömében nem tudta, hogy mivel ajándékozza meg. Mondotta a n’anyó felséges királyatyámnénak:

»Felséges királyatyámné, én egyebet nem -397- kévánok, hanem künn az ganejdombon vagyon egy kis kan, sziveskedjék avval megajándékozni.« Ekkor felele az királyné:

»Kedves öreg n’anyó, menjen hátra a kerbe, ott vagyon tizenkét gönne azok alatt vannak goczák, a méket szereti aztat vigye.« Felele az vén n’anyó:

»Felséges királyatyámné, nekem azokból egy sem kell, hanem tessék sziveskedni evvel a kicsi kannal.« Ekkor felelé a királyatyámné:

»Azt már nem engedem, hogy maga az városon végig vigye, hogy kérdezzék, hogy ki adta azt a varras kant.« Ekor felelé a vén n’anyó:

Az királyatyámné kénálta aranynyal és gyémánttal és ezüsttel, de nem kellett. Evvel az vénasszony elindula. Mikor az kapun ki ment vóna, az királyné megsajnálta és a szógálót utánna küldötte, hogy héjja vissza. Elfuta a szógáló és visszahitta. Ekkor felséges királyatyámné a vénasszonyt feltarisnyálta aranynyal ezüsttel és gyémánttal. Ekkor mondja felséges királyatyámné, hogy vigye a kis kant, csak takarja el, hogy ne lássák, mit viszen a királynétól. Ekkor a vénasszony hazavitte a malaczot és bétette a kemencze megé s egy kis szalmát tett bé a küs kan alá. Mikor harmadnapja van, hogy a kis kan ottan van a vénasszonynál, akkor de felelte a küs kan:

»Nos nó édes anyámasszony, menjen fel a felséges -398- királyatyámhoz s mondja meg, hogy Disznyóficzkó azt mondta, hogy holnap nyócz órakor az leányát takarítsa feleségnek.« Ekkor mondá a vén asszony Disznóficzkónak:

»Ne féljen semmit, menjen csak bátran.« Felméne a vénasszony a királyatyámhoz:

»Adjon Isten szerencsés jó napot felséges királyatyám!« Fogadván felséges királyatyám, kérdé vala:

»Egyéb nem felséges királyatyám, hanem Disznóficzkó azt izente; hogy holnap nyócz órakor a leányát takarítsa feleségnek.«

Ekkor a királyatyám a tizenkét tudósát esszegyűjtötte s tették a törvényt, hogy miféle nemzet lehet az a Disznóficzkó. Ekkor esszehánták a lélekkönyveket, dehát Disznóficzkónak még hírit sem hallották. Azt egyezi ez a tizenkét tudós, hogy a felséges királyatyám adjon valami próbát, ekkor megtudják, hogy miféle nemzet lehet. Akkor monda felséges királyatyám vénasszonynak:

»Menj haza, mond meg annak a Disznóficzkónak, hogy itten vagyon egy nagy kőszikla, aztat egy ecczaka elpusztítsa s annak a helyén külömbnél külömb szőlők teremjenek. Egy része virágozzék, egy része érjen s reggelre ide az asztalomra egy tál szőlő s egy éveg bór, hogy meglegyen, mert -399- ha nem lessz akkor fejét veszem.« Ekkor elment haza a vénasszony és azt mondja Disznóficzkónak:

»Az izente a királyatyám, hogy itten vagyon egy kőszikla, aztat egy ecczaka elpusztítsd s annak a helyén külömbnél külömb szőlők teremjenek. Egy része virágozzék, egy része érjen s reggelre a királyatyám asztalára egy tál szőlő s egy éveg bór hogy meglegyen, különben fejedet veteti.« Azt felelte Disznóficzkó:

»Kissebb nagyobb gondom legyen annál.« Estére kiállott az ajtó elejébe s belenyult balfülibe s kihúza egy tolluszáru sípot s belefúva abba a sípba s széledes világon a mennyi ördög, pokolsánta mind előtte van. Ekkor felelék:

»Én egyebet nem poroncsolok, hanem az éczczaka azt a nagy kősziklát pusztítsátok el s annak a helyén külömbnél külömb szőlők teremjenek. Egy része virágozzék, egy része teremjen s reggelre a király asztalára egy tál szőlő s egy éveg bor, hogy meglegyen, külömben fejemet veteti.«

Még a száján ki se mondta s meg volt téve. Az király mikor megébredett, hát lássa, hogy az asztalán vagyon a tál szőlő és a kupa bór. Ekkor megrettent a királyatyám, hogy »Már most nem tudom, hogy kivel beszélek.« Ekkor felséges királyatyám a tizenkét tudosát esszegyűjtötte és teszik a törvényt, hogy mit tudjanak csinálni. Tizenkét -400- tudos aztat tanácskozta, hogy felséges királyatyám adja azt a próbát, hogy Disznóficzkó ajtajától fogvást, a királyatyám ajtójáig egy tiszta gyémántút legyen; annak az útszejje kétfelől meg legyen rakva külömbnél külömb gyümölcsfákkal, egy része virágozzék, más része érjen, a harmadik peniglen: az út közepén legyen egy tiszta gyémánt kút, a mellett a kút mellett egy aranyvállu és egy aranyvedör, a ki merje a vizet abba a válluba, hogy mikor királyatyám viszi a leányt Disznóficzkónak; tizenkét lovának, hogy legyen mit innya. Eltelik a nyócz óra, el a kilencz, el a tíz, mégse vitte felséges királyatyám a leányát!

»Nós nó n’anyámasszony, menjen fel a királyatyámhoz s mondja meg, hogy nekem ne figurázzon, hanem holnap nyócz órakor, ha a leányát nem takarítsa feleségnek, akkor higgyje meg a felséges királyatyám, hogy a fejével játszom.« Ekkor elment a vénasszony a királyhoz. Vénasszony nagy hathatósan köszöne:

»Adjon Isten szerencsés jó napot felséges királyatyám!« Fogadván felséges királyatyám, kérdé vala:

»Egyéb semmi, hanem Disznóficzkó azt izente, hogy holnap nyócz órakor a leányát takarítsa feleségnek.« Akkor mondá felséges királyatyám vénasszonynak:

»Menj haza, mond meg annak a Disznóficzkónak, -401- hogy az ő ajtajától fogvást az én ajtómig egy tiszta gyémántút legyen; annak az útszéjje kétfelől meg legyen rakva külömbnél külömb gyümölcsfákkal; egy része virágozzék, más része érjen, a harmadik peniglen: az út közepén legyen egy tiszta gyémánt kút, a mellett a kút mellett egy aranyvállu és egy aranyvëdör, a ki merje az vizet abba az válluba, hogy mikor megyek s viszem a leányomat Disznóficzkónak, tizenkét lovamnak, hogy legyen mit innya.«

»Próba legyen, hogy a te ajtódtól fogvást a királyatyám ajtójáig egy tiszta gyémántút legyen, annak az útszejje két felől meg legyen rakva külömbnél külömb gyümölcsfákkal; egy része virágozzék, más része érjen, a harmadig peniglen: az út közepén legyen egy tiszta gyémánt kút, a mellett a kút mellett egy aranyvállu és egy aranyvëdör, a ki merje a vizet abba a válluba, hogy mikor a királyatyám jön s hozza neked a leányát, tizenkét lovának, hogy legyen mit innya.« »Kisebb gondja nagyobb legyen annál kedves öreganyámasszony.« Ekkor estét ére és kiméne az ajtója elejibe s belenyúlt a bal fülébe s elévett egy tolluszár sípot s belefuva. A mennyi széjedes világon, amennyi ördög volt, mind előtte van.

»Én egyebet nem poroncsolok, hanem az -402- ajtómtól fogvást a királyatyám ajtójáig egy tiszta gyémántút legyen, annak az útszejje két felől meg legyen rakva külömbnél külömb gyümölcsfákkal; egy része virágozzék, más része érjen, a harmadik peniglen: az út közepén legyen egy tiszta gyémánt kút, a mellett a kút mellett egy aranyvállu és egy aranyvedör, a ki merje a vizet abba a válluba, hogy mikor jön az király s hozza a leányát, tizenkét lovának legyen mit innya.« Egyrészére még ki sem is mondta, már meg is vót téve. Megébred reggel felséges királyatyám, kitekinte az ablakon, hát lássa, hogy a tiszta gyémántút készen van. Ekkor az király az városban hirdette, hogy minden ember az kapujába egy vállu moslékot tegyen ki, mert a királykisasszony menyen férjhez Disznóficzkóhoz. Ekkor a király a leányát felülteté a hintóba. Ekkor megindulnak, hát lássák, hogy az út a vénasszonynak az kapujára menyen. S odaérkeztek. Ekkor a királykisasszony leszálla a hintóból. Eléállott a Disznóficzkó – mint ő, hogy kan is – s királykisasszonynak megfogta a szájával a köntösit és úgy indultak meg menyegzőre. Avval Disznóficzkó megfutamodott, az egyik váluból a másikba szökött s ott a moslékba mind bugyburékolt. Mikor az templomhoz érkeztek Disznóficzkó állott az királykisasszonyhoz. Bemenének a templomba s az oltárral szembe fordútak. Kérdezé vala a pap, hogy kihez legyen szerencsém esketni? Ekkor felelték, hogy királykisasszonyt Disznóficzkóval. Ekkor kérdezé -403- a pap, hogy hát szereti-e? Felelte a királykisasszony:

»Hogyne szeretném, hogyha az Isten azt rendelte nekem.« Ekkor a pap megeskette. Már mostand elmentek haza a vénasszonyhoz. Estét érének, felelvén vala a vénasszony:

»Kedves menyemasszony szüvesen vetnék ágyat, úgy mint királykisasszonynak, de bizon nekem semmim sincs, hanem egy kis szalmát kérek és arra tessék lenyugonni.« Lehoz a vénasszony egy kis szalmát és a háznak egyik szegeletjébe letette. Ekkor gondolta vala az királykisasszony magába, hogy: Istenem én már nem bánom már, hogy férhez mentem, csak szeretném a kihez mentem, bár az hátam megé fekünne, ha mindes Disznóficzkó. Ezalatt az vénasszony elaluva. Ekkor Disznóficzkó gondolt egy tiszta gyémánt ágyat s gondolta, hogy a királykisasszonyról minden gyúnya lemenjen s le is ment s a királykisasszony is ledőlt. Ekkor Disznóficzkó kiállott a kemencze megül, keresztül bükött a fejin, lett belőle egy tiszta gyémánt királyúrfi s azt a varras bőrt akasztotta az ágy lábára. Ekkor felelvén Disznóficzkó:

»Ó szivemnek szerelme, szivemnek kegyese, már mostand engem szeress!« Mondá a királykisasszony:

»Szivemnek szerelme, szivemnek kegyese, a mit béfalok, jobb nem szeretem mint tégedet, a mennyire szeretlek.« Ekkor felelt Disznóficzkó: -404-

»No szivem szerelme, egyre felkérlek, hogy énbennem három napig meg ne dicsekedjél, mert ha megdicsekedel nem leszünk egymásé.«

No hát ezen az écczaka együtt háltak s királykisasszony azonnal meg is terhesedett. Nodehát az királykisasszonynak úgy volt dolga, hogy talán az édesanyjának még a méhében sem volt külömben. Reggelre kerekedett s Disznóficzkó visszabükött a bőribe s bebutt a kemencze megé. Mikor a harmadik napjára kerekedett volna, akkor gondolta a királykisasszony, hogy felmenyen a királyatyához: »Hogy hal 21) lám mit mondanak a királyatyámék.« Ekkor felméne és köszöne az édesanyjának. Sirván kérdezé az édesanyja a leányától, hogy hogy vagyon dolga? Ekkor felelé királykisasszony:

»Kedves, édes anyámasszony, úgy vagyon dolgom, hogy talán az édesanyám méhében sem volt külömben.« Nagyon örvendeze az királyné, hogy a leánya szomoru szóval nem biztosítsa. Már mostand kérdezi a királyné:

»Mond meg nékem édes leányom, hogy a te urad valamifélekép változik-é?« Felelvén vala a leánya, hogy nem változik semmifélét. Ekkor megindula királykisasszony hogy menyen haza. A n’anyója egy kamarába főzte a pálinkát és meglátja a királykisasszonyt és kiáltja a n’anyója:

Beméne a királykisasszony. A vénasszony egybe egy pohár itallal megkenálá; annak az ereje a fejébe méne s egybe az esze megserényedett. Kérdé vala az öreg n’anyó királykisasszonytól, hogy:

»Kedves unokám, mond meg nekem, hogy hogy van dolgod s a te úrad valamifélekép változik-e?«

»Az nem lehet, mert tudnivaló, hogy az ilyen kell hogy változzék.« Ekkor felelte:

»Ó kedves n’anyó, mikor este van, akkor keresztülbükik a fején s tiszta gyémánt királyurfi lessz belőle.« Kérdé a vénasszony:

»No jól van kedves unokám.« Ekkor hazamene az királykisasszony. Ekkor a királykisasszonynak tiszta gyémántasztal magától meglett s tiszta gyémánt ital és étel magától meglett s mikor szükség vót, akkor ehetett és ihatott.

Harmadik estére kerekedtek. Ekkor Disznóficzkó keresztülbükött a fején s lefeküdtek. Ekkor ecczaka vénasszony elment oda s a kemenczét meghevitette s a királyúrfi úgy elaludt, hogy ő semmit se vett észre. A vénasszony bement a házba s azt a varras bőrt leakasztotta az ágy lábáról, a kemenczébe -406- bevetette s elégette. Reggel a királyúrfi mikor megébredt, hát kapott a bőr után, de hát nincs ott. Ekkor felelt a királyúrfi a királykisasszonynak:

»Nos nó szivem szerelme szivemnek kegyese, megmondottam én neked, hogy énbennem három napig meg ne dicsekedjél, mert ha megdicsekedel nem leszünk egymásé, de mégis megdicsekedtél, most gyere velem, épen az áldott nap jő fel az égre.«

És kimenének az ajtó elejébe és a nappal szembe fordultak. S a felesége derekát kétszer megölelte s szökött két vasabroncs reá. Ekkor mondá a királyúrfi:

»Nos szivem szerelme, szivemnek kegyese, addig róla meg ne szabadulj, valameddig én a te derekadat meg nem ölelem. Tudja az Isten mikor lessz ez!«

Már mostand a királyúrfi keresztülbükött a fején s lett belőle egy fehér vadgalamb és felrepült az ajerbe. Már mostand királykisasszony megbúsulta magát és felment a királyatyámhoz, úgy mondván vala a királyatyámnak, hogy csináltasson neki egy pár vasbocskort s egy mankós páczát. Elindula hétfő nap a királykisasszony s elérkezett Szent-Hétfőhöz. Áldott Szent-Hétfő kérdezé:

Igy mondá vala a királykisasszony, hogy elindult Disznóficzkó felkeresésére. »Áldott szentatyám, ha tudna engemet utasitani.« Ekkor Szent-Hétfő mondá vala, hogy mindjárt utasitlak. Ekkor Szent-Hétfő kiment az ajtó elejébe s trombitába belefútt -407- s a széjedes világon a mennyi ördög, pokol-sánta, elejébe került. Kérdezé Szent-Hétfő, »Disznóficzkónak hírit hallottátok-e?« Ekkor felelték az ördögök:

»Se nem hallottuk se nem láttuk.« Ekkor Szent-Hétfő bement és mondotta, hogy nem tudnak semmire sem utasitani; hanem menjen Szent-Keddhez, az hogyha nem tud valamire utasitani. Ekkor megindul királykisasszony, elérkezett Szent-Keddhez.

Kérdezé vala Szent-Kedd, hogy miféle ujságba jár? Ekkor felelé vala királykisasszony, hogy Disznóficzkó felkeresésére indult. »Áldott Szent-Kedd atyám, ha tudna valamire utasitani?« Ekkor mondotta Szent-Kedd hogy: »Mindjárt valamiről tudósitalak.«

Ekkor kiment az ajtó elejibe s egy sípba belefútt s széjedes világon a mennyi ördög, pokol-sánta, mind előtte vót. Kérdezé hogy: »Disznóficzkó hírit hallottátok e?«

És monda királykisasszonynak, hogy se nem látták se nem hallották. És mondotta Szent-Kedd: »No te királykisasszony menj el Szerdához, áldott Szereda, hogyha valamire utasit!« Ekkor megindul királykisasszony, elérkezett Szent-Szeredához:

Kérdezé vala Szent-Szereda, hogy miféle ujságba -408- jár? Ekkor felelé vala királykisasszony, hogy Disznóficzkó felkeresésére indult.

»Áldott Szent-Szereda, ha tudna valamire utasitani.« Ekkor mondotta Szent-Szereda, hogy:

»Mindjárt valamiről tudósitalak.« Ekkor kiment az ajtó elejébe, elévett egy ostort, egyet csattintott a széjedes világon a mennyi ördög, pokol-sánta, mind előtte vót. Kérdezé, hogy »Disznóficzkó hírit hallottátok e?«

»Se nem hallottuk se nem láttuk.« És elment Szent-Szereda és monda királykisasszonynak, hogy se nem látták se nem hallották, nem tudtak semmire sem utasitani, hanem menj el Szent-Csütörtökhöz, az hogyha nem tud valamire utasitani. Ekkor megindult királykisasszony, elérkezett Szent-Csütörtökhöz:

Kérdezé vala Szent-Csütörtök, hogy miféle ujságba jár? Ekkor felelé vala királykisasszony, hogy Disznóficzkó felkeresésére indult.

»Áldott Szent-Csütörtök atyám, ha tudna valamire utasitani.« Ekkor mondotta Szent-Csütörtök hogy:

»Mindjárt valamiről tudositalak.« Ekkor kiment az ajtó elejébe, elévett egy ostort s egyet csattintott s a széjedes világon a mennyi ördög, pokol-sánta, mind előtte vólt. Kérdezé hogy: Disznóficzkó hirét hallottátok-e? -409-

És beméne Szent-Csötörök és mondá királykisasszonynak, hogy se nem látták se nem hallották. És mondotta Szent-Csötörtök: »No te királykisasszony, menj Szent-Pentekhez, hogyha az valamire utasit!« Ekkor megindult királykisasszony, elérkezett Szent-Péntekhez:

Kérdezé vala Szent-Pentek, hogy miféle ujságba jár? Ekkor felelé vala királykisasszony, hogy: »Nem vagyok semmiféle rossz járos-béli, de Disznóficzkó felkeresésére indultam.

Áldott Szent-Pentek atyám, ha tudna valamire utasitani?« Ekkor mondotta Szent-Pentek hogy:

»Mindjárt valamiről tudositalak.« Ekkor Szent-Pentek kiment s egy vasabroncsot bevitt s a királykisasszony fejére tette. Ekkor elévett egy ostort s olyat csattintott egyet, hogy tizenhét országon, tizenhét világon keresztül hallott s a széjedes világon a mennyi ördög, pokol-sánta, mind előtte vót. Kérdezé, hogy: »Disznóficzkó hirét hallottátok e?«

És beméne Szent-Pentek és mondá királykisasszonynak, hogy se nem látták se nem hallották. És mondotta Szent-Pentek: »No te királykisasszony, menj el Szent-Szombathoz, hogyha ő valamire utasit.« Ekkor megindult királykisasszony, elérkezett Szent-Szombathoz. -410-

Kérdezé vala Szent-Szombat, hogy: »Miféle járásbéli vagy.« Ekkor felelé vala királykisasszony, hogy: »Nem vagyok semmiféle rossz járásbéli, de Disznóficzkó felkeresésére indultam, áldott Szent-Szombat atyám, ha tudna valamire utasitani.«

»Mindjárt valamiről tudositalak.« Ekkor Szent-Szombat kiméne az ajtó elejébe s elévett egy tolluszár sípot s úgy belefútt, hogy tizenhét országon, tizenhét világon keresztül hallott s a széjedes világon a mennyi ördög, pokol-sánta, mind előtte vót. Kérdezi Szent-Szombat, hogy: »Disznóficzkó hirét hallottátok e?«

És bémene Szent-Szombat és monda királykisasszonynak, hogy se nem látták se nem hallották. És mondotta Szent-Szombat: »No te királykisasszony, menj el Szent-Vasárnaphoz, áldott Szent-Vasárnap, hogyha valamire utasit, mert azután nincs már suvá,22) hogy menj.« Ekkor megindult királykisasszony, elérkezett Szent-Vasárnaphoz:

Kérdezé vala Szent-Vasárnap hogy: »Miféle járásbeli vagy?« Ekkor felelé vala királykisasszony: -411-

»Nem vagyok semmiféle rossz járásbéli, de Disznóficzkó felkeresésére indultam, áldott Szent-Vasárnap atyám, ha tudna valamire utasitani.« Ekkor mondotta Szent-Vasárnap:

»Mindjárt valamiről tudósitalak« Ekkor Szent-Vasárnap hét vasabroncsot ütött a királykisasszony fejére, hogy a nagy csattanástól szinte elhasadt a feje és kiméne az ajtó elejébe s elévett egy ostort s olyant csattintott, hogy hetedhét országra elhallszott s a mennyi ördög, pokol-sánta, mind előtte vót. Ekkor Szent-Vasárnap az ördögöket kezdte megolvasni s kérdé:

»Nemcsak hogy láttam és hallottam, de bajom volt vele, mert ő lőtte le a féllábamat.«

»Nos röktönd a királykisasszonyt vedd a hátadra és vigyed oda, a hol Disznóficzkó vagyon.«

»Ó áldott Szent-Vasárnap ő is másodmagával van 23) én is másodmagammal vagyok, négy testet, hogy viszek én oda?«

Ekkor felvette a hátára és megindult. Elérkezett az ég rámájához és kiérkezett egy dombra. -412-

Megindul a királykisasszony, egyenesen megyen hozzá. Mikor belépett lássa, hogy egy aranybölcsőbe, egy aranylánczczal Disznóficzkó fel vagyon kötve a padlóra s ottand aluszik Disznóficzkó egyedül. És elment oda s szépen megölelte Disznóficzkó urát és megcsókolta. A mint megcsókalta Disznóficzkót, forró könnye Disznóficzkó arczára csepegett. Ebbe megébredett Disznóficzkó a mély álomból s meglátta a szép szeretejét, hogy ottand vagyon. Akkor monda:

»Szivemnek szerelme, szivemnek kegyese, most mondom, hogy nagyon szeretsz engem, mert felkerestél.« Ekkor megölelte két részben a derekát s a hét vasabroncs lepattogott a derekáról. Abba a helybe szült egy aranyhaju gyermeket. Ekkor ők hárman keresztül büköltek a fejükön s lett belőlük három fehér vadgalamb és felrepültek az ájerbe és belőlük lett az fiascsillag, a ki mai napig is az ég rámáján látszodik. A ki nem hiszi ezt a mesét, tessék este kimenni az ajtó elejébe, tessék feltekinteni az ég rámájára, ottand meglássa az fiascsillagot.

4. Hamujutka Jancsi.

Hát bizony vót, ha vót, hetedhétországon túl es vót. A hól a tetüt, bolhát száz mázsa vassal patkolják, hogy a súlyba bele ne üsse a lábát. Nincs hazugság nélkül, de ha ma nem vót, lehet holnap, egy szemhunyoritás és megtörténhetik: Egyszer vót egy király. Ennek a királynak vót három szép fia. Az a király feleségével együtt elhott, de halála előtt megporoncsolta a királyfiuknak, hogy vegyék el a Kutyafejü király három leányát. Dehát egyik királyfit úgy hitták, hogy Hamujutka Jancsi. Ez örökkétig az gócz alatt üldegélt és a hamuban játszott, az két nagyobbik bátyja fojtatta az gazdaságot. Egy este mondja az nagyobbik királyfi:

»Bujj ki te Hamujutka Jancsi az gócz alól, örökkétig az hammot ne őröld, hanem csinálj tüzet.«

»Énreám hiába haragusztok, mert énnálam nélkül a mire vágyakosztok, aztat el nem tudjátok hozni.«

Akkor a két bátyja megharagudt, két fát kapott elé s úgy eltángálták, hogy a bőre mind felsírült. Hamujutka Jancsi akkor, mikor a két bátyja elaludt volna, kiment az istállóba s a háromlábu kabalát megnyergelte. Avval reálült s egyenesen -414- felugrott az ájerbe; onnet a ló hanyatt visszaereszkedett. Szintég mikor a fődre érkezett vóna, akkor a ló talpra állott. Felelte az ló:

»Nekem más egyéb kivánságom nincs csak a kutyafejü királyhoz akarok menni.«

Avval a ló egyet nyeritett, egyet toppintott, hogy tizenhét országon, tizenhét világon annak csengése keresztülhallott. Akkor egyet ugrott s a Kutyafejü király kapujában megállott. Hamujutka Jancsi bement a Kutyafejü király kastélyába s ottand lássa, hogy egy szobába ég négy szál gyertya s lássa, hogy a nagyobbik királykisasszony ottand alszik egy aranybölcsőbe aranylánczczal felkötve a padlóba. Onnét ment a második szobába. Ottand lássa, hogy a középső királyleány asztalán ég öt szál gyertya s a királykisasszony ottand aludt egy aranybölcsőbe lánczczal felkötve a padlóba. Onnét ment a harmadik szobába, hát lássa, hogy az asztalon ég hat szál gyertya s ottand aluszik a kisebbik Királykisasszony aranybölcsőbe, aranylánczczal felkötve a padlóba és a nap vót a mejjin és a hód vót a homlokán a jobb csicse alatt pedig ki vót nőve nyócz arany hajszál. Ekkor gondolta magában Hamujutka Jancsi királyfi:

»No most mind a három királykisasszony jöjjön utánam.« Felvette őket a kabalára, egyet nyeritett egyet toppantott, egyet ugrott a kabala s ottan vót a hazájába. Mikor belépett az udvarba, -415- a három királykisasszonyt tette a szobába s bement s kőtögette a két bátyját:

»Keljetek fel, mert elhoztam, a mit kivántatok, elhoztam a szeretőtöket.« A két bátyja nagyon fellázadott, hogy az bolond öcscsük nem hogy nekiek nyúgtot s mondtak Hamujutka Jancsinak:

»Eredj az anyádba, mert neked könnyü, hogy egész nap a hamuban játszadozol, de mi napestig furt dolgozunk s el vagyunk bággyadva.« Ekkor felelé Hamujutka Jancsi:

»Csak ájjatok talpra, mert a kiért fájt a szüvetek, azt én elhoztam.« Mondja a nagyobbik bátya a középsőnek:

»Állj fel öcsém, nézzük meg, hogy elhozta-e a szeretőnket, mert ha nem hozta el, akkor röktönd megöjjük, hogy énvellünk többe ne csúfolodjék.«

Ekkor mennek a nagyobbik királykisasszony ajtajára s hát lássa az ő bátyja, hogy ottand vagyon az ő szeretője. Kérdezi Hamujutka Jancsi:

Meg biz a kedves öcsém, most már nem mondhatsz ojjat, hogy én azt megszegjem, mert elhoztad azt, a kiért én annyit küzdöttem. Mondja Hamujutka Jancsi a középső testvérinek:

Megnyissák az ajtót, hát lássa középső királyfi a szeretőjét, hogy alszik. Örömében ëssze vissza csókolta. Ekkor mondja ujból Hamujutka Jancsi: -416-

És mennek a küsebbik királykisasszony ajtójára. Mikor megnyissák az ajtót, hát lássa a két nagyobbik bátyja, hogy ojjan szép gyönyörü fehérnép, a mijet szejjedes világon nem hogy látást láttak volna, de még hirül sem is hallották.

Mikor másnap reggelre kerekedtek, megébred a Kutyafejü király, hát lássa, hogy az ő három leánya nincs otthon. Ekkor mondja:

»Nos nó, te Hamujutka Jancsi, tudtam jól, mikor akkora vótál mint egy czire foghagyma, az anyád méhiben, hogy együtt vitánk lészen.« Ekkor a Kutyafejü király feltüzült s röktönd a katonaságát ësszeszedte s megindult, hogy Hamujutka Jancsit elpusztitsa. Nodehát Hamujutka Jancsi a két bátyát kiállitotta az udvarra.

»Nos no, te nagyobbik bátyám, magad az nőddel állj az első kapuba, mert mostand a mü apósunk jő egész tábor ellenséggel, hogy minköt röktönd elpusztitson, – dehát ne féjj semmit, hanem ahogy érkezik elődbe, ojjan prézentirt vágj, hogy kardod elszakadjon. Magad középső bátya, te állsz a középső kapuba. Az nagyobbik bátyám vág prézentirt, vagy sem, hanem te magad ojjant vágj, hogy a kardod hat darabba szakadjon.« Nodehát érkezik a Kutyafejü király, de meghadta a legénységinek, hogy nem szabad senkihez sem bátorkodni, a mig ő nem mondja. Felállitsa a katonaságot -417- s kihuzott karddal tüzesen ment, hogy ő az vejit elpusztitsa. Amint odaérkezett volna, a nagyobbik veje ojjan prézentirt vágott, hogy a kardja két darabba szakadt. Akkor felelte j’az királyúrfi a Kutyafejü királynak:

»Hó, hó, felséges királyatyám, szünjél a buzgóságoddal, mert mi fogantoztunk, hogy mi felséges királyatyámhoz állunk, hogy segitségére lehessünk, csak a Hamujutka Jancsit tudja meggyőzni.«

Mikor elmentek a középső kapuhoz, a középső királyfi ojjan prézentirt vágott, hogy a kardja hat darabba szakadt. Mondja középső királyfi:

»Nos, no felséges királyatyám, szüntesd buzgóságodat, mert mi arra fogantoztunk, hogy segitségedre legyünk, csak Hamujutka Jancsit tudjad meggyőzni.«

Most mentek a Hamujutka Jancsihoz a harmadik kapuhoz. Itten Hamujutka Jancsi ojjan prézentirt vágott, hogy kardja tizenhatba hasadt s úgy hányta a szikrákat, hogy Kutyafejü király fogta a szemit, hogy ki ne szökjék.

»Nos nó, – mondja a Kutyafejü király, – szünjék a buzgóságod, mert mikor még anyádban oly kicsi vótál, mint egy csire foghagyma tizenhatezer darabba vágva, tudtam, hogy vitánk lessz egymással.« Ekkor felele Hamujutka Jancsi:

»Mi összefogantoztunk, hogy felséges királyatyámnak segitségére legyünk.« A Kutyafejü király ijjen szóval megnyugudt s lakodalmat hirdettek. -418- Tizenhét világon, tizenkét országon át czirkulártassák, hogy grófok, herczegek, princzegek, válogatott czigánylegények jöjjenek. Pap, hóhér érkezik. Pap eskette, hóhér seprüzte. Már most fój a nagy lakodalom.

Hogy eltőtt a lakodalom, Hamujutka Jancsi az udvarra csináltatott egy vas filigóriát a feleséginek és odamentek lakni. Egyszer csak az veres király czirkulártassa, tizenhét országon, tizenhét világon keresztül, hogy az a ki az ő irásának másolatját tudja, az minden napra kap másfél véka aranyat. Így mondá Hamujutka Jancsi:

»Nos nó, szivemnek szerelme, szememnek kegyesse, nagyon szeretném elmenni ahhoz a veres királyhoz irnoknak, hogy egy kevés pénzt szerezhetnék onnét.« Felelt a felesége:

»Ó szivemnek szerelme, szememnek kegyesse, azt én ugyan nem bánom, hanem csak hogy hát szégyen az a mi fejünknek, hogy egy király, menjen irnoknak.« Mégis azt mondja Hamujutka Jancsi:

»Ó szivemnek szerelme, szememnek kegyese, az igaz, hogy van nekünk mind pénzünk, mind vagyonunk, de mégis szeretném, ha több lenne.« Felelt a felesége:

Akkor nekiállott Hamujutka Jancsi s kivitt az udvarra két kis széket s egymásmellé tette: -419-

Leültek ők egymásmellé, de ojjan egymásmellé ültek, hogy egy tűt sem lehetett volna közéjük szurni. Nos, felelte Hamujutka Jancsi:

»Én ezt a kardot felhajitom az ajérbe, a mék igaz szívvel egyik az másikhoz nem lessz, ez a kard sértse meg, ha pedig mindketten igaz szívvel, hüséggel maradunk egymáshoz, egyiket se sértse meg.«

Ekkor felhajitotta az kardot az ájerbe s az úgy lesuvadt a két szék között a földre, hogy bár még a gunyájukat sem sértette meg. Ekkor mondja Hamujutka Jancsi a feleséginek:

»Megnyugudt szivvel hagylak itten, mert tudom, hogy igaz szivvel leszel hozzám.«

»Nem hallottam semmiféle ujsagot felséges királyatyám, csak azt, hogy szüksége van egy irnokra.«

»Nos, no kedves fiam, ha a te irásod az én irásomnak párja, úgy minden napra kapsz egy és fél véka aranyat.«

Fogja Hamujutka Jancsi s ojjan rend irást vág a papirosra, hogy szakasztott párja volt a veres király irásának. Hát mondja az veres király: -420-

»Nos, nó fiam, hadd most félbe a dolgot s menj sétálni, nézd meg a városomat.« Hát a mint a piaczsorba beérkezett volna, lássa, hogy egy öregrendü ember két fehérnéppel sétál kartönd. Mondja Hamujutka Jancsi annak az öreg embernek:

»Hó, hó, bácsika, ez a két szép gyönyörű fehérnép nem magát illeti?«

»Ó kérem«, – mondja az öreg ember. – »Nem hogy ezekkel nem sétálnék, hanem még a maga feleségit is el tudnám bolonditani.«

»No te öreg ember, hogyha te azt megteszed s megmondod, hogy a feleségemnek micsoda jegye vagyon, akkor röktönd átadom neked fele kirájságomat; ha pediglen meg nem teszed aztat, a mit mondtam, röktönd felakasztatlak.« Mondja az öreg ember:

»Nos, nó felséges királyfi, megteszem a mit mondassz, csak engedj három napot.« Engedett neki a királyurfi három napot. Az öreg ember mostand már nagyon meg vót ijedve, hogy vége az ő életinek, mert hogy tudja ő megmondani, hogy micsoda jegye van a királynénak. Nodehát ő már azt gondolta magában, ha már az életjének így is úgy is vége, hogy legalább elmegyen abba a városba, hogy tudja meg, hogy hol lakik az királyné. Ő estére kelve odaérkezett abba a városba, a hol a királyfiu felesége lakott. A hogy ott jár a felszegen és az alszegen idestua, gondolkodott magában, hogy hol kapna szallást. Bément egy házhoz egy ëzvegyasszonyhoz -421- s kért tőle szállást. Az ëzvegyasszony meg is megadta a szállást. Mikor ketten diskurálásba elegyedtek, kérdi az ëzvegyasszony:

»Panaszolja ő, hogy a Hamujutka királyfival fogadást tettek, hogy ő megmondja, hogy a feleséginek miféle jegye van.«

»Dehát én azt nem tudom megtenni«, – mondja az öreg ember. »Tudom jól, hogy most már vége az életemnek.« Ekkor felelé az ëzvegyasszony:

»Én éppeg járok be a királyasszonyhoz, talán segithetek.« – Felele az öreg ember:

»No te ëzvegyasszony, ha te annyira tudsz menni, hogy én megtudjam, miféle jegye van a királynénak, akkor én téged elveszlek feleségemnek s mi leszünk királyok.« Felelte az ëzvegyasszony:

Egyben elment az ëzvegyasszony; egy szekrényládát keritett, annak a ládának az oldalára furt két likat s ezt az öreg embert belezárta abba ládába. Akkor elment az ëzvegyasszony a királynéhoz:

»Hát felséges királyatyámné, én azért bátorkodtam bé ide magához, hogy a mit a felséges -422- királyatyámnétól kicsi pénzt kapogattam, én azt meggyüjtögettem. Most valami rablók észrevették, hogy egy kicsi pénzem van s engem ki akarnak rabolni. Hogyha felséges királyatyámné megengedné, hogy a ládámat ide behoznám az ecczakára, ugyan megköszönném a felséges királyatyámnénak.« Mondja az királyné:

Ekkor elszalada az ëzvegyasszony haza s röktönd négy embert hivutt s azt a ládát bevitette a királynéhoz s úgy tette le azt a ládát a királyné szobájába, hogy az a két lik a királyné ágyával szembe vót. Avval az ëzvegyasszony elment s a királyné röktönd zárba tette az ajtót. Mikor az királyné vacsorázott, akkor az ingit levetette s bolhászodott. No ekkor az öreg ember a ládából meglátta, hogy a mejjin ott vagyon a nap, a homlokán a hód s a jobb csicse alatt pedig nyócz arany hajszál vagyon kinőve. Ekkor az ëzvegyasszony reggel a ládát vitette haza, kizárta s kikőtt az öreg ember a ládából. Kérdezte az öreg embert:

»Szivemnek szerelme, szememnek kegyesse, megláttam biz én minden jegyet, most már én a tied, te az enyém; most röktönd megyek, a jegyeket adom fel a királynak s én jövök s veszlek el.«

Azonnalt elment az öreg ember a királyhoz pont mikor a három nap tőlt vóna bé.

»No te Hamujutka királyfi, láttam az te feleségedet. Ott vagyon a mejjin a nap, a homlokán hód s az jobb csicse alatt nyócz arany hajszál vagyon kinőve.«

Akkor Hamujutka vitéz az hóhérokat röktönd állitotta össze s a fekete tenger közepibe felakasztotta magát. Megörvendett az öreg ember s elfutott a királyi kastélyba. Ottand a királynét kisuppultatta a kastélyból, ő feltette az királyi koronát s elvette az ëzvegyasszonyt. Most már úgy fojtassa tovább a királyságot.

»Istenem, mit tudott csinálni az én férjem, hogy igy elhagyott engem. Én már egyebet nem csinálhatok, ha azt is tudnám, hogy a két lábam a térgyemig elvásna, addig megyek a mig az én férjemnek hirit nem hallom.«

Ő meg is indult s hetedhét országon keresztül ment. Érkezett az veres királynak az udvarába. Ottand tudakolja, hogy a Hamujutka királyfinak hirit hallották-e?

»Hogyne hallottuk volna, mikor láttuk is ahun felakasztotta magát a fekete tenger közepibe. Ekkor a királyné elment hozzá az akasztófa alá s hát lássa, hogy az ő férje még él.« Igy monda sirva:

»Ó szivemnek szerelme, szememnek kegyesse, -424- hogy tehetted te azt, hogy te magad felakasztottad?« Akkor felelte az ő ura:

»Menj el innen te büdös szemét a szemeim elől, a hóttestet ne ébreszd, mert te etted meg az én életemet.« – Ekkor felelte az királyné:

»No te Hamujutka királyfi, szivemnek szerelme, szememnek kegyesse, már most nézd meg, hogy én beleszököm ebbe a tengerbe. Ha én hibás vagyok itt pusztuljak el a tenger szigetjébe, ha peniglen igaz szivvel vagyunk ketten egymáshoz, te is azon az akasztófán soha meg ne hajj, mig mi még nem találkozunk.«

Az királyné utadzott a tengernek a fenekén s annyira került az tenger fenekin, hogy neki az hajába az halak belekötöttek s róla minden ruházat lerothadott. Mikor hét esztendeje vót, hogy ő a tenger fenekén utadzott vóna, pont a mék 24) órán tőtt be a hét esztendő, ő azon az órán kikerült a tenger partjára s ott kezdett járkálni. Megtalál ő egy remeteg küs házat s lássa, hogy hát egy ember vágja a fát. Messzünnöt kiácscsa:

»Hohó kedves bácsikám, meg ne rettenjen tőlem, mert én Isten teremtése vagyok.« Ekkor kiátotta a hajós:

»Isten hozta magát is, de üjjön le, mert látom nagyon ki lehet fáradva.« Mondja királyné:

»Köszönöm szépen, nem jöttem ülni, de felkérném, ha lenne szives ingem felőtöztetni.«

A hajósnak felesége fel akarta őtöztetni az ő gunyájába, de ő szépen megköszönte s felelte az királyné:

Nekem nem kell fehérnépi gúnya, hanem ha adnának nékem egy harisnyát, egy ujjast s egy rossz sipkát, valami rongyosokat, nagyon szüvesen megköszönném.

Nodehát a hajós nagyon jó lelkü ember vót s a maga uj rend gunyáját odaadta neki. Felöltözött az királyné a férfiruhába, kézenfogvást elbucsuzott a hajóstól s Isten nevibe megköszönte a hozzá való jóságát. Ekkor ő megindult s elérkezett az veres királynak az városába. Ő egyenesen ment fel az királyhoz.

»Felséges királyatyám, én azért bátorkodtam a felséges királyatyámhoz, hogy én a rendes sorozást bejártam, de nem soroztak be katonának, de most bé akarok állani katonának, hogy felséges királyatyámat hüségesen szolgáljam.« -426-

Azonnal az király el is fogadta, katonai ruhát hozatott s felöltöztette. De ojjan okos vót a legény, hogy egy hónap mulva meg lett kapitánynak, három hónap mulva, meglett brigaderosnak. Ekkor megkérte az királyt hogy engedje meg neki, menne egy század legénységgel annak az királynak a városába, a mejiknek az ő férje vót a királya, hogy nézzen széjjel. Igy felelte a király:

»Nem kell nekem csak egy század,« felelte az legény, ő avval megindult. Mondja a tiszteknek:

»Ti tisztek, mikor mi az városba megérkezünk, meglássátok, minket meghínak vacsorára. A mit én ott beszélni fogok azt ti irjátok le loppal, a mit az a király beszélni fog, azt is külön irjátok le.«

Akkor a legényeknek kiadja a parancsot, hogy a mig ő nem parancsolja, addig nem szabad semmihez sem nyúlni. Estére kelve megérkezett abba a nagy királyvárosba. Nohát a király a tiszteket meghivta vacsorára. Elmentek s béültek az asztal mellé s kezdtek innya és enni. Annyira elmulattak ők, hogy nagyon jó kedvük ereszkedett. A sok beszéd között eléhozodott, hogy mék 25) hogy lett tiszt. Ekkor elkezdi az brigadéros:

»Hallgassatok, hogy én hogy lépesedtem fel, mert én szegény favágó ember gyermeke vagyok, -427- de bémaradtam katonának és ügyesen és kellemesen viseltem magamat. Akkor az király maga mellé vett ordináncznak. Nosdehát vót az királynak egy szép leánya, ez úgy belém szeretett, hogy bolondult meg szeretetiben. Az leány megterhesedett s azt mondta az édesapjának, hogy kardba ereszkedik, ha én el nem veszem. Az király látta, hogy már nincs mit ellenkezni s nekem adta a leányt feleségül. Meg is tett engemet brigadérosnak, hogy ne kellessen szégyenleni a vejét.«

»Nos, nó, én még könnyebben kaptam meg a királyságot, mondá az öreg király, mert én a Hamujutka Jancsival fogadtam, hogy milyen jegye van a feleséginek. Ekkor odamentem az ő királyvárosába s egy öreg asszony megsegitett, hogy egy ládába bújva meglestem a királynét mikor bolhászodik. Hát mit láttam. Ottand fénylik az nap a mejjin, a hód a homlokán s a jobb csicse alatt ki vót nőve nyócz arany hajszál. Akkor elmentem Hamujutka Jancsihoz s montam neki, hogy mit láttam. Hát röktönd felakasztotta magát az tengersziget szélire.«

Reggelre kelve fordult meg a brigadéros és ment vissza a Veres királyhoz. Röktönd a hóhérokat hivatta s kűdte őket az akasztófához.

»Menjetek el fiam az akasztófához s akármi -428- kis csontikáját, porczikáját megkapjátok, hozzátok ide elémbe.« Mondák a hóhérok:

»Ó kérem tizenkét álló esztendeje, hogy felakasztottuk, annak biza még a hamvát is elfutta a szél.«

»Egyébről ne gondoljatok, hanem akármi morzsalék csontja maradt, hozzátok ide«, felelte az brigadéros.

Nem vót hova lenni a hóhéroknak, elmentek oda. Hát lássák, hogy még tiszta épen, életben vagyon Hamujutka Jancsi az akasztófán.

»Menjetek el innen, ne bántsátok a holttestet, mert én a földön nem akarok többet járni.« Felelik a hóhérok:

»De épen jó, hogy életben kaptunk, legalább nem kell, hogy átalvetőben vigyünk haza.«

Röktönd vitték a brigadérosnak az szobájába. No már most hivassa a brigadéros a Veres királyt és a tiszteket s feleli vala:

»Nos no, ti tisztek, most vegyétek elé az irásokat s olvassátok el, hogy mit mondtam én és mit mondott az a vén tolvaj király, a ki az én feleségemet megcsalta.«

Veszik a tisztek az irást s olvassák, hogy az öreg ember annak a vénasszonynak a segitségével egy ládába bújt s úgy megleste, hogy a királyné bolhászodott. Hát mit látott? -429-

»Látta, hogy ott fénylik a mejjin a nap, a homlokán a hód s a jobb csicse alatt ki vót nőve nyócz arany hajszál.«

»Nos no te királyfi, ha most meglátnád a te feleségedet még életbe, hát te még magadhoz vennéd-e?«

»Hát most látom, hogy én vótam a hibás, mert meghallgattam a panaszokat, pedig a feleségem semmiben sem vót hibás. Ojjan jó szivvel venném magam mellé, hogy soha még azt sem mondanám, hogy ájjon tovább.«

Mikor ránézett Hamujutka Jancsi, hát lássa, hogy a mejjin ott vagyon a nap, a homlokán a hód s a jobb csicse alatt ki van nőve nyócz arany hajszál.

Röktönd ők egymásra borulnak s nagy sirással és zokogással csókolták egymást ësszevissza.

Ekkor tudta meg a veres király is, hogy kiből csinát vót brigadérost. Összehivta katonáit s Hamujutka Jancsit a feleségivel ültette hintóba s mentek hazafelé. Mikor megérkeztek Hamujutka Jancsi országába s hivassa a verös király a két huszárlegényt s köttette a szegény embert s a feleségit a lovak farkához s mondja:

»Nos no, úgy ësszejárjátok ezt a várost s minden szegelikát, hogy minden csontjuk tizenhatezer darabba szakadjon.« -430-

Most Hamujutka Jancsi ëremiben, hogy az Isten az ő társával ismét ësszerendelte, hirdetett egy nagy lakodalmat. Tizenhét országon, tizenhét világon keresztül czirkulártassa, hogy bárók, grófok, herczegek princzegek jöjjenek, hóhérok siessenek az lakodalomra. Pap eskette, hóhér seprűzte; most sincs a lagzinak vége.

5. A tizenkét koronás hattyu és a csiháninget fonó testvérkéjük.

Volt egyszer egy igen szegény asszony, a kinek egy hassal hat fia lett. S ujra megterhesedett s ismét lett hat fia. A mikor ő megszülte azt a tizenkét fiut, olyan egyszerre nevelkedtek fel, hogy egyik olyan volt mint a más. De hogy ők nőni kezdtek, az édesanyjuk a surczával nem tudott eleget hordani nekik. Mikor menyen haza egyszer, a gúnyát is mind tépték le róla. Erősen meg volt keseredve a szegén asszony, hogy úgy megtámadták őtet. Így szól a szegény asszony:

»Istenem adj belőlük tizenkét koronás hattyut, hogy csak napkeleten ájjanak meg s addig ők attól meg ne szabaduljanak, a míg egy leánytestvérek csihánből tizenkét inget nem köt nekik, de ugy, hogy a mig köti, egy szót sem fog beszélni.« Nodehát ez meglett s a hattyuk elrepültek. Ekkor az asszony -431- addig búsult, a míg ujra férjhez ment. Megterhesedett s lett neki egy gyönyörüséges kis leánya. Mikor ez annyira nevelkedett, hogy lett egy tíz éves, hallotta a többi asszonyoktól, hogy neki milyen tizenkét bátyja volt. Benéz a kis leányka a szobába az anyjához s mondja:

»Feleli az asszony, hogy vótak bizony, ojanok mint tizenkét gyertya, de én megátkoztam őket, hogy adjon az Isten belőlük tizenkét koronás hattyut, hogy csak napkeleten ájjanak meg s addig ők attól meg ne szabaduljanak, a míg egy leánytestvérek csihánból tizenkét inget nem köt nekik.« Ekkor a kis leányka is felpakolta magát s elindult napkelet felé, hogy keresse fel testvéreit. Addig menyen a rengeteg havason keresztül, hogy elsetétedett s egy fa tövére lefeküdt s ott megviradott. Reggel elindul s elérkezik estére egy nagy siátságba s meglát egy kicsi házikót. A leányocska bémenyen oda s lássa, hogy tizenkét ágy vagyon egy sórjába. Röktön kiseperi a szobát, megveti az ágyakat, tüzet csinál s vizet teszen a tüszelyre. Egyszer hall a leányka valami zërgetést s beszökik a kemencze mellé. Menyen bé a tizenkét bátyja s lássák, hogy nem ugy van a ház, a hogy hadták. Néznek szerteszéjjel, de senkit sem látnak. Meglássa egyszer a nagyobbik, hogy egy fehérnépféle van a kemencze mellett s kérdik tőle: -432-

»Hogy jöttél ide leányocskám.« Feleli a leányocska sirva, hogy azér búdosott el, mert édesanyjának vót tizenkét fia. Ojanok vótok mint tizenkét gyertya, de édesanyjuk megátkozta őket, hogy adjon az Isten belőlük tizenkét koronás hattyut; hogy csak napkeleten ájjanak meg s addig ők attól meg ne szabaduljanak, a mig egy leánytestvérek csihánból tizenkét inget nem köt nekik, de ugy, hogy a mig köti »egy szót sem fog beszélni.« Röktön megismerte a tizenkét bátya, hogy ez az ők testvérök s ëssze-vissza csókolják a leányocskát. Reggelre a tizenkét bátya elindul s a leányocska is ësszeszedi magát s elmegy a mezőre csihánt szedni. Megszedi a csihánt a leányocska, meghántja s leül az erdő közepébe, hogy kössen három vagy négy inget. Eczczer szertenéz s meglát egy réten egy nagy bugját. Odamegy és csinál magának ojan hálóhejjet, hogy sem eső sem szél nem érheti. Eczczer az királynak a fia megindul vadászni s ahogy a leányocska az erdő között kötötte az ingeket, hát reáakad a vadászkopó. Odamenyen az ugatásra a királyfiu s meglássa, hogy milyen szép kicsi leányocska üldögél a fa tövén s röktönd kérdi tőle:

»Miféle járásbéli vagy, hogy jöttél ide?« A leányka keservesen nézi a királyfiut, de nem szól semmit. Így szól a királyfiu:

»Ne féjj semmit, mert nem bántalak, karjaim közé veszlek és hazaviszlek.« Ahogy a leányocska erre -433- sem szól semmit; megfogja királyfiu s felteszi a hintóba. A vadászoknak megmondja a királyfiu, hogy estig vadászszanak csak, mert ő menyen haza, hogy a leányocskát megmutassa az apjának. Röktön hazamenyen a királyfiu a leányocskával s örvendve mondja az apjának:

»Né apám mit rendelt nekem az Isten az erdők kebelén.« Ilyenformán feleli a király:

»Elég szép, elég ügyes, csak ki tudja miféle rangból való; nem kérdezted e, hogy honnat jött vagy hova való«?

»Kérdeztem biz én, de e’iszen féltibe nem mer szólni.« Igy mondja a királyfiu:

Beviszi a királyfiu a szobába, eléggé vallassa, faggassa, de mégsem tud semmire menni vélle; s leányocska csak fonja, köti az ingeket szüntelen s akarki akármit szól neki ő még szemit se veti reá. Lakott egy ördöngős szüle a kapu sarkánál s ez igy szól a királyfiunak:

»Felséges királyfiu, az a leány tökéletlenségből nem tud szólani, szeméről is jól látszik, hogy beszélni tud; meg kell jól vallatni, mert ha szépen meg nem szólal, majd megszólal csúful.«

De hiába volt minden, a leányocska csak hallgassa, hogy mit beszélnek és fojtassa a dolgát, pedig úgy szerette a királyfiut, hogy a szemit le se tutta róla venni. Eczczer az öreg király azt mondja: -434-

»Ëssze kell gyüjteni a tanácsosokat s meg kell jëvendöltetni, hogy mivel pusztitsuk el ezt a leányt; akkor majd meg fog szólalni.« Esszegyülnek tizenkét tanácsosok; mondanak egyet, mondanak mást, de a legöregebbik mondja:

»Két öl fát ëssze kell hordani, melléje kötjük a leányt, a fát meggyujtjuk s ha akkor sem szólal meg, akkor bele kell vetni a tüzbe.«

Ësszehordják a fát, meggyujtsák s a kis leányocskát kötözik melléje. De a kis leányocska csak nézi keservesen a királyfiut s köti az ingeket szüntelen. Már annyira kötötte a tizenkettedik inget, hogy csak egy ujja kellett volna. Már megfogják a leányocskát, hogy vessék a tűzbe, de lássák messzire, hogy tizenkét lovaslegény úgy jön, hogy ég, főd szakad ëssze. A lovaslegények kiáccsák meszszire:

»Ne vessék belé azt a leányocskát, mert az a mi testvérünk. Tizenketten vótunk királyfiuk, mint tizenkét gyertya, de anyánk megátkozott, hogy adjon az Isten belőlük tizenkét koronás hattyut, hogy csak napkeleten ájjunk meg s addig attól meg ne szabadujjunk, a míg egy leánytestvérünk csihánból tizenkét inget nem köt nekünk, de úgy, hogy a míg köti, egy szót, a mi sok, egy szót sem -435- fog beszélni. A szegény kis testvérkénk elindult minket keresni s csak kötötte a tizenkét inget, de most bevégezte s mi meg vagyunk váltva a hattyuképéből.« Ekkor a királyfi kézen fogta a kis leányocskát s bevitte a palotába. Hirdettek nagy lakodalmat s megesküdtek.

Tál, tányér elég vót,
Kenyér, czipó kevés vót.
Míg a kutyák az ízin elmentek,
Azok is mind eldëglettek.
Istenes csuda vót,
Ki egy csepp levest kaphatott.

6. Borsszemvitéz és szép Julia, a ki erdőt ződit s fűvet virágoztat.

Egyszer vót egy üdőben egy igen nagy gazdag király, de annak a király feleséginek sohasem voltak gyermekei. Azon kértek az Isten ő felségit, valamiféleképen adjon nekik egy magzatot. Vót nekik tizenegy bótjuk s mondja az királyné:

Elmegyen az királyné, veszen egy seprüt az kezibe s kezdi seperni az bótokat. Mikor az tizenegyedik bótba érkezik, hát akkor egy küs borsszem felszökik a pudli tetejére. Kétszer, háromszor is lehárintsa onnat, de ujra felszökik.

»Ennye te küs haszontalan borsszem, ilyen -436- figurát tudsz tenni véllem: négyszer, ötször is téged lehárintottalak s mégis te ujra felszököl; állj meg mert mindjárt nem figurázol te véllem.«

Röktönd kapta s béfalta a borsszemet, s azonnal megterhesedett tőle. Nagyba megörvendtek, hogy az Isten ő felsége nekik egy magzatot adott vénségükre s azonnal bált csináltatott a király örömiben. Nodehát midőn felidő eltőt vóna, hogy megterhesedett az királyné, az gyermek az méhiben röktönd sírni kezdett. Nagyon megbúsult a király s a királyné, hogy szent Isten ő felsége nekik egy magzatot igért s azt is annyi szomorusággal meglátogatta, hogy azt se tudja szerencsésen megszülni s hogy a méhiben idő-nap előtt sirni kezdett. Nodehát már most a király röktönd czirkulárist 26) eresztett hét országon keresztül, hogy herczegek és bárók s princzegek s válogatott czigánylegények menjenek oda, a ki csak valamit tud mondani. Már most el-is elmentek, de senki sem találtatott közülök olyan, hogy az ki az gyermeksirást az anya méhiben megtudja állitani. Vót a kapu sarkánál egy öregasszony, vót annak egy tiz éves fia. Azt mondja az édesanyjának:

»Édesanyám, menjen fel az királyhoz s mondja meg az királynak, hogy én fogok az a fiu lenni, az ki meg fogom állitani az sirást az felséges királyné mehiben.« -437-

»Azér’ jöttem felséges királyatyámhoz, hogyha számmal meg nem sérteném, hogy van nekem egy tiz éves küs fiam s azt izente felséges királyatyámnak, hogy ő fog az a fiu lenni, a ki a felséges királyanyánknak az méhiben a gyermeksirást megállitsa.«

Röktönd az király szólitsa elé az kocsisát s befogat négy lovat a hintó elejibe. Felülteti az öregasszonyt az hintóba s leviszi az öregasszony házához. Az király egy rend ruhát kűd a fiunak, mert tudta, hogy szegények és rongyos az gúnyája. Röktönd felöltöztetik a fiut, elébe fognak a hintónak s viszik fel a fiut az palatába. Hűségesen szökik le a fiu a hintóból s elkiáltsa magát:

»Én fogok az a fiu lenni, a ki megállitsa a gyermeksirást felséges királyanyám méhiben. Felséges királyatyám, szépen megkérném, legyen olyan szives rendeljen nekem egy olyan szobát, a hol senki se járjon; ott nekem egy ágyat készen vessenek meg és mosdótáltól pókarongyig, minden készen legyen meg, mikor nekem szükségem leszen reá.«

»Felséges királyatyámné! – mondja a fiu – legyen szives, hogy vetkezzék le s feküdjön le az ágyba, de megkérem felséges királyatyámné, hogy a mit én mondok magának, hogy aztat utánam mondja háromszor.« Elkezdi a fiu:

»Hallgass hallgass te Borsszemvitéz, mert neked adom szép Juliát, a ki erdőt ződit s mezőt virágoztat.« – Hogy háromszor eztet elmondták, azonnal megszületett Borsszemvitéz. Nyakra főre szalad a király, hogy a gyermeksirást meghallotta.

Röktön a küs fiut öllel fogják s úgy viszik ki a szobából, ültetik asztal mellé s úgy mulatnak. Röktönd a király örökös fiának fogadta s ráirassa fele királyságát s minden vagyoni állásának felit. Borsszemvitéz nevekedik úgy, hogy mikor háromnapos lessz, akkora lessz, hogy tiz évesnek is számot tenne. Egyszer mondja Borsszemvitéz az édesanyjának:

»Édesanyám, mondja meg nékem, hogy mit igért vót, mikor én még a maga méhiben vótam?«

Olyan beteg lessz a fiu, hogy még a lábán se tud állani. Megbúsul az édesanyja s kezd gondolkozni, hogy neki mit igért vót, mikor a méhiben vót. Azt mondja egyszer a fiu az anyjának:

»No édesanyám, legyen olyan szives, hogy a csűr talpa alatt adja nekem ide a csicsit.«

Megfogja Borsszemvitéz a csűrtalpának a szegit, s az kis ujjával annyira felemeli, hogy az édesanyja a csicsit keresztül tudja dugni. Ekkor mondja a fiu:

»No édesanyám most mondja meg nekem, hogy mit igért mikor még a méhiben vótam.«

»Édesanyám, megmondja-e, hogy mit igért maga nekem, mikor még a méhiben vótam.«

»Kedves gyermekem, ereszd fel a csicsemet, mert megmondom, a mit én neked igértem vót. Neked igértem szép Juliát, a ki erdőt ződit s mezőt virágoztat.« – Ekkor az édesanyját a csűr alól felereszti s bémennek a szobába. Azt mondja erre a fiu az édesanyjának: -440-

»Édesanyám legyen szives, fehér ruhával s ellátással tarisnyájjon fel ingemet.«

»Kedves fiam, ne menj el s ne hagyj itt minköt, ne maradjunk árvaságra csupa ketten itthon.«

De nincs hova legyenek, a fiu mindenképen el akar menni, muszáj őtet feltarisznyájják. Az édesapjának elékéri a régi kardját, a kivel az ütközetbe járogatott s felszóval kiáltsa: »Isten segéljen utazásomban.« Az apja felülteti a lovára s kikisirik a város végire. A város végére mikor kiérkezik, apjától, anyjától elbúcsuzik s az egész városi községi néptől. Megindul Borsszemvitéz, ugy elmenyen, minél jobban nem lehet. Megérkezik estére kelve egy rengeteg nagy havas közepire. Néz szerteszéjjel, hogy hol keressen magának az écczakára megnyugovó helyet. Megköti a lovát egy fához s avval ő megindul. Meglát a rét közepiben, mint a lába egy akkora helyt, hogy a fődből jő ki a füst. »Istenem, miféle állat lakhatik itt, hogy itt semmiféle ház nem látszik s mégis füst jő ki innet.« Kerülni kezdi ő azt a helyet és meglátja, hogy menyen bé egy grádics a fődbe. Bémenyen, hát látja, hogy ott ül a tüszelyen 27) egy olyan öreg ember, hogy négy vasruddal van a szemepillája feltámasztva. -441-

»Kedves apám ne is kérdezze: futnék, fáradnék szép Juliáért a ki erdőt ződit, füvet virágoztat. Valahol hirit nem hallotta-e?«

»Kedves gyermekem, nem hogy hirit hallottam volna, de még nevit sem tudtam idáig, hanem ma écczakára szállást adok neked, ha lovad van bekötöm s neked jó ágyat vetek, hogy megnyughatol csendesen; de ha reggelre kerülsz, akkor innet tőlem megindulsz s esztendő ilyenkor estére elméssz az közepső bátyámhoz s az hogyha nem tud téged valamire utasitani.«

Reggelre kerül Borsszemvitéz, felkel, megmosdik, frustukot csinálnak, avval megköszöni a szállást az öreg embernek, felül a lovára s úgy elmenyen hetedhét országon keresztül, hogy minél jobban nem lehet. Elérkezik estére kelve egy nagy siáltságba; néz szerteszéjjel, hogy hol legyen az ő meghálása. Megköti a lovát s megindul, hogy keressen helyet magának. Egyszer csak meglássa, hogy a rét közepiben, mint a lába egy akkora helyt a fődből jő ki a füst.

»Istenem, miféle állat lakhatik itt, hogy itt semmiféle ház nem látszik s mégis füst jő ki a fődből.« – Mondja Borsszemvitéz.

Kerülni kezdi ő azt a helyet és meglátja, -442- hogy menyen bé egy grádics a fődbe. Bémenyen, hát látja, hogy ott ül a tüszelyen egy olyan öreg ember, hogy hat vasruddal van a szemepillája feltámasztva.

Kedves apám ne is kérdezze: futnék, fáradnék szép Juliáér, a ki erdőt ződit, füvet virágoztat; valahol hirit nem hallotta-e?

»Kedves gyermekem, nem hogy hirit hallottam volna, de még nevit sem tudtam idáig, hanem ma ecczakára szállást adok neked, ha lovad van bekötöm s neked jó ágyat vetek, hogy megnyughatol reggelig, de ha reggelre kerülsz, akkor innet tőlem megindulsz s esztendő ilyenkor estére elméssz a nagyobbik bátyámhoz, hogyha ő téged nem tud utasitani valamire.«

Megindul Borsszemvitéz nagy búval, hogy ezek őtet nem tudták utasitani. Elérkezik estére kerülve a két öreg nagyobbik bátyjához s lássa mikor bémenyen, hogy ennek a szeme tizenkét vasruddal van feltámasztva s macskakölykök heverésznek a szempilláján. A hogy Borsszemvitéz meglátja, megborzad.

»Istenem, hogy tud ez ilyen öreg ember élni.« Gondolkozik, hogy megszólitsa-e az öreg embert? -443- – Kapja magát. »Már lessz a hogy lessz« s köszön az öreg embernek:

»Isten hozott Borsszemvitéz« – feleli az öreg. – »Hol jársz, hol jársz, mikor a te országodból még a madár sem jár erre.«

»Kedves apám ne is kérdezze: futnék, fáradnék szép Juliáér, a ki erdőt ződit, füvet virágoztat; valahol hirit nem hallotta-e?«

»Kedves gyermekem, nemhogy hirit hallottam volna, de még nevit sem tudtam idáig, hanem ma écczakára szállást adok, hogy megnyughassál. Innen megindulsz reggel s ki fogsz érkezni, valahol, a szántóföldekre fogsz te vetemedni s járnak ott népek erre is arra is s ott ha nem utasitanak valamire.«

Reggelre kerül Borsszemvitéz és megindul. Elérkezik egy dél tájékán két tollófődre 28) s hálát ad az Istennek, hogy őtet megsegitette, hogy még egyszer a nagy havasokból kiérhetett. Hát egyszer csak meglátja, hogy a tolló között ott egerész egy róka. Azt kérdi tőle az a róka:

»Hol jársz, hol jársz te tollóvitéz, mikor a te országodból még madár se jár erre.«

»Hát mit mondjak én neked, te haszontalan róka, mikor te úgysem tudsz utasitani engem semmire se.«

»Dehát attól te mégis megmondhatod, hogy te -444- mibe jársz, mert te azt nem tudhatod, hogy én téged tudlak-e utasitani vagy sem.« – Azt mondja Borsszemvitéz:

»Én futnék, fáradnék szép Juliáér, a ki erdőt ződit, füvet virágoztat; valahol hirit nem hallottad-e?« Azt mondja akkor a róka neki:

»No látod te Borsszemvitéz, már eddig is megmondhattad volna, épen szinte minden nap az udvarából hozok egy csürkét.«

Úgy megörvend Borsszemvitéz, hogy a lováról röktön leszökik s azt mondja a rókának:

»No hát kedves róka fogadjunk komaságot, hogy soha sem hagyjuk el egymást a mig lehet; légy olyan szives s vezérelj el engem oda, a hol lakik, mert jó váltságát kapod.« Azt mondja erre a róka:

»No most még nem mehetünk oda, mert te is meg vagy bágyadva; menjünk mi most az én tanyámra.«

Megindulnak és elmennek a róka tanyájára. Meglássa Borsszemvitéz, hogy olyan háromemeletü palatája vagyon, hogy a récze térdre áll s úgy néz bé az ablakon. Bémennek ők a házba, étel, ital készen van s ülnek az asztal mellé, hogy egyenek. Borsszemvitéz nem nyughatik tőlle; a nap bajosan telik, neki mind csak azon jár az esze, hogy rövid időn láthassa meg a szép Juliát. Reggelre kerülnek Borsszemvitéz megtakaritsa a lovát, gunyáját s megindulnak. Elmennek ki egy nagy -445- hegynek a tetejire. Az róka azt mondja Borsszemvitéznek:

»Hát kedves barátom, légy szives a szómat meghallgatni. Innet én tovább nem mehetek, mert engem, ha a faluban megláthatnak, röktön megölnek, mert sok tyukot, ludat elhordtam s azért reám haragusznak; hanem látod azt a nagy kastélyt tua a város közepében, az az ő palatája. Egyenesen bémehetsz a kapu elejibe, de arra kérlek, hogy te az ő beszédjét keresztül ne hágd soha, se ő a tiedet át ne hágja, mert akkor csendesen élhettek, de hogyha egyik a más szavát meg nem fogadjátok, egyik a másikkal lakni nem fogtok.«

Megindul Borsszemvitéz nagy örömmel, hogy ő menyen már most a kedves feleségihez. Bémenyen a kapu elejibe s megáll a lovával. Kimenyen gyorsan egy szógáló a tornáczba s meglássa Borsszemvitézt, hogy a kapu előtt álldogál. Fut bé nyakra-főre, a szolgáló és mondja az asszonyának:

»Na Julia kedves asszonyom, itt van Borsszemvitéz, a kit örök életiben óhajtott.«

Kifut a másik szógáló, hogy megtudja, igaz-e, vagy nem? Az is meglássa, hogy csakugyan igaz, hogy ott vagyon Borsszemvitéz. Visszafut nagyhamar az is. -446-

»Kedves asszonyom, szép Julia, csakugyan nem hazudott, mert itt vagyon Borsszemvitéz.«

Úgy megvágja azt is, hogy a grádicson lehöngörödött. Elmegyen be a középső szobájába szép Julia, nyakába veti az ünnepnapi gunyáját s kimenyen az kapuba. Azt mondja a cselédeknek:

Hát mikor meglássa Borsszemvitézt, a nyakába szökik s össze-vissza csókolják egymást.

»Kedves Borsszemvitéz, hol jársz, mikor a te országodból még madár se tud erre járni?«

Ekkor kartőnfogvást bémennek a palotába. Czirkulárist eresztettek hetedhét országon keresztül, hogy bárók, grófok, herczegek, princzegek, válogatott czigánylegények jöjjenek oda, mert egy olyan lakodalom tartatódik, a milyen még hetedhétországon még nem vót.

Eltelik a lakodalom és csendesen élnek. Egy reggel szép Julia befogat a hintóba, de tizenhárom kúcsot ad Borsszemvitéznek s azt mondja:

»No kedves férjem, én elmenyek a harmadik országba a templomba, de van itt tizenhárom bót, itt vannak a kúcsok, de csak 12 bótba menj be, a tizenharmadikban nem, mert ha beméssz, akkor nekem füst, neked tüz.«

Elmenyen szép Julia s Borsszemvitéz itthon -447- marad. Összejárja mind a tizenkét bótot s a tizenharmadikra is bémenyen s lássa, hogy ezen olyan tizenkét lakat van, mint tizenkét itatócseber. Kezdi emelgetni a lakatokat, hogy milyen nehezek s igy mondja magába:

»Istenem, mennyit futtam-fáradtam érette s mégis ő a kincsit eldugja s nem akarja, hogy én aztat meglássam.«

A hogy a lakatokat emelgeti, egyszer csak hallja, hogy ott benn valami megszólal. Azt mondja valami Borsszemvitéznek a szobából:

Erre megborzad Borsszemvitéz, hogy miféle ember lehet oda bezárva. Ekkor azt feleli Borsszemvitéz neki:

»Én lelkes állat vagyok, olyan mint te, hanem ha lehet, légy szives engem szabadits ki innet.« Feleli Borsszemvitéz:

»Hogy tudjalak én innet kiszabaditani tégedet, mikor olyan tizenkét lakat vagyon az ajtón, mint tizenkét itatócseber.«

»Megmondom én neked, hogy tudd azokat levenni. Menj el oda, a hol jártok ti fel a grádicson, legalul vagyon egy márványkő-grádics, azalatt van egy forrás s menj el az aranypohárral, melyből ti isztok, s avval a pohárral merits s tölcs -448- belőle a tizenkét lakatra, tizenkét cseppet s akkor lepattogzanak az ajtóról.«

Elmegyen Borsszemvitéz, merit az aranypohárral a vizből s tizenkét cseppet csepegtet a tizenkét lakatra. Mikor kinyitsák az ajtót, hát lássa, hogy olyan huszonnégyfejü sárkány vagyon a falra felfeszitve mint egy bival. Azt mondja Borsszemvitéz:

»Ej te dög, milyen jó dolgod van neked itt, én futok-fáradok a melegen, te pedig itt heversz az árnyékban.« Feleli a huszonnégyfejü sárkány:

»Ne csúfolkodj Borsszemvitéz, inkább ments meg engem, holtig való rabságomtól, mert én is megmentelek tizenkét bünödtől.«

»Hogy tudjalak én téged innen megmenteni, mikor te 12 vasruddal s 22 vaslánczczal vagy a falra feszitve.« Azt mondja 24 fejü sárkány:

»Kisebb gondod s nagyobb legyen annál, menj hozz még egy pohár vizet a márványgrádics alul, aztán a tizenkét vasrudra tizenkét cseppet, a 22 vaslánczra 22 cseppet s akkor lepattog rólam minden.«

Borsszemvitéz meg is fogadta szavát s hozott az aranypohárba vizet, megcsepegtette a rudakat és vaslánczokat s ezek mind lepattogzottak. Mondja a sárkány Borsszemvitéznek:

»No te Borsszemvitéz most, hogy mentselek meg én is téged a tizenkét bünödtől, mert te is megmentettél hótig való rabságomtól.« -449-

Ekkor úgy megnyujtozott huszonnégyfejü sárkány, hogy a háznak oldalát mind kidöfödi.

»Tudod-e te Borsszemvitéz, hogy mentlek én meg téged tizenkét bünödtől?«

»Hát hogy mentesz meg te rút eb?« Ekkor azt mondja huszonnégyfejü sárkány:

»Most én téged ebbe a bótba fődhöz ütlek, hogy elig szeded össze magadat addig, a mig a tizenkettedik szobába érkezünk. A tizenkettedikbe úgy ütlek a fődhöz, hogy a csontod még a máknál is apróbb lessz.«

»Bizony te sárkány, hogy tudhatszt te velem így bánni, meg is érdemeltem tőled, mert ha meg nem mentelek, itt ettek volna meg a nyűvek és kigyók.« Erre a sárkány feleli:

»No hát hágj fel a lovadra s elpusztulj ebből az országból, hogy ne lássalak többet itt, de még madár se hozza hirül nevedet.«

Elmenyen Borsszemvitéz, felül a lovára s nagy sirva megindul hazafelé. Elérkezik ki a róka komjához.

»Isten hozott Borsszemvitéz, tán valami baj vagyon köztetek, hogy eljöttél hazunnat?« Azt mondja Borsszemvitéz arra:

»Kedves róka komám, bizony vagyon: keresztülhágtam a te szavaidat, szerencsétlenül is jártam; huszonnégyfejü sárkányt kiszabaditottam, ő most ott a gazda s engemet elkergetett a merrül jöttem, arra.« Kérdi Borsszemvitéz: -450-

»Kedves róka komám, vajjon szép Juliát még valaha látom-e még?« Mondja a róka:

»Minden hajnalban megláthatod ezután, mert arra a kutra jár, a melyikből mi iszunk, mert az urának hord mozsdóvizet onnan.« Ekkor hazamenyen estére szép Julia. Mikor meglátja, hogy a huszonnégyfejü sárkány a tornáczban álldogál, a kezeit összecsapta s elejébe a fődre esett. Megragadja a huszonnégyfejü sárkány s beviszi a szobába:

»No te b.... k.... eddig tartottál magadnak latrot s enni sem adtál, most már én vagyok az ur; ha még meglátlak vele, összeváglak vele együtt.«

Reggel nappalra kerülnek s szép Julia elindult a kancsóval a kutra vizért. Borsszemvitéz már annakelőtte régen, hogy a kutnál várja. Elmenyen szép Julia s mondja Borsszemvitéznek:

»Ugy-e megmondtam, hogy tizenkét bót vagyon, menj be mindegyikbe, de a tizenkettedikbe ne, mert ha abba bé messz, nekem füst, neked tüz, de te nem akartad, hogy mi egymással csendesen éljünk.«

»Dehogy nem akartam szép Julia feleségem, hát nem azér futtam-fáradtam, hogy téged feltaláljalak; hogy ne akartam volna véled csendesen élni!«

Ekkor Borsszemvitéz fordiccsa a lovát, felteszi reá Juliát s megindul vele, hogy elmenyen minél jobban nem lehet. A tizenkétfejü sárkánynak volt egy háromlábu kabalája. Olyant nyerit egyet a -451- pajtába, hogy a fedél mind hullott le róla. Kifut a huszonnégyfejü sárkány s kiáltsa:

»Ennye, hogy a kutyák igyák véredet, hollók hordják husodat, vagy nincs mit egyél, vagy nincs mit igyál.« Feleli vissza az ló:

»Az is van mit egyem, az is van mit igyam, de viszik szép Juliát, asszonyomat.« Feleli a huszonnégyfejü sárkány:

»Ehetem-e, ihatom-e, pipázhatom-e, tánczolhatom-e egyet s elérjük-e?« Feleli a ló:

»Ehetel is, ihatol is, pipázhatol is, egyet tánczolhatsz is, alhatsz is s úgy is elérjük.«

Evett is, ivutt is, pipázott is, tánczolt is egyet a huszonnégyfejü sárkány, azután még aludt is s felült a háromlábu kabalára. A ló csak kettőt-hármat szökött s utólérte Borsszemvitézt a feleségivel épen akkor, mikor az apjok határába akartak belépni. A hogy beérték Borsszemvitézt, röktön leszállitotta huszonnégyfejü sárkány a ló hátáról s mondja Borsszemvitéznek:

»Tudtam még akkor mikor az anyád mehibe voltál, hogy vélled még bajom fog lenni. Most mond meg, hogy mit csináljak veled? Elnyeljelek vagy összeszaggassalak vagy összevágjalak?«

»Nem bánom te büdös eb, akármit csinálj, mert nálad van most a hatalmasság, hanem mégis jól tennéd, hogy engem összevágj, mert megmentettelek hóltig való rabságodtól; nyűvek, kigyók megettek volna, ha én nem vagyok.« -452-

»No te Borsszemvitéz, másodszor is megbocsátok neked, meghagyom még az életedet, de mármost úgy elkotrodj innet, hogy még a madár se hozza hirül a nevedet, mert ha még meglátlak itten, több irgalom nálam nem lessz.«

Evvel Borsszemvitéz megindul; huszonnégyfejü sárkány a lovával egyet-kettőt tappogtatnak s otthon vannak. Megindul Borsszemvitéz nagy búval visszafelé és elérkezik estére a róka komjához; a lovat béköti s lefekszik; alusznak reggelig. Hajnalba felkél s kimenyen a kuthoz lovával együtt s várja szép Juliát, gondolja magába: »Nem bánom, ha meghalok is, de még meg kell hogy lássam szép Juliát, feleségemet.« Kimenyen szép Julia a kancsóval a kuthoz. Ekkor Borsszemvitéz fordiccsa a lovát, felteszi reá szép Juliát s megindul vele, hogy elmenyen minél jobban nem lehet. Nyerit a háromlábu táltos a pajtába, hogy az egyik oldala összedől. Kifut a huszonnégyfejü sárkány s kiáltsa:

»Ennye, hogy a kutyák igyák véredet, hollók hordják husodat, vagy nincs mit egyél, vagy nincs mit igyál, hogy úgy pusztitod a pajtát?« Feleli vissza a ló:

»Az is van mit egyem, az is van mit igyam, de viszik szép Juliát, asszonyomat.« Feleli huszonnégyfejü sárkány:

»Mond meg fiam, ehetem-e, ihatom-e, pipázhatom-e, tánczolhatom-e egyet, alhatom-e egyet, -453- megszánthatjuk, bévethetjük-e a tizenkét köbölre való buzaföldet s úgy is elérjük-e:«? Feleli a ló:

»Ehetel is, ihatol is, pipázhatol is egyet, tánczolhatsz is, alhatsz is, meg is szánthatjuk, bé is vethetjük a tizenkét köbölre való fődet s úgy is elérjük.«

Evett is, ivutt is, pipázott is, tánczolt is egyet a sárkány, azután alutt s megszántották, be is vetették a tizenkét köböl buzára való fődet s elindulnak. Kettőt-hármat toppogtat a ló s utólérik Borsszemvitézt s a feleségit épen mikor az apjok határába beléptek. A hogy beérték röktön leszállitotta a ló hátáról Borsszemvitézt s a feleségét huszonnégyfejü sárkány. Azt mondja huszonnégyfejü sárkány:

»Tudtam még akkor, mikor az anyád mehibe voltál, hogy bajom lessz veled; hogy pusztitsalak el most, elnyeljelek, összeszaggassalak vagy összevágjalak?« Azt mondja Borsszemvitéz huszonnégyfejü sárkánynak:

»Itt van az átalvetőmben egy piros abrosz, édesanyám tette be odahaza; tedd le azt a fődre, állits reá s úgy vágj össze, a hogy neked tetszik s aztán minden izem, csontomat szedd össze, kösd az abroszba s dobd átal a lovam hátán; vágj reá a lovamra s mond neki: »Czu! kutyák igyák véredet, kutyák hordják el husodat, hordozd ott gazdádat holtja után is, a hol életedben hordoztad.«« -454-

Összevagdalta ekkor huszonnégyfejü sárkány Borsszemvitézt s belekötötte az ő abroszjába s minden izit, csontját összeszedte s feltette a lova hátára az átalvetőt. Ekkor Borsszemvitéznek a lova visszaindult azon a nyomon, a hol járt ő róka komjához, a huszonnégyfejü sárkány pedig feleségivel hazament. A ló mikor elérkezik a róka palotájának a kapujához, úgy elnyeriti magát a kapu előtt, minél jobban nem lehetett. Szalad ki a róka, hogy tán nem a komjának a lova nyeritene. Lássa a róka, hogy az átalvetőn keresztül az vér buggyozik. Megbúsul a róka erősen, hogy a huszonnégyfejü sárkány az ő komját elpusztitotta. Ekkor nekiáll s leveszi az átalvetőt a ló hátáról s elviszi bé a házába; béteszi egy nagy dagasztóteknőbe, összegyurja s egy emberformát csinál belőle. Ekkor otthagyja a róka Borsszemvitézt s elindul hetedhétországon keresztül, hogy hozzon élőhaló füvet s élőhaló vizet. Meglát egy nagy havasba egy nagy kigyót, akkorát mint egy bivalderék, hogy megyen fütyörészve az erdők között s viszen a szájában élőhaló füvet s élőhaló vizet. Feleli a róka:

»Hát minek beszélgessek én neked sokat, hogy honnan jövök?« Mondja a kigyó:

»Hát a szekér elnyomta a fiamnak a fejit s -455- viszek élőhaló füvet s élőhaló vizet, hogy velök támasszam fel fiamat.« Feleli a róka:

»Légy olyan szives és adjál nekem is belőle, mert erős szükségem van reá nekem is.«

»No ha erős szükséged van reá, menj el oda, a honnan én hozom; elmehetsz az én nyomomon s tés is hozhatsz.« Azt mondja a róka:

Megharagszik a róka s nagy dühösen nekifut a kigyónak, reászökik a derekára s mindent elhány a kigyó magától. Összeszedi a róka az élőhaló füvet s az élőhaló vizet s nagy örömmel megindul hazafelé. Elérkezik a róka haza; s Borsszemvitézt megmossa élőhaló vizzel s élőhaló füvel s hétszerte külömb királyfi lett belőle, mint annakelőtte vót. Felszökik Borsszemvitéz s kiáltsa:

»Bizony elaludtál vóna örökre, ha én nem lettem vóna.« Ekkor feleli a róka:

»Kedves jó komán, eddig hattalak, hogy járj a te akaratodban, de ezután már nem hagyom.« Kérdezi Borsszemvitéz:

»Kedves róka komám vajjon még látom-e még valaha szép Juliát, feleségemet?« Feleli a róka:

»Minden hajnalba megláthatod, mert arra a kutra jár, a melyikből mi iszunk, hanem azt mondom neked kedves komám, hogy te tudakozd ki -456- tőle, hogy csikókorában hol kapta vót huszonnégyfejü sárkány azt a háromlábu kabalát, mert hogyha te is egy olyat tudnál kapni, akkor szép Julia még a tied lenne, de ha nem, akkor sohase.«

Ekkor Borsszemvitéz elmenyen ki hajnalba a kut mellé. Jön szép Julia is a kancsóval vizér’. A hogy meglássák egymást egymásra borulnak s össze-vissza csókolják egymást. Ekkor feleli Borsszemvitéz:

»Szép Julia, kedves feleségem, légy szives értem egy pár pofot elszenvedni, de tudakozd ki attól a büdös ebtűl, hogy csikókorában hol szerezte azt a háromlábu kabalát. Ekkor jere ki s mond meg, hogy tudjak magamnak egyet szerezni.« Szép Julia hazamenyen s szomoru arczot mutat az ura előtt. Kérdi huszonnégyfejü sárkány:

Megmozsdik huszonnégyfejü sárkán, asztalhoz ülnek, frustukolnak; szép Julia lehuzza a fejét huszonnégyfejü sárkánynak s úgy néz a fejibe,29) de ez csak arravaló vót, hogy megtudja tőle, hogy hol kapta vót azt a háromlábu kabalát csikókorában. Elkezdi szép Julia:

»Szivemnek szerelme, lelkemnek kegyese, már -457- rég az ideje, hogy együtt vagyunk, de még sohasem kérdeztem, hogy hol is kapta maga azt a háromlábu kabalát csikókorába? Mondja meg most nekem.« Szép Juliát akkor huszonnégyfejü sárkány úgy megrugta pofon, hogy szájából, orrából kezdett jönni a vér. Azt feleli huszonnégyfejü sárkány:

»Talán azér tudakozod, hogy engem pusztitsatok el?« Ekkor azt mondja huszonnégyfejü sárkány a feleséginek:

»No te én mégis megmondom neked, mert ugyis összevágtam a szeretődet, de oda még az apádnak az apja s az egész nemzetséged se tud eljutni, a honnan én hoztam azt a háromlábu kabalát csikókorában, mert az a hely ott vagyon a tengersziget mellett; a hol fa verekedik fával, fű verekedik fűvel, kő verekedik kővel, a viz a vizzel, a hob a hobbal. Annak a verekedésnek szünetje nincsen csak álló délkor egy órát.« Evvel Julia kimenyen a konyhára, egy kicsi levélre eztet leirta s fut vele a kuthoz hajnalba. Odajön Borsszemvitéz össze-vissza csókolják egymást s a levelet átaladja neki. Evvel szép Julia szorgosan hazament, Borsszemvitéz pedig elmegy róka komjához.

»No kedves komám, feltarisznyálok, elmegyek innen addig, a mig azt a kabalát fel nem találom, ha azt tudom, meghalok is.«

Elindul Borsszemvitéz s ugy elmenyen egy rengeteg havason keresztül, mentől jobban nem -458- lehet. Egyszer megbággyad Borsszemvitéznek a lova s ő is megéhezett s lát egy akkora fát, hogy egy félországnak árnyékot tartott, azalatt volt egy szép forrás s a lovának jó élés. Borsszemvitéz lenyergeli, kicsapja a lovát s lefekszik, hogy nyugodjék. Egyszer azt kiáltsa a fáról egy griffmadárfióka:

»Te Borsszemvitéz innen menj el, mert ha édesanyám eljön röktön elpusztit, de attól ne is félj olyan erősen, hanem van egy hétfejü sárkány. Anyám minden évben kőt egy fiókát s mindjárt érkezik, hogy pusztitcson el s ha téged itt talál lovastul elpusztit.« Ekkor feleli Borsszemvitéz:

»Isten után én nem félek, de mond meg miféle jellel érzik?« Mondja a fióka, hogy mikor érkezik; akkor ójan kék láng jő előre, hogy összeéget mindent. Elmenyen Borsszemvitéz a patak mellé, kap egy lapos követ, addig feni a kardját vélle, a mig ojan éles lessz, hogy még a hajszálat is elvágja. Ekkor Borsszemvitéz megbujik a fa oldalához. Egyszer érzi, hogy ojan lángsütés jő reá, azt hiszi, hogy el kell olvadjon. Egyszer érkezik a hétfejü sárkány s teszi a fa oldalára a fejit. Mikor feltette vóna a fejit Borsszemvitéz is elészökik s egyszerre mind a hét fejit lekapja. Ekkor a griffmadárfióka is kiugrott a fészekből s összehordtak egy csomó fát rearakták a sárkányt s úgy elégették, hogy csak a hamma maradt ott; még a hammát is a széllel elfuvatták. Ekkor tudakozzik a griffmadárfióka, hogy hova legyen el Borsszemvitéz, -459- hogyha az anyja jön, nehogy elpusztitsa. Azt mondja egyszer az egyik:

»Vegyük fel a fészekbe lovastul együtt. És felveszik Borsszemvitézt a fészekbe lovastul együtt s kihuznak egy szál tollat egynek a szárnyából s reávetik, hogy ne látszódjék ki alatta. Egyszer menyen a griffmadár s lássa, hogy a fiai élve vannak, ugy megörvend, hogy azt se tudja, hogy mit csináljon nekik.« Mondja az griffmadár:

»Istenem mi az oka, hogy háromszázhatvanhat esztendős vagyok s egy fiamat is felnevelni nem tudtam, de hál’ Istennek most megmaradtak.« Kérdi a griffmadár:

»Hát ki mentett meg tüktöket a sárkánytól.« Mondja a fia, hogy egy királyfiu az éles kardjával levágta a sárkánynak a hét fejit. Feleli a griffmadár:

»Hát mér eresztettétek el a királyfiut, hogy megajándékoztam volna, a mér tüktöket a haláltól megmentett.« Mondja a griffmadárfiu:

»Édesanyám, nem eresztettük el, itt megmutatjuk neked, csakhogy féltünk, hogy elpusztitcsa.« Ekkor mondja griffmadár:

Röktönd Borsszemvitézt kitakarják és elémutassák A griffmadár röktönd elnyeli örömiben. Kezdnek sirni a fiai, hogy mér nyelte el azt, a ki őket megmentette a haláltól. Ekkor griffmadár -460- röktönd visszaokádja épen abban az állapotban, a melyikben vót. Kérdi Borsszemvitéztől a griffmadár:

»No te Borsszemvitéz, mit kivánsz ajándékul, a mér megmentetted az én fiaimat az haláltól.« Azt mondja Borsszemvitéz:

»Kedves öreganyám, semmit sem kivánok, hanem, van a tengersziget mellett egy hely, a hol fa verekedik fával, fü verekedik füvel, kő verekedik kővel s viz a vizzel, hob a hobbal, ott vagyon egy csipkebokor, azon vagyon egy kantár felakasztva, azon vagyon egy szürke kabala, annak a ballábából kéne nekem egy csikó.« Mondja a griffmadár:

»Már kedves öreganyám, ha ezen nem tud segiteni, úgy ajándék nekem nem kell semmi ezen a világon.«

A griffmadár fiai kezdik kérni az anyjokat, hogyha lehet, segitene rajta. Ekkor a griffmadár leszóllitsa a fiait a fészekből s azt mondja nekik:

»Menjetek fiaim szerteszéjjel az havasba s a hol találtok medvét, rokát, nyulat, őzet, szarvast, szedjétek össze s hordjátok ide rakásba.« Elmennek a griffmadár fiai s hátukon annyit hordanak, hogy olyan rakással gyül össze, hogy alig lehetett szemmel felérni. Ekkor röktönd őket mind megnyuzzák s a bőrükből csinálnak egy átalvetőt. Azt a sok hust összedarabolják s az átalvető egyik felibe rakják, a -461- másik felit megtöltik vizzel. Ekkor azt mondja az öreg griffmadár:

Mikor felteszik a tetejibe Borsszemvitézt is felültetik. Azt mondja az öreg griffmadár:

»No te Borsszemvitéz, a mikor én hátranézek, egy darab hust vess a számba s egy marék vizet öncsél belém.«

Megindulnak Borsszemvitéz a griffmadárral s úgy mennek, hogy a griffmadár egyik szárnya hasitsa az eget, a másik a fődet. Mikor közeledtek vóna már nemsokára a tenger szigetjéhez, elfogyott az eleség. Hátranéz a griffmadár, de nincs mit vetni a szájába. Mennek egyet tovább, ujra hátranéz griffmadár s Borsszemvitéz akkor sem vet semmit se. Megbusulja magát Borsszemvitéz: »Már mi lessz velem? ha nem tudok neki semmit adni, nem tudunk odaérkezni.« Ekkor Borsszemvitéz kapja a kardját, vág egy nagy darabot a czombjából s mikor a griffmadár visszanéz, beledobja a szájába. Avval épen odaérkeznek a tengersziget martjához. Mikor odaérkeznek, pontosan álló dél vót, minden meg vót csendesedve akkor. Azt mondja a griffmadár:

»Nos nó, kedves gyermekem Borsszemvitéz, légy ügyes ember mármost, mert élethalál keziben forgunk itt. Menj el ahhoz a csipkebokorhoz, arra fel van akasztva a rézkantár. Azt a kantárt vedd a kezedbe s mikor az a kabala a ballábából rug egy csikót, -462- az úgy menyen neked, hogy azt hiszed, mindjárt béfal. Akkor te ne ijedj meg tőle erősen, hanem a kantárt fogjad keményen és a mikor a fejébe csaptad, szökjél a hátára s úgy elmenj vélle, mint a gondolat, mert én is utánad eredek.« Borsszemvitéz úgy is tett, leugrik, a lováról, odamenyen a csipkebokorhoz, leveszi a kantárt s mikor egy óra vót a szürke kabala odamenyen a csipkebokorhoz s annak a leveliből harap egyet, megnyeriti magát s a ballábából egy csikót rugott. Felugrik Borsszemvitéz a csikóra s úgy elmenyen, hogy minél jobban nem lehetett. Elérkezik annak a fának az árnyékába, a hol vót a griffmadár fészke, leszáll a csikóról s megköti egy helyre. Érkezik csakhamar a griffmadár haza. Borsszemvitéz mikor indulni akar haza, mondja a griffmadár:

»Kedves gyermekem, még baj van, nem lehet indulni.« Azzal griffmadár felülteti Borsvitézt a csikó hátára s egy kenderfejet köt a csikó farkára, aztat meggyujtsa griffmadár s azt mondja Borsszemvitéznek:

»No kedves gyermekem úgy elmenj most hetedhétországon keresztül, hogy hetedhétországnak minden likát összenyargald velle; akkor gyere vissza ide a fa alá.«

Megindul Borsszemvitéz s úgy összenyargalja hetedhétországot s annak minden likát, hogy minél jobban nem lehetett. Mikor visszaérkezett, akkorra -463- a kenderfej úgy összeégett, hogy szinte a farka vége is elégett vóna. Ekkor mondja griffmadár:

Ekkor ráköti a csikó farka végére a másik kenderfejet s meggyujtsa griffmadár s azt mondja Borsszemvitéznek:

»No kedves gyermekem, úgy elmenj most hetedhétországon keresztül, hogy hetedhétországnak minden likát összenyargald vélle, akkor gyere vissza ide a fa alá.«

Megindul Borsszemvitéz s úgy összenyargalja hetedhétországot s annak minden likát, minél jobban nem lehetett. Mikor visszaérkezett, akkora kenderfejnek fele már el vót égve. Mondja griffmadár Borsszemvitéznek:

Evvel reáköti a harmadik kenderfejet s meggyujtsa griffmadár s azt mondja Borsszemvitéznek:

»No kedves gyermekem, úgy elmenj most hetedhétországon keresztül, hogy hetedhétországnak minden likát összenyargald vélle, akkor gyere vissza ide a fa alá.«

Megindul Borsszemvitéz s úgy összenyargalja hetedhétországot s annak minden likát, hogy minél jobban nem lehetett. Mikor visszaérkezett a fa alá, hát látják, hogy csak akkor akart meggyuladni a kenderfej. Azt mondja ekkor griffmadár:

»No kedves fiam Borsszemvitéz most már -464- olyan csikód vagyon, hogy ilyen sehunt a világon egy láb sincs, egy órák alatt a világból ki tudsz vélle repülni.« Ekkor Borsszemvitéz fennszóval köszöni az minden jóságát s bucsuzik el a griffmadártól. Azt mondja a griffmadár:

»No hát kedves gyermekem, még nem mehetsz el, mert még bajom van vélled. Tudod, mikor érkeztem vóna a tengerszigethez, nem vót mit vessél a számba; hát honnan vetted azt a hust?« Elmondja Borsszemvitéz, hogy azt a czombjából vágta s pökött egyet utána viz helyett.

»Azt mondom talán semmi hiányossággal ne menj el innen« mondja a griffmadár; egyet okádott s visszaadta azt a hust, a mit Borsszemvitéz a czombjából vágott. Ekkor úgy odacsapta a hust Borsszemvitéznek a lábához, hogy úgy odaállott, hogy külömben mint valaha. Ekkor Borsszemvitéz egyet toppintott s ott vót a komjánál. Kérdi ekkor a róka:

Bort hordnak, étel, ital kerül elé s mulatnak úgy, hogy a föld süjjed el alattuk. Ekkor hajnalra kerülnek. Borsszemvitéz kimenyen a kuthoz lovával együtt s várja szép Juliát. Kimenyen szép Julia a kancsóval a kuthoz; összeölelkeznek összecsókolóznak s Borsszemvitéz fordiccsa a lovát, felteszi reá -465- szép Juliát s megindul vele, hogy elmenyen, minél jobban nem lehet. Nyerit a huszonnégyfejü sárkány háromlábu kabalája egy olyant, hogy az istállója röktönd összedül. Kifut a huszonnégyfejü sárkány s kiáltsa:

»Ennye, hogy a kutyák igyák véredet, hollók hordják husodat, vagy nincs mit egyél, vagy nincs mit igyál, hogy elpusztitottad a pajtámat?!« Feleli vissza a ló:

»Az is van mit egyem, az is van mit igyam, de viszik szép Juliát, asszonyomat.« Feleli huszonnégyfejü sárkány:

»Mond meg fiam ehetem-e, ihatom-e, pipázhatom-e, tánczolhatom-e egyet, alhatom-e egyet, megszánthatjuk, bevethetük-e a tizenkét köbölre való buzafődet s úgy is elérjük-e?« Feleli a ló:

»Ehetel is, ihatol is, pipázhatol is egyet, tánczolhatsz is, alhatsz is, meg is szánthatjuk, be is vethetjük a tizenkét köbölre való fődet, de mig a világ soha utól nem éred őket, mert alatta van a legkisebbik öcsém.«

Evett is, ivott is, pipázott is, tánczolt is egyet a sárkány, azután alutt s megszántották, bevetették a tizenkét köböl buzára való fődet s felköti huszonnégyfejü sárkány a tüzes sarkantyuját s kezdi sarkantyuzni a lovát. Azok csak lassan mentek. No jól van. Mikor a huszonnégyfejü sárkány megközeliteni kezdi ugy nyócz-kilencz stáczió távolságra, kiáltsa huszonnégyfejü sárkány: -466-

»Állj meg édes testvérem, ne huzasd ki evvel a büdös sárkánynyal a vérem.« Feleli vissza Borsszemvitéz lova:

»Nem állhatok meg biz én, mert gazdád összeapritja a gazdámat ha utoléri, de az már nem lessz többé módjába; hanem idősebb vagy mint én, hát nincs annyi eszed, hogy szökjél fel vele úgy, hogy a hajnalcsillagba üsse a fejit? Akkor szökjél ki alóla s úgy esik a fődre, hogy szertemegy mind a huszonnégy feje.«

Megugrik huszonnégyfejü sárkány lova, beleüti a sárkány a fejit a hajnalcsillagba s úgy esik le a fődre, hogy izre porra megy minden csontja s hetvenhét havasba szerteszéjjel szoródik. Ekkor megáll Borsszemvitéz lova s huszonnégyfejü sárkány lova utoléri őket. Felülteté reá feleségit s úgy mennek vigan haza szép Julia házához, kéri szép Julia Borsszemvitézt, hogy maradjanak s lakjanak ott, de Borsszemvitéz nem áll rá. Befogat huszonnégy hintó elejibe harminczkét lovat s megindulnak hazafelé. Mikor érkeznek Borsszemvitéz apjának városához, hát látják, hogy az gyászba van takarva. Levétetik a gyászt s bémennek, hát fogadják nagy örvendezéssel. Olyan lakodalmat csaptak, hogy tizenkét esztendeig tartott. -467-

Tál, tányér elég vót
Kenyér, czipó kevés vót.
Istenes ember vót
A ki egy csepp levest kaphatott.
Kapával vágták a fát,
Rostával hordták a vizet,
Szitával a világosságot.

7. Átkozott rucza.

No dehát volt egy szegénember, annak a szegénembernek annyi gyermeke volt mint a rosta lika s még egygyel több. Ujban a feleséginek egy hassal lett két gyermeke. Igy mondá vala a szegénember a feleséginek:

»No feleségem, a faluban a legkisebbtől fogvást a legnagyobbig mind kománk; gondoltam egyet, hogy elvinném én magam a szomszédfaluba kereszteltetni, mert komát hivunk s még a sincs, a mit mi magunk elhasználjunk.« Igy felelte a felesége:

»Vigye el ke apjuk a szomszédfaluba és kereszteltesse meg, mert az Isten azért münköt nem ver meg, mert jól lássa, hogy szegénségben vagyunk.« -468-

Ekkor a szegénember egy átalvetőbe belétette a két gyermeket és felvette a vállára és vitte. Mikor a város végére érkezett volna, hát lássa, hogy jő egy kereskedő gróf négy lóval. És meglássa a gróf, hogy jő egy szegénember s mongya a kocsisának:

»Nézd ott jön egy szegénember, nohát mikor szembe érünk, állitsd meg a szegénembert, hogy vegyem meg a báránt.« Felelvén vala a gróf:

»No te szegénember: add nekem azt a báránt, hogy vegyem meg.« Igy mondá a szegénember:

»Hó, hó gróf atyám, énvelem ne figurázzák, mert én nem báránt, hanem két gyermeket viszek kereszteltetni.« Igy kérdé vala a gróf:

»Kedves gróf atyám, hogyha lenne olyan szives, hogy várjon egy kicsit, hogy hazamenjek és megkérdezzem a feleségemet, hogy eladhatom-e vaj sem?« Hazafutott a szegénember, mondja a feleséginek:

»Né, egy gróf kéri a gyermekeket aggyuk oda pénzér, mit mon’sz odaadhassuk, vaj sem?« -469-

»Menynyen apjuk aggya oda, mert az Isten minköt nem ver meg, mert lássa, hogy elig élhetünk egyik napról a másikra.«

»Kedves gróf atyám, aztat mondja a feleségem, hogy annyi pénzér, a mennyit a két gyermek lehuz odaadjuk.«

»Te szegénember, menjünk a városba kérni slagot,30) hogy ott méregessük? hanem az átalvetődnek mind a két felit megtőtöm ezüsttel, aranynyal, jó lessz-e?«

»Jó lessz kedves gróf atyám!« Má most megtőtötte az átalvetőnek mind az két felit, ekkor a küs gyermekeket vette az hintóba és mondá a kocsisnak:

»Rögtön visszafordulj, és hajts ugy, hogy azt gondolod, hogy minden stáczióba négy ló megdöglik; ha megdöglik es, röktönt mást állitunk.«

Meghallja a grófné, hogy mijen nagy csengés, pengés van, fut ki a kapuba, hát lássa, hogy az ura, ugy hajtat, mintha szemevilága se volna; röktönt az kaput megnyitotta s lóhalálában ugy hajtott bé azon az ő ura. Dehát rögtönt megállitotta az ura az udvaron az lovat s igy kérdé vala őt a felesége:

»Ó szivemnek szerelme, szememnek kegyesse, mi az oka, hogy olyan gyorsan hajtottál haza?« -470-

»Ó kedves feleségem, azt hoztam, a mi nekünk nincs, két küs gyermeket.« Kap az grófné rajta, egybe az hintóból leveszi, hát lássa, hogy egyik fiu, másik leán. Azonnalt megkeresztelte, pediglen a fiut »Virágfi János«-nak, és pedig a leánt »Ződhaju Marczellának.« Rögtönt dajkát állitott melléjök. Dehát azok ojan jó növők voltak, hogy három napra akkorát nőttek, mint akár egy tizenhárom éves. Ekkor a gróf iskolába kezdte járatni. Mikor három napja vót, hogy az iskolába járnak Virágfi János többet tudott mint a tanitó; az leán Ződhaju Marczella még egy héttel tovább járt iskolába, mint a testvére. Ekkor a grófné mondgya az urának:

»Ó szivemnek szerelme, szememnek kegyesse, mint szeretném én is sokadalomba elmenni, hogy látnám meg, hogy mijen gyülekezet van.« Mongya az gróf:

»Az két gyermeket tegyük az két bótba, mert jól tudnak árulni.« Mongya az gróf:

»A két gyermeknek agygyunk két abrakos talisnya pénzt, hogy ők avval játczodjanak, a még mük eléjövünk; peniglen az két bótot zárjuk bé.«

Evvel a gróf feleségével elutaza a sokadalomba. Itthon a fiu és a leán kezdtek kártyázni. Addég kártyáztak, a még Ződhaju Marczella Virágfi Jánostól a pénzt mind elnyerte. Mondá vala Virágfi János:

»Kedves testvérem, légy ojan szives, aggy nekem kőcsön egy pengőt.« Mongya Ződhaju Marczella: -471-

»Bizon te Virágfi János, egy ojan okosnak mint te a mijen vagy, egy ojannak egy krajczárt sem adok.« Mongya Virágfi János:

»Nohát testvér, aggy a kabátomra egy pengőt!« Akkor monta Ződhaju Marczella:

Ujban kezdtek kártyázni. Ződhaju Marczella ujban Virágfi Jánostól elnyerte a pengőt. Ujban mongya Virágfi János:

Ujban kezdtek kártyázni. Ujban Ződhaju Marczella Virágfi Jánostól elnyerte az pengőt. Má’ most Virágfi János ujban monda:

Ződhaju Marczella ujban adott egy pengőt. Ujban kezdtek kártyázni. Ujban Ződhaju Marczella csak elnyerte a pengőt.

Dehát már késő vót mondani, mert addig elvitte. Nodehát má’ most busul Virágfi János, hogy ő egyedül maradt.

Érkezik haza a gróf s lássa, hogy Virágfi János egyedül vagyon és egy ingbe és gatyába. Mongya a gróf:

Megbusulta magát Virágfi János, ugy elment hatodhét országon s még azontul is. Érkezett egy kirájvárosba. A kiráji kastéj előtt, mint a hogy szokott lenni, ülni való padok voltak és leült oda. Mind kirájnak szokott lenni: agarai, szamarai és kopói, azok az kapun belülről mind ugattak. És megsokalta egy kocsis, hogy ennyiég ugatnak az kopók; gondojja magába, hogy megnézi, hogy miféle állatot ugatnak ott az kopók. Hát lássa, hogy egy ügyes legén üldögél az kapuba. Kérdezi a kocsis:

»Felséges kirájatyám, életem halálom kezibe, künn az kapuba üldögél egy ügyes legén, jó vóna megfogadni a két vén ló mellé.«

»Eriggy hát hidd fel azt a legént.« Felméne a legén, köszöne a kirájnak:

»Nem vagyok semmi rosszféle járásbéli. Elindultam szógáni, szerencse próbálni.«

»Én nem kérek egyebet, csak ruházatot és ételt; esztendő végen, a mit érdemlek, aztat fizesse felséges királyatyám.«

No de ekkor a két vén lovat atták a kezire. Nodehát ő kurálni kezte azt a két lovat. Olyan lett belőlük, mint egy három éves paripa. Nodehát neki nem vót semmi dóga; igy gondolta magába:

»Hogyha nékem egy puskám vóna, kimennék a havasba, vaj egy nyulat, vaj egy galambot lőnék s a felséges kirájatyámnak aztat ajándékoznám.« És gondolta magába: »Felmegyek a felséges királyatyámhoz, kérek magamnak egy puskát.« -474-

»Egyéb nem semmi felséges királyatyám, hanem minélfogvást, hogy nekem dolgom nincs sok, felséges kirájatyámtól kérnék egy puskát, hogy mennék a havasba, hogy járnám meg a havast; hogyha felséges kirájatyám ha valamikor elkűdene az havasba, hát tudnám, hogy merre kéne menni.«

»No te küs fiu, ott vagyon a fegyver, ott van a töltén, a mennyi szükség, annyit vigy magaddal.«

Ekkor megindula az havasba. Menyen ő az erdő között, dehát ő semmiféle állatot nem talált. Egyszer hallja, hogy egy kopó hajt. Igy gondolta magába:

»Akárkié legyen az a kopó, akármit hajtson, én előle ellővöm, mert ebből nem parancsol senki.« A mint utaza vala az kapónak az ugatása felé, rátalálkozott egy küs mezőre, abba a mezőbe egy tejtó vala, ott lássa, hogy tizenkét vadrucza abban fürődzik. Igy gondolta magába: »Ezekből egy párt lelővök, ezt legalább haza viszem.« Mikor letérdepelt vóna a tejtó martjára és a puskáját fertig 31) vette, mikor czélozni akarta vóna a legszebbik ruczát, akkor kiátotta átkozott rucza:

»Ho hó, te Virágfi János, azt a fegyvert a -475- hogy ámba 32) vetted épen ugy levedd és tedd le a fődre!«

Akor átkozott rucza kijött a tóból, keresztül bükött a fején, lett belőle egy gyémánt-kisasszon. Igy monda vala Tündér Ilona:

Ekkor Tündér Ilona gondolt egy asztalt egy pár embernek valót, ételt, italt; megvót.

»Gyere most Virágfi János ülj mellém szivemnek szerelme, szememnek kegyese.«

Mámost ők délebédeztek együtt. Mikor eltőtt vóna délebéd, ekkor mondá vala Tündér Ilona:

»Nos nó te Virágfi János, énbennem meg ne dicsekedjél, hogy mijen szeretőd van neked, hanem énérettem harmadnapot tőccsél el úgy, hogy senkinek meg ne dicsekedjél.«

»Ne ez a bugyeláris, ebbe a pénz úgy áll, hogyha egyebet nem csinálsz, ha mind hányod ki belőle, ugyis teli vagyon örökkétig. No te Virágfi János, hónap pontosan álló délkor, tizenkét órakor itten legyél a tejtó martjánál.« -476-

»No eztet vidd el s ajándékozd be a kirájnak, de a mint méssz, nehogy az Isten ojan észt aggyon, hogy te bémenj vendéglőbe és te ott igyál, hogy te ott megdicsekedjél énbennem, hogy milyen szeretőd van.«

Evvel ő megindult. Mikor elérkezett volna király kastélyához, hallja; hogy a legények a vendéglőbe énekelnek. Igy gondolja magába, elmegyek bé és egy pohár bort legalább megiszom. Mikor bément igy köszöne:

»Adjon Isten jó napot fogadós ur, kérek egy fertály bort.« Röktönt a fogadós adott. Az ajtó megett aztat iddogájja. Mondják a többi legények:

»Látszik a ki koldus s a kinek nincs pénze, mert hátul az ajtó megett ott iddogájja az egy fertály bort.« Ekkor felelte Virágfi János:

»Hát tudja az Isten, a mig föl nem számitom, addig nem t’óm, hogy mennyi van.«

»Nohát tessék jöjjön velem, nyitsa meg az ajtót.« Akkor állott az ajtóba s ugy telehányta azt a pinczét huszassal és tallérral, hogy a minél több egy szikra sem fért belé.

»No te legények menjetek s a hordókat a pinczéből hajcsátok ki, igyatok annyit, a mennyi kell.«

Evvel ő elment és bemutatta a királynak azt a pár vadréczét. Nagyon megörvendett az király, hogy az ő kocsissa egy pár vadruczát vitt. Következett más napra 12 órakor, odaérkezett Virágfi János a tejtó martjára. Átkozott-rucza kibükke a tóból, keresztülbükött a fejin, meglett belőle tiszta gyémántkisasszon. Ekkor monda Tündér Ilona:

»Megmondtam neked, hogy meg ne dicsekedjél énbennem, hanem ez még kicsiség s ujban megkérlek, hogy meg ne dicsekedjél s hónap álló délkor tizenkét órakor légy itt.«

Megindult hazafelé, hát hallja, hogy a fogagóba a legények énekelnek. »Elmegyek bé, hogy igyam meg egy pohár bort.«

Röktönt a fogadós adott. Az ajtó megett aztat iddogájja. Mondják a legények egyik a másiknak: -478-

»Lácczik a ki csóró,33) mert annak nincs, me’ ha vóna ő is megmondaná, hogy ki.« Igy mongya vala Virágfi János:

»Nekem ojan szeretőm van te, hogy az én szeretőmnek a talpa szebb, mint a tü királynétoknak az arczája.«

Ekkor röktönt a legények rajtakaptak, kezték verni. Észrevette az király, hogyhát az ő legényét verik, kiálcsa a király:

»Haggya el felséges királyatyám, mert ha tudná, hogy mér’ verjük, a felséges királyatyám is verné.«

»No csak haggyatok békét, hozzátok fel hozzám s mongyátok meg, hogy mit hibádzott.«

Hát mongyák a legények, hogy azt mondta, hogy neki ojan szeretője van, hogy szeretőjének a talpa szebb, mint a mü királynénk arczája. Akkor mondja a király, hogy bé kell zárni. Ekkor nekiállott -479- Tündér Ilona és irt egy czédulát és a kicsi kutyától felküdte az kirájhoz. Olvassa az kiráj a czédulát. Az van belé irva:

»Nos nó te kiráj! a mely fogojt te bezárattál, annak festett asztala legyen, tizenkét szál gyertya furt,34) hogy előtte égjen; az ételek s az italok külömbnél külömbfélék, hogy menjenek elébe. Te peniglen hónap nyócz órakor a gyémánthintód elejébe a tizenkét lovadat fogasd bé. Ültesd fel a feleségedet a leányodat s azt a fogojt hátul a bakk végire ültesd fel. Vele együtt hónap álló délkor jelenj meg a tejtónál, mert ha meg nem jelensz, hidd meg, hogy a fejeddel játszol.«

Ekkor nem vette tréfára a kiráj s pontban nyócz órakor a lovakat a gyémánthintó eléje s felültek s mennek a tejtó felé. Elérkeztek oda a tejtó martjára. Akkor felelé átkozott-rucza.

Hát látja, hogy a tejtó feneke tiszta gyémánt fülbevalókkal vagyon kirakva.

Belenézett a kiráj, hát lássa, hogy átkozott ruczának a talpa szebb, mint az ő feleséginek az arczája. Ekkor mondá vala átkozott rucza: -480-

»No te kiráj elmehetsz, te majd János maradj itt. No te kiráj mikor az országutján fordulnál keresztül, váljál kőbálványnyá mindenestül fogvást.« Ekkor felelte kiráj:

»Megmontam ugye, hogy meg ne dicsekedjél bennem, kellett volna bár, hogy egy huszonnégy órát eltőccs, akkor egymásé lettünk vóna, dehát igy mámost el vagyunk egymástól maradva örökre.«

Ekkor elbucsuzott Virágfi Jánostól: »Tudj’ az Isten lessz-e még találkozásunk vagy sem.« Ekkor Átkozott-rucza tizenketted magával felreppent és elment a sinai hegyre. Mámost Virágfi János megbusulta magát s igy gondolta magába:

»Addég megyek a mig hírit hallom valahol Tündér Ilonának.« Ugy elment, hogy hét országon, hét világon keresztül érkezett. Érkezett a fekete tenger mellé, ottan meglát egy malmot. Igy gondojja magába: »Tizenhét álló esztendeje, hogy nem ettem egy falást sem; elmegyek bé s kérek egy kis kenyeret vagy egy falás puiszkát.« Menyen bé, hát lássa, hogy mónár nincsen.

Há felmenyen oda, hát ügyeli a mónárt, hogy hol van, hát nem lássa sehun sem. Ujból ellkiáccsa: -481-

»Hát a fene a szemedet egye ki, hát nem látod, hogy itt vagyok a tejkén jártatom a buzát.«

Hát odanéz, hát lássa, hogy egy Hüvejmónár ott van. Kérdezi Virágfi János:

»No te mónár mit fizessek én neked, hogy engem fenekejj belé az egyik tannába.«

»Ó – mondja – nekem ne fizess semmit, én ugy is belefenekellek, de mikor az a három hattyu kiviszen az éveghegy tetejire, ha észrevesznek, hogy te megmozdulsz benne, ugy visszavetnek, hogy a te csontod apróbb lessz a muntlisztnél.«

Ekkor nekiállott a Hüvejmónár és belefenekelte egy tannába. Érkezik a három hattyu. Az három hattyu a három tannával felreppent és kimenének az éveghegy tetejére és letették a nyugvóhejekre. Kérdi az egyik hattyu a másiktól:

Virágfi János nem állotta meg, hogy a féllábára meg ne mozdujjon. Észrevették s ugy visszadobták az éveghegyről, hogy mikor leérkezett az ő testje apróbb volt mint a muntliszt. Ekkor elment a mónár oda s összeszedte minden morzsalékját s elvitte haza s kiformált egy embert. Akor reálegyintett egy kis ruhával, akkor röktönt feltámadott. Ujból mondja Virágfi János:

»Nos nó te Hüvejkmónár, mond meg nekem, hogy hogy tudnék én odamenni?« Azt mondja a mónar:

»Ottan lakik egy istentelen kovács, ennek van egy háromlábu kabalája, azt ha te megtudhatnád venni, akkor visszájára megvasaltatni és a kocsisát, szekerét hámostól megtudhatnád venni, akkor vele el tudnál menni.« Elment oda:

»Adj’ Isten jó napot te istentelen kovács, mit adjak, hogy nekem adjad azt a háromlábu kabaládat, s a kocsisodat, szekerestől, hámostól, mert megakarnám venni?«

»Hát rakd be minden szál szőrömet pénzzel.« Mondja ekkor Virágfi János: -483-

Azt mondotta, hogy jó lessz. Ekkor megtőtötte a kamarát huszassal és tallérral. Ekkor nekiállott és befogta a háromlábu kabalát a szekér elejébe. Mondja a czigánné a kocsisnak:

»No hát ne ez a czigánytő; mikor kimentek az éveghegy tetejére a nyugovóhejre, akkor Virágfi János egy hejre ledől. Ezt a tőt visszajára szurd belé a kabátjába.«

És ugyanis ugy tett. Mikor kimentek a tetőre, akkor Virágfi János ledőlt egy fa alá és ez a kocsis visszajára a tőt beleszurta a kabátjába. Ugy elaluvék Virágfi János. Átkozott-rucza tizenketted magával odament. Megfogták Virágfi Jánost, ugy elloptázták tizenkét versen, hogy mentől jobban nem lehetett; tizenkét versen a könyvükbe megfürösztették, tizenkét versen megszárasztották, de mégsem ébredt meg. Ekkor mondta Átkozott-rucza annak a kocsisnak.

»Mond meg gazdádnak, hogy azt mondottam: hónap álló délkor, tizenkét órakor itt legyen, de ha akkor is olyan mély álomba lessz mint mostand -484- a milyen vót, akkor nem fog találkozni többet velem.« Ekkor Átkozott-rucza tizenkettedmagával felreppent s elment. Ekkor a kocsis a kabátjából a czigántőt kihuzta. Ekkor megébredett Virágfi János. Mondja a kocsis:

»No azt mondta, hogy hónap álló délkor tizenkét órakor itt legyél s ha akkor is ilyen álmos leszel mint most a milyen vagy, többet vele nem találkozol.«

Ekkor visszamentek a kovácshoz. De a kovácsné pompás vacsorával várta ezt a Virágfi Jánost. Dehát Virágfi Jánosnak bujába nem kellett az étel, hanem ő elég várta, hogy másnapra kerekedjék, hogy még egyszer, hogy mehessen ki az éveghegy tetejére. Másnap délkor, tizenkét órakor kimentek az éveghegy tetejére. Ujban egy árnyékba ledőlt. Akkor nekiállott ez a kocsis és a czigánytőt visszájára kabátjába beleszurta; ugy elaludott hogy mentől jobban nem lehetett. Odaérkezett Átkozott-rucza tizenkettedmagával. Felvették Virágfi Jánost tizenkét versen elloptázták, tizenkét versen könyvükbe megfürösztették, tizenkét versen kiszárasztották, mégsem ébredt meg. Ekkor Átkozott-rucza kihuzta a kardját, az kardja lapjára azt irta: »Az kardodat akaszd a kisebbik szegről a nagyobbik szegre.« Ekkor mondja Átkozott-rucza:

»Mond meg a gazdádnak, hogy többég én utánam ne fáradozzék, most tanálkoztunk volna, -485- most az egyszer, de már többég nem fogunk tanálkozni együtt.« Ekkor Átkozott-rucza felreppent tizenkettedmagával és elrepült. Ekkor a czigánlegén kihuzta a tőt az kabátjából. Ekkor megébredett Virágfi János:

»No látod-e, hogy hól menyen Átkozott-rucza, azt mondta Átkozott-rucza, hogy többet utána meg ne indujj, mert tudja Isten találkozásunk lesz-é vagy sem. Hanem azt mondta, hogy mongyam meg neked, hogy a kardodat akaszd az küssebbik szegről a nagyobbik szegre.« Ekkor elment vissza a kovácshoz s kapta az kargyát s essze-vissza vágta a kovácsot házi családostul együtt. Ekkor megindula s hetedhétországon keresztül érkezett egy nagy havasba. Ott meglátott egy palotát. Igy gondolván magába: »Elmenyek fel abba a palotába, tizenhét álló esztendeje, hogy étel nem járt az számba, kérek egy falás kenyeret, vagy egy kicsi pujiszkát, kivel az lelkemet megenyhiccsem.« Felmene az palotába, hát látja, hogy ottand egy asztal meg vagyon teritve, egy embernek vala étel-ital, de sehun senkit sem lát és kiabál, de senki sem felel. Igy gondolta magába: »Akárkié legyen ez az étel, én ezt megeszem, mert neken van annyi pénzem, hogy én ki tudom fizetni.« Mikor megette volna az ételt, hall egy keserves fütyölést; kitekint az ablakon, hát lássa, hogy egy roppantat óriási kigyó menyen föl egyenesen a kastéjba, menyen bé abba a szobába, hol ő van. Az óriás kigyó bebutt -486- az asztal alá, az kereszttalpra reátette a fejit, koncsorodni kezdett be s az egész szoba főggyit bélepte kerekségivel; ekkor a testinek a fele még künn vót. Ekkor kérdezé Virágfi Jánostól:

»Előbb rendibe, mikor megláttalak, akkor egy kicsit féltem, de má’ most nem félek.«

»Nohát te Virágfi János mondok én neked egyet: három écczakát érettem tőccsél el, me’ jó tetted után jót vársz, neked ételed, italod, mikor tetszik lessz, ott a dohány, az pipa és az gyufa, ott az játékos kártya, a mikkel tetszik avval mulasd magadat, hanem este annak a vetett ágynak tetejire feküdj reá, belül felől, az fal felől. Tizenkét óriás be jő ide, azok itt megvocsoráznak s azt mondják az küsebbiknek: »Vesd meg az ágyat;« s menyen és veti az ágyat s megkap tégedet ott. Te se ne szólj, se ne mondj semmit, csak hagyjad, hogy csináljanak veled a mit akarnak.«

Ugyis tett. Felfeküdt az ágynak tetejire belül felől, hát jön a tizenkét óriás. Megvacsoráznak s mondják a küsebbiknek:

Odavitte s ugy ellaptázták, hogy mentől jobban nem lehetett. Ekkor mondják a küsebbiknek:

S kirázta az ablakon. Röktönt érkezett a fődre s hétszerte külömb lett mint azelőtt a mijen vót. Ekkor felment ujból s evett és ivutt. Mikor elvégezte vóna, hát halotta a keserves énekszót. Néz ki az ablakon, hát lássa, hogy menyen az kigyó, dehát le a csicsiig már fehérnép test. Ekkor bémenyen az kigyó az szobába s kérdezé Virágfi Jánostól:

»Szivemnek szerelme, szememnek kegyesse, énértem töcsd el ezt a két éjszakát, me’ jó tetted után jót vársz.«

Ekkor elméne az kigyó. Virágfi János lefeküdt a vetett ágy belső felére. Ekkor a tizenkét óriás bément és vacsoráztak. Mondák az küsebbiknek:

És ki is rázta s még le sem érkezett a fődre, hétszerte külömb ember lett, mint a mijen vót, Akkor felment ujból ebédelt. Ebédközbe hajja a nagy énekszót. Kitekint az ablakon, hát lássa, hogy a kigyó menyen, már le s derékig fehérnép testbe -488- vagyon. Ekkor felment az kigyó az szobába és mondja:

»Nó szivemnek szerelme, szememnek kegyesse, most még egy écczaka ne alugyál egy cseppet se.« Ekkor mongya:

»Ajtót, ablakot nyiccsál ki végre, ide jön tizenkét bandás, azok állnak ajtóra, ablakra és ott muzsikálnak. Te magad furt sétájj a szobába; téged ajtón és ablakon hínak ki, de te oda ne közeledjél s ha valamelyik bé akar lépni azonnalt levágd.« Este következett. Odament a tizenkét bandás, ajtóra, ablakra állottak, ott nagy czifrán elkezdették a bandázást. Hitták Virágfi Jánost, de ő csak nem ment ki. Tizenkét órakor a zenészet megszünt, a bandások is elmentek. Ekkor ő is megveti az ágyat és lefeküdött s el is aludott. Tündér Ilona reggel ment hozza s össze-vissza ölelte és csókolta. Virágfi János megébrede a forró csóktól, hát lássa, hogy előtte van Tündér Ilona. Ekkor monda Tündér Ilona:

Ekkor ők ettek és ittak. Virágfi János ekkor megsújtá a palota négy szegit egy aranyvesszővel, lett belőle egy arany alma s azt tette a zsebibe. Megindulának s tizenhét országon, tizenhét világon keresztül menének. Ekkor elértek egy küs mezőbe egy rengeteg házat és bémentek oda. Ott lássák a szobába, hogy az ő ruhája a szegen vagyon s meglátá -489- Ződhaju Marczellát, esszeölelkezének, esszecsókolodzának.

»Jaj lelkem testvérem be jó, hogy még életben találkoztunk, má’ mostand együtt menyünk haza.« Erre mondja Tündér Ilona:

S már akkor otthon a város végin voltak. Virágfi János elévette az aranyalmát ugy felhajitotta, mentől jobban nem lehetett s lett belőle tizenkét emeletes palota egy kakas lábra, egy aranycsillaghoz egy aranylánczczal felkötve s arra fordul a merre az áldott nap. Tizenhét országon czirkuláztassa, herczegek és grófok, princzegek és válogatott czigánylegények jelenjenek meg a lakodalomba, oda papot, hóhért. Pap eskette, hóhér seprüzte, má’ most fójj a nagy lakodalom.

8. Hajnal Vacsora és Éjféle.

Nodehát vala egy öreg, a ki vala hatvan esztendős. Az a hatvan esztendős fehérnép megterhesedett és következett a szülőórája. Vacsorakor szült egy fiut, éjfélkor egy mást, hajnalban esmint. Az hajnalban, a ki született kis fiu, röktönd ült a puczokba és monda vala az édesanyjának, hogy röktönd egy keresztapát hozasson ide. És odament a keresztapja és monda a fiu: -490-

Ekkor észrevette az király, hogy az écczaka ez a három fiu lett meg és mondotta:

»Tük az écczaka lettetek, az én három leányom is az écczaka odalett, röktönd induljatok utána keresésire, mert ha haza nem hozzátok a három leányomat, higyjétek meg, hogy a fejetekkel játszom.«

Ekkor megindult a három testvér s ugy elment, hogy hetedhétországon is tulment. Érkeztek ők egy ezüst erdőbe s ott megtaláltak egy czigánylegényt. Kérdezék vala:

Ekkor felütöttek egy kardot s ők egyik a mást fogadták édes testvérnek, hogy egyik a mást egy csepp vérig nem hagyják. Ekkor megindultak s ugy elmentek, hogy hét világon és hét országon keresztül érkeztek. És elérkeztek ők egy tiszta gyémánt erdőbe. Ottand lássák, hogy le lehet mászni az alvilágra. Igy monda vala Hajnal:

»No három testvér, mit tudjunk feltalálni, hogy az alvilágra le tudjunk menni.« -491-

És megcsinálták azt a száz öles kantárt. Ekkor a Hajnal gondolt egy kis traktért.38) Ekkor mondá az három testvérnek, hogy akármelyik menjen le az alvilágra, a még itten három fennmarad, ebbe a traktérba ehetik és ihatik is. Ekkor felütöttek egy kardot s megesküdtek ők négyen, hogy akármelyik megyen le az alvilágra, addig az más három innen el nem mozdul, a mig vissza nem jön. Ekkor kérdezte Hajnal, hogy melyik megyen le. Akkor Vacsora felelte:

Felült a Vacsora a kantárba. Mikor egy ölnyéig leeresztették volna, akkor kiáltotta, hogy:

Ekkor Éjfélét leeresztették. Mig másfél ölnyéig leeresztették volna, kiáltotta a tolvajt, hogy huzzák vissza, mert az szive mindjárt kettéhasad. Akkor viszszahuzták. Akkor felelte a czigánylegény, hogy:

Mikor felült a kantárba, ők eresztették le. Mikor két ölnyéig lement volna, jaj szóval kiáltotta, -492- hogy huzzák vissza őtet. Ekkor visszahuzták. Ekkor mondotta a Hajnal:

És elbucsuzott és felült a kantárba és leszállott az alvilágra. Ő utazott ott az alvilágba. Elérkezett egy királyvárosba, a mely királyváros kereken be vólt vasrostélyozva. A kapun, melyen bé kellett volna menni, két oroszlán állott kétfelől. Hajnal gondolta magába: »Én Istenem, hogy tudok bémenni.« Ekkor gondolta magába, hogy a karjából levág két darab hust s a két oroszlánnak odaveti, hogy még azt lenyelik, ő bészökik a kapun. Volt a városba egy tizenkét emeletü palota, egy kakaslábra, egy aranylánczczal felkötve egy aranycsillaghoz s arra fordult, a merre az áldott nap. Ekkor látta, hogy királykisasszony, az aranyhimöt varrta az ablakba s felment oda hozzá.

»Adjon Isten szerencsés jó napot királykisasszony, Vacsorának a szeretője.« Ekkor felelte királykisasszony:

»Nem az halál hozott ide, hanem jöttem nektek a megváltástokra.« Ekkor mondá a királykisasszony:

»Itt az étel, itt az ital, egyél és igyál s menj el innet, mert mindjárt az én uram érkezik haza s röktönd elpusztit tégedet.«

»Avval az jellel jő elé, hogy egy három mázsás vasbuzogányt hajit elé erre az asztalra; hogy -493- az étel se hideg, se meleg ne legyen.« – Ekkor Hajnal felelé:

»Kisebb gondod nagyobb legyen annál.« Ekkor leültek ők ketten asztal mellé s ettek és ittak. Mikor az ételt elvégezték volna, akkor a három mázsás vasbuzogány szökött az asztalra. Ekkor kapta Hajnal azt a vasbuzogányt s ugy visszahajitotta, hogy az óriáson túl ment még hét merfőddel. Ekkor felelte az óriás:

Ekkor Hajnal beállott a kemencze mejjé. Érkezett haza az óriás. Kérdezé az feleségétől az óriás, hogy:

»Nincsen itten semmi idegen szag, csakhogy oda voltál országpusztitani s az a sok idegen szag járt ëssze.«

Akkor forditotta az óriás a kezit s ugy pofonvágta a királykisasszonyt, hogy azt gondolta királykisasszony, hogy minden hegyen völgyen lakodalom van. Ekkor eléállott Hajnal a kemencze megül. Akkor mondá Hajnal:

»Tudtam jól te Hajnal, mikor akkora voltál anyád mehiben mint egy czire foghagyma ezer -494- darabba vágva, hogy nekünk ketten még kell vijjunk.« – Ekkor mondá Hajnal:

És kimenendettek az udvarra, ottan ëssze fogantottak küzdeni. Ugy elküzdöttek, hogy mentől jobban nem lehetett. Egyszer megharagudék az óriás s ugy belévágta Hajnalt a fődbe, hogy hogyha meg nem ragadta volna a haját, lefutott volna a főd gyomrába. Ekkor Hajnal is megharagudt s ugy vágta az óriást a fődbe, hogy hogyha a feje tetején meg nem ragadta volna a haját, lefutott volna a főd gyomrába. Ekkor felelt az óriás:

»Hej te! menjünk kardra harczolni.« Ekkor karddal harczoltak és az óriás Hajnalnak az kicsi ujját megvágta. Hajnal meglátta a szép piros vérit s ekkor megharagudt s haj ugy esszevágta az óriást, hogy a máknál is apróbb vót s akkor odahánta az agaraknak és kopoknak, hogy tessék! Ekkor ërëmében felment a királykisasszonyhoz s az aranygyürüjét oda adta jegybe. Ekkor mondá Hajnal:

Ekkor elindult királyurfi, hogy hetedhét országon és hét világon át érkezett. Elérkezett egy királyvárosba. Az a királyváros egész kereken kőfallal volt körülkeritve. A kapu között két medve -495- vólt. Igy gondolta magába, hogy mit csináljon, hogy bémenjen. Ő bújába kezdett fütyölni. A két medve ugy kezdett tánczolni, hogy a szemek világuk elveszett s Hajnal aközben beszökött a kapun. Hát lássa, hogy van a városon vagy tizenkét emeletü palota egy réczelábra, egy aranylánczczal felkötve egy aranycsillaghoz s arra fordult a merre az áldott nap. Ekkor látta, hogy királykisasszony az aranyhimöt varta az ablakba s felment oda hezza.

»Nem az halál hozott, hanem jöttem megváltásodra.« Ekkor felelt királykisasszony:

»Ülj az asztal végére, egyél és igyál és menjél, mert az én uram röktend érkezik haza s téged mindjárt elpusztit.«

»Avval az jellel jő elé, hogy egy három mázsás vasbuzogányt hajit elé erre az asztalra s a buzogány járja az ördögtánczot, hogy az étel se hideg, se meleg ne legyen.« Ekkor Hajnal felelé:

Ekkor leültek ők ketten asztal mellé s ettek és ittak. Mikor az ételt elvégezték vólna, akkor a hárommázsás vasbuzogány szökött az asztalra s járta az ördögtánczot. Ekkor kapta Hajnal azt a -496- vasbuzogányt s ugy visszahajitotta, hogy az óriáson tul ment hét mérfőddel. Ekkor felelte az óriás:

Ekkor Hajnal beállott a kemencze mejjé. Érkezett haza az óriás, kérdezé az feleségétől az óriás, hogy:

»Nincsen itten semmi idegen szag, csakhogy odavoltál, országpusztitani s az a sok idegen szag járt essze.«

Akkor forditotta óriás a kezit s ugy pofonvágta a királykisasszonyt, hogy azt gondolta királykisasszony, hogy minden hegyen-völgyen lakodalom van. Ekkor eléállott Hajnal a kemencze megül. Akkor mondá Hajnal:

»Tudtam jól te Hajnal, mikor akkora voltál anyád mehében, mint egy czire foghagyma ezer darabba vágva, hogy nekünk ketten kell vijjunk.« Ekkor mondá Hajnal:

És kimenendettek az udvarra, ottan ësszefogantottak küzdeni. Ugy elküzdöttek, hogy mentől jobban nem lehetett. Egyszer megharagudék az óriás -497- s ugy belevágta Hajnalt a fődbe, hogy hogyha meg nem ragadta volna a haját, belefutott volna a főd gyomrába. Ekkor Hajnal is megharagudott s ugy vágta óriást a fődbe, hogy hogyha a feje tetején meg nem ragadta volna a haját, lefutott volna a főd gyomrába. Ekkor felelt az óriás:

»Hej te! menjünk kardra harczolni.« Ekkor karddal harczoltak és az óriás Hajnalnak az középső ujját megvágta. Hajnal meglátta a szép piros vérit s ekkor megharagudt, forditotta a kártyát s ugy ësszevágta az óriást, hogy a máknál is apróbb vót s akkor odahánta az agaraknak és kopóknak, hogy tessék! Ekkor ërëmében felment a királykisasszonyhoz s az aranygyürüjét odaadta jegybe. Ekkor mondá Hajnal:

»Légy csendességbe, királykisasszony, a meddig én visszajövök.« Ekkor elindult királyurfi, hogy hetedhét országon és hét világon át érkezett. Elérkezett egy királyvárosba. Az a királyváros egész körödeskörül márvánkőből volt körül csinálva, a kapu között peniglen két elefánt volt. Igy gondolta magába Hajnal, hogy »Mit tudhassak csinálni, hogy be tudhassak menni.« Nagyon elkeseredett Hajnal s elkezdett sirni. Ekkor az a két elefánt kétfelé dőlt a kapu között és ők is sirtak. Erre Hajnal röktönd beszökött. Hát lássa, hogy van ott egy tizenkét emeletü palota, egy ludlábra, egy aranylánczczal felkötve egy aranycsillaghoz s arra fordult a merre az áldott nap. Ekkor látta, hogy -498- királykisasszony varrta az aranyhimöt az ablakba s felment oda hezza.

»Nem az halál hozott, hanem jöttem megváltásodra.« Ekkor felelt királykisasszony:

»Ülj az asztal végire, egyél és igyál és menjél, mert az én uram röktend érkezik haza s téged mindjárt elpusztit.«

»Avval a jellel jő elé, hogy egy három mázsás vasbuzogányt hajit elé erre az asztalra s a buzogány járja az ördögtánczot, hogy az étel se hideg se meleg ne legyen.« Ekkor Hajnal felelé:

Ekkor leültek ők ketten az asztal mellé s ettek és ittak. Mikor az ételt elvégezték volna, akkor a hárommázsás vasbuzogány szökött az asztalra s járta az ördögtánczot. Ekkor kapta Hajnal azt a vasbuzogányt s ugy visszahajitotta, hogy az óriáson tul ment tizenhét mérfölddel. Ekkor felelte az óriás:

Ekkor Hajnal beállott a kemencze mejjé. Érkezett haza az óriás, kérdezé az feleségitől az óriás: -499-

»Nincsen itten semmi idegen szag, csakhogy odavoltál országpusztitani s az a sok idegen szag járt ëssze.«

Akkor forditotta az óriás a kezit s ugy pofonvágta a királykisasszonyt, hogy azt gondolta királykisasszony, hogy minden hegyen völgyön lakodalom van. Ekkor eléállott Hajnal a kemencze megül. Akkor monda Hajnal:

»Tudtam jól te Hajnal, mikor akkora voltál anyád mehében mint egy czire foghagyma ezer darabba vágva, hogy nekünk ketten kell vijjunk.« Ekkor abba a helybe kimentek az udvarra s ottan ësszefogantottak küzdeni. Ugy elküzdöttek hogy mentől jobban nem lehetett. Egyszer megharaguvék az óriás s ugy belevágta Hajnalt a fődbe, hogy hogyha meg nem ragadta volna a haját, belefutott volna a főd gyomrába. Ekkor Hajnal is megharagudott s ugy vágta óriást a fődbe, hogy hogyha a feje tetején meg nem ragadta volna a haját belefutott volna a főd gyomrába. Ekkor felelt az óriás:

Ekkor karddal harczoltak s az óriás Hajnalnak a nagy ujját megvágta. Hajnal meglátta a szép piros vérit s ugy kimérgelődött, hogy az óriást -500- olyan apróra vágta mint a muntliszt a milyen apró. Ekkor ërëmében felment a királykisasszonyhoz s az aranygyürüjét odaadta jegybe. Ekkor kérdezte Hajnal:

»No szivemnek szerelme, szivemnek kegyese, ezt a palotát hogy lehessen elvinni innet.«

És megsujtotta az aranyvesszővel s lett belőle egy aranyalma. Ekkor nagy ërëmmel ketten megindultak. Elérkeztek a középső királykisasszonyhoz. Ők most ott hárman esznek-isznak és mulatoznak. És kérdé vala az Hajnal az középső királykisasszonytól, hogy hogyan lehessen elvinni ezt a palotát?

És megsujtotta az aranyvesszővel s lett belőle egy aranyalma. Ekkor nagy ërëmmel megindultak s elérkeztek a nagyobbik királykisasszonyhoz. Ő most ott négyen esznek-isznak és mulatoznak. És kérdé vala az Hajnal az nagyobbik királykisasszonytól, hogy hogyan lehessen elvinni ezt a palotát.

És megsujtotta az aranyvesszővel s lett belőle egy aranyalma. Tette zsebibe az almát s megindultak négyen s megérkeztek oda, a hól a felvilágra fel kell menni. Ekkor megránditotta ő a kontárt s a két testvér s a czigány helyén állott. Hajnal feltette legelőbbre az Éjféle menyasszonyát az kantárba s felhuzták az felvilágra. Azután feltette, a középső királykisasszonyt a Vacsora menyasszonyát, a kantárba s felhuzták a felvilágra, azután a kisebbik királykisasszonyt is felhuzták. Gondolta Hajnal: »No, no, most csak én vagyok idele. Ők már fenn vannak a három leány s a három férfi, most már mi lessz velem, ha én fel találok ülni az kantárba s engem eleresztenek, nekem az életem el lessz pusztitva.« Gondolta magába, egy olyan nehéz követ feltesz a kantárba, mint a milyen nehéz ő, hogy lássa meg, hogy mit csinálnak vele. Ugyanis ugy tett, hogy felfelé egy követ tett a kantárba. Mikor felhuzták félig, akkor visszaeresztették. Akkor mondja Hajnal: »Épen én is igy jártam volna.« Leült és elbusulta magát és az alvilágon kezdett bujdokolni. Elérkezett ő egy majorhoz. Az a majoros feleségestül együtt vakok voltak. És köszönt Hajnal:

»Isten hozott ki tudja micsoda, nem tóm fehérnép-e vagy férfi?« Felelte Hajnal:

»Megfogadnálak, ha eljönnél a juhok mellé, mert az én juhaim tiszta magoktól megjárnak.«39)

»No fiam menj el a juhokkal, de a juhokat hadd a maguk mentire, ők menjenek arra, a merre akarnak, te csak menj utánok, mert ők megjárnak magukra.«

A mint ő ment a juhokkal, egy mezőszélen megtalált egy szép kutat. Gondolta magába, hogy abból a szép vizből egyet iszik s ledölt a kut mellé. Ekkor két holló leszállott egy fára s mondta az hollónak a fia:

»Édesanyám leszállok arra a dëgre,40) hogy lakjon jól belőle.« Monda a hollónak az anyja:

Akkor a hollófiu leszállott a Hajnalnak a -503- mejjére s ottan az oldalkassát kezdte enni. Mikor jóllakott volna, akkor megragadta az hollófiut. Akkor monda az hollónak az anya:

»Megmondtam ugye, hogy ne szállj le mer élő ember.« Monda az holló hajnalnak:

»Te Hajnal ne pusztitsd el a fiamat, mert neked mondok egy jót: mindjárt ebből a kutból tizenkét órakor jő ki egy óriás, azonnalt annak a fejit vedd el. Annak a kutnak a fenekibe vagyon egy lapos kő. Azt a lapos követ emeld fel, az alatt a kő alatt vagyon egy csupor, abba a csuporba vagyon a te gazdádnak és asszonyodnak a szeme. Azt a szemet szép tiszta folyóvizbe meg kell mosni. Ekkor te hazaméssz és megkérdezed gazdádtól és asszonyodtól; hogyha valaki a szemevilágát meghozná, mivel fogná megajándékozni? Akkor neked igérnek aranyat és gyémántot, hanem magad egyebet ne végy el, hanem vagyon egy háromlábu kabala, mondjad, hogy azt ha neked adják, akkor a szemök világát meghozod. Legelsőbb az asszonynak egy szemet tégy be, mikor ő szertenéz a gazdaságon, akkor mondja az urának, hogy: »Adjuk oda apjuk, mert mi anélkül meg tudunk élni.« Akkor mondja az major, hogy: »Azt nem adjuk.« Akkor vedd ki az asszonynak azt a szemét s tedd a majornak oda. Akkor odateszed az majornak az szemet. Mikor ő szertenéz a gazdaságon, akkor mondja az asszonynak: »Nem bánom, ha odaadom is.««

Nodehát má most, addig a hollófiát el sem -504- is eresztette, valameddig a sárkány fejit nem vette s a kutból a csuprot ki nem kereste. Megkapta ezt a csuprot s a hollófiut azonnalt eleresztette s elment elé az majorhoz. Ekkor kérdezte a majortól és a majornétól, hogyha valaki a szemök világát eléhozná, mivel ajándékoznák meg? Igérnek aranyat és gyémántot, örökös gyermeknek fogadják. Ekkor az asszonynak egy szemet helyretett. Monda az majorné az urának:

»Ó kedves apjuk, csak egy szemet tett hejre s ugy látok, mintha kettő volna. No kedves apjuk akármit kér adjuk oda.« Monda a Hajnal:

»Egyebet ne adjanak, de vagyon egy háromlábu kabala, vagy semmit sem; de azt adják ide.« Felelte az major:

Ekkor kivette az asszony szemit s tette az majornak oda. Ekkor felelte az major:

Akkor mindkettőnek a szemevilágát hejretette. Ekkor Hajnal nekiállott s megfogta a háromlábu kabalát. Felelte a háromlábu kabala:

Meg is megnyergelte, fel is felült a háromlábu kabala hátára. A háromlábu kabala azonnalt egyet nyeritett, egyet tappantott olyant, hogy annak csengése, pengése keresztülhallott tizenhét országon, tizenhét világon. Ekkor egyenesen felugrott az ájerbe s hanyatag visszaereszkedett a fődre s talpraállott. Felelte az háromlábu kabala:

»Nos nó kedves gazdám, jó bátorság, most hogy menjünk-e, ugy mint a szél vagy mint a gondolat?« Felelte Hajnal:

Egyenösen felmentek a feső világra, érkeztek a királynak a városa végire. Ekkor Hajnal leszállott a lováról s mondta az lova:

»Nos nó kedves jó gazdám, engem vágj a fődre, lessz belőlem egy rojtos acskó,41) ingem tehetsz a zsebedbe. Mikor szükséges vágj a fődre, olyan leszek a milyennek gondolsz.« Ekkor Hajnal elment az királynak az kovácsához:

»Nem vagyok semmi rosszféle járásbéli; elindultam szógálni, szerencsét próbálni, felkérném szépen kovács urat, hogyha lenne olyan szives, hogyha -506- befogadna engem inasnak, mert én szivesen szolgálnám kovács urat.«

Meg is megfogadta inasnak. A kovácsnak volt tizenkét legénye. Harmadnap ment a király oda, mondta a kovácsnak, hogy a nagyobbik királyleánynak egy jegygyürüt kell csinálni, me’ menyen férjhöz. Felelte az kovács:

»Felséges királyatyám nem tudok csinálni jegygyürüt.« Hát azt felelte az tizenkét legény is, hogy nem tudnak csinálni jegygyürüt. Ekkor felelte a kicsi inas:

»Felséges királyatyám, hogyha gazdám megengedné én csinálnék.« Mondta a kovács, hogy szivesen lehet. Mondá az inas:

És be is bevitték neki egy szobába. Ő be is bement és be is zárta az ajtót. Ő egész éjjel kopogtatott. Reggel korán az király megyen fel az kovácshoz s kérdezi, hogy kész vagyon-e? Felelte, hogy kész vagyon és odaadta a gyürüt s igy monda vala a király:

»Hó haj, épen olyan gyürü, mint a milyen volt az királyleányomnak, az nagyobbiknak az jegygyürüje, mert azon is az én nevem rajta volt s a leányomé.«

Ekkor száz forintot letett a király a gyürüért. Evvel elment a király. Gondolta Hajnal magába, könnyü volt olyat csinálni, mikor a leányodé vólt. A kovács egy nagy gazda volt s az király megszolitotta -507- a lakodalomba. Ekkor a kovács készült egész házicsaládostul a lakodalomba. Monda az kovács az inasának:

Ekkor monda az inas, hogy nem szegény legénynek való. Odamennek és megindulnak a templomba a lakodalmi népek. Haj! gondolta magába Hajnal, most épen az oltár előtt vannak. Ekkor ő is csak kiment, zacskóját vágta a fődre s gondolt a zacskóból tiszta ezüst lovat s ő magát is tiszta ezüst ruhába. Ekkor felpattant a lovának a hátára s gondolta magába: »Elől világosság, hátul sötétség«; egyenes beugratott a templomba s az oltárral szembe fordult s végighallgatta, hogy Vacsora a nagyobbik királykisasszonynyal esküszik. Akkor Hajnal megfordult és kiugratott a templomból. Mikor hazaérkezet, akkor a lovát fődhözvágta s lett belőle egy rójtos acskó s tette a zsebibe. Érkezett haza az kovács családjával együtt. Mondta az kis inasnak:

»Mért nem jöttél el a templomba, mert az Isten volt ott csodalátására.« Felelte a kicsi inas:

»No te kis legény, csinálj az középső leányomnak egy aranygyürüt, mert menyen az éjfélhez hozzá.« -508-

Ekkor ismét egy szobába vitték s a szobába bézárta az ajtót. Egész éjszaka furt csengetett, pengetett. Reggel megyen az király oda s kérdi:

»Hej, ha! Épen olyan, a milyen a középső leányomnak a milyen jegygyürüje volt; éppen arra a nevem is fel volt vágva s a leányomé.«

Ekkor száz forintot letett a király a gyürüért. Evvel elment a király. Gondolta Hajnal magába: »Könnyü volt olyat csinálni, mikor a leányodé volt.« A kovács egy nagy gazda volt s az király megszólitotta a lakodalomba. Ekkor a kovács készült egész házicsaládostul a lakodalomba. A kovács hija a fiut:

Ekkor mennek az esküvőre a templomba. Most Éjfelével eskette a pap a király középső leányát. »Haj!« – gondolta magába Hajnal. – »Most épen az oltár előtt vannak.« Ekkor ő is csak kiment, zacskóját vágta a fődre s gondolt a zacskóból tiszta aranylovat s ő magát is tiszta arany ruhába. Ekkor felpattant lovának a hátára s gondolta magába: elől világosság, hátul sötétség, s egyenesen beugratott a templomba s az oltárral szembe fordult s végighallgatta, hogy Éjféle a középső királykisasszonynyal esküszik. Akkor Hajnal -509- megfordult és kiugratott a templomból. Mikor hazaérkezett, akkor a lovát fődhözvágta s lett belőle egy rojtos acskó s tette az zsebibe. Érkezett haza az kovács, családjával együtt. Mondta az kis inasnak:

»Mért nem jöttél el a templomba, mert az Isten volt ott csodalátására.« Felelte a kicsi inas: »Nem szegény legénynek való oda menni olyan hejre.«

»No te kis legény, csinálj a kisebbik leányomnak egy aranygyürüt, mert menyen a czigánylegényhez férjhez.«

Ekkor ismét egy szobába vitték s a szobába bezárta az ajtót. Egész éjszaka furt, csengetett, pengetett. Reggel menyen a király oda s kérdi:

»Hej ha! Épen olyan, a milyen a kisebbik leányomnak, a milyen jegygyürüje volt; éppen arra a nevem is fel volt vágva s a leányomé.«

Ekkor száz forintot letett a király a gyürüért. Evvel elment a király. Gondolta Hajnal magába: »Könnyü volt olyat csinálni, mikor a leányodé volt.« A király egy nagy gazda volt s a király megszólitotta a lakodalomba. A kovács hijja a fiut:

Ekkor mennek az esküvőre a templomba. Most a czigánylegénynyel eskette a pap. »Haj! – gondolta magába Hajnal – most épen az oltár előtt vannak.« Ekkor ő is csak kiment zacskóját vágta a fődre s gondolt a zacskóból tiszta gyemánt lovat s ő magát is tiszta gyemántruhába. Ekkor felpattant lovának a hátára s gondolta magába: »Elől világosság, hátul sötétség« s egyenesen beugratott a templomba s az oltárral szembe fordult. A Hajnal azt mondja a papnak:

»Szállj le most te pap az oltár elől, hogy én álljak fel, hogy én eskessem meg ezt a pár népet.«

Akkor leszállott a pap és felállott a Hajnal. Akkor kérdezte a czigánylegénytől.

Felelte a czigánylegény, hogy lement az alvilágra, sokat járt, sokat fáradott s ugy váltotta meg. A királykisasszonynak bujába az könyve ugy hullott, mint a záporeső, hogy neki az czigánylegényhez kellett, hogy menjen férhöz. Ekkor Hajnal belenyult a zsebibe s kivette az három gyürüt s felkiáltotta, hogy ki ismeri magáénak ezt a gyürüt. Három királykisasszony egyszerre a nyakába szökött s mindnyája kiáltja:

»Szivemnek szerelme, szivemnek kegyese, te váltottál meg minket a bünös haláltól.« -511-

Ekkor a háromlábu kabala ugy kirugta a czigánylegényt a templomból, hogy ezer darabba szakadott. Monda Hajnal:

Megeskette pap őket. Mikor kijöttek a templomból, akkor Hajnal gondolt egy lakodalmi vendégséget. Oda papot, hóhért, pap eskette, hóhér seprüzte. Már mostand fólj a nagyszerü lakodalom. Ezzel, evvel fogunk maradni.

9. Szüz Mária és a keresztleánya.

No de hát! Egyszer volt, hól nem volt az hetedhétországon és az operenczián is tul, és a bátyám háza mellett felnövekedett egy jegenyefa. Annak volt 366 ága; peniglen annak az ágain 366 holló, peniglen a tövin 366 szamár, ki az én mesémet elkaczagja, vagy tréfára véli, az a 366 holló vájja ki a szemit, az 366 szamár az döfödje meg. Nodehát! Egyszer volt egy szentes leány, melyent férfira nem is nézett rea. Egy reggelibe felkőt az ágyából és seperte a szobáját. Egy szem bors keredett a talpa alá. Azt a szem bórsót vetette ő előbb -512- és hátra is és mindig a talpa alatt vót. Ő gondolta magába, hogy befalja azt a szem borsót. És be is befalta, s azonnalt megterhesedett. Ő gondolta magába, hogy mütevős legyen, hogy azt meg ne tudják, hogy ő megterhesedett. Ő gondolta magába, hogy kimén a havasba, hogy őtet ott a vadak és a varjak megegyék. És ki-is kiment a havasba. Ottan megtalált egy udvas fát és muhából vetett ágyat és lefeküdt oda. Mihent lefeküdt, azonnal szült egy aranyhaju leányt. Hogy meglett, gondolta magába: »Mint szeretném most városban lenni, hogy megkereszteltessem ez aranyhaju leányt.« Azonba a Szüz Mária elejébe ment és mondta a Szüz Mária:

»Én azon gondolkozom, hogy szeretném megkeresztelni leányomat« Szüz Mária azt mondta:

»Elviszem én, megkereszteltetem s addig nem adom vissza, a mig tizenkét éves nem lessz.«

Avval elvitte a leányt és megkereszteltette. Mikor harmadnapos volt, akkorára növelkedett, mint egy 13 éves leány. Akkor mondotta Szüz Mária:

»No keresztleányom! tizenegy szoba van, tiz szobát minden reggel söprögess, a tizenegyedikbe ne nézz be!« Seperte a kis leány hat napig, de a hetedik nap nem állta meg, hogy a tizenegyedik szobába be ne nézzen. Ottan látta, hogy Krisztus Urunk, Szent Péter és Szüz Mária álltak. Krisztus Urunk tartotta a Szent misét és Szent Péter és Szüz Mária hallgatta. Elment Szüz Mária s kérdezte -513- a keresztleányától, hogy mit látott a tizenegyedik szobába. Azt felelte a leány, hogy semmit sem látott. Második nap reggelen ujban seperte a tiz szobát; akkor sem állta meg, hogy a tizenegyedikbe be ne nézzen. Akkor látta Szent Pétert, hogy tartotta a szent misét, Krisztus Urunk és Szüz-Mária peniglen hallgatta. Ekkor elment a Szüz-Mária és kérdezte a keresztleányától:

»Mond meg keresztleányom, mit láttál elsőbbször, mit láttál másodszor.«

Ujban harmadik reggel seperte a tiz szobát. Akkor sem állta meg, hogy a tizenegyedik szobába be ne nézzen. Ekkor látta, hogy a Szüz-Mária tartotta a szent misét, Krisztus Urunk és Szent Péter hallgatta. Ekkor elément a Szüz-Mária és kérdezte:

»Nos, no kedves keresztleányom, mond meg nekem mit láttál elsőbbször, másodszor és harmadszor.«

»No ha nem hallottál semmit, keresztleányom, akkor jere velem a rétre, ott a réten a nagy fennálló fa.

No keresztleányom, látod annak a fának a tetejét, ha meg nem mondod nekem, hogy mit láttál elsőbbször, másodszor és harmadszor, annak a fának tetejébe méssz.« S akkor ottan volt a keresztleánya a fa tetején. -514-

»Nó most keresztleányom, ha meg nem mondod nekem, hogy mit láttál elsőbbször, másodszor és harmadszor, te onnat a fa tetejéről lebüköl.« Akkor felelte a leány:

Ekkor a fáról lebükött, de ő magát meg nem sértette. Ekkor ő a réten kezdett mászni és ottan volt egy szénabuglya és az alá ő bebútt. Abba a mezőbe volt egy kút s egy királyurfi mindennap odajárt vadászni s annál a kutnál délebédezett. Annak a királyurfinak az volt a szokása, hogy legelsőbben a kopójának vágott egy sorkalat kalácsot és vetette az kopójának. Ekkor a kopója felvette azt a sorkalat kalácsot és elfutott vele az szénabuglya tövéhez. Ujban visszament az kopója s az királyurfi csodálkozott, mert hogy eztet soha sem tette az ő kopója. Igy gondolta magába: »Hogy még vágok egy küs kalácsot s odaadom az kopómnak, hogy nézzem meg, hogy hova viszi.« Egyenesen menyen a szénaboglyához. Hát lássa, hogy egy tiszta aranykéz nyúl ki az boglya alól. Azonnalt megfogta ezt a királyurfi és kihúzta onnét. Hát lássa, hogy olyan szép gyönyörü leány, a milyent széledes világon még hirül sem lehetett hallani, nem hogy látásképen ilyent, hogy látott volna az ember. Igy gondolta magába, hogy elviszi magának feleségnek. Azonnalt őt kartőn haza is vezette és az ő szobájába bevitte. Ő ment és jelentette királyatyjának: -515-

»Felséges királyatyám! Életem, halálom kezibe ajánlom, hoztam magamnak feleséget.« Felelte a felséges királyatya:

»Ó kedves fiam! olyan szép, gyönyörü ez a leány, hogy széledes világon nem hogy hirül hallottam volna ilyen szép gyönyörü leányt, csak az a baj, hogy kinevetnek minket, hogy az királyi családunkba egy vakot s egy siketet, hogy tartsunk királyi koronánk alatt.« Felelte az királyurfi:

»Felséges királyatyám! készebb leszek, hogy felséges királyatyámék megnevessenek, mintsáb, hogy én ettől, hogy én elmaradjak.« Akkor mondotta felséges királyatya:

»No, ha csakugyan olyan kedved van, élj boldogul! mert mink meg nem utálunk azér.’«

Telik mulik az idő. Ezalatt a királyné megterhesedett s jött az öreg királynak egy olyan irás, hogy füvet fát állitson kardba s ezen s ezen az órán s itt s itt jelenjenek meg a háboruba. Mikor az öreg király olvasta ez irást, hullott a könyve. Kérdezte az ifju királyfi:

»Felséges királyatyám, mi az oka, hogy felséges királyatyámnak hull a könyve?«

»Hogy ne hullna, mikor azt irták, hogy füvet fát állitsak kardba s ezen s ezen a napon jelenjek meg a háboruba.« Akkor felelte az királyurfi: -516-

»Felséges királyatyám! Ha lessz olyan gondviselője az én feleségemnek, mint én magam, akkor elmegyek én a csatába.« Akkor felelte felséges királyatyám:

Ekkor elment királyurfi a csatába. A mikor harmadnapja volt, hogy elment, a felesége megbetegedett s szült két aranyhaju gyermeket. Irta felséges királyatyám a királyurfinak, hogy az felesége melyen két aranyhaju gyermeket szült az világra. Akkor irta az királyurfi:

»Felséges királyatyám, nagyon figyelmeztetem, hogy jó gondviselőjük legyen.«

»No« – visszamondja – keresztleányom látod-e, hogy mit szültél ez világra.

»No, keresztleányom, ha meg nem mondod, hogy mit láttál elsőbbször, másodszor és harmadszor, akkor elviszem a két aranyhaju gyermekedet, -517- ezt a véres kést peniglen itten hagyom melletted s reggel a király mikor megébred és mikor béjő és lássa, hogy a két gyermek nincs melletted, akkor röktönd elpusztit.«

Evvel elment a Szüz-Mária s elvitte a két gyermeket. Reggel korán megébred felséges királyatyám. Azonnalt ment be a menyihez. Hát lássa, hogy egy nagy véres kés van mellette. Azonnalt irja az felséges király az fiának:

»Né az écczaka mi történt itthon: az asszony az écczaka megölte a két gyermekét s megis megette: Ird meg kedves gyermekem, hogy mitevősök legyünk vele, hogy pusztitsuk el.« Ekkor irta a királyurfi:

»Ó felséges királyatyám, szépen felkérem, legyenek csendességbe, valameddig én hazakerülök, hogy még egyszer nézhessek a szeme közé.«

Azonban hazakerül az királyurfi, hát ugy vagyon beteljesedve, a hogy a királyatya irta neki. No most a tizenkét tudóst összegyüjtötték és teszik a törvényt, hogy hogy pusztitsák el. Egyik mondta, hogy fel kell akasztani, a másik mondta, hogy főbelövés kell. A közben volt egy tudós, a ki 366 esztendős volt. Az mondotta, hogy »Hozzák be a vasrudat s emeljék fel a szëmëm pilláját és a szëmëm -518- sorkát, hogy vessem reá szëmëmet s nézzem meg az asszonyt.« Azonnalt bé is béhozták a vasrudat s fölemelték a szëmëpilláját s rávetette a szëmét s igy monda vala:

»366 esztendős vagyok, de nem hogy látást láttam volna ilyen szép asszonyt tizenhét országba s tizenhét országon, még hirül sem hallottam, hanem ennek a pusztitására felséges királyatyámnak egy vadaskertje vagyon, abba bé kell vetni a vadak közé, hogy röktönt azok a vadak szaggassák össze.«

Azonnalt alkonyattájban bevitték a vadaskertbe. Röktönt a vadak kitátott szájjal futottak rája, hogy szaggassák össze. A vadak közül a legöregebbik azt mondá a többieknek:

»Hohó! nehogy bántsátok, mert ez az uj királynénk és jött nekünk csodálatunkra; hanem röktönt melléje kell állni kereken és kitátott szájjal és a meleget fujjátok rája, hogy nehogy megfázzék a mi királynénk.«

»Nem tudom, kedves keresztanyám asszony, hanem azt tudom, hogy jó melegbe vagyok.«

Ekkor kinyita a szemit, hát lássa, hogy az szejjedes ez világon a mennyi vad vagyon, mind -519- kürülette állnak kitátott szájjal, csak az héjja, hogy béfalják. Most mondja a Szüz-Mária:

»No hát keresztleányom, mond meg nekem, hogy mit láttál elsőbbször, másodszor és harmadszor.«

»No most kedves keresztanyámasszony, má most megmondom, mé’ látom, hogy csak addig az életem, a még a számon kimondom. Kedves keresztanyám asszony, azt láttam előbbször, hogy Krisztus Urunk, Szent Péter és Szüz-Mária álltak a tizenegyedik szobában. Krisztus-Urunk tartotta a szent misét, Szent Péter és Szüz-Mária hallgatta. Másodikszor peniglen azt láttam a tizenegyedik szobába, hogy Szent Péter tartotta a szent misét, Krisztus Urunk és Szüz-Mária hallgatta. A harmadik napon peniglen azt láttam, hogy Szüz-Mária, Krisztus Urunk és Szent Péter álltak a tizenegyedik szobában s Szüz-Mária tartotta a szent misét, Krisztus Urunk és Szent-Péter hallgatta.« Akkor felelte Szüz-Mária:

»Ládd keresztleányom eddig is megmondhattad volna eztet, a mit láttál, mert nem szenvedtél volna annyit.«

Ekkor a Szüz-Mária gondolt egy tiszta gyémánt palotát, tizenkét emeletüt, egy kakaslábra, egy aranylánczczal egy arancsillaghoz felkötve s ez a palota -520- arra fordult a merre az nap. Akkor a két szép gyermeke is mellette volt. Ekkor mondotta a Szüz-Mária:

Ezalatt a király megbetegedett, hát lássa, hogy az egész kastélya tüzbe borult s röktönt lázadást csinált. Dehát nem tüz volt az, mert az vadaskertbe egy tiszta gyémánt palota van. Mostand a király czirkuláztassa tizenhét országba, tizenhét világon: herczegek és princzegek és grófok és válogatott czigánylegények jöjjenek össze, a kinek lessz rá vitézsége, a ki felmegyen abba a gyémánt palotába, a ki megnézi, hogy miféle nemzet lakozik ottan, annak adja fele királyságát éltéig és holta után egész királyságát. Esszegyültek herczegek és princzegek és grófok és válogatott czigánylegények. Dehát a sok közül egy sem kerekedett olyan vitéz, a ki felmenjen ebbe a gyémánt palotába. Igy hát az királynak az fia azt felelte:

»Nos nó, felséges királyatyám! nekem igyis ugyis veszendő az életem. Most az egész községtől engedelmet kérek, mert mostand én megyek s tudja Isten, hogy megélek-e vagy meghalok.«

Ekkor megindul az királyurfi és ment fel a palotába. Mikor a tizenhetedik szobaajtót megnyitotta volna, olyan világosság csapott szembe, hogy röktönt hanyatag esett. »Ekkor a két gyermekem röktönt mellém szökött, azonnal felölelték és gyémántos tivánra letettek és aranyvizzel megmozsdattak és -521- megeszingettem.42) Mármostand megnyitottam kastélyem ablakát és kihajoltam és vivátot kiáltottam. Éljen! Mert a királyurfi két szép gyermekével és a feleségével szivinek szerelmivel itten beszélgetnek. Már mostand örömömbe, hogy az Isten visszavezérelte gyermekeimet és feleségemet, menyek a menyegzőre; tizenhét országba s tizenhét világon czirkuláztatom, hogy herczegek, princzegek, grófok és válogatott czigánylegények jőjjenek össze az lakodalomra.« Má’ mostand mennek az esküvőre, az zenészek fujják. (Énekli a Rákóczyt.)

10. Király Derzsa.

Vót egyszer egy király, annak vót három leánya és egy gyémánt köntöse. Azt mondja egyszer a király a leányainak, hogy menjenek el eprészni s a melyik leghamarabb teleszedi az aranykantárt, azé legyen a gyémántköntös. S hát elment az a három leány egy rengeteg havas közepibe s nekidurálják magukat eprészni. Hát a legkisebbik leány térülfordul s teleszedi az aranykantárát eperrel. A másik két leány nem tudta teleszedni, mert egy szemet tettek a kancsóba, egyet ettek meg. A két idősebbik királyleány tanakodik, hogy mit csináljanak a legkisebbik királyleánynak, mert már teleszedte -522- a kantárját s az övé lessz a gyémántköntös. A legkisebbik leány haza akart menni, de a legnagyobbik nem hagyta. Azt mondja a nagyobbik:

»No hát nyivaszszuk meg s tegyük bele a kerékvágásba.« Mondja a középső:

»Ne öljük meg Király Derzsát, legkisebbik testvérünket, mert ő a legkisebbik és legügyesebb.« Azt mondja a legnagyobbik:

»Ha te ezt mondod, akkor én téged is megöllek.« Ekkor Derzsát megfogták, megölték és a kerékvágásba tették. Azok most megtöltötték a csiprokat eperrel s avval hazamentek. Kérdi a király:

»A biz a hátramaradt; mert a csiprát még nem szedte teli.« Este következett s a király busul, hogy nem jő Derzsa.

Vót a királynak egy majora s abban volt neki egy pakulárja. Hát ez a pakulár mikor a juhait őrzi azon a helyen, a hol Király Derzsa el vót temetve, kedve jön, hogy egy furulyát csináljon abból az akáczfából, a melyik a Derzsa sirja felett nőtt. Aztán mikor megcsinálja a furulyát, hát kezdi funni:

Fujjad, fujjad én zsellérem!
Én is vótam, mikor vótam:
Királyleány, király Derzsa.
Eprészedők megölének
Kerékvágásba tevének.

Arra az pakulár megijedett, hogy vajjon ez mi a? Hazamegy este az pakulár s odaadja az furulyát az királynénak, hogy fujja és hajja meg milyen szók vannak abba a furulyába. Hát mikor a királyné megfujja igy szól:

Fujjad, fujjad édes szülőm!
Én is vótam, mikor vótam:
Királyleány, király Derzsa.
Eprészedők megölének
Kerékvágásba tevének.

Az anya megijedett s odaadta a furulyát a királynak. Hát fujja a király s azt fujja:

Fujjad, fujjad édes tátim!
Én is vótam, mikor vótam:
Királyleány, király Derzsa.
Eprészedők megölének
Kerékvágásba tevének.

Ekkor behivták a leányokat s odaadták, hogy fujják meg ők is. Megfujja a nagyobbik leány s a tilinkó igy szól:

Fujjad, fujjad én gyilkosom!
Én is vótam, mikor vótam:
Királyleány, király Derzsa.
Testvéreim megölének
Kerékvágásba tevének.

Ekkor a nagyobbik királyleány ugy megmérgelődött, hogy kifutott a tilinkóval s a sütőkemenczébe belédobta. Ekkor kiszökött egy szikra s a legkisebbik leány ujból meglett, de még szebb volt mint azelőtt. Mikor megtudták, hogy a testvérei ölték meg, a két nagyobbik leányt levetkeztették és elcsapták.43)

11. A házasodni akaró királyfiu.

Egyszer vót, hol nem vót, hetedhétországon tul; a hol a bolhát rézpatkóval verték, hogy a sulyba a fenékbe meg ne botorkázzék. Egyszer volt egy ögyvez királyné, annak vót egyetlen egy fia. Erőltette az édesanyja a fiát, hogy párasodjék meg, de azt mondotta volna j’az fia:

»Miért párosodjam meg édesanyám, mikor még nagyon nevendék vagyok megpárosodni.«

»De mégis, édes fiam, kiváncsi volnék s várnám aztat, hogy te megpárosodjál, mert én már mindjárt odakerülök, hogy ma-hónap az életem, s szeretném tudni, hogy hogy élhetsz a tulajdon pároddal.«

»No édesanyám ugylátszik, hogy nagy kivánsága engem megpárositani, tarisnyájjon hát fel -525- engemet, hátha a jó Isten rendelne nekem egy jó tássat valahol.«

Elindult a fiu s megérkezik egy nagy havasba. Ottan meglát egy nyáj aranyszőrü juhot s egy óriás ember őrizé. Azt kérdi az óriás ember:

»Mit keresel itt, te emberiszing, hogy vetődtél ide, a hova még a madár se jár.«

»Nohát gyere te hozzám«, – mondja az óriás ember – »szállásba écczakára, majd én meg fogom neked mondani, hol találod meg a szerencsét.« Ezzel elindultak a nyáj juhokkal elé a szálláshoz. Behajtja az óriás ember turma 44) juhát vaslappancsa alá, ő bemenyen a setét kőpalotába s mondja a kis fiunak:

»Arra kérlek te küs fiu, nagyon nyughatnám vagyok, egy küsnyég meg akarok pihenni, légy szives ottan a szegletbe a kád tejet fórrald fel. Mikor az a tej legjobban lobog, kőccsél fel ingemet, hogy keveset használhassál belőle.«

Ott ugyan a küs fiu meg is fogadá az óriásnak kivánságát, de mivel Isten hatalma által nem engedte, hogy a küs királyfiu elpusztuljon, sugarával sugároltatta hogy:

»Te küs fiu, nehogy felköltsed óriás embert, mert neked nagy veszedelmedre lessz, hanem mikor legjobban buzug a tej, végy a gerendából egy nagy -526- kovácskeverő kanált, mericsd teli a nagy kádból tejjel s vágd a szeme közi.«

A fiu megcsinálta a tüzet, felforralta a tejet s mikor legjobban lobogott a tej, akkor a küs fiu a kovácskeverő kanalat elévette, belemeritett az forró tejbe s ugy vágta az óriásnak szeme közi, hogy azonnalt kiesett a két szeme. Felugrik az óriás ember, megijed a küs fiu, hogy mi történik most vele. Futott a fiu az ajtó sarkához, kezdte kerülni a szobának belvilágát, hogy hua legyen. Megkapott a fiu egy köböl diót, kiódta ott a zsákot, de egyéb gondolatja nem volt, hanem belemarkol a zsák dióba. Keresi vala az óriás ott a szobába, hogy hova lett a küs fiu. De a küs fiu elszórta a diót a markából a ház főggyire, hogy ide-oda höngörögött a sok dió s az óriás azt tudta, hogy mind ott jár a küs fiu s ott kereste az óriás. A fiu nagyon féldegélt vala s észrevétel nélkül kiosonkodott a szobából az udvarra. Ottan az óriás embernek aranyszőrü berbécsit megnyuzta vala királyfiu, mert kénytelensége reáhajtsa vala, hanem 45) soha meg nem szabadul vala. Ekkor belebutt királyfi az aranyszőrü berbécsnek bőribe. Mialatt fiu eztet megtette vóna, azalatt az óriás is kimene a házból:

»Várj, várj, te utonjáró, rablótolvaj, megcsufoltál engemet, kifogyattál minden életemből, hanem én is megmutatom, hogy te ki nem méssz az életemről; -527- vagy megadd magadat, vagy étlen vagy szomjan ki kell hogy mulj az világból.«

De keresi vala az óriás életje körül a királyfiut, holott ő nem is gondolhatta vala, hova lehetett az fiu. Mind keresi még se kapja meg. Ezzel béméne óriás tapogatva szobájába; ott búslakodik vala egész écczaka. Mondogatta magába az óriás: »Talán meg se virrad soha!« Gondolta utoljára, hogy: »Talán eddig felvirrasztott az Isten, kimenyek, elbocsátom a nyájamat.« Kimene az óriás az udvarra, vitte a markába a nagy lakatkócsot, kinyitja három mázsás vaslakatot, felkapcsolja a vaslappancsot s monda vala az óriás maga-magába: »Édes kicsi nyájaim, már kibocsátlak a mezőre, mert már eleget éheztetek idegen vándor tekergő-bódorgó mián.« Az óriás odamene vala szejjelvetette a lábát a vaslappancs alatt, füttyögtette vala nyájait egyenkint, hogy bocsássa ki. Mind megtapogatta vala az óriás minden darab juhát szőrénél fogvást, vajjon nem a királyfi menyen ki a lába között. Legkésőbbre maradt az aranyszőrü berbécs. Ment a királyfi aranyszőrü berbécs képibe, megfogja vala az óriás lába között aranyszőrü berbécsnek a gyapját:

»Eriggy édes kicsi aranyszőrü berbécsem, mert benned van minden gyönyörüségem.«

Mikor a királyfi az aranyszőrü berbécs képiben kimene vala, kibujék vala a berbécs bőréből, összeütötte bokáját s felelé vala:

»Itt vagyok te vak tolvaj, bennem tudom -528- nincs semmi gyönyörüséged, mert szabad vagyok magammal, Isten ő felsége kiszabaditott a te kénos kezeid közül.« Feleli vala az óriás:

»Ó te kis fiu, csak tréfálkoztam veled, gyere vissza, né milyen ’jandékot adok én neked. Mért ijedtél meg tőlem, hiszen én nem bántalak téged. Itt van egy aranygyürü, huzd fel az ujjadra.« Felelé vissza a királyfiu:

»Hé, nem csalsz meg vén kutya, ha ide akarod adni azt a gyürüt, hát dobd ide!«

Oda is dobta vala óriás a gyürüt a királyfiunak. A királyfiu felveszi a gyürüt a fődről és behuzza az ujjába. De a gyürü egy percz alatt ugy bedagadt a fiu ujjába, hogy semmi letteképen ki nem tudta venni többé. Elkezdte a gyürü királyfiu ujjábán kiáltva:

Erre már megijed a királyfiu, hogy már most vége az életinek. Mit volt mit tenni, kivesz egy bicskát a zsebiből s mindjárt levágja az ujját s beledobja egy tóba. De a gyürü ott is mind azt kiáltotta:

A vak óriás ment a gyürü után s egyszer csak beleszakadt a tóba. Mostan már megindult a legény a világba. Utközben találkozik egy nagy fekete medvével. Szembeáll vele a medve s mondja:

»Hát te emberiszing, most már megeszlek, miért vakitottad meg a bátyámat.« -529-

»Életedet meghagyom, de ha megpárosodol, akárhol ott leszek s vége az életednek.«

No de már most még jobban megbusult a királyfiu s mondta magába: »A biz én elpusztitom magamat, hisz ugy sincs semmi hasznom az életben, ha már megházasodni sem szabad.« Ment mendegélt tovább, egyszer csak egy nagy erdőbe érkezik. Az erdő közepén volt egy kis házikó; hát látja, hogy ott benn van egy vén boszorkány. Kérdi tőle a vén boszorkány:

Meg is fogadta a vén boszorkány a királyfiut. Mindennap kellett a királyfiunak vadászni, hogy egy nyulat lőjjön. Volt a boszorkánynak egy ügyes, szép leánya. A királyfiu beleszeretett a leányba s feltette magába, hogy ő bizony megkéri a vén boszorkánytól a leányt. Ugy is tett, megkérte a leányt s a vén boszorkány oda is adta s mondja, hogy ásó, kapa válaszsza el egymástól. A mint mennek az esküvőre s a templom előtt vannak, valami nagy bődülést hallanak. Szertenéz a királyfiu, hát látja, hogy egy nagy fekete medve jő le a hegyen. Mindjárt ráismert, hogy ez az ő fekete medvéje, a ki egykor meghagyta vala, hogy soha meg ne házasodjék. Mindjárt a jegygyürüjét -530- kettéharapta, a zsebkendőjét kettészakitotta s felét adta a leánynak, fele maradt neki s avval elbucsuznak egymástól. A mint megy mendegél a királyfiu hetedhetországon tul is, talál egy kis házikót. Ő bemegy oda s lát ott egy vén ősz embert, lehetett száz esztendős. Köszön neki szépen:

»Jó, hogy öregapádnak szólitál, mert különben helyben halálfia lettél volna. Hát mit keressz te itt, mikor már száz esztendeje, hogy embert nem láttam.«

A fiu elpanaszolja, hogy vele mi történt s az öreg ad neki egy gyürüt s mondja neki:

»Nó fiam innet három nap járásra találsz egy nálamnál még öregebb embert, menj el hozzá, hátha ő is ad valamit.«

El is megy a királyfiu s harmadnapra elérkezik egy kis házikóhoz. Ő bemegy oda s lát egy olyan öreg embert, hogy a fehér szakállával seperi a ház főggyit s ha nem volt száz esztendős, soha sem lessz többet annyi.

Fogadja az öreg: »Szerencséd, hogy öregapádnak szólitottál, mert különben egy az életed, az sem sokáig lett volna.« Kérdi az öreg, hogy miféle járatban van? Elpanaszolja, hogy mi történt vele s hogy egy öreg ember igazitotta ide. Arra az öreg odaad egy gyürüt neki s azt mondja, hogy:

»Ide három napig való földön tul van még -531- egy nálamnál öregebb ember, menj el hozzá, ő többet tud mint én.«

El is megy a fiu s elér egy nagy erdőségbe. Annak közepébe állott egy házikó. Ő bemegy oda s lát egy öreg embert. Olyan öreg volt ez az ember, hogy a lába gyökeret vert sok ültiben s a patkányok fészket raktak a szakállában.

Fogadja az öreg: »Szerencséd, hogy öregapádnak szólitottál, mert egy az életed, az sem sokáig tartott volna.«

Kérdi az öreg, hogy miféle járatban van. Elpanaszolja, hogy mi történt vele s hogy két öreg ember igazitotta ide. Erre az öreg ember odaad neki egy gyürüt s azt mondja neki:

»Innet egy naprajáró, ott van egy nagy siátság, mikor odaesteledel, a három gyürüt tedd le a siátság közepibe s reggel mikor felébredsz, ottan lessz három nagy kutya. Ezeket mind neveken szólitod. Az egyiket hijjok, Földneheze, a másikat Mindenttudónak, a harmadikat Világotlátónak.«

Ugy is tett a királyfiu. Mikor odaért a nagy siátságba, letette a három gyürüt a siátság közepibe s reggel mikor felébredt, ottan lett három nagy kutya. Szólitja a kutyákat nevüknél s kezdik nyalni kezit, lábát. És elindul a királyfiu a faluja felé, mert most már nem félt a medvétől. Mikor a falujába ért, kérdezősködik, hogy mi hir van idehaza. Hát mondják, hogy egy leány menyen férhez; -532- az a leány pedig épen az ő kedvese volt azelőtt. Mindjárt felöltözik koldusgunyába s elmegy a lakodalmas házhoz. Ahogy meglátja a menyasszony, mindjárt viszen neki egy darab kalácsot s egy pohár bort. A koldus azt feleli:

Ugy is tett a fiu, megiszsza a bornak felit s a fél gyürüt, a mit egykoriban kettéharapott, beledobta a pohárba. A leány, mikor megitta a bort, meglátja a félgyürüt a pohárban s kérdezi a királyfiut:

Ekkor megismerte, hogy ez az ő kedvese, a kivel egykoriban jegyben járt. Össze-vissza csókolódznak s a vőlegénynek utat adnak. Ekkor csaptak olyan lakodalmat, hogy egy évig tartott s az öreg Mihók bá ott törte ki a lábát a nagy tánczolásba. Ha nem hiszik, kérdezzék meg tőle.

Ekkor a királyfiu nagyon örvendezett, hogy megint visszakapta a régi kedvesét és járt mindig vadászni, de a vén medve mindig nyomban kisérte, csak félt bántani a királyfiut a nagy kutyák mián. Összeegyezett a vén boszorkánynyal a medve, hogy -533- miképen pusztitsák el a legényt. Azt mondja a vén boszorkány, hogy bizza csak reá, ő majd eligazitsa. Másnap a vén boszorkány nem engedte, hogy a fiu a kutyákat magával vigye vadászni, hanem nagy kőfalak közé rakta bé a kutyákat. Mikor estefele jön elé a királyfiu, hogy haza menjen, hát látja, hogy jő vele szembe a nagy medve. A királyfiu nagy ijettibe felszalad egy fára. »Szaladhatsz« – kiáltja a medve – »a világ végére is, ott is megfoglak.« Feleli vala a királyfiu:

»Tudom, hogy kifogyatsz az életemből, de engedd meg, hogy hármat kiáltsak.«

Erre felugrik a Földneheze, Mindenttudó rug egyet a kőfalra, hogy megrendül bele. Rug egyet Világonátlátó, hogy meghasad a kőfal. Rug egyet -534- Földneheze, hogy az egész kőfal összeomlott. Kiszabadulnak a kőfal közül s Világonátlátó lépik egyet s épen a fánál áll meg. Ugrik egyet Mindenttudó s épen a másiknak nyakáig szökött. Megragadja Földneheze a medvét s ugy vágja a földhöz, hogy a hetvenhetedik csontporczikája is hetvenhét felé szakadt. Erre hazamentek, a boszorkányt összevissza morzsólták s csendesen éltek. Elindulnak hazafelé a királyfiu édesanyjához. A nagy havasokban odaadják a kutyákat az öreg embereknek s ők elérkeznek az ögyvez királynéhoz. Összevissza csókolja őket a királyné s csapnak nagy lakodalmat. Herczegek, grófok, princzegek most is járják a csűrdöngölőt.

12. Világ két szép népje.

Egyszer egy király élt a feleségivel száznegyven esztendőt, száznegyven esztendő alatt soha gyermekük nem vót. Mikor a száznegyven esztendő betőtt vóna, akkor született a királynénak egy fia. Azt ők hát, hogy csak az az egy vót, tizenkét esztendő előtt a napra ki nem bocsátották. Mikor a tizenkét esztendő betőtt vóna, mondja a királyfiu:

Az király kiállittassa a katonákat s a királyfiu végig ment köztek. Azok ugy nézték, hogy majd a szemeket rajta hagyták. De a balszárnyon vót egy -535- öreg katona. Az a szemit semmikép nem vetette reá. Mikor a királyfiu felment a királyhoz, mondja, hogy a katonák mind nézték, de egy öreg katona a balszárnyon még a szemit se vetette reá. A király mindjárt tudja, hogy melyik az s felhivassa.

»Nos no, te János, mi az oka, hogy ojjan szép fiu nincs a világon mint az enyém s még se nézted.«

»Felséges királyatyám, há’ mér nézzem meg? mikor én annál hétszer is szebbet láttam.«

»Hogyne láttam volna, felséges királyatyám – feleli vala János – mikor az Zorombarát 46) király leánya hétszerte szebb, mint a felséges királyatyám fia.«

Mennek fel a tizenkettedik emeletibe a kastélynak, veszik a perpektivát; hát látja a király és a királyfiu, hogy mijjen gyönyörü leány az Zorombarát király leánya.

»No atyám – mondja a királyfiu – ha az a leány nem lessz az enyém, meghalok érette.«

»No fiam – mondja a király – nem tudom hogy segitsek? segitsen rajtad az, a ki megmutatta.« Azt mondja az öreg Katona János: -536-

Ekkor Katona János az kardja markolatján megesketi tizenkét versen, valameddig ők élnek e világon, mindig ugy hijja őtet: »Édes testvér bátyám!« Ekkor ők ketten utnak indulnak. Elérik ők a Fekete-tenger martját. Hát lássa az öreg Katona János, hogy egy ló az iszapba belé vagyon dőlve. Kihuzza onnét, megnyuzza s a Fekete-tengerre csinál belőle egy hajót. Ekkor lehuzza a papucsát, belerugja a hajóba s lessz beléje egy arany bót mindenféle portékával telis-teli. Annak a hajónak csinált ő egy köszörümankót s avval hajtotta. Mikor elérkezik a Zorombarát király udvarához, kikötte a hajót a királyi udvar falához. Dehát kijött egy fraj; hát látja, hogy mijjen bót vagyon odanyulva a tengerről:

»Felséges királykisasszony jöjjön ki s nézze meg, hogy mijjen szép bót vagyon átalnyulva a tengerről a felséges király udvarára.«

»Ne beszélj ojjanokat, mikor még madár sem tudja keresztülrepülni azt. Mondja a királykisasszony. Tessék felségednek megnézni.«

Mondja a bótos: »Eriggy, mond meg a felséges -537- királykisasszonynak, hogy jöjjön le, a milyen a lábára talál ojjant válasszon.«

Felöltözik királykisasszony a legszebb gunyájába, két fraj kartőn fogja s leviszi az bótba.

Elékerül a bótos, a két frajt visszakűdi s a királykisasszonyt beereszti a bótba. Mikor a második szobába került vóna, Világszép urfival találkozott. Ekkor az öreg katona a hajót meginditsa s hozza reggeltől östig. Öste kiköt s vacsorát ad nekik. Kimenyen és silbakot áll mellettek, hogy valamiféle állat nehogy elragadja őket. Tiz órakor három galamb odaszáll s kérdik egymástól:

»Az Isten ësszeteremtette világ két szép népjét, de Világszép királyfinak nem lessz semmi öröme benne, mer amint mennek hazafelé, két generális három lóval jó eléjök s felültetik Világszép kisasszonyt a lóra s meghal a ló hátán.« Ezt hát nem hallotta senki, csak az öreg Katona János. Ha megmondja valakinek, térdig kőbálványnyá csattanjon. Reggel ismét megindulnak s viszi egészen östig. Öste ismét kiköt, bémenyen s vacsorát ad nekik. Viszi Katona János a puskát s silbakot áll ott mellettük, nehogy valamiféle állat elragadja őket. Odaszáll tiz órakor megint három galamb s kérdik egymást:

Az Isten ësszeteremtette világ két szép népjét, de Világszép királyfinak nem lessz semmi öröme benne, mer mikor asztal mellé ülnének, az pohár Világszép királykisasszony előtt tiszta méreggé lessz változva s szörnyü halált hal tőle. Ezt senki sem hallotta, csak az öreg Katona János és ha valakinek elmondja, derékig kőbálványnyá csattanjon. Az öreg katona a hajót meginditsa, megint mennek reggeltől östig. Öste kiköt és vacsorát ad nekik, kimenyen és silbakot áll mellettük, hogy valamiféle állat nehogy elragadja őket. Tiz órakor három galamb odaszáll s kérdik egymástól:

»Az Isten ësszeteremtette világ két szép népjét, de Világszép királyfinak nem lessz semmi öröme benne, mer a mint lefeküsznek éjjel tizenkét órakor a Gyehenna király lánggal kicsap a föld gyomrából s világszép királykisasszonyt elviszi magának feleségül, hogy senki sem tudja többé visszahozni.«

Ezt más nem hallotta senki, csak az öreg Katona János s ha valakinek elmondja, nyakig kőbálványnyá csattanjon. Ekkor János reggelre kél, meginditsa a hajót s haza érkeznek. Mikor haza érkezetek vóna, János megrugja az hajót s lett belőle a ló s elrugja az bótot s lett belőle a papucs.

Mikor jönnének a város végéig, két generális három lóval jő velük szembe.

»Azért jöttünk felséges királykisasszony, hogy eleget gyalogolt, most űjjen fel a ló hátára.« -539-

»Nem engedem, hogy felüjjön, mert gonosz lessz a ló s leveti, hanem ha megengedik, hogy én üljek fel s látom, hogy szépen jár, akkor megengedem, hogy felüljön felséges királykisasszony.«

Felül János a ló hátára egy ezüst sarkantyus csizmával a sarkantyu taréját beüti a ló oldalába s a ló abba a helybe megdöglik.

»Meg kell engedni Jánosnak, mert ő tudja, mit csinál.« Mondja világ két szép népje.

Ekkor hazamennek s külömbnél külömb asztalt teritenek s asztal mellé ülnek. Az öreg Katona János végignéz az asztalon s lássa, hogy mindegyik előtt tiszta píros szin a bor, de a melyik Világszép királykisasszony előtt van, tiszta fekete. Elveszi Katona János Világszép királykisasszony elől a pohár bort s teszi a magáét helyibe. Akkor megnyissa az ablakot s az poharat kidobja. Ekkor mondják királyi herczegek:

»Nem kell bántani, mert ő tudja, mit csinál.« Mondja világ két szép népje.

Keresik az ágyat, hogy feküdjenek le. Az öreg Katona János Világszép királykisasszonynyal egy szobába esett hálni. -540-

Mikor elaluszik világ két szép népje, öreg Katona János eléveszi rozsdás kardját s kezdi fenni. Éjfélkor a Gyehanna király a föld gyomrából megindult. Mikor dugná ki a pádimentomon a fejit, Katona János egy vágásból keresztülvágja a nyakát. Visszaesett a teste s utána a feje.

Ekkor Katona János keresett rongyokat, mivel azt a sok vért feltörölte a padimentomról. Végignéz, hogy világ két szép népje milyen szépen aluszik, hát lássa, hogy egy csepp vér Világszép királykisasszonynak az arczájára van szökve. Ezt gondolja magába János: »Ha letőrlöm, majd álmosan, a mint lessz, megijed, ha lenyalom és valaki meglássa, azt hiszi, hogy talán csókolodom vele.« A vén király épen akkor akart kimenni a belső házból s meg akarta nézni a kócslikon, hogy az fiu a menyével hogy alszik. Az öreg Katona János épen akkor találta lenyalni azt a csepp vért Világszép királykisasszony arczájáról. Ekkor a vén király meglátta a kócslikon, hogy Katona János csókolja Világszép királykisasszonyt; haragjában visszament és lefeküdt.

»Jánost el kell pusztitani, mert az ecczaka láttam, hogy a menyemmel csókolódott.«

Azt tanácsolják, hogy Jánost délkor fel kell akasztani. Viszik Jánost akasztani s világ két szép népje hátul kisérte. -541-

»Felséges királyok és herczegek, három beszédem van, hadd mondjam el, nem bánom, ha akkor felakasztanak is.«

Azt mondják az királyi herczegek, hogy nem bánják, hát mondja. Mondja János:

»Mikor világ két szép népjét ësszeteremtettem, hoztam őket. Mikor első öste megpihentünk volna s én silbakot állottam, hogy valamiféle állat el ne ragadja őket, jött három galamb. Mondja az egyik galamb, hogy Világszép királyfinak nem lessz semmi öröme benne, mert a város végin két generális jön eléjbünk s elragadják Világszép királykisasszonyt. Második öste, mikor silbakot állottam volna, jön a három galamb s mondja az egyik, hogy Világszép királyfinak nem lessz semmi öröme benne, mert mikor asztal mellé ülnének, az pohár Világszép királykisasszony előtt tiszta méreggé lessz. Harmadik öste ismét jött a három galamb és mondja az egyik, hogy Világszép királyfiunak nem lessz semmi öröme benne, mert éjjel tizenkét órakor a Gyebenna király lánggal kicsap a föld gyomrából s Világszép királykisasszonyt elviszi magának feleségül, hogy senki sem tudja többé visszahozni.«

Mikor ezeket János elmondta, nyakig kővé csattant. Leveszi világ két szép népje s hazaviszik s teszik a tükör alá. Hét esztendő multával születik világ két szép népjének egy fia és egy leánya. -542- Ezek nőttek és ojjan szépek lettek mint az apjuk s anyjuk. Egy vasárnap mondja Világszép királykisasszony:

Addig játszadozik Világszép királyurfi a két gyermekével, a mig elaluszik. Azt lássa álmába, hogyha ő a két gyermeknek a nyakát elvágná s aztat egy teknőbe kieresztené, akkor avval a vérrel megöntözné azt a kőbálványképet, János kiszöknék tizenhét esztendős korában. Peniglen ha azt a két gyermeknek a testit ësszevágná s bevetné a halastóba, még a két gyermek is megvolna. Ekkor Világszép királyurfi megébred, egy tekenőt hoz és egy kést s a két gyermeknek a nyakát mindjárt levágja. Avval a vérrel megöntözi azt a kőbálványképet s János kiszökik a tükör alól tezenhét esztendős korában.

»Hanem most jere együnk, igyunk, mert rég nem ettünk, ittunk együtt.« Hogy leülnek az asztal mellé, mondja Katona János:

»Nos no, kedves királyurfi, nézz ki az ablakon, nézd meg, hogy a két gyermeked egy aranyalmával hogy játszadozik.«

Elmennek le ketten s a két gyermeket nagy -543- örömmel felviszik az palotába. Akkor jő Világszép királykisasszony a templomból.

»Lehetetlen, hogy az legyen, mert ez igen fiatal. De ha az, hát vesse ki az ingit, mert láttam egy jegyet a hátán; ha azt meglátom, akkor hiszem, addig nem.«

Kivetette János az ingit a nyakából, hát lássa Világszép királykisasszony a jegyet s megismerte.

»No már most hiszem, hogy te vagy János. Hála legyen az Istennek, hogy megkerültél.«

13. A szegény ember és a zenészek.

Egyszer vót, hól nem vót, még az operencziás tengeren is tul vót, a hól a tetüt és a bolhát rézpatkóba verték, hogy a jégverembe be ne botorkázzék, vót egy nagy kapu. A mellett a kapu mellett vót egy nagy jegenyefa, annak a jegenyefának vót 99 ága, a 99 ágán vót 99 szoknya, a -544- 99 szoknyának vót 99 ráncza; a 99 ránczába vót 99 bolha. Az a 99 bolha hulljon annak a nyakába, a ki beszédemet meg nem hallgassa. A ki pedig beszédemet szépen meghallgassa s másnak el nem mondja, annak az a 99 szoknya mindenestül fogva hulljon a nyakába. Azokon a szoknyákon tul egy sánta araszszal, egy bolhaugrással s egy tetülépéssel is tul vót valamennyivel, csakhogy épen mennyivel, azt én sem tudom, mennyivel, csak hogy vót, csakhogy épen ugy láttam mint öregapám, a ki vak vót, vót egy szegény ember. Ez a szegény ember elment egy bornyával a vásárba s ott olcsón elcsalták tőle a zenészek. No gondojja magába a szegény ember: drága lessz nektek az olcsó hus. S a biz a vót neki egy kicsi sapkája. Elment avval vissza egy korcsmába s kérdezte:

»Hogy egy vider pálinka.« Megmondják az árát s ki is fizeti. Elmegy egy másik korcsmába s ott is megtudja a pálinka árát s kifizeti előre. Már most sétál a piaczon s találkozik a zenészekkel, kéri őket, hogy jöjjenek vele, mert hogy igyák meg a borju áldomását. El is elmentek s vett nekik egy vider pálinkát. Mikor fizetni kellett, mondja a korcsmáros, hogy már ki van fizetve. Kérdik a zenészek:

»Hát biz a kifizette a sapkám, mert ez ojjan sapka, a mi mindent ki tud fizetni.« Mennek a második korcsmába s ott is hallják a zenészek, hogy a sapka már kifizette a pálinkát. Mikor utban -545- volnának a harmadik korcsma felé, mondják a zenészek, hogy adja el nekik a sapkát.

Vissza is adják s a zenészek elindulnak a korcsmába, hogy még igyanak, mert ugyis fizeti a sapka. Bemennek a korcsmába s kérik a legdrágábbik finom italokat. Mikor megitták, kéri a korcsmáros a pénzt, de ők azt mondják:

De biz az nem fizetett semmit s a korcsmáros jól elverte őket. Akkor a zenészek megindulnak, hogy adják vissza a sapkát. Meg is kapják a szegény embert odahaza. Épen a pitvarban áll egy nagy késsel, mert disznót öltek. Mikor meglátja a zenészeket, egy vérrel teli disznógömöczet köt a felesége inge alá s teszi magát, mintha nagyon haragunnék a feleségére, hogy a vacsora későn jön, pedig már jönnek a kedves vendégek. Mikor a zenészek odaérkeznek, épen beleszurja a kést a feleségébe, hogy a vér mindjárt ellepte a ház padját. A zenészek mikor el akartak futni, mondja nekik:

»Soh se fussatok, bolondok, mert van nekem egy 360 éves muzsikám; ha azt meghuzom, nincs az a prédikácziós halott, a ki fel ne ébredjen.«

Meg is huzza nagy keservesen a muzsikát. Hát a felesége lábra áll, elkésziti a vacsorát s mulatnak reggelig. Reggel kérik a zenészek a szegény embert, hogy adja el nekik azt a muzsikát. El is -546- adja a szegény ember a muzsikát 100 forintért. Hazamennek a zenészek s a primás beledöfi a kést a feleségibe. Huzza a muzsikát, hogy a felesége felébredjen, de biza nem akart felébredni. Mondja a másik:

»Ajj meg, hogy őjjem meg én az enyemet, hátha te nem ölted jól meg, azért nem akar felébredni.« Hát meg-is megölte, de biz a semmi muzsikaszóval nem tutták többé felébreszteni. Felherren a sok zenész s mondják:

Ekkor elindultak a szegény ember házához. Mikor oda megérkeztek, a szegény ember épen egy kutat ásott s a kut belsejéből kiáltotta:

Hát mennek a czigányok egyenkint, próbálják kihuzni. A mint egyenkint bemennek, egyenkint levágja őket, hogy mint ott pusztultak a zenészek.

Röviditések a jegyzetekben.

JEGYZETEK.

Balladák és rokonnemüek.

1. A), B). Szőcs Mári. Változatai: Arany-Gyulai: »Népk. Gyüjt.« I. k. 212. ol. 57. d.; Erdélyi J.: »Népd. és Mond.« I. k. 378. ol. 381. d. és Szini Károly: »A magyar nép dalai és dallamai« 74. ol. 53. d.

Az Erdélyi- és Szini-féle változat, kivéve a Szini-féle változat utolsó négy sorában előforduló s a vers tartalmához semmiképen nem illő, erőltetett erkölcsi tanuságot, teljesen egyező.

E két változat inkább elbeszélő népdal mint ballada. A cselekményt nem viszi előbbre a párbeszéd következetesen. Hézagos mind a kettő, de hézagai nem balladai hézagok, hanem a költemény eredeti lényeges alkotó részeinek kiesései.

Az Arany-Gyulai-féle változat már jobb, de ebben is hiányzik az izgatott, rövidlélekzetü balladai menet. Legjobb az itt közlött 1. számu ballada,47) melyben mindvégig az eleven párbeszéd kapcsán siklik tova a cselekmény s teljesen uj vonásokban gazdag. Uj benne a hangulatkeltő bekezdés, az anyától való búcsuzás s a költőileg igen szép befejező rész. A 2. sz. alatt közlött ballada rövidített, törött változata a 1. számunak. -549-

2. A sólyom. A négy első sor előfordul Arany-Gyulai: »Népk. Gyüjt.« I. k. 228. ol. 76. d. (Hegyi tolvaj), de a többi rész egészen uj.

6. Az eladott leány. Változatai: Arany-Gyulai: »Népk. Gyüjt.« I. k. 148. ol. 6. ballada (Boriska). Ugyanott 180. ol. 23. ballada (Világszép Erzsok) és Kálmány Lajos: »Koszoruk« II. k. 53. ol. 1. ballada.

Az a vonás, hogy a töröknek eladott leány búcsuzik ruháitól, virágaitól s felhivja őket, hogy sirassák meg őt, sajnálkozzanak rajta, előfordul minde változatokban. Míg azonban e gondolat a balladák keretében az előrehaladó cselekmény egy-egy mozzanatát képezi, addig az itt közlött balladában a fősúly csak e vonások kidomborítására van fektetve.

8. Túr a disznó. Változata: Kecskeméthy Csapó Dániel: »Dalfüzérke« I. füzér 32. ol. 32. d.

10. Tallos Erzsi. Változatai: Arany-Gyulai: »Népk. Gyüjt.« I. k. 209. ol. 53. és 54. ballada (Kuris Pista). Mindkettő töredék. Erdély J.: »Népd. és Mond.« III. k. 153. ol. 260. ballada. Kálmány Lajos: »Koszoruk« II. k. 64. ol. 8. ballada. Limbay Elemér: »Magyar Daltár« VI. k. 139. ol. 1117. dallam. Változatát közölte Versényi György Székely balladák (Tollasi Erzsi). Ethnographia 1902. évf. 6. sz. 273. ol.

A halálratánczoltatott leány tragikus sorsáról daloló e változatokban érdekes az, hogy a feldolgozás mindegyikben más-más. Az általam feljegyzett székely változat az esemény eleven menete s a fővonások balladai csoportosítása tekintetében a jobb változatok közé tartozik. Leginkább egyezik vele a Limbay-féle változat. A halálratánczoltatás oka kifejezést nyer az Arany-Gyulai- (I. k. 54.) és Erdélyi J.- (III. k. 260.) féle változatok e soraiban:
Ha enyem nem löttél
Hát másé se lögyél.

-550-

11. Kendi molnár lánya. Ugylátszik e dalban is halálratánczoltatásról van szó, de csinálhatták e dalt egy olyan tánczban telhetetlen menyecskéről is, a ki a sok tánczolásba belepusztult.

12. Rossz feleség. Az első versszak változatai Bartalus István »Magyar Népdalok« I. k. 15. ol. 15. d. és Erdélyi J.: »Népd. és Mond.« III. k. 179. ol. 181. d. E változatokból hiányzik az általam feljegyzett ballada második czolásba és harmadik versszaka.

13. Az eszéki rab. Székely katona-rab lehetett az, a ki az eszéki börtönben sínlődött s kit valamely, talán megcsalt rácz leány vitt a veszedelembe. Lehet azonban e ballada valamely dunántúli katonalegény utján a székely népköltészetbe került átszürődés. Változata, hasonló vonásokkal: Papp Gyula: »Palócz népköltemények« 56. ol. 74. d. E ballada egyes vonásait megtaláljuk. Ethnographia XI. évf. 33. ol. Fujdogál a szellő cz. dal. Barla Szabó István gyüjt. Hencse. Somogy vm. Ugyanott 168. ol. Rab-ének, Nagy-Bajom Somogy vm. (Friedmann Bernát gyüjtése.) A rabságról szóló magyar népballadák e par excellens szálló gondolatának:
Rab vagyok, rab vagyok
Szabadulást várok.
A jó Isten tudja,
Mikor szabadulok.

változatai előfordulnak: Arany-Gyulai: »Népk. Gyüjt.« I. k. 192., 193. és 194. ol., 34., 35., 36. és 37. sz. balladák. Erdélyi J.: »Népd. és Mond.« III. k. 57. ol. 120. d. Limbay Elemér III. k. 196. ol. 545. dallam 5. Szini Károly: »A magyar nép dalai és dallamai« 132. ol. 112. d. és 142. ol. 122. d. Gyüjteményem »Balladák és rokon.« 17. sz. és »Szerelmi dalok« 159. sz. E négy sorban kifejezett gondolat folyvást vándorol, majd itt, majd amott bukkan felszinre s sajátos példája annak, miként lapózik be egy-egy a nép lelkéből nőtt, a nép lelkét -551- mindig megkapó, szépen kifejezett gondolat az egymástól távol keletkező, gyakran egészen elütő tartalmu népdalokba.

14. Szegény legény. Változata Limbay Elemér V. k. 48. ol. 837-ik dallam.

15. A bosszúálló férj. E ballada számbavehető változatait, tekintve a tragikumot mozgató, előidéző okot, két csoportba sorolhatjuk. Az egyikben az asszony elégetésének indító oka az, hogy az asszony levelet ir, izenetet küld, melyben a tolvajt elárulja. (Ezért kell meghalnia.) (Levél.) (Népk. Gyüjt. 228. ol. 76. ballada és III. k. 88. ol. 44. ballada.) A másik csoporthoz tartozó balladákban a férfi az asszonyt hűtlenségen éri s ezért kell az asszonynak tüzhalállal elpusztulnia. (Népk. Gyüjt. I. k. 149. ol. 7. ballada. Barcsay.) Kriza: »Vadrózsák« 381. ballada. Az e gyüjteménybe felvett ballada a második csoporthoz tartozik. Kidolgozása a többi változatoktól független s eleven balladai menete révén egyike a legérdekesebbeknek.

Mindezen változatokban közös vonások: A férfi meglesi az asszonyt, a két első változatban áruláson, a két utóbbiban hűtlenségen éri. A férfi felszólítja az asszonyt, hogy a három (Népk. Gyüjt. I. k. 228. ol. 76. balladában csak kettő) halálnem közül válasszon. Az asszony minden változatban s az itt felvett balladában is a gyertyaállást választja. Az asszony minde változatokban a sirás okául a cserefa füstjét hozza fel, de a második csoport változataiban a sirás nem indokolt, hanem az első csoport változataiból van mintegy öntudatlanul átvéve. Az itt közlött balladában egy uj vonást találunk e két sorban:
Leszen tebelőled
Pálinkaforró üst.

Felcsillan a férj agyában az elevenen megfőzés szörnyü gondolata is. -552-

A férjet az apának eláruló levél tartalma s a cserefafüstje, mint a sirás indoka előfordul Arany-Gyulai: »Népk. Gyüjt.« I. k. 195. ol. 38. (»A zsivány felesége« czímü töredékben.)

Hasonló vonásokat találunk több oláh balladában, de különösen egy általam Sztrigy-Szentgyörgy-Vályán feljegyzett »Bogdán és Iliána« czímüben (Lásd Mailand Oszkár: »Az oláh néphit és népköltészet jellemző vonásai«. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai XXXII. kötet.)

17. A rab. Hasonló gondolattal találkozunk Erdélyi J.: »Népd. és Mond.« I. k. 419. ol. 415. d. 3. és 4. vsz. Ugyanott 431. ol. 433. d. Az utolsó sorok változata Erdélyi J.: »Népd. és Mond.« I. k. 444. ol. 452. d.

18. Barna Péter. Változata: Erdélyi Népd. és Népmondák I. köt. 380. lap. Az Alföldről kerülhetett a székelység közé. Itt csak töredék, Erdélyinél ellenben kerek egész, s egyike a legszebb alföldi népballadáknak.

I.
Szerelmi dalok.

4. A második versszak változata előfordul Arany-Gyulai: »Népk. Gyüjt.« II. k. 134. ol. 128. d. 4. vsz.
Nem tehetek róla,
Hogy szerelmes vagyok.
Az anyám is az volt,
Én meg lánya vagyok.

Az »anya« és »leány« helyett: »apa« és »fiu« fordul elő. Arany-Gyulai: »Népk. Gyüjt.« II. k. 159. ol. 174. d. 2. versszakában.

19. Az első versszak utolsó sora így is: »Megmutatom bírok vele« – »Tudja Isten bírok vele« – »Meglátod, hogy bírok vele«. -553-

34. Változatai Arany-Gyulai: »Népk. Gyüjt.« I. k. 213. ol. 3. vsz., II. k. 99. ol. 62. d. 4. vsz. Erdélyi »Népd. és Mond.« II. k. 159. ol. 311. d. A négy első sor egyezik: Kriza, »Vadrózsák« 210. ol. 421. dallal. Az alapgondolattal az oláh népdalköltészetben is találkozunk.

38. Az első és harmadik sor egyezik: Arany-Gyulai »Népk. Gyüjt.« III. k. 162. ol. 105. d. 2. vsz.

40. Második versszakának változata: Erdélyi: »Népd. és Mond.« II. k. 160. ol. 311. d.

44–50. E dalokban az a gondolat jut kifejezésre, hogy hány szeretőt tart az ifju, leány, s hány szeretőt tartani jó vagy rossz. A következő népdaloknak is ugyane gondolat az alapeszméje: Kriza: »Vadrózsák« 36. o. 60. d. Erdélyi: Népdalok és Mond. I. k. 53. ol. 76. d. és 75. ol. 114. d. III. k. 55. ol. 117. d. Arany-Gyulai: »Népk. Gyüjt«. I. k. 252. ol. 20. d. és 257. ol. 29. d. III. k. 160. ol. 100. d. – Kunsági: »Sárréti Dalkönyvecske« XVIII. d. Pap Gyula: »Palócz népdalok« 33. ol. 32. d. 2. vsz. és 53. ol. 69. d.

78. Páva alatt valószinüleg legényt kell értenünk, a ki Korond felől jön át Parajdra leányt kérni.

79. A két első sor változata előfordul Erdélyi: »Népdalok és Mond.« III. k. 68. ol. 144. d. 1. vsz. A 2. és 3. sor előfordul Erdélyi »Népd. és Mond.« II. k. 135. ol. 264. d. első sor.

91–92. Két első sor változata Erdélyi: »Népd. és Mond.« II. k. 78. ol. 149. d. 5. vsz. és ugyanott 203. ol. 388. d.

93–94. Változata Erdélyi: »Népd. és Mond.« I. k. 84. ol. 130. dala; de gyüjteményem 93-ik dalában előforduló szép réja Erdélyinél teljesen hiányzik.

A 87–94. alatt közölt népdalok csoportja, miként más népdalgyüjteményben előforduló, de kevésbbé jellemző népdal, a szőke és barna leány összehasonlításával foglalkozik. -554-

A népdal szerint a szőke »Csapodár«, »A szőkének szeme sem jól áll« Kálmány L.: »Koszoruk« II. k. 119. ol. 92. d. »A szőke urifajta«, – »A szőke beteges«, – »Vetett ágya bus falevél«, – »A szőke az árnyékot keresi«, – »A szőkét az Isten adta«, – »A szőke szelidebb«, de: »Világát mással éli«, – »A világát búval éli«, – »A világát ingyen éli«, – »A fehér bőrét kiméli«, – »A szőke hű szerető«. Limbay: »Magyar Daltár« V. k. 207. ol. 972. d.

A barnáról így vélekedik: »Mert a barna lombos cserfa«, – »A barnától vámot kérnek, a szőkére rá se néznek«, – »A barnát a víz hozta«, – »A barna jó dógu lehet«, – »A barna hamis fajta«. Limbay: »Magyar Daltár« V. k. 207. ol. 97. d. »A barnának szeme kacsintásra áll« Kálmány L.: Koszoruk. II. k. 119. ol. 93 d. A piros haju leányt is jellemzi a népdal. Igy Arany-Gyulai: Népk. Gyüjt. III. k. 227. ol. 36. d. és Kriza: »Vadrózsák« 149. ol. 312. d. 4. versszakban:
Piros leányt ne szeress,
Mert az részeges lehet.

Ezenfelül a népdal a piros lányt legtüzesebbnek tartja. (Kriza: »Vadrózsák« 149. ol. 312. d. 4. vsz.)

Az összehasonlítás, úgy látszik, a barna javára üt ki. A nép csapodár fia azonban néha nem is igen válogatós, mert így dalol:
A szőke az én galambom,
A barnára sem haragszom.

96., 97. és 98. Számos népdalban szálló gondolatként fordul elő e dalok első sora. Így: Erdélyi: »Népdalok és Mond.« I. k. 78. ol. 119. d. »Az én szeretőmnek dombon van a háza«. – Ugyanott II. k. 168. ol. 328. d. »Az én galambomnak parton van a háza« – Arany-Gyulai: »Népk. Gyüjt.« I. k. 69. ol. 4. d. »A főbíró háza dombon van.« Ugyanott I. k. 273. ol. 65. d. »Az én galambomnak dombon van a háza.« -555-

99–100. A szerelmesek találkozása elé gördített akadályok gondolatával találkozunk más népdalokban is. Így: Arany-Gyulai: »Népk. Gyüjt.« I. k. 244. ol. 4. d. Ugyanott 275. d. 67. ol. A hegy elhordásának, erdő levágásának gondolata előfordul több oláh népdalban is. Így a Kisfaludy-Társaság »Évlapjai«-ban XXV. k. »Ujabb adatok az oláh nép költészetéhez« czímü közleményemben 103. ol.
Adjunk tüzet az erdőnek,
Azt a szedret jer együk meg.
Vágjuk le azt a két hegyet.
S egymást el ne hagyjuk többet.

Ugyanott XXXII. k. »Az oláh néphit és népköltészet jellemző vonásai« czímü értekezésem 129. ol.
Istenem! vágd le a hegyet,
Hogy lássam meg kedvesemet.
Lássam arczát, árnyékoljam,
Keszkenőmmel betakarjam.

102. A titkon találkozó ifjak életében természetesen nagy szerepet játszik azon »zár« és »kilincs« minemüsége, a mely a találkozást elősegíti v. akadályozza. Mint szálló gondolat előfordul több népdalban.

106. Hogy a polgári esketéstől teszi függővé a találkozást, e dal ujabb keletére mutat.

116. Az ë (A rejának ezen ritkán előforduló alakja) meg van e gyüjtemény. Szerelmi dalok 137. dalában is »ó« alakban. Inkább kihangzás, mely a dalban nyújtva cseng tova s ez utóbbi alakban az oláh népköltészetben is előfordul.

122. Az első versszak változata Erdélyi Népd. és Mond. I. k. 85. ol. 132. d. 3. vsz. A második versszak változata Arany-Gyulai: Népk. Gyüjt. II. k. 115. ol. 92. d. Erdélyinél I. k. 85. ol. 132. d. A harmadik versszak változata Népk. Gyüjt. I. k. 219. ol. 68. d. A negyedik versszak és a harmadik vsz. első két sora előfordul Népk. Gyüjt. 219. ol. 68. d. E dal szerkezete uj, de a népköltő más népdalokból már -556- dolatokból állítja össze. Szemléltető példája e dal a reminiscentiák öntudatlan befurakodásának.

126. A száraz fa, járomszeg, kóró kizöldülése, mint a lehetetlenséget par excellence kifejező szálló gondolat előfordul más népek költészetében is.

135. salló = sarló. Rotacismus. Néhol az »l« helyett »r«-et találunk. Így »legel« helyett »regel« – fátyollal helyett fatyorral. (Lásd »Katonadalok« 48. d.)

140. »Gondja.« Itt szándékot jelent. Az oláh a magyarból vett »gând« szót szándék jelentéssel használja.

144. Változata Erdélyinél: Népd. és Mond. II. k. 22. ol. 36. d. A két első sor előfordul Erdélyi I. k. 45. ol. 58. d.

159. A második versszak két első sora szálló gondolata több népdal- és néprománcznak. Előfordul ily alakban:
Ha kérdi, hogy vagyok,
Mondjad, hogy rab vagyok.

160. Változata Erdélyinél II. k. 45. ol. 83. d. Itt azonban hiányzik a szép réja. A két első sorral találkozunk Limbay: »Magyar Daltár« I. kötet 278. ol. 154. dalban.

165. Gyüjtésközben, már ismert s így fel sem jegyzett népdalokban többször találkoztam e két sorral.
Tán azt tudod, te szigoru,
Érted vagyok oly szomoru.

173. Változata: Kriza, »Vadrózsák« 322. d. utolsó versszakának két első sora. -557-
Meg kell a buzának érni,
Mert a nap erősen éri.

174. A két első sor változata: Erdélyi: »Népd. és Mond.« II. k. 19. ol. 30. d. 1. vsz.

181. A két első sor szálló gondolata előfordul számos népdalban. Így: Erdélyi: »Népd. és Mond.« II. k. 17. ol. 26. d. Kriza: »Vadrózsák« 28. ol. 38. d. 4. vsz. és 184. ol. 369. d. 1. vsz. Bartalus István: »Magyar Népdalok« I. k. 42. ol. 48. d. 2. vsz.

191. A harmadik versszak változata Arany-Gyulai: »Népk. Gyüjt.« II. k. 133. ol. 126. d. 2. vsz.

194. Sajátos, a költészetben mondhatni egyedülálló verselési alak. Az első sor ismétlődik az utolsó sorban. A szó, a melyen az első sorban a gondolati hangsúly van, ismétlődik a második sor elején. Ez mind a három versszakon át következetesen keresztülvitt szerkezeti sajátság. Valószinü, hogy e dalt valamely »fogósdi« vagy csókolódzással járó játék- vagy tánczközben énekelték. Megvan e vers szerkezete Erdélyinél I. k. 6. ol. 7. d., de itt az első sor nem azonos az utolsó sorral, hanem inkább réja, melyet az utolsó sorban gondolattá egészit ki a verselő. Az Erdélyinél közlött dal nem a népé; valamely pap vagy mester illesztette be gondolatait a határozottan népies formába.

201. »Három bokor muskáta«, – »Három bokor saláta«, – »Három fuszujkavirág« számos népdalban fordul elő. A »sárgarigó« alatt itt legényt kell értenünk.

202. Szállógondolatként bukkan fel számos nép dalban az a bizonyos pohár, a mely »búval«, »méreggel« megtöltve a bánattal terített asztalon áll. A hosszas szenvedés jelképe. -558-

211. Az első sor előfordul: Arany-Gyulai: »Népk. Gyüjt.« III. k. 185. ol. 8. d. – »A kaszárnya fala de sárga.« – »A kaszárnya fala sárgára van festve«, – »Sárga a kaszárnya fala«, – katonadalokban ismétlődő szálló gondolat. A második versszak első sorának változata: Arany-Gyulai: »Népk. Gyüjt«. II. k. 185. ol. 28. d. »A szegedi városháza de sárga« – Kálmány Lajos: »Koszoruk« I. k. 15. d.

217. Az első sor változata Arany-Gyulai: »Népk. Gyüjt.« II. k. 151. ol. 156. d. 1. vsz.

218. Szálló gondolata az Alföldről szivárgott be s előfordul más népdalban is, de e dal gondolatfüzése uj.

219. A második versszak utolsó négy sorának változata Kriza: »Vadrózsák« 46. ol. 87. d.

226. Az első versszak változata Arany-Gyulai: »Népk. Gyüjt.« II. k. 105. ol. 73. d. 1. vsz.

235. Az első sor előfordul Arany-Gyulai: »Népk. Gyüjt.« II. k. 140. ol. 137. d. 1. vsz. és 126. ol. 109. d. 2. vsz.

236. Az első versszak előfordul Erdélyinél: »Népd. és Mond.« II. k. 26. ol. 45. d., de a második versszak eddig ismeretlen.

237. Az a gondolat, hogy az út a kedves előtt rózsává váljon, nemcsak a magyar, de más népek költészetében is gyakori.

267. Megvan e dal Erdélyinél: »Népd. és Mond.« I. k. 68. ol. 99. d. Krizánál, »Vadrózsák« 21. ol. 18. d. Felvettem e dalt, mert az a pár vonás, a melylyel az Erdélyi és Kriza által közlött daloktól elüt, gyöngédebbé, közvetlenebbé teszi.

II.
A bubánat dalai.

7. Az első versszak változata Bartalus István: »Magyar Népdalok« II. k. 92. ol. 161. dalban, de a második versszak uj.

10. Hasonló gondolat, Arany-Gyulai: »Népk. Gyüjt.« I. k. 186. ol. 27. d. s ugyanott III. k. 119. ol. 6. d.

11. Az első versszak változatai Arany-Gyulai: »Népk. Gyüjt.« II. k. 112. ol. 88. d. 2. vsz. Erdélyi: »Népd. és Mond.« II. k. 56. ol. 102. d. 1. vsz. Limbay Elemér: »Magyar Daltár« III. k. 172. o. 523. d. 4. vsz.

17. A két utolsó sor változata »Nyelvőr« IV. k. I. füz. Rokonföldi feljegyzése: Klézsa (Moldova).

18. Az első két sor előfordul Arany-Gyulai: »Népk. Gyüjt.« III. k. 162. ol. 104. d. A négy utolsó sor ismeretlen.

21. »Milă« oláh szó, könyörületet jelent. Alsó-Fehérmegye magyarsága, – sajnos, – beszédközben sok oláh szót használ.

30. E dal 8. és 9-ik sorának változata Arany-Gyulai: »Népk. Gyüjt.« III. k. 159. ol. 96. d. 1. vsz. 1. és 2. sora.

31. Hasonló gondolatot dob felszinre egy általam a »Kisfaludy-Társaság« Évlapjaiban XXXII. k. 124. o. közlött oláh népdal:
A ki énekemet hallja,
Azt hiszi, be vagyok rúgva,
Pedig italt nem is láttam,
Dalolok nagy bánatomban.
A jó kedvet csak mutatom,
Hogy ne kelljen sírva járnom.

45. Az első versszak gondolata több változatban fordul elő a nép költészetében. Megkapó, uj a második versszak gondolata, mely kifejezi a szülői háztól elvált, szolgálatra kényszerített leány aggodalmát a fölött, hogy a városban őt ostromló sokféle kisértésnek aligha lesz képes ellentállani.

48. Változata Kriza: »Vadrózsák« 208. ol. 417. d. 5. vsz. Az utolsó két sor változata Arany-Gyulai: »Népk. Gyüjt.« III. k. 131. o. 29. d.

III.
Katonadalok.

1. Az első versszak 3. és 4. sora előfordul Arany-Gyulai: »Népk. Gyüjt.« III. k. 205. ol. 43. d. Kálmány Lajos: »Koszoruk« I. k. 150. ol. 39. d.

3. Hasonló gondolat Arany-Gyulai: »Népk. Gyüjt.« III. k. 194. ol. 23. d. 2. vsz., de itt az »öcs« helyett három árva felneveléséről esik szó.

38. Az elválást ezen par excellence kifejező hasonlat a népdalban gyakran fordul elő. »Mint a levél a fájától«, – »Mint a levél az ágától.«

55. A harmadik versszak változata Arany-Gyulai: »Népk. Gyüjt.« II. k. 182. ol. 22. d. 5. vsz.

77. »Bátyám«. Az oláhban bade = juhászt, legényt, szeretőt jelent. Oláh befolyás alatt ily értelemben használja itt a nép költője. -561-

85. A Küküllőmenti Szent-Istvánban e változtatással éneklik:
Édesanyám én is ojan, ojan kék inget veszek,
Tudom én is kékinges huszár leszek.

91. Változata Arany-Gyulai: »Népk. Gyüjt.« III. k. 185–186. ol. 8. d. 2. és 3. vsz.

95. Az első versszak gondolatát megtaláljuk Arany-Gyulai: »Népk. Gyüjt.« I. k. 240. ol. 91. d. II. vsz. Változata a »Magyar Nyelvőr« 1878. VII. k. IX. füzet. Balassy Dénes közleménye.

118. Mind a három versszak első sora egyezik Arany-Gyulai: »Népk. Gyüjt.« I. k. 286. ol. 13. dalával. Ugyancsak az első sorok egyeznek Limbay Elemér: »Magyar Daltár« II. k. 246. o. 370-ik dalával. Az általam feljegyzett népdal tartalma azonban mindkettőtől elütő.

120. Érdekes ujabb keletü dal, tele már ismert népdalokban előforduló vonásokkal.

122–124. Svicczer baka. A temesvári 7. hadtest parancsnokát Switzernek hivták.

124. A 2. vsz. két utolsó sorának változata e gyüjteményben »Balladák és rokonnemüek«, »Szegény legény magyar baka« 2. vsz.

IV.
Gúnydalok.

9. Agál = büszkélkedik, feszít. A régi Erdély régi latinos köznyelvében általános. -562-

12. »Fakón marad az orczátok.« E sor előfordul egy gúnydalban Arany-Gyulai: »Népk. Gyüjt.« II. k. 222. ol. 10. d. 2. vsz. 4. sz.

18. Rakoncza = örvény vagy a viz esése. Karincza v. katrincza oláh szó, kötényt jelent.

26. Az első versszak változata Erdélyi J.: »Népd. és Mond.« III. k. 114. ol. 214. d. 1. vsz. változata. Ethnographia XII. évf. 10. sz. 12. d. Kalocsavidéki népdalok. Gyüjtötte Boromisza Jenő.

29. Változata Limbay Elemér I. k. 169. ol. 92. d., de ebben a réja nincs meg.

31. Az első sor az utóbbi időben általánosan felkapott szálló ige, melylyel több ujabban keletkezett népdal kezdődik. Így széltiben éneklik a Székelyföldön:
Lányok, lányok a faluba,
Faluvégen szépen szól a muzsika,
Addig iszom, mulatok,
Míg csak be nem rukkolok,
Berukkolok katonának,
Siratnak engem a lányok.
Csuhajja!

35. Tőrnyő = orbáncz. Teljesen uj változata egy általánosan ismert régi népdalnak. Az első versszak harmadik sorát így is éneklik:
Vagy az ülyü megette, vagy valaki elvitte.

A második versszak két első sorát így:
Ördög bujjék komámasszony bocskorába,
Miért is ül éjjel-nappal a kocsmába?

-563-

37. A három első sor egyezik László Imre gyüjtésének 7. sz. dalával (Ethnographia XI. évf. 8. sz. Adalékok a dunántúli népköltészethez.)

38. Valószinü, hogy a vendégét rosszul ellátó gazdasszonyt gúnyolják e dallal, de nem lehetetlen, hogy a szegény nép ily ételekre lévén rászorulva, önmaga szegénységét teszi gúny tárgyává.

40. Egy ételek dolgában szegényesen sikerült lakodalmat gúnyol ki a nép költője. Galavér = gavallér.

46. Az első versszak változata Erdélyinél: »Népd. és Mond.« II. k. 330. ol. 539. d. 2. vsz. Erdélyi dalában laza az összefüggés, az utolsó versszak nem a népé, erőltetett. Nem valószinü, hogy a nép leányának eszébe jutna vadruczatollal tölteni meg párnáját.

47. A czigánylegény, kinek ajkáról e dalt feljegyeztem, czigányos nótának nevezi. Dallama is czigányos.

48. Alapgondolatának változata előfordul Erdélyi J.: »Népd. és Mond.« III. k. 93. ol. 184. d. 4., 5. vsz. Ugyanott 97. ol. 191. d. 1. vsz. Mindkét helyen e népdal alapgondolata az előző és következő versszakokkal alig van összefüggésben.

56. A két utolsó sor előfordul Bartalus István: »Magyar Népdalok« II. k. 31. ol. 41. d.

62. Komoly változatát Baczka-Madarason jegyeztem fel:
Elment az én babám
Idegen országba.
Azt izente vissza nekem:
Hogy menjek utána,
Nem menyek utána
Idegen országba,
Meggyászolom, ha még élek
Fekete ruhába.
Délig feketébe,
Délután fehérbe,
Nyócz órától tiz óráig
Fődig sötétkékbe.

-564-

Változatai Pap Gyulánál »Palócz népköltemények« 21. ol. 12. d. Az első és utolsó négy sor változata. Erdélyi J.: »Népd. és Mond.« III. k. 67. ol. 142. d. 1. és 4. vsz. Kriza: »Vadrózsák« 152. ol. 317. d. 4., 5., 6. sz.

74. és 82. A »Dáma« a székely népnél rossz erkölcsü, faluról városba került s ott elzüllött fehérnépet jelent.

83. Lényegtelenül elütő változata az Arany-Gyulai: »Népk. Gyüjt.« II. k. 224. ol. 15. dalának, de e reja teljesen uj.

79. Az első versszak változata Arany-Gyulai: »Népk. Gyüjt.« III. k. 216. ol. 8. d. 3–4. vsz.

93. Az első versszak változata Arany-Gyulai: »Népk. Gyüjt.« 217. ol. 9. d. 1. vsz. A második versszak változata. Kriza: »Vadrózsák« 50. ol. 99. d. 3. vsz.

94. Változata Kriza: »Vadrózsák« 50. ol. 99. d. 3. és 4. vsz. Az első versszak változata gyüjteményem »Gúnydalok« 88. d. 2. vsz.

101. Magyar-Bükkösön megkérdeztem egy okos vénasszonyt, a ki fölötte sok népdalt tudott, hogy most csinálnak-e népdalokat, vagy csak a régieket dalolják? Hogyne! szólott az öreg s nagy nevetés közben pár szót váltott a mellette ülő asszonynyal. Pár percz mulva megvolt a részeges Vas Pistánéról szóló rögtönzött e gúnydal.

102. Az utolsó két sor változata gyüjteményemben »Gúnydalok« 105. d. 1. vsz. 3., 4. sor.

V.
Átkozódó dalok.

1–2. E dalok alapgondolata előfordul több oláh népdalban. A nép hisz az átok megrontó erejében s szerencsétlenségében keresi azt, a kinek átka sújtja. -565-

3–4. Az utolsó négy sor változatait megtaláljuk: Arany-Gyulai: »Népk. Gyüjt.« II. k. 133. ol. 126. d. 2. vsz. Limbay Elemér: »Magyar Daltár« II. k. 3. ol. 21. d. 3. vsz. Erdélyi J.: »Népd. és Mond.« I. k. 56. ol. 79. d. 2. vsz.

10. Czoki. Indulatszó, melylyel a kutyát szokták kergetni, uszítani. »Menj el«, »takarodj«, »hátrább az agarakkal« értelemben használják az egész Székelyföldön.

20. A 15. és 16-ik sor változatait megtaláljuk más-más összefüggésben. Erdélyi J.: »Népd. és Mond.« I. k. 383. ol. 386. d. Kálmány Lajos: »Koszoruk« II. k. 60. ol. 5. d. 12. vsz. Limbay Elemér: »Magyar Daltár« II. k. 107. ol. 267. d. 2. Papp Gyula »Palócz Népköltemények« 16. ol. 9. d. (Fehér Anna.). Tással = Társsal. Tüszely = Tüzhely.

22. Ugy hiszem, egy románcz töredékével van dolgunk. A négy utolsó sor be van szöve Erdélyi J.: »Népd. és Mond.« I. k. 456. ol. 476. számu átkozódó dalának 2-ik és 3-ik versszakába.

VI.
Vegyes dalok.

3. Változata Elekes István: »Székely Népdalok« 1. d. (Ethnographia XI. évf. 6. sz.) Hasonló vonásokat találunk Kálmány Lajos: »Koszoruk« I. k. 126. ol. 119. d. E dal azonban nem a nép lelkéből fakadt, hanem, egyik-másik népies vonás felhasználásával, műköltő által összetákolt verselmény. A négy első sor előfordul Kriza: »Vadrózsák« 237. ol. 474. d. 2. vsz.

8. A két első sort 1901-ben Maros-Ujvárt így jegyeztem fel:
Házamhoz szállott egy fecske
Nem rúg, nem döf, mint egy kecske.

-566-

Sejtettem, hogy elrontott szöveggel van dolgom s 1902-ben meg is találtam az eredeti, itt közlött szöveget Lőrinczrévén. Makranczos fiatal menyecskéről szól e dal, a kit a férj szépszerivel akar magához édesgetni. Változata Kriza J.: »Vadrózsák« 25. ol. 29. d.

11. A két első sor előfordul Erdélyi J.: »Népd. és Mond.« III. k. 18. ol. 36. d. 3. vsz., de egészen elütő gondolatkapcsolatban. Az első versszak változata ugyanott 65. ol. 138. d. Kriza J.: »Vadrózsák« 68. ol. 154. d. 3–4. vsz.

24. Változata Erdélyi J.: »Népd. és Mond.« I. k. 80. ol. 224. d. Kriza J.: »Vadrózsák« 201. ol. 397. d. Szini Károly: »A magyar nép dalai és dallamai« 130. ol. 110. d. – Az Erdélyi és Szini-féle változat egyezik az itt közlött dal három első sorával, de a 4., 5., 6-ik sor mindkettőben hiányzik. Hasonló vonásokkal találkozunk Bartalus István: »Magyar Népdalok« II. k. 44. ol. 74. d.

28. A második versszak rythmusa törött, de tartalma az első versszakhoz simul. Eredeti alakjára nem tudtam ráakadni. Érdekességeért így is közlöm.

32. A »be« szócska itt »de mennyire«, »ugyan« értelemben van használva.

44. Tua = tova. E dal első versszakának változata Kriza: »Vadrózsák« 65. ol. 144. d. 1–2. vsz.

46. A második szakasz változatai Arany-Gyulai: »Népk. Gyüjt.« I. k. 189. ol. 30. d. (Bándi úrfi.) Ugyanott -567- III. k. 35. ol. 19. d. (A székely katona.) E dal első része azonban a változatokban nincs meg.

50. A két első sor változata Erdélyi J.: »Népd. és Mond.« 106. ol. 205. d. 3. vsz. 1–2. sor. Az utolsó négy sor változata Kriza: »Vadrózsák« 88. ol. 233. d. Ezekből azonban hiányzik a vas kovácsolását oly szépen ecsetelő réjá.

52. Kolindalni, oláhból átvett szó: énekelve, kéregetve házról-házra járást jelent.

56. Fáncza = Bányászmécs. – Egy egrestői ifjutól hallottam, a ki a petrozsényi kőszénbányákban dolgozott.

65. Változata Kriza: »Vadrózsák« 227. ol. 457. d. A két első sor változata ugyanott 111. ol. 250. d. Az általam itt közlött változat második része egy eddig ismeretlen szép költői gondolatot dob felszinre.

66. Változata Arany-Gyulai: »Népk. Gyüjt.« III. k. 135. ol. 37. d. Míg azonban e változatban a bánat átokra nyitja a népköltő ajkait, addig az itt közlött dal a lehető legszebben kifejezett áldást szórja az őt megszomorító kedvesre.

A két első sor gyakran fordul elő a székely népköltészetben s mondhatni a bánatot legbensőbben kifejező szálló gondolata e nép költészetének. A bánatot legközvetlenebb vonásokkal ecsetlő erejével csak a következő, szintén gyakori szálló gondolat lehet párja.
A hol én ëmenyök, ott a fák is sírnak
Gyönge ágaikról levelek lehullnak.

67. Noha a két első sorban kifejezett gondolat nem uj; közlöm e dalt, mert a nép költője az ismert szálló gondolathoz uj szép gondolatokat fűz. Változata Limbay Elemér I. k. 105. ol. 53. dallam.

68. A 85 éves aggastyán, a ki nekem e verset elmondta, így magyarázta meg tartalmát. A leány a legénynek légyottot -568- ad s e verssel határozza meg annak idejét, helyét. A forgács a tányér (azt hiszem inkább ételmaradék), a kender az abrosz, a világ a gyertya; az a hely pedig, a hol a száraz (koró) a zölddel (szőlőtő) összecsavarodik, ez a szőlő. Találkoznak tehát vacsora után a szőlőben.

VII.
Kétes népdalok.

7. A bekezdő sorok ismert szálló gondolat, de az egész népdal ily alakban s különösen az utolsó két sor ismeretlen.

10. Változata Erdélyi J.: »Népd. és Mond.« III. k. 170. ol. 280. d. és Kecskeméthy Csapó Dániel: »Dalfüzérke« III. füzér 25. ol. 24. dana. Az utolsó nyolcz sor változatát találjuk Erdélyi J.: »Népd. és Mond.« I. k. 447. ol. 456. d.

Nyika oláh keresztnév (Anikó). A 11–14. sor előfordul egy általam Hunyadmegyében feljegyzett oláh népdalban. Mivel az egyezés feltünő, ide iktatom:
Spunem dragă, spunem dragă:
Mondd kedves, mondd kedves:
Fată esti tu orĭ nevastă?
Leány vagy te, vagy menyecske?
Nu mis fată nicĭ nevastă.
Nem vagyok leány, sem menyecske.
Eu mis flóre di pe mare.
Én vagyok virág a tengerről.
Cine me sărută móre.
Ki megcsókol, meghal.

-569-

VIII.
Köszöntők és lakodalmi versek. Egy levél versben.

3. Bertalan Elek etédi földmives és megyebiró feljegyzéseiből közlöm e mysteriumszerü veszekedő verset. Ehhez hasonlót sehol sem találok feljegyezve, de hiszen, hogy ilynemü tréfás, a nép humorát jellemző ünnepi párbeszédek másutt is előfordulnak.

4., 5., 6. Felvettem e gyüjteménybe egy pár jellemzőbb lakodalmi verset, mert sok valódi érzelem, gyöngédség s a népélet éles megfigyelése nyilvánul meg bennük. Bizonyítékai e versek annak, mennyi ragaszkodó szeretettel veszi körül a székely nép övéit s mily sokat adott az erkölcsösségre, mely, sajnos, most már, a mióta e nép ifjusága hazátlan e hazában, a világ sarába kidobott gyöngy, nagyon meghalványodott.

9. Egy pár sorának változata Erdélyi J.: »Népd. és Mond.« I. k. 129. ol.

11. Álljon itt e levél, mintegy mutatványul. Általános szokás, hogy a székely legény, leány versben irta meg szerelmes leveleit. E levelek szerkezetében nem sok a változatosság, de irójuk tehetsége szerint változik tartalmuk. Érdekesek és becsesek, mert irójuk jobbára reministentiákból dolgozik, azaz a népdalköltészetből meríti gondolatait, noha egy-egy uj szép gondolat is simul az ismert gondolathoz. A nép fia, leánya természetesen a lehető legszebben igyekszik kifejezni érzelmeit s így a népdalok szebb részleteit szövi be leveleibe; ezért gyüjtenünk kell őket, mert sok, másutt már meg nem található népdalrészletekben gazdagok. -570-

IX.
Tánczszólamok.

Most már nem oly általánosak mint csak pár évvel ezelőtt. Némely faluban csak elvétve hallunk egyet-egyet s ezek közül is igen sok annyira trágár, hogy a toll nem türi meg. Az ügyesebb legények városra mennek szolgálni, a hol annyira megfinomul izlésük, hogy az efféle »dib-dáb semmiségeket« megvetik. Itt-ott a pap vagy biró lebeszélése folytán hagyják el őket; úgy hogy maholnap ezek, a sok selejtesség mellett, a közvetlen érzés és éles megfigyelés kincseit rejtő verspárok végleg kihalnak. A hol még divatjuk járja, ott még most is él a Kriza által feljegyzett tánczszólamok legtöbbje.

X.
Mesék.

1. Fából faragott Péter. A parazsat evő ló előfordul Merényi László gyüjteményében többször, de a parazsat evő ökör eddig ismeretlen vonás.

2. Nád Péter. Az a vonás, hogy az első leány egy szál kenderből fehérruhát, a második egy szem buzából kenyeret igér a királyfi regementje számára, a harmadik pedig aranyhaju gyermeket (gyermekeket) igér a mese hősének, előfordul, Gaal György: »Magyar Népmesegyüjtemény« I. k. »Jankolovics« (200–201.) cz. meséiben. Hasonló vonással találkozunk Kálmány L.: »Koszoruk« I. »A három mosóleány« cz. mesében, de itt a legkisebbik leány oly gyermeket szülne a királyfiunak, hogy két csillag a vállán, holdvilág a homlokán, nap a mejjin s sarkig érő aranyhaja volna. (Hasonló vonás 4. »Hamujutka Jancsi« cz. mesémben. Lásd idevonatkozó jegyzeteket.) Előfordul még e vonás Gaál Györgynél III. k. »Az aranyhaju hármasok« cz. meséjében.

Az a mesehelyzet, hogy a háboruban levő királyt -571- gyermekei születéséről értesítő levelet a gonosz nővérek (Erdélyinél az anya) a királyné megrontására a leitatott szolgától elveszik, kicserélik, előfordul Erdélyi J.: »Népd. és Mond.« III. k. »A kezetlen leány« czimü mesében. Az asszony és a gyermekek feltalálásának részletei e két mesében elütők. Kriza: »Vadrózsák.« Irigy testvérek cz. meséjében is előfordul e vonás.

3. Disznóficzkó. Ismert mesevonás a három próba (Feltétel), melynek teljesítéséhez van kötve a leány elnyerése, előfordul Merényi László: »Sajóvölgyi népmesék« I. k. »A török Zultán fia.« cz. meséjében. Kriza: »Vadrózsák« »Halász Józsi« cz. meséjében. Arany László: »Magyar Népmese-gyüjtemény« »Ráadó és Anyicska« cz. meséjében.

4. Hamujutka Jancsi. »Ott vagyon mejjin a nap, a homlokán a hód s a jobb csicse alatt nyócz arany hajszál.«

E vonás változata előfordul Merényi: »Dunamelléki népmesék« I. k. »A három aranygyürü« cz. meséjében. Itt melle egyik halmocskáján egy csillag ragyog, a mellin ott fénylik a hód, a homlokán ott ragyog a tündöklő nap. A mesekeret az én mesémben egészen más.

Erdélyi J.: »Népd. és Mond.« II. k. »A két legkisebb királygyermek« cz. mesében előfordul a királyleány, a kinek homlokán a nap, jobb mellén a hold, bal mellén pedig három csillag van. Ezeket a herczeg egy a királyi palotába vitt ezüst ló belsejéből (nálam asszony a ládából) lesi meg.

E mese különösen azért érdemel nagyobb figyelmet, mert Vitéz Francisco történetét alakította át benne a nép.

5. A tizenkét koronás hattyu s a csihán inget fonó testvérkéjük. A mese cselekményét mozgató átok hasonló következményekkel előfordul Merényi László: »Dunamelléki népmesék.« I. k. »A tizenkét fekete varju« cz. mesében. Itt az anya váltja meg megátkozott gyermekeit avval, hogy a hüvelykujjából kieresztett vérrel tizenkét pár inget, gatyát köt.

6. Borsszemvitéz és Szép Julia, ki erdőt ződit s füvet virágoztat. Merényi László: »Sajóvölgyi eredeti népmesék« -572- II. k. »Szép Miklós« cz. meséjében a »Vasderes« az ólban megérzi, hogy mikor szökteti meg a hős Tündérszép Ilonát s dörömbözéssel figyelmezteti urát. A sárkány és ló közötti párbeszéd is előfordul e mesében hasonló vonásokkal.

Előfordul e vonás Mailáth János: »Magyar regék, mondák és népmesék«. Kiadta Kazinczy Gábor 1864. »Tündér Ilona« cz. meséjében. Itt is a ló (Talygarőt) megérzi Tündér Ilona elrablását. E mesében is a hősnek egy oly lóra kell szert tennie, mely gyorsabb Tündér Ilona elrablójának lovánál. Ezt a lovat a vasorru bába segítségével szerzi meg s meg is menekül Ilonával együtt. A csikó megszerzésének körülményei elütők. A sárkány Merényinél más viszonyok közt szabadul ki, mint az én mesémben. Merényinél a sárkány nem küzd meg a hőssel s hiányzik itt a róka és kigyó szereplése is.

Merényi L.: »Dunamelléki népmesék« I. k. »Világszép Sárkány Rózsa« cz. meséjében a fiu anyjának emlőjét a mestergerenda hasadékába szorítja, hogy megtudja tőle a titkot. (Nálam csür talpa.)

A tiszteletreméltó s költői lelkületü Mailáth János meséit csak ez egy esetben veszem összehasonlításaim alapjául, mert e meséket nem tartom eredeti magyar népmeséknek. Eredetiségükből kivetkőztetett, átgyúrt, sokszor nem is magyaros, hanem idegen szellemmel telitett mesék ezek, melyeknek a magyar népmeséhez csak annyi közük van, hogy egy-egy általános magyar mesevonást találunk bennük.

7. Átkozott rucza. Hogy a hőst valamely varázslat következtében álom lepi meg, s ezért nem találkozhatik kedvesével, v. ezért veszti el kedvesét, előfordul: Merényi L.: »Dunamelléki népmesék« I. k. »A három aranygyürü« és Gaál Gy. I. k. »Magyar népmesegyüjt.«, »A zöld dragonyos« czímü mesékben. Merényinél a tündérek álomszelet bocsátanak a hős szemére, Gaálnál a csaplárosné, az általam közlött mesében a czigányné varázslata folytán alszik el a hős. Hogy a testvérek kártyáznak, a leány pedig elnyeri a fiu -573- pénzét, ruháját s ezért a fiu a leányt megátkozza, előfordul. Merényi László: »Dunamelléki ered. népmesék« I. k. »Az örökbefogadott testvérek« és Gaál György: »Magyar népmese-gyüjtemény« I. k. »A testvéri átok« cz. mesékben. Az átok következtében Merényinél a sárkány, nálam az ördög ragadja el, Gaálnál a föld nyeli el a megátkozott leányt. Mindhárom mesében azért veszti el a hős kedvesét, mert eldicsekszik vele. A reábizott lovak segítségével nálam tizenkét ruczára (köztük Tündér Ilona), Merényinél tizenhárom hattyura (köztük a tündérkirályné), Gaálnál Világszép asszonyára akad a mesehős. Daczára több egyező vonásnak, mesém szerkezete uj, s különösen második részében több eddig ismeretlen mesehelyzetet dob felszinre.

8. Hajnal, Vacsora és Éjféle. A mese első részének változatát megtaláljuk Gaál György: »Magyar népmese-gyüjtemény« III. k. »A három királyleány« cz. meséjében. Itt a hősök nevei, »Estve«, »Éjfél« és »Hajnal«. A mese váza azonos az én mesém vázával, de mintha Gaál meséje csak kivonata volna az általam feljegyzett mesének; kidolgozása töredékes, csak a fővonások vannak meg benne minden mesés szinezés nélkül. Mesém második fele a Gaálétól teljesen elütő.

Azon vonások, hogy a hős az alvilágra megy le; itt három királyleányt a sárkány hatalmából megment, de feljövetelénél testvérei megcsalják s őt az alvilágon hagyják; hogy a hős kovácslegénynek áll be s az általa készített gyürük segítségével nyeri el kedvesét, előfordulnak Gaál: »Magyar népmese-gyüjtemény« III. kötet »Szalonnavár«, »Istvánffy Gyula«, »Babszem Jankó«, Erdélyi J.: »Népdalok és Mond.« III. k. »Juhász Palkó«, cz. meséiben. Hogy a hős a vak majorospárhoz áll be szolgának, ezek szemevilágát megszerzi és a czigánylegény szereplése uj vonások, melyek becsuszása mesémet szerkezet és felfogás tekintetében ujjá teszik.

9. Szüz-Mária és keresztleánya. A mese váza egyezik Merényi László: »Sajóhelyi eredeti népmesék« II. k. -574- »A keresztleány« cz. meséjével, de a részletekben mesém elüt a Merényi-félétől. A mese bonyodalmát vezető fővonás (mit is látott a leány a 13-ik szobában) különböző. Hogy vasruddal kell az öreg embernek szemepilláját feltámasztani, előfordul: Merényi L.: »Dunamelléki eredeti népmesék« II. k. »A kárvallott juhász« és Merényi L.: »Sajóvölgyi eredeti népmesék« I. k. »Az ólombarát« cz. meséjében.

10. Király Derzsa. Farkaslaki változat szerint: A király megindult fiával sétálni. Megállanak azon akáczfa alatt, a mely a Derzsa sirjából nőtt ki s a fiu kéri az apját, hogy csináljon neki egy furulyát. Az apa megcsinálja a furulyát s a fiu elkezdi fujni.

E mesét Tompa is feldolgozta »Rege a jávorfáról« czímű költeményében, legutóbb pedig népballadában feldolgozva közölte Vikár Béla a »Vasárnapi Ujság« 1903. évf. 18. számában.

12. Világ két szép népje. Arany-Gyulai: »Népkölt. gyüjt.« III. k. »Szerencsének szerencséje« cz. meséjében a varjak elmondják, mi veszély fenyegeti a szerelmes párt. A katona megmenti őket, de mivel szavát megszegte, kőbálványnyá válik. Az a vonás, hogy a király megöleti két gyermekét s avval nyomorékká lett (mesémben kőbálványnyá csattant) barátját meggyógyítja s a király gyermekei megelevenednek, előfordul Gaál György: »Magyar népmese-gyüjtemény« I. k. »Világbiró Mátyás« cz. meséjében. Az Ethnographia XII. évf. 1901. 7. sz. 321–325. oldalain. Ősz János egy Kibéden feljegyzett mesét közöl »Hajnalcsillag« czím alatt. E mese váza azonos az általam közlött mese vázával, de mesém bevezetése, befejezése s több lényeges vonása elütő amattól. A kibédi mese szerkezet, mesefüzés és nyelvezet tekintetében nem teszi mindenütt a közvetlenség benyomását; a beszőtt vers pedig mintha nem a mese keretébe tartoznék. Több ősi vonás: Zorombarát, Gyehenna király a kibédi meséből kiesett.

Lábjegyzetek.

1) A nyelvészeti dolgokat csak érintem, de magyarázatukba, nem lévén ez feladatom, nem bocsátkozhatom. Az általam megjelölt irányban nyelvészeti tanulmányokat tenni, igen hálás feladat volna.

2) Nyársfa = nyárfa. (Tréfás szólam.)

3) »Vetett ágya bús-falevél.« Czuczor.

4) Legel.

5) Kecsegteti.

6) Tövissel.

7) Három héttel ezelőtt, hogy Magyar-Lapádon megfordultam, Magyar-Bükkösről egy lapádi legény feleséget hozott, kiről tudva volt, hogy nem férjét szereti, hanem egy ügyes bükkösi legényt, szeretője Bükkösön maradt. Érdekes bizonyítéka annak, hogy most is keletkeznek népdalok. A menyecske, fecske: ősi felfogás.

8) Csinálok.

9) Mnyila (oláh: milă)

Értelme: Könyörület, szánalom.

10) Tyika oláh szó, hajfonatot jelent.

11) A német Rüstungból.

12) En carrièreből lett.

13) Medgyesen »Czekes«-nek nevezik azt a városrészt, a melyben a huszárkaszárnya fekszik.

14) Kehrt euch.

15) Laufschritt.

16) Antreten német szóból.

17) A pavillon ferdítése.

18) Ez a két sor Czuczor dalaiból ment át a nép ajkára.

19) Batyu.

20) Nagyanyó.

21) Hadd.

22) Sehova.

23) Vonatkozás arra, hogy az ördög két alakban is megjelenhet.

24) Melyik.

25) Melyik.

26) Körlevél.

27) Tűzhelyen.

28) Tarlóföld.

29) Keresgél a fején.

30) Mérleg.

31) Készen tartotta. (Katonai kifejezés.)

32) Ámba vetted = arozodhoz emelted.

33) A czigány gunyneve.

34) Folytonosan.

35) A garat teteje.

36) Tonna

37) Félsz.

38) Vendéglő.

39) Őrizet nélkül is megjárják a legelőt.

40) Dögre.

41) Zacskó.

42) Magamhoz tértem.

43) Megcsapták.

44) Turma. Oláh szó, nyájt jelent.

45) Különben.

46) Zorombarát = A Merényinél is előforduló »Ólombarát«.

47) A gyűjtő úr kissé túlbecsüli e változat értékét. Valamennyi között legbecsesebb az Arany-Gyulai-féle, melyet úgy balladai hangja, mint a benne lüktető hatalmas szenvedély, magasan a többi fölé helyez.

A szerkesztő.

TARTALOM.

TÁRGYMUTATÓ.

Balladák és rokonnemüek.

Dalok.

Köszöntők és lakodalmi versek. Egy levél versben.

Mesék.

Javítások.

Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.

A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:

12	Azt sem tudom miért.	Azt sem tudom miért.«
15	Menjen be, kőtse fel,	»Menjen be, kőtse fel,
20	Te szép barna kis lány,	»Te szép barna kis lány,
27	1. SZERELMI DALOK.	SZERELMI DALOK.
39	Nyarád-Szentanna	Nyárád-Szentanna
116	bús fejemet	bús fejemet.
141	hogy búsulok	hogy búsulok.
149	Szóváta	Szováta
213	levegőben fennjárva	levegőben fennjárva.
220	festék van a pofáján	festék van a pofáján.
240	Megölelném. megcsokolnám	Megölelném, megcsokolnám
243	Mayyar-Becze	Magyar-Becze
257	Úgy szetetem uramat	Úgy szeretem uramat
258	Nyarád-Szentanna	Nyárád-Szentanna
262	Nyarád-Szentanna	Nyárád-Szentanna
325	Eltitkolnám, ha lebetne	Eltitkolnám, ha lehetne
374	»Nem gyermek kezébe való az«	»Nem gyermek kezébe való az
375	vegyünk két ökröt.	vegyünk két ökröt.«
375	én hëzzávágnék.	én hëzzávágnék.«
376	»No most édesapám	No most édesapám
377	szerencse próbálni.	szerencse próbálni.«
377	hozzá menjen.	hozzá menjen.«
380	mint tizenkét tulipánt.	mint tizenkét tulipánt.«
381	egy hírt mondanék:	egy hírt mondanék:«
382	itt hagyott szégyenben.	itt hagyott szégyenben.«
387	»Hazaérkeznek, a	Hazaérkeznek, a
388	itallal jól tartott.	itallal jól tartott.«
388	»Node Péter reggelre	Node Péter reggelre
390	»Röktön behíjja	Röktön behíjja
392	repülni rajta.	repülni rajta.«
392	nevelkedtem egyedül.	nevelkedtem egyedül.«
394	nem hagyott el.	nem hagyott el.«
394	széllel elfujatom.	széllel elfujatom.«
394	negyfelé vágatom	négyfelé vágatom
395	»Ekkor a vénasszony elvive	Ekkor a vénasszony elvive
395	királyatyámé! haza hoztam	királyatyámné! haza hoztam
396	szívesen, elviszem.	szívesen, elviszem.«
397	Kedves öreg	»Kedves öreg
398	takarítsa feleségnek.	takarítsa feleségnek.«
406	felment a királyatyámhzz	felment a királyatyámhoz
407	nem hallottuk se men láttuk	nem hallottuk se nem láttuk
407	valamire utasit!	valamire utasit!«
409	»Áldott Szent-Pentek	Áldott Szent-Pentek
410	suvá, hogy menj.	suvá, hogy menj.«
410	»Kérdezé vala Szent-Vasárnap	Kérdezé vala Szent-Vasárnap
411	»Elérkezett ez is	Elérkezett ez is
414	jöjjön utánam.	jöjjön utánam.«
415	elhoztam a szeretőtöket.	elhoztam a szeretőtöket.«
415	ne csúfolodjék.	ne csúfolodjék.«
416	vitánk lészen.	vitánk lészen.«
416	darabba szakadjon.	darabba szakadjon.«
421	»Egyben elment	Egyben elment
423	»Istenem. mit	»Istenem, mit
427	szégyenleni a vejét.	szégyenleni a vejét.«
427	tengersziget szélire.	tengersziget szélire.«
428	vigyünk haza.	vigyünk haza.«
433	veszlek és hazaviszlek.	veszlek és hazaviszlek.«
434	meg fog szólalni.	meg fog szólalni.«
445	»Megindul Borsszemvitéz	Megindul Borsszemvitéz
446	csókolják egymást.«	csókolják egymást.
448	No te Borsszemvitéz	»No te Borsszemvitéz
450	mozsdóvizet onnan.	mozsdóvizet onnan.«
452	Juliát, feleségemet.	Juliát, feleségemet.«
453	életedben hordoztad.«	életedben hordoztad.««
457	délkor egy órát.	délkor egy órát.«
460	melyikben vót.«	melyikben vót.
460	rokát. nyulat, őzet	rokát, nyulat, őzet
460	ide rakásba.	ide rakásba.«
461	öncsél belém.	öncsél belém.«
463	ide a fa alá.	ide a fa alá.«
464	vetted azt a hust?	vetted azt a hust?«
465	elpusztitottad a pajtámat?!	elpusztitottad a pajtámat?!«
468	viszek kereszteltetni.	viszek kereszteltetni.«
473	mellé, eljőne-e?	mellé, eljőne-e?«
473	aztat ajándékoznám.	aztat ajándékoznám.«
474	parancsol senki.	parancsol senki.«
477	meg az ajtót.	meg az ajtót.«
479	»Hát látja	Hát látja
481	ezt a buzát?	ezt a buzát?«
481	A mienk nem nehezebb.«	»A mienk nem nehezebb.«
483	üres kamarád?	üres kamarád?«
484	többet velem.	többet velem.«
485	tanálkozni együtt.	tanálkozni együtt.«
485	nagyobbik szegre.	nagyobbik szegre.«
487	a fődre. hétszerte	a fődre, hétszerte
497	én visszajövök.	én visszajövök.«
497	be tudhassak menni.	be tudhassak menni.«
497	elkezdett sirni.«	elkezdett sirni.
500	ezt a palotát?«	ezt a palotát?
501	Éjféle menyasszonyat	Éjféle menyasszonyát
501	lessz pusztitva.	lessz pusztitva.«
503	Monda az holló hajnalnak	Monda az holló hajnalnak:
503	ha odaadom is.«	ha odaadom is.««
506	az ajtót Ő egész	az ajtót. Ő egész
509	czigánylegényhez férjhez.	czigánylegényhez férjhez.«
510	hátul sötétség	hátul sötétség«
512	aranyhaju leányt.	aranyhaju leányt.«
512	ne nézz be!	ne nézz be!«
515	meg a háboruba.	meg a háboruba.«
519	Szent-Péter hallgatta.	Szent-Péter hallgatta.«
521	össze az lakodalomra.	össze az lakodalomra.«
524	a hol‘ a bolhát	a hol a bolhát
527	tekergő-bódorgó mián.	tekergő-bódorgó mián.«
528	kezeid közül.	kezeid közül.«
530	sokáig lett volna.	sokáig lett volna.«
533	Tudom, hogy kifogyatsz	»Tudom, hogy kifogyatsz
537	ojjant válasszon.	ojjant válasszon.«
537	a ló hátán.	a ló hátán.«
538	többé visszahozni.	többé visszahozni.«
539	a bort poharastul.	a bort poharastul.«
542	ittunk együtt.	ittunk együtt.«
546	nem akar felébredni.	nem akar felébredni.«
550	»Nagyar Népdalok«	»Magyar Népdalok«
550	»Szerelmi dalek«	»Szerelmi dalok«
559	változata Arany-Gyulai,	változata Arany-Gyulai:
565	»Népd. és Mond. I. k. 56.	»Népd. és Mond.« I. k. 56.
575	Bevezetés I–XXVI	Bevezetés V–XXVI
575	Balladák és rokonnemüek 3–26	Balladák és rokonnemüek 1–26
575	Tánczszólamok 359–368	Tánczszólamok 357–368
575	Mesék 371–546	Mesék 369–546
582	drága lélek 608.	drága lélek 308.

The Project Gutenberg eBook, Székelyföldi gyüjtés (Népköltési gyüjtemény 7. kötet), by Oszkár Mailand, Edited by Gyula Vargha

Megjegyzések:

SZÉKELYFÖLDI GYÜJTÉS

BEVEZETÉS.

I.

II.

III.

BALLADÁK ÉS ROKONNEMÜEK.

1. Szőcs Mári.

2. A sólyom.

3. Az árva.

4. Az eleven lány.

5. Szilágyi Mózes.

6. Az eladott leány.

7. Pénteken jó reggel.

8. Túr a disznó…

9. A vízbefúlt leány.

10. Tallos Erzsi.

11. Kendi molnár lánya.

12. Rossz feleség

13. Az eszéki rab.

14. Szegény legény, magyar baka.

15. A bosszúálló férj.

16. Csóka Nikó.

17. A rab.

18. Barna Péter.

I. SZERELMI DALOK.

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

22.

23.

24.

25.

26.

27.

28.

29.

30.

31.

32.

33.

34.

35.

36.

37.

38.

39.

40.

41.

42.

43.

44.

45.

46.

47.

48.

49.

50.

51.

52.

53.

1.
Szőcs Mári.

2.
A sólyom.

3.
Az árva.

4.
Az eleven lány.

5.
Szilágyi Mózes.

6.
Az eladott leány.

7.
Pénteken jó reggel.

8.
Túr a disznó…

9.
A vízbefúlt leány.

10.
Tallos Erzsi.

11.
Kendi molnár lánya.

12.
Rossz feleség

13.
Az eszéki rab.

14.
Szegény legény, magyar baka.

15.
A bosszúálló férj.

16.
Csóka Nikó.

17.
A rab.

18.
Barna Péter.

I.
SZERELMI DALOK.