The Project Gutenberg EBook of Régi magyar vitézi énekek és elegyes
dalok (2. kötet), by Kálmán Thaly
This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with
almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or
re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included
with this eBook or online at www.gutenberg.org
Title: Régi magyar vitézi énekek és elegyes dalok (2. kötet)
Author: Kálmán Thaly
Release Date: March 13, 2013 [EBook #42326]
Language: Hungarian
Character set encoding: UTF-8
*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK RÉGI MAGYAR VITÉZI ÉNEKEK ***
Produced by Albert László from page images generously made
available by the Google Books Library Project.
VITÉZI ÉNEKEK
ÉS
ELEGYES
DALOK.
ÖSSZEGYŰJTÉ
THALY
KÁLMÁN.
KÉT KÖTETBEN.
RÉGI MAGYAR
VITÉZI ÉNEKEK
ÉS
ELEGYES DALOK.
XVI-IK, XVII-IK ÉS
XVIII-IK SZÁZADBELI
EREDETI KÉZIRATOKBÓL
ÉS
RÉGI SZÉTSZÓRT
NYOMTATVÁNYOKBÓL
EGYBEGYŰJTÉ S JEGYZETEKKEL ELLÁTTA
THALY
KÁLMÁN.
TOLDALÉK: A BUJDOSÓ BALASSA
BÁLINTNAK KÉT
EDDIGELÉ ISMERETLEN KÖLTEMÉNYE.
MÁSODIK
KÖTET.
PEST,
1864.
KIADJA LAUFFER
VILMOS.
MÉLTÓSÁGOS
ZÁDOR GYÖRGY
KIR. HÉTSZEMÉLYNÖK
URNAK,
MAGY. TUD. AKADÉMIA RENDES TAGJÁNAK, MINT A RÉGI
MAGYAR IRODALOM EGYIK MÉLY TUDOMÁNYU BÚVÁRÁNAK
HÁLÁS TISZTELETE
JELÉÜL
-1-
ELEGYES ÉNEKEK.
(Folytatás.) -2-
-3-
TOTOK CSUFOLÁSA.
– 1600. –
Ad notam: „Oh mely nehéz az szerelem…“
Tótok birják az darab
országot,
Mert őnékik vagyon jó
hajtmányok;
Semmiben ők szükséget nem
látnak,
Mindenkoron jól vagyon ő
dolgok.
Elsőben igy kezdetik ő
dolgok:
Hogy az hanya (?) köztök igen
forog,
Hasok penig éhség miatt
korog,
Morva vize ő finom jó
borok.
Tót okosabb sokkal az
magyarnál:
Mert mindenben ő új
szokást talál;
Az kását főzi
vöröshajmával,
Meri marokkal kanál
nélkül az torkában.
Az komló is jobb neki
szőlőnél,
Az gyürű-mag kedvesebb az
medgynél,
Jobbnak tartja köként az
fügénél,
Ő néki jobb csipke az
egresnél.
-4-
Szabad urat ők nem
válogatnak,
Czeremóniával nem
gondolnak,
Csak leülnek ha asztalra
hoznak,
Mézes lére nem igen
szaggatnak.
Tót nem finnyás, mindenben
belékap,
Szőrös máléban nagyokat
harap,
Hajdinára hogyha ő
akadhat:
Addig eszik míg egyet nem
rúghat.
Pogácsában ők nem
válogatnak,
Kenyérbül is magyarra
szorulnak,
Az savóért igen
vonakoznak,
Két dióért kertet
ugrándoznak.
Kiterjesztéd híredet
nevedet:
Mert megverték sokszor az
fejedet,
Üstökben is kaptál az
szerdékért,
Sokszor verték orrodat
téjfölért.
Az nyúlhúsra nem igen
szaggatnak,
Igen örülnek az
pohánkának
Melylyel azok hogyha jól
lakhatnak:
Ollyan hasok – mint az
ebihalnak.
-5-
Szép kövér húst az tót nem
szereti,
Mert fél, hogy ha gatyáját
megfösti,
Melyet hogyha az orra
megérzi,
Napestig is elunja
bűzölni.
Innendtova majd lesz
uraságban:
Mert bőven van az
vöröshajmában,
Válogathat mastan az
kaszában
Mely után kap az
kőtés-czipóban.
Néki mindenkor helyén van
dolga:
Ha szert tehet egy rosz pár
kecskére;
Ha búzája terem egy
kepécske:
Félen úgy áll az hajlott
süvege.
Ha van néki egy rosz koszos
lova:
Ő nemesnek mindjárt magát
tartja;
Bátor turós légyen annak háta
–
De azt tudja: nincsen annak
mása!
Ez tótoknak minden
gazdagságok
Ha van nekik két riskó
marhájok,
Hajdinának ha egy holdot
szánnak:
Ugy örülnek mint egy hold
buzának.
-6-
Az tót rátart az nagy
uraságra
Ha van néki egy rosz
kabillája;
Noha rosz légyen az ő
gatyája –
Mégis szert tesz
karmazsin-csizmára.
Még akkor is úri ember az
tót:
Ha vagyon az nadrágján
nyolczszáz fót,
Azon sem szokott
hordozni zsinórt;
Ott is megtetszik,
hogy csak egy rosz tót.
Vége légyen már az
uraságnak!
Magunkat adjuk az
kaszállásnak,
Ha nem tetszik vagy az
aratásnak;
Ha bor tetszik: kapjunk
kapállásnak.
Az ezerhatszázban ezt
szerzettem;
Az tótok közt én igen
éheztem,
Zabkenyérre keservesen
néztem,
Az savót is jó üzűven
ettem.
* * *
Szencsey György dalkönyvéből.
„Vonakoznak“ = huzakodnak; „Kőtés“ = költés, buzacsirából készült eledel.
T. K.
-7-
CSÚFOS GAJD A TÓTRÓL.
– Hegedős-ének a XVII. századból. –
Magyar vitézek, hogyha
tetszenék:
Egy énekecskét néktek
mondanék;
Én elhiszem, énekemnek ha
örülnétek,
Nevetnétek, – örülnétek,
sőt eldülnétek.
Valjon nincsen-é tót
közöttetek?
Hogyha penig van:
megjelentsétek!
Mert ha volna: nem
tarthatnám azt jövevénnek,
Félre
dülnék, – sőt elülnék, inkább hallgatnék.
– Mikor szent Péter e földön
jára
Egy fáradt lósz..t
előtalála,
Ugy felrugá, hogy előtte
hármat fordula:
Aha csunya – büdös
pára, czo fel, légy tóttá!
Hamar felugra, talpára
álla,
A haját portul meg sem is
rázza;
-8- Éhen-szomjan szent
Péternek szalad utána
Azt kiáltja:
Daj mi gleba! Daj pano Petra!
Itt a szegény tót nem tud mit
tenni,
Sir keservesen, nem tud mit
enni;
Jobb volt – ugymond –
lóoldalban és csontmalomban,
Zab-szuszékban, setét boltban mint
Liptovában.
Egy kenyéren van tót a
lovával:
Mert zabot eszik tyúk, lúd,
disznával;
Tótnak vadalma: figéje, és
a gégéje
Istrághoz termett,
született, kit meg is illet.
Meghallottátok mi légyen a
tót?
És most micsoda, tégy két T-ét,
egy Ó-t:
Már áll a tót, két nagy
T-bül egy nagy akasztót,
Tedd közé az
Ó-t: immár a tót, – nincs oda jobb fót.
* * *
Nemz. muz. kézir. hung. quart. 173. II. Ugy látszik valami kóbor
hegedős éneklé a magyar vitézek mulattatására. A kurucz tábori
dalok versalakjában van irva.
T. K.
-9-
HÁZADBAN BELÉPNÉK…
– A XVII. századból. –
Házadban belépnék, ha engem
megszánnál,
Egy szót szólnék
szerelmem, hallgatnál –
Valami szót
szememre nem hánnál!
‚Mint az minap, talán azt
akarnád:
Hogy magadat énvelem
mulatnád,
Mások előtt is azt
kimondanád.
Nem telik most bizony abban
kedved:
Mert előttem az minapi vétked
–
Mellybül megtetszik hozzám
hűséged!‘
Nehéz higyjed az
szerelem-iga:
Valaki azt igazán nem
vonsza –
Van annak ez világon nagy
kinja.
‚Jőjj bé immár szintén
megszántalak,
Mert tégedet tovább nem
kinozlak –
Ezután is szivemnek
tartalak!‘
* * *
Mátray-codex.
-10-
JAJ ÉN REMÉNTELEN…
– A XVII-dik századból. –
Jaj én reméntelen
Igen szerencsétlen,
Szegény árva életem;
Hol van
régi kedvem?
Elmult már én
tőlem,
Hűl és kesereg
szivem.
Mi hasznom e világban
élnem?
Ha csak a bú emészt
éngem.
Nincsen
panaszimat
Keserves sok
búmat
Kinek kelljen
számlálnom;
Mert szük1) az igaz sziv
Ki
csak egyedül hiv –
Mi haszna
mondanom?
-11- Azért szegény
fejem,
Csak magamban
tartom
Keserves
panaszom.
Elűzéd szolgádat,
Bujdosó árvádat
Szabad szállást keresni,
Az ő
menetelét,
Az ő
szerencséjét
Szabad neki
próbálni.
Avvagy büntől mert
félek
Hogyha mind így
élek:
Itélje meg bár
ki-ki.
Az igaz szeretet
Nem tekint uri vért –
Hanem kivel megnyugszik
Azt
akarja légyen, –
Noha szegény
légyen:
Azzal
megelégeszik.
Ezen
szeretetet
Semminémü
dolgok
Tőle el nem
veszik.
-12-
Csak egy
gerliczécske
Ártatlan
férgecske
Társától ha megvál
–
Jaj mit nem
cselekszik?!
Mód nélkül
bánkódik
Zöld ágra nem is
száll,
Vizet felzavarja
–
Úgy marad szomjúva –
Gyakran követi halál.
Soha nagy
titkodat
Titkos
tanácsodat
Ki ne jelentsd
senkinek;
Mihelyt
kijelented
Azonnal
megölöd
Szabadságát
éltednek.
Lészesz annak
rabja
Ki titkodat tudja,
Kell kedvének szolgálnod. –
* * *
Nemz. muz. kézir. hung. oct. 74.
-13-
FRISS ÉKES TERMETŰ…
– A XVII-ik századból. –
Friss ékes termetű kedves
virágszálom,
Vénus kertében nőtt
aranyalma-ágom,
Kiért mult sok álmom
– nem enyhődik kinom,
Csak öregbül
fájdalmom.
Az te szépségedért ki sok bút
szenvedtem
Noha kinaimat meg nem
jelentettem,
Szivemben viseltem –
mikor reád néztem
Sebessen égni
kezdtem.
Fogadásod tartja, hogy igazán
szeretsz,
Senki szépségéért kedvedbül
ki nem vetsz,
Miért hát nem ölelgetsz
– csókjaiddal nem értetsz,
Szerelmeddel nem illetsz?
Feltetszett napocskám
homályban borula,
Szelid galambocskám
tűlem elvadula,
-14- Kin szivem
jajdula – ugyan elájula,
Hogy Vénus
elárula.
Pártot ütött látom az Vénus
ellenem:
Nem hagyja virágnak
gyümölcsét megszednem;
Hozzája kell
mennem – kedvét kell keresnem;
Csak
hagyja hasznát vennem!
Szállj kezemre immár édes
galambocskám,
Fogadj bé kedvedben
gyengén nőtt rózsácskám;
Szánj meg
madaracskám – gyönyörű sólymocskám,
Éltető friss szajkócskám.
Láthassam általad szerencsém
jobb kedvét,
Hogy vezérljen engem,
tegye rám jobb kezét;
Mert szivem
alig van már, – gondban, sok búban jár:
Láthassam személyedet!
* * *
Mátray-codex. – A harmadik sor középrímelése mindenütt
szabatosan meg van tartva.
T. K.
-15-
„ÉNEK BŰN BOCSÁNATJÁÉRT.“
– 1616. –
Ifjuságom vétke gyakran jut
eszemben,
Mely bánatot indít, s
siralmat szivemben,
Hogy tőlem
álnokul megbántatott Isten –
Várom
büntetését fejemre véletlen.
Nincsen bátorsága nyomorult
fejemnek,
Rettegése pedig nagy vagyon
szivemnek;
Mint az tenger habja
ellene révésznek:
Ugy én vétkeim is
keserves lelkemnek.
Napról napra árad s nevelkedik
kinom,
Bűnnek terhe alatt nincs semmi
oszlopom,
Lelkem esméreti újítja
fájdalmom –
Halálra méltónak itél
gondolatom.
-16-
Nem hiszem, tengerben hogy
számosabb légyen
Fenekére szállott
föveny bővebb légyen,
Avvagy több
madarat a kék ég viseljen:
Mint én
bűneimnek soksága éltemben.
Mindezekben engem táplál csak
reménség,
Noha félelmet szór lelkemre
a kétség;
Jól tudom, Atyámnál vagyon
kegyelmesség
Ki engem megőriz – ne
ártson az vétség.
Azért szómat hozzád fölemelem
mennyben
Óh irgalmasságnak kútfeje:
jó Isten!
Hallgasd meg kérésem, ne
bocsáss üressen,
Fohászkodó szolgád
utadra hadd térjen!
Bocsánatot kérek tőled
mindenekrül
Mellyekkel sértettem
neved hitetlenül;
Emlékezzél Uram
régi kegyelmedrül
Mely által kivitted
szentid sérelmekbül.
Mert ha Uram velem mint
szolgáddal pörlesz,
Igazságod szerént
esetimről itélsz:
Nem állhat meg
fejem mint az erős vitéz –
Nálánál
erőssebb hadban ha reá néz.
-17-
Nem volt e világban senki
vétek nélkül
Ki az természetnek lött
rendelésébül,
Ki nem vétett volna
erőtlenségébül –
De gyógyulást is
vött csak tőled, Istentül,
Amaz álnok kígyó megcsalá
Ádámot,
Fényes palotából lehozá
Dávidot,
Bünre ösztönözé bölcs, eszes
Salamont –
Te engedelmedből mindennek
árthatott.
De kik Szent Fiadnak halálát
jó kedvvel
Magokhoz kapcsolták
érdemét örömmel:
Szabadulások lett
kegyes tekintettel –
Mert őket
értetted jó gyógyító irrel.
Áldd meg Uram kérlek, Fiad
által lelkem,
Vigasztald Igéddel
kétséges életem,
Szomorú felhőkben ne
maradjon fényem,
Indítsad örömre
keseredett szívem!
Például adj engem minden
nyomorultnak
Kik bűnnek jutalmát
érzik nagy-súlyosnak,
Penitentiára
hogy utat magoknak
Keressenek, voltát
látván irgalmadnak!
-18-
– Illy könyörgésemmel untattam
Atyámot
Bűnömnek soksága mikoron
bánatot
S keserves fájdalmot én
szivemre hozott –
Légyen áldott neve,
mert már meggyógyitott!
Mint halász rút viztül
megszáradván – szépül,
Nyereségét
látván vígan beszél, s örül:
Így
szivem vígsága bűnt hagyván öregbül,
Lelkem esméreti minden nap könnyebbül.
Ezer felett hatszáz tizenhatod
idő
Minden részeiben szépen
kedveskedő
Ezeket hogy irám
feltetszett esztendő
Volt nékem
örömmel bánatot is szerző.
* * *
A Mátray-codexből; megvan egyébiránt
Balassa Bálint és Rimay János együtt
kiadott énekeinek toldalékában is, péld. lásd a debreczeni 1744-iki
kiadás 243-ik lapját.
T. K.
-19-
„INTŐ ÉS OKTATÓ ÉNEK AZ ASSZONYOKNAK TISZTEKRÜL.“
– 1622. –
Asszonynépek vegyétek
eszetekben
Az kik éltek szent
házasság rendiben,
Uratoknak mint
legyetek kedvekben –
És mindenek
előtt szép dicséretben.
Az jó asszony diszi az ő
urának:
Mint az szép hold az égen
járó napnak;
De az kik az hámfán
kivül tapodnak
Azok tűlem ím igyen
taníttatnak:
Asszony-ember forogjon ez
előtted –
Hogy jámbor uradat nem
pénzen vetted,
Szállott várban, sem
ustromon nem nyerted,
Summa ez: hogy
űtet te nem kerested!
Légyen azért urad az
elöljáró,
Te olyan légy mint
kézhez-kötött ráró;
-20- Légy minden
dolgodban uradtul váró,
Kérlek ne
légy visszavonyó, s akaró.2)
Az mit urad akar: minden az
legyen,
Urad ellen szád morogni ne
merjen;
Oly kötélben szabados nyelved
légyen:3)
Hogy uradon soha szégyent ne tégyen.
Oly rút az hol Simon biró jár
elöl –4)
Az mint mast is hallom némelyek felöl,
Hogy az nyerget rakták hátokon följül
–
Szegény barátimnak házok ég
belöl.
Takargassad uradnak
keresményét
Kiért sokszor föltörte az
tenyerét,
Bort nem ivott, vizzel
öntözte inyét –
Titkon azzal te se
vásárolj dinnyét.
-21-
Nem mindenkor sokalj az
gyümölcs-szerben
Ámbár bőven egyél az
cseresnyében;
Csak két pénzt is
beszoríts az erszényben –
Másszor
azon bort vehetsz az eczetben.
Tiszta légy te
fejér-öltözetedben:
Ne gyászoljad
uradat még éltében;
Homlokodat ne
ránczoljad gerezdben,
Ne légy komor,
mint farkas az veremben.
Ha pénzecskét ad urad az
kezedben,
Megőrizzed, ne rakd örök
szökrényben,
Ne helyheztesd
feneketlen edényben –
Mikor kéri, add
elő szükségében.
Jámbor vendég ha mégyen
házatokhoz
– Mert néha az Isten
kedves embert hoz –
Tisztességet
mutass édes uradhoz:
Jó étket főzz,
gyakorta nyúlj az csaphoz.
Tiszta légyen minden tálod,
tányérod,
Ne heverjen az hamuban
kalánod;
Magyar-módra fejér légyen
abroszod,
Menten leülj hogy az étket
föladod.
-22-
Szemérmes légy, keveset szólj
asztalnál –
Mikor néked szólnak: bár
ne hallgatnál;
Soha ne légy eszesb
jámbor uradnál:
Jó magadviselés jobb
az aranynál.
Ha mit költesz reád urad
pénzében:5)
Annak száma légyen türhető rendben,
Sokat ne tékozolj helytelen, helyben:
Urad veritékje ne menjen
füstben!
Itt jól meglásd szemedet kire
vessed,6)
Vigyázásban légyen te tekénteted,
Leggyakrabban uradra légyen szemed –
Hogy meg ne itéljen eszes vendéged.
Ha mit urad költ7) az jámbor vendéggel:
Ne morogj érette, ne sirasd reggel,
Szegény urad ne emészsze méreggel:
Ő kereste, hadd költse békességgel!
-23-
Mikor urad lészen
elindulásban
– Minthogy az férfiú nem
ül csak házban –
Környüle légy,
forgolódjál akkorban:
Töltött tyúkot
sütve tégy az iszákban.
Kikésérjed, ne ragadj az
tüzhelyhez,
Mert esküszöm az én egy
Istenemhez:
Kapanyéllel köll ütni az
illyenhez –
Ki urához ugy lát mint
egy semmihez.
Utczát ne rójj az ő
távullétében:
Házi dolgaidat végezd
elsőben,
Ha tudsz hozzá: vedd az
varrót kezedben –
Hogy az szomszéd ne
vádoljon semmiben.
Ifju legényekkel kártyát ne
játszál,
Borral és rátottal8) ne kufárkodjál:
Mert az gonosz hirnév ha nyakadra száll
Nem rázhatd le az mig ez világ
fönnáll.
Az gazdagság hirtelen
elmúlandó,
Egészséged betegségre
hajlandó,
-24- Szép természet hamar
elváltozandó:
Az rosz hirnév veled
megmaradandó!
Jámbor urad ha haza jön
fáradva:
Küszöb előtt légy te is
talpon állva,
Hozzá siess, az kupa
légyen nyujtva,
Édes szókkal ajakad
légyen rakva.
Kerüld el hát mind egész
életedben,
Tisztán élj uradnak
távullétiben,
Igyenesen menj
együgyü9) erkölcsben,
Hátra ne mászsz, mint az rák az
fövenyben.
Gyermekidet ékes erkölcsre
tanítsd,
Tűztül őrizd, az patakra ne
taszítsd,
Szeresd őket, ruhájokat
megtisztítsd,
Kérlek, az fejeket meg
ne koszosítsd.
Meg ne szidjad: pogány, kurva
fiának!
Ne mondd: ebtül szakadt ördög
magvának!
Szénát adnék enni az oly
asszonynak
Ki így beszél szerelmes
magzatinak.
-25-
Fiaidat jártasd az oskolába
–
Ne félj, azzal nem törik ki az
lába!
Leányidat küld el az
varróházba:
Nem tészen kárt az tű
gyönge újjában!
Mert ha fölnő gyermeked
tudatlanul,
Semmi mivet, semmi munkát
nem tanul:
Az mit hová nem tett,
elvészi mástul –
Soha meg nem óhatd
akasztófátul!
Ne éhezzél, ne költs igen
bőven is:
Jó az kenyér néha csak az
sajttal is;
Nem törik el az palaczk
üressen is,
Meg nem halsz – igyál
belőle vizet is!
Tudni köll ezt emberséges
embernek:
Vessző helye bűnéért az
gyermeknek,
Haragodban ne igérd az
ördögnek –
Mert félő, hogy téged
előbb elvisznek.
– Asszonyember, uradat ha
szereted;
Ez verseket szivedbe
helyhezteted,
-26- Mert ha
hivatalodat10) elfelejted,
Tudom hogy az hátodat
megvereted!
Ezt tinektek barátságtokért
adtam,
Ezer hatszáz huszonkettőben
irtam;
Minden asszony tiszta légyen
azt hagytam –
Hogy az hátát meg ne
üssék miattam.
* * *
Szencsey György daloskönyve, a nemz.
muz. kézirattárában, hung. oct. 70.
-27-
AZ TENGER FÖVÉNYE…
– 1636. –
Az tenger fövénye ki
sok:
Bokros búk igaz
ollyanok;
Fölyhőben ragyogó napok
–
Ollyak mint
habok.
Az mit mutogat az
világ:
Ollyan mint
magyaró-virág;
Mellyet fejsze hamar
levág
Megszárad az
ág.
Ez nagy földre az mi
letér
Egy szép liliomot nem
ér
Mellyet megcsap az őszi dér
–
Mindjárt veszni
tér.
Fáradtságra
születtettünk,
Sok búban forog
életünk,
-28- Gyakran ágy fenekén
nyögünk
Sirba míg
megyünk.
Sok bánat mi fejünkre
száll
Sokszor búban fejünk is
áll,
Sokszor sok szidalom talál
–
Végre az halál.
Dicsőssége világnak
oly:
Hol nincs maradandó
zsámoly
Gyakran köllő napunk
elfoly
Mint az gyönge moly.
(?!)
Nincs bölcs, nincs uraság
sohult,
Nézd: mindent az halál
ledült11)
Mint őszszel liliom borult,
Minden rend lehullt.
Apró gyermekek és
ifjak
Ország oszlopi, vén
urak,
Tisztes nemzetes
urfiak
Sirban hullanak.
-29-
Te is mikor József
valál
Mint rózsa csak ifju
valál,
Sok gyászt nemzetiden
hagyál…
Jaj
meghervadál!
Ezer és hatszáz
elfuta
Harmincz és hatodik
juta:
Minden téged akkor
szána,
Könnyet
hullata.
Atyád holta után
esél
Ágyadban,
betegeskedél,
Harminczöt heteket
töltél
Kiben csak
nyögél.
Gyorsan tölt rövid
életed,
Óh béhunva te két
szemed,
Jajgat te kegyes özvegyed
–
Nem szólhat
veled.
Macskássy nemes
Ilonád
Óhajt, hogy hamar
elhagyád,
Talpig gyászban szegént
hagyád –
Nem szólhat te
szád.
-30-
Özvegységre hamar
juta,
Búval lölke
megárada,
Jajszóval szive
fárada,
Árván
marada.
Ím nemzetedet
elhagyád,
Ennek gyámola volt
atyád;
Immár az vala csak reád
–
Árvául hagyád.
Elmultak te kevés
napid,
Meghültek nemes
tagaid;
Úgy gyültek ide nemzetid,
–
Sirnak hugaid.
Szánják ím rövid
életed
Ifjui . . . .
.
(A többi ki van szakadva.)
* * *
Szencsey György dalkönyvéből. Ugy látszik, e vers bucsuztatóféle
volt.
T. K.
-31-
ÚJ HIRT MONDOK…
– Lakodalmi gajd 1636-ból. –
Új hirt mondok, minden reá
hallgasson,
Illik beszédemnek hogy
hitelt adjon,
Az italnak bátor mast
békét hagyjon –
Azután meglehet bár
itton-igyon.
Hozok elő mastan egy
históriát
Hogyha meglölhetném annak
nótáját,
És ha megtudhatnám rövid
summáját:
Azért kiki hagyja mast
boritalát!
Egy szegény emberrül lészen
beszédem –
Ha szóm jól szolgálna
mastan énnékem,
De száraz az torkom,
azért nincs kedvem,
Köszönd reám az
bort, ne tilts(d) meg tűlem!
-32-
Egy vén ember ilyen panaszt
indíta:
Három felesége nékie
vala,
Az szerencse neki így szolgált
vala,
Örömöt éltében mindennek
hagya.
Az első ilyen jó és szelid
vala:
Csakhogy dirrel durral
mindennek szóla,
Háza – míg élhete –
csinosan álla:
Hat hónapban egyszer
kisöpri vala.
Az kenyeret szépen megtudta
sütni:
De sót elfelejtett beléje
tenni,
Sületlen találta mindenkor
hagyni –
Igy szokott volt szegény
engem tartani!
Ily természeti volt néki
szegénynek:
Az dolog nem köllött soha
kedvének,
Az szemétben lába
megbotlott ennek,
Savát nem érzettem
soha étkének.
Mikor szóltam néki: engedelmes
volt:
Csakhogy mindenekben ellenem
szólott,
El is tékozlotta az mi javam
volt, –
Az jólakás után ollyan volt
mint holt.
-33-
Meghala azonban szegény
nyavalyás:
Kiért reám szálla minden
busulás,
Bánat, keserűség, és nagy
óhajtás,12)
Sok jajgatás után méltó kárvallás.
De azonban ismét megjöve
kedvem:
Mert lőn harmadnapra más
feleségem,
Az megvidámítá bánatos
szivem –
Kinek az jóvoltát nem
felejthetem.
Ez mindenre jó volt az mire
köllött:
Csak az szövés, fonás néki
nem köllött;
Az hol czégért látott
oda sietött:
Akárki itta meg – de ő
fizetött.
Sőt mikor szegénynek pénze
elfogyott:
Az kontyát béitta – mégis
jóllakott,
Néha négykézláb is el-haza
mászott,
Nagylustán ágyamban énmellém
csúszott.
Nagykegyesen akkor csókkal
imádott,
Sok nyálat orczámon gyakorta
hagyott,
-34- Néha nyakamon is által
okádott –
Kebelem is akkor teli
rakodott.
Ugyan az korcsomán szegény
meghala,
Nékem nagy bánatot és sok
bút hagya,
Könnyem nem hullhata soha
utána –
Hogy eszemben juta ő
állapotja.
Harmadikat elvém én
feleségül
Kinek az én szivem fölötte
örül,
Örömömben hajam csak meg nem
őszül, –
Gyakorta rám teként rajtam
könyörül.
Vala az nagy kegyes
magaviselő
Minden dolgaiban jó
dologtevő:
Csakhogy télben nyárban
vala henyélő,
Őszszel és tavaszszal
veszteg-heverő.
Gyors volt mindenekben,
fölkölt jó reggel:
Mikor tik13) szeméten vakarcsál széjjel –
Még akkor sem látott jól szemeivel,
Csipáját törlötte alsó üngivel.
-35-
Nem elég volt néki délig
aludni:
Hanem mindenkoron szokott
szunnyadni;
Mikor fölébredett: tudott
koslatni,
Az egyik szomszédtul
másikhoz futni.
– Engedjünk már nótát az
hegedűsnek
Hadd vonjon szép nótát az
nász népének;
Bánom hogy ennyi tál
étket elvisznek –
Énnekem nem adnak
benne14)
szegénynek.
Azért ránts(d) keresztül rosz
hegedűdet
Hüvelyedben tegyed rozsdás
késedet,
Ne áztasd jó borral hitvány
tüdődet –
Hogy ne vedd hiában
fizetésedet!
Hogyha jámbor volna az jó
vőlegény, –
Nékem innom adna, ne
lenne fösvény;
Ha nem ád: szálljon rá
az száraz köszvény!…
Ne légy hát
barátom énhozzám kemény!
Agg-eb volna a ki ezt
megmásolná:
Hogy az énekesnek ő pénzt
nem adna;
-36- Mert lám ő is szegény
sokat kiálta:
Az szegény deák15) is csak pénzt kivánna.
Az ezerhatszázban és
harminczhatban
Karácson havában,
aratás tájban
Egy jámbor ő társát
minden dolgában
Ekképen dicséré az
malomházban.
* * *
Szencsey György dalkönyve.
-37-
A HÁZASSÁGRÓL.
(De matrimonio.)
– 1640. –
Istenemtül mit én szivem
szerént
Kértem sokszor hivatalom
szerént:
Hogy szerzése
szerént
Nékem kedvem
szerént
Való társat adjon világ
szerént;
Szent szerzését rajtam
bizonyítja
Könyörgésem nékem
meghallgatja,
Mert im
megmutatta
Előmben
állotta
Házastársul téged nékem
ada.
Tartson azért – kérjük ő
Fölségét –
Édes társom, minket
egészségben,
Kivánt
csöndességben
Egymás szerelmében
–
Fegyhetetlen tiszta szent
életben.
-38-
Uram Jézus segélj minket
erre,
Szivünk szerint mint mast
esedezve
Kérünk
könyörögve,
Térdünkre
leesve:
Hogy élhessünk mi
üdvösségünkre!
Áldd meg Uram mi
házasságinkat,
Szaporítsad két kézi
munkánkat,
Adj jó
magzatokat
Néked szolgálókat
–
Velünk együtt szent neved
áldókat.
Ne engedjed Uram az
sátánnak
Ki rontója volt első
atyánknak:
Nekem és
társamnak
Gyönge juhocskámnak
–
Hogy árthasson mi
házasságinknak!
De sőt Uram, légy erős
oltalmunk,
Édes Jézus légy kegyes
hadnagyunk,
Mindenben
gyámolunk,
Őriző
pásztorunk,
Ördög ellen hatalmas
bajvivónk.
-39-
Életünknek minden
idejében,
Hogy élhessünk szép
egyenességben,
Kivánt
csöndességben,
Tiszta szent
életben,
És egymáshoz való
szeretetben.
Áldott Jézus erősíts(d)
szivünket,
Szent Lölköddel
gyámolíts(d) hitünket,
És egymással
minket,
Elégits(d) kedvünket
–
Hogy senkire ne vessük
szemünket!
Kit engedjen nekünk Szent
Háromság
Földön mennyen lakozó
méltóság,
Erős
hatalmasság,
Tündöklő
uraság,
Mennyországra életút,
igazság.
– Ezerhatszáz negyven
esztendőben
Augustusnak szintén
közepében,
Ímigyen
versekben
Egy helyben
létemben
Szerzé kinek neve
versfejekben.
-40-
* * *
Szencsey György dalkönyve. A
versfejekből e név olvasható ki: „István
deák.“ E jelen vers tárgya azonos, és kezdő stróphája nagyon
hasonlít a Toldy Ferencz által közlött
„Házasok éneki“ (Magy. költészet kézi
könyve I. 59. l.) czimü 1548-ban irott vers első stróphájához, –
talám belőle származott reminiscentia. Nevezetes azonban, hogy a
Toldy által közlött vers fejeiből is István név jő ki. („Stephanus Nilas“). Lehet tán,
hogy a két vers szerzője ugyanegy, s a mi „István deák“-unk azonos Toldy Nyilas István-jával, csakhogy ez esetben azt
kellene föltennünk, hogy Szencsey hibásan irta a maga századát
1640-et 1540 helyett, – a mi már csak tollhibából is igen könnyen
megtörténhetett. Ez esetben a jelen költemény a XVI-ik századból
való volna. – Különben az itt elmondottak csak tapogatózások, s nem
döntő érvek akarnak lenni.
T. K.
-41-
TUDOD RÉGEN ÓHAJTÁLAK…
– Zsolnán, 1659. –
Tudod, régen
ohajtálak,
Szivem szerént
kívántalak,
Mindenkoron
kedveltelek
És kedvesen
kedveltelek.
Végre együtt
mulatoztunk
Kedves csókokat
váltottunk,
Nem volt nékünk olly
bánatunk
Kit egymásért el nem
hagytunk.
Kedves voltál
kedvesednek,
Kedves voltam
kedvesemnek,
Örültél mint kegyesednek
–
Én is néked
kegyesemnek.
Jaj melly árvául
maradtam
Az órában hogy
elváltam,
Szép szeretőmtül bucsuztam
–
Duna felé
vándorlottam.
-42-
Téged hagyálak
bánatban
Magam is estem nagy
búban,
Mindenfelől
busulásban,
Gyakran forgok nagy
kinokban.
Gyakran hűségünknek
lángja
Gyönyörűségünknek sarja
(?)
Szivemet méltán
hervasztja,
Szivemet méltán
hervasztja.
Óh vajha még
hűségünket
Újíthatnánk
szerelmünket,
Szerelmesen
életünket
Tölthetnénk kedves
időnket.
Nem gyötrene annyi
bánat
Bú s keserüség,
gondolat.
Éjjel is szörnyü
kínokat
Nem látnék csuda
álmokat.
De jaj csak magam
maradtam,
Kedvesemtül már
elváltam,
Vág vize mellé bujdostam
–
Nincs ki szánakozzon
rajtam.
-43-
Nosza ti sötétes
völgyek,
Erdők, mezők, magas
hegyek
Szánjatok meg folyóvizek
–
Azokban kik kedven
élnek.
Ezeket félben
szakasztám
Tehozzád Isten
folyamám,16)
Csak te légy én bátoritóm
Bánatimban vigasztalóm!
Ez verseket
busultomban,
Győri Gyurkó, bánatomban
Mondám Zsolna városában
Mulatván
földim házában.
Az ezerhatszáz ötvenben
És azonfeljül kilenczben,
Kűszög17) felől beszédközben
–
Jutván szeretőm
eszemben.
* * *
Mátray-codex.
-44-
ELNYERTEM AZ PÁLYÁT…
– A XVII-ik századból. –
Elnyertem az pályát, vigan
örvendek,
Soha én ezután bút nem
szenvedek,
Ékes énekemmel előtted
zöngök,
Ékes énekemmel előtted
zöngök.
Ezt várta s kivánta régi bús
szivem,
Már eljött, rám röpült régi
jó kedvem –
Már el sem veheti senki
éntőlem,
Már el sem veheti senki
éntőlem.
Ugy élek mint Páris szép
mátkájával
Kedvessen nevezett
Helénájával,
Phillis sem hagyta meg
gyenge csókjával,
Phillis sem hagyta
meg gyenge csókjával.
Hajda! most megfogtam szivem
sólymomat!
Addig igazgattam vetett
hálómat:
Megékesítettem friss
kalitkámat,
Megékesitettem friss
kalitkámat.
-45-
Ezután nem hagyom magam
busulni
Mert látom sólymomat már
megszelödni,18)
Hiszem hogy ő fog én ölembe ülni,
Hiszem hogy ő fog én ölembe ülni.
. . . . . . . . . . . . . .
.
Csak járok, tánczolok friss
palotámban
Sólymomat keresem vetett
hálómban –
Titius csak kaczagjon az
nagy lángban,
Titius csak kaczagjon
az nagy lángban!
* * *
Mátray-codex.
-46-
„CANTIO DE AMORE.“
– Szebenben, 1660. –
Égő lángban forog szivem,
higyjed éretted
Mert mikor eszembe
jutnak beszélgetésid,
Kedvesen vélem
eltölt szép mulatságid,
Nagy-gyakorta
orczámra hányt szép gyönge csókid.
Természetek az darvaknak:
őszszel elmennek,
De tavaszszal az jó
időn ismét megjőnek,
Az mezzőben ő
társokkal szépen örvendnek:
Akkor sem
lész’ vigassága szegény fejemnek!
Mint társátul elhagyatott
sólyom – olly vagyok,
Az nagy kinban
– siralomban lám, csak óhajtok,
Szabadságra – vigasságra jó szót sem adok:
Mig kedvesem vélem nem lesz – meg nem
újulok!
Vajha valaha mégegyszer olly
időt érnék
Mellyben te szép
személyeddel szemben lehetnék!
-47-
Iszonyu fekete gyászom megfejérednék
–
Tűlöm elmult vigasságom még
megadatnék!
Te szép gyönge csöcsöcskédet
tapogathatnám,
Két szép fehér
mellyecskédet kikapcsolhatnám,
Rózsaszinü szép orczádat ápolgathatnám,
Kláris-szinü ajakidat
csókolgathatnám.
Mennyi
csillag van az égen széjjel étczakán:
Annyi jókkal áldjon Isten,
szép piros rózsám!
Mennyi fövény vagyon széjjel tengernek
partján:
Annyi jókkal áldjon Isten, gyönyörű
rózsám!
Piros rózsám elhagylak már
nékem megbocsáss
Hogyha ez néhány
versekben van fogyatkozás;
De lám ez
néhány versekben rólad nem irás –
Hozzádvaló szeretetem vett erre, nem
más!19)
-48-
Nem maradhat sok irigytül én
árva fejem:
Bujdosásra énmagamat
hanem ha vetem;
Sok helyeket
bébujdosván vadul köll élnem –
Mert
elválék már én tűlöm az én édesem.
Vajha az én kegyesemnek ő szép
személyét
Láthatnám, avvagy
hallhatnám ékes beszédét,
Foghatnám
kezeimben két szép fejér csöcsét,
Csókolhatnám ajakimmal angyali képét.
Sebes lángja égő lángnak mikor
megszünik:
Szivemtül is az sok bánat
akkor eloszlik;
Nagy szélvésztül tenger habja ha
csendesedik:
Bús szivem is talám akkor
megvidámodik.
Hogy igy járjak – erre jussak
meg sem gondoltam,
Szerencsének
változását mert még nem tudtam,
Jaj
de im magam kárára mint megpróbáltam –
Állhatatlan, csalárd voltát
megtapasztaltam.
Gonosz szerencse mit örülsz
veszedelmemnek?
Hogy nem szánod
könyhullását két szép szememnek!
-49-
Valjon így kell-é elmulni az én
éltemnek?
Óh Ur Isten – ha lesz vége
én gyötrölmemnek!…
Hangos
szavu filemile kedves szólását,
Szép kertemben, cyprusfámon
hangicsálását
Nem kivánom – csak óhajtom nyelved
szólását,
Láthatnám szép ajakidnak rám
mosolygását!
Sok étczakák álom nélkül
mulnak el tűlem,
Ha történnék
aluvásom, akkor is nékem
Ugy tetszik,
hogy téged látlak csókollak szivem…
Ha felserkenek – hát senki nincsen
mellettem!
– Authorát ez verseknek mostan
meg nem mondom,
De kirül van:
versfejekben el nem hallgatom,
Sőtinkábblan szép rendessen előszámlálom:
Ezerhatszáz és
hatvanban az kinek
irom.
Szintén Kisasszony havának
ideje tájban
Személyedtül elválásom
keserü búban
Irám ez nehány verseket
Szeben-várában,
Személyedet óhajtottam iszonyú lángban.
-50-
* * *
Ez igen becses költeményt a Mátray-codex tartotta fenn. – A versfőkben, daczára
az utolsóelőtti versszak állitásának, értelem nem rejlik. – Szeben
vára alatt valószinüleg az erdélyi Nagy-Szeben értendő, mivel ez
birt hajdan jelentékeny várral.
T. K.
-51-
FÁRSÁNGI DAL A RÉSZEGES ASSZONYRUL.
– 1666. –
Az minap egy asszony az többi
között
Ki lakozik vala két utcza
között
Ily csudát indíta borital
között –
Eb egyék benne20) hacsak bélt főzött!
Asszonybarátim, jer ugymond,
igyunk!
Az urunk vesztéért mast vigan
lakjunk,
Két három rosz pénzzel ne is
gondoljunk –
Holnap égett-borra meg’
ide hajtsunk.
Jobb kezét azonban szájában
ölti:
Az mit előbb ivott – az
előltölti,
. . . . . . . . . . . . .
. .
. . . . . . . . . . . . . .
.
Az bornak ő szagát hogy
elfujthassa:
Foghajmát – vagy tormát
igen hapsolja,
Noha torkát, gyomrát
az igen rágja –
De jó, hogy az urát
elámíthatja!
-52-
Mint az
tátosok, ugy megvivának,
Nem
régen urával vonyakodának,
Efféle
dolgáért harczolódának, –
Mind az
egész éjjel harczot tartának.
Urának szakállát marokkal
tépi,
Beste-lélek fiának őtet
nevezi,
Nem vala oly szitok kivel nem
jegyzi:
Megöllek az éjjel! – Azzal
ijeszti.
Noha mindezek megkezdtek
lenni
Akará urával
elfelejtetni,
Torkon vervén, mindezt
el kölle nyelni:
Vert farkasnak
köllött rókát hordozni.
Ura otthonn létekor az ágyot
őrzi,
Bugyogós korsóját párnában
röjti
Ha ura nem látja akkor
hörpenti,
Bortul lobbant torkát azzal
enyhíti.
Ha ura néki szól: erőssen
morog,
Ha torka böfög is! hasa
korog…
Ugy tetszik nékie: az ház is
forog,
Szivében vetve van álnok
horog.
-53-
Ura mások előtt igen
esküszik
Hogy az bor nékie semmit sem
tetszik –
Maga21) ha tekénted: torkáig iszik,
Megköszönd az vizben ha meg is
mosdik!
Óh bezzeg utálá az bornak
szagát,
Ugyan utálá meginnia az
borát;
Mint koldús szégyenli az más
garassát:
Mégis fölhajtá ivós
korsóját.
Mely igen beteges mig nem
ihatik!
Hidegen, melegen csak az mit
iszik,
Rágatlan az bor is tűle
nyeletik –
Jaj mint szánom szegént
hogy igy kinlódik!
Isten oltalmazzon illyen
vendégtül!
Minden jó férfiat illy
feleségtül!
De hogy megóhassuk
magunkat ettül:
Kérjük az Ur Istent
teljes szivünkbül!
Hej hogyha látnád ezeknek
dolgát –
Ötöd magával nagy-víg
lakását
-54- „Tartozál jó Örzsék…“22)
dudolván mondják,
Bugyogós korsóját
tánczban taszíták.
Az kibül hajdina darab
szalonna
Tudja az korcsomát az pósta
szolga;
Kakas bévakarja, jércze
kirugja:
Ura keresményét gyakorta
szórja.
Jaj szegény asszonnak
megszáradt torka
Mint perecz-sütőnek
........ tája;
Ha meg nem
könnyebbszik mint lészen dolga:
Tudom
Tantalusnak bővül meg kádja.
Az ezerhatszázban és
hatvanhatban
Az kedves fársángnak
közepi tájban
Az keserves asszon
iszik buvában.
. . . . . . . . . . .
. . . .
* * *
Szencsey György dalkönyvéből. – A
kipontozott helyeket az erkölcsiség tiltja közleni.
-55-
KESERŐSÉG MIATT…
– A kriváni kastélyban, 1666, decz. 10-kén. –
Keserőség miatt majd
megemésztetem:
Mert távul van tűlem
az ki szeret engem;
Gyakran lángol
bennem megemésztő tüzem,
Álmamban is
tűled gyakran rettegtetem.
Óh minden egy ....23) már ugy tart ez világ,
Csak próbál, visel, s nem kell semmi vigasság,
Azért én életem csak méreg, boszuság,
–
Cupidó Vénussal fiát
elárulták.
Mint társátul megvált szép
gerlicze-madár
Szomorkodván szegény
bolyog, alá s föl jár:
Igy szegény
fejem is csak szomoruvan jár –
Mert
szeretőjétül eltávozott immár.
Legordulván24) hullnak szemembül könnyeim
Keserőség miatt nyögnek én ajakim,
-56- Szivembül újulnak gyakor
óhajtásim,
És édesem helyett énnekem
könnyeim.
Óh gyönyörüséges édes szép
asszonykám –
Nyelved szép zöngését
vajha hallgathatnám!
Rózsaszin
orczádat én csókolgathatnám,
Kézben
derekadat hozzám kapcsolhatnám!
Siralmas gyászomat rólam mind
elhánynám:
Te szép személyeddel ha
szemben juthatnám,
Minden búbánattul
én megfosztattatnám –
Szomoruságimban
megvigasztaltatnám.
Édes szivem higyjed, rövidnap
megtérek,
Hozzád szeretőmhez azonnal
sietek,
Virágos kertedben rózsát
szedegetek:
Piros két orczádon gyenge
csókot tészek.
Ezerhatszáz fölött és az hatvanhatban
Karácsonhavának tizedik napjában
Szerzém ez verseket kriványi kastélyban
Nevemet feljegyzém az versek
számában.
* * *
Mátray-codex. A versfők „Komlós“ nevet rejtenek.
T. K.
-57-
KEDVEMET ÚJÍTÓ.
– A XVII-ik századból. –
Kedvemet újító
Öröm, bátorító
Nympháknak szép asszonya,
Im
elődbe mégyen
Ajándékot
viszen
Vénus szegény
szolgája;
Fogadod jó
szivvel,
Szűbéli örömmel
–
Kedves hived ezt
várja.
Alázatossággal
Noha bátorsággal
Ez
követséget mondja;
Vénus
izenetit
Kedves szép
verseit
Most elődben
számlálja.
Meglássad s
meghányjad
Szivedben megszánjad
–
Jó válaszszal
bocsássad!
-58-
Te szép
termetedet,
Gyönyörű
képedet
Én mihelten
megláttam:
Régi
személyedet
Hozzám
hűségedet
Én magamnak
ajánlám.
Most légy
egészséggel
Neved rövid
szóval
Versfejében
béfogtam.
Az kinek nevére
Gyöngyvirág levélre
Ez nehány verset irám:
Régi
szerelméért,
Hozzám
hűségéért
Azt ő neki
ajánlám;
Hogyha
megolvasod:
Ottan
megtalálod,
Ki légyen –
megtudhatod.
* * *
Mátray-codex. A versfőkben:
„Kata“ név olvasható.
-59-
NINCSEN AZ ÉG ALATT…
– 1672. –
Nincsen az ég alatt kedvesb az
gyémántnál,
Hozzá meg hasonló az
finom aranynál:
Istenasszonyok közt
nincsen szebb Vénusnál,
Földi
asszonyok közt nincsen szebb – Jutkámnál!
Édes személyedet noha ritkán
látom:
Kedves ábrázatod gyakorta
óhajtom!
Szerelmes beszédim szivemben
titkolom…
Jaj, ki nagy bánatom! hogy
szivem hervasztom.
Kegyetlen, havasban-lakó
fenevadak,
Noha hajlott testem már
régen prédának:
Számtalan bánatim
naponkint fárasztnak
Édes Júliámért
aggasztnak, s fonnyasztnak.
Életem újulást gyenge
szerelmeddel
Őzd25) el bánatimat ennyi kérésemmel,
-60- Biztassad szivemet
szerelmed tüzével –
Hogy veled
élhessek szép örvendezéssel.
Didónak példája jusson jól
eszedben
Az ki Aeneásért szenvedvén
szivében:
Megölé ő magát
keserőségében –
Hogy szép szeretője
lőn elmenetelben.
Ez szomorú hirrel szép
Lacedonia
Az ki szeretőjét elmenésben
látta –
Gyenge szép két szeme sirásba
fordula,
Királyi ruháját gyászra
fordította.
Didalus magának szárnyat
csináltata:
Szép szeretőjével hogy
szembe juthatna,
Azonba a szárnya
ottan elolvada
Csuda nagy veszélylyel
az tengerbe hala.
Ezképpen történnék nekem is
halálom:
Csakhogy egyszer lenne veled
mulatásom!
Bátor26) vadak között lenne én lakásom:
Csakhogy kitölthetném kedves
kivánságom!
-61-
Szárnyat csináltatnék, ha
azzal használnék:
Csakhogy
szerelmedben én részesülhetnék!
Didalus módjára halált is nem szánnék –
Csakhogy édesemmel gyakran
beszélhetnék!
Jutnának eszedben régi
ajánlásid,
Mások előtt is tött édes
igéretid,
Gyászszomorusága szivemnek
csak addig:
Mig csókot nem vesznek
orczámrul ajakid.
Ujabb egészségben tartson meg
az Isten,
Igaz szerelmedért lásson
kegyelmesen;
Engem is éltessen veled
egyetemben –
Élhessünk kedvünkre
jövendőben szépen!
Tudom irígyimnek
fenekedéseket
Noha ritkán tartjuk,
titkon szerelmünket:27)
Mindazáltal mégis
igen berzenkednek –
Ne féljünk semmit
is, higyjünk Istenünket!
Kedves szerelmedért ez
verseket irám;
Kérlek édes szivem,
gyakran tekints reám,
-62- Igéreted
szerint fordulj szemben hozzám –
Tégy
részt szerelmedben édes szép cyprusfám!
Áldjon meg az Isten minden jó
kedvébül
Az ki ránk nézdegél az magas
mennyekbül,
Tartson már magának
minket mindenestül –
Hogy véle
élhessünk örökké – vég nélkül!
Mosolygó virágos Pünkösd
innepében
Az ezerhatszázban és hetvenkettőben
Édessemrül irám ez verseket épen:
Keresd föl az nevét verseknek fejében.
* * *
E szép ének is a Mátray-codexből való.
A versfők tartalma: „Néked édes
Jutkám!“
-63-
NEM RÉGENTEN VALA…
– 1676. –
Nem régenten vala nekem
vigasságom,
Vigadván gyakorta való
mulatságom,
Mulatságom után kevés
busulásom:
Busulok mast immár, mert
van sok aggságom!
Aggódván elmúlik tűlem
ifjuságom –
Ifjuság idejét folynia
mert látom;
Látván ellenségim én
ártatlanságom:
Ártalmasnak mégis
kiáltják világom.
Világomat élém, világon
világom:
Virágoznék midőn kedves
ifjuságom;
Ifjuságom utát gátolja
fogságom,
Fogságomat mikor uri,
szabadságom.
Életem panaszban; éltem is
semmiben
Igazságtalanúl
hiremben-nevemben
-64- Mocskolván,
hogy ők is magokhoz hasonlíthassanak:
Hasonlitásokkal rágalmazhassanak.28)
Ilyen mindez világ-fia
átaljában,
Az ki torkig merül az nagy
álnokságban;
Másra keni vétkét, gyors
az vádolásban:
Csak lehessen mentség
az maga dolgában.
Óh fölséges Isten! óhajtásom
értsed,
Értvén, bús szivemet sokkal
ne késértsed –
Késérteted inkább
fejemrül térítsed:
Hogy irgalmas
voltod hozzám megjelentsed.
Mellemet szaggatja, erőmet
fogyasztja,
Fogyatván: busulás
velőmet szárasztja,
Szárasztván:
szivemet éppen elhervasztja,
Hervasztván: testemet sirban bészállítja.
Óh fonnyadt virágszál – ki
minap virágzál,
Virágos kertemben
kedvem szerént játszál,
Játszadozván:
de mast száraz ágra szállál –
Mi
lehet az oka hogy így nyavalyodál?
-65-
Nem egyéb: irígyem rám fordult
méreggel,
Szivemben béhatott mérges
kézivével,
Reám hazug nyelvvel
költött beszédével –
De megveri Isten
fogván üstökénél!
No többet nem szólok,
elhagyván sok panaszt,
Panaszom mert
látom senkit nem hervaszthat,
Meghervadott szemem inkább könnyet áraszt –
Vegyenek irígyim Istentül bőv
választ!
– Ezerhatszáz hetven és hat
esztendőben
Mikor már gabona
sárgudnék mezőben
Szent-Jakab havának
elsődik hetiben
Ezeket ugy irám bús
szivvel versekben.
* * *
Szencsey György dalkönyvéből.
Figyelmeztetjük az olvasót e költeménynek azon sajátságára, hogy a
sorok végén álló szó a következő sor elején más alakban
ismételtetik; e költői szójáték csak az 5-ik, a 9-ik, és az utolsó
versszakoknál nem fordul elő.
T. K.
-66-
MEGUNT ENGEM AZ ÉN URAM…
– Debreczenben, 1688. –
Megunt engem az én uram
czafrangos voltomért;
Nem adnék én
egy deákot hatvan katonáért,
Az
deákot derekáért – teste állásáért
Ugy szeretem az lölkömet frissen járásáért.
Nem ér vele egy dologbul
hatvan parasztember,
Az udvari
levesek (?) is mint megázott kender,
Csak olyanok mint ó boron megrészegült hengér,29)
Avvagy az rab, az
ki mellett szüntelen az csincsér.30)
Szomorúan nézi mert ő
fogságban tartatik,
Az udvari
leveseknek csak forgója fémlik:
De az
deák alkalmatos, őmaga is hízik
Mikor
Vénus csatáján jár – igen vitézkedik.
Az szép asszony ugyan vigad ha
deákot láthat –
Annálinkább ha ő véle
kedvére mulathat,
-67- Mert
gyönyörü szép csókokat orczája ott kaphat,
És patyolathoz hasonló testet
tapogathat.
De ellenben az deák is jó
szivvel mulathat:
Rózsaszinü szép
orczákat mert szája csókolhat,
Két
szép gyönge aranyalmát gyakran tapogathat –
Mézzel folyó édes szókat szép Vénustul
hallhat.
Azért gyönyörű szép karok őtet
ölelgetik,
És ő néki minden csontja
örömmel bételik,
Fejér
hattyu-lábaival lába nyomattatik,
Szerelemnek csókjaival szive terhesedik.
Mindenféle ajándékot ő tűle
megnyerhetsz,
Akar oldalt, akar
hasmánt mind megcselekedhetsz;
Vitézmódra szép Vénussal szegény megütközhetsz
Szép árvája szerelmivel hitelében
lehetsz.
Elég légyen az én versem, mert
mind az két részrül
Talám többet
irnék másszor asszony szerelmérül
Az
ki azért meggyőzetett deák szerelmétül –
Ilyen szókra fakadhat ki szerelem tüzétül:
Bár éntűlem mind az étel, mind
az ita messze
Eltávoznék, csak egy
deák szeretőm lehetne,
-68- Minden
testem és tetemem vigan örvendezne –
Szép Vénussal az én testem innepet
szentölne.
Azt akarnám: minden füszál egy
deákot szülne,
Minden uton és utfélen
egy-egy deák ülne,
Az hol tűle az én
szivem örömmel bételne –
Minervának
táborára tudom hogy készülne.
Áldott bizony az a magzat ki
deákra talál:
Mert szerelem az
deáknál ugyan parázson áll;
Ha szép
nyelvet kiván: aztat csak deáknál talál –
Az hol bátor sziv kölletik: ott mindenkor
megáll.
Bezzeg én is komámasszony
megfogtam volt egyet,
Ha világon
szerelmes volt: az volt az, elhigyjed;
Bárcsak mastan két fejünkre találhatnék egyet –
Megújulna31)
sok bánatunk – bizonynyal elhigyjed!
Nem beszélem én már tovább
deákok szerelmét,
Ki nem bolond, ihon
megvan! nézze meg személyét
Hogyha
látja – megkivánja ékes tekéntetét –
Még éjjel is nem felejti az ő szép termetét.
-69-
Nem kérdem én már senkitül
deákok szerelmét:
Mert jól tudom,
próbáltam is ő szerelmességét;
Járd
el bátor32) ez világnak hosszát
szélességét:
Nem hiszem hogy
találhatnál te nagyobb szerelmet!
Scholában tanult elmémet
gyötreni nem szánom,
Elmémbéli
fáradságom semmire sem bánom,
Gyönge
elmémtül mint lehet hiven tatarozom:
Az deáknak pennájokat meg is koronázom!
Nem ér véle az képiró ő
borostyájával:33)
Mert az deák följül mulja pennacsinálással;
Nem ér véle barbélylegény ő
sétálásával:
Mert ebben is megelőzi
deák bölcs szavával.
Szabólegény az kovácscsal jobb
hogy csak hallgason,
Mert ha varr is,
kovácsol is: igen késő haszon;
Vargalegény az tobakkal34)
bocskában35) gázoljon,
Az udvarban nőtt nyalka is jobb csak tálat
mosson
Hogy nyitod föl csipás szemed
hitvány molnárlegény,
Ki olyan vagy
mint az tüznél elszáradott héring;
-70-
Azt tudod csipás szemeddel, hogy már az nap is téj
–
Jobb hogy csak veszteg fekügyél,
alugyál az tüznél!
Csizmazia, csiszlér36), pintér37)
csak megcsöndesedjél:
Az deáknak egy
szavára engedelmeskedjél;
Szép
asszonynyal semmimódon ne szerelmeskedjél,
Mert ti nagyon zörögnétek, bár jól
mesterkedjél.
Jaj az szegény korongrúgó
gerencsér-legényke –
Jóllehet hogy
fazokaddal vagy te igen hötyke:
De az
vitéz deák előtt vagy olyan mint pille,
Ha akarná egy bennetek tizet is elvinne!
Hát te szurkos és mogorva,
goromba lakatos –
Jóllehet az te
munkád is olykor igen hasznos:
De
gyakorta menyecskéknek igen-igen káros, –
Az deáki sereg előtt vagy te igen csúfos.
Látd-é édes komámasszony mely
drága az deák!
Olyan ritka mint az
mezőn basilicum-virág,
Olyan kedves
mindeneknél mint az zöld pálma ág –
Szintén olyan kellemetes mint az olajfa-ág.
-71-
Az könyvtartód gyémántkűbül
légyen kifaragva
Minden része
spichinárral, rúzsával megrakva;
Pennatartód majoránna, ékes mint viola –
Szaporodjék minden kincsed mint az
borostyánfa!
Mendikásod szófogadó légyen
mint Párisé,
Ne lehessen olyan
ravasz, mint az Argyílusé,
Hanem
légyen oly hivséges mint Alexsándoré:
Igy lészen ő köllemetes elhigyjed,
mindennél!
Kérem Istent tiszta szivbül,
hogy minden dolgodat
Áldja,
szaporítsa neked két kézi munkádat;
Az hol jársz-kelsz, bujdosol is – minden
szándékodat
Áldja meg Isten mindenkor
jó kivánságodat!
– Ezerhatszáz
nyolczvannyolczban mikoron irnának,
Haiszler gyenerál38) tábora városra jutának
Debreczenben hogy kvártélyra mind elosztatának:
Akkor mondta egy szép asszony czifra
katonának.
* * *
Szencsey György
dalkönyvéből.
-72-
MEGMONDÁM TŰZÉGETTE…
– 1692. –
Megmondám,
tüzégette,
Hogy meg ne
házasodjál:
Mert egy szem buzád
sincsen –
A mellett pénzed
sincsen.
– Hadd járjon édes
néném!
Eltart az én
Istenem!
Vadkörtvélyt is
aszaljunk:
Ugyan mégse
koplaljunk.
Noha nincsen Rácz
bátyám:
De vagyon
kukoriczám
Eltartom magam
azzal
Szépen,
másodmagammal.
Ha elmegy az
aratás:
Télben érik az
csipke
Kimenjünk az
mezőre,
Szedjünk mi
szükségünkre.
-73-
Vadalmát, körtvélyt szedjünk,
–
Sárga-tököt
szerezzünk,
Pénzen ilyet ne
vegyünk:
Ugyancsak is
megegyünk.
Gelegonyát is
bőven,
Kökény s magyaró
lészen,
Kukoriczát is
pénzen
Még más is tűlünk
vészen.
Ha az télben
belépünk
Másoknak gyapjat
tépünk,
Hejában ne deleljünk
–
Ugyancsak
kiteleljünk.
Hej dudoljunk,
dudoljunk!
Vadkörtvélyt is
aszaljunk;
Abbul fonalat fonjunk,
–
Nyakunkba ruhát
vonjunk.
Ha megzöldül az
haraszt:
Ümögben jár az
paraszt,
Mikor mivel kapálást
–
Akkor nem köll az
palást.
-74-
Aztán Szen-György nap
táján
Jutunk
fogyatkozásban:
Kimenjünk az sóskára
–
Meghizunk nem
sokára.
Ha eljön az
aratás:
Én is dolgozom mint
más,
Itthon marad az padlás
–
Bizonyság lész az
Balázs.
De ki nyárban nem
keres:
Télben az hasa
üres,
Még az kenyér is
kedves
Noha nincs gyakran
leves.
Nám Bencze bátyádnak
is
Nem volt még csak rozsa
is:
Megházasodott mégis
–
Nem szégyen hát nékem
is!
– Ugyde Bencze
bátyádnak
Frissebb társa volt
annak;
Nem mordul az orsónak
–
Télben is pénzt
találnak.
-75-
Ne nézz Bencze
bátyádra,
Ne légyen gondod
arra;
Talála ő társára –
Mint az tót az kására.
Mikor ő hasa jól
lakik:
Akkor az tied nem
telik,
Üresen morgolódik
–
Étekrül
gondolkodik.
– Ne pirongass jó
néném!
Más volnál: nem
szenvedném;
De méltán
megbüntetném,
Házambul is
kiverném.
Majd kinyilik az
idő
Én sem lészek
heverő,
De méltán dologtevő
–
Mindenre
gondviselő.
Ez verseket hogy
irám
Kilenczven kettőrül
szólván,
Költenek Nyitra
táján
Egy plebánus
konyháján.
* * *
(Szencsey dalkönyvéből).
-76-
HALLOD-E IFJU…
– A XVII-ik századból. –
Hallod-e ifju, jőjj te egy
szómra
Nem mondok gonoszt, sőt intlek
jóra,
Nem sokat tészen egy fertály
óra –
Nem sokat tészen egy fertály
óra.
Tudod-e mastan elődben
jöttem?
Avvagy nem veszed azt is
eszedben
Hogy ma napestig fáradtam
ebben –
Hogy ma napestig fáradtam
ebben.
Nagy siralmasan téged
kereslek,
Minden utakon téged
lestelek,
Igen akarom hogy
föllöltelek –
Igen akarom hogy
föllöltelek!
Mondjátok mastan nagy
hamissággal
Bétöltöm minden
fogadásimat,
-77- Megadom minden
adósságimat –
Megadom minden
adósságimat.
Szép nyoszolyámat is
megvetettem,
Selyem paplanynyal
béteritettem,
Szép szőnyegekkel
béfödöztettem –
Szép szőnyegekkel
béfödöztettem.
Mast jőjj el vélem, arra
fekügyünk,
Ketten, kedvesen
szerelmeskedjünk
Szép játékokkal
megelégedjünk –
Szép játékokkal
megelégedjünk.
Nincs uram itthonn, elment
nagymessze,
Tudom mikor lesz
hazajövése,
Csak tegnap ment el, nem
köll félnie,
Csak tegnap ment el, nem
köll félnie.
Utraváló pénzt is eleget
vitt,
Aranynyal tölté meg az
erszényit; –
Mast legyünk vígan,
elvitte az kint,
Mast legyünk vígan,
elvitte az kint.
-78-
Kezedben vagyok, szabad légy
velem,
Te se kémélljed magad
éntűlem,
Járulj közelebb, ölelj meg
szivem –
Járulj közelebb, ölelj meg
szivem!
Ifjuságodat ne tölts(d)
hejában,
Mert mast vagy virág szép
illatjában,
Fáj az te szived
kivánságában –
Fáj az te szived
kivánságában.
Hiszem nem lehet ördög az
ember,
Kinek ura van oly
asszonyember:
Hogy meg ne unja ha
itthonn hever –
Hogy meg ne unja ha
itthonn hever!
Sem testemnek sem lölkömnek
nem köll,
Csak téged lölköm óhajtlak
szivvel –
Soha tetűled nem is állok
el –
Soha tetűled nem is állok
el.
Kérlek, te engem hogy meg ne
útálj,
Mig uram megjön: addig nálom
hálj,
Együtt légy vélem, tűlem el ne
válj –
Együtt légy vélem, tűlem el ne
válj.
-79-
De csak veszne el az
kurafia
Másszor lennék én akkor
világra –39)
Óh hogy meg nem tud rólam halnia –
Óh hogy meg nem tud rólam halnia!
Majd reám vészem
kamuka-szoknyám,
Lábomban vonszom
karmazsin-csizmám,
Ékesen járok, nézz
bár én reám –
Ékesen járok, nézz bár
én reám.
Pentölöm gyolcsa két forint
árra,
Az fölhajtása kilencz pénz
árra,
Minden munkája hat arany árra
–
Minden munkája hat arany
árra.
De csak jönne el az
sokadalom
Az vásárfiát néked
megadom,
Csak vegyed tűlem jóakaratom
–
Csak vegyed tűlem
jóakaratom.
Csak te kedvedért ékesen járok
–
Nem ugy, mint egyéb tunya
asszonyok;
-80- De derekamban csak meg
sem hajlok –
De derekamban csak meg
sem hajlok.
Hogyha kivánod, majd
hegedűlök,
Avvagy cziterát vervén
örűlök,
Lantot pöndítek, öledben űlök
–
Gyönge orczádra szép csókot
tészek.
* * *
Szencsey dalkönyve.
-81-
FENÉKKEL FÖLFORDULT…
– Mendikás-ének a XVII-ik századból. –
Fenékkel fölfordult már ez
széles világ,
Megholt Mátyás király
elkölt az igazság;
Ki azelőtt rosz
volt: azé az uraság –
T....s mendikás
is mast asztalfére hág.
Az ki igazat szól betörik az
feje,
De ki hazudni tud: ül az
asztalfére
Nagy kevélyen kandál az
ezüst-sellégre40)
Könyekig jár keze az fekete lébe.
Ha Vitambergában oly oskolát
tudnék.
Melyben hazugságot egy tökkel
kaphatnék,
Csak sánta lovon is –
mégis oda mennék:
Tudom, ha megjőnék
asztalfére állnék.
Miulta nem kezdék hazugságot
szólni:
Az szám is nem kezde tormás
csukát enni;
-82- Csak kezdék azután
kemenczét füttetni,
Rongyollott
nadrághoz zifát mendikálni.
. . . . . . . . . . . . . .
.
Én vagyok a hires „date
victum“ várban…
Hogyha mastan volna
nálam darab túró
Vagy tokaji borral
teli mázos korsó:
Úgy jutna az számra
amaz constructio.
Abban az országban az melyben
én voltam
Egy tudatlan gyermek ökörré
vált, láttam;
Hogy ott ökör nem volt
azelőtt nem tudtam,
Hogy bolhán
szántottak akkor én ott voltam.
Láttam oly szunyogot melynek
lába, szárnya:
Dunát által érte annak
hosszusága;
Hidnak tették azt ott
Duna két partjára
Az sok kereskedő
emberek számára.
Láttam oly halat is az melynek
gyomrában
Egy kegyetlen erdő vala,
tágasságban
Hogy háromszáz ember
paripán jártában
Eleget nyulászott
benne hamarjában.
-83-
Láttam oly ökröt is melynek ő
döreka
Az hegyeket érte annak
hosszusága;
Hogy tizenkét hegyrül az
füvet lerágta –
Mellyen csudálkozik
az ki azt nem látta.
Láttam oly tikot is melynek ő
tojása
Rettenetes nagy volt annak
hosszusága,
Hogy huszonkét falut
elmosott az árja –
Ugy felhánta magát
mint az tenger habja.
. . . . . . . . . . . . . .
.
Most ollyat hazudok, kit magam
sem hiszek
Talám az urak is egy
polturát vetnek,
Vagy az asztalfére
engemet ültetnek –
Avvagy az ajtón is
ebrudon kivetnek.
Láttam az Dunát is hogy egyszer
megégett,41)
Másutt ismét láttam ollyan embereket
-84-
Kik szélnél egyebet sohasem ettenek,
Egymásra köszönték az
levegő-eget!
– De uramnak látom – régen ide
hátra
Lencsét csépöl igen szeme
karimája,
Arrul gondolkodik: mint van
háza tája,
Balaton felé van minden
gondolatja.
– Az ki ez éneket többé nem
hallotta
Avvagy az éneklőt üresen
bocsátja,
Ki volna ne jutna illyen
állapotra
Az leányok közé
kalefaktorságra.
* * *
Szencsey dalkönyve. E versből obscenussága miatt több helyet ki
kelle hagynom. Az eléforduló „Zifa“
valami kelme neve. „Asztalfére“ =
asztalfőre.
T. K.
-85-
KÖNNYEM CSORDUL…
Könnyem csordul
Kedvem mordul,
Mint
hegyestőr
Szivemre tör;
Gondolatimban ha beszállok
Képzelődésemben ha megállok:
Végemet érem
Jaj
mert foly vérem…
Setétek nékem az
egek!
* * *
Nemz. muz. kézir. hung. quart. 173. III. Ezen mint látszik,
töredékes dal igen régi lehet; hegyes tőrnek azon hosszu egyenes
háromélü kardot nevezték őseink, a mellyet a magyar lovasság a
nyereg alatt jobbrul, paripa-hosszant fektetve viselt, mig balról a
széles görbe kard csörgött. E hegyestőrök még Tököli kuruczainak is
igen kedves fegyverei voltak, s egész a karlóczi béke idejéig, sőt
még II. Rákóczi Ferencz korában is divatozának.
T. K.
-86-
BOKROS BÚ HABJAI…
– A XVII-ik századból. –
Bokros bú habjai reám
tódulának,
Minden örömemtül engem
megfosztának;
Irigyek nyelvei reám
szállottanak:
Ezek főokai én
bujdosásomnak.
El kell menni, noha nehéz
szivemnek,
Nincs is maradása árva
fejemnek;
Mindenek ok nélkül én reám
törnek
És végit akarják vetni
éltemnek.
Ezen nyavalyámon igen
busulok,
Nincs itt maradásom,
talpamon állok;
Sokáig egy helyben
nem maradhatok –
Keseredett szivvel
utra indulok.
Hol lesz maradásom: csak Isten
tudja!
Keseredett szívem meg nem
mondhatja,
-87- Mely sziget lészen, vagy
föld határa
Istentül rendelt én
lakásomra.
Orczámon gyakorta folynak le
könyjeim,
Meg nem is szünnek sirástul
szemeim,
Keserves jajszókat zengnek
ajakaim,
Jaj megemésztenek én számos
vétkeim!
Gyötrő bánatomnak sűrü
zokogása
Ott már szaporodik én
gondolatomra;
Hogyan járhatnék én
végső órámra:
Én szegény lelkemnek
kimulására?!
Tudom is jobb volna holtom
mint éltem,
Hogy koporsóba tennék én
holttestem;
Ottan megnyugodnék minden
tetemem,
Bánat sem tusakodnék úgy én
ellenem.
Azért valamerre lépnek
lábaim,
Soha meg nem szünnek sirástul
szemeim;
Bánattal teljesek minden
óráim –
Jaj megemésztenek titkos
vétkeim.42)
-88-
Árváknak tútora édes
Istenem
Elégöld meg kérlek
esedezésem,
Elég immár bujdosni
énnékem,
Nyugoszd meg mennyégben én
szegény lölköm.
* * *
Nemz. muz. kézir. quart. 173. VIII. Hogy e régi ének már a
XVII-ik században is létezett, bizonyítja azon körülmény, miszerint
a XVII-ik századi Szencsey György-féle
dalkönyvben is benne volt, mint a tartalomjegyzék mutatja; azonban
ez ének Szencseyből több levéllel együtt kiszakadt, kivévén az
utolsó strópha előtti sort s az utolsó stróphát, a mely csak Szencseyben van meg.
T. K.
-89-
BOKROS BÚ HABJAI…
– A XVII-ik századból. –
Bokros bú habjai rám
tódultanak,
Minden örömemtől már
megfosztanak;
Hegyes mérges nyelvek
én reám szólnak:
Ezek főokai
bujdosásomnak.
El kell menni, noha nehéz
szivemnek,
Nincsen nyugodalma árva
fejemnek,
Bús orczámon csorog könyje
szememnek,
Mély bánatba merült kedve
elmémnek.
Érzem nyavalyámat, igen
busulok,
Sokáig ez helyben nem
maradhatok;
Kengyelben a lábom, úgy
abrakolok –
Keseredett szivvel utnak
indulok.
Könnyeznek füvek fák
bujdosásomon,
Sirnak az vadak is sok
sirásomon,
-90- Kősziklák repednek
jajgatásomon, –
Irígyim örülnek
bujdosásomon.
* * *
Az elébbi dalnak ime variatióját egy dalfüzetkében találtam,
mellyet boldogult édes apám Thaly Lajos, 1807. april 13-án irt
egybe; ebből látszik, hogy e XVII-ik századi dal még a jelen század
elején is élt.
T. K.
-91-
IFFIUSÁG MINT SÓLYOMMADÁR…
– A XVII-ik századból. –
Iffiuság mint
sólyommadár
Akkor víg ha szabadon
jár;
De jaj nekem szegénynek
már,
Vigasztalást szivem nem
vár.
Mert elkölt már
szabadságom,
Elrejtözött
örömnapom,
Fölvirradását nem
várom,
Míg föl nem jön kivánt
napom.
Mint ősszel kis
fülemüle
Kinek énekelő
nyelve,
Ki be van szegény
rekesztve,
Lehajtván bánkódik
feje.
Hol mások járnak
kettesen
Mint egy Apolló
kedvesen
-92- Fejem lehajtván
könnyesen –
Nézek csak nagy
keservesen.
Mennék én is ha
mehetnék,
Szárnyamra ha
fölkelhetnék;
Így magánosan nem
élnék,
Mint madár társat
keresnék.
De meg vagyok
határozva,
Szabad fejem bé van
zárva,
Olyan vagyok mint az
árva
Nagy bánatban
elfáradva.
Óh én keseredett
fogoly
Kinek szabadsága nem
foly,
Vagyok mint félig megholt,
oly,
Majd megemészt a bú mint
moly.
Meghervadott bennem a
szű
Mint az gyenge lekaszált
fű,
Reménségem is majd
meghül,
Mert kivánt napom fel nem
jün.
-93-
Mely boldogok lám az
vadak
Kiknek a zöld erdő
házok,
Mert ők senkitűl nem
várnak,
Ott sétálnak, hol
akarnak.
Környül vett már az sok
kétség,
Isten egyedül
reménség,
Kitül van minden erősség,
–
Tűlem is ő
tiszteltessék.
Óh én kegyelmes
Istenem
Így kell-é szegénynek
élnem?
Hogy nem folyhat az
reményem
Felviradván napom,
fényem.
Fogság után hadd
örüljek,
Mint madár szabadon
éljek,
Hogy ő meg ne
keserednék,
És sirván reád ne
nézzek.
Mert elváltam
kedvesemtül
Mint gerlicze ő
társátul;
Igen távul vagyok
attul
Reméntelen szívem
busul.
-94-
Adja Isten, hogy
lehessek,
Valaha veled
élhessek;
Ezt ohajtja ez a
lélek
A kié ez a kis
ének.
* * *
Szencsey, és a Mátray-codex, úgy nemz. múz. kézir. hung. oct. 74.
V. de hiányosan.
T. K.
-95-
ISTEN ÁLDJON MEG…
– A XVII-ik századból. –
Isten áldjon meg édes
barátom,
Jó hitvöstársom szivbül
kivánom
Az házasságra van gondod
látom
Azért ez rendet tarts(d) meg
javallom:
Lába nyomáért vadat ne
kergess,
Kecskét gyapjáért soha ne
fizess,
Üres tarisznyával lovat ne
kergess:
Nyősző legénynek ez az rend
helyes.
Arany ezüstért, czifra
ruháért,
Leányt el ne végy
koszorujáért,
Előtted való szép
járásáért –
Inkább szeressed
jámborságáért.
Hasonlót keress
tennen-magadhoz
Ki hasonló lesz
állapotodhoz:
-96- Egyenlő légyen
szegény korodhoz:
Ne hányja semmit
nem hoz házadhoz!
Jóllehet hogy ezt én nem
próbáltam:
De jó barátom házánál
láttam;
Az asszony dolgát ott
megtanúltam,
Urához ilyen szavát
hallottam.
Mond az urának: egyél ha
hoztál!
Hogy megkészítsem: mondd meg,
mit adtál?
Üres konyhára mért
házasodtál?!
Egyél kenyeret – nincs
egyéb annál.
Az szegény férfi nem tud mit
tenni.
Szégyenletében az vizet
veszi
Száraz kenyerét azzal
öntözi,
Az asszony szavát sirván
könnyezi.
Koporsójáig jász43) dolga annak
Kinek
szemére effélét hánynak;
Csak
rozs-kása is kit szivbül adnak
Mézes
mácsiknál jobbízü annak.
-97-
Régi beszédben igaz
közmondás:
Tanulj másokrúl, hogy sok
bút ne láss;
Az igazmondás nem
emberszólás:
De az rosz asszony
holtig való jász.
Azért barátom adom
tudtodra,
Köllő tanácsom ne vessed
hátra:
Körmötlen lévén ne hágj nagy
fára –
Hogy vissza ne dülj fejed
lágyára.
Mely nehéz dolog az
erőtlennek
Nagy fát levágni az csonka
kéznek,
Gazdag lányt kérni
szegénylegénynek:
Csufolják őtet
szemtelen légynek.
– Isten engedjen néked is
egyet
Kivel holtig élj, egy tiszta
szűzet,
Mint szelid bárányt
egyűgyü44) jegyest –
Istenért kérlek: ne végy
kevélyet!
Ruháson azért soha ne
kapjál
Ki után aztán ne
pásztorkodjál;
-98- Nagy kincsért pályát
soha ne fussál:
Végre Dunáról szomjan
ne jussál.
* * *
Meg van Szencsey György XVII-ik századi dalkönyvében, a muz.
kézirattárában is (hung. oct. 74. IX.) egy hihető 1792-ben kiadott
ponyvairodalmi nyomtatványon. Egyiket a másikból egészitém ki.
Különben eme nyomtatvány kiadója még egy végversszakot biggyeszt
oda, melyben magát ezen nálánál legalább egy századdal idősebb dal
szerzőjének hazudja: „Az
ezerhétszáz kilenczvenkettőben
Augustusnak első hetében
Rendszerént irtam Váczon versekben –
Nem hogy
valakit csúfolnék ebben.“
Bizony nem másokat:
maga-magát tette csúffá e toldalék-vers által. Ugyan e költemény
megvan az oct. 74. XVIII-ban is, ott meg azt fogja rá kiadó, hogy e
verset ő 1789-ben irta; látszik hogy egyik sem igaz. Ugyan e szép
költemény él még ma is töredékesen a székely nép ajkain. (L.
Kríza „Vadrózsák“ czím alatt
összegyüjtött székely népdalait I. k. 260. l.)
T. K.
-99-
BOLONDSÁG VOLT…
– A XVII-dik századból. –
Bolondság volt nádhoz
bizni
Ki szépen föl szokott
nőni:
De mihelt az szél kezd fújni
–
Mindenfelé kezd
hajlani.
Én is biztam egy
nádszálhoz,
Ki elhagyott, hajlott
máshoz;
Kiért immár
végórámhoz
Közel vagyok
halálomhoz.
Nagy örömöm
siralomra
Régi kedvem
óhajtásra,
Fordult bennem jajgatásra
–
Kit nem felejt szivem
soha.
Én te reád nem
haragszom
Én édes szép
virágszálom,
Noha tűled meg köll
válnom –
Ennek oka más, jól
tudom.
-100-
Fekete jászban jár
szivem,
Mert nincs immár semmi
kedvem,
Hogy elhagyott szép
szerelmem
Akkor érte búban
estem.
Ily kedves
jóakarómat,
Kézhez kötött
madarkámat
Ki kivánta nagy sok jómat
–
Elszalasztám szép
sólymomat.
Immár bárcsak
néha-néha
Lépnél az én
szállásomra,
Hogy láthatnálak
valaha
Az irígyek
boszujára.
Az mit szivem nem
reméllett
Mast szerencse abban
ejtett,
Kiben szivem
dicsekedett:
Rólam szive
feledkezett.
Nincs oly öröm ki
végtére
Ne fordulna
keserűre;
Ne örüljön senki
szíve:
Míg madara nincs
kezébe.
-101-
Oly nehéz madarat
fogni:
Mint sebes szél után
futni;
Vagy szerencsét hátul kapni
Az kit meg nem foghat senki.45)
De már bárcsak
valahára
Repülnél az
ablakomra:
Tudod sokszor
galamb-módra
Csókot adtam
ajakidra.
Siratnálak hogyha
szánnál.
Megfognálak, ha
megvárnál;
Eddig szivem enyém
voltál:
Nyugszik szived immár
másnál.
– Nem óhajtok46) csak hallgatok
Mert azzal sem használhatok;
-102-
Másoknak én példa vagyok –
Kérlek rólam tanuljatok!
* * *
Szencsey György daloskönyve, megvan egyébiránt egy régi vásári
nyomtatványban is, (nemz. muz. hung. oct. 74. II.) a kettőt
egybevetém s egymásból egészítém ki. E költeményből nehány
töredékes versszak ma is él a homoród-melléki székely nép ajkain.
(L. a Kríza által „Vadrózsák“ czím alatt kiadott székely
népdalokat, I. k. 97. l.)
T. K.
-103-
SZOMORÚ MÁR NÉKEM…
– A XVII-ik századból. –
Szomorú már nékem járásom,
kelésem,
Talán ez világban nem lészen
örömem:
Mert az én édesem eltávozott
tőlem,
Kiért elbágyadott, s
szomorodott szívem.
Látom a tavasznak mindenek
örülnek,
Gyenge violákból koszorúkat
kötnek:
De az én bánatim mind csak
öregbülnek –
Mert nehéz gyötrelmek
szivemen nem szünnek.
Zengedez az erdő sok szép
énekszókkal
Tündöklik a mező sok szép
virágokkal,
De én szegény fejem csak
búval bánattal,
Világbul kimúlok
iszonyú kinokkal.
Látd mely csudálatos a
szerelem dolga!
Nincsen ez világon
őnekie mássa;
Nincs oly erős bástya
ki őtet megtartsa –
Mert a kővárat is
meg meri hágnia.
-104-
Áldjon meg az Isten téged édes
rózsám –
Ha már nem lehet is veled
mulatásom;
Kérlek édes szívem vegyed
ez irásom
Jó szivvel-lélekkel, kedves
tulipánom.
Akarnám megtudni szivednek
szándékát,
Én szivemhez való szived
ajánlását,
Kiért az Istennek várjad ő
áldását:
Mert megszegted szivem
szavad fogadását!
Ne csalogass kérlek, mondd meg
akaratod,
Hogy mint bizzam hozzád,
mutasd meg szándékod,
Ha igaz
légyen-e a te ajánlásod,
Hogy a mit
mondottál azt meg nem másítod.
Kérlek édes szivem, kérlek
hogy tudósíts,
Hogy az én szivem már
több búba ne merítsd;
Eleget
kinzottad elbágyadott szivem –
A kit
meg nem mondhat te előtted nyelvem.
Talán azt gondolod: hazudok
előtted;
De biz édes szivem – majd
meghalok érted;
Ugyannyira lettem
elbusúlt szivemben:
Az jártoni erő
sincsen már testemben.
-105-
Olyan vagyok, higyjed, mint
szélvészben madár
Kit a záporeső ugy
ellankasztott már –
Szárnyai nem
birják, nem is járhat immár,
Mindenfelől szegény fejére vesztet vár.
Olyan vagyok én már, mint
útfélen az ág
Kit valaki levág –
mindenik reá hág,
Minden utonjáró reá
tapod és hág,
Minden utonjáró reá
tapod és hág.
Azért immár nékem a koporsó
készen –
Kiben már énnekem temetésem
lészen;
Az fejem fölött is egynehány
vers légyen
Mely emlékezetet énrólam
is tégyen:
Itt fekszik egy árva, itt
eltemettetett,
Kinek már éltében a bú
véget vetett;
Nyúgodjon ő szegény,
birja az egeket:
Mert éltében egyért
ő sokat szenvedett.
* * *
(Nemz. muz. kézir. hung. oct. 74. XXXVI-ik és több fűzetekben.)
E régi éneket én ódon szójárásaiból következtetve XVII-ik
századbelinek tartom, bár ugy látszik, hogy itt-ott a mult századi
kiadó toldozott benne. Erdélyi is közli három első versszakát.
T. K.
-106-
SZEGÉNYLEGÉNY DALA.
– A XVII. századból. –
Szegénylegény
dolga
És keserves
gondja,
Sok búbánat,
keserűség
Mindenfelől éri
inség
Az
szegénylegényt.
Bujdosik ő sokszor
–
Törődik olyankor
Búdosásban, fáradságban
Sokat busul járásában
Az
szegénylegény.
Életét rendölni
Mely felé hajtani
Nem tudhatja mért fogyasztja
Eszét, kedvét csak forgatja
Az
szegénylegény.
Oskolát elhagyván
Társaitul válván
-107-
Már nem tudja: mellyik utra
Magát adja nagy bujába
Az szegénylegény.
Bujdosásra menne
Nagy-idegen földre:
De szerencse ha nem szolgál –
Bánatjában csaknem meghal
Az
szegénylegény.
Házasodni nem mér
Mert sok költséget kér,
Hogy személyét kötelezze
Magát
adja bánatjában
Az
szegénylegény.
Az katonakenyér
Kit szegény karddal nyér:
Nem szokhatná, mert koplalna
Soha penig jól sem lakna
Az szegénylegény.
Mesterséghez
fogni?
Nehéz már
tanulni,
-108- Mert az munkát,
pirongatást
Nem tűrheti
inaskodást
Az
szegénylegény.
Hogyha
kanczellista,
Avvagy
patvarista
Ő akarna lenni:
módja
Nincsen hozzá, csak
nyavalya
Szegénylegénynek.
Urak prevendájok
Nehéz szolgálatjok,
Éjjel-nappal nem nyughatik
Az
uraktul csak szidatik
Az
szegénylegény.
Hogy szemesnek
való
Az játék, ajánló;
Ott az czifrák és az nyalkák
Pirongatják és hurítják
Az szegénylegényt.
Tányért sem
akarna
Udvarban nyalnia:
-109- Mert ily nótát, ily
regulát
Régen hallott ilyen
sróphát
Az
szegénylegény.
Hogyha volna
kedve
Az barátéletre:
Sanyarúság most élete
Ott is lenne szenvedése
Szegénylegénynek.
Csép, kasza:
nyavalya,
Sulyos annak gondja
–
Mert föltöri az
tenyerét,
Elfogyasztja kis
erejét
Szegénylegénynek.
Sima tenta,
penna;
Még azt is
megunja;
Az kapának az ő
éle
Vastag látszik az ő
nyele
Szegénylegénynek.
Béres, szolga ha
lész
Szokatlan ahhoz
lész,
-110- Ugyan kirí az
kezébül
Ekeszarva
mindenestül
Szegénylegénynek.
Jobbágyságot üzni
Föl-faluban lakni:
Űzik, hajtják ur dolgára,
Sok
pénzt kérnek portióra
Szegénylegénytül.
Házrul házra
járást
Szégyenli
koldulást,
Mert mindenütt
pirongatják
És jó szivvel nem is
látják
Az
szegénylegényt.
Azt vetik
szemire:
Vagyon még
ereje,
Dolgozással
elélhetne
Henyélést ha
elkerülne
Az
szegénylegény.
Nem gondolnak
véle
Hogy üres az béle;
-111- Nem tudhatják
tudományát
Csak ugy tartják mint
ostobát
Az
szegénylegényt.
Ha rókamál
nincsen
Az mentéje
szélin:
Bár Salamon
tudományát
Fölülmulja
okosságát
Az
szegénylegény:
De nincs böcsületi
–
Mert azt nem nyerheti
Pénz, fajlendis47)
köntös nélkül,
Az asztalhoz elő sem
ül
Az
szegénylegény.
Azért
szegénylegény,
Mindenütt
jövevény,
Bizza dolgát
Istenére
Az ki vigyáz
életére
Szegénylegénynek.
-112-
Ez fölvészi baját
Minden sulyos gondját,
Fölemeli még valaha
Csak őt el
ne hagyja soha
Az
szegénylegény!
– Ki ezt szerzette
volt:
Az sokat próbált
volt,
Sok inségben,
bujdosásban
Életében az
országban
Ez
szegénylegény.
* * *
Szencsey
dalkönyvéből.
-113-
MENYEKZŐBEN.
– A XVII-ik századból. –
Hallod-é pendíts(d) az
lantot!
Hadd oszszam szépen az
tánczot;
Leány fogd az aranylánczot
–
Ne tégyen az köztünk
gáncsot.
Szépítesd gazda az
házat,
Hordass ki tányért és
tálat,
Vitesd ki az hosszu
asztalt,
Rendelj helyt, tánczot és
tágast.
Az ki nem akar
mulatni
Vagy pohár bort
elköszönni
Idején mondjuk: menjen
ki
Rendeljük más szállást
neki.
Erre gazda jól is
vigyázz
Ifjakat mikor tánczba
látsz
Ollyankor vigan azt
kiálts(d):
Hegedős! három most a
táncz!
-114-
Tánczközben töltsed az bort
is
Ne légyen panasz abból
is,
Vigyázz az asszonyokat
is
Ne hagyjad szomjan őket
is.
Állj félre az ki
bánkódol,
Itt bizony nem
morgolódol!
Vagy igyál, vagy penig
tánczolj –
Egyébkint köztünk nem
lakol.
Vőlegény, megkéméljd
magad
Az borral gyomrod ne
bántsad
Tánczban lábod meg ne
fáraszd,
Virradtig hogy meg ne
unjad.
Lesz neked még más dolgod
is
Munka köll higyjed ahhoz
is;
Bement már a menyasszony is
–
Menj utánna sirva te
is.
És az elmédben
forogjon:
Most rövid éjszaka
vagyon;
Az álom rajtad ne
fogjon:
Az párta kontytyá
változzon!
* * *
Mátray-codex.
-115-
A BOR, MAJD A VIZ DICSÉRETI.
– Töredék a XVII-ik század második feléből. –
Bachus.
„. . . . . nagy az én
értékem,
. . . . . szőllőhegyek
jószágim énnékem;
Nohát hiveimnek serege jőjj
elő!
Az kiknek gégéje boromat
lenyelő.
Miles. (Szegszárdy,
hadnagy).
Én az mint látjátok vitéz
ember vagyok:
Az hires kopányi
lobonczok hadnagyjok;
Az bor
dicséreti énnálom is nagyok –
Az kik
ezt gyalázzák: meggorombult agyok.
Az hideg félsz miatt néha majd
megfagyok,
Az röttögés miatt földre
majd lerogyok,
Lölkömben, testemben
majd csak el nem fogyok:
De csak
igyam jól bort – félelmet elhagyok.
-116-
Első tekintettel ugy félek
mint a nyúl
Hallván hogy ellenség
hozzánk közel dul-fúl;
Már sok jó
legény is halálbul majd kimúl –
Az
pihegés miatt immár csak meg nem fúl.
Sok az g.....ában csaknem
hányat rezet:
Mikor fülünkben csöng a
török nevezet,
Mikor generális minket
harczra vezet,
És majd ellenséggel
szükség fognom kezet.
De ha kettőt-hármat borban jót
köppentünk,48)
Ámbár egyelsőben igen megdöbbentünk:
De Bachus zsirjával hogyha gégét kentünk –
Ellenség köziben bátorsággal
mentünk.
Egy két ital bortul az sziv
leszen bátor,
Nem fél ha felvonva van
sok török sátor,
Tudom cserben nem
hagy majd engem a bátor –
Kinek
lakodalom köll és nem hitván tor.
Musttul bátorodnak az félelmes
szivek,
Hogy vetik sok nyilat bár
ránk ott kézivek:
-117- Sok
törököt vágunk, kikkel laknak nyivek –
Az boritalt azért keressék az hivek!
Mi lehet szebb virtus, mint az
szép bátorság?
Melylyel együtt járhat
az szeléd jámborság;
De meg azt nem
mondom, hogy jó az latorság,
Félelem
peniglen merő azon kórság.
Méltó hát dicsérni illy nagy
jónak okát;
Ki bort bőven iszik:
ereszt kövér tokát,
Noha az ki iszsza
az fölötte sokát:
Néha homlokukon
ütik csákán fokát.
Kántor.
Az mint vitéz hadnagy
Szegszárdy uram mond –
Egészen rá
hagyom…
Csak alig dudolok hogyha
borom nincsen
Mellyet én nem adnék semmi drága kincsen.
Az fazék üresen telesnél
jobban kong:
Kántor ha jó borral
megtelik jobban dong.
Fazekas ha
herpent: jól forog az korong –
Ha így
nincs, bár érje hátomat nagy dorong.
-118-
Poéta.
Igaz; kántor torka az bortul
megzendül –
Úgy, hogy az hiveknek
fülök is megcsendül;
Kántorral poéta
szint’ egy huron pendül:
Tapsolnak
mindketten mikor szőlő zsendül!
Bor nélkül elmének lassan
futhat lova,
Olly tompa s ostoba,
kemény mint a kova;
Hányjaveti magát
széjjel ide s tova:
De mégsem
csinálhat futó verset soha.
Minap egy patronus szegény
voltom szánta:
Borral megitata –
elmém azt nem bánta,
Mert a sok szép
verset csak úgy szórta hánta:
Akkor
én poémám ugrott, s nem volt sánta.
Ha penig hasamban töltök csak
hóvizet:
Akkor a poézis nékem karcsún
fizet,
Alig irok verset kilenczet
vagy tizet –
Az is penig nem ad semmi
kedves izet.
De ha borkát iszom: verset
irni merek.
Mert bennem buzognak az
versszerző erek.
-119-
Majd a papok beszélnek, s a bor dicséretére a Szent Irásból
helyeket idéznek, péld. az
Első pap.
Mikor Christus rendelt új
testámentomot
Szerzett végvacsorát,
szent sákramentomot;
Ez dologban
látunk illy fundamentomot:
Bor
dicséretinek nagy argumentomot.
Ez borral, nem vizzel őket
szolgáltatta
Bornak
nemzetségét49) ezzel tudnunk
adta;
Illy nagy méltóságra az bort
méltóztatta:
Az szent vacsorában
szent eszköznek hagyta.
Majd a kánai menyegzőt, a viznek Krisztus által lett borrá
változtatását hozta elő, mire mond a
Második pap.
Be okossan szóllál tudós bölcs
próféta –
Nem hijában fejér szakállad
mint kréta, stb.
-120-
Első pap.
Szintugy megérdemled az papi
süveget
És az fejér lovat, s az boros
üveget:
Mert most szád vanitást
bizony nem csevegett!
Asszony.
Édes komámuram, míg én leány
voltam:
Az bor szagátul is majd csak
meg nem holtam;
De minekutánna aztán férjhez
mentem:
Ez nagy irtózástul csak
könnyen megmentem.
Addig kóstolgattam a bort
lassan-lassan:
Megtanultam végre inni
hatalmassan.
A boros üveget szintugy
ápolgatom –
Mintegy kis gyermeket
ölben hordozgatom.
Nemes ur.
(Nobilis).
Megvalljuk jó asszony, jól
szóltál nem rosszúl, –
Noha mint az
hajad: elméd nem oly hosszú.
-121-
Én is szóllok egyet kedves jó
feleim,
Nemes ember vagyok, mert
grófok eleim,
Vagynak tömlöczeim,
lánczaim, s kötelim,
Jus gladii-t
hagytak rám nemes szüleim.
Uri voltom szerint uri asztalt
tartok,
Oda eljöhettek…
De ha jól nem isztok: a nagy magas
partok
Megütnek…
Bizony semmi volna a gazdag
vacsora:
Hogyha az gazdának nem volna
jó bora.
Vidám muzsikák is úgy nem
pendülnének
Hegedű s czimbalom meg
nem zöndülnének,
Fülek víg hang miatt
meg nem csendülnének,
Tálak a táncz
miatt meg nem rendülnének.
Hegedűs vonóját ha gyantával
feni:
Semmi – ha csak borral torkát
meg nem keni,
Jól iszik s a helyét
ugyan megnyökkeni –
Nótáját jó
kedvvel meg lehet érteni.
Nohát muzsikásim most is
muzsikátok,
Pendüljön, mert már ma
borral jól lakátok!
-122-
Vinczellér.
Mások háta megett sunyorgó
zsellérnek
Talám szabad szólni
szegény vinczellérnek!
Igy én is ha lehet majd a
latban vetek,
Szóllok egyet-kettőt,
valamit tehetek,
Bor dicséretében a
meddig mehetek –
Mellynek gyalázója
biz én sem lehetek.
Elmondja milly sok munkába, fáradságba kerül mig a szőllő
megérik, s borrá lesz; elésorolja a szőllőtolvajok és seregélyek
elleni fáradozásokat, s végzi:
Mindazt valamire nagy munkával
jutunk
Méltó megböcsülni, mire néz ez
utunk –
Nohát a pinczében légyen
forráskutunk!
Neptunus.
Én vagyok Neptunus, vizeknek
királya,
A nagy tengereket hatalmam
megszállja:
Talám Bachus bennem
mássát feltalálja!
Istenek egymással noha nem
pörlődnek,
Egymásra fenéül nem
köszörülődnek,
-123- Mint az
szilaj kosok ők nem türkölődnek,
Patvarbeszédekkel sem nem zörgölődnek…
Mindazáltal én is ha
méltóságomat
Szépen declarálom
hatalmasságomat:
Azzal megjelentem
bölcs okosságomat.
Erre előszámlálja a tengereket s folyóvizeket a melyeken ő az
úr, s ajánlja a szólottaknak, hogy vallják be a viznek jóságát és
hasznosságát is. – Az idősb pap válaszol
beszédére, s megadván a viznek is a magáét, a Szent Irásból is
idézget szavai támogatására. Dicséri a vizet a philosoph is, mert ugymond: ha a föllegek vizet nem
adnának, hát bor sem teremne. A kereskedő
dicséri a vizeket mint a közlekedés csatornáit, az orvos a fürdés általi gyógyerejöket, sőt a
poéta is megszóllal: Nekem is fejemet ha bor
megbódítja:
Versem nem
jobbítja…
Majdnem rendre mind megszóllalnak újra, s dicsérik a vizet is,
és a tulságos boritalt gyalázzák:
A tobzódók ollyak mint rút
hitvány vázok,
Szinek: mint korsónak
sárga, kormos mázok;
-124- Hirtelen
bémennek mélyére a sirnak –
De
nagyobb az a mit a szent könyvek irnak…
s itt a
következő – mint látszik utolsó – levél
ki levén szakadva: a költeménynek vége. Az első levél is ki van
szakadva, s a következő szintén roncsolt lapon a versek –
gyanithatólag Bachus szavai – azon csonkán kezdődnek, mint a vers
elején irám. Általában az egész kézirat igen gyarló állapotban van,
és fölötte nehéz olvasatú; alig volt valaha nehezebb olvasatú
kézirat kezemben a XVII-ik századból, kivéve Bethlen Gáborét. Meg
kell jegyeznem, hogy a jelen költemény terjedelmes, és én csak az
érdekesebb részeket szemeltem ki, az összefüggést a hol kell,
jegyzetek által eszközölvén, a mint az olvasó láthatja. Ily módon
mégis fogalmat nyerünk az egészről, a melynek csak hasznára válik
az, hogy igen-igen gyenge, sőt ma már majdnem teljesen értéktelen
részei elhagyattak. Létezik az eredeti kézirat a nemzeti múzeum
kézirattárában, hung. oct. 39. Időkorát azért teszem a XVII-ik
század második felébe, mert a „labancz“ szó 1672-ben vagy 73-ban
keletkezett.
T. K.
-125-
RÉGI FELKÖSZÖNTÉS.
– A XVII-ik századból. –
„A régi magyaroknak
bortköszöntő szólások ily szavakkal végződött:“
Vivat sincera sincerorum sinceritas!
Kurv’ az anyja rosz embernek,
egy szó ugy mint száz!
A ki minket
hátunk megett, nem szemben gyaláz.
Ollybá tartom rosz embernek reámszólását:
Mint szeméten gubás ebnek az
ugatását.
Hadd koptassák a nyelveket
haszontalanúl:
Engem sem hágy én
Istenem gyámoltalanúl!
Ökör iszik
kelve, ember barátságért.
Jó bor e’
gazda
Jó szőlő hozta,
Az Ur Isten áldja meg
A ki ezt kapálta,
A ki ezt
hozatta,
A ki ezt
megiszsza.
-126- Iszsza már! Iszsza
már!
Kend isz-szamár!
Ez a pohár bujdosik –
Illyen a barátság!
Kézrül kézre
adatik –
Illyen a
barátság!
Nossza pajtás tölts innom
–
Illyen a barátság!
Feljebb töltsed poharom –
Illyen a barátság!
Illyen, illyen, illyen az, illyen az barátság!
Egyet tojik a fürjecske – rirom, rárom,
rárom!
Retye-rutya, szénám renden,
rendem, rendem, rárom!
Sárga rigó –
tarka turó – rezes kalapácsot,
Bükkfa-nadrág, tüdős hurka, mámoros kovácsot.
Komámasszony félre csapta paszamántos
kontyát
Czigányasszony ölbe hordja
visító porontyát.
Förödjünk meg
komámasszony elég nagy a kádja,
Hagyma, répa, répa retek légyen kamarába!
Jaj be bolond ének, pajtás, se füle se
farka!
Száz esztendős kanverébnek –
száz esztendős kanverébnek
Hátul van
a farka, hátul van a farka.
-127-
Veszszen el a világ, maradjon a
szőlő:
Mely kapálás nélkül légyen
mindíg termő;
Torkainkat
nedvesítse
Az elménket
ékesítse,
Hajts! hajts! hajts! egy
itallal fel is hajts!
Nossza pajtás:
te is hajts! –
Vagyon egy főváros,
melynek neve Buda,
Buda mellett egy
víz, melynek neve Duna,
A Dunában egy
hal, melynek neve harcsa:
Egymás-szeretőket az Ur Isten tartsa!
Éljenek azok
A kik
igazok!
A kik nem
igazok:
Légyenek gazok!
Adjon Isten minden jót!
Tele légyen mind a pincze, mind a bót;
Ne légyen a ruhánkon semminémü fót,
Szolgáljon a magyarnak oláh és a tót!
Adjon Isten minden jót!
Bort, pecsenyét, olcsó sót,
A
lengyelnek sok borsót –
A németnek
koporsót!
Adjon Isten
egészséget,
Magyarok közt
egyességet
-128- Bort, pecsenyét,
békességet –
Szép, jó
feleséget!
* * *
(Nemz. muz. kézir. hung. oct. 74. LXII.) Régi nyomtatvány. Több
verse azonos a 130-ik lapon következő „Sokan
szólnak…“ XVII-ik századbeli énekével.
T. K.
-129-
FURCSA UTRAVALÓ.
– A XVII-ik századból. –
„A ki kapufátul vett bucsút,
annak ezt kivánták régi eleink:
Záporesső vezesse
A forgószél kergesse;
Minden lova rúgjon fel,
A rúd
szege hulljon el,
Repedjen a
gyeplő-szí –
Pinczetokja folyjon
ki!“
* * *
Nemz. muz. kézir. hung. oct. 74.
-130-
SOKAN SZÓLNAK…
– A XVII-ik századból. –
Sokan szólnak mast én reám
nagy-ártatlanúl! –
Hadd koptassák ő
nyelveket haszontalanúl,
Rám támadtak
az irígyek, gyaláznak rutúl…
Engem
sem hágy én Istenem gyámoltalanúl!
Nem jó magát az embernek hamar
elhinni,
Jó-szerencsés állapotban
fölfuvalkodni;
Sokan szoktak
efféléért szégyent vallani –
Az Isten
is illyeneket megszok alázni.
Kurv’ az anyja rosz embernek,
egy szó ugy mint száz,
Az ki engem
hátom mögül, nem szemben gyaláz;
Az
rosz ember eb módjára ugatással rág –
Kedve ellen őt kövesse szomorodott gyász.
Noha mastan kis hajócskám
szélvész közt haboz,
Irigy nyelvek
habjaitul gyakran akadoz,
-131-
Evezőm is én kezemben romlik s
hasadoz:
Hiszem Istent, nem sokára az
partra kihoz!
Nem gondolok rosz embernek rám
szólásával –
Mint egy hitvány gubás
ebnek ugatásával,
Nem illik már
többet szólnom, megéri azzal –
Nem
illik már többet szólnom, megéri azzal.
Nem árt nékem az irigynek reám
szólása:
Mert van nékem vigasztalóm,
szándékom tudja,
Hiszem Istent, előtt
veszem, nem űz el soha –
Hiszem
Istent, előtt veszem, nem űz el soha.
Félti magát én rám szóló
gonosz irigyem,
Rosz emberré nem
akarná ő magát tenni:
De mast immár
csak ruháját annak viseli –
De mast
immár csak ruháját annak viseli.
Zörgölődő s morgolódó gonosz
irigyim
Mit használtok ti mast azzal
gonosz emberim?
Irigy nyelvek ne
öljétek azzal örömim!
Irigy nyelvek
ne öljétek azzal örömim!
-132-
Mint vargának cseres kádban ő
tipródása:
Igy tinéktek én rám való
gerjedt haragja,
Gubás ebnek borzas
szőri, rám tátva szája –
Gubás ebnek
borzas szőri, rám tátva szája.
Kigyómódra küvet fújnak
gyakran ellenem.
Ritkán esik ezek
miatt jóizü étkem;
Hálót hánytak: de
mégeddig mind elkerültem:
Boszújokra
továbbra is megtart Istenem!
Jaj mely könnyü az ártatlant
nyelvvel megölni –
Mint az sasnak az
galambot könnyü leütni:
De jövendőben
ezekrül számot köll adni,
De
jövendőben ezekrül számot köll adni.
Elhagyattam mindenektül,
vagyok mint árva,
Az kitül jót
várhatnék is – hozzám mustoha,
Noha
mastan szegény fejem mindennek szitka:
De bizonynyal nagy sokaknak lészek én
példa!
Volna bizony mit szólanom, de
hadd járjon már,
Türelemmel szegény
fejem többet remél s vár;
Noha mast
van irígy miatt kertemben sok kár:
De
megzöldül még én fám is tavaszszal immár!
-133-
Elég nektek immár eddig mindez
például –
Ha vészitek intésemet
példaadásul,
Ezek után adom magam
tinéktek társul,
Ezek után adom magam
tinéktek társul.
Még errül is majd beszélek, ha
nem értétek,
Akaratom és szándékom
észben vegyétek;
De utóbban
beszédembül jobban értitek –
De
utóbban beszédembül jobban értitek.
Sok kiáltás – ebugatás égbe
nem hallik:
Mint az nyulnak ő futása
messzi nem hallik:
Rosz embernek hire
neve nem nevelkedik –
Rosz embernek
hire neve nem nevelkedik.
Ám lássátok ti dolgotok ha
viselitek:
Rosz embernek hirét nevét
rátok veszitek,
Holtig abban
mindvégiglen már ti éljetek –
Holtig
abban mindvégiglen már ti éljetek.
Csak az légyen jóakaróm az kit
kivánok,
Holtig való szolgálatom néki
ajánlom –
Istenemnek nagy jóvoltát
sokképen látom:
Rosz embernek hogy
kedvezzek meg sem gondolom.
-134-
Már el is jün az az idő,
elhozza Isten:
Kiben nékem jó
szerencsém meglátja minden,
Ellenségem megszégyenül, kárt vall sokképen –
Engem penig boszújokra nyertessé
tészen!
* * *
Szencsey György dalkönyvéből; vesd
össze a következő dallal, melyet a XVIII-ik században ezen versből
compiláltak és variáltak.
T. K.
-135-
SOKAN SZÓLNAK…
– A XVII-ik s XVIII-ik századból. –
Sokan szólnak most énreám nagy
ártatlanúl:
Hadd koptassák ő
nyelveket haszontalanúl!
Kurv’ az
anyja rosz embernek! egy szó úgy mint száz
A ki engem hátam megett, nem szemben
gyaláz!
Nehéz ugyan ártatlanul
rágalmaztatni,
Kivált egy giz-gaz
embertől megpiszkoltatni;
De a finom
jó aranyat rozsda nem fogja –
Jámborságom irígyimnek száját bedugja.
A skorpió a kit megmar maga
gyógyítja:
Rosz ember is még
szándékját jóra fordítja;
Mint pók
mérget – a méh mézet szed egy virágról:
Úgy rosz roszról, de jó jóról itél igazról.
Példát vészen a’ magáról a ki
mást megszól:
Mert a gizgaz másokat
is csak gaznak gondol.
-136- Általuszta már a Dunát el nem merűle –
Rágalmazás habjai közt partra
kiére.
Igaz ugyan ki szeretőt akar
tartani
Kell annak is rágalmazást
sokat szenvedni;
De mit hajtok egy
rosz ember csaholására?
Épen annyit
mint rosz ebnek ugatására!
Hadd szapuljanak, szóljanak, –
szájokban nyelvek!
Mint gizgazok még
valaha ők is bételnek.
Hadd
szóljanak, szapuljanak haszontalanúl:
Engem sem hágy én Istenem gyámoltalanúl!
* * *
Nemz. muz. kézir. hung. oct. 74. több füzetkében, péld. XXIII.
Szencseyből variálva.
T. K.
-137-
MEGJELENTEM PANASZOMAT…
– A XVII-ik századból. –
Megjelentem
panaszomat
Előszámlálom
boszumat,
Értsed méltó haragomat
–
Igy kezdem el
szavaimat:
Nem hittem volt ezt
felőlled
Hogy álnokság légyen
benned,
Szivemet igy
keserítsed
Hűségemért ezt
miveljed.
Mikor ismeretlen
voltam,
Veled még sokat nem
szóltam,
Éretted nem
óhajtoztam:
Éjjel nappal
megnyughattam…
Akkor köll vala így
tenned,
Velem soha nem
beszélned,
Szép szavadat
kéméllened,
Szemeddel reám sem
nézned.
-138-
Csalárdsággal
megkötözél
Szerelmed rabjává
tevél,
Mutatád mintha
szeretnél
Engem inkább
mindeneknél.
Békességben lehetsz
tőlem!
Szerezhetsz mást én
felőlem!
Noha ugyan fáj az
szivem,
Hogy igy járjak mert nem
hittem.
Fogadásodnak nem
állál
Tűlem hamar
elpártolál
Igen könnyen máshoz hajlál
–
Engem penig
megutálál.
Tűled ezt
érdemlettem-e?
Igy elvetni nem
szánál-e?
Avvagy az szived nem
fáj-e?
Könynyel szemed nem
fordúl-e?
No hadd járjék, nincs mit
tegyek,
Megvettetett bár én
legyek,
Mint az árva
keseregjek:
Vége lesz valaha
ennek!
-139-
Megbocsáss
eddig-valórul:
Nem busítlak már
ezentul,
Nem szeretlek: ne félj attul
–
Megnyughatsz már
tagaimtul!
Légy egészségben
viola
Kit szájam gyakran
csókola;
Nem átkozlak szivem,
soha:
Csak óhajtlak50) mintegy árva.
Jóvoltodért jót
kivánok:
De boszúért boszut
állok,
Ha abban módot találok
–
Érdemed szerént
szolgálok.
Istenhozzád! Bucsut
vészek
Többet véled nem
beszélek;
Talám könnyebb lesz
szivemnek
Ha szemeid rám nem
néznek!
Te lész oka penig
ennek,
Ne tulajdonítsd
senkinek;
-140- Ne tarts engemet
vétkesnek –
Immár ajánllak
Istennek.
* * *
E mind tartalmilag, mind alakilag gyönyörű költemény Szencsey
dalkönyvéből való. Belőle Udvarhelyszéken 8 versszak még ma is él,
de összezilálva. (L. Kriza: Vadrózsák, székely népköltési
gyüjtemény. I k. 44. l.)
T. K.
-141-
KI-KI AZ MIT SZERET…
– A XVII-ik századból. –
Ki-ki az mit szeret, kedves az
annál –
Kedvesb ő mégannyi-nyomó
aranynál,
Mert minden öröme, kedve
abban áll:
Víg mikor vele van: mord
mikor elvál.
Böcsülettel való
egymásszeretés,
Senkit meg nem sértő
tréfa, nevetés,
Barátságban álló
hivság-követés…
Ki mondhat rám átkot,
szememre-vetést?!
Ki az bün nélkül van: vessen
rám követ;
Éva almájábul valaki
evett
Apró vétek nélkül senkisem
lehet –
De nem érdemli meg az dühös
nevet.
Talál az irigység – nem kétlem
– okot:
Még az napfényben is keres ő
mocskot;
Az sok hamis nyelvre ki vet
lakatot?
Ugatni tartják az
komondorokot!
-142-
Többire51) mind olyan: szemben jó veled
Azt tudnád, majd söpri leülő helyed,
Mihelyt megemészti darab kenyered:
Azonnal mocskolja ártatlan
fejed.
Fölhörpenti nálad gyakran az
levet:
Akkor hizelkedik, fújja az
követ,
Mást gyaláz, azt mondja, hogy
nem hágy téged –
Hazud, mert irigyli
jó szerencsédet!
Éljenek mind azok az kik
igazok,
Piruljanak az sok irigy
hazugok;
El ne felejtsenek minket
amazok,
Kiket mi szeretünk: minket is
azok.
* * *
Megvan Szencseynél, s egy 1752-ki vásári nyomtatványon. (Nemz.
muz. kézir. hung. oct. 74. XXV.)
T. K.
-143-
ÓH HITETŐ ÁLNOKSZIVÜ…
– A XVII-ik századból. –
Óh hitető álnokszivü
Diánna!
Édesdeden beszélgető
Heléna!
Vidám szivet szomorító szép
nympha,
Vidám szivet szomorító szép
nympha!
Nám ollyanok vagytok mint az
tengerben
Syrenesek, mikoron az
örvényben
Zöngedezvén énekölnek
édesden,
Zöngedezvén énekölnek
édesden.
Az tengeren evezőket
szavokkal
Ó magokhoz hitegetik
azonnal, –
Fizetni köll szegényeknek
halállal,
Fizetni köll szegényeknek
halállal.
Szökdécselő madarakat az
tőrben
Az madarász el-békerít csak
könnyen:
Énekölvén, zöngedezvén
édesden,
Énekölvén, zöngedezvén
édesden.
-144-
Énekölnek, zöngedeznek
gyakorta
Az szép szüzek az ifjaknak
károkra,
Igyekeznek szegényeknek
bújokra,
Igyekeznek szegényeknek
bújokra.
Te vagy, te vagy, ne titkoljad
nevedet
Ki faggatod, búval ölöd
szivemet, –
Meg nem szánod én
keserves igyemet,
Meg nem szánod én
keserves igyemet
Valjon kérlek mit vétettem
ellened
Hogy éntűlem ily hirtelen
szerelmed
Megtagadtad, és megvontad
víg kedved,
Megtagadtad, és megvontad
víg kedved?!
Tudod szivem, hogy tégedet
egyedül
Szerettelek mindenkoron
szivembül:
De nem tudom mint esém ki
kedvedbül,
De nem tudom mint esém ki
kedvedbül!
Ám légyen úgy, ha megvetél
engemet:
De mégis csak szeretlek én
tégedet,
Bús szivembül ki nem törlöm
nevedet,
Bús szivembül ki nem törlöm
nevedet.
-145-
Tudod azt is, hogy éretted
fejemet
Gyakran vetém nagy próbára
éltemet:
Ime mégis árvául hagysz
engemet,
Ime mégis árvául hagysz
engemet!
Hogyha látnád szivem, az én
szivemet:
Mely iszonyún szeret s
óhajt tégedet –
Nem engednéd
kesergeni így őtet,
Nem engednéd
kesergeni így őtet.
Hogyha szintén messzi földre
bujdosom:
Szép nevedet mégis velem
hozdozom, –
Rózsaszinü szép orczádat
sajnálom,
Rózsaszinü szép orczádat
sajnálom.
Már elmegyek, többet veled nem
szólok,
Sirván járok, mikor rólad
gondolok, –
Szerelmedért higyjed, én
meghervadok,
Szerelmedért higyjed, én
meghervadok!
Istenhozzád! már megbocsáss
édesem
Teellened ha valaha
vétettem!
Szerelmednek vagy kedvére
nem jártam,
Szerelmednek vagy kedvére
nem jártam!
-146-
Nem láthatom immár többé
szinedet:
Azért köllött megkövetnem
tégedet –
Kérlek szivem, emlegess meg
engemet,
Kérlek szivem, emlegess meg
engemet!
Szerelmemtül hogy keserven
bucsuzám:
Szomorodott és bús szivvel
ezt irám,
Nagy bánatnak árva fejem
bocsátám,
Nagy bánatnak árva fejem
bocsátám.
* * *
E mély érzelemmel, valódi költői érrel, s gyönyörü rythmusban
irt bucsudal Szencsey György dalkönyvében
létezik.
T. K.
-147-
ÓH MELY ÁLLHATATLAN…
(„Cantio de amore.“)
– A XVII-ik századból. –
Óh melly állhatatlan világnak
öröme!
Változás alatt van röjtve
szöröncséje;
Rajtam is fordula
szerencse kereke,
Mely szokott
simának lenni ő tengölye.
Kérlek azért téged
csillagomnak fénye:
Szomorú szivemnek
ne légy ő gyötrője,
De szivem árjának
légy csöndesítője –
Mert bánatimnak
már megvidult tengere.
Reménségem-kivül ugyan
megutálál,
Melylyel én szivemnek
szomorú hirt adál:
De ugy látom,
megént kedvedbe fogadál –
Adja Isten,
velem együtt hogy lakhassál!
Bárcsak két szememmel mastan
láthatnálak,
Nyelvemmel tégedet
megszólíthatnálak,
-148- Két
kezemmel gyakran tapogathatnálak:
Kedves beszédemre nymphák hajlanának!
Sok ideje immár hogy utánad
járatsz,
Mi lehet az oka, hogy
választot52) nem adsz?
Talám csak szivemnek biztatást mutogatsz
–
Keserüségr’ okot lölkömnek kivel
adsz.
Sokszor jutnak nékem eszemben
csókjaid:
Mikoron függöttek vállamon
karjaid,
Orczámon, vállamon voltanak
ajakid –
Gyakran hunyorgattak kökén
két szemeid.
Kláris: gyönge ajkad, néked
gyöngy az állad,
Rúzsához hasonló az
te szép járásod,
Hattyuhoz illendő az
te ruházatod,
Gyöngygyel vetekedik az
te ábrázatod.
Bár csak éjjel hagynál már
nekem nyugodnom;
Ha nappal éretted
nyughatatlankodom:
Éjjel azonképpen
veled álmadozom,
És nyughatatlanul én
ágyomban nyugszom.
-149-
Vénusnak kertjében nyőtt fejér
rúzsácskám:
Ne vess el előled én
szerelmes rúzsám!
Piros hajnalkorban
szóló galambocskám
Szánd meg már
kinomat édes virágocskám!
Orczád mint szép rúzsa
szivemet sajnálá,
Tekéntetes53) sólyom ki engemet vonsza,
Szivemet szivedhez öszve is kapcsolja
–
Fekete két szemü gyönyörü szép
rúzsa!
Rám fordítsad az te hű
kegyességedet,
Világosíts(d) rajtam
ragyogó szemedet,
És megoltsad bennem
égő szerelmemet –
Csókkal pöcsétöljed
szivedhez szivemet!
Soha gyöngeséged téged el ne
hagyjon,
Az Isten tégedet minden
jókkal lásson,
Engemet is az te
kedvedben megtartson –
Szomorú hir
téged soha ne aggaszszon.
* * *
Szencsey György dalkönyvéből.
-150-
VARGAVENDÉGSÉG.
– Hegedős-gajd a XVII-ik századból. –
Sok ideje miulta hallgatok,
–
Az ki miatt ugyan beteg
vagyok;
Az mit irnak csak azon
háborgok,
De ugy tetszik mind reá
találok.
Egykor esett egy jeles
vendégség
Mellyet szerzett az
vargamesterség,
Mindenben volt ő
köztök az bőség:
De távul volt tűlök
az emberség.
Mert két jámbort hivattak
szolgálni:
Az mészárost
pecsenye-forgatni,
Választották az
szücsöt tartani –
Az konyhára vágott
fát hordani.
Hogy megkészült az vargák
ebédjek:
Vargaság nekiek azt
izenték
Egyék-igyék ha pénzzel
fizetnek,
De lám mast is keveset
fizetnek.
-151-
Tizennyolczan voltanak az
vargák:
Húsz kenyeret megettek az
rusnyák;
Az tyukokat tollastul
faldozták –
Az szakácsnak az ganéját
hagyták.
Hát te takács miért
várakozol?
Mért mivelünk egy kortyot
sem iszol?
Semmit velünk itt nem
mulatozol –
Jobb hogy innét haza
vakaródol!
Az mészárost úgy
elfárasztották,
Az pecsenyét véle
forgattatták:
De hogy megsült –
haza-pirongatták,
Mindenfelé őtet
hajtogatták.
Az mészáros ballagott
házához,
Folyamodék maga
konyhájához:
Mert meglátszék az
paraszt vargákhoz
Csak hejában bizik
ő azokhoz.
Az mészáros áldást kiván
nékik:
Hogy életek olyan hosszu
légyen
Mint az nyúlnak az farka
egészlen –
Az mészáros áldása csak
illyen!
-152-
Az takács is áldást kiván
szépen:
Hogy varga-vendégség akkor
légyen –
Mikor az disznók szép
seregessen
Szárnyon járnak az levegő
égben.
Ollyan bő volt az
fűszár-pecsenye:54)
Hogy az ebet hagyigálták véle;
Torkig jártak az fekete lében:
De őnekik nem adtak ezekben.
Rakva vagytok
embertelenséggel:
Mint ó ködmeny
szőri az tetűvel,
Avvagy öreg leány
szerelemmel –
Kár tinektek vargák az
szép étel!
* * *
Szencsey György dalkönyvéből.
-153-
TERMÉSZETEMNEK…
– A XVII-ik századból. –
Természetemnek
Ez gyarló testben
Romlását,
Én
életemnek
Sok vétkeimnek
Rútságát
Mikoron
nézem:
Ottan ismérem
Iszonyú voltát,
Isten haragját,
Mert az
pokolnak
Nyitva már
látom
Ajtaját.
Irtózik lölköm
Édes Istenem
Ezektül,
-154- Mert az
pokolnak
Félek halálnak
Mérgétül,
Kiért
napomnak –
Vidámságomnak
Szép világa is
Majd
megsötétül;
Tűled
kegyelem
Adassék nekem
Egyedül!
Reám bünösben
Ez rút köntösben
Ne
tekints:
Sőt szent
érdemét
Szép piros vérét
Te említs(d)
Az én
Uramnak
Jézus
Christusnak.
Mast az
bűnömért
Egybengyűjtött
kincs:
Azért hivednek
Harmatját kérlek
Reám hints(d)!
-155-
Nem hányomvetem
Édes Istenem
Érdemem:
Mert minden
épség
Tökéletesség
Énbennem:
Szent
Lölköd által
Kegyelem
által
Ha valami jót
Valaha töttem; –
Csak mast Uramért
Adassék
nékem
Kegyelem!
Az sok próbáknak
Rajtam valóknak
Mély
árja
Hogy elboritson,
Reám bút hozzon
Nagy
habja,
Hogy életemben
Ejtsen kétségben:
Mindenek ura
Ne hagyj
Jehova,
-156- Sőt
kegyelmednek
Röpüljön
hozzám
Galambja!
Vidámságszerző
Szép fényesítő
Napodat
Sok homály
után
Hozzad fel reám,
Utadat
Hogy látván
aztán
Én is az után
Értsem dolgodat,
Akaratodat:
Ez élet
után
Hogy lássam aztán
Orczádat!
Az Írás errül
Lám kegyelmedrül
Azt
mondja:
Hogy sok szenteknek,
–
Bűnben élőknek
Példája
-157-
Nyilván kiáltja:
Hogy megtérőknek
Kegyelmes
atyja
Vagy te Jehova –
Nyújts(d) hát kegyelmed
Ím régen kérem
Óhajtva!
Ímé megvallom,
El nem tagadom
Előtted
Sok
büneimért
Kivel
testemmel
Személyed
Én megmocskoltam
Undokítottam
Kiért
tanácsot
Tűlem elkedved,
(?)
Óh árvák atyja
Adjad Jehova
Kegyelmed!
Ez az kegyelem
Minden bűnösnek
Énvélem
-158- Az Christus
által
Hogy megadassék –
Mast kérem.
Oh árvák
atyja
Áldott Jehova
Engedd meg nékem
Ezt
hogy őrizzem,
És
kegyelmedbül
Áldjad
kedvedbül
Életem!
Amen.
* * *
Szencsey György dalkönyvéből. A fők
értelme: „Tirnavaié“. A 8-ik versszaknak
ziláltnak vagy hibásnak kell lenni, mivel igy a mint van, bajos
eligazodni rajta.
T. K.
-159-
JÓ NAPOT SZIVEM VIRÁGOM…
(„Cantio de amore.“)
– A XVII-ik századból. –
Jó napot szivem
virágom!
Mindenben jódat
kivánom;
Éltessen Isten nem bánom
–
Sőt tartson meg, azt
kivánom.
Sok jó szerencsés
napokra
Virraszszon Isten
akkorra
Az mikoron az én
szómra
Hajul szived
szándékomra!
Mondjad meg szivem
titkodat:
Ha szeretsz-e csak
magamat?
És távoztasd el
kinomat
Ki érted régulta
fonnyat.
-160-
Mert bizony sok ideje
már
Hogy ráró sebes szárnyon jár
–
Én szivem is csak téged
vár
Belső röjtökébe
bézár.
Lágyítsad meg hát
szivedet,
Ne őszítsed meg
fejemet,
Ne örüljed
elvesztemet
Éretted
veszedelmemet.
Mert szeretlek csak
egyedül:
Mint gillicze, ki fészken
ül
Hogy ő társátul el nem vál
–
Miglen nem választja
halál.
Várok sok hetet,
hónapot:
Löljek
alkalmatosságot
Veled beszélésben
módot
Találjak olly
titkon-valót…
De mégeddig szép
madarkám
Titkomat meg nem
mondhatám,
Hogy szivedet
vigasztalnám,
És én magamhoz
hajtanám.
-161-
De immár ugyan
fölpozsdult
Az szerelem is
fölbuzdult,
Bennem az jóság
megmozdult,
Szép nyájasságra
fölindult.
Ne tiltsad meg hát
magadat,
Szivem éntülem
karodat,
Nyakamat
általkapcsoljad,
És orczámat
megcsókoljad.
Mert étczaka én
ágyomban
Veled vigadok
álmomban;
Ha fölsörkenek azonban
–
Senki sincs mellettem
ágyban.
Nincsen lölköm csak egy
óra
Melyben szivem néked
jódra,
Nem vágyakoznék ágyodra
–
Hogy fekhetnék
vánkosodra.
Nincs oly nap is, szép
violám,
Melyben téged édes
N...ám
Elfelejtenélek
rúzsám
Gyöngén termett szép
asszonkám.
-162-
Soha bizony én
tentámmal
Föl nem irhatnám
pennámmal,
Vagy ember
gondolatjával
Ki nem mondhatja
szájával
Hozzád én nagy
hűségemet
És buzgó
szeretetemet;
Csak néked mondom
titkomat,
És megjelentem
kinomat.
Szivem immár
megértheted
Akaratomat
tudhatod,
És kinomat megszánhatod
–
Szivedet hozzám
hajthatod!
Utánnad immár ne
járasd
Szivemet tovább ne
fáraszd:
Hanem titkodat megmondjad
–
Magadat nékem
ajánljad.
Frissen szól neked az
nyelved,
Nincs semmi hiba
tebenned;
Köszönetemet
elvegyed
És titkomat
megőrizzed.
-163-
Áldjon meg az Isten
rúzsám
Tégedet édes
violám,
Tartson meg jó
egészségben
Téged egész
életedben!
– Az ki ez verseket
szerzé
És mast versekbe
rendölé:
Nincs kétsége szerelmében
–
De nem szól neki
féltében.
* * *
(Szencsey György dalkönyve.)
-164-
MINT AZ UTONJÁRÓ…
(„Cantio pulcherrima.“)
– A XVII-ik századból. –
Mint az utonjáró ki két utra
talál
Nem tudván az járást
gondolkodik, s megáll,
Törődik
magában, elméjére gond száll:
Jobbra
eredjen-e, vagy mely balfelé vál?
Fél ha rosz ösvényre talál
tekeredni
Oly fortélyos helyen fog
ott téveledni;
Az hol nem fél: gonosz
kezd reá eredni –
Az melybül jó utra
nehéz keveredni.
Így az én elmém is nem tudja
mit kezdjen,
Két ut van előtte:
melyikre eredjen?
Az járatlan uton
fél: el ne tévedjen,
Hogy az jó utrul
is gonoszra ne térjen.
Azaz: ha tovább is nőtelenül
éljek?
Vagy megházasulván feleséget
végyek?
-165- Kétséges az elmém ezek
közt mit tegyek –
Két ut van előttem:
mellyikre eredjek?55)
Meguntam, meguntam az árva
életet:
Minthogy az gyermeki sorbul
már kiköltem;
Mit kezdjek? elmémet
ezen sokat hánytam –
De tanácsot adni
magamnak nem tudtam.
Meg köllene azért
feleségesülnöm,
Páros gerliczeként
már fészkemben ülnöm,
Társam
melegétül ott kedvesen fülnöm, –
Ily
árvaságban is tovább nem őszülnöm.
De az már az kérdés: kit
kölljön elvennem?
Az jó feleségre
mert nehéz szert tennem,
Hogysem
penig rosznak, megveszettnek türnöm:
Jobb nőtelenségben örökké maradnom!
Ha udvarit veszek: nem szokott
munkához –
Nem köll bizni annak
gazdasszonyságához,
-166- Az sült
galamb penig nem röpül szájához:
Ha
maga sörényen nem lát dolgaihoz.
Ha városit veszek: azok czifra
gőgök,
Selyem-pártát, övet szerezni
nem győzök;
Minden elég légyen, azt
kivánja szivek –
Másként schola fele
hunyorít az szemek.56)
Áhitatosságok megvagyon
ezeknek,
Mindjárt félbenszakad
munkájok kezeknek
Mihánt57) az templomban hallják hogy
csöngetnek,
Az melynek szenével
másutt is égetnek.58)
Ha falusit veszek: otthon nyög
s tudatlan,
Az szép nyájassághoz, s
jó kedvhez szokatlan;
Akarmi
tréfaszót nem hágy mordulatlan,
Nem
kap az szép csínon, lustán jár s mosdatlan.
Mondanám, jobb volna ha
özvegyet vennék:
Mert két-három
vetett-ágyas ember lennék,
-167-
Egy rakásban sok szép eszközt készen lölnék
–
Teknyőt, bölcsőt, nyerget ottan én
megnyernék.
Ez is egyelsőben szól
alázatosan,
Pityergésen kezdi
beszédét módosan,
Azután kérkedvén
mond: itt készen vagyon
Szekér, ló,
fölrántó-szíjjam is csatosan.
Mig magát ajánlja: pénzem elég
vagyon!
Köntöse magának, urának az
rudon,
Magát mosogatván jó kedven is
vagyon
Nyájas ember nála ki hozzá
járhasson.
De az jó idején nagybátran azt
mondja:
Ki őtet elveszi az csak ugy
gondolja –
Ha dolgozik ő bár légyen
kurv’ az anyja!
Hanem ha elvette:
őtet el is tartsa!
Elégedjék véle: ha gyakran
véle hál,
És valamint kiván mindent
készen talál;
Azontul porontyát
föltartsa59) ha csinál! –
Ha arra néz ember: annál mást is
talál.
-168-
Ez is mindennapon fölindul
haragra,
Bár rosz volt is: másik urát
magasztalja;
Hanemha gonoszul
történik halála –
Másképpen ő száját
senki bé nem dugja.
Sőt néha kevésen ugyan
megharagszik,
Ha bucsút nem adhat:
melléd igyekezik;
Hogyha meg nem
verhet, azon igyekezik –
Meghal majd
– ugy tetszik – halála érkezik.
Nehéz eltartanom, hogyha
szegént vészek,
Mast is szegény
vagyok: annál szegénb lészek,
Egy
koldusbul kettőt, nyomorultat tészek –
Lesz igy házasságom gonddal rakott fészek.
Ha gazdagot veszek: lesz
súlyos keresztem –
Azt hányja
szememre, hogy csak készre jöttem,
Övé mind az jószág mert nem én kerestem,
Azt is panaszolja az mit
eszem-iszom.
Ha rút lesz: az rútat
hogy-hogy szerethessem?
Imelyögés60) nélkül meg sem
ölelhetem;
-169- Minden örömömet
rúttal eltemetem,
Veszettség,
kárhozat lesz véle életem.
Ha szép lesz: ugyis lesz elég
fejem gőzi:
Mert őtet strázsálni
mindenkor ki győzi?!
Elhódítják penig
ha ember nem őrzi –
Az én fazekamban
mas is konczát főzi.
Más sok okokbul is nehéz az
házasság:
Kivántatik ahhoz sok
alkalmatosság,
Fazék, kalán és tál,
mindenféle jószág –
Búbánat,
kárvallás, és nagy nyomorúság.
De Uram Istenem, kit nékem
rendöltél,
Avvagy jóvoltodbul énnékem
igértél
Anyámnak méhében mikoron
teremtél –
Az időtül fogva rám gondot
viseltél:
Oltalmazz meg mast is az
csalárd ördögtül!
Egy jó feleséget
adj nékem kedvedbül,
Kit bizonynyal
kérek csak Istenségedtül –
Tudom, meg
is adod nékem jóvoltodbul!
-170-
Szaladott61) halacska mint az folyóviznek:
Úgyan örvendezzék az jó hirnek
névnek!
Légyen kivánója minden jó
erkölcsnek,
És vidámítója bánatos
szivemnek.
Az mi marháinkat62) soha ne fogyassa:
De az miben lehet inkább szaporítsa,
Hogy azt felőle ne kezdjék mondania:
Az mit ura keres – mind meg tudja innia!63)
– Ez éneket szerzém minap
mulattomban
Bakony s Vértes között
nem régen laktomban.
Az Ur Istent
kérem, hogy jó házasságban
Részt
tégyen énnékem minden ő javában!
* * *
E több szépséggel biró s helylyel-közzel igen correct verselésü
ének Szencsey dalkönyvében létezik.
T. K.
-171-
JÁSZSÁG KUNSÁG…
– A XVII. századból. –
Jászság Kunság mentiben
szarkák kodácsolnak,
Az berényi
malomban verebet patkolnak,
Szeged
mellett Borosztyán baglyok furulyáznak,
Érken, Mérán a gyikok bojnyik-tánczot
járnak.
Jákóhalmán a vargák ködmönt
köszörülnek,
A szomszédban
Jász-Dózsán csak el nem rémülnek;
Puszta-Szikszón Győr mellett mentét fürészölnek,
Esztergomnál, s Kiséren csontokat
őrölnek.
Az ó testamentomban volt egy
öreg bába
A kinek a szúféreg esett a
fogába
Hatvanhat szarándok járt .....
az orrába –
A ki ezt el nem hiszi,
bujjon .....ába.
Amaz öreg vénasszony fut,
ugrik mint a nyul,
És a jó vetett
ágyrul majd hogy le nem fordul;
Hogyha jó reggel fölkel, hurottul majd megful –
A sárkányok dobjábul sok titty-totty
kicsordul.
-172-
. . . . . . . . . . . . . .
.
A ki ezen jó dallást hallja
füleivel,
Pénzt, póturát, petákot nem
ad kezeivel:
Holta után ne nézzen
bandzsal szemeivel,
A
szerecsen-országban hollók temessék el!
* * *
Nemz. muz. kézir. hung. quart. 175. IV. A kipontozott helyek
obscenus voltuk miatt nem közölhetők. – E gajd mint alakja s modora
is mutatja: igen régi, a végversszak nyilván bizonyítja, hogy még a
jutalomért éneklő vándor hegedősök korából való; ezért tevém fölébe
a XVII-ik századot, a meddig bizonyosan felvág.
T. K.
-173-
VÉN LEÁNY PANASZA.
– A XVII-ik századból. –
Bánatja nincs ez világon
annak:
Az ki nevét tudja ő
férjének,
Sőt vigsága nagy vagyon
szivének –
Holtig nem lesz vége
örömének.
Szent Istenem, lám te irgalmas
vagy,
Bús sziveknek vígasztalója
vagy,
Énnékem is kérlek örömöt
adj:
Az pártában megagganom ne
hagyj!
Mert ím, látom az én
szemeimmel:
Sok leánybarátimat viszik
el,
De lám engem senki nem viszen
el,
Sok gondolatimban epedek
el.
Magnakvaló volnék, minden
látja,
Szépségemet senki nem
kivánja,
Mert az vénség virágomat
rontja –
Mint az füvet ugyan
elszárasztja.
-174-
De ha engem valaki megkérne
–
Annak bátor csak félszeme
lenne,
Az lába is bátor
bankós64) lenne:
Csakhogy az én szükségemrül
tenne!
Készen volnék bizony ha
köllenék,
Csak kérnének mindjárt el
is mennék,
Szegénylegént én mast nem
utálnék –
Üngöt, gatyát szépeket
csinálnék.
Az fársáng is imhol jön nagy
lassan
Szintén mast volnék
virágkoromban,
De férfival nem
fekszem egy ágyban –
Megepedek sok
gondolatimban.
Nem mondhatok jót az én
anyámnak
Mert engemet szida vén
kurvának,
Lapiczkának és az
vaskalánnak
Rajtam kétje (?) az ő
haragjának.
Ha szabados volna:
megkéretnék
Egy deákot bizony
választanék,
-175- Akár vargát – azzal
sem gondolnék:
Csak az fejér vénségre
ne jutnék!
Az tüz az oldalam
megsütötte,
Az orsó az újjamat
föltörte,
Az dagasztás könyököm
kiette,
Az tüzhely farom
szélesítette.
Reám fogták azt is nagy
hamissan:
Férjhez nem megyek! azt
kiáltottam,
De bár kalodában tegyék
nyakam –
Ha elmulik akarmikor
rajtam!
Ha tisztességemet nem
félteném:
Az pártámat mindjárt tűzben
vetném,
Az fejkötőt az fejembe
kötném,
Az kontyot is mindjárt
föltekerném.
Örök Isten, hát én hová
légyek?
Talám nem akarod, hogy
örüljek,
Ez világban hogy én vigan
éljek?
Vagy férfival én együtt
fekügyek?
-176-
Ámbár nékem arra
engednének:
Hogy fársángban legént
kéretnének;
Bizony hármat mindjárt
megkéretnék –
Negyediket szeretőül
vennék.
Elsőben én deákot
kéretnék:
Mert az deák nékem is
tetszenék,
De mivelhogy otthonn nem
ülhetnék:
Az menyecskék tűlem
elszeretnék.
Igy mindennap pártámat
elvesztem,
Azt kölletlen – délig
elkeresem,
Ha megtölöm óhajtván
föltészem –
De mégegyszer bizony
megégetem!
Elviseltem nyolczvanhárom
pártát:
De nem vettem soha bizony
hasznát,
Az g.....nak csömögős
falatját
Nem érzettem soha
használatját.
Ez éneket az ki versben
rakta:
Öreg leány árvaságát
szánta
Sirásokat fülével
hallotta,
Versek szerént ekképen
formálta.
-177-
Légyen elég ez néhány
versecske!
Néked irám te szép
gerliczécske;
Az tavaszszal mikor
megjön föcske:
Akkor lészen néked
örömöcske!
* * *
Szencsey György dalkönyvéből.
-178-
SEREGEKNEK URA…
– Karácsonyi ének a XVII-ik századból. –
Seregeknek Ura, ki lakozol
mennyben
Vigyázz mindenekre kik
vannak ez földön;
Bünteted az bűnöst
rettenetesképen:
De az igazokat
megtartod végiglen.
Értünk szegénységben ez
világra jöttél,
És emberi testet
érettünk fölvettél;
Óh édes Jézusunk
mely hamar szenvedtél
Mert te
testecskédnek helet nem lölhettél.
Bötlehem városban bé nem
bocsáttattál,
Óh egeknek Ura – jaj
mire jutottál!
Romlott istállóban úgy
bényomorodtál –
Keserves sirással
jászolban nyugodtál.
Ki az mennyet földet teremté
szavával:
Csak egyedül vagyon
keserves anyjával,
Ki mindent
megruház: egy darab posztóval
Bétakartat és sir, zokog szent anyjával.
-179-
Oh emberi állat! magad vedd
eszedben:
Hogy érted szenvedett az
mennybéli Isten;
Hagyd el bűneidet,
élj jámbor életben –
Hogy
bébocsáttassál fölső Bötlehemben!
Az szent angyaloknak ki vala
királya:
Ökör és az szamár az ő
udvarlója;
Az mennynek és földnek
egyedül ő ura:
Csak az ő szent anyja
néki szolgálója.
Tiszta szivbül azért menjünk
eleiben,
Kövessük meg őtet, kik
vagyunk sok bűnben,
Kik nem adtunk
szállást néki mi lölkünkben:
Hogy ne
adjon minket ördögnek kezében!
Amen.
* * *
Szencsey György
dalkönyvéből.
-180-
ÁRVA FEJEM…
– A XVII-ik századból. –
Árva fejem – mi haszna
éltem:
Ha csak búban forog
személyem?
Nincs ki
szánja
S vigasztalja
Szomorú fejem:
Mert
elváltam attól az ki szerette szívem.
Rám mosolygó két szép
szemével,
Angyalábrázatú
szinével,
Vidámító
Szivámító,
Szép
énekével,
Nyavalyámból kigyógyitó hű
szerelmével.
Véletlenül bágyasztja
szívem,
Szörnyü kinom hervasztja
színem,
Sok busulás,
Gondolkodás
-181-
Foglalja testem:
Míg
nem látom – csak óhajtom: nem lesz víg kedvem!
Azért kérlek, szánj meg;
Istenem
Utaimban légyen
vezérem;
Visszatérvén
Egészségben
Lásson
két szemem,
Ne kényszeritsd elválásra
kérlek, bús szivem!
Ez éneket, ki
kivánja
Jól megérthet ki volt
authora?
Versfejekben
Feltalálja
Egy szó,
hogy „árva“
Ki szivében régtül fogva kesereg vala.
* * *
A Mátray-codexből. A versfőkben ez
áll: „Árváé.“ Szép dalmérete hasonlít a
kurucz tábori dalokéhoz; s a versszakok három utolsó sora egészen
egyazon.
T. K.
-182-
GYENGE ROZSA…
– A XVII-ik századból. –
Gyenge rózsa, szép hattyucska,
viola:
Édes lelkem, szép szerelmem,
Vénuska!
Valjon élsz-e, s emlétesz-e
valaha?…
Mert éretted csaknem
meghalok búba.
Nálad nélkül nem jutok
végórára,
Rád találok búm s gondom
hajlékára;
Szivem szakad mégis óhajt
nagy sirva,
Mondván: engem kinzó
gyönyörű rózsa!
Elválásom tűled mint lőn
véletlen,
Az szerencse mellőled hamar
elvőn,
Kis hattyucska, tégedet
özvegygyé tőn
Az Vénusnak haragja
mindkettőnkön.
Jaj mit tegyek, s hova legyek
egyedül?
Vigasztalást nem várhatok
senkitül,
Szivem kinja naprul napra
öregbül –
Bárcsak egy szót hallhatnék
édesemrül!
-183-
Nyughatatlan szivem keserves
kinja,
Megkereslek édes lelkem, kis
rózsa,
Mert nincs sohol nálad nélkül
orvossa –
Vajha szárnyom volna,
röpülnék oda!
Jaj énnékem, jaj árva
idegennek
Mert mind-éltig65) csak nagy búmban kesergek,
Jó lovamot nyugodni sem engedek
Valameddig véled szemben nem
leszek!
* * *
A Mátray-codexből.
-184-
ÁLL ELŐTTEM…
– A XVII-ik századból. –
Áll előttem egy
virágszál,
Örvendetes
liliomszál,
Kis kertemben ékesen
áll
Ki életem, – egy
virágszál.
Áll előttem szép
violám
Rózsaszinü szép
Ilonám,
Kegyes tekintető rózsám
–
Gyönyörüséges
violám.
Kis kertemben szép virágok
–
Jó illatu szép virágok
Tündöklő szép piros rózsák
Gyönyörüséges violák.
Óh szép virág
szerelmemben
Mikor volnék szép
kertemben
Rózsa-,
violaszedésben
Az te nagy és szép
kedvedben!
-185-
Akkor lészen vigasságom:
–
Rózsa-arczodat ha
látom,
És ékesen csókolgatom
–
Akkor lészen
újulásom.
Néked egészség
adassék,
Szép termeted
böcsültessék,
Jó hired néked
hallassék.
És éntülem
szerettessék.
Füleidben immár
vegyed
Fordíts(d) reám
személyedet:
Halld meg keserűségemet
–
Tarts(d) meg az én
életemet!
Legyen bocsánat
énnékem
Tűled óh én szép
szerelmem;
Noha mostan távul vagyok
tüled
Ne felejts el azért engem
Eszter. (?)
* * *
A Mátray-codexből. Az utolsó két sor ugy látszik el van
ferditve.
T. K.
-186-
AZ KI NEM RÉGENTEN…
– A XVII-ik századból. –
Ad notam: „Nosza sóhajts egyet, gondolj
valahova…“
Az ki nem régenten válék el
éntülem
Illy keserves szókkal lőn
bucsúvételem,
Csak kevés ideig lőn
beszéde vélem,
Mint árva madár él,
marada el tűlem.
Engem csak egyedűl szomoru
bánatra
Elhagyott mint árva, nem
szabadulásra;
De nem reménlettem hogy
ő érte végre
Jusson szegény fejem oly
keserves igyre.
De méltó e mellett ezeket
szenvednem:
Mert ő is sokat tűrt,
szenvedett érettem,
Az irigyek miatt
szive busult értem –
Azért ő helyette
senki nem kell nékem.
Mert az ő szemei csak engem
vigyáznak,
Melyek szerelmére engemet
onszolnak;
-187- Kérem azon őtet: ne
hagyjon prédának:
Holtig tartson
engem ő saját rabjának.
No nem illik nékem errül
többet szólnom –
Mert nem hagyja
szivem többé halasztanom,
Ideje már
nékem az utnak indulnom,
Csak engedje
Isten szép személyét látnom!
Ezminap mutatá személyét
énnekem:
De nem beszélhetett akkor
véle szivem,
Mivel az irigyek lesték
életemet
Az kik meggátolták
igyekezetemet.
Mert az ő termete ékes mint az
cyprus,
Az Lybánus hegyén felnőtt
magas czédrus,
Mellynek szerelmére az
kegyetlen Vénus
Engemet hiteget –
kiért szivem csak bus.
No ne féljünk már semmit az
irigyektül –
Mert már ők elvesztek
minden gyökerestül,
Valóban veretnek
étczaki66) szelektül,
Isten haragjának kegyetlen tüzétül.
-188-
– Egy keserves ifju igy végezé
versét,
Vérével megfesté keserves
énekét,
Kérvén azon ő szép régi
szerelmesét:
Hogy kötné immár le ő
megbusúlt szivét!
* * *
Mátray-codex. „Keserves ifju“ = kesergő, bánatos ifju; a
„keserves“ szó régen gyakorta igy jő elé.
T. K.
-189-
TITKOSAN SZERETEK…
– A XVII-ik századból. –
Titkosan szeretek
Csak egyet kedvelek,
Ki legyen? s hol legyen?
Én jól
tudom.
Akárki mit
mondjon,
Ámbátor
megszóljon
Nem félek, – igy
élek,
Ezt megtartom.
Sokan beszélnek,
És
megitélnek
Engem
kevélynek
Elhiszem, vélnek
–
De a ki híven él
Nem csapdos mint a szél:
Mint kőszál
Bátran
áll
Az nyelveknek!
Az tudja, s én
tudom
Másnak nem is
mondom
-190- Mi közi – bár füzi
–
Másnak ehhez?!
Megelégszem véle:
Mert kedves személye,
Elég az –
hogy igaz
Ő hivéhez.
Ezt dobra ütni
Vagy
megtudatni,
Mással
közleni,
Vagy kibeszélni
–
Mert illyes dolgokban
Hamisság gyakran van,
Szolgálnak,
És
ártnak:
Ell köll
hinni!
Lehetne találni,
Nem egyet számlálni
Hivségben, szivekben
Kik kárt
tettek;
Jól meg nem
vizsgálták
És meg nem
fontolták
Hogy bátran és
nyilván
Csak szerettek.
-191- Mert ebben sok
árt:
Szem s nyelv tehet
kárt,
Igy immár sok járt
Egymástul elvált,
Végtére megbánták
De későre
hagyták,
Nem hitték,
Szenvedték
Az illyen
kárt.
Igaz, most is
vannak
Kik engem
vizsgálnak:
Akarnák, hogy
tudnák
Kit szeretek?
Némely már kérdezte –
Ezt mondtam: quid ad te?
Pirultak – némultak
Az
illyenek.
Így más is
járhat,
Ebbül tanúlhat:
Az csak hallgathat
Ki nem szóllalhat;
Nem jó
vizsgálódni,
Más titkát nyomozni
–
-192- Okos az
Boldog az
Ki – hallgathat!
* * *
Nemz. muz. kézir. hung. quart. 178. II. 295. sz. E különben is
csinos, és könnyed-menetű dal reám nézve kétszeresen érdekes, mert
mint a versfőkből kiderül, valamelyik ősöm („Tali“) irta, a mit azon körülmény is igazol, hogy
mint Komárom vidékén ismeretes ének –
küldetett be. A külforma gyakorlott költőre, a nyelvezetnek itt-ott
még érezhető ódon zamata régiebb korra mutat. Én szerzőjeül
legvalószinűebben az 1683-ban a török ellen Párkánynál vivott
ütközetben elesett Thaly Ferenczet
tartom, mivel, mint családi irományainkból látom, nevét ő szokta
csak egyszerüen „Tali“-nak irni, mig a többiek – az újabbak úgy
mint a régiebbek – „Thaly“-nak vagy „Thali“-nak irják; bár
kivételesen, egy régi pertárgyaláson láttam Thaly Gergelynek67)
Komárom-vármegye 1635–44 közötti vice-ispánjának nevét is h-nélkül
irva, de oly réginek mint az ő fiatal kora, a jelen költeményt nem
tartom.
T. K.
-193-
MENJ EL MADÁR, MENJ EL…
– A XVII-dik századból. –
Menj el madár, menj
el,
Mondd szolgálatomat
Az én asszonyomnak,
Kedves szép rózsámnak.
Vidd el
levelemet,
Mondd meg
hűségemet:
Engem oda
várjon
És el ne
aludjon!
Szive ne
busuljon,
Azon ne
óhajtson:
Ha véle
szólásom,
Gyakran nem volt
átkom.
Ez jövendő éjjel
Őtet nagy örömmel
Higyjed megkeresem –
Csak legyen
örömben.
-194-
Mondjad, hogy
szeressen,
Engem meg ne
vessen
Egy hitván
nyalkáért,
Egy rút
förtelmesért.
Mert ha egy
nyalkáért
Megvet csak egy
roszért:
Kész az
koporsóban
Vagyok
leszállanom.
Mint az
gerliczének
Nem szabad már
nékem
Zöld ágra
szállanom,
S tisztavizet
innom.
Tudod hogy
szeretlek,
Tégedet
kedvellek
Gyenge liliomom,
–
Gyenge
majoránnám.
Kertemben mint
rózsám,
Arany-vessző-szálom
Ollyan vagy
te nálom
Mosolygó szép poskám.
(?)
-195-
Megnyugodtam
rajta
A mit minap mondál
Midőn szép csókokkal
Engem látogattál.
Ha tetszem
kedvednek
Ékes
termetednek
Engedek mindenben
–
Csak legyek
kedvedben!
Hogy te víg
kedvedet
Nyerném
szerelmedet;
Soha mást
kivűled
Ne keressek
szivet.
Soha az mig élek
El nem felejtkezlek:
Mert szivem közepin
Fel
jegyzettelek.
Légyen
egészségben
Az kit
verseimben
Most kit
emlegetek
Ez kis
énekemben.
* * *
Mátray-codex.
-196-
ÓH ÁTKOZOTT KIS CUPIDÓ…
– A XVII-ik századból. –
Óh átkozott kis
Cupidó
Piros vérem
szomjuhozó,
Szerelmemben lenge,
csaló,
Szép ifjaknak te vagy
háló.
Ne gyötörjed én
szivemet
Add meg nékem
szeretőmet,
Ne adj nékem innom
mérget,
Ujíts(d) elébbi
kedvemet!
Tündéres vagy, mert nem
látlak:
Ha látnálak,
megfognálak,
Vas béklyóban
jártatnálak –
Mint te engem
kinoználak.
Szabadságod ugy nem
lenne
Mert hatalmad mind
elveszne,
Szép szeretőm is kedvelne
–
Ha nyelvem nem
hizelkedne.
-197-
De nem látlak, azért
kinzasz,
Szerelemtől már
megfosztasz,
Mulatságban veled nem
hagysz –
Sőt halálomra mérget
adsz.
Elbágyadott szintén
szivem
Hogy nincs előttem
szerelmem,
Ujontan újul
gyötrelmem,
Szememből kicsordul
könnyem.
Nem láthatom
szeretőmet,
Fárasztom érte
szivemet;
Járok sok üres rút
földet:
Csak láthatnám
szerelmemet!
De kétséges őtet
látnom
Noha gyakran én
óhajtom,
Kinaimat ugy számlálom
–
Érted szivemet
fárasztom.
Az tavaszszal az szép
szüzek
Az mezőre
kisétálnak,
Csak egymásra mosolyognak
–
Azonközben
csókolódnak.
-198-
Más rózsát is
szakaszthatnék
Hogyha kedvemnek
tetszenék,
Kiben vigságot
találnék:
De ezzel csak bút
szerzenék!
Vénus szerelem
asszonya
Ifjak szivét
busitója
Kinek keziben
kézijja,
Idegében vetett
nyila.
Megtöri ő az
ártatlant
Nem szánja valakit
kaphat,
Gyönyörködik hogy vért
onthat,
Kedves nála illy
áldozat.
Minap hogy egyik
leánya
Engemet előtanála
Meglőni engem akara –
Megijedék, mondék arra:
Óh Vénusnak szép
leánya
Mit haragszol te
szolgádra?
Tulajdon saját rabodra
–
Ha nem vétett néked
soha!
-199-
Tudatlanságombul68) néked
Ha vétettem
te ellened:
Reám ne onts azért mérget
–
Engedelmes légy
ezeknek!
– Ezeket siralmas
szókkal
Irtam
könyhullatásokkal
Hogy sokáig én
csókommal
Nem láthattam
vígassággal.69)
* * *
Mátray-codex.
-200-
DRÁGA SZEMÉLYEDÉRT…
– A XVII-ik századból. –
Drága
személyedért
Hát én hová
legyek?
Mire hajtsam
fejem?…
Hát csak búban
élek!
Bizony nincs olly
próba
Kinn által nem
megyek
Én, csak
elolthassam
Égő
szerelmemet.
Valamig nem
lészen
Szerelmedben
részem:
Addig mind csak
búban
Foglalom
életem.
Bizony ha újonnan
Adatnék születnem:
-201-
Phoenix madár-módra
Megégetnék testem.
Eleven nem volna,
Az ki nem kivánna,
Veled mulatozni
Ottan kész nem
volna.
Egy szóval valami
Dicséretre méltó:
Szép asszonyságodban
Mind
feltalálandó.
Kegyesség,
ékesség,
Szépséges ékes
szó:
Az ifjak lábának
Készittetett békó.
Mondd
szolgálatomat
Öcsémasszonyodnak,
Hogy szintén
most élem
Búban
világomat.
-202-
– Ez verseket
szerzém
Csak az te
kedvedért,
Az én hozzám
való
Kegyes
szerelmedért.
* * *
Mátray-codex. Ugy látszik nehány
versszak hiányzik e költeményből, vagy hogy a stróphák nincsenek a
kellő egymásutáni rendben. A 7-iknek bizonyára a 6-ik előtt kellene
állania.
T. K.
-203-
HOL VAGYTOK…
– A XVII. századból. –
Hol vagytok Pegázus, Parnassus
leányi,
Szép éneklő múzsák Apolló
hugái:
Legyetek szivemnek ti
vígasztalói,
Elmult örömemnek
visszatéritői!
Nem kérem tőletek Tullius szép
nyelvét,
Sem az Herculesnek bátor,
kemény szivét:
Csak egyedül szivemnek
régi örömét –
Elmult jó kedvemnek
visszatérítését!
Nem is igyekezem Tróját
oltalmazni,
Achilles fegyverén
Ajax-szal osztozni:
Akarom szivemet
bútul oltalmazni –
Kit sokféle kinok
szoktak is kinozni.
Miként tüzön-vizen nyargaló
Phaeton
Fel s alá vonatik lovátul
szabadon:
Így az én szivem is igen
gyakran vagyon –
Fel s alá vonatik,
mert búja nagy vagyon.
-204-
Annyira elgyötrött már az
szomorúság
Hogy csak ollyan vagyok
mint útfélen nőtt ág,
Kit minekutána
valaki ha levág:
Minden utonnálló
rajta tapod és hág.70)
Miként az szélvészben
eltévedett madár
Kit az záporesső ugy
elfárasztott már,
Hogy fáradtság
miatt csak alig s gyöngén jár, –
Jaj,
mert mindenfelől halálos fegyver vár!
Vajha Mercúrius ez világban
élne,
Jelen volna régi hatalmas
ereje,
Jupiter kedvibül reám
tekintene –
Engemet mint Bellist
folyóvizzé tenne!
Bizony jobb is volna nékem
eltávoznom,
Kis virágok között
csendesen nyugodnom,
Avvagy zöld
erdőkön, pázsiton bujdosnom:
Mintsem
koporsómig igy kell szomorkodnom!
Könnyeim forrási áradnak
naponként,
Soha el nem fogynak Pontus
vize szerént;
-205- Keseredett szivem
valamellyre71) tekint:
Talál ő magának mindenütt nagyobb
kint.
Azért az koporsó hamar légyen
készen;
Az hol pedig nékem temetésem
lészen –
Följül koporsómon ez nehány
szó légyen
Hogy énfelőlem is
emlékezet légyen:
Itt fekszik egy árva, itt
eltemettetett
A kinek éltében az bú
véget vetett;
Jaj ez is éltében
eleget kesergett –
Nyugodjék
csendesen, bírja az egeket!
* * *
Mátray-codex.
-206-
„AZ HÁZASSÁGRÓL.“
– A XVII-ik századból. –
Az ki indul
Hosszu utra
Sokat
búsul,
De nem tudja:
Ha járása
Bujdosása
Jóra lészen vagy
fordul gonoszra?
Sokszor romol
Kárt gyakran vall,
Kedve bomol,
Pokol hirt
hall:
Míg vigsággal
S jó haszonnal
Vissza nem tér kivánt jutalommal.
-207-
A sok káron
Sir, bánkódik,
A jó
hasznon
Örül, ugrik,
S vigan lakik
Kedven
nyugszik –
Eszik-iszik, semmit nem
bánkódik.
Igy van dolga
A ki gondját
Házasságra
Adja
magát,
Az út súlyát
Sok bú dúlját –
Mig
végre nem viheti szándékát.
Nem tudhatja:
Nyér vagy veszt-é?
Ha haszonra
Fordulhat-é?
Jót
talál-é?
Roszat vesz-é?
Kedve szerént ha úta fordul-é?
-208-
Ki haszonnal,
S ki jár kárral,
Ki
angyallal,
S ki
sátánnal,
Bűn anyjával
Szörnyü kárral
Akad
öszve lelkének kárával.
A kedves társ
Nyilván angyal,
Ha
jót találsz
Élhetsz
azzal
Kevés búval
Ritka jajjal
Nem
sóhajtasz lelked fájdalmával.
Helyén vagyon
Minden dolgod,
Nem
lesz máson
Kivánságod
Éted, itod,
Vigasságod –
Tökélletes vigság
minden dolgod.
-209-
Szomorkodjál
Ámbár néha,
Siránkozzál
S akadj
kárra,
Juss bár búra
Szörnyü jajra:
De a
jó társ lesz vidétásodra.
Fénlő gyémánthoz,
Rubinthoz,
Finum
aranyhoz,
Ezüsthöz
A jó asszon
Gyakor
haszon
Hasonlatos a drága
gyöngyökhöz.
A tárháznak
Minden szine
Udvarának
Ékessége,
Szép tüköre
S drága
kincse
A jó asszony urának
öröme.
-210-
A jó asszony
Szép korona,
Ékes
bizony
Mint pálmafa;
A szép rózsa
Sem
viola
Nem ér véle liliom
illatja.
A férfinak
Szép czímere,
Dolgainak
Kivánt
vége,
Tisztessége
S hire-neve
A jó
asszony segétsége, s élte.
Ne mondd magad
Nyavalyásnak,
Ne
kiáltsad
Magad búsnak:
Sőt boldognak
S nagy
gazdagnak
Ha szerit tetted a jó
asszonynak.
-211-
Elég vagyon
Mert mindene
Kinek
van jó
Felesége,
Tisztessége
S
hire-neve
Nevelkedik ég alatt
mindene.
Házát belől
Ha elnézi,
Mindenfelől
Elszemléli:
Tisztán
leli
Mert van neki
A ki házát mindennap szépíti.
Óh boldogság!
Óh nagy öröm!
Óh
nagy jószág
S segedelem!
Én Istenem
Adjad
érnem:
Illy drága vendégben légyen
részem!
-212-
– De a rosz társ
Merő sátán:
Mint
hegyes nyárs
Mord az
urán,
Örül kárán
Tapsol búván –
Megemésztő tűz a férfi házán.
Skorpióval
Együtt lakni
Viperával
Megalkudni
Könnyebb
élni
S hasznosb járni:
Hogy nem ilylyel egy házban
szorúlni.
Basiliscus
Látásával
Megöl: de
én
Mégis azzal
Éjjel-nappal
Vigyázással
Inkább laknám mint a
gonosz társsal!
-213-
Jaj hát annak,
Jaj mind éltig!
Megholt bizony
Immár félig
–
Rosz asszonyra
S tunya társra
A ki
talál, gyász dolga mindholtig.
Nem verradhat
Az örömre,
Estvét
nem érhet
Kedvére,
Vagyon része
Könyves
szembe
A ki talál tunya
feleségre.
Étel-ital
Annak méreg.
Rosz
asszonynyal
Ki ventereg,72)
Óh rút
féreg
S kinzó méreg
Szegény férfi körül sértő vasszeg.
-214-
Háznak minden
Csunyasága,
Tiszta
ágynak
Gyalázatja,
Férfi gyásza
S kénzó
láncza
A rosz asszony urának
hóhéra.
A rosz asszony
Urát gyötri,
Higyjed
bizony
Megemészti,
Lelkét sérti
Rontja
s veszti,
Idő előtt aggasztja s
vénéti.
Mint agyonvert –
Ha uton jár,
Vélnéd
hogy rest,
Mert mint a
sár
Szurkosan jár –
Vigyázz rá bár:
Felesége miatt megholt az már!
-215-
Óh szörnyü bú!
Jaj nagy eset!
Óh
szomorú
Bajos élet!
Jaj mi lehet
Mondj
csak egyet
A mi szörnyebben tépné az
embert!
Óh nagy ostor
Ki előttem
Sirván
sokszor
Forgasz nékem;
Én Istenem
Ne adj
érnem
Illy rosz vendégben hogy légyen
részem!
– Ezt kedvéért
Egy ifjúnak
Irám
azért
Hogy jó társnak
Mint aranynak
Sőt
gyémántnak
Keresője légyen tiszta
ágynak.
-216-
Végyen példát
Barátjáról
Ki véle
szólt
Bár csak arról,
Mert ki másról
S nem
magáról
Tanul: az jár minden dolgában
jól! –
* * *
Ezen igen nehéz szerkezetü, keresztrímekkel ellátott dalméretben
irt költemény a Mátray-codexben, úgy
Balassa és Rimay énekeskönyve toldalékában létezik. (L. pl. a
debreczeni 1744-iki kiadás 350-ik lapját.)
T. K.
-217-
MENJ EL KÉT KEZEMMEL IROTT…
– A XVII-ik századból. –
Menj el két kezemmel irott kis
levelem
Tudakozzad titkon: hol légyen
szerelmem?
Kérjed őtet igen: légyen
szemben velem,
Hadd vigasztalja meg
keseredett szivem!
Köszöntsed én szómmal mihelyen
meglátod,
Virágos kertiben aluva
tanálod,
Költs(d) fel őtet mindjárt,
ha lesz benne módod,
Tudom megmutatja
ha73) lesz jó választod!
Mondd szolgálatomat; engem oda
várjon,
Piros orczájárul szép
csókokat adjon,
Más szeretőt soha
kívülem ne tartson –
Sőt szép
beszédével engem vigasztaljon.
Azonnal belépém virágos
kertében,
Szép irott levelem látom
kebelében, –
-218- Megfelele mindjárt
ő nagy örömében:
Istenhozott szivem,
virágos kertemben!
Mindjárt idenyújtá kötött
bokrétáját
Kire illatozván jószagu
illatját
Monda, hogy megtartsam
kedves ajándékját
Magát is rám bizza
– ne keressem mássát!
Jobb volna engemet ha nem
próbálgatnál,
Szép piros rózsámbul
szakasztanom hagynál,
Egynehány szép
csókkal engemet táplálnál –
Hogysem
mint engemet árvaságra hagynál!
* * *
Mátray-codex.
-219-
MUTATTA VÉNUS…
– A XVII-ik századból. –
Mutatta Vénus két
almát,
Elkapá tűlem az
rózsát
Látta szivemnek
bánatját
Adá Cupido
jutalmát.
Vigyáznék rád ha
látnálak,
S én magamhoz
hozhatnálak,
És én magammal hagynálak
–
Téged is
lopogatnálak.
Az hol te
jársz: rózsa keljen!
Az hova lépsz: gyöngy teremjen!
Ez világon hirünk legyen,
Szerelmünknek oka legyen.
Az hol te
jársz: az nap megáll
Pávamódon nézvén csudál,
Minden ember téged
kiván,
Soha
téged nem bánt halál!
-220-
De tégedet
kiválasztlak
Ha lehet magamnak
tartlak,
Máshová el nem bocsátlak
–
Kiki keressen
magának!
Ifju Páris
Helenáe,
Dido asszony
Aeneásé
Gismonda is Gisquardusé
–
Megengedte, legyen
övé.
* * *
Ezen olly gyönyörű részekkel biró dalocska a Mátray-codex-ben létezik.
T. K.
-221-
ISTENVELED ÉDES-KEDVES…
– A XVII-ik századból. –
Istenveled édes-kedves
Minervám!
Adjon Isten, lelkem, hogy
lehess mátkám;
Engedje meg Isten,
szivem Erzsókám,
Hogy szived
lágyuljon, forduljon, hozzám.
Engedje meg Isten, hogy
lehetsz enyim,
. . . . . . . mostan
minden bánatim,74)
Tűlem távozzanak sok gondolatim,
Kit Isten engedje, hogy lehetsz enyim!
Elhigyjed bizonynyal édes kis
rózsám,
Kláris ajku szép, kedves
Erzsókám,
Szép gyenge testedet hozzám
szorítanám,
. . . . . . . . . . . . .
. . . .75)
-222-
Óh kedvedre tartott édes kis
Nymphám,
Istenasszony módra született
rózsám
Vajha azt érhetnék, szivem
Erzsókám:
Akkor lennél bizony másszor
világra!
Bárcsak egyszer nékem édes
Erzsókám
Ugy szólnál énnékem az mint
akarnám,
Pünkösdben virágzó édes kis
rózsám –
Két orczáidat
megcsókolhatnám!
Édes szép Erzsókám, te
személyedért
Irtam ez éneket, szivem
szivedért;
Engedje meg Isten, kit
kivánsz azért,
Kérlek mondjad egy
szót, ha lehet azért.
* * *
Mátray-codex.
-223-
„CANTIO JOCOSA.“
– A XVII-ik századból. –
Nosza s óhajts egyet, gondolj
valahová,
Hunyd bé az szemedet, ne is
nézz sohová,
Középtájon aránt, fel,
amoda, alá…
Mondjad hogy ott lakik –
de ne mutass reá.
Mély gondolkodásra bocsássad
elmédet,
Világ négy részire vessed
szemeidet,
Gondolj az világon
mindenféle rendet –
Ki hamissan
kaszál, ki vág igaz rendet…
Állhatatosságot szived itt nem
lelhet,
Reméntelenségben minden
tested reszket,
Rövid életed is
naponként ad mérget:
Jobb, jól se
tartanál – hogy még megemésztess!
Az ki mit nem szokott, nem
tudja kivánni;
Az ki mit szeretett –
szokta óhajtani;
Bizony jobb meghalni
hogysem mint kívánni –
Kiváltképpen
hogyha azt el nem nyerhetni!
-224-
Mikoron tanácsot kérdesz
valakitül
Ha nem fogadod is okos
lehetsz ebbül:
. . . . . . . . az
mint szólnak errül –
Ez deákul
vagyon: kérdd meg más embertül!
Meghidd, vagy meghalok, vagy
tűled elfutok,
Vagy érted elveszek –
vagy enyimmé tészlek;
Szánj meg édes
szivem, ugyan kinszerítlek:
Isten ugy
segéljen: szivembül szeretlek!
Éltemet éltedig, – nem kivánom
tovább,
Ne légyen halálom később sem
hamarább;
Az megbúsult ember
elméjében díb-dáb –
Ez derekas dolog
nem valami líb-láb!
Irám ez verseket tulajdon
kedvedért,
Énhozzám mutatott kedves
személyedért;
Már többet nem szólok
felőled ezekért –
Az Isten áldjon meg
az te jóvoltodért!
* * *
E sok szép helylyel és szabatos verseléssel, zengő rythmusban
irt vers a Mátray-codexben létezik. Az
5-ik stropha kipontozott félsora a codexben is üresen van hagyva;
nyilván: a codex összeirója nem tudta elolvasni eredeti példányának
– mint a következő sorból gyanítható – latin szavait.
T. K.
-225-
MIT VÉTETTEM…
– A XVII-ik századból. –
Mit vétettem – édes szivem,
hogy megutáltál?!
Én helyettem – szép
szerelmem mást választottál;
Te
vagy-é az az ki engem ekként elhagytál?…
Óh álnok sziv, melly véletlen engem
megcsaltál!
Lám, méreg volt – az te szép
szód, kit méznek véltem,
Szép
szerelmed máshoz hajlott, kivel én éltem;76)
Mást választál én
helyettem édes Dóricskám –
A kit én
soha tetűled nem reménlettem!
Jutnak szivem – most eszemben
az mit miveltél,
Mostan esztendeje
velem az mit végeztél,
Én ölömben
ülvén sokszor mit beszélgettél:
Több
ifjak közt csak egyedül engem szerettél!
-226-
Jóllehet bánkódik szivem, hogy
igy van dolgunk, –
Sok szép
virágokkal együtt elmult szerelmünk;
Mert jól látom édes szivem, hogy vigasságunk
Elfogyott, s nem leszen többé friss
újulásunk.
De hagyján! ha szintin nem
lehetek is tied:
Csak parancsolj – én
mindenben lészek te hived,
Ne
mondhassák nagy örömmel az sok irigyek:
Megutálták ezek egymást, elmult szerelmek!
* * *
E szép éneket is a Mátray-codex tartá
fenn.
-227-
MINDEN ÁLLAT ÖRÜL…
– A XVII-ik századból. –
Minden állat örül a
tavasznak,
Kedvvel várja nyilását az
fának,
Mint szép leány gyenge
koszorónak –
Fejét hajtja ékes
madárszónak.
Minden állat ő társával
sétál
Nincs olly fene ki szelidben
nem vál,77)
Míg egymástul elválasztja halál –
Vagy irígy nyelv reájok nem talál.
De te zengő szegény árva
fejem
Semmi hasznot nem találhatsz
ebben;
Az szép tavasz mi haszon
énnékem –
Ha az itt nincs az kit
szeress híven!
De ha szintén most nem
láthatom is,
Szép orczáját nem
csókolhatom is:
-228- Megadhatja az Isten még azt is –
Nem lesz késő, tudom, még akkor is!
Ha egymástul szintén elválunk
is:
Ne utáljuk szivem meg egymást
is,
Csak izengető ékes szóddal
is
Ajánljad holtodig magadat
is.
Ám menj el szivem mostan
békével
Lásson Isten sokszor, ha
beszélhetsz
. . . . . . . . . éltig
szerelmeddel,
Könnyezz akkor értem
szemeiddel.78)
És mégegyszer szivem
jövendőre
Lépek akkor ajtód
küszöbére,
Én is akkor gyönge
köszkenődre
Könnyet öntök te szép
személyedre.
Ha lehetne koporsóban
érted
Szállanék, mint Diannáért . . .
. .
-229- Teéretted ma vaddá
változnék,
Ha csak szép személyed
tűlem láttatnék.79)
Utáljon meg immár bár ez
világ:
Csak akkoron nyiljon majd az
zöldág,
Miénk lenne akkor az
mennyország,
Vénus asszony játéka,
vigasság.
Egy tekintet szerzi az
szerelmet,
Szerelemnek lángja
egyességet, –
Vénus asszony játéka
ezeket
Gyenge szinü sok szép
nézéseket.
– Authorát mostan meg nem
mondom
Négy verseit ez éneknek
toldom;
Jankó neve ha jól
meggondolom,
Vénus asszony játékát
forgatom.
* * *
Mátray-codex.
-230-
„CANTIO PETITORIA.“
– A XVII-ik századból. –
Vagyon egy kis ráró – szárnya
nélkül járó,
Sugár szárnyon járó –
rám röpülő ráró,
Istenasszonyok közt
sem volna utolsó:
Csak ne volna
ollyan rettenetes kinzó!
Ifiu, de szelid mint gerlicze
ki tűr,
Fejér mellye olyan mint az
megrakott csűr,
Piros orczáskáján
csaknem hasad az bőr, –
Kövérke,
édeske, mint az szép kövér fűr.80)
Szelid, engedelmes,
galambtermészetü,
Csinos, kegyes, és
nem kicsin tekintetü,81)
Szerelemreméltó,
Dianna-termetű
Kit
elkötölözett82) szivem, mert hozzá
hű.
-231-
Víg ráró szivemet régulta
kinozza,
Mind nappal, mind éjjel
örömét fogyatja;
Szerelme testemet
ugy fölgyulasztotta –
Hogy szörnyű
kinomat nincs ki kimondhassa.
Szánj meg azért illy nagy
szörnyű kinaimat
Mert csak meg nem
ölöm éretted magamat;
Enyhíts(d)
kinok miatt lankadt tagaimat,
Mutasd
mint én hozzád, hozzám jóvoltodat!
Szánj meg mégis végre, kérlek
édes szivem –
Hadd lássam, hogy nem
vagy idegen én tőlem;
Töltsd bé ez
mostani szomorú kérésem –
Elnyomod
szerelmed… Istenem légy vélem!
* * *
Mátray-codex.
-232-
VÁRJ MEG MADARAM…
– A XVII-ik századból. –
Várj meg madaram
Szerelmes társam,
Mit viszsz, hadd lássam –
Üstöm,
aranyam.
Látd-é, fáradok,
Utánnad járok,
Sok
jót hordozok
Kit neked
adok.
Te is violám,
Kedves Örzsókám,
Szerelmes mátkám
Jőjj ide
hozzám!
Nem kérek gonoszt
Te se adj panaszt,
-233-
Tudod az mórest,
Ne
hagyd szerelmest.
Tégedet tartlak,
Mátkámnak hílak,
Én
meg nem csallak –
Adj helyt
igaznak!
Mert szánhatsz
azért
Engem az jóért
Nem veszlek pénzedért:
Csak szépségedért!
Ne nézd atyádat,
Hadd szóljon bátyád,
Hallgasson anyád –
Sok jómat
kivánd!
Mikor kéretlek
Felelj ezeknek:
Tetszik szivemnek,
Hozzája
megyek!
-234-
Noha ő szegény,
De lám nem kevély,
Együgyü83) legény,
Nem igen fösvény.
Szeretem őtet,
Ő is engemet,
Ne
bánts(d) szivünket –
Adj öszve
minket!
Élek ő vele,
Halok ő vele,
Mert
szivem tüze
Görjed
szivembe.
Igy szólj
atyádnak,
Te
rokonyodnak,
Sok jókat
kivánj
Te asszonyádnak.84)
Hozzám jőjj
lölköm
Vagyon két
pinzem,
-235- Édes
szerelmem
Egyetlen
egyem.
Jámborul tartlak,
Nem szidlak, verlek,
Szépen jártatlak –
Csak ne hagyj
kérlek!
Röpülj ölömben
Mintegy szép kertben
Verj fészket benne –
Mint szép
mezzőben.
Haja, hop, hajda!
Ki-ki mint rójja,
Engem Örzsóka –85)
Minden azt
mondja!
* *
Mátray-codex.
-236-
VÉKONY CYPRUSFÁHOZ…
– A XVII-ik századból. –
Vékony cyprusfához hasonló víg
szived,
Angyali orczával vetekedik
képed –
Tehát én szivemet kérlek,
miért sérted?
Nem volt-é érdemem, hogy
hűségedben végy,
Vagy hogy
szerelmemben kedves gyámolom légy,
Hogy már szemlátomást más kebelébe mégy?!
Ámbár használj véle, de lásd
mit nyersz végre?
Ha sólyom volnál
is, ne szállj bár kezemre:
Ha már
szemlátomást jobb másnak személye!
Csak ne esmértelek volna:
könnyebb volna,
Tudom kegyességed
most így nem szaggatna,
Ezzel sem
gondolnék, csak már ne kinozna.
Hasonló derekad sudárult
cyprushoz,
Járásod közelít szép Vénus
asszonyhoz –
Mind kétféle formád
vonszon ő magához.
-237-
Alcinous kerte nem termett
olly almát:
Mint mellyed közepén
fojtogatsz két rózsát –
Meghalad ő
mindent, fel nem éri gyémánt.
És domború volta mint kerék
kis alma
Kitetszik gallérbul
tejfejér-szin volta:
Mintha
szököllenék – magát mutogatja.
Hiszem csuda-dolog hogy nőhet
magátul
Talám eredetet vett az
ur-gombátul
Az ki öntözéssel sáros
földbül burul.
Nem árt kevés harmat ezt is ha
érdekli –
Mert ugy nevelkedik ő
gyenge gyökeri, –
Nem jó gorombául ez
almához nyulni.
Körmös kezet utál, gyenge
kézre vágyol,
Természeti kemény, ő
soha nem lágyul –
Az hol nevelkedik,
onnét ki nem vadul.
Te is ezzel raggatsz inkább
szerelmedhez,
Ha én bánkódnám is
bevisz az képedhez –
Kegyességgel
ottan fordulok szivedhez.
-238-
Ha ez megszünnék is, mikint
szádnak sipja
Szomoru szivemet
melléje szólitja
Asszonyom, lám
asszony almáját mutatja.
Erkölcsed szerelmes, nem vagy
észszel szeles
Mint mások elméje
félhavas, sötétes, –
Engemet hogy
megszánsz: vagy érette kegyes.
Nó megadád magad, fogjad jobb
kezemet
Hogy ugyan megvárod hozzád
hűségemet –
Ugy adjon az Isten
szerencsét mindenben!
* * *
Mátray-codex.
-239-
BÚM ELFELEJTÉSÉRE…
– A XVII-ik századból. –
Búm elfelejtésére
Jóm közölgetésére,
Virágos fák
És violáknak
nézésére,
Virágok
szedésére
Kedvem
betöltésére:
Indulék egy völgyen,
kinn
Jövék sűrüre.
Leülék egy
árnyékban
Hogy mulatnék,
azonban
Esék szivem,
fáradozott
Titkos
dolgokban;
Valék nagy
vigyázásban,
És nagy
fohászkodásban,
Kitül merültek
szemeim
Ottan álomban.
-240- Hogy én ott szép
csendesen
Aludnám nagy
kedvesen:
Azonban hát egy kis
ráró
Olly egyenesen
Röpül szörnyen sebesen,
Holott válék egyesen:
Látám alá
hajtá magát
Engedelmesen.
Mondék: honnét jutottál
–
Hogy így
megfáradoztál?
Talám éh vagy, préda
után
Sebesen juttál?
Mondd, itt miért állottál?
Hogy tovább nem szállottál
Mondd okát: álmomban miért
Háborítottál?
Monda: egy holló
kerget
Ki régulta
fenyeget
Félek rajta, hogyha elér
–
Megis sérteget;
Engem, szegény fejemet
Már régulta fenyeget:
-241-
Okát nékem nem is mondja
Miért űzöget?
Mondék: ne félj, veszteg
légy,
Utadra is nyugtot
végy!
Másszor is ha
kivántatik
Velem illy jót
tégy!
Imhol versecském, fogd,
így,
Kit éntűlem te
elvégy,
Olvasgassad,
utaidban
Valahova
mégy!
Mellyen igen örül
ő
Hozzám jó kedvet
szinlő,
Verseimet
olvasgatván
Rajta örülő:
Azonban szép áldással
És nagy fohászkodással
Egynehány
szép csókadással
Tűlöm röpül
ő.
* * *
A Mátray-codexnek itt, a codex közepe
táján igen hibás kéziratából.
T. K.
-242-
EGÉSZSÉGGEL ÉN SZERELMEM…
– A XVII-ik századból. –
Egészséggel én szerelmem,
lelkem, virágom!
Kit régulta
óhajtalak édes Zsuzsánkám.
Én kedves
rubintom,
Változó
klárisom,
Rózsaszinü – ékes
szavu
Én édes
sólymom!
Kezet fogván – térdet hajtván,
jer menjünk tánczban,
Szerelmessen
beszélgessünk nagy nyájasságban;
Sőt
nagy vigasságban
És nagy
bátorságban
Titkonvaló
szerelmünket
Tartsuk
magunkban!
Ez világban míg én élek csak
tiéd leszek,
Más szeretőm tekivüled
soha nem leszen.
-243- Én nagy
szerelmemben
Csaknem szakadt
lelkem
Száz darabra érted szivem,
–
Végyed
kedvedben!
* * *
Mátray-codex.
-244-
JAJ KI KESERVESEN…
– A XVII-ik századból. –
Jaj, ki keservesen esik ez
énnékem
Hogy gyönyörü szép szád nem
beszélhet vélem,
Rózsaszinü szép
orczádat elfordítád tűlem –
Kin
megkeseredett én szomorú szivem.
Idegen énhozzám miért vagy
édesem?
Noha bizony néked soha nem
vétettem,
De másoknak boszujokra ne
vess most meg engem,
Mert nincs semmi
vétkem – jól tudod édesem!
Lám, hűséges voltam
parancsolatidban,
Még csak egy órát
is el nem hagytam abban;
Valamikor
póstád érkezett házamban:
Sem nap,
sem éj nem volt az elhalasztásban.
Liliom-lágyító gyenge
kezeiddel
Szivemet újító ékes
verseiddel
Jövel s vigasztald meg
elbágyadt szivemet…
Mikor lágyítod
meg hozzám te kedvedet?!
-245-
Boldog az az óra, mellyben te
születtél,
Sokaknak javokra ez
világra löttél, –
Némelyeknek pedig
csak boszuságokra,
S nekem is
szegénynek szörnyü halálomra.
Nem hiszem soha, még hogy az
angyalok is
Szebben teremtettek
légyenek azok is;
Nem győznek meg
szépséggel még az Diánnák is,
Sem
szép személyekben – sem szép termetekben.
Messze távozással idegen
országra
Ritka vagy előttem mint
hattyu-madárka;
Vajha kezemre
szállanál szép karoly86)
módjára,
Piros ajakidat vetnéd
ajakimra87).
Soha nem lesz immár szivemnek
nyugalma:
Valamíg az te szád számot
nem csókolja,
Gyenge szép két karod
vállamat nem nyomja –
Reád bizom
aztán magamat nem másra.
-246-
Vagy hogy teljességgel akarod:
ne éljek?
Vagy siralmas gyászszal
ruhákat viseljek?
Mindennek szemek
előtt, s előled elmenjek?…
Talám
kedved telik másokban tenéked!?
Essék meg már szived ennyi
panaszimra!
Mit haragszol szivem
sokáig szolgádra?
Tudom, nem vagy
ollyan mint fene bestia
Ki őmagát
adja fiáért halálra.
Légyen azért bár ugy, az mint
te akarod –
Miért hogy haragod most
ellenem tartod;
Lássad mit
cselekszel, temagad megbánod,
Rosszul
cselekszel, – azt ha jól megvizsgálod.
Ha mind igy tész vélem: én
valedicálok,
Az te küszöbödön soha bé
nem hágok,
Teutánnad bizony többé én
nem járok –
Mert látom, hogy néked
heában órálok!
Hozzák az paripát, hadd
induljak utra,
Elmegyek ez világ négy
határaira,
-247- Nem jövök tehozzád
többé ennyi búra, –
Légy magadnak
bátor88), érjen szived
búra.
– Ez néhány verseket mikoron
rendelém:
Párduczbőrös grófnak magamat itélém,
Seregben tündöklő paripámra
ülvén
Igy szólván magamban, ez
szókat illetém.
* * *
Mátray-codex.
-248-
ÓH KEDVES FILEMILÉCSKE…
– A XVII-ik századból. –
Óh kedves
filemilécske,
Zengedező raj,
méhecske,
Szépecske, fejér
menyecske:
Szánd szivem – szintén
ideje.
Ajánlom
szolgálatomat,
Mindenben
barátságomat,
Ha vészed en jóvoltomat
–
Néked adom én
magamat!
Jőjj be, hadd lássam
személyed
Tenéked ékes
termeted,
Csókoljam gyenge szemedet
–
Mert meghalok majd
éretted.
Kit ha élek,
megszolgálok
Míg ez életben
maradok
Szivemben majd
békapcsollak,
Szivem, meg is
csókolgatlak,
-249-
Ujjodban kedves,
győrőmet,89)
Tekintsed én személyemet
És ne
felejts el engemet –
Szivedben ird bé
nevemet.
Kertemben felnőtt szép
rózsám,
Mastan felnőtt
virágszálom,
Zöldelő szép majoránnám
–
Kerítsen Isten
kezemhez!
Az Isten áldjon meg
rózsám,
Éltedben édes
asszonykám,
Sok jókkal áldjon
madarkám –
Ékesen szóló
szajkócskám.
Birj már ugy mint
sajátodat,
Egyetlenegy
virágodat,
Felnevelkedett
rózsádat
És megfogott
madarkádat.
Szolgálatomat
ajánlom,
Mert én szeretlek
virágom;
-250- Bár rövidüljön
világom:
Csak lenne veled
vigságom!
Az Isten azt adta volna
–
Reád sem találtam
volna
Meg se ismertelek
volna:
Most szivemnek könnyebb
volna!
* * *
Mátray-codex. E csinos dal utolsó
versszaka ma is él a nép ajkán. Jellemző, hogy a rythmus iránti
érzék már a codexnek két századdal ezelőtt élt irójában annyi volt,
hogy e versszak második sorában a „sem“-et m-mel, mig a harmadik sorban m nélkül irta.
–
T. K.
-251-
TENGEREKEN USZKÁLÓ…
– A XVII-ik századból. –
Tengereken uszkáló
gályák
Gályaságokkal kik az tengert
szörnyen hasítják
Hasítással
gályájokat előbb-taszítják,
Taszítva,
csendes partjokat várják.
Ezenközben szörnyü
nyavalya
Nyavalyáimnak mert soha nem
lehet száma,
Számasodik búbánatja,
közel halála,
Halálának végóráját
várja.
Nem reménli
menekedését,
Menekedésének mert nem
láthatja jelét,
Jeleivel mint
biztassa kétséges életét –
Életének
mert jól látja végét.
Gyakran nékem is igy vagyon
dolgom,
Dolgaimban ez világon úgy
tusakodom,
Tusakodván ez világot
gyakran megunom:
Unás halálnak jele –
jól tudom.
-252-
Ez igy lévén, kinaim
nevelkednek,
Nevelkedvén, tetemim is
ugyan reszketnek,
Reszketéssel
halálomra szörnyen készülnek,
Készülvén elhült bennem az lélek.
Reménségem fonnyasztó
bánat,
Bánat miatt bús szivem is
ugyan elfáradt,
Fáradással siralmimon
szintén elhervadt,
Hervat90) miatt már csak alig szólhat.
Életemnek öröme
elmult,
Örömemnek szép csillaga
homályba fordult,
Fordulással ez
világtul vett szegény bucsut –
Bucsuzván, halálnak utjára indult.
Zokogással mégis
barátját
Barátjának mert ugy szánja
szomoruságát
Szomoruságával mert igy
siratja magát
Hogy nem hallhatja . .
. . . . . .91)
Vég nélkül való keserves
kin,
Kinok miatt tagaimban megszáradt
az in,
-253- Kinaim megháboríták,
elmém nincs helyin, –
Jajgatok
szintén halálnak völgyin.
Igy mulik el minden
vigasság,
Vigassággal mert mindenkor
harczol ez világ,
Ez világban jól
tudjuk azt, nincs állandóság –
Állandóság, sem maradandóság.
Légyen bátor kevéssé
kedves,
Kedvezésével de bizony sok
búkat szerez,
Szerzésével elhigyjed,
az hogy halált is nemez –
Nemzésének
hálójában evez.
Azért én is mégyek
utamra
Utaimat mert senki el nem
halaszthatja,
Halasztásával ki engem
megmaraszthatna:
Nincsen ez világon
soha olly kedves rózsa.
Gyenge nyelvem már számban nem
peng,
Pengésével citherája ékessen
nem zeng –
Zengésével megholt testem
noha csak itt ....92)
Mennyekben lelkem
veled együtt zeng.
-254-
* * *
Mátray-codex. E versezet annyiban
sajátságos, hogy az egyes sorok végszavai a következő sor elején,
vagy ugyanazon, vagy más időalakban ismétlődnek, s egymásba
lánczszemekként kapcsolódnak. Gyűjteményemben ily eset már egyszer
fordult elő. (II k. 63 l.) A 11-ik versszak igen homályos és
érthetetlen. A versfőkben ez áll: „Tenger ez
világ.“
T. K.
-255-
„A FÉRJFI ÉS AZ ASSZONY VERSENGENEK.“
– A XVII-ik század második feléből. –
Férfi: ‚Óh gonosz szerencse, hogy
megjátszodtattál!
Friss állapotomtól
rútul megfosztottál,
Midőn illy vén
kofát a nyakamba csaptál –
Ifju
örömömtől éppen elválasztál.
E miatt pénzemet mind
eltékozlottam,
Drága ruháimat
csapszékben béittam,
Azért feleséget
vészek ugy gondoltam –
De szegény
fejemet ezzel csak megcsaltam!
Jaj én szerencsétlen, be
roszra találék!
Egy ágyuba-való
durczos kofát vévék,
De ha
asszonyvásár valaholott esnék:
E
piszkos vén kofán mindjárt elébb adnék.
Nem tudom mit tégyek; jó lesz
salétromnak,
Puskásoknak adnám, jó
volna ágyunak,
A czigányoknak is jó
volna surgyénak,
Egy pénzért eladnám
– csak érte adnának!‘
-256-
Asszony: „Mit beszélsz rosz ember te most a
pinczében?
Jobb volna, hogy rokkám
most vennéd kezedben,
Avvagy a
kontyomat tennéd a fejedben,
A
nyerget hátadra vennéd fel mindenben.“
F. ‚Tolnát, Baronyát én ugy
tetszik béjártam,
Horvát, rácz
nyelveket Pécsen megtanultam,
Dunántul, Tiszántul gyakran megfordultam:
Illyen mord vén kofát soholsem
találtam!‘
A. „Hazudsz beste-kura,
eb-ellette fia!
. . . . . . . . . . .
. . . ette kura,
Hórihorgas padláb,
pohánkán nőtt nyalka –
Lám, olly
mosdott a szád mint a szarka farka!“
F. ‚Nem hiszem, született
volna olly magyarfi:
Urfi, Márfi,
Nyálfi – akarmelly kurafi,
Ugy nézzen
szememben bár nékem a Györfi:
Nem
parancsol nékem sem Csáki, sem Pálfi!‘
A. „Czoki! szedtevette, eb
hátán ülj szikra!
Egy fáról essél le,
akadj a másikra!
Feketék tábora
ragadjon Sarkadra –
Én meg nem
siratlak, mondom bizonyomra.“
-257-
F. ‚Pokol fenekérül származott
bestia
Megdühödt szeléndek, vérszopó
Hárpia,
Óh te kegyetlen vad, átkozott
fúria
Ki nem szánsz engemet igy
megpiszkolnia.‘
A. „Eddig csak hallgattam rosz
ember beszédét.
Nem türhetem tovább
fenyegetődését;
Még ma kezeimmel
megtépem fejedet,
Mint
disznópásztornak kimérem helyedet.
Hallgass most gazember, hiszem
egy vadalmát
Minden mesterséged nem
ér egy polturát;
Nem érdemled te meg
a zab-kenyér héját –
Nem vehetem néki
soha semmi hasznát.
Ha szántani küldöm: árnyékon
bordódzik;
Kapálni ha mégyen: ott
csak ásítozik,
Estve ha hazajön: csak
részegeskedik,
Mintegy fűzfa-jankó
mellettem úgy fekszik.
Elrugom magamtól, az ágy alá
vetem,
Avvagy kotyló tyukok között
megrekesztem,
Szélvész-hozta fiát
majd megkissebbítem –
Süvegét fejérül
még ma letétetem.“
-258-
F. ‚Édes feleségem ne
pirongass engem,
Csak emberek előtt
add meg becsületem:
Ne mondják, hogy
kontyért cseréltem süvegem –
Talám
biróságom inkább elnyerhetem!‘
A. „Kutya rosz embere, hogy
mérsz te beszélni?
Nem tudod-é, hogy
majd meg foglak nyergelni?
Kontyom
süvegedért el fogom cserélni:
A mit
én akarok, azt fogod mivelni.“
F. ‚Egy asszony nem nyergel
soha meg engemet,
Nem is adom
kontyért könnyen süvegemet;
Hidd el,
a pofádra vetem tenyeremet –
Azután
nem tartasz kutyádnak engemet!‘
A. „Óh te enczen-benczen
beste-kurafia!
Te mernél megütni?…
akarnám látnia!…
A kopasz üstököd
kezemben maradna –
Majd meg is
tanitlak eb harminczadjára!“
F. ‚Édes feleségem ne piszkolj
igy engem;
Bár soha ne légyen semmi
becsületem:
Ha többszer ellened vétek
feleségem,
Soha ne szenvedd el
csillagom, énnékem!
-259-
A fejedben tégyed bodros
süvegemet,
A te főkötőddel kötözzed
fejemet,
Nem bánom hátamra ha teszed
nyergedet –
Csak mostan az egyszer ne
gyalázz engemet!‘
A. „Tedd le a süveget, nesze
fogd a kontyom,
Azt sem érdemled meg
a miképpen mondom
Hogy a kutya-fiktát
uramnak nem hivom:
Mert a mult
éjtszaka volt arról mély álmom.
Semmi haszon nincsen a sok
hallgatásban;
Ha ki akar élni a szép
szabadságban:
A rosz gazdán
előbb-adjon93) hamarjában –
Nyergelje meg urát, úgy élhet
bátrabban.
Az illyen katuskán csak előbb
kell adni,
Pad alá s ágy alá csak bé
kell bujtatni,
Hogy asszonyt
megbecsül: meg kell fogadtatni –
Látjátok, hogy immár nem is mér szóllani!“
F. ‚Átkozom az órát hogy
megházasodtam!
Átkozom az éjjelt hogy
asszonynyal háltam!
-260- Óh hogy
én azelőtt régen meg nem holtam!…
Illyen tüzrevalót én eddig nem láttam.
Urát megnyergeli egy részeges
asszony?…
De majd megtanítom, minden
rá vigyázzon!
Hiszem nagy gyalázat ez
a férfiakon –
Feladok én e vén,
megaggott fatuskón!
Farkas a bárányhúst miképpen
szereti:
Úgy a rút vén kancza az
ifjat kedvelli;
De ezt a vén kofát a
lelkem gyülöli – –
Mindjárt a malomban viszem
megőrölni!‘
A. „Lám mennyi pogácsát
tenéked sütöttem,
Sok veres pénzemet
te reád költöttem,
Mennyi inget,
gatyát én tenéked szűttem:
Ne őrölj
meg azért édes uram engem!
Ne, fogd a süveged, add ide a
kontyom –
Csakhogy meg ne őrölj
kedves szép galambom;
Ha többször
ellened vétek már csillagom:
Megőrölni mindjárt vígy édes alakom!“
-261-
F. ‚De megőröllek én
kur’asszony kofája –
Légy több
asszonyoknak világos példája;
Minden
a ki meglát, mondja meg a szája:
Hogy
nyerged hátamat már többé nem nyomja!‘
A. „Békéljél meg kérlek édes
uram velem!
Ne vigy a malomban szivem
uram engem!
Soha is gráczia ne légyen
énnekem –
Ha hátadra tenni akarom a
nyergem.
Már én mindenekben tenéked
engedek,
Mint édes uramat ezután
becsüllek,
Soha is terólad semmi szót
nem tészek:
Csak szegény fejemnek
grácziát nyerhessek!“
F. ‚Ne szólj többet, mert csak
boszúmat neveled!…
A malomban mostan
ha őrölnek? nézzed,
A malomkő súlyát
lássad mint emeled –
Ma
megpróbáltatom annak terhét veled!‘
A. „Már tenéked többé soha nem
instálok;
Az hajam megfogád: azért
protestálok;
Eb ura légy többé, már
tőled elválok –
Jerünk komámasszony,
bosszút rajta állok!“
-262-
F. ‚Hidd el, még semmi ez,
hátha majd elviszlek,
Malomban
tégedet apróra őröllek;
Tudd meg,
hogy tégedet a kő alá tészlek –
Soha
feleségül magamhoz nem vészlek!‘
A. „A kő alá tészesz? Látd-e
görcsös botot?…
Ha kapom, megverem
majdon az hátadat
Ha ugyan szánton
szánt nem hagyom magamat –
A mig
emelhetem én gyenge karomat.“
F. ‚Kur’asszony kofája hogy
mernél megütni,
Ennyi ember előtt
reám botot vetni,
Illyen vén
bocskornak hogy kell elszenvedni –
Hanem mintegy dögöt földre le kell verni.
Kedves jó uraim, kérlek
halljátok meg
A tüskérevaló miként
mocskolja meg
Minden dolgaimat; hadd
magyarázzam meg
Sok csalárdságival
urának hogy vett meg!
Mert nagy uri nemből való volt
az atyám,
A mint beszéllenek:
Oláh Geczi bátyám;
Sok csatán, sok harczon forgott öreg
apám,
Sok küszöbön ki s bé lépett a
nagyanyám.
-263-
Uri termetemet mutatja nagy
fejem,
Sok régi füst fogta nagy
nemeslevelem,
Pennára és kardra
termett hosszú kezem,
Bagolymód
vigyázó két fekete szemem.
Minap is Belgrádot a török
megásta:
Azt a jó commendáns mihelyt
meghallotta,
Úri termetemet magához
hivatta –
A sok ellenséget kezem alá
adta,
Jó vitézségemet én is
megmutattam:
A sok ellenséget kötözve
hajtottam,
Csakhamar testekről
fejeket csapdoztam –
Imé e kofát is
mint a földbe vágtam!‘
A. „Tudom édes uram millyen
vitéz voltál,
Minap is féltedben . .
. . . . . . .
Éjjel a mezőben egy
baglyot hogy láttál:
Kecskemétről
szinte Szegedig szaladtál.“
F. ‚Ne szólj többet, mert majd
találsz olly kedvemben –
Részed
lészen még ma a botnak végében:
Mit
piszkolsz te engem nemes személyemben?…
Jobb tenéked velem lenned békességben!‘
-264-
A. „Nohát édes uram békéljél
meg velem,
Ne vígy a malomban
megőrölni engem;
Engedd meg mit eddig
ellened vétettem,
Kedves társodnak
tarts már ezután engem!“
F. ‚No, most megengedek, de
többször ellenem
Ne véts, mert
testedet malomban töretem!
A fejedben
ne tedd soha is süvegem
Hanem mint
uradnak add meg becsületem!‘
– Asszonyok ez illet titeket,
tudjátok,
Uratoknak szavát hogy
megfogadjátok,
Süveget a kontynál
nagyobbnak tartsátok –
Mindenekben, a
mint illik, uraljátok!
* * *
E költemény, melly egy mult századi, régi nyomtatványon saját
gyüjteményemben létezik, úgy a nemz. múz. kézirattárában is párszor
eléfordul: valószinüleg a XVII-ik század végéről való, mivel a
benne szereplő férfi bátyja gyanánt emlegetett Oláh Geczi (l. a „vitézi énekek“ között) vagyis
Oláh Gergely ezen időben élt, és a török ellen jó hadakozó vitéz
szabadlegény vala. – A többször eléforduló kipontozott helyek
közlését a közerkölcsiség érdeke tiltja.
T. K.
-265-
NEM SZÓLOK ÉN…
(Cantlo ludicra.)
– A XVII-ik századból. –
Nem szólok én
senkiről
Csak az
asszony-népekről,
Magok
viselésekről,
Irok
természetekről.
Legelső lészen Anna –
A nevét véle
hozta
Ha kérnél benne:
adna,
Bizonynyal meg sem
csalna.
Esmered-é Fruzinát?
Megütette
az inát
Ne fogjad az
hónalját
Hanem inkább az
máját.
Margit asszony – deres ló –
Ritkán válik abbul jó!
Csecse, fara domború,
Azt
mondják, hogy rosz dolgú.
-266-
Második lészen Ilona,
Kinek szép
fejér az ina;
Fogják csecsét, nem
bánja –
Még a mást is
megállja.
Harmadik lészen Dorkó
Urával szemben
morgó,
A kocsmát is
gyakorló,
Ifjakat nem
utáló.
Kata
urát gyülöli,
Tanácsát nem
kedveli,
A kontyát félre teszi
–
A farát nem
kimélli.
A Deákné
vásznánál
Zsófi is nem jobb másnál:
Ha néki szépen szólnál –
Ő véle
megalkhatnál.
Szég szavu Erzsók asszony
Az ki
a végét megnyom,
Ne félj hogy
eltaszítson –
Hanem magához
vonszon.
-267-
Nymphák között Borbála
Az tapogatást
állja,
Az legényt hozzá várja
–
Testét tűle nem
szánja.
Serényen forgó Magdó
Csak legyen őt
kivánó
Nem lesz tűle tagadó
–
Mert ő igen
mosolygó.
Kemény beszédő Zsuska
Urát titkon
megcsalja,
Szépen szólást
megvárja,
Szeretőjét
táplálja.
Judka sarkon forgódó
Cseléddel átkozódó
Mindenért
morgolyódó –
Szeretőjét
csókolódó.
Sárának szép a szava:
Lator belül az gyomra,
Mert urát
hamissággal
Elhiteti, azt
mondja.
-268-
Petrának hallám hirét:
Kivánja más személyét
Kiontani
az vérét
Nem szánná – az
deákért.
Rebekának az nyaka
Merő, az mint van tudva;
Velős
konczot megvárja –
Mert igen éh az
gyomra.
Az ifjakat
gyakorta
Klára híjja hozzája:
Hogy néki akaratja
Meglenne
kívánsága.
Mária alázatos,
Téteti, hogy aranyos:
De ő igen
játékos –
Meghigyjed hogy
kántoros!
Szépen lépő Piroska
Az tánczát
megczifrázza,
Farát szépen mozgatja
–
Magát ő kivántatja.
-269-
Ágota is azt mondja
Magát szivbül ajánlja,
Ha lészen
benne módja:
Nem lesz tűle
tagadva.
Dorottyát nem . . . . . . .
Mert hortyogását hallják:
Félnek, hogy véle kapják –
Őt szegényt szüzen hagyják.
– Ezeket mikor
irám
Éhezém,
szomjúhozám,
Asszonyokat, hogy
láttam
Vigan lakának
nálam.
Az ki ezeket irá:
Barátit jól tartotta
Szépen felruháztatta –
Utra úgy
bocsátotta.
* * *
A Mátray-codexből.
-270-
JAJ MELY SZERENCSÉTLEN…
Jaj mely szerencsétlen, időre
jutottam,
E csalárd világgal
mindaddig játszottam:
Édes
nemzetemtől messzére jutottam,
Irígyek nyelvére bezzeg rá akadtam.
Születésem nékem erre a
világra,
Szerencsétlen vala már
minden órája
Melyen édes szülém e
világra hoza, –
Irigyektől virradt
szegény fejem baja.
Rútul meggyalázott a gonosz
szerencse,
Földre letapodott az
irígyek nyelve:
Kiért az Ur Isten
őket szégyenítse,
Úgy mint Antiókust
e világ nevesse.
Kinek tégyek panaszt, Istenem,
nem tudom!
Az irígyek között látom,
nincs gyámolom;
Mindeniknek szája
reám tátva vagyon,
Közöttük nyugtomat
nem lelhetem sohun.
-271-
Óh én szerencsétlen,
keseredett árva
Kit irígy mint darázs
rútul megmardosa,
Érettem a Krisztus
sokat türt s fárada –
Irígyektől
megment szent vére hullása.
Nem volna szivemnek keserves
fájdalma:
Nálamnál jobb volna fejem
gyalázója,
Szép hirem s nevemnek
eltakarítója –
Édes nemzetemnek
gyászban borítója.
Nem vétek senkinek: mégis
bűnös vagyok,
Az irígyek között látom
csak csúf vagyok,
Valamerre mégyek,
kelek, vagy fáradok:
Mindenütt
fejemre gyalázatot hallok.
Engedd meg Istenem ily álnok
hamisnak
Oly végek ne légyen mint
Antiókusnak;
Vagy pokol fenekén
kinlódó Dromónak
Ki soha nem látja
fényét a szép napnak.
De mind elszenvedem az én
Krisztusomért –
Ki keresztfán ontott
érettem piros vért;
Tőle várok én is
jutalmat és nagy bért,
Hiszem
Krisztusomat: jutalmat ád ezért.
-272-
Jól tudom Krisztusom, hogy
értünk megholtál,
A magas keresztfán
értünk vért ontottál,
Ellenségidnek
is te megbocsátottál,
Szeretetet
ezzel mihozzánk mutattál.
Én is bocsánatot mindenektől
kérek,
Bocsásson meg nékünk te szent
Istenséged!
Ne légyen hijában sok
kinszenvedésed,
Érettünk kiontott
drága piros véred.
Látod én Krisztusom, hogy
megszomorodtam,
Az irígyek között
mint megnyomorodtam;
Ha szent
Istenséged nem könyörül rajtam:
Szegény árva fejem meghal nagy bánatban.
Hozd fel reám kérlek azt a
drága időt
Kiben vigasztalj meg az
irígyek előtt;
Hogy ne vegyen rajtam
minden irígy erőt, –
Hirem s nevem
légyen gyöngy mindenek előtt!
* * *
Nemz. muz. kézir. hung. oct. 74. XLIX. Ez ihlett ének igen régi,
valószinüleg még a XVII-dik századból való.
T. K.
-273-
SÖTÉTSÉG FOGÁ…
– A XVII-ik századból. –
Sötétség fogá napom
világát
Homály borítá fényes
csillagát,
Szerencse rántja ő
adományát –
Még öregbíti szivem
fájdalmát.
Az erős gályák mikint
haboktul
Széjjelhányatnak sebes
szélvésztül:
Igy elmém busul
nyughatatlanul,
Fárad, gyötrődik illy
szertelenül.
Ennyi sok kinom szivem ha
látnád:
Sok gyötrődésim tudom
megszánnád,
Előbbi kedvedet hozzám
mutatnád,
Árva szivemet
megvigasztalnád.
Reméntelen lesz higyjed,
életem
Tenálad nélkül édes
szerelmem,
Én hűségemért ha elhagysz
engem –
Jaj, az koporsó lészen én
helyem!
-274-
De kérlek lelkem, tekints
szolgádra,
Ne siess kérlek nagy
halálomra,
Forduljon kedved én
siralmimra,
Éretted sok
könyhullatásimra.
Néked szolgáltam, tudod
édesem,
Te is ajánlád magad
akképpen:
Megmaradsz hozzám végig
hűségben –
Mire hát gyötresz illy
keservesen?!
Ezüst, arany, gyöngy – minden
marhánál94)
Kedvesb vagy lelkem nálam azoknál,
Nem kivánok már többet náladnál
Valamig lelkem testemtül megvál.
Szomoru szívvel földnek
gyomrában
Jaj mint bészállok az
koporsóban,
Nem lészen tovább éltem
valóban:
Ha szerelmednek gyötresz
lángjában.
Óh kedveskedő szép
mulatások,
Gyönyörüséges folyó szép
csókok,
-275- Gyengéden való
ölelgetések:
Nem hittem búra hogy
juttassatok!
Reád szemeim vérrel
fordulnak
Minden vérerek bennem
pozsognak95)
Hol piros, fehér… gyakran változik,
Szerelmed miatt mert nem nyughatik.
Örvendeztető kedves
virágom:
Én kinlódásomban légy
orvosom!
Lám neked adtam én
ábrázatom,
Hittel fogadom – meg sem
másolom.
Tölts(d) be édesem
ajánlásidat,
Ne tarts(d) kötözve
gyenge rabodat;
Mit vétett szegény,
hogy haragodat
Rajta igy tartod,
állod boszudat?!
Valjon mit használsz friss
termeteddel:
Hogyha nem közlöd te
szeretőddel?!
Viszont elmúlik higyjed
ezennel –
Ha nem vigadsz is szép
szeretőddel!
-276-
– Illy sirást tőn egy ifju
magában,
Halálát várja
végórájában;
Csak szerelmének volna
ölében:
Bátor kimulnék lelke az
helyben!
* * *
Mátray-codex.
-277-
ÁM UGY LÉGYEN…
– A XVII. századból. –
Ám ugy légyen mint
akarod!
Te magad kevélyen
tartod,
Szivem kinját te nem szánod
–
Valjon meddig lészek
rabod?
Elmaradtam
barátimtul,
Minden
jóakaróimtul,
Szerelmes szép
beszédektül,
Távol estem
mindezektül.
Szép dolog volt az szabadság,
–
Higyjed bizony nagy
uraság,
Kit nem kötelez az
rabság
Ott uralkodik
vigasság.
Még anya szebbet
náladnál
Nem szült kedvemre
magadnál,
Bár csak nékem jó szót
adnál –
Megkeresnélek
házadnál.
-278-
Meggyőzött engem
szerelmed
Rabjává tött te
szépséged,
Sőt valamig tartja
kedved:
Békódat rajtam
röngöthetd.
Mondd meg szóval, vagy izend
meg,
Ne forrjon benned az
méreg,
Szép szerelmeddel enyhíts meg
–
Rajtam békódat tágíts(d)
meg!
Mosolygó szép
ajakidat
Rózsa szinű szép
orczádat
Fordíts(d) hozzám, hadd
csókoljam
Gyenge piros két
orczádat.
Mint az héja az
csirkéket
Körme közé szedi
őket,
Ugy tépi gyenge
testeket
És szaggatja ő
szíveket:
Így szép szerelmed
énnékem
Körme közé veszi
testem,
Ugy tépi szaggatja szivem
–
Azt mondja, hogy nem szán
engem.
-279-
Nincs ég alatt nagyobb
jószág:
Mint az igaz
állandóság
És tökélletes igazság
–
Ott uralkodik
vigasság.
Mennyi
csillag az kék égen,
Mennyi fövény az tengerben,
Mennyi hajszál az
fejeden:
Annyi jókkal áldjon Isten!
– Ezeket nem igen
régen
Szeretőm miatt
versekben
Kölleték irnom ez
holdban96)
Elgondolván szerelmemben.
* * *
Ezen becses költeményt, melynek utolsóelőtti versszaka különösen
szép, a Mátray-codex őrizé meg a
feledéstől.
T. K.
-280-
HOVÁ KÉSZÜLSZ…
– A XVII-ik századból. –
Hová készülsz szivem tűlem
elbujdosni?
Az idegen földen ki fog
téged szánni?
Hogyha megbetegszel: ki
fog hozzád látni?
Most utramentedben méltó
megkövetnem
Egy ideig való bucsomat
is vennem, –
Miglen engem meglátsz:
bús szivet viselnem.
Mi lehet szebb dolog világi
életben:
Mint két szép, egymáshoz
igaz szeretetben –
Hogyha találtatnak
egyenlő mértékben.97)
Csorgodozó vizben járó kis
halacska
Halász álnokságát ki meg sem
gondolja:
Az mérget méz
gyalánt98) elnyeli
gyakorta.
-281-
Az szabad madárnak mindaddig
sipolnak,
Álnok madarászok hamis
nyelvvel szólnak –
Hogyha
megfoghatják: rekesztik fogolynak.
Kijárni sem szabad, kalitkában
tartják,
Sugár szép szárnyait tőbül
kiszaggatják,
Kicsin szabadsága, –
szoros helyen tartják.
Megfogott madárhoz életem
hasonló;
Napnak fényét látom,
homályban boruló:
Szép gyönyörüségem
naponkint elmuló.
Mint megfáradott méh, ki
mezőben leszáll
Kedve szerént való
virágra ha talál:
Mézet szedvén,
gyakran követi az halál.
Sokszor mézes buzát hintnek az
galambnak
S az alá lépvesszőt
csalárdsággal raknak –
Végre
mellyeszteni vizet is forralják.
Sorsa s állapotja igy van már
fejemnek
Az ki szerelmében esém egy
kegyesnek –
Soha nem lesz vége érte
gyötrölmimnek.
-282-
Sirván én szivemnek nevekedik
gyásza
Mert nem vigasztalja Vénus
szép leánya;
Elhagyatott, nincsen ki
megvigasztalja.
Óh én szerencsétlen,
elhagyatott, árva!
Az ki szeretőmet
nem láttam régulta –
Kiért magam adom
az szörnyű halálra.
* * *
Mátray-codex.
-283-
SIRALMAS VOLT NEKEM…
– A XVII-ik századból. –
Siralmas volt
nekem
Világra születnem,
Hogy ezeket kell szenvednem
Melyeket nem reméllettem.
Tigristéjjel
talám
Tartott volt föl
anyám,
Jaj ki volt az én
mostohám:
Bánatját ruházta
reám!
Élek-é? nem tudom
–
Ha késik halálom;
Óránként nőttön nő kinom,
Jaj hová legyek, nem tudom!
Pusztaságban
került
Lölköm búban
merült,
Jó reménységemtül
meghült…
Óh anyám engem mire
szült!
-284-
Halállal bajt
vivnom,
Világbul
kimulnom
Jobb volna, hogysem
kinlódnom,
Szokatlan dolgot
tanúlnom!
Actéon mint jára
Ebeit magára
Nevelte
volt halálára:
Lőn ő neki nagy
gondjára.
Nékem is irígyim
Titkos ellenségim
Mérget adának barátim,
Kétszinű
jóakaróim.
Ugyanis az jóért
Éltemben sok bú ért;
Holtomig szivemben jászért:99)
Rosz világ reám
mérget mért.
Siratom magamat
Elmúlt napjaimat,
-285-
Bizván Istenre gondomat –
Eligazítja bajomat.
De csak a
keserves
Lelkemnek
gyötrelmes,
Hogy bujdosom mint
Ulisses
Ki sokat járt, és lett
hires.
Óh napok napjai,
Tengernek habjai,
Életemnek végórái,
Keserű
szivemnek jaji.
Bánatim újulnak,
Siralmim nem mulnak,
Orczámrul könnyeim folynak –
Engem az fák is siratnak.
Álljon Isten
bosszút
Azon ki nagy sok
bút
Énnékem szerzett
háborút…
Ő igye100) is még erre jut!
-286-
Jaj hát hogy
születtem!
Jaj lészen
életem,
Az kinek én nem
vétettem:
Jaj attul mit
érdemlettem!
Igy siratá magát
Elhagyván világát
Ki
naponként mondja jaját,
Húron pöngeti
nótáját.
* * *
E szép költemény megvan Szencseynél és a nemz. múz. kézir. hung.
oct. 74. I. és III. A kettőt összeegyeztetém. Horváth Ádám kézirati népdalgyűjteményében is
(akadémiai kézirattár) fenn van belőle hangjegyelt nótájával együtt
e töredék, bizonyítván, hogy még Horváth Ádám idejében is élt a nép
ajkain:
„Siralmas volt
nekem
Világra születnem,
Hogy ezeket kell szenvednem
Mellyeket nem reménylettem.
Tigristejjel
talám
Tartott fel én
anyám,
Jaj ki volt az én
mostohám
Bánatját ruházta
reám!
-287-
Sirjak-e? nem
tudom
Ha késik halálom;
Óránként nőttön nő kinom
Jaj hová legyek, nem tudom.
Igy kesergi magát
Egy ifju,
világát
Elhagyván édes hazáját
Ekképpen siratja magát.
Siratom magamat,
Elmult napjaimat,
Bizom Istenre gondomat –
Eligazítja bajomat!“
* * *
Érdekesnek tartám ezt is ide igtatni.
T. K.
-288-
BÚBAN ÉN ÉLETEM…
– A XVII-ik századból. –
Búban én életem, siralomban
habzik,
Örömöm pálmája immár nem
virágzik,
Sokan én keserves életemet
nézik –
De ettől azoknak irigységek
hízik.
Induljatok tehát keserves
panaszim,
Áradjatok bőven én
könyhullatásim;
Most zengedezzetek
kemény jajgatásim,
Fájdalommal méltó
sok fohászkodásim.
Boldogtalan óra melyben e
világra
Születtettem ilyen nagy
keserves búra;
Nem fordul én sorsom a
mint látom jóra –
Sietnek irígyim
mindenkor káromra.
A midőn rózsára fordítom
szememet:
Gondolkodásimban nem érzem
szívemet;
Veszesztem kedvemet,
fogyasztom színemet
Ebben mint
tűkörben látom életemet.
-289-
Mert valamint rózsa nincsen
tövis nélkül:
Úgy az én szivem is
nincsen bánat nélkül;
Sok siralmim
miatt piros orczám kékül, –
Csak
egyedül várok végórát Istentül.
* * *
Nemz. muz. kézir. hung. oct. 74. III.
-290-
IFJUSÁG VIRÁGÁT…
Ifjuság virágát
Legény szabadságát
Bánom hogy elhagytam
Szabad
életemet,
Elhagytam víg kedvemet
–
Hogy megházasodtam.
Jaj, fáj! mondhatom
Mivel nem tagadhatom,
Hogy éltem
siralom.
A míg legény
voltam
Becsületet ott
kaptam
Hol nem
reménylettem,
Főuri
dámákkal
Kegyes
kisasszonyokkal
Szerelmet
cseréltem;
Jaj, fáj!
mondhatom
Mivel nem
tagadhatom,
Hogy éltem
siralom.
-291-
Szabadon
repültem,
Fájdalmat nem
érzettem
Elbágyadt
testemben,
Ámbátor
kerültem:
De mégis
beléestem
Illyen mély
veremben.
Jaj, fáj!
mondhatom
Mivel nem
tagadhatom,
Hogy éltem
siralom.
Kedves társaimat
Jószivű barátimat
Érte megvetettem,
Néki úgy
kedveztem,
Kedvére cselekedtem
–
Ámbár nem szerettem.
Jaj, fáj! mondhatom
Mivel nem tagadhatom,
Hogy éltem
siralom.
Szomszédasszonyait
Czimborás
pajtásit
Ellenem úgy
bujtja
-292- Hogy lankadt
testemből
Pihegő
mellemből
Lelkemet
kifojtsa…
Jaj, fáj!
mondhatom
Mivel nem
tagadhatom,
Hogy éltem
siralom.
Hogyha
megbetegszem
S nyavalyám
szenvedem:
Semmit sem
sajnálja;
Drágán vett
kertemet
Sokban került
rétemet
Mások
kaszálgatják.
Jaj, fáj!
mondhatom
Mivel nem
tagadhatom
Hogy éltem
siralom.
Nagy búmban mit
tégyek?
Jaj nekem, hova
légyek?
Mert van ily
vendégem
Basiliskus
sárkány,
Mint fakoptó
harkány
Ollyan
feleségem.
-293- Sirban
estem,
Elevenen temettem
Koporsóban éltem.
Feleségesülni
Ki akarsz házasodni –
Vigyázz, meg ne bánjad;
Hidd el,
hogy én velem
Éjjel nappal
szüntelen
Csak azt
hangicsálod:
Sirban
estem,
Elevenen
temettetem,
Koporsóban
éltem.
* * *
Egy 1780-ban nyomatott ponyvairodalmi füzetkéből. Alakjából s
ódon szinezetéből itélve a XVII-ik század végéig felvág. (Nemz.
muz. kézir. hung. oct. 74. I.)
-294-
ÁROKSZÁLLÁSÁNÁL…
(Czigányokról.)
Árokszállásánál volt a
veszedelem –
Ennek oka vala kopasz
fejedelem
Hajtott, hajtott, majd
ráhajtott
Mint oroszlán úgy
ordított:
Nem volt
engedelem;
Faraónak minden
népe
Mind a kanja, mind nőstényje
–
Mind szaladának.
Futva rugaszkodik ama kormos fajta,
Utánok egy szürkét f..gatott a vajda:
Hord el fiam, hord a riszát!
Ugord által Dunát, Tiszát!
Rúgd a farmatringot,
A veres nadrág fenekét,
Meg ne
fojtsd a f..got,
A jó
rozmaringot
* * *
E dal, mely a mult századi szétszórt ponyvairodalmi
nyomtatványokban gyakran eléfordul: a Jászságban -295- és
Nagy-Kunságban ma is él nótájával egyben. Miféle czigányriasztásról
szól? nem tudhatni. Pálóczi Horváth Ádám
kézirati népdalgyűjteményében is fenn van belőle hangjegyezett
dallamával együtt ennyi:
„Árokszállásánál volt egy
veszedelem
Melynek oka vala kopasz
fejedelem;
Hajtott, hajtott, haj,
ráhajtott,
Mint a sárkány ugy
ordított –
Nem volt
engedelem!“
T. K.
-296-
MELY KESERVES…
Mely keserves dolog azzal
élni
Szives óhajtással fohászkodni
–
Kinek szive titkát nem
tudhatni,
És meghódulását sem
várhatni.
Mint gerliczemadár az
erdőben,
Mint bús nyögő galamb az
mezőben:
Úgy vagyok e nyomorúlt
életben –
Óh egek szánjatok meg
ügyemben!
Boldogtalan sors az is
legénynek,
Gonosz állapotja van az
ilynek,
Szive sír, szine fogy,
fohászkodik,
Mind éjjel, mind nappal
csak bánkódik.
De megbányja még az is
valóba:
Hogy az én szivemhez ily
mostoha;
Hét tél, hét nyár után
eszére jön –
Mikor az ő esze éppen
megjön.
* * *
Lásd e régi dalt saját gyűjteményemben, egy csonka ódon
nyomtatvány-levélen.
T. K.
-297-
HOMÁLYBAN BORULTAK…
Homályban borúltak víg
napjaim,
Nincsen ki enyhítse
fájdalmim,
Véletlen elhagytak jó
barátim,
Egészlen lefolytak víg
óráim;
Melyekért is életemet
megutálom –
Szomorú voltomat hogyha
elgondolom.
Öltözik előre végső
gyászban
Ki oly kint, melyet én, von
magában;
Áradjon, merüljön mély
bánatban
Ne várjon vigasztalást
magában:
Mert a bús sziv igen ritkán
enyhíttetik –
Sőtinkább nagy
fájdalmakkal terheltetik.
E világ nem egyéb
csalárdságnál,
Hivságot mutató
nyájasságnál,
Hidd el, hogy próbáltam
jobban másnál:
Hogy világ változóbb a
tavasznál.
Jobb azért nékem
mindenektől megválnom –
Csendesen
életem napjait számlálnom.
-298-
Óh nagy bánatoknak mély
tengere –
Miért hozál ily bút
fejemre?!
Nem voltam érdemes
mindezekre,
Hogy ily nagy veszélyt
hoznál fejemre.
Ezt nem másnak csak
magamnak köszönhetem,
Ifju lévén
világomat nem élhetem!
* * *
E költemény ugy látszik igen régi, tán még a XVII-ik századból,
vagy a mult század első negyedéből való. Létezik saját
gyűjteményemben, egy régi nyomtatvány töredékén.
T. K.
-299-
SIRALMAS HATTYU…
– Simon-Tornya, 1700. –
Siralmas hattyu Neander
partján
Egyedül szegény jajgat,
sétálván,
Vagy észak felé szemét
fordítván –
Honnét bús szíve örömöt
várván.
Titius kinját irják
poéták:
Pokolban szivét két sasok
rágják
Mindd éjjel-nappal tépik,
szaggatják –
Ha elfogy: ismét megnő,
azt mondják.
Jaj, nem csudálom: hasonló
sorsom,
Titius kinját fejemen
látom;
Noha megszünik néha én kinom
–
Megújul ismét fekete
gyászom.
Mert az én szivem az én
rózsámtul,
Mind éjjel-nappal kinzatik
attul,
Ki megmenthetne engem sok
bútul:
Mast az én szivem kinzatik
attul.
-300-
Fejér tollaim
megfeketülnek,
Szemeim sirástul meg
nem szünhetnek,
De sőt mindaddig
vérben förtőznek:
Valamig tűled szót
nem vehetnek.
Zokogásommal szemem
áztatom:
Mert szeretőmnek szavát nem
hallom;
Kin az szüzek is bánkódnak,
látom –
Mely miatt lészen szörnyü
halálom.
Adjon az Isten sok jót
azoknak
Kik nyavályamat szánják mint
rabnak;
Essék meg szive szép
asszonykámnak –
Szánjon meg engem,
tartson magának.
Mint kisded gyermek anyja
tejétül
Nehezen válik ő
dajkájátul,
Vagy penig atya ő
magzatjátul,
Oly nehéz válnom szép
szeretőmtül.
Simon-Tornyában egy bús
léleknek
Irám ezeket; mert
szerelmesnek
Vallja ő magát mert nem
szünhetnek
Szemei sirástul, csak
könyveznek.
-301-
Az ezer és hétszáz
esztendőben
Egy ifju ígyen síra
szivében;
Magát bánatnak adta
lölkében –
Néki örömöt adjon még
Isten!
* * *
(Szencsey György dalkönyvéből.)
-302-
EREDJ, MENJ EL TŰLEM…
– 1702. –
Eredj, menj el tűlem kegyetlen
Cupidó!
Ne környékezz engem szivek
szomoritó,
Ki sok szép ifjaknak
voltál csak bút hozó –
Az én
szivemben is tudom lennél forró.
Nem iszom, elhigyjed, zavaros
söprődet,
Kivetem fejembül aranyos
fékedet,
Mert végre megitatnád velem
mérgedet –
Megölnél miként sok
szegény legényeket.
Szomorú mast nékem Vénusnak
szerelme,
Keserűre fordult szivemnek
öröme,
Noha ő szándékát nem vihette
végre –
Mégis nagy-sokaknak rám szól
hamis nyelve.
Zászlód alá az kik iratták
magokat:
Sok keserüséggel illetted
azokat,
Mert reájok mérted te büdös
borodat
Melylyel részegitvén
elvesztéd azokat.
-303-
Eleitül fogva voltál csak
vérszopó,
Te édes beszéded csak merő
skorpió,
Nem csalhat meg, higyjed óh
te hamis biró,
Nem hordozsz pórázon
hitetlen poroszló!
Nem hágy el az Isten,
elhiszem, engemet,
Az irígyek ellen
fölfogja igyemet,
Verd meg Uram,
kérlek én ellenségimet
Az kik
rágalmaznak ok nélkül engemet.
Csak tehozzád Uram, bizodalmam
vagyon –
Szent, erős jobb karod engem
oltalmazzon,
Ördög s világ ellen
engem úgy megtartson:
Se testi, se
lölki irígyem ne ártson.
Sok gondolkozásban annyira
jutottam:
Sok búbánat miatt ugyan
elfáradtam;
Ejjeli álmomban azon
gondolkoztam:
Mellyik ország lészen
énnekem eltartóm?
Ételem, italom merő méreg
nékem,
Könnyes szemmel eszem gyakorta
ebédem;
Keserü kenyerem, az az én
életem –
Édest keserüvel köll
elegyíttenem.
-304-
Idegen országra el köll már
bujdosnom:
Mert ez helyben tovább
nincs megmaradásom –
Az holott adatik
az én nyugovásom –
Az irígyek miatt
ne légyen ártásom.
Gondviselő atyám lesz nékem az
Isten,
Az hol járok-kelek uton és
utfélen
Megőriz engemet minden
veszély ellen,
Megnyugosztja lölköm
tudom jövendőben!
Járok jászruhában már az
bujdosásban,
Holott keserűség mint
ellenség ollyan,
Soha nem lész részem
talám vigasságban
Az irígyek miatt
való busultomban.
Örömömnek napja immár
szomorúság,
Vigasság elmulván reám
száll sok aggság,
Idegen országon
éhség és szomjuság,
Elindulok – arra
viszen az boszuság.
Röjtökben lappangok mint az
bagolymadár:
Mert lölkömet furdalja
bánat mint az ár;
Talám még béfogad
az idegen határ,
Megnyugszom valahol
– mint Halcion-madár.
-305-
Gyámoltalan fejem immár indulj
utra,
Soha ne térj többé vissza ez
bánatra;
Én mennyei Atyám viselj
gondot arra:
Irígyim jussanak ennél
nagyobb búra!
Illyen mind ez világ fia
átaljában,
Az ki torkig merül az nagy
álnokságban,
Másra keni vétkét, gyors
az vádolásban:
Csak lehessen mentség
az maga dolgában!
Isten, viselj gondot minden
szegényekre –
Énnékem is vigyázz az
én életemre!
Gyakran fohászkodom s
tekéntek az égre,
Onnand följül várok
áldást mindenemre.
Régtül fogva Uram, én már csak
busulok,
Múta101) irígyektül háboruban vagyok,
Mert ha egy kevéssé csöndességben
vagyok:
Megint föltámadnak ellenem az
habok.
Tarts(d) meg én lölkömet,
testemet épségben:
Hogy sok
inségemben ne essem kétségben;
-306-
Bizhassam egyedül te Szent
Fölségedben,
Ne bizzam ez földi
emberi erőkben.
Azt engedje nékem az áldott Ur
Christus,
Az mi bűneinkért szenvedett
szép Jézus.
Kérlek óh én lölköm az
gonoszságtul fuss –
Hogy halálad után
kárhozatra ne juss!
Megcsöndesedett már szivem
háborúja:
Mert hiszem az Istent, az
partra kihozza,
Szivemet bánattul
hogy megszabadítja,
Szegény fejemet
is végre megnyugosztja.
– Egy ifju szerezvén ez
verseket öszve:
Az kinek Istenben
vala reménsége,
Mert reá szól vala
sok hamissak nyelve,
De Isten
megmenti: jóra fordul igye!
Nevemet fölirám ez versek
fejében,
Megtalálod, csak jól
megnézzed rendében,
Az egy ezer
hétszáz és két esztendőben
Nagy-Karácsony után harmadik innepben.
* * *
Szencsey György dalkönyvéből. A
versfejekben ez áll: „Én Szencsei György
irtam“; tehát maga -307- a codex egybeirója szerzette; szép
tanuságot tesz e költemény Szencsey szép lelkéről s jótékonyan ható
Istenben való bizodalmáról; feltünő azonban benne a sok
reminiscentia a codex több költeményéből, különösen a „Vigságnak töretik…“ (Lásd „Kuruczvilág“ czimü dalgyűjteményemet) és
„Nem régenten vala…“ (Lásd a jelen
kötetben 63. l.) kezdetüekből; a 16-ik stropha épen szóról szóra
van átvéve ez utóbbiból. Látszik, hogy Szencsey ama verseket igen
szorgalmasan áttanulmányozá, vagy egy némelyjét talán szintén ő
irta, s csak maga magát ismételi.
T. K.
-308-
AZ ALFÖLDI CSIKÓS.
Rákosnál a pesti
vásárral
Egy Tiszántul való csikós
bundástul –
Tiszántul, bundástul,
vásárral.
Egy pár itcze jó borra
béfordul,
S ott mulat egy dunaföldi
magyar ur –
Tiszántul, béfordul,
bundástul.
Kérdi ez a csikóstul
tréfábul:
Tudnak-e a Tiszántul magyarul?
Tiszántul, magyarul? tréfábul.
A csikós azt feleli a
bundábul:
Ezt talán az ur kérdi
nyájasságbul?
Tiszántul, bundábul,
nyájasságbul.
És ha az ur ezt kérdezi
tréfábul:
Megmondom én mit itéljek,
hallj’ az ur!
Tiszántul, tréfábul,
hallja az ur!
-309-
Némelyek azt mondják, hogy
Tiszántul
A ki nem tud magyarul,
megtanul; –
Tiszántul: magyarul
megtanul.
Mások pedig mondják, hogy
Dunántul
A ki nem tud magyarul: nem
tanul; –
Dunántul: magyarul nem
tanul.
Dunántul a magyar iszik
klázlibul,
Megeszi a roszprádlit
czintálbul,
Dunántul: klázlibul,
czintálbul.
Tiszántul a magyar iszik
kancsóbul,
Eszik fa-, cseréptálbul,
vagy bográcsbul;
Tiszántul:
kancsóbul, bográcsbul.
Láttam én egy koldúst
Dunántul:
Kenyeret sem tudott kérni
magyarul,
Dunántul: magyarul – mely
roszul!
Koldúlt ellenben egy kopasz
Tiszántul:102)
Tököli sem tudott jobban
magyarul;
Tiszántul: magyarul
hatalmasul!
-310-
A dorogi csaplárosné
Dunántul
Mikor beszél magyarul: majd
megful;
Dunántul: magyarul majd
megful.
Hajdu-Dorog városában
Tiszántul:
Prédikál az orosz pap is
magyarul;
Tiszántul: magyarul, nem
oroszul.
Tiszántul szép nemzetünknek
szájábul
Gyenge kegyes hangzásában a
szó hull, –
Tiszántul, szájábul, a
szó hull.
Oda fel pedig többnyire,
Dunántul:
Nyelvünkön sokaknak foga
megritkul;
Dunántul magyar szón
megritkul.
Többet mondanék az urnak
tréfábul:
De sietek hazafelé
Tiszántul;
Tréfábul igy tanul, –
megindul.
Bocsánat pedig uram a
tréfárul:
Éljen a sok dunaföldi
magyar ur!
Tiszántul, Dunántul
–
Éljen a sok drágavérü magyar
ur!…
Jó egészséget mostan az
uraknak!
-311-
* * *
E sajátságos, gyönyörü dal egyes töredékeit Erdélyi is közlé, de
ily teljesen nem jelent még meg sehol sem. Én mind az akadémia,
mind a muzeum irattárában több régi iratban föllelém, (péld. nemz.
muz. kézir. hung. quart. 178. I.) s egybevetettem. Ezen nevezetes
sora: „Tököli sem tudott jobban
magyarul“
igen jellemző mind Tököli
egykori népszerüségére (ő állítatván fel a magyarság non plus
ultrajául) mind a különben is régi alkatu és szólamu vers
keletkezési idejére nézve, mely ehhez képest mindjárt a Tököli
kibujdosása utánra: azaz az 1694–1703 közti évekre tehető, mert ha
későbbi volna, bizonyosan igy állana e sor: „Rákóczi sem tudott
jobban magyarul“
ismeretes ugyanis, hogy
Rákóczi csillaga Tököliét már ekkor (1703 után) túlragyogta
fényével.
T. K.
-312-
MEGÉGETT RÁCZORSZÁG…
Megégett Ráczország, megmaradt
három ház,
Egyik a császáré, – másik
a királyé,
Harmadik pediglen kedves
szeretőmé.
Most jöttem Budárul – nem
tudok magyarul:
Csillagom Katiczám
taníts meg magyarul!
Csillagom
Katiczám taníts meg magyarul.
Bánatos szivemre nagy fájdalom
szállott:
Mert az én édesem tőlem
eltávozott,
Mert az én édesem tőlem
eltávozott.
Szerencse balkézzel poharát
nyújtotta,
Szomorító borát vélem
megitatta –
Keserves szivemet búval
újította.
Igyefogyott fejem vigasztalást
nem vár,
Nem újul énnekem több tavasz
és több nyár,
Keseredett szivem
mindholtig búban jár.
-313-
A mitől leginkább éltemben
rettegtem:
Szintén azon tőrben
véletlenűl estem,
Szintén azon tőrben
véletlenűl estem.
Homályba víg napom véletlen
borúla,
Kedvem hajnalára rút felhő
tódula –
Istenem teremtőm: ne hagyj
igy vesződnöm!
* * *
Igen régi; legalább is a mult század elejéről valónak látszik;
megvan saját gyűjteményemben mult századi avult nyomtatványon, de
megvan – s ha jól emlékszem többszörösen
– a nemzeti muzeum kézirattárában is. (hung. oct. 74.)
T. K.
-314-
FELNYITOM MÁR BÚS SZIVEMNEK…
– A XVIII-dik századból. –
Felnyitom már bús szivemnek
régen bézárt ajtaját,
Ezer tenger
habjaiból partra hoznám hajóját:
De
ha szél kapja vitorlámat
Azonnal
rontja szándékomat –
Távoztatja
partomat
Oh melly sokszor környülnézek:
honnét jő segítségem?
Egymást érik
óhajtásim: honnan jő könnyebbségem?!
Sok társ volt a szép vigasságban –
De kevés a szomorúságban
Ki
barátját segélje.
Látom immár: sokkal könnyebb a
tengert elkerülni
Hogysem kisded
hajócskámmal abban el nem merülni,
Vak voltam, hogy az parton állván
A dolgot jól meg nem vizsgálván
Vesztemre elindultam!
-315-
Mi haszna már evedzőmmel habok
ellen csapkodni?
Késő záporesső után
palástomhoz kapkodni!…
Jaj, ha én
aztat tudtam volna
Hogy illyen a
világnak sorsa:
Lettem volna
szerencsés!
* * *
Saját gyűjteményem régi kéziratáról. Megvan egyébiránt az
akadémia kézirattárában „A kesergő“, és Horváth Ádám kézirati
gyűjteményében„Tengeri veszedelem“ czím alatt, ez utóbbinál sokkal
hosszabban, és dallammal.
T. K.
-316-
SIRALOM A SZABADSÁGNAK ELVESZTÉSÉÉRT.
– A XVIII. század első feléből. –
Még nőtelenségben folytattam
éltemet:
Szabadságnak szele jól
táplált engemet,
Kócsagtoll
strázsálta nyusztos süvegemet –
Mindaddig búbánat nem érte fejemet.
Mindenféle úri czifra
fegyverekkel,
Farkas-, medve-,
párducz-prémes köntösökkel
Teli volt
fogasom füredi nyergekkel –
Több s
több illyen csöngő-pengő eszközökkel.
Bővelkedett házam gyakran
muzsikával:
Szép egypár hegedű furcsa
vonójával,
Szegeimen függött flóta
forulyával –
Ugyan újult szobám
ezeknek hangjával.
A jó paripákból soha ki nem
fogytam:
Ezt lépésre, amazt futásra
tartottam;
Emezt nyergeltettem ha
paradéroztam, –
A mint szükségem volt
rendre választottam.
-317-
Fekete paripám volt
Spanyolországból,
Szürke jött
Erdélyből, pej pedig Moldvából,
Aranyszőrűt s fakót vettem egy basától –
Többi volt a magyar lovaknak
javából.
Szerszámom ezüsttel s
aranynyal kivarrva,
Vagy
ötvösmunkával boglároson rakva,
Sok-szin zsinórokkal voltak kitarkázva,
Vagy bagariával tisztán
kiczifrázva.
Ezer czifragombos szolgáim
valának
Kik éjjel és nappal hiven
strázsálának,
Pillantásomra is ébren
vigyázának –
Kikért pirulása nem is
volt orczámnak.
Kinek-kinek tarsoly s kard
volt az oldalán,
Bogláros pantallér
lódinggal a vállán,
Ezekre
függesztett karabin a hátán,
Félarasztnyi hosszu sarkantyú csizmáján,
. . . . . . . . . . . . .
.
Mulatságnak napja hogyha
rendeltetett:
Táncznak, muzsikának
vége nem lehetett,
Péntek vasárnappal
együvé tétetett –
Ünnepnek tartottam
néha egész hetet.
-318-
Nem sok haszna vala plébános
szavának –
Ámbár napja volt is
hamvazó szerdának:
Vonjad reá javát
alföldi nótának!
Kiki azt kiáltá
Lévai Miskának.
Messzére távozott tőlem
szomorúság:
Másoktul hallottam, hogy
van nyomorúság.
. . . . . . . . . . .
. . .
Nem tudtam én akkor: mi légyen
az éhség?
Távul volt házamtul
mindennémü szükség –
Közel sem mert
jőni hozzám a szegénység.
. . . . . .
. . . . . . . .
– De bépraktikálta magát
alattomba:
Miulta feleség jár a kamarámba,
Azulta terjed el szükség a
házamba.
Hegedűmet immár fogasról
levette,
A flótát, forulyát pad alá
vetette:
Sok díbdáb ruháját oda
függesztette.
. . . . . . . . . . . .
. .
Egyik sarkantyúját letörte
csizmámnak,
Az egész szerszámát
kicsapta pipámnak –
Mert nem
szenvedheti füstjét a dohánynak.
-319-
. . . . . . . . . . . . .
.
Bezzeg rá akadtam most az
iskolára:
Mint a muskatéros a
harminczadjára!
Vetett tőrbe esett kényes
ifjuságom,
Búbánatra fordult örömöm,
vigságom,
Elmult magyarságom – oda
nyájasságom,
Meghatároztatott103) régi szabadságom.
Megritkult már száma
karmazsín-csizmámnak,
Lekopott
czafrangja ünneplő ruhámnak,
Rösten
jár a lába kedves paripámnak:
Még az
is jelenti bánatját urának!
Hervadt kócsagtollam lefügg
süvegemrül,
Nem fénylik fegyverem,
pókhálóba merül…
Jaj be bajos ügyem
lett feleségemrül!
. . . . . . . . . . . . .
.
Örök nyugodalmat neked
szabadságom;
Nyugodjál békével
megholt vidámságom!
Jó estét s
éjczakát édes ifjuságom!
-320-
* * *
E gyönyörü műdarab töredéke egy hosszabb költeménynek, mely a
fent irt czím alatt létezik a nemzeti muzeum kézirattárában hung.
folio. 569. A legszebb részeket elejétől végig mind kiirám,
mégpedig – mint az olvasó meggyőződhetik – olymódon, hogy a
folytonosság is meglegyen. Meg kell még jegyeznem, hogy a kiről a
költemény szól, a mint ebben leirja, egy pörölős, rátartás bécsi
német asszonyt vett feleségül, erre czélozva mondja egyik sorában:
„A magyar nyulaknak német az agarok.“
T. K.
-321-
SIRALOMNAK, FÁJDALOMNAK…
– 1744. –
Ad notam: Vale mundi lusum satis etc.
Siralomnak, – fájdalomnak
völgyében kesergek,
Egy erdőben –
nagy mezőben mint árva tévelygek,
Révedezve, sírva, futva
Nem
akadhatok egy utra,
Melyet immár –
árva madár jól elhagytam hátra.
Zavarossan, – nem is tisztán,
mint gerlicze madár,
Mely bújában, –
fájdalmában csak száraz ágra száll,
Béveszem én italomat
Igy
enyhítem bús sorsomat,
Mégsem
szánják, – a kik hallják, kemény panaszimat.
Óh! én árva – mely bézárva
vagyok kalitkában,
Eped szivem, –
hervad szivem kemény rabságomban,
Békóban vagynak lábaim,
Rabságban minden tagjaim,
Megszakadok, jaj meg halok, lankadnak inaim.
-322-
Már elestem, – s tőrben-estem
és megfogattattam,
Véletlenül, – s
kintelenül magamat megadtam,
Nem
lehet szabadulásom,
Magam koporsómat
ásom
Mert elmult, s tőlem elfordult
régi vidámságom.
Óh! mely távúl, – tőlem járúl
régi szabadságom,
Már elhervadt, és
megfonnyadt szép leányi ágom,
Csörög
én lábaimon láncz;
Előttem van
mélységes sáncz,
Nem vidámít – és nem
ámít ama szép úri táncz.
Rabbá lettem, – elvétettem
szabadságnak útját,
Hogy nem láttam,
– s ált nem hágtam rabságomnak kútját,
Mert Vénus vala vezérem,
Kinek
fülébe jött hírem,
Igy változott, – s
erre hozott friss leányi vérem.
Uri házban, – de nem gyászban,
a midőn sétáltam
Asszonyokat – nagy
rabokat a midőn én láttam,
Élteket
csak kinevettem,
Mert jól eszembe nem
vettem,
Bús sziveknek állapotját
melybe én is estem.
-323-
Gyenge pártám, – nem akartam
fejemről letenni,
Koszorúmat –
virágomat illy hamar veszteni;
De
igen erőtlen lévén,
Jövendőkre nem
tekintvén,
Szük poharát – szivem
kárát bús árva, bevevém.
Egy bús völgybe, – nagy erdőbe
már lábam béhágott,
Szivemen a bánat
nyila nagy sebeket vágott,
Mert
koszorúm elevétetett,
Viz közepére
tétetett,
Én fejemtől – életemtől
messze elvitetett.
Repüljön bár – a sasmadár
sebes szárnyaival,
Vagy az hajós – jó
kormányos sajkás hajóival,
Soha
vissza nem hozhatják,
Mert viznek
habjai hajtják,
Noha látni, – azt
szemlélni szemeim óhajtják.
Leányságom – szabadságom a
midőn fontolom,
Tantalusnak – árva
rabnak almáját kóstolom,
Mert
lehetetlen megfognom,
Leányi örömben
hágnom,
Csak rabságban, – illy bús
gyászban kelletik maradnom.
-324-
Isten tudja, – mert ő látja
szomorú szivemet,
Hogy igy estem – s
elvesztettem leányi kedvemet.
Szabadságról nagy rabságra,
Zöld
virágról száraz ágra,
Mintegy
árvácska jutottam sok keserves jajra.
Csak Istenhez – mind ezekben
szivből fohászkodom,
Én szivemet, –
bús kedvemet néki feláldozom,
Mert a
kik biznak Istenben,
Vígasztaltatnak
szivekben,
Szomoríttatnak, – kik
biznak csak gyarló emberben.
Zárj bé engem – én Istenem
szentséges szivedbe,
Leányodat, –
szolgálódat vedd bé szent kedvedbe,
Mutassad szent malasztodat,
Áraszd reám áldásodat,
Oltalmazzad – vigasztaljad árva
szolgálódat.
Ezer hétszáz negyven négyben,
gyászos életemben,
Mint rabságban,
nagy fogságban, és balesetemben:
-325-
Ilyenképpen fohászkodtam,
Leányságomat sajnáltam,
Asszonyságom, – nagy fogságom immár
megkóstoltam.
* * *
A versfejekben: „Szomorú gerlicze.“
Nemz. muz. kézir. hung. oct. 74. XXXIV.
-326-
A SZERENCSE TÜNDÉR KEREKÉN…
– A XVIII-ik század közepe tájáról. –
A szerencse tündér
kerekén
Öröm után következik
kín,
Ha mi jót ád, akkor fénylik
néked az napfény,
Míg meg nem csal, s
búban nem hajt… Példa vagyok én!
Én is ollykor kedvemre
éltem,
Szerencsémet boldognak
véltem:
De látod-e – nem szánod-e
szörnyü esetem?
Iregemtől – s
mindenektől számkivetettem.
Kiki maga kedvét
követi,
Ha más szenved: meg sem
emliti,
Bár látja is – megszánja is:
fordul, s felejti,
Kinek nem fáj –
annak nem jaj, könnyön tűrheti!
Vidám orczát ollykor
mutatni,
És mosolygó szivet
láttatni,
Mit vélsz, néha mire czéloz
bús szivet fedni? –
Mert csak ollyan,
mint más által mézet kóstolni.
-327-
Fájdalmimat magamban
tartom,
Bús szivemet azzal
fogyasztom;
Ha igazán – senki nem
szán: hát mit óhajtom?!…
Sebeimet – a
mint lehet magam orvoslom.
De a bús sziv magával sem
bír,
Ha éri is örvendetes
hír:
Bár láttatik, hogy van kedve –
titkon mégis sír:
A szüntelen – bánat
ellen nincs gyógyító ír!
* * *
Ez éneket a nemz. muzeum kézirattárában levő eredeti levél
szerént (hung. quart. 175. I.) 1769. január 22-kén Eszlárról küldé
Korbits Tamás nevü káplány egy
„tekéntetes ifjú asszony“-nak, „Talált ének“ czím alatt. Föléje
néhai Jankovich Miklós kéziratával ez van
jegyezve: „Tárogató-sípra“. És csakugyan
a versmérték azonos a tárogató mellett énekelt kurucz tábori
dalokéval. Lehet, hogy Jankovich még tán maga is hallotta e dalt
tárogatón fújni, miután jelen dalfüzetét még 1789-ben irta össze;
azért tevé ama jegyzést. A 2-ik stropha 4-ik sorából az
következtethető, hogy az éneket egy valaha Iregen lakott egyén
szerzé.
T. K.
-328-
SZABADSÁG MELLY NAGY JÓSÁG…
– A XVIII-ik század közepe tájáról. –
A szabadság melly nagy
jóság,
Ez világon
boldogság.
Az ki élhet
szabadsággal:
Ne cseréljen
rabsággal,
Mert meg szánja – és
megbánja,
Régi életét
óhajtja.
Néha vagyon
vigaság
Sokaknak egész
jóság,
Szabadságot ha
elveszti
Az kiért
cselekeszi:
Ha érdemes: semmit nem
veszt –
Azért könnyen
türheti.
De ritka az ki
találja
Hogy illendő
szerencsére
Akadjon is jó hirére
–
Akadjon is jó hivére,
A kivel megegyezhetik,
Holtig kedvére éljen.
-329-
Hanem csak nagy
gyötrelmit
Titkolja sok
fájdalmit
Magában csak
emésztődik,.
Szabadságán
gyötrődik:
Mert ahhoz már
reménsége
Nem lehet az
életben.
– Az verseket a ki
irta
Magán ugyan
próbálta:
Mi légyen az illyen
fogság
Holtig való nagy
rabság,
Erre vitte – s
vezérlette
A véletlen
szerencse.
* * *
Nemz. muz. kézir. hung. quart. 175 I. Szintén Korbits küldötte
az elébbi éneknél megirt időben és levélben.
T. K.
-330-
NE FÉLJ SZIVEM…
– A XVIII-ik század első feléből. –
Ne félj szivem, bátorodjál,
most akármi vagy,
Azért bár ne
szomorkodjál, hogy a bajod nagy.
Jobbat adnak az egek
Mintsem én
remélhetek:
A friss leány meleg
nyárban soha meg nem fagy.
Biró Márton borjut őrzött
Bicske határán:
Végre mégis püspökké
lett Veszprémnek várán.
Bartha csak
molnár fia:
Mégis ország birája
–
Azért kétségbe ne essék senki más
kárán!
Gömbölyü a szerencsének az ő
kereke,
Azt vélnéd, hogy örvényének
nincsen feneke;
Kit ma pokolra
levet:
Holnap nagyra
emelhet,
A mi alól – felfordítja,
vagyon oly éke.
-331-
Azért bár ma akármi légy:
jobbat remélhetsz,
Ha kedved nincs:
pénzen is végy – holnap úr lehetsz;
El sem is mulatná
Úgy a férjhezmenést
Áldaná azt ki béhozná ezt a rendelést.104)
* * *
A magy. akad. kézirattárából.
T. K.
-332-
NEM NYUGHATOM…
Nem nyughatom, – csak bujdosom
még éjtszaka is
Azért nincsen
nyugovásom, ha aluszom is.
Homályosnak tetszik nekem a fényes nap is,
Könnyeznek utazásimban talám a fák
is.
Mondjátok meg, mi az oka, hogy
keserűség
Éjjel-nappal szorongatja
szivemet kétség?
Mert kit szivem
szivből szeret, hideg mint a jég…
Mondjátok meg, kínaimban mikor leszen vég?!
Nem nyughatom, csak bujdosom
mint sebes szarvas:
Mert kit szivem
szivből szeret kemény mint a vas.
Természete hideg hozzám, mint szintén havas, –
Beszédiben olyan hozzám mint a kemény
vas.
Lybiában tigrismódra felnőtt
oroszlán
Avvagy fene párducz, a ki
mindig vért kiván:
Pusztán rablott
prédájával soha igy nem bán –
Kősziklánál keményebb sziv ki engem nem
szán!
* * *
Az akadémia kézirattárából, különben láttam Jankovich Miklós
gyüjteményében is.
T. K.
-333-
ÓH TE NAGY BABYLON…
– A komáromi égésről. –
Óh te nagy Babylon, Komárom
városa:
Hétszer böjtölt érted
Debreczen városa.
Bátorkeszynének háza
meggyuladván:
Nyargal a tüz széjjel
egész kevi utczán.
Zsidráknak, Mizsáknak, és
Abednégónak
Istene megtartá házát
Virágónak.
Isten megtartotta – ember
elrontotta, –
Szemre-főre nézve
Telekynak adta.
* * *
E homályos daltöredék – alkalmasint mult századi – Horváth Ádám
1813-iki kézirata által tartatott fenn, dallamával együtt.
T. K.
-334-
AMOTT KEREKEDIK…
Amott kerekedik egy fekete
felhő:
Abban tollászkodik egy fekete
holló.
Várj meg holló, várj meg, hadd
izenjek tőled
Apámnak, anyámnak –
jegybéli mátkámnak.
Könnyen megösmerhetd ennek
háza táját:
Piros rózsák lepik
aranyalma fáját…
Gyémánt az ablakja, – üveg az
ajtaja:
Magának kék szeme, aranyszinű
haja!
* * *
Ezen alkatáról itélve igen régi dal, szintén Horváth Ádámnál
maradt fenn jelen alakjában, nótájával. Erdélyi (Népdalok II. 134.
l.) közli két első versszakát: de a két utolsó versszak, mely pedig
a legszebb, ott hiányzik. Helyette ezen sokszor variált két sor
áll: „Ha kérdik hol vagyok:
mondd meg hogy rab vagyok,
A török
udvarban talpig vasban vagyok.“
Vesd össze jelen gyüjteményem első kötetében a „Tatár rabságban
levő erdélyi magyarok éneke“ 3-ik strophájával.
T. K.
-335-
VIDÁMSÁGÁT SZIVEMNEK…
Nóta: Senki ne nevessen
rajtam.
Vidámságát
szivemnek,
Virágát szép
éltemnek,
Jaj mely igen nagyon
féltem,
Ebbül áll holtom és
éltem;
Ha szivem jóra
talál
Élek, máskép lesz
halál.
Ifjuságom mint
virág,
Hasonló mint szép zöld
ág;
Örvendezhet szivem
addig,
Míg zöld ágam
virágozik,
Éltem vakul
vesztenem
Kár volna
köteleznem.
Sinlődhetnek
szivekben,
Kik nem vigyáznak
ebben,
Holtig tartó
búgyötrelmet,
Szivepesztő
veszedelmet
Gondatlanul
szereztek,
Vigyázatlanul
vesztek.
-336-
Istenem, mint kell
élni,
Hamis szivtül kell
félni;
Lásd meg, mindig kell
evezned,
Szived kihez
kötelezned.
Mély tenger a
szerelem,
Véle jár nagy
gyötrelem.
Állandó légy
szivedben,
Ártatlan
szerelmedben,
De félhetsz a
változástúl,
Hamis, csalárd
vádolástul,
Noha szived kész
légyen
És mint tűz hiven
égjen.
Nincs sokaknál
kegyesség,
Szépség, jóság,
édesség,
Nem tud minden jót
böcsülni,
Kegyessel kegyessen
élni;
Ily goromba az
világ
Kár kezébe szép
virág.
Noha én sem
csufolnám,
Sőtt szivessen
csókolnám
Ki jót jóval
jutalmazna,
Sérelmekről
oltalmazna.
-337- Istenem adj hív
szivet,
Hozzám hasonló
hivet.
Áldást nyerek
fejemre,
Ha Isten
kérésemre,
Ő szolgáját
meghallgatja,
Bajom kegyesen
forgatja,
Ha holtig jóval
élek
Büntül, bútul nem
félek.
* * *
Nemz. muz. kézir. hung. oct 74. XIX.
-338-
NEVESS BÁR MOST ÉLETEDNEK…
Nóta: Gyászban járok míg
élek…
Nevess bár most
életednek
Vígan folyó
napjain,
Örülj s vigadj jó
szelednek
Játszadozó
óráin,
Kedved szerint való
koczka,
Ámbár légyen
kezedben:
De meglásd, még vakra
fordul –
S akkor vészed
eszedben.
Édesgető tavaszod
van
A mint látom télben
is,
Virágoznak szép
rózsáid
Noha keményen fagy
is,
De meglásd, még
elhervadnak,
Legkedvesebb
ideikben
Elszáradnak még előled
–
S akkor busulj
szivedben.
Mostan néked jó kedved
van
S nékem kesereg
szivem,
-339- Mulatságod tréfákban
van
S nékem könyvezik
szemem,
De megvallod még magad
is
Hogy tőled
elhagyattam
Megvetettél, hiv
szivedbül
Kizárattattam.
Eddig való
hivségemet
Noha most
megvetetted,
Ki szeretett hiven
téged
Elméd róla
levetted,
De hidd el, hogy nem
sokára
Lesz
emlékezetedben,
És még a hol senki
nem lát
Ott jut sirva
eszedben.
Szemeimnek
könyveibül
Folyó vizek
áradnak,
Szivemnek sok
panaszibul
Setét felhők
támadnak,
Keserves sok
bánatimbul
Hegyek
fölemelkednek,
Még vizek is
jajaimtúl
Vérrel
egyelednek.
-340-
Jó kedvedet mégis
várom,
Hogy lész
segitségemre,
Nem igyekszik azt is
tudom
Sirba lépésemre,
Gyászos voltát életemnek
Most ha megvigasztalod:
Hogy
éltemben mind halálig
Szeretlek,
tapasztalod.
Áradt vizek ha fel
folynak,
S csillagok
lehullanak,
Nagy kősziklák
leomlanak
S hegyek is
leolvadnak:
Igaz szivvel én
tégedet
Még ekkor is
kedvellek,
S mint édesded szép
virágot
Hív szivemben
rekesztlek.
Napnak fénye ha
elmúlik
És homályba
béborul,
Csillagoknak
ragyogása
Ha világrul
elfordul,
Ha tengerek
kiszáradnak
És az halak
repdesnek:
-341- Te jó kedved és hív
szived
Szivemben
örvendeznek.
Órájában
halálomnak
A mikor
bévettetem,
Koporsómnak
rejtekében
Gyászosan
rekesztetem,
Ha szemeim nem
láthatnak
És ajkaim nem
szólhatnak:
S mégis szivem s minden
kedvem
Csak tégedet
óhajtnak.
Sirban immár mikor
lészek
És el is
temettettem,
Föld gyomrában holtom
után
A midőn bétetettem:
Koporsómnak fedelén is
Által égjen én szivem,
Ugy
tudhatni ki itt fekszik
Hogy megholt
érted hiven!
* * *
Nemz. muz. kézir. hung. oct. 74. XIX.
-342-
IFJU LEGÉNY LÉVÉN…
– 1765. –
Nóta: Boldogtalan fejem mire
jutott. stb.
Ifju legény lévén
Sokat gondolkodom,
Magános sorsomon
Mely igen
bánkódom;
Dolgomat már
merre
Fordítsam, nem tudom
–
Mert ideje volna
Jó társra akadnom.
Meg kellene tehát
Feleségesülnöm,
Páros gerliczeként
Fészkemben
repülnöm,
De az van
előttem,
Hogy kit kelljen
vennem?
Sok út van előttem
–
Melyikre erednem?
-343-
Egyik út a
szépség
A mely
kivánatos,
Másik pedig
rútság
A mely utállatos,
Harmadik gazdagság
A
ki volna hasznos,
Ki szert reá
tehet
Szerencse fér
ahhoz.
Negyedik út pedig
Lészen a szegénység,
Mely az emberek közt
Utolsó nagy
inség;
A ki reá talál
Éri keserűség. –
Falusi, városi
Közt van nagy
különbség.
Mert ha szépet
veszek
Elég fejem gőzi
Lészen azt strázsálni,
Ki mindenkor győzi?!
Hamar
elhóditják
Ha ember nem
őrzi,
-344- Igy is bánat
árja
Én fejemet
éri.
Ha rút lesz, a
rútat
Jaj, hogy
szerethetem!
Igaz jó
kedvemből
Meg nem
ölelhetem;
Vesződség s
kárhozat
Lészen vele
éltem,
Minden örömömet
Véle eltemetem.
Ha gazdagot
veszek
Lesz súlyos
keresztem,
Azt hányja
szememre,
Hogy csak készre
jöttem,
Az övé a jószág
A kit nem kerestem,
Azt is panaszolja
A mit iszom s
eszem.
Hogyha szegényt
veszek
Jaj, miként
élhetek?!
-345- Most is szegény
vagyok,
Még szegényebb
leszek;
Egy koldúsból
kettőt
Nyomorultat
tészek,
Igy lesz
házasságom
Gondból rakott
fészek.
Ha udvarit veszek
Nem szokott munkához,
Nem kell bizni sokat
Gazdasszonyságához,
A sült
galamb pedig
Nem repül
szájához,
Ha serényen nem
lát
Ő maga
dolgához.
Ha falusit veszek
Otthon nőtt goromba,
Nem tud becsületet
És épen
ostoba,
Nem lészen
életem
Vele boldog soha;
Látom a szerencse
Nékem csak mostoha.
-346-
Ennyi sok út
között
Ugy
eltévelyedtem,
Sok
gondolkodásban
Annyira
merültem,
Bánat
tengerében
Fejemet
kevertem,
Ily sok habok
között
Fel s alá
vettettem.
Egyedül csak
ebben
Táplál a
reménység:
Jobb lészen
énnékem
Az
ifjulegénység,
Ugy nem éri
fejem
Annyi bú és inség,
Szivemet nem rontja
Semmi keserűség.
Ha eszem s vagy
iszom
Lészek
békességben,
Valahová
megyek
Nem veszik
kérdésben;
Étszakát
álommal
Töltem
békességben,
-347- Nem háborgat
senki
Ez
árnyék-életben.
Csak tebenned
Uram
Vetem reménységem,
Minden dolgaimban
Reád bizom igyem,
Hogy sem ennyi
búval
Terheljem én
éltem:
Jobb holtig
viselnem
Ifjulegénységem!
Ezer hét száz
felett
Hatvan ötödikben,
Karácson havának
Harmadik hetiben
Irám ez
verseket
Nőtelenségemben,
Hányatván
szélvésztől
Megbúsúlt
elmémben.
Ki hasonló
hozzám,
Jól tekintsen ebben
–
Mint igaz szint adó
Világos tükörben,
-348-
Meglátja téendő
Mi
légyen éltében?
Jobb néki
maradni
Ifju
legénységben.
* * *
Nemz. múz. kézir. hung. oct. 74. XIX. A „Boldogtalan fejem, mire jútott igyem…“ kezdetű dal,
melynek nótájára a jelen vers készült: az 1708-ban lefejezett
kurucz dandártábornok Bezerédi Imre
halálra készülő éneke, mely Kolinovics szerint (Hist. Bell.
Rakoczian.) országszerte énekeltetett, s mint a jelen adatból
világos, még 1765-ben – e vers szerzésekor – is általán ismeretes
vala.
T. K.
-349-
BOLDOGTALAN SORSA SIRALMAS ÉLTEMNEK…
Boldogtalan sorsa siralmas
éltemnek,
Árad napról napra gyötrelme
szivemnek,
Nem virrad fel soha víg
napja éltemnek –
Igy lesz látom vége
az én életemnek!
Szerencsétlen voltom holtomig
siratom,
Mig gyászt, melyet visel
szivem, ha fontolom,
Egész életemet,
hogyha meggondolom:
Nem egyébb csak
sírás, bánatos búhalom.
Az én állopatom, félelem,
reménység,
Szerencsém állása
reménytelen kétség,
Sok súlyos
próbákkal elegyes, nincs mentség,
Jaj
egész életem csak szerencsétlenség!
Az én szerencsémet szélveszek
találták,
Titkos ellenségim utaimat
állják.
Az én életemet valljon nem
sajnálják?!…
Kiknek nem vétettem azok
ostromolják.
* * *
Nemz. muz. kézir. hung. oct. 74. XXIV.
-350-
„AMA HIRES TOKAJI BORNAK DICSÉRETE.“
– A XVIII-ik századból. –
Bujjon el a német rhénusi
borával,
Hallgasson az olasz a
Falernumával,
Csak ígya meg a francz
híres sámpánerét:
Egy hordónk feléri boraik
tengerét!
A halhatatlanság mennyei
nektárja
E volt, vagy ez annak
valóságos párja!
* * *
Nemz. muz. kézir. hung. oct. 74. LXII.
-351-
HA KERESSZ NÁLAM…
Ha keressz nálam
állandóságot:
Megcsalod magadat igen
nagyon;
Szivem nem türhet semmi
rabságot –
Állhatatosságban ritkán
vagyon.
Szeretni tud ugyan, de
szabadon,
Vergődik szél után, hajt a
nádon.
Titkos szerelmet tudok
folytatni:
De hogy hív maradjon –
igen nehéz;
Vándorló szívem egynél
mulatni
Nem tud: mert ide is, oda is
néz.
Egy módon tiszteli mind ezt,
mind azt:
De állandóul egyet sem
választ.
* * *
Ugy látszik, e dal valamely műköltő verse. Létezik egyébiránt
több hozzá nem tartozó hézagpótló toldalékkal nemz. muz. kézir.
hung. oct. 74. XXII.
T. K.
-352-
JAJ KINOMAT…
Jaj, kinomat ki nem
beszélhetem,
Csak nagy nyögve
fájdalmit szenvedem;
Melyért bizony
majd megemésztetem,
Csak hallgatok –
csak hallgatok, és ki nem jelentem.
Óh csak tűrve kell világon
élnem,
Vigasztalást mivel kell
keresnem?
Sok bánatot örömmel
szenvednem,
Bár lehetne – bár lehetne
egyszer menekednem!
Szívem egyszer bárcsak vigadhatna,
Csak egy óra, szempillantás volna
Búbánatot mely nékem nem adna,
Nyúgodalmat – nyúgodalmat magának
találna!
Elmém sem talál már módot
ebben:
Mert elmerült nagy
keserűségben,
Teljes-bizony, van nagy
gyötrelemben,
Emésztődik –
emésztődik, mert vagyok inségben.
-353-
Partról hajóm hát szélnek
eresztem,
Búval rakott kormányát
vezetem,
Vitorláját bánattal szépítem
–
Siralommal – siralommal fel is
ékesítem!
Hatalmas Isten, vezesd
szolgádat,
Látod, nyögve tűröm
ostorodat;
Kegyelmesen mutasd
malasztodat,
Kérlek, mutasd – kérlek,
mutasd irgalmasságodat!
E bánatnak hadd lehessen
vége,
Csillapodjék szivem sok insége,
–
Tőled immár legyek
megsegítve,
Utamnak is – versemnek is
legyen immár vége.
* * *
Nemz. muz. kézir. hung. oct. 74. XXII. A versfőkben: „Josephe.“
T. K.
-354-
VAJHA KIMONDHATNÁM…
Vajha kimondhatnám kinját én
szivemnek,
Megmagyarázhatnám
fájdalmit lelkemnek,
Avvagy csak
irásban ezeket tehetném –
S az én
kegyesemnek kezéhez küldhetném.
De nem tudom kire dolgomat
bizhassam,
Kinek minden szómat bátran
megmondhassam:
Mert oly állhatatlan
most a földi ember
Mint szelekkel
játszó nyughatatlan tenger.
Mindjárt öszvefutnak én gonosz
irígyim,
Letésznek s felvésznek – nem
tudok mit tégyek?
Ha madárra bízom, a
sem mindenik hív –
Azok között is van
sok tétovázó szív.
Galamb a párjától messze útra
nem megy,
Galambi pölhéshez
természetben csak egy;
Hollóra nem
bízom: holló dögöt talál,
Mert
megesnék, hogy ő levelemmel leszáll.
-355-
Szajkóra nem bízom, mert csak
fészkét őrzi, –
Valamennyi titkom
mindennek fütyülné;
Bagoly csak éjjel
jár, álmos, ágyban henyél –
Az én
kegyesemet felverni nem merné.
Gólya csak kigyókkal rakja meg
a száját:
Irígység foglalja annak
szíve táját;
Kéményemben lakik egy
füstös fecskécském –
Csak a lészen
nékem igaz követecském.
A ki is a szélnél sebesebben
repül,
Repülve jól lakik legyekkel,
le nem ül.
Vidd el madár, vidd el,
vidd el levelemet,
Hagyd jó
reménységben az én kegyesemet!
Hajnalra oda jutsz, szállj bé
ablakjába,
Ama szép hajnali
nótácskádat kezd el;
Ha kérdi: ki
küldött? Mondd meg: én küldtelek –
Bizony szánni fogja bánatos szivemet!
* * *
Ez igen szép régi dalt egy mult századi nyomtatványról másolám
le. (Nemz. muz. kézir. hung. oct. 74. XXX.) E dalnak mintegy
folytatása a következő:
-356-
MENJ EL ÉDES FECSKÉM…
Menj el édes fecském, violám
köszöntsed,
Nagy alázatosan házban
valót kérjed,
Ezen fáradt szóval
nékie jelentsed,
Ne hirtelenkedjél, a
mit szól megértsed.
Erős kötelekkel kötözték
Sámsomot:
Mégis elszakasztá, mint
erős mén hámot;
Mágneskövet visel, a
ki sok igámot
Csak egy hajszálon ő
hozzá húzhatná most.
Aranynyal kellene nevedet
felirni,
Gyémántkő-táblára szépen
lerajzolni,
Rubintkőből formált
ládában tartani –
Innepet kellene
nevednek szentelni!
Nem dicsérem: de szép mint
hajnali csillag,
Angyalka módjára ki
előttem ballag;
Neveti ha kérdem: hol
lakol szép alak?
Két szép szemeivel
integet – ugy ballag.
-357-
Vagy meghalok érted, vagy
enyimmé tészlek,
Vagy elválok tőled,
vagy hozzám kerítlek.
Szánj meg édes
rózsám, igen szépen kérlek, –
Engem
ugysegéljen: szivemből szeretlek!
* * *
Nemz. muz. kézir. hung. oct. 74. XXII. Meg van Erdélyi Jánosnál
is az I. kötetben, de fölöttébb hiányosan, és sokkal újabbi közlés
után. Ugy látszik mind ezen, mind az előbbi dal még a XVII-ik
századból való, annyira régies, kivált az előbbi. Utolsó stropháját
vesd össze az ezen kötet 223-ik lapján közlött ének 6-ik
versszakával.
T. K.
-358-
HERVAD SZIVEM…
Hervad szivem, s árad
naponként bánatom,
Siralmas, unalmas
életem mint látom,
Keserves
könnyekkel szemeim áztatom,
Búm s
bánatim közt már nem vigasztaltatom.
Siralommal töltöm bádgyadt
napjaimat,
Jajszóval mulatom minden
óráimat,
Halál mérge szállja
szempillantásimat,
Ah mellyek
megoltják végre vígságimat.
Óh szerencsétlenség, világ
tündérsége!
Mézzel kent elvesztő nagy
keserűsége,
Előttem halálnak forog
szörnyüsége,
Álmatlanság miatt lesz
éltemnek vége.
Mert szörnyű kinaim bokrosan
követtek,
Keserves szemeim már
elkeseredtek,
Átkozott hívságám kik
erre vezettek,
Hiremben s nevemben
immár eltemettek.
-359-
Mit késik sokáig nyomorult
életem!
Nincsen könnyebbségem, nagy
az én esetem.
Melyből uj életre magam
nem vehetem,
Sőtt mulandó sorsom
szomorún nézhetem.
Muzsikák zengése szomorún
mutatja,
Halálom óráját s fejem
szomoritja,
De tudom, Istenem lelkem
boldogítja,
Kinaim közt midőn magához
szólítja.
Maradj magadnak már világ rosz
hivsága,
Elmulandó jóknak
állhatatlansága,
Noha most testemnek
van álmatlansága,
De rövid nap lészen
földben nyugovása.
* * *
Nem. muz. kézir. hung. oct. 74. XXXIV.
-360-
ERDŐKÖN, MEZŐKÖN JÁRÓ…
Erdőkön mezőkön
járó
Térj vissza ékesen szólló szép
ráró!
Csendesítsed
szárnyaid,
Álljanak meg már elfáradt
lábaid!
Szivem sebesíted,
Víg kedvem epeszted,
Éltem rövidíted:
Mert bizony
éretted
Kész volnék letenni én
életemet!
* * *
Horváth Ádám kézirati gyűjteményében, nótájával együtt.
T. K.
-361-
GYORS KERÉKEN FORGÓ…
Gyors keréken forgó világ
tündérsége,
Sebes szárnyon járó
csalfa szivessége,
Szivemet sebhető
szörnyü kevélysége –
Jaj miként
csalogat minden ékessége!
Édes lépes mézzel jaj miként
csalogat,
Álnok szerelmére mely
szépen hivogat,
De keserő mérget jaj
miként osztogat,
A veszedelemre majd
ajtót nyitogat.
Ritka, óh! mely ritka az igaz
szerelem,
Mely után ne fusson örök
veszedelem;
Ezt az ifjuságban
gyakorta fellelem,
Ha nem próbáltam
is, mégis ugy képzelem.
Ennek álnokságát senki ne
csudálja,
Bátor sok szép szókkal ő
magát kinálja,
De a sok jajoknak
utját megtalálja,
Jaj! jaj lészen
annak, a ki ezt próbálja.
-362-
Látom, sürű könnyű áztatja
orczáját,
Mely meg is hervasztja
annak szép rózsáját,
Keserves
jajoknak bővíti lármáját,
Ha ki
megcsókolta ennek gyenge száját.
Tégedet mindaddig szeretlek
mig élek,
S mig az én testemben
sátoroz az lélek
Rajtad kivül soha
senkit nem szemlélek,
És hogy engem
megvess már többé nem félek.
Elébb a tengerek fenekig
apadnak,
Az égi csillagok a földre
lehullnak,
E földnek határi
megalacsonyulnak,
Míg szép dicséretid
számból kiszorulnak.
Könnyebb a kűsziklát lágy
viaszszá tenni,
A tenger sok vizét
egy kalánba venni,
Árva életemnek az
halálra menni:
Mintsem személyedről
feledékeny lenni.
Avvagy ha elhagysz is, ugy én
mit csinállok?
Barlang, havasokra,
völgyekre sétállok;
Virradván a magos
kősziklára állok,
S tenéked szép
szivem sok jókat kivánok.
-363-
Zendüljenek fel bár ellenem az
egek,
Bár borítsanak el a sürű
fellegek,
Jőjjenek záporral a rút
fergetegek:
Ezekben is veled soha nem
rettegek.
Ilyen virág terem a Vénus
kertében,
Enged ennek minden, mig
buzog vérében,
Valaki bélépvén álnok
szerelmében.
* * *
Saját gyűjteményemből, de megvan a muzeum kézirattárában is.
(hung. oct 74.)
T. K.
-364-
RITKA DOLOG…
Ritka dolog látom
szerencsésnek lenni,
Ennyi tövisek
közt egy rózsát sem szedni;
Búbánat,
siralom
Keserves
fájdalom
Szerelmet igy élni –
szerelmet igy élni.
Azt gondoltam: elébb a tenger
kiszárad,
A nap lovaival ellankad és
fárad:
Mintsem azt
megérjem
Személyeddel
frígyem
Szerencsétlen légyen –
szerencsétlen légyen.
Kinek lehet hinni, hanem az
oly szivnek
A ki magát hittel
kötelezi hivnek;
De már
elfordula,
Máshová hódula,
–
Szerelem igy múla – szerelem így
múla…
Óh miért nem mondád, hogyha
nem kedveltél?!
Miért nem szenvedtél
– hogy így kisértettél?
-365- Miért
meg nem öltél
És el nem
temettél
Mintsem igy gyötröttél –
mintsem igy gyötröttél!
Tudja, s szólhat minden ezer
bánatimról
Sűrü siralmimnak terhes
fájdalmiról,
Élek avvagy
halok,
Ülök avvagy
állok:
Még azt sem tudhatom, – még
azt sem tudhatom.
Zengenek az erdők sok szép
madárszókkal,
Újulnak a mezők szagos
virágokkal:
De én
elhagyattam,
Egyedül
maradtam,
Mint árva gerlicze – mint
árva gerlicze.
Indulatom zajos tengeren
hányatván,
Elmémet a számos terhes
gond árasztván,
Mostoha
szerencse
Állhatatlan
kincse
Engemet fárasztván – engemet
fárasztván.
– Irám ez egynéhány panaszló
verseket
Nem szintén követvén a jó
versszerzőket;
A ki hallod
őket:
-366- Élj
aranyidőket
Bánattól meddőket –
bánattól meddőket!
* * *
Nemz. muz. kézir. hung. oct. 74. XLIV. E szép zöngzetü, szomorú
dal versfejeiben a Rákótzi név olvasható,
tz-vel irva; a fejedelmi Rákócziak nevüket mindig cz-vel, irták, s
csak egyikük (I. György) néha c-vel, tz-vel soha; – e vers
szerzőjeül tehát más Rákóczi tartandó.
T. K.
-367-
MINT GERLICZE-MADÁR…
Mint
gerlicze-madár,
Ki társátúl
elvál
Jaj! kesergi
társát,
Zöld ágra nem is
száll,
Csak óhajt és fárad,
valaholott megáll,
Mindaddig
bujdosik, mig társára talál.
Az én életemnek
Is ugy vagyon sorsa,
Mert bokros búbánat
Azt igen
futkossa,
Szivemet a bánat, mint viz
partját mossa,
Hervadni kezdettem,
mint őszszel a rózsa.
A mellett
keserves
Jajszót kiált én
szám,
Mert többet ezután
Nem látlak violám.
Elmégyek-e hozzád, nem tudhatom nyilván,
Láthatlak-e többet, avvagy sem
ezután?
-368-
Nálad nélkül
lészen
Már egyedül
éltem,
Az idegen földön
Rettentő gyötrelmem,
Én soha terólad el nem felejtkezem,
Valamíg testemből ki nem kel a lelkem.
Szivem fáj, hogy
tőled
Meg kelletik
válnom,
Szemeiddel látod
Utra kell indulnom,
De utánam kérlek, ne siess, mert tudom,
Soha fel nem találsz, annyira
bujdosom.
Csak egy
gerliczécske,
Ártatlan
madárka
Ha társátul el
vál,
Jaj mint nem
cselekszik,
Mód nélkül bánkódik, zöld
ágra nem is száll,
Vizet felzavarja,
ugy marad szomjazva.
Jaj az én életem
E világon immár,
Bujdosom egyedül
Mint
gerlicze-madár,
-369- Mert
szivem éretted fekete gyászban jár,
Méltatlan szenvedi érted, jaj bizony kár.
Óh bánatba merült
Keserves életem,
Nagy kinokkal teljes
Gyengén
tartott testem,
Mert idegen földön ki
lészen mellettem?
Jaj ki temet
földbe, ki sirat meg engem!
El kell tehát
mennem
Tőled édes
szivem,
Ki voltál
énnekem
Sokszor víg
örömem,
Mellyért minden jókkal áldjon
meg Istenem,
Azért éjjel-nappal
lészen könyörgésem.
Tudom, hogy tovább
is
Kivánnál indulni,
Érettem szüntelen
Járni, fáradozni,
Sőtt velem egy
utra kivánnál indulni,
De minthogy
nem lehet, csak el kell maradni.
-370-
Istenem, Istenem,
Mint egy szegény árva
Bujdosik egyedül
Idegen
országra;
Elbujdosásában Te légy
kalauzza,
Az idegen földön Te légy
édes atyja!
* * *
Megvan az Erdélyi János szerkesztette népdalok I. kötetében is,
de hiányosan; e közlésem majd két olyan hosszú. Eredetije a
muzeumban kézir. hung. oct. 74. II. A 6-ik versszakot vesd össze az
ezen kötet 10-ik lapján közlött ének 5-ik stróphájával.
T. K.
-371-
ÁLLJ ELŐMBE RÓZSÁM…
(Igen régi.)
Állj előmbe rózsám, hadd
bucsuzzam tőled,
Ha el nem bucsúzom:
bujdossunk el ketten!
Vagy meghalok
érted
Vagy enyimmé
tészlek
Édes
szivem!
Fekete két szemed mire csalt
meg engem?
Gyenge szép termeted mire
hozott engem!
Vagy meghalok
érted
Vagy enyimmé
tészlek
Édes
szivem!
Ne menj el galambom, ne repülj
el tőlem!
Jőjj vissza madaram, szállj
bé ablakomban!
Vagy meghalok
érted
Vagy enyimmé
tészlek
Édes szivem!
-372-
Ha elmégy is szivem, csak
hozzám igaz légy!
Igaz szereteted
hamisra ne fordítsd!
Vagy meghalok
érted
Vagy enyimmé
tészlek
Édes
szivem!
* * *
Mult századi nyomtatványból. (Nemz. muz. kézir. hung. oct. 74.
XXX.) Refrainje hasonlít az ezen kötet 356-ik lapján közlött dal
5-ik versszakához.
T. K.
-373-
PITYPALATTY-ÉNEK.
Szörnyü nagy az
munkám,
Hosszú az
éjszakám,
Nem alhatom,
Föl s alá futkosok,
Nyugvást nem találok,
Köll
fáradnom.
Alig várom
tavaszt
Majd nevel elég
gazt,
Elrejtem magamat,
Nem rontom lábomat,
Béfödöm azt.
Pitypalatty az
nevem,
Esmerősök nekem
Minden helyek,
Sokat
fölébresztek,
Magam álmot
vesztek,
Sok megvallja,
Senkinek nem vétek,
Még is félve élek,
Hogy káron ne
kapjon,
-374- Tollamtól ne
foszszon;
Éhes
lélek.
Sok puskával
lesik,
Szárnyam czélra
veszik,
Hogy elejtsen,
Sok hálóval keres,
A
kutya is rám les
Hogy
megleljen,
Mindenik reám
tör,
Husomon vagyon pör;
Mert tudják jó falat,
Pitypalatty kis állat
És nem
csömör.
Olyan madár
vagyok
Kit sokszor
kaszások
Ketté vágnak,
Fölturják fészkemet,
Elveszik éltemet,
Nem
sajnálnak.
Apró fiaimat,
Kisded magzatimat
Hagyják árvaságra,
-375- Férgek
prédájára,
Mint
rózsákat.
De megnyől a
búza,
Zab, köles és
árpa,
Nem lát engem,
Keressen bár vadász,
Ki értem hason mász, –
Kinevetem,
Akkor csak
hallgatok,
Pitypalatty nem
szóllok,
Mellettem
mehetnek,
Más húst is
ehetnek,
Balgatagok.
Ez ugyan nem
mese,
Hanem éppen vese;
A ki érti,
Keserü és
édes,
Flastrom, mégis
mérges;
Ki győzheti,
Ront ugyan és épit,
Kérdés, hogyan és mint?
Megmondja az ének,
-376- Ifjunak
és vénnek,
Mi
keserü.
Mindenek
zöldülnek,
Örülnek
essőnek,
Itt az tavasz,
Mégis tartok tőle,
Mert az puska vége
Hamis,
ravasz,
Ott is kárt tesz
bennem
A hol nem is
vélem,
A puska lobbot
vet,
Rajtam sebet ejthet
–
Már ismérem.
* * *
Nemz. muz. kézir. hung. oct. 74. LXXVI. A 6-ik versszakban:
„Vese“ = titok;
bibliai jelképes értelem; „a ki vizsgálja a veséknek titkait.“
T. K.
-377-
NEM VAGYOK ÉN PARASZTEMBER…
Nem vagyok én parasztember,
reám ugy nézzetek!
Famíliám,
nemzetemre bár figyelmezzetek.
Bizonyos apám volt
Kiről anyám
is szólt:
Hogy a fagyban aratáskor
megholt.
Eszem-iszom törzsökéből
származtak eleim:
Ezt mutatják a
korcsmákon adósleveleim.
Apám akárhol
járt:
A vizben nem tett
kárt,
Evett, ivott, sok kinálást nem
várt.
Ez törzsöknek hogy én vagyok
egy igaz magzatja:
Bizonyítja eztet
torkom gyakor szomjúsága;
Ihatnám
mindenkor,
Reggel és éjfélkor,
–
Csak kaphassam, mindenkor jó a
bor.
Első része czímeremnek a jó
káposztás hús:
Ha kolbászszal nincs
foldozva – a szivem is már bús.
-378-
Óh áldott káposzta!
Paradicsom-hozta –
Áldott a ki
kolbászszal foldozta!
Másik része czímeremnek ama jó
bosporos,
Ha a sülthús nem boros is:
legalább csak borsos;
Mert bors
nélkül méreg –
Egye meg a
féreg,
Annyit ér, mint ebnek a
fakéreg.
Harmadikát czímeremnek hivják
kaszás-lévnek –
Eztet tartják a
magyarok legjobb ételeknek.
Valaki
ezt falja:
Ajakát megnyalja
–
Kálvinista mennyországnak
vallja.
Nemeslevél-pecsétemnek a
viaszszát tudni
Ha kivánod: nem
akarok én ebben hazudni;
Ez fordított
kása
Kinek nincsen mása
–
Scythiából vagyon
származása.
Tokja pedig levelemnek két
katonás-béles,
Rétessel van
kibélölve, jó vastag és széles.
Óh
áldott ármális –
-379- Böcsös
uraknál is!
Ezzel lehetsz könnyen
generális!
Addig valál virágodban híres
Magyarország
Míg az ilyen jó étkektől
magad meg nem fosztád;
Mihelyt a
tortáta
Országod
meglátta:
Elhervadtál – elfonnyadtál…
jaj mikor állsz lábra?!
* * *
Nemz. muz. kézir. hung. oct. 74. LXXII. Megvan Erdélyinél is
(Népd. I. köt.) de a kitünőleg szép végstrópha teljes hiányával. Az
egyes versszakok is eltérők néhol, s a muzeuménál – a mely régi
nyomtatvány – a 3-ik és 5-ik stróphák nincsenek meg: ezeket azért
Erdélyiből vettem által, – igy egészítvén ki teljessé ez eredeti,
erőteljes, és bájos zöngzetü költeményt. „Ha a sülthús nem
boros is…“ A régi magyarok a sültet boros
lével is készíttették.
T. K.
-380-
VAGYON HAZÁNKBAN…
Vagyon hazánkban két gonosz
ember
A Portió Pál és Forspont
Péter;
Ez a portió mindent földhöz
vér:
Forspont pediglen ökröt, lovat
kér.
Ez az portió micsoda
ember,
Lovon jár, kiált: „Gib mein
Pfert Haber!“
Házamban bészáll,
ágyamba hever,
Magamat pedig hidegre
kiver.
A portióért mindent
eladtam,
Örökségemet zálogban
hánytam,
Rongyos bocskorban alig
maradtam,
Öt, hat, hét rivó gyermek
van rajtam.
Két kaszakövem, egy
cséphadaróm,
Egy fatarisznyám, egy
somfabotom,
Semmim sincsen több,
megis úntatom,
A portióért
exequáltatom.
Két tulkom vala, azt is
megölte,
Bonta kecskémet taval
megette;
-381- Legjobb disznómat
szekérre tette,
A tikjaimnak nyakokat
szedte.
Falunkba bészáll, kiáltja
birát,
Hozzák meg mindjárt mindnyájan
taksát;
Forspont pediglen üti a
polgárt,
Ha nem megy hamar, megadja
dijját.
Én is azelőtt szép czípót
ettem,
Más szántó földén kalászt nem
szedtem,
A portióért buzát
fizettem,
Zabból kalácsot bizon nem
ettem.
Fogjuk meg koma ezt a
portiót,
Vessük a sánczra az
exekutiót,
A ki minekünk nem hoz
semmi jót, –
Ne mondja hazánkban
ezután berdót.
Vedd el, Ur Isten rólunk e
terhet,
Vesd ki hazánkból e rosz két
embert,
A Portió Pált és Forspont
Pétert
Tehessünk mégegyszer ökörre s
lóra szert.
* * *
Nemz. muz. kézir. hung. oct. 74. XXXIX. „Berdó“ = Wer da? Német
őrkiáltás.
-382-
LAKODALMI ÉNEK.
– A XVIII-ik századból. –
Látom hogy vigan
vagytok,
Engem nem
kinálnátok,
Tyúkczombbal hajgálnátok
–
Ne sopánkodnátok.
Vőlegény uram, a lepény
Előtted majd meghül!
Menyasszonyom, a pohár bor
Előtted majd feldül!
Köszönd
reám, torkom hevül –
Ne igyad meg
csak egyedül:
Mert fejed
elszédül.
Hogy mondád vőlegény
uram?
Majd egy lepényt
adok!
De azzal én nem
terhelem
A czondorámot!
Az üres tarisznyámot:
Mert feltörné a vállamat –
Azt
igen bánnám én.
-383-
Elmenék én a
szőlőbe
Szitát
kötözgetni;
Oda jöve Jankó
bátyám
Engem veregetni;
Elszaladék a nádasba –
Egy vaskót találék,
Egy sipot
faragék.
Az én sipom csak azt
mondja:
Déb-dáb –
daruláb,
Tarka szoknya, szép
menyecske –
Fordulj az
ölembe!
Tiz a gyermek
gazdasszony:
Hány kenyered
vagyon?
Talán egy, talán kettő
–
Talán egy csepp
sincsen!
Hiszen tudod
pogánylelkü
Hogy a borra
hordtad!
– Nem szeretem az
ipámat
Azt a
nagyszakállut,
Mert eladta hat
ökrömet –
Vasas
szekeremet.
Óh én édes kis
kutyám
Te vagy az én
bundám;
-384- Hátra vettem a
tarisznyám
Minden
alamizsnám.
Péter bátyám a
szakállát
Félvállára
vetette,
A mi kicsiny esze
volt
Zsacskóba kötötte:
A zsacskó zsiros vala
A kutya megette –
Jaj szegény
Péter bátyámnak
Nincsen egy csepp
esze.
Servus Domine
Tömösvár!
Bika fecit magnum
kár:
Rétet határt
összehányt.
Amen, finis
operis,
Ma sem ettem egyszer
is,
Tegnap ettem hatszor is
–
Bort is ittam tizszer
is.
* * *
Ez ének töredékei Komárommegyében ma is élnek, csakhogy a
harmadik versszakot igy dalolják: „Elmentem én a szőlőbe
Szőlőt
csipegetni,
Utánam jött Jancsi
bácsi
Jól
megveregetni.“
stb. – Gyermekkoromban magam is
elégszer dudolgattam.
T. K.
-385-
RÉSZEGES ASSZONY DALA.
Nékem egy szép gondolat jutott
most eszembe,
Fel is tettem én
magamban: teljes életembe
Holtig bort
nyalni,
A korcsmán
meghalni…
Héj
dinom-dánom,
Töltsd tele, nem
bánom!
Meg is hagyom én uramnak azt
testamentomban:
Hogy engemet holtom
után temessen hordóban;
Ez uri
koporsó –
Tele pintes
korsó…
Héj dinom-dánom,
Töltsd tele, nem bánom!
Nem vagyok én paraszt asszony,
ugy nézzetek reám,
Ezt mutatja – s
bizonyitja nemes famíliám;
Sógorom a
Lurkó
A nagy veres
Gyurkó…
Héj dinom-dánom,
Töltsd tele, nem bánom!
-386-
Újjaimat midőn fonok: feltöri
az orsó:
Azért én csak azt itélem –
hasznosabb a korsó!
Újulok,
megvallom,
Midőn hirét
hallom…
Héj dinom-dánom,
Töltsd tele, nem bánom!
Az én uram azt gondolja, hogy
őtet szeretem:
De mint eb a
somfa-botot, őtet úgy kedvelem;
Mert
haragos, durva,
Igen
hebehurgya…
Héj
dinom-dánom,
Töltsd tele, nem
bánom!
A mit egyszer megszerettem:
meg van az szeretve, –
Ha bort látok,
majd hogy el nem fakadok nevetve!…
Óh
te kedves vendég –
Ugy szeretlek hogy
még!…
Héj dinom-dánom,
Töltsd tele, nem bánom!
Nossza bizony komámosszony
menjünk a pinczébe,
Megjöhetünk ha
akarunk, onnan holnap délbe!
-387-
Ha megverik vállom:
Hasznáért elállom…
Héj
dinom-dánom,
Töltsd tele, nem
bánom!
Tedd el asszony a csutorát,
ihol jön a gazda!
Ugy áll bajsza
haragjában mint a füstös rosta;
Mi
pedig azomban
Menjünk a malomban
–
S ott igyunk azomban.
Héj dinom-dánom,
Töltsd tele nem bánom!
* * *
Föllelhető ez igen sikerült gunyoros bordal a nemz. muz.
kézirattárában, hung. oct. 74. LXXII. egy régi vásári
nyomtatványon.
T. K.
-388-
CSEREBOGÁR…
Cserebogár,
cserebogár,
Mondd meg nekem: mikor
lesz nyár?
– Mikor a tök
virágozik,
A vén asszony
bogározik:
Akkor lesz
nyár!
* * *
Horváth Ádámnál nótástul együtt, s Jankovich kéziratai között a
nemzeti muzeumban, csakhogy itt az utolsó sor egy szótaggal
hosszabb: „Akkor leszen
nyár!“
T. K.
-389-
IGACS RUZSIRÓL.
Igacs Ruzsi
ablakába
Kinyilt a rózsa
magába,
Fölsütött a napsugára
–
És elhervadt ő
magába.
Igacs Ruzsi édes
szivem:
Hol van az én
édes-szülém?
Még pénteken jó
éjfélkor
Ment szőllőbe két
órakor!
Én is kimentem
utánna,
De nem találtam
reája;
Szombat este tiz
órakor
Jöttem az tanyáról
akkor.
Fekete Ferencz
házátul
S az ő kedves
mátkájátul
Jöttem haza vacsorára
–
Jól megborsolt
disznólábra.
-390-
Másnap reggel
felköltömkor,
Vasárnap, jó
virradtakor
Elmentem én az
templomban,
Onnét jártam az
útamban.
Ottand láttam Igacs
Ruzsit,
Anyját látja, nagyon
sikít;
Igacs Ruzsi
bosszujába
Öreg anyját hátba
vágta.
Igacs Ruzsi hires lány
volt:
Még szüzességében
megvolt,
Lantos István
megszerette
Feleségnek
eljegyzette.
Lantos István
haragjában
Üti Ruzsit
derekában
Mert ösmérte gyilk’
kezérül
Ruzsit álnok rosz
szivérül.
Bot vala ura
kezébe
Vágja Ruzsinak
szegyére:
Hogy nem sajnálta az
anyját
Az ő kedves jó
dajkáját.
* * *
-391-
Elment Igacs Ruzsi más
országba,
Irja levelében, hogy menjek
utánna,
Szőllőmet, házamat hogy
vessem prédára,
Nénémet, bátyámat
hogy adjam árvára.
Szerettelek téged
István105) nagyon:
De már annak ugyan vége vagyon –
A teremtő Isten téged verjen
agyon!
Ütött volna meg a
mennykő
Akkora mintegy
malomkő:
Vén anyádnak
haláláért
Holtig vasra
verettél.
Ökörfarkkórónak a szára
–
Elhervadt a sárga virágja
.....
Oda hát Ruzsinak a
rózsája!
Piros volt Ruzsi még lány
volt
Még rabokkal lakos nem
volt.
Áll ajtóján három
strázsa:
Hadd szenvedjen
.....
Huszonötöt a farára
–
Bestelélek
kurvanyjára!
-392-
* * *
E népballada egy körülbelől a mult század végén, vagy a jelen
század elején nyomatott vásári füzetkében létezik; megvan saját
gyüjteményemben, de láttam a nemz. muz. kézirattárában, (hung. oct.
74.) valamint Gyulai Pál ur
gyüjteményében is. Eredeti czíme: „Az anyját
eldaraboló Igacs Ruzsi nótája.“ E czim a homályos szövegre
teljesen világot vet. A végül kipontozott szó obscenus.
T. K.
-393-
BARNA PÉTERRŐL.
I.
(Sallal Pista nótája.)
Sallai Pistának gyolcs inge,
gatyája
Vérrel virágozik a testi
ruhája.
Szegény Barna Péter a lovát
itatja,
Románné két lánya jó ebédre
várja.
Várja káposztára – mézes
pálinkára:
Igyál Barna Péter világ
boszujára!
Szegény Barna Péter be sok
lovat lopott –
Románné két lánya
abból ruházkodott.
Mikor Barna Péter a rokoját
vette:
Románné két lánya
nagy-szívesen vette.
A vármegye lovát
abrakkal hizlalják:
Barna Péter után
gyakran megfuttatják.
Bárcsak mikor futna – a földre
lebukna,
Szegény Barna Péter hogy
útat haladna!
Fúdd el jó szél, fúdd
el hosszu utnak porát:
Ne lelje
vármegye fakó lovam nyomát!
-394-
Nem fúttad el jó szél hosszu
útnak porát –
Meglelte vármegye fakó
lovam nyomát.
Szorítsd a kezedbe
piros kantár szárát –
Itt jön a
vármegye, ne add meg magadat!
Zöld erdő zúgása, vadgalamb
szólása:
Szegény Barna Péter szája
mosolygása.
Ártánd alatt vagyon egy
kis sűrű berek –
Szegény Barna Péter
a mellett tekereg.
Nem jó föld ez pajtás, nem jó
itten lakni,
Mert a szegénylegényt
meg szokták itt fogni.
Gyulára kék
menni, – csikókat kék szedni, –
Barna
Péter pajtás, jó volna eladni.
Áldja meg az Isten fakó lovam
lábát,
Gyakran megfutotta Göncz város
határát.
Jó ló volt a fakó, jó ló is
ellette –
Áldja meg az Isten a ki
fölnevelte!
A lovam lábáról lehullott a
patkó,
Csak egy maradt rajta, az is
ingó-bingó.
A pusztai csárda – most
borult bé gyászba:
Szegény Barna
Péter most esett rabságba.
-395-
Vármegye kapúja nem nyilik
hijába:
Szegény Barna Pétert viszik
udvarába.
Felszállott a páva –
vármegye házára:
Szegény Barna Péter
szabadulására.
Nyiljatok meg egek, rejtsetek
el engem,
Mert a fekete föld nem
veszen bé engem!
Szegény Barna Pétert
Szent-János napjára
Kisértik halálra
– tarcsai határba’.
Bitófához köték nagy erős
lánczokka’ –
Románné két lánya
távulról siratja.
Veszett volna retek
fekete földjében:
Románné két lánya
az anyja méhében!
Megmondtam Mariskám, ne
szeress éngemet:
Kettős az én szivem,
megcsal az tégedet.
Az acsádi pusztán
van egy két-ágú fa:
A Barna Péternek
nyúgodalmas háza.
Kár volna még nékem a fán
megszáradni,
Lobogós gyolcs-gatyám
szélnek bocsátani,
Szép sarkantyús
csizmám szélnek öszveverni,
Fekete
két szemem hollónak kivájni.
-396-
Nálunk az halottnak hármat
harangoznak:
De Barna Péternek egyet
sem kondítnak.
Beteg sem voltam én –
mégis megholtam én,
Az acsádi pusztán
Pistával nyugszom én.
Az én sirom mellett rózsa fog
teremni,
Leányok, asszonyok odajárnak
szedni.
Szedjed rózsám, szedjed –
keszkenődbe szedjed,
Város bosszujára
– lányok siralmára.
II.
(Csuda Ferkó nótája.)
Szegény Barna Péter, hej egy
derék legény
Volt a Barna Péter – de
már nem él szegény.
Zöld erdő zúgása
– vadgalamb szólása:
Szegény Barna
Péter szája mosolygása.
Fújd el jó szél, fújd el
hosszu útnak porát:
Hogy senki ne
lássa fakó lovam nyomát!
De mégis
meglátták fakó lovam nyomát,
Mégis
megtalálták, megfogták gazdáját.
-397-
Felszállott a páva – vármegye
házára:
De nem Barna Péter
szabadulására.
Szegény Barna Péter
még csak beteg sem volt,
Az acsádi
pusztán mégis ímé megholt.
* * *
Barna Péter románczát Erdélyi János is közlé már népdalainak I.
kötetében, de az enyémnél sokkal hézagosabb, rövidebb beküldés
után. Kedves kötelességemnek ismerem tehát ez igen szép
néprománczot gyönyörü rythmusáért és egyéb sok szépségeiért igy
bővítve, sokkal teljesebben újra közölnöm, azon régi ponyvairodalmi
nyomtatvány után, mely a nemz. muz. kézirattárában (hung. oct. 74.
VIII.) létezik. Ugyan e füzetkében még a következő verset találom
Barna Péterről:
III.
„Ujvárosi kerek
tóba’
Fördik két szép barna
csóka.
Bárcsak én galambom
csókja
Repülne a két
orczámra!
Hijába fördik a
csóka:
Nem lesz fejér
galambocska;
Nem bánom én ha barna
is:
Barna vagyok én magam is
–
Barna az én galambom
is.
-398-
Barna Péter az én
nevem,
Barna szeretőm
ölelem.
A ki bánja: tégyen
róla
Kocsin vigyen a
vásárra,
A vármegye bosszujára
–
S Angyal Bandi
bosszujára.“
Mind e költemények a jelen század első negyedéből valók.
T. K.
-399-
ZÖLD MARCZIRÓL.
– 1816. –
Szegénylegénynek testi
ruhája
Ha van kenyere és
szalonnája,
Felesége, csendes,
gondos, meleg szobája:
Bár bocskoros
–
Ha nem adós
Nincs semmi baja.106)
De a más véres
verejtékére
Ásító zsivány mikor
kedvére
Nyargal a lován – akkor jut
hóhér kezére,
Bár gróf
légyen:
Örök szégyen
Száll a fejére.
Kovács Imrének igy lett
Bánháza
Vesztés-elhozó
siralomháza;
Ott, hol gyakran jó
pajtásit felpálinkázta:
-400- Felfüggesztve
Körtvélyesnél
A szél
lóggázza.
Nyargal Zöld Marczi Gyulai
Petivel
Tyukodon végig
Becskerekivel,
Bár szüntelen retteg,
de nem gondol semmivel,
Mindent gázol
–
A lápon is107)
Át tér
Petivel.
Hát egyszer, mikor
gondolatjába
Sem jött, barátja
lakodalmába:
Akad egy hevesi derék
legény markába, –
Elijedve
Fejéredve
Búsúl magába.
Bezzeg olcsó már a Marczi
vére!
Sok fosztásinak kötél lett
bére,
Még Becskereki sem tánczol már
most kedvére:
Szegény
Peti
Hányja-veti
Vétkét szemére.
-401-
Jaj már minékünk nagy
zsiványoknak
Kik feltámadtunk
uton-rablóknak!
Nagy-Idán sem volt
ily kinjok a czigányoknak, –
Mert
horgára,
Jutánk már a
Mord hóhároknak.
* * *
Nemz. muz. kézir. hung. oct. 74. Ponyvairodalmi nyomtatványon
több dallal: „Zöld Marczi és szeretője nótái“; a jelen ének czíme:
„Zöld Marczié magáé.“ Én e dalt azért
vettem föl gyüjteményembe, mert a régi hires kurucz tábori énekek versmértékére, s hihetőleg
nótájára van irva, s belőlük sok reminiscentiát tartalmaz, például
az utolsó előtti versszak két első sora, nyilván egy 1672-iki –
„Kuruczvilág“ czimü gyüjteményemben
teljes épségében meglevő tábori dal e soraiból van véve:
„Szegény-legénynek olcsó a vére
Három-négy fillér egy napi
bére.“
Mig ezen sorok: „Jaj már minekünk nagy
zsiványoknak
Kik feltámadtunk
uton-rablóknak.“
A nagy-pipája Szuhaynak
szintén 1672-iki daltöredéke után készült, mely Borsodban, Abaujban
ma is él: „Jaj már minekünk szegény nemzetnek
Kik feltámadtunk
rebelliseknek.“
„Kuruczvilág“-om ezen dalt
is teljes épségében birja.
T. K.
-402-
TORNAVÁRMEGYÉBEN…
Tornavármegyében születtem,
születtem,
Bethlehemen Belegrádon
átmentem, átmentem,
Újfaluban
nyugodalmat találtam, találtam.
Tiszaparton kivirított
tulipán, tulipán,
Az én szivem téged
óhajt, téged vár, téged vár.
Ha te elhagysz, megátkozlak:
elhervadsz, elhervadsz;
Kis kertemben
kivirított rózsa vagy, rózsa vagy.
Elhuzták már a takarót nyolcz
órára, órára,
Ama nyalka legényeknek
boszujára, boszujára;
El kell menni,
el kell – meg kell válni, meg ke
A
rózsámtól!
* * *
Nemz. muz. kézir. hung. oct. 74. VII.
-403-
TOLDALÉK.
KÉT KÖLTEMÉNY
A BUJDOSÓ
BALASSA
BÁLINTTÓL.
– 1589. – -404-
-405-
KÉT RÉGI KÖLTEMÉNY.
Az 1862-ik év nyarán a magyar akadémia kézirattárában
kuruczvilági emlékek után kutatván, a Marton J.-féle gyüjteményben két ó magyar
versezetre akadtam, melyek mindenesetre megérdemlik, hogy
közöltessenek, miután régiségükhez még költői és műidomi becs is
járul.
E költemények elseje igy hangzik:
Boldogtalan
vagyok,
Mert kínaim
nagyok,
Béborult
ifjuságom.
A szokatlan
dolgot
És a nehéz jármot
Már megszokni nem tudom.
Régi időm elmult,
Most másképen
fordult, –
Szomorú az én
sorsom.
Őszi harmat után,
Végre mikor aztán
Fujdogál a hideg szél,
Nem sok
idő mulván
Sárgul,
hulldogálván
Fáról a gyönge
levél.
-406- Zöld erdő
harmatját,
Piros csizmám
nyomát
Hóval lepi be a
tél.
Én szemeim
sirván,
Könnyeim
csordulván,
Néznek csak
keservesen;
Bús szivem
zokogván,
Csaknem
meghasadván
Bánkódik nagy
erősen;
Ki miatt
naponkint
Látok szomorú
kint,
Szenvedek én
testemben.
Istenem, mit
tegyek?
Immár hová
legyek?
Mire jutok
végtére?!
Ha mind búval élek
–
Ezentúl mit érek,
Élek-e még kedvemre?
Vagy mind holtig árván
Járok
csak bút látván,
Mégyek
keserűségre.
Ennyi
gyötrelemmel,
Vagy ennél is
többel
Ifjuságom mint
éljem?
Jobb lesz a
darvakkal
Vagy más
madarakkal
Őszszel búcsumat
vennem,
-407- S mennem oly
országra,
Hol irígyim
soha
Nem szólhatnak
ellenem!
Talám
elmentemmel,
Búcsuvételemmel
Ha utamat
követem:
Gonosz
irígyimnek
Kik most reám
törnek,
Nyelvök
elkerülhetem!
Ha nem látnak,
talám
Nem szólhatnak reám,
–
Igy kedvök
betölthetem.
Azért
szerelmedre,
Világod
kedvedre
Éld ezentul,
kivánom;
De én
fáradságom,
Kedves
virágszálom,
Éretted nem
sajnálom!
Légy jó
egészségben,
Addig mig az
Isten
Éltet, szívből
óhajtom!
Szivem,
istenhozzád!
Megbocsáss, ha
szolgád
Vétett ő
beszédében;
Mert noha
nehezen:
De tőled
elmegyen,
Ki téged szán
szívében,
-408- Lesz-é veled
szemben?
Láthatd-é e
testben?…
Maga tudja az
Isten!
Immár
sólymocskádat,
Kedves
madarkádat,
Kit karodon
hordottál,
Klárisokkal
rakott,
Skófiummal
varrott
Lábzsinóron tartottál
–
Bocsásd el békével
Szegényt, hadd menjen el,
Reá ne haragudjál!
E költemény, mint Debreczenből értesülök, megvan ugyanott a
nagyérdemü Lugosy József gyüjteményében,
egy 1790-iki ponyvairodalmi nyomtatvány versei között, „Második
ének“ czim alatt; másolatát vettem, azonban azt látom belőle, hogy
első és utolsó versszaka össze-vissza van kuszálva, mindazáltal a
többi versszakok némely helyei az akadémia tárában lelt kéziraténál
erőteljesebbek levén, közlésemnél e helyeket felhasználtam.
Azóta a nemzeti muzeum kézirattárában (hung. oct. 74.) a Lugosy
uréhoz hasonló ponyvairodalmi példányokban is több izben láttam e
verset, és pedig mindig betűről betűre a Lugosy ur példánya szerint
közölve. Ugyanezen éneknek eleje megvan a XVII-ik század végén
irott Szencseyféle daloskönyvben is, de -409- csak
nehány strópha, a többi kiszakadt; különben mint a csonka levelek
megmaradt részeiből következtetni lehet, eredetileg sem volt meg
benne végig.
Ugyan e költeményből Horváth Ádám
kézirati népdalgyüjteményében is (akadémiai kézirattár) olvasható a
következő kissé eltérő töredék: „Zöld erdők harmatját
Piros
csizmám nyomát
Hóval lepi be
tél;
A magas hegyeken
Kietlen bérczeken
Fujdogál a hideg szél.“
Horváth Ádám
dallamát is följegyezé hangjegyekkel.
Mielőtt a másik költeményre átmennénk, vizsgáljuk az imént
közlöttet kissé részletesebben.
Régiségét irályán és versidomán kivül, melyek a XVI. század
végére vagy a XVII. elejére utalnak, legjobban bizonyítja
végstróphája, melyben a költő magát vadászsólyomhoz hasonlitja, a
melyek régi idők várurai s urnői által ritka kegyben,
kedveltetésben részesültek. A „Klárisokkal rakott,
Skófiummal varrott“
sorok is
nyilván a régi korra, de egyszersmind a magasabb körök költőjére
mutatnak.
Hogy e vers irója különben is nem volt a szó szoros értelmében
vett nép-, de inkább műköltő: azt a stróphák műköltészeti
szerkezete, továbbá az egészen -410- elömlő – hogy ugy mondjam
– reflectáló szellem is bizonyítja.
E költőt meg is merném nevezni, s meggyőződésemben több okból
annyira meg vagyok szilárdulva, hogy akár alá merném irni a szerző
nevét, ki véleményem szerint nem más, mint a XVI-ik század
legkedveltebb magyar költője, kinek művei 1806-ig 22 – ha nem több
– kiadást értek: t. i. a bujdosó Balassa
Bálint.
De hadd lássak ez állitásom bebizonyításához.
Azon versalakot, melyben e költemény irva van, ily tökélylyel
legelőször Balassa használá; irtak ugyan kivüle – őt utánozva –
Rimay és Beniczky is ez alakban: de leginkább mégis Balassa
használta. Nézzük például fennmaradott költeményei közől az
„Ének a Végekről“ vagy „Krisztushoz könyörgés, hogy adjon vitézséget“ stb.
cziműeket: versalakjuk, sőt irályuk is ugyanaz, egy kéz műveire
ismerünk bennök.
S ha szemügyre veszszük azon borongó hangulatot, mely az egészen
elömlik, s a természet kedvelését, mely főleg a második stróphában
nyilatkozik: önkénytelenül Balassára kell ismét gondolnunk, mint a
búbánatnak és természetnek akkori legihlettebb dalnokára.
Találunk ugyan borongást azon korban több költőnél, például
Rimaynál is: de ez nem a Balassa homályos, rejtelmes, ábrándba
ringató, méla borongása.
A jelen költeményt Balassa, mint látszik, bucsúdalul irta
kedveséhez, s mély kedélyének főeleme, a
borongó szelid bánat mégis annyira erőt vesz rajta, -411- hogy a
hat első stróphában kizárólag saját búját, szenvedéseit vázolja, s
csak az utolsó három versszakban tér át oda, a hová ezuttal
főczélja vala, t. i. elhagyandó kedveséhez. E körülmény is igen jellemző.
Hasonlitsuk azonban e dal hangulatát Balassa más, fennmaradott
dalaiéhoz.
Az első versszakokban „boldogtalanságát, nagy kinjait, ifjúsága
béborultát, szomoru sorsát, könnyei hullását, örökös buját“
emlegeti, a harmadik versszakban még testi szenvedéseit is
felhozza.
Ugyan ő egyéb műveiben igy szól: „Reménytelenségben ne hagyj
elsüllyednem“
(Lelkem mint Nóé galambja stb. czimü verse.)
Tovább: „Búnál kik egyebet
nekem nem nyertetek.“
(Bucsúének.)
„Mert im bujdosni űz nagy bú
és szemérem.“
(Bujdosóknak való ének.)
„Éneklém ezeket
megkeseredett szívvel.“
(Könyörgés.)
Ugyanott „Sürü könnyes szemeit“,
„jajgatását“ is emlegeti, s a második
versszakban igy szól: „Az én
búsult lelkem nyavalyás testemben
Tétova bujdosik, mint madár szélvészben,
. . . . . . . . . . . . . . . . .
Akar esni
kétségben.“
-412-
Ime, mindenütt ugyanaz a bú, az az elkeseredés, az a fájdalom. S
e mellett a testi szenvedésekről való panaszkodás is („nyavalyás
testemben“) egyezik harmadik stróphánkkal. („Szenvedek én
testemben.“)
Az ötödik és hatodik versszakokban gonosz irígyeit s gyalázó
nyelvöket is emlegeti; ezzel egyezőleg olvassuk nála másutt:
„Mert környül vett engem
szörnyű veszedelem“
és „Ne gyalázzon engem kevély ellenségem.“
(Egy szép uj könyörgés.)
Továbbá: „… e világ útál, csufolván engemet,
Veszett életemet.“
Nemde mindenütt összhangzás?! Ily idézetet akármennyit
szedhetnék össze kiadva levő műveiből.
Legbiztosabb jele azonban e költemény Balassától eredetiségének
az ötödik és hatodik versszakokban van, a midőn a költő t. i.
történelmileg bebizonyult külföldi
bujdosását vázolja és indokolja. Más költő azon időben rajta
kivül tudtunkra nem bujdosott idegen hazákba, már pedig hogy ő itt
nem belföldi bujdosást ért, eléggé világosan megmagyarázzák sorai:
„S mennem oly országra,
Hol irígyim soha
Nem szólhatnak
ellenem.“
-413-
A bujdosás indokai is ugyanazok e versében, mint a többiekben:
szenvedései, búja, melyek irígyei-, s ellenségeinek
fondorkodásaiból eredtek, s az ezek nyelvétől való szemérmes
menekülési vágy: „Mert im bujdosni űz nagy bú és
szemérem.“
Mindezek folytán erősen hiszem, hogy e költemény Balassáé, s
annálinkább örvendek napfényre kerülésén, mivel ez valószinüleg
egyike azoknak, melyek „Tűzben
mind fejenként égtenek, vesztenek“
mivel
nyomtatott művei között az akadémia s múzeum példányaiban
mindhiában keresém. A krakkói kiadványt nem láttam, de abból is
hiányoznia kell, mert abban vallási
versek foglaltatnak.
Én Balassának egyéb kiadott verseit nem ismerek, miután a
„Hazánk“-ban pár évvel ezelőtt a kékkői irattárból közrebocsátott
nehány költemény nem a bujdosó, de a második Balassa Bálinté.
Véleményemhez képest a jelen verset Balassa midőn 1589-ben – ez
volt kibujdosási éve – megirta, minden hihetőség szerint elküldé
kedvesének is, a kitől benne elbucsuzék, és a szerető lélek megőrzé
a szép költői kincset az utókor számára, hogy megmenekűljön az
elhamvadás szomorú sorsától, a melyet a kegyetlen költő többi
testvéreire mért vala.
Mily végtelen gyöngédség nyilatkozik e költemény három
végszakában, s mily kedves, mily találó -414- az
utolsó strópha hasonlata, melyben a bujdosó költő a szerető
karjairól, mint szeretett, hőn ápolgatott, gyöngyölt, s most
elbocsátott sólyom, kél szárnyra.
S a szerető, gyöngéd szivű dalnok, midőn búja-bajának hosszu
felsorolásával bujdosásának szükségességét már ugyis eléggé
indokolá, s kedvesétől bocsánatot kért: még sem állhatja meg, hogy
legvégül ismét azon kéréssel ne váljék el: „Reám ne
haragudjál!“
Most már lássuk a második költeményt,
melyet az előbbitől egészen különálló, szakadozott papirosú, régi
névtelen csomagban találtam.
„Zöld erdő
harmatát,
Piros csizmám
nyomát
Hóval lepi be a
tél,
Hóval lepi be a
tél…
Messzire
bujdosom,
Hazámat itt
hagyom,
Isten vezérli
dolgom,
Isten vezérli
dolgom.
Jobb hát a
darvakkal,
Vagy más
madarakkal
Elbujdosnom
messzire,
Elbujdosnom
messzire.
Szerelmes
barátim,
Régi jó
pajtásim
-415- Tőlem
elpártoltanak,
Tőlem
elpártoltanak.
Keserű énnekem
E világon élnem,
Jól
tudod én Istenem,
Jól tudod én
Istenem!
Isten! én azt
kérem:
Utamban vezérem
Légy, s ments meg mindenektől,
Légy, s ments meg mindenektől.
Vezérlj messze
földre,
Idegen nemzetre,
Hol lakjam békességben,
Hol lakjam békességben.
Mert itten
lakásom
Nincsen
maradásom
A sok
irígyeimtől,
A sok
irígyeimtől.
Fejenként
mindenek
A kik
esmértenek,
Mostan
megbocsássanak,
Mostan
megbocsássanak.
Hosszu bujdosásom
Lészen távozásom…“
.
. . . . . . . . . .
-416-
Itt az ódon dalgyüjteményből a következő levél ki van szakadva,
s a költemény többi része, – fájdalom, hiányzik.
Hogy e vers az előbbivel egy eredetü: nyelve, hasonszerü
mértéke, hangulata, s tárgya eléggé bizonyitják, de bizonyitja azon
körülmény is, hogy első versszaka tökéletesen azonos az elébbi
költemény második versszakának utolsó három sorával, s hogy a
harmadik versszak is majdnem szóról szóra ugyanaz az elébbinél az
ötödik versszak negyedik és ötödik sorával.
Az a körülmény, hogy a költő piros csizmát emleget, ugy itt,
mint az első versben: szintén a régi korra utal, mint a midőn
őseink rendesen szines: sárga, vagy piros csizmákat viselének.
E költemény is eléggé mutatja, miszerint a költő külföldre bujdosott: „ Hazámat itt hagyom.“
„Vezérlj messze
földre:
Idegen
nemzetre.“
Borongó kedélye, búja, irigyei elleni panaszkodása itt is az,
mint az elébbi és egyéb költeményeiben. E sorokat pedig:
„Isten vezérli
dolgom“
és „Isten! én azt kérem
Utamban
vezérem
Légy!“
-417- csaknem szóról szóra megtalálhatni
„Bujdosóknak való ének“ czimü költeményében: „Könyörgök: nékem is, hogy légy már vezérem:
Mert ím bujdosni űz nagy bú és szemérem,
Én
Istenem!“
Mindezek után kérdem: nem irhatjuk-e bátran alá e két
költeménynek Balassa Bálint nevét?
Lehet, hogy a kékkői levéltár szigora átkutatása ráütné a teljes
bizonyosság pecsétjét állitásomra.
Legyen azonban a dolog bármiként: e költemények mindenesetre
régiek és becsesek; szivemből örvendek tehát, midőn őket a feledség
homályából kiragadhatom.
T. K.
-418-
Utólagos jegyzetek.
1. „Thúry György éneké“-hez (I. k. 31. l.) Hogy e vitézi
ének nem 1648, hanem 1548-ban szereztetett, a már felhozott érveken
kivül – melyek ugyan magokban is elég döntők – az is bizonyítja,
miszerint a benne eléforduló török vitézek: Kortván bég és a
„délczeg Mehemet“ (vagy Memhet) egykorú kutfők gyakor
tanusága szerint a hires Thúryval egy időben, a XVI-ik század
derekán s második felében, és nem a XVII-ik században éltek.
Mehemet fia vala ama nevezetes Szokoli Memhet vezérbasának, és
daliás nagy termetéről nevezteték „délczeg Mehemet“-nek. A
XVI-ik század vége felé esett el Sz.-Fehérvár táján. (L. Illésházy
István nádor naplóját.)
2. „Raby István éneké“-hez. (I. k. 236. l.) Idősb Raby
István, az énekiró főember-atyja, kinek tekintélyét az ének
többször emlegeti, mint a sághfai Sándor család levéltárában
lévő egykorú adatokból látom, Soprony vármegye alispánja, majd
nádori itélőmester vala.
3. Az „Ének a gazdagrul“-hoz. (I. k. 337. l.) A 10-ik
versszakban eléforduló „egiez“ szó ha „egyes“-t
jelent is, helyesen értelmezhető. „Gyönyörködnek igen az egyes
italnak.“
-419-
A régi magyarok lakmározásaik alkalmával ugyanis – mint
Apor Péter irja (Metamorphosis
Transylvaniae) – egyesen is szoktak volt inni; felállott
tudniillik egyikök, s egy serleg bort valakire reá köszönte, a
kinek azt azután ki kelle innia, hanem fogá, ő viszont másra
köszöné el a kupát, s igy tovább; ez vala az „egyes ital“,
vagyis egyenkénti ivás.
T. K.
-420-
TARTALOM.
-421-
-422-
-423-
Elegyes dalok. (Folytatás.)
- Tótok csufolása3
- Csúfos gajd a tótról7
- Házadban belépnék9
- -424-
- Jaj én reméntelen10
- Friss ékes termetű13
- Ének bűnbocsánatjáért15
- Intő és oktató ének az asszonyoknak tisztekrül19
- Az tenger fövénye27
- Új hirt mondok31
- A házasságról37
- Tudod, régen óhajtálak41
- Elnyertem az pályát44
- Cantio de Amore46
- Fársángi dal a részeges asszonyrul51
- Keserőség miatt55
- Kedvemet újító57
- Nincsen az ég alatt59
- Nem régenten vala63
- Megunt engem az én uram66
- Megmondám tüzégette72
- Hallod-e ifju76
- Fenékkel fölfordult80
- Könnyem csordul85
- Bokros bú habjai86
- Bokros bú habjai (Más variatió)89
- Ifjuság mint sólyommadár91
- Isten áldjon meg95
- Bolondság volt99
- Szomoru már nékem103
- Szegénylegény dala106
- Menyekzőben113
- -425-
- A bor, majd a viz dicséreti115
- Régi felköszöntés125
- Furcsa utravaló129
- Sokan szólnak130
- Sokan szólnak (Más variatió)135
- Megjelentem panaszomat137
- Ki-ki az mit szeret141
- Óh hitető álnokszivü143
- Óh mely állhatatlan147
- Vargavendégség150
- Természetemnek153
- Jó napot szivem, virágom159
- Mint az utonjáró164
- Jászság, Kunság171
- Vén leány panasza173
- Seregeknek Ura178
- Árva fejem180
- Gyenge rózsa182
- Áll előttem184
- Az ki nem régenten186
- Titkosan szeretek189
- Menj el madár, menj el193
- Oh átkozott kis Cupidó196
- Drága személyedért200
- Hol vagytok203
- Az házasságról206
- Menj el két kezemmel irott217
- Mutatta Vénus219
- -426-
- Istenveled édes kedves221
- Cantio jocosa223
- Mit vétettem225
- Minden állat örül227
- Cantio petitoria230
- Várj meg madaram232
- Vékony cyprusfához236
- Búm elfelejtésére239
- Egészséggel én szerelmem242
- Jaj, ki keservesen244
- Oh kedves filemilécske248
- Tengereken uszkáló251
- A férfi és az asszony versengenek255
- Nem szólok én265
- Jaj mely szerencsétlen270
- Sötétség fogá273
- Ám ugy légyen277
- Hová készülsz280
- Siralmas volt nekem283
- Búban én életem288
- Ifjuság virágát290
- Árokszállásánál294
- Mely keserves dolog296
- Homályban borultak297
- Siralmas hattyu299
- Eredj, menj el tűlem302
- Az alföldi csikós308
- Megégett Ráczország312
- -427-
- Felnyitom már bús szivemnek314
- Siralom a szabadságnak elvesztéséért316
- Siralomnak, fájdalomnak321
- A szerencse tündér kerekén326
- A szabadság mely nagy jóság328
- Ne félj szivem330
- Nem nyughatom332
- Oh te nagy Babylon333
- Amott kerekedik334
- Vidámságát szivemnek335
- Nevess bár most életednek338
- Ifju legény lévén342
- Boldogtalan sorsa349
- Ama hires tokaji bornak dicsérete350
- Ha keressz nálam351
- Jaj, kinomat352
- Vajha kimondhatnám354
- Menj el édes fecském356
- Hervad szivem358
- Erdőkön, mezőkön járó360
- Gyors keréken forgó világ tündérsége361
- Ritka dolog364
- Mint gerliczemadár367
- Állj előmbe rózsám371
- Pitypalatty-ének373
- Nem vagyok én parasztember377
- Vagyon hazánkban380
- Lakodalmi ének382
- -428-
- Részeges asszony dala385
- Cserebogár, cserebogár388
- Igacs Ruzsiról389
- Barna Péterről. I–III393
- Zöld Marcziról399
- Torna vármegyében402
Toldalék.
- Két költemény Balassa Bálinttól403
- Utólagos jegyzetek418
Sajtóhibák javitása.
Az I. kötet czimlapján e szavak után „Elegyes Dalok“ kimaradt a
pont.
Ugyan e kötet 176-ik lapján felülről a 8-ik sorban „Kényen“
helyett „Kényén.“
S a 279-ik lapon „XVII-ik század“ helyett „XVIII-ik század“
olvasandó.
A II. kötet 10-ik lapján felülről a 8-ik sort igy kell
helyreigazítni: „Hűl és kesereg szivem.“ (E helyett: „Hűl
szivem és kesereg“).
Szintén a II. kötetben a 192-ik lapon alulról a 7-ik sorban e
szavak után „oly réginek“ kimaradt a „mint.“
Nyomatott Bécsben, Jacob és Holzhausen-nél.
Javítások.
Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
10 |
A XVII-dik zázadból. |
A XVII-dik századból. |
10 |
Hűl szivem és kesereg. |
Hűl és kesereg szivem. |
66 |
MEGUNT ENGEM AZ EN URAM… |
MEGUNT ENGEM AZ ÉN URAM… |
69 |
hogy csak hallgas |
hogy csak hallgason, |
185 |
Mátray-cedexből |
Mátray-codexből |
192 |
de oly réginek |
de oly réginek mint |
261 |
F. De megőröllek |
F. ‚De megőröllek |
419 |
(Metamorphosis Transylvaniae“) |
(Metamorphosis Transylvaniae) |
425 |
Óh hitető álnokszivü 145 |
Óh hitető álnokszivü 143 |
425 |
kezemmel irott 214 |
kezemmel irott 217 |
425 |
Mutatta Vénus 218 |
Mutatta Vénus 219 |
End of the Project Gutenberg EBook of Régi magyar vitézi énekek és ele
yes dalok (2. kötet), by Kálmán Thaly
*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK RÉGI MAGYAR VITÉZI ÉNEKEK ***
***** This file should be named 42326-h.htm or 42326-h.zip *****
This and all associated files of various formats will be found in:
http://www.gutenberg.org/4/2/3/2/42326/
Produced by Albert László from page images generously made
available by the Google Books Library Project.
Updated editions will replace the previous one--the old editions
will be renamed.
Creating the works from public domain print editions means that no
one owns a United States copyright in these works, so the Foundation
(and you!) can copy and distribute it in the United States without
permission and without paying copyright royalties. Special rules,
set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to
copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to
protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project
Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you
charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you
do not charge anything for copies of this eBook, complying with the
rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose
such as creation of derivative works, reports, performances and
research. They may be modified and printed and given away--you may do
practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is
subject to the trademark license, especially commercial
redistribution.
*** START: FULL LICENSE ***
THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE
PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK
To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free
distribution of electronic works, by using or distributing this work
(or any other work associated in any way with the phrase "Project
Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project
Gutenberg-tm License available with this file or online at
www.gutenberg.org/license.
Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm
electronic works
1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm
electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to
and accept all the terms of this license and intellectual property
(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all
the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy
all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession.
If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project
Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the
terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or
entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8.
1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be
used on or associated in any way with an electronic work by people who
agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few
things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works
even without complying with the full terms of this agreement. See
paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project
Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement
and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic
works. See paragraph 1.E below.
1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation"
or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project
Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the
collection are in the public domain in the United States. If an
individual work is in the public domain in the United States and you are
located in the United States, we do not claim a right to prevent you from
copying, distributing, performing, displaying or creating derivative
works based on the work as long as all references to Project Gutenberg
are removed. Of course, we hope that you will support the Project
Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by
freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of
this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with
the work. You can easily comply with the terms of this agreement by
keeping this work in the same format with its attached full Project
Gutenberg-tm License when you share it without charge with others.
1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern
what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in
a constant state of change. If you are outside the United States, check
the laws of your country in addition to the terms of this agreement
before downloading, copying, displaying, performing, distributing or
creating derivative works based on this work or any other Project
Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning
the copyright status of any work in any country outside the United
States.
1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:
1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate
access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently
whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the
phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project
Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed,
copied or distributed:
This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with
almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or
re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included
with this eBook or online at www.gutenberg.org
1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived
from the public domain (does not contain a notice indicating that it is
posted with permission of the copyright holder), the work can be copied
and distributed to anyone in the United States without paying any fees
or charges. If you are redistributing or providing access to a work
with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the
work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1
through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the
Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or
1.E.9.
1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted
with the permission of the copyright holder, your use and distribution
must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional
terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked
to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the
permission of the copyright holder found at the beginning of this work.
1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm
License terms from this work, or any files containing a part of this
work or any other work associated with Project Gutenberg-tm.
1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this
electronic work, or any part of this electronic work, without
prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with
active links or immediate access to the full terms of the Project
Gutenberg-tm License.
1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary,
compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any
word processing or hypertext form. However, if you provide access to or
distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than
"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version
posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org),
you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a
copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon
request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other
form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm
License as specified in paragraph 1.E.1.
1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying,
performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works
unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.
1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing
access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided
that
- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from
the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method
you already use to calculate your applicable taxes. The fee is
owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he
has agreed to donate royalties under this paragraph to the
Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments
must be paid within 60 days following each date on which you
prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax
returns. Royalty payments should be clearly marked as such and
sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the
address specified in Section 4, "Information about donations to
the Project Gutenberg Literary Archive Foundation."
- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies
you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he
does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm
License. You must require such a user to return or
destroy all copies of the works possessed in a physical medium
and discontinue all use of and all access to other copies of
Project Gutenberg-tm works.
- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any
money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the
electronic work is discovered and reported to you within 90 days
of receipt of the work.
- You comply with all other terms of this agreement for free
distribution of Project Gutenberg-tm works.
1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm
electronic work or group of works on different terms than are set
forth in this agreement, you must obtain permission in writing from
both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael
Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the
Foundation as set forth in Section 3 below.
1.F.
1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable
effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread
public domain works in creating the Project Gutenberg-tm
collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic
works, and the medium on which they may be stored, may contain
"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or
corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual
property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a
computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by
your equipment.
1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right
of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project
Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project
Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project
Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all
liability to you for damages, costs and expenses, including legal
fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT
LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE
PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE
TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE
LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR
INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH
DAMAGE.
1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a
defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can
receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a
written explanation to the person you received the work from. If you
received the work on a physical medium, you must return the medium with
your written explanation. The person or entity that provided you with
the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a
refund. If you received the work electronically, the person or entity
providing it to you may choose to give you a second opportunity to
receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy
is also defective, you may demand a refund in writing without further
opportunities to fix the problem.
1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth
in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO OTHER
WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO
WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.
1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied
warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages.
If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the
law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be
interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by
the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any
provision of this agreement shall not void the remaining provisions.
1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the
trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone
providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance
with this agreement, and any volunteers associated with the production,
promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works,
harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees,
that arise directly or indirectly from any of the following which you do
or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm
work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any
Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause.
Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm
Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of
electronic works in formats readable by the widest variety of computers
including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists
because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from
people in all walks of life.
Volunteers and financial support to provide volunteers with the
assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's
goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will
remain freely available for generations to come. In 2001, the Project
Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure
and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations.
To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation
and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4
and the Foundation information page at www.gutenberg.org
Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive
Foundation
The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit
501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the
state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal
Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification
number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg
Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent
permitted by U.S. federal laws and your state's laws.
The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S.
Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered
throughout numerous locations. Its business office is located at 809
North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email
contact links and up to date contact information can be found at the
Foundation's web site and official page at www.gutenberg.org/contact
For additional contact information:
Dr. Gregory B. Newby
Chief Executive and Director
gbnewby@pglaf.org
Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg
Literary Archive Foundation
Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide
spread public support and donations to carry out its mission of
increasing the number of public domain and licensed works that can be
freely distributed in machine readable form accessible by the widest
array of equipment including outdated equipment. Many small donations
($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt
status with the IRS.
The Foundation is committed to complying with the laws regulating
charities and charitable donations in all 50 states of the United
States. Compliance requirements are not uniform and it takes a
considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up
with these requirements. We do not solicit donations in locations
where we have not received written confirmation of compliance. To
SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any
particular state visit www.gutenberg.org/donate
While we cannot and do not solicit contributions from states where we
have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition
against accepting unsolicited donations from donors in such states who
approach us with offers to donate.
International donations are gratefully accepted, but we cannot make
any statements concerning tax treatment of donations received from
outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.
Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation
methods and addresses. Donations are accepted in a number of other
ways including checks, online payments and credit card donations.
To donate, please visit: www.gutenberg.org/donate
Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic
works.
Professor Michael S. Hart was the originator of the Project Gutenberg-tm
concept of a library of electronic works that could be freely shared
with anyone. For forty years, he produced and distributed Project
Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support.
Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed
editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S.
unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily
keep eBooks in compliance with any particular paper edition.
Most people start at our Web site which has the main PG search facility:
www.gutenberg.org
This Web site includes information about Project Gutenberg-tm,
including how to make donations to the Project Gutenberg Literary
Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to
subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.