The Project Gutenberg eBook of A’ bölcseség vigasztalásai by Boethius

Megjegyzések:

A tartalomjegyzék a 187. oldalon található.

Az eredeti képek elérhetők innen: http://books.google.com/books?id=tyRUAAAAcAAJ.

Facebook oldalunk: http://www.facebook.com/PGHungarianTeam.

A’ BÖLCSESÉG
VIGASZTALÁSAI,

Zirczi áldozó Pap, Herczegfalvi Lelkész, és a’
Jenai Tud. Társaságok tagja által.

Inprimis hominis est propria veri inquisitio, atque investigatio. Itaque cum sumus necessariis negotiis, curisque vacui, tum avemus aliquid videre, audire, addiscere, cognitionemque rerum aut occultarum, aut admirabilium ad beate vivendum necessarium ducimus. Ex guo intelligitur, quod verum, simplex, sincerumque sit, id esse naturae hominis aptissimum.

Cicero.

FENSÉGES
ISTVÁN
CSÁSZÁRI KIRÁLYI ÖRÖKÖS HERCZEG’,
AUSTRIAI FŐ HERCZEG’,
ÉS
SCHAUMBURGI FEJEDELMI HERCZEGNEK,
AZ ARANY GYAPJAS REND VITÉZÉNEK,
AZ 58. SZÁMÚ GYALOG EZRED
TULAJDONOSÁNAK ÉS EZREDESÉNEK,
Ő MAGASSÁGÁNAK,
A’ SZELÉD TUDOMÁNYOK
SZÍVES KEDVELŐJÉNEK

legmélységesebb tisztelettel.

Fenséges Császári Királyi örökös
Fő Herczeg!

Életem alacsony köréből, mellynek nagy részét Császári Királyi Fenséged dicső édes Atyja magas érdemeinek buzgó tiszteletére a’ legszentebb érzelemtől elragadtatva töltöm el, bátorkodom hódoló alázatosság, és hív bizodalommal Császári Királyi Fenséged magas pártfogásáért esedezni; ’s bár mélyen érzem, melly gyenge legyek illy nagynemű érdemek magasztalására, ’s tudom milly kevés szüksége vagyon illyen kitűnő fénynek a’ dicséretre; de még is méltóztassék VI. Cs. Kir. Fenséged kegyelmesen megengedni, hogy két, már ifjú korában olly fényesen sugárzó érdemét tisztelve említhessem; mert miként mellőzhetném el hallgatással, hogy, miként a’ nap már keletén tenyészetre ébreszti a’ szunnyadó természet elemeit; olly jótékonyan kezd Cs. Kir. Fenséged is már élte hajnalában a’ tudományokra hatni: Kinek homlokán mély belátás, arczán báj és méltóság, virágzó ajakán áldást harmatozó nyájas erő vetélkedve ömledeznek. VII.

Mi más gerjedelem lehete az, melly Cs. Kir. Fenségedet a’ Magyar tudós Társaság nagy gyülésébe vezérlé, mint a’ tudományok azon szeretete, mellyet mi, még élte zsengéjében látván, tőle a’ legszebb jövendőt várjuk, mit a’ számos közönség, ’s a’ magyar tudós világ a’ szív’ mélyéből szakadó Éljennel méltányla, ’s örök édes emlékezetben ápol.

Ha a’ harczmezején csattogó fegyverek és életveszély között küzdő bajnok VIII. homlokát diadalmi babér ékesíti; mit érdemel az, ki a’ pusztitó elemek dúlásaitól nem remegve, hervadhatatlan felebaráti szeretetből, embertársai aránti szánakodásból, kész vala megvíni a’ háborgó természettel? Nincs koszorú elegendő jutalmul, illyen tündöklő érdemnek, melly az emberiség javára saját drága életét veszélyeztetni kész.

Ezt tevé pedig Cs. Kir. Fenséged, a’ Fővárasainkat végpusztulással fenyegető vésznapokon, midőn szánakozó IX. szivvel, férjfias elszánással, Fenséges Nádor Atyja áldásával felfegyverkezve, ezer veszély között mint Israël mentője jelent meg, a’ majdnem haldokló számos szerencsétlen nép’ könnyeit törűlve, ’s csakugyan számos elnyomorúlt családot védangyalként ápolva mente meg inségtől és végveszéltől.!

Ha Cs. Kir. Fenséged már léte bimbójában illyen tettekkel örvendezteté a’ Nemzetet, mit várhat, mit reménylhet ez, ha élete’ magas virága kifejlik, X. ’s igy a’ Haza és emberiség javára folyvást csüggedetlen buzgósággal törekszik?

Midőn kis munkámat Cs. Kir. Fenséged dicső Nevének, ’s még dicsőbb érdemeinek mély alázatossággal áldozom; forró imádsággal fordulok az egek Urához, hogy Cs. Kir. Fenségedet, mint hatalmas Császárok, és tántoríthatatlan buzgóságú Apostoli Királyok magas ivadékát a’ Nemzet javára, ’s a’ Magyar Anyaszentegyház örömére a’ legtelesebb XI. egészségben, és fényes dicsőségben éltesse ’s virágoztassa.

Elő-Szó.

Ámbár A. M. T. S. Boethiusnak minden munkái a’ Tudósok egyező itélete szerint bölcsek, nyomósak, és igen hasznosak; még is azok közt a’ Bölcseség vigasztalásáról szerzett irata a’ többit jóval felül haladja. Ez az oka, hogy e’ jelen munka, mint mulatságom leg böcsösebb tárgya, édes honi nyelvünkön megjelent.

A’ latin nyomatok közt az 1735-dik évi N. Szombathi Egyetem kiadását, a’ mennyire tehetségem, a’ dolgok méltóságos tárgya, a’ magyar nyelv’ tulajdona, és a’ versek ritka szerkezése engedé, kivántam pontosan követni.

Mi a’ munka külső voltát illeti: a’ szabad, és kötött beszédek egymást váltogatják; a’ kötetlen, a’ Bölcseség és Boethius közti nyájas szóváltásból alakult rövid kérdések, és feleletekből XIV. szövetett, hogy a’ tárgy méltóságához, a’ gyarló ember akadályozott elméje könyen eljuthasson.

A’ versek különbféle alakokban Pindarus, és Horatius lelkével zengenek, mint valóságos billegei a’ fellengző elmének, és csalhatlan jelei az elméken túl repkedő fenséges lénynek.

A’ magyar nyelveni előadásokban nem szabtam magamat a’ szigorú nyugoti nyelvek szabályaihoz; hanem a’ szabad nemzet ékes keleti nyelvével úgy éltem, mint születésemtől fogva tanúltam, Rajnis, és Révaitól hallottam: bár azok is nem csalhatlan renddel, hanem józan véleményökkel kinálgatták a’ piros magyar ajkat; de tudjuk azt is, hogy az Ország több részeiben különböző kifejezésekkel élnek honosink, még is értelmesen!

A’ mostani nyelvészek elveitől sem írtózom annyira, hogy kárhoztatnám, sőt T. T. Lovász Imre alapos nézeteit becsülvén, mit jónak, és helyesnek véltem, felvettem, ’s be soroztam, útálván az erőszakos kiejtéseket, homályt okozó kurtításokat, mellyek a’ magyar nyelvet nem csak sántára, és bénnára változtatják, de gyakran érthetetlenné XV. teszik; meg emlékeztem koszorús Virág bölcs intéséről is: mit a’ Poëtai munkák előszózatában a’ magyar nyelvről ád:

– – – – – – – Nincs-e Azoktul Sok korcs benne, kik Attyainak mondatni szeretnek?

Tudom jól, és érzem sokhelyi tekély hiányát; de engedelem, mert ez is csak egy korlátozott ember lelki tehetségének műve, melly sok javításokat, ki igazításokat, és aesthetikai csinosításokat szenvedhet még; a’ mit méltán várhatni Tudósainktól a’ haszontalan, és néha epés Kritikai rostálgatások helyett, egy új ’s javított kiadásban.

Addig is vegye dicső Magyar hazám ezen törekedésem ártatlan kis áldozatját olly részvétellel, a’ minő buzgósággal oltárára ajánlotta:

Boethius élete.

Anicius Manlius Torquatus Severinus Boethius született Romában legrégibb, és nemesb Torquatok nemzetéből 453-ik évben K. u. Fényes eredetét tündöklő ragyogással nemesíté, bölcseséggel, és erényeivel meghaladván jelenkorát. Szármozék ő azon üdőben, midőn a’ korcsosság a’ durvasággal párosodván, mind a’ vallást, mind a’ tudományt a’ szabad mesterségekkel együtt vad dühével ostromolná. Ezeknek Boethius ellent állván, mint egy Istentől ihletett, leve azoknak védője, mentője, és terjesztője.

Gyermek kort túl élve Athénába útazott, hol 18 évet töltvén, vissza tére tudományokkal teles. Csak hamar Görög, és Romai szónoksága magyarázván Nicomachus, Euclides, és Aristoteles munkáit, hálára birá utódit, örökös becsben maradván a’ tudós világ előtt fényes érdeme. Midőn Porfirius jövendöléseit fejtegetné, tetszett Roma Főnökeinek illy nagy lelket a’ köztársaság kormányával megbízni, és azért mint fiatalt még több diszes hivatalok szerencsés viselete után, köz egyezéssel a’ világon uralkodó váras Polgármesterévé nevezik 487-ben. -2-

Ezen fényes polczán méltóságának 512-ik évben harmadszor lévén, úgy vezette a’ köztársaságot, hogy egyedül csak annak boldogságát látszatnék szívén hordozni, ’s egyszersmind tulajdon elméje csinosbításában is úgy szorgoskodott, mintha más tárgy őt nem is érdeklené; mert több megbecsülhetetlen munkáival szaporitá a’ tudós világ kincstárát, mint elméjének, ’s tudományinak legnemesb rajával. Változhatlan állandósága olly legyőzetlen volt, hogy a’ gonoszok czinkossága által, már-már romokra hanyatló hazáját ön vállaival támogatná.

Theodoricus Királyt kormányzói tulajdonokkal kiképzé úgy, hogy már mint elkorcsosodott embert, az ő lelkével jobbra illesztené. Vagyonai a’ szükölködők tárháza levének; a’ midőn örvendett a’ szegények sorsát esmérni, és bő kézzel azt ápolni. Nem hanyatlott ő az igazság tiszteletében; mert állhatatos maradt a’ fenyegetés idején, mint a’ hizelgő kegyelmek igéretén; mellyekre gyakran a’ gyémánt szivek is meglágyulnak, és az ártatlan lelket megvesztegetvén, az igazság útjától eltérítik.

Triguillát, Conigastust, és Cyprianust mint Udvari Méltóságokat a’ Romai Nemességből veszedelmes törekedések miatt kizárá.

A’ birodalmat fonnyasztó éhség üdején, adót zsarolni nem engede. Az elnyomatott Paulinus, -3- és Albinus legnemesebb Tanácsbeliek ártatlanságát a’ gonoszok ellen védé, és megerősíté. Ezek, és illy nyilván tekélyes erény példáji, valamint minden nemes lelkü szivében szeretettel tiszteletet gerjesztettek; úgy az epés szivek irígységből gyászos veszedelmet indítottak ellene.

Elkészültnek kelle lenni Istentől az érdemmel teles erénynek, hogy méltán lehessen egek látványa. Minekutánna ritka szerencsével látná két fiát Polgármesteri czimzettel diszleni; rögtön Boethius fejére egy zivatar torlik, egyedül vérével szünhető. Triguilla gonosz czimbora társaival, igaztalan vádokkal, és az ő neve alatt irt zendítő irásokkal Aniciust megtámodá; Basilius egy hitszegő, csélcsap, Gaudentius, és Opilio halandók szemete, kiket ember útált förtelmes tetteikért, Boethius ellen bizonkodtak, midőn ő tőle minden mentség üdeje megtagadtatnék, ’s vele a’ bölcseség, vallás, tudomány, és erkölcs számüzettek.

Arany világa napnak, sötét fellegekkel bevonatik, hogy azokat szét vervén ragyogóbb fénnyel tündököljék. A’ Papiai börtönből 524-ik évben nyujtá világ szeme elébe 5 könyveit a’ „bölcseség vigasztalásai“ név alatt; melly műve minden agyarkodó fogait megtöré ugyan, ámbár ez által a’ gonoszok fulánkja még inkább ingereltetnék. Meghivaték társaságba a’ ravaszság, és vétkek -4- egész csordája útálatos szándékkal, melly az ártatlannak bizonyos halál vala. Csak ugyan folyvásti gonoszsággal a’ halálos büntetésre reá birák Theodoricus Királyt a’ vért szomjazók, mellyet a’ Papiai Kormányzó végbe vitt. Ezt hallván Boethius nem változa arczban, nem kedvében, bátorítva áll élte feddhetlen tisztaságán, nyilvánítva férfiú vitézségét, mellyen a’ düh, és igaztalanság erejeket foganatlan vesztegették. Siet hát a’ halál csapása alá nagyobb gyorsal, mint mások a’ válogatott gyönyörre. Áll vérpadon a’ rettentlen bajnok, kit a’ legmostohább sors üldöz; nem tud hanyatlani, nem remegni a’ büszke erkölcs, melly mennél több nyomorral küszködik, annál erősbben alapul; romjain, mellyeket hazugság, irigység, és ravaszság okoztanak, a’ dicsőség polczára botlás nélkül felhat, és annál magasbbra emelkedik, mennél mélyebbre sülyedni véletik. Tántoríthatlan állva tehát a’ Hóhér pallosa által, mellyet az álnokság fent élre, az igazság, és szentség hitét megsemmisítni, jobb életre költözött 23-ik Oct. 524 évben, éltének 71-kén. Vele a’ szentséges tudomány, és erkölcs éke meg-gyilkolva, melly a’ tekéletes férfiúban tündöklött. Ezen halál nemével illett t. i. egy nagy férfiúnak a’ halhatatlanság legfőbb polczára jutni.

Elhunyt tehát a’ nagy ember, kinek sem mássa a’ jámborságban, sem párja a’ bölcseségben -5- nem találtatott; kétessé hagyván utódinak, ha ő tartoznék-e többel a’ bölcseségnek, és erkölcsnek, a’vagy ezek ő neki. Dicső hamvai Papiában nyugosznak, ezen czímzet alatt:

Moeoniae, et Latiae linguae clarissimus, et qui
Consul eram, hic perii, missus in exilium.
Et quia mors rapuit, probitas me vexit in auras,
Et nunc fama viget maxima, vivet opus.

Nem sokára több gyászos csapás érte a’ régi Latiumot, mert ezen század múlta előtt megszünt a’ tiszta Római nyelv szűz lenni, korcsositák azt Gothus, és több berohanó népek ajkai. Megszünt a’ legfényesebb Polgármesteri hivatal is vele, ezer veszély térivé változván Roma hajdankori gyöngyvirág kertje.

Boethius életét többen irták, kik közül elég legyen említeni ezeket: Julius Martin. Rota – Vossius – Gervaise Histoire de Boece Senateur Romain avec l’ analise de tous des ouvrages etc. Paris 1715.

A’ Tudósok mindenkor nagy tisztelettel szóltak, és itéltek Boethiusról: igy p. o. Scaliger in hypercritico: ingenium, eruditio, ars, sapientia facile provocat omnes authores, sive illi Graeci sint, sive Latini. Quae tamen libuit ludere in Poësi, plane sunt divina, nihil illis cultius, nihil gravius, neque densitas sententiarum venerem, neque acumen abstulit ardorem, ut recte censeas, paucos ci posse comparari. -6-

Joan. Lau. Mosheim Helmstadii 1755. p. 245. Boethius vir illustris, Philosophus, orator, poëta, Theologus, nulli suorum temporum elegantia, et subtilitate ingenii secundus.

Fent említett munkáin kivül nevezetes még a’ „Hetekről“ szóló könyve, mellyet virágzó éltében ira János Romai Diaconusnak Aquinas Tamás bizonysága szerént, és igy kezdi: Postulas a me, ut ex hebdomadibus nostris ejus quaestionis obscuritatem etc. Ezen irat egy példánya bőr hártyán Párisban Colbert könyvtárát ékesíti, melly 1400 évben másoltatott le. Mély tudományát bizonyítja még a’ „Sz. Háromságról“ az akkori tévelygők ellen irt könyve is: Investigatam diutissime quaestionem, quantum nostrae mentis igniculum illustrare lux divina dignata est, formatam rationibus, litterisque mandatam offerendam vobis, communicandamque curavi, tam vestri cupidus, quam nostri studiosus inventi etc. Ajánlván M. Symachus ipának. Ezen három munkáját Boethiusnak legnagyobb örömmel fejtegette Aquinási Sz. Tamás, mellyek munkái közt diszlenek, ámbár a’ bölcseség vigasztalásáról máskép vélekedik Laurentius Pignonus ellen Echardt Jakab, és azért a’ Velenczei 1747-ki kiadásban helyet nem nyerhete, az említett fejtegetések között.

I. Könyv Tartalma.

Az I-ső Könyv feloszlik egy panaszló alagyás vezér szó, hat czikki folyó, és ugyan annyi kötett beszédre. Ezekben festi Boethius keserves állapotját, panaszkodván a’ sors mostohaságáról, melly őt előbbi legboldogabb állapotjáról a’ leg-gyászosabb’ szerencsétlenségbe burkolta; t. i. ő háromszori Fő Polgármesteri méltósága utánn, mint egy gonosztévő, Haza áruló, és Felség sértő a’ Papiai börtönbe záratott. De a’ bölcseség vigasztalja, megmutatván, hogy az ártatlan lélek, még a’ legszükebb börtönben is szabad, és vig kedvü; mivel semmi gonosz tett emlékezete őt nem mardossa.

Verseket éneklék, de virágzó ifju koromban,
Most gyászos vénkor jajra fakasztja dalom.
A’ muzsák ügyemet látván, verselni idéznek,
Mert igazán keserük könnyeim, és panaszim.
Nem tíltá ezeket sorsomtól félelem innen,
Hogy társként engem most ne kövessenek ők.
Ifjantan tisztelt, ’s boldog hajdankori voltom
Most egyedűl enyhít gyászos ügyemben, elég!
Véletlen meg jött a’ rosszal terhes öregség,
Bár korom engedné élni világom odább.
Vénkor előtt őszültek meg szép fürtei főmnek,
Vesztve erőt, testem lankada, bőre szakad.
Boldog az, a’ kit sárga halál kara sirba nem ejtett,
A’ még ő fiatal, vagy ha kivánja, jelen.
Ah melly dugva süket füle, ’s fordult messze kegyetlen,
Hogy könnyes szememet tiltja bezárni kaján!
Még Fortuna nekem hízelgett csalfa javakkal,
Akkor majd felleg lepte vidám fejemet:
Most elfordítá ravasz arczát ködbe vonúltan,
Bús éltem fonalát nyújtja tovább gonoszul.
Ah! de barátim mért hirleltetek annyira engem?
A’ ki ledült, annak nem vala állta erős.

I. §.

A’ bölcseség egy méltóságos asszony képében meg jelenvén, szerencsés gyógyszereket igér az ő tárából Boethiusnak.

Midőn ezeket magamban csendel fontolgatnám, és siralmas panaszaimat irásaimmal is jelenteném: ime fejem felett egy igen tiszteletes tekéntetü asszony, emberi tehetséget felülható szikrázó szemekkel, eleven szinü, és kaczér nélkül vidám, ámbár élemedett annyira, hogy éltünknél érettebbnek vélnéd, kétes állapotu; mert majd a’ közönséges emberi mértékhez szabta magát, majd ismét fejével eget felérni látszaték, ki midőn fejét emelné, azt egekbe meríté, és igy hijányítá emberek ügyességét. Ruházatja leg véknyabb fonálból jeles szövet, és bonthatlan anyag készületű, a’ mint utóbb értém tulajdon keze műve; ennek szinét mint hajdankori füst lepte képeket, homály borítá. – Ugyan ennek alsó karimájába egy Π, a’ legfelsőbe pedig egy Θ olvasható betűk szövettek; és igy a’ két betü közt szinte lépcsők látszottak jelelve, mellyeken az alsóról a’ főbbre vala felmenet. Ezen ruházat némelly erőszakos kezektől megszaggattatott, ’s a’ dadarabkákat, ki mint szerét teheté, elragadák; jobb keze könyveket, bal pedig királyi pálczát tarta. -10-

Ezen tisztes asszony látván mellettem a’ költészi szüzeket, és nyoszolámnál könnyeimre szavakat vezérleni, egy keveset indulva, haragot lángoló szemekkel, mondá: ki engedé ezen szinészi leányokat a’ beteghez járulni? kik az ő fájdalmit nem hogy szerekkel enyhítnék, sőt inkább édes méreggel táplálják. Ezek azok, kik a’ gyümölcstelen hajlandóság töviseivel az okosság bő terméseit elfojtják, és az emberi elmét betegséghez szoktatván, nem gyógyítják. Ha tudatlant valakit édesgetett volna el hizelgéstek tőlem, a’ mi közönséges, nem annyira fájlalnám; mert akkor szándékunk nem sértetnék; de tudnotok kell ezen férfiút Pláto, és Zeno bölcsek lelkivel nevelve. (1. 2.)

Távozzatok tehát Szirenek, végső veszélig kedvesek, ’s hagyjátok el őt, az én tudományommal meggyógyítandót. Ezen szavakra a’ szép kar elnémultan földre szegzé szemeit, megvallva pirulással szemérmét, szomorún kilépett.

Én, szemeim könnytől homályosítva, meg-nem esmérhetém minő asszonyság lehet ez, illy hatalmas parancsal: bámulva szemeim földre függesztvén, mi tévő leszen, csendel várám.

Akkor ő közeledve ágyam szélén leült, tekéntvén gyászos arczomat földre lecsökkent bús fejemmel, ezen versekkel panaszlá elmém zavartát: -11-

Héj bús elme! csak úgy száll feneketlen
Mély örvénybe, ha ön veszti világát:
Mén ő kénytelen a’ külső sötétre.
Jaj! valahányszor ötet kényteti bús vágy,
Mérhetlen szaporák gondjai akkor.
Itt hajdan szabadon, kék egek alján,
Szokva az égbeli szép kellemü körhöz,
Látta piros sugarit fényleni napnak,
Szemlélvén holdat, ’s társait éjkor,
És még mint gyakor ők öszve jövelnek,
Váltó körben, utóbb elkanyarulnak:
Mind ezeket gondal számra jegyezte.
Sőt még titkos okát durva szeleknek
Is tudván, mint morg tengeri hullám. (3.)
Melly lény az, melly forgatja világunk?
Vagy fényes nap mért áldozik esti-
Nagy tengerbe? ha szebb hajnali kelte.
Melly lény mérséklé gyöngy tavasz ékét,
Hogy szép rózsa virág kerteket himzen?
Vagy ki adá, hogy majd függjenek ősszel
Jobb évben szőlő fürtei, lombján?
Hát ezeket szokván vizsga szemekkel
Nézni, külömb okait fejteni kész volt.
Most hever ő, ’s bádgyatt lelke világa!
Sőt még terhes láncz nyomja nyakát is,
Meg görbed testtel, fonnyad az arcza,
Néz ő búsan alá, sirva keservén.

II. §.

A’ szerző, fájdalmiban könnyez, a’ bölcseség, szemeiről a’ homályt fejti.

De inkább gyógyszerekről, mint sem panaszokról legyen szó, ’s reám tekéntvén imígy kérdeze: te vagy-e, ki a’ mi tejünkel neveltetett, eledelünkel tápláltatott, és férfi erőre jutott? mi pedig olly fegyverekkel erősítettünk, mellyeket, ha előbb elnem hajítasz, legyőztelen erővel védenének. Esmérsz-e engem, szemérem, vagy álmélkodás némít? kivánnám szemérem, de látom hogy fásulás feszít. Most látván hogy én nem csak hallgató, de szótalan néma volnék, gyenge kezével mellemet éríntvén, mondá: Semmi veszély, álom kórság, melly közönséges megjátszott elmék betegsége, bádgyasztja! Ő egy kevéssé feledékeny, könnyen emlékezni fog, hogy minket elébb esmért: meg is történik, ha egy kevéssé szemeiről a’ halandók hiúságos hártyáját letörültük: ezeket mondva vizenyős szemeimet ránczba szedett gyenge ruhájával letörlé:

Már ekkor szét vervén éjjeli barna sötétet,
Kék szemeimnek fénye meg érkezett,
Mint mikor a’ Caurus szele hömpölg, ’s födte egünket, (4.)
’S langy záporral réteket öntözi.
-13- Búj rejtélbe napunk, nincs fénye az égi seregnek,
Földünket beborítja homály köde.
Hát ezeket mikor éjszaki szél nyilt Thracia ormán (5.)
Reppent, szét veri, és napot ugy derít,
Már rögtön kivilágít ’s csillog kelleme; akkor;
Szépségére szemed majd bámuland.

III. §.

A’ gonosz emberek incselkedései ellen az igaz bölcseség várába kell rejtezni.

Igy szomor ködeim szélesztve szivám a’ léget, és elmémet Orvosnémra, arczát tekéntvén, függesztém, ’s látom tulajdon dajkámat, kinek házában növendékségemtől fogva társalkodtam, a’ Bölcseséget. – Oh minden erkölcs mesternéje! mért szállottál a’ mennyei lakból, hozzám jövén? talán hogy te is velem hamis vádolásokkal vétkesnek állítassál? ő pedig: oh növendékem elhagynálak, és terhedet, mellyet az én nevem irigyei ellen viselsz, közösen felne osztanám? tudod-e hogy nem szabad a’ bölcseségnek nem késérni az ő ártatlan vándorát? talán gyalázásomtól félnék, és valami új történettől rettegnék? talán most véled először fenyegettetni a’ bölcseséget az erkölcstelenségtől? Nemde jól -14- tudod a’ régieknél is Pláto kora előtt, hogy nagy harczal küzdöttünk a’ tudatlanság vakmerőségével; annak éltében tanítója Socrates igaztalan halállal mellettem érdemlett győzödelmet, és midőn utánna örökségét az Epicureusok népe a’ Stoicusokkal, és mások, kiki a’ maga részét igyekeznék ragadni, engemet ellenek felszólalót, és gátolót a’ ragadomány részére vonván, ruhámat, mellyet ön kezeimmel szövék, és rész darabait elkapván, azt vélték, hogy egészen magamat is nekik engedve távoznának, a’ kiken midőn néhány darabjai ruhámnak láttatnának, az én társaimnak vélné az oktalanság, a’ pór népből hibáival elcsábított.

Ha sem Anaxagoras elüzetését (6.) sem Socrates méreg általi halálát (7.) vagy Zeno kinzásit sem hallottad, mivel ó koriak: de még is Caniusok, Senecák, és Soranusok esetét, mivel sem régiek, sem hiretlenek, hallhattad (8-9-10.) kiket semmi más nem vitt a’ veszedelemre, hanem hogy a’ mi szokásunk, és erkölcsünk szerént élvén, a’ gonoszok törekedései ellen tűzni látszottak. Igy tehát nincs semmi, mit bámulj, ha ezen életben körülvett vihartól hányatunk, az lévén fő czélunk, hogy a’ legrosszabb embereknek ne tessünk, ámbár ezek serege számos, de még is megvetendő, mivel semmi vezértől sem kormányoztatik, hanem tévedéstől vakmerőn, -15- és gyakor bódultan ragadtatik; ha bár néha ellenünk tábort szerezve erősebben nyom is: a’ mi vezérünk seregit a’ várba húzza, mig ők a’ hitvány ringy rongy ragadománnyal foglalatoskodnak; midőn ők a’ silányságot ragadják, mi bátran nevetjük, bástyákkal védve, a’ dühödő csoportot, hova, a’ garázdálkodó bolondságnak vágyódni sem szabad:

Mind az, csendes üdőket élhet, a’ ki
Sorsát lába alá vezette, ’s annak
Jobb, és bal feleit tekénti bátor.
Győzhetlen szive nem szokott dobogni,
Őtet sem dühe tengeren viharnak,
Sem zúgván szelek, ömle hab veszélynek,
Sem dűlt orma Vezuvnak, a’ midőn szét
Foly, mindent megemésztve, lángol üszke,
A’vagy néha magas tetőkre omló
Villám gyors nyila, meg-nem indít épen.
Hát bámulni mered te gyáva lélek,
Népeknél ki kegyetlen? ő nem árthat!
Mulandót ne remélj, se félni nem kell:
Mert igy fegyvere, ’s düh-haragja megszünt.
Máskép van ki kiván; vagy a’ ki a’ mit
Birt, fél válni halál előtt javától.
Pánczélját eleresztve félre tér, és
Búsan húzza bilincsit ő fogolként.

IV. §.

Serkenti a’ bölcseség, hogy a’ beteg nyilvánítsa lelki sebeit, helyt adván a’ gyógyszereknek.

Érzed-e ezeket? behatnak-e lelkedbe, vagy épen semmit sem értesz, mit sirsz? mit hullatod a’ könnyet? Ne titkold, mond ki! ha gyógy kezet vársz, szükség hogy sebeidet fedezzd fel! Akkor bátor lélekkel mondám: szükség-e még figyelmeztetni, a’ midőn bőven ki tetszik rajtam az esetek dühödő zordonsága! nem indít-e meg helyhezetem tekéntete? ez-e a’ könyvtár, mellyben, az én házamban lévén, ön magadnak lakhelyet választál? a’ mellyben velem nyugodtan az Isteni, és emberi dolgok tudományiról beszéltél? illy ruházattal, illy arczal valék, midőn veled a’ természet titkait vizsgálnám? Midőn nekem a’ csillagok útait sugárral leirád? szokásaimat, és egész életemet a’ mennyei rend példájára ékesítenéd! ez-e a’ jutalom, mellyet neked engedelmeskedvén nyerhettem? Nemde, te ajánlottad Pláto szava által ezen érzelmet: akkor boldogok a’ köztársaságok, ha azokat bölcseség kedvelöji kormányozzák, vagy azok körmányzóji bölcseséget tanúltanak. Te azon Férfiú ajkáról a’ bölcseséget szükségesnek jelentetted a’ köztársaság kormánya elfogadására, -17- és pedig mint egy fő okot; ne hogy az erkölcstelen, és gonosz Polgárokra maradván a’ Váras kormánya, végromlást a’ jámboroknak, és veszedelmet okozzanak. Ezen érzelmet követve, mellyet tőled tanúltam a’ titkos társaságban a’ közjavak igazgatására alkalmazni óhajtám. Te, és a’ bölcseséget beléd lehelő Isten bizonyságim, hogy engem semmi más a’ köz javakon túl nem érdeklett, a’ méltóság elfogadására! innét a’ gonoszokkal terhes, sőt kérlelhetlen viszonyok, és az igazat védő lelkiesméreti szabadság megvetvén hatalmasbbakat, folyvásti gyűlölség.

Hányszor állottam szemközt Conigastussal gyávák kirablását gátoló? hányszor taszítám vissza Triguillát a’ Királyi ház Elnökét, a’ kezdett, vagy folytatott sérelemtől, (11.) hányszor védém a’ nyomorultakat, kiket a’ durvák zsugorisága számtalan rágalommal büntetlenül nyugtalanított, tekéntetem veszedelmével! soha sem vont el az igazról senki törvénytelenségre. Tartománybéliek javait mind titkos ragadással, mind pedig nyilvános adóval zsaroltatni ugy, mint a’ szenvedők, fájlalám! midőn a’ sanyargató éhség üdején terhes, sőtt kimondhatlan vásár parancsoltatnék, melly által Campánia Tartománya szükségképp pusztulást szenvedni látszaték a’ Tanácsházi Fő Tiszttel a’ közjóért vetekedni kezdettem, még pedig a’ Király jelenében; és hogy a’ vásárlást -18- megszüntetné, kivívtam. Paulinus volt Polgármestert, kinek kincseit az Udvari Tisztek reménnyel, és kevélységgel majd elnyelték, az ő ragadozó kezekből kimentettem. Ugyan Albinus Polgármestert hamis vádlásra hozott büntetésből, vádoló Cyprianus haragját megtörvén, kiszabadítám!

Elég nagy viszálkodást ingerlettem-e magam ellen? de ha ezeknél nem is, leg alább a’ többieknél bátrabb lehettem, és hogy lehessek, az Udvari Tisztektől semmit sem vártam. Kiknek vádolására ijedtem meg? a’ többi közt Basilius, a’ ki Udvari méltóságától megfosztatván idegen pénzre szorúlva vádol! Opiliót, és Gaudentiust törvénytelenségéért, és több ravaszságáért a’ királyi itélet száműzni parancsolá, mellynek engedetlenek lévén, magokat a’ Templomok szent védelmével biztosítván, a’ mit a’ Király megtudva, nyilván hirdeti, hogy ha kitüzött nap utánn Ravennát elnem hagynák, homlok billeggel üzetnének ki. Mit várhatni illy szigorúságtól? midőn azon napon, ugyan azoktól vádoltatásunk elfogadtatik?!

Mi ez, hát ez-e fáradozásunk érdeme? vagy azon vádlókat mentheti-e az előbb reájok mondott kárhoztatás? hát nem pirul el a’ szerencse, midőn a’ vádlott ártatlansága, sőtt a’ vádlók silánysága őt megpiríthatta! talán kivánod tudni fontosságát minő vétekről vádoltatunk? Azt mondják, -19- hogy a’ Tanácsot akartuk megmenteni a’ veszedelemtől. A’ szerit kivánod? a’ vádlót, ne hogy bizonyságokat szerezzen a’ Király elleni vétekről, mellyekkel a’ tanács méltóságát mocskítaná, gátolni iparkodtam! mit vélsz oh mesterném? vétkünket tagadjuk, nehogy értem pirulj? sőtt inkább akartam, és soha akarni nem szünök.

Megvalljam? ha bár jó a’ szándék, de a’ tehetség gátoltatik, mert nem lehet nem kivánni azon Rend boldogságát! az ugyan ellenemi végzetével, hogy ez tilos lenne, elhatározá. De nem mindenkor változtathatja szerek érdekét a’ magának hizelgő vigyáztalanság; sőt Socratessel azt vélem, hogy nem vagyok kénytelen az igazat titkolni, és a’ hazugsághoz állani; mindazonáltal hogy legyen ez, leg bölcsebb itéletedre bizom, és hogy ezen történet igaza a’ jövendőtől is tudassék, szóval is, irással is hirdetem. Mert szükségtelen mondani: hogy hamis irást koholtak, melly által kárhoztatnak, hogy Roma szabadságát kivívni akartam, melly irás nyilvános hamissága kitetszett volna; ha nekünk a’ vádoló bévallásával, melly minden dologban leg nagyobb fontossággal bir, élni lehetne. Mert lehet-e más szabadságot reményleni? bár lehetne akár minőt bizonnyal Canius szavaival feleltem volna, ki midőn Caius Császár, Germanicusnak Fia szemire lobbantá, hogy az ellene koholt zendülést tudná; -20- azt felelé: ha én tudtam, Te nem tudtad volna: a’ melly dolog csak ugyan nem annyira tompítja érzékeimet, hogy panaszkodnám a’ gonoszok által vétket koholni az erkölcs ellen; hanem a’ mit reméllettek, hogy véghez vihették, nagyon csudálom; mert alább valót akarni, talán a’ mi hiányságunk volt; tehetni pedig az ártatlanság ellen, a’ miket egy gonosz elkövethet, az Isten előtt egy szörnyeteghez hasonló. Azért talán nem sérelmesen egy valaki társaidból kérdi? ha van Isten, mért vannak rosszak, ha nincs mért vannak jók? de szabad volt a’ gonosz embereknek, a’ kik a’ jók, sőt még az egész tanács vérét kérték, és még minket is, midőn a’ jámborokat, és Tanácsot mentenők, elveszettnek akarni. De valjon megnyerhették-e azt az Atyáktól? Nem kétlem emlékezel, mert Te igazgatál szóban, és cselekedetben, jelenlévén; emlékezel mondám midőn Verónában köz pusztulást a’ telhetetlen vágyó Király a’ Felség sértő vétekről vádoltatott Albinus tettit az egész Tanácsnak tulajdonítá; én az egész Tanács ártatlanságát magam veszedelmével védtem. Tudod hogy ezek igazak, és hogy soha semmi ön érdemmel nem dicsekedtem! fogy t. i. a’ lelki esméret becse annyiszor, a’ hányszor magát valaki dicsérvén hir bért elveszen. De látod minő eset követte a’ mi ártatlanságunkat, -21- ime a’ valódi erkölcs jutalmáért reánk kent bűn súlját viseljük! volt-e valaha olly nyilvános vétség megvallása, mellynek olly szigorún egyező biráji lennének, hogy némellyeket az elméi gyarlóság, vagy állapoti minéműség, melly minden halandónál kétes meg nem lágyitott volna? mert ha a’ Sz. Házakat fel gyújtani, a’ Papokat gonoszul meggyilkolni, és minden jóknak halált szerzeni mondatnánk, még is jelenemben, magam vallása, és tanú bizonyi utánn büntetett volna a’ Törvény! Most pedig ötvenezer lépésnyi távolságban védtlen buzgó hajlandóságomért a’ Tanácshoz, számüzve halálra kárhoztatom. Oh hasonlókat illy vétekről nem lehet megitélni, melly véteknek méltóságát a’ bűnösök is, kik engem vádlottak szemlélték, és hogy látván valami gonosz tett által homályosítanák, hazugsággal mondák az én lelkiesméretemet hivatal óhajtásából Szentség töréssel fertőztetve. És Te bölcseség, ön magad minden mulandó szerek vágyát a’ mi lelkünk székibül irtottad ki, és a’ te szemeid előtt semmi Szentségtörésnek nem volt helye; a’ mi füleinket azon Sz. hanggal, és gondolattal intetted, mit Pythagoras mondott: Kövessd az Istent. (12.) Nem is illett volna a’ leghitványabb lelkek erejében bizni annak, kit Te ezen méltóságra emeltél, hogy az Istenhez hasonlítottál. Ezen felül védelmeznek engem minden -22- illy vétek gyanújától az ártatlanság lakja, barátim társasága, és Symachus Ipam, a’ ki valamint Te szent, úgy ő is tisztelendő.

De óh illetlenség! azok téged illy nagy bűnben részesnek vélnek, és ugyan azért a’ gonosz tettben gonoszaknak látszatunk, hogy a’ te tudományidat tanúltam, és erkölcseid tulajdonaim lettek. Igy nem elég, hogy tisztességed nekem nem használt, ha csak az én botlásomért még te is nem rágalmaztatol. Nyomorúságunkat pedig még az is tetézi; hogy mások véleménye, nem a’ dolgok érdemét, hanem az esetek kimenetit tekintvén, úgy itél, a’ mint valakit a’ sors ajánl; innét van, hogy a’ jó vélemény leg elöször hagyja el a’ szerencsétleneket. Minők a’ nép hirei, melly zűrzavar érzeményei, resteljük említeni. Csak egyet mondok: leg nehezebb a’ mostoha sors terhe, mert a’ melly vétek a’ Szegényre hárítatik, ’s érte szenved, megérdemeltnek mondják. Én ugyan javaimból kipusztúlt, hivataltól megfosztatott, jó hírben fertőztetett, jó tettért büntetést szenvedek! Mintha látnám a’ gonoszság vétkes műhelyén örömmel, és vigalommal tapsolni, a’ legromlottabbakat új vádok ravaszságával közeledni, a’ jókat rettegni, és a’ mi siralmas állapotunk félelmitől leverve lenni: ellenben minden gonoszt új merényre, büntetlenség végbevitelire pedig jutalom által ébresztetni. -23- Az ártatlanok pedig nem csak bátorságtól, hanem még védelemtől is megfosztvák; azért méltán felkiálthatjuk:

O csillagos ég alakítója,
A’ ki örök thronon nyugszol! Te
Sebesen forgattad vihar által
A’ felleget, és rended az égen
Szent; hogy kivilágítva mutassa
Hold szarvait, állva rakonnal most
Szemközt ragyogón, ’s rejtse apródat,
Majd bádgyadt sugarát szarvainak
Naphoz közelébb jutva veszejtse.
Távozva napunk, éjszaki leple
A’ barna sötétnek, beborítja
Az egész földet, el is tünik aztán
A’ hajnali csillag, nap eredtén.
Fák levelét perkelte telünkor,
Napnak utát rövidebbre Te szabtad;
Ha közelget hősége nyarunknak,
Már akkor jól késleted estit.
Mérsékel Te hatalmad üdőt, mert
Hogy mit lerovott, ’s Bóra le perkelt,
Erdő zöldeljen ki tavaszkor,
Szórt magvakat ősszel telekekbe
Érlelteti hősége nyarunknak.
Szent hajdani törvény kötelez még
Mindent, bizonyos rend is öröklik;
-24- Mert mindeneket czélra vezettél.
Korlátlan hej emberi tettet,
Hagyván, nem akarsz rendre szorítni!
Fortuna miért változik annyit?
Ő csalfa marad, büntelen izgat
Ártatlant. Bün érdeme kínzás!
A’ gonoszok de magasra felültek,
’S kény kedvek után nyomnak alábbra
Szent főket egészen; kegyelem nincs!
Titkolja magát sűrü homályban
A’ fényes erény, ’s szenvedi jámbor
Más büne súlyát.
Használ nékik az eskü szegés, és
Még álság, rút, csalfa hazugság.
Hát élni midőn vacskos erővel
Lehetett, számtalan ember ijedtén
Vigak, ha Királyok le igázvák!
Oh már nyomorúlt földre tekínts le
Szerzője frigyeknek, Te nagy Isten!
Munkád része, szegény emberek, itt
Sors habjaitul verve hanyatlunk!
Ragadó hullámt szünni parancsold,
’S mint bölcsen eget Te igazgatsz, ugy
Föld népeit is csendre vezessed!

V. §.

A’ bölcseség hallván a’ legigazabb panaszait betegének, azt gyengébb szerek elfogadására készíti.

Ezeket midőn szünteleni fájdalommal énekelém, a’ bölcseség csendes tekíntettel; meg nem illetődvén panaszimon, igy szólott: Midőn téged szomorúan és könyezve látlak, azonnal nyomorúlt, és számüzöttnek esmérlek. Melly távóli volna száműzetésed nem tudnám, ha szavaidból nem érteném. Te ugyan távol hazádtól nem űzettél, hanem tévelegsz, vagy ha véled üzetésed, Te, őn magadat elüzted, mert veled azt senki sem teheti. Ha emlékezel melly Hazábul eredtél, valóban nem úgy mint hajdan Athenabéliek sokaságtól kormányoztattak, mert egy a’ Király egy az Úr, a’ ki számos Polgárokban, nem azok elüzetésében örvend: a’ kinek fékivel tartatni, és törvényinek engedelmeskedni legnagyobb szabadság! Talán nem is tudod azon legrégibb törvényét, melly által parancsoltatik, hogy annak nincs joga számüzetni, a’ ki abban magának lakást alapít? mert a’ ki annak árkain, és bástyáin belől van, nincs félelem, hogy legyen érdeme számüzetni, de mindenki, a’ ki benn lakni nem akar, egyszersmind megszűn érdemelni. Azért engem nem ezen hely, hanem -26- ön szived indít: Nem tekéntem én könyvtárod, csontal, és tükrökkel ékesített falaidat, úgy mint a’ te elmédet; mellyben hajdan én nem könyveket, hanem a’ mi könyv becsét emeli, azok fogalmait helyhezém. Te ugyan a’ közjó eránt tett érdemeidet igazán, de a’ műveltek sokaságához képest keveset mondál. A’ szemedre hányt tárgyak igaz, vagy hazug voltáról mindenektől esmérteket említél. Vádolóid vétkeiről, ravaszságairól jól gondolád röviden emlékezni, hogy azokat inkább bővebben a’ visga község nyelve hirdesse. Hatalmasan pirongattad az igaztalan tanács tettit, a’ mi gyaláztatásunkat fájlaltad, siratván sértegetésit becsületünknek, végső fájdalmad felhevült a’ sors ellen, és panaszlád igaztalan mértékkel az érdemeket jutalmaztatni. Legutólszor keserves verseiddel kérted, hogy valamint az Eget, úgy a’ Földet is már valahára béke kormányozná. De mivel téged igen sok érzelmi vihar faggat, és még sokfelé igáz a’ fájdalom, harag, bú, valamint most vagy, úgy te hatalmasbb gyógyszereket elnem fogadhatsz; azért gyengébben bánunk veled, hogy azok, mellyek a’ zavarok béfolyásával keményre dagadtak, szeléd fogással puhulván a’ gyógy szerek ereit hasznosan elfogadhassák. -27-

A’ nap fénye mikor heves
Ráknak futja jelét, ’s halad:
Hát akkor magot a’ ki vet
Szántó földibe hasztalan;
Annak megcsalatik csüre:
Makk lészen kenyered szegény!
Ősszel fák ha pirulnak, úgy
Akkor már ibolát ki lelt?
Vagy télben, mikor éjszaki
Sarktul a’ szelek intenek?
Nem kell zöld venyegén, nyarunk
Nyiltán, vágyni gyümölcsre, ha
Szőllőt szedni kivánsz? tehát
Késő őszre tudod, hagyá
Bacchus munka jutalmait.
Istenség jelelé üdő
Folytát, mindenek ő szavát
Hallgatják, nem is engedi
Sem változni, zavarni sem
Rendét. Hirtelen a’ ki csak
Eltért, ’s hagyta utát vakon,
Boldog nem leszen, elveszett!

VI. §.

Az emberi természetből, és mindeneket bizonyos igazgató Isteni Gondviselés meg gondolásából készíteték a’ beteg hathatósabb gyógyszer elfogadására.

Megengeded-e kevés kérdésekkel elméd mivoltát érinteni, és tudakozni, hogy melly módon gyógyítassál, értenem? Te akaratod szerént, felelék, kérdezhetsz. Akkor ő mondá: Gondolod-e hogy ezen világ véletlen, és vak esetek által intéztetik? A’vagy elmei kormányt lenni nem hiszesz? Sőt inkább, mondám, nem gondolhatom, hogy véletlen esetek által olly bizonyosan kormányoztassanak; hanem inkább munkáiban a’ teremtő Istent tudom jelen lenni, ne is legyen olly nap, melly engem ezen érzemény igazságától elvonna; úgy vagyon, mondá ő: mert imént énekeléd, és csak az Isteni Gondviselésből kizárt embereket sirattad, mert a’ többiek, hogy okkal kormányoztatnak, meg sem indultál.

Héj pedig felettébb csudálom, hogy ezen nagy hasznos érzelmekkel betegedhetel, bizonnyára magasbban kell keresnünk okát, mert valami mást vélek hijányzani: monddmeg nekem híven, hogy mivel Isten kormányozza a’ világot, ha látod-e azokat is, a’ melly kormányok által -29- igazgatja? én mondám; oh Asszonyom kérdésed fontosságát sem értem, nem hogy felelni tudnék. Ime engem semmi sem csalt meg, mert nyilvános, hogy szabad, és nyílt uton tértek be lelkedbe a’ zavarodás betegségei, monddsza, emlékezel-e a’ szerek czéljáról? hová igyekezik a’ természet szándéka? hallám; de a’ bú felettébb tompítja emlékezetemet. Tudod-e ezek eredetit? igen, mondám: az Istentől. Már hogy lehet az, a’ szerek eredetit esmérni, és kimenetit nem tudni? hanem ezek a’ zavart elmék szokási, azon hatósággal, hogy az embert helyéből ugyan kimozdítják; de egészen ki nem irthatják. Arra is kérlek felelj, ha emlékezel-e, hogy ember vagy? hogyne emlékezném. ’S mi légyen az ember, megfejtheted-e? azt kérded ha vallyon tudom-e magamat okos állatnak lenni, és halandónak? igen, sőt meg is vallom. Akkor ő: még másnak nem esméred-e magadat? épen nem. Már értem betegséged más, és legnagyobb okát: Te mi légy elfelejtetted, és azért telljesen mind a’ betegség okát, mind az egészség helyre állítás módját feltaláltam, mert feledékenységedtől zavartatol, és fájlalod száműzetésed, és javaid elkobozását; nem tudván a’ dolgok ki menetit, a’ gonosz embereket, és ravaszokat gazdagoknak, és szerencséseknek véled. Minő kormány által igazgattassék a’ világ, elfelejtetted; az esetek változásit minden igazgató nélkül hiszed történni. Nagy ok ez, -30- nem csak betegségedre, sőt veszedelmedre is; azért az egészség szerzőnek hála, hogy téged egészen a’ természet elnem hagyott; legnagyobb örömünkre van remény egészségedhez, midőn hiszed a’ világot nem véletlen esetek által kormányoztatni, hanem inkább az Isteni októl függni; azért semmit ne rettegj, mert ezen kisded szikrából neked éltető meleg világlik. Mivel pedig erősb szerek használatára még nincs itt az üdő, még tudva van az is, hogy az elmék természete az, valahányszor elhagyják az igazat, hamis véleményt követnek, a’ mellyből ered a’ zavarok sötétsége, melly az igaz látását meghomályosítja; ezt gyenge szerekkel képesen fogom széleszteni, hogy elűzvén az érzelmek sötétségét, az igaz világ fényét megesmérhessed!

Barna homályban
Csillagi égnek
Rejtve, nem adnak
Semmi világot.
Tengeren Auster
Hogyha zavarja
Habjait annak,
Tüköre hajdan
Tiszta napunkhoz
Volta hasonló,
-31- Majd zavarékra
Oszlik el önkényt,
Látni sem enged.
Völgyre lefolyva
A’ magas érből,
Kis patak akkor
Ellene álló
Szikla keményét
Mossa, kivájván.
Már ha kivánsz te
Tiszta világgal
Látni valódit,
És igaz útnak
Járni csapásán?
Hát ne vigadj már,
Meg se ijedjél,
Bú se emésszen,
Csalfa reménnyel:
Kedv szomor annál
Lánczra le kötve
Kit gyötör illyes!

Jegyzések.

Nem véltem feleslegesnek vagy éppen szükségtelennek, némelly ritkábban előforduló nevek, és dolgok néminemü rövid leirását minden könyv sarkához ragasztani a’ végből leginkább, hogy a’ tanuló ifjúság ne kénytelenétessék más könyvekből keresni, mit könnyen itt neki mondhatni, de az elmei feledékenység is új ingerre talál, midőn némellyek tudását elvesztvén, kevés szavak után vissza nyeri, a’ közönségeseket, és mindennapiakat ki hagyván. – A’ hivatkozásokat sem fogja valaki kárhoztatni, annál inkább, mivel a’ mellett, hogy mulatva figyelmeztetnek, tanítanak is.

1) Elea város neve alsó Olasz Országban, hol Zeno született, és tanított, azért Tanítványi Eleai bölcseknek neveztetnek.

2) Academia Athene mellett Görög Országban árnyékos hely, itt tanított Plato, általában e’ helytől Tanítványi Academicusoknak neveztetnek.

3) Pontus, magyarúl Fekete tengernek mondatik, mivel majd szüntelen sötét homály, és köd borítja.

4) Corus vagy Caurus éjszak nyugoti szél, leginkább dühösködik Julius derekán, ezt bizonyítja Ptolomeus csillagász is.

5) Boreas Treicius: azt vélték a’ régiek, hogy Thraciai, most Bálkáni legmagasbb hegyei közül ha szabadulhat igen viharkodik.

8) Soranus Barcas Néro Császár idejében al-Polgármester (Proconsul) igen tiszteltetett Ephesusban az ő jó tetteiért, és szelédségéért. Hogy Néro megölette kedves barátját Rubellius Plautust, Soranus a’ népet Néro ellen felzendíti, befogatik, és börtönbe sanyartatik, de érette megmutatván ártatlanságát, leánya esedezett, Juvenalis, és Tacitus bizonyítják.

10) Seneca Néro Császár nevelője, és Mestere, a’ kit még tanácsában követe, egy erkölcsös Fejedelem volt, de utóbb megvetvén intéseit a’ fajtalan életiben megöleté Testvérjét, Tanítóját, és édes Anyját több Tanácsbéliekkel együtt; a’ várast fel gyújtatván örömmel nézte a’ lángok dühét ezt énekelvén:

Haec facies Trojae dum caperetur erat.

Mindig árt az irígy, de ha mérgét szinli kegyesség
– – Fussd, mert kész íjját szívedbe röpinti azomban.

II. Könyv Tartalma.

Elbeszéli szerzőnk, miképpen a’ sors állhatatlan: a’ ki ma boldog, mindennel bővelkedik; holnap ismét szerencsétlen nyomorúlt, és szükölködő lehet. A’ mit ma sors ád, holnap elveszi, mivel a’ világon minden változékony, úgy a’ sors is; egyedül a’ lelki javak mentvék a’ sors csapásitól. A’ lelki boldogságnak ártalmára vannak minden hivatalok, kincsek ’s t. mellyek inkább nyugtalanítják az embert, hogy sem boldogítnák. Végre a’ sors mostohasága még hasznos is az embereknek; mert az igazi barátokat kimutatja, kik veszélyekben is hivek.

I. §.

Az állhatatlan szerencse természetéből kiviláglik a’ szerek silánysága, mellyeket kedvelteinek nagy rettegésre enged, ne hogy vissza kérje nagyobb bánatukra azoknak kik tőle nyerték.

Minekutánna egy keveset elcsendesedett, figyelmemet tisztes hallgatással használván imigy kezde szólani: Ha betegséged állapotát tekéletesen megesmértem, akkor az elöbbi szerencse érzelme, és vágya fonnyaszt; az csak előbbi lelki állapotodat, mint magadnak képzeled változtatva, rontá meg: értem itt a’ sok’ szinü csuda bárson köntösöket, és még a’ többféle fényeket, mellyekkel, a’ kiket csalni akar, nyájas barátságot gyakorol, hogy szenvedhetlen fájdalommal szégyenítse, reménytelenül elhagyva: mellynek ha természetire, erkölcseire, és érdemeire emlékezel; látni fogod, hogy benne gyönyörüséget nem birtál, sem vesztettél. Úgy vélem fáradság nélkül könnyü reá emlékeztetni, holott még akkor is férfiúi szavakkal szoktad megtámadni a’ szerencsét, midőn ő hizelgő jelent, és titkaimból vett okokkal el is üzted: mivel pedig minden rögtöni változás valami kedv zavartával történik: úgy lett, hogy Te is egy kevéssé csöndességed -36- elvesztetted; de üdeje már, hogy végy magadhoz kóstolva ollyas mit, gyöngét, és kellemest, melly beléd folyván helyt készítsen erősbb szereknek.

Ide hát édes szónoki kellem, melly csak akkor jár igaz úton, ha intézetünket követi, és avval házi hangászunk, majd gyengébb majd erősbb hangon énekel. Oh ember! mi az a’ mi búba, és gyászba ejtett, talán valami újat, és szokatlant láttál? Ha a’ szerencsét véled változni arántad, hibázol, ennek szokásai szüntelen, és természeti: sőt szorosan megtartá állandóságát változékonyságában is: illyen volt midőn hizelgett, és csalogató hamis boldogsággal megjátszott; látod a’ vak isten kétes ábrázatát, midőn mások előtt elfedi arczát, reád mosolygott, ha tetszik, élj szokásaival, és ne panaszkodjál. Ha retteged hűtelenségét, vessd meg, és távoztassd veszedelmesb álnokságát; ime valamint most oka nagy szomorúságodnak, úgy kellett volna lenni csendességednek is, mert elhagyott téged, és hogy elnem hagyna senkit, lehet-e valaki megnyugodt?

Vagy talán a’ kellemi boldogságot félted, és kedves a’ jeleni szerencse, melly bizonytalan, és elmenete búval emlékeztet: ha kényszerént nem lehet vissza tartani, ő futva bajt okoz, futása pedig nem más, mint leendő veszedelmek előjele! Azt sem lehet tökéletesen látni, mi szemünk -37- előtt van; a’ dolgok kimenetit okosság itéli: ugyan azon változás sem az ijesztő eset fenyétését, sem hizelgését kedvelni, nem ajánlja, végre tehát nyugodt lélekkel szükséges szenvedni mind azt, mi az esetek térén történik, ha egyszer igáját elváloltad. Ha akarsz annak maradásra, vagy menetre törvényt szabni, kit uralkodónak önkényt választál, bizonnyára hűtelen vagy, és nyugtalanság keserítheti sorsodat, mellyet nem másíthatsz. Ha szeleknek ereszted vitorládat, nem a’hova akarsz, hanem merre a’ szél vezet, mész. Ha földmives magot vetnél, a’ bő, és sovány éveket fontolgatnád; szerencse kormányára biztad magadat, engedni kell asszonyod szokásinak; Te pedig a’ forgó kerék gyors mozgásit akarod fenn tartani balgatag ember! minden, mi egyszerü, az nem sors.

Midőn ez összve vissza forgat a’ kénye
Szerint kevélyen, ’s elragad hatalmával (1.)
Mindent: imádott nagy királyokat gázol,
Arczát vidámítja megalázottnak, ’s csalja.
Nem hallgat ő bús jajra, könnyet ő nem szán,
Zokogást okozva a’ ravasz nevet kénnyel:
Igy játszik ő, ’s mutatja nagy tehetségét,
Fitogtat ollykor még csudákat, és örvend,
Ha perczben üldözhet, le ver, ’s magasztalhat!

II. §.

A’ szerencse szavaival akarok veled beszélni, Te pedig vigyázz! Ember! ugyan mit panaszkodol mint veszedelmesről minden nap ellenem? Minő hűségtelenséget követtem el, a’vagy minő jószágodat raboltam? bátran minden Bíró előtt vádolj jószágod, és méltóságod elkobzásáról, és ha valamelly ember tulajdona nálunk találtatnék, a’ mit kérsz önkényt vissza engedem.

Midőn anyád méhéből kivezetett a’ természet, mezítelent, és szükölködőt vettelek által (2.) tulajdon javaimmal táplálván, mért vagy most tűrhetlen? hajlandó keggyel neveltelek, minden tulajdonimmal bőséggel, és fénnyel felruháztalak: most tetszik nekem ezeket vissza vonni, legyen elég, hogy eddig más javaival éltél. Nincs okod panaszra, mintha magadét vesztetted volna, miért fohászkodol, holott semmi erőszakot nem tettem rajtad? a’ javak, méltóságok, ’s több illyesek, tulajdonaim! az asszonyt megesmérik szolgálói, velem jönnek, velem el is távoznak. Bátran mondom, ha tulajdonaid voltak, mellyeket hogy elvesztettél panaszlod, bizonnyára el nem vesztek volna. Vagy talán én egyedül tiltatom -39- magam tulajdonaitól? ha szabadon tünteti az ég fényes napjait, és ugyan azokat sötét éjjelekkel váltja? ha az év földszinét majd virággal, majd pedig gyümölcsel ékesíti, majd ismét hóval, és jéggel fedi, ha a’ tenger majd fényes tükrivel hizelghet, majd pedig zivatarral, és morgó hullámival ijeszthet, minket a’ telhetlen emberek vágya kötözhet-e szokásunk ellen való állandóságba? természetünk folyvást játékot űzni, a’ kereket forgó körben mozgatjuk, és a’ legalsót legfelsőbbre, és a’ legfelsőt legalábbra változni örvendünk. Tessék felmenni, de úgy, ha enyelgésünk kivánja, leszállni ne véld igazságtalanságnak. Vagy talán szokásaimat nem tudod? nem tudod, hogy Croesus Lydusok Királya, ki előbb rettegtette Cyrust, csak hamar szánakozásra méltó, tüzre kázhoztatva magas keggyel mentetett? Nem tudod, hogy Pál szívből siránkozott elfogott Perseus Király nyomoruságán? (3.) Mit könnyez a’ szomorjáték lármája mást, mint szerencse által Országok boldogsága fordultát? Nem de, tanúltad, hogy Jupiter Temploma küszöbén két hordó feküdt, eggyik a’ rosszak, másik a’ jók számára? hátha többet vettél a’ javakból, hátha nem távoztam tőled egészen? hátha ezen változásom valódi okod jobbakat remélni, csak ne csüggedj lélekben, és közös Országban helyhezve, tulajdon javaiddal élni ne ohajtozzál. -40-

A’ hány por szemeket szél zavar, és fövényt
A’ kék pontusi partra,
’S még hány csillagi fönt fénylenek éjtszaka,
Ködtől tiszta egünkön:
Olly sok kincset adott, vissza se húzza azt
A’ sors tőled erővel.
Nem szűnt még is azért emberi nemzetek
Vágyós könnye panasztul!
Ámbár Isten ugyan hallja fohászodat,
S’ bőven nyújtja aranyját;
Méltat tiszteletes szép hivatalra is,
Már mind semmibe vetted!
Sőt elnyelve vagyont, mint ragadó barom
Többet vágyva kivánsz még!
Hol lelsz már zabolát, mellyen az indulat
Hasznos rendre terüljön
Akkor, hogyha javak sok ajánlati
Mellett, szomja növekszik
Gazdagnak? Soha dús nem lehet, a ki fél,
Hívén, hogy nyomorult ő.

III. §.

A’ sors minden ajándékot bizonytalan időre nyújt, mert másképp nem volna szerencse tulajdona.

Ha a’ sors ezen szavakkal szólna hozzád, mit sem felelhetnél; de ha vannak okaid a’ sorsot vádolni, monddsza, van idő szólani. Mire én e’kép felelék: Ezek ugyan ékesek, Szónoki, és hangászi mézzel elegyítve, de csak mig hangzanak addig gyönyörködtetnek. A’ nyomorultak fájdalmai tartósabbak; mert szünvén ezen édes szavak, a’ belső szomor terhesül. Igaz úgymond ő: mert ezek nem betegség gyógyszerei, mivel a’ tartós fájdalom másokat kiván, azért mellyek belseidbe hassanak, jó üdején alkalmazom, mindazonáltal nyomorúltnak ne véld magadat; vagy talán boldogságodnak voltát, és mennyiségét elfelejtetted? ha azt elhallgatom is, hogy szüléidtől megfosztatván, méltóságos Férfiak gondjai ápolgattak, és a’ Várasi Főnökök rokonságába avattak, mi legdrágább atyafiság neme, mert előbb kedveltettél, mint rokon lettél. Ki ne hirdetett volna leg boldogabbnak olly méltóságos Ipával, szemérmetes asszonnyal, és Férfi gyermekek nemzésivel? Elhallgatom (mert illendő a’ közönségeseket mellőzni) hogy a’ melly méltóság -42- véneknek megtagadtatott, téged mint fiatalt boldogságod halmozására ékesített, és ha a’ mulandó szerek gyümölcsei valami boldogságot okoznak, lehet-e az, hogy legtöbb nyomorúság terhei is elhomályosíthatnák azon fény emlékezetit, midőn két fiadat Polgármesteri kocsikon házadtól pompásan vonatni láttad. (4.) Ugyan azokkal Te fejedelmi széken ülve, a’ dicső Királyt hirdetvén, elméd, és ékes szólásod magasztalását nyerted; midőn a’ színkörben két Polgármester közt a’ körül álló nép tömeg várakozását győzedelmi adakozással kielégítetted. Szóltál, vélem, a’ sorsnak midőn hozzád simult, és Téged, mint drága kincsét ápolgatott, azon ajándékot nyerted tőle, mellyet másnak nem kölcsönözött: akarsz-e tehát vele számot vetni? most először teként reád írigy szemmel! ha számát, módját az örömeknek, és nyomorúságoknak tekénted, még akkor sem tagadhatod boldogságodat; ha szerencsétlennek azért véled magadat, hogy azok, mellyek örvendeztettek, elmúltanak; nincs okod magadat boldogtalannak vélni, mivel szinte ezen keserítők is elmúlnak. (5.) Vagy talán ezen élet színtérére, csak hirtelen, ’s mint idegen léptél? a’vagy mulandókban állhatatosságot vélsz, midőn magát az embert is egy repke óra megöli? Mert ámbár kétes az esetek bizonnya, még is az élet végső napja állandó az esetekben, tehát -43- mit vélsz, te halva fogod-e elhagyni, vagy ő futva téged?

Hogyha a’ nap hajnal után piroslik
Terjesztvén sugarit vigan
Akkor a’ szép Csillagok arcza eltünt,
Mert naplángjai elfödik.
A’ midőn kertben kikelet melegje
Érlel, rózsa virág pirul.
Fújjon Auster durva szelekkel, akkor (6.)
Elhull éke virágnak is.
Tükre tengernek ha világít ollykor,
A Nyugván habjai síkjain,
Majd megint bőszült Aquilo zavarja,
’S nől hulláma halomra is.
Ritka, tartós képe világnak itten,
Mert lám változik annyiszor!
Most te bízzál sors adományiban, de
Higyj még repke vagyonnak is!
Tudjuk azt, hogy rég örökös parancs az:
Szünjék lenni mi volt, ’s mulik!

IV. §.

A’ bölcseség vigasztalja a’ beteget, hogy lelki javai megvannak, mellyek egyedül szerezhetnek valóságos boldogságot.

Ezekre én felelém: igazat mondál minden erkölcs dajkája, nem is kédkedhetem boldogságom leg gyorsabb folyásáról, mit meggondolván leginkább epeszt. Mert minden balesetben az legszerencsétlenebb, ki boldog volt: de te, úgy mond ő; hogy a’ hamis itélet büntetésit szenveded, azt külső javaknak nem tulajdoníthatod; ha véletlen szerencse neve gyötör, melly sok, és nagy javakkal bővelkedjél, velem számláld meg.

Mert ha azt birod, mi minden boldogságnál nagyobb, az Isten séretlenül és hijány nélkül megtartotta: lehet-e így jobbakat birván, a’ szerencsétlenségről panaszkodni? ime fris egészségben van Simachus Ipad (7.) a’ halandók drága éke, kit életed bérével sem restelnél megváltani; az egész ember bölcseség, és erény tulajdonival bátor, egyedül csak sérelmeidet siratja. Él feleséged okosság tisztességével, és szemérem becsivel tündöklő; szóval hogy minden szép tulajdonait röviden elmondjam, Atyjához hasonló, él mondám, és útálva életét, csak érted él: hogy távol léte boldogságidat csonkítja, elhiszem; mert -45- óhajtva téged könnyekkel, ’s fájdalmakkal hervad. Szóljak-e Fiaidról? kiknek elméji, gyermek korban is apósi, és atyja szerínt kitűntek. Mivel pedig legfőbb gondja embereknek az élet fentartása; oh úgy bizonnyára, ha javaidat esméred, boldog vagy; midőn azt birod, nem tagadhatván senki, mi az életnél kedvesebb; azért törüld le könyeidet: még mindeneket nem gyülöl a’ szerencse, téged sem fenyeget nagy zivatar, mert állandón fentart horgonyod, melly sem a’ jeleni vigasztalást, sem a’ jövendő üdő reményit távozni nem engedi, és tartsanak is kivánom, azok által, bár mint legyenek dolgaid, menekedhetünk.

Mennyit vesztettem becsületemből, ime látod! És ő: azok megszerzésin is törekedtünk, ha nem tünődöl sorsodon. De nem türhetem gyönyöreidet, boldogságodról olly keservesen, és szorongatva panaszkodván, mintha boldogságod csorbulna. Ki lehet olly nyugodtan boldog, hogy állapotjának csak valamelly részivel is ne küzködjék? Bajos szer a’ mulandó javak minémüsége, melly soha tekéletesen nem jelen, vagy ha jött állandón nem maradt.

Ennek bő a’ jövedelme, de pirul rokon vérért: azt nemesség teszi jelessé, de szűk vagyonai miatt, inkább akarna lappangani: ez bővelkedő, de nőtelen sorsát kesergi: az boldog -46- házas ugyan, de magtalan lévén más örökségét szaporítja. Más ismét nem örvend szapora gyermekeiben, hanem fiai, és leányai vétkeit búsan siratja. Azért valóban senki sem elégszik meg sorsa voltával, mindenikben meg van, hogy vagy tapasztalatlan bátor, vagy tapasztalva félénk. Tovább légy legboldogabb, minden szer legkényesebb érzést okoz, és ha csak mindenek kivánságod szerént nem teljesednek, minden bal esetben tűrhetlen, legkissebbtől is földre veretel; ime illy kicsin az, mi legboldogabbat is a’ sors által megszomorít.

Hányat vélsz lenni? kik gondolnák hogy egekhez közelítnek, ha bár melly csekély részecskét is nyernének szerencséidből. Ezen hely is mellyet számüzésnek nevezsz benn létezők hazája; úgy van: nincs semmi rosz, ha csak nem gondoltatik. Ellenben azoknál minden sors boldog, kik nyugodt lélekkel szenvedik. Ki az a’ boldog, ki a’ türhetetlenségnek kezét nyújtva, állapotát nem kivánja változni? Oh melly sok keserűséggel van elegyítve a’ mulandó boldogság édessége! melly ha bár a’ vele élőknek kedves is, még is, ha nem akará is, vissza nem tartható, távozik; nyilvános tehát, melly nyomorúlt a’ halandók boldogsága, melly jámboroknál sem állandó, rettegőknél sem gyönyörködtető; miért kivánjátok tehát külről oh halandók, a’ -47- belső boldogságot!? bizonyosan tévedés zavar benneteket, vagy tudatlanság! a’ sarkalatos boldogságot rövideden megmutatom.

Náladnál van-e drágább kincsed? azt feleled semmi. Ha tehát ön hatalmadban leszesz, azt fogod birni, mit sem magad elveszteni nem akarsz, sem a’ szerencse el nem ragadhat. Hogy pedig megesmérjed a’ boldogság állhatatlanságát ezen változó szerekben, figyelmezz. Ha boldogság a’ legfőbb java az okos természetnek, az semmi módon el nem raboltatik; nyilványos tehát, hogy a’ boldogság elvitelire semmikép sem juthat a’ szerencse változékonysága. Már most a’ kit hordoz mulandó boldogság, vagy tudja, vagy nem, hogy változékony; ha nem tudja, minő boldogsága lehet tudatlanság vakságában? ha tudja, szükséges félnie, el ne veszejtse azt, miről nem kételkedik hogy veszendő; azért a’ folyvásti félelem hogy tehet boldoggá?

De talán ha elveszti, megveti? úgy is csekély jóság az, mellynek az ember egyszerüen tűri veszteségét; mivel pedig te vagy az; a’ ki több okokkal felvilágítva hiszed, hogy az ember lelke halhatatlan, és midőn nyilvános az is, hogy a’ test repke boldogsága is megszünik halállal, nem kétkedhetni, boldogság nem lévén, hogy az egész emberi nemzet halál által a’ legnagyobb nyomorúságba dűl; tudjuk pedig azt is, hogy -48- sokan a’ boldogság gyümölcsit nem csak halál hanem fájdalmak, és kinzások által is keresték, hogy legyen a’ jelen élet boldogító, ha nyomorult elvégzőket, boldoggá nem tehet?

Tartós lakot kivánsz te?
Hát épits, de vigyázva,
Ne hogy zavarva Eurus
Mindent, dúlva le döntse,
Se tenger öble mosván,
Hullám néki hogy ártson.
Azért se hegy tetőre,
A’vagy ritka homokra.
Azt romboló szelek majd
Dúlják tellyes erővel,
Ez enged, és le omlik
Házad szerte romokra.
Kerüld veszélyes ügyét
Kényelmes szinü háznak.
Alatt bizonnyal inkább
Kősziklára rakassad.
Sodorja vízbe bár nagy
Szél házak düledékét:
Te bátor elnyugodtan
Állhatsz, védve hegyektűl.
Derült üdőket élni
Fogsz, cselt vetve viharnak.

V. §.

A’ gazdagság, és egyébb szerencse javai inkább gátolják az igazi boldogságot, mint sem előmozdítanák.

Minekutánna már okaim enyhítő szereit bevetted, egy kevessé erősbbekkel kell élned. Lássad, bár ha szerencse ajándéki nem volnának mulandók, és szempillantatiak; mi van bennök, hogy valaha kivánhassad, vagy látván nem utálnád? a’ kincs, reád, vagy annak természetire nézve, az arany ékessége, vagy annak halmozott bősége kellemetes? sőt ez ha kiosztatik jobban fénylik, mint halomra gyűjtve; mivel a’ zsugoriság gyülöltté, az adakozás pedig híressé teszi az embert. Hogyha senkinél nem maradhat, melly másoknak adatik, akkor drága a’ pénz, ’s midőn másnak adva, adakozás által meg szűnt tulajdon lenni, és ha minden nemzetből egyre halmozzák, a’ többi szükölködő leszen. Egy kiáltás mindenek füleit meghatja, kincseitek pedig csak részletesen mehetnek többekhez, ’s ez történve, sokat szegényít, kiket elhágy. Oh szűk és fogyatkozó kincs! mellyet egészen birni soknak nem lehet, és mindenekhez mások szűkölködése nélkül sem mehet. Vagy talán a’ kövek fénye kecsegteti szemedet? de ezekben ha valami fény vagyon, az -50- a’ kövek, nem emberek becse; azért az ezeken bámuló embereket csudálni lehet, mert lelketlen, és tagokkal szükölködő lényeket, az okos, és lelkes ember valódi szépnek nem is mondhat; mellyek ámbár a’ Teremtő munkái, különzésökben valami csekély szépségök vagyon, de még is méltóságtok alatt lévén helyezve, bámulástokat semmikép sem érdemlik meg.

Talán a’ mezők szépsége gyönyörködtet? méltán, mert szép része a’ legszebb művnek; igy némellykor a’ csendes tenger tükrén örvendünk, igy csudáljuk az eget, napot, holdat, és csillagokat. Mellyik a’ tied közülök, csak egynek is mersz-e dicsekedni fényével? tavaszi virágokkal különöztetel? vagy talán már nyári gyümölcsöt is szaporitottál? Miért ragadtatol hiú örömöktől? miért öleled más javait tulajdonod gyanánt? soha sem leszen szerencse által tiéd, mellyet a’ szerek természete tőled el idegenített.

A’ földi gyümölcs ugyan kétség kivül állatok eledele, ha te mi természetnek elég, szükséget akarsz kielégítni, nincs okod kivánni szerencse bőségét: kevéssel és apróságokkal megelégszik a’ természet; mellynek kielégítését ha akarod felesleggel sürgetni, vagy kellemetlen lesz, mit bele töltesz, vagy ártalmas. De talán szépnek véled czifra köntösökkel fényleni? ha kellemes a’ reá tekéntés, vagy az anyag természetét, vagy -51- a’ műves elmésségét csudálhatom; a’vagy talán a’ szolgák hosszú sora tesz boldoggá? kik ha erkölcstelenek, házak ártalmas terhei, ’s a’ házi Úr veszedelmei: ha pedig szelidek, és jámborok; lehet-e mások jóságát kincseidhez számítani? igy mind ezekből kitetszik világosan, hogy mellyeket magadénak számítasz, egy sem tulajdonod, mellyekben mivel szépség nincs, elvesztve fájlalni, vagy megtartva örvendeni nem lehet. Ha természettől szépek, mi közöd hozzá, mert külön válva javaidtól is tetszetősek: nem azért drágák mivel kincseidet szaporítják, hanem mivel drágáknak látszattak, azért szerzetted kincseid közé. A’ szerencse után mit vágyódol illy nagy indulattal, talán pótolni akarod a’ szükséget bőséggel? ez éppen ellenkezőt szül, mert a’ kincs fentartására sok eszköz szükséges: de az is igaz marad, hogy a’ ki sokkal bir, igen sokban szükölködik; ellenben pedig legkevesebben az, ki bőségét szüksége szerint kevés kivánással mérséklé. Veletek született tulajdon javaitok nincsenek, hogy a’ külső és távol lévő javakban magatokét keressétek; úgy elfordult a’ szerek állapotja, hogy az Isteni okos állat nem ragyoghat, ha csak lelketlen javakkal nem bir! Más állatok magokéval megelégesznek, és ti az Istenhez hasonló lelkek, leg alább való szerektől a’ jeles természet ékeit kapkodjátok! vagy talán nem értitek, -52- melly nagy méltatlanság legyen a’ Teremtő előtt! Ő az emberi nemzetet a’ földiekből ki emelte, és ti méltóságtokat legalább valók alá teszitek: mert ha kinek kinek minden java nálánál, ki azt birja, drágább leszen, mivel a’ csekély szereket magatok javainak vélitek, azoknak magatokat alávetni bizonnyára illetlen.

Az emberi természet állapotja az, hogy külszerek közt annyira emelkedik fel, a’ mennyire magát esméri: ha pedig megszűnt magát esmérni, barmokig le aláztatik. Mert a’ többi állatok természete az, hogy ön magokat ne esmérjék, embernek pedig magát nem esmérni, egy vétkes hijány.

Melly közönséges pedig ezen tévedés nálatok, kik más ékeivel diszleni vágytok! de ez nem lehet; mert ha valamelly jószág kiállítva fénylik, csak a’ mi kitétetett, dicsértetik, és mit föd a’ drága jószág, maga rútságában marad. Én ugyan tagadom, hogy az jó, mi a’ tulajdonosnak ártalmas. Talán hazudok? éppen nem, valóban a’ kincs, birtokosának gyakorta ártott, mivel mindenki, bár legrosszabb, annál inkább másé után vágyó, mivel mindenki arany, és drága kövek birtokosát véli legméltóságosabbnak. Te pedig, ki most rettegve csákánytól, és kardoktól félsz, ha ez élet utján üresen járnál, nem félnél a’ rablóktól. Oh fényes kincs, halandók boldogsága! -53- mellyet ha elnyertél, bátor lenni megszűntél.

Boldog vala múltkor előttünk (8.)
Táplálva mi földi gyümölcsel,
Nem rontá fénye világnak.
Száraz makk volt vacsorája
Későn már, este szokáskint,
Esméretlen vala bornak
Édes mézzel keverékje.
Nem festett selymeket akkor
Még Tyria mérge pirosra.
Zöld pázsit volt nyoszolája,
Italát hörpölte folyambul,
Árnyékkal kedveze erdő;
Nem utaz még tengeri gályán
Kalmár, sok drága szerekkel,
Idegen parton hogy eladná.
Még vízen tábori talpak
Sem uszának; utálva gyülölség
Vérrel nem festi az acczélt;
Ha dühösség forrna szivekben
De azért bús fegyvere nem volt,
Látván: nincs haszna sebeknek,
Megutált vért ontani nincs ok!
Bár mái üdőnk gyarapodnék
A’ régi erényben ezentúl!
-54- De emésztőbb Aethna tüzénél
A’ vágyás pénzt szaporítni.
Bányát ki nyitotta fel első,
Melly ékes aranyt föde mélyen?
Ki bukott tengerbe le gyöngyért
Hogy drága veszélyet okozna?

VI. §.

Mit szóljak a’ méltóságokról; és hatalmakról, mellyeket ti, a’ valódi méltóságot, és hatalmat nem esmérvén, egekig magasztaltok? Ezeket ha elnyeri ki leg rosszabb; Aethna lobogó lángja nem képes olly nagy tüzet, sem özön víz, olly nagy pusztitást okozni! bizonnyára tudom, emlékezel, hogy a’ polgári birodalmat, melly a’ szabadság kezdete vala, Polgármesterek kevélysége miatt a’ hajdaniak ohajták eltörleni, kik szinte előbb ugyan kevélységért várasukból száműzték a’ Királyokat. De ollykor jámborok is tiszteltetnek meg hivatallal, mi nagyon ritka; az eggyütt élőknek, mi tetszik más jámborságnál bennök? úgy van, hogy nem az erkölcs hivataltól, hanem hivatal az erkölcstöl nyeri méltóságát. Földi lelkek! -55- mi a’ ti kivánatos hatalmatok? nemde keresitek kinek parancsolhassatok! ha látnál az egerek közt eggyet, többi felett magának hatalmat, és jogot tulajdonítani, nem fakadnál-e nevetésre? pedig ha a’ testet tekénted, embernél gyávabbat nem találsz, kit egy kis egér harapása a’ szemérmes helyeken meg is öl! Hogy gyakorolhat máson valaki uraságot, ha csak nem testén, vagy mi annál is alább való, értem a’ szerencsét? mit sem parancsolhatsz a’ szabad lelkeknek! Talán az ön magával eggyező lelket erős okkal kimozdíthatod csendes állapotjából? Midőn egy szabad embert valaki zsarnok kinokra vezetne, hogy ellene szövetett öszesküvés társait ki vallaná, ez nyelvét elharapván, a’ zsarnok elejébe veti; igy a’ kinokat, mellyeket egy Tyrannus fájdalom anyagának vélt, a’ bölcs ember erkölcsé változtatá.

Mit tehet valaki más emberen, mit ön maga mástól nem szenvedhet? hallottuk, hogy Buziris vendégeit megölte. (9.) Hercules, vendégitől ő is meg gyilkoltatott. Regulus a’ Poenusi csata foglait bilincsbe verette, és majd hamar ő is bilincset viselt kezein. (10.) Hát véled-e hatalomnak, azt nem tehetni, hogy mit ő másokon elkövethet, ugyan azt, más ő rajta elne kövesse? és még ha hivatalokban természetes, és tulajdoni jóság volna; gonoszok kezére soha sem bizatnának; -56- mert ellenkezők nem eggyezhetők: sőt még a’ természet is gátolja az ellenfelek eggyesítését. Igy midőn kétség nincs, hogy sok gonosz ember visel hivatalt, az is kitetszik, hogy azok természetesen nem javak, mellyek leg gonoszabbaktól is viseltetnek, és valóban igy itélhetni a’ szerencse minden ajándékiról; mellyeket leg erkölcstelenebbek is bőven nyernek. Ezekről azt is akarom még tudatni, hogy senki sem kételkedhetik arról, hogy erős, kit erősnek tapasztalsz, gyors, kiben gyorsaság van. A’ hang tudománya hangászokat, orvosság orvosokat, szónokság szónokokat készít; mert minden szer természete azt miveli, mi tulajdona: azért ellenfelek szüleményei nem egyesülhetnek, hanem egymást elmellőzik. És igy a’ javak ki nem elégítik a’ telhetlen fösvénységet, sem hatalom ön magával nem birhat annál, kit vétkes hajlandóság oldhatlan lánczal bilincsel. Gonoszokra ruházott hivatal, nem csak nem teszi őket érdemesekké; sőt nyilván mutatja, és vádolja érdemtelenségeket. Miért történik ez? Örvendetek t. i. szerek más voltát hamis nevezetekkel jelelni, mellyek könnyen a’ szerek valóságos foganatjából hazudtoltatnak: azért se javak javaknak, sem hatalom hatalomnak, sem pedig méltóság méltóságnak igazán nem neveztethetik. Végre az egész szerencséről lehet következtetni; mivel világos, hogy -57- benne semmi kivánatos, sem eredeti jóság nincsen, mivel nem kapcsolódik mindenkor a’ jámborokhoz, sem jókká nem teszi kikhez jut.

Láttuk a’ romlást okozó vad ármányt,
A’ ki fel perkelte Romát, ’s megölte
Atyjait, testvére is áldozatja
Lőn: gözölgött marka szülői vértől!
Vakmerő! hogy meghidegült tagát is
Drága Anyjának nem ijedne nézni,
Sőt biró mondá: halavány ki szép volt!
Még is e’ pálczája igazgat ottan
Népeket, hol fénye napunknak eltűnt
Ott is a’hol megpirosulva fel jön.
Úr azoknál is, kiket a’ hideg kinz,
A’hol égnek rögtön aszalva szárít
Napja; és fonnyaszt szele Afrikának.
Jobbra őt fordítani fő hatalma
Képes éppen nem vala: szörnyeteg volt
A’ Nero! jaj mostoha sors, hatalmat
Mért adál illynek? ki veszélyt, ’s halált hoz? (11.)

VII. §.

Mellyekre én mondám: tudod oh Asszonyom, hogy rajtam leg kevesebbet uralkodik a’ mulandó szerek vágya, csak alkalmat kivántam a’ dolgok viseletére, ne hogy az erkölcs enyészszék. És ő: ugy de az egy, hogy természettől jeles elméket, habár nem is egész erkölcsi tökéllel magához édesgethet a’ dücsőség vágya, és a’ köz társaságban szerzett legbecsesebb érdemek is, bár csekélyek legyenek, igy vizsgáld: az egész föld köre, mint csillagászi tanulmányodból tudod, az égi térhez csak egy pont, az az: ha az égi gömb nagyságával egybe hasonlítatik, semmi tére sem látszik lenni.

Hogy a’ világ ezen kis tartományának csak egy negyed része, mellyben élő állatok laknak, Ptolomeusból tanúltad. Hátha ezen negyed részből elméddel kivonod, mit tengerek, ’s mócsárok fednek, bár melly nagy legyen e’ tartomány, de csak igen szűk tér marad emberi laknak: már most ezen kis pontba, és szembe zárva hírterjesztésről, és név magasztalásról gondolkodtok! de minő terjedése, és nagysága lehet a’ dücsnek, illy keskeny, és szűk határok közé szorítva? -59- Még az is, hogy illy csekély helyen nyelvel, szokással, erkölcsel, ’s egész élettel külömböző nép lakik, mellyekhez részínt nyelv külömbsége, részint utak alkalmatlansága, ’s közösülés szokatlansága miatt nem csak egyes ember hire, de még várasok neve sem juthat el: utóljára M. T. Cicero, mint ő egy helyen fel jegyzé, még Caucasus bérczeit sem haladta meg a’ Romai birodalom hire, melly már akkor koros volt, ’s tőle a’ Parthusok és körül lévők rettegtek. (12.) Látod tehát melly csekély azon dücsőség, mellyet szaporítni, és terjeszteni törekedel. Talán lehet az, hogy hová Roma hire nem juthatott, egyes ember neve ott hireszteltetik? Mit? nem különböznek-e nemzetek szokásai ’s intézetei egymástól, hogy a’ mi egynél dicséretes, másnál büntetésre érdemes? azért van, hogy kit a’ hir gyönyörködtet, más népeknél esméretlen marad! Elégedjék meg tehát mindenki hirével ön Hazájában, és szoruljon egy nemzet határába jeles nevének halhatatlansága.

De még a’ feledékenység hányat törül ki irók szükibül, azok közül is, kik nevezetes, és jeles férfiak valának az ő korokban? ámbár mit használ az irás, mellyet szerzőivel eggyütt hosszú és sötét homály födöz? Ti pedig látszatok halhatatlanságot terjeszteni, midőn jövendőbeli hirről szorgoskodtok. Ha tekénted az örökség végtelen hosszúságát, mit örvendezhetsz neved fenn maradásán? -60- egy szempillanat percze, ha tiz ezer évhez hasonlítatik, mert mind a’ két üdő határozott, ámbár legkisebb, de még is van arány köztük, ’s épen ezen év szám, és sor, bár melly sokféle, még is a’ végtelen örökséghez nem hasonlítható. Úgy de határozottaknak egymáshoz valami, de határozatlannak határozotthoz semmihasonlatossága nincsen. Ha bár akár melly hosszú üdői hir is, végtelen örök üdőhöz méretik, nem csak kicsiny, de semmi lészen. Ti pedig jól cselekedni nem tudtok, ha csak nép hiú szellemére ’s hasztalan hirére! elhagyván lelkiesméret, és erkölcs becsét, mások mondájától kértek jutalmat! Vedd példáúl illy kevély hiúságban: egy valaki, milly udvariasan csufolódott: Mert midőn megtámodna egy embert rágalommal, a’ ki nem valódi erkölcs hasznáért, hanem kevélység dücsére, méltatlan magára ruházná a’ bölcs nevezetet, hozzá adván, hogy majd tudni fogja, valjon ő bölcs-e? ha a’ neki okozott méltatlanságot csendes békével szenvedné; békével türte ugyan azt elején, utóbb rágalmat hallván, mint egy boszonkodva mondá: Tudod-e már hogy én bölcs vagyok? akkor ő: igen velősen értem, ha hallgatnál! Mi szükség tehát hogy a’ jeles férfiak (mert csak ezekről szólhatunk) dücsőséget keresnek: mit használ mondám, ha a’ hir test holta után fenn marad? mert ha, mit okosságunk -61- hinni tilt, egészen enyésznek az emberek, nincs dücsőség; midőn az, a’ kié volna a’ dücsőség, már épen nem létez; ha pedig kinek jó lelkiesmérete, és földi börtöntől megválva szabadon az égbe mén, nemde minden földi foglalatosságot útál: mert ki egekben gyönyörködik, örvend, hogy a’ földiektől megszabadúlt!

Akárki azt kivánja egyre, hogy hire,
És nagy neve örökös legyen;
Tekéntse a’ világ igen terjedt körit,
És a’ parányi föld tekét.
Ezen kicsiny kört nem lehet betölteni
Hirrel; pirulhatsz hát híreden!
O hasztalan kivánsz kevélykedni te gögös,
Mert itt mulandó minden, ’s árny!
Bár messze néphez eljutott hir nyelvöket
Fárasztja, ’s szájrul szájra száll:
Bár melly jelességgel valaki, ’s czimmel ki tűnt,
Szét veri magas dücsit halál!
Alacsony fejét úgy mint nagyét borítja gyász,
A’ sors vegyít nagyot, ’s kicsinyt.
Ki tudja hol hevernek a’ hív Fabrici
Csontjai, ’s te Cató hamvaid? (13.)
Kevés betűk jelentik a’ nevöket, az is
Silány, üres, haszontalan!
De bár ha dücs nevöket ki tudtuk is, van-e
Ki esmeri személyöket? azok
-62- Hamvak! Nyugosztok hát örökre idegenek,
Még hiretek is csekély ’s muló!
Hát véltek élni századokat hirrel, de csak
A’ hiú név egyszer szünik,
Akkor, midőn ragadja végső nap esete:
Meghaltok igy örökre már! (14.)

VIII. §.

Az állhatlan szerencse hasznos, mivel tőlünk elválasztja színlett barátinkat.

Ne véljed azt, hogy én kérlelhetlen hadat viselek a’ szerencsével, mivel vannak érdemei, midőn csalván embereket, ön magát nyilatkoztatja, ’s levonván arczáról fátyolát, szokásait megvallja. Talán még most sem érted beszédemet? csudát kivánok mondani, ’s véleményem alig tudom kijelenteni. Valóban úgy gondolom, hogy a’ sors hasznosabb, ellenkezvén emberekkel, mint kedveskedvén.

Mert kedveskedvén boldogság szine alatt nyájassággal hazudik; ellenkezve pedig igazat mond, mutatván állhatlanságát: hizelgve csal, ellenkezve tanít, ugy elmét hazug javak szinével bilincsel, igy mulandó szerencsétől fel oldoz. Azért -63- tehát kedveskedve lássad őt, mint szelest, repkét, mulandót, ön magát nem esmérőt; ellenkezve pedig józant, készet, és viszonyokkal lett okosat. Utoljára boldogítva igaz javaktól hizelgéssel húz el: ellenkezve többnyire az igazi javakhoz horoggal húz. Talán csekélységnek véled, hogy hív barátid érzetét a’ kemény, és rettentő sors felfödözte? lám ez tünteti barátid igaz, és csalfa arczait, távozván magáéval, tieidet meghagyá; mennyiért vásároltad volna meg boldognak vélvén magadat előbbi üdőben? szűnjél tehát vesztett javaidat keseregni, mert mi leg drágább kincs, jó barátidat feltaláltad!

Minden szüntelen a’ világ
Széles nagy köriben forog,
’S híven változik. A’ szerek
Ámbár ellenek, ők frigyet
Még is tartanak. A’ nap is
Keltén rózsa sugárt lövel
Hozzánk; éjjeli csillagok
Közt hogy fényljen utánna hold.
Mindig váltva napot követ,
Éj! Hogy tengeri nagy habok
Parton túl ne rohanjanak,
’S kártékony dagadással a’
Föld térit ki ne öntse ár.
-64- E’ rendet füzi öszve, a’
Földön, tengeren, égben is
Kormányzó szeretet heve!
Szűnjék tartani rendet ez:
Egymást czélra mi rendelé,
Majd az, háborog, és zajong
A’ melly szerte világot ők
Most szép rendre vezettek, azt
Már kész rontani mindenik.
E’ szent béke frigyes határ
Népeknél, egyed őrködik.
E’ fűz tiszta személyeket
Áldott házas örömre is.
E’ hív biztosa emberek
Minden társasi éltinek.
Boldog lelkek azok, kiket
Hív, ’s forró szeretet tüze,
Melly kormányoz eget, hevít!

Jegyzések.

1) Euripus hires tengeri örvény Görög Ország, és Negropont közt, hol sok hajók szerencsétlenűl elsülledtek.

2) Születéstől fogva az egész ember betegség, midőn neveltetik, haszontalan, más segedelmiért könyörgő; fölnőlt, gonosz, és esztelen, oktatásra szorul, emberkorban vakmerő, fonnyadó vén korban nyomorult, sajnálkozásra méltó; hogy munkáit, mint a’ földet, a’ józan észt követve, kinem müvelte. Illyen szármozott ő Anyja méhéből. Hyppocrates.

3) Perseus utólsó királya volt Macedoniának, kit Paulus Aemilius Romai Vezér legyőzött, elfogott, és Romába vitetett.

5) Megzavarják az embert nem a’ szerek, hanem azokról való vélekedések. Epictet.

7) Quint. Memmius Symachus K. Sz. u. 522. Polgármester volt Romában, Ipa Boëthiusnak, jeles építő mester, kit jó üdeig kedvelt Theodoricus Kir. utóbb gyanúságba esett, mintha új Roma Császárával a’ Gothusok kiüzetéséről tanácskoznék, börtönbe záratván meggyilkoltatott; de midőn kitűnt ártatlansága, annyira furdalá lelkiesméretit Theodoricusnak, hogy kevés napok után lebetegednék és meghalna; emlékezzünk egy bölcs mondására:

Ritkán szokta gyanú az erős ’s nagy lelket epesztni,
Ez csak félénkség gyáva leánya lehet.

8) Ugy látszik hogy ezek utánzások: Felix nimium prior aetas, quae vindice nullo. etc.

Quis fuit horrendos primus qui protulit enses?
Aurea prima sata est aetas etc.

9) Busiris Aegyptusi Király, midőn nagy szárazság fonnyasztaná országát, Trasios tanácsára az elfogott idegeneket évenként áldozá essőért az Isteneknek.

10) Regulus Marcus Attilius jeles Romai vezér Carthago ellen, Romának 380-ik évében hadakozott, azt legyőzte, öt ezeret elfogott, és 18 Elefántot.

Utóbb Xantippus segétvén a’ Carthágobelieket, Roma táborát megveré harmincz ezer eleste után 15 ezeret elfogott, közte Regulust is. Békesség kieszközlése végett Romába küldetett azon feltétellel, hogy vissza jöjjön, a’ mit hiven telesített; de midőn a’ béke meg nem köttetnék, ő egy hordóba zárva, melly szegekkel úgy vala körül verve, hogy a’ hegyök belől volna, addig hányatott, forgattatott, mig meg nem holt.

11) Néro Romai Császár, kinek valamint uralkodása szörnyeteg volt, úgy halála is.

12) Parthus: ezen nemzetről igen szépen versel Ovidius: Valamint bőven, úgy bölcsen is értekezett Horváth István a’ Parthusokról.

13) Cato néven három nevezetes embert olvasunk, az egyik Porcia nemzetségből Romai Főnök volt, szigorú bölcs, és okos munkásságú. A’ másik fő Vezér volt Uticában, ki ön magát meg ölte, ne hogy Caesar hatalmába essék. Livius. A’ harmadik Cato Valerius nyelvész.

Miramur periisse homines: monumenta fatiscunt
Mors etiam saxis, nominibusque venit.

Ausonius.

III. Könyv Tartalma.

A’ bölcseség ébreszti bádgyadt elméjét a’ betegnek, megesmértetvén vele a’ hamis, és valódi boldogságot, mellyet sem a’ fényes hivatalokban, sem kincsekben, sem a’ testi gyönyörökben fel nem lelhetni: mivel a’ valódi és igaz boldogság egy minden javak tekéletes birása. A’ gazdagság szüntelen hijányzik, a’ fösvénység szükölködik, a’ fényes hivatal pedig erkölcs nélkül útálatos, és ki azt birja, vég nélkül kínlódik. Az igaz nemesség csak lelki lehet, melly az Istentől ered: az emberi, mivel nem igaz itéletből származik, nem tartós. A’ gyönyör aggasztó, a’ földi javak ezer bajjal vegyesek, és fogyatkozóvá teszik az embert; mert az igazi teles jó, csak egy, és egyszerű; könyörg ebbe vezettetni a’ szerző, mert csak e’ maga boldogíthat; ezután kell tehát egyedül vágyódnunk; mivel e’ kormányoz mindent, és csak az a’ boldogtalan, ki ettől távozik.

I. §.

Már elvégzé énekét, midőn még figyelmezvén álmélkodva, az édes énekről gondolkodtam; azért csak hamar mondám: oh bágyadt lelkek vigasztalója, ki engem nyomos szavai, ’s örvendetes énekivel éleszt annyira: hogy már ezután a’ sors csapásait kiállani magamat nem vélhetem képtelennek; azért a’ szereket, mellyeket előbb éleseknek mondál; nem csak nem rettegem, sőt még hallani kivánván, felettébb óhajtom is. Akkor ő: érzém, midőn szavaimat csendes figyelemmel felfogád, és elméd tulajdonát vártam, vagy mi igazabb magam elkészétém. Ollyak t. i. mellyek hátra vannak, hogy megkóstolva csipősek, de bevéve édesednek; mivel pedig hallani vágysz, melly gerjedelemmel buzognál, ha megesmérnéd, és tudnád hová szándékunk vezetni? hová, kérdém? valódi szerencsére, mellyről lelked álmodozik, hanem elfoglalva szemed képektől, azt nem láthatja. Akkor én: kérlek cselekedd meg, és mellyik legyen az igazi boldogság, mutassd meg minden késedelem nélkül. Örömmel cselekszem kedvedért, felelé; hanem a’ melly okot jobban esméred, azt előbb szóval -69- kijelelni, és tudatni iparkodom, hogy átlátván midőn ellenfélre veted szemedet, az igaz boldogság példáját megesmérhessed.

A’ ki haszonra akar magokat a’
Földibe vetni, előre ki kapál
Tüske bokort, csalitot ’s gazokat is;
Hogy gabonája betöltse csüreit.
Sokkal előbb ki izel szamata még
Méznek is, a’ keserü epe után.
Szebb igazán de az égi seregek
Fénye is, a’ viharok szünetekor:
Éjjeli gyász lepel is ha eloszolt,
A’ deli nap melegen ki derüle.
Birva azért javakat, te is előbb
Hogyha le rázod igád nehezeit,
Látni fogod, mi igaz; mi nem igaz!

II. §.

Természet szerént kiki boldog akar lenni: de minthogy a’ boldogság minden javak vegyéből való tekéletes állapot; nem lehet azt, sem gazdagságban, sem méltóságban, sem pedig gyönyörben helyheztetni.

Ekkor leszegvén egy kevéssé szemeit, és mintegy fejedelmi székre ültetvén elméjét, így kezdett szólani: a’ halandók minden gondja, mellyet sokféle eszmélkedés munkája fáraszt, külön úton jár ugyan, de még is egy valódi boldogság czéljára törekszik elérni: az, pedig olly igazi jó, mellyet elnyervén, mit sem kivánhatsz tovább; az a’ boldogság, minden javak java, és minden javakat magában foglaló; mellyen túl, ha más jó volna, leg főbb jó nem lehetne; mivel volna még külről mit kivánni. Ki tetszik tehát, hogy az igazi boldogság minden javakból öszve szerkezett tekéletes állapot. Ezen boldogsághoz a’ halandók sokféle ösvényen iparkodnak eljutni; mert a’ javak vágya, az emberek elméjébe természettől van bé öntve; de csalfa tévedés vezeti őket hiúkra. Némellyek a’ legfőbb jót kincsekben helyezik, hogy semmivel se szükölködjenek: mások ismét legfőbb jónak itélik, ha méltóságos hivatalokat -71- nyervén, Polgártársaik által tiszteltetnek: vannak, kik a’ leg főbb jót legnagyobb hatalomban vélik, mert ezek vagy uralkodni akarnak, vagy uralkodókkal társalkodni. Némellyek előtt jelesebb, ha háború, vagy béke által dücsőséges nevet szereznek. Legtöbben az igazi javak gyümölcsét pedig az örömtől, és vigalomtól számítják, és ezek magokat legboldogabbaknak vélik, ha gyönyörben uszhatnak.

De vannak ollyak is, kik ezek okát, és czélját egymásba helyezik; kik t. i. kincset hatalomért, és gyönyörért, ismét, kik hatalmat, vagy név jelességet pénz okáért kivánnak. Ezek tehát, és hasonlók körül forog az emberi cselekvény, és vágyás szándéka: valamint nemesség, nép tetszése, ’s pártfogása, mellyek látszatnak ugyan valamelly fényességet szerzeni: házas társ, és gyermekek, öröm végett ohajtatnak, barátság, melly legszentebb neme a’ boldogságnak, nem sorstól, hanem erkölcstől származik, a’ többit vagy hatalom, vagy gyönyör vágyból keresik: pedig bizonyos, hogy a’ testi javak, a’ felsőbbekhez tartoznak, mert erő, és magasság, egészséget jelentenek; szépség, és gyorsaság nevezetességet, egészség ismét gyönyört, mellyekkel öszvesen csak egy boldogság kivántatik. Ime mindenek felett mit ki ohajt, legfőbb jónak itéli: de a’ leg főbb jót boldogságnak határoztuk lenni, -72- azért legboldogabb állapot az, mellyet kiki leg inkább óhajt. Már most szemed előtt van az emberi boldogság külseje, becs, kincs, hatalom, dücsőség, és a’ gyönyörök: melly boldogságokat egyenként tekéntvén Epicurus magának a’ gyönyört választotta legfőbb jónak, mert az több vigalmat látszatik szerezni a’ szívnek.

De szólok az emberek ügyekezetéről, kiknek elméje ha bár homályos emlékezetü, de még is a’ legfőbb jót keresi, ámbár mint egy megrészegültnek a’ ház utja, hová törekszik, előtte esméretlen: talán tévedni látszatnak azok, kik törekesznek semmivel sem szűkölködni, pedig nem más tekélíti a’ boldogságot, mint minden javak bőséges állapotja, melly senkire sem szorulván, ön magának elegendő. Talán botlanak azok, kik a’ legfőbb jót tiszteletre méltónak vélik? éppen nem! mert nem silány és megvetendő az, a’ mit minden igyekszik megnyerni. Talán a’ hatalmat nem számíthatni javak közé? tehát mit? vagy talán erőtlen gyávának kell itélnünk azt, mi minden szereknél jelesebb? vagy a’ jelességet semmibe kell venni? de elkülönzeni sem lehet, ha csak, mi legmagasabb, ugyan az nem legkitünőbb, ’s egyszersmind leg jelesebb is; mert hogy nem szorongató, és bús a’ boldogság, ’s nincs fájdalmak, és terhek alá vetve, mi szükség mondani? Mivel leg csekélyebb szerekben -73- is, azt kivánja ember birni, minek élvelése örvendeztet: ezen okból óhajt kincset, méltóságot, országot, dücsőséget, és gyönyört, mivel hiszi, hogy ezen javakkal elégséget, tiszteletet, hatalmat, hirt, és vigalmat nyerhet: jó tehát az, mit az emberek olly különbféle gondal kivánnak, miben olly nagy, ’s kitetsző a’ természet ereje, hogy ámbár sokféle, ’s ellenkező az érzelem; még is a’ javak czéljában meg egyez.

Mennyire változtatja szerek mi
Voltát a’ természeti hatalom?
Melly törvénye parancsol egésznek,
Öszve csatolván oldhatlanul azt
Eggyenként? tetszik okos dallal
Énekleni, lantom hangra eredj!
Ámbár Poenus oroszlányit arany
Lánczok terhelik, és kézbül adott
Eledel táplálja, de féljék még
Haragos mesterök ostorját is,
Szokva veréshez; még is vértől
Gőzölgvén agyarok, már vissza jön
Vad természetük, emlékezvén
Ordítnak sorsokon, és az igát
El rázván, mesteröket szabják
Vérengző szájakkal először.
Erdőben csevegő szép madarat
Leptél, ’s ha te zárod börtönbe,
-74- ’S táplálja vigalmas gondod is azt,
Édes itallal néki hízelgvén,
Mint szokta növendék kora játszva?
Ha megint szűk lakjában szállva
Erdők zöldelő lombjait ő
Látja, azonnal utálja az étket,
Erdőbe szomor, csak az erdőbe vágy,
Édes hangja csak erdőre nyöszörg.
Izmos erővel néha le hajtott
Fa derék sarja, le görbült földig,
Ezt kezed eleresztvén, égbe emelt
Fővel már igyenes, bár görbe volt.
Tengerbe szok áldozni az estkori
Nap, titkos uton fordulva megint
Vissza kereng ő szokva kelethez.
Itt minden régi menetre siet,
Mindenek örvendnek haza térten.
Nem leszen ő rendjök egész, ha csak a’
Véghez nem kapcsolnak kezdetet,
Ha csak allandón nem forganak ők.

III. §.

Oh! ti földnek állati ámbár gyenge eszmével, de még is tulajdon elveitekről álmodoztok, és a’ valódi boldogság czélját, nem ugyan éles, de még is valami csekély gondal látjátok, és titeket természetes ügyekezet oda vezetvén, majd ismét sok féle tévedés el is térít. Lássad csak, ha azokkal, mikkel az emberek boldogságot nyerni reménylnek, elérhetni-e a’ meghatározott czélra; mert ha pénz, tisztelet, ’s több e’féle olly valamit hoznak, hogy semmi javak sem hijányzanak, akkor megvalljuk, hogy ezek nyertivel szerencsések. Ha pedig azt sem eszközlik a’ mit igérnek; ’s több javakkal szükölködnek, világosan kitetszik bennök az álboldogság.

Először tőled kérdem, ki előbb kincsekkel bővelkedtél: soha sem zavarta meg kedvedet valami sérelem azon bőséges javak birtokában? akkor felelém: sőt nem emlékezhetem, mikor lett volna annyi szabadsága lelkemnek, hogy valami nem szorongatná! Ugy-e mivel vagy távol volt, mit nem akartál távol lenni; vagy jelen volt, mit jelen nem akartál? Ugy van mondám: annak tehát jelen, ennek távol létét kivántad, -76- meg vallom, felelém: Ő pedig: szükölködik-e mindenki azzal, mit kiván? igen; ki pedig valamivel szükölködik, az ön magának nem elegendő! éppen nem, szólék. Igy tehát magad ezen elégtelenséget javaid bőségében is szenvedted! igen is. Tehát a’ javak nem tehettek semmivel hijányzóvá és megelégedetté, ámbár ezt látszottak igérni. De azt is tekéntetre kell méltatni, hogy a’ pénz természettől semmivel sem bir, hogy azoktól, kiknek tulajdona, elne lehessen rabolni.

Igaz, megvallom, ’s mért ne vallanád, midőn minden nap egy erősebb bár akaratod ellen is azt elragadhatja? Honnét vannak a’ minden napi, ’s közönséges panaszok, hanem ha hogy erőszakkal, ravaszsággal, az ellopott pénzek a’ rablóktól vissza vetetnek? ugy van mondám. Szükséges tehát a’ pénz oltalmára külső védelem. Ezt ki tagadhatja? Úgy, de nem szűkölködnék, ha nem volna pénze, mellyet elveszthet? Nem kétkedhetni. Ellenkezőképp van tehát a’ dolog, mert a’ birtokost azon javak, mellyek elégségesnek látszattak, éppen mások oltalmára szorulva elégtelenné tették.

Mi módon kell tehát elűzni a’ szükséget a’ gazdagságtól? talán a’ gazdagok nem éhezhetnek, nem szomjazhatnak, a’vagy a’ téli hideget nem érezhetik gazdagok tagjai? vagy azt feleled, hogy -77- azoknak van tehetségök, éhséget szüntetni, szomjat, hideget elüzhetni? lehet ugyan a’ szükséget javakkal vigasztalni, de nem egészen megszüntetni; mert ha a’ szükség mindenkor valamit óhajt, és kiván, telik ugyan javakkal, de még is marad hijány: Elhallgatom azt, hogy a’ természet legkevesebbel is, a’ fösvénység pedig semmivel sem elégszik; azért ha javak, kincs, gazdagság, hatalom, szükségtől senkit sem menthetnek, sőt azt mindenik magáévá teszi, mért hiszed, hogy elégséget tehetnek?

Ha bár aranyja sok légyen zsugorinak, és
Gazdagsága megint ujra halomra gyülend,
Klárisok igaz gyöngyel ki tüntessék nyakát, (1.)
Bő ugarin szántson száz ökör, ’s annyi eke;
Még is kinozza gond, epeszti őt keserv,
Kincsei holta után vissza maradnak azért.

IV. §.

Gonosz emberek vétkei megbecstelenítik a’ méltóságot, a’ jó erkölcs méltóság nélkül is tündöklik.

Talán hivatalok becsületessé, ’s méltóságossá tehetik azt, a’ ki elnyerte? Vagyon-e a’ tanácsnak -78- olly ereje, hogy hivatalt viselő keblibe erkölcsöt öntvén a’ gonoszságot ki irtsa? sőt a’ vétket hivatalok nem szokták fedezni, hanem nyilvánítni. Sokszor boszonkodunk azért: hogy legméltatlanabbak nyerik azokat. Catullus is Noniust ámbár itélő kocsin ülne, golyvásnak csufolá: ime láthatod, hogy a’ fényes hivatal, mennyi gyalázatot szül a’ rosszaknak: ellenben azok rosszasága, kevesebbet tünik ki, a’ kik semmi hivatalt sem viselnek.

Te olly sok veszedelmek fenyegetése mellett sem egyezhettél meg abban, hogy hivatalt viselni becsület volna Decoratussal, kiben egy fondorlót, és még vádolót is sajditottál. A’ hivatalért nem is itélhetjük tiszteletre méltónak azokat, kiket hivatalra méltatlannak itélünk.

De ha valakit látnál bölcseséggel ékesitve, mondhatnád-e, hogy tiszteletre, vagy bölcseségre méltatlan? távól legyen; mert tulajdon méltósága van az erénynek, mellyel azonnal ékesíti azt, kinek társa lett: mivel pedig a’ közönséges hivatal ezt nem teheti: világos, hogy a’ méltóságnak nincs tulajdon szépsége: mellyben azt is főképp kell tekinteni, hogy annál alább való, mennél többtől megvettetik valaki, mivel pedig becsülendővé nem teheti azt a’ méltóság, kinek többektől való megvetését nyilatkoztatta; inkább gonoszabbá teszi azt, de nem büntetlen, mert -79- viszonnyal fizet, a’ nyert hivatalt megfertőztetvén.

Hogy pedig azon tisztelet árnyékos hivatalokkal elnem nyerhető; igy vedd: ha valaki többszöri Polgári Elnöksége után durva nemzetekhez jutna, tisztelnék-e őt hivataláért a’ vad nemzetek? lám, pedig, ha a’ hivatalnak természetes ajándéka volna a’ méltóság, már elnem mulatná akár hol is megszerezni a’ tiszteltetést: valamint a’ tűz egész világon tűz, és melegítni nem szünik. De mivel a’ hivatalnak nem tulajdon ereje nyújtja a’ tiszteletet; hanem az emberek csalfa véleménye, azért: ha azokhoz eljut, kik méltóságnak nem esmérik, rögtön el tünik. A’ méltóságos hivatal, még azon népeknél sem örökös, kiknél támadt: igy a’ főtisztartóság hajdan nagy hatalom volt, most pedig hiú név, és a’ tanácsi számadás nagy terhe, ha valaki ez előtt a’ nép eleségét intézte, nagyon tiszteltetett: most leg utolsó hivatal. Valamint előbb mondók, hogy nincs semmi tulajdon éke a’ méltóságnak; úgy vélemény után majd fénylik, majd homályosodik. Ha tehát méltóságossá senkit sem tehetnek a’ hivatalok, sőt gonoszak kezében becstelenek, üdő változásával fényleni meg szünnek, ha nemzetek becse által silányak, nincs szépségök, hogy kivántassanak; nem hogy másokat felül haladnának. -80-

Ámbár Tirusi drága öltözetje
Sárga arany, ’s ragyogó kövekkel
Tündöklik, de utálva mindenektül
Volt Nero, mint buja, gyilkos, ármány:
Osztott tiszteletes tanácsban ollykor
Népei Atyjainak ha tisztet;
Még is vallod-e most te boldognak
Őket azért, mit utálva nyertek?

V. §.

A’ hatalom kegyetlenek kezében faggató tünődést, és kínzó fúllánkot éreztet.

Tehetnek-e valakit országok birtoka, és Királyok társasága hatalmassá? Igen, ha azok boldogsága soha meg nem szünik; de a’ hajdankor tele példával, a’ jelenkor is, hogy a’ királyok boldogsága veszedelemre változott. Oh derék hatalom! melly ön fenntartására sem elegendő. Ha tehát Országok birtoka boldogságot szerez, nemde ha ennek valamelly része hijányos, akkor azt szükíti, és nyomort okoz? de ámbár messze terjednek a’ birodalmak, még is van több nemzet király nélkül. A’ melly részről meg szünik boldoggá tenni, ugyan azon, következik a’ tehetlenség, -81- melly nyomorultá teszi, ’s ezen tekéntetben a’ Királyok nem egészen boldogok.

Ön sorsa veszedelmét tapasztalván a’ kegyetlen Néro, az Ország zendülését, feje felett függő kard ijesztésével gúnyolta. Minő hatalom ez, ha a’ mardosó gondot el nem űzheti, a’ rettegés fullánkját el nem mellőzheti? akarnának ők bátran élni, de nem lehet: még is dicsekednek hatalmukkal! Vagy talán hatalmasnak véled, kit látsz akarni azt, a’ mit nem tehet; ki azoktól inkább fél, kiket ijeszt, kit szüntelen őrök késérnek? minő hatalom az, melly szolgák kezében van? mit szóljak a’ Királyok udvarnokiról, midőn országok illy gyávákkal telvék, kiket királyi hatalom épsége, és hanyatlása egyaránt lesújt? Néro, tanítóját, és barátját készteti a’ halál neme választására.

Az udvari méltóságok közt sokáig tündöklő hatalmas Papinianust katonai fegyver alá vetette Antoninus. Pedig mind a’ kettő szándékozott lemondani hatalmáról. Seneca még kincseit is át adá Nérónak, hogy csendes magányba vonulhatna, de midőn a’ hanyatlókat teher húzná, egyik sem tehette a’ mit akart. Minő hatalom ez, mellytől tulajdonosai rettegnek, mellyet ha kivánsz, nem vagy bátor, ’s midőn le akarod tenni nem kerülheted? Talán védnek barátid, kiket nem erkölcs, hanem sors szerzett? ime kit szerencse tett barátoddá, azt a’ szerencsétlenség ellenséggé -82- változtatta! Mi lehet olly veszedelmes dög mirigy, mint meghitt társból lett ellenség?

Ha hatalmas lenni ohajtasz
Hát győzd le szokásaidat, még
Feslett bujaság se rutítson,
Mert járma alá leszoríthat.
Bár India messze vidéke
Főt hajtva remegjen előtted,
Szolgáljon az éjszaki Ország: (2.)
De ki gondjait üzni magátul
Nem birja, ’s panaszkodik, álom
Annak birodalma, hatalma!

VI. §.

A’ köz dücs itéletből nem ered, nem is tartós: a’ bölcs ön javait, nem köz hírből, hanem erkölcsei esméretiből számítja.

A’ dücs gyakran melly hamis, melly csuf! azért Sophocles kiáltása nem lehet vétkes: oh dücs, oh dücs sok ezer gonosz ember életét tetted nevezetessé! (3.) sokan nyertek nagy nevet, a’ nép hiú véleményéből, minél lehet-e útálatosabbat gondolni? mert a’ kik érdemetlenül -83- hirdettetnek, szükség, hogy tulajdon dicséretükben megpiruljanak; ha érdem után jött a’ dicséret, mit nyert vele a’ bölcs, ki javát nem a’ nép hirére, hanem tulajdon ön tudására fontolgatja? ha olly módon nevet hiresztelni kellem; következik, hogy azt nem terjeszteni utálat. De mint elébb mondám, több nemzet van, mellyhez egy férfiú neve elnem juthat, hogy a’ kit dicséretesnek itélsz, más részén a’ földnek, nevezetessége nincsen. A’ pór nép dicséretét pedig említeni sem vélem méltónak; mivel itéletből sem származik, állandósága sem tartós. Már most ki nem látja, melly üres, melly csekély a’ nemes neve? melly ha nevezetességre szorul, másé! ugy látszik, hogy a’ nemesség, egy az Atyák érdemeiből származott dücsőség: ha hirdetés szül nevezetességet, csak azok nevezetesek, kik hirdettetnek: azért nem fogsz fényleni érdemed nélkül, mert más fénye jelessé nem tehet; ha nemességben valami jóság van, egyedűl azt vélem, hogy a’ nemesek kötelessége őseik erényeit követni. (4.)

Földi javak neme mind egy köz
Forrásbul veszi létét,
Mindenek Atyja tsak egy lehetett,
Mindent ő maga rendel.
Ő ada napnak arany fényt, de
Holdnak is ő ada szarvat,
-84- Csillagit égre raká bölcsen,
Embert földre teremté;
A’ magas égbeli lelket is ő
Keggyel zárta tagunkba.
Embereket mind öszve tehát
Nemzé drága nemes mag!
Hát mit hirdeted őseidet?
Ha tekintsz arra, hogy Isten
Volt, ki teremtett mindeneket?
El nem fajz soha senki
Hogyha csak önkényt vétkezvén
Maga nem távozik attul!

VII. §.

A’ gyönyör vágya faggató gonddal, elégsége pedig keserü bánattal teles: azért ha boldoggá tehetne, még a’ barmok is boldogulnának.

Mit szóljak a’ testi gyönyörökről, mellyek vágyása szorongatással, elégsége pedig megbánással teles? Ezek gonosz gyümölcse, a’ türhetlen testi fájdalom, mellynek szenvedése, nem tudom minő vigalmat okozhatna. Hogy minden gyönyör kimenete szomorú, azt kiki ha emlékezni akar bujaságáról, bőven tudja! Ezek ha boldoggá -85- teszik az embert, nem tagadhatni, hogy akkor a’ barmok is boldogok; mert minden indulatuk siet a’ test kivánati telesítésére. Leg tisztességesebb volna ugyan a’ házassági, ’s gyermek nemzési öröm: de nincs felesleg, nem tudom kitől, igen természetesen mondva: hogy némellyek kinzó gyermeket szülnek; mellynek állapotja gyakorta szorgos, és talán soha inkább nem tapasztaltad, mint most, midőn fiaidért szorongattatol. Euripides jeles mondását igen jónak találom, ki boldogoknak mondá a’ szerencsétlen magtalanokat.

Gyönyör! a’ tulajdonod rosz:
Veled a’ ki él, epeszted:
Követed te a’ kegyetlen
Bogarat, ha mézet ád ő,
Elirámlik; a’ fulánkja
Tüzi, marja sziv vigalmát.

VIII. §.

A’ mulandó javak sok rosszal vegyesek, és azért nem annyi boldogságot, mint veszedelmet okoznak.

Nincs tehát semmi kétség, hogy a’ boldogság útai tévedések; nem is képesek oda az embert, -86- hová igérték vezetni. Röviden el is mondom, melly sok roszba legyenek bonyolódva: iparkodtál pénzt gyűjteni? tulajdonosától elragadtad, akarsz fényleni hivatallal? a’ ki adja annak könyörögsz, és ki Elöljáró kivánsz lenni tisztelettel; megalázó kéréseddel hitványodol: hatalmat ohajtasz? alattvalóid leselkedése ’s veszedelme alatt nyögsz; dücsőséget kérsz? sok kellemetlenséggel küszködve bátorságod megszünik: búja élet tetszik? de ki nem útálná, nem kivánná lerázni a’ legalább való, ’s gyarló test szolgálatját?

Mit szóljak azokról, kik a’ test javait még többre becsülik? ah melly csekély és sikos azok birtoka! talán test nagyságával az Elefántot, erővel a’ bikát, vagy gyorsasággal a’ tigrist meghaladod? nézz az ég térére, erősségire, gyorsaságára, és szünjél már egyszer silányságot csudálni: sőt még az ég sem csudálatos ezekért, hanem az okért, melly kormányozza: a’vagy tetszik arczolat szépsége? melly gyors, rögtöni, ’s tavaszi virágnál változóbb! ha mint Aristoteles mondja: az emberek Hiúzi szemmel látnának, és szemük világa minden tárgyon áthatna; nemde betekéntvén a’ szív, és vesék rejtekibe Alcibiades külső szépsége megútáltatnék? (5.) Azért ha szépnek látszatol, azt nem természeted, hanem a’ reád nézők szemei gyengesége okozza. Becsüljétek -87- most a’ test javait, de tudjátok azt is, hogy a’ mit csudáltok, azt harmadnapi hideg láz szét oszlatja. Mind ezekből következik, hogy ezek sem az igért javat meg nem adják, sem együvé nem tekéletesek, sem boldoggá nem tehetnek.

Ah, hogy téved az a’ megnyomorult szegény
Lény, melly tudatlan, és hanyag!
Hát zöld fán ki keres sárga aranyt, vagy a’
Szőllő bogyó közt fény követ?
Horgát senki magas hegyre ne rejtse, hogy
Diszeljen asztalán hala.
Kecskét fogni kivánsz? akkor ugyan ne menj
Tenger fenék kő bérczire.
Sőt a’ tenger alatt is gyakor esmerik
Víz födte völgy, ’s tér széles-e?
Milly vízben terem a’ drága fejér csiga
Gyöngy, ’s még vörös bársony színű?
Hát még gyenge halat, ’s kényre csigákat is
Hol, ’s merre kelljen szednie?
Azt, hogy hol legyen el rejtve az isteni
Jóság, nem is látják, vakok!
A’ jó, melly haladott csillagos ég során,
Földhöz ragadva vágyaik!
Most hát átkozom én őket: azért legyen
Rangjok, ’s javok kinzó szerök:
És a’ csalfa javak terhe alatt hamar
Lássák az igazi jót, ’s valót!

IX. §.

Elég legyen eddig, hogy megmutattam a’ tündér szerencse külsejét, mellyet, ha világosan értesz, következik, hogy az igaz boldogságot is megmutassam: én pedig mondám: sem a’ javak elégségre, sem országok hatalomra, sem hivatalok tiszteletre, sem a’ dücs jelességre, sem pedig a’ bujaság örömre nem vezetnek. Talán az okait is könnyen fel találtad? mintha keskeny hasadékon látnám, de tőled akarom értelmesen hallani: nyilvános; a’ mi egyszerű, és oszolhatlan természetü, azt az emberi tévedés elválasztja; és az igaztól, tekéltől, az igaztalan ’s tekéletlenre vezeti. Talán azt véled, hogy semminek sincs hijával a’ szükölködő hatalom? éppen nem, mondám: jól van, mert ha van mi, hogy valamelly dologban gyengébb erejű legyen, abban bizonyosan más védelmére szorul. Igen, úgy van: Tehát az elégség, és hatalom ugyan azon egy természetü: úgy látszik, már most mit itélsz ezen dologról? kell-e utálni, vagy tisztelni? itt nem is kétkedhetni. Adjuk most a’ tiszteletet az elégség és hatalomhoz, hogy ezen háromból egy legyen; adjuk öszve, ha igazat akarunk vallani. -89- Mit? mondá: hát azt véled hogy homályos, és nemtelen lehet, vagy közhirrel legnevezetesebb? Lássad: megeggyeztünk abban, hogy leghatalmasb az volna, ki máséra nem szorul, és a’ legnagyobb tiszteletre méltó is a’ miben egyeztünk, ha szükölködik-e jelességgel? a’ mit egyik sem szerezhet; igy tehát annyiból is már mindenik megvetendő. Nem tagadhatom, hogy a’ leghatalmasabb legnevezetesebb is; következik tehát, hogy a’ hatalom, és elégségnek külömbség nélküli társa a’ nevezetesség.

Igen mondám: a’ ki máséra nem szorul, ön erejével mindent tehet; a’ mi nevezetes és tiszteletes, nemde az legörvendetesebb is? de azt képzelni sem tudom, honnét lephetné meg őt valami szomor: azért ha az említetteket birja valaki, az bizonnyal örömmel is teles; de az is bizonyos általa, hogy ámbár elégség, hatalom, jelesség, tisztelet, öröm, külön nevek; még sem külön állatozások. Igaz, felelém. Azt tehát, a’ mi egy, és természettől egyszerü, csak a’ megromlott ember oszlatja, és midőn a’ részetlen tárgy részét kivánja megnyerni, sem darabját melly nincs, sem magát, a’ mit nem is kivánt, meg nem nyerheti.

Mi módon lehet ez? Ő pedig felelé: A’ ki kincset kiván szükség elüzésére, a’ hatalommal mit sem gondol, homályba inkább silány ohajt -90- létezni, sőt még több természetes örömöt is meg tagad magától, csak hogy bészerzett pénzét elne költse; és illy módon, a’ mije van nem is elég neki, ’s mivel a’ tehetőség elhagyá, a’ baj kinozza, az alávalóság le nyomja, és a’ homály elborítja.

A’ ki hatalomra vágy, javakat pazéról, megveti a’ gyönyört, a’ tiszteletet pedig dücscsel, hatalom nélkül nem is becsüli; de ez is mennyire szükölködik lássuk: történik néha, hogy a’ szükségesekben megszorúl, és szorongattatik, midőn ezt el nem űzheti, a’ melly hatalmat kivánt, megszünt lenni. Igy kell okoskodni a’ tiszteletről, dücsről, gyönyörről: mert mindegyik ezek közül ugyan az a’ mi a’ többi, akar ki ezekből eggyet a’ többi nélkül kiván, a’ mit ohajt, azt sem nyerheti meg.

Hogy lehetnek ezek? ha valaki öszvesen kivánja megnyerni, az a’ legfőbb boldogságot kivánja, de ezekben fel nem leli, mivel a’ mit igérnek sem adhatják.

Igaz mondám: ezekben tehát mellyek látszatnak boldogságot szerzeni, az igazi boldogságot nem kereshetni. Igaz, és igazabbat mondani sem lehet, előtted tehát a’ hazug szerencse rajza, és annak okai; tekínts most az elme elleni nézetire, rögtön a’ mint igértük, látni fogod az igaz boldogságot. A’ vak is látja ezeket felelém; Te -91- pedig elébb mutatád, midőn a’ hamis okokat eloszlatni iparkodtál; mert ha nem csalódom, az az igazi, és tekéletes boldogság, melly elégségessé, hatalmassá, tisztelendővé, jelessé és viggá teszen, és hogy Te tudjad, tőlem meg esmérve, ’s felfogva, hogy ezek közül bár mellyik, mert együvek, bár mit tegyenek valóban, azt tekéletes boldogságnak esmérem kétkedés nélkül. E’ véleménnyel szerencsés vagy oh Növendékem! ha még azt hozzá adnád: mit? hiszed-e hogy ezen mulandó, és változó szerek közt illyes valami boldogságot szerezhetsz? éppen nem. És azt te, hogy semmi több ne kivántassék megmutattad: mert ezek vagy csak színlett, vagy tekéletlen javakat látszatnak adni, igazi, és tekéletes javakat pedig nem adhatnak. Meg egyezem. Mivel tehát megesmérted, mellyik az igaz, és hazug boldogság, csak a’ van hátra, hogy megesmérhessed, honnét nyerhetni az igaz boldogságot. Azt ugyan mondám már régen, és nagyon várom. De mivel úgymond a’ mint Platónak tetszik a’ Timeusban minden legkisebb allapot, és dolgokban az Isteni segédséget kell kérni, mit vélsz cselekedni? hogy azon legfőbb jónak lakját és székit feltalálhassuk? A’ mindenek Atyját kell meg kérni, a’ mit mulasztva, semmit illendően nem kezdhetni. Igazán szóltál mondá: ’s egyszer’smind igy kezde énekelni: -92-

Isteni nagy felség, bölcs kormányzója világnak
Ég, és földi teremtő! a’ ki parancsira folynak
Már az öröktüli hosszu üdők, mozgatva erőddel
Allandón; a’ kit nem hajt alakítni anyagból.
Külső ok: hanem ő maga helyzete, és java legföbb,
Jónak, irígységtől ment lévén, mint Te magasról
Hoztál példát, úgy Te magad leg szebb, ki világot
Szépséggel bírván, mi tulajdon diszre teremted.
Most Te egészet részre parancsolsz folyni tekéllel
Foglalván elemet számokra: hogy a’ hideg és tűz
Férjenek öszve, kemény híggal, hogy tiszta világa
El ne röpüljön lángnak, sem terhek le ne nyomják
A’ földet. Te csatoltál testtel lelkeket öszve
Hogy hármos természete már két részre felosztott
Test tagait mozdítván meg gördítse azonnal:
Igy mikor a’ körben járkál, meg futja az égnek
Sok szeletit, ’s még minden Urához is eljut az észszel.
Kissebb életeket hason okból bölcs Te teremtesz,
A’ gyöngét, ’s izmost elegyítvén fel rakod égre,
’S földbe is ültetsz. Hát ezeket törvényed erője
Keggyel késérvén, hozzád ők vissza kerülnek.
Adjad Atyám elmémnek fenső székhez elérni,
Adjad forrását meglátni javaknak ezentul;
Fényre találva eszünkel Téged látni világunk.
Oszlassad szemeink ködeit, ’s terhünket is enyhítsd,
Ön fényeddel csillogj mert te vagy éke napunknak,
-93- Csende, nyugalma Te vagy jóknak, vég czélja szivünknek,
Kezdet, társi vezér, ’s még utja, határa Te, Egy vagy!

X. §.

Igazi boldogsága az embernek csak az Isten lehet, mint leg egyszerübb jóság.

Mivel láttad a’ tekéles, és tekéletlen javak képit, most azt kell megfejtenünk, miben létezzen a’ boldogság tekéle? de hogy az előttünk fenn forgó dolog igazsága mellett, az esméret álképe megne csaljon, először az a’ kérdés: ha valljon létez-e ollyas valami jó a’ szerek természetiben, minőt állítottál? Sőt tagadhatatlan, hogy nem csak lehet, de vagyon is egy forrása minden javaknak, mert minden nemben valami hijányosság vagyon, de ugyan abban szükséges, hogy valami tekéles is legyen; mert a’ tekélet elvéve, a’ tekéletlen honnét lett légyen, meg gondolni sem lehet. A’ szerek természete nem részekből, és teletlenekből, hanem egészből, telesből vette eredetét, ’s ezen végső feloszlik sovány állapotokra. Azért mit előbb mondánk, hogy a’ mulandó javakban van valami tekéletlen boldogság; nem lehet kétkedni, hogy tekéles, és igazi boldogság is legyen. -94- Igazán következtetted: hol legyen pedig az, igy vizsgáld: hogy az Isten mindenek fejedelme, Jó: azt mutatja a’ közönséges emberi elme fogalma, mert az Istennél nem lehet jobbat gondolni; az okosság is mutatja, hogy a’ tekéles jó, csak egyedül az Istenben vagyon: és ha nem illyen, akkor mindenek fejedelme nem is lehet; mert létezne nálánál valami jelesebb, mi tekéles jóval birna, előbbi, és régiebb volna; mert minden a’ mi tekéles, előbbi a’ csonkánál: azért ne hogy felette hosszas legyen okoskodásunk, meg kell vallani, hogy a’ legfőbb jó Isten, leg telesebb a’ tekéles jóval. De a’ tekéles jót igazi boldogságnak vallottuk; azért az Isten maga az igazi, ’s leg főbb boldogság. Meg engedem, mert nem lehet ellene mondani, hanem vedd észre, melly szentül, és sértetlenül javallod azt, hogy tekéles jóval telesnek mondottam lenni az Istent! hogyhogy? Ne merészeld a’ minden lények Atyját azon leg főbb jót, mellyel telesnek mutattuk, hogy külről vette légyen, vagy mint birtokos Istent, a’ birt boldogságtól külön állatozásnak (substantia) gondolni: mert ha azt véled, hogy külről vette, jelesebb a’ ki adta, annál, kinek adatott, holott mi azt valljuk legméltóbban, hogy minden lények felett leg telesebb. Ha természettől minden javak benne vannak, de különi okkal, mivel a’ lények fejedelmiről, -95- az Istenről van a’ szó, költészszen a’ ki tud módot, hogy ki kapcsolta ezen különöket öszve! Utoljára az, a’ mi mindentől különöz, a’ nem az, a’ mitől érteték különzeni: azért a’ mi a’ legfőbb jótól tulajdon természetivel különz, az nem legfőbb jó a’ mit vétek az Istenről gondolni, kinél nincs felségesebb: mert semmi szer természetesen az ő alkotójánál jobb nem létezhet; azért a’ mi mindenek eleme, az ön állatozásában legfőbb jó. Igazán, felelém; de lehet a’ legfőbb jó boldogság? Igen; következés képpen az Istent boldogságnak kell vallani: az előbbeni feltételek ellen sem támadhatok, és azokból ezt méltán következtetni átlátom. Arra is vigyázz, hogy ezekből lehet-e következtetni, hogy két legfőbb javak egymástól valóban különzők nem lehetnek? Mert a’ mellyek külöhöznek, eggyik nem az, a’ mi a’ másik, azért eggyik sem lehet tekéles, mivel eggyik a’ másiknak hijányossága; most, a’ mi nem tekéles, sőt hijányos, az nem legfőbb jó: azért a’ mellyek legfőbb javak, semmi kép sem különözhetnek. De mind a’ boldogságot, mind az Istent legfőbb jónak láttuk, azért éppen elmondhatjuk, hogy a’ legfőbb boldogság az, a’ mi a’ legfőbb Istenség. Én azt feleltem: hogy a’ mondottnál igazabbat, sem okoskodással erősbbet, Istenhez illendőbbet következtetni sem lehet. -96-

Ezekre ő: valamint a’ mérnökök a’ feltett tárgy kivilágosítására némelly következtetést szoktak húzni; úgy én is mint egy reá adást nyujtok neked; mert valamint a’ boldogság nyertivel az emberek boldogok lesznek, a’ mi világos: úgy meg igazulást nyerve igazak, bölcseséget, bölcsek, szinte istenességet nyerve, hogy Istenekké lesznek világos. Minden boldog tehát, Isten, természettel ugyan egy az Isten, részvétellel pedig minden ellen mondás nélkül igen sok lehet. E’ valóban igen szép, mondám, és drágalátos, akár pótolék, akár reáadásnak nevezzd.

De annál szebb nincs, a’ mit az ész e’hez csatolni javasol: mi az kérdém? midőn a’ boldogság sokat foglal magában, vallyon ezek mind öszve, mint egy részekből csatolnak-e össze egy testet; vagy vah-e valami ollyas, mi a’ boldogság állatozását betöltse, és a’ többi mind ezekhez tartozzék? Igen szeretném ha ugyan azon szerek által nekem nyilvánítnád.

Nemde, szóla: a’ boldogságot jónak véljük? igen, pedig legfőbb jónak, add hozzá azt bátran mindenikhez, mert ugyan elégség, hatalom, tisztelet, jelesség, és gyönyör legfőbb boldogságnak itéltetik. Mit, tehát ezek mint javak, hatalom, és a’ többiek, mint részei a’ boldogságnak és azokat a’ jó telességéhez mint a’ ki egészítetthez kell számolni? Értem, szólék, a’ mit kérdesz, -97- de kivánom tudni, mit akarsz kifejezni. Ezen szer elkülönözését halljad:

Ha ezek mind a’ boldogság részei volnának magok közt egymástól különzenének, mert ez a’ részek tulajdonsága, hogy egy egész test külön részekből alakuljon. De azt megmutattam, hogy ezek mind öszve egyet tesznek, azért nem is tagai a’ testnek, különben az következhetnék, hogy egy tagból volna szerkezve a’ boldogság, a’ mi lehetetlen; az ugyan kétséget nem szenved, hanem mi még hátra van, azt várom. Hogy a’ többi mind a’ javakhoz tartozzék világos: miért kivántatik az elégség? azért, mivel jó; a’ hatalom, mivel az is jónak hitetik, igy lehet a’ tiszteletről, jelességről, és örömről itélni. Minden vágyásnak tehát fő oka a’ jóság; mert a’ mi sem valóban, sem hasonlatosságban jót nem foglal magában, semmikép sem lehet kivánni: ellenben azok, mellyek természettől nem jók, hanem mivel jóságot színlenek, kivántatnak mint valódi javak. Igy van, hogy a’ vágynak fő tárgya természetesen, és egyedül a’ jóság. Az okot, mellyért valamit kivánunk, leg inkább látszatunk ohajtani, úgy ha valaki egészség okáért akar lovagolni, nem annyira a’ lovaglási mozgást, mint magát az egészséget ohajtja. Midőn tehát mindeneket a’ javak voltáért kivánunk, nem azokat, hanem egyedül a’ jót óhajtjuk. Most -98- már abban egyeztünk, hogy mindenek, a’ mellyekért megkivántatnak, az a’ boldogság, azért így is egyedül a’ boldogság ohajtatik, a’ mellyből igen kitetszik, hogy a’ jónak, és boldogságnak ugyan azon egy az állatozása.

Mit sem látok, a’ miben ellenkezzem. De az Istent, és a’ valódi boldogságot ugyan egynek mutattuk. Igen. Bizvást tehát lehet következtetni, hogy az Isten is azon jóban, és nem máshol állatozhat.

Foglok! jertek az én hazámba bátran,
Mert ti terhes igán csalárd kivánság
Által földre ragadva nyögtök itten.
Ott leszen nektek nyugodalmatok majd,
Az rév part, viharokkal a’ nem üldöz,
Ott talál ember menedéket ingyen.
Tájokint aranyos fövényt nem ád az, (8.)
Sem sugárzó Hermusi part az, avagy
Indus nagy vize, melly közel határoz (9.)
Hő világhoz, ’s dus köve zöld ’s fejérek
Csiklándozva szemet meg is vakitván
Majd azok, szép lelkeket a’ sötétre
Zárák. A’ mi csak itt szivet vidámít
És fel ébreszt, mélye hegyeknek óvja.
A’ fény, melly eget is betölte, ’s éltet,
Nem hozott még lelki veszélt reánk: mert
-99- Ezt a’ drága világot a’ ki látja,
Annak a’ nap fénye homály, ’s sötét köd!

XI. §.

Meg egyezem veled, mert mindenek erős okkal vannak biztosítva, akkor ő: mennyire becsülended, ha magát a’ jót, mi legyen, meg esmérted? véghetlenek, mivel az Istent is, ki jó, meg esmérendem.

Ezeket pedig: felelé; legigazabb okkal meg mutatom, ha azok állanak, mellyekről szólottunk. Igazak felelém: nemde megmutattuk, hogy azok, mellyek többektől ohajtatnak, még azért nem igazi tekéletes javak; mivel egymástól különzenek, egyik a’ másikkal szükölködik, teles és tekélyes javat nem is hozhatnak! Akkor, csak akkor igazi javak, ha egy természetünek, és foganatunak tapasztaltatnak, hogy a’ melly elégség, ugyan az, legyen hatalom is, tisztelet, jelesség, és öröm is: ha csak nem ugyan azon egyek, akkor nincs bennök semmi kivánatos. Bébizonyítványok ugyan, és nem is lehet kétkedni, a’ mellyek különöznek egymástól, éppen -100- nem javak, midőn pedig eggyé lesznek, javakká válnak; nemde ezek hogy javak legyenek, eggyé válás által történik. Igen, úgy látszik. De mind az a’ mi jó, a’ jóban való részesülés által jónak hiszed-e vagy nem? igen is. Szükség tehát azt is meg engedned, hogy ugyan azon egy, jó is: mert ugyan azon egy az állatozása azoknak, a’ mellyeknek természetesen nem különöz fogalmuk. Nem tagadhatom, szólék. Érted-e hát azt, hogy minden a’ mi van, addig állatoz, és van, még egy; és elvész, eloszlik, mihelyest megszünik eggy lenni? hogy lehet ez? igy, felelt: valamint az állatokban, midőn eggyé lesznek, és együtt marad a’ test a’ lélekkel, az állatnak mondatik; midőn pedig ezen egység mindegyik elválásával megoszlik, elvész, akkor már nem állat. A’ test, midőn a’ tagok kapcsolatában egy marad, emberi képet mutat; de ha felosztatnak és elválasztatnak a’ részek, a’ testi egységet eloszlatták, ’s meg szünt lenni a’ mi volt. Hasonmód szerént tekéntvén a’ többieket, kétség kivül kiviláglik, hogy mindegyik addig áll fenn, mig egy létez, és egy létezni megszűnvén, elvész. Elmélkedvén mind ezekről, nekem sem látszik másképp; van-e tehát, a’ mi természetesen megmaradt, kiváncsiságát elhagyván, veszni siessen, és rothadást kivánjon? ha az állatokra figyelmezek, mellyeknek akarni, és nem akarni természetek, vagyon; -101- semmit sem találok, a’ miért senkitől sem kísztetve az élet szádékáról lemondva, önkényt a’ vészre siessenek? minden állat munkálódik az élet fenn tartására, a’ halált pedig, és veszedelmet kerüli.

De mit véljek füvekről, fákról, és lelketlen lényekről, éppen nem tudom? nincs mit kétkedjél; ha a’ füveket, és fákat tekénted, mellyek alkalmas helyeken nőlnek, ’s mennyire természetek engedi hamar el nem száradnak, nem is vesznek el: mert némellyek a’ téren, mások hegyekben erednek, némellyeket meg terem a’ mocsár, mások ismét a’ kősziklákhoz ragaszkodnak, némellyek a’ kövér földben, mások a’ sovány homokban tenyésznek, és más helyre általültetve elhervadnak, és kiszárodnak: mindeniknek megadja a’ természet a’ mi szükséges, és hogy elne vesszenek munkálódik: mit szóljak arról, hogy mindegyik, mintha szájjal a’ földbe mártva szíja a’ gyökerek által a’ táplálmányt, és beleken, és héjakon az erőt terjeszti: Mit, a’ mit leg gyöngébb és lágyabb a’ velőjökről, melly a’ leg belső részben elrejtetik, kül pedig fai keménységgel fedeztetik, ’s leg szélső a’ héj, az üdő mostohaságai ellen, rosszat szenvedő véd. Már most melly nagy a’ természet serénysége, hogy mindenek magvak sokasitásával szaporítatnak, mellyek nem csak üdőkként megmaradnak, hanem -102- mint egy örökülve maradnak, mintha eszközök volnának, ki nem tudja? azok is mellyek lelketlenek, tulajdonikat hason módon megkivánjak, miért viszi a’ lángot könyüség felfelé, a’ földeket nyomja a’ teher lefelé, ha tulajdon helyeik és mozgásaik nincsenek? továbbá a’ mi mindennel meg egyez, az mindegyiket meg is őrzi, a’ mi ellenséges megrontja. Azok pedig mellyek kemények, u. m. a’ kövek, részei erősen összve ragaszkodnak, és ne hogy oszoltassanak, ellent állnak. A’ higak, mint a’ lép, és víz könnyen engednek oszoltatni, de ismét az elválás után rögtön öszve folynak, csak a’ tűz nem szenved részeltetést.

Mi most nem a’ meg esmérő lélek akarati mozgalmiról, hanem természetes szándékáról szólunk: valamint van, a’ bévett eledelt gondolkozás nélkül megemésztjük, és az alvásközt lehegvén nem tudjuk: mert az állatoknál is a’ létezés szeretete nem lélek akaratjából, hanem a’ természet elveiből jön. Gyakran a’ halált, az okok kényszerítéséből, mit a’ természet retteg, az akarat elfogadja; ellenben azt, a’ mivel a’ halandóság szere tartós lesz, nemzeni, mit a’ természet szüntelen ohajt, gyakran az akarat gátol, annyira tehát ez az ön szeretet, nem az állati mozgalomtól, hanem a’ természeti indulattól ered. Adott a’ gondviselés teremtett szereinek létező -103- okot, és legnagyobbat, hogy meddig lehet, addig természetesen vágyjanak létezni; azért semmi sincs, hogy kétkedjél, mind azokat, mellyek vannak, természetesen vágyni állhatatosan létezni, és a’ veszedelmet kerülni. Megvallom mondám, hogy kétség kivül azt látom igazán, a’ mit eddig bizonytalanúl láttam. A’ mi pedig állatozni, és létezni kiván, az egy akar lenni; mert ezt megsemmisétvén létezni nem marad semmi. Igaz, mindenek tehát egységet kivánnak. Meg eggyezek veled.

De azt mutattuk, hogy ugyan azon egy az, a’ mi jó is, mindenek tehát jót kivánnak, a’ mit úgy magyarázhatsz, hogy az az igazi jó, a’ mit mindenik óhajt.

Igazabbat gondolni sem lehet; mert vagy mindenek a’ semmihez tartoznak, egy fővel szükölködnek, és vezér nélkül folynak; vagy ha mi van, a’ mihez mindenek sietnek, a’ lesz mindenek felett leg főbb jó.

Oh növendékem! felettébb örvendek, mivel telesen felfogtad az igazságot, és ebben világos előtted, a’ mit előbb mondottál nem látni. Mit? mi volna a’ mindenek czélja? mert ez a’ mi mindenektől kivántatik valóban; mit mivel jónak hiszünk, szükséges, hogy valamennyi szerek czélját jónak is valljuk. -104-

Akár ki okos ésszel vadász igazságot,
Még nem is akar tévedni igazi ösvényrül
Nézzen tulajdon belseibe komolysággal,
Zabolátlan indulatja is szelédüljön,
Hogy lássa lelke azt, de már világossan,
A’ mit soká keresett haszontalan külrül,
Kincsei között ő birta rejtve régenten;
A’ mit tudatlanság homálya eltitkolt
Sokáig, azt majd látni fogja napfényként.
Az ész világát nem vakítja még testnek
Terhes nehézsége, ha felejt is ő néha:
De magva benne van javaknak, és szunnyad,
Mellyet tanulmány lenge mozgatással fel
Ébreszt. Igazságot felelsz, ha kérdeznek?
Mert él szivedben magva a’ valóságnak!
Pláto szavának, (mert igaz) ha mi hittünk,
Mindenki emlékezik, előbb tanultakra.

XII. §.

Akkor én: Plato szavának igen hiszek, mert már ezekre másodszor emlékeztetsz; először hogy emlékezetemet testi fájdalomtól, és innét bú terhivel nyomatva elvesztettem. Mire ő: ha a’ felebbieket -105- megesmérve tekénted, arra hamar fogsz emlékezni, a’ mit régen nem tudni vallottál. Mi az? minő kormánnyal igazgattatik a’ világ? emlékezem, mondám, hogy tudatlanságomat megvallottam, de a’ mit szólasz, ámbár értem, még is tőled bővebben kivánom hallani. Előbb mondád: nem kétkedel hogy ezen világot az Isten igazgatja: most sem kétkedem, felelém, de soha sem is fogok, okaim lévén, mellyeket röviden elmondok. Ez a’ világ olly sokfélékből soha öszve nem állott volna egyformába, ha csak egy nem volna, a’ ki ezen sokfélét öszve szerkezné; de az öszve kapcsoltakat is az ő sokféle, egymás köztt ellenkező természetük eloszlatta, és szélesztette volna, ha csak egy nem volna, a’ ki mit öszve füzött, nem tartaná együvé; de nem is menne olly igaz, ’s bizonyos renden, sem olly rendelt mozgalmakkal, helyen, üdőn, térben, foganattal, és minémüséggel terjedve, ha csak egy nem volna, a’ ki ezen változásokat, különbféleségeket, ő állandó lévén, nem izgatná! Ez akar mi legyen bár, a’ ki által minden alkotvány fennáll, és mozgatik, szokásban lévő névvel Istennek nevezem.

Akkor ő: midőn ezeket igy esméred, kevés munkával megmutatom, hogy a’ boldogságban részes lehess, és honnodat is megláthassad, de a’ mellyekről szólottunk, folytassuk. Nemde a’ -106- boldogságban az elégséget számláltuk, az Istent pedig magát boldogságnak vallottuk? Igen: és a’ világ kormányában semmi külső segedelemre nem szorúl; mert ha szükölködik, akkor nem teles elégség ő. Az ugyan úgy van szükségképp. Ön maga által kormányoz tehát mindent. Nem tagadhatni. De az Isten, hogy maga a’ jóság, megmutattuk; emlékezem: tehát a’ jóság által igazgat mindeneket, mivel ön maga által igazgat mindent, a’ kit jónak vallottunk, és mint egy kormány-szeg, és igazgató melly által a’ világ gépelye állandón, és romolhatlan fenn tartatik. Igen meg egyezem, és hogy ezt fogod szólani, ámbár csekély gyanúval, de még is sejdítém. Elhiszem, és a’ mint vélekedem, már ébrednek szemeid az igazság látására, de a’ mit szólani fogok, azok sem homályosak.

Mit? midőn az Isten mindeneket a’ jóság kormányával méltán hitetik igazgatni, és azok mind, a’ mint tanítottam a’ jóságra természetesen sietnek, nem lehet kétkedni, hogy akaratjokkal kormányoztatnak, és magokat az igazgató kényére illendően mérsékelvén, az igazgatóhoz önkényt fordulnak. Úgy van, mert másképp boldog kormány nem is lehet; mert az engedetlenség lenne a’ nyakasság boldogsága, azért nincs semmi a’ világon, a’ mi természetét megtartván, az Isten ellen szemközt tüzni igyekeznék! -107- ha iparkodik is bevégezhet-e valaha akar mit az ellen, ki a’ boldogság birtokában leghatalmasabb? éppen nem tehet semmit. Tehát a’ fő jónak ellene semmisem akarhat. Nem vélném. Hát a’ fő jó az, a’ melly hatalommal igazgat, és kellemmel rendelget. Melly szókra én: óh! de felette gyönyörködtet, nem annyira az okok egésze, mint szavaid édes kelleme, hogy már egyszer valahára a’ nagyot lármázó bolondság megszégyenüljön.

Tanultad a’ történetekből, miként ingerelték az Eget hajdani Óriások, és őket a’ kegyes hatalom érdemük szerént megszégyenítette. Ha akarod állítsuk szemközt az okokat, talán ezen öszve ütközésből valamelly szép igazság szikrája támad: legyen a’ te szándékod. Hogy az Isten mindenek felett hatalmas, senki sem kételkedik, a’ kinek okos elméje van. A’ ki leghatalmasabb, az előtt semmi sem lehetetlen. Tehet-e hát rosszat az Isten? éppen nem. Most tehát a’ rossz semmi, midőn nem teheti azt, a’ ki előtt semmi sincs, a’ mit nem tehet. Talán meg játszol-e engem, okokkal szülvén egy kitalálhatlan zürzavart, a’ honnét ki térve bé menj, majd ismét bé menve ki térj? Talán valamelly csudás egységet pödörsz az Istenségnek körében? ime, előbb a’ boldogságról kezdve, azt mondád leg főbb jónak, mi a’ leg főbb Istenben létez, és ön magát -108- az Istent leg főbb jónak lenni, és teles ’boldogságnak tanítottad, a’ miből azt hozád ki, hogy senki sem boldog, ha csak egyszersmind nem Isten is.

Ismét a’ jóság külsejét az Isten, és boldogság állatozásának, és ugyan őt egyedül azon jónak lenni mondád, melly a’ természet minden szereitül kerestetik, az Istent is javak kormányával a’ mindenséget igazgatni mutattad, az akaratokat mind engedelmeskedni, és bennök semmi rossz természetét nem létezni; Ugyan ezeket nem külről vett, hanem egyik a’ másikból folyva, közönséges okokkal bebizonyítottad. Akkor ő: éppen nem játszom, és mindenek felett a’ legnagyobb munkát. Isten ajándékából, mellyért régen könyörögtünk be végeztük: mert az az Isteni állatozás formája, hogy se külre ne folyjon, se pedig valamit külről el ne fogadjon, hanem a’ mint Parmenides mondá (10.) Valamint egyaránt halmozza az abroncsot külröl, úgy öblözi tekervényét belröl. Hogy ha nem külről kért okokkal, hanem a’ szerekben találkozókkal, mellyekről szólottunk, igazgattatunk; nincs mit csudálnod, midőn Pláto énekiből tanúltad, hogy a’ dolgokkal, mellyekről szólunk, a’ szavak is legyenek rokonok. -109-

Boldog vagy te, ha nézheted
Tündöklő javak éreit,
Boldog vagy ha le oldhatod
Földnek lánczait, és szabad!
Nőjét hajdani Orpheus
Vesztvén, egyre siránkozott,
Bús hangjával az éneke
Erdőt futni, folyó vizet
Kénytet csendre megállani.
Már most öszve barátkozék
Nő szarvassal az ordacs is,
Bátorrá ijedő nyula
Lévén, gyors agarat be vár;
Mert hogy lángola belseje
Mit dallal szerelemre birt
Híven kért, de haszontalan
Esdeklése: le győzni nem
Birák Isteneket szomor
Szívbűl kelve panasszai.
Hát most szálla pokolra is,
’S ott késér szava hangjain
Nyájas lantja keserveket,
Mint énekleni ő tanúlt
Anyjátul, dala kellemes.
A’ kit gyászola hasztalan,
A’ kit hív szeretett, sirat,
Fájlol, könnyeze. A’ pokol
Rút mélysége is indula,
-110- Hogy szép dallaival könyörg
Esdeklése bocsánatot:
Bámul Cerberus énekin,
Hogy lant húrjai pengenek.
Még a’ bünbe merülteket
Kínzó rút sereg Asszony is
Már könyezve zokogva sir.
Nem szédíti te Ixion
Széllel bús fejedet kerék,
Szomját megveti Tantalus
Ambár torkig ihatna ő,
A’ tellyes bögye Sasnak is
Már nem szíja veséd Tyti!
Ekkor hát könyörülve szólt
Árnyékok fejedelme; hogy
Győzött! hölgyit azért vigye,
Adjuk vissza dalért, de a’
Fel-tét, szent legyen, és erős:
Még hagynád pokol ajtait,
Nem fogsz Nődre tekénteni.
Törvényt a’ szerelemnek adsz?
Törvény a’ szeretet maga!
Hajnalkor ki szemelte a’
Szép társát deli Orpheus,
Egy volt látni, megölni azt,

Ez csak kis mese értetek,
A’ kik vágytok az égbeli
-111- Szent Istenhez elérni; mert
Tudjátok hogy az, a’ kinek
Föld tetszik, soha égbeli
Az már nem lehet; a’ miket
Szerzett, veszteni fogja mind!

Jegyzések.

1) Bacca maris rubri. A’ vörös tengerben sok piros, kék, és tej fejérségű Klaris találtatik. Vörös tenger nevezete a’ fenekin találtató vörös fövénytől eredett. Lehet itt igaz gyöngyöt is érteni, melly fényes fejér szinű gömb, mennél nagyobb, annál drágább; tengeri csigákban, egy, két, sőt több szemenként is lelhetni egy csiga házban: ezek nem csak a’ Görögöknél, és Rómaiaknál, hanem a’ földön majd nem minden Nemzetnél, mint ritka ékességek becsültettek már az ősz hajdan korban.

2) Thule. Islandia, Eisland, vagy is jeges ország éjszak Europában. Plinius bizonysága szerént addig hajóztak a’ Phoeniciabéliek, és Romaiak.

3) Sophocles Görög költész, Versei igen kellemesek, 120 szomorú szin darabja volt, mellyekből egynehány még hozzánk is eljutott; 88 éves korában nyerte a’ 24-ik koszorút, és örömében megholt.

4) Nem vélem azokat nemeseknek, a’ kik nevezetes Atyák véréből erednek, hanem a’ kik minden szereknél többre becsülik a’ tisztességet az erkölcsel.

Nem az én dücsőségem az, hanem az Eleimé. Ha vannak én bennem némelly erkölcsi ékességek, azokban dicsekedem: nem pedig mellyeket az oktalan hiúság piperéz magára az Ősök sirjából.

5) Alkibiades, igen különös szépségü, és kellemű Fejedelem volt Athénában, a’ mint bizonyítja Corn. Nepos.

6) Itt azon életek által nem mást értett, mint fát, füvet, és a’ többi elemeket Empedocles tanitása szerént, ki a’ természetről három könyvet irt versekben, és még néhány darabjai meg vagynak. E’ volt első, ki az ember lelkét nem a’ fejben, vagy szívben, hanem a’ vérben, melly az egész testet megfutja, rejtezni tanítá. Hogy az Aethna özön tűznek eredetit meg nem foghatá, a’ lángok közé ugrott. Horatius bizonysága szerént:

– – – – – – Deus immortalis haberi
Dum studet Empedocles ardentem frigidus Aethnam
Insiluit. – – – – – – – – – –

7) Tagus, Tajó, folyó Spanyol Országban, melly Portugallián keresztül Lysabonnál a’ nyugoti tengerbe ömlik. Folytában sok helyen bővelkedik arany porral, mint a’ szőke Duna Aranyosnál, nemes Szapnál, és több helyeken.

9) Indus nagy folyó keleti Ásiában, ettől neveztetik ama’ roppant birodalom Indiának, és meg különzés végett ez, keleti, az Amerikai pedig nyugoti India névvel bélyegeztetik.

10) Parmenidesek ketten valának, eggyik 96-ik Olympia szakaszban élt mint jeles bölcs Eleaban: ez, vallá, hogy minden rendszeresen történik a’ világban, a’ -113- mit ő gondviselésnek nevez; munkáját versekbe foglalva olvasni lehet még némelly töredékekben.

11) Tenara, Laconia hegye, most Capo Matapán, ott egy barlang van, mellyet pokol ajtajának mond Plinius.

12) Ixion Thessalia királya pokolban egy kerékre kötve, mardosó kigyókkal körülvéve szél által perdült, a’ kiről éneklé Claudianus:

Volvitur Ixion, et se sequiturque, fugitque,

13) Tantalus Phrygia királya, sértő és rágalmazó nyelviért pokolban szomjal, és éhséggel bünhődött. Ovidius.

14) Tytius, Földnek fia, kinek veséjét szüntelen vájták a’ Sasok. Virgil.

15) Euridice Orpheus felesége, ki hogy pokolban fogva lőn, Orpheus keserveivel az erdőket, vizeket, utóbb a’ Pokol Főnökeit Plutót és Proserpinát szánakozásra birván, vissza nyerte feleségét; de azon feltétellel, hogy vissza ne nézne Feleségére, ki őtet nyomba követte, ezt meg szegvén, az asszony örökre elveszett. Ezen szomorú esetet igy éneklé Virg:

Vissza felé indúlt már Orpheus, a’ bal esettől
Nem tartván: a’ háta megött ballagva követte
Euridice, a’ mint Proserpina néki meg hagyta;
A’ mikor a’ szerelem nagy csorbát ejte eszében,
Mellyért sok nyavalát kellett szenvednie, ambár
Vétke bocsánandó, ha bocsánat volna pokolban.
A’ föld színéhez közelébb járulva megállott,
’S oh jaj! lelkéből hebehurgya szerelme kivetvén
Félelmes gondját, követő társára tekéntett!
-114- Ott ugyan a’ kegyetlen Pluto törvényei ellen
Vétvén, elveszti a’ fáradozásinak hasznát:
És hármas ropogás hallék az Averni tavakból;
Euridice pedig, baj! mi dolog veszt engemet? ugymond
’S tégedet Orpheusom! ki dühösködik annyira rajtunk?
Im ismét a’ holtaknak seregébe idéznek
Engemet.

16) Orpheus nevezetes Thraciai bölcs jeles hangász, Apollo, és Calliope fia, Euridice férje.

IV. Könyv Tartalma.

Ambár mig élünk gyakran a’ leg gonoszabbak boldogulnak, és a’ teles erényüek nyomorognak; még is azok szerencsétlenek valóban, ezek pedig boldogok: mert a’ jóság ön maga jutalom, a’ gonoszság pedig büntetés. Minden sors jó, mivel az Isteni gondviselés mindeneket kormányozván, semmi sors sem lehet rosz; mert az vagy gyakorol a’ jóban, vagy javít, vagy pediglen büntet. –

I. §.

Ha Isten kormányozza a’ világot, hogy nyöghet a’ jámbor, és boldogulhat a’ gonosz? mivel gyakor az erkölcs jutalom, és a’ vétek büntetés nélküli.

Midön a’ bölcseség ezeket méltóságos arczal, és komoly tekéntettel, gyengéden, és kellemesen is énekelte; akkor én belső szomort nem felejtve, szólni való szándékát félbe szakasztám: Oh igaz világ hajnala! mellyet eddig szólottál, mind istenesi szemlélésiddel, mind pedig nyomos okaiddal kitetszenek, és azokat ámbár sérelmi fájdalomból elfelejtém; de még is az előtt tudtam, miket mondottál! És éppen az a’ legnagyobbik oka búslakodásomnak, hogy midőn létez a’ szerek jó igazgatója, hogy lehetnek még is rosszak, és azok büntetlenek? E’ maga egyedül melly csudára méltó, valóban elmélkedhetel is, de e’hez még más nagyobb is tartozik; mert parancsolván uralkodik a’ rosszaság; az erkölcs pedig nem csak jutalommal szükölködik; hanem még gonoszok lábaival is tiporva a’ vétek helyett kinokat szenved; és hogy ezek a’ mindeneket túdó, tehető, és csak a’ jót akaró Isten Országában -117- történnek, senki elegendően nem csudálhatja, és nem panaszolhatja!

Akkor ő: lehetne végtelen álmélkodni, és minden szörnyetegeknél rettentőbb volna, ha mint te véled, illy nagy házi Úrnak leg rendesebb házában hitvány édenyek becsültetnének, a’ drágák pedig útáltatnának: de nem úgy van a’ dolog; mert ha azok, mellyeket előbb bevégeztünk, tagadhatatlan igazak; kinek országáról szólunk, annak alkotójától megtanulod, hogy a’ jók mindenkor hatalmasok, a’ gonoszok pedig gyávák, és útálatosak: és hogy a’ bün soha büntetés, az erkölcs soha jutalom nélkül nem létez, a’ jámborokat szerencse, a’ gonoszokat pedig veszedelem késéri, és több e’félék: mellyek szüntetvén panaszidat, téged tartós állhatatosságban megerősítnek.

Mivel pedig az igaz boldogság külseit már előbb tőlem tanultad, állomását esmérted, elhagyván mind, mellyek feleslegesek, csak az utat, melly hazádba fog vezetni, mutatom: szerzek szárnyokat is elmédnek, mellyek által magasra emelkedhetel, hogy a’ zavart elűzve egészségesen vezérségem alatt az én utamon, és eszközömön honnodba eljuthass.

Vannak igen szép szárnyaim én nekem,
Mellyek magasra felmenők:
-118- Hát ezeket gyors elme ha felveszi;
Utálta földet nem teként.
Mérhetlen lég nagy körin ált szökik;
Haladva felhőket, hamar
Túl mén gyors mozgással az aetheri
Tűznek hevítő lángjain.
Még csak az égen fénylő csillagok
Lakjához el nem jut, napot
Érvén, egyre saturnus után tovább
Még társain is, ő túl röpül.
Vagy még a’hol csillagos ég terül,
Be járja körjöket, ’s megyen.
Most ezeken fellül leng, és siet
Hogy a’ világ sarkán legyen
Fellebb: gyors levegőn pedig állva, már
Láthassa a’ szép fény özönt.
Itt kormányoz az Úr fejedelmeket,
Itt a’ világ sorsát vezeti
Állandón, ’s gyors mozdulatot maga
A’ fényes Úr arányza neki.
Majd téged ha az út ide bévezet,
Mellyet feledve rég nyomozol,
Azt fogod egyre kiáltani: ez hazám,
Én itt eredtem, itt maradok!
Hogyha pedig tetszik letekénteni
Az elhagyott bús földre; hát
Látni fogod, kiket a’ nép itt ural,
S’ retteg; hogy azok is vándorok!

II. §.

A’ jót elnyerve a’ jámborok mindég hatalmasak, ellenben a’ gonoszok tehetetlenek.

Akkor én: oh kedvesem! valamint nagyokat igérsz, úgy nem kételkedem, hogy megteheted, csak a’ mire ébresztesz, ne késlekedjél. Először tehát lássad mondá: hogy a’ jámborok szüntelen hatalmasak, a’ gonoszok pedig erőtlenek, mert itt eggyik a’ másikból kiviláglik, mivel a’ jó, és rossz ellenkezők; ha a’ jó hatalmas, akkor a’ rossz gyávasága kitünik, ha pedig a’ rosz gyarlósága ki tünt, a’ jóság ereje nyilvános. De hogy érzeményünknek bővebb hitele legyen, mind a’ két utat meg kell járni, és valamint ezt, úgy a’ másik részt is bebizonyítani.

Kettő szűkséges, hogy minden emberi cselekedet végbe vitessék, úgy mint akarat, és hatalom, a’ mellyekből ha eggyik hijányzik, nincs mit fejtegetni. Meg szűnvén az akarat, nem is kezd senki a’hoz, a’ mit nem akar, ha pedig nincs hatalma, az akarat haszontalan. Igy történik, hogyha látsz valakit akarni megnyerni azt, a’ mit meg nem nyer soha, az, hogy szükölködik meg nyerni való tehetőséggel, nem lehet kétkedni. Ez világos, felelém, nem is lehet tagadni. -120- A’ kit pedig láttál bevégezni a’ mit akart, kétkedhetel-e tehetőségéről? a’ mit tehát kiki tehet, abban hatalmasnak, a’ mit nem tehet erőtlennek kell itélni. Megvallom. Emlékezel-e, hogy előbb felhordott okokból kitetszett az, hogy minden ügyekezete az emberi akaratnak, melly különféle gondoktól hányatik, a’ boldogságra siet? Igen is emlékezem. Emlékezel-e hogy a’ boldogság maga a’ jóság, és valamint a’ boldogságot, kivánják egyszersmind a’ jóságot is? hogy ne emlékezném mondám; mert az szüntelen elmémben vagyon. Tehát a’ jó és rossz emberek együvé elválaszthatlan okkal igyekeznek eljutni a’ jóhoz? Igen is. De az is bizonyos, hogy a’ jó elnyertével megjavulnak? bizonyos: elérik tehát a’ jók a’ mi után vágynak? Ugy látszik. A’ gonoszok pedig ha elnyernék a’ jót, mellyet kivánnak, rosszak nem lehetnének? Ugy van: midőn tehát mind ketten jót kivánnak, de csak jámborok nyerik, és a’ rosszak nem: nincs kétség, hogy a’ jók hatalmasak, a’ rosszak pedig erőtlenek, és gyávák. A’ ki itt kétkedik, az a’ szerek természetét, és az okok következéseit sem képes megesmérni.

Ismét mondá: ha ketten lesznek, kiknek természet szerént egy föltett szándékjok van, az eggyik természetes hivatalból azt tegye, és bevégezze: a’ másik pedig nem telesétheti más módon, -121- mint a’ természet kivánja, ne telesítse ugyan, hanem utánozza a’ telesítőt, mellyiket mondandod hatalmasnak? ámbár gyanítom, szólék, mit akarsz; még is bővebben akarom hallani. Talán nem tagadod, hogy a’ járás, mozgás, az emberekben természetes? korántsem. A’ járásra természetes kötelességök van a’ lábaknak; ezt sem tagadom; ha tehát valaki lábakkal birván járhat, egy másiknak ezen természetes lábhatósága nincsen, és kezeivel ügyekezvén, járni akarjon, ezek közt mellyiket véled tehetősebbnek? folytassd tovább a’ többit: kétség kivül erősb az, ki természet szerént birja magát, annál, a’ ki nem birhatja. De a’ leg főbb jót, melly a’ gonoszok, és jámborok előtt áll, a’ jámborok természetes erkölcsi akaratból kivánják, a’ gonoszok pedig, különféle vágyból, melly nem természetes kötelesség, iparkodnak elnyerni. Vagy te másképp véled? épen nem; mert a’ következmény világos. Ezek engedtéből nyilvános, hogy a’ jámborok hatalmasak, a’ gonoszok erőtlenek, és gyávák. Igazán fejted mondá: és az, a’ mint az Orvosok, reménylik, jele a’ felébredt természetnek, de mivel téged a’ felébredt érzelemre igen késznek látlak, több okokat hordok elő. Lássad mennyire tünik ki a’ megromlott emberek erőtlensége, a’ kik oda sem érhetnek, a’ hova őket a’ temészetes szándék nem csak vezeti, -122- sőt kényteti. Hát ha ezen nagy, és legyőzetlen természetes segédtől elhagyatnak?

Szemléld csak, mennyire foglai gonosz emberek a’ tehetetlenségnek: mert nem silány és tréfa ajándékot kérnek, mellyet nem csak el nem érhetnek, és meg nem nyerhetnek; hanem még a’ szerek mindenséginél, és tetejénél elcsökkennek: sőt még ott sem foganatos a’ szegények munkája, hogy éjjel nappal dolgoznak, a’ midőn a’ jámborok ereje jeleskedik, és kitünik; valamint azt, a’ ki lábán járván azon helyig eljutna, mellyen túl járni nem lehet, a’ járásban leghatalmasbbnak vallod; úgy azt, a’ ki a’ kivánatoknak még a’ végit is, mellyen túl nincs mit vágyni, elérte; legtehetősbnek kell esmérned: a’ mellyből kitetszik, hogy a’ gonoszok minden erőből kimúltak; mert elhagyván az erkölcsöt, miért ragaszkodnak a’ vétekhez, talán a’ javakról való tudatlanságból? de mi lehet erőtlenebb a’ tudatlanság vakságánál? vagy esmérik a’ következendőket? esmérik, de a’ gonosz kivánság őket vissza taszította, mert a’ mértékletlenség azokat gyarlókká teszi, a’ kik vétek ellen nem állnak; vagy tudva, ’s kész akartva a’ jót elhagyják, és a’ vétekre kanyarúlnak? úgy illy móddal nem csak meg szünnek hatalmasok lenni; de még létezni is; mert kik a’ mindenek közönséges czéljától el távoznak, hasonlóképen létezni meg szünnek. -123- Az talán csudálatosnak látszik, hogy a’ gonoszokat, kik többen vannak, nem létezni mondjuk, de úgy van a’ dolog: mert a’ kik gonoszok, hogy rosszak, nem tagadom; de hogy azok igazán, és kivétel nélkül rosszak, azt tagadom: valamint a’ holt testet holt embernek mondod, egyszerüen pedig embernek nevezni nem lehet; úgy a’ gonoszokat rosszaknak ugyan mondhatom, de egészen nem vallhatom: ollyas minek van léte, a’ mi rendét fen tartja, és őrzi természetét; a’ mi pedig azt elhagyja, a’ természetiben való lételtől is távozik.

De tehetnek mondod a’ rosszak is, én sem tagadom, de ezen tehetségük nem az erőtől, hanem a’ gyáva erőtlenségtől ered, tehetnek rosszat, mellyet nem tehetnének, hogy ha a’ javak tehetőségében maradtak volna, a’ melly tehetőség nyiltan kimutatja, hogy mit sem tehetnek: mert valamint előbb értettük, hogy a’ rossz semmi, midőn csak rosszat tehetnek a’ gonoszok, mit sem tehetnek. Világos. És minő ereje legyen a’ hatalomnak, megmutattuk, hogy semmit egyebet a’ jónál nem tehet. Ugy vagyon mondám: de rosszat nem tehet? nem. Van tehát valaki, a’ ki az embereket véli mindent tehetni? ha csak valaki nem bolond: senki. De az emberek tehetnek rosszat? Vajha nem tehetnének! Midőn tehát a’ leg főbb jóval birók tehetnek mindeneket, ellenben -124- nem tehetnek a’ rosszal birók: nyilvános, hogy a’ kik rosszat tehetnek, kevesebbé hatalmasok.

Már meg mutattuk, hogy minden hatalmat a’ kivánandók közé kell számítani, és minden kivánandók, a’ javakhoz mint egy a’ természet tekélyéhez tartoznak; de a’ rosz tehetőség a’ javakhoz nem tartozik, azért kivánni sem kell, pedig minden tehetőség kivánatos: kitetszik tehát, hogy a’ rossz tehetőség nem is hatalom. Mind ezekből világos, hogy a’ jámborok tehetősége hatalom, a’ rosszaké pedig kétség kivül erőtlenség! Csak ugyan igaz Pláto bölcs mondása: Egyedül a’ bölcsek tehetik a’ mit ohajtanak, a’ gonoszok pedig gyakorolhatják a’ mi tetszik, de a’ mit ohajtanak nem telesíthetik. Mivelnek mindeneket, midőn azok által, mikben gyönyörködnek, azt a’ javat, mellyet ohajtanak, megnyerni vélik, de meg nem nyerhetik, mivel gonoszság a’ boldogsághoz nem férhet.

A’ Királyokat ha látod
Fényes székre fel ülni.
Szép vörös bársony ruhában;
Gyászos fegyverek őrzik!
Haragos arczal ők fenyétnek,
De dühöng a’ szivök egyre.
-125- Vondle a’ hiú kevélység
Tisztelt köntösit; akkor
Látni majd fogod, miként ők
Magok őn rabjai lettek.
Egy felöl faggatja őket
Bujaság mérge erősen,
Más felöl kinozza habzó
Harag, és gyötri hatalma,
Bú epeszti majd fogolkényt
A’vagy csalfa reménység!
Hát midőn látod, hogy egy főt
Kinzanak ösztöni holtig,
’S nem teheti, mit ő kiván; úgy,
Szolgál terhes uraknak!

III. §.

A’ jámborok az ő jóságokban jutalmaztatnak, a’ gonoszok ellenben az ő rosszaságok által büntetődnek.

Látod-e hogy sárban tanyáznak a’ vétkek, és ragyogó fénnyel tündökölnek az erények? a’ miből ki tetszik, hogy soha meg nem szünik a’ jámborok jutalma, sem a’ gonoszok büntetése. A’ dolgok, mellyek műveltetnek, azért műveltetnek, a’ mi a’ jutalmok p. o. kik a’ pályán -126- futnak, azért futnak mivel előttök hever az érdem díja, t. i. a’ koszorú. De boldogságnak azt neveztük, a’ miért mindeneket cselekszünk; tehát az emberi cselekedetnek maga a’ jó az ő közönséges feltett jutalma; már pedig a’ jóságot a’ jámboroktól el nem lehet választani; mert azt jámbornak nem lehet nevezni, a’ ki jósággal szükölködik; azért a’ jámbor életet szüntelen jutalom követi; dühösködjenek bár akár mint a’ gonoszok, a’ bölcs koszorúja nem hervad, el nem húll; mert a’ jámbor lelkek tulajdon ékit idegen gonoszság le nem szakítja. Ha külről nyerttel vigadna, elvethetné más is, de az is, a’ ki adá. Midőn pedig a’ tulajdon jámborság adja, akkor fog szükölködni érdem jutalommal, midőn meg szünt jámbor lenni.

Végre mivel minden jutalom azért kivántatik, mert jónak hisszük, ki itélheti javak birtokosát jutalommal szükölködni? de minő jutalommal? mindenek közt leg szebb, ’s leg nagyobbal: emlékezzél csak azon jegyzésről, mellyet mint főbbet elődbe adtam, és így okoskodjál: Midőn a’ jó maga a’ boldogság, a’ jámborok azonnal, mivel jók, egyszersmind boldogok is; de a’ kik boldogok, Isteneknek kell lenniek. A’ jámborok jutalma az, a’ mit semmi nap el nem koptat, ’s el nem törülhet, senki hatalma nem fogyaszthat, semmi gonoszság nem homályosíthat, hogy Istenek -127- lehessenek. A’ mellyek igy lévén, a’ bölcs nem kétkedhetik a’ gonoszok elválhatlan büntetésiről: mert hogy a’ jó és rossz, büntetés és jutalom, ellenkezők, és tekéntettel különöznek, a’ mellyeket a’ jó jutalmára látunk történni; ugyan a’ rosszak részéről ellenkező történjék, szükséges.

Valamint tehát a’ jámboroknak jámborság jutalmuk; úgy a’ gonoszoknak gonoszság büntető kínzásuk. Már most a’ ki büntetéssel kinoztatik, hogy gonoszul kinzatik, nem kétkedhetel. Ha ők tulajdon sorsukat akarják vizsgálni, vélhetik-e magokat kinzatlanoknak lenni, a’ kiket minden gonoszok leg nagyobb rosszal nem csak gyötörnek, de fölöttébb, és egészen kinoznak? lássad most a’ jók ellenző részén a’ gonoszakat minő büntetés követi, minden a’ mi lesz, egynek kell lenni, és hogy az a’ jóság maga, már előbb tanultad, mellyből következik: hogy mind az, a’ mi van, jó is: ezen móddal minden a’ mi a’ jótul távozik, meg szünik létezni; a’ mi által az történik, hogy a’ gonoszok meg szünnek lenni a’ mik voltak: hogy emberek voltak, az emberi test külseje mutatja, azért rosszá lévén, az emberi természetet is elvesztették. Mivel pedig az embert, az emberségen felül csak a’ jámborság emelheti, szükséges, hogy a’ kiket az emberség állapotjáról levetett a’ gonoszság, azokat az ember -128- érdemiről is letaszítsa: igy következik, hogy a’ kiket látsz gonoszsággal elváltozva, embernek nem vélheted: fösvénységtől buzog az idegen javak erőszakos elrablója? hasonló a’ farkashoz: vad és nyugtalan nyelvét perlekedéssel gyakorolja? kutyához hasonlítsd: leselkedő titkos ravaszsággal örvend? rókákkal mérkőzik: haragból mértékletlen ordít? oroszlány természetét viseli; rettegő, félénk, a’ mitől nem kellene ijedni? szarvasokhoz hasonló: mint kába és tunya lankad? szamár módra él; könnyelmű ’s állhatatlanúl gondjait változtatja? nem különöz a’ madaraktól: ocsmány, és tisztátlan bujaságba merült? a’ mocskos disznó gyönyörei fogla. Úgy van, ki a’ jámborságot elhagyva meg szünik ember lenni, midőn az Istenes állapotra ált nem mehet, barommá változik.

Hős vezér mene tengeri (1.)
Talpakon, vele harczosi:
Szél repíti szigetre, hol
Nap leánya uralkodott,
Szép ugyan, de ravasz szívü.
Circe, új jövevényeit
Megcsalá poharával úgy,
Hogyha vándor ivott, hamar
Sok felé, füvek által ő
Változott; lőn ez erdei,
-129- Az pedig Lybiának, a’
Harsogó fene állata. (2.)
E’ megint ihok ellene,
Mert ha sirni akar, süvölt.
Indiának az ott, vada
Jár szeléden az udvaron.

Bár, ha Mercurius baját
Látta, ’s meg könyörült szive,
Hős Vezér csetin, ’s mirigy
Által ölte veszély okát:
Már előre legényei
Átkozott italát ivák;
’S falnak a’ kenyerök helyett
Makkot, emse gyanánt, kiki
Csak röfög, rekedett szava,
Teste változa, ’s mindene.
Lelke egy maga él, de csak
Korcsban, azt nyögi, szenvedi.
Ó csekély hatalom! ha a’
Testet öszve csúfitod is
A’ sok étel itallal, ám
Lelkinek baja nem lehet;
Benn az élet erő szesze
Rejtve, azt födi védelem.

Már ha indulatán szived
Győzni nem tanul, akkor a’
-130- Mérge annak erősbb, de kül
Testnek ártani nem fog az,
Sérti, ’s marja, de lelkedet:

IV. §.

Mivel a’ gonoszok akarva tehetnek rosszat, nyomorultak, és ez az ő büntetésök.

Ezek után én azt felelém: megvallom igazán, hogy ámbár az emberi test külseit viselik a’ gonoszok, még is barmokká változnak a’ lelki minémüség szerént. De a’ kiknek iszonyú, és gonosz elméjek a’ jámborok veszedelmire dühösködik, azt akarnám hogy ne tehetnék. Nem is szabad, mondá: a’ mit annak helyén megfogok mutatni: ha ugyan azt is, a’ mivel szabadoknak láttatnak elvonjuk tőlük, nagy részén enyhül a’ gonosz emberek büntetése.

És lám a’ mi talán némellyek előtt hihetlen, boldogtalanabbak a’ gonoszok természet szerént, ha kivánságukat telesíthetik, mintha nem telesíthetnék; mert ha nyomorúság gonoszat kivánni, tehetni nyomorúságosabb, mi nélkül a’ szegény akarat tehetsége lankadna. Minekutánna kinek -131- kinek meg van a’ gyengesége, hármas bajjal ingattatnak azok, kiket látsz gonoszat akarni, tehetni, és végbe vinni.

Meg engedem ugyan, de inkább kivánnám, hogy mentül előbb ezen szerencsétlenségtől meg menekedjenek: menekednek előbb, hogy sem te talán akarnád, vagy ők véljék magokat meg mentve; nincs is semmi az emberi élet szűk határi köztt olly késő, a’ mit a’ halhatatlan léleknek soká kellene várni, a’ kinek nagy reménye, és magas tetteknek gépelye rögtöni, és reménytelen véggel gyakran elromlik; a’ mi a’ gonoszok hasznára van, mert ha a’ gonoszság nyomorultá teszi őket, bizonyosan nyomorultabb a’ ki tovább gonosz; azokat pedig valóban leg szerencsétlenebbnek itélném, ha az ő rosszaságokat leg alább az utolsó halál be nem végezné: mert ha igazat mondottunk a’ rosszaság szerencsétlenségéről, végtelen a’ nyomorúság, melly örökös.

Ezekre én azt felelém: csuda ugyan, és nehéz megengedni, de az előbbiekhez hogy igen illendő, megesmérem. Jól véled mondá, de a’ ki a’ következtetést vonakodva fogadja, illendő, hogy meg mutassa, ha mi hamis mondatott, vagy, hogy a’ következtetés nem foly az előbb mondottakból: mert helyben hagyván az előzményeket, nincs is semmi oka helytelennek vélni a’ következtetést. A’ mit most mondandok nem kevésbé -132- csudálatos; de a’ felvett okokból származik. Mi légyen, azt kérdém: boldogabbak, mondá, a’ gonoszok kinokat szenvedve, mintha őket az igazság semmi büntetéssel sem fenyítené; nem igyekszem én most arra emlékeztetni mindenek elméjét, hogy a’ rosszaság meg javúl büntetés által, és kiki a’ kinzás ijesztése által igaz utra térítetik, a’ többinek pedig példáúl szolgál, hogy a’ büntetést kerüljék; hanem más módon azokat boldogtalanabbaknak lenni, ha büntetlenek, ámbár semmi tekéntet sincs a’ jobbulásra, vagy a’ példa adásra. Lehet-e más mód ezenkivül? ő felele: nemde meg eggyeztünk, hogy a’ jók szerencsések, a’ gonoszok nyomorultak? ugy van mondám: ha tehát valaki nyomorúsága, valamelly jó által enyhül, nemde boldogabb annál, kinek minden vigasztalás nélkül nyomorúlt a’ sorsa? úgy látszik. Hátha ugyan azon nyomorúlt, ki minden jóval szükölködik, még azon felül hogy nyomorúlt, más kinnal is sanyartatik, nemde szerencsétlenebb annál, kinek nyomorúsága valami jóval enyhül? Miért nem? mondám: Van tehát a’ gonoszoknak enyhülésök, midőn bünhödnek a’ jó által, t. i. a’ büntetés által, melly az igazság rendén jó: ugyan azokat, midőn kinzástól mentvék, valami más rossz követi, a’ büntetlenség, mellyet az igaztalanság érdemihez rosznak vallhatsz: nem tagadhatom. -133-

Sokkal tehát szerencsétlenebbek a’ gonoszok, igaztalan büntetlenséggel jutalmazva, mint igaz bosszúállással büntetve: hogy a’ gonoszok büntetése igazság, és büntetlensége igaztalanság, nyilvános. Ki tagadhatja ezt? de azt sem tagadhatja senki, hogy a’ jó az, a’ mi igazságos, ellenben pedig az rossz, a’ mi igaztalanság. Akkor én felelém: ezek ugyan a’ felebbiekből következnek, de kérlek téged, nem fognak-e a’ lelkek a’ test halála után büntettetni? sőt nagy büntetéssel, mert azt vélem, hogy némellyek a’ büntetés keserüségével, mások ismét a’ tisztulás kegyelmével fognak gyakoroltatni, de ezekről most nincs szándékom szólani.

Eddig azt tettük, hogy a’ melly rosszak hatalma néked legméltatlanabbnak látszott, most semminek esmérjed, és a’ kikről panaszolkodál, hogy büntetlenek, lássad a’ gonoszságokat soha sem maradni kinzás nélkül; a’ szabadságot, mellyet ohajtál hamar végződni, nem tanúltad hosszúnak lenni, és szerencsétlenebb lenne ha tartósabb, legszerencsétlenebb pedig, ha örökös leendene. Ezek után nyomorúltabbak a’ gonoszok igaztalan büntetlenségben maradva, mint igaz bosszúállással büntetve. Ezen érzeményből önkényt foly, hogy akkor keményebb kinzással faggattatnak, ha büntetlenül maradnak. -134-

Ezekre azt jegyzém meg: hogy ha a’ te okaidat tekéntem, semmit igazabbat nem mondhatni, de ha az emberek itéletére térek, ki az a’ ki ezeket nem csak ne higyje, hanem hallani sem akarná? Ugy van, szóla: nem akarják setétséghez szokott szemeiket, által tetsző fényes igazság világára emelni; hasonlók a’ madarakhoz, mellyek szemeit az éj világosítja, nap pedig homályosítja: mert midőn nem a’ szerek rendit, hanem tulajdon hajlandóságaikat tekíntik, vagy a’ szabadságot, vagy pedig a’ gonoszság büntetlenségét vélik szerencsének.

Már most lássad mit végzett az örök igazság. Ha jókhoz szoktatod elmédet, nincs szükség jutalmazó biróra, te ön magadat a’ legjelesebbek közé emelted; ha a’ gonoszokhoz tértél, külről ne keress bosszúállót, te ön magadat a’ legalább valók közé alacsonyítottad, mintha váltva az útálatos földet, és ragyogó eget tekéntvén mindenek külről megszűnve, egy tekéntettel majd ganéj, majd csillagok közt látszatol lenni: de ezeket a’ köznép nem tekénti! Mit itélsz? azokhoz álljunk-e, kiket a’ barmokhoz hasonlóknak esmértünk? Hát ha valaki elvesztvén szeme világát, elfeledné, hogy valaha látott, ’s azt vélné, hogy az emberi tekélhez ő benne semmi sem kivántatik, vallyon ezt látván vaknak itélhetjük-e? mert abban sem egyeznek meg, mi szinte erős -135- okokon állapik, hogy szerencsétlenebbek azok, kik sérelmet okoznak, mint kik azt szenvedik. Igen akarnám hallani az okokat is, mondám. Erre ő: Tagadhatod-e, hogy minden gonosz méltó a’ kinzásra? nem. Pedig a’ gonoszok sokfélekép szerencsétlenek, a’ kik tehát büntetésre érdemesek, hiszed-e azokat nyomorultaknak? illendő, mondám. Hát ha biró volnál, kit itélnél büntetésre? azt-e ki a’ sérelmet okozta, vagy a’ ki szenvedte? nincs kétség benne, hogy a’ ki szenvedte, annak tennék eleget a’ cselekvő kínzásával. Tehát előtted nyomorultabb a’ sérelmező, mint a’ szenvedő? Igen, következik. Ezen tehát, és más erős talpon alapult okokból kitetszik, hogy a’ rosszaság tulajdon természete által nyomorultakká teszi a’ sérelmezőket inkább, mint a’ szenvedőket. De most máskép tesznek az Ügyészek, kik azokért, a’ kik valami keserves sérelmet szenvednek, a’ bírák könyörületességét akarják ébreszteni, holott azokon kellene szánakozni, kik azt szerzették, kiket nem a’ haragos bosszúállók; hanem inkább a’ sajnálkozó, és könyörülő vádlók által szükséges volt az itéletre vezettetni, valamint a’ betegeket az orvoshoz, hogy a’ bűn nyavalája kinzással kiüzettessék, melly tettel a’ védelmezők buzgósága, vagy egészen meghűlne, vagy ha az embereknek használni kiván, vádoló szokássá válnék. Magok a’ gonoszok is, ha egy -136- kis résen az erkölcsöt magára hagyva, és a’ vétkek fertelmességét, büntetések szenvedésével megtisztítatni láthatnák, a’ jámborság vissza nyerhetésével ezeket kinzásnak sem mondanák, sőt a’ védők közben járását megútálván, magokat egészen a’ vádolók, és bíráknak át adnák, igy történik, hogy a’ bölcsekben semmi gyülölség nincs, nem is maradhat; mert a’ jámborokat csak legbolondabb gyülölheti; a’ gonoszokat pedig nincs ok gyülölni, mivel valamint a’ test nyavalája, ugy a’ gonoszság is mint egy betegsége a’ léleknek. Ha testi betegeket méltatlanság gyűlölni, hanem sajnálkozni kell rajtok, annál inkább nem kell üldözni, hanem könyörülni kell azokon, a’ kiknek esze minden bágyadtságnál erősebb gonoszságtól nyugtalanítatik.

Mit használ zavarodni indulattal,
És sürgetni halált ön maga karjaival!
Mert rögtön közelít, ’s jelen van önkényt,
Ő nem szokta magát tartani vissza soha.
Héj! most a’ kiket a’ kigyó, tigrissel,
S’ medve, oroszlán mar, társra fenik vasokat!
Mert már nem csak erény, de a’ szokás is
Titeket elkülönöz, ’s tábori zajra idéz,
’S egymásnak nyilakat szivekbe vertek?
Ez nem igaz, sem elég ok, vadon ontani vért.
-137- Már kölcsönt ha akarsz ma vissza adni?
Jámborokat kedvelj, és könyörülj gonoszon.

V. §.

Mért engedi az Isteni gondviselés a’ jámborokat nyomorogni, a’ gonoszokat pedig boldogulni?

Itt látom már most minő szerencse, vagy nyomorúság legyen a’ jámborok, és gonoszok érdemében alapitva, de ugyan ebben a’ község szerencséjében, érzek egy kevés jót is, rosszat is; mert senki a’ bölcsek közül számüzött, szükölködő, és meg gyalázott nem akar inkább lenni, mint javakkal birtokos, becsülettel tisztelendő, hatalommal erős, és a’ maga városában maradva virágzó, azért jelesebben, biztosabban is viseltetik a’ bölcseség hivatala; mert a’ boldogság az igazgatókkal kapcsolatba lévő népekre illy formán által foly, mivel a’ börtön, bilincs, és a’ többi kinzási büntetések, csak a’ veszedelmes polgárokat érdeklik, és azok számára rendeltettek. Mért használtatnak tehát megfordítva, hogy a’ gonoszság érdemei a’ jámborokat terhelik, a’ jámborság jutalmát pedig a’ gonoszok -138- ragadják? Nagyon csudálom ezt, ’s ezen zűrzavar okát tőled kivánom bővebben hallani: mert nem álmélkodnám annyira, ha elhinném, hogy történet szerént való esetekből támadna; most pedig bámulásomat az Igazgató Isten szaporítja, midőn gyakor a’ jóknak vigalmat, a’ rosszaknak pedig szomort, ellenben ismét a’ jámboroknak terheset, a’ gonoszoknak pedig örvendetest enged; ha csak az ok kinem tetszik, mi ez, hanem hogy véletlen eset? nem is csuda, felelé, ha ki rend okát nem tudván, valami zűrzavart állít, de te ambár ezen nagy rendelkezés okait nem tudod, még is mivel jó igazgató kormányozza a’ világot, igazán és rendszeresen történni mindeneket ne kételkedjél.

A’ ki éjszaknak csillagit akkor
Nem tudja, fenső sarkra ha értek,
Tünni, ’s mért késik lusta Bootes (3.)
Tengerbe fényét mártani estkor,
Hogy korán ismég lángja sugárzon:
Rendit csudálni fogja az égnek.
Hát ha még eltünt a’ szine holdnak
Töltin, setét föld közbe szorultán
’S elfödött tündér csillagok ezre
Majd villog akkor, rögtöni tűzzel:
Rémülést gerjeszt köz hiba benne,
’S bágyaszt unalmas: monda: sok ajkot.
-139- Senki sem gondolt Core szeleddel,
Hullámot a’ hogy partra taszítál;
Még havak bővin sem, ha meleggel
Forró napfénykor látta oszolni:
Mert okát könnyű tudni ezeknek,
Ah! ott azoknak titka ijeszt még.
Mind azont, mellyet ritka üdő szült
Csudálja röpkén változatos pór
Nép. De ritkuljon sürü hibája,
Majd nem csudál ő semmit azontúl.

VI. §.

Az Isteni gondviselés, és esetek természetét fejtvén mutatja, miként a’ jámborokkal, és gonoszokkal érdemek szerént történnek mindenek.

Ugy vagyon szólék, de midőn hivatalod a’ szerek titkos okait fejteni, és a’ homályba borúlt okokat kivilágosítani; kérlek, hogy itt fejezd ki, és mivel ezen csuda zavart leginkább engemet, beszéld el. Akkor ő keveset mosolygva mondá: a’ leg nehezebb szer esméretit kérdezed, mi kimeríthetetlen! mert ez olly anyag, hogy egy kétség oszlattal, számtalanul mások Hydra fejeként támodnak: nem találtatik mód, ha csak -140- valaki leg élénkebb eszének tüzével nem zabolázza; mert ebben a’ gondviselés egyszerüségéről, a’ véletlenség rendéről, a’ rögtöni esetekről, Isten megesméréséről, az örök végzésről, és az akarat szabadságáról van szó: mellyek milly terhesek legyenek, magad fontolhatod: de mivel ezeket is esmérni, gyógyszerednek egy része, ambár keskeny határ üdőközt, még is egy keveset iparkodunk fejteni; ha téged versek éneke gyönyörrel mulat, ezt a’ vigalmat egy kevéssé hallaszd el, mig az öszve foglalt okokat elbeszélem: A’ mint tetszik. Most mint egy előtől kezdve igy szólott:

Minden állat származása, és a’ változó természetek haladása, és mi csak valamelly módon mozdul, okait, rendeit, és külsejét az Isteni elme állhatatosságából nyeri: ez az ő egyszerűségi várában helyezve, a’ szerek folyamatjában sokféle módot alapított, mellyet midőn az Istenes értelem tisztaságában tekéntesz, Gondviselésnek neveztetik: midőn pedig azokat érdekli, a’ miket mozgat, és rendel, esetnek neveztetett a’ hajdaniaktól: mellyek hogy különzők, könnyen ki tetszik, ha valaki mind a’ kettő erejét eszével figyelmezi.

Mert a’ gondviselés az az istenes ész a’ leg főbb Fejedelemben helyezve, melly mindeneket igazgat; az eset pedig a’ mozgó szerekben helyezett -141- rendelés, melly által a’ gondviselés mindeneket, az ő rendjeik által öszve kapcsol.

A’ Gondviselés mindeneket, ámbár különzők, és végtelenek, öszve foglal; az eset pedig egyenként mozgásra osztja, mellyek helyekre, üdőkre, és formákra osztvák. Hogy ezen üdőszaki rend fejlése, az istenes elmében egyesítve tekéntetvén gondviselés legyen, és azon egyesítés elosztva, üdőkre rendelve, esetnek neveztetik, bizonyos; mellyek ambár különzők, még is egyik a’ másiktól függ. Mert a’ rendi esetek a’ gondviselés egyszerüségétől szármoznak: valamint a’ kézmüves a’ szernek rendit esmérvén, a’ munka foganatját mozgatja, ’s a’ mit egyszerüen, és jelenen eszmélt, azt az üdőszaki renden vezeti; ugy az Isten a’ gondviselés által ugyan egyszerüen, és állhatatosan a’ művelendőket rendeli, az Esetnek pedig ez, melly igazgat, sokfélekép és üdővel szolgál. Akar tehát szolgálván némelly istenes lelkek a’ gondviselésnek, az eset gyakorlatit végre viszik, akar lélek, vagy egész természet, akar égi testek mozgásával, akar angyali erénnyel, akar gonoszok szorgalmával; akar ezek közül eggyel, akar valamennyivel az Eset sora fűzetik; de az bizonyosan világos: hogy a’ gondviselés a’ szerek vezetésének mozdulatlan, ’s egyszerü formája; az eset pedig azoknak, miket az Istenes egyszerüség vezetni rendelt, -142- folyó kapcsa, ’s üdőszaki rendje. Innét vagyon, hogy minden, mi az esettől függ, a’ gondviselésnek is alája vagyon vetve, sőt ettől függ maga az eset is.

Némellyek pedig a’ gondviselés hatalmában lévén, az esetek sorát felmúlják, ezek pedig azok, mellyek az első istenességhez csatolva állandóan határozva lévén, a’ véletlen mozdulás rendét meghaladják. Mert valamint a’ kerekek közül, mellyek azon egy sark körül forganak, melly legbelsőbb, az közelit a’ közép egyszerü voltához, és a’ többi külsőnek mint egy sarka, melly körül azok forognak, a’ legkülsőbb pedig, a’ melly nagyobb kerületben pörög, a’ mennyire távozik a’ közép pont egyszerüségétől, annyira nagyobb helyekre terjeszkedik, a’ mi pedig a’ közép ponthoz csatolja magát, és vele társasúl, egyszerűségre szorítatik, és igy szét folyni, és oszolni megszünt. Hason módon a’ mi az első eszmétől távozik, nagyobb esetek csatolásába vonódik, ’s annál mentebb és szabadabb az esettől, mennél közelebb jut a’ szerek sarkához. Hogyha a’ fenső ész erősségihez vonul, mozgással szükölködvén, az eseti kénytelenséget felmúlja. Valamint van tehát az értelemhez az okoskodás, a’ hoz, mi létez, az, mi születik, az örökséghez az üdő, a’ pont közepéhez a’ kör; úgy van az eset mozgó sora is a’ gondviselés állandó egyszerűségéhez. -143- Ezen sorozat mozgatja az eget, és csillagokat, az elemeket egymásközt mérsékeli, ’s egymásutáni változattal ált alakítja: ugyan az a’ születendőket, ’s haldoklókat, a’ hason szülemény, ’s magvak növekedése által megújítja: ez, az emberek műveit, és sorsait az okok oszolhatlan csatjával öszve foglalja, mellyek, mivel hogy a’ halhatlan gondviselés eredetéből származnak, hogy ők is változatlanok legyenek szükséges. A’ szerek, csak akkor igazgattatnak leg jobban, ha az Isteni észben maradt egyszerüség azokat elkerülhetlen rendbe szedi: ez a’ rend pedig a’ változó, különben is könnyen folyó szereket tulajdon változhatlanságával zabolázza. Ebből történik, hogy ámbár tinektek, ezen rendet épen nem érthetvén, mindenek öszve zavarva lenni látszatnak; még is az ő jóra igazgató módja intéz mindent: mert nincs semmi, a’ mit a’ rosz okáért még a’ gonoszok is mivelnének, kiket, mint meg van mutatva, javakat keresvén, a’ rosz tévedés elfordít, nehogy a’ rend, a’ leg főbb jónak sarkából eredvén, az ő eredetétől valakit elcsavarítson, mellyik lehet igaztalanabb zavar, mint az, hogy a’ jámborokkal, mind rosszak, mind jók történjenek, a’ rosszaknak szinte mind kivánatos, mind pedig gyülöletes sorsuk legyen? Valjon tehát az emberek azon épséggel birnak-e, hogy a’ kiket jóknak, és gonoszoknak -144- vélnek, ugyan ollyanoknak kellessék lenniök, a’ millyeneknek vélettek? sőtt éppen itt ütköznek öszve az emberek itéletei; és a’ kiket némellyek jutalomra, mások büntetésre vélnek érdemeseknek.

De engedjük meg, hogy valaki meg tudja különböztetni a’ jókat, és gonoszokat, láthatja-e azért a’ legbelsőbb mérsékletet; mint a’ testről szokott mondatni, a’ lelkekben is? azért a’ csuda megmarad csuda, ha bár valaki nem tudja is, hogy mért használ némellyeknek édes, másoknak keserű gyógyszer, ’s mért némellyek betegsége gyönge, másoké pedig erős orvossággal gyógyúl. De azt az orvos, a’ ki az egészség, és betegség mérsékletit esméri, éppen nem csudálja. Lehet-e más a’ lelkek egészsége, mint a’ jámborság, ’s betegsége mint az erkölcstelenség? mi pedig más a’ jámborok oltalmazója, és gonoszok üldözője, mint az elmék igazgatója, és mérséklője az Isten? ki mivel a’ gondviselés magas vigyázó tornyából látja, kinek-kinek mi szükséges, meg esméri, és a’ mi hasznos, hozzá alkalmazza. Innét ered az Eset rendének jeles csudája: mivel a’ tudós azt miveli, mit a’ tudatlanok csudálnak. Mert hogy valami keveset, mit az emberi ész el birhat, az Isteni mélységről szóljak, arról, kit te legigazabbnak, és a’ valót leginkább őrzőnek vélsz, a’ mindentúdó gondviselésnek -145- máskép látszik. A’ győzedelmes okok az Istennek tetszenek, és a’ legyőzött, hogy Catonak tetszett, a’ mi barátunk Lucanus bizonyítja. (4.) Itt tehát a’ mit reménységen kivül látsz miveltetni, a’ szerek bizonyos rendin vagyon, a’ te véleményed pedig meg romlott zavarék.

De legyen bár valaki olly jámbor, hogy felőle mind az Isteni, mind az emberi itélet meg eggyezzen; ha ki erőtlen lelkü, és valami kelletlen történik vele, talán megszűnik tisztelni az ártatlanságot, melly által nem tarthatá fenn javait: meg enged neki a’ bölcs sáfár, a’ kit rosszá tehetett a’ szerencsétlenség, ne talán a’ kihez nem illik, szenvedni engedje. Vagyon egy valaki minden erkölcsel teles, szent, és az Istenhez legközelebb is, ezt akár minő veszedelemmel is érínteni tiltja a’ gondviselés, annyira, hogy még testi betegséggel sem engedi gyötörtetni. Mert mint egy valaki nálamnál jelesebb mondá: a’ szent férfiúnak teste erkölcsökböl épült. Történik pedig gyakor, hogy a’ jámborokra bizatik a’ dolgok igazgatása, hogy a’ bővelkedő gonoszság elfojtassék, némellyeknek osztogat vegyesen a’ lelkek minémüségéhez, másokat gyötör, nehogy hosszú boldogságban fajtalankodjanak; másokat ismét kemény sorsal enged kinzatni, hogy erkölcseiket a’ béketürés gyakorlatával megerősítsék: mások többet félnek kelletinél, -146- mint szenvedhetnének, mások ismét kelletinél többet megvetnek, mint sem szenvedhetnének, ezeket ön tapasztalásukra szomorítja, búsítja. Némellyek a’ századi tiszteletes hireket dicsőséges halál árával vásárolták, mások kinzással kivívtalanok lévén a’ többieknek példát adtak, hogy az erkölcs legyőzhetlen, a’ mellyek, melly igazán, melly rendesen, és ugyancsak azok javára, a’ kikkel történni látszottak, lettek, semmi kétség sincs; az is pedig, hogy a’ gonoszoknak most szomorító, majd örvendeztető sorsok vagyon, ugyan ezen okokból származik.

A’ szomorítókról’ ugyan senki sem csudálkozik, mivel gonoszságukért arra érdemesek, kiknek bűn díjai mind másokat a’ gonoszságtól elijesztenek, mind pedig a’ kik szenvedik, általuk javulnak; az örvendetesek, jámboroknak nagy tanulmány, hogy mit kellessék az efféle boldogságról itélniök, melly sokszor gonoszoknak is örömest szolgál: a’ mellyben valami rendtartást is hiszek, hogy némellyeknek, olly hanyatló a’ természete, és nyugtalan; hogy őket a’ házi szükség a’ vétkekre is kényteti, ezek betegségét a’ gondvisélés pénz ajándékával gyógyítja. – Ez gonoszsággal mocskolt lelkiesméretit tekéntvén, ’s magához hasonlítván javait, talán megfélemlik, ne hogy javait, mellyekkel vigan él, szomorúan elveszejtse: megjavítja tehát életét, -147- és midőn félti javait elveszteni, elhagyja gonoszságit.

Másokat érdemlett veszedelemre taszított javaik méltatlan szaporítása, némellyeknek engedtetett hatalom másokat büntetni, hogy a’ jámborok a’ jóban, a’ gonoszok pedig a’ büntetésben gyakoroltassanak; mert valamint a’ jámborok, és gonoszok közt nincs szövetség; ugy a’ gonoszok magok közt sem egyezhetnek. (5.) Hogyne? midőn ők ön magokkal sem egyezhetnek, a’ lelki esméretet kinozván vétkeik, és azt mivelik gyakran, a’ mit tévén, nem tettnek kivánnak: miből szokszor a’ főbb gondviselés azt a’ jeles csudát következteti, hogy a’ rosszakat a’ gonoszok magok tegyék jóvá: mert midőn némellyek érdemetleneket látszatnak szenvedni a’ legroszabbaktól, az ártalmasok gyűlölségétől hevülvén vissza térnek az erkölcsre akkor, midőn különözni kivánnak azoktól, kiket gyülöltek. Csak az Isteni erő maga az, minek a’ rosszak is jók, midőn azokat illendően használván, valamelly jónak foganatját létre hozza: mert a’ rend mindeneket egybe foglal úgy, hogy ha a’ kirendelt útról távozik is, ugyan az, ámbár másikba, de csak megint rendbe kerüljön azért; hogy a’ gondviselés Országában semmi vakmerően ne történjék. Nehéz pedig azt meg magyaráznom, és megfejtenem: hogyan kormányoz az Isten mindeneket, -148- nem is lehet az Isteni munkák gépelyét értelemmel meg fogni, vagy szóval magyarázni: elég legyen azt tudni, hogy a’ minden természetek teremtője, az Isten, mindeneket jóra vezetvén rendelget, és midőn azokat, miket teremtett, siet a’ maga hasonlatosságában megtartani; minden rosszat az ő társaságának határából a’ véletlen esetek rende által kiüz.

Ebből történik, hogy a’ melly rosszak e’ földön bőven látszatnak, ha a’ rendelkező gondviselést tekénted, sehol rosszat nem találsz. De látom már régen, hogy te a’ kérdések fejtegetésével terheltetel, és az okoskodás hosszúságával elfáradván, valamelly ének édességét várod; vegyed azért ezt az italt, melly által enyhülve erősebben indulhass a’ következendőkre:

Hogyha kivánod látni hatalmát
Te teremtődnek, csendes eszeddel
A’ magas, és kék égre tekints; mert
Ott van igaz, ’s hű béke divatban:
Ő friggyel sok csillagit őrzi,
A’ napnak ragyogása tüzével
Nem gátol soha holdat utában,
Sem mindenség sarka magassán
Tul, gyors medvét görbe futásban,
Melly nem szok soha vízbe merülni,
-149- Bár a’ többit látja le bukni,
Fénye világit tengeri síkon.
Nem változik a’ rendje üdőnek,
Esti setétség mert jele éjnek,
Éjen tul hajnalra kelet jön.
Így az örök szeretet viszon, és hív
Léte örök rendet követ: (igy már
Nincs égben most csillagi verseny)
E’ mérséklé egyre hasonló
Móddal mindenség elemit, hogy
A’ híg szároznak helyet adjon,
A’ hideget kapcsolta meleghez,
Tűznek lángja magasra repülvén,
Földnek terhe alá nehezedjék.
Szinte ez okból langya tavasszal
Rózsa virág is ajánlja szamatját,
Nyár pedig érleli búza kalászát,
Ősz is előkerül alma gyümölcsel,
Mérsékel telet a’ meleg esső
E’ mérsék táplál szaporítva
Mindent, a’ mi csak él, ’s leheg itten,
Ugyan e’ mindeneket ragad, és rejt
Végre halállal, hogy ha születtek.
Ő pedig, a’ ki teremté, föntebb
Kormányozza világ szereit, mert
Bölcs Ura, és forrása, királya,
Szent törvénye, birája igaznak.
Mellyeket ő mozgásra parancsolt,
-150- Vissza terel, tévedni sem enged.
Mert egyenes pályát ha csak újra
Körbe nem intézget, hamar ismét,
Mellyeket itt most foglala rendszer,
Válván forrástól elenyésznek.
Mindenek a’ szeretetre ügyelnek,
És vágynak jó czélra el érni;
Mert nem öröklenek ők soha máskép,
Ha viszony szeretetből nem akarnak
Haza térni urokhoz, ki teremté!

VII. §.

Minden szerencse jó: hasznos lévén a’ jámborok jutalmára, vagy jóság gyakorlatára; a’ gonoszoknak pedig javitására, vagy büntetésére.

Már csak ugyan láthattad mi következik ezekre. Vallyon mi? kérdem. Az, hogy minden sors jó. Hogy történhetik ez? vigyázz, mondá, mivel minden sors vagy vigalmas, vagy keserves; mert jutalmaz, vagy gyakorol jámborokat, vagy pedig javít, vagy büntet gonoszokat, kitetszik, hogy minden sors jó, a’ melly igaznak, vagy hasznosnak tudatik. Ez igen igaz ok, és ha a gondviselést, és esetet tekéntem, mellyet előbb -151- magyaráztál, erős okokon alapult érzelmed. De ha tetszik, azt, a’ mint előbb szóltál, a’ véletlenek közé számítsuk: mit? monda: mivel azt a’ köz beszéd gyakran használja, hogy némellyek sorsa valóban rosz! akarod-e hát, hogy egy kevéssé a’ pór nép szavaival éljünk, ne hogy látszassunk nagyon messze távozni az emberiség szokásitól? A’ mint tetszik felelém. Nemde jónak lenni véled a’ mi hasznos? Ugy van: a’ mi pedig gyakorol, vagy javít, hasznos. Megvallom, mondám, tehát minden sors jó? Miért nem. De ezek azoké, kik vagy az erkölcsben helyezvék, a’ rossz ellen hadat viselnek, vagy a’ bűntől távozván az erkölcs útjára térnek. Nem tagadom. Hát az örvendeteseket, mellyeket jutalomul nyernek a’ jámborok, talán a’ köznép rosznak itéli? Soha sem, sőt a’ mint van, úgy legjobbnak véli. A’ mi keserű, és méltó bűn díjjal a’ rosszakat zabolázza, talán a’ nép jó szerencsének véli? Nem, sőtt inkább, mondám, kigondolhatóképp legrosszabbnak.

Lássad már most, nehogy a’ nép véleményét követvén valami véletlent következtessünk! mit? kérdém. Ezekből, mondá, mellyeket elfogadtunk, következik, hogy azok sorsa, kik erkölcsösök, vagy annak haladásában, vagy birtokában vannak, akár minő a’ sorsok, még is boldog: a’ gonoszságban lévőké pedig legrosszabb. -152-

Ez igaz ugyan, mondám, ambár senki sem meri megvallani. Azért, szóla, a’ bölcs férfiú ugy ne szenvedje kelletlen valahányszor a’ szerencsével küzd: mint nem illik a’ vitéz férfiúhoz haragudni, valahányszor meg dördül a’ tábori zendülés. Mind a’ kettőnek anyaga maga a’ nehézség, ennek dicsősége nevelésére, annak pedig a’ bölcseség megerősítésére. Mert csak ebből neveztetik erőnynek, mivel tulajdon erejében nyugodván lenem győzetik a’ szerencsétlenségtől. Ti sem kivántok gyönyörök által szétoszlani, és bujasággal hervadni az erkölcsi haladásban; hanem minden sorsal keményen csatáztok; ne hogy titeket vagy szomorral le győzzön, vagy vigalommal elrontson. Hathatós erővel tartsátok meg a’ középet. Mind az, a’ mi alatt vagyon, vagy tovább halad, megveti boldogságát, és nincs jutalma munkájának. Kezetekben van, a’ minő sorsot akartok magatoknak alakítani, mert minden sors, melly keserűnek látszik, vagy gyakorol, vagy javít, vagy pedig büntet.

Kétszer öt évig vezeté hadát már
A’ Görög vitéz Agamemnon egykor (6.)
Troja bástyáin ki boszúlni Ángyát.
A’ midőn gátolva hajója széltül
Állna: vérrel kérleli a’ Diánát,
’S áldozá ő hah! szomorún leányát,
-153- A’ nyakát metszvén Iphigeniának.
Könnyezé búsan ha legényeit rég
Hős Ulysses, mert azokat megette
Mély üregben vad Polyphemus, ezt hát (7.)
Majd Ulysses meg boszulá, kiszúrván
Egy szemit, most ő vigad a’ boszúlton.
Herculest is fáradozási hírlik: (8.)
Mert legyőzvén Centaurust erővel,
Majd oroszlányt fojt, ’s fel is ölti bőrit,
Nyillal ő Stymphál madarit ki irtá,
Leste bár sárkány az arany gyümölcsöt
Kertben, ő még is ki lopá csalárdul,
Cerberust is tartja igája lánczon.
A’ saját délczeg paripáji által
Vad Diomedest feletette büszkén,
Hydra mérgét tűzbe vetette, aztán
Megzavart Thetis fia csonka arczal (9.)
Part közé simulva leszen folyammá.
Föld fiát győzé Lybiaban, el hullt (10.)
Cacus, Evander vigad a’ halálán! (11.)
Vad kan ő által leve martalékká,
Bajnok azt vállán lehozá halomrul,
Mellyel aztán tarta eget, ’s be végzé
Tetteit: most munka jutalma ég lőn.
Rajta hát bátran magas, és erényes
Példa ösvényére siessetek! vagy
Mit hivalkodtok? megutálva e’ föld
Fel visz az égbe!

Jegyzések.

1) Neritius, mellék neve Ulyssesnek, mert Neritiosba született, ez egy tengeri sziget Itaca mellett. Erről sokat lehet gyönyörrel olvasni Dugonics iratiban.

2) Marmaricus Leo. Marmarica tartomány más néven Lybia, Syria, és Aegyptus közt.

3) Bootes, északi két csillag, a’ Görögök Erymanthisnak, a’ Magyarok pedig gönczöl szekerinek nevezik, a’ Latinok, Ursa majornak. Vagyon még kis gönczöl csillagzat is, deákul Ursa minor, görögül Κυνοσȣρα (cynosura): ezek vezérsége alatt hajóztak a’ Görögök, és Phoeniciabéliek a’ közép tengeren, mint Ovid éneklé:

Esse duas Arctos, quarum Cynosura petatur
Sidoniis, Helicen graja Carina notet.

Fast. Lib. III.

5) Ama jeles bölcs Seneca mondá hajdan: Pax bonis inter se, mali autem et sibi, et aliis perniciosi. – A’ Jámborok békéje állandó, a’ gonoszok pedig valamint ön magoknak, úgy másoknak is veszedelmesek.

6) Attrides, mellék neve Agamemnon Mycenai Királynak, a’ ki Tróját tíz évig ostromlá, bosszút szomjazván Ilona ángyáért. Virgil.

8) Hercules, Jupiter, és Alcmene fia, csudálatos erejű, kiről a’ hajdankor igen sokat regéz, itt Boëthius is némellyeket említ, buzdítván a’ nagy, és rettentő munkára: -155-

Nagy tett halandó ha soha nem lehet!
Mert századoknak folyta se gátolá
Munkája által, illyre hogy ne
Gyujtsa, hevítse, emelje szíved.

Jeron.

10) Antaeus földnek fia, rettentő nagy óriás volt, kiről azt regélik a’ hajdaniak, hogy minden szemközt jövőt bajvivásra kihívott, és halálig kinzott. A’ megtalált csontjai után Sertorius bizonysága szerént 48 könyöknyi volt magassága. Ezt Hercules többszer földre verte, de látván, hogy mindenkor erősebb kelne fel, a’ légbe felemelvén megfojtá.

11) Cacus hegyi tolvaj, a’ ki húsz ökrét ellopá Evander nek, ezt megölte Hercules.

V. Könyv Tartalma.

Megfejté Boëthius az esetek mivoltát, és hogy azok az Isteni előtudással, és gondviseléssel nem ellenkeznek; tovább, hogy az isteni gondviselés nem ütközik szembe az emberi szabad akarattal, melly öszveköttetett az Isteni előtudással. Ezen előtudás mindent jelenkorban lát, ámbár nálunk embereknél, mint korlátos lényeknél elmúlt, vagy jövendő időben történik; ebből a’ fogamatból fejti meg az örökség mivoltát is.

I. §.

Elmondá, és beszédét némely más dolgok előhozására, és fejtésére fordítá, akkor én: helyes, és a’ Te méltóságodhoz illendő javaslás; de mit Te régen mondottál, hogy a’ gondviselésről való kérdés több másokkal legyen egybe füződve, azt valósággal is tapasztalom: mert azt kérdem: tartasz-e valamit a’ történet felől, és minek tartod? akkor ő: lekötött igéretemre sietek, úgymond: és az utat, mellyen hazádba vissza vitessél, megnyitom. Ezek ha bár tudomásra hasznosak is; még is feltett czélunk útjától egy kevéssé távoznak, és félő, hogy a’ tévedéstől fáradva, az igaz úton való haladásra elégtelen ne légy. Mit se félj attól, mondám; mert kész nyugalomra válik nékem azokat érteni, mellyekben nagyon gyönyörködöm, ha vetekedésednek minden részeit ingatlan bebizonyítod, a’ többiről már nem lesz kétségem.

Erre ő: engedek neked ugymond, és egyszersmind imigy kezdé: ha valaki a’ vakmerő mozgalomból, és az okok semmi egybe függésitől sem okozott történtet esetnek nevezi, én meg bizonyítom, hogy az eset éppen semmi, ’s azon -158- kivül a’ mit a’ jenlentett dolog teszen, telességgel üres szónak állítom. És ugyan lehet-e helye az esetnek, midőn az Isten mindeneket rendre szorít? mert hogy semmiből semmi sem létezhet, igaz érzemény, mellynek a’ régiek közül még senkisem mondott ellene, ámbár azok ezt nem a’ mivelő okról, hanem az anyagról, az az: minden okok természetiről, mint talp követ állították: de ha semmi okbúl szármoznék valami, az semmiből eredettnek fogna láttatni; ha pedig ez lehetetlen, az sem lehető, hogy ollyan legyen, a’ millyennek határoztuk. Micsoda? mondék, nincs tehát semmi, a’ mit vagy esetnek, vagy szerencsétlenségnek lehessen méltán nevezni? vagyon-e valami, ha bár a’ köz nép előtt titok is, a’ mivel ezen nevezetek meg egyeznek? Az én Aristotelesem azt a’ természet visgálásában rövid, és közelítő okkal meghatározta. Minő módon? szólék: Valahányszor, úgymond, valami a’ szer kedvéért miveltetik, és talán némelly okokból, más történik, mint sem szándék volt, Esetnek neveztetik: ugymint: ha valaki szántó földét mivelő okból felszántaná, és elrejtett drága kincset találna: ez ugyan történet szerént esett dolognak tartatik, de nincs semmiből; mert tulajdon okai vagynak, mellyeknek előre nem látott, és véletlen egybe jövése szerzé az esetet; mert ha földmives a’ földet nem szántaná, ha csak a’ -159- pénzt azon a’ helyen birtokosa nem rejti, ott soha fel nem találtatott volna az arany; ezek tehát okai a’ rövid történetnek, hogy az öszve akadt, és egybe gyűlt okokból, nem a’ szántónak szándékából eredett; mert az sem ügyekezett a’ ki az aranyat elrejtette, az sem, ki földét szántotta, hogy a’ kincs megtaláltassék; hanem a’ mint mondám, a’ mit amaz elrejtett, hogy ez szántott, öszve akadt a’ rejtekkel. Könnyü tehát meghatározni az Esetet, hogy az, egy véletlen történet öszve jött okokból, azokban, a’ mellyekért valami miveltetik. Öszve jönni pedig, és együvé jönni az okoknak, teszi az elkerülhetetlen rend menetele, melly a’ gondviselés forrásiból eredvén, mindeneket az ő helyekre, és üdejekre feloszt.

A’ magas, és meredek kő orma Acháji hegyeknek
Elválván, ismét szikla darabra rohan.
Euphrates forrása közös Tigrissel, egy érből,
Majd távoznak, ’s két részre oszol vizek is.
Öszve ha folynak azok de megint, csak egy ágyra szorítva,
Kettőnek viziből már leszen egy folyam ott.
Jöjjenek öszve hajók, ’s partról viz mosta fa szálok
Öszve zavart vizek is szüljenek évi csudát.
Még is mind ezeket lejtője halomnak okozta,
A’ viz rendje szerént csak lefele folyamik.
-160- A’ sors is bár fék, és jó rend nélküli látszik
Lenni, de ő kiszabott pálya szerént meneget.

II. §.

Az okos állat annál szabadabb, mennél inkább ment a’ gonosz kivánság rabságától.

Veszem észre, és a’ mint te beszéltél, én is úgy érzek. De emez egymásból szőtt okok szere mellett, vagyon-e valami szabadsága akaratunknak? Vagy talán az emberek lelki indulatait is, a’ véletlen esetek láncza szorongatja? van, mondá: mivel nem is tehet semmi eszes állat szabad akarat nélkül, mert a’ mi természet szerént eszével élhet, annak itélhető ereje vagyon, mellyel önnön magától választást tesz, és igy a’ kerülni, vagy kivánni valókat megesméri, a’ mit pedig kivánni valónak itél valaki, azt ohajtja; a’ mit meg elkerülni valónak tart, azt elmellőzi: azért a’ kik ésszel birnak, van szabadságok akarni, és nem akarni is.

De ezen szabadságot nem mindenikben egy aránt állítom lenni: mert a’ magas, és istenes állatozásoknak mind világos itéletek, mind pedig romolhatlan akaratjok, és foganatos hatalmok -161- vagyon a’ kivánt dolgokhoz. Az emberi lelkek szabadabbak ugyan akkor, ha magokat az Isteni elme visgálásában meg őrzik, kevesebbet, ha testiekre ereszkednek, még kevesebbet ha földi tagokhoz kötöztetnek; leg nagyobb rabságok pedig az, ha vétkek által eszek birtokából kiesnek. Mert mihelyt a’ leg főbb igazság világáról az alacsonyok, és sötétekre tekéntenek, legottan a’ tudatlanság felhőitől homályosodnak, veszedelmes kivánságtól zavartatnak, mellyeket, közelítvén, elfogadtak, ’s a’ melly rabságot szerzettek magoknak, segítik, és szinte ön szabadságoknak foglai. Szemléli mindazonáltal ezeket az öröktől fogva mindeneket eleve látó gondviselés tekéntete, ’s kinek kinek érdeme szerént örök rendeléssel intéz. Mindent lát, és mindent hall.

Édes ajakkal tiszta világát
Napnak eléneklette Homerus;
A’ melly még is belseit épen
Földnek, vagy sik tengerek alját,
Nem vala képes gyenge világgal
Által járni, csak a’ ki teremtett
Mindent: Mert szemlélve magasról,
Lát nyilván, de homály köde sem föd,
Egy perczben lát ő esze mindent,
A’ mi leendő, múlt, ’s jelen itten.
-162- A’ ki, mivel mindent egyedül lát,
Hát elmondhatod: ő az igaz nap!

III. §.

Akkor én: ime ismét nagyobb kétséggel zavartatom. Micsoda kétséggel? kérdé: gyanítom immár mik háborgatnak: az, mondám: igen ellenkező, ’s lehetetlen dolognak látszik, hogy az Isten mindent eleve lásson, és még is szabad akarat lehessen: mert ha mindeneket előre lát az Isten, és semmi módon meg nem csalathatik, szükségkép meg kell lenni, a’ mit a’ gondviselés leendőnek előre látott, azért; ha öröktől az emberek nem csak tetteit, hanem még tanácsait, és gyönyöreit is előre esmérte; semmi sem lesz az akarat szabadságából; mert sem cselekedet, sem akarat nem lehet más, hanem csak az, mellyet a’ csalhatlan Isteni gondviselés eleve érzett: mert ha a’ szereket lehet másfelé kanyarítani, nem lesz a’ jövendő eránt bizonyos előtudás, hanem inkább bizonytalan vélemény, a’ mit Istenről hinni tilosnak vélek. De azt az okot sem fogadom el, mellyel némellyek hiszik, hogy ezen -163- kérdés csomóját felbonthatják: mert mondják: nem azért történik valami, mivel a’ gondviselés eleve látta leendőnek; hanem inkább ellenben, mivel a’ mi leendő, az, az Isteni gondviselés előtt titok nem lehet, és illy móddal szükség ellenben érteni, mert nem szükség meglenni azoknak, mik előláttatnak, de szükség, hogy a’ leendők elő láttassanak.

Mint ha bizony a’ volna kérdés, hogy mellyik okozza a’ másikat, az elő látás-e a’ leendő szükséges létét, vagy a’ szükséges lét az eleve látást? De mi azt iparkodjunk megmutatni, hogy akar mikép legyen az okok rende, még is szükség legyen az előtudott szerek létele, ha bár az előtudás, a’ meg esendő szükséget ne látszassék is következtetni.

Mivel ha valaki ül, a’ vélekedésnek, melly őtet ülni gondolja, igaznak kell lenni; de ellenben ismét, ha valakiről igaz a’ vélekedés, mivel ül, annak bizonyára kell ülni. Mind a’ kettőben tehát van szükség, ebben az ülni való, abban hogy igaz: de nem azért ül kiki, mivel igaz a’ vélemény, hanem inkább ez igaz, mivel előbb valakinek kellett ülni. Ugy van, mivel az igazság oka egyrészről ered, még is mind a’ kettőben vegyes szükség vagyon. Hasonképen kell a’ gondviselésről, és leendő szerekről okoskodni, mert ha bár azért történnek, mivel előláttatnak, -164- még is az Istentől, vagy leendők láttatnak, vagy eleve láttatva leendeni kellett, a’ mi egyedül elegendő a’ szabad akarat elfojtására.

Már most melly következtetlen azt mondani: hogy az örök előtudásnak oka a’ szereknek üdőben való bételesedése! mit tesz itt mást, vélni, hogy az Isten a’ jövendőket azért látja, mivel meg lesznek, mint sem gondolni, hogy a’ mellyek történtek, az Ő legfőbb gondviselésének okai legyenek? erre: valamint a’ mit tudok lenni, annak kell is létezni szükségképen: úgy a’ mit jövendőben esmérek lenni, annak szükségkép meg kell lenni. Igy történik, hogy az eleve tudott dolgok meglételét el nem lehet kerülni. Végtére ha valaki, mit máskép, mint sem a’ dolog létez, gondol; az nem csak nem tudomány, hanem csalárd vélemény, és az igazi tudománytól nagyon különző.

Azért ha úgy leendő valami, hogy annak létezése nem bizonyos, és szükséges; azt, hogy telesedjék, ki tudhatja előre? mert valamint a’ tudomány nem vegyül hamissággal; úgy a’ mi az által felfogatik, a’ mint felfogatott, máskép nem lehet, és ez az oka, hogy hazugsággal szükölködik a’ tudomány, és a’ mint a’ dolog van, azt úgy fogja fel. Mit tehát? minő móddal esméri az Isten ezen bizonytalan leendőket? mert ha elkerülhetetlenül leendőknek véli, a’ mellyeknek -165- lehet nem történni is, csalódik, a’ mit nem csak vélni, de szóval mondani is tilos; ha a’ mint vannak, azokat úgy határozza leendőknek, hogy azokat lehetni, vagy meg nem lehetni eleve esméri, minő elő tudomás ez, melly semmi bizonyost, semmi állandót fel nem fog? különöz-e ez Tiresias azon nevetséges jövendölésétől? „A’ mit mondandok, vagy meg lesz, vagy nem“ (4.) mivel külömb emberi véleménynél az Isteni gondviselés, ha mint az emberek, bizonytalanúl itél azokról, mellyek leendősége bizonytalan? Ha ő nála, mint mindenek forrásánál semmi bizonytalan nem lehet, bizonyos azok leendősége, mellyeket jövendőknek csalhatlanul előre tudott. Azért az emberi tanács és cselekedet nem bir szabadsággal, mellyet az Isteni elme, minden hamisság tévedése nélkül, eleve látva, egy esetbe foglal, és fűz. Ha ezt elfogadjuk, világos: hogy az emberi dolgoknak nagy hanyatlása következik! Haszontalan igértetik a’ jámboroknak jutalom, a’ gonoszoknak büntetés, mellyeket semmi szabad, és ön akaratból való lelki indulat nem érdemlett: és az mindenek előtt legigazságtalanabbnak látszik, a’ mi leg igazabbnak itéltetik most, büntetni a’ gonoszokat, és jutalmazni a’ jámborokat, a’ kiket egyre, vagy másra nem a’ szabad akarat vezet, hanem a’ leendőség bizonyossága kénytet: nem lesznek vétkek sem erények, hanem -166- minden érdemek egy kevert, és eloszolhatlan zavarék, minél gonoszabbat gondolni sem lehet; midőn a’ gondviselésből ered minden szerek rende, és az emberi tanács semmit nem tehet; az történik, hogy a’ mi hibáinknak oka lenne a’ minden jók alkotója; és ebből az következnék, hogy reményleni, és kérni oktalanság volna; mit reményljen valaki, vagy miért könyörögjön, ha az ohajtottakat egy változhatlan rend egybe csatolja? Megszünik az Isten, és emberek közt az a’ közlekedés, hogy reméljünk vagy kérjünk: mert az igaz alázatosság árával, az Isteni kegynek megbecsülhetlen velünk való közlését érdemeljük, melly csak egy mód, melly által az emberek Istennel beszélhetni értetnek, és a’hoz az elérhetlen világhoz előbb, hogy sem valamit nyerjenek, könyörgésekkel juthatni: mellyek, ha elfogadtatik a’ jövendők szükséges léte; mit sem nyomnak: mi lészen tehát a’ mi által a’ szerek fő vezéréhez kapcsoltatunk, és ragaszkodhatunk? Azért szükséges, hogy az emberi nemzet a’ mint előbb énekeléd, szétszakadozva eloszoljék.

Melly viszás ok merte szereknek
Bontani csendit, mellyik az Isten,
A’ ki ma hábort két igazaknak
Rendele? a’ miket érteni könnyü
Egyenként, de vegyítve nem értjük.
-167- Hát igazak közt nincs-e külömbség,
Vagy mindég jó rendre fogulnak?
De az ész vak test terhe alatt nyög,
’S nem képes az elzárt szeme látni,
(Bár ha csekély legyen) a’ szerek ízét.
De miért lehetett annyira vágyó,
Tudni okát igazaknak az ember?
Tudja, hogy azt esmerve szorongat?
Ha tudá, mért esmerni kivánja?
Esmertlent pedig a’ ki kiván, az
Vak! ki kiván ollyast, ha nem esmert?
Vagy ki követheti, mit ha nem esmert?
’S azt hol fogja találni, találtat
Pedig ő de miről esmeri aztán?
Ha az Istent vizsgálja az égben,
Lát-e egészt, és részeket is mind?
Most hogy testi homály födi őtet,
Nem feledé, de magát sem egészen:
Bir az egésszel, részeivel nem!
A’ ki tehát vágy igazat látni,
Nem tudhat mindent, de tudatlan
Sem marad ő épen, sem üressen;
Mert már birja az öszves egészet,
És vizsgálja gyakorta erősen,
Hogy birtakhoz is adja megint az
Elfeledett részt.

IV. §.

Akkor igy szólalt: régi panasz már ez az Isteni gondviselésről, mellyet Cicero is megforgatott (5.) midőn a’ jövendölést felosztotta, és magad is többször eszmélkedtél felőle; de még is eddig közületek egyik sem fejtette meg elég szorgosan, és nyomósan: melly homálynak az az oka, hogy az emberi okoskodás ereje, az Isteni előtudás egyszerüségéhez nem férhet, mit ha valamiképen érhetne, vége lenne minden kétkedésnek. Ezt úgy fogom nyilvánítni, és bebizonyítani, ha a’ minn előbb fenn akadtál, előbb megfejtendem. Mert azt kérdem, mért nem elégled a’ megfejtettek okát, a’ melly mivel az előtudást nem tartja a’ leendő szerek szükséges okának, nem is akadálozza az előtudás akaratunk szabadságát. Talán te más okból következteted a’ leendők szükségét, mint sem hogy a’ mik előtudatnak, azoknak meg nem lenni, nem is lehet? Ha tehát az előesméret semmi szükséget sem hoz a’ leendőkre, a’ mit előbb megvallottál, hogy lehetne a’ szabad akaratból származó dolgokat egy bizonyos történetre kénytetni? mert hogy észre vedd mi következhetik belőle: ha feltesszük, hogy nincs -169- előtudás, hát azok, a’ mennyire illeti, mellyek szabad akaratból történnek, szükségből történnek-e? épen nem. Tegyük fel, hogy történtek, de nem szükségből, azután is úgy vélem, megmarad az akarat egész szabadsága.

De azt mondod: ámbár az előtudás nem kényteleníti meglételre a’ történendőket, de még is jele, hogy megtörténjenek.

Ezen móddal, ha az előesméret nem volna is, még is szükséges leszen a’ jövendők meglétele: mert minden jel csak azt mutatja, mi legyen, nem cselekszi pedig, a’ mit jelent. Annak okáért meg kell mutatni, hogy semmi sem történhetik szükségtelenül, és hogy az előesméret egy jele legyen a’ szükséges leendőségnek, különben ha ez semmi, a’ jel sem lehet annak jele, a’ mi semmi. Már pedig a’ bebizonyítás okok erején épült, nem jeleken, nem is külről vett okoskodásból, hanem meg egyező, és szükséges okokból következik.

De hogy lehet az, hogy ezek ne telesedjenek, mellyek előláttatnak? mintha bizony mi azokat, miket az előlátás jövendőknek esmért, meg nem történendőknek hinnők; és nem azt vélnők inkább: ámbár lesznek, de természet szerént való szükségből nem lesznek.

Mit könnyen abból is észre vehetsz, hogy többet látunk szemeinkel, mik történnek: Ugymint -170- azokat, miket a’ lovak mérséklésében, és forgatásában látszatnak cselekedni a’ kocsisok, és igy más dolgokat is. Kénytet-e még is közülök valakit a’ szükség úgy cselekedni? Semmikép sem. Mert hasztalan volna a’ mesterség ereje, ha minden kénytelen mozdulna. A’ mellyek tehát minden szükség nélkül leendők, nincs szükségök létezni előbb, hogy sem lennének. Azért vannak olly leendők, mellyek létele ment minden szükségtől. Azt vélem, hogy semmit sem mondana, ha valaki azt mondaná, hogy a’ mellyek most történnek, előbb hogy sem történtek, leendők nem valának. Igy tehát ezen előesméreteknek is vagyon szabad leendőségök; mert valamint a’ jelenek tudása semmit sem okozza a’ létezést; úgy a’ jelenek, a’ jövendőket, mellyek leendők, semmiképp sem kénytetik. Te pedig azt mondod, hogy épen erről van a’ kétség: valjon azon dolgokat, mellyeknek nincs szükséges leendőségök, lehet-e elő esmérni? nemde ellenkezni látszatnak, és te azt véled, hogyha előláttatnak, szükségkép leendők; ha szükség nincs, nem is tudatnak előre, mert a’ tudomány semmit fel nem fog az igazságon kivül? ha mi bizonytalan leendők vannak; ’s azok mint bizonyosak előláttatnak, az a’ vélemény homálya, nem a’ tudomány igazsága; mert máskép vélni mintsem a’ szerek volta létez, a’ tudomány tökélyétől -171- való tévedésnek hiszed. Ezen tévedés abból ered, hogy mindenek mellyeket kiki esmért, azonok erejéből, és természetéből véli esmérni, mellyek tudatnak; a’ mi pedig mind ellenkezőleg van. Minden, a’ mi megesmértetik, nem tulajdon ereje szerént, hanem az emberi tehetség szerént esmértetik.

Hogy ezen állítás példából is ki tessék: a’ test ugyan azon gömbölét, máskép látja a’ szem, máskép érzi a’ tapéntás; a’ szem távól maradván, egyszerre lövellett sugarak által az egészet szemléli; a’ tapéntás pedig hozzá érvén, és fogódzván, annak mózgása alatt gömbölegét részenként érzi. Magát az embert is máskép tekénti az érzékenység, máskép a’ képzelet, az ész máskép, az értelem is. Az érzés, anyagból létező külsejét, a’ képzelet csak külsejét minden anyag nélkül, az ész pedig ezeket meg haladván nemét is, melly minden részecskékben vagyon, egy közönséges tekéntettel szemléli.

Az értelem leg magasabb szemmel néz, felül haladván a’ mindenség körét, azon egyszerü formát a’ tiszta ész erejével tekénti: mellyben leg inkább azt kell észre venni, hogy a’ főbb felfogó erő az alsókat magában foglalja, az alsóbb pedig soha fel nem ér a’ felsőhöz. Tudni kell, hogy az érzékenység test nélkül semmit sem ér, minden nemeket a’ képzelet sem néz, sem az ész az egyszerü -172- formát meg nem foghatja; hanem az értelem ezek felett helyhezve, letekéntvén felfogja a’ formát, mellyek abban léteznek, öszvesen látja, de olly móddal, mint magát a’ formát, melly a’ többiek előtt esméretlen volt; mert mind az ész egészét, mind a’ képzelet formáját, mind pedig az érezhető anyagot esméri; sem észt, sem képzeletet, sem pedig érzékenységet nem használva: hanem csak egy elmei pillanattal valóságosan, hogy úgy szóljak, mindeneket lát; az ész is, midőn valami közönségest néz, sem képzelettel, sem érzékenységgel nem él, és a’ képzelhetőket, és érezhetőket felfogja, mivel ez az, mi felfogása mindenségét igy határozza; két lábú okos állat az ember, melly ámbár egy közönséges esméret, még is, hogy egy képzelhető, és érezhető dolog, senki sem kételkedik, mert az, nem képzelettel, vagy érzéssel, hanem eszes felfogással tekénti. A’ képzelet is, ámbár a’ látás érzéséből, és képek alakításából vevé eredetét, még is az érzés hijányával is az érezhetőket szemléli, nem érezhető, hanem képzelhető okoskodással itélvén. Látod-e már most, hogy minden ember az esméretben inkább ön tehetségével él, mint a’ meg esmértek erejével? Nem is igaztalanul, mert ha minden itélet az itélö müve; szükséges, hogy kiki ön munkáját ne máséból, hanem ön hatalmából végezze. -173-

Már hajdan kora szült ugyan
Félszeg bölcseket, a’ kik az
Érzést, ’s képeket a’ küli
Testnek részeirül hiszik
Szép elmében eredni, és
Mint’ a’ régkor irászai
Szokták nagy levelekre, ha
Tiszták, és recze nélkülik
A’ csínos betüt írni. De
Hát már hogyha az elme csak
Nyugszik, mit sem erölködik,
És csak szenvedi, mint hanyag
A’ testnek jelit, és csekély,
A’ kül tárgyi haszontalan
Képét tünteti mint tükör;
Honnét lett ez az esmeret
Elmében? mikor ez szemel
Mindent, eggyeseket mi lát?
Esmert dolgokat is feloszt?
Felfog, részre oszoltat is?
Változtatja utát, midőn
Ő eszmélkedik a’ magas
Okrul, ’s mélyre ereszkedik,
Majd ismét ha magába száll
Megczáfolja igaz, hamist?
Hej sokkal müvelőbb ok ez,
Nőlt még többre hatalma is
Annál, melly az anyag szerént
-174- Önkényt szenvedi bélyegit.
Még is léteze már előbb
Testben lelki hatalmat is
Ébresztő teli szenvedély:
Mert csak bántsa világ szemit,
Vagy halljon füle hangzatot;
Már serkentve vidul esze,
Benn melly képeket ő bira,
Most indítja menetre, sőt
Még kül méri jelekhez is.
Aztán rejteki képeit
A’ külsőkbe vegyíti mind.

V. §.

Az érzékenység észnek, ész pedig az Istennek szolgája: a’ bizonytalan leendők az eleve látásból értetnek.

Hogyha a’ test érzésében, ámbár illessék az érző eszközöket kül tárgyak minéműségei, és a’ mivelő lélek erejét meg előzze testi szenvedély, melly az ész cselekedetit magára ébreszti, és az addiglan nyugvó képeket felindítja; ha mondom, a’ test észrevételiben a’ lélek nem jegyeztetik meg szenvedéllyel, hanem maga erejével itéli meg, hogy a’ szenvedés a’ testhez tartozik; -175- mennél inkább azok, mellyek minden testi illetések alul kivetettek; nem a’ küli tárgyakat követik a’ külömbző itélet dolgában, hanem magok ön esze munkálatit végzik: ’s e’ szerént sokféle esméreteket nyertek a’ külön rendű állatok; mert minden érzékenység esméret nélkül, a’ mozdulatlan állatoknak jutott egyedül, minémüek a’ tengeri csigák, ’s mind azok, mellyek kősziklákhoz ragaszkodva tengődnek. A’ képzelet pedig mozgó barmoknak, mellyekben még valami kivánó, és távoztató indulat látszik lenni. Az ész csupán az emberi nemzeté egyedül; valamint maga az értelem az Istené, mellyből az jön ki, hogy az esméret legfőbb való a’ többi közt, melly nem csak a’ maga, de még a’ más esméretek alá vetett tárgyakat is tulajdon természete szerént megesméri.

Mit? ha tehát az okoskodásnak az érzékenység, és képzelet ellent áll, azt mondjuk-e, hogy semmi az a’ mindenség, mellyet az ész látni vél? mert a’ mit érezhetni, képzelhetni, az mindenség nem lehet; vagy tehát az ész itélete igaz, és semmi érezhető nincs, vagy mivel esméri, hogy több szerek vagynak az érzések és képzeletek alá vetve, hiú lesz az ész felfogása, melly az érezhetőt, és különös egyest, mint közönségest tekínti. Ha pedig ezekre az ész ellen szólal; -176- hogy ő ön magát, és még a’ mi érezhető, és képzelhető a’ közönséges tekéntetben látja, azok pedig, t. i. az érzés, és képzelet a’ közönséges esméretre nem vágyhatnak, mert azok esmérete a’ testi képeket meg nem haladhatja, a’ szerek természetéről pedig az erősebb, és tekélyesebb itéletnek kell hinni az e’féle pörben: tehát mi, kik mind okoskodó, mind képzelő, és érző erővel birunk, nemde az okoskodás ügyét, inkább igazlanók? Hasonló e’hez az emberi ész dolga, midőn azt, hogyha csak az Isteni értelem a’ leendőket úgy nem esméri meg mint ő, nem is látja.

Mert te igy beszélsz: ha a’ szereknek bizonyos, és szükséges leendősége nincsen; azok, hogy bizonyosan leendők, előtudni nem lehet. Ezen szereknek tehát nincs elő tudhatása, mellyet ha ezek eránt is tartunk lenni, semmi sem leszen, a’ mi szükségből nem ered. Ha tehát a’ mint az észben részeltetünk, ugy birhatnánk az Isteni elme itéletével is, valamint a’ képzelet, és érzésről itéltünk, hogy az észnek engedjen az érzés, és képzelet, úgy az ész felül is leg igazabban állítanók, hogy magát vesse alá az Isteni elmének. Ha csak lehet, ezen fő értelem polczára emelkedjünk; mert ott látja meg az ész, a’ mit magában nem láthat; az az hogy mi módon látja bizonyosnak, és elvégzetnek, még azokat is az -177- előlátás, mellyeknek nem bizonyos leendőségök, és hogy ez, nem vélemény, hanem a’ fő tudomány határ nélkül való egyszerüsége.

Héj be csudálatos a’ test külseje itt az állatoknak!
Némelly messze kinyúlt testel mert csúszva, mászva indul,
És szakadatlan nyomdoka porba le nyomva látszik a’ föld
Színén: Más ékes tollával az égre, ’s földre röpkény
Hig levegőt veri, ’s kedve szerént a’ merre tetszik uszkál,
Más ismég ön kedve után oda léptet a’hol örvend:
Vagy zöld mezőket, vagy is erdei sűrüket be járkál.
Ámbár mind ezeket ha külömbzeni látjuk ön alakkal
Még is földre lehajlott fővel erőtlenek magokban;
Ember az egy maga, a’ ki fejét hordozza fenn magasban,
És igyenes testel könnyű alapúl, lenéz, ’s utálja
A’ földet. Ha te birsz ésszel, maga föld az, a’ mi int, hogy
Arczal eget ha szemelsz, szivedet le ne kössd agyaghoz, és hogy
Még szép lelkedet is felemelni siess ezennel égbe.
Elméd lábad alatt ne legyen, ne gyalázza már Urát test!

VI. §.

Az Isteni előlátás mindeneket jelenkorban szemlél; a’ dolgok meglételét pedig mi sem kényteleníti.

Mivel tehát a’ mint előbb mutattam, hogy minden a’ mi tudatik, nem maga, hanem annak természetétől, a’ ki elméjében foglalja, esmértetik -178- meg, tekíntsük most a’ mennyire lehet, minő állapotja legyen az Isteni állatozásnak, hogy megesmérhessük azt is, minő tudománya legyen. Minden okos ésszel biró itélete az, hogy az Isten öröktől fogva létez, vizsgáljuk meg tehát, mi az örök üdő? mert az fogja nyilvánítani az Isteni természetes tudományt.

Az örök üdő egy végnélküli élet egész és tekéletes birása: a’ mi világosbban ki tetszik egybe hasonlítva a’ mulandókkal. Minden a’ mi üdőben él, az a’ múlttól jelen üdőben a’ jövendőre megy által; nincs is semmi az üdőben, a’ mi egész élete térét egyszerre bírhatná: mivel a’ holnapot nem érte meg, a’ telnapot 1) pedig már elvesztette, a’ mai napon is csak annyit élhet, mennyi egy repke percz. A’ mi tehát az idő mértékéhez szabatott, ámbár az, mint a’ világról vélekedett Aristoteles, sem kezdődött valaha, sem végződik, és élete az üdő mérhetlenségéig terjed, még sem ollyan, hogy örökkön valónak méltán hitessék; mert az egész élet bár mérhetlen legyen is, de egész térét nem foglalhatja egybe, a’ jővendőt is, mellyet el nem ért, nem birja, a’ multból pedig kiesett. A’ tehát, ki egész telességgel felfogja, és birja a’ végtelen életet, kinek a’ jövendő jelen van, kitől az elmúlt -179- nem, távozott, az, az örökkön valóság: kinek tulajdona, hogy valamint ön magánál jelen, úgy a’ futó üdő végtelensége is előtte jelen legyen. Azért hibás azok véleménye, kik Platót hallván azt hiszik, hogy ezen világnak sem kezdete üdőben nem volt, sem pedig fogyatkozása nem lészen, és igy a’ teremtett világot, az alkotóval egykorunak vélik. Más az, hogy Plato szerént végtelen életben van a’ világ, más az is, hogy a’ végtelen élet egy jelenvaló fogás legyen, a’ mi egyedül csak az Isteni elme tulajdona. Nem is kell vélni, hogy az Isten a’ teremtett szereknél régiebb az üdő mennyiségével; hanem egyszerü természeti tulajdonival. Mert ezen mozdulatlan élet jelen állapotját az üdőbeli szereknek végnélküli mozgása másolja, ’s midőn az kiképezni, és felérni nem tudja; megszünik mozdulatlan a’ mozdulatlanságból, és az egyszerüség jelenében elfogy a’ jövendőség, és múlt mennyiségére; mivel pedig az egész élet telességét nem birhatja, ugyan azon okból, hogy mivel semmi módon nem szünik lenni, a’ mit telesíteni, és kiképezni nem tud, vetélkedni látszik, megkötvén magát ezen csekély, és repke percz jelenéhez: melly, mivel az örök jelennek valamelly képét viseli, akar minek jusson, azt cselekszi, hogy látszassék létezni. Állandó pedig nem maradhatván, a’ végtelen üdő útjába tért, mellyből -180- történt, hogy menve folytatná életét, mellynek teles voltát maradva fel nem foghatná, annak okáért ha a’ szereknek illendő neveket akarunk adni, Platót követvén, az Istent örökkön valónak, a’ világot pedig végtelennek nevezzük.

Mivel tehát minden itélet az ő természete szerént, mellyek alatta vannak, azokat fogja fel; az Istennek pedig mindég örökös, és jelenes állapotja, az ő tudománya is felmúlván minden üdő forgását, az ő egyszerü jelenében marad, és a’ múlt, és jövendő szerek végtelen térét egybe foglalván, úgy szemlél mindeneket az ő egyszerü esméretében, mintha most miveltetnének. Azért, ha az előtudást, mellyel mindeneket előesmért, fontolgatod, nem vélheted mint jövendőnek előtudását, hanem igazabban, tudását a’ meg nem szünő jelenségnek, innét nem előlátásnak, hanem gondviselésnek mondatik azért, hogy a’ legalább való szerekből alakítottakat, mint egy a’ szerek legmagasabb csúcsáról, mind által látja.

Hogy kivánod tehát, hogy azok szükségből legyenek, a’ miket az Isteni szemek meglátnak, midőn még az emberek sem teszik szükségből valókká, a’ miket látnak? Mert ugyan a’ miket előtted jelen szemlélsz, a’ te látásod kényteleníti-e szükségesen? Semmikép sem! ’s pedig az emberi jelenvalónak, az Istenivel van valami hasonlatossága; -181- valamint hogy az emberek üdeigvaló jelen állapottal látnak, úgy az Isten is az örökkön való jelenlétével! Már most ez az Isteni eleve látás, a’ szerek természetét meg nem változtatja; hanem jelen állapotukban látja, a’ millyenek reánk nézve jövő üdőben leendők; de nem is zavarja össze a’ szerek aránti itéletét, hanem elméje egy tekéntettel esméri, mind a’ szükség, mind a’ szükségtelen leendőségeket: valamint ti, mikor egyszer’smind látjátok járni a’ földön az embert, és a’ napot az égen, még is választást tesztek, hogy ez szükségből, amaz pedig készakartva történik. Igy tehát a’ mindeneket szemlélő Isteni tekéntet, nem bontja fel a’ szerek mivoltát, melly nála jelen vagyon, de az üdő voltához csak leendő. Ebből hozzuk ki, hogy ez nem vélekedés, hanem igazságon épült esméret, midőn valamit megteendőnek esmér lenni, ugyan azon okról tudja, hogy meglételre nem kénytelenítetik a’ szükségtől.

Ha azt mondod, hogy a’ mit Isten megleendőnek lát, lehetetlen hogy meg ne legyen, a’ minek pedig lehetetlen meg nem lennie, az szükségből leszen, és engem erre a’ szükség névre szorítasz; megvallom ugyan, hogy ez felbonthatlan igaz dolog; de a’ mihez alig közelíthet valaki, hanem csak az Isten vizsgálja! Azt felelem reá, hogy azon egy állapot, midőn az Isteni -182- esmérethez csatolod, szükséges, mikor pedig maga természete szerént vizsgálod, szabad, és készakartva való; mert kétféle a’ szükség, eggyik kikötés nélkül való szükség, p. o. minden ember halandó; a’ másik kötés alatt van, p. o. ha valaki jár, annak szükséges mozgani, járni; mert ha valaki mit tud, az máskép nincs, mint tudja. De ez a’ kikötéssel való szükség, a’ kikötés nélkülit nem húzza magával, mert a’ szükséget nem az ő tulajdon természete okozza, hanem a’ hozzá adatott kötés, mivel semmi szükség sem kényteleníti a’ járásra azt, ki kész akartva jár, noha mikor lépeget, járnia kell.

Hason módon, ha az Isteni előlátás valamit lát jelen lenni, annak szükség lennie, bátor nem kénytelenítetik lenni: de az Isten a’ szabad akaratból származó leendőket jelen látja lenni, ezek tehát az Isten látásához képest szükségessé válnak az esméret, és ok kötése által; magukban pedig vizsgálva, szabadságuk vagyon. Meg lesznek tehát kétség kivül mindenek, a’ mellyeket az Isten elő látott lenni; de némellyek szabad akaratból származnak, mellyek ámbár elő teremnek lételükkel, még is tulajdon természetüket el nem hagyják; mert minekelőtte lennének, el is maradhattak volna.

Mi külömbség van tehát benne, ha nem szükségből valók, mikor az Isteni tudomás oka -183- miatt csak ugyan kénytelen lesznek minden módon? az a’ külömbség t. i. mi az előbb említettem feltünő nap és járó ember közt, melly kelet, és járás midőn lesznek, nem lenniek lehetetlen; még is egyikének minekelőtte lenne, szükségképen kellett lennie, a’ másiknak pedig nem. Ugy azok is mellyek az Isten előtt jelen vannak, kétség kivül vagynak, de ez a’ szerek szükséges voltából, amaz pedig a’ mivelők szabadságából származik.

Nem is ok nélkül mondottuk, hogyha ezek az Isteni esmérethez képest tekéntetnek, szükségből valók; ha pedig magokban nézetnek, a’ szükség nyügétől felszabadultak: valamint hogy minden a’ mi érzékenység alá vettetett, ha észhez képest veszed, közönséges, ha magában, különös: de ha, úgy mondod: az én szabadságomban áll szándékomat megváltoztatni, meghamisítom az Isteni eleve látást, midőn a’ miket ő előlát, talán változtatom? Azt felelem: te ugyan fel tett szándékodat megmásíthatod, de mivel az előlátás igazsága jelenben szemléli, hogy ezt megcselekedheted, avagy meg cselekszed-e, és merre fogod szándékodat változtatni, az Isteni előlátást el nem kerülheted: valamint hogy reád néző szemnek tekéntetét el nem távoztathatod, bár minő cselekedetekre változzék szabad szándékod. -184-

Mit felelsz? azt mondod, az én rendelésemből változik-e meg az Isteni előlátás ugy, hogy mivel én most ezt, most amazt akarom, az is egymás után az ő esméretét másolja? épen nem. Mert az Isteni látás minden jövendőt meg előz, és tulajdon esmérete eleibe idéz: nem is egymás utáni rend szerént esméri előre most ezt, most amazt; hanem minden legkisebb változása nélkül a’ te változásidat egy tekéntettel meg előzi, és egybe foglalja, mert mindenek felfogásának jelenlétét nem jövendők lételétől, hanem saját egyszerü voltától vette az Isten. Mellyből az is megfejtetik, a’ mit előbb vitattál, hogy illetlen dolog volna, ha az Isteni tudomást a’ leendő dolgok okoznák; mert a’ tudománynak ezen, mindent jelen lévő esmérettel egybe foglaló ereje, maga határoz meg a’ világon minden nemű állapotokat, és az utánna valóknak semmivel sem tartozik.

Ezek igy lévén, ép, és minden sérelem nélkül marad az emberi akarat szabadsága, nem is igaztalan törvények szabnak jutalmat, és büntetést a’ minden kénytelenségtől ment, és szabad akaratnak; fenn marad az onnan felül néző, mindeneket előlátó Isten is, és látásának mindenkor jelen lévő örökvalósága, a’ mi cselekedetink leendő nemüségével meg egyez, a’ jóknak jutalom, a’ gonoszoknak büntető bért rendelvén, és kiosztván. Nem is hasztalanok az Istenben -185- helyzett remények, és könyörgések, mellyek, ha helyesek, foganatlanok nem lehetnek. (6.) Gyülöljétek tehát a’ vétkeket, szeressétek, és gyakoroljátok a’ jóságos cselekedeteket, igaz és jó reménységre emeljétek, és bátorítsátok lelketeket, alázatos imádságokat küldjetek fel a’ magasságba, mert nagy kötelességtek vagyon (ha csak el nem akarjátok mellőzni) a’ jámbor életre, midőn a’ mindent látó biró szeme előtt kell munkálnotok.

Jegyzések.

2) Tigris, Euphrates, nevezetes vizek kis Asiában, vagy is Natoliában: ezek Ararat hegy tövénél egy forrásból eredvén, majd szét folynak külön medrökben, majd ismét öszve folyván a’ Persiai öbölbe ömlenek. A’ Tigris, nevét vette azon gyorsan futó, ’s ragadozó állattól, mellyet Tigrisnek nevez minden nemzet; mivel ez a’ víz is sebessége által nagyon ragadozó.

3) Homerus leg régiebb, és jelesb költész 1000 évvel élt Krisztus születése előtt, kit hét város vetélkedve tulajdoníta magának, u. m. Argos, Athena, Chios, Colophon, Cuma, Pylos, Smyrna. Sok munkáji közül, csak az Ilias, és Odyssea maradt fenn. Életét irták, Herodotus, és Plutarchus. Tisztelték Plato, Aristoteles, Horatius, és Virgilius, mint fényes lelkei a’ dücső hajdan kornak; halála előtt megvakult, és versek éneklésével keresé kenyerét, Athena mellett nyugosznak porai.

4) Tiresias Thebai jósló, kit Juno megvakított; Cicero, és Horatius bizonyságá szerént.

5) Marcus T. Cic. kétfelé osztá az eleve látást: t. i. egyiket mesterséges jövendölésnek mondá, a’ másikat pedig természet szerént valónak. Cic. de Div.

6) Az Isteni tiszteletben azt tartsad leg főbbnek, hogy elhigyjed azok lételét, és általuk mindeneket jól, és igazán kormányoztatni; te pedig azért rendeltettél, hogy nekik engedelmeskedjél, mert igy őket soha sem fogod okozni, sem vádolni, mintha elfeledtek volna.

Lábjegyzetek.

1) Eltelt, rövidítve telt, telnap, tegnap helyett.

Lap.	–	Sor.
23	–	7	fellegeket	–	felleget
–	–	18	útát	–	utát
–	–	21	mérsékle	–	mérsékel Te
24	–	12	bűne	–	büne
–	–	22	hullamít	–	hullámt
27	–	5	csűre	–	csüre
39	–	22	közepén	–	küszöbén
44	–	25	tulajdonaid	–	tulajdonait
48	–	18	színű	–	szinü
98	–	25	és éltet	–	’s éltet
99	–	4	és sőtét	–	’s sötét

Megjegyzések:

A’ BÖLCSESÉG VIGASZTALÁSAI,

Fenséges Császári Királyi örökös Fő Herczeg!

Elő-Szó.

Boethius élete.

I. Könyv Tartalma.

I. §.

II. §.

III. §.

IV. §.

V. §.

VI. §.

Jegyzések.

II. Könyv Tartalma.

I. §.

II. §.

III. §.

IV. §.

V. §.

VI. §.

VII. §.

VIII. §.

Jegyzések.

III. Könyv Tartalma.

I. §.

II. §.

III. §.

IV. §.

V. §.

VI. §.

VII. §.

VIII. §.

IX. §.

X. §.

XI. §.

XII. §.

Jegyzések.

IV. Könyv Tartalma.

I. §.

II. §.

III. §.

IV. §.

V. §.

VI. §.

VII. §.

Jegyzések.

V. Könyv Tartalma.

I. §.

II. §.

III. §.

IV. §.

V. §.

VI. §.

Jegyzések.

Lábjegyzetek.

Foglalat.

Név mutató.

Hibák ki igazítása.

A’ BÖLCSESÉG
VIGASZTALÁSAI,

Fenséges Császári Királyi örökös
Fő Herczeg!