The Project Gutenberg EBook of Régi magyar vitézi énekek és elegyes
dalok (1. kötet), by Kálmán Thaly

This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with
almost no restrictions whatsoever.  You may copy it, give it away or
re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included
with this eBook or online at www.gutenberg.org


Title: Régi magyar vitézi énekek és elegyes dalok (1. kötet)

Author: Kálmán Thaly

Release Date: March 13, 2013 [EBook #42325]

Language: Hungarian

Character set encoding: UTF-8

*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK RÉGI MAGYAR VITÉZI ÉNEKEK ***




Produced by Albert László from page images generously made
available by the Google Books Library Project.

Megjegyzések:

A tartalomjegyzék (437. oldal) a második kötet végéről származik.

Az eredeti képek elérhetők innen: http://books.google.ca/books?id=ZCGJOtjBsPwC.

Facebook oldalunk: http://www.facebook.com/PGHungarianTeam.

VITÉZI ÉNEKEK
ÉS
 ELEGYES DALOK.

 

ÖSSZEGYŰJTÉ

THALY KÁLMÁN.

 

KÉT KÖTETBEN.

RÉGI MAGYAR
 VITÉZI ÉNEKEK
 ÉS
 ELEGYES DALOK.

XVI-IK, XVII-IK ÉS XVIII-IK SZÁZADBELI
EREDETI KÉZIRATOKBÓL

ÉS

RÉGI SZÉTSZÓRT NYOMTATVÁNYOKBÓL
EGYBEGYŰJTÉ S JEGYZETEKKEL ELLÁTTA

THALY KÁLMÁN.

TOLDALÉK: A BUJDOSÓ BALASSA BÁLINTNAK KÉT
EDDIGELÉ ISMERETLEN KÖLTEMÉNYE.

 

ELSŐ KÖTET.

 

PEST, 1864.

KIADJA LAUFFER VILMOS.

TEKINTETES

SZALAY LÁSZLÓ

URNAK

A MAGY. TUD. AKADÉMIA RENDES TAGJÁNAK ÉS TITKÁRÁNAK,

MINT HAZÁNK KOSZORÚS TÖRTÉNETIRÓJÁNAK

 

HÁLÁS TISZTELETE JELÉÜL

 

AJÁNLJA A

SZERKESZTŐ.

VI.


-1-

Tájékozásul.

Irodalmunk költészeti ereklyékben, különösen pedig vitézi és történeti énekekben, más nemzetekéhez mérve, fölötte szegény. Legalább az általános hiedelem ez. S valóban, eddigelé a közönség a régiekből Tinódyn, Ilosvayn, Balassán, Rimayn, Zrínyin és Gyöngyösyn kivül alig ismert egyebet, mint a mit a sokérdemü Toldy Ferencz („Handbuch d. ung. Poesie,“ úgy „Magy. Költészet Kézikönyve“) és Erdélyi János (a „Népdalok és mondák“ dalai között) napvilágra juttattak, – sőt a legtöbben még az imént elésorolt XVI. és XVII-ik századi hires költőket is csak Toldy mutatványaiból ismerik.

Toldy leginkább műköltők elmeszüleményeit, Erdélyi pedig most élő, újabbkori népdalokat közölt, – bár ez utóbbinál igen sok becses régi népies dalra, vagy daltöredékre is akadunk. -2-

És több ezeknél épen nem léteznék?… És e töredékeket épen nem lehetne-e kiegészíteni?…

E gondolat régóta űz és hajt.

Tudjuk, hogy a magyar mennyire költői kedélyü nép. Pannónia földén kinyiló mezőben, hervadó erdőben, patakok partjain, tenger-pusztaságon, – mindenütt, mindenütt, teremnek a dalok. A huszár honvágyát, a betyár üldöztetését, az elhagyott szerető bánatát dalban panaszolja el. A leányok dal közt fonnak; a vőfél a lakodalomra versben híjja meg a vendégeket; a felköszöntéseket gyakran versben mondják; ha valakit ki akarnak üldözni a világból: csúfos nótát csinálnak rá, – sőt még a halálra itélt rab is a siralomházban – mint nem régen Fábián Pista – versben bucsuzik el az élettől.

S Árpád ős honában, hol a kis gyermekek még ma is dudolják a régi dalt: „Lengyel László jó királyunk“ –
 hajdanában nem lett volna ez igy?! A népköltészet fája csak századunkban virágoznék-e ily buján?… Nem; népköltészetünk – hiedelmem szerint – még hanyatlott, s hanyatlik folyton, – hajdanában sokkal dúsabb vala. -3-

A polgáriasodás ellensége a költészetnek; az emberek kedélyét prózaivá teszi. A vasuti vonatok döbörgése, a gépek csörömpölése elül a regés várak tündérei rejthelyeikbe vonulnak.

A magyar régenten bizonyára még dalosabb nemzet vala, mint most.

Ha a már Attila, Árpád udvarában kedvelt énekesekről, hegedősökről mitsem tudnánk is: egyes szájról szájra fennmaradt dalsorok sejtetik velünk, hogy harczos őseink énekelve mentek a csatákba, dalban lelt hangot diadalmaik öröme, dal enyhité bujdosásaikat, s dal adott balzsamot a nehéz időkben a honfiak vérző sziveire.

Ennyire dalos nemzet levén a magyar eleitől fogva: lehetetlen, hogy a leviharzott két Zápolya-, Bocskay-, Bethlen-, I. Rákóczi György-, Tököli- és II. Rákóczi Ferencz-féle nemzetiségi és szabadságháborúk, úgy a törökkel vítt több százados harczok meg ne termették volna a magok dalvirágait, mint megtermék a spanyol-mór küzdelmek a halhatatlan „Cid el Campeador“-t, és a szebbnél szebb románczok sok százát.

Bizony, bizony, hazánkban is százanként élhettek ily dalok, s a sok hegedős ajkain: tábortüzeknél, -4- kandalló-láng mellett Kárpátoktól Ádriáig, és Trencsénytől le Brassóig zengtek és harsogtak.

S hogy van mégis, hogy oly szerfölött kevés maradott fenn reánk?

Levéltáraink különösen a birtokviszonyokra, peres ügyekre vonatkozó régi okmányokban rendkivül gazdagok. Őseink e tekintetben óvatosak, szorgalmasak valának, mindent följegyeztek s biztos helyre tőnek. S valjon följegyezték-e az egyszerü, igénytelen dalokat is?… Ily bőséggel és ily lelkiismeretesen – alig.

Vagy ha följegyezték is: a hiteles helyeken nem volt zug ezek számára, s a magán – iratgyüjtemények részint a harczok viszontagságai, részint az utódok gondatlansága következtében hány helyütt elenyésztek!

Arra pedig, hogy amaz énekek százai ajkról ajkra szállván teljes épségben fennmaradjanak: – a mi különben is majdnem lehetetlenség – igen nehéz idők, kedvezőtlen viszonyok jártak.

Hiszen a Rákóczi-forradalom után a felsőbbség még a tárogatókat is megégettette.

Aztán a magyar nemzet III. Károly és Mária Terézia korában nagy átalakuláson ment keresztül. -5-

Egy bájos királynő, ki a sziveket magához hóditá: de elég eszes arra is, hogy a kormányától vallott hagyományos politikához hiven, a magyar nemzetet ősi szokásaiból kivetkőztesse.

Ezen korszak a magyarra nézve még dicsőségében is szomorú, – hát még árnyoldalaiban!… Elfeledtük az ősi nyelvet, elvetettük az ősi öltönyt; a kurucz vezérek fiai apáik csatakardjait csak parádézni kötötték fel, s csak idegenek előtt tisztelegni rántották ki az egykor oly rettegett vasat hüvelyéből. A hosszu harczok alatt vagyonilag igen megrongált s megfogyott középnemesség és nép örült, hogy megnyugodhatott, örült ha nem háborgatták. Merev tespedés szállotta meg az egész nemzetet. Az aggastyánok, kik egykor Rákóczi, Bercsényi mellett a szabadságért harczoltak volt: lassan-lassan elhalának, – Rodostó felől is csak halálhireket hordott a napkeleti szellő.

Nem volt a ki a nemzetet felrázza.

Később végre öntudatra ébredett az ország, s vele együtt megpezsdült az irodalom, illetőleg a költészet félaléltan nyugvó életere is. De ez -6- oly korszakban történt, midőn Európában a classicismus utánzása vala a divat, s a népek költői a helyett hogy saját nemzeti iskoláikat mivelték volna: neki estek a régi kiholt népek, a görögök és rómaiak classicusainak, s az ő munkáik után öntötték, gyártották készitményeiket.

E kor az újraébredett magyar költészet képviselőire is igen nagy, mondhatnók kizárólagos befolyást gyakorolt. Az volt a legderekabb költő: a ki minden versét legalább tíz-húsz görögistennel ékesitette föl, a ki Horácz és Sapho idegen verskaptáira legjobban ránczigálta árva nyelvünket. A magyar nemzeti rythmus tökéletesen elhanyagoltatott, s a szegény Csokonait parasztköltőnek csufolták, mivel „Csikóbőrös kulacs“-át népies szellemben és magyar mértékben merte irni.

Nem akarjuk ezzel azon korszaknak különben igen fényes tehetségü bajnokait kisebbíteni; a hiba nem az övék: de a koré a melyben éltek. Ellenkezőleg, dicséretökre legyen mondva, – ők haladtak, igen nagyot és sokat haladtak – de nem tagadhatni, hogy nem a helyes, mert nem nemzeti irányban. -7-

A tévedést Vörösmarty látta át, s megkezdé az új utat, melyre Petőfi egész erejével tört, és a melyet Arany, Tompa stb. kiegyengetének.

És ez az ut tulajdonképen nem új: mert csak a Rákóczi-forradalom után elhanyatlott nemzeti szellem által félbenhagyottnak folytatása; de mivel ez: épen azért a helyes, az igazi út.

Ha költészetünket tovább is ezen újra megkezdett nemzeti helyes irányban akarjuk fejteni: feladatunk a fonalat ott venni fel, hol azt a szathmári béke 1711-ben kettévágta, s elejtette.

A magyar szellem ekkor elhaldoklott, a hegedősök elhallgattak, kihalának, s a nyomott, panaszló honfiúi érzet csak itt-ott sirta fel magát, egy-egy homályos keservben. E keservdalok utóhangjai még korunkban is élnek; öregeink ajkain még fölzendül olykor a „Hajh Rákóczi, Bercsényi
 Szegény magyarok vezéri!…“
 szomorú nótája.

Lessük el, és jegyezzük fel a még élő daltöredékeket, s a már nem élők, s régiebbek után kutassunk szorgalmasan, poros, penészes irományok között, levéltárainkban. Mert bár igen -8- sok elveszett: de még sok létezhet ismeretlenül is, – mentsük meg hát legalább ezeket!

Ha majd mindezen megbecsülhetlen ereklyék napfényre kerülnek: virágozhatik csak teljes pompájában nemzeti költészetünk, s fejlődhetik tökélyre a magyar rythmus.

Ha valahol, úgy a költészetben bizonyára legszigoruabban áll a „forma dat esse rei“ elv; már pedig a formát, és több tekintetben a szellemet illetőleg is a régi daloknak kell kiindulási pontúl szolgálniok.

* * *

Ily eszmék tölték el lelkemet, midőn évekkel ezelőtt a Wesselényi, Petróczi, Szuhay, a Tököli és a Rákóczi korszak, – szóval a tágabb értelemben vett kuruczvilág dalereklyéinek gyüjtéséhez fogtam.

Átkutattam minden köz- és magánkönyvtárt és irattárt, hova csak bejuthaték; hirlapok utján nyilt felszólitásokat tettem közzé; az ország majd minden vidékeire magánlevelezést üztem; – igaz, hogy voltak a kik tudakozódásaimra nem is felelének, s e hideg közöny elszomoríta: de viszont -9- megvigasztalt azon szives részvét, gyámolítás, a melylyel a legtöbben támogatták gyenge erőmet a megkezdett munkában.

A mit lehetett, ekkép elkövettem.

Az eredmény az lőn, hogy jelenleg immár összesen 60–70 különféle kuruczvilági ének, és egy 1683-ban Tököli Imréről és Zrínyi Ilonáról irt terjedelmes költemény várja fiókomban a kiadást. Erre azonban alkalmasabb időviszonyokat kell bevárnom.

A kuruczdalokat gyüjtvén, egyuttal megkezdém az ó magyar vitézi és történeti énekek és régiebb dalok gyüjtését is, a melynek eddigi eredménye – imé a jelen két kötet.

Főelvül tüztem ki e gyüjteményemnél, hogy újat, azaz eddig még ismeretlent adjak; és igy semmi olylyast, a mi már Toldynál vagy Erdélyinél közölve volt – föl nem vettem, hacsak az ő közléseiknél az illető költeménynek bővebb vagy tetemesen különböző variansára nem bukkanék, a mi majd szintén annyi, mintha teljesen új volna, – sőt a homályos töredékek kiegészitése még tán eclatánsabb nyereség. -10-

Tartalmaz gyüjteményem, – melyet ha az iménti elvet nem követem, csak a vitézi énekekre nézve is akár megháromszorozhatok vala – összesen 66 vitézi- és történeti-, és 137 kisebb-nagyobb elegyes-éneket, továbbá a bujdosó, azaz első Balassa Bálintnak két eddigelé ismeretlen költeményét, igazoló értekezéssel. Tehát összesen 205 éneket.

Minden a kuruczvilágra vonatkozó vitézi és történeti dalt ezuttal készakarva kizártam, hogy ezeket majdan külön gyüjteményben adhassam ki. Ugyanezt tevém a mult század közepe táján és II. József alatt s ennek halálakor irt, s általam szintén gyüjtött nemzeti dalokkal, mint a melyeknek világ elé bocsátására az idők még hasonlóan nem alkalmasok.

Gyüjteményem főfő-forrásaiúl a magyar akadémia, de legkivált a nemzeti múzeum kézirattára, s ebben a rendkivül gazdag Jankovich Miklós-féle gyüjtemény szolgált. Különösen megemlítendőknek vélem ez utóbbinak kincsei közül Szencsey György dalos könyvét, és a Mátray-codexet, mint a melyeknek tartalmát jelen, és kurucz dalgyüjteményemmel teljesen kimerítém. -11-

Szencsey György dalkönyve (nemz. múz. kézirattár hung. oct. 70.) semmi czimet nem visel, s e névvel azért neveztetik, mivel minden hihetőség szerint Szencsey György irta össze a XVII. század utolsó negyedében, egész 1704-ig. Tartalma mintegy anthologiát képez a XVI-ik század közepétől kezdve egész a most leirt évig, magában foglalván különböző, részint névtelen, részint a versfőkben s végstrophákban megnevezett szerzők műveit – többet magától Szencseytől, a codex szorgalmas és költői lelkü összeirójától.

Szencsey György, mint a szerzette költemények némelyjének tartalmából stb. következtetem, kurucz, és szigorú protestáns vala: de nem elfogúlt, annyira nem, hogy könyvébe még a Szepesy Pál és Tököli ellen – pedig ugyan túlkemény hangon – irt gúnydalokat is fölvette.

Szencseynek egész dalkönyvén meglátszik továbbá, hogy összeirója dunántúli ember volt. A szavak ugyanis mindig úgy vannak irva, mint – túl a Dunán ma is ejtik, továbbá – folyton a dunántúlias -bul, -bül, -tul, -tül stb. ragok használtatnak -ból, -ből, -tól, -től stb. helyett. -12-

Tovább megyek. Szencseynek veszprém-vármegyei, mégpedig alkalmasint tési1) lakosnak kelle lennie. Egyik 1704-ben szerzett énekében ugyanis elpanaszolja a rettenetes dúlást, melyet lakóföldén tőn az ellen, a ki elül ő is a föld népével együtt az erdőkre: a Bakonyba bujdosék. Történelmi tény pedig, hogy 1704-ben Dunántúl az ellenség – Hajster generál serege – Veszprémet dúlta fel iszonyúan, itt kegyetlenkedett, s e hely és környék lakói bujdostak előle az erdőkbe, hegyekbe. A Veszprémhez közel-eső Tés helység mellett szól még az is, hogy a könyv 216-dik lapján a Szencseyétől különböző irással ez van följegyezve: „Én Györgyi Tamás hozattam ezt a könyvet Tésrül. Anno 1711.“ A codex kurucz gazdája: Szencsey már ekkor tán nem élt, avvagy ezen végzetteljes évben urát követte a bujdosásba.

Szencsey daloskönyve eredetileg Báthori Zsigmond erdélyi fejedelemnek egy pergamenre irt oklevelébe volt bekötve, s táblájára ez vala jegyezve: „Thomae Csetényi.“ E név is a Bakony -13- vidéke mellett szól. – Az ó kötés boritéka a nemzeti muzeum oklevéltárába tétetvén, a könyv újra köttetett be; ám az új kötésre hibásan nyomatták az 1606–1704. évszámokat, mivel e codex, mint mondám, még a XVI-ik századból is tartalmaz költeményeket, például a „Hallgassátok jó uraim…“ kezdetü hegedős-ének is nyilván 1586-ból való.

Megemlitésre méltók a diszesen festett kezdőbetük, melyekkel a néhány utolsó lapon levőket kivéve a kötet minden egyes verse ékeskedik. E betük helylyel-közzel igen czifrák, rikító szinekkel tarkálnak, néhol pedig phantasticus alakokat tüntetnek fel, s ábrázolnak. Alkalmasint a jó Szencsey György saját kézmüvei. Magyar könyvnél, kivált már ezen korból, ritkaság.

A versek próza-formán vannak leirva, legfölebb a strophák jelöltetvén külön kikezdéssel. Az irás jó nagy betűs, meglehetős olvasható, bár néhol a ténta már oly halvány, hogy gyakran nagyító üveget kellett használnom.

A kötet a teljes épségben megmaradt tartalomjegyzék szerint eredetileg 85 verset tartalmazott, de ezek közül 5 kiszakadt, 5 csonkán van meg: -14- teljesen ép tehát jelenleg csak 75. Ebben is nagy kincset birunk. Bár minél több ily szorgalmasan jegyezgető, irogató Szencseynk lett volna azon korban!

A Mátray-codex szintén a nemz. múzeum kézirattárában létezik (hung. duod. 44.), s Szencsey dalkönyvéhez hasonló anthológiát képez a XVII. században irt versekből, ezekhez járulván még Balassa Bálintnak 20 költeménye, azon rendben kiirva énekei sok kiadásainak valamelyikéből, a mint ezekben léteznek.

A Mátray-codex alakja tizenkettedrét, s mint a benne foglalt énekek többjéből, s magából az irás jellegéből biztosan meghatározható: a XVII. század második felében iratott össze.

Festett czimbetűi ennek nincsenek, úgy czimlapja is hiányzik. Ki irta egybe? nem tudhatni, – de az bizonyos, hogy nem dunántúli ember, mert a kiejtés – a melyhez az orthographia idomúl – inkább erdélyies, vagy alföldies; mindenütt a hosszú -ból, -ből, -ról, -ről stb., s átalában semmi a dunántúli nyelvjárásból, elannyira, hogy még a Kőszeghre való Győri Gyurkó szerzette éneket is nem a túl a dunaias kiejtés szerint -15- közlé, hanem a maga kiejtéséhez idomítva másolá le a leiró. – A ténta fölötte elfakult; a betük aprók, kuszáltak, nehéz-olvasatúak, – úgy hogy sok helyütt nagyító üvegen át nézve is gondot adnak az olvasni akarónak, s valódi talányfejtésül szolgálnak.

Tartalmát a már érintett Balassa-féle 20 verstől eltekintve 44 költemény képezi – többnyire szerelmi tárgyuak; vitézi ének alig van az egészben egy-kettő, de protestáns vallásüldözési is van egy: miből azt következtetem, hogy e kötetnek egybeállitója is protestáns vala, mit még jobban bizonyít az, hogy a könyv hátsó lapjaira a codexiró kézvonásaival a hiszek-egyen, és tiz parancsolaton kivül három protestáns ima van jegyezve.

Egykor ezen könyv is Jankovich tulajdona vala, de ennek halála után – hogy, hogynem? – Berlinbe került. – Ám irodalmunk nemtője megőrzé számunkra, a mennyiben a nemzeti múzeum nagyérdemü könyvtárnoka t. Mátray Gábor úr 1858-ban visszaszerzé hazánknak, s a magy. tudom. akadémia ugyanazon év július 26-án tartott ülésén bemutatá. Az akadémia Mátray urnak -16- e nagybecsü énekes könyv visszaszerzése körüli érdemét meg akarván örökíteni, elhatározta, hogy ez „Mátray-codex“ nevet kapjon, mely határozat a titkár által magába a könyvbe is hivatalosan beigtattatott. – A könyv kötése ekkori.

Többi kutfőimről rövidebben szólok az illető versek után irt jegyzeteimben. E jegyzeteket magam igazolása végett – hogy honnét meriték? – vélém szükségesnek. De részint utó- részint *) alatt irt jegyzeteim egyebekre is, például történelmi bizonyítgatásokra a versek keltét illetőleg, a régi, elavult szólamok felvilágosítására, összehasonlításokra stb. – kiterjednek, a mit tennem olvasóim könnyebbsége végett láttam jónak.

Némely költeményt több kutfőből meriték, s egyiket a másikkal összehasonlitván, a helyesebbet alkalmaztam.

A helyesirást a mi illeti: azon – mostanában régi iratok kiadásánál szokásos eljárást követtem, hogy a szavakat a jelen megállapitott orthographiával adom, – a régi kiejtésnek hű viszszaadása, s ezért az illető helyeken az eredeti hangzók pontos megtartása mellett. Azonban ez elvet csak az ó kiejtésre nézve -17- tartottam fenn, s nem egyszersmind a provincialismusra nézve, a mely hajdanában is csak ugy variált és ferdített mint ma. Igy például Szencseynél folyton: tunnyi, annyi, bukor, ustrom stb. áll: tudni, adni, bokor, ostrom stb. helyett; ez nyilván túl a dunaias tájszólás, és ma is épen ugy él, mint Szencsey idejében. Én a táji hangoztatást nem követhetém: mert sokféle kutfőkből egybeszerkesztett könyvem irmodora rémitően tarka lett volna, – s nem követhetém, miután helyesirási eljárásommal nem a most is élő provincialismus terjesztése: de a már kiholt, elavult szólamok hű megóvása, megtartása, visszaadása vala czélom.

Van a jelen kötetben különösen a dévaj, tréfás régi hegedős-énekek között több, a melyekben a szerelem szenvedélye, a gúny éle, vagy a pezsgő jó kedv túlcsapongása néhol a mai affectált illem szabályaival nem épen összegyeztethetőleg, kissé magyarán nyilatkozik. Ne ütközzék meg benne az olvasó: castis omnia casta! A régiek sokkal őszintébbek valának mint mi; ők megnevezték a tárgyat a maga nevén, mig voltaképen sokkal „emancipáltabb“ korunk, mely szép szin alatt -18- titokban jobban űzi undokságait – külsőleg finnyáskodni szeret. Valóban, a mai kor affectáltsága mellett már az ó testamentom szent könyveinek sok helyütt szintén ily szó-kimondó modora sem fér meg, – de a Paul de Kock regények ugyancsak díszlenek.

Egyébiránt a hol vastagabb kifejezések fordultak elő: .....-okkal töltöttem ki a helyet.

Volt a régi magyaroknak egy sajátságos szokásuk: hogy a börtönben szenvedők, vagy halálra itéltek dalban bucsuztak el a világtól, – ha azelőtt soha verset nem irtak is. E szokás a szegénylegényeknél még ma is él, de hajdanában legelőkelőbbjeink által is üzetett. Igy például gr. Koháry István több egész kötet verset irt munkácsi rabsága alatt; igy Bezerédy Imre az 1708-ban lefejezett hires kurucz brigadéros, ki azelőtt soha dalt nem szerzett, kivégeztetése előtt pár nappal megirá bucsuénekét, mely kuruczdalgyűjteményemnek egyik legérdekesb darabját alkotja.

Ilyszerü versek a jelen kötetben a hires, nagynemzetes Zólyomi Dávid és Rákóczi László -19- börtönénekei; a hóhér-pallosra itélt Nagy Péternek, Raby Istvánnak, a nánási piaczon 1688. sept. 20-kán lefejezett jegyzőnek, s a rab Rimanóczinak éneke.

A „Sárkány István halálára,“ „A haldokló vitéz Fodor Pál,“ „Az tenger fövénye ki sok…“ „Kovács György végbucsudala“ stb. inkább bucsuztatószerüek: a midőn t. i. maga a versköltő beszél a haldokló vagy halott személyében. Ilyenforma még a „Keserv Zrínyi Miklós halálára“ is, a mennyiben ebben is több helyütt Zrínyit beszélteti a költő.

Végül nem mulaszthatom el kifejezni abbéli óhajtásomat, vajha költőink iparkodnának mintául venni, magokéivá tenni azon ódon magyar zamatú, eredeti, régi szép versalakokat, a minőkben e gyűjtemény sok éneke van irva, – mert ha valódi magyar rythmussal akarunk élni, s rythmicánkat tovább fejteni, művelni: a szathmári békekötés előtt élt régi költőinkhez kell visszatérnünk; tőlük tanulhatunk ősi magyar dalméretet, ősi magyar nyelvet, és ősi magyar szellemet. -20-

Szerény gyűjteményemet, ha Isten éltet, folytatni fogom, csak irodalmunknak, s hazámnak szolgálhassak valamit vele!

Pest, 1863. april 8-kán.

Thaly Kálmán.

-21-

VITÉZI ÉS TÖRTÉNETI ÉNEKEK.

-22-
-23-

HUNYADI MÁTYÁS KIRÁLY BILLIKOMA.

– A XVI. századból. –

„Vina bibant homines, animalia caetera fontes.“

Ez Hunyadi Mátyás király billikumja
 Velenczésektül vött régi ajándékja,
 Midőn ellenségen lött diadalomja:
 Ez volt vitézinek áldomás-adója.
Hunyadirul Lajos királyra maradott
 Ki is vitézivel gyakran ebbűl ivott,
 Batthyányi Ferencznél pohárszéki állott –
 Bortöltője lévén hiven forgolódott.
Kinek hűségéért hogy Német-Ujvárát,
 Adta, – rá köszönté akkor ez poharát,
 Az király éltéért megiván a borát –
 Hű szolgálatjának vette méltó árrát.
 -24-
Melly ház eleinek most is követője,
 Királyának igaz, állhatatos híve,
 Országának egyik pajzsa és őrzője –
 Édes nemzetinek hű védelmezője.
Hazánk szolgáinak igaz szereteti
 Megrögzött ez háznál vitéz kedvelleti,
 Sok szegénylegénnek szükségét enyhéti,
 Asztalát mindennek egyaránt teréti.
Gazdag, dús papoknak menj bár udvarokra
 Megkérdik: barátom, mit hoztál konyhára?
 Jer bé – ha zsebedben pönög az bor árra,
 Ha nem: kiballaghatsz a nyitott kapúra!
Sőt némely urakhoz történjék meneti –
 Ritka katonának most az böcsűleti,
 Nem lévén szivekben hazánk szereteti:
 Az vitéz embernek nincsen tiszteleti.
Inkább veti abban kiki dicsősségét:
 Miképpen tölthesse erszény ürességét;
 Közönséges jóban nem látni hűségét –
 Ritkábban ellenség ellen vitézségét.
 -25-
De szegénylegénynek csak jó hajlék Rohoncz
 Mert ott katonának bő kenyere, bor, s koncz;
 Untig igyál azért, csak vigságot ne bonts, –
 És ez billikumot barátom el ne ronts!

* * *

E költemény a latin jelmondattal együtt reá van vésve a Batthyányiaknak Mátyás királytól származott billikomára, mely hajdan a vers szerént eme család egyik főbirtokán Rohonczon tartatott. Később a boldogult gr. Batthyányi Kázmér vagyona a kormány kezére kerülvén, egyéb ingóságai között e kehely is elárvereztetett, s így jutott tergoveczi Modrovich Ignácz rácz-almási közbirtokos birtokába, kinél ma is létezik. Maga a billikom velenczei kristály, – Mátyás korában még igen nagy ritkaság – talpa pedig aranyozott ezüst, körületén teleirva a jelen költemény soraival, melyek hihetőleg még a XVI-ik században vésettek reá.

Az eléforduló „szegénylegény“ és „katona“ szó hajdan azonegy értelmű vala, és hol egyik hol másik zászlós úr zsoldjában álló szabad csatárt jelentett. – A „szivekben“ szivökben helyett régies, s mindig így fog eléfordulni, valamint a „ronts“ is rontsd helyett. A parancsoló mód második személyének d-je régen majd mindig kihagyatott – legalább irásban.

T. K.

-26-

FEDDŐ ÉS SERKENTŐ ÉNEK

Manasses és Nabugodonozor példáiból.

– A XVI. század első feléből. –

(Egy hosszabb ének eleje és vége.)

Rettenetes Istennek nagy haragja:
 Kik nem félik, erőssen sanyargatja,
 De meg ollyan mint az kegyelmes atya:
 Kik megtérnek, ismét hozzá fogadja!
. . . . . . . . . . . . . .
 Csudálatos Istennek itéleti:
 Melly erőssen az bűnöst megbünteti!
 Az kit akar székiből el- kiveti,
 Az kit akar ismét el- fölemeli.
. . . . . . . . . . . . . .
 Csodálatos Istennek kegyessége:
 Senkinek ő nem lehet ellensége;
 Kinek lehet csak benne reménsége, –
 Nyilván vallja, hogy csak ő segítsége.
 -27-
Ez világon soha nem volt oly bűnös
 Kinek Isten nem volt volna kegyelmes;
 Csak ki magát ismerte, hogy fertelmes,
 És Istenét hitte, hogy engedelmes2).
Melly nagy sokszor régen zsidó népeket
 Veri vala mint engedetleneket,
 De mennyiszer ők ismerék vétkeket:
 Mindannyiszor megbocsátá bűnöket!
Vajha most is jól ezt az körösztyének
 Megismernék: hogy mindenkor Istenek
 Háborgatta kik voltak kegyetlenek –
 És rontotta kiknek volt kemény szivek.
Igen járják most is az békességet:3)
 De nem tartnak köztök egyenességet,
 Hátra vetik isteni kegyességet –
 Választottak idegen segitséget4).
 -28-
Míglen Istent mi meg nem ismerhetjük:
 Békességet csak hiában keresünk,
 Az mit kérünk soha meg nem nyerhetjük –
 Életünket kétség nélkül elvesztjük.
De nem tudjuk Istent megengesztelni:
 Mert azt ingyen sem5) akarjuk érteni;
 Sok miséket tudunk csak szolgáltatni –
 Misék által akarunk szabadulni.
De nem használ miseszolgáltatásunk,
 Olvasásunk, processio-járásunk,
 Utálatos sok zsolozsmatartásunk,
 Egyházbeli sok szóval kiáltásunk.
Nem ekképen köll Istent engesztelni:
 Hittel szokott ő megengeszteltetni!
 Minden gonoszt hátra kell annak hagyni
 Bocsánatot ki akar tűle nyerni.
Megiratá nekünk az Szent-Írásban:
 Mit mitűlünk kiván ő szolgálatban;
 -29- Különben ha cseleködünk dolgunkban:
 Mindörökre maradunk mi vakságban.
Szent-Irásból akarja hogy ezt értsük
 Mivel őtet ez világon tiszteljük,
 Egyébképen ha mi őtet keressük:
 Kétség nekül őtet meg nem lelhetjük!
Térjünk azért avvagy mi most Istenhez,
 Essünk hamar kegyes Idvezítőnkhöz:
 Jusson hamar mi elveszett lölkünkhöz
 Ez világon nyomorult életünkhöz.
Vegye rólunk az régi nagy vakságot
 Testünkbeli nagy- sok háborúságot;
 Oltalmazza ez nyomorult országot,
 És engedje az régi szabadságot!
Ezt Istentül mi hamar megnyerhetjük:
 Szent igéjét ha ő neki meghiszszük,
 Ő szolgáit ha mindenkor tiszteljük,
 Az mit mondnak örömest teljesitjük.
Kit engedjen nekünk az Szent Háromság:
 Ki egy Isten és örök hatalmasság,
 -30- Kivel vagyon mindenkor irgalmasság –
 Mindörökké mennyei nagy boldogság.
 Amen. Finis.

* * *

A Csoma István által 1638-ban Pátyin összeirt codexből, mely határozottan protestáns jellegü s többnyire XVI-ik századi énekeket tartalmaz. Tisztán világi ének csak egy van benne: a szendrői névtelen által 1571-ben Szilágyiról és Hajmásiról irott hires regedal, melyet koszorús Vörösmartynk újból átdolgozott. A Csoma-codex jelenleg az akadémia könyvtárában van. – A jelen énektöredéket egy hosszabb vallásos ének elejéből s végéből állitám egybe; érdekes némely helyeiből látni, mennyire szivén hordta a magyar a haza ügyét akkor, miszerint még a vallási énekbe is belevegyült a honfifájdalom és az ősi szabadság utáni sóvárgás hangja: „Oltalmazza ez nyomorult országot,
 És engedje az régi szabadságot!“

T. K.

-31-

THÚRY GYÖRGY ÉNEKE.

– 1548. –

Zöldítsétek egek hamar az erdőket:
 Hogy próbálhassuk már nyugodt fegyverünket!
Ellenségeinkre egyszer hogy kikeljünk,
 Török-pogányokkal vigan megütközzünk.
Deli Kortván béget kezünkbe kerítsük,
 Délczeg Mehemetet lovárul ökleljük.
Hiszem, az magyarok mikoron kiütnek:
 Pogány ellenségnek bátran szemben mennek,
Kik hamar előttök futnak, vagy elesnek –
 Magyar fegyverétül terétve feküsznek.
 -32-
Adjad nagy Ur-Isten vitézi tettekkel
 Végházunk6) kérkedjen sok pogány fejekkel!
Az végbelieknek tartsd meg erejeket:
 Hogy pogány vérében mártsák fegyvereket!
– Az ezer ötszázban és az negyven nyolczban
 Éneklé Thúry György vérszomjuzásában.

* * *

E költemény a nemz. múz. kézir. hung. quart. 236-ban van meg, de végsorában Jankovich másutt sem igen correct másolója 1548 helyett vétségből 1648-at irt, mert a híres Thúry György, Palotának 1552-ben hősi megmentője a „törökrém“, a páratlan személyes bajvívó, ki végre a kanizsai mezőn vagdaltatott össze a török által: a XVI-ik században, s nem a XVII-ikben élt; hogy pedig versünk szerzője -33- csakugyan e hires és nem más Thúry György: – bizonyítja e sor: „Az végbelieknek…“
 e Thúry György volt ugyanis a dunántúli végek főkapitánya, ezért fohászkodik katonáiért. Fennmaradt e költemény az ő halála után is, és a hegedősök által énekeltetett, mindegyik toldván hozzá valamit; ilyen variatiót a következő századból láss alább, Szencsey codexéből közölve, „Végbéli vitézek éneke“ czím alatt.

T. K.

-34-

PROTESTÁNS HEGEDŐS PANASZLÓ ÉNEKE.

– Tállya, 1549. –

Eredeti czime:

„Panasza Christusnak.“

Mind ez világnak már esze veszett,
 Az igazságtul eltévelyedett,
 Az gonoszságban el bémerülött,
 Az hitlenségben meggyökerezett.
Im föltámadott az igazságra
 Az nagy Istennek boszuságára
 Ő Szent Fiának káromlására –
 Szent igéjének nagy romlására.
Szent Dávid irta az zsoltár-könyvben
 – Az ő könyvének másodrészében –
 Mint tanácskoznak az népek egyben,
 Az kik nem hisznek az egy Istenben.
 -35-
Nyilván tudjátok – ne csudáljátok:
 Ez világ bánja az igazságot,
 És oltalmazza az hamisságot,
 Dávid erről szól, meghallgassátok!
Mit agyarkodtok – ugymond – pogányok,
 És minden népek?… gonoszt gondoltok?
 Földi királyok mit tanácskoztok?…
 Az Isten ellen föltámadtatok!
Hatalmas urak és fejedelmek,
 Papok, püspökök, és szerzetesek
 Az Krisztus ellen mind öszvegyültek
 És az tanácsban illyet végeztek:
Rontsuk el – ugymond – minden kötelét,
 Vessük el rólunk minden erejét,
 És ne fogadjuk semmi beszédét,
 Semmivé tegyük minden törvényét!
– Itt az Szent Dávid ím megjelenti:
 Hogy az hitlen nép Krisztust nem veszi,
 Semmi beszédét hogy nem böcsülli –
 De mindenképen inkább üldözi.
 -36-
Ez volt Krisztusnak ő szöröncséje:
 Ez világ őtet hogy nem kedvelte,
 Heródes király soká kergette,
 Annas Kaifás megölettette.
Nagy bátorsága ez ez világnak:
 Hogy az Ur Krisztust mondja csalárdnak,
 Jámbor szolgáit mind árulóknak –
 Kik Szent-Irásból igazat mondnak.
Álnok tanácsot de kik végeztek:
 Az igazságot ki nem vesztitek!
 Nagy szegénségben fejenként estek –
 Im az Szent Dávid megmondja nektek.
Mennyből Istentől megcsufoltattok:
 Tanácsotokban megbolondultok,
 Isten haragját ti meglátjátok –
 Röttenetes lesz nagy kinvallástok!
Simeon mondja az Krisztust jegynek
 Kit nagy-sokképen igen ellenznek,
 Kiben az hivek mind megépülnek,
 Az hitetlenek mind megtöretnek.
 -37-
Óh te vak világ, Krisztust nem veszed7)
 Az ő szent jegyét ím nem böcsüllöd,
 Lám üdvösséget hirdet tenéköd
 Kit az Szent Dávid ím megmond néked.
Sion hegyének adtam királyul,
 – Az Atya-Isten szól az Krisztusrul –
 Az én népemnek erős hadnagyul,
 Hogy ellenségtül legyen oltalmul.
Sionnak hegye az körösztyénség
 Az kit háborgat nagy-sok ellenség:
 Lelki és testi nagy hitetlenség,
 Kik ellen nekünk Krisztus segitség.
Az Atya-Isten királynak mondja:
 Mert ez világnak ő lőn oltalma,
 Ördög országa miatta romla; –
 Az kárhozatnak ellene álla.
Nagy méltóságát Dávid megmondja,
 Istennek Fia kezdettül fogván
 -38- Miként Szent Atyja őt elbocsátá
 Ez világ ellen azt prédikálta:
Minden hatalmat az ő Szent Atyja.
 És ez világot kezében adta,
 És örökségül birnia hagyta –
 Mennyen és földön urrá vallotta.
Ily nagy Fölséget kik nem tisztelnek,
 Szent-igéjének kik nem engednek:
 Nagy vaspőrölylyel összetöretnek –
 Az Isten előtt sömmié8) lesznek.
Miként az cserép összetöretik:
 Azképen minden megtörettetik
 Az igaz utról ki eltávozik,
 Az Krisztus ellen ki törekedik.
Im jól halljátok Isten haragját,
 Irgalmasságát, minden hatalmát,
 Ő Szent Fiának nagy méltóságát –
 Már fogadjátok Dávid tanácsát!
 -39-
Ébrüljetek9) föl – ugymond – királyok,
 Isten törvényit megtanuljátok!
 Urak, az földet az kik birjátok:
 Isten beszédjét megfogadjátok!
Nagy félelemben ti szolgáljátok,
 És szent életben ti vígadjatok,
 Az igazságot oltalmazzátok –
 Ő szentegyházát föltápláljátok!
Ő Szent Fiában gyönyörködjetek,
 Nagy szeretettel benne higyjetek,
 Szent igéjében ékeskedjetek,
 Az Isten népét ti őrizzétek!
– Hogyha ekképen nem cselekesztek,
 Az igaz utról eltévelyedtek,
 Isten haragját fölgörjesztitek:
 Megemésztettek, és mind elvesztek!
Boldogok lesztek, ha szót fogadtok:
 Hogyha Krisztusban ti megújultok;
 -40- Minden gonosztul megszabadlutok:
 Hogyha Krisztusban igazán biztok.
Ez kiket10) mondék, Szent Dávid mondá;
 Szent Lélek által mindennek mondá:
 Hogy az Istennek Fiát imádja –
 Az hitlenséget minden elhagyja!
Nagy hitlenségben mindazok élnek
 Az kik Rómátul, pápátul függnek:
 Mind bálványistent azok tisztelnek –
 Kik az Krisztusban meg nem épülnek.11)
Pápa hatalma az mig regnála:
 Ördög asztaga meggazdagúla,
 Ez széles világ vakságban juta –
 Krisztus Jézustól mert elszakada.
Az bibliának nem vala hire
 Az breviárnak12) nagy sok kenyere,
 -41- Mind az papokat ez eléltette:
 Az Krisztus Jézust egy sem hirdette!
De Luther Márton kárt tén pápának:
 Hogy megjelenté vétkét Rómának,
 És elhirdeté mind ez világnak:
 Immár nincs haszna az sok bucsuknak!
– Az aranykaput mikor megnyitá:
 Mind ez világot hozzája hajtá,
 Kintul és büntül mind megoldozá,
 Sok ország kincsét ő bétakará.13)
Már mint Heródes megháborodék
 Mikor Betlemben14) Krisztus születék,
 Minden szerzése megtántorodék:
 Mert álnoksága mind kijelenék.15)
Minden szerzését Isten megrontá:
 Ő Szent Fölsége mert nem plántálá,
 -42- Mind gyökerestül el kiszakgatja –
 Mint Urunk Jézus régen megmondta.
Ez azért oka az nagy romlásnak
 El béjövése az pogánságnak,
 Nagy pusztulása az klastromoknak:
 Véget vet Isten az sok bálvánnak!16)
– De vegyük elő az szent bibliát,
 Reánk ne várjuk Isten ostorát;
 Abban17) meglátjuk szent akaratját,
 Irgalmasságát, minden haragját.
Te magyar nemzet, ha fel nem ébrülsz,
 Az Ur Jézusban ha meg nem épülsz,
 Szent igéjével ha meg nem szépülsz:
 Maradásodnak, higyjed, nem örülsz!
 -43-
Várad! nagy kárt téssz mind ez országnak
 Hogy véget nem vetsz az sok vakságnak!
 Csak zabot pállaszsz az nagy érczlónak:
 Hiszem az Istent állíttod vaknak!18)
Óh igen féltem, az török császár:
 Meg ne nyargalná Szent-László lovát!19)
 Fogva ne vinné sok kövér papját
 Az kik kerengik szép koporsóját!20)
Mit pironkodtok váradi papok?
 Az kövérségtül fénlik nyakatok!
 Nem kell Istennek ti zsolozsmátok,
 Misemondástok, és kiáltástok.
 -44-
Szent László fejét ti imádjátok
 Szépen ezüstben befoglaltátok;21)
 Olaj az teste, mind azt mondjátok –
 Ezzel az nép közt ti komplárkodtok.
Az Krisztus teste olajjá nem vált
 Idvösségünkre ki nekünk használt,
 De az körösztfán ugyan megszáradt –
 Ezzel fizeté mi bűnünk árát.
– Nyilván látjátok Isten haragját
 Mind ez világon boszuállását:
 Mert nem tiszteljük az Isten Fiát,
 Ő Szent Fiának vére hullását.
Az szerzetesek kik ezt nem tudják:
 Az Luther Mártont csak szidalmazzák,
 Az jámborokat csak háborgatják –
 Nagy vakságokat mert ők nem látják!
 -45-
Az Jeruzsálem példátok volna:
 Tudós papokkal ki rakva vala,
 Isten törvénye kezekben vala –
 De az Krisztusért ám mind elromla!
Azért nagy urak, ám meglátjátok:
 Az siketséggel ti mit használtok!
 Az Isten mit mond nem fogadjátok,
 Az Szent Dávidról ha nem tanultok.
Keresztyén nevet sokan viseltek:
 De ez világnak csak hizelkedtek,
 Az gazdagságért mindent mieltek,22)
 Isten beszédét nem tisztelitek.
De meglátjátok miképen jártok,
 Itélet napján melly kárt vallotok,
 Az hivatalban kik el nem jártok –
 Az jámborokat háborgatjátok.
Az kiket mondék: senki ne bánja,
 De minden ember magát meglássa,
 -46- Álnok tanácsát minden elhagyja
 Az ki az Krisztust Urának vallja!
– Tállyán ez kele új esztendőben
 Ezer ötszázban negyvenkilenczben,
 Hogy fölébrüljön minden Istenben –
 Senki ne éljen már tévölygésben!

* * *

A Csoma-codexből. Ez ének nemcsak vallási, de történeti is, korának hű képét adván; azonkivül a törökök bejöveteléről s Váradról és Szent-László szobráról, koporsójáról irt helyek – a melyek pedig fölötte érdekesek – majdnem tisztán csak történetiek: ezért sorozám a vitézi és történeti énekek közzé. – Nem érdektelen tudni, hogy a keresztyén (némelyek szerint keresztény) szó e költeményben úgy az egész régi Csoma-codexben, mindenütt „kerestien“-nek vagy „köröstien“-nek van irva, de sohasem „keresteni“-nek. Ez is élő bizonysága, miszerint őseink is a „keresztyén“ kiejtést használák.

T. K.

-47-

INTŐ ÉNEK A MAGYAROKHOZ.

– 1550. –

(Töredék „Moises és Jósue hadáról az Amalek ellen“ czimü hosszabb hegedős-énekből.)

. . . . . . . . . . . . . . .
 Az Moises mikoron hegyre följuta
 Kezde akkor szépen imádkoznia:
 Meddig az ő kezeit fenntarthatta
 Győzödelem addig zsidóké vala.
. . . . . . . . . . . . . . .
 Az ő karja mihelyt elfáradt vala,
 Imádsága mikor lassúdik vala:
 Győzödelem Amalechnek áll vala.
– Soha eddig nem akartuk érteni
 Könyörgéssel nem tudtunk elindulni,
 Viadalhoz ha akartunk készülni:
 Szitok, átok volt igyünknek kezdeti.
 -48-
De nem ögyéb most is ennek az oka
 Hogy szöröncsénk nincsen soha az hadban:
 Mert nem tudunk akkor imádkoznia,
 Ugy indulunk: jer rá az bestiára!
Az szent Moisesnek könyörgése szerént
 Esedezzünk Istenhez szivünk szerént:
 Jó szerencsét engedné kedvünk szerént –
 Győzedelmet ellenségen vehetnénk!
. . . . . . . . . . . . . . .
 Az fogadást kit tőn Isten Moisesnek:
 Veszedelmére járna Amalechnek,
 Azt elvégezte akkor zsidó népnek
 Kit Moises ajánla Jósuvének.
Mennyi romlás mostani időben is
 Lészen az kit merre látunk, hallunk is!
 Isten hatalmából vagynak ezek is:
 De nem értjük, mert eltévedt eszünk is.
Ezen is vagyon Istennek hatalma:
 Egy országot más ellen föltámasztja,
 Benne való népet megsanyargatja –
 Őtet hogy megismérjék, azt akarja.
 -49-
Oly igen megveré régen zsidókat,
 Elpusztítá az ő szép országokat,
 Tartja most is ugyan mint bujdosókat
 Nem hagy birni nekiek országokat.
Poklul23) járának az szegény czigányok
 – Nem tudom ha Egyptom-e országok? –
 Tudom otthon voltanak hatalmasok;
 Isten veszté, – marada csak sátorok.
Ég alatt valának nagy nemes népek
 Kik neveztetének az görögöknek,
 Ez világon kedves vala ő nevek…
 Kérdenélek: ezek mind hova lőnek?
Romlának meg nagy hatalmasságokban
 Mikor négyszáz (után) ötvenháromban
 Irnak vala Úr születése után:
 Mahumetnek esék birodalmában.
De nem sok idővel ennekelőtte
 Kevély Szerecsenországnak lőn vége;
 -50- Irnak vala akkor ennyi időben:
 Másfélezer tizenkét esztendőben.
Óh mennyi országok mostan is vannak
 Régtül fogván mely népek kit birtanak:
 Más idegen nép előtt elfuttanak –
 Gonoszul lett vége ő országoknak.
Mely országnak most veszedelmét mondjuk,
 Végezeti lett az miképen halljuk;
 Istennek hatalmának ezt mi valljuk –
 Nem emberi akaratból ezt várjuk.
Istennek hatalma – ezt minden higyje –
 Magyarország hogy esék mi kezünkben;
 Pogányok valánk az régi időben,
 De az Isten hoza ily szerencsére.
Nekünk ez országot megszabadítá
 Csudaképen, ha ki ezt megmondhatná,
 Magyar krónikában ezt megtalálná –
 Hogy Istentül vagyon, ingyen sem24) mondja.
 -51-
Urnak mennyben menésének utánna
 Négyszáz egy esztendő mikoron vala
 Jó Magyarországban magyar nép szálla…25)
 Kit elhagyok – erről sok beszéd volna!
Mely nagy veszedelmet reánk ereszte
 Ur Isten, ezalatt oly embert szerze
 Nagy romlásokat hogy ő megjelentse –
 Háladatlanságot bennünk megfeddje.
Igen félek keresztyének én azon:
 Az szüketség26) hogy valamit ne hozzon!
 Mint Amalech: országunk ugy ne járjon, –
 Jól látjátok az pogány köztünk vagyon.
Elein valánk bálványimádásban:
 Most Istennek nagy irgalmasságában;27)
 Törökök vagynak noha most vakságban:
 Az Szent Lélek hozhatja igazságban!
Sőt ha mostan vannak nagy gonoszságban:
 Fordithatja Isten jó gondolatban,
 -52- Lehetnek ők isteni imádásban,
 Ezt igy értem: Krisztustul ez mondásban.
Vaj mely nagy hatalmas Embernek Fia:
 Kövekből is hogy ő fölállathatja
 Ábrahámnak fiait, támaszthatja
 Istennek hatalma, – minden azt tudja.
– Megveted magyar nép Isten mondását?
 Nem kedvelled az ő jóakarását?
 Elveted-e miként egy rothadt almát?…
 Lesz oly ember ki érti ennek hasznát!
Kérlek én tiktöket hív keresztyének:
 Az egy állhatatosságban legyetök,
 Gondját Istennek rólatok higyjétök –
 Mint ez históriából megértétek.
Rátok törnek most is az hitetlenek
 Boszut felőlök28) nagy-sokat szenvedtek,
 Igazságban nem hagynak békét nektek –
 Békességgel vajha azt eltürnétek!
 -53-
Istennek hatalma őket megrontja,
 Boszuállást csak ő reá hagyhatna:
 Mind az Amalech népe ám mint jára
 Igaz utban zsidókat mert bolygatá.
Sok népeket megrontott az Ur Isten
 Boszuságot kik töttek az híveken,
 Meghigyjétek, most is azon29) az Isten –
 Csak hínátok mellétek igaz hitben!
Távoztassa kérjük ő szent Fölségét,
 Ellenségnek ő gonosz dühösségét;
 Dicsérhessük ebben ő szent Fölségét,
 Tanulhassuk békével szent igéjét.
Viselje gondunkat mi életünkben,
 Országunkat tekintse szükségünkben,
 Oltalmazzon ez földön életünkben,
 Mondhassuk ő neki: úgy légyen! Ámen.
– Messzebb nem viheté ennek értelmét
 Az időnek hogy látá rövidségét;
 -54- Igyen jegyzé mostan ennek idejét:
 Ezerötszáz ötvenben végeztetett.

* * *

Csoma István codexéből. Az ének szerzője, mint a versfejekből kitünik, Kádas György. Szép azon lángoló hazaszeretet, mely szent-irási példákból kiindulva, inti és serkenti a magyar nemzetet, mig másrészről ugyanazon példákból határtalan Istenben való bizodalom tanát fejti ki az énekszerző. Az ének első bevezető versszaka is jellemző: Gondom nagy volt az elkezdett dolgomra:
 Kit30) mondhatnék nektek most hasznotokra?
 De talám csak szükségtek sincsen arra…
 Annak mondom ottan31) az ki meghallja!

-55-

SZEGEDI VESZEDELEM.

– Vitézi ének 1552-ből. –

Boldog vala az az idő Tamásin
 Mikor voltunk az köveknek hányásin, –
 Örvendett ott kiki fegyverfogásin:
 De még jobban az vadaknak hullásin.
 Ettünk, ittunk, csak danultunk,
 Vigadtunk.
Menj el tehát Benedek szomorú császárhoz,
 Mondd szolgálatunkat, borúlj lábaihoz, –
 Hogy küldjön követet Szolimán császárhoz:
 Küldjön segitséget bús Szeged várához!

* * *

E homályos daltöredék Jankovich gyüjteményében létezik (nemz. múz. kézir. hung. quart. 173. VI.). Korát a Szolimán név s a Nagy Ambrús, Horváth Ferencz és Tóth Mihály hajduinak 1552-iki évben történt szegedi veszedelme fejti meg, melyet Tinódi Sebestyén még azon évben hosszasan megénekelt. (Lásd Tinódinak 1554-iki kolozsvári kiadását.)

T. K.

-56-

HEGEDŐS-ÉNEK A KENYÉRMEZEI DIADALRÓL.

Irta 1569-ben

Temesvári István deák, Telegden.

Eredeti czíme: „Históriás ének az jeles győzedelemről, mint verte meg Mátyás király üdöjében Báthori István erdéli vajda a király hadával és az erdéli és magyarországi hadával az Alibéget hatvanezer törökkel Erdélbe a Kenyérmezőjén, mikoron irnának 1479. Szent Kálmán napján.“

„Az Cyrusnak nótájára.“

Jó Magyarországnak multa napjáról
 És ő benne való hatalmas urakról,
 Tudom hallottatok gyakran királyokról:
 De ím én is szóllok két urakról!
Azért hallgassátok, ím én megbeszélem
 Jó Báthori István a Kenyérmezőjén
 Az ő szomszédjával jó Kinizsi Pállal
 Mely jó szerencsével vítt meg Alibéggel!
 -57-
Hogy irnának ezer négyszáz és nyolczvanban
 Az Úr Jézus Krisztus születése után
 Jó Báthori István az Erdélyországban
 Vajda vala akkor oly nagy jámborságban.
Ugyan azon üdő folyásában vala
 Vitéz Kinizsi Pál az Vég-Temesvárba,
 Király után vala ott az ispánságban32)
 Hire vala neki nagy-sok tartományban.
Ezen esztendőben Szenderő várában
 Számtalan sok török gyülni kezdett vala,
 De ez gyülésének oka hogy mi volna:
 Sem magyar sem egyébféle nem tudja vala.
De hogy lassan-lassan ennek az ő hire
 Nevekedni kezde, a királyhoz ére:
 Ottan Mátyás király alföldre izene –
 A Kinizsi Pálnak hadja készen lönne!
Azon követektől az Erdélyországnak
 Főkapitányának: Báthori Istvánnak
 -58- Király parancsolá mint hív szolgájának,
 Hogy mind éjjel-nappal erőssen vigyázna.
Nyughatatlan király ez hirnek hallásán,
 Jó Báthori Istvánt a Kinizsi Pállal
 Inti és oktatja sok követek által:
 Hogy készen lönnének minden bátorságban!
Mert a török – ugymond – nagy-sok néppel vagyon,
 Rövid idő mulván jó Magyarországon
 Dúlást, rablást akar tenni várasinkon –
 Kinek tü ellene álljatok jó móddal!
Gyakor helyen nektek ő közettek legyen
 Egy kém haza jöjjen, másik ottan menjen,
 Kik meglássák török szándékát: mi legyen?
 Hogy álnokságtól a nép ne röttegjen!…
Az két jeles urak a király beszédét
 Mihelyen meghallák az ő izenését:
 Mindenfelé ottan küldének kémeket
 Kik megkémlenéjek33) jól a törökeket.
 -59-
Mindketten az urak nagy szép seregeket
 Kezdenek azonban gyűjteni sok népet,
 Kikkel az rablástól ő birodalmokat
 Megtarthatnák épen a szegény községet.
Íme azonközben kémek megjutának
 Az Erdélyországban Báthori Istvánnak,
 És Vég-Temesvárban jó Kinizsi Pálnak
 Megbeszéllék török szándéka mi volna…
Most – ugymond – Alibég ékes seregével
 Által kezdett kelni Dunán ő népével,
 Az Erdélyországnak nagy veszedelmére,
 Hatvanezer néppel – indult sietséggel!
Ez hir már mindkét ur tudtára vala;
 Jó Báthori István az Erdélyországban
 Oly nagy sietséggel ő tartományában
 Zsoldot kiáltata az Erdélyországban.
A kéncses Erdélynek ő tartományában34)
 Székel, magyar, szász, és oláh lakik abban,
 -60- Kikből nagy szép hadat jó Báthori István
 A törökek ellen nagy-hamar támaszta.
Bővséges éléssel táborát megtölteté,
 És hadi szörszámmal megerősiteté,
 Ellenség jövését semminek nem vélé –
 A szegény községet nagy rablástól félté.
Ime azonközben tevék neki hirré:
 Az ő birtokára hogy Alibég jönne,
 Oly nagyszámu néppel, Erdélyre sietne –
 Ingyen35) majd Erdélynek határára érne.
Azért gyorsasággal, és nagy-bátor szűvel
 Török eleibe vajda ő népével
 Indula táborból, mégyen sietséggel:
 Mert hallja, hogy török jőne sebességgel.
Azonközben pedig az Vég-Temesvárnak
 Az ő ispánjának: jó Kinizsi Pálnak
 Izene Báthori mint jó szomszédjának:
 Oltalmára jőne az Erdélyországnak!
 -61-
„Siess – ugymond – kérlek, mint jó szomszédomat,
 Szomorú rabságtól én birodalmamat
 Oltalmazzuk (hüven) mü tartományunkat,
 Földre mind levágjuk itt a pogánokat!
Ime béindultak most a mü földünkbe,
 A mi ellenségünk oly nagy kövélységben,
 Kiket az Ur Isten ada mü kezünkben –
 És leveri őket itt a mü földünkben.
Én innét népemmel, oly nagy sebességgel
 Eleikbe megyek én minden örömmel;
 Kérlek, te is indulj utánnok népeddel:
 Közbe vegyük őket a mü seregünkkel.
Erre igen kérlek, hogy nagy gondod légyen:
 A mi viadalmunk ilyenmódon légyen,
 A pogán-ellenség mü kezünkben essen –
 Hogy mü seregünktől igy ő megröttenjen.
Ezt ha művelendjük: én bizonynyal hiszem,
 Hogy a diadalom mü kezünkben leszen,
 -62- Ez fertelmes népben36) haza egy sem megyen –
 Koporsójok nekik a mü földünk legyen!“
– Vitéz Kinizsi Pál hogy e dolgot érté:
 Az ő szép seregét ottan elkészítté;
 Ezt Alibég ingyen eszébe sem vövé,
 Hátul hogy ellenség volna, azt nem vélé.
Azért az Kinizsi népe távoly földen
 Igen szép sereggel török után mégyen,
 Azonközben török az erdéli földen
 Égetést, dúlást, és nagy rabolást tészen.
Röttenetességgel a szép várasokat
 Dulják és égetik mind a szép falukat,
 Nagy-bizvást rabolják a bennevalókat:
 Mert nem látnak sehol ellenek-állókat:
Gyula-Fejérvárig mind felgyargalának,37)
 Mindent eldulának és elpusztítának,
 -63- Nagy-sok nyereséggel hogy megrakodának –
 Legottan nagy-bizvást visszafordulának.
Jó Báthori István az ő seregével
 Hátol ő utánok mégyen merészséggel,
 De nem akar élni vakmerőséggel:
 Azért Kinizsi Pált várja ő népével.
Azonközben török egy falura ére
 Mely a mező középen áll: Kenyérre,
 Melytől neveztetik Kenyérmezőnek –
 Ott lőn szállások mind a törökeknek.
Egy egész méföldet mező szélessége
 Tart, kit jobbkéz felől az Marosnak vize
 Mos, és balkéz felöl vagyon magas hegye; –
 És igen szép sík, mezőnek földe.
Itt megérté török, hogy Báthori volna
 Igen szép sereggel csak közel hallgatna
 Egy szép váraskában, kinek neve vala
 Szász-Sebes; hozzájok két mélföldnyi volna.
Azért ezt végezte Alibég urakkal:
 Hogy el ne menjenek mindjárást prédával,
 -64- Hanem ők előszer Báthori Istvánnal
 Megvínának szömbe ott a magyarokkal.
Ugyanezen dolgot jó Báthori István
 Megértötte vala az ő kémnek által;
 Azért mind a két fél ott közakarattal
 Reggel a mezőre szállának nagy haddal.
A mezőn egymástól nem távoly ülének,
 Három óráiglan táborokban lőnek,
 Ott egymás seregét elnőzék38) szemlélék,
 Az ő seregeket szépen elrendelék.
Seregekben vajda rendelvén ő népét
 Mindennek meghagyja, hogy az Isten nevét
 Térden állván minden kérné segitségét:
 Hogy a pogán-kézből mentené ki népét!
Sőt azt is meghagyja vajda ő népének,
 Hogy minden39) valami keveset önnének,
 -65- Kivel ő testeket erősíthetnéjek –
 Hogy vigabban onthatnák ellenség vérét.
Étel után ottan mindnyájan az hősek
 Egymásnak nagy-vígan ám megesküének:
 Hogy ők mindhalálig egymás mellett lésznek –
 Egymást megápolván40) megerősödének.
Ottan vajda népét elöve41) szólítá,
 Kiknek nagy felszóval ilyenmódon szóla:
 „Szerette vitézim, készüljetek hozzá –
 És nagy bátorsággal menjünk pogánokra!
Nagy-sok népek vagynak – ugymond – ez világban,
 Kik gyakorta másért vínak igen bátran;
 Más jószága mellett nevet az világon
 Keresnek magoknak azok minden módon.
Mü nem másért vivunk, hanem mümagunkért,
 A mü jószágunknak megmaradásáért:
 Édes gyermekünkért, és felesegünkért,
 Atyánkfiainkért, és mü marháinkért.
 -66-
Im látjátok az nép mely igen kövélyen
 A mü jószágunkkal megrakodva mégyen,
 Számtalan sok népet az rabságra viszen –
 Nagy kegyetlenséget nemzetönken teszen.
Nemcsak külső népek az ő jószágokkal42)
 Vitetnek (el) töllek minden marhájokkal:
 De a mü gyermekink ő édes anyjokkal
 Rabságra vitetnek minden marháinkkal.
Szüzek, szép leányok, szép kisded gyermekek,
 Vélek egyetemben szép tisztes szömélyek;
 Kiket ha engedünk, békével elvisznek –
 Nagy keserüségben mindhalálig élnek.
Mi atyánkfiait a pogán törökek
 Nem halálra viszik, bizonynyal higyjétek,
 Mert talám könnyebben azt elszenvedhetnék –
 De halálig való rabságra vitetnek!
Keserűség miatt meg nem beszélhetem
 Mely kegyetlenséget a szegény szüzeken
 -67- És azokkal együtt az asszon-népeken
 Ez jövendő éjjel tésznek szegényeken.
De hogy az ne legyen: készüljetek hozzá!
 Ne hagyjuk ezeket élnie holnapra!…
 Hanem az mü szablyánk konczról konczra hányja,
 Még ma ez mezőben mind fogytig levágja.
Ő sokaságokat tü ne gondoljátok:
 Mert sokkal, kevesen ti vínia tudtok;
 Ellenségnek soha hátat nem adtatok –
 Gyakran törekeknek nyakokon jártatok.
Nagy-bátor szüvetek lám tünektek vagyon,
 A mellett erőtek győzhetetlen vagyon;
 Bizzatok Krisztusban!… Minden fegyvert fogjon
 Az jelt mikor hallja: ottan előálljon!
Csak egy óra mulva, bizonynyal higyjétek
 Amaz nagy Kinizsi Pállal az vitézek
 Segítségre jőnek mellénk szép seregek:
 Azért müellenünk nem állhatnak ezek.
 -68-
Azért magatokban ezt eltekéljétek:
 Hogy mindhaláliglan e fertelmes népet
 Egyaránt vágjátok pogán törökeket, –
 Istennek adjátok a tü neveteket.
Bizonynyal higyjétek, hogy én jelen leszek,
 Minden ügyetekben hogy én jelen leszek;
 Vagy ez nap veletek győzedelmet veszek:
 Avvagy az Krisztusnak vendége én leszek!“
Hogy e beszédet az vajda elvégezte:
 Az egész nép őtet, hogy jelt adna, kérte
 Minden vitéz urnak hivségét jelenté43),
 Az vajda beszédét az sereg dicséré.
Azért gyorsasággal az vajda ő népét,
 Elrendelé szépen és bölcsen seregét:
 Négy felé választá ott ő minden népét
 Hogy könnyebben megtolhatná ellenségét.
 -69-
Miért hogy44) négyféle nép vala táborban:
 Magyar, székely, szász, és oláh vala abban;
 Jobbkéz felől vajda szászokat állatta –
 Az Maros folyása felöl őket hagyja.
Melléjek szászoknak oláhokat ada,
 Az önnen-seregét közübben45) állatá,
 Balfelől melléje a székelyt állatá;
 Hátol igen erős álló sereg46) vala.
Másfelől törökek az ő seregeket
 Ők is kiszélleszték minden erejeket;
 De a préda környül sok fegyvereseket
 Rendeltenek vala nagy szép seregeket.
… Immár hogy mind a két fél elkészült volna:
 Egyberohanának nagy sivalkodással;
 Dobok és trombiták zengnek ropogással –
 Nagy-erősen víni kezdének egymással.
 -70-
Alibégnek egyik serege indula
 Oly nagy rikoltással jobbkézre szakada;
 Ottan ő lovokat téríték szászokra –
 Jutának mindkét fél az Maros partjára.
Ott nagy emberséget a szászok tevének:
 Mert sokat pogánban gyorsan leverének,
 Az viz mellett erős viadalt tevének –
 De törökek mellé ám sokan jövének.
Kiknek rohanásokat az jámbor szászok
 – Miért hogy kevesebb vala az ő számok –
 El nem szenvedhették; (azért) az ő hadok
 Ottan hátat ada… lőn nyomorúságok.
Sokan ő közűlek ott levágatának,
 Az ellenség miatt sokan meghalának;
 És miért hogy hátra ők nem futhatának:
 Az Maros vizébe sokan borulának.
A többi pediglen, kik szaladhatának,
 Az oláhok közé nagy-gyorsan futának.
 Kikkel együtt pogánokra arczul állának –
 Nagy vakmerőséggel reájok rohanának.
 -71-
Ottan az oláhok, szászok, törökekben
 Csak gyorsan nagy-sokat keverének vérben;
 Sokat ő közűlök ott mind levágának, –
 Ám béugratának lovakkal üzésben…
Azonközben pedig, hogy ezek itt vínak:
 Balkéz felől a székely is igen forgódik;
 Az hadnak két szárnya erősen harczolnak –
 Mindkét felől akkor sokan elhullának.
Mikor hadnak szárnya ellenség sokságát
 Meg nem állhatná az ő ostromlását:
 Ottan a közepire veszi vala magát,
 Hogy bizvást vághatná ott a pogánokat.
Harczon mindkét félben sokan elhullának,
 Törökök szászokban sokat levágának,
 És az oláhokban sokan meghalának –
 Mind vérré vált vala vize a Marosnak!
A fegyveres népet vajda azonközben
 A mely önmagánál vala a középben:
 -72- Ám előbb47) indítá török eleibe…
 Itt halld meg, mely dolog lőn egy történetbe!48)
Fegyveres nép előtt a vajda áll vala
 Rohanni törökre egyszesmind49) akara:
 Ő jó lovát ott megsarkantyuzva –
 Lovastól egyszersmind földre esett vala.
Mihelt a vitézek ezt eszekben vévék:
 Pokol-szerencsének jelének itélék;
 Hogy visszatérnének – vajdát arra inték,
 Avvagy hogy az hegyre felfutnának, kérék.
Báthori felkelvén nekiek felele:
 „Gonosz szerencsének ezt senki ne vélje!
 Mert ki hadakozik Istennek nevében:
 Semmi gonoszszára nem lehet éltében.
A dolgon vitézek meg ne röttenjetek!
 Az Isten müvelünk lészen, meghigyjétek;
 -73- Mostan bátor szüvvel engem kövessetek –
 A mit tü éntőlem láttok, azt tegyétek!“
Miglen ezt mondá, oly nagy sietséggel
 Rohana törökre; ottan merészséggel
 Bátorítá népét, hogy az ellenséggel
 Erőssen vínának véle törökekkel.
Az ő rohanását törökek serege
 El nem szenvedheté Alibégnek népe;
 De nagy gyorsasággal ottan visszatére –
 Az bégnek hirével hogy ez dolog lönne.
Bég négy szép sereget egyszersmind indítta,
 Kivel vajda népét földre lerontaná;
 Derék viadaltól az hadnak két szárnya
 Ám ottan megszünék, had középre szálla.
Az egész sokaság mind középre futa,
 Röttenetességgel egymással ott viva;
 Hat sebekkel akkor István vajda
 Lovával egyemben megsebhetett50) vala.
 -74-
Itt az magyarokat török közben fogá:
 Azért az viadal itt igen nagy vala,
 Pogán törökekben számtalan meghala –
 Kiknek ő helyekbe meg más sereg álla.
Azonközben pedig, hogy itt harczolnának,
 És mind a két félben sokan hullanának:
 Nagy-sok jó vitézek a Kinizsi Pállal
 Vég-Temesvár felől jőnek gyorsasággal.
Az jó Kinizsi Pál nagy-szép seregekkel
 Erdélybe beére alföldi hősekkel;
 Mihelyen meglátá hogy az ellenséggel
 Jó Báthori István vína merészséggel:
Jézust kiáltata, – törökre indula,
 Oly nagy sebességgel reájok rohana,
 Hátol törökeket kegyetlenül vágja,
 Számtalan töröket gyorsan lehullata.
Török önmagában már elhitte vala
 Hogy a magyarokat ő ott mind levágja,
 És az győzedelem ő nálla maradna:
 De mihelyen hátol Kinizsi Pált látá
 -75-
Ali bég azonnal ott megröttent vala –
 Mert jó vitézségét Pálnak tudja vala;
 Ottan törökeknek serege megbomla,
 És az ő sok számok küssebbedik vala.
A Kinizsi Pál vala itt szintén ollyan
 Mint sivó, ordító, kegyetlen oroszlán;
 Valahová téröl: hátat ád a pogán –
 Két élestőr vala neki az oldalán.
Igen serény vala ő minden dolgában,
 Telhetetlen, pogán-vére ontásában;
 Oly nagy rikoltással ő vala a hadban:
 Hogy megröttenének pogánok táborban.
Legottan Kinizsi Pál eszében vövé
 Hogy a diadalom lönne keresztyéneké,
 Kezde szágoldani István vajda felé –
 Ellenség előtte álla ott kétfelé.
Vajda seregéhez hogy már jutott vala,
 Felszóval kiálta, és ekképpen szóla:
 „Szerető szomszédom, jó Báthori István!
 Felelj meg énnekem: vagyok Kinizsi Pál!
 -76-
Valahon te most vagy, jelents meg énnekem –
 Ez a Kinizsi: elgyöve! azvagy jelents meg énnekem51):
 Ez a Kinizsi, kinek a te élted
 Nagy vigasságára volt mindenkor élted.“
– Inkább ellenségnek eltágulásából
 Hogynem Kinizsinek ő kiáltásából
 Vajda ám eszébe vövé harczolásból
 Hogy Kinizsi jelen volna viadalban.
Noha sok sebekkel (vajda) bágyadt vala,
 Mindazáltal testek közzül igy szól vala:
 „Szerető szomszédom, imhol vagyok!“ – monda –
 Ottan vajda mellé Kinizsi indula.
Vajda környül töröket leverte,
 Az néppel vajdát haláltól megmenté,
 Nagy-szép intésekkel népet erősíté –
 Arczról törökökre megtéríté.
Veszedelmet török hogy kétfelől érté:
 Ottan ő seregét az hegyre téríté,
 -77- Hogy megmaradhatna hegyen, ő azt vélé –
 És a prédás tábort ottan elfelejté.
Futnak nagy-erőssen törökek az hegyre,
 Utánok magyarok, vágják őket földre;
 Vitéz magyaroknak az Isten téríte
 Ékes diadalmat, gazdag nyereséggel…
Mind egész nap őket erőssen kergeték,
 Hegyen, völgyen, erdőn, sikon igen ölék,
 Mindenfelé pogánt ők el-kiszéleszték –
 Ekképpen magyarok pogánt ott megverték.
Sok számtalan török csak az hegyen vesze,
 Egész harmadnapig, kiket a föld népe
 Tétova kergete, gyakor helyen öle –
 Sokat búdosásban éhség megemészte.
Csak keveset bennek elfogtanak vala,
 Kikre törökek közt nagy tekintet vala,
 Kiknek saczczolása52) sokat teszen vala –
 A többit mind földre ők levágták vala.
 -78-
Alibég ruháját változtatja vala,
 Egy pásztorhoz hegyben gyorsan bément vala,
 Annak kunyhajában az éjjel hált vala,
 Reggel jó lovára ő felfordult vala.
Monda a pásztornak: menj el gyorsasággal,
 Báthori Istvánnak a Kinizsi Pállal
 Mondd meg, hogy az éjjel te gazdája voltál
 Vitéz Alibégnek te jól gazdálkodtál!
Ottan az Alibég onnét elszágolda,
 Haláltól, fogságtól ő megszabadula,
 Törökországban ő maga bészágulda
 Mezítelen elszaladván béfuta –
 De minden ereje Erdélyben marada.
Mihelt törökeket magyarok levágák:
 Ottan jó lovakat táborra fordíták,
 A török táborát azontol eldullák,
 Kazdag53) nyereséggel ott megrakodának.
Mindjárt az foglyokat ott ők elódozák,
 Nagy rabságtól őket is megszabadíták,
 -79- Kikkel egyetemben Istennek nagy hálát
 Adának vitézek, egymásnak vígadnak.
Azután mindnyájan vitézek gyülének
 Az harcznak helyére ottan ők menének;
 Urak vitézekkel igen örülének,
 Elvégezék, hogy ott vacsorát önnének.
Mert már (setét) estve vala a táborban
 Nem mehetnek vala onnét napvilágban,
 Azért a testeken oly nagy vigassággal
 Asztalt teríttete vitéz Kinizsi Pál.
Ellenségnek teste sürőn fekszik vala,
 Mind az egész mezőn oly nagy-gyakor vala,
 Hogy egyik holttesttől elhághattál volna
 Másikra tizenhat futamatnyi földen…
Ott azért ételhöz vitézek mindnyájan
 Letelepedének nagy háláadással,
 Ellenség-testeken ülnek vigassággal,
 Újítják testeket étellel itallal.
 -80-
Örömekben hősek isznak az jó borban
 Nagy-szép énekeket ő lakodalmokban54)
 Mondnak, és beszélik: eleink az hadban
 Miként ellenséggel víttak viadalban.
Hősek jobban-jobban az jó borban innia
 Kezdének fegyverben szép tánczokat járni,
 Egyszersmind hangosan igen kiáltani
 Kezdék ott a méhsert szépen betölteni.
Nagy-szépen a hősek lakozván vigadnak
 Külemb-külemb játékot köztek indítnak,
 Nagy fegyveres tánczot mezőben ők járnak
 Élteket Istentől kérik az uraknak.
Vitéz Kinizsi Pált az hősek ott kérék,
 Hogy ő is tánczolna urakkal, őt inték,
 Megfogadá vitéz uraknak kérését –
 Ottan ő előttek Kinizsi felugrék.
Egy nagy török testet azontul55) ragada
 Az ő fogaival földről felharapá
 -81- Vitéz kezeivel csak hozzá sem nyula –
 Avval egy szép tánczot urak előtt jára.
Kik ez dolgot láták: erősen csodálák
 Erős Herculeshez Kinizsit hasonllák,
 Némelyek Sámsonhoz hasonlónak mondák, –
 Dicsérék vitézek látván az ő dolgát.
Örömekben hősek az egész étczaka
 Csak egy mákszömnyét is nem aludtak vala;
 Reggel seregével két úr indult vala –
 Gyula-Fejérvárban vigan mentek vala.
Onnét ők küldének másnap nagy-sok népet
 Kik megszámlálnájak társoknak testeket,
 És eltemetnéjek mind egyiglen őket:
 Vadak-madaroknak hagynák törököket.
Népek oda-jutván megszámlálták vala,
 Magyart törökektől külen rakták vala;
 Magyarok hadából nyolczezer nép hala:
 Pogánból mezőben harminczezer vala.
 -82-
A nélkűl56) az hegyen, völgyen, és erdőben
 Számtalan sok török vesze kergetésben.
 Lelének azután az Maros vizében
 Kétezer oláhot, szászszal egyetemben.
A kik magyaroknak pártjokon valának:
 Azoknak népektől sirok ásatának,
 És föld köbelében béhomlíttatának –
 Ellenség testeket hagyják az vadaknak.
– Jó Báthori István és az Kinizsi Pál
 Ekképen vivának meg a pogánokkal
 Bőv Kenyérmezején az Erdélyországban,
 Az böjtelő hónak tizenöted napján.
Ezek után vajda egy szép kápolnácskát
 Ütközetnek helyén csináltatott vala,
 Önnen-költségével épüttetett vala:
 Kit emléközetre őutánna hagya.
Budában királynak ez hogy hirével lőn:
 Nagy dicséreteket király Istennek tőn –
 -83- Hogy ki diadalmat pogán törökeken
 Gyakran magyaroknak ád ellenségeken.
– Ekképen az Isten a mü eleünket
 Igazgatta régen mü nemzetségünket;
 Csak bizzunk ő benne, ő most is bir münket:
 Megrontja bizonynyal mü ellenségünket!
Támaszszon az Isten most is oly urakat
 Kik által megrontsa mind a pogánokat,
 És megszabadítsa a benne bizókat –
 Kezünkbe megadja a mü országunkat!…
– Ezeket versekben a ki berendelte57)
 Temesvári István deák az ő neve,
 Hogy Telegden laknék scholamesterségben
 Ezerötszáz hatvankilencz esztendőben.

* * *

Jegyzet. Ez igen becses költészeti s történeti ereklye eredetileg a Heltai Gáspár által Kolozsvártt -84- 1574-ben kiadott „Cancionalé, az az históriás énekeskönyv“-ben létezik e czim alatt: „A kenyérmezői história, mint adta az Isten a diadalmot Báthori István vajdának a törökök ellen. Temesváry István.“ E könyvnek csak egyetlen teljes példánya létezik immár az egykori gr. Ráday-féle, most pesti ref. főiskolai könyvtárban. – Közlésem a nem rég elhúnyt tudós dr. Ötvös Ágoston kézirati másolata után való. E kézirat a gyula-fejérvári Batthyányi-könyvtárban őriztetik.

T. K.

-85-

PROTESTÁNSOK ÜLDÖZÉSÉRŐL.

(Töredék „Szent-János Martyromságáról“ szerzett hosszabb ének végéből.)

– A XVI-ik századból. –

. . . . . . . . . .
 Elvételét az Szent-János fejének
 Meghallátok Krisztus hopmesterének,58)
 Egy leánzó lén oka veszésének
 Ily jámbornak ő feje vételének.
Lettek most sok Jánosok ez világra
 Kik igazgattatnak az boldogságra:
 De kevésnek most arra kivánsága –
 Azért rajtunk Istennek nagy haragja.
Igen valljuk körösztyénnek magunkat,
 Jónak mondjuk szentek tanításokat,
 -86- De nem szenvedhetjük ő mondásokat
 Mikor reánk szólnak bizonságokat!
Tömlöczözik most az Krisztus hiveit
 Mint régen az zsidók prédikátorit;
 Krisztusnak drágalátos prófétáit
 Nem hallgatják az Istennek mondásit.
Az Krisztust mint Júdás ugyan árulják –
 Sőt Júdásnak ócsobban űk eladják,
 Mert csak három pénzen is ők eladják,
 Kik az ő hiveit igen káromlják.
Csélcsapoknak mostan kenyerek vagyon
 Miseüvöltőknek kenyerek vagyon,
 Kitül nem sokasulhatnak világon –
 Inkább akarják hogy lölkök vigadjon.
. . . . . . . . . .

(A következő levelet valamely barbar kéz kitépte.)

* * *

Csoma-codex. Nagy kár, hogy a költemény vége, a mi legérdekesebb szokott lenni, hiányzik. Egy egész levél ki van szakítva.

T. K.

-87-

ÜLDÖZÖTT PROTESTÁNSOK ÉNEKE.

– A XVI-ik századból. –

Óh mint keseregnek most az körösztyének:
 Nincsen ő nekiek semmi békességek –
 Mert elhatalmaztak az sok hitetlenek.
Kik az Jézus Krisztust el nem szenvedhetik,
 És az ő székiből őtet el levetik,
 Az ő érdömében hitöket nem vetik.
Egy felől környűlünk az szent érdemesek,
 Más felől környűlünk idegen nemzetek
 Kiknek az Krisztusnak szolgái: nevetség!
Szidalmazzák ezek az Krisztusnak nevét,
 Nem külömben tartják mint eretnekeket
 Az kik az Krisztusban vetötték hitöket.
 -88-
Ne hagyj azért minket te hatalmas Isten –
 Mert az te népednek nincsen segítsége,
 Nincs oltalmazója, nincsen fejedelme!
Hogy megismerhesse Krisztusnak egyháza:
 Hogy csak te vagy neki kegyelmes Istene,
 És minden árváknak kegyes táplálója!
Dicsértessél Atya, mindenható Isten,
 És az te Szent Fiad véled egyetemben,
 Az Szent Lélek-Isten örökkön örökké!

* * *

A Csoma István által 1638-ban összeirott codexből, mely többnyire XVI-ik századbeli énekeket tartalmaz.

T. K.

-89-

PROTESTÁNS MAGYAROK FOHÁSZA ISTENHEZ, JÓ FEJEDELEMÉRT.

– A XVI-ik század végéről, vagy a XVII-ik elejéről. –

Tekints reánk Ur Isten mi nyomoruságinkban,
 Mert tenálad nélkül ez gyarló világban
 Vagyunk csak árvaságban.
Elfogytanak Ur Isten az jámbor fejedelmek,
 Nincs gondviselője nyomorult népednek,
 Oltalma seregednek.
Az kik köztünk Ur Isten, mondatnak pásztoroknak:
 Csak szinét viselik ő hivataljoknak, –
 Tégedet elhagytanak.
Uralkodik Ur Isten köztünk minden hamisság:
 Mert az tiszttartóknak kedves csak az birság –
 Távul ment az igazság.
 -90-
Azért hozzád kiáltunk – Ur Isten, légy oltalmunk,
 Légy pásztorunk nekünk, légy erős hadnagyunk,
 Légy mindenben oltalmunk!
Adj minekünk Ur Isten, jámbor gondviselőket,
 Adj körösztyén és istenfélő birákat,
 Adj jámbor polgárokat!
Adj ollyakat Ur Isten, kik téged szeressenek,
 Mind az két táblának kik őrzői lesznek,
 Reá gondot viselnek.
Adj ollyakat Ur Isten, kik templomra, scholára59)
 Főgondot viselnek jámbor tanitókra
 Az te hiv szolgáidra!
Adj minekünk Ur Isten értelmes férfiakat
 Kik bölcsen, eszössen viseljék magokat,
 Jól rendöljék dolgokat.
 -91-
Ne adj nekünk Ur Isten, gyermek-fejedelmeket
 Puha asszonyi-ember természetüeket,60)
 És gyermekeszüeket.61)
Adj minekünk Ur Isten, igazságszeretőket
 Kik nem néznek ebben semmi személyöket,
 Semmi barátságokat.
Adj ollyakat Ur Isten, kik szép ékes beszéddel
 Mindent végezzenek Isten szerént renddel,
 Ekössen szólló nyelvvel.
Adj ollyakat Ur Isten, az kik szent életűek:
 Förtelmes bűnökben el nem merüljenek –
 De jó példa légyenek!
Ne légyenek, Ur Isten, tobzódók, részegesek,
 Rút, undok paráznák, haraggal teljesek,
 Iregyek, kegyetlenek.62)
 -92-
Az kiket-adsz Ur Isten, pusztán őket ne hagyjad:
 Az te Szent Lölköddel szépen fölruházzad,
 Sok jóval koronázzad!
Adj őnekik Ur Isten, mennyei bölcsességet,
 Adj őnekik lelki erőt, igaz hitet,
 Adj észt, elmét, tanácsot!
Birjad nekik Ur Isten szivöket, elméjöket,
 Hogy mindenben követhessék Fölségedet,
 És az te törvényedet.
Vezéreljed Ur Isten őket az igazságra:
 Hogy ne véthessenek ő hivataljokban, –
 Hiven járjanak abban!
Adj őnekik Ur Isten békességes esztendőt,
 Adj hosszu életet – nagy jó egészséget,
 Adj kedves csendességet!
Engedd nekik, Ur Isten, légyen kedves személyek,
 Az fejedelmek közt légyen tisztességek,
 Böcsületes beszédek.63)
 -93-
Lágyíts hozzánk Ur Isten az fejedelmeket is:
 Ne légyenek nekünk Pharahóink ők is, –
 Téged féljenek ők is.
Adj oly szivet Ur Isten, hogy nekik engedhessünk,
 Hogy zúgódás nekűl nekik szolgálhassunk,
 Értök könyöröghessünk!
Add meg nekünk Ur Isten az te Szent Fiadért
 Az mi közbenjáró Jézus Krisztusunkért,
 Az ő szent érdeméért!
Dicsértessél Ur Isten – te Szent Fiaddal mennyben
 És te Szent Lölköddel tűlünk, egyetemben,
 Most és örökké, Ámen.

* * *

A protestáns jellegü Csoma-codexből.

-94-

TÖRÖKÖK ELLEN HADAKOZÓ MAGYAR VITÉZEK FOHÁSZA.

– A XVI-ik vagy XVII-ik századból. –

Panaszát Ur Isten mi szegény hazánknak
 Hallgasd meg siralmát jó Magyarországnak!
 Légy szabaditója romlott házainknak,64)
 Sok szegény árváknak, kik hozzád kiáltnak.
Az te népeidet hatalmas Ur Isten
 Tarts meg az hitetlen nemzetségek ellen,
 És tedd szerencséssé ellenségid ellen
 Kik most dühödtenek szegény hazánk ellen.
Vedd hozzád Ur Isten sok kiáltásinkat,
 Az te Szent Fiadért oltalmazd utunkat,
 Ne nézzed Ur Isten nékünk mivoltunkat:
 Hanem Szent Fiadat kikért bocsátottad.
 -95-
Látod nagy Ur Isten mi nagy inségünket
 Idegenek miatt való esetünket,
 Mentsd ki jó Istenünk az mi nemzetünket,
 Az hitetleneknek ronts meg erejeket.
Vagyunk Uram Isten nagy nyomorúságban,
 Az pogányok miatt nagy sok siralomban;
 Kik az te nevedért forgunk mostan hadban:
 Szegény néped mellett támadj fel hadunkban!
Segélj meg Ur Isten dühösségek ellen,
 Támadj fel mellettünk, ő hatalmok ellen;
 Titkolt tanácsokat tölcs65) fejekre Isten
 Hogy te szent nevedet ismérjék meg Isten.
Hatalmas bölcs Isten te indításodat
 Vidd véghez mibennünk elkezdett dolgunkat,
 Az te Szent Fiadért igyöket igazgasd –
 Az kik szent nevedben köték fel kardjokat.
Örök, mindenható, kegyelmes Ur Isten
 Szentölt vitézekkel hadban voltál régen:
 -96- Légy jelen, könyörgünk, mostan azok ellen
 Az kik káromkodnak istenséged ellen!
Győzhetetlen Isten, hatalmasságodat
 Terjeszd ki reájok te sújtó karodat;
 Az pogány népeknek ronts meg hatalmokat,
 Az kik csak csufolják az te Szent Fiadat.
Igaz, áldott Isten könyörülj mirajtunk,
 Kik te szent nevednek oltalmáért vivunk,
 Az tűled vött hitért és nevedért bajlunk,
 Hazánkért, árvákért, özvegyekért vivunk.
Egész életünknek minden idejében
 Dicsérjünk mindnyájan szent gyülekezetben,
 Magasztaljuk neved szent éneklésekben –
 Örök Isten, csak légy velünk mi igyünkben!

* * *

Szencsey György dalkönyvéből; a versből valami még hiányzik, mert utolsó strophánk után e sor olvasható: „Evangéliomnak prédikáltatása“
 a következő levél kiszakadt.

T. K.

-97-

KÁTAI MIHÁLY SÍRFELIRATA.

– 1606. –

Én Kátai Mihály világnak nagy példa
 Az Epicurusnak voltam tanitványa,
 Sardanapálusnak követője s társa,
 Bachusnak, Vénusnak, Voluptasnak fia.
Az Istennek nevét nyilván káromlottam,
 Mulandó jószágért hitem megtagadtam,
 Ellenségnek hazám s nemzetem eladtam –
 Velem jól tett uram méreggel itattam.
Az élő Istennek olvastam könyvéből
 Hogy ha ki elhinné66) magát, haragjából
 Nyakra-főre jőne le az uraságból:
 De ezt csak gúnyoltam nagy kevélységemből.
 -98-
Azért mindezt világ rajtam tapasztalja:
 Hogy szent s igaz légyen az Istennek szava;
 A mit érdemlettem ihol azt megadta:
 Itt nyugszom, vagdalva diribről-darabra!

* * *

Kátai Mihály Bocskai István erdélyi fejedelem kanczellárja, urát az egykoruak tanusága szerént megmérgezte, s ezért elébb börtönbe vettetvén, Bocskai feldühödt hajdu-hadai által a kassai piaczon izré-porrá vagdaltatott – A jelen költemény csakugyan fel volt-e vésve sirkövére? nem tudom; én a Ráday-levéltár LV-ik codexe után közlöm, a hol ezen czim alatt áll: „Epitaphium Micháelis Kátai, Cancellárii Stephani Bocskai Principis, qui Principem dictum veneno extinguens, ab Hajdonibus et militibus propter hoc scelus post mortem Principis frustratim concisus est.“

T. K.

-99-

NAGY PÉTER BÖRTÖN-ÉNEKE.

Sárvárott, 1606-ban.

Engem az szerencse mast próbára vetett
 Sima tengölyérül nyakra leeresztett,
 Világ csudájára vélem, hogy engem tett –
 Ily veszedelemre engemet eresztett.
Nincsen ez világon oly jó bölcs katona
 Az ki gonosz társhoz önnönmagát adja,
 Hogy sok elvett prédát ő ki nem okádna –
 Végre gyalázattal világbul kimulna.
Nem szánja szegénynek, gazdagnak marháját,
 Gyakorta megássa koldúsnak is házát,
 Soha nem kéméli az urak majorját, –
 Tolvaj megkerüli polgár istállóját.
 -100-
Azonban azt tudja, hogy szerencse dolga:
 Utána futva megy undok gyalázatja;
 Bujdosás ő dolga, maga is jól tudja –
 De sok latorságát ő el nem hagyhatja.
Gondolom, én valék ilyen állapotban,
 Erős, gyors, fiatal, ifjúi voltomban,
 Csintalan, nedénges minden útaimban –
 Enyveskezü valék széjjelbujdostomban.
Jaj gonosz szerencse miért csalál engem?!
 Ugyan megbódítád én ifjúi elmém;
 Csak ez darab földet szüntelen kerültem:
 Azonban tömlöczbe heverésben estem.
Pironkodhatom már, hogy ily gyalázatban
 Egynihány nap éltem az vörös toronyban;
 Látom senki sem szán, vagyok ily nagy búban –
 Bűneimért lészek már nagyobb kinokban.
Engem ez világon tartnak főtolvajnak,
 Tudom hogy mondanak huzónak-vonyónak,
 Minden tolvajoknak hires gazdájának –
 Vélem, hogy utánam főebbek támadnak.
 -101-
Törvényre vonának sok jó főemberek,
 Előszólítanak ime látom ezek;
 Iminnend-amonnand sok levél érkezik –
 Kiért az én szivem nagy bánatban esik.
Engem itélének hóhér fegyverére,
 Azután testemet sárvári kerékre;
 Magam is jól tudom, méltó vagyok erre…
 Isten, viselj gondot én szegény lölkömre!
Régi jó barátim kérlek az Istenért
 Jámborul éljetek az Jézus nevéért!
 Kik prédát szerettek, nyilván elhigyjétek:
 Kerékre, pallosra, kötélre szert tesztek!
Siralmas óhajtást néked Uram! nyújtok,
 Tudom hogy különben én meg nem újulok;
 Országodban veled vígadozni fogok –
 Mikor szemed előtt arczul leborulok.
Sörkenj föl én lölköm, az Úr veled vagyon!
 Énekölj én lölköm az Úr előtt nagyon,
 Hogy könyörgésedre dicsőséget adjon,
 Téged országában hamar bébocsásson.
 -102-
Zokog az én lölköm számtalan bűnömért:
 Mint tolvaj keresztfán undok vétkeiért;
 Uram téged kérlek az te érdemedért:
 Ne vess az pokolra förtelmességemért!
Itt vetettél engem, tudom gyalázatra,
 Tagjaimat adád különbféle kinra:
 Nem félek haláltul, bátran megyek arra –
 Nyakamat kinyújtom hóhér pallosára.
Légyen nagy dicsőség neked óh Jehova
 Tengernek, és mennynek, földnek drága Ura,
 Az ki gondot visel szegény szolgájára:
 Lölkömet is ne vesd pokolnak kinjára!
Igazán megmondom: az ki jámborul él
 Sem mezőn, városon, falun – sohul sem fél;
 Istennek áldása röpül reá mennybül –
 Holta után aztán örökkén Úrral él.
Férfiak, asszonyok, szüzek szép virágok,
 Széjjel imitt-amott ti az kik bujdostok,
 Bölcsőben feküvő gyönge liliomok:
 Az Jézus nevéért ti megbocsássatok!
 -103-
Isten oltalmazzon titeket ezektül!
 Mert én nem függöttem soha az vénektül;
 El ne szakadjatok Isten igéjétül,
 Tanácsot kérjetek csak az Szent Lélektül.
– Ezeket leirám keserüségemben,
 Sárvári tömlöczben vagyok könyörgésben,
 Az egy ezer hatszáz és hat esztendőben
 Az bőjtmás havának második hetében.
Nagy Péter én nevem, versfejek mutatják,
 Én életem renddel előtökben adják;
 Valakik magokat rosz életre adják –
 Gonoszul elvesznek, magok is jól tudják.

* * *

(Szencsey György dalkönyve.)

-104-

BETHLEN GÁBOR.

(„Gabriel Princeps Transsylvaniae.“)

– A XVII-ik század első feléből. –

Az magyar nemzetnek
 S az körösztyénségnek
 Én vagyok Gedeona,
 Sok fejedelmeknek
 És minden rendeknek
 Függ rám szeme világa:
 Süveg emeléssel
 Tisztességes füllel
 Jámbor, nevemet hallja.
Astyáges régenten
 Ágyában feküvén
 Illyen álmot látott volt:
 Hogy szép leányának
 Mándane asszonynak
 Ágyékából szőllő nőtt,
 -105- Kinek szép árnyéka
 Egész Ázsiára
 Messze földre elhatott.
Szivében félelmes
 Astyáges álmátul
 Igen is megrettene:
 Hogy leánya fiát
 Maga unokáját
 Veszteni igyekeze,
 Kit lám az nagy Isten
 Jövendő üdőben
 Királylyá helyheztette.
Ha Cyrus országát
 Királyi hatalmát
 Szőllőlugos példázta,
 Ki az nagy Persiát
 S mind az két Ázsiát
 Árnyékával béfogta:
 Igy születésemet
 S nagy herczegségemet
 Nem vakszerencse adta!
 -106-
Dávidot az Isten
 Nagy veszedelmekben
 Kegyessen megtartotta,
 Serény vitézséggel
 Okos bölcsességgel
 Ott megajándékozta,
 Izráel országát
 Saul koronáját
 Lám végre neki adta.
Régi magyaroknak
 Jeles királyoknak
 Én is nyomdokit nyomom,
 Hunyadi Jánosnak
 Amaz nagy hadnagynak
 Bátorságát én birom,
 És az Attillának
 Két élű pallosát
 Oldalamon hordozom.
Egész napkeletnek,
 Napnyugoti résznek
 Félelmire én vagyok;
 -107- Az föld is megrendül
 Sok fül hirrel csendül:
 Ha trombitát fujatok, –
 Sok diadalmakkal
 Szerencsés csatákkal
 Kit megbizonyíthatok.
Ferdinánd császárnak
 Sok számú hadának
 Sokszor gátot csináltam,
 Tompérnak67) Bucconak68)
 Sok német uraknak
 Holtokig hadakoztam,
 Kiknek halálával
 Az nagy iga alól
 Nemzetemet föloldtam.
Az Hunyadi Mátyást
 Amaz magyar királyt
 Az németek mint félték:
 -108- Az bécsi asszonyok
 Siró gyermekjeket
 Mátyással ijesztgették;
 Engem sem kivánnak
 Valakik karomnak
 Erejét megismerték!
Emlékezetemre
 S nagy dicséretemre
 Az lészen az jutalmam:
 Hogy királyi székben
 Pozsonyi gyülésben
 Közvox-úl választattam;69)
 Melyre én magamat
 Minden érdem alatt
 Ugyan nem méltóztattam.
Elég vala nekem:
 Hogy vala érdemem
 Az magyar koronára;
 -109- Nem akartam venni,
 Fejembe tétetni
 Másnak gyalázatjára;
 Csak tartsa határát,
 Ám viselje gondját –
 Nincsen boszszuságomra!
De az közigazság,
 Hitbéli szabadság
 Igen nagyok előttem;
 Melynek oltalmára –
 Bosszuállására
 Magamat lekötöttem.
 Ha ki ellenem jár:
 Mig életem fönnáll
 Kardomat le nem tészem!

* * *

Nemz. muz. hung. oct. 69. „Sebes agynak késő sisak“ czimü XVII. századi kéziratból, melynek nagyrésze latinból van forditva, de vannak benne eredeti versek is, mint például a most leirt, továbbá a Tököli haditanácsa.

T. K.

-110-

BETHLEN GÁBOR DIADAL-ÉNEKE.

1618–1629.

Eredeti czime:

„Betlehem Gábornak hálaadó éneke melyet irt az ő ellenségin vött győzödelme után.“

Áldom Uramot
 Ki meghallgatott
 Az én könyörgésemben;
 Hozzá fogadott,
 Megoltalmazott
 Minden veszedelmemben.
 Én is azértan
 Alázatossan,
 Buzgóságossan,
 E szent órában
 Áldozom néki híven.
 -111-
Mennyeieknek
 És földieknek
 Egyben-békéltetője:
 Édes Jézusom
 Kegyes királyom,
 Szenteknek dicsősége –
 Nyisd meg szivemet,
 Oldd meg nyelvemet,
 Adjad erődet –
 Hogy jótétedet
 Lelkem megköszönhesse!
Régi jóvoltod,
 Irgalmasságod
 Ma sem kissebbítéd meg,
 Én hozzám penig
 Mind ez ideig
 Volt igen buzgó, s meleg:
 Gyermekségemnek
 Noha bűnei,
 Ifjuságomnak
 Éktelenségi
 Ezt nem érdemlették meg.
 -112-
Te jelen voltál
 S rejám vigyáztál
 Sok nyavalyáim között,
 Kiben hitemnek
 S reménységemnek
 Kicsiny volta megtetszett;
 De kegyelmesen
 Bölcs igaz Isten
 Rejám tekintvén,
 Gondot viselvén –
 Ezeknek jó vége lett.
Oltalmod alatt
 Mind megmaradhat
 A ki féli nevedet,
 És ha egyedül
 Nagy segitségül
 Hivja szent Fölségedet:
 Minden bizonynyal
 Megtapasztalja,
 És valósággal
 Minden meglátja
 Nagy kegyelmességedet.
 -113-
Nincsen az égön.
 Nincsen e földön
 Nálad nélkül segítség:
 Mert mindenekben
 Tökéletessen
 Csak tijéd a dicsőség.
 Tetőled vagyon
 Örvendezésem,
 Tenéked méltó
 Hogy most éntőlem
 Adassék nagy tisztesség.
Örömest néked
 A meddig élek
 Szivem szerint szolgálok,
 Noha előtted
 Megvallom néked,
 Igen nagy bűnös vagyok.
 De halálodnak
 Nagy érdeméért,
 Igéretednek
 Teljes voltáért
 Hozzád bizvást járulok.
 -114-
Rajtam Uristen
 Tartsd meg végiglen
 Ezen nagy jó kedvedet,
 Ne taszitsd búra
 Rút gyalázatra
 Hozzád hajtott fejemet.
 Ha tudatlanul
 Eltévöledett
 Háládatlanul
 Bünben eséndett:
 Mértéköljed vessződet!
Szentséges Atyám,
 Édes Jehovám
 Tőlem el ne távozzál;
 Rút vétkeimmel
 Sok bűneimmel
 Tőlem hogy ne bántassál:
 Szeretetedben
 És félelmedben
 A kegyességben,
 Engem végiglen
 Őrizni méltóztassál!
 -115-
Ez jelenvaló
 Gyorsan elfutó
 Életünknek napjai
 Tenálad tudva
 És megszámlálva
 Vadnak minden óráji.
 Adjad, hogy szépen,
 Tisztességesen,
 Idvességesen
 Légyenek bölcsen –
 Essenek jó végei!
Boldogok éppen
 A kik igédben
 Valóban gyönyörködnek;
 Nékem is adjad,
 Hogy csak te róllad
 Éneklésim légyenek!
 Szent törvényedre,
 Rendelésedre,
 Hagyományidra,
 Nagy csudáidra
 Én szemeim nézzenek!
 -116-
Édes feleim
 Földi segédim
 Engem ha elhadnak is:
 Csak te légy velem
 Édes Istenem:
 Úgy nem félek semmit is!
 Erős oszlopom
 Te vagy oltalmom,
 El nem hanyatlom –
 Mert megtartatom
 Még az halál völgyén is.
Tántorodástul
 Botránkozástul
 Tartóztasd lábaimat;
 Az fegyhetetlen
 Jámbor életben
 Igazgasd útaimat,
 Akaratomat
 Akaratoddal,
 Indulatimat
 Indulatiddal – –
 Egybenkössed dolgunkat!
 -117-
Ekképpen szálljon
 S rajtunk maradjon
 Uram a te áldásod;
 Mind életünkben
 Mind halálunkban
 Birjon irgalmasságod.
 Dicsőitessék
 Megszentöltessék,
 Tőlem áldassék
 Magasztaltassék
 Örökkén nagy jóvoltod!

* * *

Ez emelkedett szellemmel s valódi lelki buzgósággal irt ének, mely eredetileg Kazay Jánosnak XVII-ik századi irott énekes könyvében Komárommegyében Kömlődön t. Sárközy József ur birtokában létezik – egyebek közt arról is tanuságot tesz, hogy fejedelmi szerzője énekek irásával gyakran foglalkozhatott, mivel versidomai az akkori időkhez képest meglehetősen szabatosak, s kora költőinek műveivel – kivéve tán az egy Balassa Bálintéit – versműtani tekintetben is kiállják a versenyt.

T. K.

-118-

HUNGARIA.

(Bethlen Gábor idejéből.)

Egy lovon egy nyergen
 Egy aranyos féken
 Rómaiaknak földét
 Vettem volt meg régen
 Scythiából jővén
 Az nagy Dunának vízét.
 Igazsággal mondom:
 Hogy méltán kaszálom
 Az Duna két mellékét.
Hatalmas urakat
 Vitéz királyokat
 Emberkorra neveltem,
 -119- A régi időben
 Több szomszéd népeken
 Az adót is megvettem;
 Trombita-zengéssel
 Csak nevem hirével
 Sokat megijesztettem.
Tudja Németország,
 Cseh- és Lengyelország
 Az én szabadságomat.
 Gyakran igaz haddal
 Nem kicsiny haszonnal
 Oltalmaztam magamat:
 De sokszor hitván per
 És kelletlen fegyver
 Fogyatta fiaimat.
Az sok tútor miátt
 Vallottam nagy bút s kárt,
 Örökségem elfogyott,
 Az mostoha atyák
 S az osztozó fiak
 Másnak csináltak hasznot;
 -120- Sok férjhezmenéssel,
 S az sok temetéssel
 Tárházam már elkopott.
Eleitől fogva,
 Ez volt nagy káromra:
 Ez nem tied! s ez enyim!
 Csak magok hasznával
 Színes barátsággal
 Voltak hozzám szomszédim,
 Szépen mosolygottak:
 Mikor meg akartak
 Csalni jóakaróim.
Gyakran egy terhével
 Kettős gyermekekkel
 Gyermekágyat feküdtem,
 Nagy szegínségemben
 Mindkét kebelemben
 Mind elapadt az tejem;
 Az sok dajka miatt
 Édes fiaimat
 Hamar el is vesztettem.
 -121-
Mikoron irnának
 Az ezer és kétszáz
 Negyvenkét esztendőben:
 Hires Béla király
 Friderik császárhoz
 Szaladott vala Bécsben,
 Az tatárok miatt
 Az szerencsétlen had
 Hozta volt ez inségben.
Az ebédnek árrát
 S az szállás jutalmát
 Igen megvevék rajta:
 Mert nagy summa pénzben,
 Három vármegyékben
 Herczegnek parancsola;
 Nem volt drágább kenyér
 Ez dajka-kenyérnél
 Azt minden megtanúlja!
Az minap mint járék
 Hogy Prágába küldék
 Egynehány vitézeket:
 -122- Hogy az szomszédságban
 Köz-igyre vigyázván
 Segétvén az cseheket;
 Az vitéz cseh urak
 Gyalázatnak tarták
 Az magyar serénységet.
Addig disputálták
 Az nagy méltóságot,
 És nagy urasságokat:
 Az csehek szégyenlék
 Az magyar vitéznek
 Adni az első harczot;
 Az üstök-vonásban
 Ki fordul gyorsabban:
 A kapja el az konczot!
Az sok nyelvő tolmács:
 Egyenetlen tanács –
 Egyenetlen virágzik;
 Tűkörben az koncznak
 Színes árnyékával
 Az gyomor lassan telik;
 -123- De te magyar nemzet
 Tarts meg jó hiredet
 A mig benned egy látszik!70)

* * *

Nemz. muz. kézirattár hung. oct. 69. („Sebes agynak késő sisak.“) Igen nagy-érdekü, s jellemző költemény. A többi országokról is van ugyan e könyvben egy-egy vers, de latinból forditva.

T. K.

-124-

BUQUOI-RÓL.

– A XVII-ik század első feléből.

„… Minden hadaimat
 Vitéz magyarokra
 Gyorsasággal fordítám;
 Tágas széles helyre –
 Az szép sik mezőre
 Újvár alá szállítám,
 Toppantó lovamat
 Magyar paripákkal
 Pályafutni bocsátám.
Hallottam volt hirrel:
 Hogy békéllő frigygyel
 Magyar nem tud harczolni;
 Én is azt gondoltam:
 Hogy az magyarokat
 Meg tudom tanítani!
 -125- De az magyar korbács
 Német vasderékban
 Halált tudott okozni.“

* * *

Buquoi és Dampierre II. Ferdinánd tábornokai valának, s harczoltak Bethlen Gábor ellen, de ennek hadai által Érsek-Újvár alatt mindketten megverettek, és magok is levágattak. – E költemény 1630 körül szereztetett, s meg van a „Sebes agynak késő sisak“ czimü XVII-ik századi codexben, (Nemz. muz. kézir. hung. oct. 69.) a honnét kiirtam.

T. K.

-126-

WALLENSTEINRÓL.

– A XVII. század első feléből. –

„… Amaz vitéz népő
 Nemzetem emésztő
 Bőföldű Pannóniát –
 Lám fölzavartam volt
 Az Magyarországot:
 Németek koporsóját;
 És megfenyegettem:
 Ezután ellenem
 Ne kösse fel szablyáját!“

* * *

Töredék egy hosszabb költeményből, de a melynek többi része reánk magyarokúl semmi érdekkel sem bir. Létezik nemz. múz. kézir. hung. oct. 69. („Sebes agynak késő sisak.“).

T. K.

-127-

BRANDENBURGI KATALIN KESERVE.

1630.

Eredeti czíme:

„Bethlen Gábor második felesége Brandenburgumi herczeg leánya Catharina ura holta után az erdélyi fejedelemségben maradván, Csáki generál és a római pápa barátságukért titkon pápista lett, hogy királyi méltóságra mehessen, mely ártalmas dolgot az ország értvén, megorvosol: a fejedelemségből kivetik, azután Istenhez térvén a következendő énekben vallja meg bűneit, és Istentől kegyelmet kér.“

Ad notam:

„Szegény fejem Uramhoz óhajt…“

Bűneimnek nagy mélységéből
 Benned letett reménségéből
 Hozzád mennyben – élő Isten
 Lelkem mégyen, hogy ebből
 Kivezessed – s ne veszessed rossz érdemiből.
 -128-
Rejtekben nem tartja sok bűneit
 De elődben terjeszti szívit
 Hogy meglássad – sebét mossad
 S megbocsássad sok vétkit,
 Hadd rendelje – Te kedvedre ezután éltit.
Álnokságim vadnak láttomra
 Félelmimre s nagy bánatimra
 Melyben lettem – s kiket tettem,
 Hogy születtem világra,
 Mert vádolnak – nagy méltónak a kárhozatra.
Nagyobb búmra de jut eszemben
 Állhatatlan lők hitemben,
 Istenemre – sem éltemre
 Sem népemre nem néztem:
 Az hivságra – királyságra mikor éheztem.
Drága kincsem jutott volt mennyből:
 Élek vala hit által szentől
 De elvesztém – meg nem őrzém
 Ki eresztém kezemből;
 Jaj vétkeztem, – s megvettettem én is Istentől!
 -129-
Ellenségem már a nagy Isten
 Segedelem ki ellen nincsen,
 Perel vélem: – mint remélem
 Bár, hogy engem megmentsen,
 Fekélyemben – orvosképpen hogy rám tekintsen.
Bő áldását méltatlan vettem,
 Adta jovát mert nem becsültem –
 Szüléimet, – s jó férjemet
 Kiket földben tettem
 Gazdagságom – méltóságom, s királyi tisztem.
Uramtól mert hogy elmaradék
 Istenemtől én elszakadék,
 Pokol után – a Bál után
 Ugyan futva fáradék:
 Hogy országot – bátorságot nála találnék.
Reménségem vetém emberben
 Ki mellettem lenne ügyemben,
 Ne ártana, – sőt tartana,
 Oltalmazna tisztemben:
 Nem tisztadó – és megtartó nagy Ur Istenben!
 -130-
Gyakran térdet képednek hajték
 Titkos boltban melyiket tarték,
 Isten helyett – holt szenteket,
 Feszületet imádék,
 Olvasókra – sok szapora Ávékat mondék.
Utavesztett lelkem: melyik szent
 Ez ösvényen az egekben ment?
 Kitől láttad – és tanultad
 Hogy igy szolgáld az Istent:
 Nem egyébtől – az ördögtől ki rám fogat fent!
Mert ő sugta, hogy a felséget
 Tarthatnám meg, adván költséget
 Bőven annak – ki uraknak
 És papoknak véreket
 Kiontaná – s megrontaná a főrendeket.
Igy kellett-e népednek hitit
 És férjednek őrizned hirit,
 Neveltetned – s kegyeltetned
 Az Istennek seregit,
 Ki anyjának – s dajkájának viselted nevit?!
 -131-
Csalárd szinnel tündöklő felség!
 Jó dolgokra kedves nehézség!
 Im mint csala – mert rám szálla
 Sok nyavalya, szegénység:
 Már lelkemben – és testemben követ szégyenség.
Az Istenben elnyugodt Bethlen…
 Hogy nem holtunk volt meg mindketten!
 Hogy ültömben – szép székedben,
 Örültömben – kincsedben
 Ne eshettem – nem lehettem volna hitetlen!
Teremtőmet immár megbántám
 Kristusomat is megtagadám;
 Igaz hitem – épült hirem
 És hű népem elhagyám;
 Már mit tégyek – hova légyek! hogy jó szálljon rám?
Hozzád bízom jóknak kutfeje
 Szomjuhozóknak kifolyó teje
 Én lelkemnek – sőt mindennek
 Kik éheznek kenyere,
 Élő viznek – kit neveznek, nálad bőv ere.
 -132-
A pusztára bolygott bárányod
 Vétkeitől rémült leányod
 Szüntelenűl – kiált szivből
 Bűnvermiből, s nem látod;
 Óh ne hagyjad – béfogadjad szegény szolgálód!
Régen kígyó Évát megcsalta:
 Úgy engemet most eláltata;
 Noha bünnek – emberinek
 S követinek sik szava:
 Elhajlottam – mivel voltam Éva rajzatja.
Igazságot bennem nem leltél:
 Elég adót de attól vettél
 Kit képemben – szürnyüképpen
 Nagy-büntelen megvertél:
 Tarts meg azért – szent Fiadért, ha teremtettél!
Nem fedezem Éva szülémmel
 Rútságimot figelevéllel,
 Mert esmérem – nagy esetem
 És kétségem Péterrel;
 Hát könyörülj – és végy környül Uram, kedveddel!
 -133-
Adjak néked azért nagy hálát
 Végyen róllam sok ember példát
 Mint Dávidról, – a tolvajról,
 Magdalenáról ki magát
 Megalázá – s feltalálá nállad főjavát.
Siralmimra nékem is tekints,
 Kegyelmednek izsópjával hints;
 Reménséggel – tisztességgel
 Újonnan ékesíts,
 Hogy áldjalak – szolgáljalak, innét elkészits.
Így tégy velem, térő hiveddel,
 Róllam terhes próbádat vedd el,
 Engedd kérlek – hogy mig élek
 Benned hidjek s lelkeddel
 Vezéreltess – és legeltess te szent Ígéddel.
Rút esetit lelkem vádolván
 Harminczadik esztendő folyván
 Husvét tájba – hű pásztora
 Templomába béállván
 Ki sirt ebben – versfejekben nevét foglalván. –
 Vége.

-134-

* * *

A versfejekben: „Brandenburgumi Catharina sír.“ – Három darabból álló rongyos papirokról állitottam össze az egészet, az eredeti 1630-diki széthullott kéziratokból, melyeket aztán egy csomagba (nemz. muz. kézir. hung. oct. 73.) helyezve, egybeillesztettem. – Ez ének stropháinak alakja csaknem azonos a későbbi kurucz tábori dalokéival; megjegyzendő, hogy e versalak tudtomra a jelen éneknél – tehát 1630-ban fordul elő legelőször.

T. K.

-135-

„CANTIO DE ZÓLYOMI.“

– Kővárban, 1633. –

Igy köll-e örökkén nyavalyásan élnem
 Ez rosz világ kinját testemben viselnem,
 Sok gondokkal emésztetnem
 Rabságnak terhét viselnem, –
 Holtig keseregnem!
Gondaimtul immár annyira jutottam,
 Hogy mint széna nyárban ugyan elszáradtam;
 Mert örömömtül távoztam,
 Régi időmtül fosztattam –
 Árvául maradtam.
Ékes ifjuságom járál ily véletlen,
 Mint sólyom, ki tőrben béesvén hertelen
 Azt tartja, hogy ma vagy holnap
 Lészen élte-fogyató nap –
 Halálát röttögvén.
 -136-
Zöngő szavu hattyu ugy miként árvául
 Vénsége idején hagyatik társátul;
 Mert barátim távol állnak,
 Gyűlölőim reám szólnak –
 Szidalmazván rútul.
Szintén csak Istennek legyen akaratja
 Ki jó tetszésébül fiát látogatja:
 Semmit ellene nem szólok,
 Zúgolódásra sem hajlok:
 Mert jómra fordítja.
Oltalmát sőtinkább mivel sokszor vettem:
 Bátor sanyargat is, csak ne hagyjon vesznem!
 Mert az mely fiát sujtolja:
 Az őneki kedves tagja
 Mint irásbul értem.
Igen hamarsággal az fene tigrisnek
 Zabolát tud vetni az tenger-fenéknek
 Mikor gályákbul rendkivűl
 Bennevalók az mélységbűl
 Rémülvén üvöltnek…
 -137-
Dicsőséges gondja érkezik reám is,
 Eltörli orczámrul siralmim árját is,
 Mert szokása, hogy kár után
 Örömöt adjon bú után,
 Nem késvén semmit is.
Tenger mélységiben lám veszni nem hagyád,
 Czethalnak gyomrábul Jónást is kihozád
 Honnénd kevés idő mulván
 Irgalmasságra fordulván
 Ott megszabadíttád.
Így volt bizonyára Dávidra is gondja
 Bűneiért kit vert sanyarú ostora,
 De sok szenvedése után
 Jobb karját neki kinyujtván
 Vivé uraságra.
Csillagos kék égnek alkotó Istene,
 Rettegő sziveknek gyógyító mestere,
 Ki vagy árváknak reménye,
 Bánkódóknak remínsége,
 Életnek kútfeje.
 -138-
Engemet is immár szent szinednek kedve
 Újítsa meg végre hatható ereje;
 Ez rabságbul szegény fejem
 Ments(d) ki, hogy neved dicsérjem –
 Mert eljött ideje.
Fáradt elmémnek sok búsulási után
 Ezer hatszáz fölött harmincz harmadikban
 Igyemet bizván Uramra
 Igy szólok előtte sirva, –
 Bizom oltalmában.

* * *

Szencsey dalos könyve. A hires Zólyomi Dávid ez éneket Kővárban irhatta, a hol őt sokáig rabságban tartá I. Rákóczi György fejedelem, mivel azon gyanúja vala reá, hogy fejedelemségétől meg akarja fosztani.

T. K.

-139-

SÁRKÁNY ISTVÁN HALÁLÁRA.

– Kis-Komárban, 1636. –

Siralomra igyed juta óh Vég-Kis-Komár!
 Isten után, mert csillagod elesett immár,
 Koporsóban szállott teste: eltöretett vár,
 Öszvekulcsolt kezeiddel érte jajgass bár.
Atyád vala Sárkány István főkapitányod,
 Szorgalmatos, ha magadban megveted-hányod;
 Oltalmazta, takargatta fiad leányod,
 Szükségedben igazgatta foglyos kormányod.
Reménségnek állhatatlansága megcsala,
 Árnyékában megnyughatunk azt, hiszszük vala:
 De véletlen halál imé reá fuvalla –
 Az mely miatt mint kaszált fű, földre leszálla.
 -140-
Kőesőtül mikor mező megverettetik
 Alig hogyha kár azután nem találtatik:
 Halálodbul az mennyi sok mireánk omlik
 Az Ur Isten ha fejünkre nem terjesztetik.
Az Ur Istent együtt vélünk gyakran szolgáltad,
 Mindenekben magad nékünk például adtad,
 Az igaz vallásnak útát helyesen nyomtad,
 Senki téged tévölgőnek méltán nem mondhat.
Nagy ajándék az Istentül oly magistrátus
 Az község közt, ki nem olyan mint seben vadhus,
 Az ki miatt özvegy, árva nem rongált, sem bús,
 Törvénytelen az ki senkit nem fojt mint a gúzs.
Igaz nemes voltod szépen fénlett belőled;
 Ebédedet soha magad el nem költötted,
 De sok szegénylegényidet hozzáültetted,
 És ezektül kenyeredet nem kémélletted.
Somogy, Szala, Veszprém széle, s Fölső-Boronya
 Haláloddal fohászkodván keseregj rajta,
 Mert olyatén valál nekik mint édes atya,
 Csavargóknak nem engedted őket húznia.
 -141-
Tanitóknak valál olyan jó patronussa
 Az kinek nem találtaték földön mast mássa,
 Azért méltó hogy mindenik holtad sirassa,
 Mert senki nincs olly, ki őket már takargassa.
Ur Isten ha azt minékünk engedted volna:
 Markunkban is ő életét megtartottuk volna;
 Hogy halálod ily bút reánk ne hozott volna,
 Mert kűszivü az ki mastan rajtad nem sirna.
Az fölséges nagy római fejedelmeknél:
 Az Mátyásnál, Ferdinándnál kedvesebb lettél
 Józanságért, vigyázásért grátiát nyertél
 Sőt érte még mindenektül megdicsértettél.
Nándor-Fejérvárig alá sok török várak
 Kanizsátul fogva széjjel kik találtatnak,
 Hirét nevét az sarkándi békek jól tudták,
 És vitézi okos voltát nagyon csudálták.
Magyarország méltóságos palatinussa
 Böcsült, kedvelt, mint kivánta elméd virtussa,
 Eszterházi famíliát kedvesen lássa
 Alig látád Kismartonnak roppant várossát.
 -142-
Éltél sokat, ha számlálod fáradságidat,
 De kevéssé, ha gondolod vig lakásodat;
 Mint égő szövetnek csak fogyatád magadat,
 Már elérted futásodat, föltett zászlódat.
Gyönyörüség habok közül partra kiuszni,
 Az napestig való munka után nyugodni,
 És bajvivást elvégezvén koronáztatni,
 Az harcz után vitézeknek prédát osztani!
Ha mit kinek életedben vétettél volna:
 Mindeneket te képedben követek rolla;
 Gyarlóságát minden ember jól meggondolja,
 Ki büntelen, ámbár vessen követ hát arra!
Óh ha tudnád, mit hozhat rád az késő estve:
 Barátidnak vétke nállad volna temetve,
 És halálod tenéked is meg vagyon vetve –
 Azt sem tudod, hol szólit meg halál követe!
Isten légyen már hozzátok édes magyarim,
 Sárkány István igy szól néktek, kedves szolgáim,
 Késérjétek sirhoz testem és én csontjaim:
 Mert nem lehet immár többet szólnom, híveim!
 -143-
Tartson Isten békességben téged Kis-Komár,
 Ki ollyan vagy mint jéghátán építtetett vár;
 Hozzon néktek kedves tavaszt az föcskemadár –
 Hogy kifogyjon környékedbül török mind tatár!

„Ezerhatszáz és az harminczhat esztendőben hogy folyt, Sárkány István az Kis-Komárban megholt júliusnak tizenkilenczed napján; volt maga is akkor ötvennyolcz esztendejében. Amen. Finis.“

* * *

Szencsey György dalkönyvébül. A versfőkben ez áll: „Sárkán István megholt.“ Kis-Komár alatt nem tudom a mai Komárvárost, vagy a zalamegyei Kis-Komáromot kelljen-e értenünk? Annyi azonban történelmileg bizonyos, hogy Sárkány István egyike vala a legjobb végvári vitézeknek, s Zrínyi Miklóssal több hadjáratban részt vett.

T. K.

-144-

A HALDOKLÓ VITÉZ FODOR PÁL ÉNEKE.

(„Cantio flebilis.“)

– Váradon, 1638. –

Siralmas volt nekem világra születnem:
 Mert már közel érem végső kimulásom.
Mi haszna volt nekem világra születnem:
 Ha ily’ véletlenül tűle meg köll válnom?
Életemnek szintén virágzó szinében
 Lészen ez világbul általköltözésem.
Hogy ily véletlenül életem elfogyott,
 Hizelkedéseddel nékem megfizetett.
Kiért az én szivem szintén elbágyadott,
 Könyhullástul szemem meghomályosodott.
 -145-
Azért kérlek Uram az te szent nevedért:
 Légy kegyelmes nékem az te szent Fiadért!
Bűnömet bocsásd meg ő szent haláláért,
 Az ő szent vérének el- kifolyásáért.
Mert én nagy-sokképen ellened vétkeztem,
 És nagy sok vétkekkel neved megbántottam.
Azért mégis sirván hozzád fohászkodom, –
 Fogadásod szerént oltalmamat várom.
Légy kegyelmes nékem, ne nézd bűneimet,
 Törüld el rútságát cselekedetimnek!
Mert az én éltemet csak álomnak tartom,
 Mint szintén az álom, olyannak állítom.
Uram Jézus Christus siess eljönnie:
 Mert már az én lölköm kész kiköltöznie!
Hiszem én értem jó áldozatot tettél –
 Az magas keresztfán hogy verítékeztél.
 -146-
Ábrahám- Izsáknak nemes teremtője:
 Lölkömet vedd hozzád hiveknek vezére!
Mert majd bucsut veszek ez árnyékvilágtul –
 Immár kiköltözöm romlott sátorombul.
Óh te szép termőfa ki világra hoztál
 Sok búval bánattal engem föltartottál,
Az fuvó széltül is engem oltalmaztál,
 Neked mit fizessek, ki sok jóval voltál?!
Légyen Istenhozzád óh én édes anyám!
 Fizesse meg Isten jó dajkaságodat.
Óh én édes bátyám légyen Istenhozzád!
 Veled egyetemben ifju Fodor Mihály.
Isten már hozzátok sok vitéz barátim
 Kikkel sok próbákon71) fejemet hordoztam!
 -147-
Óh ti nyomorodott szegény rabtársaim:
 Sok nyomoruságot együtt szenvedők im.
Fölötte jó néven veszem szolgálattok
 Én kimulásomon kik környülem vagytok.
Gonosz-akaróim, ti is kik hol vagytok:
 Mindnyájan énnekem ti megbocsássatok!
Rágalmazást rólam többet ne tegyetek:
 Hiszem már tiétek az, mit kivántatok!
Mert lölkömet Isten kegyelmében vette,
 Az örökéletben ott részesítette.
Testem temetésre az kik elviszitek –
 Isten megfizesse mindnyájan tinektek.
Hamar Jézus Christus siess eljőnie –
 Immár az én lölköm kész kiköltöznie!
Siralom patakján hamar általmenni,
 Megdicsőült testben akarok öltözni.
 -148-
Az szent angyaloknak ű társaságokban –
 Hadd dicsérjem neved örök dicsőségben!
Küldd el Uram Jézus te szent angyalidat:
 Hadd vigyék elődben én szegény lölkömet!
Váradon ezt szerzék keseredett szivvel
 Várván Úr kegyelmét az ő Szent Lölkével.
Végső bucsuzása ifju Fodor Pálnak –
 Véletlenűl esett halála szegénynek.
Az ezer hatszázban és az harmincznyolczban
 Szent-Mihály havának utolsó hetiben.

* * *

(Szencsey dalkönyvéből.)

-149-

A VESZPRÉMI HAJDUK LEVELE A PALOTAI RABLÓ TÖRÖKÖKHEZ.

– 1646. –

Hozzád illendő jóakaratomat
 Ajánlom néked sok szolgálatomat;
 Adja az Isten, hogy ez mondásomat
 Rövid-nap érjem ily kivánságomat!
Mast rövideden vedd köszönetemet:
 Az nagy Úr Isten verjen meg tégedet!
 Kit megtagadtál te veszett elmédben
 Hozzád eljő hamar ily szegénységedben.
Lovad hátárúl nyakad megszakadjon,
 Veszprími sereg hátadon nyargaljon,
 Tűz, víz, fúvó szél ellened támadjon,
 Sas, varjú, holló fejeden károgjon.
 -150-
Első jövésed az után vesztedre
 Légyen lopásod megfizetésedre,
 Pajtásaidnak fejek vételére,
 Jusson magyarok fegyvere élére.
Vérhas, főfájás ágyadban gyötörjön;
 Kólika, guta hirtelen rád jőjjön,
 Éjjel és nappal ágyadban gyötörjön,
 Szived mint nyárfalevél úgy reszkessen.
Jobb lesz ha azzal otthonn ülsz házodban
 Mit eddig loptál, hogy nem az karóban
 Kis verebeknek tojni oldaladban –
 Kit már magad is megláttál álmodban.
Tudod-é mint vivéd minap az pásztort?
 Vesd le, mosd meg jól te vékony gatyádot,
 Mert az alfeled elokádta magát:
 Addig ohajtád Veszprimnek jó borát.
Szaladj és igess, ne vedd tréfára,
 Mert közel, látod, az magyar kopjája;
 Siess hirt vinni hamar Palotára,
 Lásd: vitézidnek ha mind meg van száma?
 -151-
Sarczoltasd otthonn elvitt rabjaidat
 Kikhez nem meréd kivonni szablyádat;
 Nem is vihetted volna el azokat:
 De véltek látni magyar katonákat.
Ezeket Isten mind megszabadítja,
 Kopasz fejedet mi kezünkbe adja;
 Vajtay Márton üveg borát nyújtja –
 Nyakad elvágni szablyáját kirántja.
Popiom-kérőt72) találsz társaidnak;
 Talám koporsó köll tollas fiaidnak?
 Fentőben tevék fejét jobbitoknak,
 Lovát elvonták egynihányotoknak.
Vakmerőségét vitéz magyaroknak
 Igen csudálom, három: tizenötnek
 Megfelelének vitéz törököknek,
 És vitézmódra kópjákat is törnek.
Nem fogyott még el Veszprimnek bogara,
 Hidjed, ott terem könnyü gyalog hadja,
 -152- Mindenikének vagyon száz-száz ónja
 Kopasz társaidnak kész gondot adnia.
Nem jut eszedben az Hosztori harcza?
 Nyolczvan magyarnak illyen nagy csatája,
 Hatszáz töröknek szégyen elfutása
 Sok törököknek talpok elnyalása.
Vitézségeddel otthonn pirittyolni
 Tudsz az Bakonybul pásztorokat lopni:
 De vitézekkel nem mersz szemben állni, –
 Ha mit ellophatsz, kész vagy elszaladni.
Okos az róka, de az csávában jut:
 Esik elődben még oly csoportos ut
 Melyen jó lovad nem oly sebesen fut,
 Ki megkötözhet, találsz még oly hajdut.
Mi haszna sokat szólnunk roszvoltodrul,
 Mordájságoddal való lopásodrul;
 Ha ezt hallhatod, gondolkodjál arrul:
 Meghozzák nyársod hamar az Bakonybul!
 -153-
E kis munkámat nagy jó neven vegyed,
 Hogy jól meggondoljad mire jut igyed,
 Ha megszidsz érte: süly keljen alfeledben,
 Hetvenhétféle kosz te kopasz fejeden! –
Egyik majorban minap mulattomban
 Irám ezeket egy bükkfa-oldalban,
 Az ezerhatszáz és negyvenhatban
 Hushagyó előtt való vacsorámban.

* * *

Szencsey György dalkönyve.

-154-

VÉGBÉLI VITÉZEK ÉNEKE.

– 1648. –

Zöldítsed Ur Isten hamar az erdőket:
 Hogy próbálhassuk meg éles fegyverünket!
Ellenségünkre is bátran mikor jutunk:
 Pogány ellenséggel bátran megütközünk.
Az deli Kortvánt is kezünkben kerítsük,
 Az Menhet73) Szártót is lórul leökleljük.
Kegyelmes Ur Isten tenéked könyörgünk:
 Hogy adjad kezünkben pogány ellenségünk!
Az vitéz magyarok mikoron kiütnek:
 Pogány ellenséggel bátran szemben mennek.
 -155-
Ottan sok pogányok csakhamar elesnek,
 Magyar fegyverétül sebekben feküsznek.
Ments meg nagy Ur Isten minket az inségtül!
 Az hitván, szokatlan török csorbájátul!
Adjad nagy Ur Isten, hogy pogány fejekkel
 Ékesithessük meg az mi fejeinket!
Az végbélieknek add meg erejeket:
 Hogy pogány vérében mossuk fegyverünket! –
Az ezerhatszázban és az negyvennyolczban
 Éneklé ezeket egy ifju magában.
Az ki ezt hallgatja s vitéz akar lenni:
 Az énekmondónak kész legyen pénzt adni!

* * *

Szencsey György dalkönyvéből. Vesd össze a kötet elején közlött „Thúry György éneké“-vel, melynek e dal csak bővített, és későbbkori variatióját képezi, előadva valamely hegedős által, a ki e helyett: „Éneklé Thúry György vérszomjuzásában“
 ezt mondja: -156- „Éneklé ezeket egy ifju magában“,
 s hogy a dal újabbnak lássék, az 1548 helyett 1648-at mond; – a datumnak ily ujabb időre tevése azon korban, sőt még a mult században is, gyakori. Az utolsó két sor azonban bizonyára a hegedős toldaléka, mert, a hires Thúry György, a várak főkapitánya: csak nem kér vala pénzt az éneklésért, – a minthogy e két sor a Thúry György eredeti énekében hiányzik is.

T. K.

-157-

TATÁR RABSÁGBAN LEVŐ ERDÉLYIEK DALA.

– 1657. –

Menj el édes szolgám
 Tekénts meg szép hazám,
 Akarja tatár hám:
 Csak hozz választ hozzám.
Mondd meg szép Erdélynek
 Búban borult népnek,
 Fő fő-vármegyéknek,
 Az széköly községnek.
Ha kérdik mint vagyunk?
 Mondd meg: rabok vagyunk,
 Térdig vasban járunk,
 És csak sarczoltatunk.
 -158-
Kezeink belincsben,
 Tömlöcz fenekében
 Vagyunk, nagy inségben –
 Tatárok kezében.
Megsarczoltam volna
 Húszezer tallérban:
 De az pogány tatár
 Csak meg sem hallotta.
Idegeny országra
 Hordoz szerteszéjjel,
 Sűrü számu pénzen
 Ád török kezében.
Kemény János urunk
 Ország hűségére
 Egyaránt közli vélünk
 Az rabságnak terhit.
Tizennyolczezeren
 Vagyunk nagy inségben;
 Tatárok kezekben
 Szörnyű inségekben.
 -159-
Nyolczszázat hajtottak
 Az Vöröstengerre –
 Mint ártatlanokat
 Az veszedelemre.
Kérjük szép74) Rákóczit
 Mint kedves urunkot:
 Szánja meg gyermekink,
 Özvegy feleségink.
Bizzunk az Istenben,
 Hogy még jövendőben
 Kiszabadít minket,
 Könyörül népein.
Tatár udvarában
 Hideg czellájában
 Sötét kamorában
 Tartnak nagy rabságban.
Elváltozott színünk,
 Elhervadott orczánk,
 -160- Béesett két szemünk
 Mint az irott képnek. –

* * *

Szencsey György dalgyüjteménye. E szép ének azon szerencsétlenekről szól, kik II. Rákóczi György fejedelem 1657-ki lengyel hadjárata alkalmával Kemény János fővezérrel egyetemben a tatár khán rabságába estek.

T. K.

-161-

„RÉGI MAGYAR VITÉZ KÁDÁRRÓL EMLÉKEZET.“

– 1660. –

Szörnyü nagy romlásra készült Pannónia,
 Kinek, mint tengernek megáradott habja,
 Sok búnak, bánatnak környűl vett nagy árja,
 Mert a vitézeknek esett ma egy híja.
Nem illik a vitézt nékem elhallgatnom,
 Sőtt méltó Kádárról verseket kell irnom,
 Elsőben Szent Irást kell ezekre hoznom,
 S azután a romlott magyar népre szabnom.
Olvassuk ama nagy ó testámentomban:
 Kevés nép maradott sokszor zsidóságban,
 Mert fogva tartattak Babylóniában,
 Sok zsidó vitézek estek el a harczban.
 -162-
S az Isten ládáját egyszer el is nyerték,
 Hofvist és Fiveast mikoron megölték;
 Midőn Éli papnak e dolgot megvitték,
 Rút halállal megholt: székibül kiesék.
Nem igy van-é dolga szép Magyarországnak,
 S abban nevelkedett vitézlő Kádárnak?
 Messze volt higyjétek hire e Hectornak,
 Oltalmazója volt Kádár az országnak.
Hector is, valamig Trójában lakhaték,
 Addig a város is épen megtartaték,
 De mihelyen Hector nyaka elmetszeték,
 Mindjárt a várost is pogány keze birék.
Azt reményli vala róla immár szivünk,
 Isten után, hogy ő lesz egyik védelmünk,
 Bástyánk, erős tornyunk ő lészen minékünk,
 De jaj! mint csalatott szerelmes nemzetünk!
Teljes életének dicséretes napja,
 Mert a szegényeket sohasem rontotta,
 Ha más rontotta is, Kádár oltalmazta, –
 Felelhetsz, föld és ég ennek bizonysága.
 -163-
Elhagyá érettünk a felföldnek partját,
 Hogy meghallá itten magyarok romlását,
 Felköté érettünk Kádár István kardját –
 Óh jaj! mely kevéssé forgatá szándékját!
Most ímé hirtelen esék változása,
 Midőn küldék őtet Szakó75) oltalmára,
 Újfaluhoz szállott tatárok tábora,
 Ott leve Kádárnak utolsó csatája.
A sereget pedig felszóval biztatja,
 Mondván: vágjuk által a tatárt a síkra,
 Ezentúl Borossnak elérkezik hada,
 Ujfalunak is majd megsegít hadnagya.
A vizen mindjárást több tatár érkezék,
 Kádár vitézmódra velök megütközék,
 Hátul a seregek eszekbe nem vevék,
 Hogy másutt a vizen több tatár érkezék.
Fölemelé Kádár szemeit az égre,
 Mondván: „Uram Jézus, légy segítségemre!
 -164- Nossza jó katonák harczoljunk két kézre,
 Mert nem látok embert jőni segitségre!“
A zászlótartónak felszóval kiálta:
 „Vidd el fiam, vidd el a zászlót más utra!
 Hogy el ne veszszen mind urunk kevés hada,
 Mert Magyarországért meghalok én még ma!
Kiontom véremet én szegény hazámért,
 Ezennel meghalok édes nemzetemért;
 Nem szánok érette bizony ontani vért,
 Mert én a Kristustól veszek jutalmat s bért.“
Tatár a nyilvesszőt mint a polyvát szórja,
 Még is ugyan villog, forgódik két karja,
 Huszszor a táboron magát általvágja;
 Néz az ellenség is, dolgait csudálja.
De hogy fárasztatott nyilak erejével,
 Mégis mind halálig hegyes tőrrel öklel,
 Omlik a sok tatár előtte sereggel;
 Azért bucsuzását bizta rám ily renddel:
 -165-
„Elsőben végbéli szives akaróim,
 Füleki, putnoki, szécsényi rokonim,
 Nógrádi, palánki, gyarmati társaim,
 Diós-győri, ónadi, szendrei barátim.
Kikkel az alföldön sokat sanyargottam,
 Sok deret, hideget, meleget kóstoltam,
 Sokszor a tatáron szerencsét próbáltam, –
 Már Isten hozzátok, tőletek megváltam!
Végekben lakozó sok főkapitányok,
 Kik engemet kincscsel gyakran ruháztatok,
 A kincsért éntőlem törököt vártatok –
 Már elmult, éntőlem többet nem várhattok!
Széki Péter, a ki buzgó szeretettel
 Ugy valál énhozzám, mint test a lélekkel:
 Megbocsáss az egész szendrei sereggel,
 Ha voltam hozzátok valami vétséggel!
Mint atya magzatit, engem ugy szerettél,
 Hibás dolgaimról gyakran megfeddettél,
 Sok jó akarattal voltál, mind fizettél,
 Isten boldogítson, engem megbecsültél!
 -166-
Pap János Diós-Győr vitéz kapitánya
 Kik én életemnek voltatok hasznára:
 Látjátok halálnak akadtam horgára,
 Titeket is hivlak lelkem oldására.
Mezei hadaknak főelőljárói!
 Urunk mellett holtig forgódó urai,
 Hajduvárosoknak kapitány s hadnagyi,
 Mind megbocsássatok urunk sok hadai.
Ha addig, a midőn köztötök lakhattam
 Számtalan csatákban véletek forgottam,
 Hogyha személyteket miben megbántottam,
 Megbocsássátok, mert én is gyarló voltam.
Nagyságos, nemzetes, édes fejedelmem,
 Kinek hópénzével keveset élhettem,
 Nagyságod is megvált bizonnyal éntőlem,
 Ezért nagyságod is megbocsásson nékem!
Ha én az országért nem vitézkedhettem,
 Arról mind az egész országot követem!
 Nagy hatalmas Istent szivem szerint kérem:
 Vitézeket adjon jobbakat helyettem!
 -167-
Jó vitéz barátim, ha néktek vétettem,
 Nem akaratból is ha kit megsértettem,
 Ellenségnek földén véletek hogy türtem:
 Megengedjetek, ha ti néktek kárt tettem.
Immár jó vitézek! az Istenre kérlek,
 Hogy a mint én éltem, ti is úgy éljetek:
 Sok szegény árvákon essék meg szivetek, –
 Ne légyen a magyar soha ellenségtek!
Hogyha valakitől valamit elvettem,
 Vagy a szegényeken erőszakot tettem:
 Bátor holtom után légyen átok nevem,
 És Isten előtt is adjon számot lelkem!
Ezzel is én bizony méltán kérkedhetem,
 Hogy én a Krisztustól drága hópénzt vettem.
 Melynél soha többet nem várhat én lelkem; –
 Hórul hóra nem fogy már az el éntőlem!
Hol a szent gyürűket ujjaimban rakták,
 És a szent koronát a fejembe nyomták,
 Lelkemet a Krisztus székében állíták,
 „Szent, Szent!“ kiáltással nevemet felirták.
 -168-
Szabó Pál, szerelmes édes kenyeresem,
 Kit a hadnagyságra jó szivvel emeltem:
 Tedd a sirba kérlek, meghidegült testem,
 Honnan előkéri Krisztus, én elhiszem.
Mely nehezen esik tőled megválásom,
 Azt ki nem mondhatom, mert nincsen szólásom,
 Nem lehet te veled tovább maradásom,
 Mert Krisztussal lészen mennyben az lakásom.
Nem kérlek, engemet hogy vigy messze földre
 Ama czifra, pompás temető helyekre:
 Hanem hol kiomlott testemnek a vére,
 Ott légyen csak közel eltemető helye.
Ámbár a vadak is testemet megrágják,
 Hollók és farkasok velőmet kiszivják:
 Itéllet napjára mert elölállítják,
 S ama reménységre ismét feltámasztják.
Nem nyújtom már tovább én bucsúzásomat,
 Látjátok, holtomig tartám regulámat;
 Kövessétek, kérlek, az én nyomdokomat,
 Ha akartok mennyből venni koronákat.“
 -169-
Ez éneket a ki rendelte versekben:
 Vitéz Kádár Istvánt kesergé szivében,
 Csak alacsony sorsú gyenge értelemben,
 Ha nevét keresed: nézzed a versekben!
Dicséret, dicsőség légyen az Istennek!
 Fogja fel még pártját a magyar nemzetnek,
 Legyen őrizője minden hiveinek,
 Mondjunk dicséretet az ő szent nevének!

* * *

E nevezetes költemény, melyben a hazaszeretet több helytt oly gyönyörűen nyilatkozik, Erdélyi Népd. Mond. I. kötetében is közöltetett ugyan, de fölötte hibás kézirat után. A jelen közlésnek majdnem minden versszaka eltér az Erdélyi közlésétől. Én közleményemet a nemzeti muzeum kézirattárából merítém, hol többszörösen megvan, mégpedig legszabatosabban hung. oct. 74. L. Ez egy füzetke, melly 1789-ben nyomatott „a régiségekben gyönyörködők kedvekért“. – E költeményről bizton hiszem, hogy 1660-ból származik. Ekkor történt ugyanis II. Rákóczi György erdélyi fejedelem veszedelme, s a hozzá hiven ragaszkodó hajdu- és nyírségi városok fölégetése a törökök és tatárok által. Kádárról ez mondatik: -170- „Elhagyá érettünk a felföldnek partját
 Hogy meghallá itten magyarok romlását.“
 A szinhely tehát az alföld vala: melyből akkor Bihart, Szathmárt, Szabolcsot, a Hajduságot stb. Rákóczi birá. Mégjobban tájékoz bennünket a Szakó (Szakoly) név, a mely Szabolcsmegyében fekvő hely neve. Ujfalu, hol Kádár elesett, vagy a Szabolcsmegyében fekvő ily nevü helységek egyike, vagy a szintén közeli Berettyó-Ujfalu. – Diós-Győr, Ónad, Szendrő, melly helyektől Kádár bucsuzik: szintén a Rákóczi várai valának. De emlegeti bucsujában magukat a hajdu városi kapitányokat s hadnagyokat is, (24-ik stropha), ez is eléggé világosan igazolja véleményemet, melyet tökéletes biztosságra emel az, hogy Kádár fejedelmét a vers folytán mindig „fejedelmünk“ és „urunk“, de sohasem „királyunk“ néven emlegeti, a 26-ik strophában pedig nyilván mondja: „Nagyságos nemzetes édes fejedelmem…
 Nagyságod is megvált bizonynyal én tőlem –
 Ezért nagyságod is megbocsásson nékem.“

A nagyságos fejedelem, s nagyságod czím az erdélyi fejedelmeké vala. – A Hajduságot, Nyirséget, úgy Szakoly és Berettyó-Újfalu vidékét pedig tatár- s török had, az erdélyi fejedelmek közül csak II. Rákóczi György alatt rohaná meg. Teljes bizton merem tehát e költemény fölé az 1660-ik évszámot irni. – A versfejekben a szerző nevét – daczára az utolsó előtti stropha figyelmeztetésének – hiába keressük.

T. K.

-171-

RÁKÓCZI LÁSZLÓ BÖRTÖNI ÉNEKE.

– 1662. –

Püspök városában mihelyt bészállottam
 Gyönyörű hadamnak trombitát fútattam,
 Az váradi basát vendégségbe híttam –
 Kit nagykeservesen bizony megsirattam!
Az váradi basát vendégségbe híván
 Háromszáz legénynyel igen megcsufolván,
 Az váradi kapun hogy menni akartam –
 Igen kezdék vágni, népem kardra hányni.
Mi dolog Istenem, hogy vágják népemet?…
 Nem látom már tovább én feleségemet,
 Nem látom már többet szép gyermekeimet;
 Egy felül az basa fogja két kezemet;
 Más felül az török kötözi testemet.
 -172-
Mi dolog vitézek, hogy engem kötöztök?
 Talám nem vétettem én soha tinektök!
 Meg is gyalázzátok a császárnak hadát;
 Én soha nem véték az magyar nemzetnek.
Csak az magam hada volt nékem eladóm;
 Te is pogány török: mért vagy elárulóm?!
 Essen meg szivetek, lelketek sorsomon:
 Hogy az magam hada volt nékem eladóm.
Jaj biz’ azt hirdetik, hogy szabadon járok –
 Jaj, szabadon járok?… de bizony rab vagyok!
 Gyengén tartott orczám bizony meghervadott,
 Gyengén tartott testem igen eltávozott.76)
Uri méltóságom jutott szolgálatra,
 Én szép állapotom tőlem elmarada,
 Az én vigasságom tőlem eltávoza,
 És az én szivem is meghomályosoda.
Rákóczi-nemzetből legkissebbik urfi:
 Szép Rákóczi Ferencz, kedves csemetéim –
 -173- Isten már hozzátok gyönyörű cselédim!
 Nem láttok már többé én édes gyermekim!
Az Magyarországban volt énnékem hirem,
 Szép Rákóczi László vala az én nevem, –77)
 De az magam nyája mint eladott engem!
 Mint eladott engem az legjobb vezérem!
Ezer hatszáz után hatvanhetedikben
 Kisasszony havának harmadik hetében
 Irám ez verseket keserüségemben
 Váradi tömlöcznek setét fenekében.

* * *

Nemz. muz. kézir. hung. quart. 173. VIII. Gróf Rákóczi László, Rákóczi Pál országbirónak, I. Rákóczi György erdélyi fejedelem testvérének fia, Zrínyi a költőnek barátja és bajnoktársa, Spangár krónikája szerint 1662-ben, Kazy szerint pedig 1664. június havában Várad várának kapujában a törökök ellen vitézül harczolva elesett. Azon merész vállalatot kisérté még, hogy bizonyos számu bátor hajdujával országos -174- vásár alkalmával – hihető, álruhában – behatolt Váradba, s a várat el akará foglalni, azonban hajdui a vásárt fosztogatni kezdék, a sátrakat felgyújták: s ez által a törököknek elárulván jelenlétöket: a túlnyomó török erő által nagy részben levágattak, elfogattak. – A jelen vers szerint Rákóczi nem esett el – mint Kazy és Spangár állítják – hanem, talán megsebesítve elfogatott, s börtönben tartaték. Rákóczi Ferencz alatt – kitől szerző bucsúzik – valószinüleg unokaöcscsét, az akkor még gyermek I. Rákóczi Ferencz erdélyi választott fejedelmet érti.

Az utolsó versszak első sorát: „Ezerhatszáz után hatvanhetedikben“
 Jankovichnak gyakran hibázó másolója alkalmasint roszul olvasta, s tévesen másolá le az eredeti régi iratról, e helyett: „Ezerhatszáz után hatvankettedikben“
 a mely évszám Spangár közlésével egyez; mert Rákóczi váradi támadása az 1664-iki vasvári békekötés után (1667-ben) nem is történhetett; – ezért tüztem a vers homlokára az 1662-iki évszámot. Az volna még föltehető, hogy R. L. habár 1662-ben, vagy – Kazy szerint – 1664-ben fogatott is el: de börtönben tartatott még 1667-ben is, midőn a jelen verset irta – vagy irták nevében; úgyde ily hosszas rabságának történetkönyveinkben semmi nyoma, miután őt a törökök elfogatása után csakhamar kegyetlen módon megölték. Maradok tehát az 1662-ik év mellett.

T. K.

-175-

RÁKÓCZI LÁSZLÓRÓL.

(Ugyanaz, ujabb kidolgozásban.)

Püspök városába midőn bészállottam,
 Gyönyörű hadamnak trombitát fuvattam,
 A váradi basát ebédre hivattam –
 Mellyet keservesen bezzeg megsirattam!
A basa is engem vendégségbe hiva:
 De tettetésével igen megcsúfola;
 Hogy század magammal a kapun bémentem
 Igen kezdé vágni s kardra hányni népem.
Mi dolog Istenem, hogy vágják népemet?!
 Nem látom már többé sok szép seregemet!
 – Egy felűl a basa fogá jobb kezemet,
 Másfelűl a loboncz kötözi testemet.
 -176-
Mi dolog vitézek, hogy engem kötöztök?
 A király hadának én soha nem vétek!
 Sőt Magyarországban oltalmazom őket –
 Az engem gyülölő német seregeket.
– Sokan azt hirdetik, hogy szabadon járok:
 Pedig dehogy járok! most is csak rab vagyok;
 Így piros két orczám igen elhervadott,
 Kényén tartott testem szolgaságra hágott.
Uri méltóságom rabszíjjakra jutott,
 Boldog állapotom tőlem elmaradott,
 Azért fényes napom béhomályosodott –
 Hogy nagy uraságom így alacsonyodott!
Rákóczi-nemzetbül származott gyermekem
 Édes-kedves fiam, Rákóczi Józsefem!
 Istennek ajánllak jeles urfiaim
 Valakik hol vagytok szerelmes magzatim!
Szép udvari népem, gyönyörű cselédim:
 Lássátok, szánjátok keserves inségim!
 Nektek is azt mondom kedves hiv jobbágyim:
 Istennek ajánllak én édes hiveim!
 -177-
– Egy ezer és hétszáz tizenkettődikben
 Kisasszony havának második hetiben
 Irtam ez verseket nagy keserüségben,
 Újheli tömlöcznek setét mélységében.
Uram, már elvettem a mit nekem adtál,
 Szenvedem a sorsot a mire juttattál:
 Ne hagyj így sínlődni, jőjj el édes Atyám!
 Hozd el végső órám, add meg szép koronám!

* * *

Horváth Ádám 1813-ban összeirt kézirati népdal-gyüjteményéből. (A magy. akadémia kézirattárában.) A jelen versió, mint mindenből látható, újabbkori; az utolsó versszak nyilván meg is mondja, hogy egy újhelyi rab készítette 1712-ben, kétségtelenül Rákóczi Lászlónak az imént közlött énekéből. A „loboncz“ szó is későbben, tudniillik 1670-ben keletkezett, tehát nyolcz évvel Rákóczi László halála után. Rákóczi József – kit e vers emleget – II. Rákóczi Ferencznek Bécsben fogva tartott idősbik fia volt; ezt is nyilván az 1711-iki események befolyása alatt tette a versbe ennek 1712-iki átalakitója, az elébbeni régibb közlésben álló Ferencz (hihetőleg I. Rákóczi Ferencz) helyett, a maga korához akarván müvét lehetőleg -178- idomítani; holott 1712-ben Váradon már rég nem székelt török basa, s a rég elvérzett Rákóczi Lászlónak hamvai már nagy ideje a honi földdel valának vegyülve. A műnek ezen a későbbi korhoz idomítani akarását látszik tanusítani az újhelyi tömlöcz nevezete is, az elébbi énekben levő váradi tömlöcz helyett; tudjuk ugyanis, hogy II. Rákóczi Ferencz 1701-ben a német-újhelyi tömlöczben raboskodék. Vagy e névösszetalálkozás csak véletlen volna? –

T. K.

-179-

RÁKÓCZI SÁMUEL.

(Ugyanaz, más hagyomány szerint.)

Püspök városába – hogy bémentem vala,
 Nem sokad magammal – csak század magammal:
A váradi basa – vendégségben hiva;
 Egy cseppet sem késtem – csakhamar elmentem.
Mikoron bémentem a város kapuján,
 Mikoron bémentem a város kapuján:
Egyfelül a basa fogá jobb kezemet,
 Másfelül a pogány kötözi testemet…
Mi dolog vitézek, hogy engem kötöztök?
 Mi dolog vitézek, hogy engem kötöztök?
 -180-
– Talám azt tudjátok, hogy én rab nem vagyok?…
 Héj, ha azt tudnátok: térdig vasban járok!
Megüték a dobot a piacz közepén,
 Megfuvák a sipot a torony tetején:
Urak sallangosa Rákóczi Sámuel
 Uri méltóságod szolgaságra vál el!
Kényén tartott tested térdig vasban hever,
 Kényén tartott tested térdig vasban hever.
Ha a tenger vize mind ténta volna is,
 Valamennyi füszál mind penna volna is:
Mégsem irhatná le kinjai sokságát,
 Mellyekkel emésztik szegényt, ő Nagyságát!

* * *

Horváth Ádám említett gyűjteményéből. Világos, hogy ez is csak a Rákóczi László tragicus végéről szerzett ének variatiója, daczára a Sámuel névnek, miután történelmileg constatirozva van, hogy a váradi eset Rákóczi Lászlóval – nem Sámuellel – történt. Különösen érdekes a jelen, ugylátszik az elsőnél -181- nem sokkal újabb versio végstróphájáért, mely a többiben hiányzik, s mely Rákóczi Lászlónak kinos kivégeztetéséről emlékezik; R. L. ugyanis némely krónikás állitása szerint fölnégyeltetett, mások szerint kerékbe töretett a törökök által. – A három variansköltemény szépen kiegészíti egymást.

T. K.

Utólagos jegyzet „Rákóczi László börtöni éneké“-hez. Csak most, midőn már a czimzett ének ki van nyomva, jelent meg a „Győri Régészeti Füzetek“ II. kötetének IV-ik füzete, melyben Botka Tivadar Rákóczi Erzsébetnek, Rákóczi László leányának 1698 jan. 1-jén kelt, s a kis-tapolcsányi kórházat illető alapitvány-levelét közli; ebben ez is áll: „Item magam tettem hozzá azon nap, a midőn Istenben elnyugodott édes atyám gróf Rákóczi László 1662 Várad alatt a török által a keresztyénségért kiontotta vérét és ugyanottan vitéz módon lött halála, az ő Nagysága lölkéért Szent-László napján adatik nekik (a kórház szegényeinek) egy ebéd.“

Ime tehát tökéletes igazam volt, midőn Rákóczi László elestét 1662-re tettem; a jelen adat minden kétséget eloszlat, miután a kegyeletes árva csak jól tudhatta apja halálának évét.

T. K.

-182-

FEGYVERT S BÁTOR SZIVET…

– A XVII. század közepe tájáról. –

Fegyvert s bátor szivet kell annak szerzeni
 Az ki hazájáért kész harczot próbálni,
 Élet s halál között szerencsét keresni,
 Kard, sürű lövés közt nem kell semmit félni.
Világ előtt szégyen hazánk pusztúlása,
 Minden csata nélkül magyarnak romlása;
 Nagyhirű nemzetnek prédára hullása,
 Török dandároknak könnyen kóborlása.
Kevés békességhez, melylyel csak hiteget
 Az török bennünket, s magához édesget
 Ne bizzunk: mert mutat romlandó üveget,
 Vagy édes méz alatt nyújt keserű mérget.
 -183-
Zászlód alá hazám, kérd, jőjjön magyar Márs
 Pusztító had ellen ki légyen veled társ;
 Mert már hónnyod alatt alig maradt az árs, –
 Félek rajta, hogy te öved ne légyen hárs!78)
Szállj ki hát álmodból, még pihenést vehetsz,
 Fogj fegyvert markodba, szabadulást nyerhetsz,
 És bánatos ködbül majd örömre mehetsz –
 Föltett szándékodban kivánt véget érhetsz.
Imhol sok bestia ellened kardot vont, –
 De ha serénséged tunyaságot elront:
 Sok zászlós kópiát holdjával öszveront,79)
 Rendelt80) csoportokat szaggatva széjjelbont.
Virtus még közűlünk szintén ki nem szakadt,
 Noha sok muszurmány81) bátorságra fakadt:
 Sokszor magyar miatt török had megapadt –
 Most is éles kardunk hüvelyben nem ragadt!
 -184-
Zászlót magyar vitéz! Tőlünk ily jót kíván,
 Induljunk meg immár kedves hazánk kárán;
 Ne hagyjuk töltözni pogányt magunk javán,
 Példát kész mutatni egy vitéz magyar bán.82)
Ha magyar kard pogány karddal összecserdül, –
 Jól fordúl az koczka: szerencsénk is perdül;
 Bánatban bús elménk örömre fölzendül,
 Vitézségünk miatt pogány füle csendül.
Igy jön meg hazánknak régi szabadsága,
 Bánat, siralomnak öröm lesz váltsága,
 Elpusztult földünknek lehet orvossága –
 Igaz magyarságnak csak ez kivánsága!

* * *

E verset Zrínyi a költő „Ne bántsd a magyart“-jának egy régi kézirata végén találtam, mely a gr. Forgách Simon-féle 1705-iki kiadás másolata, mert Forgách classicus előbeszédét is tartalmazza. E kézirat Magyar Mihály antiquarius könyveinek árverése alkalmával került elé, s ifj. Csapó Vilmos úr által vétetett meg.

T. K.

-185-

BALOGH ZSIGMOND BÚS ÉNEKE.

– A XVII-ik század közepe táján. –

Bánatimnak örvényében
 Jaj mint estem nagy véletlen;
 Nincs ki szánja szegény fejem
 Tekivüled én Istenem!
Az tavaszi szép időnek
 Látom mindenek örülnek,
 Erdők mezők megzöldülnek,
 Az madarak énekölnek.
Legörögvén szemem könyve
 Sirván nézek mindenekre,
 Mert hazámnak gyászra fordult
 Az mint látom, szép czímere.
 -186-
Óh átkozott gonosz óra
 Ki engemet bujdosóvá
 Tettél ily nagy vándorlóvá –
 Hogy juttattál ily nagy búra!
Gondolatim csak hazámrul
 Vannak atyámfiairul,
 Jóakaró barátimrul,
 Kedves édes szomszédimrul.
Homályban bémerült napom,
 Gyászban öltözött csillagom;
 Mert virágzó állapotom
 Keservesen jut eszemben.
Sirnak szüntelen szemeim
 Hullnak orczámon könnyeim,
 Gyászban öltöznek napjaim
 Nem is mulnak esztendőim.
Jóakaróim, vitézek
 Kik hol vagytok végbéliek:
 Isten legyen már veletek,
 Emlékezetben legyetek.
 -187-
Gyakor szerencsés csatákat
 Vitézül, nektek kivánok,
 Adja Isten jövendőben
 Tivéletek egyetemben.
Mindenben Isten vezértek
 Légyen, vitézek tinéktek;
 Mikor pogányokkal víttok,
 Nemzetünkért vagdalkoztok.
Óh én kedves laktom földem
 Ki engemet feltartottál,
 Szárnyomra is bocsátottál:
 Isten áldjon bő áldással!
Nem szólhatok immár többet
 Mert búbánat én szivemet
 Fujtja, faggatja testemet,
 Megkeseredett szivemet.
Drága laktom szép földemben
 Elhiszem azt – jövendőben
 Kit lásson meg az én fejem –
 Hogy lészek még víg örömben!
 -188-
Ez éneket egy idő korban
 Dráva Mura közt laktomban
 Szerzém Csák-Tornya várában,
 Zrényi Miklós udvarában.

* * *

Nemz. muz. Szencsey dalkönyve, és hung. quart. 175. II, továbbá 173. II. A 7-ik versszak csak a 175. II-ben van meg, de hogy ide tartozik: a versfők értelme mutatja. Jankovich ez ének fölé 1660. évszámot jegyzett, hihető csak körülbelül akarván ezzel keltének idejét meghatározni.

T. K.

-189-

GYÁSZÉNEK ZRÍNYI MIKLÓS HALÁLÁRÓL.

1664.

(„Zrínyi Miklós keserves halálárul való ének.“)

Oh kék égen járó fénlő csillagoddal
 Édes magyar vérem, nagy gyászra fordultál!
 Planétáddal együtt homályba borultál.
Sok szép dicsérettel ki azelőtt fénlél
 Hirrel, névvel, és dicsőséggel tündöklél,
 Minden vigasságban ki azelőtt éltél –
 Jaj hagyd el, mert hidd el, veszélyre kerültél!
Mert néked ezelőtt ki volt bizodalmad,
 Isten után mindenben néked oltalmad:
 Halljad meg miképpen lőn ettül válásod…
 Óh szerencsétlenség! – Mire jutott sorsod!
 -190-
Gróff Zerínyi Miklós magyarok Hectora,
 Herczegi erkölcscsel ki tündöklék vala,
 Jaj édes nemzetem, ím tűlünk elvála –
 Hire, dicséreti csak éppen marada.
Tündöklő virtussal ragyogó liliom,
 Hercules termettel fölruházott sólyom:
 Nagyságos Zrínyi Miklós, nagy szép oltalom
 Szép Pannóniának voltál, s nyugodalom.
De az ezerhatszáz hatvannegyedikben
 Szintén novembernek az ő közepében
 Nagy szomorú hirek magyarok szivében
 Érkeztek groff Zrínyi Miklósrul véletlen.
Midőn sok gondoktul egyszer üresednék,
 Hogy tudós elméje ottan igyekeznék:
 Ékes öltözetben mint Hector öltöznék,
 Recreátióra vadászni kilépnék.
Mint Jupiter villog több csillagok között,
 Avvagy hyacinthus szép virágok között:
 Így Zrínyi tündöklék nagy főurak között –
 Mert nagy észszel virtus ő belé költözött.
 -191-
Nem sokad magával serénség tűköre
 Nagyságos Zrínyi Miklós ment az mezzőre,
 Hegyekre, völgyekre, zöldellő erdőkre –
 Madaraknak nyárban hol vagyon zöngése.
Mint egy erős vitéz előre ment vala,
 Az urak nagy messze valának utána;
 Egy nagy vastag fának szintén oldalába
 Groff Zerínyi Miklós akada vadkanra.
Hertelenségébül kapá az dárdáját
 Azölőtt is kivel ő sokszor vadászatt,
 De hirtelenségbül tartásban erőt tött:
 Megbusulván vadkan – groff csak el nem esett.
Félreugrék az groff, másodszor megcsapá,
 Nagy sebet azonban az vadkanon hagya,
 Harmadszor felhuzá,83) egy ágban akada –
 Az vadkan legottan reája rohana.
Megálla az groff ur, szégyenli futását
 Egy bestia előtt az ő szaladását,
 -192- Ki azelőtt másnak az ő kardolását
 Nem félte sok ezer török viadalját.
Az groff vitéz többször nem sértheti vadát:
 Mert az vadkan dárda alá vette magát,
 Megkapá nagybátran füle tövit, s farkát –
 Óh Hercules erő! – megtartja az vadkant.
Legottan csakhamar fegyveréhez kapa –
 Hüvelyébül fegyvert de miglen kivoná:
 Félkézzel az vadkant mivel nem birhatja –
 Agyarával Zrínyit szintén homlok’ csapá.
Mégsem hagyná magát, vadkannak az lábát
 Megkapá, de vadkan megsérti az karját,
 Még az lábával is tipázza az urat –
 Végre elbágyadván a sok sebek miatt.
Jaj keserves eset! Az fekete földön
 Groff Zrínyi feküszik félig már megholtan,
 Mennyei szerelem kit meglövő ottan,
 Óh mely sokan sirnak bizonynyal ez sorson!
 -193-
Óh szegény magyarok, ez uron sirjatok,
 Keserves jajszókkal őtet kiáltsátok,
 Fekete ruhában őtet gyászoljátok,
 Könytül orczátokat szünni ne hagyjátok.
Azonban hogy Zrínyi az földön meghala,
 Az urak ezt látván, őtet kesergik vala,
 Nagy keserüségtül nem szólhatnak vala,
 Végre így fakadnak keserves jajszókra:
„Kegyes természetü groff Zrínyi Miklósunk
 Óh mikint lőn dolga, ki volt vidámságunk;
 Óh jaj, jaj minekünk újul hármas jajunk –
 Ha derül vigságra az mi fényes napunk?!“
Ez szókat hogy mondák, fölvevék az urat,
 Keserves jajszókkal az Csáktornya várat
 Emléték, hogy vinnék az várba az urat,
 Zokogva azt mondák: ki hordoz már hadat?!
Óh keserves Músák! földnek dicsősége,
 Bölcsesség követő urfiak ékessége,
 Tudományt szerető urfiak vigassága,
 Halhatatlanságnak szép fénlő csillaga.
 -194-
Elesett Zerínyi, ki volt ékességünk,
 Az hadban előttünk mintegy nagy Hectorunk,
 Zsákban öltözzünk már, nincs gyönyörüségünk,
 Örökké gyászoljuk elkölt dicsőségünk.
Sír a szép Csáktornya, nincsen már tútora,
 Eltávozott, neki ki volt fautora;
 Minden reménsége nézett csak Miklósra:
 Azért már szemei gyorsak a sirásra.
Vég-Légrád jajgatja az ő morczongását:84)
 Miért távozál el?! újítja sirását,
 Nem várhatja többé semmi vidulását,
 Ugy kivánja: Zrínyi! Zrínyi! patronussát.
Jaj – Pannónia mond – nékem, hova legyek?
 Én szerelmes Zrínyim! nem tudom mit tegyek;
 Te megholtod után én már mikép éljek?
 Ezután óh Zrínyi! ki fejétül függjek?
Vajha én teveled most együtt lehetnék
 Kellemetes Zrínyi, elhiszem élhetnék
 -195- Nagy örömben, szivem tudom megenyhednék,
 Sirás miatt könnyem árjában nem ülnék.
Zrínyi Péternek ez hogy hirére esék:
 Jajgatással mindjárt igyen emlékezék
 Midőn kedves Zrínyin magyar siránkozék:
 Jaj miért hagyál el?! sűrüen könnyezék.
Sok ezerek közzül te bizonyság lehetsz,
 Sok ezerek közzül te elég is lehetsz:
 Hogy engem kedveltél, tudom most is szeretsz,
 Tégedet elmémben. . . . . . .

(A többi hiányzik.)

* * *

(A Mátray-codexből.)

-196-

KESERV ZRÍNYI MIKLÓS HALÁLÁN.

– 1664. –

(„Cantio de Nicolao Zrényi.“)

Római bölcseknek régi fejedelme,
 Hol van Virgílius poeták vezére?
 – Mert elijede már Horvátország szive,
 Fölrobbant, mint szarvas szép folyóvizekre.
Ovidius megholt, Homérus el-kimult,
 Minden hatalmasság halálnak meghódult,
 Sámson, kinek mássa ez világon nem volt –
 Koporsóba szállott, mert Ádám fia volt.
Az nagy Alexander, ki világot birta
 Ketté-törött sirban diadalma botja,
 Hercules, és Hector kié vala Trója:
 Az szörnyü halálnak kerültek horgára.
 -197-
Vedd föl gyászruhádat Zrényi família!
 Megholt nemzetednek ragyogó csillaga,
 Keservesen sirhatsz te is Pannónia,
 Mert nincs országodnak immár pártfogója.
Ez volt bizonyára amaz erős Hector,
 Jó Magyarországban erős gubernátor
 Kinek erejétül egy országos tábor
 Igen megveretett török imperátor.
Vedd föl gyászruhádat szomorú országunk!
 Jó lakó-földünkrül hamar elhullottunk,
 Szép fris palotábul árvaságra juttunk,
 Kincses gazdaságrul pusztában szállottunk.
Régi bizodalmunk ki azelőtt voltál
 Közénk fekete gyászt, sőt jajt béplántáltál,
 Hirrel névvel köztünk ki mindent elhagytál,
 Az földnek gyomrába immár bészállottál.
Örülj és vigadhatsz Kanizsa végvára
 Gyula, Sziget, Szólnak, Esztergam és Buda!85)
 -198- Megholt bástyátoknak kemény ostromlója,
 Nincsen immár tovább az ki azt próbálja.
Sirasd Horvátország jó rendölt uradat,
 Az sirba temetted atyádat s anyádat.
 Nem is vitt az Mura testtel több habokot:
 Midőn török vérrel igen megáradott.
Mint az folyóvizek midőn megáradnak
 Erdőt, mezőt, halmot egyeránt elhatnak:
 Igy sok országokon neve hatalmadnak
 Tornyokat épített amaz kevély Marsnak.
Apolló hogy hallá ennek ő halálát:
 Mindjárt ő lantjának mézzel folyó szavát
 Keserű sirással könnyeinek árját
 Cziterát pönditvén igy kezdi siralmát:
„Óh szomorú eset, óh gonosz szerencse!
 Bőségesen néha86) vala nálunk kedve
 Kedves magyarok közt vala aranyhire –
 Már halandósággal elváltozott szine.
 -199-
Kikeletkor megáld az szép zöld erdőkkel
 Kis fülemülének ékes verseivel,
 Szép gyönge árnyékkal, hives jó szellőkkel,
 Őszszel: mézzel folyó kedves gyümölcsökkel.
De nincsen megkötve senkinek lábához,
 Fordítá kerekét Zrényinek sorsához,
 Jaj mely közel esék Zrényi halálához,
 Nem is hagyta tovább kapni koczkájához.
– Mivel gyönyörködnek urak vadászásban,
 Hogy szivet újítsák; méne havasokban,
 Megveti hálóját erdők folyásában
 Hogy vadállatokat kerítsen bé abban.
Sima kengyelérül az Zrényi leugrik,
 Midőn vadállatra nagy szivvel futamik
 Fegyveréhez bizván, jaj! megcsalattatik –
 Vége életének mert ottan történik.
Az megbúsult állat nékie rohana,
 Hegyes hosszú foggal Zrényit rútul marja,
 Halálos sebekkel testét elszakgatja –
 Fogával életét testébül kivágta.“
 -200-
Szünjél Apollónak zöngedező lantja,
 Szünjön Orpheusnak gyönyörü hárfája,
 Kis fülemülének mézzel folyó szava –
 Mirigygyé változék hajnali nótája!
Ne neveljen az föld olly embert világra:
 Ki ne indíttassék nagy szomorúságra,
 Sőt még ha szemeit veti országunkra:
 Kész légyen érette menni az halálra!
Isten már hozzátok császárok, királyok!
 Jó Magyarországban lévő uraságok!
 Nincs már török ellen hatalompálczátok –
 Jaj azért tinéktek meg köll hódulnotok!
Megfélemlettetek, elolvadt szívetek
 Ki véletlen megholt, csufságra vélitek,
 Ha ki Esztergamban bészállana néktek,
 Palotát foglalni majd készek lennétek.
Örül, vigan lakik az török Ujvárban –
 Nem volt visszavonás köztök akaratban,
 De ha magyarok közt négy vagyon egy nyomban:
 Tiz is találtatik ott az elrontásban.
 -201-
Hétszer szentölt vitéz nyilván Zréni vala,
 Hadi okossággal sokat meggyőz vala,
 Rákóczi György mássa nyilván Zrényi vala87)
 Ki soha töröknek nem vala barátja.
Nem csuda, hogy ez ur vad miatt elvesze:
 Mert töröknek karját immár nem rettegte,
 Mint egy fene tigris akada törökre –
 Valamerre fordult, omlott török vére.
„Isten hozzád immár mézzel folyó ország
 Kinek oltalmáért ment tűlem sok jószág,
 Immár tűlem elmult világi uraság,
 Lölkömnek hajléka az fényes mennyország.
Életemnek végét immáron elértem,
 Ki Jézus nevéért sok csatákat tettem,
 Azért reám fordult mennybéli kegyelem, –
 Midőn én öcsémmel bátran vitézkedtem.“
 -202-
Midőn török császár táborát megverte:
 Sok erős várokban meglövetik hire,88)
 De mikor hallatik életének vége,
 Csak egyet sem láttam az ki megkönnyezné.
Erős kűvárait gyászba öltöztetnék,
 Sok szép nemzetségi csak meg nem epedtek
 Jaj-lamentátiót rólad énekölnek –
 Mert immár ily vitézt többé nem remélnek.
Óh mely csudálatos Isten az te dolgod!
 Az te tanácsodban nincsen néked másod;
 Most is el- kitevéd te miráculumod:
 Hogy erdei vaddal öletéd hadnagyod.
Élet az halállal mért tovább nem víttál,
 Midőn sok harczokon mellette forgottál:
 Karddal ily nagy vitézt többé nem kaszáltál –
 Török keze miatt meghalni nem hagytál!
Igyefogyott magyar, szegény Horvátország;
 Nemde csudálod-é ez gonosz esetet?
 -203- Fájdalmad szivedben valljon nem érzed-e?
 Még szived is ezen méltán keseregne.
Óh jaj mely keserves köztünk az halálod
 Négy és öt óra közt utolsó punctumod.
 Nagy vadon erdőben kit kevés szem látott –
 Csak Isten tudhatja miként lett halálod!
Óh ti vitéz szolgák, miként lett halála
 Az sok irígyek közt?… csak Isten tudhatja!
 Harczon el nem esett még csak egy hajszála:
 Mostan ti hívségtek halni bocsájtotta! –
„Dicsértessél mennyben örök Atya-Isten!
 Hir, név és dicséret, glória terjedjen
 Az én nemzetemre győzödelem térjen,
 Lölköm is nyugodjék Ábrahám keblében!“
Versfejekben nevét sohul nem találod,
 Ha mind éjjel, nappal elmédben vizsgálod.
 Ez szomoruságot kit nem ember hozott:
 Ezer fölött hatszáz hatvannégy iratott.
 -204-
Nyujts ki szent Ur Isten hatalmas karodat,
 Ne hagyd elmerülni az te kis hajódat!
 Zabolázd az pogánt, ronts meg ő karjokat,
 Áldd meg szerencsékkel szegény magyarokat!
Mivel Zrényi megholt, ki bizodalmunk volt
 És szépen protegált’ az Horvátországot:
 Mutasd meg Úr Isten az te hatalmadat –
 Pogány török ellen tarts meg magyarokat!
Mert Te benned bizunk, és nem más senkiben;
 Élők közt ez földön ki mult ez világbul
 Ki Te utánad volt legfőbb bizodalmunk
 Pogány török ellen erős protectorunk. –

* * *

(Szencsey György dalkönyvéből.)

-205-

FOGARASI BAJNOK BÚS ÉNEKE.

– A XVII-ik századból. –

Szerencsét próbáltam,
 Csatákon forgottam,
 Magyar hirért névért
 Vigan vagdalkoztam.
Az pogány törökkel
 Mintegy ellenséggel
 Bátran szemben mentem
 Vitéz legényimmel.
Sok fohászkodással,
 Gyakor óhajtással
 Mulatom időmet
 Könyhullatásimmal.
 -206-
Az szép hirért-névért
 Ragyogó fegyverrel
 Használok én immár
 Szép böcsületemmel.
Játszik az szerencse
 Most szegény fejemmel,
 Örül veszélyemnek –
 Nyomorúlt fejemnek.
Átkozott irígyim
 Szüntén reám dühödtek –
 Nyomorult sarczomon
 Örülnek s tombolnak.
Tengeri háború
 Megemészt a sok bú –
 Én idegen, szegény,
 Igen nagy nyomorúlt.
Valjon s mikor látom
 Jóakaróimat?
 Valjon s mikor látom
 Vitéz barátimat?!
 -207-
Vajha tündér volnék,
 Testem hogy eltünnék:
 Bizony elrepülnék –
 Virágomhoz mennék.
Társaim, társaim,
 Szerelmes barátim:
 Hová távoztatok
 Vitéz jó barátim?
No az is hadd legyen,
 Csak Isten megáldjon:
 Hordozzon jó uton –
 Az hová gondolom!
Ez éneket szerzé
 Az Olth vize mellett
 Fogaras várában
 Egy ifjú magában.
Nevét följegyzette
 Az versek fejekben…
 Oltalmazza Isten
 Mindent illy igyében!

-208-

* * *

E becses ereklyét a Mátray-codex tartá fenn. Eredeti czíme: „Militaris cantio“, „Katonadal“. Lehet, hogy az énekiró vitéz, mint a vers tartalmából sok helyütt, de különösen az 5-ik, 6-ik s 9-ik stróphákból látszik, Fogaras várában rabúl tartatott; e vár a XVII-ik században különben is Erdély egyik politikai börtöne vala. A szerző nevét a versfőkben fájdalom, hiába keressük: bizonyára azért, mert az ének – mint szakgatottságából is következtethető – vagy hiányos, vagy hogy a versszakok össze vannak zavarva.

T. K.

-209-

KISFALUDY LÁSZLÓRÓL.

– 1681. –

(„Cantio de militari duce.“)

Ki ne panaszolkodnék ily vitéz emberen
 Ki ellenségével forgott sok fegyveren,
 Hiréért nevéért ment az pogány ellen –
 Örök nagy rabságban esett nagy-hertelen.
Igy vagyon mindenütt vitéz ember dolga,
 Bár házánál sokszor barátját jól tartsa,
 Tisztit, böcsületit ha hadi, nem hagyja,
 Szegénynek fogságban való szivfájdalma.
Sok jó vitézeknek volt tanácsadója
 Mezőben, városban erős kűoszlopa,
 Hamis pogányoknak sokszor megrontója,
 Kegyelmes urunknak igaz, hű szolgája.
 -210-
Farkasbőr és vörös panczér az nyakában,
 Pallosa kezében, forgódik csatában,
 Biztatja ő népét, első ustromlásban –
 Szerencsétlenségben esék nagy rabságban.
Állj meg! és ne fuss el! – kiáltván seregnek,
 Pattanását hallák sok puskalövésnek,
 Szaladni kezd vala népe Rábaköznek –
 Igy az pogányság is örüle ezeknek.
Lóval hogy elesék, rárohant pogányság,
 Elállván mellőle az egész magyarság,
 Kopja, pallos miatt esék rajta fogság –
 Őtet vitéz embert nyomorítá rabság.
Ugyanis így vagyon mastan ember dolga
 Bár házánál sokszor barátját jól tartsa;
 Töröknek kezében pallosát ha látja:
 Megijed, elszalad, társát ottan hagyja.
De mihelt az török Esztergam kapuján
 Szegény magyarságra vörös zászlót hozván,
 Az ki csikorgatja fogait lóhátán, –
 Így felele hadnagy, hogy azt ott meglátván:
 -211-
Jézus segéld meg mast az szegény keresztyént!
 Ez szava után is biztatja egyenként,
 Hirünkért, nevünkért ha szenvedünk is kínt –
 Az pogány kezébe esék ű e szerént.
Látjátok-é mastan rabságban esését?
 Vassal, és belincscsel kinozzák az testét;
 Nem fogadátok meg az ő jó intését,
 Kevélységtek miatt rontjátok életét.
Árvául elhagyá szerelmes gyermekit
 Nagy szomorúságban kedves feleségét,
 Atyjafiainak szomorítá szívét –
 Elvitte magával hírét s vitézségét.
Sok jó vitézeknek volt ez tanácsadó,
 Vitézségben is volt mindenkor forgódó,
 Csatákon, harczokon hirt és nevet kapó,
 Nagy urak között is kedves, mint az ráró.
– Légyen tehát vége róla irt verseknek,
 Adjunk mastan hálát mennybéli Istennek:
 Keziben nem adott minket ellenségnek,
 Több szerencsét adjon Isten vitézeknek!
 -212-
Okos vitéz ember vala sok hadakban,
 Az szerencsétlenség hozá mast rabságban;
 Honnét alig hiszem, hogy jöhess hazádban –
 Talám mindörökké maradsz az rabságban.
Nemzetes vitézlő Kisfaludy László,
 Ki természetedben valál mint az ráró,
 Győri vitézeknek gyémántkű-hordozó,
 Sok katona mellett mindenkor pártfogó.
Az ezer hatszázban s nyolczvan egyben jutván
 Kisasszony havának harminczegyed napján
 Irám ez verseket igen szomorkodván
 Az vitéz embernek esetit hogy hallván.89)

* * *

(Szencsey György dalkönyvéből.)

-213-

OLÁH GECZI.90)

– A XVII-ik század második feléből. –

Óh gyönyörü tavaszidő!
 Szerencsétlen új esztendő!
 Az kit akarsz megújítasz –
 Engem penig szomorítasz.
Gyerünk alá jó katonák,
 Az alföldre, Kecskemétre,
 Ott próbáljunk jó szerencsét –
 Talám Isten jobban adja!
Mennek vala az alföldre;
 Oláh Geczi vitéz legény
 Talál elől egy nagy őzet,
 Mindjárt mondja fakó lónak:
 -214-
„Édes lovam, fakó lovam,
 Érjük el amaz nagy őzet!“
 Az fakó ló csak eléri,
 Oláh Geczi csak ellövi.
Mindjárt mondja az urának:
 „‚Uram, uram, oláh Geczi –
 Ne kergess én rajtam őzet
 Ha törököt nem fogsz, nem vágsz!‘“
Paripája mindaddig fut
 A mig ura ahhoz nem jut;
 Habos tajték róla szakad,
 Elesvén egy árkon akad.
„Vigy ki innét jó lovacskám,
 Szépen nevelt jó maczkókám!
 Hidd el, bizony meghizlallak,
 Őz után már nem nyargallak.“
„‚Mondám, rajtam bátor szivvel
 Pogányt vághatsz erős kézzel:
 De te kétélő tőröddel
 Őzet űztél fegyvereddel.‘“
 -215-
„Hozz ki mégegyszer jó lovam,
 Meglátd: törökre lesz utam;
 Bor, pecsenye lesz abrakod –
 Nem lészen többé panaszod.
Hordozd bátran bús szivemet,
 Keresd fel régi kedvemet;
 Hidd el, majd az pogány oszol
 Oláh Geczi az hol harczol!“
„‚Ülj fel hát, ne félj töröktől:
 Én is hizom pogány vértől;
 Terjeszd tovább nagy hiredet –
 Keményitsd meg fegyveredet!
Látod, hazád rontására
 Népednek elrablására
 Miként pogányság készülne –
 Hogy bennetek elvesztene.‘“
„Éltem nem szánom hazámért
 Királyom maradásáért;
 Hirem s nevem lesz nyereség,
 Nem prédál többé ellenség.
 -216-
Pórteleki hazánk fénye,
 Buga Jakab nagy reménye,
 Jászberényi is népestől
 Majd hozzánk jön seregestől.
Ellenségünket töressük
 Mérges nyillal sértegessük;
 Majd sok török test lesz eves –
 Kiknek nem kell kávé-leves.
Minden vitéz józan légyen,
 Hijában zsoldot ne végyen;
 Szerezzen jó hirt népünknek –
 E volt tárgya fegyverünknek.“

* * *

E románcz már Erdélyi népdalgyűjteményében is megjelent ugyan, de csonkán; végrésze teljesen hiányzik. Pedig e végrész igen nevezetes. Kiviláglik belőle ugyanis, hogy e románcz egykorú a következő Buga Jakab énekével, („Mit busulsz kenyeres…“ Szencseynél,) mivel hőseik kor- és pályatársak valának, – hadakozó, szabad-, vagy szegénylegények, a kik eleintén a török ellen, majd Tököli táborában a németek ellen harczoltanak. Tököli csillagának letűnte után – mint a Buga Jakab éneke tanusítja – félrevonták -217- magukat, mignem a Tokaji Ferenczféle támadásban, majd később II. Rákóczi Ferencz harczaiban újra háborúskodhattak. Kik közűlök még a szathmári béke után is életben maradának: a pusztákra bolyongtak, a hol a szükség által kényszerítve lassan-lassan szegény-legényekké lőnek a szó mai értelmében. Imé, ez röviden a szegény-legény elnevezés eredete. A gr. Károlyiak levéltárában, Béri Balogh Ádám hires kurucz dandárnoknak Szabadszállásán 1705. aug. 7-kén Károlyi Sándorhoz irt levelében ezt olvasom: „Oláh Gergöly nevő, Hellepront (kurucz ezredes) uram hadnagya“ stb. Lehet, hogy e kurucz hadnagy egy személy a mi Oláh Gergelyünkkel.

T. K.

-218-

BUGA JAKAB ÉNEKE.

– A XVII-ik század utolsó negyedéből. –

Mit busulsz kenyeres, midőn semmid nincsen?
 Jó az Isten, jót ád, légy jó reménségben!…
 Fölnyilik az idő majd az gyenge fűre –
 Hova két szemünk lát, oda megyünk ketten!
Óh édes pajtásom, hogyne busulkodnék:
 Midőn az sok gondok rajtam uralkodnak;
 Sok gondolkodások szüntelen fárasztnak –
 Minden órán engem elmémben bágyasztnak.
Rongyos az dolmányom, ki van az oldalom,
 Az sok folttul ugyan nehéz az nadrágom,
 Hátam lapoczkáját veri az kalpagom –
 Zsirtul ködmenyem is igen megavult már.
 -219-
Az köpönyegem is igen jó-viselt már,
 Az sok esső miatt vagyon benne sok kár,
 Mind elrothasztotta az csizmámat nagy sár –
 És nyereségemmel kerest91) pénz szűkön jár.
Nincsen abrak, széna, rút hitvány az lovam,
 Rongyos az istállóm, igen puszta házam,
 Mind eltöredezett szegen az nyeregfám –
 Mind lekopott rólla az sok szép nyert szerszám.
Kenyerem, pecsenyém igen szűkön vagyon,
 Morzsalék sem hever mast az tarsolyomban,
 Pénzem penig nincsen mast az oldalamon,
 Kiürült az gyüszőm, elkölt kóborlásom.
Az lovamrul igen lekopott az patkó,
 Az ki még rajta van az is nem igen jó;
 Ha nem patkoltatok, elhal tűlem az ló,
 Csak gyalog maradok, mintegy rút koborló…
Az farkasbőrömnek lekopott az szőre,
 Pókháló palaczkom az szegen bélepte;
 -220- Nyargalódzik rajtam az tetvek serege,
 Mert szurkos az igem, nincs ki fejéritse.
Kurva már az anyja! mint élhetek: élek,
 Kivetem hasamat az szép verőfénynek;
 Csak úgy dohányozok – az midőn éhezek,
 Igy én is másokkal szépen eltöngődök.

* * *

Szencsey György dalkönyvéből; megvan egyébiránt rövidebben s újabb közlések után mult századi nyomtatványokban a nemz. muz. kézirattárában (hung. oct. 74.) többször. Közölve van – szintén röviden és az újabb, hiányos versio szerént – Erdélyinél is, a kit a „szegénylegény“ mai ferde értelmezése oly tévedésbe hozott, hogy a jelen katonadalt a haramja és pusztai énekek rovatába, s épen a Zsobri Jóska nótája mellé tette; Buga Jakab nem volt haramja: de – ezen énekének szerzésekor – szolgálat nélküli szabad vitéz. A zsiványok nem szoktak farkasbőrkaczagányban, kalpagban és köpönyegben járni, sem tarsolyt viselni.92) – Eltöngődök = eltengődök.

T. K.

-221-

BUJDOSÓ ÉNEKE.

– A XVII-ik századból. –

Bujdosik, bujdosik szegény árva legény,
 Országrul országra, városrul városra,
 Hogy az ő életit fordíthatná jobbra,
 Fáradsága után lenne nyugodalma.
Elindula szegény, az utat nem tudja, –
 Eszében jut neki Seregeknek Ura,
 Gyakorta orczáin könyje lecsordula, –
 Igy szól ő magában, keservessen sira:
Istenem, Istenem, én édes Istenem!
 Már egyedül benned vagyon reménységem,
 Felségedet kérem: el ne hagyjon engem –
 Mert csak tetőled függ én egész életem.
 -222-
Én édes barátim titeket elhagylak
 Az nagy Ur-Istennek kezében ajánllak;
 Hogyha mikor látlak: örömmel lássalak –
 Hogy a mi szíveink együtt vigadjanak!
Óh én édes anyám, ki világra hoztál
 Sok búval bánattal engem feltartottál;
 Mindeddig pellikán-módra hozzám voltál
 Bánatimban engem sokszor vigasztaltál.
Tudom édes anyám, hogyha most láthatnál:
 Mostan egy fiadot tudom megsiratnál;
 Jaj keserves szóval engemet jajgatnál
 Sok könnyeket értem szemedbül hullatnál.
Boldogtalan sorsa siralmas szivemnek
 Árad naprul-napra gyötrelme lelkemnek
 Nem virrad fel már vig napja én kedvemnek, –
 Árad nagy bánatja én árva fejemnek.
Istennek ajánllak kedves édes hazám
 Kitül keservesen én megváltam mostan;
 Kevés ideig volt benned én lakásom:
 Légyen rövid időn benned mulatásom!
 -223-
Ne sirass engemet anyám, édes anyám,
 Ki voltál énnekem kedves édes dajkám;
 Tudom ez világra fájdalommal hoztál –
 Sok édes álmokat értem elmulattál.93)
Csak az Isten tudja hol lész maradásom
 Az idegen földön hol leszen romlásom;
 Vagy piros véremnek hol lesz kiontása,
 Az gyarló testemnek csontja kihullása…
Az én bánatimat én meg nem mondhatom
 Avvagy papirosra le nem rajzolhatom;
 Mert már utoljára tollamat sem birom –
 Jaj már közel vagyon utolsó szóllásom!
Adjad én Istenem: a szent angyalokkal
 Hogy részes lehessek magas mennyországban;
 Dicsérjem Uramat szent cherubímokkal
 Mindörökké ámen, édes atyáimmal.

* * *

-224-

Nemz. muz. kézir. hung. quart. 175. I. és III. E gyönyörű bujdosódalt valami idegen földre induló katona szerezhette, mint a 10-ik versszakból stb. következtethető.

T. K.

-225-

REMÉNYSÉG AZ EMBERT…

– Katonadal a XVII-ik századból. –

Reménység az embert gyakorta táplálja,
 Istrázsa istrázsát reménységért állja,
 Erős had az várat ugyanazért szállja –
 Hogy pályafutását ő is megpróbálja.
Jó reggel az szántó ekéjét forgatja,
 Fúr, farag, vasait földnek igazgatja;
 Reménységért szegény földeit megszántja, –
 Megérett búzáját örömmel aratja.
Hol kiljebb, hol beljebb halászgat az halász,
 Távul puskájával kerülget az vadász,
 Lépet szed, és tőrt hány reggel az madarász,
 Reménységért hányja horgait az halász.
 -226-
Tengeren az gályák ha elszakadoznak:
 Eloszlott deszkákhoz sokan ragaszkodnak,
 Noha ők szegények szárazat sem látnak –
 De jó reménységért azokhoz kapkodnak.
Jó reggel vitézek ágyokból fölkelnek,
 Lovat abrakolnak, puskákat töltenek,
 Fegyvert s kardot kötnek, harczhoz ugy készülnek,
 Az jó reménységért csak el nem repülnek.
Noha az rabok is vasakat viselnek:
 De munkájok között mégis énekelnek;
 Szoros belincsekbül reggel ha fölkelnek
 Mégis szabadulást szegények remélnek.
Mondván, holnap dolgunk talám jobban lészen,
 Ki rabjai vagyunk, kegyelmébe vészen;
 Vagy megkönyörülvén értünk sarczot tészen –
 Ugy szabadulásra dolgunk jobban lészen.
– Óh boldog szerencse! engem is jól biztass
 Utamra indulván bátor szivet adhass,
 Jó lovat, szép fegyvert Istenem szolgáltass, –
 Ha meg köll halnom is: lölkömnek irgalmazz!

-227-

* * *

E katonadal eleje a Szencsey György daloskönyvéből ki van szakadva; megvan azonban egy régi ponyvairodalmi nyomtatványon, (nemz. muz. kézir. oct. 74. nro. 1.) innét egészitém ki. Megvan Erdélyi I-ső kötetében is, de hiányosan, s változással.

T. K.

-228-

KOVÁCS GYÖRGY VÉGBUCSÚDALA.

– XVII-ik század. –

Parnassus hegyein mulató Múzsáknak
 Szünjön trombitája szép zengő Nymphának,
 Hangos czitarája szünjön Orpheusnak:
 Mert már lemetszetett virágja hazámnak!
Tenger mélységének istene Neptunus
 S hires névvel folyó római (?) Homerus
 Szánjad Kovács Györgyöt szerelmetes Vénus,
 Fényes nap járását igazgató Phoebus.
A tárdi hid mellett erősen harczolván
 A magyar vitézet erősen biztatván:
 Hamar kiontatik vére az oldalán,
 Jajszóval bucsúzik, vitézinek mondván:
 -229-
Elmult vitézségem tündöklő virága
 Elhervadt életem régi szabadsága,
 Jelen már életem utolsó órája –
 Bucsut veszek tőled Kecskemét pusztája!
Fogjátok vitézek elbágyadt testemet,
 Vizzel öntözzétek elszédült fejemet;
 Ezentul letészem romlandó testemet –
 Jaj, fogjatok! ha már kiadom lelkemet.
Enyhitsd meg pajtásom epedt ajakimat,
 Emeld fel erőtlen, bágyadt tagjaimat;
 Szendrő vára felé vezesd paripámat:
 Hogy életben lássam én öreg atyámat!
Nem gyötör annyira vérem kiontása:
 Mint édes atyámnak sűrü könnyhullása,
 Sok vitéz katona gyakor óhajtása,
 Árva felé nemem keserves sirása.
A töröknek soha barátja nem voltam,
 Vért is kiontani mindenkor kész voltam,
 Régi nemzetemnek igaz utján jártam,
 Én szép hazám mellett diadalmat víttam.
 -230-
Bátran megharczoltam szüzekért, árvákért,
 Az Istent kiáltván magam nemzetéért,
 Pusztákat bujdostam a jó hirért, névért –
 Csakhogy el nem éltem a sok igaz jókért.
Nem volna fájdalma megesett szivemnek:
 Ha pogány lett volna hóhérja fejemnek,
 De hogy első harczon magyar vitézeknek
 Fegyvere kiontója volt szép véremnek.
De én mindezekkel keveset gondoltam,
 Mert királyom mellett mindenkor felálltam,
 Magyar nemzetünkért koporsóba szálltam,
 És az Istentül is jutalmat találtam.
A török várának nagy az ő csillaga,
 Fő Kohári te vagy legények gyámola,
 Bujdosóknak pedig hadi kapitánya,
 Megbocsáss énnekem árváknak gyámola!
Szembe szállottam én háromszor törökkel:
 Nagy diadalmakat vivánk hegyes tőrrel,
 Budai, hatvani, egri törökökkel –
 Öklelő kardomat festettem vérökkel.
 -231-
Azért jó vitézek míg világon éltek
 Kérlek, ezen példa légyen előttetek:
 Mintha mindenkoron harczra készülnétek:
 Ollyan vigyázásban mindenkor legyetek!

* * *

Nemz. muz. hung. quart. 173. VIII.

-232-

„GYŐRI LUTHERÁNUS TEMPLOMNAK ELÉGÉSÉRÜL PANASZOLKODÓ ÉNEK.“

– A XVII. századból. –

Óh te mindenható fölséges Isten!
 Az te haragodnál más nagyobb nincsen.
 Te uralkodol egyedül mindenen,
 Sok sereged vagyon mind mennyen, mind földön.
Az melynek parancsolsz: mindjárt előáll,
 Bűnös embereken kemény boszút áll;
 Nem kedvez, akarkit hol előtalál –
 Kártétel nélkül attul ő el nem vál.
Ilyen kész sereged néked az szél is,
 Azzal egyetemben az szörnyü tűz is,
 Sokszor sok helyben nagy romlást tesz ő is –
 Melyben mast hozott és ejtett minket is.
 -233-
Mert titkos, de igaz itéletedbül
 Parancsolatodbul, engedelmedbül
 Az által minket mastan kegyetlenül
 Megostorozál te nagy hertelenül.
Jaj! oda imádságunknak háza,
 Ki vala Isten áldásának háza;
 Esső miatt is már fejünk megáza –
 Az Úr bennünket igen megaláza.
Oda van sokaknak ő édes házok,
 Oda van magzatjok, ő házastársok;
 Oda marhájok, oda portékájok –
 Oda mindenek, oda szép jószágok.
Óh nagy igazságu örök Ur Isten!
 Valóban bűnünkért verél meg igen,
 De keserüljed94) ily kárunkat igen,
 Vigasztalj minket: ne essünk kétségben!
Sőt mi magunkat jól megalázván,
 Erős kezed alatt tégedet áldván,
 -234- Csöndes türésben lölkeinket birván:
 Többet érdemlénk – gondoljuk meg nyilván.
Te nagy haragodnak közepette is
 Uram, emlékezzél irgalmadrul is!
 Ne fizess nékünk örök-nagy tüzzel is:
 Tudod, hogy vagyunk erőtlenek ugy is!
Sőt ennekutánna oltalmazz minket
 Illyetén veszélytül, nagyobb keresztet
 Ne bocsáss reánk, de nyújts kegyelmedet –
 Hogy mi víg szivvel dicsérjünk tégedet!
Csudálatosképpen viseld gondjokat
 Azoknak, az kik mast szörnyü károkat
 Vallottak; néked könnyü mindazokat
 Helyre állítani, s adni dupla jókat!
Ur Isten, te tehetsz gazdagbul szegént,
 Viszont gazdagságra emelhetsz szegént,
 Otthon lakozót, bujdosó jövevént,
 Férfiat, ifjat, asszont és öreg vént.
 -235-
Az Sionnak Uram, puszta falait
 Építs föl, támaszd föl romlott oszlopit!
 Hogy az te néped ajaki tulkait
 Áldozza abban néked, áldozatit.
Add: az kárvallottak jobban nevedet
 Áldják, magasztalják szent Fölségedet;
 Főképpen penig kik ez veszedelmet
 Mast nem kóstolták ez káros sérelmet.
Halld meg ez keserves panaszolkodást,
 Bocsásd füleidben e fohászkodást;
 Fordíts örömre e keserű sirást –
 Hogy Chrisztus által mondjunk néked áldást!

* * *

Szencsey György dalkönyvéből.

-236-

RABY ISTVÁN ÉNEKE.

– 1682. –

Óh hamar elmúló világnak öröme!
 Óh változás alá vettetett szerelme!
 Rólam példát vehet az emberi elme:
 Az jó szerencsének mely rövid élete!
Mint az szép liliom úgy virágzom vala;
 Mint az ékes páva úgy sétálok vala;
 Ugy éltem kedvemre mint főember fia –
 Szivemet fonnyasztó bánatom nem vala.
De ímé, jaj mire juta állopotom,
 Szivemnek bánatját már ki nem mondhatom,
 Káromat ily igen meg nem sirathatom,
 Óh szomoru óra, jászban95) merült napom!
 -237-
Nemzetes, vitézlő, nagy Raby Istvánnak96)
 Jó hirrel tündöklő szerelmes atyámnak
 Jaj árvája löttem, elfolyt élte annak
 Az kit Isten után tarték gyámolomnak.
Egyik árvaságom – sárvári rabságom,
 Az másik peniglen anyámtul válásom;
 Keserüségemet ezek után várom,
 Igy kettős bánatban újul meg fájdalmam.
Sárvár rabja voltam testem sebeivel
 Három esztendeig súlyos vas-pöngéssel,
 Lendvai kűfal is tovább esztendővel
 Bizonyságom errül erős tömlöczével.
Már minden barátom jól megfontolhatja:
 Uraság mint szállott nagy erős rabságra,
 Mert még az napfény is orczámat nem látta,
 Igy voltam világnak csúfja és játékja.
Keserű volt nékem – az én lefekvésem,
 Keserű viszontag az én fölkelésem,
 -238- Bubánat járásom, fájdalom ülésem –
 Bár ne történt volna inkább születésem!
Annál keservesebb penig állapotom,
 Azért mint lesz dolgom, azt előbb jól látom;
 Szerelmes barátim ez az nagy fájdalom:
 Rövid idő mulva tűletek megválom!
Egy-felől siratom súlyos rabságomat,
 Másfelől kedvemre föltartott97) anyámat…
 Meddig Uram Isten áztatod orczámat?
 Hozd el énnékem is utolsó órámat!
– Azonban ur székit hirdetnek Sárvárott,
 Fölséges császár is nagy parancsolatot
 Országbírájának Draskovicsnak adott…
 Óh mely nagy bánatot szivemnek indított!
Mindjárt Tulok Györgyöt száz lovassal értem
 Küldötték: vonjon ki kűfal közűl éngem,
 Hozzon föl csakhamar, hogy Sárvárott nekem
 Fogyjon el életem, – és emlékezetem.
 -239-
Ki gondolta volna, hogy ily időt érjek?!
 Atyámnak holtaig, holtomig itt légyek,
 Szomorú éltemtül hogy itt búcsut vegyek –
 Raby-nemzetségnek hogy itt véget vessek!
Ha atyámnak élte tovább szállott volna:
 Talám még valaha kedvet löltem volna,
 Szabadulásomra utat nyitott volna –
 Egyetlen-egy fiát még megszánta volna!
De nem használ nekem immár nagy elméje,
 Nem néznek bizonynyal senki személyére,
 Nincsen is tekintet az fő-emberségre:
 Mert törvény egyaránt szolgál minden rendre.
Vegyetek itt példát minden rendbéliek –
 De legkiváltképpen amaz ifju népek:
 Éltekben atyjokat miképpen böcsüljék,
 Ártatlan vérben is kezek98) ne förtözzék!
Isten így akarta, hogy mégbüntetődjem:
 Mert édes atyámat meg nem böcsüllöttem,
 -240- Csak szabad zablára magam eresztettem –
 Ártatlan vérben is kezem förtöztettem.
Már nem vala nékem sohul maradásom:
 Erdődy Sándorhoz volt folyamodásom,
 Holott az atyámnak adtam kézirásom –
 Az volt énnékem is legnagyobb romlásom.
– Szánakoznak rajtam, Isten légy jutalma!
 Vitézlő rendeknek jelenvaló száma,
 Hogy reád is száljon az Úrnak irgalma:
 Temesd el testemet, vétkeimet is ma!
Minden jó barátim, véreim, rokonim,
 Alsó-, fölső-renden tündöklő feleim,
 Istennek ajánllak szerelmes uraim –
 Rajtam szánakodó sok jóakaróim!
Istenem áldott légy, hogy megváltál engem,
 Fogadd bé lölkömet az ki hozzád megyen,
 Nem bízik az ő jó cselekedetiben:
 Hanem csak egyedül az Te érdemedben!
 -241-
Nem szólhatok többet, könnyhullásim folynak:
 Mert hóhér-látásim rettegést indítnak;
 Fejem is már várta éles pallosának
 Adassék például világ fiainak.
– Az ezerhatszázban és nyolczvankettőben
 Mikor busúlt lölköm szomorú testében
 Elepedett volna nagy keserűségben,
 Irám ez verseket sárvári tömlöczben.

* * *

Szencsey György dalkönyve.

-242-

BUCSÚ-ÉNEKE EGY JEGYZŐNEK, KINEK A NÁNÁSI PIACZON FEJE VÉTETETT

1688, sept. 20-kán.

Böcsületemet elvesztém,
 Jó hirem, nevem elejtém,
 Hivatalomat megszegém –
 Sárban keverém.
Az Isten nagy állapotra
 Emelt föl, hogy lenne jómra,
 De azt fordítám gonoszra,
 Gyalázatomra.
Mindenek kedvében voltam,
 Hazámat sokat szolgáltam:
 Mert nótáriussa voltam –
 De megmocskoltam.
 -243-
Sokaknak tanácsot adtam:
 Magamnak pedig nem tudtam;
 Az ki dorgált azt utáltam,
 Nem szivvel láttam.
Husz esztendős alig voltam
 Hogy az bűnt két kézzel kaptam
 Melyet soha el nem hagytam,
 Inkább javaltam.
De lásd végre mire hoza:
 Vénségemben kézben-ada;
 Hogy minden rólam tanulna,
 Erre ne jutna.
Szülém-asszony édes anyám
 Intésedet nem fogadám,
 Sok sirásidat nem szánám –
 Jaj édes anyám!
Nem gondolék leányimmal,
 Hajadon szép hugaimmal,
 Édes anyám sirásival,
 Deák fiaimmal.
 -244-
Édes jámbor feleségem
 Ki voltál nagy segítségem:
 Megbocsáss édesem nékem –
 Ne nézd esetem!
Óh jaj mert elfeledkeztem;
 Dehogy köllött ezt mivelnem!
 Édes anyámat énnekem
 Keserítenem.
Mi haszna hogy anyám szüle,
 Születésemnek örüle?!
 Jajszóval megtelik szive –
 Sir keseregve.
Imé mire hozám éltem!
 Gyászban borítám én fejem;
 Megrutittám szép vénségem,
 Nemes nemzetem.99)
Azt tudtam, örömmel lássa,
 Halálom hogy ne sirassa;
 -245- Fiának ily kimulása
 Ne lenne gyásza.
Nagy búra juta bús szivem
 Ki megkeseredék bennem;
 Kivánom vala életem:
 Gyászt hoza nekem.
Én mindentül búcsut vettem,
 Halálra is elkészültem;
 Nem kivánom tovább éltem:
 Csak légyen végem!
Édes anyám már elhagylak,
 Az Úrnak téged ajánllak,
 Több búval már nem busítlak –
 Az égben várlak.
Hajadon édes leányom
 Kire nem volt semmi gondom:
 Az Istent tútorul hagyom,
 Tenéked vallom.
 -246-
Az Isten téged megáldjon,
 Árva gyermekimmel tartson,
 Sok jókkal tégedet áldjon –
 Megkoronázzon.
Nektek sok bánatot hagyék
 Kiket koporsóban tevék,
 Nagy gyászt fejetekre hozék –
 Ezzel fizeték.
Ez atyátok bucsuzása
 Tűletek eltávozása,
 Kit sirattok nagy zokogva,
 Es tesztek sirba.
Én édes szép nemzetségem,
 Siránkozó szép rokonim:100)
 Megbocsássatok szomszédim,
 Városfeleim.
Mert majdan elfogy életem,
 Bűnömért vétetik fejem;
 -247- Egy szempillantás-életem
 Ezt hozá nekem.
Látom már hóhér fegyverét
 Reám fölhuzott két kezét
 Hogy elvegye éltem végét,
 Kiontsa vérét.
Nem hittem, hogy szép101) személyem
 Hóhér kezében ereszszem:
 Nánási piaczon nékem
 Kifolyjon vérem.
Az kivel halált szenvedek,
 Az halálnak megfizetek;
 Azzal együtt esedezek –
 Istent dicsérek.
Uram légy kegyelmes nékem!
 Ne nézzed sokságos bűnöm!
 Lölköddel bátoríts(d) szivem,
 Vedd hozzád lölköm!
 -248-
Siess hamar eljőnie:
 Térj hozzám az kegyelemre!
 Ne hagyj esnem az kétségben –
 Végy kegyelmedben!
Küld el az szent angyalokat:
 Hamar lássam Christusomat;
 Dicsőült Cherubimokat,
 Az szent atyákat.
– Ez negyvenkét esztendőmben
 Nem is gyermeki időmben
 Irám nánási tömlöczben,
 Sirék ekképen.
Ezerhatszáz nyolczvan nyolczban
 Szintén kisasszony havában
 Annak huszadik napjában
 Esém halálban.

* * *

Megvan Szencseynél, és nemz. muz. kézir. hung. oct. 74. csonkán, és költe későbbre téve. A kettőt egymásból egészítém ki.

T. K.

-249-

NAGY-KUNSÁG ROMLÁSÁRÓL.

„Hajdani emlékezetes nemes Nagy-Kunságnak, vitézek anyjának nagy romlásáról.“

(Nyomat. 1698. esztendőben.)

„Felix quem faciunt aliena pericula cautum, Tum tua res agitur paries cum proximus ardet.“

„Ezek pedig mi példáink voltanak, hogy gonosz dolgokat ne kivánjunk.“

Nóta: „Mikor Senakerib a Jerusalemet…“

Hervadozott s fonnyadt árva, te Nagy-Kunság
 Régtül fogvást való kietlen pusztaság!
 Kár, hogy szomszédidnak most immár vagy csufság –
 A kiknek ellenek vala az szabadság.
Hitetlen irigység mert igen örűli
 A más veszedelmét kedvesen szemléli,
 Előmentét pedig nagyon nehezteli –
 Rágalmazás nélkül még csak nem is nyeli.
 -250-
Az magad példája szomorún mutatja
 Megromlott Nagy-Kunság, irigyidnek csufja;
 Nevetséggel soknak telik meg a szája –
 Keserves éneked a ki dúdolgatja.
A tatárok miatt hogy lőn nagy romlásod,
 Mert hijában vala erős biztatásod:
 Fiaid, leányid tatárkézben látod –
 Vélek együtt vagyon rabi állapotod.
Reád felgerjede haragja az Urnak
 És titeket ada az ragadozóknak
 Kegyetlenül a kik elragadozának,
 Siralmat hagyának Karczag-Újszállásnak.
Reád hozá hiszem, azt a rút nemzetet
 Az melylyel az Isten téged fenyegetett,
 Esaiás által megjövendöltetett –
 Te rajtad is mostan ám bételjesedett.
Sűrü pogányok közt zászlóját emelé,
 Kik távol lakoznak a nagy tenger felé;
 Sok nemzetségeknek süvöltéssel inte
 Kik lakoznak messze, az földnek szélire.
 -251-
Sietve hogy ezek hamar eljőjjenek –
 Sebes ráró-módra mintha repülnének,
 Mindjárt hamarsággal nagy-könnyen eljőnek,
 Mindenfelé széjjel sok károkat tésznek.
Arrul a nemzetrül azt mondja a látó:102)
 Nem lészen közzűlök egy is elfáradó,
 Sem fáradtság miatt pediglen tántorgó –
 Ez nép felől bizony vala igazmondó.
Az ő derekának nem oldik meg öve,
 Avvagy el nem szakad saruja kötele,
 Sem szunnyad sem alszik vigyázó rút szeme –
 Szegény rabjainak oly serény őrzője.
Nyilai élesek mint a sasnak körme,
 És minden kézivek erősen felvetve;103)
 Mint a kova erős lovaiknak körme:
 Mint sebes forgószél – szekerek kereke.
 -252-
Nagy ő orditások mint az oroszlánnak,
 Mint oroszlány-kölykök nagyon ordítanak,
 Dühösködnek, prédát nagy bőséggel kapnak,
 Ki veszi el tőlök?… békességgel járnak.
Jaj mint dühösködnek ellened zúgással
 Erősben habozó tenger habjainál;
 Nézzed bár az földet, a nyomoruságnál
 Egyebet nem láthatsz sötétes homálynál.
Jaj mely homályos lőn napod is az egen:
 Mintha elenyésznék még szintén délszinben…
 Bizony az napon lőn olyan, lementében:
 Mint a piros festék – öltözvén vérszinben.
Igy mondék én akkor: Bosszuálló Isten!
 Ellenünk gerjedett haragod nagybőven,
 Ránk ontád ez napon olyan nagy mértékben –
 Hogy még szép napunk is gyászol lementében!
Édes napunk bezzeg szomorún enyészel,
 Szabadulásunkra valjon mikor jősz fel?
 Az tatárok birnak bágyadott testünkkel –
 Tégy jól mi Istenünk szomorú lelkünkkel!
 -253-
Világos szép napunk tőlünk elenyészék,
 Nagy setét éczaka szomorún érkezék.
 Erősen a rabok megkötöztetének,
 Sok szép szüzek rútul megferteztetének.
Felséges Istennek megismért szolgája
 Kit több104) szolgáinál feljebb magasztala
 Ez rút nemzet felül beszédét igy szólja:
 Rút, szemtelen nép ez, a ki látta: tudja!
Fertelmes nemzet ez, és oly rettenetes:
 Az vén ember ennél hogy nem tiszteletes;
 Nincs nála gyermekhez semmi jó kedvezés –
 Elfogy ezek között minden kényeskedés.
Ezt nagy-keservesen népe Nagy-Kunságnak;
 Megkóstolván izit tatár fogságának:
 Megpróbálta vala – minden hihet annak
 Mely nagy-kegyetlenül ők hurczoltattanak.
Eszes, okos vének nem becsültetének,
 A szép gyenge szüzek megferteztetének,
 -254- Annyira rontattak némelyjek ezeknek,
 Az a csuda: vége nem lött életeknek!
Romlott testek bőre mint cserép elszáradt
 Fekete mint korom, a nagy éhség miatt;
 Megszáradott nyelvek az inyekhez ragadt –
 Érzik vala szintén az halálnak kinját.
Reménkednek105) vala az nagy Úr-Istennek,
 Kit nagy siralommal fohászkodva kérnek:
 Lenne segítője keserves népének –
 De semmi segítség nem jű szegényeknek.
Ezért, mert miképen hogy Isten kiáltott
 Nekiek: de tüllök meg nem hallgattatott;
 Azonképen az nép Istenhez kiáltott:
 De semmi jó választ nekiek nem adott.
Elszéleszté hanem mintegy forgószéllel
 Őket minden pogány népek közé széjjel
 Kiket nem ismertek soha szülejekkel –
 Még csak nem is látták azelőtt szemekkel.
 -255-
Nyilván mert az Istent a kik hátrahagyják:
 Ő magoknak azzal semmit nem használnak,
 Mert miltók ők arra – mindenek megtudják –
 Hogy Istentül ők is hátrahagyassanak.
Nevek szerint a kik megszámláltattanak:.
 Négyszázhatvannyolczan még rabságban vadnak,
 Nagy sok országiban ez szíles világnak
 Jaj messze szegények elszórattatának.
Csuda nagy romlásod nem sokkal ezelőtt
 Csak nyolczadik napon Isten jelentetött,
 Égbeli jel által szóval is hirdetött,
 Többször is ekképen mondatott jövendőt.
Csalárd Babylonnak amaz nagy várasát
 Hogy elrontá Isten, hirdeti romlását,
 Hasonló jelenést fenn az égen mutat,
 Prófétája által meg is prófétáltat.
Zengedező szavát az Úr prófétája
 Minden hallására népeknek igy szólja:
 Íme jű az Urnak rettenetes napja,
 Busulással gerjedt kegyetlen haragja.
 -256-
Zokogó sirásra anyákat jutassa.
 Hogy szörnyűképen az földet elpusztítsa,
 És annak bűnösit elveszesse, rontsa,
 Még az helyeket is az széllel fútassa.
Bokros csillagoknak mert világok nincsen
 Hogy tündöklenének az egen fényesen,
 Az feltámadott nap világos nem lészen,
 Holdnak is világa szép fényes nem lészen.
Bizony ilyen napok járának ez tájban
 Mikor esél Kúnság ilyen nagy romlásban,
 Sok keserves anyák holtig való gyászban,
 Ebbül tanítattál utolszor templomban.
Ugyan kérdem tülled: ha találtatnak-e
 Terajtad-kesergők? szivesen szánnak-e?
 Romlásodon inkább vagy nem örülnek-e
 Izetlen ajakak, és nem átkoznak-e?
Ugy látom: némelyek romlásodon sirnak
 Eresztvén magokat éretted bánatnak;
 De szomorú sorsod a kik most siratják –
 Talám dolgaidat titkosan csúfolják!
 -257-
Igy vagyon, mert dolgod Kunság, bizonyára
 Vettettél Istentül nagy szidalmasságra,
 A te szomszédidnak, és megcsufolásra
 Környültedvalóknak nagy főcsóválásra.
Jaj példabeszédet szólnak most terólad,
 Ki-ki nagy-nevetve csufságot üz rajtad,
 Mert igen megbotlott, megesett az lábad –
 Mint másszor is szoktak: gajdolnak terólad.
De légyen bár az úgy, csufolóknak dalja:
 Rájok száll Istentül kemény sententia,
 Mert a csufolókat Isten megcsufolja,
 Rettenetes átkát házokra szállítja.
Dolgod roszra fordult, árja nagy sirásnak
 Rád szállott lakosa Karczag-Újszállásnak,
 De ha romlásodon valakik vigadnak!
 Mondatnak azok is Ézsau-bátyáknak.
Örülj és vígadozz Edomnak leánya!
 Az felséges Isten neked is azt mondja;
 Még te-rajtad is az veszedelem árja
 Által megyen Isten keserű pohára!
 -258-
Okádol mint részeg, de minekutána
 A te álnokságod Sionnak leánya
 Megemésztettetik: népedet nem hagyja
 Az számkivetésben, sőt hozzá fogadja.
Sőtinkább azt mondom, hogy vegyék mindenek
 Christus tanítását, hogy el ne veszszenek;
 Nagyobb volt-é bűnök Karczagbelieknek
 Hogy ekképen romla, mint egyéb népeknek?!
Sőtinkább bűnökbül hogyha meg nem térnek:
 Hasonlatosképen elvesznek mindenek;
 Adják hát magokat az jó megtérésnek –
 Szörnyű nagy romlással hogy így ne veszszenek!
Óh hatalmas király: mennybéli nagy Isten!
 Vigyázó szemeid legyenek népeden!
 Kit vessződdel vertél meg ily keservesen –
 Emeld fel pálczádat érette, mint régen!
Ocsmány bűneinkért egy kis búsultodban
 Minket elvetettél miltó haragodban;
 Örökkévaló nagy irgalmasságodban
 De könyörülj rajtunk, te nagy jóvoltodban!
 -259-
Többé ne hallassék földünkön pusztétás,
 Sem amaz kegyetlen véres ragadozás,
 Az mi határinkon ne légyen már rontás –
 Legyen mi kőfalunk az szép szabadúlás.
Térj mihozzánk Urunk, magvát népeidnek
 Hozd meg, napkeletről egybengyűjtessenek,
 Még napnyugotrul is, és mondd ezt a délnek:
 Ne tartsd meg népemet, hadd gyülekezzenek!
Azt mondd az északnak: add meg fiaimat!
 Hozd meg nagy-messzünnen gyenge leányimat!
 Szabadíts meg Uram nyomorult rabokat,
 Vigasztald meg immár az siralmasokat!
Az kik keservesen az Sionban sirnak:
 Vigasztalásodat nyújtsad már azoknak!
 Légy felépítője puszta várasinknak,
 És megépítője régi pusztaságnak!
Nekünk idegenek legyenek pásztorink
 Az kik legeltessék mezőnkön barmaink,
 Idegen fiakból szántóink-vetőink,
 Legyenek mezőnkön buzatakaróink.
 -260-
Nagy gyalázatunkért két annyi jutalmat
 Urunk végyünk tülled, de az nagy szidalmat
 Vedd el immár rólunk, sőt örömnek napját
 Szidalom helyében deríts fel világát!
Immár kegyelmezz meg Urunk, népeidnek –
 Minden határiban az magyar nemzetnek;
 Vedd ki igájokból idegen népeknek –
 Többé szidalomban immár ne légyenek!
Íme meghagytál még valami keveset:
 Ne fogyasd el Uram ez maradék-népet!
 Rabságra s csufságra ne küldj már többeket,
 Zabolázd meg, kérünk, az kegyetleneket!
Téríts meg tehozzád az nép maradékát,
 És megtérnek, Urunk gyászos napjainkat
 Újéts meg106) minékünk, adj régi napokat,
 És terjeszsz mireánk nagy-szép áldásokat.
Téríts ostorodat a nagy Babylonra
 Sok gonoszságoknak vétkező anyjára;
 -261- Légyen por-hamuvá, s teljék meg pohára:
 Ne légyen népednek ily kegyetlen ura!
Óráját és napját szörnyü romlásának
 Közelítsed Urunk, néped rablójának;
 Ölibül gyermeki kiragadtassanak
 Kőszálhoz veretvén öszverontassanak.
Óhajtással téged óh kegyelmes Isten
 A kik kiáltanak, felelj kegyelmessen;
 Rajtunk igéretid igazsága légyen
 Hogy mi víg örömmel ezt mondhassuk: Ámen!

* * *

Megvan e régi ének Szencsey György dalgyüjteményéhez hozzá kötve, de külön állott mojette nyomtatványon, melyen alul 1698. évszám áll, hihető a nyomtatás, vagy tán az ének irásának éve is. Ha ez utóbbi állitást fölteszszük is, az énekben régibb dulásról van szó: „Nagy-Kunság, Régtül fogvást való kietlen pusztaság“; „És megépítője régi pusztaságnak.“ Az énekben sokszor jőnek elé bibliacus helyek és mondatok, melyeknek igazolásaúl az eredeti nyomtatvány szélén az illető bibliai helyek ki vannak téve. – Többször eléfordul („Keserves éneked a ki dudolgatja“, „gajdolnak terólad“, „csufolóknak dalja“) -262- egy ennél még régiebb talán gúnyos dal emlegetése a kunsági, illetőleg karczag-újszállási pusztulásról: e körülmény is azt bizonyitja, hogy ez ének és a benne megénekelt tatárpusztitás között bizonyos időnek le kelle folynia.

T. K.

-263-

IDEJE BUJDOSÁSOMNAK…

– A XVII-ik századból. –

Ideje bujdosásomnak
 Eljött már távozásomnak,
 Szomorú utazásomnak
 Sok okai vannak annak.
Angyalodat én Istenem,
 Küldjed hogy kisérjen engem,
 Utaimban vezéreljen,
 Minden gonosztól megmentsen.
Nincsen látom a legénynek,
 Semmi becse jaj szegénynek,
 Mert itthon inkább kedveznek
 Az idegen jövevénynek.
 -264-
Oly helyet azért keresek
 Az hol becsületben lészek,
 A tengereken túl megyek,
 Jó hirt nevet ottan szerzek
Csak egy sem fogja megtudni:
 Szegény fejem él-e hal-e?
 És élésben módja van-e?
 Isten gondomat viseli.
Záloga te vagy lelkemnek
 Én Istenem! bizom benned,
 Hogy ottan gondom viseled
 Az hol engem nem ismérnek
Ifjú Tóbiást vezérlé
 Szent angyalod messze földre:
 – Szegény fejemnek vezére
 Ez légyen, és őrizője.
Az egész föld kerekségén,
 Erdőn, hegyen, földön, vizen,
 Ellenség tábor közepén
 Félelem nélkül elviszen.
 -265-
Nem félek ha megbetegszem:
 Mert meggyógyít én Istenem,
 Rabságomban megszabadít,
 Inségemben ő megsegít.
De hogyha rabságba esem
 Ott is van jó reménségem,
 Hogy szabadítóm énnékem
 Te lészsz kegyelmes Istenem.
Róllam el ne felejtkezzél,
 Ha meg halok te temess el;
 Akárki bánjon testemmel,
 De csak te birsz én lelkemmel.
Azért hozzád fohászkodom,
 Mikor eszem, avagy iszom,
 Éneklek, vagy imádkozom,
 Te légy úti kalauzom.
Szerelmes atyámfijai,
 Nemzetem kedves tagjai,
 Szivemnek vigasztalói,
 Kik voltatok orvoslói!
 -266-
Csak kell immár bucsut vennem,
 Édes atyám, anyám, néném,
 Szerelmes bátyám és öcsém,
 Mert nincsen immár késésem.
Szomszédim s jóbarátimat,
 Kik látják még válásomat,
 Köszöntsétek mindazokat,
 Kik jóakaróim voltak.
Isten hozzátok pajtásim,
 Velem felnőtt jó barátim,
 Kikkel sokszor nyájasságim,
 Voltak sokszor mulatásim.
Nékem a mi jót tettetek,
 Isten fizesse meg néktek,
 Hosszabbítsa életetek,
 Hogy őtet tisztelhessétek.
Az idegen földre megyek,
 Veletek többé nem lészek,
 Talám nem is lát szemetek, –
 Róllam ne felejtkezzetek.
 -267-
Lábam akár merre mégyen,
 Róllatok nem felejtkezem;
 Minden járásom, kelésem
 Áldja meg a szent Ur Isten.
Áldása szent háromságnak
 Isten fijának Jézusnak,
 Ki angyalt ád kalauznak
 Az igaz utban járóknak.

* * *

Nemz. muz. kézir. hung. quart. 175. II. és III. A versfőkben: „Jánoczi András csinálá.“

E költemény némely kifejezése, modora, és bevégzése oly régies, hogy azt hiszem nem tévedek, midőn még a XVII-ik századból származottnak vélem. Valamely idegen földre katonának menő irhatta: mert szegény-legénynek (régenten a katonával csaknem azonos jelentésü szó) nevezi magát; (3. strópha) s mert jó hirnév szerzésről (4. st.) ellenség táboráról (8. st.) rabságba esésről (9. és 10. st.) beszél. A 3-ik strópha egyébként is a Tököli, vagy a Rákóczi háború bevégződése utáni korra utal, mint a melyben a hadi szolgálatban állott szegénylegények foglalkozás nélkül tengődtek, s az idegen elem által mint volt kuruczok gyűlöltettek.

T. K.

-268-

FUT AZ OLÁH…

Fut az oláh hegyoldalon,
 Magyar legény, rácz, parlagon –
 Didalom, madidalom, dilamalom, madidalom, dilamalom!
Lám megmondám Rabul öcsém
 Hogy nyergeljünk két paripát –
 Didalom stb.
Rabul öcsém, rabul esék:
 De én magam elszaladék –
 Didalom stb.
Meleg málé tarisznyámban
 Málé mellett korpa-czipó –
 Didalom stb.

-269-

* * *

Horváth Ádám jegyzé fel irott gyűjteményében, melyben szerinte „a kuruczvilággal egyidős, sőt régiebb énekeket is találhatni.“ A jelen homályos töredéket a „Patyolat a kurucz“ és „Árokszállásánál volt a veszedelem“ kezdetüekkel együtt különösen kiemeli előszavában. Lehet, hogy a jelen vers a zsibói csatavesztésre vonatkozik, s így 1705-ből való volna. De ez csak gyanitás, és korántsem igénylem bizonyosságát, miután a vers oly homályos, hogy belőle biztosan következtetni lehetetlen.

T. K.

-270-

„GENERÁLIS INSURRECTIÓ.“

– 1740. –

Megbolondult a világ,
 Fegyverben az ország,
 Elmult már az békesség
 Támadt sok ellenség,
 Összevesztek királyok
 Nagy hatalmas országok,
 Uri méltóságok.
Szegény magyar nemzet is
 Bánatját újítja:
 Mert királyné asszonyunk107)
 Táborban hivatja.
 Készül minden vármegye
 Az országnak jobb része:
 Mert kénytelen véle!
 -271-
Katonát ad nemessség,
 Hajdut a szegénység;108)
 Mindeniket súlyosan
 Nyomja az nagy inség;
 Lovat, kantárt, karabélyt,
 Kardot, pisztolyt, pantallért
 Készítnek új mundért.
Búslakodik, bánkódik
 Gazda ő magában:
 Nagy-kelletlen, kedvetlen
 Nyúl az ládájában,
 Előveszi erszényét,
 Számlálgatja költségét –
 Régi keresményét.
Gyakorta gyülnek egyben
 Falu gyülésében,
 Pörlekednek egymással
 Hol egy, hol más helyben.
 -272- Majd üstökben is kapnak
 Erősen káromkodnak,
 Nagy haragban vagynak.
Az katona vigan van
 Iszik, csókolódik;
 Gazdasszony szomorkodik –
 Szivében bánkódik:
 Mert megürült ládája,
 Oda köntöse ára –
 Kelt az katonára!
Öszveülnek némelykor
 Szomszéd asszonyával
 Panaszkodnak egymásnak
 Jutka leányával;
 Mondja szegény: mit tegyünk?
 Borravalót hol vegyünk?
 Csizmát is min vegyünk?
Nem régiben eladtam
 Egy pár kappankámat,
 Tikom, ludam, kenderem,
 Kevés olajkámat:
 -273- Abbul reám mi esett?!…
 Az mit uram keresett:
 Eb szájába esett.
Nem azért neveltem föl
 Egynehány csibécskét,
 Kiért adott a tikász
 Egy kevés pénzecskét:
 Hogy katonára költsem,
 Az ő erszényét töltsem,
 Szobáját is fűtsem.
Elvitte az uramnak
 Egy szép paripáját
 Az nyakába vetette
 Rozsdás karabélyját;
 Egy aranyos szép nyergét,
 Péter bátyám fegyverét,
 Aba-köpönyegjét.109)
 -274-
Nem maradt már uramnak
 Testére valója,
 Elöl hátul kitetszik
 Eldugni valója.
 Magamnak sincs köntöském
 Elszakadt péntölöcském –
 Kilátszik a micském;
Mert rám hozták az adót
 Az executiót:
 Kitekerték kezembül
 Az szoknyára valót.
 Mivel födjem testemet,
 Mezítelenségemet,
 Hitvány szemérmemet?!
Bárcsak immár valami
 Kis pénzecském volna
 Az mellyen az urammal
 Bort ihattam volna!
 -275- De ímé mind elhuzták
 Katonára prédálták, –
 Inségem nem szánták.
Jaj édes komámasszony
 Bezzeg pórul járánk!
 Pálinkára valóbul
 Ugyan kipusztúlánk!
 Az kasbul is kifogyott,
 Erszénybül is kikopott…
 Igyunk már egy kortyot!
– Hallod-é komámasszony,
 Ne gyötörd magadat!
 Gyere hozzám jó reggel,
 Megöntöm torkodat!
 Maradt még amaz kasban
 Lisztem, búzám hordóban –
 Jó lesz égett-borra!
Elküldtem a szolgálót
 Két font pecsenyéért,
 Katicza lányomat is
 Két pint jó szinborért.
 -276- Tedd félre most rokkádat,
 Hagyd holnapra dolgodat,
 Készítsd az torkodat!
Megeheti az uram
 Sovány kenyerét is,
 Megihatja reája
 Az kut friss vizét is;
 Nem szeretem a dolgát
 Rosszul forgatja magát –
 Nem tudja a módját!
Jó ember a korcsmáros,
 Megalkudtam véle:
 Hogy az uramnak szólna –
 Nem kell félni tőle!
 Nosza tehát csak igyunk,
 Mert itt jó helyen vagyunk,
 Estig dorbézoljunk.
Jó bort kezdett csárdában
 Tegnap a csaplárné:
 Nála iszik, vigan van
 Nyalka katonáné;
 -277- Vonjad czigány az nótát!
 Ne kíméljed az hurját!…
 Megadom az árát.
Jer be rózsám katona,
 No járjunk egy tánczot!
 Majd a nyakadba vetek
 Egy szép aranylánczot.
 Heje-huja katonám,
 Gyöngyvirágom, tulipám –
 Édes majoránnám!

* * *

Ezen kitünő zengzetességü, sok helyütt oly szép, s szomorúan jellemző költemény megvan Horváth Ádám irott dalgyüjteményében, úgy a nemzeti múzeumban régi szétszórt nyomtatványokon, s Jankovich iratai között többszörösen; ezek egyikén följegyezve találtam az 1740. évszámot, a mi a 2-ik strópha „királynéasszonyunk“-jával, s ennek ismeretes történetével tökéletesen összeegyez, s világossá teszi előttünk az ének keltének idejét és alkalmát. Horváthnál az énekből több versszak hiányzik. Közlé Erdélyi János is (Népd. III. k.) de igen összezilált versió után, és némely -278- helyütt felette hibásan, például az „aba-köpönyeg“ helyett „abban köpönyeg“-et irt, a mi teljesen értelmetlen. Közlése ezenkivül az enyémtől több helytt tetemesen elütő.

T. K.

-279-

NEMES JÁSZSÁG, HIRES KUNSÁG…

– A XVIII-ik század első feléből. –

Nemes Jászság
 Hires Kunság
 Nagy jajra jutott:
 Csendessége
 Békessége
 Mert felbontatott.
 Boldogsága elfogyott,
 Szabadsága megromlott,
 Hire s neve
 Szép czímere
 Béboríttatott.
Régi kedve
 Víg öröme
 Bánatra fordult,
 -280- Nyájassága
 Vidámsága
 Rekeszben szorult;
 Ékes csillagja elmult,
 Napja homályba borult,
 Mind egészlen
 Nagy-véletlen
 Romlásra indult.
Más, kertének
 Szépségének
 Szedi virágját;
 Zsengéjének
 Gyümölcsének
 Vondossa fáját;
 Nála tartja pálmáját
 Hajdani zöld laurusát,
 Társainak
 Javainak
 Elveszi hasznát.
Ezt gyászolja
 Tapasztalja
 Berény városa,
 -281- Nemes Jászság
 Hires Kunság
 Régi lakosa;
 Az kürtöt ritkán fujják
 Bú és bánat közt dugják110)
 Mert már magok
 Nyájasságok
 Nem nyugtathatják.
Tudja Dózsa,
 Jákóhalma
 Mihálytelkével,
 Ladány is azt
 Fényszaruval
 És két Szent-Györgygyel.
 -282- Árokszállás Kisérrel
 Apáthi a Kúnfölddel,
 Abban kedvet
 Mind életet
 Az Kunság visel.

* * *

Nemz. muz. kézir. hung. quart. 175. IV. – Jankovich Miklós kézirásával az van fölé jegyezve e dalnak: „Tárogatóra“. Versmértéke nagyon hasonlít a hires Rákóczi-nótáéhoz.

T. K.

-283-

EZERHÉTSZÁZ ÖTVENEGYBEN…

Ezerhétszáz ötvenegyben
 Katonaság tünt szememben,
 Béállottam regementben –
 A Prajczoknak seregiben.111)
Sárga csizma, veres nadrág,
 Királynérul maradt jószág:
 Mente helyett kabátod lész –
 Az is hátul hasított lész.
Gyere pajtás katonának,
 Jól lész dolgod, meg sem bánod,
 Négy krajczárod fizetésed
 Ha megiszod – nem lesz pénzed.
 -284-
Csizma helyett topányod lész –
 Az is elöl hasított lész;
 Azt gondolod, minden ugy lesz –
 De bizony még foltos is lesz.
Mert az Isten az katonát
 Ugy bünteti mint rosz fiát;
 Majd elvisznek a burkusra
 De nem a jó kvártélyokra.
Az Istennek szent angyala
 Szálljon az én galambomra!
 A katona Istenfia:
 De a paraszt csak mostoha.
Hajdu volnál: szeretnélek,
 Katona vagy: nem szeretlek.
 Huzó-vonyó a te neved,
 Akasztófa a te helyed.
Jól megbecsüld a katonát:
 Csinálj neki akasztófát,
 -285- Lábbal akaszd fel a káprált –
 Utánna a közkatonát!

* * *

Nemz. muz. kézir. hung. quart. 175. III.

-286-

MOHÁCS, MOHÁCS!…

– A mult század közepe tájáról. –

Mohács, Mohács, régi112) vérontás helye,
 Magyarország gyászos mezeje,
 Kegyetlen föld, nemes nemzeted vérét
 Ittad, s nyelted szép dicsősségét.
 Midőn téged gondollak:
 Záporkönnyek borítnak,
 Szivemet bánat fojtja –
 Nyelvem meg nem mondhatja.
Nemes hazám! virágzó Pannónia!
 Európának valál kőfala,
 Tiz országok imádták czímeredet
 Al- s felvilág félte erődet;
 -287- Rettent pogány előtted,
 Bizott keresztyén benned,
 Alig villámla fegyvered:
 Kész vala győzedelmed.
De fájdalom, egy nap egy viadallal
 Véget vetett mohácsi harczczal;
 Nem birhatta ingó homokföld háta
 Nagy nevedet, hogy birtál rajta.
 Epét ada szerencse
 Hogy fényedet behintse;
 Kerék ellened fordult –
 Magyar homályba borult.
Lajos! Lajos! hol vagy szép ifjú király
 Magyar csillag, ékes virágszál;
 Erkölcscsel, királyi termeteddel –
 Hol vagy gyenge kedves életeddel?
 Jaj, hogy tartsam könnyeim,
 Kiáradott bánatim:
 Elesett édes hazánk,
 Ledült véle koronánk!
 -288-
Országi, nagyúrias, kardos vitézek!
 Urak, szolgák, fő-, köz- alrendek!
 Keserves jajt együtt énekeljetek:
 Egy sir zárta minden örömetek.
 Hallgass zengő muzsika,
 Szünjél hangos czithara,
 Vidám völgyek, zöld erdők
 Bánkódjatok sik mezzők!
Tanácsurak, zászlós, ezres hadnagyok,
 Fővezérek, ország-ispánok.
 Husz s ötezer válogatott vitézek,
 Lovas, gyalog – mind nemes fejek! –
 Melly nagy nevek egy hadra
 Mentek véres halálra!
 Mohácsi halmok nyomják
 Csontjaikat takarják.
Magyar szüzek, nyájas asszony-állatok
 Keserves dalt együtt fújjatok;
 Hervadt szinü koszorútok rózsáján
 Sirjatok illy köntöstök gyászán.
 -289- Nemzetségünk virágja
 Oda van magyar lángja;
 Szentegyház tiz oszlopi –
 Ország erős bajnoki.
Pogány-török, istentelen gonosz had,
 Tigris-téjjel nevelt fenevad:
 Hogy nem szántál illy szép nemes sereget
 Földhöz verni fényvitézséget;
 Azt gondolod dicsősség?…
 Inkább baromdühösség!
 Ne bizzál hogy meggyőztél:
 Reád fordul a veszély!
Bécset viád, azt véléd, hogy elnyered?
 Majd Budán fejedet elveszted;
 Nándorvárnál foly a Duna véreddel –
 Leopold király nagy erejével.
 De még meg nem adóztál –
 Vesztedrül csak hirt adtál;
 Nemzetedben Lajos-vér
 Veszendő életre tér.
 -290-
Főniksz madár könnyü szárnyas, fészekkel:
 Magyar nemzet fegyveres néppel,
 Porrá égni, kivánva megyen tüzre –
 Porbul támad újabb életre.
 Higyjed, változó sorsa
 Magyar Mársnak igy hozza,
 Hogy kelvén virradatja:
 Magyar törököt rontja.
Látja Isten, és irgalmassan szánja,
 Fényes nap is búson sajnálja,
 Napsugárban magyarok nagyasszonya
 Látjuk, holdot lábaival nyomja;
 Ő általa holdodat
 Kettős-kereszt szarvadat
 Lesz az idő – leveri –
 Elmém azt jövendöli.113)
Adott Isten Anna unokájának
 Császármagvbul Teréziának
 Szép fiak közt első királyt Józsefet
 A ki éljen, segéljen minket!
 -291- Nemesség már terjedvén
 Vitézség feléledvén:114)
 Magyar teljes nap fénylik –
 Mig török elhaldoklik.

* * *

Ezen a régi ponyvairodalmi nyomtatványokban s irott dalfüzetekben gyakori költemény megvan saját gyüjteményemben, úgy a nemzeti múzeum, s magy. akadémia kézirattárában többszörösen. Kiadta Erdélyi is (Népd. I. köt.), de nem ily teljesen, mert nála a 9-ik, 10-ik és 12-ik versszakok – melyek az akademia példányában s a nemz. muz. kézir. hung. oct. 161-ben olvashatók – hiányoznak, s a többiekben is itt-ott eltérés tapasztalható. – A régi nyomtatványokon még e strópha szokott e vers után biggyesztve lenni: „A mohácsi harcznak hány esztendeje mult,
 Hogy a török által ott sok magyar elhullt:
 Kétszázötvennégynek115) az irók számlálják –
 Érte a polturát tudom, meg is adják.“
 De ez évszám az illető nyomtatvány kiadási évéhez képest változik; igy olvastam kétszázötvenkettőt, kétszáz ötvenhatot, kétszáz ötvenkilenczet stb. Ebből tehát a vers keltére bizton következtetni -292- nem lehet; jobban bizonyít erre nézve az én közlésem utolsó stróphája – ha ez viszont nem később – Mária Terézia korában – hozzácsatolt toldalék, mert az is lehet, hogy maga a vers még régiebb, tán eredetileg egykoru Buda visszavételével – a mi azonban szabatosan be nem bizonyítható. Én 1778-ikinál régiebb nyomtatványban, sem kéziratban nem láttam.

T. K.

-293-

ISTENHOZZÁD MAGYARORSZÁG!

– XVIII-ik század. –

Istenhozzád Magyarország
 Mert béjött a háboruság,
 Meg sem tart semmi mulatság –
 Jobb nekem a katonaság.
Régtül fogva a mit kértem,
 Hogy meglenne becsületem:
 Azt az időt már elértem –
 Istenhozzád szép nemzetem!
Már megbocsáss, talám nem látsz,
 Tudom, hogy bizony meg nem szánsz,
 Értem könnyeket nem is hánysz,
 Ha veszélybe esem, sem bánsz.
 -294-
De én téged igen szánlak,
 Elmémből ki sem fordítlak;
 Álmamban is óhajtalak –
 Ezzel Istennek ajánllak.
A tatárokra kell mennem,
 Császár mellett fegyverkeznem,
 Ámbár ha ott kell is vesznem:
 De nincs már tovább mit tennem!
Haláltól semmit nem félek
 Sőt magamban jót remélek;
 Megbocsáss nemzetem kérlek –
 Meglátogatlak ha élek.
De kesergem elmentemet,
 Sírni látom édesemet,
 Jaj de szánom kedvesemet,
 Tudom: ő is szán engemet!
Méltó nékem szomorkodni,
 Méltó szivemből bánkódni;
 El kell menni, nincs mit tenni,
 Nincs lelkemnek hová lenni.
 -295-
Hogy kell távozni földemtől,
 Bujdosni szép nemzetemtől:
 Nehéz válni szerelemtől –
 Az én drága kedvesemtől.
Isten hozzád lelkem Rózsa
 Kit szájam gyakran csókola;
 Most megbocsáss lelkem Rózsa
 Ha mit vétettem valaha!
Árván maradsz már úgy látom
 Mindennél drágább gyémántom,
 Istenhozzád jó rubintom –
 Szived már nem szomorítom.
De mégegyszer megcsókollak
 Azután Istenre hagylak,
 Szivemben már békapcsollak –
 Mindenkor téged óhajtlak.
Tenger vize tartománya
 Víg szivemet hozzá vonja,
 Éles kardomat kivánja –
 Még ellenség is óhajtja.
 -296-
Maradj immár egészségben,
 Tartson Isten víg örömben,
 Hordozzon ő szent kezében –
 Hogy lássalak víg örömben.

* * *

Megjelent az Erdélyi János szerkesztette népdalok I. kötetében is, de itt-ott eltérőleg, és a végstrópha hiányával. Közlésemet a muzeum irattárából (hung. oct. 74. V.) vettem.

T. K.

-297-

HUSZÁRTOBORZÓ.

– A XVIII-ik század második feléből. –

Nossza gyertek legények, menjünk katonának!
 Éljük vigan napjait e hitvány világnak!
 Szép élet, gyöngyélet – ennél szebb nem lehet,
 Azért jőjjön katonának ki minket szeret!
A szép lovas katonának arany az élete:
 Csillog-villog az oldalán szép, vitéz fegyvere.
 Szép élet, gyöngyélet stb.
Királyomnak bémehetek bátran személyéhez,
 Éles fegyverem kivonom, állok a székéhez…
 Szép élet, gyöngyélet stb.
Nádasdy közlegénységből ment fel marsalságra:
 Mivel sokszor füzött burkust a magyar pórázra!
 Szép élet, gyöngyélet stb.
 -298-
Splényi, Hadik, és Siskovich azzal hiresedtek:
 Hogy a szakszoknak vérébül gátot rekesztettek.
 Szép élet, gyöngyélet stb.
Ha a portára116) kimégyen: nyér az ellenségtől,
 Ha a kvártélyára mégyen: nyér a menyecskétől.
 Szép élet, gyöngyélet – ennél szebb nem lehet,
 Azért jőjjön katonának ki minket szeret!

* * *

E költemény Horváth Ádám kézirati népdalgyüjteményében van följegyezve, kótástul. – B. Amade Lászlónak van egy ily kezdetü verse: „A szép fényes katonának…“ a jelen éneket valaki ebből készíthette, mert refrainja is igen hasonló, utolsó versszaka pedig majdnem szóról szóra onnét van véve; a többi eredeti.

T. K.

-299-

BAKATOBORZO.

– A mult század végéről. –

Ha meguntad életedet,
 Feleséged, gyermekedet:
 Haj, gyere pajtás katonának!
 – Jaj, dehogy megyek, mert levágnak!
Ne félj pajtás, nem bántanak:
 Csak a karddal tapogatnak.
 Haj, gyere pajtás stb.
Ha nem tudtál lovagolni:
 Megtanítunk gyalogolni!
 Haj gyere pajtás stb.
Ha nem tudtál imádkozni:
 Megtanítunk dohányozni.
 -300- Haj, gyere pajtás katonának!
 – Jaj, nem megyek én, mert levágnak!

* * *

Horváth Ádám 1813-iki népdalgyüjteményében, dallamával együtt.

T. K.

-301-

KATONA BUCSUJA.

– A mult század végéről. –

El kell menni – nincs mit tenni,
 Jaj-jaj, be keserves!
 Marsot vernek, – pedig ennek
 Engedni köteles.
 El kell mennem, mert fölvettem
 Hópénzem, s azzal kötöttem
 Zászlómhoz hitemet.
Itt hagylak hát szerelmesem,
 Maradj békességben!
 – Utazz, s jőjj vissza kegyesem
 Te is egészségben!
 Végyen az Úr jobb karjára,
 -302- S ne járjon élted kárára
 Semmi veszedelem!

* * *

Horváth Ádám kézirati gyüjteményében zenéstül együtt. Közölve van Erdélyinél is (Népd. III. köt 126. l.), de fölötte hiányosan. Én valamelyik mult századi költő müvének, s nem szoros értelemben vett népdalnak vélem.

T. K.

-303-

MEGBUSULT KATONA ÉNEKE.

– A XVIII-ik századból. –

Zarándokság – kemény rabság
 Élete az embernek,
 Nem tudhatja mellyik légyen
 Igaz utja mennyeknek.
 Gondolkodik – és törődik
 Elméjében vetekedik:
 Hogy szolgáljon lelkének?!
Bujdosásban – fáradságban
 Csak meg nem hal az ember,
 Akaratját – gondolatját
 Bú árasztja, mint tenger.
 Volna kedve vitézségre:
 De rettenti ágyu tüze
 Kit föllobbant kis kender.117)
 -304-
Vagy boszuság – vagy adósság
 Embert táborban viszi,
 Gazdaságát – rokonyságát
 Azért zálogban teszi.
 Mert reménység ugy táplálja
 Hogy jószágát visszaváltja –
 De testit földben teszik!
Az táborban – mint tárházban
 Sokat igér szerencse,
 Fordul koczka – hatrul vakra:
 Nincsen állandó kincse!
 Ott nyereség – ott veszteség
 Uralkodik az nagy inség –
 Mégis szivem arra vágy.
– Jobb lett volna országomban
 Istenemnek szolgálnom,
 Hogysem itten fris paripám
 Kantárszáron forgatnom.
 Vagy egy ugrás – vagy egy botlás:
 Lészen világbul kimulás.

-305-

* * *

E különösen szép versalakban irt ének a nemz. múz. kézirattárában (hung. quart. 175. II.) létezik. E füzetet Jankovich még 1789-ben irta össze.

T. K.

-306-

PÁTER MÁRTON.

– A XVIII-ik század közepe tájáról. –

Óh én szegény páter Márton, magyar királyné rabja,
 Jaj melly elburíta engem sok inségeknek habja!
 Nincs mit tennem,
 Hová lennem,
 Kevés van innom és ennem,
 Jaj már nékem – én most érzem:
 Nyugta szivemnek nincsen.
Elindultam ide Bécsben, a hol sohasem voltam,
 Lóhalálával siettem, mellyet meg sem gondoltam
 Hogy illyen nagy keserőség
 Váratlan keserves inség
 Szálljon magamra – s társamra,
 Mellyet megtapasztaltam.
 -307-
Alig jutottam bé Bécsbe, hát ott terem egy német
 Ki fegyverben, nagy kevélyen szállásomra bélépett,
 Csak azt mondja: kum her mindjárt!
 Hogy menjek el, nem vallok kárt;
 Jaj elmentem, – néki hittem,
 Ime rabságba estem.
Egy haragos és parókás németre bizattattam,
 Annálinkább morgolódott: mennél szebben szóllottam;
 Sem irást, sem izenetet,
 Sem beszédet nem engedett:
 Hanem mintegy gonosztévőt
 Még meg is fenyegetett.
Könyörögtem a németnek: hallja meg beszédemet;
 De egy vastag: holts maul!-lal letorkola engemet,
 Három lakat alá tettek
 Társomtul messzevetettek,
 Minden vigasztalás nélkül
 Magamot rekesztettek.
Eljön estve három leány, ételt italt hozának:
 Kiket amaz hatalmasok hozzám sem bocsátának,
 -308- Ajtón ált kiáltnak: essen!
 Feleltem én: nem kell, fressen, –
 Ober Jungfrau – ober Jungfrau
 Sag den Grafen: pitt fir uncz!
Azok pedig nevetének, és azt mondák: der nix tájts!
 Még azt kérdték: mit vétettem? talán valamiben pájsz…
 Azt feleltem, hogy: ik vájsz nit,
 Mert én nem vétettem semmit,
 Ártatlanul – büntelenül
 Szenvedek én itt annyit!
A szolgám is azzal biztat: Nicht fircht, Praelat is schon hier!
 De ez nékem volt igen nagy-keserves, szomoru hír,
 Mert féltem az apáturtul
 Mint az Jákob Ézsáutul,
 Nem volt tehát a ki engem
 Mentett volna bánattul.
Sőt hány napra fölviradtam: annyi rosz hirt hallottam,
 Hogy keserü búbánatban nem is imádkozhattam.
 -309- Hol az ablakomat verték –
 A vasgótért készítették,
 Hol pediglen bilincseket
 Ajtóm előtt pöngették.
Kérlek azért Szent Úr Isten, ebbül a nagy fogságbul
 Vigy ki, haza Szent-Mártonba ily nagy nyomoruságbul!
 Fogadom: Németországban
 Sem pedig Bécs várossában
 Soha többet bé nem jövök –
 Otthonn, helyemen ülök!

* * *

A magy. akadémia, s a nemzeti múzeum kézirattárában többszörösen eléfordul, péld. muz. hung. oct. 161. stb.

T. K.

-310-

MEGÖLTEK EGY HUSZÁRT…

– A bakonyvidéki nép ajkáról. –

Megöltek egy huszárt
 Hatvan forintjáért,
 Bevetették a Dunába
 Piros pej lováért.
Duna be nem vette,
 Partjára vetette,
 Arra ment egy hajóslegény –
 Hajójába tette.
Oda megy az anyja,
 Költi, de nem hallja:
 Kelj föl, kelj föl édes fiam,
 Borulj a nyakamba!
 -311-
– Nem kelhetek én föl
 Mert meg vagyok halva:
 Szép fekete kondor hajam
 Vállamra van hajtva!
Oda megy az apja,
 Költi, de nem hallja:
 Kelj föl, kelj föl édes fiam,
 Borulj a nyakamba!
– Nem kelhetek én föl
 Mert meg vagyok halva:
 Réz-sarkantyús sárga csizmám
 Lábamra van fagyva!
Oda megy galambja,
 Költi, azt meghallja:
 Kelj föl, kelj föl édes rózsám,
 Borulj a nyakamba!
– Fölkelek én rózsám,
 Nem vagyok meghalva,
 A szerelem, hű szerelem
 Szivemet elfogta!

-312-

* * *

E gyönyörü nápballadát – melynek egy a miénktől lényegesen különböző, és rövidebb variánsa „Megöltek egy legényt…“ kezdettel Erdélyinél is olvasható – én Csepen, Komáromvármegyének a Bakonyra dülő vidékén tanultam el a kukoricza-fosztó pórleányok ajkairól. Szép dallama – melyet azóta soha sem feledhetek – bús, ódonszerü, és elbeszélő költeményhez felette alkalmas. – Keletkezése e versnek, a 6-ik stróphából itélve, legalább is a mult század közepénél nem újabb; akkor még ugyanis sárga csizmát viselt a magyar lovasság.

T. K.

-313-

SZÉKELY VITÉZEK ÉNEKE

a török hadakozáskor, 1788-ban.

Fájlald uram veszedelmét te keresztyén népednek,
 Óh fordítsd el kemény súlyját méltó büntetésednek!
 Sirva esedezünk – előtted könyörgünk:
 Szánd keserves ügyünket!
 Látod: ellenségünk – szomjuhozza vérünk,
 Veszteni jő fejünket.
Irgalmasságodat mutasd, – igazságod távoztasd,
 Sújtó vessződet változtasd – bosszuállásod mulasd,
 Számtalan bűninkért – terhes vétkeinkért
 Tudjuk igazán büntetsz:
 De hát hová legyünk? – máshoz kihez megyünk
 Ha jó atyánk, te elvetsz!
Megvalljuk, hogy érdemlettük büntetését kezednek:
 Sok ezerszer sértegettük szent nevét Felségednek,
 -314- De inkább könyörülsz – hogysem reánk készülsz,
 Oly kegyes, irgalmas vagy,
 Jobbulásunk várod – vesztünk nem akarod,
 Atyai jóságod nagy.
Ne nézd azért bűneinket, mutasd irgalmasságod,
 Mert ha miként érdemlettük, úgy büntet igazságod:
 Meg nem menekeszünk – egy lábig elveszünk,
 Olly terhessek vétkeink;
 Rabságra vitetünk – vagy mind megöletünk,
 Igy fizetjük bűneink.
Felejtsd kérünk te jó Atyánk, rosszaságit népednek!
 Irgalmazzál egy igazért gyakorta híveidnek!
 Ha mi sok bünt tettünk – gonoszt cselekedtünk:
 De vagynak ártatlanok,
 Kikért irgalmazhatsz – minket jóra hozhatsz:
 Legyünk mi is ollyanok!
Édes népünk, íme látod, a pogány ellenséggel
 Szembenszállott, s viaskodik a dühös törökséggel,
 Erősítsd fegyverét – bátorítsad szivét,
 Őrizd minden veszélytül;
 -315- Gyullaszd fel hivségét – gyámolítsad ügyét,
 Mentsd meg ellenségétül!
Mutasd meg nagy hatalmadat, mindenhatóságodat,
 Te népedhez jóvoltodat – atyai oltalmadat;
 Ne dicsekedjenek – ne örvendezzenek:
 Hogy elveszett erejek,
 S nem volt oly védelmünk, – hatalmas Istenünk,
 Ki megrontsa fegyverek!
Csak egyedül helyheztetjük benned reménységünket,
 Íme szánjuk – szivbül bánjuk elkövetett vétkünket,
 Ezentúl fogadjuk – hiven is megtartjuk,
 Jobbítjuk életünket:
 Csak nyújtsad kegyelmed – adjad segedelmed
 Melly őrizzen bennünket!

* * *

A magy. tud. akadémia kézirattárából.

-316-

ERDÉLYI INDULÓ.

– A mult század végéről. –

A nap kerül
 Hajnal derül
 Már a szabott óra cseng;
 Már minden sor
 Minden bokor
 Lassu marssal zeng.
 Serkenj fel hát, talpadra kelj
 Vitéz magyar! lóra székely!
 Kabalára szász!
 Rest ember az a ki nem fut
 Mikor előtte van az ut;
 A gavallér
 Mikor rá ér
 Ha nem mehet: mász.
 -317- Bölcső-hintó,118)
 Czafrangos ló,
 Társzekér, hámos kancza;
 Négy nem derék
 Kocsikerék
 Fakó targoncza.
 Czifra lektika, rezes hám,
 Piros csalmás uti szerszám…
 Ugy készüljetek:
 Hogy utaimhoz kezdhessek
 Csikorgás nélkül mehessek –
 Katonásan
 És pompásan
 Járjak veletek!

* * *

Horváth Ádám többször említett népdalgyűjteményéből. Erdélyinél (Népd. I. k. 363. l.) megvan, de csak első versszaka. E költeményt sem tartom határozottan népi eredetűnek.

T. K.

-318-

A KATONA JÓ PARIPÁN…

– A XVIII-ik századból. –

A katona jó paripán megugratja magát –
 Pantallérja – karabélyja megrángatja nyakát;
 A szép leány ha meglátja: elfelejti búját,
 Azután is csak óhajtja katona csillagát.
A katona mikor felül a lova hátára:
 Megugratja paripáját, elmégyen strázsára;
 Csillog-villog a mezőben virágszál módjára –
 Mint friss ráró bocsátkozik a szelek szárnyára.
Rengedező veres csákó illik az fejében,
 Ezüstlánczos habpipája fénylik a kezében;
 Pár pisztolya, görbe kardja villog hüvelyében –
 Török vére – de nem vére119) cseppen az szemében.
 -319-
A mezőben kiteríti aranyos zászlóját,
 Apollóval sipoltatja dali vig nótáját,
 Muzsikával harsogtatja kettőzött nótáját,
 Vigan vagyon, s megugratja gyakran paripáját.
Ellenségre – nyereségre kimégyen próbára,
 Megütközik – viaskodik, siet a prédára;
 Fel van irva – és rajzolva haragos kardjára:
 Ez az élet – a böcsület, a király számára!
Sippal, dobbal, trombitával ő magát vidítja,
 Jó barátit – jó pajtásit bátran is biztatja;
 Hol feküszik az ellenség: elméjében tartja,
 Merre fogjon? merre menjen? titkon hántorgatja.
Elhagyott szép asszonkája gyakran jut eszében,
 Ha itt volna, vagy láthatná, forgatja szivében:
 Győzedelmes friss karjait nyújtaná elébe,
 Dicsőséges nyertes fejét hajtaná ölébe.
Valamikor, egykor, olykor – de hiszem: meglátlak!
 Egykor, olykor még Erdélyben talán megcsókollak!
 Szerelmemmel, szerelmeddel meg is vigasztallak:
 Mintegy szép folyó-borostyánt magamhoz kapcsollak.

-320-

* * *

E gyönyörű katonadal töredéke az Erdélyi szerkesztette népdalok III-ik kötetében is közölve van, ugylátszik ujabbkori hiányos beküldés után – a Székelyföldről. Én az akadémia kézirattára mult századi egyik iratáról másolám le; ily teljes közlést még nem láttam. Lehet, hogy eredetileg nem is a mult, de még a XVII-ik századból származik e vers, de a mely mégis közelebb látszik állani a XVIII-ik század verstermékeihez, ezért tűzém homlokára e századot.

T. K.

-321-

TROMBITÁKNAK SZÖRNYÜ RIVADÁSÁT…

– A XVIII-ik század második feléből. –

Trombitáknak szörnyü rivadását
 Sipnak dobnak hallom harsogását,
 A vérontó Mársnak
 Hangja ez, nem másnak,
 Bajnoki ébrednek lármájára –
 A csatára.
Mars! Mars! azt kiáltja hiv népének
 Minden vezér maga seregének,
 Vitézit biztatja,
 Népét bátoritja, –
 Nap villog aczélos fegyverében –
 A kezében.
 -322-
Óh jaj! melly szomorú elválások
 Esnek melly iszonyú zokogások!
 Rettentő történet
 Hány ezer hív szivet
 Legkeservesebb gyászba öltöztet –
 Sirba temet.
Szomorú anyának az ölében
 Lankad fia könnyek özönében;
 Jegyese karjain
 Függ másik ajakin;
 Midőn bucsúzik hivétül hive –
 Reped szive.
Nékünk is egymástul a mint látom
 Meg kell válnunk szerelmes barátom!
 Óh jaj, melly keserves,
 Búbánattal teljes
 Két hív szivnek egymástul elválni
 S meg sem halni.
Elmégy tehát immár óh szerelmem
 Mársnak mezzeire… jaj Istenem!
 -323- Melly gyászos elválás
 Ez szivszorongatás;
 Szivemet, hivemet Mársnak adni,
 Feláldozni.
Boszuló fegyvered kedvelled hát
 Inkább, mint megszánnál szegény árvát?
 Mársnak piaczára
 Sietsz csatájára
 Kegyetlen! szerelmed, tulajdonod
 Elhagyhatod?!
De nem tartóztatlak, menj el bajnok!
 Menj, sóhajtásimmal rád találok,
 Ekkor is csókollak
 Szivemhez szorítlak:
 Csak szivedben hordozd szerelmedet,
 Jegyesedet!
Kegyes ég, rád bizom e kincsemet,
 Kincsemet – egyetlen reményemet;
 Őrizd a haláltul,
 Vad pogány kardjátul,
 -324- Győzhetetlen karod oltalmazza –
 Visszahozza.
Vitézkedj, vitézkedj már hazádért,
 Nemes leventa, tapodj pogány vért;
 Jól forgasd kardodat
 Nemes zálogodat,
 Jőjj vissza ölemben: dicsőséges,
 Vitéz, híres.
Jőjj vissza borostyánkoszorukkal,
 Ölelhesselek ezért csókokkal;
 Jól vigyázz éltedre,
 Tarts számot hivedre –
 Az egek áldása szálljon reád!…
 Isten hozzád!

* * *

Nemz. muz. kézir. hung. oct. 161. és egyebütt; ugy látszik e csinos mű az utolsó magyar-török háború idejéből való.

T. K.

-325-

MAGYAROKNAK KIRÁLYNÉJA…

Magyaroknak királynéja
 Boldogságos szűz anya
 Mária!
 Néked áldoz magyar sziv
 Mely hozzád örökre hiv
 Mária!
 Óh Mária!
 Krisztus anyja!
 Esedezz hiveidért:
 A te magyar népedért –
 Mária!
Im hozzád folyamodunk,
 Mert benned bizakodunk
 Mária!
 -326- Segíts szenvedésinkben
 Bokros keserveinkben
 Mária!
 Óh Mária!
 Krisztus anyja!
 Esedezz hiveidért
 A te magyar népedért
 Mária!
Tekints le országodra
 Te árva fiaidra
 Mária!
 Néked élünk és halunk
 Te híveid maradunk
 Mária!
 Óh Mária!
 Krisztus anyja!
 Esedezz hiveidért
 A te magyar népedért
 Mária!
Magyarid szószólója
 Ügyökben pártfogója
 Mária!
 -327- Hallgasd könyörgésünket
 Inségben nyögésünket
 Mária!
 Óh Mária!
 Krisztus anyja!
 Esedezz hiveidért
 A te magyar népedért
 Mária!
Légy utolsó óránkban
 Segitőnk halálunkban
 Mária!
 Légy halálunk óráján
 Velünk az élet után
 Mária!
 Óh Mária!
 Krisztus anyja!
 Esedezz hiveidért
 A te magyar népedért
 Mária!

* * *

Nemz. muz. hung. quart. 74. XCVIII. Egy Rév-Komáromban 1820-ban nyomatott iven.

T. K.

-328-

RIMANÓCZI ÉNEKE.

Hajnali csillagom nem derül föl,
 Szemérem, gyalázat majd meg nem öl
 Hogy illy sok ideig –
 Három esztendeig
 Bilincset pengetek,
 Szenvedek veletek
 Gyermekeim.
Im atyátok szive majd megeped,
 Értetek egyedül majd megreped,
 Bánkódván, hogy kárban
 Döntött ollyan sárban
 Egy cselekedettel
 Gonosz itélettel –
 Boldogtalan!
Méltán rajtam mégis szánakódtok,
 Tudom esetemen, hogy bánkódtok;
 -329- Egy rút vakszerelem
 Mit tetete velem:
 Illy hosszas rabságban,
 Unalmas fogságban
 Szörnyen kinoz.
Böcstelenséget ti is szenvedtek:
 Gyilkos gyermekinek neveztettek, –
 Mert az ártatlan vér
 Illy bosszuállást kér,
 Buzgón kiált éghez, –
 Nem is juthat véghez
 Szenvedésem.
Jobb lett volna nékem nem születnem,
 Vagy azon órában megöletnem:
 Igy most nem végezném –
 Sem nem is félteném
 Hóhér pallosátul
 Szörnyü csapásátul
 Életemet.
Nem türhetem tovább kínaimat,
 Jajjal kell kevernem szavaimat;
 -330- Ihol mire lettem:
 Vérbe keveredtem,
 Éltem kell vesztenem,
 Gonoszság ellenem
 Kiált szüntelen.
Veszéjtsem el tehát életemet,
 Bizvást törüld el halál nevemet;
 Óh szörnyü kivánság!
 Gonosz fajtalanság!
 Valjon mire hoztál:
 Halálra átkoztál
 Rabság után.
Hallátok már egek szavaimat:
 Hogy türtétek eddig siralmimat?!
 Hozzatok már halált
 Melly rabságbul kivált;
 Avvagy szabadságot,
 És békés zöld ágot –
 Van kora már!

* * *

A magy. tud. akad. kézirattárából.

-331-

ADJON ISTEN JÓ SZERENCSÉT.

Adjon Isten jó szerencsét
 Annak az anyának:
 A ki fiát fölnevelte
 Lovas katonának!
Ördög adjon rosz szerencsét
 Annak a kurvának:
 A ki fattyát fölnevelte
 Gyalog bakancsosnak!

* * *

Horváth Ádám kézirata után, hol dallama is meg van.

T. K.

-332-

SÁRGA CSIZMÁS…

– 1809-ből. –

Sárga csizmás Miska sárban jár –
 Panni patakon túl reá vár.
 Ne várd Panni Miskát, nem jöhet a sár
 Miatt, sárga csizma kár!
De ámbár a sártul jöhetne;
 A vizen át még sem mehetne;
 Az padot elmosta az árvíz –
 Panni Miska szemébe nem néz!
De ámbár a víz is elapadt,
 Visszacsúszott az elúszott pad;
 Ne várd Panni Miskát, a kutyák – ugatják:
 Nem jön, mert megharapják.
 -333-
Sem sár, sem víz, sem ebugatás…
 Óh hatalmas egek, de mind más!
 Rágalmazó nyelvek irigysége:
 Régi szerelmünknek lett vége.

* * *

Nemz. muz. kézir. hung. oct. 308. E szép dalt, mely oly fokozatosan fejlik, Horváth István följegyzése szerint legelőször 1809-ben Heves és Külső-Szólnok t. e. vármegyék fölkelő nemesi gyalog seregei énekelték, – azért sorozám a vitézi énekek közé. – Az első és harmadik, viszont a második és negyedik stróphák egyforma mértékben vannak irva – bizonyosan a nyolcz-soros dallamhoz alkalmaztatván.

T. K.

-334-


-335-

ELEGYES ÉNEKEK.

-336-
-337-

ÉNEK A GAZDAGRUL.

– A XVI. századból. –

Óh mely nagy bujaság az gonosz gazdagság,
 Ki embert elveszti, átkozott hamisság.
Csudálok én ember igen te dolgodon –
 Hogy te nem keresed te idvösségedet!
Jutna jól eszedben az gazdag példája
 Ki minden nap bíbor-bársonyban jár vala.
Járván gazdag ember ő gazdagságában:
 Minden gazdagságát magasztalja vala.
A gazdag azt mondja: hála néked lölköm
 Mert sok esztendőre tett javaid vannak!
 -338-
Megszólítá őtet Istennek angyala,
 Monda: Te balgatag, mely nagyot remélesz!
Tudod-e, megkérik ma az te lölködet –
 Nem viheted véghez az te szándékodat!
Angyal mondásával semmit sem gondola,
 Vacsorára frissen konyháltatott vala.120)
Az vacsorán szolgák előtte udvarlnak,
 Fiai, leányi előtte tánczolnak.121)
Virginákat122) nyomnak, trombitákat fujnak,
 Gyönyörködnek igen az égyes123) italnak.
Előálom-korban124) az gazdag meghala,
 Belőle az lölket kiragadták vala.
Az lélek mellette ám megállapodék,
 Kezdi az holttestet oly igen átkozni:
Óh te átkozott test, férgeknek étele!
 Hogy nem igyekeztél Isten igéjére!
 -339-
Az Ur Jézus Christus szent evangyeliomát,
 Meggyülölted annak az ő hirdetőit.
Teljes életedben magadnak szolgáltál:
 Azzal az ördögnek örömöt hirdettél.
Az lélök azt mondja: no jaj immár neköm,
 Mert az én kinomnak soha nincsen vége!125)
Átkozott az atya kitül fogantattam,
 Átkozott az anya kitül születtettem.
Átkozott gazdagság ki miatt kárhoztam,
 Átkozott az nap is mellyen születtettem.
Szörnyü az ördögnek az ő ábrázatja:
 Szarvai hegyessek – körmei horgassak.
Kivel bűnös lölköt ő magához vonja
 Hogy ne üdvözüljön; jusson kárhozatra.
– Óh ti keresztyének, hamar térjetek meg,
 Az Ur Jézus Christust engeszteljétek meg!
 -340-
Dicséretet mondjunk az nagy Ur Istennek,
 Térdünket meghajtván az ő szent nevének.
Dicséret, dicsőség légyen az Atyának,
 Dicséret, dicsőség légyen az Fiúnak! Amen.

* * *

Szencsey György dalkönyve. Ezen eredeti ódon éneket Toldy Ferencz is kiadá már (Magy. Költész. kézi könyv. I. k. 180. l.) más kutfő után, mely Szencseytől sok helyütt eltér, s majd minden strophája variál; én a Szencsey-féle közlést sok – de különösen verselési – tekintetben tökéletesebbnek tartom.

T. K.

-341-

LAKODALMI GAJD.126)

– Énekli egy hegedős a XVI-ik században. –

Tunyaság az életnek jobbját megtompítja,
 És elmének jobb részét igen megvakítja,
 Szerelmes jó barátját ezzel eltávoztatja,
 Magát sanyargatja,
 -342- Vígasságnak nagy voltát s lölket homályosítja,
 Életet háborítja.
Jer, hagyjuk el ezeket, mondjunk csúfságokat,
 Az ki itt lakozóknak adjon vigasságot! –
 – Vidralábu Kis Vincze az regulát megirta,
 Az apálczaságot,
 Csináltatott czafrangot – közel érzi farsangot,
 Fejébe vont két zsákot.
Olvasóját ellopták Sándor Ilonának,
 Czipelléjét ellopták szegény nyavalyásnak,
 Igér comparátiót az ő plébánussának
 Jámbor Dömjén papnak,
 Könyörög ispánjának – félszáju kis Lukácsnak
 Az agg eb fiának.
Morgó Fóris az tánczban ketté törte lábát
 Részeg lévén ellopták egy aranyos tollát,
 Az ő nagy tanácsában – és lába fájdalmában
 Mozgatja szakállát,
 Törli falhoz az hátát – süti szénhez az szárát,
 Szidja ő házastársát.
 -343-
Az alföldön hirdetnek gazdag lakodalmat,
 És ő benne mondanak gazdag diadalmat;
 Egyik mondja másiknak: mind ellopták rákomat,
 Nem veszik mákomat,
 Mastan kérlek tégedet – mint én édes komámat:
 Varrjad meg nadrágomat.
Sótalan lencsét eszik kopasz, szép kölykével,
 Másfelől az s..giben vakar az körmével,
 Ott a hegedűsöknek fizet ő nagy bőséggel
 Mind apró fillérrel,
 És ugy kinálja őket az jó gombás bélessel:
 Nosza hozzá az fakéssel!
Az varga felesége megsérté ajakát,
 Az egerek megrágták fonala bordáját,
 Az deákok ellopták ő lánya pártáját, –
 Szakgatja orczáját,
 Bánatjában urának visszavonta gatyáját,
 Eltörte benne az szárát.
Dömötörnek az hugát mondják meghasasúlt –
 Szerencséje megvagyon: mert fia megnémúlt;
 -344- Vizre vivén szegénynek egyik lova megsántult –
 Rajta igen búsult,
 Az lovának az lába mert igen megtúrósult,
 Az feje megkoszosúlt.
Orsóját elejtette laposfaru Dorkó;
 Mit motozsz kebelében te goromba Jankó?
 Az én vitéz uramnak ezt megmondja az szajkó,
 Bevádol az Markó,
 Azt megmondja az Sulkó – reá néz füles Markó,
 Kezében egy nagy mankó.
Antal varga ő komját hítta vendégségben:
 Én szerelmes jó komám egyél az bélesben!
 Komlót főzök estére, ha szereted, eczetben,
 Csak egy kis bögrében;
 Szép zabzsömlye-kenyérben – igyál reá a sörben
 Kit csináltam lópösbül.
Nadrágja megszakadott az sánta Szarkának,
 Szabó Györgynek könyörög mint édes komjának:
 Varrjad meg nadrágomat – néked adom lányomat,
 Czímeres tollamat,
 -345- Jövendő vasárnapon keressed meg házomat,
 Lássad meg leányomat.
Fölkészüle Szabó György az ő szép népével:
 Gyalogokkal, huszárokkal mind fegyveresekkel,
 Sántalábu Egyveddel127) torban f..gó Péterrel,
 Súgó Sebestyénnel,
 Poroszló Dömötörrel, észvesztő Rafáellel –
 Illyen jámbor községgel.
Isten vetne vendéget: papoknak pirossát,
 Deákoknak nyakassát, tótoknak talpassát,
 Katonáknak farossát, az ráczoknak rosszassát,
 Vargáknak varassát,
 Barátoknak szurkossát, horvátoknak horgassát,
 Lengyeleknek legyessét.
Megnyősztette az pücsök az ő vitéz fiát
 Megkérette szunyognak hajadon leányát;
 Hogy hivata az prücsök az nagy boldog örömben
 Sok jámbor gyermekeket,
 -346- Levelekkel egyenként, mind az Mura-mellyékét –
 Barátit mind fejenként.
Parancsolá az ptücsök hamar szolgájának:
 Vesd hátára az nyerget jól tartott lovamnak,
 Szépen irt levelemet vidd el az tar varjunak,
 Az borzas csókának,
 Trombitáló darunak, az doboló farkasnak,
 Az siklósi sólyomnak.
Azután hamar vigyed kapranczi kakasnak,
 Kapornyaki kappannak, bihari bagolynak,
 Rókamazi rókának, az szegszárdi szarkának,
 Szikszói szajkónak;
 Komáromi kakukknak, vöröskűi kakasnak,
 Szömörei seregélynek.
Annakutánna vigyed vasvári nagy gémnek,
 És az egri egérnek, erdélyi öszvérnek,
 Pölöskei pöhölynek, verebélyi verébnek,
 Az litvai légynek,
 Körmendi keselyőnek, kecskeméti kecskének –
 Fegyverneki fecskének.
 -347-
Annakutánna vigyed zábrági128) szamárnak,
 Szörömlyei szecskőnek, az lévai lúdnak,
 Az heváti hollónak, én szerelmes szolgámnak:
 Sateus Lukácsnak,
 És az Bankó Máthénak, az nagyorrú Orbántnak,
 Az félszáju Fábiánnak.
– Igen hamar mindezek együtt készülének,
 Ajándékot pücsöknek ők szépet szerzének;
 Seregekkel, hajdukkal egynihány százon lőnek,
 Nagy örömben lőnek;
 Az boldog menyegzőben nagyvigan elmenének,
 Eszessen köszönének.
Tar varju legelsőben köszöne gazdának
 Erős pücsök vitéznek, az örömatyának;
 Kezét fogá pücsöknek mint szerelmes bátyjának
 És atyjafiának.
 Borzas csóka köszöne szunyog szép leányának –
 Mint ő édes hugának.
 -348-
Farola szegény farkas, méne az konyhára,
 Néki nagy gondja vagyon az mészárosságra,
 Pecsenyeforgatásra, kecskebárány-nyuzásra,
 Jó levek nyalásra;
 Igen morog szakácsra, – zúgódik az kulcsárra,
 Ekképen a sáfárra.
Parancsolok én – ugymond – pücsök ur képében,
 Vigadjatok nagy bőven mind szarvasban, őzben;
 Szolgabiró én vagyok mast itt az vármegyében –
 Egész Erdélységben;
 Sok esztendeig voltam kulcsár is én Zömlénben,
 Porkoláb Zebernikben.
Balaton vize mellett én főhalász voltam,
 Jó Szegednek mezején nemes pásztor voltam,
 Az gyulai sik mezőn juhász, hajdúk között is
 Igazlátó voltam;
 Drávai tótok között – hütös jámborok között
 Én igazlátó voltam.
Olvasztott hájjal kentem mindennap torkomat,
 Kétszer is meghalásztam egy nap halastómat,
 -349- Éjjel nappal juhokkal jól tartottam társomat,
 Kecskékkel fiaimat,
 Lóhussal barátimat, tehénhussal szolgámat –
 Igy töngettem konyhámat.
– Esznek, isznak, lakoznak, fejenként tánczolnak,
 Trombitálnak, sipolnak, és igen vigadnak;
 Az ifjak is peniglen hegedülnek, lantolnak,
 Hajdutánczot járnak;
 Az bolhási kis bolha szunyog szép leányával
 Ládd mely szép tánczot nyomnak!
Sőt nagy kárt ott vallanak község az örömben,
 Mert igen ittanak volt fejenként az sörben,
 Másfelől ruhájokat ellopták azonközben –
 Vannak erős pörben.
 Vadak és az madarak ő nagy kissebbségeket
 Panaszolják ekképen:
Néked fejenként mondunk boszut mint gazdának:
 Vesd lábára az békót ím az tar varjúnak,
 Enni, innia ő néki ne adj mint árulónak
 És mint meglopónak.
 -350- Ott szabódik, esküszik: – de beszédét nem hiszik
 Mint efféle latornak.
Trombitáját ellopta darunak az varju,
 Egy szép czifra palástját ő néki ellopta,
 Az farkasnak is penig mindenféle marháját129),
 Sólyomnak sólyáját,130)
 Az kappannak kapáját, – az kakasnak kalászát,
 Bagolynak félbocskorát.
Az vasvári nagy gémnek gerébjét ellopta,
 Az bihari bagolynak ismét egy som-botját,
 Az rókának rokkáját, az szarkának nagy sarját,
 Pacsirta palástját,
 Szajkónak sarkantyúját, az kakukknak kalánját,
 Az fürnek ő furuját.
Seregélynek süvegét, az egérnek ővét,
 Az verébnek verőjét, légynek legyezőjét,
 Az föcskének fegyverét, keselyű keszkenőjét,
 Kecskének is kését;
 -351- Hollónak olvasóját, az Máthénak mankóját,
 Báránynak is lazsnakját.
Félszemü fűzfa mellett bucsut hirdetének,
 Kanta-irral az ágnak mind oda csellegnek.
 Az kik megcsömörlöttek elmenvén siessenek,
 Semmit ne késsenek.
 Az kik ennek nem hisznek: ők sem könnyebbülnek,
 Az bucsúban sem nyernek.

* * *

Szencsey György dalkönyvéből.

-352-

KÖNYÖRGÉS.

– A XVI-ik század közepe tájáról. –

Járulok elődben szerelmes Jézusom,
 Az én könyörgésemben.
 Ne nézd undokságát én sok bűneimnek:
 Fogadj bé szerelmedben!
 Mert csak benned vagyon minden reménségem,
 Hallgass meg kérésemben;
 Te vagy bűneimnek drága áldozatja –
 Juttass Atyád kedvében!
Szerelmes szent Atyám, ne vess el előled
 Az én gonoszságimért;
 Ne utálj meg, kérlek édes Idvözítőm
 Sok hitetlenségimért.
 -353- Mert tebenned vagyon erős bizodalmam
 Bűnöm bocsánatjáért.
 Figyelmezzél kérlek én könyörgésemre
 Szent véred hullásáért!
Tenéked könyörgök édes oltalmazóm:
 Ments ki nyavalyáimból!
 Te szent Fölségedtül reám eresztetett
 Súlyos nyavalyáimból.
 Egyedül csak te vagy ki megszabadíthatsz
 Én lelki fájdalmimból;
 Benned vagyon Uram – minden bizodalmam,
 Ments ki keserüségből!
Vagyon bizodalmam, erős reménségem
 Te szent ígéretedben,
 Az mellyet te ígérsz és nyilván hirdettetsz
 Uram, te szent ígédben.
 Minden bizodalmam: erősíts meg Uram
 Te szent Istenségedben!
 Hogy én bűneimnek bocsánatját vessem
 Az te szent érdemedben!
 -354-
Az te szent igédben prófétáid által
 Uram ez hirdettetik:
 Hogy valaki hozzád – bűneit elhagyván –
 Tiszta szivvel folyamik,131)
 Bűne bocsánatját érdemedből kéri:
 Néki megbocsáttatik,
 És az boldogságnak szép koronájával
 Ő megkoronáztatik.
Néked most könyörgök szerelmes Jézusom,
 Az te nagy irgalmadból
 Hallgass meg engemet te nagy jóvoltodból
 És kegyelmességedből,
 Mert ha bűnöm szerént engemet ostorozsz:
 Éltem meg nem igazúl;
 Mert csak Szent Lölködnek ő vezérléséből
 Az mi lölkünk megvidúl.
Dicsérlek tégedet míg itt ez világban
 Én életem vezérled;
 -355- Te nagy jóvoltodból – irgalmasságodból
 Én lelkem igazgatod.
 Tégedet áldalak míg ez romlott testben
 Én lelkemet megtartod,
 És ez élet után az örök életben
 Lölköm megkoronázod.
Ezen kérlek téged mennynek földnek Ura,
 Királyoknak királya:
 Hogy míg ez világban én éltemet tartod –
 Szent Lölköd igazgassa!
 Hogy így Fölségedet minden életemben
 Én lölköm magasztalja,
 És te Szent Lölködnek igazgatásából
 Te szent nevedet áldja.
Az te Szent Lölködnek ő vezérléséből
 Ismerjem Fölségedet!
 Szerelmes Jézusom, az te Szent Atyáddal
 Dicsérjelek tégedet!
 Mert csak Fölségednek szent ajándékából
 Tehetem én ezeket;
 -356- Tégedet dicsérlek, téged magasztallak –
 Ha vezérled lölkömet.
Kiért én örökké tenéked tartozom
 Szent nevedet áldanom:
 Mert szent Fölségödnek gondviseléséből
 Enlelkemet megtartom.
 Téged magasztallak: mert csak szent neveddel
 Lölkömet bátoríttom,
 És az boldogságnak gyönyörűségére
 Szivemet édesíttem.
Hajts(d) alá füleid, az mit tűled kérek
 Tölts(d) bé nagy irgalmadból!
 Ifjuságom utát – vezérld minden dolgát
 Te kegyelmességedből!
 Hogy én dicsérjelek, és magasztaljalak
 Tiszta szivből, lélekből;
 Hogy az boldogságnak örömére jussak
 Te szent vezérlésedből!
 Amen. Finis.

* * *

-357-

Csoma-codex. A versfőkben e név rejlik: „István deákh“, azaz Temesváry István, a ki a kenyérmezei diadalról irt hosszabb éneket is szerzé. Ő magát többször csak István deáknak nevezi, mint egykorúja Tinódy Sebestyén Sebők deák-nak. – Nevezetes, hogy a jelen költemény – mely Balassa Bálint müveinél régiebb – az ugynevezett Balassa-mértékben van irva, csakhogy középrímei nem oly szabályosak. Ime, e versmérték már Balassa előtt használtatott, ő csak népszerűvé tette.

T. K.

-358-

HALLGASSÁTOK JÓ URAIM…

– Hegedős-ének 1586-ból. –

Hallgassátok jó uraim az mit néktek mondok!
 Mert bizonynyal nem kis dolgot tielőtök adok,
 Vének, ifjak ezenekbül ti is tanuljatok.
Én beszédem házasnépek ti rólatok lészen,
 Az ifjakrul kik vénekkel kapcsoltatnak egyben,
 Az papokrul kik ilyekrül gondot nem viselvén.
Dicséretes, köllemetes az házasság rendi,
 Mint Istennek szent szerzését ezt ugy köll böcsülni,
 Alkalmatos embert erre gyakran köll inteni.
Nem jó – ugymond – az embernek csak egyedül élni,
 Paradicsomban az Isten azt mondta Ádámnak –
 Azért Évát társul adá az szegény Ádámnak.
 -359-
Mezételen és tudatlan mind az kettő vala,
 Sem aranyjok, sem ezüstjök nékiek nem vala –
 Puszta kézzel az nagy kertbül kiűzettek vala.
Megőrizi az Ur Isten az nyomorultakat,
 Jóvoltábul látogatja az szükölködőket,
 Isten szerint házasságnak adják ő magokat.
Ifjak, kérlek magatokat hogy észben vegyétek:
 Mint gyermekded szép olajfa-vesszők, úgy éljetek –
 Isten szerint kérlek légyen az ti házasságtok.
Ne tekéntsed vén kofának az ő öregségét,
 Nagysok kincset, gazdagságot, magas palotákot:
 De megnézzed – miért Isten szerze házasságot?
Ellene vétsz, hidd el bizony, Isten törvényének:
 Anyád-korút ha magadnak vészesz feleségnek –
 Ifjuságnak szép idejét ha adod kofának!
Nám az erős gyors lovakat ha fogják az hámban:
 Az röstökkel, fáradtakkal nem fogják egy hámban –
 Mert nem rugják, higyjed, az port kimenet szemedben.
 -360-
Mint ürgének, gazdasszonynak elöl csak két foga:
 Husz esztendős ura vagyon szegény-nyavalyásnak,
 Ha nem tudnád – állítanád fiának vén sasnak.
Ti pásztorok, kik az népnek őrállói vagytok:
 Nagy gyakorta az népeket errűl ellenzzétek –
 Aggal össze leányokat ne esküdtessétek.
Vén-szakállu jó bátyáim, kérlek hallgassátok –
 Gyönge testet tapogatni kik igen kivántok:
 Az ifjaknak gonoszságra gyakran okot adtok!
Szép leányok titeket is kérlek ezenekben:
 Ne bizzatok olyan igen az vén emberekben –
 Mert illendőbb ifju legény lenni szerelemben.
Mert az vénnek el köll türnöd nagysok köhögését,
 Egyik helyrül az másikra ágyának vetését:
 Mint az tőkét emelned köll az ő nehéz testét.
Óh mely nagy, kit vén embernek akarnak eladni!
 Ha mint bagoly az szép sólymot társul nem érdemli:
 Azonképen az vén ember ifjat nem érdemli.
 -361-
Az agg ember szintén olyan mint az ravasz róka,
 Mikor nőszni készül, kérded: kire van szándéka?
 Ő azt mondja: hogy özvegyre van ő gondolatja.
De már akkor leshelyeket ő mind elfutotta,
 Nagy-erősen szép leányra vásik az ő foga –
 Mert az ki vén: nem fér össze, gyakran köll sompálcza.
Ősz az fejed, turós lábad az régi időtül,
 Mint az tőke megaggottál az sok csütörtöktül:
 Leányasszonyt véssz magadnak örök-feleségül!
Fogyatkozott vagy erődben és természetedben:
 Házastársod penig vagyon ő szép idejében –
 Ifjat ha lát: szive vagyon nagy görjedezésben.
Az szerencsét ő alázza, sirván szidalmazza,
 Az urának ő halálát nagy örömmel várja:
 Mert hörgését – köhögését urának elunta.
Veszedelem gyakran esik ez-illyen nép között
 Mert az vének nem keresnek hozzájok illendőt, –
 Kitül gyakran ő magoknak nyernek kissebbséget.
 -362-
Meglássátok magatokban ti menyegzőszerzők:
 Torkotokért hogy ti soha ne hizelkedjetek –
 Isten szerént hasonlatost egybenszerezzetek!
Magatok is illyetének kérlek ne legyetek:
 Kész gazd’asszonyt illetnétek, mégis leányt vesztek –
 Az nép között botránkozást higyjétek, szereztek.
Jól tudjátok, hogy papsüveg nem kedves asszonynál:
 Annálinkább utálatos az vénség azoknál,
 Papsüvegben, – bőrköntösben, leány-nézni ne járj.
Ha te pap vagy: cziframódra magad ne viseljed;
 Feleségtek cziframódra magokat kontyozzák:
 Piros saru, csillagos fedel immár ő ruhájok.
Mostaniak mindennapra egy-egy köntöst szabnak,
 Feleséged deli-módra föl ne ékesítsed:
 Mert az nép közt ez dologgal higyjed, nagy kárt tészesz.
Ennyit végre az papokrul szólni nem akartam:
 De közöttük én jártomban nagy sok gonoszt láttam,
 Énekemben kit köznépnek mastan előadtam.
 -363-
Az nagy konczra igen nézünk, hogy az mit kaphatnánk,
 Sok hallgató bár ne légyen, azzal sem gondolnánk,
 Békességes jó-testtartó helyt igen kivánnánk.
Rágalmazás avvagy irigység köztünk kevés nincs:
 Az nagy konczra – tafotára ki nem nézne, egy sincs,
 Tanítókra gondviselés ő köztök egy szál sincs.
Böcsületes, drágalátos az jó bölcs tanító,
 Jövedelmit és ő bérit meg nem fizethetni:
 De jutalmát mennyországbul, Istentül veendi.
Kérek én is bocsánatot minden emberektül
 Ha valakit megbántanék itt ez kis énekben;
 Adja Isten, megrettenjen efféle vétektül!
Az ki szerzé, szive vala igen nagy bánatban
 Ezer ötszáz nyolczvanhatban, Bama-püspökében, –
 Kinek nehéz: ám búskodjék bátor ő szivében!

* * *

E végtelenül becses és nagyérdekű régi dalt, melyet – mint az aláhuzott elébbi sorok bizonyítják -364- – még valamelyik vándor hegedős szerzett: Szencsey György dalkönyve tartá fenn az utókor számára. Bama-püspökében kifejezést nem értem; „Bama-püspök napján“, vagy „Bama-Püspökiben“ akar tán lenni? De én sem ily nevü püspököt, sem ily nevü helységet nem tudok, pedig világosan „Bama“ van irva.

T. K.

-365-

MIVESEK LAKODALMA.

– Gajdolja egy hegedős a XVI-ik században. –

Lakjatok vígan,
 Igyatok bátran, –
 Eja!
 Az idő mondja
 Gazda kiáltja:
 Fusson az bánot
 Töltsd az pohárot –
 Hej, jo jo jo jo!
Nem vizet adnak
 Innia torkomnak –
 Eja!
 De tarczali bort,
 -366- Mézes mádi bort;
 Töltsed az pohárt
 Ne lássunk több kárt –
 Hej, fa la la la!
Meg ne részegülj,
 Gőgösen se ülj –
 Eja!
 Gazda adj innom
 Régen kivánom;
 Üres erszényem
 Mert nincsen pénzem –
 Hej, jo jo jo jo!
No, ne bánkódjunk:
 De vígan lakjunk –
 Eja!
 Gazda vigadjunk,
 Mind estig igyunk;
 Majd lefekügyünk,
 El is alugyunk –
 Hej, fa la la la!
 -367-
Reggel ismétlen
 Fölkeljünk szépen –
 Eja!
 Mai lett vétked
 Semmi előtted,
 Elő ne hozzuk,
 Sőt elfelejtsük –
 Hej jo jo jo jo!
Kádban ugráló
 Csertörő vargák –
 Eja!
 Izderi Fóri
 Büdös gyomrotok,
 Nem szükség néktek
 Elő jönnötök –
 Hej fa la la la!
De tirólatok
 Mit mondjunk szűcsök –
 Eja!
 Pölyhösök vagytok,
 -368- Tudom bánjátok,
 Megbocsássátok
 Hogy mast igy szólok –
 Hej, jo jo jo jo!
Vargáknak bátyja
 Nem hagylak hátra –
 Eja!
 Az bikahústul
 Kecskefadgyútul
 Fénlik az nyaka,
 Megnyőtt az hasa –
 Hej, fa la la la!
Héj mely szurkos vagy
 Lakatos bátya –
 Eja!
 Kovács bátyáddal
 Talám nem régen
 Jöttél az kohóbul
 Sz...s fortélybul –
 Hej, jo jo jo jo!
 -369-
Tetves borbélyok
 Mely rútak vagytok –
 Eja!
 Mely czifrán jártok,
 Kevélyek vagytok,
 Hetykére vágytok
 Nagy fönnyen szóltok –
 Hej, fa la la la!
Csiszárok rátok
 Mast szépen szólok –
 Eja!
 Hogy ti is mastan
 Ajándékoznátok
 Kardokkal engem
 Fölruháznátok –
 Hej, jo jo jo jo!
Mívetek ékes
 És igen kedves –
 Eja!
 Mert nagy-szép-fényes,
 -370- Pogányon éles:
 Kitül rémülés
 Hamar nekik lesz –
 Hej, fa la la la!
Kevély ötvösök
 Rám hallgassatok –
 Eja!
 Miként az üstöt
 És az aranyot
 Megolvasztjátok:
 Igy sokat loptok –
 Hej, jo jo jo jo!
Bezzeg nevetek
 Szabók már nektek –
 Eja!
 Mert kicsinyenként
 Ti sokat loptok,
 Pokolban mentek
 Ha meg nem tértek –
 Hej, fa la la la!
 -371-
– Mastan nem szólok
 Többet rólatok –
 Eja!
 Kinek mit szóltam:
 Csufságbul132) mondtam,
 Megbocsássátok
 Kik mast itt vagytok –
 Hej, jo jo jo jo!
Mastan rólatok
 Ti menyegzősök –
 Eja!
 Mondok újságot
 Kit ma hallotok –
 Ti ne bánjátok
 Sőt vigadjatok –
 Hej, fa la la la!
Az menyasszonynak
 És vőlegénynek –
 Eja!
 Vonjanak hajnalt
 -372- Gyönyörű nótát,
 Adják meg módját
 És ő jutalmát –
 Hej, jo jo jo jo!
Az menyasszonyért
 És szolgálóért –
 Eja!
 Tartozik csókkal
 Kedves játékkal,
 És egy szép tánczczal,
 S egy pohár borral –
 Hej, fa la la la!
Nyoszolyó- asszony
 Dolgához lásson –
 Eja!
 Az mézes borra,
 Vajban sült fánkra
 Légyen nagy gondja
 Mert minden várja –
 Hej, jo jo jo jo!
 -373-
Szakácsasszonyok
 Ne pazolljatok
 Eja!
 De barátságot
 Vélem tegyetek:
 Étkekkel engem
 Mast jól tartsatok –
 Hej, fa la la la!
Azért szép móddal
 Dolgunkhoz lássunk –
 Eja!
 Tyukot, malaczot,
 Mindenféléket
 Szép szerszámokkal
 Jól megvajazván –
 Hej jo jo jo jo!
Vőfény, tisztedet
 El ne felejtsed –
 Eja!
 Az fönnszólásra,133)
 -374- Gazdálkodásra,
 Pohártöltésre
 Vigyázz mindenre –
 Hej, fa la la la!
Ez kis énekem,
 Vele személyem –
 Eja!
 Noha kedves volt:
 Add meg jutalmát –
 De nem nyakcsapást:
 Hanem mézes bort –
 Hej, jo jo jo jo!

* * *

Szencsey György dalkönyve. E régi hegedős-ének ugy látszik még a XVI-ik századból, vagy legfölebb a XVII-ik század elejéről való. Élénk humora, sajátságos verselési modora, s tárgya rendkivül érdekessé teszik. Az imént eléfordult „pazorlljatok“ szó = pazarljatok, pazaroljatok.

T. K.

-375-

„AZ ISTEN BÜNTETI AZ HITETLENEKET…“

– Töredék a XVI-ik századból. –

. . . . . . . . . . .
 „. . . . . . . . magtalanok
 Az kik megtettétek: ne gyümölcsözzetek;
 Az tüzes párnákon örökkén üljetek,
 Skorpiókkal együtt egy ágyban háljatok.
Az varas békák szopják emlőtöket,
 Az fekete bakok rugdoznak tikteket,134)
 De hiszem azok is mind ördögök lesznek,
 Véghetetlen kinnal örökkén kinoznak.
No hasonlóképpen ember rágalmazók:
 Ördög országára tüzes küvet rágni,
 Tüzes kemenczében örökkén kapdozni,
 Tüzes tajtékokat ottan fogtok turni.
 -376-
Én többet nem szólok pokolnak kinjárul;
 Ez kicsiny versekbül ti megérthetitek:
 Melly rettenetesek pokolnak kínjai –
 Az kik meg nem tértek az ti Istentekhez!
No hát minden ember magát eszre vegye:
 Az örök életet hogy el ne veszesse!
 Kérlek, hogy légy jámbor az te életedben,
 Hagyd el bűneidet, térj meg Istenedhez!
Dicséret, dicsősség légyen az nagy Urnak,
 Vigyen bé minket is az örök életben;
 Az ő Szent Fiának nagy áldozatjáért
 Az örök életet adja elnyerhetnünk! Amen.

* * *

Szencsey György dalkönyve tartá fenn e töredéket, mely bizonyosan valamely régi hegedős feddő énekéből való. Szencsey codexéből itt két levél ki van szakadva: erre esik a jelen vers első, tán lényegesebb része. Czimét a költeménynek a könyv „tartalma“ megőrizé. Verselése oly ódon, szórakásai oly azonszerüek Tinódyéival, hogy e versnek kétségkivül az ő korából, a XVI-ik század közepe tájáról kell erednie. –

T. K.

-377-

„ÉDES VIGASZTALÁS

az bűnnek nehézségi alatt.“

– A XVI-ik századból. –

Mennybéli Ur Isten
 Hallgass meg engemet
 Az én könyörgésemben!
 Ne hagyj el engemet
 Ily nagy nyavalyámban,
 Tekints meg szükségemben.
 Az nagy bánat miatt
 Már adj vigasságot
 Az én nagy bús szivemben,
 Az te Szent Lölköddel
 Vigasztalj meg kérlek
 Én keserüségemben!
Mert nám teljességgel
 Elhagyál engemet
 Az én nagy szükségemben;
 Valjon Uram Isten
 Már kihöz kiáltsak
 Az én nagy inségemben!
 -378- Ugyan megutáltál
 Látom, bűneimért;
 Itt az én életemben
 Már minek örüljek
 Ha semmi jó nincsen
 Nekem az én szivemben?!
Nagy búval, bánattal
 Eszem kenyeremet:
 Mert nincsen vigasságom;
 Vigasságom helyett
 Bánatom érkezett, –
 Vagyon szomoruságom.
 Mind éjjel, s mind nappal
 Az sátán-ördögtül
 Vagyon én nagy bántásom.
 Mert igen elhagyta
 Te kezed munkáját, –
 Vagyon nagy jajgatásom.
Jól tudom micsoda
 Okai legyenek
 Én nyomoruságimnak:
 -379- Mert az álnok világ
 Hizelködésinek
 Hittem, csalárdságának;
 Az ő szép szavának,
 Sok ajándékának –
 Kik nekem bút hozának!
 Engemet mindenben
 Ez világ kedvelle…
 Jaj, ím miben hozának!
Jaj nekem bűnösnek
 És gyarló embernek:
 Ha rajtam nem könyörülsz!
 Az én nagy bűnömért
 Hatalmas Istenem
 Nekem meg nem kegyelmezsz!
 Soha nem lehet igy
 Nékem vigasságom
 Hogyha bűnöm szerént versz;
 Már minek örüljek
 Fölséges Ur Isten
 Hogyha velem jól nem tészsz?!
Hova legyek Uram
 Ha elhagysz engemet?
 -380- Kihöz hajtsam fejemet?…
 Föld kerekségében
 Sohul nem találom
 Kire bizzam fejemet!
 Nincsen itt ez földön
 Ki elvenné rólam
 Az én sok bűneimet;
 De nagy félelemmel
 Te hozzád kiáltok:
 Hallgasd meg kérésemet!
Im mint nyomorodám
 Hatalmas Istenem
 Az te ostorod miatt:
 Mert elfogyatkoztam
 Az én életemben
 Én sok bűneim miatt.
 Az én reménségem
 Már elfogyatkozott
 Ő csalárdsága miatt, –
 Kiért az én szivem
 Mint az megszáradt föld
 Ugyan elhasadozott.
 -381-
Hova legyek immár
 Hatalmas Istenem
 Ily fogyott életemmel?!
 Mert lám sokszor Uram
 Hozzád felkiálték
 Keserves beszédemmel:
 Miért nyomoríttál meg
 Én édes Istenem
 Most ez keserüséggel?
 Mit használok immár
 Itt ez világ szerént
 Bujdosó életemmel!
Óh miért te Uram
 Ennyi sok ideig
 Az te szent szömélyedet
 Reád nem fordíttád
 Kegyelmességedből
 Az te kegyességedet?
 Én sirásim előtt
 Elfordíttád Uram
 Az te szent füleidet;
 De ha meghallgatnál –
 -382- Megvigasztalhatnád
 Az én nagy-bús szivemet!
Ne utáld meg Uram
 Én sok bűneimet
 Számtalan esetimért:135)
 Mert méltónak vallom
 Mindenkor magamat
 Ezen undokságimért
 Az megbüntetésre,
 És fölsörkentésre
 Az én kényességimért.
 De nem vetsz el Uram
 Szent szemeid elöl
 Az én érdemem szerént!
Ezen kérlek téged
 Mennynek földnek Ura
 Királyoknak királya:
 Hogy míg ez világban
 Éltemet kivánod:
 Azt csak Szent Lölköd birja!
 -383- Minden dolgaimat
 És én utaimat
 Szüntelen igazgassa, –
 Hogy te szent nevedet
 Hozzánk jóvoltodért
 Én lelkem magasztalja!
Ne bánkódjál lölköm,
 Ne hagyd el magadat
 Nagy keserüségedben;
 Óh én édes szivem
 Mit kesergess engem
 Ily igen életemben?!
 Hagyd el az bánatot,
 Végy nagy vigasságot
 Az hatalmas Istenben!
 Az nagy bánat helyett
 Adjon jó örömet
 Az Szent Lélek Istenben!
Dicsőség teneked
 Magasságban Isten,
 Királyoknak királya!
 -384- Dicséret mondassék
 Neked Krisztus Jézus
 Minden uraknak Ura!
 Ezekkel egyemben136)
 Szent Lélek Ur Isten –
 Mi lölkünknek világa!
 Teljes Szent Háromság
 Egy bizony Istenség
 Az örök boldogságban.

* * *

A Csoma-codexből. A homályos borongás, mély buzgóság, vezeklés, Istenben való megnyugovás, ugy maga a versmérték – minden a Balassa Bálint korára emlékeztet; azonban lehet, hogy ez ének pár évtizeddel még régiebb, mivel Balassáéinál verselése fejletlenebb, s nagyon hasonlít az elébb közlött István deákéhoz; lehet hogy szintén Temesváry István irta, a codexben is egymásután következnek. Nyelvezetök is igen egyforma. Több helytt szép emelkedettség van benne, s végstrophája különösen szabatos és szép.

T. K.

-385-

ÉNEK A RÉSZEGSÉGRŐL.

(„Cantio de ebrietate.“)

– Hegedős-ének a XVI-ik századból. –

Kénszerítem elmémmel rythmus-hozó Pallást:
 Hogy hozzon verseivel egynihány szép szóllást,
 Tegyen az részegségrül egy kis prédikállást,
 De félek némelyektül halljak ily csufolást.
Öröm-böröm nótáját áldott misemondást
 És egy kis praecátiót de azt is sólyomást;137)
 Egy kis tisztet, nem adnék azon credentiát:
 Az jó teli pohárbul kevés jó praegustát.
Ösztövér pecsenyével környül huzott nyársot
 Nem adnék, mert hasamban azzal tennék némulást:
 Éhség miatt nem tenne annyi sok korogást,
 Az torkom is épülne, nem látna száradást.
 -386-
Elhittem, hogy nem adná azon pohárhajtást
 Atyjával az Bacchusnak gyakor társolkodást:
 Mert nem szokott az borbul mértékletes ivást,
 Száradt torka röttegi szörnyü rút szomjuzást
Örvend, tapsol, szereti csak az hajtogatást,
 Egy pohár bort meginnia – de nagyobbat kér mást,
 Bőven hinti beszédét, mint folyó kutforrást –
 Kiván akkor társának bőséges áldomást.
Sőt ereje fölött is igér sok szolgálást,
 De meg annakelőtte hántorgatja az hárst,
 Arat: noha füvében látja az aratást –
 És éretlen korában kaszálgatja az sást.
Idejének előtte tészen sok fogadást,
 De ha kéred: azt mondja, megunta az szántást,
 Nem szoktam, nem tehetem az vassal kapálást –
 Tenyerem sanyargató kedvetlen kaszálást.
Inkább tészek máskor is veled egykét ivást,
 Megüzöm vörsönt veled billikommal ivást:
 Mint engem fárasztanak kapáddal röst munkást!
 – Tészen fogadásával ily visszahajgálást.
 -387-
Sőt tallérral ingerli, forinttal az csaplárt,
 És nagy-bátran igéri az bőven solválást:
 Másnap ha megtekénti az fölmetszett rovást –
 Nem igen kedvelheti az egyszer fogadást!
Tetszik, és emlegeti az megtöltött pohárt:
 Mert az duskás138) ivásbul nem akar vallni kárt,
 És nehezen viheti lábát mint az mozsárt –
 Elkerüli az tisztát, megheveri az sárt.
Vén bátyám is ifjunak jelengeti magát
 Elesik egynihányszor míg éri az szállást,
 Tészen ott beste-lélek! köszönetet139) áldást, –
 Az szegény is az boron fölemeli szavát.
Az utczán egy fillérért elmondja nótáját,
 Mint röpülni akarna: ugy terjeszti karját,
 Nem szánja szényi140) követ, verten veri lábát –
 Illyen szókkal illeti, taszigálja komját:
 -388-
Huj! hallod-e jó komám, ha elfogy pénzünk is:
 Bizony jó bor! megigyuk ezen az csuhát is,
 Reá vessük zálogban az gabaniczát is –
 Hiszem megér egy pint bort még az szakállunk is!
– Neszteje komámasszony, igyunk mi is egyet!
 Töltessük meg bögrénket ugy mint az egy-pintest;
 Igyunk nosza melletted komámasszony pintest –
 És az pénzt majd marokkal az csaplárnak fizesd.
Dorottya-asszony igyál! mert én ugy szeretem
 Az édeskét: komámasszony köntösét beiszom,
 Köczökjét, és leánya ura köpönyegjét,
 Ha megnyőszött141): ugy őrizzen mint két szeme fényét!
Én is volnék az ki volnék, igyunk komámasszony!
 Hadd muljék, hadd haladjon szüvetlen az vászon;
 Föltettem fonalamat az szegre, hadd ázzon –
 Az mit mast megihatom, az lesz nékem haszon.
 -389-
Állj tovább részeg bátya, nem szólok mast tréfát!
 Végy keziben Tamásnak egy vagy két pintos fát
 Kivel emeld csap alját, és vedd meg jutalmát:
 Hajts(d) föl egy hajtókában az megtöltött kánnát!
Hagynék részeg embernek örömest több áldást:
 De ki látott ilyenben igen gyakran ruhást?142)
 Az ki csak éjjel-nappal üzi az duskálást:
 Igen féltem, végtére megissza az mázlást!
Kérlek részeg asszonyok, hogy meg ne szidjatok
 Esse-, bestye-fiával ebet tapongassatok,143)
 Nem használ orvosságtok, ha átokkal adjátok,
 Sőt ártalmas józannak tántorgó szólástok.
– Hogyha kérdik: ezeket ki irta rythmusokban?
 Menj ahhoz ki fundálta, néked azt megmondja;
 Jer, im viszlek könnyebb utra versek-vizsgálóhoz:
 Az versfő megmutatja nevét, ki fundálta.

* * *

Szencsey György dalos könyve. Ez ódon ének – mely élénk szellemben van tartva – bizonyára Tinódy korának, a XVI-ik századnak szülötte. Szerzője a versfők szerint: „Köeös Istvahn deáhkh“ azaz: Köves István deák.

T. K.

-390-

SIRALMAS BESZÉDEM…

– A XVI-ik századból. –

Siralmas beszédem – hallgasd meg Istenem,
 Könyörülj én rajtam!
 Sok undok bűnömet bocsásd meg énnekem,
 Légy kegyelmes nekem!
Megaláztam magam, lehajtottam fejem,
 Én édes Istenem!
 Óhajtó beszédem – vegyed füleidben:
 Légy kegyelmes nekem!
Ne nézd undokságom, számtalan sok bűnöm
 Kegyelmes Istenem!
 De nekem kegyelem – légyen engedelem:
 Légy kegyelmes nekem!
 -391-
Mint Magdalénának megbocsáttád bűnét,
 Számtalan sok vétkét:
 Úgy nekem bünösnek – bűnömet bocsásd meg,
 Légy kegyelmes nekem!
Bűnöm undoksága, – mint föveny soksága
 Oly számtalan volta,
 Testemet rutítja – szinemet hervasztja…
 Légy kegyelmes nekem!
Ha ezt megnyerhetem – nincsen is kétségem
 Benned én Istenem!
 Boldog közt magamat boldognak állítom…
 Légy kegyelmes nekem!
Terjeszd ki kezedet – ne nézd bűneimet
 Hatalmas Ur-Isten!
 De nézz kegyelmessen – térj hozzám kegyessen,
 Légy kegyelmes nekem!
Megemésztő bűnöm siratom, óhajtom
 Kegyelmes Istenem!
 De tekints kegyessen – láss meg kegyelmessen,
 Légy kegyelmes nekem!
 -392-
Végy hozzád kedvedben, – ez gyarló testemben
 Ne hagyj elepednem!
 Tudod bűnben löttem – bűnben fogantattam…
 Légy kegyelmes nekem!
Kiért dicséretet – mig élek éneklek
 Neked én Istenem!
 Dicséret, dicsőség – légyen nagy tisztösség
 Mindörökre, Ámen.

* * *

Csoma István 1638-ban összeirt énekgyűjteményéből, mely egészben véve szigorúan protestáns jelleggel bir. – A jelen buzgó vallási ének bizonyára egyike a legrégiebb magyar refrainos verseknek; régiebb talán csak az egy „Adhortatio mulierum“ (Lugossy-codex), melyet Toldy a XVI-ik század első feléből származottnak vél. – Nevezetesek jelen költeményünkben as oly gyakran mutatkozó középrímek is. A 8-ik versszakban eléforduló „óhajtom“ annyi mint sóhajtom.

T. K.

-393-

JAJ MELY MULANDÓ MÁR EZ ÁRNYÉKVILÁG…

– A XVI-ik századból, csonka. –

Jaj mely mulandó már ez árnyékvilág
 Az melyben változás minden boldogság;
 Jaj hol vagyon ..... szépség és az nagy ékesség
 Kit el ......... te bünnel az emberség.144)
Szép természetünktül ottan megfoszta:
 Hogy Ádám és Éva első bűnt hozta;
 Önnön magát, s maradékit pokolra bocsátá
 Az kinokra elbétaszitá, nem száná,
 Utálá s elrontá.
Tündöklő szép forma természetünk volt,
 Isten ábrázatja, képe rajtunk volt,
 Az igazság és bölcsesség – isteni dicsősség,
 Világosság sötétség nélkül volt.
 -394-
Veszedelmünknek jaj szörnyü oka lőn,
 Luciper angyalnak jaj társává lőn,
 Halhatatlan dicsősségbül jaj halandóvá lőn,
 Véletlenül esénk az halálban.
Az átok, fájdalom ott reánk szálla,
 Az bünnek ő foltja rajtunk marada,
 Mert mely almát kivánsággal megharapván Éva:
 Ádám mérges halált talált rajta.
Nem csuda, hogy szent Jób nagy fájdalmában
 Ő születésének napját átkozta:
 Az mely nap én születtettem, és azt az étczakát
 Sötét föjhő, homály béburítsa!
 Nem szána, rutíta, megkinza.
De sötétüljön meg estve csillaga,
 Ha várja: ne jőjjön világossága,
 Ki az halált inkább várnám, mert az sok nyavalya
 Éjjel-nappal lölkömet busítja.
Ez fökélyes testet kiben mast láttok,
 Ki azelőtt volt szép, ékes – tudjátok:
 Az sátánnak rostájában Istentül adatott
 -395- Fojtós sárban heverni látjátok, –
 Nézzétek, szánjátok, fogjátok.
Tekénts én reám te ki halandó vagy,
 Nézz jól meg engemet ki elmuló vagy:
 Ezen sorsod – állapotod, por hamu és föld vagy,
 Csak óráig itt lakó ember vagy.
Siessen az halál utolsó órám!
 Temetésemre no készülj nyoszolyám!
 Mindenféle tagaimra – halálra hajlott rám
 Gyarló testbül elbucsuzik lölköm,
 Elmentem kivánom, már várom.
Jövetek, nézzétek kimulásom,
 Nagy gyötrelmekben én fohászkodásom;
 Jobb volt volna nem születni ily nagy sok kinokra
 Az halálban kiknek végét értem.
Pályafutásomban mert véget vetek:
 Az hitben halálig végig hű lészek,
 Koronámért az Chrisztusnak hű vitéze lészek,
 Mennyországban örökössé lészek,
 Ur lészek, nem félek.
 -396-
Ragyogó fényesség kiben öltöztem,
 Örökös dicsősség, kit rám ruháztam,
 Illy jutalmat az Christustul bajvivásban vöttem –
 Mondhatatlan szép országban értem.
Ez ország szép ország, gyönyörü ország!
 Seraphim, Cherubim angyali ország;
 Hol az szentek, arkangyalok vigadnak, oly ország,
 És isteni dicsősséges ország,
 Új ország, szent ország: mennyország!
Drága szép dücsőült lélekben vagyok,
 Angyalok, szentekkel mind együtt vagyok,
 Dicsősséges seregekkel dicsősséges vagyok –
 Az báránnak széki előtt állok.
Isten báránnyának vélek udvarlok,
 Nagy szép új éneket ű vélek mondok;
 Kit azelőtt sem szem, sem fül soha nem láttanak
 Mast nagy nyilván nézek és szemlélek,
 Kit látok, mast hallok, csudállok.
Készítsed magadat ily boldogságra,
 Ne igérj sok időt jobbulásodra;
 -397- Gyönge tested ne hizlaljad az földnek gyomrára –
 Az férgeknek az ő asztalára.
Asvérus királynak nagy lakodalma,
 Gazdagnak bársony és bíbor-ruhája
 Mit használa az halálban szép friss aranyláncza:
 Mast tüzes láncz forog ő nyakában –
 Nagy búra, sirásra, sok kinra.
Néked mint Eszternek szép ékességed?
 Valjon mit használhat szép gyöngeséged?
 Oly szép légy bár mint az Vénus, vagy szép Absolon:
 Ugyan bizony mégis meg köll halnod.
Olly okos, bölcs légy bár mint az bölcs Plátó
 Aristoteles, és az Cátó, Cúnó,
 Demosthenes, és Galenus, az bölcs Hipocrates:
 Ugyan bizony mégis meg köll halnod –
 Az halál olly biró, s gyors futó.
Az égben ezeknek angyali várnak
 Hol az sok szenteknek seregi vannak,
 Téged néznek ugy kivánnak szép társaságokban
 Mennyországban vígan haza várnak.
 -398-
Dicséret dicsősség légyen Atyának
 Fiú és Szent Lélek szent háromságnak,
 Mind .......

(A többi ki van szakadva.)

* * *

Szencsey György dalos könyve. A versfejekben e név rejlik: „Istvan de Tsipredi.“ E költemény, mint ódon szóalakjaiból és verseléséből látszik: bizonyára a XVI-ik századból való, – ha tán nem régiebb. Szencsey ugy látszik már maga is valami szakadozott régi iratról másolta le, azért némely helyütt oly kuszált. A mi csonkaságát illeti: én azt hiszem, nem hiányzik belőle több két vagy három sornál, mert a régi hegedősök „Dicséret dicsősség légyen…“ kezdetü versszakaikkal szokták berekeszteni énekeiket, s e versszak közepénél van épen a jelen költemény kiszakadva. Lehet, hogy a hiányzó két-három sor a mű szerzésének évét tartalmazá, a „mindörökkén“ szón kívül, melylyel a hiányos harmadik sor kezdődött.

T. K.

-399-

SZERENCSÉVEL AZ KINEK VAN FRIGYE…

– A XVI-ik századból. –

Szerencsével az kinek van frigye:
 Szaporodik annak az irigye;
 Ezt én tülem bár minden elhigyje,
 Sőt megpróbált igaz gyanánt vegye,
 Minden megengedje – szivében föltegye,
 Ej-ej, szerencsének támad sok irigye!
Mert valakit víg örömben látnak:
 Ott az alá nagy mély vermet ásnak
 Irigylői az szépenjárásnak,
 De azért hogy ők úgy nem járhatnak:
 Mint ebek ugatnak, – újjal mutogatnak,
 Ej-ej, nincsen fullánkjok: ugyan nem árthatnak!
 -400-
Mely dologban kinek nincsen módja:
 Úgy utálja, s mindjárást azt mondja,
 Ha mit tud, s hall, azt ő bőven toldja,
 Imitt-amott mindennek kiadja,
 Hazugsággal foldja – beszédét mert tudja…
 Ej-ej, mert kitetszik az lapátnak vége!
Hozzá zsugorodik az olyanhoz,
 Püssögetve, mint szokták az lóhoz;
 Kenyeret tész akkor az turóhoz,
 Igen köti ebet az karóhoz;
 Sok példát előhoz – hogy ő jól tud ahhoz,
 Ej-ej, mit vehet ki tűled: azon nyomoz.
Szép szint mutat hozzád mindenekben,
 Alázatos, mint farkas veremben;
 Azt gondolnád: nincs mása megyében –
 De belé öl csakhamar az vizben,
 Meggyőz két színében – árkot ás elődben,
 Ej-ej, megkötöz ellenség képében.
Gyökeret vert benne az ó kovász,
 Hálójával ember után halász;
 Tarisznyát ráz előtted mint lovász,
 -401- Ha mit vehet tűled? azon horgász,
 Sűrü kassal csikász – te szürődön rákász…
 Ej-ej, jó hiredben mint mérges pók megmász.
Ilyent azért az ki vesz eszében:
 Kigyót tart az akkor kebelében;
 Ha kinál is mézzel jó kedvében:
 Méregnek tarts(d), ne vágj effélében!
 Megpróbáld elsőben – ha megéred egyben –
 Ej-ej, válogatva higyj el beszédében!
Rókahájjal kenték meg az farkát,
 Az hol fejért keressz: mutat tarkát,
 Bár meg ne ölj előtte egy szarkát,
 Vagy el ne vágd az ebednek farkát;
 Csak köpi az markát – de megássa árkát,
 Ej-ej, rizskásának mondja az tatárkát.
Életedben ki voltál ily ravasz
 Förgeteget hajtson rád az tavasz,
 Házad alul kidüljön az támasz,
 Valahol jársz: ugasson az kuvasz,
 Mint az tőke megaszsz – mert hamisat mondasz,
 Ej-ej, az mit nem tudsz azzal is rágalmazsz!
 -402-
Csak tékozló az parasztból lött ur,
 Mint kötözött disznó gyökeret túr,
 Mint vakondok: ganéjos földet fúr,
 Mint az kigyó fullánkjával megszúr
 T...t illet az túr – hegedűsé az húr, –
 Ej-ej, rosz nyelvével, valamit lát, megfúr.
Nincs tanácsa, noha ő nagy agyú:145)
 De mégis szól nyelve mint az ágyú,
 Azt tudja: ökör-ikra, rák-fadgyú,
 Az vén asszony, csak süsd ki pattantyú,
 Fejér madár hattyú – zabgyermek az fattyú…
 Ej-ej, nyalka legényt illet az sarkantyú!
Alattomban melléd szíjja magát,
 Azt gondolnád: erős mint egy kűgát,
 Ha eszedben nem veszed az módját:
 Utánad veti szekere rúdját,
 Szivednek fájdalmát – öregbíti gondját,
 Ej-ej, mind ellened rakja tüze lángját.
Effélétűl másszor megódd magad,
 Mit csacsogtál: azt mind vissza tagadd,
 -403- Az szárodat másszor ugy meg ne csapd:
 Reám szólást ezután alább hagyd,
 Nyelved meg ne harapd – de hallgatáshoz szabd:
 Ej-ej, az mit tűlem vársz, te azt el ne kapd!
– Ez éneket homályosan irám,
 Haragomat mégegyszer megbirám;
 Ugyan sokat tudtál volt hazudni rám!
 Melyért szemeimet majd kisirám,
 De szólást elhagyd rám – mert nem szenvedem ám
 Ej-ej, ha rád költöm es146) egynihány gyirám!147)

* * *

Ez érdekes régi ének még a hegedősök idejéből, igen valószinüleg a XVI-ik századból származik, oly sok benne az antik-szólam. Megvan teljes épségében Szencsey dalkönyvében, továbbá a nemz. muz. kézir. hung. oct. 74-nek több füzetkéjében pl. XXVI., XXV-ben is, de hibákkal telve.

T. K.

-404-

HÁZASSÁGRA JAJ MAGAM…

– Lakodalmi ének a XVI. vagy a XVII-ik századból. –

Házasságra jaj magam
 Ideje már hogy adjam:
 Mert naponként aggom,
 Ideje most vagyon –
 Jól látom, jól látom.
Házasság tisztessége:
 Szeretők egyessége –
 Nem gondolok véle
 Mert Isten szerzette
 Jó végre, jó végre.
Hogy egyedül ne lenne,
 Férfi mellett társ lenne
 -405- Asszonyember lenne,
 Magzatokat szülne –
 Nevelne, nevelne.
Azért jöttem jó uram
 Kérlek, hogy légy násznagyom;
 Tanácsod megtartom
 Elmémbe béirom,
 Javallom, javallom.
Édes fiam, én hallom,
 Szándékodat javallom,
 Magamat ajánlom,
 Kérésed megadom –
 Ezt mondom, ezt mondom.
Bölcs Salamon mondása:
 Istennek nagy áldása
 Nincsen annak mássa
 Kinek eszes társa
 Házában, házában.
Arany, ezüst, tisztesség
 Atyátul száll örökség,
 -406- Istentül üdvösség, –
 Értelmes feleség:
 Segitség, segitség.
Legyen első regulád:
 Isten, ki minden jót ád;
 Segitségül híjjad:
 Jó társat melléd ad –
 Ezt meglátd, ezt meglátd!
Hozzád légyen illendő,
 Ne légyen vén, és meddő;
 Ha gazdag: csak feddő;
 Ha szép is – veszendő
 Mást néző, mást néző.
Igen szegént ha lehet
 Ne végy, mert ilyent terhet
 Veled nem viselhet
 Szégyent rajtad tehet –
 Elveszthet, elveszthet.
Ha leány vészsz: oktathatd,
 Kezeidhez taníthatd;
 -407- Az ki mástul marad,
 Özvegységre marad –
 Hozzád vágy, hozzád vágy.
Téged légyen böcsülő
 Hátad mögül jót mondó,
 Ne légyen gunyoló,
 Szemben is csak morgó,
 Dadogó, dadogó.
Az jó hirnév, jámborság,
 Hűség, légyen az jóság,
 Nem leszen itt mordság,
 Sem az rút bujaság,
 Hazugság, hazugság.
Jól megnézzed szemeddel,
 Szeressed igaz szivvel,
 Azután jó renddel
 Szüléid hirével
 Kezd ugy el, kezd ugy el.
Az Istennek törvénye
 Hitöt kötött melléje,
 -408- Házasság kötele:
 Esküdjél meg vele,
 Élj véle, élj véle.
Bizzad jó követidre,
 Megkéressed hetfűre;
 Országunk törvénye
 Gyűrüt kiván tűle –
 Az jele, az jele.
Gondot viselj mátkádra
 Ha siet gonoszságra;
 Ha látod: akarja –
 Ne halaszd sokára,
 Hozd haza, hozd haza.
Böcsületnek okáért,
 Menjünk el egy kevéssé
 Mátkádnak kedvéért
 Ládaemelésért
 Adj lépért, adj lépért. (?)
Menyegzőnek napjára
 Hogy készülj órájára,
 -409- Az szentek példája,
 Jámborok szokása
 Kivánja, kivánja.
Erszényed megmutatja:
 Elég ebéd, vacsora,
 Fölöstököm, uzsonna
 Jó lesz másszor torra
 Számodra, számodra.
Böcsületes személyek
 Legyenek az vendégek:
 Jámbor, kegyes vének
 Tisztességes ifjak
 És szentek, és szentek.
Jó bort hozz vendégeknek
 Kik hozzád gyülekeznek,
 Mert ha kedvet vesznek:
 Szégyent rajtad tesznek –
 Elvesztnek, elvesznek.
Az vőfények józanak
 Gyorsak, és igazmondók,
 -410- Asztalra vigyázók,
 Tál- tányér béadók,
 Béadók, béadók.
Az fönnszolgáló ifjak
 Ne légyenek csacsogók;
 Szüntelen vigyázók,
 Csak bornak szolgálók,
 Tékozlók, tékozlók.
Szakácsod is jó főző,
 Étke legyen jóiző:
 Mert az csömör-szerző
 Hidegen tálaló –
 Nem köllő, nem köllő.
Az éneklő személyek
 Kérlek, jelen legyenek,
 Mondjanak éneket
 És dicséreteket
 Szépeket, szépeket.
Szűkölködő szegények
 Ki ne rekesztessenek,
 -411- Megelégedjenek:
 Eleget egyenek,
 Igyanak, igyanak.
Az muzsikás van hátra,
 Ennek ő regulája
 Hegedű-nótája,
 Czimbalmi hárfája –
 Ezt vonja, ezt vonja.
Sokáig az vőlegény
 Éljen, és az menyasszony!
 Áldás rájuk jőjjön
 Mennyégbül nagy bővön,
 Gazdagon, gazdagon.
Az táncz légyen tilalmas:
 Mely léleknek ártalmas,
 Disztelen forgódás,
 Éktelen tapodás,
 Tombolás, tombolás.
Prédikátor uram is
 Jól tudja tisztit ő is;
 -412- Légyen könyörgés is
 És hálaadás is
 Ő tűle, ő tűle,
Ezeket bésommálva:
 Gazdát bizzuk az Urra,
 Ki-ki szállására,
 Magát nyugovásra
 Így adja, így adja.

* * *

Ez igen érdekes költeményt, melynek rythmusa is sajátságos bájjal bir, Szencsey György dalkönyve tartá fenn a XVII-ik, vagy még a XVI-ik századból.

T. K.

-413-

HÁZASSÁGI ÉNEK.

(„Cantio matrimonialis.“)

– A XVI-ik vagy a XVII-ik századból. –

Jövendő dolgaimrul
 Addig gondolkodám,
 Példát vévén másokrul
 Én megházasodám;
 Immár napjában egyszer
 Avvagy két hétben egyszer
 Lészen zsiros konyhám.
 Kevés gondom másszorra –
 Elég nekem holnapra,
 Hogy mellettem mátkám.
Ugyan talám megérem
 Ím ez hordó liszttel,
 Kit hogyha meg nem észem
 Jeles vendégimmel:
 Jó lészen az egy részrül
 Mindennapi éhségrül
 Disznópecsenyével.
 Az mellett több is lészen:
 -414- Csak mast lásson meg Isten
 Jámbor feleséggel!
Az nőszésben ha nyertem:
 Helyén vagyon dolgom;
 De ha abban vesztettem:
 Megöregbül gondom.
 Mert az gonosz házastárs
 Éltig való nyavalygás –
 Ördög, pokol tudom.
 De talám jómra adja
 Az seregeknek ura –
 Kiért őtet áldom!
Hallod-e mit beszélek
 Kedves-édes társom?
 Azért tégedet kérlek
 Tündöklő gyémántom:
 Ne szégyeljed, se bánjad,
 Sőt vidám kedvvel halljad
 Ez rövid tanácsom:
 Az sereg vendég előtt
 Étel és ital között
 Mastan hozzád nyujtom.
 -415-
Te lészesz ez világon
 Nékem minden kincsem,
 Segítőm nyavalyámban,
 Édes könnyebbségem.
 Minden gyönyörüségem,
 Hasznom és ékességem,
 Koronám, szépségem;
 Ha szómat megfogadod
 Intésemet megtartod:
 Te lész merészségem.
Kivánok azért tűled,
 Hogy az tisztaságot
 Igen-igen szeressed
 Az szép jámborságot;
 Gyülöljed igen-igen
 Az hires kurvaságot:
 Mintegy poklosságot;
 Utáljad mindenekben
 Sőt penig temagadban
 Azért csélcsapságot.
Nincs ocsmámb éktelenség
 Sem télben sem nyárban:
 -416- Mint az kurva feleség
 Az férfi házában.
 Nem lehet ott békesség
 Sohasem gyönyörüség
 Az hol az asszonyban
 Feslettség és az csunya
 Csömört szerző nagy inség
 Van benne valóban.
Rusnyább az lator asszony
 Az franczos embernél,
 Ártalmasabb is bizony
 Az fujtó méregnél.
 Az szegény férfi megholt
 Noha még világban él.
 Amaz utálatos,
 Az hol az lélekvesztő
 Csömört szerző nagy inség
 Azokkal latrul él.
Ha kilépik házábul
 Az ilyetén ember
 Ne féljen olyan igen
 Hogy addig ő néki
 Sok rendbéli vendégi
 -417- Háza oltalmazói,
 Kölletlen baráti,
 Asszonyfeleségével
 Ne volnának bőséggel
 Fogas komondori.
Szép pogácsákat sütnek
 Gyakran – de nem néki,
 Drága étkeket főznek
 Melyeknek az férfi
 Ha fáradva haza jön
 Semmi belőle nem jut –
 Csak az szagát érzi;
 Asszonyfeleségének
 Mint komondor-ördögnek
 Szavát sem veheti.
Távul légyen tetűled
 Édes feleségem,
 Avvagy tiszta élethez
 Hajló édes kincsem;
 Te éretted véremet
 Kibocsátni lölkömet
 Soha nem kéméllem:
 -418- Ha tiszta életedet
 Hozzám is hűségedet
 Eszembe vehetem.
Meggyülölt, meggyalázott
 Élte az kurvának,
 Bár szóljon is igazat:
 Nincs helye szavának.
 Ha az utczán elmégyen
 Mindenfelől sokképen
 Utána kiáltnak,
 Kiváltképen az ifjak
 – Minthogy igen vásottak –
 Felőle igy szólnak:
Ez asszony az sótartót
 Balfelől kötötte,
 És az rézdobosságot
 Tegezben fölvette,
 Jeles jó szitakötő,
 Gyapjuval kereskedő,
 Parittyát hord Bécsbe,
 Mikor kedve van neki:
 -419- Még sörrel is keresi,
 Kobzot hordoz véle.
Hiszem rút gyalázat ez,
 Megódd magad ettül,
 De még mást mondok ehhez
 Hallhatdsza, ezentül
 Nemcsak az feslettségnek
 Köll távul lenni bezzeg
 Az jó feleségtül:
 Hanem az tékozlás is
 Szükség hogy távol légyen
 Az tiszta élettül!
Feneketlen kas nyilván
 Az tékozló asszony
 Az ki mindenkor urán
 Mind csak vetten vészen;
 Az mit az férfi keres
 – Avvagy sok, avvagy keves –
 Másfelől az asszony
 Kémélletlen tékozolja,
 -420- Mint bitangját ugy osztja –
 Nem fáj szive rajta.
Az férfi esztendeig
 Annyit nem kereshet:
 Az asszony egy hónapig
 Mennyit ki nem hinthet;
 Soha előmeneti
 Semmi szerencséjében
 Szegénnek nem lehet.
 Az férfi tiz volna is:
 Mégis egy tolvaj asszonyt
 Nyilván be nem tölthet.
Lopás az asszonyokban:
 Gondviseletlenség,
 Mikor minden dolgokban
 Vagyon csak kevélység;
 Nem bánkódik az káron,
 Nem fáj szivek urokon –
 Óh nagy hitetlenség!
 Az sok pénzes csömöge
 És gyakor kis pintőke
 Agyon-vér valaha.
 -421-
Ezt se kövesd életben
 Én szerelmes társom,
 Gyors légy inkább mindenben –
 Tanácsul azt adom.
 Meggondold, hogy az tied
 Hát igen megkémélljed;
 Hogy valaha tégedet
 Egyszer mikor nem vélnéd
 Az torkon ne ragadjon
 Soha az szegénység.
Hogy te jámbor asszonynak
 Méltán mondattassál:
 Házban lévő gyémántnak
 Lenni találtassál:
 Ne járj kérlek szurkosan,
 Viseld magad csinosan –
 Meg ne utáltassál,
 Minden te dolgaidban
 Mind kicsinyben s mind nagyban
 Tisztának láttassál.
Az penész meg ne esse
 Pad alatt az tálat,
 -422- Rozsda ne környékezze
 Mosott fazokadat.
 Hiszem napjában egyszer –
 Avvagy két hétben egyszer
 Kisöpörhetd házadat,
 Tisztán tarthatd konyhádat.
 Orsó, rokka, matola
 Gyakran légyen nálad.
Ha jó reggel kilépöl
 Rabotás házadbul:
 Nem bánom ámbár menj el, –
 El is járj dolgodban, –
 De idején megsiess,
 Estvére haza siess
 Az fársángjárásbul.
 Hirharang kérlek ne légy,
 Hallgató és tűrő légy –
 Ne szólj boszuságot.
Kérlek, az egyességet
 Fölötte szeressed;
 Az templomnak küszöbét
 Gyakorta nyomdozzad.
 -423- Szitoktul és átoktul,
 Undok rágalmazástul
 Magad megőrizzed.
 Ha mikoron szegént látsz:
 Adj néki az mit adhatsz –
 Örömest segéljed!
Hozzám jó kedvet mutass,
 Szépen szólj ha hílak;
 Rút szemmel ne hunyorgass,
 Igy szólj ha kiáltlak:
 Hallom én édes uram!
 Mit parancsolsz hadd tudjam?
 Mit akarsz hogy hozzak?
 Olyankor én is téged
 Megfogván mind két kézzel –
 Szépen megcsókollak.
Ha mondom, hogy ehetném
 Kérek tűled ennem:
 Ne szólj kérlek ugy nekem –
 Vagy ennél eleget,
 Hogy immár bé nem tölti
 Isten egyszer béledet, –
 -424- Edd meg az ebet!
 – Mert azféle dolgodért
 Durczás akaratodért
 Megrontom testedet.
Ha Isten magzatokkal
 Végre meglátogat:
 Szépen bánjál azokkal,
 Ne szólj annak gonoszt;
 Ugy oktassad is őket,
 Hogy tűled hallhassanak
 Csak jót, de nem gonoszt.
 Ne tanítsad szitokra
 Őket sem hazugságra –
 Szeressed azokat.
Ne szidd őket ha rínak,
 Ne nevezd porontynak,
 Ne mondjad bitangoknak,
 Se disznófiaknak.
 Ne szidd kurva fattyának,
 Kurafi csináltának,
 Se ördög tagjának
 Se ne mondjad préczkónak:
 -425- Mert ebet hínak annak, –
 Ne mondjad békának.
Meg ne átkozzad őket
 Mikor enni kérnek;
 Ne kivánd veszedelmét,
 Se ne add ördögnek;
 Halál-himlő mérgét is
 Se nehéz betegséget
 Ne kérj szegényeknek.
 Vagy: Isten vesztene el!
 Vagy: ördög szaggatna el!
 Ne mondjad nékiek.
De minden te dolgodban
 Légy szelid jó kedvű;
 Szódban, gondolatodban
 Igaz Istenfélő.
 Igy lészesz az Istennél
 Mennyben ő Fölségénél,
 Míg itt lészesz kedves;
 Halálod óráján is –
 Sőt halálod után is
 Mindörökkén fénlő.
 -426-
Ez legyen mastan elég
 Első tanácsomban;
 Ez nékem szintén elég
 Az új házasságban:
 Ha ezeket cselekszed –
 Szeretetemet veszed
 Mig élsz ez világban.
 Ha penig általhágod:
 Igy ez jutalmát várod
 Még idő jártában.
– Igy tanítá mátkáját
 Egy korban egy ifjú
 Újonnand hozott társát,
 De vége lőn csak bú;
 Mert az hitet megszegé
 És csak tréfának vélé.
 Az szél már rosszul fú!
 Házasságot megunta,
 Sok izben megsiratta –
 Még most is szomorú.

* * *

Szencsey György dalkönyvéből.

-427-

JAJ NEKEM SZEGÉNYNEK…

– A XVI-ik vagy XVII-ik századból. –

Jaj nekem szegénynek
 Idegen legénynek
 Ki mast utra indulok;
 Szokatlan helyekre,
 Hegyekre völgyekre
 Immár ma s holnap jutok,
 Az én asszonkámnak
 Szép palotájának
 Füstire csak vigyázok.
Szüzek szép virágok
 Én vagyok példátok –
 Istennek szolgáljatok,
 Hogy itt ez világon
 Az szerelem miatt
 Tőrben ne akadjatok,
 Bánat keserüség
 És siralom miatt
 Ti el ne hervadjatok.
 -428-
Nohát édes lölköm
 Kihez hajtsam fejem?
 Mert nincs nékem szerelmem, –
 Sok irigyek miatt,
 Gonosz nyelvek miatt
 Elhagyattaték tűlem;
 Kegyetlen vadakkal
 Avvagy farkasokkal
 Együtt hagyott már engem.
Siralmas életem,
 Szomorú én lölköm,
 Nincs semmi keservesem:
 Mert még az vadak is
 Az oroszlánok is
 Még ők is szánnak engem.
 Szép szavú rigócskák
 Csácsogó szajkócskák
 Együtt siratnak engem.
Adta volna Isten
 Az te szépségedet
 Hogy ne láthattam volna,
 Vagy anyád méhében
 -429- Soha ez világra
 Ne születtettél volna.
 Adta volna Isten:
 Az te szépségedben
 Ne részesültem volna.
Lölköm szép asszonyom
 Mondd meg szolgálatom:
 Hogy ha köllök-é, vagy nem?
 Mert az hajnalcsillag
 Mikoron el-föl jün:
 Fülemüle akkor szól,
 Az ő szép szavával
 És szép énekével
 Hasogatja ő szivét.

* * *

E gyönyörű – bár ugy látszik csonka végü – dalt Szencsey György daloskönyve tartotta fenn. Egész modora, versmértéke, a „csácsogó“, „el-föl-jün“ stb. régiesb kifejezések a Balassa idejébe: a XVI-ik század második felébe, vagy tám legkésőbben a XVII-ik első éveibe helyezik keletét.

T. K.

-430-

BÁTOR BÁR UGY LÉGYEN…

– A XVI-ik vagy XVII-ik századból. –

Bátor bár ugy légyen mint hozza szerencse:
 Megnyugodtam rajta – teljék kedve benne!
Engedek mindenben csak legyen érdemem,
 Holtig rabod lészek, mert vettél kedvedben.
Óh melly nehéz dolog sokat várakozni –
 Várakodásának jutalmát nem venni!
De csoda az idő: attól is kell várni:
 Ha magának ember nem akar ártani.
Az szerencse ollyan mint az forgó kerek –
 De vakot ne vessen, mert az koczka megdül.
Mert mind éjjel nappal szivem téged óhajt:
 Kedvedben ez világ most néked nem adhat!
Tartson meg az Isten tégedet sokáig,
 Hogy vígasztalj engem mindenkoron szívem!
 -431-
Ajánlom magamat holtiglan hűséggel:
 Mert feljegyzettelek tégedet szivemben.
Nálad minden kedvem vagyon elrejtetve –
 Kérlek jóakaróm, ne legyen elvesztve!
Adja meg az Isten rövidnap azt érnem:
 Hogy teveled legyen nékem minden kedvem.
Éltessen az Isten téged szép Katuskám
 Kláris ajakiddal zöngő szép madarkám.
Se téged, se engem búra ne taszítson –
 Mint rózsát harmattal szépen megújítson.
Irám ez verseket szeretőm kedvéért
 Az én hozzám való kedves hűségéért.

* * *

Mátray-codex. Ez ének rythmusa szabatos, de rímelése oly kezdetleges, a minőt a XVI. századon innen már nem igen találunk. Az első sorban előjövő „Bátor bár“ sajátságos együtthasználása két egy jelentésü szónak.

T. K.

-432-

SÖRKENJ FÖL ÉN LÖLKÖM…

– A XVI-ik vagy XVII-ik századból. –

Sörkenj föl én lölköm,
 Kiálts Istenedhez
 Illyen nagy szükségedben;
 Minden kétség nélkül
 Bizzál csak ő benne –
 Meghallgat kérésedben.
Imé Uram Isten
 Mely nagy sokan vannak.
 Kik ellenem támadnak;
 Nincsen nyugodalmam,
 Minden felől látom
 Én reám támadtanak.
Gyakorta búsulok
 Ezt mondván óhajtok:
 Hogy az Isten engemet
 -433- Szinte elfelejtett
 Előle elvetett –
 Hová hajtsam fejemet?
Siralmas lefektem,
 Siralmas felköltöm –
 Megyek immár Istenem!
 Vagy ülök vagy állok:
 Búbánatban vagyok…
 Jaj már az én életem!
Régi ismerőim
 Sok jó akaróim
 Engemet megvetettek;
 Már szegény fejemre
 Mintegy ellenségre
 Szintén ugy támadtanak.
Ne hagyj én Istenem!
 Hallgasd meg kérésem,
 Tekénts reám árvádra;
 Nyisd meg az egeket,
 Hajts(d) le füleidet
 Az én imádságomra!
 -434-
Mastani igyemben
 Keserüségemben
 Kérlek, vigasztalj engem!
 Mert tebenned vagyon
 Én édes Istenem,
 Hitem és reménségem!
Vedd el bánatimat
 Fordíts(d) siralmimat
 Kérlek, boldog örömben;
 Vigságos napokon
 Engedd hogy láthasson
 Ez földön életemben!
Hallgasd meg kérésem
 Én édes Istenem
 Az te áldott Fiadért!
 Az egy idvőzitő
 Szép Jézus Christusért,
 Mi áldott egy Urunkért.
 Ámen.

* * *

Szencsey dalkönyvéből.

-435-

VAGYON-É SZIVEM SZÁNDÉKODBAN…

– Igen régi. –

Vagyon-é szivem szándékodban
 Hogy béfogadsz engem?
Igen is vagyon szivem, lelkem –
 Csak legyen jó kedved!
Add kezemben jobb kezedet –
 Okossan forgassad én édes violám!
Lám megholdult, lám megholdult
 Én árva fejem néked!
De sőt inkább ápolgatnám
 Ragyogó villogós két szép szemed!

-436-

* * *

E dalocskán, melyet a XVII-ik századbeli Mátray-codexben találtam, oly ódon szinezet ömlik el, a rimelésnek úgy szólva még csak sejtelme mutatkozik, s a rythmus alakja oly ószerü: miszerint bizton merném állítani, hogy a XVI-ik, vagy talán még a XV-ik századból való, s egykorú lehet a maig is élő gyermekdallal: „Lengyel László jó királyunk…“, a melynek rythmusához a jelen dalocska rythmusa helylyel-közzel sokat hasonlít.

T. K.

Lábjegyzetek.

1) Még ma, Biró Márton veszprémi püspök ideje után is túlnyomólag protestáns helység a Bakonyban, Veszprémhez nem messze.

T. K.

2) Azaz: engedelmet adó, engedelemmel teljes.

3) I. János és I. Ferdinánd között.

4) Ugy látszik a töröknek a Zápolya-párt által segitségül hivására czéloz.

T. K.

5) Korántsem, távulról sem.

6) Végház, végvár: a törökök ellen fennállott határvár; innét végbeliek: azon vitézek, kik e várak őrségét képezvén, folytonos csatározásban voltak, s a legjobb hősökké fejlődének. A vég-szó akkortájban az illető várak neve elé iratott, igy találjuk például gyakorta: Vég-Szendrő, Vég-Ónad, Vég-Veszprém, Vég-Ujvár, Vég-Simontornya stb. vára. –

T. K.

7) Az az nem veszed Krisztus testének jegyeit: a kenyeret és bort az úrvacsorában.

T. K.

8) Semmivé.

T. K.

9) Ébredjetek helyett, ódon.

T. K.

10) A miket helyett, ószerü.

11) Ezen, és a következő több versszak későbbi kéz által kegyeletlenül kitörültetett, úgy hogy csak nagy ügygyel bajjal, nagyító üveggel lehet elolvasni.

12) Breviarium.

T. K.

13) Értsd: a pápa; bétakará: betakarítá.

14) Betlehemben, összevonva.

15) Kimutatta magát, kijelentkezett.

T. K.

16) Jellemző az akkori protestans magyarok buzgóságára nézve azon hiedelem, mely a hegedős ime verszakából látszik, hogy ők t. i. a törökök bejövetelét, pusztitásait a hitjavitás előtti sötét középkor túlcsapongásai, bűnei miatt való isten-ostorának, büntetésnek tartották. Igy egyesíté a magyar, hazája ügyét még vallásával is mindenha.

17) A bibliában.

T. K.

18) Czélzás Szent-László nagy érczlovagszobrára, mely Nagy-Váradon – e püspöki székhelyen – állott, mignem a törökök a várat 1660-ban bevevén, ágyukat öntének belőle.

19) Azaz: kezére ne kerítse Váradot; annálinkább félhettek ettől hegedősünk korában, mivel Fráter György váradi püspök, Izabella királyné mindenható kincstárnoka – mint tudva van, – 1549-ben még a törökkel tartott.

20) Szent-László diszes márvány-koporsóban Váradon feküdt.

T. K.

21) Erre vonatkozólag mondja a szerző a kettővel föntebb álló versszakban: „Hiszem az Istent állítod vaknak.“
 értvén, hogy Isten helyett Szent-László fejét imádják, melynek immár szemei nincsenek.

T. K.

22) Miveltek. Mennyivel inkább ráillenék e feddés pénz-kapzsi korunkra!

T. K.

23) Pokol módra, gonoszúl.

T. K.

24) Korántsem.

T. K.

25) Húnn-őseink telepedését érti.

26) Szükség.

27) Az az: keresztyénségben.

T. K.

28) Tőlük, általuk.

T. K.

29) Ugyanaz.

T. K.

30) Mit.

31) Tehát, azért.

T. K.

32) Főispánságban.

T. K.

33) Megkémlenék helyett régies, mint föntebb a „mihelyen“ mihelyt helyett.

T. K.

34) A kincses epithetonnal hajdanában rendesen Buda, Erdély és Kolozsvár szoktak illettetni.

T. K.

35) Azaz: menten, azonnal.

T. K.

36) Népből helyett, régies; majd mindíg igy használtatik.

37) Nyargalának helyett, régies; néhol „jargalának“ is fordul elé.

T. K.

38) Elnézék.

39) Mind-en, azaz valamennyien; túl a Dunán ma is igy használtatik.

T. K.

40) Az az megenyhitvén, megvigasztalván.

41) Eleve, eleibe.

T. K.

42) Külső népek: Erdélyen kivüliek, az az magyarországiak.

T. K.

43) Az az: a vajdának (urnak) jelenté minden vitéz a maga hű voltát.

T. K.

44) Mert hogy helyett, régies.

45) „Az önnen seregét“: azaz a magyar hadat; „közübben“, közükben vagy középben helyett.

46) Tartalék. (Reserv corps.)

T. K.

47) Előbbre.

48) Mily dolog történt egyszerre.

49) Egyszerre, együtt; ugyan igy értsd e stropha végsorában is.

T. K.

50) Egyetemben megsebesíttetett.

T. K.

51) Az vagy = avvagy; egyébiránt e sor ugy látszik toldva is van, tán a másoló tévedéséből.

T. K.

52) Szarczolása, sarcza, váltságdíja.

T. K.

53) Gazdag helyett, régies.

T. K.

54) Lakomájokban.

55) Aztán vagy azonnal helyett, régies.

T. K.

56) „Azonkivül“ értelemben.

T. K.

57) Berendezte helyett, régenten mindíg igy használtatik; például „rendelt seregekkel“ az az: rendezett seregekkel.

T. K.

58) Udvarmesterének.

T. K.

59) Iskolára.

T. K.

60) Czélzás II-ik János királyra.

61) Báthori Zsigmond.

62) Irigyek, kegyetlenek.

T. K.

63) Jó hirök; jót beszéljenek róluk.

T. K.

64) Értsd végházainknak, azaz végvárainknak.

T. K.

65) Döltsd = döntsd értelemben. T. K.

66) Ebizná helyett régies.

T. K.

67) Dampierre.

68) Bucquoi.

T. K.

69) Közvox-úl = közszavazattal, általános szavazattal.

T. K.

70) Értsd: A mig belőled csak egy ember is létezik.

T. K.

71) A próba régi értelemben = harcz; még a II. Rákóczi Ferencz korabeli vezérek levelezéseiben is majdnem mindíg ez értelemben fordul elő.

T. K.

72) Tán: opium?

T. K.

73) Mehmet.

T. K.

74) Az az: derék, jeles; mint ma is: szép dolog = jeles dolog.

T. K.

75) Szakoly, Szabolcsban.

T. K.

76) Azaz: odahagyta izmossága, ereje.

T. K.

77) Szép = derék, jeles; mint már elébb eléfordult vala.

T. K.

78) Azaz: oly gyenge mint a hárshéj.

79) A török czímer félholdja.

80) Rendezett, mai szólam szerént.

81) Muzulmán.

T. K.

82) Gr. Zrínyi Miklóst a hőst és költőt érti.

T. K.

83) Az az fölemelé t. i. a dárdát.

T. K.

84) Az az: Zrínyi összemarczangoltatását.

85) E várakat akkor török birta.

T. K.

86) Az az: valaha, egykor.

T. K.

87) II. Rákóczi György erdélyi fejedelemé, ki Gyalunál esett el a török elleni harczban.

T. K.

88) Az az: örömlövésekkel megünnepeltetik.

T. K.

89) Kisfaludy László e török fogságából később kiszabadult, mert 1704-ben már II. Rákóczi Ferencz hadseregében látjuk őt küzdeni mint ezeres kapitányt. – Septembernek (Kisasszony hava) csak 30 napja van, igy a versszerző, vagy e napon, vagy oct. 1-jén irá költeményét, a dátumban tévedvén.

T. K.

90) A Gergely név diminutivuma; Erdélyben ma is széltére használtatik.

T. K.

91) Keresett, szerzett.

T. K.

92) Egyébiránt hogy még az ezredekben rendesen szolgáló katonákat is magok a vezérek szegénylegényeknek nevezték: ezt történelmi kutatásaim folytán számtalan példával bebizonyithatom akár Rákóczi és Bercsényi, akár Bezerédi Imre és Béri Balogh Ádám – e két hires kurucz brigadéros – eredeti leveleiből, ugy egykorú kurucz dalokból is.

T. K.

93) Elmulasztottál értelemben, régies.

T. K.

94) Az az: szánjad.

T. K.

95) Gyászban.

T. K.

96) Nagy-uram! Dunántúl maig is divatos megszólítás a kisebbrendü nemeseket illetőleg.

T. K.

97) Fönntartott, fölnevelt.

T. K.

98) Kezök helyett, régen mindíg igy használák.

T. K.

99) Nemzetségem, családom.

T. K.

100) Jeles, derék.

T. K.

101) Jeles, derék.

T. K.

102) Az eredetiben is e magyarázat van hozzá téve: „Próféta, vagy néző.“ Ma: látnok.

103) Felvonva értelemben.

T. K.

104) Többi.

T. K.

105) Rimánkodnak.

T. K.

106) Újítsd: az az vidámítsd meg.

T. K.

107) Mária-Terézia.

T. K.

108) Katonát: azaz lovast; hajdut: azaz gyalogot; a „paraszti renden lévők“ ugynevezett „portális hajdu“-kat – kapuszám szerint kivetett gyalogokat – tartozának kiállítani.

T. K.

109) Köpönyeg aba-posztóból, mely alatt őseink durva szövetü posztót értettek; a magyar katonaságnak – legalább a kuruczoknak, mint egykorú számadásokból látom – nadrágjaik és köpenyeik ily kelméből, mig dolmányaik finomabb – vörösszinü – posztóból készültek. A tisztek ruházata kékszin selyem-posztóból vala.

T. K.

110) Vagy a jászkürt (Lehel kürtje) értetik, vagy a tárogatók, a melyeket a kuruczvilág után dugdosni kellett, felsőbbségileg elrendeltetvén megégettetésök, mivel Kecskeméten egy tárogatós a „Hajh Rákóczi Bercsényi…“ hires kurucz tárogató-nótát elfujván rajta, a lakosságot oly tüzbe hozá, hogy ezek vasvillára, dorongra kapva, 40 vasasnémetet megöltek, s a többit elkergették.

T. K.

111) Valószinüleg Prinz v. Preussen.

T. K.

112) Vagy: sebes.

T. K.

113) Vagy: „Egészen porrá töri.“

T. K.

114) Vagy: „Ellenség elszéledvén
 Nemesség elterjedvén.“

115) Saját példányomban.

T. K.

116) Portára menni = portyázni; a kuruczvilágban a porta 50 egész 5–6000 emberből álló recognoscirozó csapatot is jelentett.

T. K.

117) Azaz kanót.

T. K.

118) Azaz: oly ringó mint a bölcső.

T. K.

119) Azaz: de nem az ő maga vére.

T. K.

120) Ezen versszak teljesen hiányzik Toldynál.

121) Emez viszont Szencseyben hiányzik.

122) Többnyire nők által kezelt régi hangszer: virginale (A „virgo“ latin szótól.)

123) Égyes: hihetően: „édes“ helyett, a mi teljes értelmet ad, mig az „egyes“ itt értelmetlen volna.

124) Azaz első álmakor, mindjárt elaludta után.

125) E versszak Szencseyben hiányozván, Toldy közléséből vettem át a mű kiegészitése végett.

T. K.

126) Gajd, melyből a gajdolni ige, mint dal-ból a dalolni származik, annyi mint gúnyos, csúfos, tréfás ének. Mltgos Zádor György hétszemélynök ur és magy. akadémiai rendes tag birtokában létezik egy régi ének, mely e czimet viseli „Csúfos gajd“ = tréfás ének. A csúfság szó, mely a jelen sajátságosan szép és eredeti költemény második versszakában is előfordul, hajdanában egy jelentésü volt a tréfa szóval, s itt is ezen értelemben veendő.

T. K.

127) Egyed, Aegídius.

T. K.

128) Zágrábi.

T. K.

129) Jószágát.

130) Karó, czölöp.

T. K.

131) Folyamodik; mint futamik, futamodik helyett.

T. K.

132) Tréfábul.

T. K.

133) Felszólalásra, felköszöntésre.

T. K.

134) Titeket; Dunántúl ma is ama régi forma használtatik.

T. K.

135) Bünbeesésimért, botlásaimért; eset: bibliai kifejezés.

T. K.

136) Egyetemben, rövidítve.

T. K.

137) Azaz: hamar, gyorsan, mint a sólyom röpte.

T. K.

138) Dús, gazdag; Dunántul ma is él e szóban: duskáskodni = mindennek bővségében lenni, benne kénye-kedve szerént válogathatni.

139) Köszöntést.

140) Talán szőnyi; mezőváros Komárom közelében, igy volna értelme, de ha a Szencseyben rendes dunántúli kiejtést veszszük: szenyi vagyis szennyi: azaz szedni, – igy nem lelek ezuttal értelmet.

141) Azaz: nőül vett.

T. K.

142) Azaz sok ruhával biró.

143) Illessetek.

T. K.

144) A kipontozott helyek az eredetiben olvashatlanok.

T. K.

145) Azaz: nagy fejü.

T. K.

146) Is.

147) Pénz neme; gyra.

T. K.

-437-

TARTALOM.

Vitézi és történeti énekek

-440-

Elegyes énekek.

Nyomatott Bécsben, Jacob és Holzhausen-nél.

Javítások.

Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.

A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:

6 tíz–húsz tíz-húsz
7 Éa ez az ut És ez az ut
96 ronts meg hatalmoka ronts meg hatalmokat,
104 BETHEN GÁBOR. BETHLEN GÁBOR.
117 Örökkén nagy jóvoltod!“ Örökkén nagy jóvoltod!
176 Kényen tartott Kényén tartott
279 XVII-ik század XVIII-ik század 





End of the Project Gutenberg EBook of Régi magyar vitézi énekek és ele
yes dalok (1. kötet), by Kálmán Thaly

*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK RÉGI MAGYAR VITÉZI ÉNEKEK ***

***** This file should be named 42325-h.htm or 42325-h.zip *****
This and all associated files of various formats will be found in:
        http://www.gutenberg.org/4/2/3/2/42325/

Produced by Albert László from page images generously made
available by the Google Books Library Project.


Updated editions will replace the previous one--the old editions
will be renamed.

Creating the works from public domain print editions means that no
one owns a United States copyright in these works, so the Foundation
(and you!) can copy and distribute it in the United States without
permission and without paying copyright royalties.  Special rules,
set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to
copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to
protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark.  Project
Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you
charge for the eBooks, unless you receive specific permission.  If you
do not charge anything for copies of this eBook, complying with the
rules is very easy.  You may use this eBook for nearly any purpose
such as creation of derivative works, reports, performances and
research.  They may be modified and printed and given away--you may do
practically ANYTHING with public domain eBooks.  Redistribution is
subject to the trademark license, especially commercial
redistribution.



*** START: FULL LICENSE ***

THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE
PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK

To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free
distribution of electronic works, by using or distributing this work
(or any other work associated in any way with the phrase "Project
Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project
Gutenberg-tm License available with this file or online at
  www.gutenberg.org/license.


Section 1.  General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm
electronic works

1.A.  By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm
electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to
and accept all the terms of this license and intellectual property
(trademark/copyright) agreement.  If you do not agree to abide by all
the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy
all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession.
If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project
Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the
terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or
entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8.

1.B.  "Project Gutenberg" is a registered trademark.  It may only be
used on or associated in any way with an electronic work by people who
agree to be bound by the terms of this agreement.  There are a few
things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works
even without complying with the full terms of this agreement.  See
paragraph 1.C below.  There are a lot of things you can do with Project
Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement
and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic
works.  See paragraph 1.E below.

1.C.  The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation"
or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project
Gutenberg-tm electronic works.  Nearly all the individual works in the
collection are in the public domain in the United States.  If an
individual work is in the public domain in the United States and you are
located in the United States, we do not claim a right to prevent you from
copying, distributing, performing, displaying or creating derivative
works based on the work as long as all references to Project Gutenberg
are removed.  Of course, we hope that you will support the Project
Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by
freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of
this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with
the work.  You can easily comply with the terms of this agreement by
keeping this work in the same format with its attached full Project
Gutenberg-tm License when you share it without charge with others.

1.D.  The copyright laws of the place where you are located also govern
what you can do with this work.  Copyright laws in most countries are in
a constant state of change.  If you are outside the United States, check
the laws of your country in addition to the terms of this agreement
before downloading, copying, displaying, performing, distributing or
creating derivative works based on this work or any other Project
Gutenberg-tm work.  The Foundation makes no representations concerning
the copyright status of any work in any country outside the United
States.

1.E.  Unless you have removed all references to Project Gutenberg:

1.E.1.  The following sentence, with active links to, or other immediate
access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently
whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the
phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project
Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed,
copied or distributed:

This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with
almost no restrictions whatsoever.  You may copy it, give it away or
re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included
with this eBook or online at www.gutenberg.org

1.E.2.  If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived
from the public domain (does not contain a notice indicating that it is
posted with permission of the copyright holder), the work can be copied
and distributed to anyone in the United States without paying any fees
or charges.  If you are redistributing or providing access to a work
with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the
work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1
through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the
Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or
1.E.9.

1.E.3.  If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted
with the permission of the copyright holder, your use and distribution
must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional
terms imposed by the copyright holder.  Additional terms will be linked
to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the
permission of the copyright holder found at the beginning of this work.

1.E.4.  Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm
License terms from this work, or any files containing a part of this
work or any other work associated with Project Gutenberg-tm.

1.E.5.  Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this
electronic work, or any part of this electronic work, without
prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with
active links or immediate access to the full terms of the Project
Gutenberg-tm License.

1.E.6.  You may convert to and distribute this work in any binary,
compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any
word processing or hypertext form.  However, if you provide access to or
distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than
"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version
posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org),
you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a
copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon
request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other
form.  Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm
License as specified in paragraph 1.E.1.

1.E.7.  Do not charge a fee for access to, viewing, displaying,
performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works
unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.

1.E.8.  You may charge a reasonable fee for copies of or providing
access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided
that

- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from
     the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method
     you already use to calculate your applicable taxes.  The fee is
     owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he
     has agreed to donate royalties under this paragraph to the
     Project Gutenberg Literary Archive Foundation.  Royalty payments
     must be paid within 60 days following each date on which you
     prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax
     returns.  Royalty payments should be clearly marked as such and
     sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the
     address specified in Section 4, "Information about donations to
     the Project Gutenberg Literary Archive Foundation."

- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies
     you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he
     does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm
     License.  You must require such a user to return or
     destroy all copies of the works possessed in a physical medium
     and discontinue all use of and all access to other copies of
     Project Gutenberg-tm works.

- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any
     money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the
     electronic work is discovered and reported to you within 90 days
     of receipt of the work.

- You comply with all other terms of this agreement for free
     distribution of Project Gutenberg-tm works.

1.E.9.  If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm
electronic work or group of works on different terms than are set
forth in this agreement, you must obtain permission in writing from
both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael
Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark.  Contact the
Foundation as set forth in Section 3 below.

1.F.

1.F.1.  Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable
effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread
public domain works in creating the Project Gutenberg-tm
collection.  Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic
works, and the medium on which they may be stored, may contain
"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or
corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual
property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a
computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by
your equipment.

1.F.2.  LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right
of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project
Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project
Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project
Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all
liability to you for damages, costs and expenses, including legal
fees.  YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT
LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE
PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3.  YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE
TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE
LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR
INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH
DAMAGE.

1.F.3.  LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a
defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can
receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a
written explanation to the person you received the work from.  If you
received the work on a physical medium, you must return the medium with
your written explanation.  The person or entity that provided you with
the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a
refund.  If you received the work electronically, the person or entity
providing it to you may choose to give you a second opportunity to
receive the work electronically in lieu of a refund.  If the second copy
is also defective, you may demand a refund in writing without further
opportunities to fix the problem.

1.F.4.  Except for the limited right of replacement or refund set forth
in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO OTHER
WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO
WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.

1.F.5.  Some states do not allow disclaimers of certain implied
warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages.
If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the
law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be
interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by
the applicable state law.  The invalidity or unenforceability of any
provision of this agreement shall not void the remaining provisions.

1.F.6.  INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the
trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone
providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance
with this agreement, and any volunteers associated with the production,
promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works,
harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees,
that arise directly or indirectly from any of the following which you do
or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm
work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any
Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause.


Section  2.  Information about the Mission of Project Gutenberg-tm

Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of
electronic works in formats readable by the widest variety of computers
including obsolete, old, middle-aged and new computers.  It exists
because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from
people in all walks of life.

Volunteers and financial support to provide volunteers with the
assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's
goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will
remain freely available for generations to come.  In 2001, the Project
Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure
and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations.
To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation
and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4
and the Foundation information page at www.gutenberg.org


Section 3.  Information about the Project Gutenberg Literary Archive
Foundation

The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit
501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the
state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal
Revenue Service.  The Foundation's EIN or federal tax identification
number is 64-6221541.  Contributions to the Project Gutenberg
Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent
permitted by U.S. federal laws and your state's laws.

The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S.
Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered
throughout numerous locations.  Its business office is located at 809
North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887.  Email
contact links and up to date contact information can be found at the
Foundation's web site and official page at www.gutenberg.org/contact

For additional contact information:
     Dr. Gregory B. Newby
     Chief Executive and Director
     gbnewby@pglaf.org

Section 4.  Information about Donations to the Project Gutenberg
Literary Archive Foundation

Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide
spread public support and donations to carry out its mission of
increasing the number of public domain and licensed works that can be
freely distributed in machine readable form accessible by the widest
array of equipment including outdated equipment.  Many small donations
($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt
status with the IRS.

The Foundation is committed to complying with the laws regulating
charities and charitable donations in all 50 states of the United
States.  Compliance requirements are not uniform and it takes a
considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up
with these requirements.  We do not solicit donations in locations
where we have not received written confirmation of compliance.  To
SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any
particular state visit www.gutenberg.org/donate

While we cannot and do not solicit contributions from states where we
have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition
against accepting unsolicited donations from donors in such states who
approach us with offers to donate.

International donations are gratefully accepted, but we cannot make
any statements concerning tax treatment of donations received from
outside the United States.  U.S. laws alone swamp our small staff.

Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation
methods and addresses.  Donations are accepted in a number of other
ways including checks, online payments and credit card donations.
To donate, please visit:  www.gutenberg.org/donate


Section 5.  General Information About Project Gutenberg-tm electronic
works.

Professor Michael S. Hart was the originator of the Project Gutenberg-tm
concept of a library of electronic works that could be freely shared
with anyone.  For forty years, he produced and distributed Project
Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support.

Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed
editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S.
unless a copyright notice is included.  Thus, we do not necessarily
keep eBooks in compliance with any particular paper edition.

Most people start at our Web site which has the main PG search facility:

     www.gutenberg.org

This Web site includes information about Project Gutenberg-tm,
including how to make donations to the Project Gutenberg Literary
Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to
subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.